19. fejezet: Mindig egy szemszögből látom

Sziasztok!

Bocsi!

Tegnap elkezdtem írni, aztán hazajött egyetlen csemetém, neki kellett segíteni. Aztán meg megjött életem párja, őt is körbe kellett ugrálni, kicsit ápolgatni férfiúi öntudatát.

Este meg száműzve lettem csemetém által a számítógéptől, mivel játszani akart rajta a szentem. Így leültem egy kicsit a TV elé, ami előtt a rendkívül izgalmas műsoroknak hála bealudtam. Ezáltal csak most teszem fel a folytatást.

Igyekszem tartani a két naponkénti frissítést.

Köszönöm mindenkinek a türelmet, és a KOMIKAT! :DD

Jó olvasást!

Tsók!

Heni

Hanna

-          Hanna!  - halk nevetés – mintha kicsit,  elábrándoztál  volna!

-          Nem, nem dehogyis – fordulok Ash felé - csak, gondolkodtam.

-          Hát látványosan tetted, már vagy tízszer szóltam neked!

-          Ja, bocs! – nevetek fel  és fordulok felé, miközben halkan szitkozódom, mert egy  alattomos sunyi rózsa tüske megbökött. – Igen?

-          Szerinted ez így jó lesz?- mutatja felém a megrendelésre készülő 5 szálas csokrot, amiért perceken belül itt lesznek. 

-           Jó. Te tényleg nem tanultad ezt?  -  kérdezem tőle miközben nézem a kezében lévő esztétikusan kötött csokrot.

-          Nem, tényleg nem. Anyukádtól, meg tőled lestem el mindent! – nevet fel.

-          Én is anyutól tanultam, mellesleg, ha befuccsolna a színészkedés, még nyugodtan lehet belőled Los Angeles legjobb virágosa.

-          Nyalóka! – néz rám nevetve

-          Nem is!

Nem tudunk tovább beszélgetni, mert ellepik a boltot a vásárlók. Kicsit el vagyok varázsolódva. Egyfolytában agyalok, ami a munkámra is kihat,  mivel majdnem összecseréltem két megrendelést. Szerencsére Ash észnél volt, és figyelmeztetett. Elég jól beszél már magyarul. Kicsit töri a nyelvet, de már elboldogul. Persze egymás között angolul beszélünk, sőt anyáéknál is, valahogy már természetes, ha Ash is itt van nálunk.  A vásárlók mosolyogva vették tudomásul elvarázsoltságomat, és csak elnézően mosolyogtak rajta, én pedig nem győztem szabadkozni a bénaságom miatt. 

Az órára nézek.

11 óra. 

Még egy óra és bezárunk. 

Elkezdem összeszedni az anyagokat  és a kellékeket, amit anyáékhoz haza akarok vinni, mivel  pár nap múlva húsvét, és most nagyon mennek az asztaldíszek és a kopogtatók. Lenne néhány ötletem, amit megcsinálnék, így anyának nem kell vele bíbelődnie engem pedig addig is  lefoglal. Meddig is?  A gondolatra is sebesen kezd verni a szívem.

Ashley mosolyogva figyel,  amíg pakolászom.  Máskor ez halálosan idegesítene, de most fel sem fogom. Mire elkészülök, dél van. Végigjárjuk a boltot és bezárunk. Az ide tévedőknek kitettem a tájékoztatót az ajtóra a holnapi nyitva tartásról.

Ashley vezet, próbálkozik a társalgással, de egyszavas válaszaimból leveszi, hogy nem vagyok igazából ott. Haza úton inkább végig csendben vagyunk. Otthon beköszönök anyának és apának, Zalán nem tudom merre jár,  és elvonulok anya otthoni műhelyébe bütykölni.  Halkan nyílik az ajtó.

-          Bejöhetek? - hallom Ash halk hangját

-          Miért ne jöhetnél be? – vigyorgok rá.

-          Nem tudom, csak kérdeztelek. – húzza fel a szemöldökét, és figyelmesen néz rám. – Ki vele!

-          Mivel? – nézek rá értetlenül.

-          Azzal, amin egész délelőtt agyaltál.

Nagyot sóhajtok. Egy darabig nézek magam elé, és próbálom a gondolataimat összeszedni. Valakivel  beszélnem kell, mert megfulladok! Ashley mind a kettőnket ismer.  Igen.  Talán ő meg is érti, ami nem hagy nyugodni.  Leteszem a kezemben lévő ragasztópisztolyt.

-          Én ezen az egészen agyalok Ashley – nézek rá, és leülök a műhelybe lévő kanapéra – ez nekem nem fog menni!

-          Mi Hanna? – ereszkedik le mellém, és figyelmesen néz rám.

-          Ez az egész Robbal.

-          De miért?  Nem tetszik? Nem szimpatikus?

-          Nem tudom. Igen. Igen. – válaszolom nagyot sóhajtva. – Nagyon tetszik, ha a közelemben van megőrülök az illatától, a mozdulataitól, attól ahogy rám néz. Ahogy felhúzza a szemöldökét, vagy érdeklődve figyel, amikor beszélek. Vagy – nevetem el magam – amikor nyitva felejti a száját, amikor valami olyasmit hall, ami kínos számára vagy meglepi, és tetszik az is, hogy amikor zavarban van állandóan turkálja a haját.

Ashley mosolyogva a Zalántól átvett bölcs Buddha arckifejezéssel figyel. Ettől a falra mászok.

-          Ne csináld már- bököm oldalba, mire érdeklődve rám néz

-          Mit?

-          Ezt a pofavágást, Zalán is mindig ezt csinálja! – vágom, rá azonban ő még mindig figyelmesen néz, mintha egyenesen a vesémbe látna

-          Hanna te szerelmes vagy Robba, ne terelj!

-          Nem – vágom rá határozottan. – Nem – nyögöm ki megerősítésként. – Nem lehetek az! Ashley, én nem lehetek az..  – suttogom immár.

-          Miért? Szívem, miért nem? – öleli át a vállamat.

Sokáig hallgatok, próbálom magam összeszedni annyira, hogy válaszolni tudjak. Nagy nehezen kibököm:

-          Mert nagyon fog fájni, ha ő is elmegy! – sírom el magam mégis. – És én nem bírom ki még egyszer Ashley, nem akarom, hogy túl fontos legyen nekem. Nem akarok megint elveszteni valakit!

-          Miért vesztenéd el?  Hanna nézz rám - fordítja az arcomat maga felé - Azért mert elmegy innen?

-          Igen elmegy majd, vissza Holywoodba,  Londonba, vagy a világon kitudja hova. – hadarom, közben nagyokat sóhajtok, hogy a bőgést vissza tudjam tartani -  Ott is lesz egy lány, aki szebb, jobb, okosabb nálam,  és máris rájön, hogy nem én kellek neki, én csak egy kis tévedés, egy is intermezzo  voltam az életében!  Neki ennyi leszek! Nekem viszont ő sokkal fontosabbá válik, és ezt nem akarom. – fordítom el a fejem, hogy ne lássa ő sem a könnyeim, amik az istennek sem akarnak elállni!

-          Hanna ez butaság! – simogatja meg az arcom, és maga felé fordítja.

-          Nézz rám! – mutatok végig magamon - Én egy teljesen átlagos lány vagyok! Nincs rajtam semmi különös! Semmiben nem vagyok tehetséges. Simán átlagos vagyok! Miért pont én kellenék neki?

-           

-          Figyelj! Te tetszel neki nagyon! Nem  az a fontos, hogy őt kihez húzza a szíve?

-          Nem leszek neki fontos. – hajtogatom csökönyösen, miközben törlöm le könnyeimet - Nem akarom, hogy fontos legyen nekem, nem akarom, hogy fájjon!  Körülötte hemzsegnek a szebbnél szebb és okosabbnál okosabb nők. Válogathat közülük! 

-          Hidd el én már elég régóta ismerem.  Tudod, hogy hányan megkörnyékezték már?  Ő nem olyan aki egy lányban csak a külsejét nézni!

-          Én nem tudom, hogy milyen ő! - fakadok ki - Nem ismerem! Megszeretném ismerni. Én nem a rajongója vagyok, csak egy lány akinek megtetszett egy srác, de nem lesz időm megismerni. Szeretnék vele beszélgetni, sétálni,  szeretném, ha megismerhetnénk  egymást! – mondom dühösen.

-          És mi akadályoz meg benne, hogy megismerd?

-          Ashley, - hangsúlyozom ki -  ő elmegy innen a jövő héten, és én nem fogom látni többet. - suttogom neki fáradtan.

-          Na és ha elmegy?  Miért ne látnád őt többet? Hülyeségeket beszélsz! – pirit rám - Attól még tudjátok tartani a kapcsolatot! Nézz ránk! Mi is ezt tesszük Zalánnal! Azt hiszed mi annyit találkozunk?

-          De egy mind a ketten L.A-be laktok. – vetem közbe- Nem pedig két különböző földrészen!

-          De Hanna mind a ketten állandóan úton vagyunk! Vagy ő nincs otthon, vagy én utazom el  oda ahova szólít a munkám. De szeretem Zalánt! És én ezt vállalom! Miből gondolod, hogy ti nem tudnátok megoldani?

Nem tudok erre mit válaszolni

-          Ráadásul színész az istenadta! – hozom fel az utolsó adumat

-          És? Én is az vagyok!  - szól felháborodottan

-          De mindenki ismeri, rengetegen vágyakoznak utána! Én nem tudok versenyre kelni velük!

-          És?  - néz rám kérdőn -  Hidd el, hogy nekem is rengeteg rajongóm van, persze közel sem annyi , mint Robnak.. – néz rám huncutul. – de ettől még nekem is normális emberi vágyaim, érzelmeim vannak. Az semmit nem számít kettőnk között, hogy én eljátszom egy szerepet! Attól én még ugyanaz az ember vagyok aki utálja, ha a párja mindenét szétszórja a lakásban – mondjuk ki szinte egyszerre nevetve -  és persze utána semmit nem talál! Képes vagyok érte arra is, hogy a ti baromi nehéz nyelveteket megtanuljam! Hidd el Rob is erre vágyakozik, egy normális lányra, aki nem a nagy Pattinsont , a világhírű színészt látja benne, hanem a férfit!

Hallgatunk mind a ketten, mivel egymás szavait emésztgetjük csendben, amikor Ash megszólal:

-          Hanna vonzódsz hozzá? -  kérdőn, várakozó szemekkel néz rám, így folytatom:

-          Nagyon! – szipogom, mire Ashley felnevet – Tudom, a szex nagyon jó lenne vele, hiszen már csak attól is borzongok ha csak rám néz, vagy ha csak  hozzám ér! De nem akarok vele lefeküdni, csak jobban fájna, ha elmegy.

-          Jaj te lány! Most mit csináljak veled?

-          Semmit, - felelem halkan –köszi, hogy elmondhattam.  Majd lesz valahogy.

-          Na gyere te kis Mimóza, majd megoldjuk!

-          Menjél, én még összepakolok. Aztán remélem már megjön Mr. No1 is. – sóhajtok egy nagyot mire Ash nevetve kimegy az ajtón. Neki állok összepakolni.

Ashley

Istenem ez a lány! Mindent annyira megbonyolít! Bár lehet, hogy én is tartanék mindentől, úgy mint Ő, ha nekem is ennyi mindenen kellett volna átmennem – gondolkodom el miközben hajtom be magam után az ajtót. Váratlanul egy mellkasba futok. Felnézek, és lefagy a mosoly az arcomról.

-          Hát te mikor jöttél?

-          Már egy ideje itt vagyok. – válaszolja halkan.

-          Akkor ..

-          Igen, hallottam mindent. Minden szót. – hajtja le a fejét szomorúan

-          Jaj istenem! – sóhajtok fel – még bizonytalan. Változni fog hidd el. Magának sem akarja bevallani, de nagyon fontos vagy neki!

-          Nem tudom Ash ..

-          Rob pár napja ismeritek egymást, hagyjatok egymásnak időt! Tetszik neked, vagy sem?

-          Tetszik – motyogja halkan – Nagyon tetszik.

-          Akkor meg? Hol itt a baj? Hódítsd meg! Tudsz te talpig pasi lenni, ha akarsz! Kapd össze magad! – suttogom neki dühösen. – Ne legyél ilyen nyámnyila – tudom, hogy ettől kiakad még Tom árulta el mikor egyszer nálunk volt, és igaza van, szinte azonnal felszívja magát.

-          Na tünés! – suhant egyet  a fenekemre, mire tarkón vágnám, de ő már határozott mozdulattal benyit Hannához.

Istenem még két ekkora ökröt!? Eszembe jut valami. Gyorsan tárcsázok, nem kell sokat várnom, meghallom kedvesem morgós hangját

-          Mondd…

-          Zalán! Helyezet van! Hol vagy?

-          Na, ne nyalogass, ne nyúlkálj ott baby! – suttogja halkan Zalán. Mi van? Ne nyalogass?

-          Mit csinálsz?  – kérdezem tőle felháborodottan

-          Életem, drágaságom, ne csináld a nőm van a vonalba - hallom közben a telefonban halkan duruzsoló, hízelgő  hangját.  Kivel beszélget ez? – akad el a lélegzetem, és szívom fel magam!

-          Életem egyetlen szem virága állj már meg– hallom közben a telefonban halkan duruzsoló, hízelgő  hangját. - Várj már te átkozott dög! – morran fel tragikusan

-          Mi van? - nevetek fel. Lassan azonban sejtésem lesz a tragédia okáról

-          Csak nem?

-          De. Mindjárt otthon vagyok.

Robert

Mindjárt odaérünk hozzájuk. 

Most megyünk el a virágbolt mellett.

Eszembe jutnak azok  a pillanatok amelyek a hűtőházban átéltünk. Istenem! Gondolj másra Pattinson!

 Próbálom terelni  a gondolataimat,ami meglehetősen a nehezemre esik, mivel majdnem szétrobban a fejem!  A macskajaj! Kellett nekem tegnap inni!

Végig megyek a tegnap estén gondolatban.  Időben odaértünk Dorotyhoz, így felölthettem szakadt gúnyám. Colmmal volt jelenetem egy Pótkulcs nevű kissé lezizzent helyen. Viszonylag gyorsan végeztünk, de még nem voltam álmos. A forgatás után kissé fel is húztam magam, most is felpöccenek, ha eszembe jut!

Forgatás kellős közepén vagyunk, Declan kis szünetet adott, mert a fényeket át kellett állítani. Szabolcsé a fénydublőrömé lett a terep. Normális srác, és nagyon megdöbbentem, amikor először láttam! Tényleg hasonlít rám!  

A büfé kocsi felé veszem én is az irányt, hiszen ott vannak a többiek, most nem akarok félrehúzódni, ahhoz túl jó kedvem van!  Colm is arrafelé tart.  Ő nem olyan zárkózott, mint én. Bátran nekiáll beszélgetni bárkivel, most is két idősebb statisztával társalog teljesen kötetlenül.  Hozzájuk csapódom, bemutatkozom nekik. Közvetlenek és kedvesek. Aha,  tehát ők azok a bizonyosak: Pali bácsi és Géza bácsi. Hanna sokat emlegeti őket, amit most meg is említek nekik. Összenéznek és rám kacsintanak. Folytatódik a munka, még egy óra és végeztünk. Megkönnyebbültem, de az a helyzet, hogy egyáltalán nem vagyok még álmos! Colmot is mi visszük vissza a bázisra, átöltözés közben felveti, hogy menjek velük, mert látja, hogy még igencsak pörgök.  Én persze nem vagyok semmi jónak az elrontója. Menjünk.

Dean a tudomásul veszi a program módosulását. A szokásos bárba megyünk. Ahol már várnak ránk. Meglepve veszem észre a két ismerős arcot, akik csak nevetnek. Colm kezet fog velük,  amit én is követek. Vidáman hátba vernek párszor.

-          Na fiam, most kiderül milyen kemény legény! – szól Pali (ugyanis a lelkemre kötötték, hogy tegezzem mid a kettőjüket)

-          Hogy? – nézek rájuk értetlenül, mire mindenki felnevet.

-          Nem mehet el úgy a mi kis országunkból, hogy nem kóstolta meg a mi nemzeti italunkat! – néz össze a két öreg. Mire Colm csak a fejét fogja.

-          Én már be lettem avatva! – vigyorog és a szemeit forgatja – Kemény volt!

-          Készen áll fiatalember? – kérdezik, - Egyébként bírja a piát?

-          Eddig úgy tűnt, hogy igen! – feleltem határozottan.

-          Majd meglátjuk!

Vigyorogva rendelnek, kisvártatva hoznak 5 kis pohárkát, amiket teletöltenek egy átlátszó itallal. Óvatosan veszem kézbe. Illatra nem rossz.

 4 pár várakozó szem néz velem szembe:

 Pali és Géza bácsié kíváncsian villan, míg Colm elnézően néz rám.

Dean. Hát ő mintha kissé aggódna,  amiben szavai is megerősítenek:

-          Öregem én szolgálatban vagyok – emeli fel a kezét tiltakozva, de közben azért kárörvendően vigyorog -  és valakinek vissza is kell cipelnie elázott korpuszodat a szállodába! – feleli kérdő tekintetemre válaszul -  Én  már be vagyok avatva!

Megszagolom, illatra nem rossz! Még kicsit vacillálok, de a többieket követve én is egy húzóra lehajtom.

Először semmi, aztán csak hápogni tudok. Úristen! Mi az öreg ördög fészkes fenéjét itattak ezek meg velem?!!  Mar, éget! Anyám! Még a szemem is könnybe lábad! Lihegek, miközben a meleg belülről eláraszt.

-          Uh! Ez kemény volt! Mi a fészkes fene ez?- hápogok még mindig könnyes szemekkel.

-          Jó magyar pálinka Fiam! – veregetnek hátba. – Barack!

-          Ne sértődjenek meg, de ez baromira erős! Én ettől fejre állok!

-          Átestél a tűzkeresztségen, most már lézenghetsz a magyar csajok körül  engedélyed van rá! – kacsintanak rám, és hátba veregetnek, majd kedélyesen beszélgetni kezdünk mindenről.

Egyszer csak Adam csapódik kis társaságunkhoz. Látszik, hogy már kezd átlépni másik dimenzióba, egyszóval már erősen kapatos. Méreget, miközben tovább iszik. Egyszer csak mellém ül, és átkarolja a vállamat, majd hangosan megszólal.

-          Jó kis csaj mi?

-          Ki?

-          Hát Hanna. – áll fel mellőlem, és elindul , hogy hozzon magának még piát.

-          Az,  nagyon jó csaj. – felelem, de nem akarok foglalkozni ezzel a barommal. Nem is figyelek rá, visszafordulok a többiekhez, és hallgatom, hogy miről beszélnek.  Adam elindul, majd meggondolja magát, és visszalép az asztalunkhoz. Dean óvatosan feláll, és kissé mellé lép.

-          Te Pattinson – hallod, löki meg a vállamat – nagy a farkad legalább?

-          Kopj le! – felelem dühösen.

-          Csak azért, hogy tudjam, van-e okuk a csajoknak érted sikítani! – röhög fel részegen.

-          Nem mondom még egyszer tűnés! – fordulok el tőle. Dean lép egyet felé, azonban Adam újra felröhög és megszólal újra:

-          És milyen az ágyba? Megdöngetted már?- mozgatja a csípőjét, mintha aktus közben lenne -  Síkított alattad, vagy csak csendben nyögdécselt?  Megdugom majd én is!  Akkor úgyis megtudom!  – elönti az agyamat a vörös köd felugrok, behúzok neki egyet,  a másodiknál már Colm visszatart miközben Dean a biztonságiak segítségével elvonszolja az a barmot.

Dühöngök, még hogy meghúzza! Mocskos szemét!  Hanna az enyém! Mit képzel magáról!

-          Nyugi fiam!

-          Még hogy meghúzza! Kiherélem ezt a mocskot, ha csak a közelébe megy! – dühöngök.

-          Nyugalom! – próbálnak csitítani. – Igyunk egy kis nyugtatót! – mondják, majd teletöltik a poharam újra. Egyből felhajtom. Colm mosolyogva néz, de nekem még most is forr az agyam.

-          Csigavér! Kispajtás! Csigavér! Az a kislány megtudja magát védeni!

Erre mind a hárman felnevetnek, és elmesélik, hogy Hanna hogyan képelte fel ezt a vad barmot! Kicsit jobb lett a kedvem, de úgy döntök, hogy inkább elteszem magam holnapra. Szedelőzködni kezdek,  amit a visszaérkező Dean, helyeslően vesz tudomásul. Kifelé menet csendben megjegyzi:

-          Egész jó a jobb horgod! Ki sem néztem volna belőled!

Erre visszagondolva most is ideges leszek, de csillapít az a tudat, hogy nem sokára megint látom. Deannal kiszállunk a ház előtt. Norbi elhajt, mivel megbeszéltük, hogy majd hívjuk, ha jönnie kell értem. Meglepetés leszek neki. 

István jön felénk.

Mosolyogva kezel le velünk, és invitál be a házba minket. Beköszönök Editnek is, meg sem kell kérdeznem, hogy hol van, csendben mosolyogva mutat az udvarban lévő kis épület felé. Dobogó szívvel elindulok. Az ajtó bezárva, azonban az ablak nyitva, így hallom a bent folyó beszélgetést. 

Először csak azt fogom fel, hogy Hanna sír. Aztán eljut szavai értelme is hozzám. Mindenből csak azt fogom fel, hogy nem akar engem. Nem ez nem igaz, akar, csak fél.  Fél ugyanúgy, mint én. De nekem kell ő. Beszélgetnünk kell!

Ebben  az elhatározásomban a kilépő Ashley is megerősít rövid párbeszédünk alatt.

 Határozottan benyitok az ajtón, ahol azonnal le is fagyok, és csak nyelni tudok egy nagyot a látványtól, és érzem, hogy a nadrágom is egyre szűkebb lesz!

Istenem!

 Miért mindig a fenekét látom meg először!?