17. fejezet: A bemutatkozás

Sziasztok!

Megjöttem.

Elnézést késésért, de a gépünk már a végét járta, és ma reggelre végleg megadta magát.

Tegnap még egy-két e-mail megtudtam nézni, írni, de ma reggel se könyörgés, se simogatás, se fenyegetés nem  használt neki.

Így ma nálam márt járt a Jézuska, születésnapi, névnap, sőt még a fogtündér is! Úgyhogy van egy új gépem, tudok írni.

Köszönöm lányok a komenteket, nekem nagyon sokat jelentettek! Ha lehet most se felejtsetek el (nagyon szépen nézek ám most rátok, olyan kerekre tágult kiskutya tekintettel :DD)

Imádlak benneteket!

Jó olvasást!

Heni

Robert

-         Na, akkor ezen is túl vagyok, - sóhajtok egy nagyot, és beülök megkönnyebbülve a rám várakozó autóba - a mai napra a kötelezettségeimet letudtam csak este ½ 10 -re kell megjelennem Dorotynál. Egy kocsmajelenetet fogunk forgatni, egy kis kocsmában valami Pót kulcs nevű helyen, de addig is Hannával lehetek.

Gyorsan a telefonomra nézek, már három óra van?! Jól elment ez a nap! Szinte nem is csináltam semmit.

Mondjuk rám fért egy kis lazítás.

Miután a csajok elmentek vásárolni, mi hárman, elmentünk Csongi boltjába. Felcsigázott tegnap azzal, hogy hangszerüzlete van, így Zalánnal és Deannal meglátogattuk.  Nem lepődött meg azon, hogy megjelentünk. Mivel tele volt az üzlet akkor, egyből hátrakísért bennünket. Szerencsére nem nagyon foglalkoztak velünk a bámészkodók.  Miután kiszolgált mindenkit, hiába szabadkoztam, hogy ne tegye, bezárta a boltot és végre körülnézhettem.

Míg én nézelődtem Zalán faggatta. Ő is csak pár napja ismerte meg a srácot, amit nagyon nehezményezett! Főként az nem tetszett neki, hogy  a királylány máris  Csongié úgy, hogy ő még  nem is hagyta jóvá a dolgot!   Érdekes volt látni, hogy hogyan vizsgáztatta Csongort. Keresztkérdések voltak aztán dögivel! Szerintem észre sem vette, de végig angolul beszéltek. Deannal sokszor összenéztünk, de röhögni nem mertünk! Nem adja könnyen a húgait az biztos!  

Észre sem vettük, hogy eltöltöttünk 3 órát az üzletben. Már majdnem 1 óra volt, így meghívtam mindenkit ebédelni a szállodám éttermébe. Nem dőltek el tőle. Kellemesen elbeszélgettünk. Érdeklődve hallgattuk Csongorral a lányok által eddig gondosan elhallgatott sztorikat, amiket Zalán most megosztott velünk nagy nevetések közepette.

Fogalmazhatok úgy, hogy érdekes,  naggggyon érdekes információk birtokába kerültem! Az biztos!

Az én Hannám nem egy szende kiscsaj az biztos!

Az én Hannám?

Az én Hannám, - ízlelgetem ezt a kifejezést, és egyre jobban tetszik.

Igen az én Hannám!

Persze csak ha ő is akarja.

Érdekes azonban, hogy végig volt egy olyan érzésem, hogy Zalán valamit gondosan eltitkol előlem. Nem kérdeztem rá, hogy mit, de ami késik, az  nem múlik határoztam el.

-         Hova megyünk? -  fordul hátra érdeklődve a sofőröm,

-        Rob, hé öregem! – ráz meg Dean – ne gondolkozz már annyit, mert megárt! – vigyorogja

-         Bocs! Mi volt a kérdés?  - nézek rájuk, míg ők vigyorognak

-         Hogy hova megyünk? -   mondja Norbi.

Én csak kérdőn tudok nézni Deanra, ugyanis fogalmam sincs Hannáék szállodájának a címéről. Mivel abban egyeztünk meg Zalánnékkal, hogy ott találkozunk, és mindannyian onnan megyünk ki a szüleikhez, ami miatt megmondom őszintén még most is kicsit aggódom.

Dean már válaszolna, amikor csörögni kezd a telefonom. Bosszúsan nézek a kijelzőre, hogy ki az.  Az asszisztensem, aki már rohan is az autó felé.

-         De jó, hogy még elértelek! – lihegi, miközben a leengedett ablakon nézek ki kérdőn rá -  mi a gond?

-         Itt a holnapi programod – nyújt felém egy lapot.

-         Holnapi? – kérdezem döbbenten – de hát holnap nem forgatok, az egész napom szabad! – felelek erősen nyugtatva magam.

-         Rob, csak délelőtt akarunk elvinni egy-két helyre itt Budapesten.

-         De én már szerveztem magamnak programot. – próbálok ellenkezni, igaz az érintett még nem tud róla, és remélem nem is fogja ellenezni, ha kell, majd meggyőzöm. Remélem hatásos érveim lesznek. Bár nála soha nem lehet tudni. Szeszélyes kis boszorka!

-         Hanna is jöjjön, ha ez a gondod. – mondja mosolyogva.

-         Muszáj mennem? – nézek rá szépen, remélem meghatódik.

-         Nem én találtam ki, - mentegetőzik - és ezzel megsértenéd az itteni szervezőket. Délelőtt elvisznek egy-két helyre, aztán ebéd, és utána csak csütörtökön látjuk a csini pofikádat! Bírd ki! - mondja

-         Jó, - felelem nem túl lelkesen. Nóri integet, mi pedig elhajtunk.

-         Ne puffogj, - szól hátra Dean - hallottad Hanna is jön. Képzeld, hogy mennyire megsértődne, ha kiderülne, hogy nem akarod megnézni a várost ahol él. A rajongók miatt is pukkadozott. Hiányzik neked az még egyszer? Bár szívesen látom, ha felképelnek. – néz rám vigyorogva.

-         Neked az lenne a dolgod, hogy megvédj nem?- nézek rá vigyorogva

-         Én akkor is siettem- mentegeti magát fél mosollyal a képén.

-         Persze az ajtót támasztani, meg a röhögésedet visszafogni!

-         Hát, kemény munka volt az biztos!

-         Mi?

-         Visszafogni a röhögést! – pukkad ki újra.

-         Na jól van! Elég volt belőled! – játszom a sértődöttet. – Menjünk Hannáék szállodájához.

Somolyogva gondolok vissza a ma reggelre. Olyan édes volt, a nevetéstől kipirult arcával, kócos hajával! Állandóan kísértésbe visz! Ha nincsenek ott Zalánnék biztosan leteperem! Anyám, ahogy lenyalta a csokit az államról, a – gondolatra most is kezd kissé szűk lenni a nadrágom.  Ez a nő elveszi az eszem. Állandóan a szex körül jár az agyam! Ez már kezd beteges lenni.

Végre megérkeztünk, Deannal gyors tempóban vágunk át a társalgón. Sajnos sok fiatal lány van jelen, így igyekszem a lehető leghamarabb eltűnni a szemük elől, mielőtt még felismernének. Nincs szerencsénk, a liftre várni kell, és egy-két lány kezd gyanúsan méregetni. Szerencsére a lift megment, mert megérkezik. Deannal feszülten nézünk egymásra.

-         Ez szoros volt öregem!   - mondom, neki miközben ő bólogat - de egész könnyen bejutottam. Nem sokára látom. – jókedvem határtalan.

-         De tisztában vagy azzal ugye, hogy ezután nem nagyon jöhetünk ide! – töri le képemről a vigyort – a rajongók  között 2 percen belül elterjed, hogy itt vagy. Lent fognak állni és rád várni. Örüljünk, ha nem jönnek rá Hannára!  Óvatosabbnak kell lennetek! – mondja szigorú képpel. Látva felbőszült képemet, hátba vág, úgy hogy azt hiszem kiesik a tüdőm. - Bár a stáb nagy része itt van elszállásolva, majd azt mondják, hogy stáb megbeszélésre jöttél!

-         Remek. Dean annyira elegem van ebből. Úgy szeretnék vele nyugodtan együtt lenni, megismerni őt, beszélgetni vele. – folytatnám még, de szerencsére megérkezik a lift, gyorsan indulok ki.

-         Rob  használd ki az időt, okosan! - szól utánam Dean figyelmeztetően.

-         Kösz!

Kopogok.

Halkan nyílik a zár, és Zalán álmos feje néz velem farkasszemet. Meglát és meglepődik.

-         Hát te?

-         Megbeszéltük, hogy itt találkozunk, - nézek rá értetlenül.

-         Már annyi idő van?

-         Igen. – vágom rá türelmetlenül - beengedsz, vagy itt eresszek gyökeret?

-         Jah, gyere! – áll félre. – Dean? – néz rám kérdőn.

-         A folyosón áll. – felelem halkan.

-         Dean -  ordítja Zalán, mire az említett meglepődve jelenik meg mellettünk.

-         Itt vagyok, mi van? Mi történt?  – néz rám idegesen.

-         Gyere be te is!

-         Tudod, hogy nem mehetek, - válaszolja felhúzott szemöldökkel – kint kell maradom, de azért köszönöm! -  veregeti hátba Zalánt, és már megy is. Ebben a pillanatban tűnik fel a folyosón Csongor is. Mindannyian betülekedünk a szobába.

-         A csajok? – nézek körül kutatva.

-         Az üzletben vannak. – feleli vidáman

-         Milyen üzletben?

-         Anyáéban.

-         Lehetne kicsit bővebben- kezdek dühös lenni, mert minden szót úgy kell ebből a majomból kihúzni.

-         Anyának virágüzlete van,  és Hanna szokott neki besegíteni, ha valahova mennie kell. Most otthon készül a vacsira,  a csajok meg az üzletben vannak. Oda megyünk. Húsz perc múlva indulhatunk is értük.

-         Na ne! – nyöszörgök mikor meghallom, hogy csörög a telefonom Stef csengőhangján.

-         Szia! – szólok bele mogorván, majd csendben hallgatom az infókat, amivel elhalmoz. Munka, munka, munka, még több munka. Még szerencse, hogy innen elutazott!  Kicsit hagy élni! Legalább is itt, reménykedtem naivan eddig.   Bosszúsan teszem le a telefont. A többiek kérdőn néznek rám, de csak legyintek.

-         Na induljunk! – nyögi ki végre Zalán.

Elindulunk kifelé, azonban Dean a folyosón nem túl vidám arccal fogad.

-         Kicsit sűrűn vannak oda lent.  - magyarázza, miközben a liftbe szállunk be. – A mélygarázsban szállunk ki. Te majd ott szállsz be az autóba – néz rám.

-         Jó, - bólint Zalán - úgyis két autóval megyünk, mert a lányokért is el kell mennünk. –magyarázza.

-         Rendben,  gyertek az autótokkal a hátsó bejárathoz, mindjárt intézem a behajtást – mond a rendszámod- fordul Dean Csongihoz. Majd belemotyog a füles mikrofonjába az autó adatait.

-         Rendben menjetek.

Mindig elámulok, hogy milyen sebességgel terjednek  a hírek! Nem töltöttem bent 30 percnél többet, de legalább hatvanan álldogálnak már a szálloda előtt. Mindegy már megszokhattam volna! Eddig kicsit szabadabbnak éreztem magam itt Magyarországon – azonban ez az érzés most elmúlóban van.  Időközben Zalánék elénk álltak, és már repesztünk is ki a szállodából. Annyira szeretnék gondtalanul kóborolni a városban, kirakatokat nézegetni, vásárolni menni – na azért ennyire mégse, vásárlás azt azért nem -, de olyan jó lenne elnyalni egy fagyit miközben a lány kezét fogom aki fontos nekem.  Annyira jó lenne, ha csak sétálhatnék, normálisan élhetnék úgy, hogy nem követi folyamatosan vizslató tekintetek minden  egyes mozdulatomat, lépésemet!  Úgy szeretnék így élni! Gyanútlanul, gondtalanul. Elegem van az egészből! Nagyon! – újra érzem, hogy a feszültség ami pár napig elkerült – hála Hannának- újra eluralkodik rajtam. Idegesen kapkodom a levegőt. Dean hátrafordul, kérdőn néz rám.

-         Nincs semmi gond. Nyugi!-  intek neki.

-         Rob – néz hátra feszülten – biztos?

-         Igen, már napok óta nem jött elő, de mindjárt túl leszek rajta- szólok neki nyugodtan.

Borús gondolataimnak gátat szab az a tény, hogy mindjárt látom őt.  Ettől kicsit lenyugszom.

A belvárosból kifelé megyünk, csendesebb kertvárosi részhez érünk. Megállunk egy épület előtt. A kirakatban látom, hogy Natti a pult mögött áll.  Ash – mi? – kapom fel a fejem- Ashley egy virágboltban, köténnyel a derekán kiszolgál? Na ne! – nevetem el magam,- ezt meg kell örökítenem.  Zalánék, már bent vannak, Deannal a nyomomban én is befelé igyekszem, miközben sutyiban próbálom ezt a nem mindennapi dolgot lefotózni. Dean halkan kuncog mögöttem, de fedez, mert elém áll, takar. Elégedetten kacsintok rá, csináltam vagy 10 felvételt Ahleyről ebben a nem mindennapi helyzetben. Ezt majd elküldöm Nikkiéknek! – gonoszkodom kicsit.

Belépünk mi is. Egy vásárló van, az is egy idősebb Úr, aki éppen kilép az ajtón. Mi udvariasan félreállunk, hogy kiengedjük. Natti gyorsan bezárja utána az ajtót, és elfordítja az ZÁRVA feliratot. A következő pillanatban már ugrik is Csongi nyakába, odébb nézek, ott meg Ashleyék merülnek el egymásba.

Ez a nő meg hol van? – nézek körül tanácstalanul. Mire Natti megérinti  a vállam és egy ajtó felé mutogat.

-         Ott van hátul a hűtőkamrában. – mosolyogja

-         Oké. – nézek rá hálásan.

-         Azért okosan, - szólal meg Zalán pimaszul -. nem felforralni annyira a levegőt, hogy javíttatni kelljen a hűtőkamrát! – válaszul helyettem Ash  kólintja fejbe, akire most hálás tekintettel nézek.

-         Marha – vetem oda neki, és elindulok hátra.

Kis folyosóra érek, balra van egy kis iroda, a folyosó végén pedig egy üvegajtós kis fülke, ami tele van virággal, és ott van Hanna is!  Pont lehajol valamiért. Teljes panoráma nyílik csábos  fenekére, aminek formáját a tapadós farmer csak jobban kiemeli, és ez a póz! - nyelek nagyot, mivel egyből erotikus gondolataim támadnak.

Élvezettel legeltetem a szemem a formás kis fenekén, amit most is lágyan ringat akkor is, amikor már felegyenesedett. Megőrülök tőle!

Halkan benyitok, nem vesz észre, elmerülten tépázza pár hosszú szárú fehér rózsa száráról a leveleket.  Ahogy közeledem felé, érzem a rengeteg virág között is az illatát, azt a semmihez nem hasonlítható gyöngyvirág illatot, ami csak az Övé.

Mögé érek, még most sem vesz észre, halkan szólok neki, hogy ne ijedjen meg, de nem reagál. Aztán rájövök miért nem, IPodon hallgat zenét. Teljesen elmerült benne. Óvatosan nyúlok a dereka felé, érintem meg, és csókolom meg a nyakát egyszerre. Összerezzen, majd hátranéz, és édes mosolyra húzza a száját. Megfordul és a nyakamba veti magát. Apró csókokkal puszilgatom végig a száját, de ő türelmetlenkedik. Végignyalja alsó ajkamat, na ez rövidzárlatot okoz mindkettőnknél. Eszeveszetten faljuk egymást. Szorítom, ölelem magamhoz, levegőt sem kapunk. Keze a hajamban és a tarkómon kalandozik, megőrjít. Lassan elválunk, sajnos levegőt is kell venni, ami a legnagyobb sajnálatomra fülön keresztül nem megy!!

Szemünk egymásba kapcsolódik, miközben a hidegben meleg leheletünktől alig látjuk egymást. Halkan felkuncog, erre a hangra újra elvesztem az eszem. Ő pedig  nem húzódik el, hanem szorosan simul hozzám. Olyan szorosan, hogy megérzi annak a hatását is, amit közelsége és csókjai kiváltanak nálam.

-         Ó!- lepődik meg, és elhúzódik, de huncutul elpirulva néz rám

-         Bizony Ó! – támasztom neki a homlokomat az övének, miközben próbálok mély levegőt venni és csillapítani magam.

-         Szia!- néz rám mosolyogva – Már úgy vártalak! – ad apró csókokat a számra, amelyek mindegyike hatására borzongás fut végig a gerincemen.

-         Hanna, fejezd be kérlek, mert nem állok jót magamért! – szólok rá kicsit erőteljesebben.

-         Oké, - húzódik el kicsit sértődötten.

Na nem, csibém! Ha te így akkor én is! Érezd azt, amit én is érzek! - kapok utána, lendületből magamhoz rántom. Feneke az ölemhez simul, egyik kezem a hasát cirógatja amely a rövid bordó pulcsiból kivillan, másik kezemmel pedig a nyakából cirógatom félre a haját, hogy hozzáférjek. Érzem, ahogy a hasa összerándul az érintésemre, és fojtottan felnyög. Ez a hang megőrjít! Még szorosabban húzom magamhoz, ő pedig fenekét szorosan hozzá nyomja amúgy is izgatott testemhez. Vadul csókolom végig a nyaka ívét.

A telefonom csengése térít magunkhoz minket. Zihálva húzódunk el egymástól. Próbálok annyira lenyugodni, hogy értelmesen tudjak beleszólni a telefonba, amit nem könnyít meg Hanna látványa, aki félrehúzódva próbálja légzését csillapítani.  Olyan édes. Kívánatos. Megfogom a kezét és magamhoz húzom. Mind a ketten mély levegőt veszünk többször is. A telefon pedig csak csörög, és csörög.

-         Halló! Tessék? – szólok bele

-         Mondtam, hogy ne tedd tönkre anya hűtőjét, mert ki fog nyuvasztani! – röhög bele a telefonba Zalán.

-         Te marha! – vetem oda neki nevetve, Hanna is kuncog mellettem.

-         Mit csináltok ti ott bent? Tiszta pára minden! Be sem lehet látni! -  hallom a hangját immár egyre közelebbről - Remélem nem most csábítod el a húgomat, az anyám hűtőkamrájában?! – kérdezi nevetve.

Hanna kibontja magát az ölelésemből és a hűtő ajtóra rajzol egy vigyorgó smile – fejet, és alá firkál valamit:

                        „Közöd?”

-         Na ne Pattinson, ennyire béna nem lehetsz! – röhögi a telefonba.

Csak azt nem veszi számításba, hogy az ajtó kifelé nyílik, ami előtt ő most vigyorgó képpel áll és minket piszkál. Hanna pedig az ajtó felé nyúl, int, hogy menjek utána,  és angyali mosollyal az arcán nagy lendületet véve kinyitja az ajtót!

Nah, ezzel a mozdulatával kellemesen pofán csapja az éppen rajtam élcelődő kedves egy szem bátyját. Aki jelen pillanatban az élménytől, ami pár pillanattal előbb érte döbbenten fogja az orrát.

-         Normális bagy bazd meg?! – néz Hannára felháborodottan, aki angyali tekintettel néz vissza rá.

-         Jaj, bocsi édes! Nem láttalak, tudod, szólni kell anyának csináltassa meg, mert nem lehet kilátni! Nincs semmi bajod? – fordul oda hozzá aggódon, de a szemei gonoszan csillognak.

Ashley 1 méterre áll tőlünk és hétrét görnyedve röhög Zalánon. Aki jelenleg sértődötten néz rá.

-         Hiába nézel így, - megy oda hozzá Ash, egy zsebkendővel – megérdemelted életem!

-         De hát orrba vágott, és még őt véded – néz rá felháborodottan

-         Én?? - mondja ártatlan képpel Hanna- Édesem én csak kinyitottam az ajtót!-  erre kitör belőlem a röhögés.

-         Ha kiszórakoztátok magatokat, induljunk anyáékhoz – szólal meg Natti is nevetve- az előbb szólt, hogy hol vagyunk már.

Hanna és Natti végig ellenőriznek mindent, hogy rendesen be van-e zárva. Lekapcsolják a villanyt, csak a jelzővilágítást hagyják égve, és bezárják az üzletet. Mi az autónak dőlve várjuk, hogy végezzenek, Ash Zalán harci sérülését ápolja lelkesen, aminek persze már nyoma sincs. Kedvtelve nézegetem Hanna  kecses, de mégis kicsit telt alakját. Gyönyörű. Szemeim éppen  telt mellén kalandoznak, míg ő az üzlet kulcsait pakolja be a táskájába.

-         Hanna! – szól neki Ashley, mire ő felkapja a fejét - felkészítetted Robot apukádra?

Erre már én is nyugtalanul kapom el a szemem a melleiről és nézek kérdőn a szemeibe.

-         Nem, de remélem normálisan tud majd viselkedni. - néz rám kicsit kihívóan.

-         Miért ne tudnék normálisan viselkedni? – kérdezem felháborodva - Először lecsövesezel, aztán felpofozol, most meg modortalannak tartasz! Vedd tudomásul nekem is volt gyerekszobám, és a szüleim is megtanítottak a jó modorra! – hadarom mérgesen egy szusszra.

-         Jól van édeske, nem kell úgy kiakadni! – simogatja meg az arcom.

Zalán várakozóan felröhög, mire felmutatom neki az egyezményes jelet, és kinyitom Hanna előtt az ajtót.

-         Ebből elég volt! – szólal meg erélyesen Natti – mindenki a kocsikba, mert anya keresztbe fog mindenkit lenyelni, ha nem érünk oda hamarosan.  Rád is vonatkozik! – fojtja a szót Zalánba, aki inkább nem szól semmit és beszáll Ash mellé.

Elindulunk. Hanna kezét fogom, és simogatom. Ő áthajol hozzám, és egy csókot nyom a számra, de mielőtt bele mélyedhetnék  elhúzódik. Még élénken emlékszik minden sejtem a nemrég történtekre.

-         Boszorkány! – suttogom a fülébe, amitől látom, hogy összerezzen, és szaggatottan kezdi venni a levegőt. Elégedetten dőlök hátra az ülésen.

-         Hanna! – szólok neki oda halkan-  tudnom kell valamit a szüleidről? –célzok Ash előbbi kérdésére.

-         Ne gondolj semmi rosszra. Nem emberevők.

-         Nem is gondolom, de mesélnél róluk?Csak, hogy tudjam mire számítsak - veszem elő legszebb kérlelő tekintetemet, mire ő elmosolyodik, és hozzám simul.

-         Apa pilóta volt a MALÉV-nél, 5 éve ment nyugdíjba. Ezért beszélünk mind angolul szinte anyanyelvi szinten. Megkövetelte. Szigorú, de azért kenyérre lehet kenni! Nagyon szeretem. – néz föl rám-  imád motorozni, faragni, és van egy régi 1965-ös BMW-je állandóan azt bütyköli.

-         Oké, az én apukám is régi autó mániában szenved. De mire kellett volna felkészítened?

-         Figyelj -  néz rám-  nagyon fontos, hogy ne nevess, ha meglátod!

-         Miért? – kérdezem egyre idegesebben, mivel időközben megállunk egy épület előtt.

Az épületet magát nem látom, mivel közel 2 méteres sűrű élő sövény helyettesíti a kerítést, amely mindent takar a kíváncsi szemek elől . A sövény az egész utcafronti részt takarja, kivéve a bal oldalon elhelyezkedő, szépen faragott felületű  szintén közel 2 méter magas fakaput  illetve a mellette lévő faragott autóbeálló  ajtaját, amely ebben a pillanatban nyílik ki. Egy szépen rendezett udvarban állunk meg, és szállunk ki. 

Elképedve nézem a felénk igyekvő  idősebb házaspárt, akik éppen most adják egymásnak kézről kézre Ashleyt, és puszilgatják össze.

Hanna belém csíp, amire összerezzenek, és ránézek. Figyelmeztető tekintetet vet rám.

Én értetlenkedve nézek rá:

-         Miért nem mondtad, hogy a Mikulás az apukád? – suttogom a fülébe

-         Hát higgye el fiatalember, ezt a kérdést már sokan feltették neki, nekem  elhiheti! – hallok meg ekkor mellettem egy mély, de kedves hangot. Megfordulok, igyekszem az arcvonásaimon uralkodni. Elképesztő. Hanna ekkor megszólal:

-         Apa, Anya szeretném nektek bemutatni ő Robert Pattinson, egy nagyon –nagyon kedves ismerősöm.

-         Üdvözlöm nálunk – nyújtja felém a kezét Hanna apukája – Molnár István vagyok.

-         Jó estét kívánok! Köszönöm a meghívást Uram!

-         Ne ilyen hivatalosan fiatalember, István, csak István. – fog velem kezet. Erőteljes határozott kézfogása van.

-         Rob, ő itt az anyukám – fordulunk egy kedves arcú, anyukámmal talán egykorú fiatalos hölgy felé.

-         Jó estét asszonyom!

-         Üdvözlöm, fiatalember Molnárné Kovács Edit vagyok.

-         Jöjjenek beljebb, - fordul Hanna anyukája Dean és Norbi felé – jöjjenek, ne kéressék magukat!

Dean meglepődve néz rám, Hanna csak mosolyog a döbbenetén. Azonban apukája nem hagyja tiltakozni az én hivatásos őrangyalomat, és őt is beinvitálja  Norbival a sofőrömmel egyetemben.

Kedves, vendégszerető vidám emberek.