98. fejezet: Szilveszter Londonban ( FRISSÍTVE)

Sziasztok!


Bocsi, de a kölykök elleptek bennünket! 9 kölyök szabadult rám 8-13 éves matadorok!

Mindenkinek Boldog Új Évet előre is, köszöntő a fejezet végén, kis meglepivel!

Legközelebb hétfőn jövök!
Komikra akkor válaszolok!


Csók Drágáim!!!!



BEJEGYZÉS 2: 
Bocsánatot kívánok! Nem értem, hogy mi történt, mivel nekem a bloggerban teljesen felhozza a fejezetet!
Ádám szólt rám, hogy valami nagyon nem kóser az oldalon, de nem vittem magammal a gépet, így nem tudtam lépni sem semmit, csak most amikor hazajöttünk! 
Először csináltam azt, hogy csak felnyomtam a frisset és nem néztem végig az oldalt, hogy minden fent van-e. Nézzétek el nekem!

Jó olvasást!


Heni

Robert

-          Tom! Basszus kinyírlak!!  - hallom Hanna felháborodott visítását, mire felkapom a fejem.

-          Tom rohanj, ha kedves az írhád! – röhögi mellettem Sam, de elkésett a figyelmeztetéssel, mert Hanna akcióba lendült Marionnal egyetemben.

Teljes szinkronban, mint a cséphadarók dobálják szerencsétlen Tomot hógolyóval, aki hitetlenkedve pislog rájuk.

-          Na mi van Sturridge? Visszanyalt a fagyi? – csúfolódik rajta Hanna.

-          Pattinson! Nézd meg jól a nődet mert lehet, hogy utoljára látod! – morran fel Tom, és az elrohanó Hanna után veti magát.

Röhögve nézem ahogy lohol  visítva Tom elől, alig tud menni a nagy hóban.

-          Tom azért normálisan! – kiáltok utána, mire Hanna felháborodottan áll meg egy pillanatra, de legnagyobb szerencsémre nincs ideje belendülni, mert Tom vészesen közeledik felé.

-          Baszki ezt a pillantást! – nevet fel mellettem Sam és magához húzza Mariont nevetve aki éppen akkor lép oda hozzá. -  Élsz még?

-          Élek, - nevetem el magam – edzésben vagyok! Ilyen pillantások már nem futamítanak meg!

Elfordulok Saméktól, de a csuppogást így is hallom, inkább kedvesem után nézek, akit éppen akkor ér utol Tom, és elkaszálja. Hanna marha nagyot esik a térdig érő hóban.

-          Sssz! Ez fájhatott! – morran fel mellettem Marcus. – Nem mented meg?

-          Kicsit várok! – kacsintok rád, de azért elindulok hős lovagot játszani.

Tom vigyorogva próbálja megmosdatni, Hanna combján ül és nem engedi felállni, ő meg visít mint akit nyúznak. Ekkor azonban egy hógolyó hókon nyomja Tomot, meglepődve nézek körbe, honnan jött. Kristen vigyorog mögöttem ezerrel. Tom felugrik, és Kris után veti magát. Odaérek a Boszorkához és megpróbálom felhúzni.

-          Tőled aztán meg is ölhetnének! – morogja, szeme bosszúsan csillan, a következő pillanatban már mellette fetrengek a hóban.

Nevetve birkózom le.

-          Én jöttem megmenteni a szívem hölgyét! – tiltakozom nevetve.

-          Persze a szíved hölgyét! – morog – Mivel jöttél csigafogattal?

-          Ne morogj már! – kerekedek fölé és szorítom le a testemmel, szinte azonnal elakad a lélegzetem, ahogy neki is. Csillogó szemekkel néz rám.

Megcsókolom. Olyan édes a szája, olyan finom, legszívesebben csak falnám, csak falnám.

-          Nem azért Rob, de felállhatnál rólam! – suttogja két csók között. – Nem akarok még felfázni is!

-          Oké! – vigyorgom – Na gyere! 

Felrántom, és ugyanazon mozdulattal a hátamra penderítem. Hangosan nevetve kapaszkodik a nyakamba, és kapja le a sapkám is, hogy megpuszilja  fülemet.

Végigborzongom ahogy megérzem meleg ajkát a hideg fülemen. Felnyögök.

-          Fejezd be mert ledoblak! – fenyegetem meg.

-          Tényleg? Jó akkor majd éjszaka bújj Tom mellé! – szájal - én meg majd megyek Krishez aludni!

-          Azt próbáld meg! – fenyegetem meg, mire a fejembe nyomja a sapkám.

Nevetve cipelem oda a többiekhez. Tom, Katlhlen, Sam és Marion, Kristen, a nővéreim, Marcus, Kellan, és Vic pasija Alan már a kocsik körül állnak, amikor odaérünk.

-          Csakhogy! – nevet fel Kris, - Már azt hittem, hogy ott olvad fel körülöttetek a jég!

-          Na mi van irigykedsz? – húzom meg a haját.

-          Mér kéne? – nevet fel.

Bölcsen válasz nélkül hagyom, amin meg Hanna kuncog, erre sem reagálok. Szerencsére holnap érkezik az erősítés, mivel Tom bátyja is jön pár haverjával. Megszálltunk egy panziót, szinte az egészet kibéreltük  itt Caingromban, ahol az ünnepek közötti pár napot eltöltjük. Szilveszterre meg visszamegyünk Londonba, ahol Tom szervez valami bulit.  Úgy döntünk, hogy mára elég volt a jóból, inkább menjünk felmelegedni a szállásra. Hanna hozzám simul a kocsiban, és hangosan nevet Tom baromságain. Szeretem, amikor ilyen, mostanában elég komoly. Megállapodunk, hogy átöltözünk és megszálljuk a konyhát, illetve az ebédlőt, mivel a csajok imádnak a háziak körül sertepertélni.

Figyelem ahogy Hanna előttem masírozik fel a szobánk felé, azaz csak masírozna, mert annyira be van öltözve, hogy alig bír mozogni. Felnevetek, mire kérdőn pillant vissza rám. Végigsimítok a fenekén, mire elhúzza a száját majd nevetni kezd.

-          Nem éreztem semmit! – kuncogja

-          Csak érjünk fel! Azt garantálom érezni fogod! – kacsintok rá.

-          Nagy a szád Robertem! – szájal

-          Majd meglátod, hogy mi nagy még - ölelem át a derekát és suttogom a fülébe

Látom, ahogy elpirul.

Imádom.

Annyira hamar zavarba tudom hozni!

-          Kíváncsi vagyok, hogy a szobában is nagy lesz-e! – vigyorogja, mire nevetés harsan mögöttünk.

-          A labda feladva Rob! – röhögi Kellan – Ezt le kell csapnod barátom! – vereget hátba.

Hanna felkuncog, de berántom magammal a szobánkba és a szájára tapadok.

-          Bestia! – morgom, ő azonban csak kuncog.

Adok én neked kuncogást! Gyors mozdulatokkal hámozom ki a kabátból, síoverálból, miközben azért gondosan végigsimítok a mellein is. Mozdulataim hatására mélyet sóhajt.

-          Rob, most nincs időnk rá! – húzódik kicsit el tőlem, de nem akarok foglalkozni most vele, most csókolni akarom. – Robert! Én nem egy gyors menetet akarok! Mindjárt le kell mennünk, és a késünk akkor megint egész este hallgathatjuk Tom beszólásait arról, hogy vajon mit csináltunk fent. Nem szeretném szívem! – simít végig az arcomon.

Tudom, hogy igaza van, mert Tom tényleg nem bír magával, ha cikizésről van szó. Egy utolsó csók után elhúzódom tőle.

-          Na jó! – suttogom a szájba. – Menj először te zuhanyozni, addig elszívok egy cigit!

Megcsókol, majd a gyorsan lerángatja magáról a sícuccokat  és elrohan a fürdőbe. Nagyot sóhajtva nézek utána, majd kimegyek az erkélyre, hogy elszívjak egy cigit. Sötét van, és vigyorogva fedezem fel, hogy a szomszédos erkélyen szintén felizzik egy cigi.

-          Téged is kipateroltak? – vigyorog rám Sam.

-          Hanna zuhanyozni ment. – sóhajtom – Legszívesebben itt maradnék fent vele, de . . .

-          Tom mi? – röhög ő is fel.

-          Kéne neki szerezni egy csajt, mert már az agyamra kezd menni a beszólásaival. – sóhajtom.

-          Ne rí pipi! – hallatszik Kellan hangja a jobb oldali erkélyen, nevetve fordulok felé.

-          Na mi van? Kris kitette a szűröd?

-          Az agyamra megy! Soha többet ne merészeljetek vele egy szobába tenni! Hallod soha! Még jó, hogy két külön ágy van!

-          Most mit rinyálsz Kellan? – hangzik fel Kris rekedtes hangja mögötte, mire Kel felhorkan. – Mehetsz zuhanyozni! – mutat befelé. – Csak, hogy tudd, te sem vagy eszményi hálótárs! A szoba másik felén is hallom, ahogy horkolsz, hörögsz, cuppogsz!

-          Na jó én mentem! – nevetem el magam és kapitulálok inkább a szobába.

Hanna éppen akkor jön ki egyetlen szál törölközőbe burkolózva. Éhesen nézem végig.

-          Mehetsz! – mutat a fürdő irányába.

-          Baszki Hanna, legalább ne húzd az agyamat! – morranok fel és bevágom magam után az ajtót.

Gyorsan végzek. Boszorka már felöltözött, gondosan behúzta már a sötétítőket is, így idejét látom, hogy kicsit most én törjek borsot az orra alá. Laza mozdulattal ledobom a csípőmet takaró törcsit, és várakozva pillantok az arcára. Elpirul, amikor látja, hogy nem hatástalan rám a pillantása, felnyög. Mire elégedetten kezdek öltözködni.

-          Most ki húz kicsodát? – vigyorogja, magamhoz rántom és megcsókolom alaposan. 

Gyorsan felöltözöm és elindulunk le a többiekhez.

Lizzy

Nézem az öcséméket.

Süt róluk, hogy szeretik egymást. Egész vacsora alatt figyeltem őket. Most is csak ülnek egymás mellett és figyelik Tom szövegelését. Látszódik, hogy egymáshoz tartoznak.

Nem nyalják-falják, tapogatják egymást állandóan, de mégis érződik rajtuk.

-          Hahó Lizzy! – ül le mellém Kristen – Merre jársz? Már vagy ötször szóltam.

-          Ja! Bocs! Csak elgondolkodtam.

-          Hát arra rájöttem!

-          Csak figyeltem az öcséméket – nézek feléjük, mire Kris is rájuk pillant - Rob rengeteget változott mióta együtt vannak, ezt az egész család egyöntetűen megállapította tegnap előtt. Emlékszem, amikor megérkeztek. Hanna végtelen zavarban volt, hiszen szerencsétlen arra számított, hogy csak mi leszünk otthon, erre számunkra is váratlanul megjelent apu nővére is.

-          Jézusom! – vihog fel Kris – Csak nem Rob kedvenc nénikéje?

-          De! Gondolhatod! Egyikük sem fogta vissza magát! Utálják egymást Robbal, és Mary néni szerint Robert szemtelen. . .

-          Na miről is megy a susmuss? – lép közénk Vic is.

-          Á csak beszélgetünk, a karácsonyról. – szövegelek, amikor hirtelen a pasik egytől egyig hangosan röhögni kezdenek, Rob annyira nevet, hogy majd leesik a székről, Hanna meg fülig vörösen ül mellette, majd felpattan és elindul felénk, de Rob elkapja a kezét és magához rántja. Hanna mond neki valamit, de ő megcsókolja.

-          Khm! Gyerekek szobára!– szólal meg újra Tom - Bár vékonyak a falak!

Hanna megint elvörösödik, Rob felmutatja az egyezményes jelet Tomnak, és nem zavartatja magát a beszólásoktól, folytatja a csókot. Tom és Kellan persze huhognak.

-          Basszus valamit ki kell találnom, hogy leállítsam, mert az agyamra kezd menni a beszólásaival! – morogja Hanna, amikor leül közénk – Persze, kedves, meg a aranyos, bírom is a fejét, de már sok kezd lenni!

-          Mi van mi történt? – fordulunk Hanna felé.

-          Állandóan rajtunk köszörüli a nyelvét! Beszólogat. Én türelmes ember vagyok, de ami sok az sok! Néha már az ízléstelenség határát súrolja.

-          Jól van ne dohogj! – szólal meg Vic – Kitalálunk valamit!

-          Azt azért tudjátok ugye, hogy akkor revansot fognak venni! Nem biztos, hogy háborúzni szeretnék ebben a két napban!

-          Nem kívánok én sem háborúzni, de valahogy le kell állítanom, különben meg fogom ölni! Miről beszéltetek? – tereli a témát.

-          Éppen meséltem Krisnek, hogy Rob mennyire örült Mary néninek!

Hanna elvörösödik.

-          Ne haragudj Lizzy, de megtudom Robot érteni! Alig léptünk be, már megjegyzéseket tett rá.

-          Mi sem szeretjük, de nem dobhattuk ki! – közli Vic. – Örültünk, hogy végre együtt leszünk mind csak szűk családi körben, anya nagyon készült, hogy jöttök, amikor csengettek. Meglepődtünk, mert úgy tudtuk, hogy csak 2 óra múlva érkeztek, de amikor megláttuk, hogy ki jött. . . Komolyan anya majdnem infartust kapott, amikor meglátta.

-          Mi is meglepődtünk, hogy Richard kijött elénk, Rob viszont marhára ideges lett, mert tudta, hogy valami gond van!  Amikor Apukátok szólt neki, hogy mire számítson szabályosan dühöngött, amit a történtek fényében meg is értek!

-          Neked is marhára kellemetlen lehetett!

-          Már kezdek hozzászokni! – mosolyodik el – Rob mellett kapok kritikát rendesen.

-          Azokkal nem kell foglalkozni! – néz rá Kris – Úgysem tudsz mindenkinek megfelelni!

-          Rájöttem! Keservesen, de rájöttem. – közli, majd mély levegőt véve hátradől. Összepillantunk Victóriával, de nem szól egyikünk sem, Kris azonban nem tesz lakatot a szájára.

-          Mi bajod van?

-          Semmi, már semmi. – legyint Hanna.

-          Nem úgy nézel ki! – közli Kris.

Erre Hanna neki is elmondja, hogy hogy beteg, de már jobban van. Nem szólunk semmit Viccel, de megvagyok győződve róla, hogy valami még van! Kell lennie, mert sokszor látom, Hannán, hogy nagyon elgondolkodik, sőt mintha félne, de hiába kérdezem Robertet szerinte hülye vagyok!

Hanna

Hallgatom a beszélgetésüket, de nem szólalok meg. Csendben a teámat szorongatva ülök közöttük, és hallgatok. Mondjuk meglepődtem amikor beállítottak Kellan és Kris, de kiderült, hogy Rob hívta meg őket amikor karácsonykor beszélgettek, mert felhívták egymást, hogy kellemes ünnepet kívánjanak. Krisnek nem volt kedve otthon maradni, szenvedett, így Rob meghívta, hogy jöjjön el Londonba, úgyis síelni fogunk menni.

Na mondjuk erről a síelésről sem szólt egy szót sem, megint kész tények elé voltam állítva. Mindegy, ez van.

Tegnap meg is érkezett Kristen Rob legnagyobb örömére,  akivel jött Kellan is, neki meg viszont én örültem.

Mivel megvoltak a szobabeosztások, így ők egy szobába kerültek. Vitáznak is eleget. Vékonyak a falak. . . .

Egyre fáradtabb vagyok, már alig tudom nyitva tartani a szememet.

-          Bocs de azt hiszem, én elmegyek lefeküdni! – állok fel.

-          Ne már! Ilyen korán elmész lefeküdni? – nevet Vic.

-          Igen, most úgy érzem, hogy állva eltudnék aludni. – motyogom, és elindulok a nappali másik felében billiárdozó Robhoz.

Kellan vigyorogva figyeli, ahogy közeledem, mire Robert megfordul.

-          Ma mi van cica? – húz magához.

-          Elmegyek lefeküdni, nagyon fáradt vagyok aludni szeretnék! Te maradj csak nyugodtan!  – suttogom a vállához bújva. Figyelmesen néz rám, és megsimogatja az arcom

-          Oké! Majd megyek én is fel.

Gyors esti teendők után nem éppen szexis vastag pizsiben az ágyba vetődöm. Az imént még eltudtam volna aludni ülve, most persze nem jön álom a szememre. Karácsony. Hát jobb szó nincs rá érdekes volt.

Amikor leszálltunk a gépről Robban nem lehetett bírni. Röhögött, vigyorgott mindenen. Megesketett, hogy mellette maradok, miközben megyünk át a terminálon. Éppen összeszedtük a motyónkat, amikor feltűnt mellettünk az apukája.

-          Sziasztok gyerekek! – nevetett ránk.

-          Hát te apu? – lepődött meg Robert

-          Én csak kijöttem elétek. – válaszolta Richard, miközben az egyik bőröndöt kikapta a kezemből és rendületlenül masírozik ki a terminálból. Rob azonban elkapja a kezét és megállásra kényszeríti.

-          Apu! Mi van? Anyuékkal van valami?

Richard nagyot nyel, értetlenül meredek rájuk, miközben minden lehetséges rossz átviharzik az agyamon.

-          Nem dehogy, csak szólni akartam, hogy beállított Mary néni, közli majd elindul kifelé.

Robert elsápad, majd láthatóan elborítja az agyát a vörös köd, de fegyelmezi az indulatait. Szerencsénkre kevesen vannak, és a terep is papiktól mentes, így elindul Richard után. Dühöngve pakol és száll be a kocsiba, az iménti jókedvnek nyoma sincs.

-          Miért hívtátok meg?! Ráadásul ma?! Tudjátok, hogy ki sem állhatom és ő sem engem! Elkészültem rá, hogy itthon is legalább olyan jó lesz a karácsony mint Budapesten, erre megjelenik az a banya!

-          Nem én hívtam! – fordul felé Richard – Ha nem vetted volna észre, nem nagyon bírjuk egymást, sőt ki nem állhatom a nővéremet, de nem tehetem ki az utcára!

-          Miért?

-          Mert a nővérem, még ha hívatlanul is állított be és karácsony van! Azért! És ha megkérhetlek, fegyelmezd magad a közelébe! Hallod?! Nem szeretnék vitát.

-          Nyugodt lehetsz, hogy a közelébe sem fogok menni! De mindenesetre remekül elbaszta a karácsonyomat!

-          Robert! – csattok fel  hátul.

-          Te ne szólj egy szót sem! Nem ismered! Bármit mond, bármire megjegyzést tesz, ne foglalkozz vele! Hallod?!

Válasz nélkül hagyom, de szó mi szó meglepődöm.  Úristen milyen lehet az a nő, ha mind a ketten kiakadtak ennyire tőle? Richard is. . . .

Szerencsére lenyugszanak mire a ház elé kanyarodunk. Roberten látom, hogy marhára dühös.

-          Nyugi! – suttogom.

-          Kíváncsi vagyok, hogy fél óra múlva is ezt mondod-e? – morogja, majd kézen fog és elindulunk befelé – Fasza! Jól indultak az ünnepek, de ennek a vén szárcsának el kell rontania mindent!

Alig lépünk az ajtóhoz ami felpattan előttünk és Lizzyt kapjuk a nyakunkba. Rob egyből felderül, és nyakában a nővérével lép beljebb, aki immár engem ölel át.

-          Sziasztok! – vigyorogja, amikor megjelenik Claire.

-          Édes istenem! Végre – sóhajtja és átöleli egy szem fiacskáját – Sajnálom kisfiam! – mondja Robnak, akinek egyből eltűnik a vidámság az arcáról, majd hozzám fordul Claire. – Szevusz Szívem!

Hálás szívvel ölelem át. Nem lesz itt semmi baj! De ekkor megszólal egy mély karcos női hang.

-          Imhol a világhíres művészke, nők millióinak álma! Én már puszit sem kapok?

Kíváncsian fordulok meg, hogy szemügyre vegyem a híres Mary nénit. Meglepődöm, mivel nem erre számítottam. Őszintén szólva egy Claire típusú nőt képzeltem el, aki ugyan nagyszájú, de szolid, mint azt az angol nőkről tartják. Nos, ez az idős hölgy minden csak nem szolid! Smukk – hátán smukk van rajta, minden úján gyűrűk, színes elegánsnak mondható blézerben van, de a szűk bőrnadrág, nos az elég idiótán mutat rajta.

-          Meg ne szólalj! – suttogja Claire a fülembe – Basszus Hanna el ne nevesd magad!

Nos amíg én fegyelmezem magam, Robert nem ezt teszi. Szó szerint elröhögi magát a látványon.

-          Új pasid van Mary néni? Nem vagy kissé koros a bőrgatyához? – szólal meg, és a felé tárt karokat udvariatlanul figyelmen kívül hagyva levetkőzik, és bevonul a nappaliba.

-          Neked is kellemes ünnepeket! – néz utána a néni, majd felém fordul – Szóval te vagy ennek a neveletlen ficsúrnak a barátnője.

-          A menyasszonyom! – üvölti bentről Robert, mire Claire utána lép.

Hallom, hogy dühösen magyaráz Robnak, de nem értem mit. Richard lép ekkor mellém és átöleli a vállamat.

-          Igen Mary ő Hanna, Robert menyasszonya.

-          Jó napot kívánok! – igyekszem elővenni a szebbik mosolyomat és felé nyújtom a kezem, hogy kezet fogjunk. Nem lesz itt semmi baj! Kedves nőnek tűnik.

Ekkor megjelenik újra Claire nyomában Roberttel aki morcos képet vágva lép mellém. Láthatóan igyekszik előszedni jobbik modorát. De Mary néni ekkor kinyújtott kezemet figyelmen kívül hagyva elfordul.

-          Örvendek! – közli majd én minta ott sem lennék Lizzyhez kezd beszélni.

Robert felhorkan mellettem én nem megmondtam tekintettel néz Clairre, aki láthatóan Richarddal egyetemben nagyon kellemetlenül érzi magát.

-          Sajnálom Hanna! – öleli át a vállamat Rob apukája – Ne foglalkozz vele!

-          Hm, meglehetősen érdekes óráknak nézünk elébe úgy vélem! – suttogom nekik, mire elnevetik magukat.

Ha azt gondoltam, hogy a bemutatkozásunknál kellemetlenebbül nem érezhetem már magam, hát tévedtem. Az ebéd mondhatni, kínosan feszengve telt el. Rob láthatóan nagyon igyekezett magát visszafogni, az öreglány azonban egymás után tette mosolyogva a megjegyzéseit. Robert azonban figyelmen kívül hagyta szinte átnézett rajta, ami persze további megjegyzés áradatot szült. Egy ideig  bírta.

Az ebédet követően a nappaliba ültünk le, amikor a vetélésemre tett megjegyzést hallva Robert felpattant. Én megmukkanni nem tudtam, olyan rosszul esett a nő beszólása. Claire láttam, hogy mély levegőt vett és a sógornőjének esett, Richarddal egyetembe.

-          Hanna, gyere öltözz! Megyünk! – közölte velem Robert – Nem kell ezt hallgatnod!

-          Hova mentek? – nézett ránk Richard.

-          Oda Apa ahol ilyenkor szoktunk lenni! – feleli neki Robert majd magával rángat az előszobába.

Csendben, hallgatagon ülve száguldottunk a városba. Látom Roberten, hogy marhára dühös. Amikor eljöttünk, a nappaliban hangos veszekedés volt. Robert nővérei, már az ebéd után elpárologtak, Lizzy a szobájába ment, Vic meg elvonult mosogatni.

-          Hova megyünk? – kérdezem halkan.

-          Majd meglátod. – motyogja halkan, és újra hideg csendbe burkolózik.

Kisvártatva megállunk egy fákkal körülvett épület előtt állunk meg. Nem merek kérdezni tőle semmit, mivel láthatóan tart még nála az idegroham. Csendben kászálódok ki Richard kocsijából, mivel azzal jöttünk el. Körülményesen állok neki igazgatni magamon a sálamat, amikor megáll előttem, és állam alá nyúlva felemeli a fejemet.

-          Sajnálom! – suttogja miközben megpuszil.

-          Nincs semmi baj! – bújok az ölelésébe, amikor is egy kocsi áll meg mellettünk nagy fékcsikorgások közepette.

Lizzy és Vic szállnak ki belőle ezer wattos vigyorral a képükön. Elnevetem magam.

-          Azt hittem már soha nem értek ide! – neveti el magát Rob.

-          Amikor délelőtt beállított, borítékoltuk, hogy ez lesz! – sóhajt fel Vic – Sajnálom! Nem rossz ember ő, csak kissé intrikus és nem tesz lakatot  a szájára.

-          Ja! – morran fel Robert.

-          Egyébként hova is jöttünk? – fordulok a három Pattinson felé, amikor is újabb autó hajt a parkolóba.

Elnevetjük magunkat, amikor meglátjuk Clairéket.

-          Remélem nincs a csomagtartóban! – morran fel Robert amikor a szülei kiszállnak és mellénk lépnek.

-          Nem kisfiam, mikor eljöttek a lányok is, beszállt az autójába és elhajtott. Sajnálom gyerekek, nem így terveztük anyátokkal!

-          Na menjünk! – neveti el magát Rob és maga után kezd húzni, én azonban megmakacsolom magam és megtorpanok.

-          Hova is megyünk? – mire nevetés harsan mögöttünk.

-          Korcsolyázni. Nem mondtam még?

-          Nem. Mintha elfelejtetted volna közölni. – nevetem el magam – Mondtam már, hogy nem tudok korizni?

-          Majd megtanítalak! Gyertek! – neveti el magát Claire és az egész Pattinson familia elindul a bejárthoz.

Elképedve nézek utánuk, de kisvártatva azon kapom magam, hogy a palánk mellett állok korival a nyakamban.

-          Rob én tényleg nem tudok korizni! – suttogom megilletődve.

-          Miért cica, én tudtam ejtőernyőzni? – vigyorog rám, mire elhallgatok és további tiltakozásomat félretéve felhúzom a korcsolyát.

Remegve kapaszkodom belé amint a jégre lépünk.

-          Basszus Rob! Ha eltanyálok megöllek! – morgom miközben óvatosan próbálkozom.

-          Na látod, egészen jól megy! – vigyorogja, mögöttem haladva. Kicsit felbátorodom. Elképedve nézem a körülöttünk sikló szüleit.

-          Basszus, ha Clairennek megy, akkor én is megtudom csinálni! – morgom magamban, és elhatározom, hogy akkor is megcsinálom!

Lendületet veszek, de a jég csúszósabb mintsem azt gondoltam, és a lábaim, akaratomtól függetlenül megindulnak ketten négyfelé. Ijedten hadonászok magam körül, amikor Rob elkap.

-          Nyugi banyek! – röhögi – Lassan! Csúszik!

-          Marhára vicces vagy! – motyogom és rendezem lábaimat, és elképedve nézem Robot ahogy engem megkerülve elém áll, hogy segítsen. – Basszus Rob! Hogy lehet az, hogy a szárazföldön néha határozottan két ballábas vagy, korizni meg tudsz?!

-          Te csak azt hiszed babám, hogy két ballábas vagyok! Ne feledd jó színész vagyok! – vigyorogja és ott hagy!

Hitetlenkedve nézek utána!

-          Rob! Nem hagyhatsz itt! – visítok, mire megfordul és felnevet! – Esküszöm, hogy megbosszulom, ha most itt hagysz!

De ekkor már hatalmas lendülettel siklik felém, amit rémülten konstatálok. Basszus ez nekem jön!

Pillanatnyi pániktól hajtva, szinte ösztönösen lépek félre. Hallom ahogy a szülei és a nővérei nevetnek, én meg rémülten totyogok arrébb.

-          Nini! – rikkantja – Csak nem odébb álltál? – fékez le mellettem vigyorogva, és elkapja a kezem, lendületet vesz, én meg teljes pánikban próbálok talpon maradni, hogy aztán ösztönösen átvegyem mozdulatai ritmusát.  – Nicsak nicsak! Megy ez mint az ágyba vizelés!

-          Mi? – vihogom elképedve, hogy ilyet hallok tőle?!

-          Most mi van? – nevet rám miközben felém fordul – Azt hiszed, hogy én jófiú vagyok?! Tudok ám nagyon rossz is lenni! – neveti el magát amint én is kuncogni kezdek.

-          Hát ma kaptam ízelítőt belőle!  - jegyzem meg, de nincs kecmec! Menni kell, mivel maga után rángat.

Kell egy fél óra hogy belerázódjak, de aztán azért megy  a korcsolyázás. Amikor látja, hogy biztonsággal megállok a lábamon, otthagy és a nővéreit kezdi hajkurászni szélsebesen. Óvatosan megyek a palánk mellett. Hirtelen Claire jelenik meg mellettem és odébb húz a palánktól. Először tiltakozni akarok, de aztán úgy néz rám, hogy nem merek megszólalni.

-          Menni fog, na gyere! – közli és magyarázni kezdi, hogy hogyan tartsam a lábam, hogyan kell fékezni. . . Kisvártatva, néhány seggest követően simán tudom vele tartani a tempót, de nem vagyok hajlandó a palánk 1 méteres körzetéből eltávolodni, amit nevetve vesz tudomásul.

Egyszer csak megjelenik Robert a látóteremben kézen ragad és tiltakozásommal nem törődve siklani kezdünk a pálya közepe felé. Erős kézzel tart, és határtalanul élvezem!

Felnevetek.

Ekkor felém fordul, és rám néz.

-          Nagyon szeretem amikor vidám vagy! – suttogja és megcsókol ott a pálya közepén.

Lizzyék nevetni kezdenek, Claire fotóz, így pózba vágom magam. 

  

-          Gyerekek lassan kéne menni! – jegyzi meg Richard a palánkon kívül forralt bort szorongatva – Én kezdek megfagyni, és a jézuska is jönne már!

Nevetve szedelőzködünk. Nagyon fázom.

Hozzájuk érve, levetjük a kabátot, csízmát, és egyből a kandallóhoz vetődök. Robert nevet rajtam, és fotózni kezd.

-          Odakozmál a virgácsod! – neveti, és mellém ül a földre.

-          Behoztad az ajándékokat? – nézek rá kérdőn

-          Be, sőt már a fa alatt is vannak. – motyogja és megcsókol – Basszus Hanna, jéghideg az orrod!

-          Hát nem a Bahamákon voltunk! – morranok rá, - hogy leégjen a melegtől!

Nevetés harsan. Körbe üljük a karácsonyfát, és elkezdődik az ajándékozás. Nevetve adjuk át egymásnak az ajándékokat, aminek láthatóan  örülnek. István díszdobozos pálinkát kapott, Claire egy angolra fordított magyar szakácskönyvet, a lányok pedig tűzzománcozott ékszerdobozokat. Robert mindenkinek ajándékutalványt adott. Rendkívül kreatívan. Én kaptam egy gyönyörű krémszínű pulóvert, a csajoktól pedig  szép kis ezüst ékszereket.

Itt tartok az emlékeimben amikor megnyikordul az ajtó, és Robert lép be a szobába lábujjhegyen lopózva.

Felvihogok, amikor látom, hogy mennyire koncentrál, hogy ne ébresszen fel.

-          Nem alszol? – torpan meg sunnyogás közben, amikor meghallja kuncogásomat.

-          Nem. – vihogom, mire mellém vetődik és csókolni kezd, már belendülne, de elhúzódom tőle. Nagyot sóhajt, de nem erőszakoskodik. Felpattan, pizsit húz, majd mellém bújik az ágyba, és magához húz.

-          Morcos vagy?

-          Nem. Miért lennék?

-          Mert tegnap is és ma is elutasítottál.

-          Robert – sóhajtom – mindenkinél előfordul, hogy nem kívánja a szeretkezést. Én most fájok – suttogom, de nem szól semmit, csak fekszik mellettem. – Most megsértődtél?

-          Nem, miért is sértődtem volna meg? – morog – A menyasszonyom éppen most közölte velem, hogy nem kíván! – közli majd sértetten hátat fordít, és a takaróba bugyolálja magát.

Ökör! – morgok magamban, de nem állok neki magyarázkodni. Most nem megy. Szeretem, de most nem szeretnék szeretkezni.

Fáj a csend, hallom, hogy nem alszik, mert nem egyenletes a légzése, és feszes a tartása. Felé fordulok és végig simítok a hátán, de most ő húzódik el. 

Felsóhajtok.

-          Sajnálom! – suttogom, de nem érkezik válasz.

Pár pillanatig várok, hogy hátha felém fordul, de amikor látom, hogy nem teszi, nagyot sóhajtok és én is hátat fordítok neki. A fájdalomcsillapítónak hála gyorsan elér az álom.

Robert

Hallom, ahogy elsuttogja a szót és tudom, hogy nincs igazam. Tudom, tisztában vagyok vele, de bánt, hogy láthatóan én jobban odavagyok érte, mint ő énértem. Hallgatom a csendet. Légzése egyenletessé válik, és halkan szuszog. Gondolkodom, emlékezem.

Tegnapelőtt karácsony másnapján, amikor felkeltem üres volt mellettem az ágy. Boszorka sehol, egy pillanatra az ütő is megállt bennem, hogy megint valami baj van, de aztán meghallottam lentről a nevetését. Felöltöztem, és hajamat túrva mentem le.

Anyuval és Victóriával ültek a konyhában és kávéztak. Annyira odaillett, oda a szüleim konyhájába, a családom közé. Pillanatokig csak ittam a látványt, ekkor felém pillantott és elnevette magát.

-          Megint elbújt a fésű? – vigyorogta.

-          Meg ahogy látom a borotva is sztrájkol! – szúrja közbe anyukám, mire felnevetnek.

-          Cikizzetek csak! – morgom – De ha nem muszáj, akkor nem borotválkozom, és most pihenek!

A boszorka felállt és oda jött hozzám, morogtam, azt akartam, hogy most ő kedveskedjen nekem! Így is lett. Figyeltem ahogy a kék bársony melegítőben jön felém, ring a csípője, és mosolyog. A nyakamba kapaszkodik, melle hozzám simulnak, szinte önkéntelenül tettem a kezem a csípőjére. Az illata.

Istenem! Hogy lehetek ennyire hülye?!

Itt duzzogok, amikor mellettem van! Megfordulok és átölelem. Figyelem, hogy felébresztettem-e, de felsóhajt és hozzám simul. Ő a kis kifli. Az én kis kiflim.

Újra jönnek az emlékek.

Egész délelőtt tettek vettek a konyhában anyuval. Persze anyu nem kímélt, én voltam a téma, amit Hanna lelkesen hallgatott, ezért inkább nyúlcipőt húztam és elszeleltem Tomhoz. Ott jött az ötlet, hogy menjük el síelni. Először megdöbbentem, de aztán rájöttem, hogy miért –ne? Ránk fér pár nap lazulás. Felhívtam a nővéreimet, hogy van –e kedvük nekik is jönni, és mivel igent mondtak, Tommal neki gyürkőztünk és leszerveztük az utat. Éppen haza indultam amikor megcsörgetett Kris. Kiderült, hogy Kellan ott van nála, és nem tudnak magukkal mit kezdeni. Meghívtam őket is. 

Elégedetten vettem hazafelé az irányt, ahol is 4 morcos nő nézett velem szembe amikor vigyorogva beléptem.

-          Már ideje volt! – közölte anyukám – Nemsokára itt vannak a vendégek, és nincs megterítve!

-          Itt vagytok négyen! – csattanok fel, de anyu pillantásának hatására belém fagy a szó. – Jól van megyek már! – morgom és elindulok teríteni.

-          Én megakartam csinálni – suttogja mellém lépve Hanna – de anyukád nem engedte! Azt mondta, hogy ez a te dolgod!

Megcsókolom. Aztán azon kaptuk magunkat, hogy hirtelen tele a ház.

Eljöttek Apa bátyjáék, David bácsiék, Daniel és Martin is jött velük, mivel éppen facérak voltak, aztán eljött Meggie is Madlennel. Hanna meg is jegyezte, hogy nem érti, hogy hogyan lehet Mary néninek ilyen kedves lánya és unokája. Maddie-vel meg már találkozott a bemutatón, a nagynénimet Meggiet most ismerte meg, ő a bemutatókor beteg volt. De eljöttek Anya nővéréék is Suzi néni és a férje Milán, őket is ismerte Hanna amikor Cowleyban voltunk náluk. Eljött Matt és Julie is Grace-vel. Hanna amikor meglátta, a kiscsajt majdnem elbőgte magát, igaz én is nehezen vettem a levegőt, mivel eszembe jutott a rajza amit küldött nekünk akkor. És a végén befutott Katie és John is a kis 6 hetes Mikeval.

Nos ők kicsit nehéz falat voltak mind a kettőnknek, mivel amikor Hanna október végén elvetélt, akkor volt Katie 8 hónapos terhes. Most viszont itt volt velük Mike is.

Félve néztem Hannára amikor megjöttek, de ő egyből lecsapott a babára, és olyan természetesen vette át az unokatesómtól, hogy elakadt a lélegzetem.

Ajándékozás közben is tartogatta, csak akkor adta át Vicnek a picit, amikor Gracie kibontotta az ajándékát amit Hanna neki csinált. A kislány visítva ugrott kedvesen nyakába a takaróját szorongatva. Anyuék elvoltak ámulva a takarón, mondjuk én is, mert csak darabokban láttam eddig és elképzelni sem tudtam hogy, mi lesz belőle, hiába magyarázta a boszorka, de így egyben tényleg nagyon szép volt.

Katie félrevonult, hogy megetesse a babát, és amikor visszajött, kérdezés nélkül Hanna kezébe nyomta Mike-ot. Ő meg csak ült ott és vigyorgott. Gyorsan készítettem is egy képet róluk.

Aztán a pici elaludt, így letették a babakocsiba aludni. Hanna a Gracie-vel kezdett játszani, az asztalnál rajzoltak, és valamin nagyon nevettek. Ha jól vettem ki éppen a banditákról mesélt neki.

-          Amint látom, túl vagytok a nehezén – ült le mellém az unokabátyám Matt  és Hannáék felé mutatott.

-          Azt nem merném kimondani, de határozottan állíthatom, hogy ráálltunk a gyártási folyamatra. Próbálkozunk ismét. Ha összejön a csemete akkor örülünk, ha nem akkor meg próbálkozunk tovább.

Itt tartok gondoltban, amikor megmozdul mellettem. Felnyög és összekuporodik. Tehetetlenül figyelem, és óvatosan simogatni kezdem. Lassan ernyed el a teste. Aztán engem is elér az álom.

Kopogásra ébredek, Hanna a karomba simulva szuszog.

-          Baszki Patti! Másszatok már ki az ágyból! Mindenki lent van már, csak rátok várunk! – üvölt Tom.

Hanna kómásan néz rám, amikor kipattanok és dühösen felrántom az ajtót.

-          Ne üvölts már te állat! – üvöltöm én is, mire Tom meglepetten néz rám.

-          Én ne üvöltsek? – kiabál vissza – Mi a fasznak van telefonod, ha nem veszed fel?!

-          Talán azért mert aludtam, te pöcs!

-          Siessetek, mert a többiek már reggeliznének, és indulnánk fel a hegyre.

-          Mindjárt megyünk! – szólal meg mögöttem Hanna.

Tomra csapom az ajtót. Erről ennyit! Ma reggel sem leszünk együtt!

-          Nem öltözöl? – áll meg mellettem miközben a haját dobja hátra.

-          De! – üvöltök rá és elvonulok felöltözni, hallom ahogy felsóhajt mögöttem.

Tudom, hogy bunkó vagyok vele, tudom, hogy megbántottam, de mégsem tudok kivetkőzni magamból. Bocsánatot kell kérnem tőle, de amikor kilépek a fürdőből csak az ajtócsapódást hallom. Káromkodni kezdek, mélyeket lélegzem és elindulok le utána.

-          Na végre! – szólal meg Marcus is – Csakhogy megjelentél!

Hannára nézek aki  a svédasztalnál áll tányérral a kezében. Mellé lépek. Megmerevedik.

-          Sajnálom! – suttogom neki, de nem néz rám.

-          Nem történt semmi Robert! – szólal meg és rám pillant – Semmi nem történt.

Mosolyog, de ez az udvarias mosolya. Tehetetlenül nézem, ahogy Victororia mellé ül. Nevetni kezdenek. Mivel én nem férek oda így Kellan mellé ülök. Hallgatom, ahogy a többiek beszélgetnek, de lefoglalnak a gondolataim. Bunkó voltam vele. Megint. Felé pillantok, de rám sem néz. Mosolyogva figyeli Marion (Sam barátnőjének) a szövegelését.

Mikor végeztünk felszedelőzködünk. A szobába felszaladok, lehozom az ő cuccát is. Tartom a dzsekijét amíg belebújik, mosolyogva köszöni meg. Látszólag rendben van minden, de . . .

. . . de a feszültség az ott van közöttünk.

Autóba szállunk és meg sem állunk a pályákig. A parkolóba érve a többiek közlik, hogy ők síelni mennek, Hanna és Lizzy azonban nem, ők szánkózni fognak. Én meg csak állok ott, legszívesebben velük maradnék, de síelés is csalogat. Látja rajtam, hogy állok ott mint a ….. a levegőben.

-          Basszus Rob menj már! – lép mellém és lök oldalba, menne tovább, de elkapom a derekát.

-          Ne haragudj! – suttogom a fülébe – Bunkó voltam!

-          Nem történt semmi! – mosolyogja – Menj én elleszek!

-          De. . . .

-          Robert este megbeszéljük! – mosolyog.

-          Biztos?

-          Igen biztos. – válaszolja.

Nem könnyebbülök meg. Ők azonban Lizzyvel kibérelnek egy – egy szánkót, és a szánkó pályák felé veszik az irányt.

Sam megáll mellettem.

-          Gáz van?

-          Bunkó voltam vele. – sóhajtok fel – Majd megoldom.

Két órán keresztül rójuk a sípályákat amikor úgy döntök, hogy inkább utána megyek, megkeresem.

 

Miután leérek a pályán, leadom a síléceimet és a szánkópálya felé veszem az irányt. Ekkor egy fehér kabátos, narancssárga nadrágos barnahajú förgeteg húz el mellettem visítva. Nevetve kapom elő a telefonomat, és  fényképezem le, ahogy hasal a szánkón. 

De ekkor becsapódik a nővérem is. Ezerrel vihognak.

-          Hát te? – nevet rám Hanna – Te nem síelsz?

-          Nem, úgy döntöttem, hogy inkább megkereslek. – mosolyog szavaim hallatán és engem elönt a megkönnyebbülés.

Nevetve állunk neki hóembert építeni. Gyűrjük, tapasztjuk, a havat. A csajok vihognak, küzdünk, de az istennek sem sikerül a klasszikus hóemberformát kialakítani.

-          Én mondtam hogy gurítani kell! – méltatlankodik Hanna, mire kis híján újra felkapom a vizet, Lizzy azonban  figyelmeztetőn pillant rám. Nem foglalkoznak velem és megpróbálják kialakítani a klasszikus 3 gombócos formát.

Én csak asszisztálok, de szépen lassan szállingózni kezdnek a többiek is. Persze mindenki okos, mindenki tudja, hogyan kell hóembert építeni. Hanna azonban csak megy a saját feje után, hogy aztán büszkén pózoljon a hóembere mellett.

Persze mennek a megjegyzések, hogy lecseréltek egy hóemberre. Viccnek szánják, de én tudom, hogy . . .

-          Menjünk ebédelni! – szólal meg Kellan – Én már baromira éhes vagyok!

Persze mindenki helyesel, így ki ki megy a kedvese, mellett, után. Megfogom Hanna kezét, egy pillanatra megmerevedik ugyan, de nem húzza el a kezét. Megnyugodva simogatom hüvelyujjammal csuklója finom bőrét. Az ebéd gyorsan eltelik, eddig nyugtunk volt a kíváncsiskodóktól, de itt már kattan néhány gép. Páran odajönnek hozzánk, hogy képet kérjenek tőlem és Kristől, és beszélgessenek velünk. Kelletlenül ugyan de beleegyezünk. Hanna a háttérbe húzódva áll és figyel.

Szerencsére a többiek úgy döntenek, hogy eleget pihentünk, így ideje menni. Hanna is úgy dönt, hogy jön velünk siklani.

-          Én nem vagyok profi, talán ha tízszer volt rajtam síléc, így én csak a gyerekpályára merészkedem! – vigyorogja.

-          Majd én korrepetállak! – ajánlkozik szinte azonnal Kellan, mire felhorkanok, de inkább csendben maradok és füstölgök.

Szerencsére gyorsan megunja Kellan Hanna pátyolgatását, és nehezebb pályára megy. Mindenki elmegy, csak ketten maradunk. Csendben siklunk egymás mellett. A pálya végére érve megállunk. Nevetve néz rám.

-          Na kipróbálod a nehezebb pályát? – kacsintok rá – Egész jó a technikád, szerintem bátran próbálkozhatsz!

-          Na jó menjünk.

Elindulunk a sífelvonóhoz, és beszállunk, csendben ülünk egymás mellett. Tudom, hogy meg kell szólalnom, azonban valahogy félek, félek a menyasszonyommal beszélni.

-          Hanna! – szólalok meg halkan, mire rám néz – Ne haragudj! Tudom, hogy bunkó voltam, de hiányzol, szeretnék veled lenni.

-          Rob nem haragszom! Komolyan, csak vannak olyan időszakok amikor nem megy a  . . .

-          . . .  a szeretkezés? – nézek rá kérdőn – Nem kívánsz?

-          Rob nem erről van szó! – csattan fel – A szexen kívül semmi sincs?! Én szeretlek, de most fájok, és sokszor úgy érzem, hogy semmi másra nem vagyok jó? Semmi másra nem kellek neked? Csak a szex?

-          Bolond vagy? – nézek rá döbbenten. – Miért gondolod ezt?

-          Azért életem, mert az egész ismeretségünk alatt egyszer sem mondtam neked nemet, egyetlen egyszer sem! Szeretlek, nagyon, de most, most úgy érzem, hogy gyengédséget szeretnék, csak azt, hogy hozzád bújjak, csak veled legyek! – sírja el magát. – Sajnálom, ha úgy érzed, hogy nem adok meg neked mindent, de most képtelen vagyok többre. Lehet, hogy másvalakit kéne keresned!

-          Megbolondultál? – meredek rá – Hogy mondhatsz ilyet? Szeretlek, csak azt hittem már nem kellek neked! – suttogom, - az utóbbi időben egyre távolabbnak érezlek, egyre távolabb vagy. Nem beszélgetünk annyit, én nem akarlak elveszíteni. . . – suttogom – sokszor csak vagdalkozom.

-          Tudom Robert. – suttogja – De kérlek legyél kicsit türelmesebb velem. Jó? 

-          Oké! – simítok végig az arcán. – Szeretlek Kicsim!

-          Én is Robert nagyon. – motyogja, és megcsókol.

Megkönnyebbült lélekkel szálunk le a felvonóból.

-          Készen vagy? – vigyorgom rá – Indulhatunk?

-          Basszus Rob! Én nem vagyok normális! – néz rám kétségbeesetten – Én ezen nem merek lecsúszni!

-          Na mozgás asszony! – suhantok a fenekére – Megtudod csinálni! Megyek utánad!

-          Tudom, hogy a halálom kívánod! – néz rám vádlón – Mindig ágyban párnák között képzeltem a halált!

-          Ágy és párnák ellen semmi kifogásom este! – nevetek fel – Indulj már! – csattintok megint a fenekére.

Nagyot sóhajt és ellöki magát. Kedvtelve nézek utána, ahogy a csinos kis fenekét tekeri lesiklás közben.

Egész délután siklunk, a többiek is csatlakoznak hozzánk. Kisvártatva azon kapjuk magunkat, hogy  a szürkületben, lihegve állunk a pálya végén  és nevetve figyeljük a többieket, ahogy mellénk érnek.

Leadjuk a léceket és az autókhoz megyünk. Tom barátom gyanúsan csendben volt egész délután, amit Hanna meg is jegyez.

-          Tom elvitte a cica a nyelvedet? – vigyorogja.

-          Nem bogárka, csak álmos vagyok, mert a szembe szomszédok egész éjjel hancúroztak, és nem jött álom a szememre. – morogja.

-          Hát nem tudom, kik a  szomszédaid? Mert mi aludtunk kedves Tom. – vigyorogja.

Autóba vágódunk, és kisvártatva a szállásra érünk. Mindenki elvonul kicsit rendbe szedni magát. A szobánkba érve Hanna fáradtan rogy le az ágyra.

-          Menj el kicsim zuhanyozni! – suttogom elé guggolva.

-          Megyek mindjárt. – sóhajt fel – De megmozdulni sem tudok, tönkre teszel! – neveti el magát.

Hanna

Tele hassal ülök a kandalló előtt. A többiek mögöttem beszélgetnek. Az imént érkezett meg Tom bátyja  Brain, és két barátja Christian és Ben. Láthatóan az egész társaság ismeri őket. Robert ezerrel vigyorgott miközben bemutatott nekik.

-          Aha már mindent értek! – nevet rám – Megértem, hogy miért nem akart elhozni hozzánk!

-          Mi? – nézek elképedve Robertre. – Csak nem szégyellsz kedvesem?

-          Ne nézz így rám! – neveti – Én mondtam, hogy gyere el velem! De te anyuéknál maradtál inkább!

-          Ez a mi szerencsénk! – nevet rám Brian – Különben hónapokig hallgathatnánk, hogy Robnak  milyen szép barátnője van, bezzeg nekünk még csúnya sincs! – neveti – Örülök, hogy megismertelek!

-          Én is! – mosolygok rá.

Beszélgetni kezdenek ismerősökről, így inkább félrehúzódom, és csak bambulok ki a fejemből.

A köztünk lévő feszültségen jár az agyam.

Tudom, hogy én vagyok a hibás.

Szeretem őt, minden porcikámmal szeretem, de képtelen vagyok most közeledni hozzá, mert félek, sőt immár rettegek.

Látom rajta, hogy szeret, tudom, érzem, hogy szeret, de én lehet, hogy képtelen leszek megadni neki amit a világon a legjobban szeretne.  Nem szülhetek neki gyereket.

Igyekszem magam tartani, igyekszem elhinni, hogy nem lesz baj, hogy rendben leszek. Viszont tudom, hogy hiába nyugtatom, hiába próbálom becsapni magam, valahol mélyen a szívemben érzem, hogy ez nem lehetséges. Tudom, hiszen a gyógyszernek már hatnia kellett volna.

Muszáj a reménybe kapaszkodnom, muszáj hinnem, hogy nem vagyok rákos, hogy tudok szülni, hiszen nagyon szeretné. Minden alkalommal amikor együtt vagyunk elmondja, hogy lehet, hogy most hoztuk össze a babánkat, és az én szívemet minden alkalommal a fájdalom csavarja össze szavai hallatán.

Amikor együtt vagyunk minden csodaszép, minden világos, és hiszem azt, hogy gyönyörű a világ mert szeretem őt, és semmi baj nem érhet. Aztán ahogy csillapodik a gyönyör, és jön a valóság úgy lep el a fájdalom, és kebelez be a valóság. Végtelenül szeretem, de rettegek ezektől a pillanatoktól mert védtelen vagyok a fájdalommal szemben. Tudom, hogy el kellene neki mondanom, de képtelen vagyok rá. Nem akarom látni a szemébe a fájdalmat. Nem akarom elveszíteni őt, mert annyira szeretem, annyira az életem közepe lett, és annyira szükségem van rá, hogy nem merem megkockáztatni az elvesztését.

Ahogy telik az idő egyre többször kerít hatalmába a pánik, egyre nehezebben kontrollálom az érzéseimet. Rettegek.

-          Hát te min agyalsz ennyire? – suttogja a fülembe.

   

-          Jézusom Robert! – nyögök fel rémülten – A frászt hozod rám!

Figyelmesen néz rám, és elém térdel. 

-          Hanna valami baj van? – néz a szemembe.

-       Nem nincs. – suttogom, és mosolyogni próbálok – Nincs baj Robert! Semmi baj sincs.

-          De ha lenne elmondanád? – szegezi nekem a kérdést, mire szinte megfagyok. Jár az agyam.

-   Igen, igen Robert, ha baj lesz akkor te leszel az első akinek elmondom,  - suttogom – ígérem. Megígérem.

-          Oké. – simít végig az arcomon – De ugye tudod, hogy szeretlek, és nekem bármit elmondhatsz.

-          Tudom. – nyöszörgöm – Tudom.

-          Nem jössz oda a többiekhez? Kártyázunk.

-        Nem most nem, most inkább bűvölöm a tüzet – válaszolom, - talán majd később.

-          Vuduzol inkább mi? Boszi!

Mosolyog rám, és elmegy vissza a többiekhez. Muszáj erőt vennem magamon! Muszáj!

El kellett volna neki most mondanom, megkönnyebbültem volna!

Nem! Nem lehetsz önző, nem mondhatod el neki! Majd ha már biztosat tudsz! Nem ronthatod el az ünnepeket, inkább élvezd ami megadatott neked! Élvezd minden másodpercét! Hallod, te hibbant liba! Élvezd amíg tudod!

Robert

Kártyázunk, de fél szemem mindig rajta van Hannán. Marionnal, Lizzyvel és Kristennel beszélget a kandalló előtt.

-          Rob az istenit! – dörren rám Brian – Figyelj már!

Figyelni próbálok, de reménytelen vagyok, ezért inkább bedobom a lapjaim. Vic mellém ül és a lányokat nézzük.

Hanna felénk pillant és mosolyog. Valahogy úgy érzem, hogy muszáj ezt a pillanatot megörökíteni, muszáj. 

-          Akkora mákod van! Nagyon kedves lány! – szólal meg a nővérem.

-          Tudom – vigyorgok rá – Tudom Vic.

Csendben ülünk egymás mellett.

-          Rob?

-          Hm? – fordulok nővérem felé mosolyogva mivel Hanna valamin nagyon nevet.

-          Minden rendben van?

-          Kivel? 

-          Hát veletek.

-          Igen, miért? – válaszolok és a nővéremre nézek.

-          Nem tudom, valahogy olyan rossz érzésem van. - nézi Hannát ő is -  Mármint, á hagyjuk!

Hallgatok.

Pillanatok, képek, hangok, emlékek villannak be.

-          Arra gondolsz, hogy sokszor bambul el, hogy félelem csillan a szemébe? – sorolom csendben – Hogy éjszaka felriad, vagy, hogy néha annyira remeg, hogy alig bírja eltitkolni előttem. Amikor rákérdezek, hogy minden rendben van-e mindig mosolyog. Ha észreveszem hogy remeg ,akkor mindig azt mondja, hogy fázik, vagy ha a fájdalomtól összerándul akkor mindig azt mondja, hogy a petefészek gyulladástól van.

-          Lehet attól nem?

-          De lehet. Minden lehet. Az az igazság, hogy szerintem elhanyagolja magát. Október végén elvetélt, novemberben Kínában ételmérgezést kapott, már akkor fájdalmai voltak, de ezekre fogta. Most alig két hete ment el orvoshoz. Kapott is gyógyszert, ami mint kiderült gyenge volt, és többet ártott neki, mint használt. Te nem láttad karácsony előtt, szinte öntudatlan volt, amikor rátaláltunk és azt hajtogatta, hogy ne hagyjam el és olyan kétségbeesetten kapaszkodott belém, hogy összeszorult a szívem. Akkor nem uralkodott magán, most szinte minden percben látom, az álarcot rajta. Vannak néha önfeledt pillanatai, de ezek egyre ritkábbak.

-          Tehát gond van. – állapítja meg Vic.

-          Igen, de nem beszél róla. Nem mond semmit, én pedig tehetetlen vagyok.

Ekkor felhangzik az a semmihez sem fogható nevetés,  amitől önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám.

-          Hát öcsém, ha látnád magad! – nevet rám Vic. – Rendben lesz minden nyugi. – vereget hátba.

* * * 

Tegnap este jöttünk haza, átfázva és hulla fáradtan. Szinte csak beköszöntünk anyuéknak, és zuhanyoztunk és bezuhantunk az ágyba.  Reggel óta viszont alig lehet vele bírni, vigyorog, mosolyog, jó kedve van.

Nevetve figyelem ahogy a csajokkal válogat az álarcok között. Felém nyújt egy a szivárvány minden színében játszó pánk parókát. Megdöbbenek, mire hangosan kacagni kezd. 

-          Én ezt fel nem húzom! – tiltakozom.

-          Kár pedig ez nagyon jól mutatna rajtad! – vigyorogja miközben hozzám simul.

Csak nézem, most vidáman szinte önfeledten nevet.  Nagyon szeretem. A nővérem is rám pillant, és mosolyog rajtunk. Tudom, észrevettem, hogy ő is figyeli  Hannát tegnapelőtti beszélgetésünk óta. Hiszen én is ezt teszem,  és feltűnnek olyan pillanatok amik felett eddig elsiklottam. Nem tagadom aggódni kezdtem.

Most azonban lelkes, vidám, és kétségem támad, hogy talán csak túlspilázom a dolgokat. Nevetve megyünk haza anyuékhoz, ahol vigyorogva mutogatja a szerzeményeit. Kaptam egy rémes lila kalapot, míg magának egy Happy New Year feliratos boás, tollas fehér fejpántot vett. Most kiszalad mellékhelységbe. Anyu nevetve nézi szökdécselését. 

-          Mi van már alapoztatok? – nevet rám.

-          Ezt kikérem magamnak Claire! – vigyorog Hanna visszajövet – Egy kortyot sem ittam! Egyszerűen jó kedvem van ma!

-          Hát az öreg hiba! – nevet fel Apa amikor meghallja a szavait – Pedig isteni puncsot készítettem! Reménykedtem, hogy megkóstoljátok!

-          Hát nem tiltakozom! – ül az ölembe és karolja át a nyakamat – De én éppen csak megkóstolom, mert még mindig antibiotikumot szedek. – vigyorogja, és Apa után megy.

Nevetve nézek utána, miközben bekapcsolom a laptopomat. Aztán szinte megfagyok. Hitetlenkedve olvasom el újra meg újra az email, hogy aztán üvöltve álljak neki ugrálni.

Hirtelen mindenki megfagy körülöttem, Hanna rémülten tekint rám. De elneveti magát amikor üvöltve körbetáncolom. 

-          Jézusom téged meg mi lelt? – nevet rám.

-  Megkaptam! Boszorka megkaptam!!! – kapom el és állok neki tangózni vele, nem tiltakozik vigyorogva simul hozzám.

-          Megtudhatom, hogy mégis minek örülünk ennyire?

-          Megkaptam a Cosombolist, én játszom Eric Parkert Boszorka!! – vigyorgom  amikor látom elhűlt arcát.

-          Komolyan? Komolyan beszélsz? – nevet rám.

-          Halálos! Cronenberggel fogok dolgozni! Úristen! El sem hiszem! – rogyok le a székre.

Ekkor érkeznek a nővéreim. Hanna nekik is elmondja, hogy mi történt. 

-          Hát akkor erre iszunk! – ölel át nevetve apu – Édes fiam, nagyon büszkék vagyunk rád! 

Ünneplünk. 

Most annyira kerek a világ! Itthon vagyok, nyugalom van körülöttem, kedvesem nevetve csillogó szemekkel néz rám, és az egyik nagy vágyam teljesült! 

Lassan csillapodok. 

-          Bocsánat, de nekem el kell mennem készülődni, hiszen magával Eric Parkerrel megyek ünnepelni! Jól kell kinéznem! – nevet rám és fellibben. 

A nővéreim is lecsapnak rám, majd vigyorogva megyek fel a szobába, hogy én is készülődni kezdjek.  

Vigyorogva rántom le magamról a pólómat, amikor Hanna belép a szobába. Nevetve fordulok felé, és elcsípem amint éhes tekintettel méri végig a felsőtestem. Hirtelen kiszárad a szám, mert felfogom, hogy miben áll előttem. Vadító, egyszerűen vadító lila vékony pántos ruhában, ami úgy simul a testére, mintha a második bőre lenne. 

Egyből eszembe jut, hogy már egy hete nem voltunk együtt! 

Eddig bírom. 

Hozzá lépek és átölelem, érzem ahogy megborzong, ahogy felgyorsul a lélegzete. 

-          Életem gyönyörű vagy!  - suttogom a fülébe – Te vagy a világon a legszebb nő! Ez a nap már nem lehet jobb! Megkaptam egy remek szerepet amire mindig is vágytam, az enyém a világ legszebb nője, ennél boldogabb már csak akkor lennék, ha bejelentenéd, hogy babánk lesz! 

Érzem ahogy egyetlen másodpercre megfagy a karjaimban, de aztán mosolyogva néz velem szembe, és megcsókol. Szinte megvadulok, de elhúzódik, és félve néz rám. 

-          Tudom, menni kell! – sóhajtom – Rendben jófiú leszek! 

Dünnyögve megyek zuhanyozni, mire ő csak nevet rajtam. Mire összekapom magam már lent van és a nővéreimmel szövegel, akik most indulnak. 

-          Mi is mehetünk, ha gondolod! – nevetek rá. – Tomékhoz be kell lépnünk, aztán együtt megyünk az étterembe.

-          Oké! – sóhajtja.

Elbúcsúzunk anyuéktól, de Hanna még visszazavar a pót ingemért. Dünnyögve szállok be mellé, de ő csak vigyorog dohogásomon. 

-   Ne morogj már! Bármi történhet! Nem mászkálhatsz koszosan! Kapsz egy csókot akkor befejezed a duzzogást! – vigyorog rám. 

Hát hülye lennék nem belemenni ilyen üzletbe?! 

Beszállunk anya kocsijába, és elindulunk Tomékhoz. Olyan békés a csend most. Elégedett vagyok, és megkockáztatom, hogy boldog. Mosolyogva néz rám, majd összerezzen, és a hasára szorítja a kezét. 

-          Jól vagy? 

-          Aham, csak elfelejtettem bevenni a gyógyszerem, ha odaértünk, majd bekapom. – vigyorogja. – Ne nézz már rám ilyen aggodalmasan! Nincs semmi bajom! 

Látom, hogy jókedve van, és eltűnnek a kétségeim. Megállok a ház előtt, és vigyorogva fordulok kedvesem felé. 

-          Gyere bemutatlak!

-          Nem hiszem, hogy Tom örülne neki! – suttogja.

-          Na és? Legalább kiadósan borsot törünk az orra alá! – vigyorgom, és megkerülöm az autót, hogy segítsek neki kiszállni. 

Persze nem kerüli el a figyelmemet ahogy a szűk szoknya szinte a combtövéig szalad fel. Nagyot nyelek, de fegyelmezem magam. Mindenesetre az ajtó előtt mögé állok, és gondosan hozzádörgölőzöm, hogy kétsége se maradjon a hatásról. Felnyög, amit elégedetten veszek tudomásul, és a nyakába csókolok. 

-          Robert viselkedj! – szól rám, de benne akad a szó amikor kinyílik az ajtó.

-          Hát édes fiam, nem csodálom, hogy nem bírsz magaddal! – szólal meg Tom édesapja. Hanna felszisszen és fülig pirul, amin persze elneveti magát barátom édesapja – Gyertek beljebb. – áll félre az ajtóban.

-          Jó estét! – köszön halkan Hanna, miközben belépünk.

-          Kik azok? – jelenik meg Tom édesanyja is, majd összecsapja a kezét amikor meglátja kedvesem – Csak nem te vagy Hanna?

-          De attól tartok én vagyok! – neveti el magát a Boszorka. – Jó estét! Hanna Katalin Molnár.

-          Martha Sturridge, ez a vigyorgó alak meg itt mellettem a férjem, Steve.

Hanna kedvesen kezet fog velük. 

-          Gyertek beljebb! – invitálnak beljebb – Tom mindjárt elkészül, most vittem be neki az ingjét. 

Somolyogva figyelem ahogy kedvesemet faggatják Tom szülei. Láthatóan nagyon jó benyomást tett rájuk. De ekkor megjelenik Tom a színen, és kis híján félrenyel amikor meglát bennünket a nappaliban. Persze egyből sietőssé válik az indulás. Elköszönünk Tom szüleitől. 

-          Basszátok meg! Most aztán jól kibasztatok velem! – morog, miközben beszáll a kocsiba.

-          Miért is kedves barátom? – röhögök rá, miközben élesen tudom a választ. Hanna előre hajol, miközben vigyorog, hátra nyúlok és lepacsizunk.

-          Most hetekig hallgathatom, hogy miért nincs csajom!Bezzeg neked!

-          Talán azért mert néha elviselhetetlen vagy? – szólal meg a Boszorka

-          Most megszívattatok ez már igaz, de ne feledjétek, jöttök még az én utcámba! – vigyorog Tom.

Leparkolok a pub előtt, ahol már javában megy a bulizás. Talán mi értünk ide utolsónak? Leadjuk a cuccainkat a ruhatárban, és bemegyünk. 

Mondanom sem kell tombolás van! Gyorsan a helyünkre húzom Hannát, ahol már az asztalnál ülnek Kristenék. Elmegyek piát rendelni, de mire visszaérek, Hannát már nem találom a helyén. Körül nézek. Kristennel tombolnak a parkett közepén. Tommal alapozni kezdünk, miközben egyetlen pillanatra sem veszem le a tekintetem a Boszorkáról, aki egymás után hajtja le a koktélokat. Nem foglalkozom vele, mivel tudom, hogy óvatos,  biztos alkoholmentes. Lassan kezdem magam én is jól érezni, és rávesznek, hogy beálljak táncolni! Én?! De aztán azon veszem észre magam, hogy tombolok

Hanna vigyorogva táncol előttem. Nagyon jó a kedve, ahogy Krisnek is. 

-          Bocsánat de el kell mennem egy helyre! – nevet rám Hanna és a megcsókol. Érződik az alkohol a lehelletén. Teljesen megdöbbenek, és utána nyúlok.

-          Baszki kicsim te ittál? Alkoholt?  – szegezem neki a kérdést, tágra nyílnak a szemei.

-          Robert, ha nem tűnt volna fel szilveszter van!

-          Baszki de gyógyszert szedsz! – üvöltök rá.

-          Na és? Kérdezd meg, hogy érdekel –e?- vonja meg a vállát.

-           Hanna!

-          Hagyjál! Jól akarom magam érezni! – vigyorog és eltáncol.

Kisebb gutaütéssel nézek utána. 

-          Hagyd csak jól érzi magát! – szólal meg Kellan – Két mojitót ivott! Figyeltem!

-          Te csak ne figyeld az én csajomat! – fenyegetem meg, de csak röhög rajtam és lemegyünk inni.

Kristen

Vigyorogva figyelem Hannát. Nem ivott sokat, de kicsit becsiccsentett tőle ,és ahogy észreveszem szómenése van. 

-          Basszus Kris! Forog velem a világ! – vigyorog rám – Ki kéne mennem egy kis friss levegőt szívni!

-          Gyere menjünk elszívunk egy cigit!

-          De én nem dohányzom! – nevet fel.

-          Hát most kipróbálod!

-          Beleviszel a bűnbe – neveti el magát – De hát erre a kis időre ki kell próbálni mindent!

-          Hülye vagy! – nevetek rá, kissé ködös aggyal. – Milyen kis időre?

-          Hát ami vissza van! – nevet fel keservesen – Ami vissza van Kris!

-          Ezt hogy érted? – szegezem neki a kérdést, és a legnagyobb meglepetésemre beszélni kezd, csak mondja, mondja, összefüggéstelenül, a nagy részét fel sem fogom, csak azt tudom kihámozni, hogy valamitől nagyon fél, de a ködös agyam azt sem fogja fel igazán.

-          Érted Kris? – néz rám.

-          Persze, hogy értem! Gyere be mert megfázunk!

Robert

Figyelem, hogy hol van, és megnyugszom amikor Krissel belépnek, ekkor Tom jelenik meg előttem vadul vigyorogva. Rosszat sejtek, mivel elém áll és takar. Félre lököm, és lesápadok!

-          Baszki Tom! Hogy lehettél ilyen köcsög! – üvöltök rá – Hogy hívhattad meg ide Elenát!

-          Nem én hívtam, valakivel jött! – röhög kárörvendve.

-          Baszki de éppen Hannával beszél! – üvöltöm – Szétverem a fejed!

Sam áll meg mellettünk, és mered ránk.

-          Mi bajotok van?

-          Ez a barom meghívta ide Elenát, aki éppen most tömi Hanna fejét.

-          Te normális vagy?! – támad ő is Tomra – Tudod, hogy Robnak milyen kurva nehéz volt megszabadulni tőle, az a nő életveszélyes! Egy állat vagy!

Nem foglalkozok velük, elindulok Hanna felé, aki elkerekedett szemekkel hallgatja a szövegelő csajt. Jesszusom!

Legnagyobb szerencsémre elrángatják azt a libát, és hogy a mázli sorozatomnak ne legyen vége egy lassú számot kezdenek játszani. Magamhoz rántom a boszorkát aki kutatva mered rám, de engedelmesen követ a tömegbe. Magamhoz szorítom, ő pedig készségesen simul hozzám. Átkarolja a nyakamat, és a nyakamba szuszog. Átölelem a derekát majd a kezem a fenekére siklik, azt simogatom. Kiszárad a szám, amikor megcsókol, követelőzön. Fenekén kószáló kezemmel magamhoz szorítom, felnyög amikor megérzi a vadul ágaskodó vágyamat. Egymás szemébe nézünk. Nem tudok tőle elszakadni, szinte forr a vérem. Szinte eszemet vesztem amikor megfordul és fenekét nekem dörzsölve táncolni kezd.

-          Atya isten Boszorka! Fejezed be, vagy gyere ki! – suttogom a fülébe, miközben a kezem a hasán kóborol.

Ekkor hirtelen megfordul, és a nyakamba kapaszkodik, majd a fülelemet kezdi csókolgatni.

-          Menjünk! – suttogja, mire nem hiszek a fülemnek, de pillantása nem hagy kétséget afelől, hogy komolyan gondolta amit mondott.   

-          Hova? – meredek rá.

-          Legyél kreatív Robertem! Lepj meg!  - suttogja – Amint hallottam az imént, jó a technikád! – vigyorogja.

-          Te már csak tudod! – vigyorgom, és kezét fogva sprintelek ki a kocsihoz. Bevágódunk. Szerencsére anyu kocsijának az üvege sötétített. Kifarolok a parkolóból, Hanna kuncogva ül mellettem, erősen kell kapaszkodnom a kormányba, mert ennek a bestiának a keze nadrágom elején cirkál, meg-meg szorítva ágaskodó testemet. – Úristen! – nyögök fel.

Sietősen beállok a parkoló legtávolabbi pontjára, és magamhoz rántom, falom a száját, csókolom a nyakát miközben kezem mindenhol ott van. Kéjesen nyöszörög a kezeim között. Kirángatom a kocsiból, és halkan kuncogva a bevágódunk hátra.

Kapkodva gombolom ki a nadrágomat, mire fölém hajol és kényeztetni kezd a szájával.

-          Jézusom! – nyögök fel – Annyira finom vagy! Jézusom!  - sóhajtozom egy- egy vadabb mozdulatát követően.

Kényszerítenem kell magam, hogy ne adjam át magam a gyönyörnek.  Felhúzom magamhoz és falni kezdem a száját, miközben kezem a combján felfelé haladva egyre forróbb tájakat érint. Ekkor elérem a bugyiját, ami már nevesen áll az útban. Felhördül amikor megérintem. Kezem vadul simogatni kezdi a legérzékenyebb pontját, miközben nézem az arcát. Szeme kitágul, lélegzete kapkodó, arca piros szája duzzadt a csókomtól. Egyszerűen gyönyörű! Óvatosan, hogy el ne tépjem lejjebb húzom a pántokat a ruháján, egészen addig, míg elő nem bukkannak azok a lila melltartóba bújtatott csodák. Éhesen vetem magam rájuk magam, miközben kezem sem áll le egyetlen pillanatra sem. Hanna sóhajtozik, liheg, és égő tekintettel mered rám.

-          Nem bírom tovább! – suttogja.

-          Gyere! - suttogom a szájába rekedten, - Gyere ülj rám!

Tekintetünk összekapcsolódik, és eszeveszetten csókoljuk egymást. Fölém kerekedik. Elhomályosult szemmel nézzük egymást miközben óvatosan furakodom belé, pillanatokig némán élvezzük a tejességet, amikor is meg mozdulok. Felnyög. Csókolni kezdem miközben kezemmel a csípőjét markorva irányítani próbálom a mozgását. 
A kocsiban csak szeretkezésünk hangjai hallatszanak, halk nyögésünkkel vegyülve. Nem bírom! Neki feszülök, mereven nyomulok felfelé, miközben ő erotikusan mozog rajtam, minden mozdulata az őrületbe kerget! Mozdulataink gyorsulnak ahogy a légzésünk is.

-          Mozogj Boszorka! Mozogj! – suttogom a szájába,az élvezettől tompa aggyal,  miközben levegőt alig kapok, a szívem ki akar ugrani a helyéről, és akkor hallom ahogy Hanna hangosan nyöszörög, majd szinte megmerevedik. Nézem a gyönyörtől tágra nyílt szemeket, egy utolsót taszítok rajta és követem a mennyekbe miközben  hangosan felnyögök.

Lihegve rogy rám, miközben mind a ketten kétségbeesetten kapkodunk levegő után. Megcsókolom.

-          Nagyon szeretlek! – suttogom neki, mire mosolyra húzódik az a gyönyörű szája.

-          A világon mindenkinél jobban! – suttogja – Soha ne feledd Rob! Soha!

-          Ezt most miért mondod? – meredek rá kérdőn.

-          Mert szeretlek! – vigyorogja, és hozzám bújik.

Testünk még egybe forrva, ő hozzám simul, és én csak most arra tudok gondolni, hogy valami baj van. 
Valami baj van.

Ő azonban gondtalanul nevet rám, így távolra lököm a komor gondolatokat, és elnevetem magam amikor kuncogni kezd.

-          Vissza kellene mennünk! – suttogja vadul csillogó szemekkel.

Szétválunk, és kapkodó mozdulatokkal öltözködni kezdünk amikor feltűnik, hogy az ingem elejéről szinte minden gombom hiányzik. Felnevet elképedt arcomat látva.

-          Nem megmondtam, hogy kell váltóing!

Nevetését figyelmen kívül hagyva kapom magamra a fekete inget amin beépített nyakkendő is fityeg. Csak kuncog rajtam amikor morgolódni kezdek miatta. De egy csókkal elhallgattatom. Előre ülünk, és vissza teperek az eredeti helyünkre. Egymást átkarolva lépünk be a pubba. Nemsokára éjfél, percek vannak csak hátra. A többiekhez lépünk amikor Tom megszólal.

-          Baszki Patti, tudok egy kurva jó szilveszteri köszöntőt, bár ahogy az elégedett képedet elnézem te már túl vagy rajta! – rötyögi – Szóval úgy hangzik, hogy:

    Itt van a szilveszter vége az évnek,
kell a zsíros kocsonya, vörösbor a bélnek.
Hopp, ott egy kismalac, rálép egy kekszre,
Vegyél rá valakit az orális szexre.!!
BUÉK –   röhögi ezerrel és csápolni kezd. 

Sam lép mellénk és a kezünkbe nyom egy – egy pohár pezsgőt. 

A DJ elkezd visszafelé számolni, Hannát ölelem, szorítom magamhoz, miközben az év utolsó másodpercei telnek, és csak arra tudok gondolni, hogy szeretem, és mindent megadnék azért, hogy velem maradjon.

Aztán pezsgők pukkannak, mindenki kiabálva gratulál a másiknak, mi azonban csak állunk egymással szembe, egymás tekintetébe elveszve, és vad örömmel a lelkünkben köszöntjük egymást az új év első másodperceiben.

Nos kedves olvasóim, mindegyikőtöknek

BÉKÉS, BOLDOG  ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Ja és ők is! 

Bár az évnek még nincsen vége ,
Lehet hogy négykézláb érünk a végére,
de addig míg stabilan állunk ,
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!!!

136058