9. fejezet:: A csók

Sziasztok!

Nagyon köszönöm neked Szasza!

Hihetetlen volt látni, hogy óráról órára  nő  az  oldal látogatottsága!

Még most sem tudom elhinni!

Egy hónapja szántam rá magam arra, hogy megnyitok egy blogot, - mint azt az első bejegyzésben is írtam. Igazából azt sem tudtam, hogyan álljak neki a dolognak! Szaszától, Angeltől,  és Spirit Blisstől sok tanácsot, ötletet  kaptam, amit igyekeztem is megfogadni ezúton is 

Nagyon Köszönöm nektek CSAJOK!! Neked is Elena!

A Chat azonban kifogott rajtam, fogalmam sincs,  miért nem megy. Ma este jön az unokatesóm, aki  majd remélhetőleg meggyógyítja. 

Heteken át tipródtam, hogy mit csináljak, hogy olvassanak.

Aztán egyszer csak robbant a Szasza bomba! És én most csak kapkodom a fejem! Kedden este még „csak” 189-en állt a számláló, ma reggel pedig már 731 volt  az 

oldal látogatottsági száma !!!!

Ez eszméletlen!

Nagy örömöt szereztek nekem! 

Komolyan!

Az előző résznél már írtam, hogy elkészültem 3 fejezettel előre, de az az igazság, hogy nem tetszett. Így átírtam. Aztán még jött egy s más, nem éreztem jól magam.

Ma éjjel megírtam az új fejezetet.

Kíváncsi  vagyok a véleményetekre, és nem csak a jót szeretném hallani, hanem a kendőzetlenül  őszinte kemény  kritikát is! Abból tanul az ember lánya.

A lelkizésből ennyi volt!  Bocsi, de jól esett!

Jó olvasást!!

Heni

Robert

Már egy órája megjött. Csendben figyelem őt.

Néha elkapom asztaltársaságunk tagjainak érdeklődő pillantását, de nem foglalkozom velük. Igyekszem annak a látszatát fenntartani, hogy részt veszek a körülöttem folyó társalgásban. Eddigi kis társaságunkhoz csatlakozott Christina, és  Doroty is.

-    Ugye, szerinted is így van Robert? – hallom, hogy Colm szól hozzám, igaz fogalmam sincs róla, hogy miről van szó, de rávágom, hogy:

-    Igen, igazad van! Nekem is ez a véleményem! – mire harsány nevetésben tör ki mindenki.

-    Most mi bajotok van?? – nézek körbe rajtuk, mindegyikük mosolyog, mint a vadalma.

-    Azt mondta neked – bólint nevetve Colm felé Christina -  hogy ideje lenne odamenned hozzá! – tekint Hannáék asztala felé ő is jelentőségteljesen.

-    Édes fiam, - mondja Colm – szedd már össze magad, és tényleg menj oda hozzá! Tündéri kis nő, jó humora van. Nem fog megenni. Én még táncoltam is vele, és látod élek!

Szavait alátámasztja az asztaluknál felhangzó harsány nevetés, amelyre mindegyikünk oda kapja a tekintetét. Kivétel nélkül mosolyra húzódik a szánk, mikor látjuk, hogy levegő után kapkodnak a kacagástól.

-     Robert ne legyél már ilyen nyámnyila! – mondja Doroty – Férfi vagy az istenért!

-   Nincs jobb dolgotok, mint velem foglalkozni?! – mondom kicsit paprikásan – Csak a kedvező alkalomra várok, nyugalom.

-    Hát fiam, azt hiszem, most vagy soha - bólint Colm Hannáék asztala felé, ahol látom, hogy a három lány feláll, és a hátsó terasz felé veszi az irányt.

Hevesen kezd el verni a szívem, igaza van Colmnak, most vagy soha. Nagy levegő veszek, és felállok.

-     Csak okosan! – hallom Zalán figyelmeztetését.

Vigyorogva elindulok utánuk, annyira izzad a kezem, hogy a nadrágomba törlöm.

Mély levegőt veszek, hogy lenyugodjak.

Lassan kinyitom az terasz ajtót.

Mind a hárman kint vannak és nevetve beszélgetnek.  Hanna nekem háttal áll, a vörös hajú pont szembe, a fekete hajú pedig oldalt. A vörös hajú lány vesz először észre, oldalba böki a másikat, aki  felém fordítja a fejét. Kérlelő tekintetem láttán bólintanak, összenéznek, valamit mondanak Hannának magyarul, majd gyorsan elmennek mellettem, a vöröske rám kacsint. Hálás tekintetet vetek rájuk, de figyelmemet a döbbent arccal megforduló Hanna köti le. Hirtelen minden kimegy a fejemből és frappánsan csak annyit tudok kinyögni, hogy:

-    Szia! – és elveszek a tekintetében, látom benne a döbbenetet és ugyanazt az izgalmat, amit én is érzek most. A gyönyörű szempár szinte elnyel.

-    Szia! – hallom halk remegő hangját. Csak nézünk egymás szemébe, mellé lépek, kezeink majdnem összeérnek, a hidegben érzem a belőle áradó meleget. Bámulom őt, és határtalan izgalom jár át, amikor megérzem az illatát. Finom, nőies, szolid illat, pont olyan, mint ő.

Mind a ketten zavarban vagyunk.

Óráknak tűnő másodpercekig nézünk egymásra, majd szinte egyszerre kapjuk el a tekintetünket. Kitör belőlünk a nevetés.

-     Hát ilyen béna is csak én lehetek! – szólalok meg miután levegőt kapok –  Robert Pattinson vagyok. - nyújtom felé kezem.

-    Nem mondod? Nem is tudtam! - vet rám huncut pillantást,– Molnár Hanna.

-    Tudom. Már érdeklődtem. – felelem. Eközben bentről kihallatszik, hogy lassú számot kezdenek el  játszani. 

-    Tudom – neveti el magát - láttam, hogy Zalánnal beszélgettetek, és amilyen pletykás, biztos voltam benne, hogy járt a szája.  – megbűvöltem nézek rá, miközben beszél, talán észre sem veszi, hogy a zenére ösztönösen mozogni kezd, és ez a mozgás az eszemet veszi.

-    Most, hogy már mind a ketten ilyen sokat tudunk a másikról, nincs kedved táncolni velem? – kacsintok rá – Lassú számra még vállalkozni merek, talán nem taposlak össze nagyon! Mehetünk? – nyúlok a kezéért.

-     Rendben menjünk. – a tenyerembe veszem kis kezét. Érzem, hogy remeg.

Kinyitom előtte az ajtót, hálás tekintettel néz rám. Ujjammal a kézfejét cirógatom szinte ösztönösen. Simogatásomra apró remegéssel válaszol, de nem húzódik el. A bárba lépünk, ahol most félhomály van. A lassú számra ringatózó párok között török utat magunknak. Kezem a derekára teszem, ő pedig a vállamra helyezi az övét. Nem tudom levenni róla a szemem, némán meredünk egymásra. Egyre közelebb húzom magamhoz. Az illata megőrjít. Hozzám simul. Látom, ahogy a nyakán száguldva pulzál az ér, zavartan elmosolyodik, mikor észreveszi, hogy azt bámulom. El akar húzódni, de szorosan tartom. Megfogom a nyakamban nyugvó kezét és a szívemre húzom, hogy érezze, én sem vagyok nyugodtabb. Nagyot nyel, miközben megnyalja a száját. Ösztönös mozdulat volt ez, nem provokáló, de alig bírok magammal.  Elvarázsolódva ringatózunk a Parisienne Walkways –ra.

Minden megszűnik körülöttünk, nem érdekelnek a kíváncsi, vagy éppen örömteljes tekintetek sem, csak ő van és én.

A szám lassan elhalkul, majd véget ér.  Elhúzódunk egymástól, olyan mintha egy álomból ébrednénk, elképedve meredünk egymásra.

Én még nő közelében nem éreztem ilyen vad, de ugyanakkor mély érzéseket, amelyekről nem gondoltam volna soha , hogy én is képes vagyok.  

Lassan térünk magunkhoz, hirtelen elhúzódik tőlem. Azonban nem tudom elengedni.

-    Van kedved sétálni egyet?- kérdezem végig sem gondolva, hogy én igazándiból nem nagyon mászkálhatok szabadon.

-    Neked lehet? – néz rám értetlenkedő tekintettel. Először nem értem, hogy miért kérdezi, aztán rájövök.

-     Ne aggódj,  elintézem. – felelek – Akkor mehetünk?

-        Rendben, találkozunk a ruhatárnál pár perc múlva - feleli. Nem tudom megállni, hogy közelebb ne húzzam magamhoz. Átölelem és gyengéden elsöpröm, a haját a füléről melybe belesuttogom: - Siess! – határtalan vágy fog el mikor megérzem, hogy remegni kezd. Rám mosolyog, és sietősen elindul.

Hanna

Még most is remegek, ahogy a boxunk felé igyekszem., ahogy a lehelete megsimogatta a nyakam, azt hittem, hogy megáll a szívem. Eddig nem tudtam elképzelni, hogy léteznek ilyen érzések! Soha nem gondoltam volna, hogy ő fogja belőlem kiváltani. Mindig csak hallottam róla másoktól, és igen irigyeltem őket, mert én ilyet soha nem éreztem.

Időközben asztaltársaságunk igencsak megcsappant. Csak Kata és Bogi ülnek bent. Kata kíváncsi tekintettel mér végig, Bogi szemében azonban rémületet látok, amitől az előbbi eufórikus hangulatom pillanatok alatt elpárolog. Rémülten nézek rá:

-     Úr isten mi van veled?

-    Azt hittem riasztatni kell a tűzoltóságot! – mondja halálosan komoly képpel, majd kitör belőle  a nevetés.

-     Mi van? – nézek kábultan rá.

-     Úgy néztetek egymásra, hogy azt hittük felgyullad itt minden!

-     Istenem, hogy te mekkora marha vagy! – nevetek fel megkönnyebbülten, - már komolyan azt hittem, hogy valami bajod van, úgy néztél rám!

-     Na, mi van? Mesélj! Mi történt?- néznek rám kíváncsiságtól mohó szemekkel mindketten.

-    Csak bemutatkoztunk egymásnak- felelem, de látom, hogy nem érik be ennyivel- és most elhívott sétálni.

-     Hja azt látom, - s közben érezem, hogy valaki megáll mögöttem, megérzem az illatát és szívdobogva fordulok felé. Simogató tekintet vet rám, majd a lányok felé fordul.

-    Sziasztok! Robert Pattinson vagyok, - mutatkozik be nekik, mire a két csaj összenéz, és vigyorogni kezd Rob pedig értetlenül tekint rájuk.

-   Tudjuk, - mondják egyszerre, majd előveszik jobbiknak tartott modorukat, és mind a ketten bemutatkoznak, vigyorogva fognak kezet Robbal.

-    Indulhatunk? – néz rám kérdőn

-    Persze azonnal, csak hozom a kabátom. Csajok – nézek a két kíváncsi arcra – majd jövök!

-    Ne siess!- mondják, és megint vihognak. Komolyan, mintha nem két felnőtt nő ülne itt velem szemben, hanem két csitri!

Csak legyintek egyet feléjük, és elindulok kifelé a ruhatárhoz a kabátomért nyomomban Robbal.

-    Aztán nehogy eltévedjetek!- kiabálnak utánunk és nevetésben törnek ki.

-    Mit mondtak? – néz rám kérdő tekintettel, miközben utolért.   

-    Csak azt, hogy nehogy eltévedjünk! – fordulok felé vigyorogva. 
 

-    Megyek veled, hátha mégis sikerül! - feleli felhúzott szemöldökkel. Elindulunk.

Csendben küzdjük át magunkat a tömegen ő előttem megy és szorosan fogja a kezem. 
A ruhatárnál egy ismerős alak álldogál, akit meglátva megint fülig vörösödöm.

-    Helló -  köszön rám kedvesen mosolyogva - ha nem bánja én is magukkal tartok.

-   Hanna, - fordul felém Rob, - hadd mutassam be neked Dean Hollins-ot, akit azt hiszem joggal nevezhetek őrangyalomnak, és barátomnak.

-    Jó Estét! - a zavarom teljes – Molnár Hanna vagyok.

-    Részemről a szerencse Miss, és higgye el örülök, hogy megismertem. – néz végig rajtam mosolyogva.

Bemutatkozásunk közben kiadják kabátjainkat is. Rob természetesen tartja, amíg felhúzom. Kíváncsi tekintetek figyelik minden mozdulatunkat közben. Rém kellemetlen. Én már indulnék a kijárat felé, azonban Dean, határozottan a másik irányba terel. Először nem értem, hogy hova megyünk, aztán végül is leesik, hogy a hátsó kijárat felé igyekszünk. Egy sötét autó áll ott, melybe beszállunk.

-    Jó estét! – köszönök a bent ülő sofőrnek.

-    Jó estét! – hangzik a válasz magyarul, és rám vigyorodik.

Kérdőn fordulok Rob felé
 

-    Arról volt szó, hogy sétálni megyünk! Nem?

-   Igen  tudom, de hidd el így biztonságosabb! Itt a környéken sokan vannak, és nem akarom, hogy mindenki rajtunk lógjon. Rád vagyok kíváncsi, nem másra.

Csendben ülünk egymás mellett, és nézem a várost, az arcomon érzem a pillantását.

-    Jó, de akkor hova megyünk?

-    Nem tudom, csak megyünk. Majd valahol megállunk és kiszállunk. Jó?

-    Rendben.

Percekig újra csend.. Soha nem volt gondom a csevegéssel, most azonban kényelmetlenül érzem magam, mert hirtelen semmi nem jut eszembe, hogy miről is beszélhetnénk. Látom, hogy ő is feszeng, ő is lázasan kutat valami téma után.  Lopva egymásra pillantunk, majd szinte egyszerre szólalunk meg:

-    Hogy tetszik a forgatás?

-   Hogy érzed magad Magyarországon? – hangzik el szinte egyszerre kérdésünk, mire megint felnevetünk.

Időközben az Andrássy útra érünk. Ki van világítva, azonban sehol egy ember. Rob kérdőn néz rám, én pedig bólintok. Az autó megáll. Mi kiszállunk és elindulunk egymás mellett. Zavarban vagyok, de Ő is.  J  A lépéseit hozzám igazítja. Szegény, ő egyet lép, mire én kettőt. Lassan, csendben poroszkálunk egymás mellett. Kezünk néha egymáshoz ér, majd határozottan megfogja a kezem, és rám mosolyodik. 

-    Fázol? – kérdezi

-    Nem. Miért?

-     Remegsz.

-    Bocs – próbálom a kezem elhúzni azonban nem engedi. – Hanna, hidd el én is így érzem magam, és még azt is bevállalom, hogy lekeversz egy hatalmas pofont!

-     Miért kevernék le? – nézek rá értetlenül

-   Ezért. – mondja, miközben felém fordul. A vérem száguldani kezd, a szemembe néz, és egyre közelebb hajol hozzám. Egyszerre csak a száját érzem a számon, óvatosan, kutatva csókol. Ezernyi érzés viharzik át rajtam. Szinte lebénít, amikor megérzem nyelvét lassan végigsiklani az ajkamon. A szívverésem is megáll egy pillanatra, majd olyan iramban kezd verni, hogy azt hiszem kiesik. Szorosan magához szorít, és érzem, hogy az ő szíve is őrült iramban ver. Szinte faljuk egymást mindenről megfeledkezve. Levegőt sem kapunk már-már fulladozunk, amikor lassan elválunk egymástól. Két keze közé veszi arcomat, és apró csókokat ad a számra, szememre, arcomra. Majd homlokunkat egymásnak támasztva próbálunk levegőt venni, és valamelyest csillapítani őrült szívverésünket. Megszólalni nem tudok egyenlőre.

-    Erre vágytam egész nap! – suttogja halkan- Amióta csak megláttalak. Nincs pofon?

-    Nincs. – felelem halkan, lassan térve magamhoz a csóktól. Jóságos ég! Ez a pasi nem semmi, ő aztán tud csókolni!

Rám vigyorog, majd átöleli a vállamat, és csendben elindulunk. Mind a ketten még levegő után kapkodunk, zihálásunk egyre lassul. Néha egymásra tekintünk és elmosolyodunk.

-    Szóval, milyennek találod Budapestet?

-    Eddig nem sokat láttam belőle, de remélem lesz valaki, aki majd megmutatja. – néz rám huncut mosollyal

-    Rám gondolsz? Én lennék  az a valaki, aki megmutatja? 

-    Hát rád gondoltam, vagy nincs kedved találkozni még velem?

-    Még gondolkodnom kell rajta. Nem tudom, hogy mutatkozhatom – e veled? 

-    Miért ne mutatkozhatnál velem? – döbbenten mered rám, miközben sétálunk a csendes kihalt utcán tovább.

-     Hát tudod, lehet, hogy árt a jó hírnevemnek, hogy egy kócos alakkal jelenek meg bárhol. – nevetek fel elképedt arcát látva.

-     Majd sapkát húzok, meg szemüveget jó?

-    Hát nem tudom, az csak ront a helyzeten. – nézek végig rajta komolyan - Őszintén szólva, nem szoktam hozzá a csövesekhez.

Szavaim hatása leírhatatlan.

Döbbenete határtalan.

-    Mi? Hogyan? –áll meg hirtelen

-    Én jobban öltözött pasikhoz vagyok szokva. – felelem, de már pukkadozok a visszafojtott nevetéstől, ez komolyan veszi amit mondok?! Látom, hogy elvörösödik, majd elfehéredik, és halálosan komoly képpel fordul felém.

-    Bocsánat, ha …-  na, ekkor robban ki belőlem a nevetés sértődött tekintetet láttán. Értetlenül néz rám, majd elmosolyodik

-   Te tényleg egy boszorka vagy! Pedig figyelmeztetettek rá, hogy vigyázzak veled! – szólal meg,

-   Nem is vagyok boszorka! Ezt biztos, hogy Zalán mondta neked! Ő hív mindig így! Egyszer úgyis kinyírom érte!- paprikázódok fel. – Mit fecsegett még rólam?

-    Semmit, csak figyelmeztetett, hogy éles nyelved van, és jobb veled vigyázni!- mondja komolyan.

Megállok és szembefordulok vele.

-    Figyelj! Kérlek, ne haragudj rám, én nem akartalak megbántani, de én ilyen vagyok, tudod? Kicsit nagy szájú. Sokszor előbb beszélek, mint gondolkodok. Csak bolondozni akartam, nem gondoltam, hogy így a szívedre veszed!

-    Hát az biztos, hogy melletted nem lehetek elszállva magamtól, a földön tartasz még egy-két ilyen megjegyzéssel. Tudod a hiúságomat nem legyezted éppen!

-     Az meghagyom a több millió rajongódnak, hogy legyezgessék! – erre rám néz azzal a híressé vált fél vigyorával, - Na, jó azért néha én is megdicsérhetlek, de csak szigorúan terápiás célzattal!

-     Te tényleg egy éles nyelvű boszorka vagy! – mondja, elengedi a kezemet és magához ránt újra.

-    Nem csak őszin...- akarom még folytatni a mondandómat, de erre megcsókol, eltűnik minden körülöttem, megszűnik minden létezni. Ez az érzés leírhatatlan!  Csak remegek a karjaiban  a világomat sem tudom. Miután szétválnak ajkaink, zihálva, levegő után kapkodva nézünk egymás szemébe. -  ..te!

-         Igaza volt Zalánnak. Megtaláltam, a módszert amivel eltudlak hallgattatni!-  mondja nevetve

-     Tényleg ezt mondta? És még mint mondott, ha szabad kérdeznem? – fordulok felé érdeklődve.

-    Én sokat hallottam már rólad. – magyarázza, - Amikor egy-egy magyarországi látogatás után visszatértek Los Angelesbe Ashleyvel,  a többiekkel meglátogattuk őket otthon, mindig élménybeszámolót tartottak. Megnéztük a képeket, és a videókat. Megjegyzem egyiken sem láttalak – emlékeztem volna az arcodra. – simít ki ekkor egy hajtincset gyengéden az arcomból - Mindig határtalan szeretettel beszélt rólatok, bár néha elég nehéz lehetett veletek szerencsétlennek! – nevet fel hangosan - Hallottam a taxis kalandotokról, a balatoni csónakázásotokról, – vagy arról, hogy hogyan vett rá  bungiee jumpingra … és még sorolhatnám a kalandokat,  amikbe be lettünk  avatva. Őszintén szólva Kellannal nagyon kíváncsiak voltunk már rád. Mondtuk is neki, hogy igazán bemutathatna nekünk, mire megígérte, hogy majd az esküvőn megteszi.

-    Hát igen a bungie jumping,  ő is jól megjárta! A fagyi visszanyalt!-  kuncogok fel.  - Tényleg, jól is teszi, ha vigyáz, hogy mit beszél rólam!  Nagyon jól tudja, hogy a bosszúm utoléri mindig! Főleg, holnap jön Ashley is,  meglesz az erősítés!

-     Ajaj, mondta, hogy ti hárman életveszélyesek vagytok a férfinépre! – válaszolja – Ashleyt ismerem.- sóhajt fel - már ő is egy egyszemélyes kommandó a férfi egó gyöngítését tekintve, és ahogy veszem észre te sem vagy éppen kispályás.

Remegni kezdek, de most már a hidegtől. Eddig fel sem tűnt milyen hűvös van. Kérdőn néz rám.

-     Fázol? – kérdezi, miközben magához húz.

-     Igen kicsit.

-    Gyere menjünk vissza a kocsihoz. Hazaviszünk. – szorosan ölel magához, érzem az illatát ezt a mentolos, dohányos férfias illatot, amit nem éreztem máson soha. Mélyen lélegzem be.

-    Hanna kérdezhetek valamit? – néz rám kérdőn, miközben kicsit eltol magától

-    Persze. Majd eldöntöm, hogy válaszolok – e. - kacsintok rá.

-    Miért lettél délután mérges? Azért mert Zalánnal beszélgettem?- néz rám kérdőn.

-     Nem, nem azért. – felem kimérten

-     Akkor?

-     Dühös lettem rád, azért ahogy a rajongókkal viselkedtél.

-    Miért hogyan viselkedtem? – néz rám értetlenkedve, miközben beszálltunk az autóba. Eddig észre sem vettem, hogy Dean tisztes távolból követett bennünket, csak most, hogy ő is beszállt utánunk.

-    Rájuk sem néztél. Még egy mosolyt sem engedtél meg magadnak - mondom szembefordulva vele. – Szegények egész nap csak ott álltak és vártak, hogy legalább rájuk nézz, vagy csak ints nekik egyet. De semmi. – húzom fel magam rajta megint, miközben szélsebesen száguldunk át a kihalt városon – Biztos, ha Amerikába lennél, másként viselkednél, nem így. – fortyanok fel

-    Én dolgozni jöttem ide. – válaszolja egyszerre kimérten és elfordítja a fejét, nézi a csendes utcákat, majd visszafordul hozzám és fölényesen megjegyzi: - Nem azért, hogy rajongókkal bájologjak. Én itt dolgozom.

Erre a kijelentésére elönti az agyamat a düh. Mások, akik ismernek, ilyenkor már fedezéket keresnek!

-    Jaj bocs, mi többiek meg tojást festeni vagyunk itt! – vágom oda neki csípősen, az agyam elszáll ettől a palitól! És én még azt hittem, hogy rosszul ítéltem meg eddig! Hogy tud valaki ennyire beképzelt lenni! Csak ő dolgozik?!

      Közben megáll az autó a szállásom előtt, Dean kiszáll, hogy kinyissa az ajtót előttem, kipattanok, de még visszafordulok és odavágom az autóban ülő elképedt médiasztárnak a magamét, (annyira felhúztam magam, hogy most megpukkadnék dühömben, ha nem vághatnám a fejéhez a véleményem):

 

-    Igaz, én csak egy mezei halandó vagyok,  nem vagyok világsztár, mint egyesek, - nézek végig döbbent alakján- de tudok normálisan emberien viselkedni másokkal. Nem nézek le senkit úgy, mint te. Máshol mindig bájologsz, vigyorogsz, aláírásokat osztogatsz, itt meg még egy mosolyra sem húzod el a szád! Baromira el vagy telve magadtól,  mi? –  döbbent tekintettel mered rám, és látom, hogy  méregtől vörösödni kezd a feje, de nem hagyom, hogy szóhoz jusson -  Te dolgozni jöttél ide. – bökök az ujjammal a mellére - Igen, de nézd meg Colm Meaney-t. Ő is dolgozik itt, és van akkora világsztár,  mint a te szentként tisztelt személyed, - mondom neki minden szót egyenként kihangsúlyozva - mégis közvetlen és kedves tud lenni másokkal.! – húzom fel magam és szó nélkül bevágom a kocsi ajtaját. Vissza sem nézve trappolok be a szállodába.

Halk kuncogás kíséri végig utamat. Nem nézek hátra, mert félek, hogy az illetőt is kiosztom! Ajtócsapódást hallok, azt hittem Dean szállt be az autóba. Csak méterek választanak el a bejárattól, amikor elkapja a kezem, és magához ránt. Egy szó nélkül megcsókol, de úgy istenesen. Minden dühét beleadja a csókba.

Hogy merészeli?!

Mit képzel ez a hollywoodi szépfiú magáról?

Mindent megengedhet  magának?

Én nem vagyok a cicababája, akit csak úgy csókolgathat!

Kirántom magam  karjaiból, és lekeverek neki egyet! Döbbenten néz rám, miközben a pirosra gyúlt arcát simogatja.

Egy szó nélkül fordulok meg és masírozok be a szállodába.

Hangos,  két szólamú hahota kiéri bevonulásomat. Az egyiket felismerem.