110. fejezet: Miért?

Sziasztok!

Na mit szóltok?!  Este hat helyett már fent is van a folytatás.

Nem tudom, hogy mi volt velem tegnap, egyszerűen nem jöttek a szavak, valahogy nem tetszett egyetlen sor sem amit leírtam, aztán ma reggel felkeltem. Szinte tódultak a betűk, szavak, mondatok. Még írok, de az már a következő rész lesz.  Talán estére ki is írom magamból . . .

Tehát ha megkapom a 25 komit, holnap 21:00-kor  tiétek a fejezet. 11 oldal már megvan belőle.

Most az jönne, hogy egyenként válaszolok a kommentjeitekre, de nem fogok, mivel lényegében  Szusi, Petra, Anna, Nóri, Évi, Gabó. PEt, zsorzsi, kriszty, csez, Golden, Kolett, Barbara, Edina, Lol, TheGirl, Judit, Judy, Maris, Makena, Névtelen és Noémi, szinte ugyan azt írtátok!

Hát nem is tudom . . . nem inkább nem lövöm le a poént!

Hannával kapcsolatban azért írnék pár szót.

Sokan nem értitek őt. Van úgy, hogy az ember mögött hiába áll szerető családi háttér, nem tud megnyílni, nem azért mert nem akar, hanem mert ott van az a gombóc ami nem engedi, mert hitetlen, mert nem mer hinni abban, hogy tényleg fontos lehet.

Ő egy olyan lány aki nagyon vágyik a szeretetre a szerelemre és akkor amikor az ott van halálra rémül tőle, és nem tud ezzel a rémülettel mit kezdeni, inkább fut. Lassan azonban eljut odáig, hogy felfogja a futás nem jó megoldás, mert bátornak kell lennie az életben ami lássuk be nem egy tündérmese, egy álomvilág.

Rajtunk áll, hogy látjuk e benne a manókat, tündéreket, az álmainkat, a vágyainkat és merünk –e akár bekötött szemmel is nagyot lépni az ismeretlenbe?

Vajon merünk mély lélegzetet venni, és a saját csodáinkért küzdeni? Azért, hogy ne csak a szürke, hideg valóságot lássuk, hanem azokat a színeket, formákat, hangokat amik ezt a borús, szürke világot színessé, világossá és meseivé varázsolják?  Vagy csak önbecsapás ez a mese világ, és nekünk meg kell maradni színtelenül szürkén a biztonságban?

Végletek. Igen a két véglet, ami között ő most egyensúlyozik, hogy a biztonságos szürke alapra azért némi fényt tudjon csempészni, hogy ki tudja nyitni azt az ablakot amit fényt  hoz a szürkeségbe.

Bátor, mert nem egyszer nekiveselkedett, próbálta a félelmeket árnyakat legyőzni, és küzdött.

Nem mondhatjátok, hogy nem küzdött!

De vannak pillanatok amikor a démonok nyertek, és bezárásra kényszerítették, arra, hogy még a függönyt is elhúzza, hogy még csak véletlenül se jöjjön be a csábító napsugár. 

A fény utáni vágy azonban erősebb mindennél! 

Minden démonnál, félelemnél,  biztonságnál! 

Mindennél!

Hiszen a legalapvetőbb emberi érzés, az, hogy megpróbáljunk boldogan élni azt ami még vissza van.

Nincs igazam?

Ennyit mára dr. Henrieme leveles ládájából! XDDD!

Jó olvasást!

Ui.: Azért kíváncsi vagyok mennyire fúrja az oldalatokat a kíváncsiság! hihihi

 

Natti

Atya-gatya!  Ő itt?  Elképedve nézek az ajtóba dermedt  Hannára és a vele szemben  álldogáló pasira aki egy sárga rózsát szorongat a kezében.

Vigyorogva pillantok a képernyőmön villogó csupa nagybetűre.  Rob infarktust fog kapni az biztos!

Felállok nagy nehezen, hogy közelebb menjek. 

-      Ki az? – lépek feléjük, mire Hanna egy kissé kétségbeesett de nagyon meglepett pillantást vet rám.

-      Helló! – integet az ajtóban szobrozó srác.

-      Jézusom! – nevet fel Hanna az első sokkot követően – Hát te, hogy kerülsz ide?

A választ nem hallom, mert ebben a pillanatban kezd éktelen csörgésbe a telefonom, kijelzőn Rob nevével. Kinyomom. De alig rakom le, már újból csörög. Újra kinyomom. Hanna időközben beljebb hívta a srácot, aki a kezébe nyomja az egy szál sárga rózsát, majd  meglepetten néz rám. 

-      Szia! – nevetek rá.

-      ŐŐŐŐŐ Szia! – jön zavarba teljesen. – Elnézést nem akarok zavarni – szabadkozik.

-      Nem zavarsz! – vigyorgok rá, mire Hanna is elneveti magát – Tóth Natália! – mutatkozom be, és nyújtom felé a kezem, amit óvatosan megragad.

-      Szia! Kellan Lutz – pár pillanatig merőn néz rám, szinte látom ahogy forognak a fogaskerekek az agyában . . .

-      Tudom! – nevetek rá. – Nem is gondoltam hogy ilyen magas vagy, és szemüveges!

-      Á te vagy a 3. testvér! – nevet rám kedvesen – már sokat hallottam rólad!

-      Én is rólad! – nevetek rá, de közben újra csörögni kezd a telefonom.

Rob. 

Kinyomom. 

Ekkor Hannáé kezd veszett csörgésbe amin meglepődök. 

-      Bocs Kellan ezt fel kell vennem – mosolyog a srácra, aki közben óvatosan körülnéz.

-      Gyere csak beljebb nem harapunk. – nevetek rá, mire elvigyorodik, és a cipőjét levetve beljebb masírozik.

Tesóm elvigyorodik amikor meglátja Kellan mozdulatát, majd szinte megmerevedik, és visítani kezd, miközben ugrál és vigyorog ezerrel. Döbbentem nézek rá, Kellan meg csak nevet. 

-      Már meg sem lepődök! – nevet fel – Mindig ilyen eszement volt, vagy ez csak Rob hatása?

-      Mindig. – legyintek – de ha kérhetem a kettejük kapcsolata ne..

-      Értem. – néz rám komolyan, de közben Hanna leteszi a telefont és üdvözülten néz maga elé.

-      Jézusom! Nem hiszem el! Nem hiszem el! – nevet.

-      Mi van? Mi történt? – nézek rá.

Mély levegőt vesz. 

-      Három hete jelentkeztem egy állásra, és felvettek. – vigyorog – Holnapután reggel utaznom kell.

-      Hova? – nevetek rá.

-      New Yorkba.

-      Mi? Hova? – nézünk össze Kellannal.

-      New Yorkba. Jaj Apuval kell beszélnem!

-      De. . .

Rám néz legyint, hogy beszélünk, én meg meglepetten nézek csak rá. Most mi van? Elmegy? Mi?

De nem tudom a kérdéseimet feltenni, mert már Kellan felé fordulva szövegel. 

-      Jaj bocsánat! De örülök neked! Hogy kerülsz ide?! Honnan tudtad a címemet? Meddig maradsz?

-      Hé állj már le! – nevet rá a srác. - Madridba kellett mennem egy családi összeröffenésre, és úgy gondoltam, ha már itt vagyok Európában, akkor megleplek.

-      Hát szó mi szó sikerült!  - nevet Hanna,  amin teljesen elképedek, mi történt ezzel a nővel ez alatt a 10 nap alatt?

-      A címedet meg Kristen adta meg, elkértem tőle az záró bulin.

-      Ja tényleg, végeztetek. – pillant félre, mintha nem tudná másodpercre pontosan, hogy mi történik Roberttel. 

Nyomon követi. 

Tudom.

-       Jesszus Kellan el sem hiszem, hogy itt vagy! Hol szálltál meg? Meddig maradsz? De jó látni téged! Atya isten! – mosolyog.

-      Gyere ülj le! – hívom beljebb Kellant a nappaliba

-      Akkor utazhatnánk együtt vissza az államokba. - mondja a srác.

-      Nem is rossz ötlet! Úgyis félek fel és leszálláskor. – motyogja, mire elnevetjük magunkat. – Tényleg, hogy én milyen hülye vagyok! – pattan fel és elrohan a konyhába. 

Kellannall csak összenézünk és elnevetjük magunkat. 

-      Jézusom! – vihogok, de a telefonom megint csörögni kezd, felkapom, de nem engedem szóhoz jutni Robertet – Visszahívlak!

-      Oké! 

Hanna ekkor megjelenik egy tálcával, rajta pár szendvics, üdítő és gyümölcsök. Figyelem ahogy beszélgetni kezdenek

-      Hát akkor én magatokra is hagylak benneteket. Beszélgessetek csak! Örülök, hogy megismertelek!

-      Jaj nem akartam zavarni! – pattan fel Kellan – Miattam el ne menj!

-      Csak ide a szobámig megyek! – mutatok a hálószobánk ajtajára nevetve. – Itt lakom.

-      Ja! – bólogat értelmesen

-      Igen a házunkat most újítjuk fel és annak az idejére még Hannánál vagyunk a férjemmel. Remélem mire a kisasszony megérkezik – mutatok a hasamra - már a saját szobájába lehet. – látom Hannán hogy meg akar szólalni, de leintem – Beszélgessetek csak! Csongi úgyis nemsokára meg jön!

Gyorsan elmegyek a mellékhelyiségbe, de visszafelé jövet látom és hallom is hogy valamin nagyon nevetnek. Vigyorgok amikor látom hogy Hanna laptopja nyitva azon néznek valamit, állatira nevetnek miközben tömik magukba a kukoricát.

Elkacsázok a szobánkig és a levetem magam a gép elé.

Natti: Hahó vagytok? 

Zalán: Én igen. 

Edit: Én is. 

Clare: Én is itt vagyok

.

Natti: Látom sokat beszélgettetek,  :D  egész szép kis mennyiséget kell majd visszaolvasnom! 

Rob: Miért nem lehet velem beszélni? Miért nyomsz ki állandóan? 

Natti: Azért mert ha beszélek veled Hanna előtt akkor arra rájön. Azért bogaram! 

Rob: Ki jött hozzátok? 

Natti: Küldöm inkább 

Robert

Feszülten nyitom meg a Natti által küldött linket. Majdnem eldobom az agyam amikor meglátom a felvételt! Hirtelen az ég szakad rám! Azt a mocskos . . . életbe!

Az a szemétláda! 

Tudhattam volna!

Dühösen kezdek írni, az ideg majd szét vet!!

Rob: Ezt most nem mondod komolyan! MIT KERES NÁLATOK AZ A KÖCSÖG?!! 

Edit: Ez most komoly Natti? 

Zalán: Nem mondod? Kellan Budapesten? Ez kész! 

Rob: Szétszedem apró darabokra azt a köcsögöt!!!! Az a szemétláda! Tudhattam volna! 

Clare:  Édes kisfiam, csak nem a féltékenység zöld szörnyét vélem felfedezni soraidban? XDDDDD

Rob: Gúnyolódj csak rajtam anya! Legalább tőled mást vártam! Azt hittem te mellettem vagy! 

Edit: Miért kedves Robert szerinted mi hol vagyunk? 

Rob: Nem tudom Edit. 

Clare / Edit/ Natti: Robert!!!!!!!!!!!

Rob: Nos én inkább megyek! 

Köszönés nélkül lecsapom a laptopot, és felpattanok, dühösen kezdek járkálni, miközben a hajamat túrom folyamatosan.

A rohadt életbe! Tudhattam volna, amikor kérdezte, hogy együtt vagyunk-e, hogy valamit akar lépni! Oda meg vissza van Hannáért! A rohadék! Csak az alkalmas pillanatot várta! Megölöm!

Szétszedem csipetkének!

Idegbajom tetőzik, amikor csörögni kezd a telefonom.

-      Mi van?! – kapom fel. 

Aztán Tim meglepett hangját meghallva lehiggadok, és a beszélgetésünkre próbálok koncentrálni. Holnap már utazok New Yorkba, ott lesz a WFE premierje pénteken. Egyeztetünk vele is. Már értem miért kell már holnap utaznom! Egyetlen perc nyugtom sem lesz! Tv szereplés TV szereplés hátán, fotózások . ..

Amikor leteszem a telefont, csak bambulok magam elé! A rohadt életbe! Most legszívesebben inkább Budapestre utaznék, hogy elhozzam Hannát és szétverjem Kellan képét! Ehhez képest a gardrób felé veszem az irányt, és pakolni kezdek, marha nagy rumlit vágva közben, mintha látná Hanna, hogy mit művelek! 

Jól esik! 

Kisvártatva becsomagolva a cuccom az ajtó mellett. 

Körbenézek. 

Hatalmas a kupi körülöttem.

-      Te akkora marha vagy Pattinson! – nézem a kiszórt ruháimat – Mintha látná! Ezzel most aztán a borsot törtél az orra alá! Egy ökör vagy! 

Egy ökör vagyok tényleg! Most majd pakolhatok. . .  Egy szánalmas barom!

Ennek örömére hagyok mindent ahogy van, és elmegyek lefeküdni.

Natti

Miután Robert elviharzott, megvitattuk a fejleményeket. 

Clare: Majd lenyugszik. Az apja is ilyen, egyetlen pillanat alatt képes felszívni magát, de gyorsan lenyugszik. Majd holnap beszélek vele személyesen. 

Edit: Tényleg holnap mikor indultok? 

Clare: A lányok már elmentek, mi Richarddal pedig  4 óra múlva indulunk.

Edit: És te itt beszélgetsz velünk? 

Clare: Elpakoltam már mindent, fodrásznál is voltam, csak cipőt meg kabátot kell húznom. Holnap estére érünk oda, Rob is holnap utazik, a premier meg csak pénteken lesz, így lesz két napom, hogy lenyugtassam. Megszoktam már ez alatt a pár hét alatt ezeket ez esti beszélgetéseket, már hiányozna. 

Natti: Nagyon felhúzta magát. 

Clare: Tudom. 

Edit: És most mit csinálnak? 

NAtti: Amikor bejöttem beszélgettek, amikor Kellan belépett Hanna szikrát sem kapott a meglepetéstől. Aztán hívta valaki, és visítani kezdett majdnem frászt kaptam. Aztán amikor letette, kinyögte, hogy holnapután reggel utazik New Yorkba. 

Edit: Mi? 

Zalán: Miért? 

Natti: Állítólag állásügyben. Pár hete megpályázott egy állást és oda megy mert felvették. 

Clare: Állásinterjú nélkül?

Natti: Halvány lila fogalmam sincs. Majd kiszedem belőle. 

Clare: Akkor ezek szerint a premierkor ő is  New Yorkban lesz? Azt hiszem ezt ki kellene használnunk! 

Edit: A számból vetted ki a szót! Komolyan Clare ! XDD

Clare: Egy rúgóra jár az agyunk! XDD 

Natti: Én megyek, mert ahogy hallom megjött Csongi. Sziasztok! 

 

Clare: Szia! 

Edit: Szia kicsim! 

Zalán: Szia Luca! Aztán vigyázz anyádra!  XDD

Natti: XDD Majom!

Felpattanok, már amennyire tudok, és kimegyek az uramat körbecsókolni. Hanna éppen mutatja be őket egymásnak Kellannal. Oda lépek és hozzá bújok, élvezem az ölelését. Elvonulunk a konyhába. Egyből nekem esik.

-      Mit keres ez a fazon itt? – suttogja ingerülten - miközben a nappali felé néz. – Hannának elmentek otthonról? Elment az esze? 

Döbbenten meredek rá. 

-      Neked meg mi bajod van? Nem mindegy neked, hogy kivel van?

-      Nem! – kaffan rám – Rob ezerszer normálisabb ennél a fazonnál! – morogja mérgesen. – Az a srác nem kell neki, helyette itt hetyeg azzal a díszgorillával!

-      Csongi !? Neked elmentek otthonról? Eszednél vagy? – suttogom neki mérgesen. – Csak megjelent, nem is tudott róla!

-      Akkor is! – morog rám, - Na ne!  - hörren fel amikor meglátja Hanna kezében a rózsát.

Elképedten nézek rá, és akkor megvilágosodom. A pasik és az ő kis titkaik! Vigyorogni kezdek. Mire ingerülten néz rám.

-      Mit vigyorogsz?

-      Semmin – legyintek – Semmi, nem érdekes. Azon gondolkodtam, hogy ki kellene már üríteni a postaládát mert nagyon tele lehet.

-      Már nekem is eszembe jutott, reggel is küzdenem kellett vele. – morogja miközben a nappaliban folyó társalgást figyeli.

Felnevetek, rám kapja a tekintetét. Elsápad, én meg pukkadozom.

-      Rob? – vigyorgok.

-      Baszki előtted semmit nem lehet titokban tartani!  - morog rám – mindent kiszedsz belőlem.

-      Én meg sem szólaltam – tiltakozom kuncogva – Elszóltad magad.

Várakozón nézek rá, de ő kerüli a tekintetem.

-      Rob kért meg rá, és mielőtt még megszólalnál, nem anyukádtól kapjuk a virágot, máshol veszem!

Hirtelen elkap a gyengédség, annyira szeretem. Nyakába kapaszkodom és amennyire a pocakom engedi hozzábújok.

-      Te pedig első szóra megteszed.

-      Nagyon bírom a fejét a csávónak, szeretném ha kibékülnének, meg bűntudatom is van. – húzza el a száját.

-      Mondtam már Tóth Csongor, hogy nagyon szeretlek?

-      Ma még nem. – mormolja a nyakamba,  lehunyt szemmel várom, hogy megcsókolja, de én aztán várhatom! Ingerülten figyeli a nappaliban folyó társalgást.

Elnevetem magam.

-      Mit kuncogsz? – vigyorog rám.

-      Semmit. De mielőtt még lelőnéd, menjünk ki és beszélgess vele. Kedvesnek tűnik, nem is ismered, ne legyenek előítéleteid!

-      Ja, Rob mesélte, hogy szerelmes Hannába – morogja.

Kimegyünk a nappaliba a többiekhez, leülünk és beszélgetni kezdünk. Aranyos figura, - állapítom meg magamban, de lehet hogy tényleg igaza van Csonginak? Figyelem a testvéremet. Zavarban van, de nevet. Kellan a forgatási sztorikat mesél. Hannának felcsillan a szeme ahányszor csak Rob szóba kerül.

Somolygok magamban.

Hanna azonban ásítozni kezd, mire Kellan felpattan.

-      Nem is akarok tovább zavarni! – szabadkozik Kellan – nekem is hosszú volt ez a nap. Lepihenek. Akkor holnap találkozunk!

-      Rendben Kel. – mosolyog Hanna – Akkor holnap délelőtt.

-      Oké! Sziasztok! – integet felénk is mosolyogva.

Pár perc múlva Hanna visszajön, és kirobban belőle a nevetés. Értetlenül nézek rá. 

-      Baszki! – neveti el magát – El sem hiszem! Ez a nap az én napom!

Csongi teljesen kiakad.

-      Ne csináld már, hogy ezt a terminátort bírod? Robot erre a gyerekre akarod lecserélni? Baszki Hanna!

-      Neked meg mi bajod van?! – néz rá döbbenten – Ki beszélt itt Kellanról?

-      Hát nekem elég egyértelmű, hogy miatta vigyorogsz!

-      Nem kedves Csongor, az miatt vigyorgok, hogy lesz végre  munkám, és nem csak  olyan alkalmi fordítási meló amit itthon csinálok.

-      Mi?

-      Igen, de te megint inkább elítélsz előbb, mintsem meghallgatnál! – mosolyog, de a szavak élesek.

-      Bocs.

-      Meg egy anyamedve! – morran fel Hanna és rámolni kezd majd mosogatni.

Felnevetek.

-      Ti nem vagytok normálisak!

-      Bocs de én fáradt vagyok, elmegyek lefeküdni. Jó éjszakát! – motyogja. Láthatóan teljesen elmerült a gondolataiban.

Csongi

Natti még pakolászik amikor bemegyek a hálószobába. Robertet tárcsázom. Pár csengés után felveszi.

-      Helló! – mormolja kedvetlenül.

-      Szia! Ezek szerint tudod.

-      Tudom. Legszívesebben szétverném a képét! Mit csinálnak?

-      Már elment. Amikor megjöttem láttam hogy csak beszélgettek, holnapra meg nem tudom. De a rózsát az lelőtte. Azt hozott neki.

Hallgat.

-      Egyéb jó hír mára?

-      Nem azt hiszem nincs. – nevetem el magam.

-      Csongi tartsd rajta a szemed!

-      Oké. szia!

Kellan

Nagyot aludtam, egészen kipihentem magam. Csengetek a kapun. Tegnap simán be tudtam menni, most meg zárva van. Kissé idegesen szobrozok az utcán állva. Hirtelen ismerős ugatást hallok.

-      Jaj Herki maradj már! – hallom Hanna nevetését. Felgyorsul a szívverésem.

Hirtelen feltárul az ajtó, és ott áll velem szemben Hanna.

-      Szia! Gyere beljebb! – áll félre a kapuból, belépek és egyből megindul felém a kis barna golyó.

Herkules mint akinek elmentek otthonról örömében vagy hatvanszor körbeugrál, és szinte megőrül amikor lehajolok hogy megsimogassam.

-      Szia te kis ágyúgolyó! – teljesen ellágyulok az örömétől. Nevetve figyelem ahogy kergén ugrál.  – hát te semmit sem változtál öregem! Ugyan olyan kerge vagy mint voltál. Tiszta gazdád vagy!

A hangos többszólamú nevetésre felkapom a fejem. Natti és egy idősebb férfi azt hiszem az apukájuk nevetnek.

-      Ezt még leverem rajtad Lutz! – fenyeget meg Hanna.

-      Alig várom! – kacsintok rá, mire oldalba vág majd az Apukája felé fordul

-       Apu, ha itthon vagyunk nem kell bezárni a kaput, gyere Kellan bemutatlak. – közli kézen ragad és Nattiék felé rángat. – Apu ő itt Kellan Lutz egy kedves barátunk, ő  ő barátom,  Kellan, ő pedig itt az apukám.

Kezet nyújt és mosolyog.

-      Jó reggelt fiatalember! De szerintem mi már találkoztunk! Molnár István  ennek a két szédült tyúknak az apja. Minden ősz hajszálat nekik köszönhetek! – mutat a teljesen ősz hajára.

-       

-      Találkoztunk? – nézek rá meglepődve, aztán bevillan! – Tényleg! December elején amikor jöttek Hannát meglátogatni!

-      Igen akkor esete, igaz csak nagyon rövid ideig beszéltünk. – mosolyog rám - A kaput meg nem én zártam be Hanna.

-      Akkor ki?

-      Én voltam. – jelenik meg Natti férje – Nem akarom, hogy akárki csak úgy bemászkáljon amíg nem vagyok itthon! Manapság vigyázni kell nagyon. Mindenféle alakok mászkálnak az utcán! Kérsz kávét? – fordul felém kérdőn.

Ahha, tehát mindenféle alakok az utcán… Vagy csak olyanok, mint én? Ezzel a pasival vigyázni kell! Figyelj rá Lutz. Tegnap is elég barátságtalan volt,  láthatóan szerelmes Nattiba, vagy Hannáért is oda van? Figyelem őket pár pillanatig, nem, nem hiszem, itt valami más van.

-      Kellan! – vág oldalba nevetve Hanna.

-      Igen? – nézek rá értetlenül, miközben az oldalamat dörzsölöm – Basszus Hanna!  Marha csontos a könyököd! – morgom, Natti és István  felnevetnek, Csongor szúrós szemmel méreget.

-      Kérsz kávét? – mutatja fel Csongi a kancsót.

-      Ő, igen kérek.

-      Gyere ülj le ide közénk – invitál az Apukája, - Ha már kihoztuk a garnitúrát akkor már használjuk is ki! Április közepéhez képes nagyon enyhe idő van.

Leülök én is az asztalhoz, és kíváncsian nézek körül az udvaron. Szép, ápolt, gondozott az egész terület.

-      Szép nagyon.

-      Köszi! Ez a mániám! Anyukámtól ragadt rám.

Ekkor a rügyező bokrok közül elővágtat Herkules, és hozzánk szalad. Felkapom és gyömöszölni kezdem.

-      Látom szereted a kutyákat!  - nevet  Hanna Apukája.

-      Igen nekem is van kettő is, ezt a kis vakarcsot meg ismerem is! – nevetek a kis dögre a kezemben – Kedvenc szórakozása volt, hogy a zoknimat bitorolta el! Ott voltak Hannával pár napot, meg amikor Kínába ment akkor is Robbal maradt. 2 hét elteltével már nem volt egyetlen zoknim sem ami ne lett volna lyukas! – nevetek.

-      Azt se hagyd ki, hogy beléd törött a foga! – vigyorog Hanna rám, mire Nattiék felnevetnek.

-      Tehetek én róla?! – tiltakozom – Lesből támadott! Védekezni sem volt időm! – röhögök fel.

-      Nagy lábfetisiszta az biztos! – nevet Hanna apukája.

-      És mit terveztek mára? – szólal meg Csongi és kérdőn néz ránk.

-      Én nem tudom, igazából, még soha nem voltam itt. Körbenézhetnénk, - fordulok Hanna felé - megmutathatnád a várost.

-      Én arra gondoltam, hogy elmehetnénk motorozni. Nagyon régen ültem már rajta. – nevet fel  Hanna - És én most nagyon- nagyon szépen nézek az egyetlen, kedves, aranyos, Apukámra.

-      Hanna. . . –sóhajt fel az - Kislányom…

-      Apu megtudom tartani! Jól vagyok! Tényleg, komolyan Apu! Híztam is, és tényleg jól vagyok! Légyszíves! Én mennék az enyémmel Kellan meg jönne Zalánéval. Légyszíves.

-      Nem Hanna! – ingatja a fejét az apukája, és látom, hogy a sógora elégedetten vigyorog, - Nem vagy még elég erős hozzá. Kellan, – fordul felém  - neked van jogsid? Motoroztál már?.

-      Hát Hanna tudna mesélni! – nevetek fel – Vancuverben meglógtunk párszor, hogy menjünk pár kört. Vettem én is egyet. Egy Yamaha JRX1300-som van.

-      Azt szép paripa – nevet fel, majd a duzzogó Hannára pillant – Ne borzold magad! – húzza meg Hanna haját -  Lehet, hogy azt hiszed, hogy elbírod, de inkább féljünk édes lányom, mintsem megijedjünk! Vigyétek el Zalán Hondáját, Kellan rád bízom a lányomat!

Egyszerre két felől hallatszik  ingerült horkanás. Hanna csalódottan néz az apjára, Csongi meg felháborodottan.  Natti nevet rajtuk. Hanna próbálkozik, hogy meggyőzze az apját de az hajthatatlan.

Beszélgetni kezdünk. István és Natti kedvesen kérdezgetnek a munkámról, a forgatásról és ugye szóba kerül Robert is. Figyelem Hannát miközben mesélek, és rájövök, hogy az égvilágon semmi, de semmi esélyem nincs nála. Szereti.

Végig nézek az asztal körül ülőkön. Hanna duzzog, az apja cinkel, Natti röhög rajta, Csongi meg szúrós szemekkel engem figyel. Tartom a szemkontaktust.

István felnevet, rá pillantok.

Rajtunk nevet.

Csongi felpattan.

-      Natti nem kellene lassan indulnunk?

-      De menjünk. – válaszolja, majd hozzám fordul – Ultrahangra megyünk.

-      Lassan szülni fogsz nem? – kérdezem  Hanna testvérétől.

-      Hát az még odébb van! Csak június elejére vagyok kiírva.

Elképedek.

-      Akkor biztosan nagy baba lesz. – próbálok diplomatikus lenni.

-      Édes vagy Kellan! – nevet rám – Mond nyugodtan, hogy dagadt vagyok!

-      Egyáltalán nem vagy az Natti! – vigyorogja Hanna, - Bár néha ahogy elnézlek eltűnődöm, hogy nem bújt –e el Luca mögé egy másik baba is!

-      Majd meglátjuk, hogy ugyanígy vigyorogsz-e ha te leszel ekkora! – vág vissza neki Natti, mire Hanna elsápad – Jaj! Hanna én nem úgy gondoltam! – pillant rá Natti kétségbeesve.

-      Tudom Natti! – válaszolja Hanna  vigyorogva – Ezért most inkább rajtad élem ki magam.

-      Na menjünk! – áll fel Csongi. Elköszönnek és elindulnak.

-      Szerintem menjünk mi is! – nevet fel István.

Mi is felcihelődünk.

-      Hahó nézzetek ide! – meglepetten fordulunk hátra, mire csak a fényképezőgép kattanását halljuk csak.

-      Ne dunnyogj édes lányom! – nevet rá István – Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy ahogy kitekertek a kapun letámadod a fiatalembert, hogy te vezess!

Hanna elvörösödik teljesen amin elnevetem magam, és összeborzolom a haját. Visítva tiltakozik.

-      Tudom, tisztában vagyok vele, de ha ketten ültök rajta akkor stabilabb a motor. Na gyertek!

-      Hova megyünk? – fordulok felé.

-      Apuéknál vannak a garázsban a motorok. A szüleimhez.

-      Legalább megismered a feleségem is, otthon van.

Felkapjuk a kabátokat, Hanna bezárkózik, felkapja Herkit és indulunk. Kisvártatva megérkezünk, az autó hangjára egy csinos idősebb nő jelenik meg az ajtóban. Felismerem Hanna anyukáját, rá emlékszem.  Mosolyogva jön felénk. 

-      Sziasztok! Szervusz Kellan! Örülök, hogy látlak!

-      Jó napot! – mosolygok rá illedelmesen – Régen találkoztunk!

-      Hát igen december eleje nem most volt! – mosolyog rám – Hogy utaztál?

-      Köszönöm jól, Madridban voltam a nagymamámnál, és úgy gondoltam, hogy ha már Európában vagyok, akkor meglepem Hannát, úgyis régen láttam meg hát ugye történtek vele dolgok és . . .  úgy döntöttem meglátogatom.

-      Jól tetted! Gyertek be!

-      Anya mi most elmennénk egyet motorozni, megmutatom Kellannak a várost, beszélgetnénk kicsit, régen találkoztunk nagyon.

-      Jól van, de azért ebédre gyertek át, a holnapi utadról is lenne pár kérdésem gyerekem.

-      Jó anya, vacsi előtt valamikor jövünk.

-      Rendben gyerekek, nekem mennem kell, mert holnapra van pár megrendelésem amit meg kell csinálnom.

Betódulunk a garázsba, Hanna kitolja a motort és rá is pattan egyből. Apukájával utána megyünk. Felnevetek amikor meglátom pimasz mosolyát.

-      Zalánt megfogja ütni a guta! 

-      Édes lányom! – nevet fel – Te soha nem változol!

-      Nem is Apu! – vigyorog, felhúzza a sisakját megvárja amíg mögé ülök, megkapaszkodom és indít.

-      Jézusom! – motyogom amikor teperni kezd.

* * *

-      Kegyelem! Kegyelem! Le akarok ülni! – nyöszörgöm – Hanna több múzeumba, nevezetességhez már nem akarok menni. Le akarok ülni, és enni valamit! Hallod?! Ülni! Enni!

-      Jól van nem kell hisztizni! – neveti el magát – Azt mondtad, hogy látni akarod a várost. Nem voltunk sok helyen. Még megmutatnám a . . .

-      Na jó, feladom. – tüntetőn lerogyok egy padra – Én most innen el nem mozdulok addig amíg nem pihentünk kicsit. – ekkor eszembe jut valami – Figyelj gyere elmegyünk a szállodámba, az étteremben eszünk valamit, aztán beszélgetünk kicsit. Rendben?

-      Kellan anya vacsorával vár minket. . . .

-      Jó akkor csak eszünk egy szendvicset! Na gyere már! – noszogatom – kiváló szendvicseket lehet kapni, és ahogy tudom, fagyit is lehet rendelni. – látom, hogy felcsillan a szeme, de még egy kis rábeszélés nem árt – Hm, azt hiszem van náluk epres is meg csoki, és tejszínhab is biztosan akad. . . . – figyelem az arcát.

-      Basszus Kellan, ez disznóság! – vigyorogja – De csoki reszeléket is kérek rá és extra adag tejszínhabot!

-      Oké! Na gyere.

Elégedetten dőlök hátra. Hanna vadul kerget a kiskanállal egy kóbor eperszemet. Felkuncogok azon, hogy mennyire koncentrál, hogy elcsípje.

-      Basszus! Akkor is bekaplak! – mormolja.

Mély lélegzetet veszek. Istenem lenne még ötletem bogaram, hogy mit kapj be! Mély lélegezt újra. Fegyelmezd magad Kellan!

-      Megvagy! – morogja elégedetten és bekapja, egyre szűkebb gatyában nézem ahogy lehunyt szemmel élvezi az ízét.

-      Atya isten! – mormolom, szerencsére nem hallja. - Megyek elintézem a számlát.

Meglepetten nézi ahogy felpattanok. Kicsit lenyugszom, miközben rendezem a számlát. Rendelek még egy italt mind a kettőnknek, felkapom őket és elindulok az asztalunk felé. Felé nyújtom a poharat amikor hevesen megfordul és ugyanazon lendülettel kiveri a kezemből. Elképedten nézek végig magamon. A gatyám elején hatalmas folt terjeng.

-      Basszus Kellan! Bocsi! Én nem én nem akartam! – felkap egy szalvétát és heves mozdulatokkal dörzsölni kezdi a gatyám elejét.

Hirtelen a hideg – meleg hullám tör rám, kezd az állapotom kritikus lenni.

-      Jesszusom Hanna ne !  - húzok el tőle, mire idegesen pillant fel rám, majd vissza a szenzitív zónámra.

Elvörösödik.

-      Bocsánat! – suttogja – Jézusom de ciki! – motyogja miközben óvatosan körül néz az étteremben, követem pillantását.

Páran elkapják róluk a tekintetüket, van aki vigyorog, és van aki kacsintgat.

-      Istenem ez nagyon ciki! – motyogja.

Elnevetem magam.

-      Gyere gyorsan felmegyünk a szobámba lecserélem a nadrágomat és már mehetünk is el.

Döbbenten néz rám.

-      Mi van? – fordulok vissza.

-      Hát én inkább nem mennék veled . . . el – kuncogja. Most rajtam van a sor, hogy zavarba jöjjek.  – De menjünk.

-      Nem mondod mehetünk? – kacsintok rá.

Felnevetünk, és elindulunk. A kabátomat magam előtt tartva surranunk át az előtéren. A liftben azon agyalok, hogy vajon mennyire nagy kupit hagytam a szobámban? Mindjárt kiderül.

-      Bocs, ha esetleg nagy a rumli. . .- szabadkozom.

-      Kellan erős az én szívem! Rob mellett megedződtem, életem nagyon rumlis bír lenni!

Hirtelen elhallgat, megdöbben a saját kimondott  szavain.

-      Gyere be! – nyitom ki az ajtót, gyorsan körülnézek – Viszonylag rend van!  - megvárom amíg belép, és felé fordulok. – Helyezd magad kényelembe, mindjárt jövök. – közlöm és faképnél hagyom.

Gyorsan átcserélem a farmerem, és megyek vissza hozzá.

-      Figyi Hanna! Mit szólnál hozzá, ha . . .  - ott ül a nappali közepén, és valamin nagyon gondolkodik - Hát te min agyalsz ennyire?

Másodpercekig csak néz rám. Tekintete komoly.

-      Kellan! Miért jöttél ide?

Hirtelen nem tudok mit mondani. Ledöbbenek.

-      Kérlek őszintén válaszolj. – néz rám a barna szemeivel.

Leroskadok mellé, és a szemébe nézek.

Szinte bántó a csend ami most a szobára telepedik.

Gondolkodom a válaszon, és elhatározásra jutok.

-      Azt kéred őszinte legyek?

-      Igen, legyél az. – suttogja, és nem veszi le rólam a szemét.

Hirtelen nem tudok magamon uralkodni, szívem hevesen kezd verni, levegőt alig kapok, de annyira vonz, annyira akarom! Csak egyszer, csak egyetlen egyszer! Nagyot nyelek, és mintha mágnes lenne, érzem hogy muszáj egyre közelebb éreznem magamhoz. Felé hajolok, egyre közelebb, és közelebb érek hozzá. Az illata betölt, szinte megrészegülök tőle, tekintete az enyémbe olvad, látom, hogy a nyakán hevesen pulzál a verőér, orrán szinte kapkodva veszi a levegőt már csak centik választanak el a szájától, és már annyi sem . . . .

164431