148. fejezet: FÚRIA

Sziasztok!


Köszönöm a türelmeteket!
A hétvége hihetetlenül jól sikerült.

Leltár:
5 banya  (pasik, férjek, gyerekek száműzve, leadva . . .)
3  üveg vörös pezsgő
mojitó koktél  + sör +bor +pálinka  (XDDDDDD)

Nem ám, csak viccelek!
Sör nem volt!   (XDDDDDD)

Ja!  . . . . és a cirka 5 zacskó M&M drazsét, csokis és sós  perecet,  tortilla chipset már ne is említsem . . . .

Hatalmas duma parti, ahol kibeszéltük sok minden más mellett Robertet és Krisztikét is.
Nem hiszitek el olyan volt mint egy vérátömlesztés!
Én hihetetlenül jól éreztem magam!  Ilyenkor gondolkodom el rajta, hogy milyen jó, ha az embernek vannak barátai! Barátok akikkel mindent meglehet szégyen, és félelem nélkül beszélni, akikben megbízol, akik őszintén beszélnek, és ha még fáj is megmondják a tutit!

Szóval köszönöm szépen! Imádat van!!!



Vissza a TRÁ-hoz.

Köszönöm szépen mindenkinek a pipákat és a hozzászólásokat.

Fejezet fent.

Edit

-          Hanna !!  - hallom Robertet  vagy huszadszorra, és mint az eddigi 19-szer Hanna ismét ránéz és kinyújtja rá a nyelvét mint egy vásott ovis – Nyújtogasd csak, leharapom! – morran rá Rob  - menj inkább öltözz, én mindjárt elkészülök, te meg még itt rohangálsz farmerben! – közli és egy nagyot sóz a fenekére amikor elhalad a konyhasziget mellett ahol a lányom álldogál.

-          Helyes! – dörmög mellettem István – Már éppen készültem én is megtenni!  Indíts már édes lányom!!

-          Hagyjatok már békén! Ezt akkor is megeszem!  - mormolja Hanna és belapátol egy nagy kanál fagyit amitől úgy néz ki mint egy hörcsög. – El fogok készülni. – mormolja – Ha meg nem akkor úgy is jó! Nem akarok elmenni! – suttogja, mire mind a hárman szinte megmerevedünk ezt hallva, és egyenként meredünk rá kérdőn – Most mit bámultok így rám? Én félek elmenni! Ez nekem való,  a rivaldafényt meghagyom Robnak!  - mormolja, mire a vőm az eget kezdi kémlelni.

-          Édesem! Ezt már annyiszor megbeszéltük!  Mi a francnak vagy ennyire kishitű? He? – lép oda hozzá, kiveszi a kezéből a kanalat, elhúzza Hanna elől a fagyis dobozt, megfordítja a lányomat és maga előtt tolva felmennek az emeletre, majd alig pár másodperc múltán lefelé trappol már, miközben a nyakkendőjével küzd. – A francba soha nem bírom megkötni! – dörmögi majd Istvánhoz fordul aki Buddha mosollyal fordul Robert felé.

-          Anya!!!!!  - üvölti Hanna ekkor fentről – Gyere fel segíts légyszi!!! 

Felsóhajtok, István rám kacsint és elindulok felfelé. A hálószobájukban ott áll a lányom totál elmebajosan rángatja magán a piros hosszú estélyi ruháját, miközben ezerrel morog. 

-          Anya!!!!!!!

-          Ne üvölts itt állok mögötted! – sóhajtok fel mire meglepetten fordul meg

-          Jaj az istenit!  A szívem állt meg majdnem! – néz rám sápadtan, szinte világítanak a barna szemei, amiket a sminkes csodaszépen kiemelt.

Gyors mozdulattal felhúzom a rángatott zippzárt, és végig nézek a lányomon.  Nehezen tartom vissza a bőgést, hiszen gyönyörű! Ő azonban nem fogja fel, hogy nagyon elérzékenyültem, mert csak pakol, csak mondja a magáét, és keresi ezerrel az estélyi táskáját, ami megjegyezném cirka 80 centire van tőle, de az idegességtől nem látja.

A kezébe adom, mire elhallgat, felegyenesedik merőn bambulja a kezébe nyomott táskát, majd rám pillant.

-          Mi van Anya? – néz rám döbbenten

-          Semmi, semmi! – motyogom, és igyekszem óvatosan megtörölni a szemem, hogy lehetőleg ne menjen tönkre a sminkem, de egyszer ezzel is készen vagyok, és kénytelen vagyok a lányomra nézni, aki még mindig merőn bámul rám. - . . . . csak tudod szívem én,  én , én nagyon büszke vagyok ám rád! – suttogom, mire szinte a karomba ugrik és fullasztó szorosan átölel – Nyugi csibém nem lesz semmi baj! 

-          Hanna!  - üvölti Robert – Gyere már mert elkésünk!!!!!!  

-          Edit! Gyertek már! – szólal meg István is, mire felnevetünk.

-          Férfiak!  Csak ahhoz értenek, hogy hogyan lehet a szép pillanatokat tönkretenni! – mormolom, mire Hanna felnevet.

-          Félek Anya! – suttogja.

-          Nem lesz semmi baj! Ez a te estéd kicsim, a tied!  Légy nagyon büszke arra amit elértél, mert mi Apáddal azok vagyunk nagyon! Nagyon büszkék!

-          Edit!!! 

Felsóhajtunk. Hanna kibontakozik az ölelésemből és elindulunk lefelé.

István

Roberttel már a bejáratnál ácsorgunk rajtra készen de Editék még mindig nem jönnek!

-          Na jó én elmegyek értük!  Nem értem mit lehet ennyit szuttyogni! – dörmögöm és megfordulok, de ekkor a elakad a lélegzetem.

-          Azt a rohadt! – sóhajt fel a vőm – Boszorka nagyon dögös vagy!  - mormolja, és szinte magához rántja a lányt.

A büszkeségtől eltelve nézek végig rajtuk, amikor Edit belém karol. Megszorítom a kezét, és összemosolyodunk.

-          Gyerekek egy mosolyt kérek! – szólalok meg – Nattiéknak és Zalánéknak el kell küldenem! Megesküdtem nekik, hogy fotózni fogok! 

Nagyot sóhajtok, amikor kicsit elhúzódnak egymástól, de vigyorog mint a kettő a kamerába. Kicsit féltékenyen nézem ahogy Robert tulajdonosi büszkeséggel túr a dús fürtökbe, és  öleli magához az ÉN kicsikémet aki viszont boldogan simul hozzá.

Edit érezheti, hogy mi megy végbe bennem, mert megszorítja a kezem és rám mosolyog.  Mindig tudja, hogy mi hat rám, mert most is megnyugszom. 

-          Hanna ezen nem látszik a ruhád és Natti reklamálni fog! – kuncog fel az asszony, majd felém fordul – Csinálj egy olyant is amin látszik a ruhája! – adja ki az ukászt, mire a gyerekek kicsit hátrébb húzódnak.

-          Nem azért, de indulni kellene! – mormolja Robert, de türelmesen várja, hogy kattintsak, viszont amint ez megtörtént, villám sebesen megfordulnak és elindulnak kifelé. 

-          Hé –szólok utánuk – az ajtót ki zárja be?

Rob megtorpan, és visszaindul, de már bezártam és felé dobom a kulcsot is, amit nevetve elkap. 

-          Basszus úgy izgulok, mint amikor nekem volt az első bemutatóm! – neveti, mire hátba veregetem.

Hanna és az anyja hátul ülnek a Volovóban így én Robert mellé ülök, aki az iménti szavaihoz képest igen összeszedett.

Repülőstarttal indítunk.

Hanna

Egész úton hallgattam a körülöttem folyó beszélgetést. Ők  bezzeg nyugodtak, én meg majd szétrobbanok az idegtől!  Bár miért is izgulnának, nekem sem kellene, mert mi történhet? Semmi. Senki nem fog megenni, sem pedig keresztbe lenyelni. Kész ennyi.  Pár szót kell majd biztosan mondanom, pár újságíróval beszélgetni aztán ennyi.  Mi a francnak parázok akkor?!?!?

Robert fékez, majd megáll, és a nagy nehezen rám erőlett nyugalom tova száll! Szinte remegek amikor kiszállok a kocsiból.  Apu Anyuhoz lép, Rob a parkoló őrnek nyújtja a kocsikulcsot, majd felém fordul, én pedig mint a fúlldokló a mentőöv után, úgy kapok a keze után. 

-          Nyugi! – suttogja a fülembe és magához szorít – Nem lesz semmi baj, csak mosolyogj, és beszélgess!  Neked könnyű lesz, mert te mindenkivel megtalálod a hangot!  Nyugi!  Mély lélegzet! Indulás! – adja a ki a parancsot és én mint egy jó ovis teszem amit mond.

Robert

Sok ismerős arcot látok, újságírók  - megjegyezném a jobb fajtából- producerek, médiások . . .. 

-          Fél hállívúúúd itt van – fordulok Istvánék felé a asztalnál, mire jelentőségteljesen összenéznek és megszorítják egymás kezét.

-          Csak rendben legyen minden.  – mormolja Edit

-          Már miért ne lenne minden rendbe? – szólal meg az apósom – Elvégre az én lányom!  - közli öntelten, mire Edit szemöldöke a haja tövéig szalad.

-          Azért volt nekem is hozzá némi közöm – mormolja és felnevetek, de aztán szó nélkül hagyom a megjegyzéseket, mert a színpadon megjelenik a könyvkiadó első embere, és beszélni kezd. 

A teremben a halk beszélgetés is elhal és figyeljük a bevezetőt. Ekkor Vanda és Bill ülnek le mellénk.

-          Hogy van? – fordulok Vandához

-          Megnyugodott.  Rendben lesz! Mindjárt jönnek.

Hanna

Mint egy álomban élem végig a bevezetőt, amit a könyvkiadónk igazgatója mond. Mind a hárman ott szobrozunk a színpad mögötti folyosón.

Először Juliát szólítják. Csendben hallgatjuk ahogy Julie a könyvéről beszél. Aztán elhangzik Derek neve is.

Persze utoljára hagynak engem! 

A francba!  

Szinte irigykedve figyelem Dereket ahogy kimennek egymás után. Ők már túl vannak rajta!

Édes mamám annyira izgulok!! 

Idegesen törlöm meg a kezem a papírzsebkendőbe amit szorongatok.

Tetszik vagy sem, de ettől az estétől tényleg megfog - legalábbis egy időre biztosan-  változni az életem! Az emberek eddig azért vették a könyvemet mert talán jó volt, de ez után csak Rob Pattinson felesége leszek aki könyvet írt. Ezért fogják venni, semmi másért! 

Idegesen szorongatom a telefonomat a kezemben, amikor az rezegni kezd. Egy pillantás  a kijelzőre és felveszem.

-          Szia! – hallom tesóm hangját – Csak szólni akartam, hogy nagyon szorítok neked! – szólal meg Natti, és én alig tudom a bömbölést visszatartani.

-          Izgulok Natti nagyon! – motyogom

-          Felesleges! – kuncog a telefonba – Jó leszel!  A könyved is az! Jól megírtad Hanna! 

-          Na figyelj kisanyám – hallom hirtelen Tamás hangját – kapd össze magad, és nyűgözd le azt a hálívúúdi népséget!

-          Jó vagy Hanna! A könyv eddig is eladta magát, és ne parázz Rob hírneve miatt! – szólal meg Emma

-          Kapd elő az egyik híres Hannás szöveget, és  tarold le őket! – szólal meg Csongor is

-          Natti kihangosítottál? – motyogom rekedten, de a torkomat a nevetés kaparássza a majomkodásuktól, mielőtt azonban Natti válaszolna, mellém lép a moderátor és közli, hogy 30 másodpercem van!

-          Na gyerünk kisanyám!  Ne hozz szégyent ránk! – hallom, de nem tudok válaszolni, mert közlik, hogy  3 2 1 és indulás!

Mély levegőt veszek és kilépek. . . .

Robert

Határtalan büszkeséggel nézem, ahogy ott áll fent a pódiumon.  A beszélgetés elején még érezhető volt egy kis bizonytalanság a válaszaiban, azonban egyre magabiztosabbá vált, és egyre összeszedettebbé. Okosan  válaszolt, humoros volt és őszinte.  Figyeltem a közönséget miközben beszélt.  Kérdezték a könyv születésének körülményeiről,  és ő csak annyit válaszolt, hogy 

-          . . .  a magánéletemben enyhülést hozott az írás. Le tudtam engedni a bennem felgyülemlett félelmet, fájdalmat és persze elterelte  a figyelmemet arról, hogy rákos vagyok.  Valahogy erőt merítettem belőle. Kutatni jártam.  Apukám ha a kezelések után jól voltam, hozott és vitt a könyvtárba segített kutatni a történetek hátterét. Nagyon sokat köszönhetek nekik!  - szeme ekkor keresni kezd bennünket és amikor felfedezi a szüleit csókot dob nekik, amit István elkap és a szívére húz. Látom ahogy könnybelábad a szeme, és szégyenlősen lesüti amikor észreveszi a kutató pillantásokat.

Hanna még pár szóban kifejti, hogyha nincs Stephenie Meyer akinek megmutatta a kéziratot, és nincs Vanda Burton aki elolvasta azt, akkor még most is a íróasztal fiókjában porosodna ez az írása is mint a többi, amit eddig írt.

Nagy tapsot kap amikor lehagyja a színpadot és az asztalunk felé lépked.  Határtalanul büszke vagyok rá, de így van ezzel szinte mindenki aki itt ül most velünk, a szülei, Vanda és Bill, Stephenie és a férje, és én is. 

Hanna

Boldog vagyok és megkönnyebbült!  Egész normálisan válaszolgattam, hasra sem estem a színpadon!  Pár pillanatra félrehúzódtam egy csendes sarokba, és onnan figyelem a nyüzsgést. 

Sokan vannak. 

Van akik számára ez megszokás, hisz hetente többször is ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken vesznek részt, és őszintén szólva Rob mellett én is voltam pár ilyenen, de ez most más. Ezt most részben miattam is szervezték.  Figyelem a tömeget.  Robert  Jimmy Fallonnal beszélget és nagyokat nevetnek,  Anyuékat pedig Nolan Hammis az egyik szerkesztő tartja szóval. Vanda kutatóan néz körbe, tuti engem keres, ezért inkább kicsit hátrébb húzódok. Páran diktafonnal a kezükben mászkálnak, van aki Julie, és Dereket interjúvolja.

-          Ahha megvagy! – suttogja a hátam mögött Robert és az orrom elé tol egy poharat, mire elhúzom a szám – Nyugi ásványvíz!  - vigyorogja. – Vanda égen – földön keres . . .

-          Tudom! Azért bújtam el ide!  - nevetek a férjemre – Már annyit beszéltem, annyi interjút adtam, hogy kiszáradt a szám!

-          Benedvesítem! – suttogja, és felém hajol, szinte epedve várom, hogy megcsókoljon

-          Na végre megvagy! – csap le ekkor rám Vanda – Bocs Rob! Most munka van! A Daily Heraldtól akarnak veled beszélni! - vigyorog a férjemre az ügynököm és maga után húz - Majd otthon csókolgathatod kedvedre! – fordul hátra én azonban gyorsan kihúzom a kezem és a férjemhez lépve egy csókot nyomom annak szájára.

-          Na menj Miss. Hamingway! – simítok végig az arcán.

* * *

Kómásan nézek körül, hol az istenbe van ez a nő?  Az órámon próbálom a pontos időt kisilabizálni.

Hajnali fél öt.

-          Hanna? 

Nem válaszol. Éjfél után értünk haza. Teljesen fel volt dobva, István nagyon kimerült, így ők elmentek lefeküdni, mi még beszélgettünk talán két órát amikor elaludt mellettem. Alig tudtam felébreszteni, hogy legalább az estélyit húzza le.  Csak ledobta maga mellé és már hanyatlott is le az ágyra.  Figyeltem egy ideig ahogy szuszog, de aztán elnyomott az álom engem is.  Arra ébredtem, hogy valami fojtogat.  Nos nem az őserdőből egy kígyó volt, csak a nyakkendőm, amit most villámgyorsan próbálok lerángatni magamról. 

-          Hanna?  Hol vagy?  - motyogom de semmi válasz.

Végig járom az egész lakást, de mintha a föld nyelte volna el!   Kezdek ideges lenni amikor feltűnik, hogy a kutyák sincsenek bent. Kimegyek, de sehol senki, csak Herki és Bear száguldanak felém teljes egyetértésben gyorsvonati sebességgel. Szinte egyszerre vetődnek rám, aminek következtében a derekamon és a térdemen sorra tappancs nyomok díszelegnek.

-          Elég legyen na! – nevetek rájuk – Nem láttátok Hannát?  Hova tűnt?  Ti tudjátok gazfickók!? - de ők nem szólalnak meg, csak hűséges kutyaszemeikkel bámulnak rám. Herki ekkor elrohan, majd kisvártatva megjelenik a labdájukkal előttem.  Párszor eldobom nekik, majd a teraszajtót becsukva újból az asszony keresésére indulok.

A kuckóban lelek rá.  A laptopja felett ül.  Haja szerteszét áll, sminkje elkenődve, de még így is észvesztő. 

-          Hahó! Már vagy 20 perce kereslek! 

-          Ja Bocs! – fordul felém majd feláll és hozzám lép, átölel – Nem tudtam aludni. – motyogja –Ideges vagyok! 

-          De miért? – puszilom meg a feje búbját, miközben átölelem – Okos voltál, ügyes, és szerintem tökéletes! – suttogom a fülébe.

-          Persze! Mondod te, de te elfogult vagy! – sóhajt nagyot.

-          Na mi a baj! Mitől tartasz?

-          Semmitől . . . – motyogja, majd mély levegőt vesz – illetve mindentől Rob! Mit fognak szólni az emberek, ha megjelennek a cikkek illetve a fényképek. . .  Lefognak vajon szólni?

-          Miért szólnának le? Nem értelek? – húzódok kicsit el hogy lássam az arcát – Miattam?

Nem válaszol, nem néz rám, majd hirtelen felpillant.

-          Igen, talán kicsit miattad! Hiszen eddig azért olvasták, mert talán tetszett nekik, most viszont azért fogják megvenni, mert a feleséged vagyok.

-          És az baj?

Egy pillanatig elhallgat, majd rám néz.

-          Nem nem baj!  Büszke vagyok rá!  Nem is tudom miért parázok!?? – mormolja, de fél szemmel azért a monitort nézi.  – Lényeg az, hogy vegyék nem?

-          De. Hidd el tetszik az embereknek, de készülj fel rá, hogy egészen biztosan lesz jó pár fanyalgó is, és olyanok is akik a legrosszabbat fogják gondolni rólad!  Ez így lesz hidd el és semmit nem tehetsz ellene!  Na gyere nézzük mit írnak. Én is kíváncsi vagyok rá!

Felkapom a laptopját, kézen fogom és magam után húzom a nappaliba, ahol lerogyunk a kanapéra.  Hanna hozzám bújik, amíg beütöm a nevét a keresőbe.  Pillanatok alatt több ezer találat jelenik meg. 

Pár kattintást követően  belemerülünk a főbb oldalak hülyeségtengerébe. . . .

Edit

-          Vajon a gyerekek felkeltek már? – nézek a fürdőajtóban megjelenő  Istvánra. 

-          Nem tudom, de már lassan 11 óra van és én éhes vagyok!  Nem szoktam hozzá az ilyen bulizásokhoz!

-          Én nagyon jól éreztem magam! Te nem?

-           De én is – morogja István, majd a fényképezőgépet felkapva mellém dől az ágyba. 

Hozzá simulva nézzük az este készített képeket. 

-          Nagyon dekoratívak együtt – sóhajtom amikor rápillantok arra a képre amit az étterem előtt készítettünk

-          Nem azért mert a mi lányunk, de nagyon szép nő lett belőle! – dörmögi István mellettem és teljesen ellágyulok ahogy figyelem őt amint Hannát nézi.

Hirtelen mintha elszégyellné magát tovább pörgeti a képeket.  Sorban nézzük a felvételeket és szinte mindegyikhez van valami hozzáfűznivalónk.

-          Ezt a pasit mindig is bírtam!  - nevet fel István amikor feltűnik a következő  fotó amint Hanna és Jimmy Fallon nevetnek miközben Robert meglepődve néz rájuk mosollyal a szája szélén.

-          Ez a nő pedig nagyon kedves volt!  Teljesen elképedtem, hogy ő Donna Karan! – motyogom halkan  a következő képet nézve – Egészen másnak képzeltem el!

-          Tényleg kedves volt!- dörmögi István – Tudod sokszor elgondolkozom, hogy mekkorát változott Hanna élete. Itt forog a hírességek között, és mégis az az egyszerű lány tudott maradni aki volt!

Gondolatainkba merülünk.

-          Őszintén szólva István még korai lenne bármit is mondani.  Még nagyon fiatalok, fiatal házasok, még nagyon az elején tartanak. Én azért aggódom, mert ez az élet ez nagyon nehéz minden fényes csillogás ellenére.  Az emberek a média nagyon kegyetlen tud lenni. 

-          Tudom – válaszolja István – de én bizalmat szavazok a lányomnak, de figyelni fogom, és amikor gondot látok, idejövök érte és elrabolom!  - nevet rám – Na gyere , menjünk le enni, aztán szóljuk a gyerekeknek és hívjuk meg őket valahova ebédelni.  Holnap úgyis utazunk haza.  Vajon mekkorát nőtt Lucuskám?

-          Lucus már égetnivaló!  Tegnap beszéltem Nattival amíg ti Roberttel az autót buzultátok, és mondta, hogy elkezdett mászni! Mindent pakolni kell előle!  - nevetek fel amikor István arcán végtelen büszkeséget látok – Jaj Apjuk! Akkor vágtál utoljára ilyen elégedett képet amikor Peti járni kezdett!

-          Csend legyen asszony!  - vág a fenekemre amikor felállok – Én imádom mindegyiket és végtelenül büszke vagyok rájuk! Na gyere menjünk! 

Csendben surranunk lefelé, amikor is a nappaliban szinte földbe gyökerezik a lábunk.

Hanna és Robert egymásba gabalyodva fekszenek a kanapé előtt a földön. Robert öltönynadrágban, ronggyá gyűrődött ingben, Hanna pedig fürdőköpenyben a férjéhez bújva szuszog miközben mellettük a földön ott fekszik a laptop is.

-          Édes mamám!  - nevetek Istvánra – Ez kényelmetlen lehet!  Szerintem keltsük fel őket! 

Robert

-          Jaj anyám! Minden porcikám fáj! – sóhajtok amikor a pincér elveszi előlem a tányért és hátradőlök. 

Zalán nevetve néz rám

-          Hát szó mi szó mind a ketten elég terminátorosan mozogtok! Mi van nem volt elég ágy a kégliben?  Miért a földön aludtatok?

-          Csak, és nagyon jól esett! Egyébként meg foglalkozz a saját dolgoddal Zalán!  - néz a bátyjára bőszen, majd Ashley felé fordul, hogy kitárgyalják a tegnap történteket.

-          Zabos? Mi baja van?  - néz rám a sógorom

-          Á! Majd megnyugszik, mielőtt eljöttünk olvasott pár hozzászólást amit nem kellett volna.  – felelek – Tényleg akkor most NYC-be költöztök?

-          Dehogy költözünk! – néz rám Hanna felett Ashely – Azért mert aláírtam a DKNY reklámkampányra 1 évet nem költözünk sehova.  Ha fotózásra kell menni, majd utazok. Zalánnak és nekem is  jobb itt L.A-ben, sokkal több a lehetőségünk, és itt közel vagyunk a tűzhöz.  

Csendben beszélgetünk tovább, majd szedelőzködni kezdünk.  Amikor rendezi akarjuk a számlát István felháborodva kéri ki magának, így Zalánnal jobbnak látjuk visszavonulót fújni.  Felöltözködünk, és kilépünk az étteremből.  Szerencsére papinak nyomát sem látjuk, így úgy döntünk, hogy a motorokat és a kocsit magunk után hagyva még sétálunk kicsit a tóparton.

Készítünk pár képet.

Lassan a délután előre haladtával azonban kezd kissé hűvös lenni ,ezért szedelőzködni kezdünk. 

-          Vezethetek én? – néz rám az asszony szépen – Mióta az a barom tönkrevágta a motorom csak egyszer vezettem, amikor megléptem otthonról. Na . . . légyszi!

Elnevetem magam és kezébe nyomom a kulcsokat, mire visítva a nyakamba ugrik.

Elindulunk. 

Mi megyünk elől, mögöttünk Istvánék Hanna Fordjával, majd Zalánék jönnek szintén motorral.  Zalán azonban nem bír magával és mellénk hajt, szinte hergeli Hannát, de az nem makacsul ellenáll, én azonban hallom ahogy dörmög és kucog  magában amikor látja Zalán meglepett képét amiért nem veszi fel a kesztyűt. Zalán meglepődik ugyan, de azért csak elénk hajt. 

Csendben élvezzük a motort, a kissé csípős már-már hideg levegőt, amikor a semmiből elénk vág egy idióta Hammerrel. Dudálva anyázva tép el mellettünk.  Hanna felháborodva néz utána. Ekkor egy kutya szalad ki figyelmetlenül az útra.

Szinte egy emberként kiálltunk fel, hogy vigyázz!!!  de a blöki nem hallja, és kifut a száguldó autó elé, aki meg sem áll, amikor a kutyust elüti!

Zalánék érnek oda előbb, pár másodperc múlva mi, aztán Istvánnék is megállnak. A torkom elszorul a kutya szenvedését látva. Ekkor kisebb hangzavar támad, és meghallom a semmivel össze nem téveszthető hangot . . . .

 . . . . .  fényképezőgép kattogást! 

Hanna csak egy pillantást vet a kiskutyára, és látom hogy elönti az agyát a vörös köd! 

Visszapattan a motorra és a kocsi után hajt! 

Zalánnal szinte egyszerre merevedünk meg! 

Ordibálok utána, de nem áll meg! 

A papik közben ezerrel fotóznak, István megpróbálja felvenni a kutyát de közben ránk kiállt hogy teperjünk Hanna után, majd ő foglalkozik a kutyával! 

Zalán mögé pattanok a motorra, Hanna alakja a távolban egyre kisebb!

Zala fokozza a sebességet, miközben hevesen szentségel!  

Nem mondom, hogy nem szorul össze a gyomrom, kapaszkodok, de a düh az tombol bennem is! 

-          Ki fogom tekerni a nyakát ennek a hülye libának! – kiabálja Zalán a fülesbe

-          De csak utánam! – üvöltök vissza - Mi a fészkes fenét képzel ez a nő ?

Nem szólunk semmit, Zalán heves tempójának köszönhetően egyre közelebb érünk hozzá,  és csak ekkor tűnik fel az utánunk nyomuló kocsi is!

-          Remek!  Egyszerűen csodálatos!  - dühöngök

-          Mi van? – szólal meg Zalán

-          Papik . . .

. . . folytatnám, de ekkor döbbenten látom, hogy Hanna indexel, majd lefordul, a Hammer után egy parkolóba.

-          Úristen! Ez nem normális!  Hanna ne csináld!!!  - üvölt Zalán, miközben szinte eldobja a motort velem együtt, amikor behajtunk mi is az étterem elé!

Alig tudok a motorról leugrani, de  nem foglalkozom vele, mert az adrenalin hajt engem is ugyanis felfogom, hogy mi történik! 

A kedves feleségem nem éppen finoman parkol le a motorral, fúriás arccal kapja le magáról a bukósisakot és lép a kocsiból kimászó pasik felé, akik éppen azon poénkodnak, hogy vajon palacsinta lett-e a kutyából, amikor Hanna keze lendül és a bukósisakkal akkorát vág a sofőr hátára teljes erejéből, hogy abba beleszorul a levegő! 

Mint a cséphadaró üti-vágja, tépi, karmolja a pasi arcát, kezét, vállát  miközben üvölt!

-          Szemét, mocskos, tetű!!!  Rohadék!  - tombol  a feleségem

Mire Zalánnal odaérünk  akkorra tér magához a másik miazma és lendülne, hogy Hannát megtépje, de Zalán elé vág, és félreüti a kezét. Hannát alig tudom elcibálni a közelükből!

-          Csillapodj már le a szentségit!!!  - üvöltök rá, de mintha meg sem hallaná rohamozik tovább!  - Hanna a állj már le!!!  -  fordítom magam felé, és fogom le a kezeit. – Állj le segítenem kell Zalánnak!

Lassan lehiggad és félre lép, amikor szerencsére az étteremből kilép a cirkuszra két rendőr így a másik köcsög nem tud Zalánnak ugrani. 

Nem telik bele két perc egy mentő és egy másik rendőrautó is fékez. 

A papik persze ezerrel magukon kívül fotóznak.

Hanna ismételten rohamozna, amikor a két köcsög ribancozni kezdi, és adják az ártatlant . . . .

Lassan én is magamon kívülre kerülök!  Ölni tudnék a dühtől!

-          Hanna állj le, mert esküszöm, hogy felképellek!

Felkapom a telefonom, és miközben a dühöngő feleségemet próbálom féken tartani, 

tárcsázni próbálok.  Felsóhajtok amikor felveszi.

-          Tim, kellene sürgősen egy jó ügyvéd! 

281838