111. fejezet: A ZÖLD SZEMŰ SZÖRNYETEG . . .

Sziasztok!



Ahogy ígértem fent a fejezet. A komikra holnap válaszolni fogok.


Jó olvasást!

Heni

Kellan

Hevesen dobogó szívvel  csókolom a száját először csak apró puszikkal  félve az a elutasítástól, de ő átöleli a nyakamat és a tarkómat kezdi finom puha mozdulatokkal simogatni.  Teljesen elbódít az illata, a bőre puhasága.  Nyelvemmel simogatom a száját kérve a bebocsájtást amit meg is kapok. Kezem a hajába téved, lélegzetem felgyorsul, amint megérzem finomságát.  Vadul csókolom, legszívesebben felfalnám, itt és most, de nem lehet. Tudom.  

Lassan elhúzódom, és mély levegőt véve visszahanyatlom mellé a kanapéra. Meglepetten meredünk egymásra. Látom, ahogy a remegő kezével végigsimít a száján, és hitetlenkedve mered rám.

-      Megfelelő válasz volt? – szólalok meg rekedten.

Hanna hitetlenkedve néz.

-      Válasznak válasz volt, hogy megfelelő-e . . . Hát azt kétlem. – elhallgat, a csend sűrűsödni kezd körülöttünk. – Kellan én. . .

-      Ne, inkább ne mondj semmit jó! – szólalok meg – Tudom. Te Robot szereted.  Látom, látom a mozdulatodból, abból ahogy a szemed akaratlanul is megvillan amikor szóba kerül és úgy csillog mintha legalábbis most kaptad volna kézhez a koronagyémántot. Szereted, . . .

Lehajtott fejjel hallgat. Majd rám néz, folytatom.

-      De meg kell értened, hogy meg kellett próbálnom, meg kellett tudom, hogy lehet-e esélyem? Van-e nálad esélyem?

-      Kellan . . . – suttogja elvörösödve  - Én..

-      Figyelj láttam, tegnap este már leesett, elég volt csak megemlítenem, és te már csillogtál. Szerelmes vagy.

-      Igen, az vagyok, de ez nem lehet  Kellan. Nem . . .

-      Mit nem Hanna? Mit nem? Miért nem vagy vele? Szeret téged! Láttam! Ismerem már évek óta. Amikor februárban visszajött nem lehetett vele beszélni! Próbálta hozni a régi Robot, de nem mindig sikerült neki . . .  Miért nem mész vissza hozzá?

-      Ó hát mindenkinek olyan könnyű okosnak lenni! – felpattan és járkálni kezd fel s alá előttem -  Mindenki ezerrel adja a tanácsokat, hogy Hanna ne csináld, Hanna ezt ne, Hannai így, Hanna úgy! De senki nem hajlandó megérteni felfogni az én szemszögemet!

-      Mi az? Mi a te szemszöged? Mi történt veletek?

-      Te mit csinálnál abban az esetben ha megtudnád, hogy rákos vagy, és nem lehet gyereked? A párod, fiatal, híres, szereted. Aki minden nap elmondja, hogy mennyire szeretne gyereket, és állandóan a babaprojekten dolgozik?  Te tudnál úgy élni boldogan, hogy ezt a vágyát nem tudod teljesíteni, mert neked nem lehet? Igen most azt mondja, hogy nem számít! De telni fognak az évek, és igen is számítani fog! Én pedig nem akarom  minden nap a csalódást átélni! Én nem Kellan! Inkább most legyen vége, tegyünk pontot a végére és éljünk mind a ketten egymástól távol. Ő még boldog lehet mással aki szereti, és talán én is . . . – de nem tudja folytatni a sírás beléfojtja a szót, hozzá lépek és átölelem.

Összeszorul a szívem, miközben ringatom. Olyan mély keservvel sír. Aztán elhúzódik és halkan mesélni kezd. Csak beszél, csak beszél és én döbbenten hallgatom, hogy kitárja az érzéseit. Istenem, ha engem valaki csak fele ennyire szeretne!

-      Látod ez vagyok én! Eljössz, mert vonzódsz hozzám, – pillant rám és keservesen felnyög – megjegyzem Kellan, hogy én is hozzád, ezt tudnod kell, de ez nem elég te is tudod. – suttogja – Hazudhatnék, de nem fogok. Nagyon vonzónak talállak, mert kedves aranyos, érzéki, szexis pasi vagy – vigyorog rám szégyenlősen – de. . .

-      De ez nem elég. – sóhajtok

-      Bárcsak elég lenne, akkor nem fájna ennyire. – motyogja.

Élvezem, hogy hozzám simul, hogy átölelhetem, de ezt nem lehet. Kicsit eltolom magamtól és a szemébe nézek.

-      Azt kérdezted tőlem, hogy én mit csinálnék, akkor ha kiderülne, hogy a szerelmem akit a világon talán a legjobban szeretek, rákos?

-      Igen, azt kérdeztem.

-      Minden pillanatot vele töltenék. Minden apró pici pillanatot, hogy elraktározzam, hogy megőrizzem a szívemben a lelkemben és az agyamban az emlékét az illatát, a pillantását.

Látom, a döbbenetet a szemében, hogy válaszolni akar, de csörögni kezd a telefonja. Felveszi, valamit mond magyarul, majd leteszi.

-      Anyu volt, az iránt érdeklődött, hogy mikor megyünk?

-      Most? – kacsintok rá – Már alig várom, hogy megkóstolhassam a főztjét! Rob állandóan emlegette.  – hirtelen nagyot nyel és elkönnyesedik a szeme, nem mondja ki de értem. – Nem Hanna nem beszélt rólad. Ha megemlítettünk, akkor elhallgatott, és utána nem szólt egy szót sem. Egy két ilyen alkalom után nem jött le a nappali lakásba, a szobájában maradt, aztán pár hete megjelent Macival a forgatáson.

-      Láttam a kutyust – neveti el magát – annyira rá jellemző, soha nem a külső érdekelte!

-      Hát férfi létemre sokszor elképedek, hogy milyen topis bír lenni! – nevetem el magam, és tudom, hogy nem fog  amikor Hanna felsóhajt és a plafont veszi szemügyre.

-      Pedig én igyekeztem! Tudod hányszor veszekedtem vele, hogy hogy néz ki? Rengetegszer! De. . . .

-      Süket fülek tudom – figyelmesen nézem, észreveszi és elpirul.

-      Ne haragudj rám Kellan!

-      Nem haragszom! Dehogy eszedbe ne jusson!

-      Tényleg?

-      Tényleg! – mosolygok rá. – De tudd, hogy nagyon irigylem a csávót! Nagyon!

-      Jaj Kellan, ne már mert elásom magam! – elvörösödik, kezébe temeti az arcát, magamhoz rántom, és átölelem, miközben rázkódok a nevetéstől – Baszki Hanna te nagyon hibbant vagy!

Motorra pattanunk és repeszteni kezdünk. Száguld mint az őrültek, szabályosan halálfélelmem van!

Amikor ezt szóvá is teszem a vihog és még inkább rákapcsol. Szerencsére szinte teljesen kihalt úton megyünk, csak két autó jön velünk szembe, még világos van.

-      Baszki Hanna lassíts már! – kiabálok bele a sisakba épített mikrofonba.

-      Ne legyél lekvár Lutz! Csak kicsit motorozunk! – vihogja.

-      Hanna!!!!!!!!!!! – üvöltök fel amikor egy kisebb bukkanó megdobja a motort, és szinte repülünk az út felett.

Csendesen elmormolok egy imát, megkérem a Szűzanyát, hogy vigyázzon rám, és megfogadom, ha egyszer erről a motorról lekeveredem ezt a nőszemélyt tuti agyoncsapom, és még megeszek egy ültő helyemben 2 tábla csokit is! Csak éljem túl! !!!!!!!!!!!!!!!  Nagyot dob rajtunk a motor amikor földet érünk, de megtartja a csaj!

Lassítani kezd, majd befordul az autóbejáróra. Túráztatja a motort miközben várjuk, hogy az ajtó kinyíljon, persze, hogy nem várja meg, hogy teljesen feltáruljon, ő a megjelenő kis résen beslisszol!

Felmordulok mérgesen. Villámgyorsan megáll, kitámasztja a mocit, lerántja a fejéről a sisakot és visítva menekül előlem, amikre a teraszon lévő szülei és Natti felkapja a fejét.

-      Baszki Hanna agyon csaplak! – kiabálok, és utána iramodom.

Visítva cikázik előttem amikor észreveszem a kerítés mellett felhalmozott fűkupacot.

Hahá kisanyám!

Rásprintelek elkapom és a kupac tetejére dobom, és hogy tejes legyen a bosszúm még 2, 3 , nem még 4 marék füvet is a fejére dobálok, aminek következtében lelkesen köpködi ki a szájába került zöld szálakat. Röhögve nézem, de ráfázok mert ellentámadásba lendül! Van mersze a képembe vágni egy marék marhanasit! Persze hogy amint felkászálódik visszavágom a zöldbe.

-      Kellan kegyelem! – visítja miközben levegő után kapkod a nevetéstől.

-      Baszki Hanna agyon foglak csapni!

-      Mi van Lutz? Tele lett a gatyád?! – vihogja!

-      Te egy eszelős némber vagy! – közlöm vele és megfogom a felém nyújtott kezét. Felrántom, és nevetve szedegetjük magunkról a harc hevében ránk tapadt fűszálakat.

Ekkor halljuk csak meg a terasz felől felhangzó nevetést.

Róluk teljesen megfeledkeztem! Gyorsan körbenézünk, körülöttünk méteres sávban szét van szórva a fű, egyszer csak egy golyó csapódik a lábamnak és rángatni kezdi a farmerem. Elképedten nézek le, Herkire aki teljes beleéléssel akar szét szedni!

Az eddig csak kuncogva nevető családból egyből kitör a nevetés, Herki vehemenciáját látva.

-      Ez az Herki tépd szét! Marcangold! – vihogja Hanna.

-      Édes lányom, nem marad ép foga! – nevet az apukája amikor elindul felénk le a lépcsőn – Nem elég, hogy egy már beletört a fiatalemberbe?! Protkós kutyát akarsz?

Na kész! Kész vagyok! A röhögéstől szinte összeesem amiben azért segítségemre van Hanna bal lába. Bosszúból elkaszálom. Nagyot nyekken a fűbe. Herki ekkor megtorpan és kétségbeesetten néz egyikünkről a másikunkra, hogy most kit is nyalogasson meg?!

Győz a kicsi szíve, Hanna a kiválasztott!

Nevetve tápászkodom fel, ekkor ér mellénk az apukája, aki könnyeit törölgetve lép Hanna mellé és szedi le róla Herkulest. Ekkor már Natti is és az Anyukája is mellettünk áll. 

-      Mit műveltél édes gyerekem?! – nevet rá az anyukája miközben egy fűszálat szed ki a hajamból.

-      Én?! Semmit! – néz rám ártatlanul – Én semmit nem csináltam! Nem értem mi baja van! – mutat rám.

Hirtelen belém fagy a vigyorgás, szemrehányó, de ártatlan tekintete láttán.

-      Bogárkám nekem nem kell bemutatni! – húzza meg a haját az apukája aki hirtelen felém fordul – Száguldott mi?

-      Az nem kifejezés! Repesztett!

-      Áruló! – morran rám, mire felnevetek.

Az anyukája nevetve hív minket asztalhoz. Ekkorra már Natti férje is megérkezik, meglepetten néz végig vidáman nevetgélő társaságunkon. NAtti ekkor elmeséli neki az imént történteket. Meglepve veszem észre, hogy talán már nem annyira mérges a tekintete amikor rám néz.

6 órakor Hanna feláll.

-      Bocsánat, de nekem most egy félóra- óra hosszára el kell tűnnöm. Dolgom van. Ne haragudjatok! Kellan elleszel Apuékkal?

-      Persze menj csak nyugodtan. – válaszol az Apukája -  Addig mi elbeszélgetünk.

Hanna gyorsan az emelet felé veszi az irányt, ahonnan ajtócsapódás hallatszik. Ekkor meglepve látom, hogy Natti és az anyukája is felpattannak.

-      Bocsánat de nekünk is mennünk kell, jövünk nemsokára. – közlik és a laptopokat felkapva kimennek az udvarra.

Meglepve nézek utánuk.

-      Hova mennek?

István és Csongi összenéznek, majd felém fordulnak:

-      Chatelni.

Leesett állal nézek rájuk.

-      Chatelni. – ismétlik, meg az előbbit, tényleg jól hallottam.

Robert

Lassan itt az idő. Tétován nézem az asztalra tett gépet.

Akarom én tudni, hogy mit történt, vagy történik?

A hevesen verő szívem választ ad a kérdésre.

Akarom tudni. Leülök és bejelentkezem.

Alissa: Sziasztok!

Susan: Sziasztok!

Libby: Helló!

Lasarus: Hi!

Maggie: Szervusztok!

Chris: Hello

Alissa: Nos azt hiszem akkor nem várunk tovább Gisellre, legfeljebb csatlakozik. Hogy vagytok?

Maggie: Hát őszintén szólva én fáradt vagyok. Hosszú út áll mögöttem, nagyon elfáradtam. Ne lepődjetek meg ha nem leszek ma túl aktív.

Lasarus: Én dolgoztam ma, illetve a párommal az esküvői mindenféle után rohangáltunk. Már kezd nagyon elegem lenni belőle, de úgy vagyok vele, hogy elvileg egyszer nősülök de akkor nagyon! Legyen már az a nap akkor mind a kettőnknek szép.

Libby: Ez ritka hozzáállás egy férfi részéről. Én amikor az szüleink a mienket kezdték el tervezni, legszívesebben elmenekültem volna!

Maggie: Miért? 

Libby: Azért mert én egy csendes szertartásra vágytam, utána egy jó bulival, max 80-100 vendéggel, de anyáink belendültek, és azon kaptam magam, hogy 300-350 vendégről szólt a fáma. Halálra rémültem! Én nem akartam cirkuszi látványosság lenni. Nagyon szeretem a párom szüleit, de akkor megrettentem.

Lasarus: Észrevetted, hogy egyszer múlt időben egyszer meg jelen időben beszélsz róluk?  Vajon miért?

Libby: Nem tudom. . . . Talán azért mert még mindig . . . .Nem tudom.

Alissa: Chris nagyon csöndben vagy? Veled történt valami?

Chris: Történt, de nem akarok róla beszélni.

Libby: Most idézzelek Chris? Nem tudod ki mondta azt, hogy azért vagyunk itt, hogy a problémáinkat kibeszéljük? Hm? Chris? Nem így volt?

Chris: De.

Libby: Akkor?

Libby: Akkor Chris téged mi tart vissza?

Chris: Hát ha nagyon akarod tudni, kiakadtam! Nagyon kiakadtam!

Libby: Miért? „Ne sírj gyere mesélj” XDD

Maggie: Nagyon fel vagy dobódva Libby! XD

Libby: Igen felvagyok, de majd csak Chris után mesélek. Én ráérek Chris!

Chris: Mondták már neked, hogy egy akaratos Boszorkány vagy? X((

Libby: Mondták, volt hogy többször is egy nap. Tehát?

Chris: Jó, ha tudni akarod, a kedvesem éppen most pasizott be! Az a bajom!

Libby: Tényleg? Biztos? Nem értesz félre valamit?

Chris: Nem!

Libby: Hát ez határozott volt. Beszéltél vele róla?

Chris: Nem.

Libby: Akkor meg honnan a fészkes fenéből tudod, hogy mi történt?

Chris: Tudom és kész!

Libby: Ez aztán a hozzáállás!

Chris: Te papolsz itt hozzáállásról? Ki volt az aki még a családjával sem akart szóba állni? Én?

Alissa: Hé Chris! Állítsd le magad! Azért vagyunk itt, hogy beszélgessük nem pedig azért, hogy egymásnak essetek!

Maggie: Szerintem higgadj le Chris, és próbálj gondolkozni!

Alissa: Itt vagy Chris? Vagy inkább eltűntél?

Chris: Itt vagyok.

Libby: Bocs Chris, nem akartalak megbántani, de te is kiosztottál párszor, ha neked lehetett, nekem miért nem?

Alissa: Libby az iménti rád is vonatkozik! Mesélj inkább mi történt veled?

Libby: hát velem nagyon sok minden történt. . . Tegnap este beállított hozzánk egy közös ismerősünk. Hát annyira meglepődtem, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Megjelent és hozott egy szál sárga rózsát! Annyira örültem neki! Nem mertem azonban megkérdezni tőle, hogy az elmúlt 3 hétben is ő küldözgette-e őket?

Maggie: Kaptál rózsákat?

Libby: Igen! Képzeld minden másnap reggel ott volt egy rózsa vagy a lakásajtóban, vagy a kertkapun.  Annyira reménykedtem, hogy tőle kapom!

Chris: Chh.

Lasarus: Mi van Chris?

Chris: Semmi.

Libby: Titkon azt reméltem hogy a volt párom az aki küldi nekem a virágokat. Igaz ez naív álom. Ő a világ egyik részén van én meg a másikon. Csak álmodoztam.

Lasarus: Miért nem kérdezted meg?

Libby: Jaj Lasarus! Hogy nézne ki, hogy felhívom, „ Figyelj Édes?! Te küldizel nekem viriket?” – így gondoltad Lasarus?!

Lasarus: XD! Nem konkrétan úgy, hogy felhívod és megkérdezed.

Libby: Ha azt akarta volna, hogy tudjam, hogy tőle kapom akkor mellékelt volna legalább egy kártyát, vagy adott volna valamit jelet. De semmi.

Chris: Lehet, hogy benne fel sem merült, hogy mástól is kaphatsz! Nem gondolod?

Libby: Neked meg mi bajod van?

Alissa: Szerintem higgadjatok le mind a ketten.

Susan: Hát velem is történt egy s más. Ma az egyik gyerekem bejelentette, hogy elköltözik. Eléggé meglepett.

Lasarus: Ezen szerintem nem kell meglepődni, már várható volt nem?

Susan: De igen, de akkor is váratlanul ért.

Chris: És mit csináltatok ma ezzel az ismerőssel?

Libby: Tegnap nem maradt sokáig. Ma délelőtt eljött, elmentünk motorozni, megmutattam neki a várost ahol élek, hisztizett kicsit, hogy fáj a lába, aztán ebédeltünk, illetve én inkább fagyiztam XD.

Chris: Elvitt fagyizni?!

Libby: Hát az túlzás, hogy elvitt,  a szállodája éttermébe mentünk, én azonban nem voltam éhes, így amíg ő evett én addig fagyiztam. Aztán felmentünk a szobájába. . .

Chris: Nekem mennem kell! Sziasztok!

Maggie: Chris! Hova mész?!

Chirs: Bocsánat de dolgom van!

Az a mocskos rohadt életbe! Elvitte fagyizni, és Hanna felment vele a szobájába is! A kurva életbe! Nem hiszem el! Ezt nem hiszem el! Dühömben megfogom az asztalon lévő  forgatókönyvet és teljes erőből a falhoz vágom!  Ekkor csörögni kezd a telefonom.

Anya.

-      Igen?! Mit akarsz Anya?  - morranok rá dühösen.

-      Higgadj le! Ne hisztériázz, mert felpofozlak! Mikor szoksz már le arról, hogy felkapod a vizet és elrohangálsz? Ugyanazt csinálod mint Hanna csak pepitában!

-      Egy különbség azért van Anya! Én nem mentem fel idegen pasik szállodai szobájába!

-      Igen kisfiam óriási a különbség! Hanna óriási hibázott, mert amíg te egy idegen lány ágyában ébredtél pucéran, addig Hanna ő csak felment amíg Kellan nadrágot cserélt a másik szobában!  Igaz Kellan megcsókolta

-      MICSODA?!!!!!!!! – üvöltöm el magam

-      Robert higgadj le mert esküszöm átmegyek és felképellek! Befejezhetem?

-      Ne haragudj Anya de erre nem vagyok kíváncsi!

-      Az engem nem érdekel! – kiabál rám -  és ha le mered tenni a telefont megbánod! – szól rám, mintha olvasna az agyamban(!) inkább hallgatok, ismerem - Igen megcsókolta, de Hanna megmondta neki, hogy ne haragudjon, de részéről ez nem megy. Megbeszélték a dolgokat, és barátok maradnak. Hanna az előbb írta, hogy egyre nagyobb benne a késztetés arra, hogy felhívjon, csak attól fél, hogy te már túlléptél rajta.

Hallgatok.

-      Azonkívül holnap utazik ide New Yorkba Kellannal.

-      Ide?

-      Igen.

-      Kellannal?

-      Igen.

-      Minek?

-      Nem tudom, nem mondta. Azt azonban elmesélte, hogy nagyon szereti a volt vőlegényét, de nem tudja, hogy hogyan fogjon hozzá ahhoz, hogy beszéljen vele. Szereti, de fél hogy a volt párja már túllépett rajta. Hallod? Hallod kisfiam?

-      Hallom Anya.

-      Akkor azt ajánlom, hogy kapd össze magad és próbálj meg viselkedni, és ami legfőbb, hogy gondolkodj!!!! GONDOLKOJD  Robert!

-      Jó – morgok a telefonba, mire anya felsóhajt – Istenem gyerekem annyira Apád vagy!

-      Anyu! – nevetem el magam

-      Ne annyogj nekem, te balfácán! – nevet fel ő is.

Hanna

Idegesen kapaszkodok a ülésembe amíg emelkedünk, még a szemem sem merem kinyitni. Egyszer csak egy meleg tenyér simul az enyémre, és megszorítja a kezem. Nem merek felnézni, de az elfojtott röhögésen felhúzom magam teljesen.

-      Ne merészelj kiröhögni Lutz, mert megbánod?! – mormolom mérgesen.

-      Miért mit csinálsz velem?

-      Ne aggódj kitalálok valamit! – morgok, és szorítom eszeveszetten a kezét.

-      Nem azért kedves Miss. Molnár, de már vagy 5 perce fenn vagyunk.

-      Tényleg? – nyitom ki az egyik szemem és óvatosan nézek körül, mire Kellan még inkább elkezd röhögni.

-      Tényleg.

-      Miért nem szóltál? – morranok rá.

-      Szóltam! – röhög.

-      Na jó! – óvatosan kinézek az ablakon, de a fehér felhőkön kívül semmit nem látok.

Hirtelen eszembe jut az utolsó alkalom amikor repültem. Rettegtem, féltem, fájtam, és biztos voltam benne, hogy soha többé nem fogok újra repülni, mert meghalok.

-      Min gondolkodsz? – szólal meg mellettem Kellan.

-      Azon, hogy amikor utoljára repültem, még egészen biztos voltam abba, hogy soha többé nem megyek vissza.

-      Látod, és most mégis úton vagy a nagy alma felé.

-      Igen. Úton vagyok. De most végre újra reménykedek Kellan. Újra.

-      Helyes Hanna. Helyes.

Gondolataimba merülök, mikor egyszer csak Kell felröhög mellettem. Kíváncsian fordulok felé.

-      Hát első nap a sógorod azt hittem hogy átharapja a torkomat, és igen megtisztelő volt, hogy díszgorillának becézett.

-      Mi Csongi?

-      Aha, amikor megleptelek tegnapelőtt este hallottam amikor Nattinak mondta, és még csak véletlenül sem magyarul, hogy ne értsem! – vigyorog.

-      Nem tudom, hogy mi baja van! – nézek a mellettem ülőre.

-      Én tudom, védi a várat a betolakodóktól!

-      Á dehogy! Lökött vagy! – legyintem oldalba, aztán legondolkodom – Te Kellan kérdezhetek valamit?

-      Aha.

-      Te küldtél nekem 3 hétig minden nap sárga rózsát?

Elgondolkodik, majd vigyorogni kezd.

-      Nem, nem én voltam az bátor lelkű lovag!

-      Ha te nem akkor ki? – nézek rá tanácstalanul.

Elgondolkodik, és rám kacsint.

-      Talán Rob?

-      Rob? – meredek rá értetlenül – Á tőle még soha nem kaptam virágot. Soha. Nem, biztos, hogy nem ő volt.

-      Akkor lehet, hogy egyéb hódoló van a láthatáron?

-      Hülye vagy! – lököm oldalba.

Kellan nyomogatja a telefonját és egyfolytában röhög.

-      Mit vigyorogsz? – hajolok közelebb hozzá, hogy lássam.

Képeket nézeget.

-      Én ezeket nem is láttam! – méltatlankodom, - Muti már!

-      Ezt bekereteztetem, és ha Pattinson jön akkor a fő falra fogom kitenni!

-      Olyan gonosz vagy! – nevetek rá.

-      Nem csak őszinte! Merem remélni, hogy összekapjátok magatokat, mert ha nem én fogom az ügyet kézbe venni! Tudod elég ritka, hogy lányokkal ennyire gyorsan megtalálom a hangot! – néz rám.

-      Te? Ne röhögtess már!

-      Figyi bogárka! Nem minden csajnak hanyatlok ám a lábai elé!  - közli a következő képre nézve.

-      Kellan ezt küld át légyszi! Dicsekedni akarok az unokáimnak majd, hogy a világ elsőszámú Calvin Klein gatyamodellje a lábaimnál hevert!

-      Gatyamodell?! Hogy beszélsz te rólam?! – húzza meg játékosan a hajam.

-      Bocsánatáért esedezem! – vigyorgok rá, és felnevetek amikor a következőket meglátom.

-      Hát igen, Nattival simán lenyomtunk benneteket!

   

-      Csak azért bogárka, mert hagytuk magunkat! Udvariasak voltunk csak! Udvarisak! – bizonygatja. – A végére azért Csongi is csak megbékélt velem.

-      Kellan ez csakis azért volt mert ellenállhatatlan vagy!

-      Csakis drága csakis!

Percekig némán ülünk egymás mellett.

-      Min gondolkodsz?

-      A szüleiden, a tegnap estén, és azon, hogy hogyan fogadták a bejelentésed.  Az én szüleim már a hajukat tépték volna, ha azt hallják, hogy a világ másik végére akarok költözni.

-      Tudták, sejtették, hogy nem tudok otthon maradni.

-      Miért? A baba miatt?

-      Igen. Anyu tudta, de Nattival még nem mertem erről beszélni.

-      Hát akkor nem sok időd lesz rá, hogy megtedd.

-      Tudom.

-      Hogy jött ez a lehetőséged?

-      Amikor Robbal október végén visszamentük L.A-be illetve Vancuverbe először, elkezdtem aktívan állást keresni. Volt ez a lehetőség ennél a könyvkiadónál és beadtam a pályázatom, be is hívtak de nem engem választottak. Amikor  a tüdőgyulladás után hazakerültem írtam egy hivatalos felmondást az ABC-nek mert tudtam, hogy nem fogok tudni sokáig visszamenni dolgozni. L.A-be meg a történtek miatt nem is akartam visszamenni. Jillel tartottam és Quinnivel is a végig a kapcsolatot, rengeteget beszélgettünk , MSN-eztünk, skypoltunk, így képben voltam vagyok is a dolgokkal. Mr. Gardner akkor ott volt megnézni Brandont, amikor Jill skypon hívott. Megköszöntem nekik a lehetőséget, de megértették, hogy inkább felmondok. Végtelenül hálás voltam és vagyok is nekik, de nem tudtam hogy mikor leszek olyan állapotba, hogy dolgozni tudjak, és a végtelenségig ők sem tarthatták az állást, így otthon kezdtem el dolgozgatni, fordításokat vállaltam meg egyéb otthon végezhető munkákat. Aztán felhívtak és felajánlották ezt az állást. Szerkesztő mellett kell dolgoznom, fordítani, meg egyéb adminisztratív munkát ellátni. Így most itt vagyok. Ashleyt még akkor este felhívtam, hogy aludhatnék-e ebben a pár napban a new yorki lakásában. Jól lecseszett, hogy hogyan kérdezhetek ilyent?  És most itt vagyok.

-      Mit csinálsz ma?

-      Őszintén fogalmam sincs!

-      Ha gondolod akkor megmutatom neked a várost! – vigyorogja – Revansot veszek! Ráérek, így mászkálhatunk!

-      Oké! De . . .

-      Szállodában alszom nyugi van! – vigyorog rám 68 tejfoggal -  Hol van Ashley kéglije? Mert annak a közelében kellene valamit  helyet foglalni.

Előbányászom a cetlit amire felírtam a lakcímet és a gondnok számát is. Kellan elolvassa és nevetni kezd. 

-      Sima liba kisanyám! Ott van is egy jó szálloda, lezsírozzuk!

-      Kisanyád ám a . . .

-      Hallgass! Aludjál! – morran rám.

-      Cumit nem akarsz a számba nyomi?! – méltatlankodom.

-      Szopogasd az ujjamat!

-      Bunykó!

Morcosan félre fordulok és elalszom. 

-      Hanna! Hanna! Ébresztő megérkeztünk! 

Kissé kómásan nézek rá. 

-      Már le is szálltunk?

-      Aha, én kapcsoltalak be! Kihasználtam, hogy nem vagy magadnál, és nem szájalsz vissza, így végig ellenőriztem minden porcikád!

-      Kellan! – meredek rá felháborodottan,

-      Nyugi! A stewardess kötött be! Nem értem hab testedhez!

-      Ajánlom is!

-      Na gyere! Te mindig visszadumálsz?

-      Mindig.

-      Szegény Rob! – sóhajt fel, mire véletlenül a lábára taposok, felszisszen.

-      Jaj bocsika! Nem akartam! Véletlen volt!

-      Jah! Véletlenül szándékos mi?! – nevet fel és a fenekemre csap – Na mozogj már! – dühösen nézek rá. – Uram atyám, meg ne gyilkolj a szemeddel!

Nevetve megyünk végig a terminálon, miután felvettük a csomagokat, (megjegyezném, hogy Kellan hős lovagként az én kis bőröndömet is húzgálta,) leintünk egy taxit.

 Kíváncsian várom, hogy hova érkezünk. A taxi fékez, mi kikászálódunk. Felhívom a megadott telefonszámot, és kisvártatva megjelenik egy idős férfi a ház előtt. Igazolom magam, hogy én vagyok én, bemegyünk, megkapom a pótkulcsokat. Fel liftezünk a 10. emeletre. Kíváncsian nyitom ki az ajtót, és elnevetem magam! 

-      Istenkém! Ez annyira Ashley! – nevetem el magam amikor belépek. 

Kellan érdekldve néz körül, amikor becipeli utánam a cuccaim. 

-      Meg sem lepődök! – nevet fel, lepakolja a motyóm és felém fordul – na figyi, én most elmegyek a szállodába, mondjuk ha  két óra múlva érted jövök az jó? Elmegyünk vacsizni, és utána nyakunkba vesszük a várost!

-      Oké! – nevetem és a bejárathoz kísérem – Kellan! – szólok utána, mire megfordul – Köszönöm!

-      Ugyan nincs mit! – nevet rám, és elszelel.

Végigjárom a lakást, felfedezem hogy mit hol találok. Nem leszek sokat itt, csak a mai és holnapi éjszakát, de tetszik! Nagyon tetszik!

Hirtelen összerezzenek amikor csengetnek. Vigyorogva megyek ajtót nyitni. 

-      Mit hagytál itt? – tárom ki az ajtót nevetve, de hirtelen elhal a nevetésem és elképedve meredek az előttem az ajtófélfának támaszkodó pasira. – Hát te mit keresel itt?

-      Szia Hugi! – suttogja.

Én meg csak állok ott, mint akibe a villámcsapott, és képtelen vagyok visszatartani magam, nem kellenek szavak, nem kellenek magyarázatok, sírva borulok a nyakába. Csak ölelem, csak szorítom a bátyám nyakát, érzem a könnyeit a vállamra hullani, érzem keze remegését ahogy végigsimít a hajamon.

-      Sajnálom ne haragudj Kicsikém! – suttogja recés hangon – ne haragudj!

-      Jaj Zalán! Dehogy haragszom! Hiszen igazad volt! – motyogom a vállába.

Percekig csak állunk ott, egymást átkarolva, egymás könnyeitől nedves vállal, hogy aztán percek múltával amikor kibontakozunk egymás öleléséből titkon nedves arcunkat törölgessük, mintha nem éreztük volna az imént! Felröhögünk amikor egymásra pillantunk még mindig  könnyek között.

Ekkor azonban csörögni kezd Zalán telefonja.

Felkapja és rám kacsint, közelebb hajol, hogy halljam amit beszél.

-      Na mi van? Beszéltetek? – szólal meg Ashley.

-      Igen – válaszolja Zalán

-      Akkor megtennétek, hogy kinyitjátok az ajtót? Leszakad a lábam!

Felnevetek, és az ajtóhoz rohanok felrántom. Vigyorogva néz rám, majd Zalánra.

-      Na jól van! Megnyugodtam! – közli és átölel.

-      De jó te is itt vagy!

-      Én ne lennék itt?! Tegnap óta nem lehetett vele bírni, amikor megtudta, hogy jössz azonnal pakolni kezdett. Előttetek egy órával érkeztünk, a szemben lévő kávézóban ültünk. Láttuk, hogy megérkeztek, azt is hogy Kellan elment. Nem tudott tovább várni, gondoltam adok nektek 10 percet, hogy az alapokat megbeszéljétek, de már nem bírtam a cipőmet!

-      Dugulj már el asszony! – morran rá Zalán, és egy puszival elhallgattatja Ashleyt. 

Hirtelen megszálljuk a lakást, dumálunk, mesélünk, mesélünk, kikérdeznek a munkáról, mi van otthon, kivel mi történt, hogy vannak Lucáék. . . és akkor a kezembe nyomnak egy borítékot.

Meglepve meredek rájuk.

-      Nos, Hugó, ez igen az aminek látszik! – mosolyog Zalán, és zavartan maga mellé húzza AShleyt, én meg tátott szájjal meredek rájuk. – Akkor sok – sok szeretettel meghívunk az esküvőnkre.

-       

-      Számíts rá, hogy koszorúslány leszel! – nevet rám Ashley

-      Tényleg, ez most tényleg komoly?! Tényleg megnősülsz? – meredek bátyámra.

-      Hát nagyon úgy néz ki! Elkapták a frakkomat! Nincs menekvés! – nevet ránk.

Nyakukba ugrok, és átöleljük egymást.

-      Jaj istenem de jó! – vigyorgok.

-      Mikor mész  interjúra?

-      Holnap délután 3-ra. Miért?

-      Arra gondoltam hogy . .. – néz rám óvatosan Ashley.

-      Nem Ash, majd felhívom és akkor beszélek vele. Nem megyek oda. – közlöm határozottan.

-      Rendben te tudod. – sóhajt fel – Nagyon nehéz esetek vagytok mind a ketten.

Nem merek rájuk nézni.

-      Ugye itt maradtok?

-      Hát a terv az az volt, hogy igen! – mosolyog Ashley. – Holnap elmehetnénk nézelődni, van még pár dolog amit ki kellene választani, és mivel a bátyád már a plafonon van ha a véleményét kérdezem, segíthetnél kicsit!

-      Rendben! Benne vagyok!

-      Ez a beszéd!

-      Oké – oké lányok, de mit szólnátok hozzá, ha elmennénk vacsorázni? Aztán meg mászkálhatnánk a városba. – szólal meg Zalán.

-      Rendben, de Kellan miattam maradt itt, ő is szeretném ha jönne, nemsokára úgyis itt lesz.  És ne nézz rám ilyen szúrós szemekkel, nincs köztünk semmi! A barátom és kész!

-      Jól van! – emeli fel nevetve Zalán a kezét – LE ne harapd a fejem!

-      Nem harapom.

Végszó!

Csengetnek.

Ashley megy ajtót nyitni. Vidáman üdvözlik egymást, majd Kellan is beljebb jön.

Vacsora, majd egy kiadós séta után egy pubban kötünk ki ahol élő zenét játszanak, és táncolni is lehet. Leülünk egy asztalhoz, vágyakozva nézem a parketten táncoló párokat, ahogy elnézem Ashleyval egyetemben, de hiába jelzünk finoman a társaságunkban leledző pasiknak, nem rezonlálnak, inkább a parketten táncolókat figyelik röhögve. Kellan és Zalán között  ülök.

-      Azt figyeld! – vigyorogja Kellan – Az a pasi aztán ropja, meglehetősen hanyagul követi a ritmust.

-      Ja – szólal meg Zalán – a zenészek meg figyelmesek és alájátszanak!

Felnevetünk Ashleyvel.

-      Nem megyünk táncolni? – fordulok feléjük.

Kellan rám mered, mintha legalábbis a női felmenőjét szidtam volna.

-      Hát őszinte leszek Hanna, én kevéssé, sőt semennyire nem kedvelem a társas időtöltés eme ugrándozós fomáját! Kegyelmezz! De lassú szám esetén számíthatsz rám!  Ne cöccögj kisangyal!

Ashelyval tüntetőleg félre vonulunk, és tervezésbe kezdünk. Mesél, mesél, mesél, amibe teljesen belefeledkezem. Egyszerre megjelenik a látóteremben egy erőteljes nagyon szőrős férfikar, amely kézen ragad és a táncparkettre penderít. Meglepődve meredek Kellanra. .

Robert

Morcosan kelek fel a telefonom jelzésére. Délután 2 óra van.

Annyira fogom utálni a mai napot! Rohanás, rohanás, rohanás.

Kedvetlenül vágódom vissza az ágyba. Vissza akarok aludni, élvezi akarom még egy kicsit, csak egy kicsit.

Vele álmodtam. Itt volt velem, mellettem. Átöleltem, szinte éreztem az illatát, a bőrét. Annyira hiányzik! Annyira! Istenem ha lenne időm, csak egy ici-pici időm akkor fognám magam és megkeresném, de esélyem sincs ma semmire.

Tegnap sokáig beszélgettem Anyuval, átjött. Jól esett, jól esett kicsit kifújni magam. Sok mindent elmesélt, amit Edittől tudott. Rájöttem, hogy tényleg időt kell neki adnom, időre van szüksége Hannának. Szépen lassan mindent rendbe tesz maga körül, és beláttam hogy ha az ő szemszögéből nézem a dolgokat, akkor lehet, hogy én is ezt tettem volna.

Tegnap nem mentem fel a chatre. Gondolom nem volt, mivel Hanna is utazott, Anyuék itt voltak velem, Zalánnak is dolga akadt. . .

Jézusom! Itt van városba! – villámlik belém a gondolat. – Közel van hozzám!

Szórakozottan szörfölök a neten amikor megakad egy képen a szemem! Egyetlen pillanat alatt elpattan az agyam!

Felkapom a telefonom, tárcsázok.

Kómásan szól bele.

-      Ide tudsz jönni? Tudom, hogy itt vagy! Vegyél fel egy ruhát, elkísérsz a premierre ugye? Kristen kérlek, ne kelljen könyörögnöm!

-      Mi van?

Hanna

A tegnapi napom egyszerűen eszméletlen volt! Ashleyvel délelőtt mászkáltunk, jöttünk mentünk. Délután bent voltam a szerkesztőségben, aláírtam a szerződésemet június 15-el kezdek. Még otthon leszek amikor Luca megjön, az első ellenőrzésemet is letudom otthon.

Délután ½ 5 volt amikor kijöttem a HR-ről. Zalánék már vártak rám. Elmentünk hármasban ünnepelni. Boldog voltam, de nem igazán tudtam figyelni a bátyámékra mert egész délután és este azon járt az eszem, hogy vajon most mit csinálhat.

Biztos most oszt autogrammot, vagy most lehetnek a moziban. Találgattam hogy hol lehet. Még éjjel is lefekvéskor azon agyaltam, hogy vajon hogyan érzi magát az after partyn?

Utálja, a pofa viziteket! Biztos szenved! Istenem de jó lenne mellette lenni, hozzábújni!

Nyugi Hanna! 

Ma beszélsz vele!  

Gondold végig mit lesz a jövőben: 

Ashleytől kibérlem a lakást. Először hallani sem akart róla,  hogy fizessek bérleti díjat, de amikor közöltem, hogy akkor keresek valami másik helyet, nevetséges összegért ugyan de beleegyezett, hogy fizessek a lakásért.

Tegnap fent voltam este amikor megjöttünk a chaten. nálunk otthon még délután volt, így elmeséltem Alessiának és Susanna, mert csak ők voltak fent, hogy mit tervezek ma délutánra. Bíztattak, hogy legyek bátor.

Nagyot sóhajtok, és kimegyek megnézni, hogy tesóék felébredtek-e már. Tegnap éjjel nagyon sokáig beszélgettünk, de háromkor már nem bírtam tovább.

-      Na hogy vagy? – nevet rám Ash a konyhában állva, amikor kivánszorgok hozzá pizsiben.

-      Jól köszönöm! Kicsit kómás vagyok, de jól.

-      Felhívod?

-      Igen Ash. Fel. Felöltözöm, és felhívom. Tegnap biztosan sokáig kellett ott maradnia az after partyn, még alszik szerintem.

-      Hanna, ne keress kifogásokat! Hívd fel most! Délután 2 van! Már biztosan felkelt.

Bemegyek a szobámba. Mély levegőt veszek, és tárcsázok. Ashley lép be rövid kopogás után hozott nekem teát. Figyelmesen néz rám, és eltátogja a kérdést, hogy Robot hívom? Bólogatok.

Annyira ver a szívem, annyira, hogy levegőt is alig kapok.

Cseng.

Cseng.

Cseng.

Majd bekapcsol az üzenetrögzítő. Amikor meghallom a hangját remegni kezdek, édes istenem! De szeretnélek már látni, hozzád bújni, veled lenni, de csak annyit mondok:

-      Szia! Hanna vagyok! Gratulálok a premieredhez! Biztosan jó film lett!  Rob . . . én, én most itt vagyok New Yorkban, ha van kedved, akkor találkozhatnánk. Kérlek hívj fel! . . . . Én . . . én  csak,  . . . . . Hiányzol Rob!

Hirtelen lecsapom a telefont.

Ashley mosolyogva néz rám.

-      Na látod, nem is volt olyan nehéz nem?

-      Nem Ash, tényleg nem volt az.

-      Akkor most készülni kellene, mert őt ismerve bármikor megjelenhet, és csininek kell lenned, hogy elvedd az a csöppnyi eszét!

Felnevetek. és lelkesen készülődni kezdek. Tegnap vettünk Ashleyvel egy csini felsőt most azt húzom fel. Eltelik egy óra, remegő szívvel várom, hogy mikor csörren meg a telefonom, amit a kezemben szorongatok. Istenem kérlek! Kérlek add, hogy felhívjon! Csak had beszéljünk!

Este 7 órakor indul a gépem. Lassan 3 óra van,  már egy órája felhívtam.

Telnek a percek, az órák, és ezzel együtt fogy a reményem is.

Lassan ½ 5 van,  indulnom kell.

Zalán visz ki a reptérre, miután elbúcsúztam Ashleytől.

Csendben ülök Zalán mellett. Nézem a várost, a mellettünk elsuhanó épületeket, az embereket. Nézem, de nem látok, lekötnek a gondolataim.

-      Ne szomorkodj! Lehet, hogy nem hallgatta még vissza, vagy csak valahol ott hagyta a telefont.

-      Ugyan Zalán! Te is tudod, hogy ez nem igaz! A telefon nélkül még meghalni sem fog, mindig a zsebében van, még akkor is ha WC-re megy.

-      Hanna bármi közbejöhetett neki! Ne vonj le ebből messzemenő következtetéseket! Hallod? Lehet, hogy túl jól érezte magát és kicsit felöntött a garatra.

-      Nem hiszem Zalán, szerintem ő döntött. Továbblépett. Én akartam így. – suttogom összeszorult, alig dobogó szívvel.

Zalán leparkol a bérelt kocsival a parkolóban, ők még maradnak Asleyvel. Összekapom magam, és követem a bátyámat a terminálba. Lekezeltetem a jegyem, és leülünk a váróban. Képtelen vagyok nyugton maradni. Képtelen!  Feszülten mászkálok fel és alá. Zalán telefonál, gondolom anyuékkal beszél. Szórakozottan nézek végig az újságok kínálatán. Lehet hogy kellene vennem párat? Jó lenne olvasni valamit utazás közben. Felkapok pár napilapot, kifizetem és leülök Zalán mellé. Legyezgetem magam, mert az idegességtől melegem van, amikor hirtelen meglátok egy képet a kezemben tartott újságban.

Hirtelen kiszalad az összes vér a testemből, elfogy a levegő, homályba borul a világ körülöttem. Küzdök a rám törő fájdalommal.

Csak bámulom a kezemben tartott újságot. Képtelen vagyok levenni a szemem róla!

-      Úristen! Mi van veled?! – mered rám a tesóm, de én képtelen vagyok megszólalni, képtelen vagyok válaszolni.

Hirtelen kiveszi a kezemből a meredten bámult újságot, és felhorkan, amikor meglátja.

-      Hanna! Figyelj Kicsi, ez lehet, hogy nem az aminek látszik! hallod?

Hirtelen minden a helyére kerül, élesen látok és észlelek mindent.

-      De ez az, aminek látszik Zalán. Ez pontosan az. Ő döntött, továbblépett. Ideje nekem is azt tennem! – suttogom.

Összeszedem magam, rámosolyodom.

-      Ne aggódj megleszek. – simítok végig az arcán. – Nemsokára találkozunk! Szia Tesó!

-      Hanna ne menj el! Így ne! Aggódom!

-      Nem kell Zalán! Nem kell! Menj haza Ashleyhoz és menjetek öltönyt venni neked! Fessnek kell lenned a nagy napon!

Zalán

Összeszorult szívvel nézek utána.

Istenem!

Ott szobrozok egészen addig amíg ki nem írják, hogy felszállt a gép. Reménykedek, hogy mégsem ment el, és nemsokára megjelenik, kéri, hogy vigyem vissza.

De nem jön.

Ekkor valaki nekem vágódik, elkapja a karom, és lihegve néz rám.

Elborul az agyam. . .

165304