96. fejezet: Karácsony Budapesten 1. rész

Sziasztok!

Bocs, de most értem ide. Későn jöttünk meg a szüleimtől, akiknél eredetileg nem is aludtunk volna ott, de őszintén szólva túl jó volt a hangulat, így ott ragadtunk.

A fejezet 58 oldalas lett, így két részletben fogom feltenni úgy döntöttem. Most az első részt, és ha megvan a 15 koment, akkor jön a második fele is.

Puszi!

Heni

Robert

2010. december 21. kedd

-          Készen vagy? Mehetünk?

-          Aha – motyogja mellettem, láztól csillogó szemekkel, de mosolyogva. Kicsit aggódva nézek rá. Tegnap előtt volt a Summit buli akkor még nem volt semmi baja, tegnap belázasodott, ma éjjel meg szinte semmit nem aludt. - Jaj Rob! Ne csináld már! – motyog rám.

-          Meg sem szólaltam!

-          De nézel!

Elröhögöm magam.

-          Ja! Akkor majd csukott szemmel járok!

-          Hülye! – mondja bölcsen.

-          Most mér? – nézek rá vigyorogva - Tudod mit! Majd napszemcsit húzok, és eljátszuk, hogy vak vagyok! Bár az nem lenne, jó, hiszen mindenkinek nekimennénk! Vak vezetne világtalant!

-          Mondom, hogy hülye vagy! – mosolyog rám azzal az édes Hanna vigyorral amit imádok.

-          Lehet benne valami most, hogy mondod! – nézek rá komolyan, miközben a taxis pakolja ki a csomagjainkat- Már mások is mondták! Te jó isten! – vakargatom a fejem- Ez mind a mi motyónk? Mond, költözünk is?

-          Rob! – csattan fel – Akkor miért nem csomagoltál te!?

-          Mert az női feladat! Ha rajtam múlik, akkor viszek 4-5 gatyát, pár pólót, meg egy farmert aztán slussz!

-          Ja, ha rajtad múlik, akkor mindig a lyukas fehér pólóid egyikét hordanád napokig, az ajándékok meg majd elröpülnének Budapestig, meg Londonig!

-          Ne morogj már! Olyan vagy mint egy zsémbes banya! – közlöm, majd mind a ketten fülön ragadunk két bőröndöt és elindulunk.

-          Egyébként is, a két nagy bőröndben ajándékok vannak! A kicsikben meg a mi ruháink két hétre! Egyáltalán nem pakoltam sok cuccot! – morogja.

-          Nem tényleg nem! – vigyorgok rá, mire egy pillanatra megáll, és felmutatja az egyezményes jelet – Ne mutogass mert leharapom!

-          Álmodozz csak életem! – szájal.

Szerencsére nincsenek sokan, hiszen hajnali 4 óra van. Gyorsan feladjuk a csomagokat,  könnyes búcsút veszünk Herkitől aki nagyon morcosan néz ránk és sprintelünk a kapuhoz.

-          Nem lesz baja? – torpan meg, és  néz rám aggódva.

-          Miért lenne? A többi állattal együtt fog utazni. Nem lesz semmi baja nyugi! – simogatom meg az arcát – Na gyere, mert még a végén lekéssük a repülőt, és Herki előbb ér Budapestre mint mi! – húzom magam után a kezét fogva.

Persze most sem ússzuk meg papik nélkül! Ezek soha nem alszanak? Repdesnek felénk a kérdések. Egy pillanatra Hannára nézek. Fegyelmezetten, mosolyogva jön mellettem egyetlen szó nélkül. Profi a csaj! Profi! Nagyon büszke vagyok rá. De ezt majd később, felgyorsítok, mert most mondják be utoljára, hogy beszállás a Bp-i gépre.

 Végre fent vagyunk. Halkan felsóhajt amikor leülünk.

-          Jaj már alig várom! – vigyorog rám – Olyan régen láttam őket! Jaj Rob olyan jó lesz végre kicsit otthon lenni!

-          Tudom. – húzom magamhoz egy csókra de elhúzódik, és idegesen körül néz.

Elkomorodom, ezt úgy utálom!

-          Mi van? – néz rám meglepődve.

-          Semmi! – morgom – Csak utálom azt, hogy nem viselkedhetünk, normális párként, már te is átvetted tőlem ezt az idegbajt. Semmi spontán megmozdulás, mindent figyelni kell, hogy ki lát meg . . .

-          Na állj le! – morran rám- Ez van és kész! – közli határozottan, majd  szinte azonnal átalakul kislánnyá a szemem előtt, amikor meghallja a kapitány hangját.

Elvigyorodom, a kezem után kap és úgy szorítja azt felszállás közben, hogy elfehérednek az ujjaim. Rá nézek. Szeme csukva, szája összeszorítva, és nagyon koncentrál. Vigyorgok.

Amikor megszólal a jelzés , hogy kikapcsolhatjuk öveinket halkan felsóhajt, ellazulnak vonásai, és meglátom a csokibarna szemeket.

-          Most mit vigyorogsz? – morog rám- Olvastam, hogy a legtöbb légi baleset, felszálláskor, illetve leszálláskor törté. . .- egy csók belé fojtja a mondanivalóját. Próbál elhúzódni, de a hajába túrok, és tovább csókolom. Megadja magát, ellazul, és viszonozza. Imádom ahogy édesen csókol, ahogy simogat a szájával.

-          Na ezt már szeretem! – suttogom – Egy hangod sincs! – csak mosolyog, de nem szólal meg.

Órák telnek el. Ezt utálom a legjobban az utazásban, hogy órákig egy helyben kell ülni! Nagyot sóhajtok és leteszem a forgatókönyvet amit eddig bűvöltem, és Boszira  pillantok, aki a vállamra hajtott fejjel alszik. Ki van pirulva, és ez most nem az álomnak köszönhető. Végig simítok az arcán. Na jó, nem lázas, legfeljebb kicsit melegebb csak a normálisnál.

Elgondolkodom. Pár napja kicsit furcsább. Sokszor látom, hogy, elbambul. Néha idegesen összerezzen. De bármikor rákérdezek, hogy mi van, mindig csak terel, mosolyogva közli, hogy nincs semmi baj, csak gondolkodik, néha azért ő is szokott!

Ezen mindig elröhögöm magam, ahogy komoly képpel közli:

„ Robert azért én is gondolkodom ám! Nem gumicukor van a fejemben!”

– és a hangsúly,+ ahogy mind ezt előadja!

Végig suhanok gondolatban az együtt töltött időn. Arckifejezések, mondatok viharoznak át rajtam. Ahogy mosolyog, vagy éppen vágytól elködösült szemekkel néz rám. De felködlik, az a végtelenül kétségbeesett, fájdalmas tekintet is. Még most is összeszorul a gyomrom, ha rá gondolok. Nem akarom az  arcán soha többé azt látni! Soha!

Beletúrok a hajába amit mostanában mindig kivasal, megsimogatom, miközben mélyet lélegzek az illatából és homlokon puszilom.

Szeretem.

Szeretem, és végtelenül büszke vagyok rá, hogy az én párom.

A Summit buli.

Úristen! Gyönyörű volt! Gyönyörű. A bátyján is láttam, hogy meglepődik, amikor meglátta. Egész este alig győztem a pasikat távol tartani tőle. Sorban jöttek felkérni, ő meg ment, mert imád táncolni. Egy idő után  megelégeltem, erőt kellett vennem magamon, és elmentem lekérni. Nem vagyok egy Fred Astair, de inkább a blama, mintsem másokhoz simuljon! Vigyorgott, amikor meglátott Kellan háta mögött. Néha táncoltuk, de inkább mellettem maradt a későbbiekben, én pedig büszkén öleltem át. Nagyon büszkén. 

* * *

-          Sziasztok! - vigyorog ránk Csongi amikor meglát bennünket. Hanna, pillanatok alatt a nyakába ugrik, amit a sógora először meglepve konstatál, de aztán mosolyogva átöleli, és rám kacsint.

-          Na el a kezekkel a nőmtől! – vágom oldalba a kacsingatót, aki vigyorogva néz Hannára miközben kezet fogunk.

-          El ne mond az asszonynak, hogy más nőt ölelgettem!

-          Én? Tartom a számat sorstárs. –  közlöm, miközben hátba veregetem. – Rövid pórázon tartanak mi? – röhögök.

-          Ne is mond! Be vagyok idomítva! – nevet, majd Hannához fordul, és tetőtől talpig végigméri, hosszabb tekintetet vetve a melleire. Látom Hannán, hogy meglepődik, még a vigyor is lefagy az arcáról, az enyémhez hasonlóan.

-          Nem lettek nagyobbak. – közli nyugodtan Csongi.

-          Mi van? – hördülök rá felpaprikázva a pillantásaitól.

-          Nem lettek nagyobbak Hanna mellei. – néz rám halál nyugodtan – Nehogy már megüssön a guta! – röhög rám, miközben nekem viszont nagyon viszket a tenyerem – István látta a bulis képeiteket, és teljesen ki van akadva, hogy plasztikáztattad a melleid! – fordul Hanna felé, aki hitetlenkedve hallgatja, majd kitör belőle a szó szerinti röhögés. Mi is elnevetjük magunkat.

-          Akkor ezek szerint ezért nem ő jött ki elénk!

-          Hát. . – néz rá Csongi sumákul – Talált, süllyedt!

-          Mindjárt gondoltam, amikor téged megláttalak, hogy valami miatt morog, mert soha nem hagyná ki, hogy ő jöjjön ki elénk. . .

Ekkor azonban Herki szót kér, mivel a figyelem elterelődött róla. Csongi érdeklődve néz Hanna kezében tartott, kutyakosárra.

-          Őt is hoztátok? – hajol le a blökihez – Hallottam már rólad ám! – simogatja meg Herki orrát. – Amint látom, elég kis helyed van, mit szólnál hozzá, ha szólnánk a lökött gazdáidnak, hogy szedjék a sátorfájukat, és induljunk, hogy ki tudj onnan mászni?

Hát szedjük a sátorfánkat, és indulunk. Hannát figyelem a tükörben ahogy hátul Herkivel az ölében élénken figyeli az elsuhanó utcákat. Csongi lelkesen mesél, a felújításról miközben Istvánék felé hajtunk. Hanna mosolya lassan vigyorrá válik ahogy egyre közelebb érünk a szülei házához, sőt ahogy odaérünk, már egyenesen fültől-fülig ér a mosolya. Csongi alig parkol le az udvarban, még szinte mozog az autó amikor feltépi az ajtót és rohanni kezd a teraszajtóban megjelenő Natti felé.

Mosolyogva nézzük Csongival a lányokat amint egymást átölelve ugrálnak a teraszon, ahol ekkor megjelenik Editke is. Hanna egyből átköltözik az ő nyakába, Natti pedig hozzám fordul, és most az én nyakamba ugrik, amin Csongi morog.

-          Csak törlesztek! – vigyorgok a morgolódóra.

-          Gyertek beljebb, mert megfagytok! – szólal meg Editke.

Belépünk, és a második hullámba botlunk, ugyanis Ashley és Zalán már itt vannak, és a nappaliban ekkor megjelenik István is.

Hanna amint meglátja a bátyját megszólal.

-          Már mindent értek! – morran fel.

-          Mi a baj Hugó? – vigyorog a húgára Zalán, miközben homlokon csókolja.

-          Egy majom vagy! – közli vele Hanna, és a közeledő apukáját nézi, miközben leveti a kabátját, amit Zalán kezében nyom.

István hűvösen mosolyogva néz a lányára, aki dacosan tekint vissza rá, majd hirtelen hozzám fordul.

-          Robert behoznád a kocsiból a melleimet? – szólal meg komolyan, de a szemei csintalanul csillognak – A második bőröndben van felül!

-          Azonnal drágám! – veszem a lapot, és rákacsintok. – Remélem gondosan elpakoltad és nem lettek porosak!

Látom a többieken, hogy vadul próbálják visszatartani a röhögést, miközben Istvánt nézik,  amint megáll a lánya előtt, és szúrós tekintettel méri végig. Hanna komoly próbál maradni a kutató tekintet alatt, de nem sokáig bírja és felkuncog, majd kitör belőle a nevetés. István megkönnyebbülve sóhajt fel, és öleli át a Boszorkát, aki vigyorogva motyog valamit  a fülébe.

-          Mertem remélni, hogy nem ment el az eszed! – mondja Hannának miközben átöleli és  homlokon csókolja, majd felém fordul, kezet fog velem, és mosolyogva néz rám.

-          Szó mi szó, - szólalok meg – piszkosul lelombozna, ha egy marék műanyagtól kellene kápráznom! – vigyorgok Istvánra. – Jó napot!  Ő.., Szia!

-          Na azért! Szervusz édes fiam! – ölel át ő is, ami nagyon jól esik. – Örülök, hogy nem ment el az eszetek, úgy mint ennek a félnótásnak! – legyint Zalán felé.

-          Én nem állítottam olyat, hogy plasztikáztatta volna magát! – tiltakozik Zalán.

-          Nem, nem mondtad ki, csak céloztattál rá! – vágja nyakon Edit.

-          Én nem tehetek róla, hogy ilyen élénk a fantáziátok! – röhög az idióta.

Ekkor azonban Herkules kér szót. Azaz csak kérne, mert nem tud bejönni. Ott hagytuk a kocsiban, és gőzöm sincs, hogyan keveredett le onnan, hiszen a Tuaregnek magasan van az alváza.

-          Úristen! – kap a fejéhez Hanna – Herkit kint hagytam! – gyorsan eltolja a teraszajtót, és felkapja a didergő kiskutyát.

-          Na szép mondhatom! – morran fel Zalán – Még jó, hogy nem gyerek, azt is kint hagyta volna, egy fához kötözve, kenyéren és vízen tengődve.

-          Ne magadból indulj ki kedves bátyám! – szájal Hanna.

-          Persze, hogy nem magamból indulok ki! Belőled csipegettem!

-          Kész! – csattan fel Edit – Egy légtérben vannak, és már gyilkolják egymást!

-          Dehogy gyilkoljuk! – húzza a hóna alá Hannát Zalán, miközben összeborzolja a gondosan kisimított tincseit – Én csak szeretem a húgomat! – közli, majd összerándul amikor Hanna oldalba vágja.

-          Ennyire azért ne szeress! – közli vele a Boszikám, Herki meg képen nyalja Zalánt.

Mi csak Ashleyvel állunk ott és hallgatunk, majd vigyorogni kezdünk. Gyorsan levetjük a kabátjainkat és asztalhoz ülünk.

-          Őszintén szólva farkaséhes vagyok! – közlöm Editkével.

-          Hát reméltem is!

-          Anya egy hadseregre készült! – vigyorogja Zalán, ők már ettek, de Csongival mellénk ülnek, és eszegetnek pár falatot.

Edit

Figyelem a gyerekeket.

Amikor kint voltunk náluk, mind a ketten feszültek és idegesek voltak. Most azonban valahogy olyan más mind a kettő.

Kisimultak.

Hanna gyorsan végez, és Natti mellé ül a kandalló elé dobált párnákra.

Kicsit magára szedett, amikor kint voltunk megrémültem olyan sovány volt. Most azonban jól néz ki.

Robert, hát ő maradt az aki volt. Nem találok rá jobb szót, idétlen. Egy kedves, idétlen, végtelenül mély érzésű és sokak hiedelmével ellentétben nagyon  is komoly fiatalember, komoly gondolatokkal.  Na jó, ennek a komolyságnak még a hírét sem látni most, mert a fiukkal és Istvánnal ezerrel röhögnek éppen valamin.

Ajjaj! Édes gyerekem ne evezz annyira a kezeiddel mert eltöröd a poharat! Jobb lesz színre lépni!

-          Kér valaki kávét? – lépek hozzájuk, éppen időben, mert Rob vészesen közel a pohárhoz hadonászik, a kérdés hallatán azonban leereszt.

Persze mindenki kér.

Elkezdem leszedni az asztalt amiben Ashleykém is segít.

A lányomra nézek, hiszen ilyenkor mindig segíteni szokott, most azonban nagyon beszélgetnek Nattival. Ashley csak mosolyog a pillantásomon.

-          Én nem is leszek már jó?

-          Miért ne lennél jó bogaram? – nevetek rá. – Csak meglepődtem.

-          Hagyd, végre nyugiba van, és Nattival már nagyon régen találkoztak.

-          Tudom drágám, tudom – sóhajtok, és leteszem a tányérokat a pultra, és magamhoz ölelem a leendő kis menyemet. – Annyira örülök, hogy itt vagytok!

Ashleykém csak csendben szuszog a nyakamba és átöleli a derekamat. Pár pillanatig békés a csend, amit az ebédlőből hallatszó férfi nevetés tör meg.

Elhúzódik.

-          Köszönöm! – mosolyog rám félszegen.

-          Édesem a gyerekeim vagytok, ez természetes.

-          Nem mindenkinek Edit. – sóhajtja.

-          De most itt vagyok, és itt meg természetes! – legyintem sejhajon és kitessékelem a konyhából.

Figyelem, ahogy a kanapéhoz lép elterül rajta, és nézni kezdi a többieket. Gyorsan elkészítem a kávékat, a lányoknak a kapuccinókat és kiviszem nekik. A fiuk Istvánnal beszélgetnek valamin nagyon.

Rob csendben hallgatja őket, figyel, de tekintete folyton Hannára téved. Egyszerre felpattan, felkapja a bögrét és a lányomhoz sétál, leül mögé és a kezébe nyomja a kávét, amiért kap egy hálás mosolyt és egy simítást. Kisvártatva megjelenik Csongi is Nattinál, leül mögé és beszélgetni kezdenek.

Ashleykém a kanapén szendereg. Fáradt ez a lány. Zalán Istvánnal beszélget, de hálásan pillant rám, amikor betakarom Ashleyt.

Elégedett vagyok, nagyon. Hirtelen elkap a vágy, hogy konzerváljam ezt az érzést, ezt a pillanatot. Felkapom a gépet és lefényképezem őket. 

Robert

Mosolyog amikor a kezébe nyomom a kávéját, az enyémet a puff mellé teszem.

Nos ezt nem kellett volna.

Herkentyű  aki eddig Hanna ölében heverészett és elnyúlva élvezte, hogy Hanna dögönyözi, most felpattan és terepszemlére indul. Nem figyelek rá, mert  Natti mesél éppen, és azt hallgatom, majd felhangzik Zalán nevetése.

Csattanás, nyüszítés.

Hátra pillantok, hogy mi történt, és megfagy az ereimben a vér a látványtól.

-          Úristen! – pattanunk fel Boszorkával és ugrunk az eb gyerekhez, akinek a pofija bele szorult a kávés bögrémbe! Vadul próbálja leszedni, de nem boldogul vele.

Herki szinte megkergül. Elkapom, de vadul tekergőzik. Hanna próbálja leszedni róla, de nem megy neki.

-          Jézusom Rob! Megfog fulladni! – nyöszörgi kétségbeesetten, - Volt kávé a bögrédbe? – csak bólogatni tudok, és az adrenalin ezerrel száguld az ereimben.

Herki szinte fuldokol, hiszen levegő alig lehet a pohárban, kávé viszont volt az alján a bögrének ami minden eszeveszett mozdulatra az orrába folyik! Ekkor István félre tolja a kétségbeesett Hannát és lefogja a kezemben lévő kiskutya fejét, és egyetlen gyors és nem éppen finom mozdulattal lerántja a bögrét. Herki felnyüszít, Hanna felkiált, belőlem csak sóhaj jön ki.

Herki szíve ezerrel ver a kezem alatt, hatalmas kortyokban nyeli a levegőt, szinte zihál, és csöpög a kávétól.

Hanna kikapja a kezemből és magához szorítja, nyugtatni próbálja. Herki lassan megnyugszik, és folyton ásítozik, így próbál a szervezete minél több oxigénhez jutni.

-          Jaj Apa köszönöm! – pityeredik el a Boszorka.

István azonban csak nevet rajta.

-          Tudhatnátok, hogy kölyökkutya és kíváncsi, mindenbe beledugja az orrát. Berci is ilyen volt! – sóhajt fel István, és megsimogatja Hanna arcát.

-          Megyek és rendbe teszem Herkit. – közli, majd elsprintel a fürdőszoba irányába.

Követem. Erre kíváncsi vagyok. Herki és a fürdés. . . . Atya – gatya! Nos nem csalódok. A fürdőhöz érve heves Herkulesezést hallok, némi maradj már nyugtonnal spékelve. Vigyorogva állok az ajtóban és nézem ahogy küzdenek egymással, végül legnagyobb bánatomra Hanna nyer, és Herkules felháborodott tekintettel masírozik el mellettem a törölgetést követően, sértődött pillantást vetve Hannára aki nevetve nézi távozását a törölközőt szorongatva. Odalépek hozzá, és magamhoz rántom. Csókolgatni kezdem finom édes száját. Annyira finom, puha, illatos, kívánatos. Belemosolyog a csókunkba.

Egyetlen szó nélkül megyünk ki a többiekhez.

Telnek az órák én is megnyugszom, kisimulok. Vacsoráztunk, és utána egyszerre azon kapjuk magunkat, hogy ülünk a kandalló előtt és egyik sztori követi a másikat, egyik történet után jön a másik. A célpont persze általában a boszorka, de István Zalánt sem kíméli, ami persze elégedettséggel tölti el Hannát. Aki egyre fáradtabb, egyre nagyobbakat pislog.

-          Hol alszotok? – fordul hozzánk Edit – Itt, vagy hazamentek?

-          Én szeretnék hazamenni! – sóhajt fel Boszorka, - olyan régen voltam otthon! És olyan jó lenne a régi ágyamban aludni.

-          Otthon húztam már fel friss ágyneműt is, konyha is feltöltve – szólal meg Natti. – Végre itthon vagytok! Jaj olyan jó lesz! – bújik Csongihoz.

-          Rendben kicsim! – mosolyog az anyukája. – De tessék átjönni hozzánk is!

-          Naná, hogy átjövünk! Sőt én be szeretnék menni a boltba is! –néz rám félénken Hanna.

-          Most miért nézel így rám? – szólalok meg - Én elleszek! Nem kell állandóan mellettem lógnod! – borzolom össze a haját.

-          Persze, hogy elleszel! – vereget hátba Zalán – 3 nap múlva  karácsony, a csajok készülődnek, mi hárman meg holnap elmegyünk masszázsra!

-          Hova? – csattan fel a Boszorka.

-          M A S S Z Á Z S R A. – tagolja Zalán. – Fáradt férfiemberek révén, jár nekünk egy kényeztető masszírozás, hogy átgyúrják a kemény munkában megfáradt izmainkat.

A csajok összenéznek és elröhögik magukat.

-          Kemény munka mi?  – közli Natti - Hogy oda ne rohanjak!

Persze heves vita alakul ki, aminek az a vége, hogy az összes nő el lett hallgattatva, némi visítás és párnacsata után. Herki is részt vett a heves küzdelemben az oldalunkon, mivel állandóan a csajok lába alatt mászkált, így azoknak rá is kellett figyelniük. István lelkesen videózott, Editke, meg hősiesen védte a poharakat.

Nagy röhögések és lihegéseket követően higgadni kezdünk, majd pakolódni. Gyors búcsúzkodást követően autóba szállunk és elindulunk Hannához.

Figyelem miközben cipekedünk be ahogy könnyes szemmel néz végig a lakáson, ahogy minden helyiséget végig jár, minden bútort megérint.

-          Rendet tartok ám! – nevet fel Natti. – Nem poros semmi!

-          Jaj olyan hülye vagy! – fordul hozzá Hanna, és öleli át –  Olyan jó itt lenni. – vigyorogja könnyes szemekkel - Ez a mi kéglink annyi hülyeséget csináltunk itt! Nagyon szeretem, de az otthonom, már L.A-ben van. – bújik hozzám.

-          Ja! – szólal meg Csongi – csak hogy tudjátok, kiderült, hogy Rob itt volt pár napig. Ne kérdezzétek hogyan derítették ki a kis mohák, de miután elutaztatok, szó szerint megsűrűsödtek a járókelők az utcában. Nők légiói sétáltak szemüket a kapura szegezve, azt bűvölve, hogy hátha megjelentek itt! Sőt az egyik rajongói oldalon fent is van a ház képe, és ti is amint távoztok a kocsival. – neveti Csongi.  – Pár napig igen népszerű voltam. Mindig felélénkültek amikor hajtottam ki a kocsival. – kacsingat ránk.

Elsápadok. Ez nem lehet igaz! Már itt sem lesz nyugtom?

-          Nyugi Robert! – vereget hátba Csongi – Írtam az oldalra, hogy a házat megvásároltuk tőled, - fordul Hanna felé - már bocs Hanna! – teszi hozzá - És hálás lennék, ha levennék  a házról készült képeket, mert nyugodtan szeretnénk közlekedni, és élni. Egy szó nélkül leszedték. – nevet ránk.  – Ja és, hogy csak tudd, ez nem Robertes rajongói oldal volt!

A Boszorka megmerevedik mellettem, és kérdőn néz Csongiékra, aki vigyorog ezerrel.

-          Jól sejted! – nevet fel Natti – Neked van rajongói oldalad!

-           Nekem? – fordul feléjük döbbenten.

Felnevetek.

-          Neked! – bólogat Csongi.

-          Én már láttam! – vigyorog Zalán is. – Meglehetősen jól értesültek! – kacsint ránk.

-          Nem mondod? – hüledezik Hanna.

-          Kiderítették, hogy ki vagy. Elég népszerű vagy, mivel te vagy Rob barátnője, ráadásul magyar vagy. Tudni vélik, hogy babát vártál, az angol oldalakról leszedték a képeket amiket akkor készítettek amikor a kórházból mentetek haza. Felforrt szinte a net, azon tanakodtak, hogy írnak nektek egy vigasztaló levelet. Büszkék rád. Azt boncolgatják, hogy mikor leszel Mrs. Pattinson? Sőt már lelkesen az esküvő helyszínét is találgatják! Az amerikai oldalakról folyamatosan szedik le a képeket rólatok. István folyamatosan figyeli a híreket. – röhög Csongi.

-          Na ne! Ez hülyeség! – pattan fel Hanna és megy a szobájába, két bőröndöt cibálva maga után. Vadul vigyorogva követem.

-          Khm – khm! Megengedi a jövendőbeli Mrs. Pattinson, hogy lányszobájába merészkedjek? – vigyorgom.

Teljesen elhűlve néz rám.

-          Te ezt elhiszed?

-          El! Sőt mindjárt meg is nézem! – vigyorgom. – Hátha megtudok rólad valami újat!

-          Jaj Rob! – vágja hozzám a kispárnát  amire a szobába tévedő Herki azonnal lecsap.

Gyorsan kipakolunk pár cuccot a bőröndből.

-          Na jó akkor én most elmegyek fürdeni.

-          Jó, majd megyek én is, csak elolvasom a szakirodalmat. – kacsintok rá, mire felmordul, és elvágtat a fürdőbe.

Kisvártatva követem, vadul vigyorogva talán új infókkal a birtokomban.

Már fürdő köpenyben van, fején törölközővel. Nem zavartatom magam, elkezdem ereszteni a vizet a kádba, levetkőzök majd beleülök. Nem szól hozzám, de látom, hogy fogmosás közben követi mozdulataimat a tükörben. Hirtelen lekapok egy kisebb piros törcsit és hozzá hasonlóan a fejemre tekerem, majd törökülésbe ülök, ügyelve, hogy koronaékszereim takarva legyenek habbal, hiába egy férfinek is kell a titokzatosság, majd felveszem a bölcs Buddha pózt, miután habból szakállat varázsoltam magamra. Koncentrálok. Csend van, mondhatni döbbent csend.

Óvatosan kilesek. 

-          Megtudhatnám mégis mit művelsz? – kuncogja.

-          Megpróbálok  energiát nyerni földanyáktól, és nyugalmat sugározni feléd. – vigyorgom – Nagyon dögös vagy bizonyos képeken! Kell az energia, hogy végig tudjam őket nézni!

-          Mondták már Pattinson, hogy eszelős vagy?! – ül a kád szélére, vesztére, mert berántom magam mellé. Visít persze, de gyorsan leszerelem, és egy csókkal belé fojtom a szidkozódást. – Te nem vagy normális Robert! – néz rám mérgesen, de elröhögi magát, és kimászik mellőlem, majd a vizes köpenyt ledobja a földre, magára tekeri a fellelhető egyetlen száraz fürdőlepedőt és kivonul.

Basszus a fenekét alig takarja a törölköző!

Hirtelen sietőssé válik, hogy kövessem, már nem is kell az energia földanyánkól!

Kapkodva zuhanyozom le, és a fürdő állapotával nem törődve rohannék utána, igen ám, de a cuccaim vizesek, köpenye szintén. Nincs mit tenni, magamra tekerem a piros kis törölközőt. Gyors pillantást vetek magamra, ellenőrizendő, hogy mindent takar-e törcsi. Megnyugszom, a lényeg rejtve vagyon, max nem hajolok le. A csajok meg egyébként is láttak már pasi szereléket, nem fognak elpirulni. Rohanok utána, kinyitom az ajtót és Hanna után robogok. A csajokkal beszélget a nappaliban, mikor berobbanok. Ashley és Natti zavartan néznek rám, míg Hanna elképedve.

-          Bocsánat hölgyeim, de az asszonnyal sürgős projektet kell végrehajtanunk! – húzom magamhoz Boszorkát miközben görcsösen fogom a törölközőmet, nehogy már leessen! 

Hanna veszi a lapot és amikor átkarolom, elpirulva de engedelmesen követ, a csajok kuncogásától kísérve.

A szobába érve ledobom magamról a törölközőt őt is kihámozom belőle és a szájára tapadok. Vadul csókoljuk egymást, gyorsan a lényegre térek.

Hanna

2010. december 22. szerda

Reggeli fény ébreszt.

Nem húztuk le este a redőnyt! Mint akibe villám csapott ülök fel.

-          Nem láttak semmit! Nyugi! – vigyorog mellettem Rob.

-          Szentséges isten! Te nem vagy normális! – nevetem el magam.

-          Most miért?

-          Basszus mit gondolhattak rólunk Nattiék?

-          Azt szivem, hogy jól éreztük magunkat! – vigyorog ezerrel.

Nem tudom megállni, és oldalba boxolom finoman.

-          Eszelős!

-          De szexis eszelős! – tehénkedik rám, és csókol meg, amitől a szívverésem felpörög. Készségesen viszonzom becézését, amikor dörömbölni kezdenek az ajtón.

-          Baszki Rob, legalább elpakolhattál volna magad után a fürdőbe! – morogja Zalán – Akkora csatateret hagytál magad után, amitől a Waterloo-i csatatér is elpirulna!

Felröhög mellettem.

-          Basszus Rob! Te nem tettél magad után rendet? – nézek rá mérgesen.

-          Nem. –vigyorogja.

-          Úristen! Na most már mindenkinek tuti leesett, hogy mit műveltünk!

-          Miért volt bármi kétséged affelől, hogy mit gondolnak?

-          Rob! – csattanok fel.

Mérgelődve öltözködni kezdek. Amikor is feltűnik, hogy Herki nincs sehol! Basszus!

-          Ne morogj már! – kap a kezem után és magához ránt. – Felöltözöm, és mehetünk. Rendet rakok ígérem!

-          Az oké! – nézek rá – De Herkules hol van?

-          Basszus! – kezdi vakargatni a fejét.

Vörös fejjel lépek ki utána a nappaliba ahol persze mindenki ott ül, és vigyorogva néznek ránk.

-          Nem azért Rob! – szólal meg Natti – de este a piros törcsi jobban mutatott rajtad! – vihogja a testvérem.

-          Nem volt sokáig rajtam biztosíthatlak róla! – vigyorog ez az eszement ezerrel mire még jobban elvörösödöm!

-          Rob szerintem hagyd abba! – szólal meg kedves sógorom - Hannához nemsokára a tűzoltókat kell hívni, mert kigyullad a feje! – röhögi.

Atya isten! Zavaromban hirtelen azt sem tudom, hogy hova nézzek, amikor legnagyobb szerencsémre megjelenik Herkules.

-          Hát te hol jártál? – emelem fel.

-          Elmentünk boltba! – szólal meg Zalán- És mivel a kedves gazdái, tegnap elfeledkeztek róla, így kénytelen voltam én foglalkozni vele. – dörmögi.

-          Én nem szoktam róla elfeledkezni! – kezdek tiltakozni, mire elnevetik magukat.

-          Hagyjátok már őket! – szólal meg Natti – Gyertek inkább reggelizni.

Szerencsére elterelődik rólam a figyelem, mivel a fiúk lelkes tervezgetésbe kezdenek. Zalánnak dolga van, így Rob bemegy Csongorral a boltba mielőtt elmennének masszázsra.  Nattinak ma még be kell mennie a rendelőbe, így Ashleyval úgy döntünk, hogy mi meg bemegyünk anyuhoz az üzletbe. Herkit a megjelenő apukám lenyúlja.

Nagyon jól éreztem magam egész nap. Anyuval voltunk a boltban. Egymást érték a vásárlók, nem győztük készíteni a koszorúkat, asztaldíszeket Ashleyvel. Robert kétszer is hívott telefonon, ahogy hallottam ő is jól elvolt a fiukkal.

-          Na jó mára bezár a bazár! – sóhajt fel anya – Menjünk haza lányok! Köszönöm a segítséget, nem tudom, hogy hogyan bírtam volna nélkületek! Holnap még kinyitok, de aztán legközelebb csak 28-án. – sóhajt nagyot Anya.

Elmegyek Wc-re. Napok óta csak kisebb görcseim voltak amitől meg is feledkeztem az orvos szavairól, és arról, hogy mit mondott. Nem akartam rá gondolni sem, de a most belém maró fájdalom eszembe juttat mindent. Képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni. Annyira fáj, hogy legszívesebben üvöltenék, de csak a mosdó szélét szorongatom görcsösen. Levegőt is alig kapok.

-          Hanna! Hol vagy édes lányom? – hallom meg anya hangját – Gyere már mert indulnánk!

-          Mindjárt megyek Anya! – szedem össze maradék hangomat – Mindjárt megyek, csak el kellett jönnöm WC-re.

Kapkodva nyúlok a zsebemben tartogatott fájdalomcsillapító után, és két szemet bekapok imádkozva az enyhülésért. Mélyet lélegzem, gyors pillantás után kilépek.

-          Na végre! – szólal meg Anya – Már azt hittem lehúztad magad! – pillant rám, majd szinte megmerevedik. – Jól vagy édes gyerekem?

-          Persze anya, jól vagyok, csak tudod a havi bajok! – közlöm azon imádkozva, hogy eléggé meggyőző legyek. Pillanatokig néz rám, aztán elmosolyodik.

-          Gyere, mert már repesve várnak otthon benneteket!

Mélyeket lélegezve  ülök be a kocsiba. Anyu és Ash vidáman beszélgetnek, míg én az elsuhanó házakat nézem csendben tűnődve, és azért imádkozva, hogy ne legyen semmi bajom. A fájdalom lassan múlóban van, így én is lassan megnyugszom, de az eddig féken tartott pánik lassan lecsap rám. Nem teheted Hanna, nem lehet, nem ronthatsz el mindent! Gondolja a jóra, gondolj arra, hogy semmi baj nem lesz! Semmi! Hallod! Nyugi.

Próbálom magamba szuggerálni, hogy rendben leszek, hogy nem lesz semmi baj, még akkor is amikor anya megáll. Ismerős autó parkol előttünk. Elnevetem magam amikor rájövök, hogy Norbiék vannak itt a banditákkal. . . Teljesen felvillanyozódva megyek befelé. Már kint hallom a pasik nevetését és a banditák szövegelését. Benyitunk. A nappaliban csatatér fogad. Rob, Csongi párnacsatázik a fiukkal, akik amikor meglátnak egy pillanatra nem figyelnek amit a két nagyra nőtt ovis ki is használ, és a kölykökre támadnak. Na persze azok ketten meg felém rohannak fedezékként használva amúgy is nyűtt korpuszomat.

-          Helló Édes! – szól kedvesem, majd iszonyúan fejbesom a párnával, amit Gergő és Bence határozottan jónéven vesz, mert röhögni kezdenek rajtam.

Felkapok egy gazdátlan párnát és támadásba lendülök. Gergő menekülőre fogja és elsprintel, míg Bence áldozat lesz, de csak addig amíg Rob nekem nem esik.

-          Pattinson reszkess! – dühödök be és cipőimet ledobva offenzív  támadásba lendülök.

-          Segítség! – röhögi Rob, de hiába.

-          Véged! – nevetek rá, a fiúk lelkesen  visítva bíztatnak, homályosan látom anya, Natti és Norbiék elképedt arcát, de a harc heve elvonja róluk figyelmemet.

-          Megadom magam! – neveti Rob és egyetlen mozdulattal ledönt a lábamról, átölel és megcsókol.

Minden gondomat elfelejtem, és boldogan feledkezek bele a csókba.

-          Khm – khm! – állnak meg felettünk a banditák.

-          Sziasztok fiúk! – nevetem el magam.

-          Helló Hanna! – vetődnek ők is ránk, mire Rob felnyög alattam.

-          Na mi van édesem? – vigyorgok – Nem bírod a gyűrődést? Nem gyúrtak át rendesen?

-          Ó dehogynem! – vigyorog idiótán. – De ha most nem szálltok le rólam megfulladok! Segítség!

-          Na lefelé fiúk! – áll meg mellettünk Norbi és szedegetni kezdi a kölköket, majd engem is felsegít, és lenyom két puszit.

-          Na szia!Végre hazakeveredtél!  - ölel át Csilla is, és beszélgetni kezdünk.

Apu is átjön, így ma este nálunk vacsorázunk. Rob nagyon elemében van. Nevetgél, vigyorog, a fiukat szívatja akik viszont Herkulest gyűrik, amit a blöki nagyon élvez.

-          Holnap ki jön el velem a nagyiékért? – szólal meg Apa.

-          Jönnek a nagyiék? – csillan fel a szemem.

-          Persze, hogy jönnek! – szólal meg Anya – Az idén nálunk lesz a nagy családi banzáj!

Robert kérdőn néz rám.

-          Tudod minden évben másnál gyűlik össze a család, úgy mint tavasszal a nagyiéknál, csak most nálunk leszünk! Jaj de jó! Akkor találkozni fogok mindenkivel! – nevetem el magam.

-          Majd én lemegyek értük veled! – szólal meg Zalán Apu felé fordulva.

-          Hanna! Hanna! – állnak meg mellettem a fiúk – Gyere mutatunk neked valamit!

Robert

Elégedetten ülök az asztalnál, Csongival, Norbival és Zalánnal beszélgetve. Istvánék most mentek el. Hanna eltűnt a fiukkal, Ashley meg a nappaliban beszélget Nattival és Csillával, amikor meghallom a  sikoltást.

Szinte megfagy a vérem. Pillanatokig döbbenten meredünk egymásra, majd Zalánnal egy emberként ugrunk fel és rohanunk a szobájuk felé. Szinte feltépem az ajtót, a nem várt látványtól földbe gyökerezik a lábam. Hanna remegve ül az ágyon, kétségbeesve mered ránk. A kölkök nem mernek nevetni rajta, de láthatóan nagyon keservesen fegyelmezik magukat, hogy ne álljanak neki röhögni Hannán.

-          Vegyétek le rólam! – nyöszörög Hanna – Vegyétek le rólam őket! – fakad sírva.

-          Nem vagytok normálisak! – dörren a fiukra Zalán, akik döbbenten nézek rá.

-          Elment az eszetek? – fakadok én is ki

-          Rob ne most, kérlek szedd le rólam őket! – mondja szinte vacogva, és rémülten néz rám.

-          Hogy az istenbe kell ezeket megfogni? – dörren a fiukra Zalán.

-          Csak megfogod őket és kész! – szájal Gergő – Mit kell ezen ennyit rinyálni, ezek csak deguk!

-          Rendben mazsola! – fakadok ki – Kiszedem őket Hanna hajából és a te fejedre fogom tenni mind a kettőt, meglátjuk, hogy hogyan fogtok visítani! – szövegelek miközben elkapom az egyik kis állatot aki történetesen állatira bekavarta magát Hanna hajszálai közé. Miközben próbálom kiszabadítani az állatkát lehetőleg minél kevesebb fájdalmat okozva kedvesemnek, alig látok a dühtől, ahogy az arcára tekintek. Szinte sokkot kapott!

-          Gyerekek ez nagyon durva! – támad rájuk Zalán is – Hogy jutott ez az eszetekbe?

-          Mi csak megakartuk neki mutatni a deguinkat! – szájal Gergő

-          Persze de te olyan hülye voltál, hogy amíg Clyde-ot nézte a hajába tetted Bonniet!

-          Te is nevettél rajta! Hiszen te is utána rá tetted Clyde-ot!

-          De én csak a kezére tettem!

-          Elég legyen! – dörren rájuk Zalán – Most azonnal eltűntetni ezeket innen! Most! – teszi a kezükbe az állatkákat, és kedvesemhez fordul. – Jól vagy? Hogyan jutott az eszedbe, hogy a közelükbe menj amikor irtózol tőlük? Normális vagy te is? – dörren Hannára Zalán, ő azonban csak reszketve ül az ágyon.

-          Istenem! – rántom magamhoz – Csibém jól vagy?

Nem bír megszólalni, csak remeg. Szorítom magamhoz.

-          Mi történt? – jelennek meg a többiek is. Csilla teljesen kiakad.

-          Bocsánat! Ne haragudj Hanna! – lép mellénk Norbi is – Nem gondoltam volna, hogy kiengedik őket, de nem lehetett velük bírni, mindenképpen megakarták nektek mutatni őket! Nem tudták, hogy irtózol a rágcsálóktól.

-          Nem – nem történt semmi! Nem tudhatták! – nyöszörgi Hanna. – Én voltam a hülye! – neveti el magát, de még mindig remeg.

-          Úr isten! Akkorát visítottál, hogy azt hittem gyilkolnak! – röhögi el magát Zalán.

-          Jesszusom! Én sem tudtam elképzelni, hogy mi bajod! – szorítom magamhoz.

-          Bocsánat, de most inkább elmegyek rendbeszedni magam. – húzódik el tőlem és elrohan a fürdőszobába.

Elképedve nézek utána.

-           

-          Mi van vele? – néz rám Zalán - Nem szokott ilyeneken kiborulni.

-          Elhiszed, hogy fogalmam sincs? – válaszolok elgondolkodva. – Ez a nő mindig tartogat valami meglepetést! Én még azt sem tudtam, hogy irtózik a rágcsálóktól!

-          Kislány kora óta. Egyszer Peti a nyakába rakta az egerét, Apuéknak el kellett vinni orvoshoz, mert szabályosan sokkot kapott. – feleli Zalán, de elhallgat mert megjelenik Hanna.

Mosolyog, de látszik rajta, hogy feszült. Leül mellém, hozzám bújik, simogatni kezdem, és lassan megnyugszik.

-          Ettél valamit? – kérdezem tőle.

-          Nem.

-          Pedig kéne! – morranok rá.

-          Jól van ne morogj! – közli és feláll, figyelem ahogy a hűtőhöz lép, és kivesz egy bödön joghurtot amit kanalazni kezd. Ekkor megjelenik mellette a két bandita. Nem hallom, hogy mit mondanak, csak Hannát figyelem. Szigorúan magyarázni kezd a fiuknak, akiknek kisvártatva a padlót súrolja az orra. Felállok és hozzájuk lépek.

-          Sajnálom kölykök, de most marhára messzire mentetek! Szeretlek benneteket, meg az ökörségeiteket is, de . . . Ez már sok volt. Egyszer majd elfelejtem, de nem most. – néz rájuk keményen Hanna.

Norbiék figyelik a jelenetet. Megállnak mellettünk.

-          Ideje elbúcsúzni gyerekek. – a fiuk egyetlen szó nélkül szedik össze a motyóikat, amit mind meglepve nézünk.  – Ne haragudj Hanna, tudod, csak eszetlenek! Nem akartak ők rosszat.

-          Tudom ne aggódjatok! Komolyan nem haragszom rájuk, de most nem fogok velük jó pofizni! – feleli kedvesem.

Kisvártatva Norbiék elmennek, Hanna megszólal.

-          Nagyon bunkó voltam velük? – fordul felém kérdőn.

-          Nem egyáltalán nem voltál bunkó! – morran fel Zalán – Én olyan dühös lettem rájuk, hogy kis híja volt, hogy nem pofoztam fel őket!

-           

-          Mindegy. – legyint Boszorka. – Mit csináltatok ma? – fordul felénk.

-          Hát délelőtt Csongival voltam a boltba, marha jó cuccai vannak Hanna! – lelkesedem be teljesen – Aztán 2 óra körül elmentünk valami fürdőbe . . .

-          A Gellértbe  mentünk – szúrja közbe Csongi.

-          Szóval úsztunk kicsit, beszélgettünk, lazultunk, aztán kezelésbe vettek bennünket! – vigyorgom.

-          Kezelésbe mi? – morog rám Hanna – Szexis volt a csaj mi?

-          Baromira szexis! Szuper keze volt! Minden porcikámat végig gyúrta, semmit nem hagyott ki! – vigyorgom, mire kiakadva mered rám.

-          Semmit?

-          Semmit! Csak az volt a kár, hogy pasi volt.

-          Ott nyögött mellettem! – nevet Csongi – Úgy jajgatott mint egy kislány!

-          Persze, mert én arra voltam elkészülve, hogy finoman végig simogatnak, erre megjelenik egy nagy darab benga állat, és szó szerint klopfolni kezdett! Azt hittem, hogy meg akartok ölni! – nevetem, mire a Boszorka  is vigyorogni kezd.  

-          Helyes! – neveti nyugodt arccal.

-          Lökött vagy Hugi, a férfiakat férfiak masszírozzák a nőknek meg masszőzük van.  Nem is tudom, hogy honnan gondoltad, hogy csajok fognak bennünket masszírozni.

-          Talán azért fordult meg a fejemben mert ismerlek kedves bátyám!

Nevetünk, ő pedig megnyugodva simul hozzám, majd ásítozni kezd kisvártatva. Feláll elmegy zuhanyozni, majd mindenkitől elköszön és elmegy aludni, ahogy Ashley és Natti is. Mi még kint beszélgetünk és kártyázunk, de éjjel 1 óra körül már én is fáradni kezdek, így szedem a sátorfám és aludni megyek én is. Halkan öltözöm át, és bújok mellé. Össze gömbölyödve fekszik az ágyban és halkan nyög. Hátához simulok, a pocakjára teszem a kezem, és óvatosan megnyomom. Jólesőn felnyög. Érzem a tenyerem alatt ahogy a feszes szinte görcsben álló izmok lassan ellazulnak.

Gondolkodom. Már lassan egy hete volt orvosnál, nem kellene már jobban lennie?

Biztos, hogy elmondaná ha valami gond lenne, mindig elmondja. Megnyugszom, de azért az agyam egyik hátsó zugában ott van a kétség.

-           

*

*

*
folyt. köv.

132689