11. fejezet: Megsértődtem

Sziasztok!

Fent az új rész.

A számlálóból látom, hogy olvastok, aminek persze nagyon örülök, fantasztikus érzés, de nem lehetne, hogy írjatok is egy- két szót?

Mindig ki voltam akadva, amikor azt olvastam valamelyik oldalon, hogy csak ennyi meg annyi komment után teszik fel az új fejezetet. Soha nem értettem, hogy miért csinálják, ezt zsarolásnak tartottam.

Kezdek rájönni.

Alig érkezik vélemény, és ez eléggé elbizonytalanít.

Köszönöm mindenkinek aki vette a fáradságot, és kommentelt!
Kesha neked  a véleményt és azt is, hogy kiteszed a blog linkjét a saját oldaladra.

Jó olvasást!

Csók!

Heni

Hanna

Cseng a telefon.

Kábultan ülök fel az ágyban.

Hallgass már el! – könyörgök magamban, a tegnap esti bőgéstől, szétesik a fejem és fájnak a szemeim. Kapkodva próbálom a táskámból elővenni ezt az átkozott masinát. Persze háromszor kiesik a kezemből mire megnyomom azt a nyavalyás zöld gombot.

-          Halló? – szólok bele kásás hangon

-          Na végre, hogy kegyeskedtél felvenni!- hallom Bogi mosolygós  halk hangját. -  Zalán kérte, ha nem kerülnél elő 9-ig ébresszelek fel. Tehát ÉBRESZTŐ – üvölti a telefonba, mire a váratlan hangtól eldobom a készüléket a szívem majdnem kiesik annyira megijedek.  Tétován nyúlok utána. A fülemhez emelem és hallom a vihogásukat.

-          Hülye liba, most majdnem megszültem! – nyöszörgöm a telefonba, és próbálom szívverésemet normális tempóra lassítani.

-          Legalább felébredtél. – vihognak mind a ketten, így rájövök, hogy ki vagyok hangosítva.

-          Nem ártana magadhoz térni, mert lassan 9 óra, még össze kell kaparnod magad, 11-re megbeszélésre kell mennünk, utána ruhapróba, és még mesélned is kell! Úgyhogy Édes Szívem kapd össze magad, de gyorsan!

-          Jó mindjárt megyek! – nézek körül.


Mellettem az ágyon találok egy lapot Zalán írásával:

                                              Szia Boszorka!

Üdv, az élők között! Reggel próbáltalak felébreszteni, de annyira aludtál, hogy reménytelen volt! Ellenőriznem kellett, hogy lélegzel-e egyáltalán!  

Remélem megnyugodtál! Menj, szedd össze magad, hogy szép legyél! A csajok már nagyon várnak, és hogy őszinte legyek szerintem más is! Lehet, hogy neheztel, de biztos vagyok benne, hogy ki tudod majd engesztelni. Remélem nem felejtetted el amit kértem tőled Robbal kapcsolatban. Kicsim elvárom, hogy elnézést kérj tőle!

 Ne felejtsd, hogy Ashley ma érkezik! Este találkozunk!

                                                     
                                                                      Zalán

                                                                                                                                                            

Ui:  A telefonom még bosszúért kiált!! J Rettegj!  Kulcsomat add le a recepción légyszives!

-    Remek! –  nyögök fel sorait olvasva, most figyelhetek, hogy mit fog kitalálni. Tönkre tesz teljesen! 

Mint a lassított felvétel vonulok, a fürdőbe, hogy valami átmeneti emberi formát varázsoljak magamnak. Még szerencse, hogy Bogival  a szobánk a folyosó végén van, így kevés az esély arra, hogy valaki visítva rohanjon el a látványomra. Összeszedem a cuccaimat, és átszaladok hozzánk. Az ajtón benyitva két rendkívül kíváncsi szempárral találom szembe magam. 

Egyből letámadnak, és részletes beszámolót kérnek a tegnap estéről. Természetesen nagyon kíváncsiak mindenre. Az enyhén finomított, cenzúrázott változatot adom nekik elő, így a pofozkodást sem kötöm az orrukra. Zalán nem beszél róla, szerintem Dean sem, és nem gondolnám, hogy Rob is bárkivel közölné.  Miután „letudtam őket” elvonulok a fürdőbe, ahol hosszasan zuhanyozom, hajat mosok, és közben nyugodtan megpróbálok magammal szembenézni, a tegnapi napomat végig gondolni. Igazat kell adnom Zalánnak, hülye, hisztis liba voltam tegnap. 

Kelletlenül, de azt is be kell ismernem magamnak, hogy szimpatikus.

Nem! – javítom ki magam:

Nagyon, rendkívül, baromira szimpatikus pasi!

Még most is görcsbe rándul a gyomrom az izgalomtól, ha a csókjaira gondolok! Mély levegőt veszek, hogy csillapítani tudjam a szívverésem. Ha ez így folytatódik, még a végén szívinfarktust fogok kapni! Erre a gondolatra elvigyorodom. Remélem, hogy  párszor még közel fogok járni hozzá! 

Állj! Hűtöm le magam gyorsan. Lehet, hogy tudni sem akar rólam! Egyik pasi sem várná tárt karokkal azt a csajt, aki előző este felpofozta! Te annyira hülye vagy Molnár Hanna!- nézek a tükörképemre. Mindegy már megtörtént!  Mit csináljak? Felesleges ezen rágódni. Önostorozásomnak Bogi vet véget, mivel úgy veri a fürdő ajtaját, hogy azt hiszem,  mindjárt beszakad.

-          Méltóztatnál végre kifáradni? Nekem is be kellene mennem! – hallom méltatlankodó hangját.

-          Jó sietek! – gyorsan összekapkodom a cuccomat és beengedem türelmetlen szobatársamat, aki vigyorogva veszi szemlére a külsőmet.

-          Jól van, így oké vagy! De valami csini felsőt húzz már fel, had essen ki a szeme! – rám kacsint, és vihogva csukja be az ajtót.

Kinézek az ablakon, vajon milyen idő lehet kint? Süt a nap, de hűvös lehet, hiszen még csak március vége van. Egy sima fehér pulóvert húzok, farmert, és a bőrkabátomat. Készen toporgok Bogira várva. Végre előkerül. Jók vagyunk, az eligazításról sem késünk el.

A terembe lépve Amy vigyorgó arcával találjuk szembe magunkat.

Gyorsan kiosztja a beosztásunkat, melyből kiderül, hogy a mai ruhapróbától eltekintve csütörtökig nem lesz semmi feladatunk.

Ez aztán az álom munkahely! - viccelődünk, -  két napig, na jó  a mai nappal együtt két és fél napig szabadok vagyunk, és még fizetnek is érte! Amy azonban gyorsan lehűti lelkesedésünket amikor közli, hogy  csütörtökön és pénteken viszont  éjjel – nappal nagyüzem lesz! Hiszen hétvégén húsvét, és végezni akarnak a beütemezett felvételekkel.

Gyorsan megbeszéljük még, hogy kinek mikorra kell menni ma délután  Dorotyékhoz a jelmezek miatt. El kell készülniük velük csütörtökig, és ahhoz ma mindenkinek le kell próbálnia, hogy megtudják csinálni.

 Miután az igét kihirdette, nyáját útjára bocsátotta na, ekkor Amy vigyorogva fordul felém. Ajaj, gondolom magamba, most jön a faggatás.

Szerencsére, ha átmenetileg is, de megmenekülök, mivel eszeveszett csörgésbe kezd a telefonom.

A kijelzőre tekintve vigyorogni kezdek, aztán le is fagy egyszeriben a mosoly az arcomról, mivel eljut a tudatomig, hogy csütörtök óta nem is beszéltünk és már hétfő van. Ajaj!  Most aztán szorulni fogok! Ígéretem ellenére nem hívtam fel!

-          Szia! – köszönök neki kicsit félve

-          Szia! Rád aztán lehet várni, hogy felhívd az egyetlen szem tesódat! – hallom Natti szemrehányó hangját.

-          Bocs, de tudod el voltam foglalva! – válaszolok neki fontoskodva

-          Képzelem! – neveti el magát – Tényleg és találkoztál már vele? – felesleges megkérdeznem, hogy kire gondol, mivel Alkonyat – mániás a szentem. Az igazat sem akarom neki elmondani most. Majd inkább személyesen, ezért ködösítek:

-          Bemutattak minket egymásnak. – felelem kitérően. Az igazat sem mondtam el, de ne is hazudtam, csak úgymond kihagytam részleteket  – enyhén, szólva. -    

-          Nem tudod, hogyan érem el Zalánt? Nem veszi fel a telefonját! Hiába hívom. Nem tudom, hogy mikorra kell menni Ashleyért a repülőtérre.  

-          Figyelj Natti, tegnap este leejtette, és összetört – hűha ezért a finoman szólva is  túlzásért  azt hiszem  sokáig kell térdepelnem a templomban mire megváltást nyerek! Arról nem is beszélve, hogy mit fogok kapni érte Zalántól …  - Nemsokára megyek ki a bázisra, és odaadom neki az enyémet, majd felhívunk. Jó lesz így?

-          Oké, de hívjatok! A francba! Nem látsz a szemedtől te bamba! – hallom a telefonba. Drágám vezet. Ilyenkor ön- és közveszélyes! Csak tudnám ki adott neki jogsit?! Mindig azzal húzom, hogy biztos libáért vette!

-          Szia! Vigyázz magadra!- mondom neki nevetve.

-          Jó, én vigyázok!  Hé, figyelj már te ökör! – hallom méltatlankodását még mielőtt kinyomja.

Mosolyogva fordulok Amy felé, aki Bogival beszélget, de látom rajta, hogy nem menekülök. Mindegy jobb gyorsan túl lenni rajta.

-          Helló Csajszi! – kezdi – Nem tudod, miért oly morgós ma Minden Idők Legszexibb Pasija,  mint egy medve akinek szálka ment a talpába?

-

-          Már megbocsáss, Amy, de honnan kellene tudnom azt, hogy mi baja van? – kérdem enyhén felvont szemöldökkel.

-          Édesem, virulnia kellene a boldogságtól, nem morognia! – néz rám kérdőn – Azt hiszem valamit nagyon nem jól csináltatok!  - vigyorogja. – Szemmel tartalak ám benneteket!

-          Oké! – felelem – Figyelj Amy mennem kell, mert még el kell valamit intéznem a városba, és a bázisra is ki kell érnem időre. -  magyarázkodom -  Tudod nem szabad késnem, mert a főnökömmel jó jóban lenni – amilyen szőrösszívű! – mondom neki, miközben célzatosan ránézek.

-          Na menjél, - nevet fel – mert ez a szőrös szívű főnök  a végén, ki fog térni a hitéből, ha tényleg elkésel.  Majd kikérdezem Robot, hogy hogyan sikerült a tegnap estéje.

-          Remek! Kérdezd csak!   Szia! – veszem fel a nyúlcipőt. Azért kíváncsi lennék, hogy mit mesél Amynak.

Sietősre veszem a lépéseimet, Bogi kérdőn néz rám.

-          Mondd csak hova is sietünk?

-          Telefont kell vennem Zalánnak. Még vissza is kell mennem a szállodába az övéért.

-          Miért mész vissza érte, ha veszel neki egy másikat?

-          Tegnap véletlenül levertem, eltört a telefonja. Szeretnék neki vennem egy másikat és kell a SIM – kártyája is.  – Azt persze bölcsen elhallgatom, hogy remélhetőleg így kiengesztelem, és megúszom a bosszúját. Naiv álmok, tudom, de egy próbát megér, hátha mégis megúszom!

Robert

Mélynek nem mondható álomból ver fel a telefon. Ébresztést kértem. Morogva közlöm a hívóval, hogy köszönöm az ébresztést, magamhoz tértem.

Fáradtan hanyatlok vissza a párnára, úgy érzem magam, mint aki most ért célba a maraton leküzdése után.

Nem sokat aludtam az éjszaka.

Sóhajtva gondolom végig újra a tegnap történteket, és meg kell állapítanom, hogy az este végső befejezésétől eltekintve remek nap volt. Ez a nő egy gyönyörű, szenvedélyes vadmacska.  És ahogy csókol.  De megpofozott!! - nem tudok napirendre térni  a tény felett – Hülye hisztis liba!

 Igaza van Deannak, ez egy igazán érdekes ismeretség lesz számomra.

Újra megszólal a telefon.

Dean az. Közli, hogy fél óra múlva a bázison kell lennem. Sóhajtva szedelőzködöm össze és vonulok zuhanyozni, és felöltözni.

Reggeli után már a városon keresztül robogunk a bázisra. Bölcsen Dean nem hozza szóba a tegnap éjszakát. Nem is célozgat. A véleménye biztos megvan, de nem hangoztatja. Ezért is kedvelem nagyon őt. Nem egy szószátyár ember. Sokban hasonlítunk egymásra. Már annyit utaztunk együtt, hogy lassan úgy ismer, mint a családom, és most látja, hogy nem ajánlatos hozzám szólnia, pláne poénkodnia.

A bázison azonban nem ilyen visszafogottak. Érdeklődő tekintetek kereszttüzében haladok át az udvaron. Biztos azt találgatják, hogy hogyan ért véget az éjszakám. Ha tudnátok? Hát nem úgy az biztos, ahogy azt a mindent tudó mosolyok engedni vélik.

Nem foglalkozom velük. Fogalmuk sincs a tényekről, de mindenki mindent tud, vagy tudni vél.

A közvetlen kollégáim sem különbek.

Meg sem kell szólalniuk, ők is mindent tudó képpel vigyorognak rám. Először Colmmal találom szembe magam a folyosón. Rövid úton lerázom. De aztán jön Christina, Laurent, Amy, Kristin és a végső kegyelemdöfés John. Kérdéseikre kitérő válaszokat adok. Egyedül Doroty az, aki nem faggat erőszakosan úgy, mint a többek. Persze azért ő sem állja meg, hogy ne kíváncsiskodjon, elvégre nőből van!

Az arcát látva, mindent tud.

Zalán.

Igaza van Hannának, - a gondolatára is meglódul a szívem – rosszabb egy pletykás vénasszonynál. Bár gondolom végig, kicsit sem nyugodtan, Doroty nem pletykás, sok mindent tud, hall, de soha nem beszél. Pedig szerintem tudna miről. Egy bulvár újságírónak Kánaán lenne vele beszélgetni. De Ő hallgat,  mint a sír.

-          Helló Rómeo? – mosolyodik el,  amikor meglát.

-          Szia! – felelem mogorván, semmi kedvem nincs beszélni.

-          Na milyen volt az este? Beszélgettetek? - kérdezi ártatlanul

-          Igen. – felelem kimérten.

-          Júlia kicsit vehemens nem gondolod?

-          Talán.

-          Jó, békén hagylak! Látom nem lehet veled ma értelmesen kommunikálni! – mondja, és kicsit sértődötten elfordul. Tudom, hogy megbízhatok benne, de nincs kedvem beszélni a tegnap estéről, viszont sértődött arca is bánt.

-          Érdekesnek mondható este volt. Felkavart minden téren. – próbálom kiengesztelni.

-          Mi történt? – fordul vissza mosolyogva – Beszélgettetek?

-          Igen, és mielőtt még megkérdeznéd megcsókoltam, és igen csodálatos volt.

-          Akkor meg mi bajod van? – néz rám csodálkozva – Azt hittem repkedni fogsz?

-          Megtudtam, hogy egy beképzelt, öntelt fajankó vagyok!  - szavaim hallatán elképedve néz rám. Arcát látva leesik, hogy semmiről sem tud, Zalán talán mégsem olyan pletykás?  Fut végig rajtam a gondolat.

-          Nem mondod? – próbálja a mosolyát elfojtani, de nem sikerül

-          Csak nyugodtan, - vetem oda neki sértődötten – ne fogd vissza magad! A sminkesek is túlóráztak a fejemen, hogy a lila foltokat eltűntessék! – teszek rá még egy lapáttal, mire nevetni kezd.

-          Nem mondod? – kérdezi újra. – Felképelt?

-          Fel.

-          Miért?

-          Mert szerinte, beképzelt, nem várj idézem:

„Nem tudok normálisan emberien viselkedni másokkal,  lenézek mindenkit, baromira elvagyok telve magamtól. Máshol mindig bájolgok, vigyorgok, aláírásokat osztogatok, itt meg még egy mosolyra sem húzom el a szám! Beképzelt, öntelt tuskó vagyok.”

-          Tényleg ezt mondta? De hát miért? – mosolyog, de nem nevet ki. Ez jól esik.

-          Mert szerinte nem vagyok elég kedves a rajongókkal!- mondom neki.

-          Hát akkor legyél velük kicsit kedvesebb! Szedd elő azt a híres mosolyodat! – mondja. – És beszélj vele.

-          Doroty, hülyének fog nézni, ha közlöm vele, hogy munka közben zavar, idegesít a sok bámuló ember! Nem tehetek róla! Ilyen vagyok, de nem vagyok bunkó!

-          Megbántott ezzel ugye?

-          Igen, rosszul esett! Nagyon rosszul esett. Nem is ismer, és ilyen rossz véleménnyel van rólam! Ez tényleg bántm mert fontos a véleménye!

-          Figyelj! Gondold végig, mit látott? Nem beszéltél, nem mosolyogtál rájuk, persze, hogy azt hiszi, hogy el vagy szállva magadtól, mert még nem ismer, de mi tudjuk, hogy nem ilyen vagy! – szavai gyógyírként hatnak sértett önérzetemre.

-          Na menj, már tűkön ülve várnak kint!

 Pár gyors szó után, megyek az autóhoz.

Az úton próbálok ráhangolódni a szerepemre. Nehezen megy.

Kiszállok és körül sem nézve megyek be a forgatás helyszínre. Azért sem foglalkozom a rajongókkal! Bunkó vagyok szerinte, hát akkor tényleg az leszek!

Telnek az órák, és nem megy a koncentrálás. Polgári házban forgatunk, valami kávéház felett, minden jelenetet többször kell megismételni. Az amúgy sem túl jó kedvem tovább romlik. Többször kell kérnem szünetet, hogy lehiggadjak. Ilyenkor kimegyek a részemre fenntartott lakókocsiba, és próbálok lenyugodni. Mindenki ideges feszült, mert nem úgy megy a munka, ahogy annak menni kéne.

Újra a lakókocsiban vagyok, halk kopogás után Zalán lép be. Remek. Sóhajtok fel. Figyelmesen rám néz, és belekezd, nem hagyja, hogy megszólaljak:

-          Figyelj öregem! Nem akarok és nem is fogok beleszólni a köztetek alakuló dologba. Amit akartam azt már közöltem veled, - néz rám figyelmeztetően -, de tudnod kell, hogy Hannának is nagyon nehéz. Látszatra, - felhúzott szemöldökömet látva nyomatékosítja - mondom látszatra, ő egy szeles, vidám, bohém lány. De neki is megvannak a démonai, nem csak neked. – néz rám nagyon komolyan.  

-          Miről beszélsz, milyen démonok? – nézek rá kérdőn.

-          Rob ez nem az én tisztem, hogy elmondjam. Ha ő akarja, majd elmeséli. Ezek a démonok már egyszer majdnem teljesen legyőzték, fél. Nagyon fél és védekezik, ezért  ha kell  még pofozkodik is. Bár ez nekem is új! - nevet fel

-          Nem tudom, hogy hogyan viselkedjek vele!  Érted? Nem is ismer, de már rossz véleménye van rólam és ez zavar. Tetszik, de értsd meg, én is emberből vagyok. Tudom nem kéne vele foglalkoznom, de zavar, és haragszom rá igen, hogy elítél. Ugyanakkor ha meglátom,  elvesztem az eszem.  

-          Ha ez megnyugtatja sértett önérzetedet tetszel neki nagyon. De biztos vagyok benne, hogy nem adja magát könnyen!

-          Hát nem az biztos! Tapasztaltam! Elég csattanós volt! – felelek neki, összenézünk, és elkezdünk nevetni.

-          Na gyere, szedd össze magad! Elvégre világsztár vagy, vagy mi?! – vereget hátba úgy, hogy kis híján kiesik a tüdőm.

Elindulunk kifelé, előttem megy, majd hirtelen megtorpan, és visszafordul:

-          Bizonyítsd be neki, hogy nem vagy olyan, mint amilyennek hisz!  Olyan nehezedre esne kicsit kedvesebbnek lenni a rajongókkal? – szegezi nekem a kérdést. Nem válaszolok, csak felsóhajtok, mire folytatja - Na gyere, szedd össze magad, mert végezni szeretnénk  a nappali felvételekkel végre mindannyian. Arról nem is beszélve, hogy  Ashley lassan ideér, és vele akarok lenni, nem pedig itt gürcölni, mert Mr. No1. nem bír a munkájára koncentrálni!  Na gyere,  te Romleó *!

*: szándékosan írtam így!