13. fejezet: Ez aztán a blama!

Sziasztok!

Kicsit késve, de megjöttem a frissel.

Este felteszem 21:00 óra körül a folytatást kiengesztelésül a késésért!

Pár komi azért jól esne!

Kis ösztönzés! J

Heni

Hanna

-         Gyere már siessünk! –a hallom Bogi nógatását, ahogy odaérünk a bázishoz, és kászálódunk ki a taxiból - Ne szuttyogj  már annyit!  Elkésünk! – hallom hisztijét,   miközben a táskámban kutatok idegesen a  pénztárcám után.

-         Jó, de a taxit ki kell fizetni te liba!- visítom kicsit hangosabban a kelleténél, mire a többen megfordulnak a stábból, és figyelni kezdenek. 

Áh dehogy vagyok ideges!

Ha elkésünk, - márpedig nagyon úgy néz ki, hogy el fogunk késni - Amy leszedi a fejemet. Valószínű azt sem teszem zsebre, amit Zalántól kapok a telefon miatt, mivel megint nem tettem fel a töltőre, így nem tud elérni, amire nagyon allergiás!  Azt sem tudom,  hogy Ő látni akar–e egyáltalán,  találkozom-e vele?– veszem számba turkálás közben a bajaimat - Ráadásul, mindenki úgy mered rám, mintha a holdról jöttem volna! És nem találom azt a rohadt pénztárcát! Az Istenit!! – toppantok egyet a lábammal.

Bogi látja rajtam, hogy mindjárt idegrohamot kapok. Lefogja idegesen turkáló kezem.

-         Nyugi! – mondja - megvárnak.

-         Végre! – sóhajtok fel - Megvan! - türelmetlenül toporgok, amíg a taxis visszaad. - Gyerünk, siessünk! – nógatom most én Őt.

Aztán, mint aki nem lát nem hall, rohanunk mind a ketten Dorotyhoz, nem törődve azzal, hogy többen döbbenten, érdeklődve, vagy éppen vigyorogva merednek ránk. Észre sem veszem, a több irányból élénken figyelő, kék, zöld, barna szempárokat. Csak rohanunk Bogival, aki mond valamit, de nem értem, így természetesen belelépek abba a gödörbe, amire próbálta felhívni a figyelmemet, hogy kerüljem ki.

Reccsenés. Bogi is és én is hitetlenkedve nézünk a kb. fél órája vett igencsak drága magas sarkúmra, amely jelenleg sarok nélkül fityeg a lábamon.

-         Ilyen nincs! – visítok fel idegesen, majd nem törődve a a felhangzó elfojtott nevetéssel, egy pillanat alatt kibújok mind a két cipőmből, és mezítláb rohanok tovább.

-         Na végre megjöttetek! – hallom Amy neheztelő hangját- már épp fenni készültem a késemet a csinos kis nyakad átvágásához!

-         Bocs, de kicsit elnéztük az időt! Vásároltunk! – emelem fel a kezemben lévő amúgy szép, de sarok nélküli cipőmet. - mire a jelenlévőkből kitör a nevetés.

Bogi azonnal eliszkol a tűzvonalból, átmennek Andival a varrónővel  a szomszéd helyiségbe. Én maradok Amyval és Dorotyval,  magyarázkodni próbálok. Még szerencse, hogy nincs jelen más. Még így is kínos, hát még ha többen lennének itt.

-         Ezt? – kérdezi Amy nevetve.

-       Ezt. – felelem, és végig nézek, a szobában lévők arcán, akik tanácstalan arcom láttán palástolni sem akarják széles jókedvüket. - Azt sem tudom, hogy hol hagytam el a cipő sarkát.

Hirtelen  több újabb hangot hallok, és a jelenlévők várakozózóan néznek rám. Megfordulni sincs időm megnézni, hogy kik jöttek,  mikor egy kéz jelenik meg az arcom előtt benne a elhagyott cipősarokkal

-         Csak nem ezt keresed? – hallom meg azt a hangot, amelyről egész nap álmodoztam,  ami minden érzékem megbolondítja, és a szívverésem is eláll tőle.

-         De, ezt kerestem - fordulok meg – Köszönöm! – istenem agyhalál! Levegőt alig kapok. Itt áll velem szemben és csak néz rám, olyan áthatóan, hogy az eddig fokozhatatlannak hitt szívverésem még inkább felgyorsul. Elnyel, simogat  a tekintete. Látom, hogy milyen gyorsan lüktet az ütőér a nyakán és végig sem gondolva, hogy mit teszek,  szinte transzban, végigsimítok rajta. Csak egy fojtott nyögést hallok, majd minden elveszik körülöttünk, száját a számon érzem, kezei szorosan ölelnek és húz egyre közelebb magához.  Csak az izgalmat érzem, az elmém egyszerűen nem működik. Eszeveszetten faljuk egymást

-         Hm, gyerekek ezt nem itt kéne! -  hallom Zalán vidám hangját, ami  észhez térít mindkettőnket. Elhúzódik tőlem, homlokunkat összetámasztjuk, és próbáljuk a ziháló légzésünket csillapítani, normalizálni. Lassan eltávolodunk egymástól.

-         Szia! – mondja mosolygós hangon, de szemét egy pillanatra sem veszi le rólam

-         Szia! – felelem – Ne haragudj a tegnapiért, nem szoktam ilyen lenni! Bocsánatot szeretnék kérni. – látom, hogy szavaim hatására elképed.

-         Ugyan, megérdemeltem! Igazad volt. – mosolyogja. – Bár ha ilyen lesz a másnapi reakciód, akkor bevállalom többször is a pofonokat. – vigyorodik el.

-         Jaj, gyerekek én úgy örülök nektek!- hangzik fel a régen hallott kedves hang, mely felé fordulva elhúzódok Robtól. 

-         Szia! De jó, hogy itt vagy! – mondom, és ugrunk egymás nyakába Ashleyvel, majd fordulok nevetve a többiek felé. Tekintetem Zalán nevető arcával és Natti döbbent tekintetével találkozik!

-         Jah, csak bemutattak benneteket egymásnak mi?! – veti oda neheztelve nekem a kérdést.

-         Bocs! Ne haragudj, de nem telefonon akartam elmondani, és nem tudtam, mi lesz egyáltalán velünk a tegnapiak után. – fordulok hozzá, és ölelem át őt is.

-         Miért mi történt tegnap? – szegezi nekem a kérdést.

-         Majd elmesélem – próbálok terelni szinte azonnal, a választól Zalán ment meg

-         Hát Hugi,  az előbb azt hittük, hogy Ozzy Osborne szelleme jelent meg az udvaron, úgy visítottál! – erre a szövegre mindenki felröhög, az arcom pedig céklaszínt ölt.

Azt sem tudom merre nézzek zavaromban, mire ő magához ölel, és a hajamba csókol, de nevetését ő sem tudja leplezni.

-         Szia Ash! Örülök, hogy látlak- hallom Amy hangját miközben két puszit ad neki, és felénk fordulva közli - de a művésznőnek ideje lenne ruháját felpróbálni! Aztán mehettek az utatokra galambocskáim!- néz jelentőségteljesen az engem ölelő Robra.

-         Bocs, de az Úr szólított, mennem kell - húzódok el Robtól

-    Menj csak megvárunk. – mondja, és kérdőn néz Dorotyra – Ugye maradhatunk?

-         Persze, ők az utolsók, mi is végeztünk mára. – hallom Doroty nyugodt hangját.- Most nekem is lesz fél óra szünetem, mielőtt újra kezdenétek.

Gyorsan bevonulok az öltözőbe, kapkodva veszem le a saját ruhámat, és húzom fel a belépő Doroty kezében tartott barack színű ruhát. Kilépünk, tekintetünk egyből találkozik.

-         Hanna húzd ezt fel! – nyújtják felém a jelmezhez tartozó cipőmet. Amit azonnal felveszek, hiszen eddig mezítláb álldogáltam és már kezdetek fázni.

-         Gyere ide! Fordulj felém! – hallom Doroty utasításait, melynek engedelmeskedve fordulok körbe kérése szerint.  Az a forró tekintet végig követi minden mozdulatomat, rezzenésemet.  Kezdem érteni, miért vannak tőle elájulva világszerte.

-         Itt ki kell engednem egy kicsit – mire zavartan nézek Robra  aki égő tekintettel figyeli ahogy Doroty a mellemnél igazgatja az anyagot, és jelöli be a varrás helyét.

Szerintem mind a kettőnknek ugyanaz jár az eszében. Látom, hogy nagyot nyel, és újra vadul pulzálni kezd a verőér a nyakán, tekintete az enyémet keresi. Pillantására nekem is kiszárad a szám, és hirtelen olyan szenvedély tölt el, amitől egy pillanatra megszédülök. Zavartan kapom el a tekintetem. 

-         Készen vagy? Mehetünk? – hangzik fel Bogi hangja,  mire mindenki a belépő lányra szegezi tekintetét, aki meglepődve néz végig az őt bámulókon. Ashleyt és Robot meglátva, hitetlenkedve néz  rám.

-         Persze mindjárt készen van! – mondja az utolsó simítások után a jelmezesek gyöngye. - Mehetsz átöltözni! – mondja, és utamra bocsájt.

-         Segítsek levenni a ruhád? – hangzik fel incselkedő hangja Robnak, természetesen a többiekből kitör a röhögés, az én fejem, pedig céklaszínt ölt.

-         Nem boldogulok egyedül is! Köszönöm!- hirtelen semmi frappáns nem jutott az eszembe, és beslisszolok a fülkébe.  Ahonnan szinte azonnal  visszafordulok, és  elkapom Bogi kezét. Magam után rántom, hogy segítsen. Persze felhangzik újra a nevetés.

-         Hanna én is szívesen segítettem volna! – szememet az ég felé fordítom, és inkább válasz nélkül hagyom. A fenébe, semmi nem jut az eszembe!

Bogi felé fordulok:

-         Kérlek, segíts levenni!

-         Hanna, mit keres itt Ashley Green? – néz rám a tükörbe, miközben húzza le a ruhámban elrejtett zippzárt.

-         Zalán barátnője, húsvétra jött hozzánk. – elképedve mered rám. – Figyelj ne viselkedj így vele. Nem szereti. Természetesen bemutatlak neki. – válaszolok a ki sem mondott kérdésre.

-         Oké. – hangzik még mindig hitetlenkedő válasza.

Kapkodva öltözöm, miközben Bogi kilép a fülkéből kezében a jelmezemmel. Kintről halk beszélgetés és nevetés üti meg a fülem,  ami azonban elhalkul,  mikor kilépek.

-         Doroty! Rajtam maradhat, ez a cipő? – mutatok a jelenleg viselt lábbelimre. – Holnap ígérem visszahozom, de fázik a lábam, és nem szeretnék mezítláb vagy abban végigbicegni a városon. - bólintok gyönyörű de, tönkrement cipőmre

-         Persze vidd csak! – hangzik fel mosolygós válasza.

-         Köszönöm! Sziasztok!- indulunk ki mindannyian a jelmezesektől.

Kilépünk a folyosóra amikor felhangzik hátam mögül simogató hangja, miközben magához húz és átölel.

-         Elviszlek haza, csak egy szavadba kerül –  mondja

-         Bocs, de nekem még programom van - fordulok ki az öleléséből és vigyorogva kacsintok rá, mire elmosolyodik.

-         Mégis mi? – néz rám érdeklődve.

-         Cipőt kell vennem!

A többiekből, akik eddig csendben hallgatták beszélgetésünket, erre kitör a nevetés.

-         Most mi bajotok van? Nincs cipőm. – sértődök meg azon, hogy megint kiröhögnek. – látom, hogy jól érzitek magatokat!

-         Ne hisztizz pipi! – szól oda Zalán. – Inkább mutasd be a barátnődet!

-         Jaj bocs Bogi! – fordulok felé- gyere  bemutatlak ennek a bagázsnak. – húzom magam után a meglepődött lányt: - Szóval mindenki, Ő itt Marosi Boglárka Bogi az egyik munkatársam és kedves ismerősöm – ő mosolyog mindenkire, mire folytatom a bemutatást

-         Zalánt már ismered, mellette Ashley Green  a barátnője, -  Ashley szokásához híven közvetlenül kezet fog vele, és két puszit ad a megrökönyödött lánynak – mellette áll Kékesi-Molnár Natti a másik tesóm – akinek puszit dobok, ő is kedvesen üdvözli Bogit. – Őt pedig nem kell bemutatnom, ismeritek egymást - fordulok az eddig csendben figyelő Rob felé.

Bogi zavartan néz rám, ami tőle teljesen szokatlan. Nem tud mit kezdeni a helyzettel, ezért gyorsan menekülőre is fogja a dolgot. Sietve elbúcsúzik mindenkitől és elmegy.  

Robert feldobja, hogy menjünk a pihenőjükbe, mivel a lakókocsija kint van még a Szabadság téren, ott tudunk beszélgetni. Zalán is helyesli, mivel este nem egészen 1 óra múlva már a terepen kell lennie, még forgatni fognak és így addig is Ashleyval lehet. Robert csendben elindul, hogy mutassa az utat, azonban visszafordul, amikor észleli, hogy nem vagyok mellette. Megfogja a kezem és magával húz. Csendben megyünk egymás mellett a szürkületben a másik épületbe, amit eddig nem láttunk belülről, mivel le volt zárva előlünk is. Ránézni sem merek, mert akkor meglátná, hogy pipacs piros vagyok attól, ahogy érzékien simogatja a csuklómat. Elhúzom a kezem, azonban ő mosolyogva utána kap. Figyelmeztetően nézek rá. Erre rám kacsint. Ezt még visszakapod barátocskám, villantom rá tekintetem.

-         Itt is vagyunk. - nyitja ki az ajtót és betessékel bennünket.

Csendben körülnézek. Egyszerű krémszínű falak, barna bőrkanapé, barna – narancs színű szőnyeg. Egyszerű, de szép. Odamegy a hűtőhöz, és mindenkit megkínál. Én csak egy narancslét kérek. Leül mellém. Csendben hallgatom Ashley csevegését, Zalán és Natti nevetését. Rob mellém ül. Kicsit elhúzódom tőle. Zavar, az amit érzek  a közelében. Nem nyomul, csak kérdőn néz rám.

-         Valami baj van? Haragszol? Olyan csendben vagy. – mondja halkan felém fordulva.

-         Nem, dehogy haragszom. – felelem vállat vonva, amikor Natti hirtelen megszólal.

-         Hívtalak délután, de nem vetted fel a telefonod! Már megint elhagytad? – néz rám kérdőn.

-         Nem csak lemerült. – mutatom fel a készülékemet, mire mind az ég felé fordítják tekintetüket.

-         Ez idén hányadik készüléked? – teszi fel Ash nevetve a kérdést

-         Az első, október óta nem kellett vennem. Az már több mint fél év! – méltatlankodom, mire mind felnevetnek. Rob kérdőn néz rám.

-         Mindig elhagyja vagy  elpakolja úgy, hogy utána nem találja. Elejti, összetöri, vízbe dobja, felgyűjtja. – sorolja Natti kézségesen  Rob felé fordulva az általa  fel sem tett kérdésére a választ.

-         Jah, eddig csak a sajátját gyilkolta, de már áttért az enyémre is! – emeli fel Zalán a vadiúj telefontját.

Istenem már azt hittem, hogy megúszom a telefon téma nélkül. Mindenki érdeklődve néz rám.

-         Miért mi történt a telefonoddal? – fordul Ash Zalán felé.- Nincs semmi baja.

-         Persze, mivel ma kaptam a kisasszonytól, - mutat felém – Egyébként köszi Hugi nem kellett volna.

-         Miért mi történt a telefonoddal? – szegezi Zalánnak Natti is a kérdést.

-         Semmi csak leejtettem!  - vágom rá azonnal  elvörösödő fejjel. Kérlek, ne mondd el nekik, csak Rob előtt ne! Nézek rá könyörgő arccal.

Kárörvendő tekintetét látva azonban esélyem sincs,  most jött el a revans ideje.

-         Na mi, van, nyögjétek már ki mi lett a telefonnal? – néz rám kérdő tekintettel továbbra Natti, azonban vörösödő fejem láttán, felvihog – Mit csináltál?

-         Leesett. – próbálok finomítani kicsit Zalán ki sem mondott történetén.

-         Persze, miután hozzám vágtad a cipőmet, és mivel én elhajoltam ,a telefonom esett áldozatul a hisztidnek! – mondja kaján képpel. Döbbent csend, majd halálos röhögés hangzik fel. A kezembe temetem az arcom zavaromban, mivel érzem, hogy mellettem is remeg a kanapé,  Rob annyira röhög.

-         Téged is kiosztott? – kérdezi a röhögéstől könnyesen Zalántól.

-        Ki. - feleli ő, azonban könyörgő tekintetem láttán nem részletezi a miérteket.

-         Istenem ez a nő! – néz rám vigyorogva és megsimogatja az arcom.

-         Fejezd be Pattinson, ha jót akarsz magadnak- mondom neki mérgesen, mire ő látványosan eldugja előlem az eddig az asztalon fekvő telefonját. Persze mozdulatira a többiek újabb röhögéssel reagálnak.

-         Azt hiszem Hugi, hosszú lesz számodra a mai este! – mondja Zalán szemöldökét felhúzva

-         Szerintem is, - kontráz rá Natti is - telefonon nem akartad elmondani mi? – néz jelentőségteljesen a mellettem vigyorgó Rob felé.

-         Én nem tehetek semmit! Ne nézz rám! – emeli fel kezét Ash. Nagyszerű ő sem áll ki mellettem. Dohogok magamban. Ezek az este szét fognak szedni. Nézek könyörgő tekintettel életem két megkeserítőjére, hátha meghatom őket, de kárörvendő tekintetük láttán rájövök, hogy semmi esélyem sincs.

Ekkor megmenekülök, a további blamától mivel megszólal Zalán ominózus új telefonja, mennie kell. Natti visszavisz bennünket a szállodába, mivel Ash Zalán szobájában fog lakni. Megbeszéljük, hogy este, miután a fiuk végeztek, Rob is átjön hozzánk, Natti is odajön Csongorral és majd együtt  eldöntjük, hogy hogyan alakul az este tovább. 

Lassan indulunk el.

Natti, Zalán, és Ash  cinkossan összenéznek, és előre sietnek. Ahogy kilépnek magához ránt, és olyan hévvel csókol meg, hogy nekitántorodunk a falnak. Teljes testével nekem feszül, szívünk őrülten ver. Faljuk egymást, mint a kamaszok, akinek nem számít, hogy  hol vannak,  úgy esünk a másiknak.

Hirtelen hangokat hallunk a folyosón, mire elhúzódik tőlem.

-         Erre vágytam mióta láttam,  ahogy Doroty igazgatja a mellednél a ruhát. –suttogja a fülembe.

Teljes K.O. a szavai hatása. Zavartan kapom be alsó ajkam, mire látom, hogy újra elborul a tekintete. Jobb lesz ennek gyorsan véget vetni, amíg még lehet. – gondolom magamban. Egy csókot nyomok az orra hegyére, és  Natti felharsanó dudálással ment meg attól, hogy elveszítsem a fejem.

    - Később találkozunk! – hallom felfűtött ígéretekkel teli  hangját. Én felkapom a nyúlcipőt és gyorsan beülök a rám várakozó kocsiba.