112. fejezet: ELVESZVE . . .

Sziasztok! 

Jobb később mint soha! Azt hiszem ez lesz a mottóm! 

Sajnálom hogy kicsit többet kellett várni rám, de az élet hoz néha fura dolgokat, amit nem tud az ember fia kikerülni, sem átugorni. . . 

Szóval akkor itt lenne a fejezet. Ne haragudjatok, hogy most nem válaszolok a kommentekre, mert  a nap nagy részében írtam és már alig látom a monitort! 

A következő rész, talán pénteken kerül fel, ezt még nem tudom, minden attól függ, hogy hogyan bírok fent lenni. Sajnos azonban van egy nagyon rossz szokásom! A komikat nagyon szeretem olvasni!  XDDDDD. 

Tehát lányok, komira fel!

Pusza! 

Heni


Ui.: Ezt elfelejtettem!  Némelykor nem túl szép szavak kerültek leírásra! (káromkodás) Bocsika érte!   Csak szólok, hogy nehogy valakit váratlanul érjen! 

Ui.2.:  Nos némiképp változott a felállás, pénteken elutazom és egész hétvégén nem leszek itthon. Ha megkapom a 25 komit, holnap este tietek a fejezet, ha nem, akkor valószínűleg csak kedden lesz friss.  Rajtatok múlik! (tudom gonosz dög vagyok! - de élvezem!-)  XDDDD

Robert

Hitetlenkedve hallgatom az elmotyogott szavakat.  Úgy szorítom a fülemre a telefont, mintha az életem múlna rajta. Eszeveszetten dübörög a szívem, ahogy felfogom az utolsó szót . . . hiányzol.

Hiányzol.

Hiányzol. 

Hiányzol. 

Hiányzok neki! Hiányzok! 

Remegő kézzel nyomkodom a gombokat, hogy megnézzem, mikor kaptam az üzenetet.  Szinte megáll a szívem az időpontot meglátva. Jesszus! Én nem vagyok normális! Megint mit műveltem?  A mocsatos életbe! 

Azonnal hívni próbálom, de nem veszi fel.

Mennyi az idő? Fél hat. Hol lehet? Kit próbáljak hívni? 

Gondolkodj Pattinson gondolkodj! 

Meg kell találnom! 

De azt sem tudom, hogy merre van? 

Anyu! – csapok a homlokomra miközben a kabátomat rángatom magamra. Félőrültként rohanok át a szüleim szobájához, és verni kezdem az ajtót

.

-      Anyu ne csináld velem, hogy nem vagytok itt! – motyogom magamban amikor hirtelen feltárul az ajtó és Anyu néz velem szembe. Megdöbbenek arckifejezésén. – Mi van? Mi történt? – de meg sem várom, hogy válaszoljon neki esek – Anyu te tudod, hogy hol van? Hol aludt? Anyu segítened kell!

-      Miért édes fiam? Miért segítsek? – mered rám Édesanyám.

-      Mert Hanna telefonált, és beszélnem kell vele! Anya kérlek mond meg hol van?

-      Hát ha ezt látta, és van esze, márpedig van édes fiam, akkor a repülőtéren van. 

Döbbenten nézem az orrom elé vágott újságot, ahol hatalmas betűkkel ordítják világgá, hogy lám-lám Robert és Kristen egy pár.

Szinte gutaütötten meredek az előttem táncoló betűkre! 

-      De ez nem igaz! Ez nem így van!

-      Valóban Rob?  Valóban nem így van? Mond te normális vagy gyerekem? Van fejedben ész is vagy csak avas kukacos diót tárolsz ott? – néz rám marhára dühösen Anya.

-      Anya nem kell a szent beszéd, tudom, hogy elbasztam . . .

-      Megint . . . – szemei vadul villámlanak.

-      . .. igen Anya megint, de kérlek!  Nekem nem veszi fel!

-      Nekem sem fogja, de biztosan a repülőtérre ment meg mert  7 óra után pár perccel indul a járata Budapestre. 

Meg sem várom, hogy befejezze, rohanni kezdek, az sem érdekel, hogy Dean nincs velem. Bevágódok a szálloda előtt parkoló taxiba.

-      A JFK-re legyen szíves! - mondom az elképedten rám meredő taxisnak – Igen én vagyok, de nézze csak itt van 500 dollár, - nyújtom felé a pénzt, - magáé, ha villám gyorsan kiérünk.

-      Rendben Uram! – vigyorog rám, kikapja a kezemből a pénzt. 

 Csikorgó kerekekkel indít. 

Idegesen bambulok magam elé. A kezemben szorongatott telefont bámulom. Hívni próbálom újra meg újra, de nem veszi fel. Biztos látta, biztos látta azokat a kibaszott képeket! 

A picsába!

Mi a szarnak kellett ezt művelnem?!  

Kristen megmondta, hogy balhé lesz belőle! Megmondta! De én nem bírtam megint a féltékenységemmel! 

De hozzá simult! Úgy simult Kellanhoz, ahogy hozzám szokott! Bassza meg!  De te is tudod, hogy nem így van, - szállok vitába saját magammal – lehet, hogy közelebb volt hozzá, de hát táncoltak.  De egymásra mosolyogtak, nevettek, és Kellan a derekát ölelte!  Barom vagy Pattinson! Egy nagy féltékeny állat! 

Idegesen meredek magam elé. Alig haladunk, szinte csak csordogál a kocsifolyam. A sofőr rám pillant a tükörben, látja rajtam a türelmetlenséget. Idegesen dobolok a lábamon, kb. 77-szer túrtam már a hajamba. 

-      Mi lesz már?! Az istenit! 

A kis kínai sofőröm rám kacsint, hirtelen átsorol a másik sávba, és bevág egy kocsi elé, majd mint az őrültek lekanyarodunk egy kisebb utcába. Elképedten kapaszkodok a majrévasba a fejem felett. 

-      Elnézést Mr. Pattinson, ahogy látom nagyon siet.

-      Igen . . . izé.

-      Shang vagyok Mister. – vigyorog rám tele szájjal.

-      Igen Shang, nagyon sietek.

-      Akkor kapaszkodjon Mister.

A gázra lép, és őrült iramban száguldunk a repülőtér felé. Száguldunk valóban, de az idő is száguld.  

18:55-kor Shang megáll a bejáratnál,  oda sem figyelve nyomok még egy százast a kezébe, és egy gyors köszönés után rohanni kezdek. Rohanok, mint az őrült ki letépte láncát, de nem látom sehol. A központi kijelzőt nézem, hogy melyik kapuhoz kell mennem. Nem foglalkozok az elképedt engem bámuló emberekkel, vadul rohanok előre. Fogy a távolság, de repül az idő is. Hirtelen egy ismerős alakot pillantok meg. 

Zalán. 

Meredten bámul a kapura. Szinte levegőt sem kapok amikor a karja után nyúlok. Meglepve az érintéstől néz rám. Nem tudok szólni, csak tátogok, nem kapok levegőt a futástól. Térdemre előrehajolva, támaszkodva próbálok levegőt kapni. 

-      Han. .naa, Hann. . na – nagyot nyelek – Hanna hol van? – nyögöm ki nagy nehezen. 

De ebben a pillanatban írják ki, hogy a gépe felszállt. A kibaszott mocskos életbe!  Nem igaz! Hirtelen úgy érzem, minden erőm elhagy. 

Zalán

-      A rohadt életbe! – mordulok az előttem lihegő alakra, akinek a képén végtelen elkeseredettséget látok – Egy agyatlan, hülye, barom vagy Pattinson!

-      Az vagyok! – motyogja – Egy barom!

Gyorsan körül nézek, és látom az emberek szemében a meglepett felismerést villanni. Lekapom a szemüvegem és Rob kezébe nyomom. Először meglepetten mered rám, de aztán gyorsan veszi a lapot és magára rántja. 

-      Gyere menjünk! – szólok rá, mire mind a ketten gyors ütemben  lehajtott fejjel haladunk át a sokaságon. 

Szerencsére senki sem állítja meg, így pillanatok alatt a bérelt kocsimhoz érünk. Beszállunk. A dühtől alig látok, ez szerencsétlen balfasz meg csak mered maga elé, miközben a szemüvegemet matatja, fogatja ujjai között. 

-      Bazd meg gondolkodsz te egyáltalán?! – fordulok felé – Vagy csak a farkad vezérel!

-      Nincs semmi köztünk Kristennel! Semmi Zalán! – néz rám.

-      Hát ezek a képek igencsak másról mesélnek! – vágom hozzá az újságot ami címlapon hozza a képeiket. 

-      Tudom! – üvöltök fel tehetetlenségemben – Tudom hogy baromság volt, de láttam a fényképeiket a netet és eldurrant az agyam tőle! Fogdosta Hannát!

-      Te barom csak táncoltak! Végre hetek óta jó kedve volt! Végre kibékültünk mi is! És elmentünk négyesben szórakozni!  Igen négyesbe te balfék! Mi is ott voltunk Ashleyval! Ők Ash-sel táncoltak, mi azonban Kellannal többnyire csak üldögéltünk, meg beszélgettünk! Utána egész éjjel gyűjtötte a bátorságot, hogy felhívjon ma! Egész éjjel! Ideges volt, izgult és nagyon szeretett volna veled is találkozni, hogy beszélni tudjatok! Remegve hívott fel, de te még arra sem  voltál képes, hogy a telefonod megemeld! Kicsípte magát, mert biztos volt abban, hogy eljössz! Egész délután tűkön ülve várt! Én láttam! Érted, én láttam, hogy mennyire várt! Én láttam a csalódottságát amikor hiába leste percenként az óráját, és a telefonját felváltva nem történt semmi! Még itt is reménykedett egészen addig amíg meg nem látta a képeiteket! Te Barom!  

Elkeseredetten néz rám. Látom, hogy pörögnek a gondolatai, látom, hogy jár az agya.

-      A szobámban hagytam véletlenül, amikor az after után átöltöztem és átmentem Tomék szobájába. Ott szövegeltünk, buliztunk egész éjjel a nővéreimmel, Krissel, Tommal Sammel, és Marcussal, csak mi hatan voltunk. Borítékolták, hogy hülye voltam, én is tudtam de csak egy puszi volt, és az is csak azért, hogy féltékeny legyen  Hanna, hogy érezze ő is amit én amikor megláttam a képeiket Kellannal!

-      Hát ez sikerült! Talán túl jól is!  Ő most azt hiszi, hogy tovább léptél és azért nem hívtad fel, amit csak megerősített benne ez is itt! – mutatok a címlapfotóra.

-      De ez nem igaz! – fakad ki – Ez nem igaz!

Látom rajta, hogy a dühtől majd felrobban, és remegő kézzel hívni próbálja a húgomat. 

-      Felesleges. 10 órát fog repülőn ülni.

-      Tudom. – suttogja – Tudom.

-      Vissza viszlek a szállodába, higgadj le. Én is visszamegyek Ashleyhoz , 2 óra múlva a chaten találkozunk.

Nem szól semmit, fogja magát beköti a biztonsági övet, és bámul ki az ablakon. Édes istenem! Két ilyen balféket! Nem hiszem el. Szótlanul ülünk a kocsiban mind a ketten egészen addig, amíg  a szállodához nem érek. Szótlanul kászálódik ki. Köszönünk egymásnak és elhajtok. 

Robert

Rettenetesen elkezdett fájni a fejem. Dühös, csalódott vagyok, és egyfolytában szidom magam, hogy hogyan lehettem ilyen állat! 

Rácsörögtem Anyura, hogy visszaértem, de Hannával nem tudtam beszélni. . . 

Borítékolta, hogy így lesz, de majd beszélünk később, mert Apuval mennek valahova, de a chatre igyekszik visszaérni.

Próbálom végig gondolni, hogy mit mondjak a többieknek. 

Rosszkedvűen ülök oda a géphez. 

  

Robert:  Sziasztok! Van fent valaki? 

Zalán: Szia, én itt vagyok. 

Natti: Hi! 

Edit: Vagyok! 

Clare: Én is! Sziasztok! 

Robert: Akkor én kezdeném is! Tegnap csináltam egy oltári baromságot! A premier előtt megláttam Hanna képét Kellannal az egyik pletykalapban, ahol azt taglalták, hogy vajon mi lehet közöttük. A képen Hanna Kellanhoz simult és nevetett rá. Féltékeny lettem és rávettem Kristent akit szintén meghívtam a premierre, hogy jelenjen meg velem úgy mintha együtt lennénk. Ódzkodott ellene, azonban amikor jöttünk el akkor belement, hogy kézen fogva menjünk ki a kocsihoz, ahol a papik szeme láttára szerencsétlenkedve megcsókoltam. Persze ma világgá kürtölték, hogy együtt vagyunk, és szenvedélyesen csókolóztunk a party után, és biztos forrásból értesültek arról is, hogy egy szobában tértünk nyugovóra. Ami igaz is annyiban, hogy Tom és Sam szobájában voltunk  a nővéremékkel együtt. Ma pedig Hanna felhívott, hogy szeretne velem beszélni, én azonban a szobámban hagytam a telefonom és mivel Toméknál elaludtunk csak akkor vettem észre a hívását amikor visszamentem a szobámba. Utol akartam érni, de már felszállt a repülőre. Most azt hiszi, hogy túlléptem rajta. Pedig nincs így, csak oltári féltékeny lettem! Most mit csináljak?!

Percekig csend, senki nem ír egyetlen sort sem. 

Natti: Nem mondom, hogy nem döbbentem le. Atya isten! Rob te még sziklát is képes vagy megkavarni! Hogy az istenbe lehetsz ennyire béna?! 

Clare: Kisfiam én inkább nem mondok semmit sem. 

Edit: Robert!  Ezt egyszerűen nem hiszem el! Ti ketten! Belőletek ihletet meríthet három brazil forgatókönyvíró is! Édes istenem! XDDD Te gyerek! 

Rob: Ennyi? Tényleg csak ennyit mondtok? Hogy béna vagyok? Semmi lecseszés?

Zalán: Mér cizellázzam?  Bassza meg kis híján megfojtottalak a repülőtéren! 

Rob: Tudom. 

Edit: Fent van a neten? Ezt meg kell néznem! Várjatok mindjárt jövök! Beizzítom István gépét.

Clare: Rob,  megmondtam hogy gondolkodj! 

Robert: Tudom anya, de elkapott a harci ideg! 

Edit: Ezen vagy kiakadva? Ez csak egy puszi, vagy még az sem! XDDDDD  Istenem gyerekek! Hanna hogy fogadta? 

Zalán: ő csak a képeket látta az újságban, azzal a felirattal, hogy  egymásnak estek és szenvedélyesen csókolóztak. Én is feldühödtem rajta amikor olvastam, meg a képek is alátámasztották,  de Ash röhögve fogadott amikor berobbantam, hogy ha ez a szenvedélyes csók akkor hogyan kefélhettek?! 

Edit: Zalán! 

Natti: Zalán! 

Clare: Jézus Krisztus! XDDD 

Zalán: Tessék! Most mi van? XDD Ne mondjátok, hogy a videót látva bennetek nem merült fel?! XD A világon mindenki most azt találgatja, hogyha Robnál ez a szenvedélyes csók, akkor milyen nyuszi lehet az ágyban! 

Natti: Zalán állítsd le magad! 

Rob: Te aztán két szóval elintézed az ember önbecsülését! 

István: Azt hiszem édes fiam ezt rendbe kell hoznod. 

Natti: Apu?

Clare: István?

Edit: István!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!?

Robert: Jézusom! István? Várjatok le kell ülnöm! 

Felkapom a laptopot és elterülök a fotelben. 

István: Bizony István. Már a kezdetektől fogva olvaslak benneteket. Bezony  oldalbordám, hiába nézel rám ilyen elképedve a laptopod mögül, meg te is Nattikám! Edit, megnéztem az előzményeket nálad és átmásoltam az elérési útvonalat, aztán amikor Natti elsietett WC-re beléptem és küldtem magamnak meghívót a chatre. Bezony, megnézheted édes lányom! 

Natti: Apu! XDDD James Bond veszett el benned! Tényleg itt vagy a meghívottak között és Richard is! 

Clare: Richard?! 

Robert: Most nagyon beégtem! Ez állati ciki! 

István: Hát most mit mondjak. Tudsz te férfi lenni a talpadon, csak most mind a ketten a lányommal együtt megvagytok zakkanva. 

Richard: Ha már lebuktam, akkor már én is közbeszólok. Sziasztok! Nekem István küldte el a linket. Látnotok kellene Clare arcát! XDD!

Clare: Hát tudsz meglepetést szerezni az biztos! 

Richard: Azt mondom Robert, hogy vedd a kezedbe a gyeplőt édes fiam! Láthatod, milyen az amikor a nők próbálnak irányítani! Szerelmes vagy a lányba? 

Robert: Igen. 

 

Richard: Szereti Hanna a fiamat? 

Edit: Igen. Szereti. 

Richard: Akkor meg Robert kapd össze magad, és utazz utána! Beszéljétek meg és ne agonizálj itt nekem mint egy elbaszott Rómeó! 

István: Ez az öregem így kell ezt csinálni! XD

 

Zalán: Helyes! 

Robert: Na ezt most megkaptam! 

Edit: Mikor jössz? 

Robert: Hát őszintén szólva nem tudom. Holnap délután megyek a Jimmy Kimmel Showba, aztán másnap utazunk Kristennel utóforgatásra St.Thomasra. Lesz talán két nap szünetem, és 26-án már Berlinben kell lennem. 

Edit: Magyarul mondva akkor most hétvégén 

Robert: szombaton este érkeznék, ha nem zavarok 

Edit: miért zavarnál? 

Robert: És hétfőn délután mennem kell tovább Berlinbe, persze ha Hanna kivág, akkor anyu hazamegyek Londonba. 

Edit: Miért vágna ki?  

Natti: Ő csak vasárnap fog megjönni, mert szombaton esküvőre megy. 

Edit: Igen? Hova? 

NAtti: Emlékszel Robert Katára és Bogira a forgatásról? Hanna mindig velük lógott. 

Robert: Rémlik valami. 

NAtti: Katának lesz szombaton az esküvője. 

Edit: Akkor ezt megbeszéltük! XDDD Rob gyere nekem! Várni fogunk! 

Robert: De Hannának ne szóljatok! 

István: Nem szólunk! Rómeó! XDDD 

Richard: Hát merem remélni, hogy nem hibbant Don Quijote de la Mancha lesz belőle mert akkor agyon csapom! XDDDD 

Robert: Na jó én akkor most kapitulálok! Sziasztok! 

Jesszus! Ez állati ciki volt! Basszus már csak a nővéreim hiányoztak! Kissé szélütötten meredek magam elé.

Natti

Nevetve csukom le a gép tetejét, és Apuhoz lépek. 

-      Hát nem semmi vagy Apa! – ölelem át – Gondolhattam volna most így visszagondolva, hogy volt pár elszólásod, de véletlennek gondoltam eddig őket!

-      Elvégre a lányomról van szó! Tudni akarok mindent! Ti ketten meg mindenről csak finomkodva számoltatok be mindig. – húzza meg a hajamat.

-      Én már meg sem szólalok! – nevet fel Anya, - bár feltűnhetett volna hogy sumákolsz! Kezdek kimenni a formából, máskor mindig észrevettem! – nevet fel Anya, és kérdőn mered Apára.

-      Nem Edit a másikhoz nincs hozzáférésem. Tiszteletben tartom. 

Anyu nem szól semmit, csak rámosolyodik Apura, és bemegy a konyhába.

Fáradtan rogyok le a kanapéra, és végig gondolom a történteket. Édes istenem! Még két ilyen szerencsétlent! Lehunyom a szemem és Lucára figyelek aki most éppen úszóedzést tart odabenn. Boldogan adom át magam az élménynek. Olyan hihetetlen olyan varázslatos érzés! 

Anyu éppen most tesz le a kedvenc sütimből egy tányérral az asztalra. Felcsillan a szemem, amikor meglátom, rástartolok. Anya egyből elneveti magát, az illatra Apa is megjelenik mellettem. 

Nevetve néznek rajtam végig. 

-      Jaj már alig várom! – nevet rám Anyu – Unokánk lesz István! 

Apu is somolyogva mér végig. 

-      Hát ahogy elnézlek Kicsim, lehet, hogy ketten is lesznek! – kacsint rám,  megsimogatja az arcom, és betömi a szelet felét a szájába.

-      Ezzel arra célzol Apu, hogy kövér vagyok? – áll meg a falat a számban.

-      Nem drágám a világért sem! – kacsint rám, mire kedvetlenül leteszem a kezemben tartott sütit.

-      Szóval kövér vagyok. . . pedig Csongi megesküdött rá, hogy nem!  Nem baj! Ezt a falatot még akkor is megérdemlem! 

Elnevetik magukat. 

-      Édesem! – ölel át Apa – Egyáltalán nem vagy kövér! Nagyon csinos kismama vagy! – kapok egy puszit a homlokomra – és mi anyáddal nagyon büszkék vagyunk rád! Ti legalább itt maradtok nekünk. – suttogja a fülembe.

Csend telepszik közénk. 

-      Szerintetek miattam megy el? – nézek rájuk.

-      Nem tudom – szólal meg Apu halkan suttogva – Soha nem értem Hannát mit miért tesz . . .

-      István . . .

-      Miért Edit? – néz Anyura – Te érted őt? Sokszor úgy csinál, mint akinek senkije nincs. Már azon is elgondolkodtam, hogy nem érzi, hogy szeretjük? Rossz szülők voltunk? Mit csináltunk rosszul?  - sorolja a kérdéseit.

-      Ő zárkózott. Ne beszélj bele túl sokat István. Nehezen nyílik meg ennyi. 

Apu elgondolkodva mered maga elé. 

-      De miért? Ugyanúgy neveltük mind a hármukat. Nézd meg Nattit vagy Zalánt ők miért nem ilyenek? Miért nem természetes Hannának, hogy ha bajban van, vagy bánata van hozzánk fordul? Sokszor úgy érzem, hogy elvesztettem a lányomat annak ellenére, hogy itt van közöttünk. 

Csendben figyeljük Anyuval Aput, aki most titkolt könnyekkel a szemében piszkál egy morzsát az asztalon. Várjuk, hogy folytassa, de csendben marad.

-      Pont ez miatt a mondat miatt Apa. – szólal meg Hanna mögöttünk csendesen. 

Mind a hárman felé kapjuk a fejünket. Ott áll a teraszajtóban kezében Herkulessel. Látom, hogy Csongi is jön befelé. Nem figyel és nekimegy a sóbálványként álló Hannának. Felemeli a fejét szólni akar, de arcunkat látva csendben marad. Még Herki is hallgat. 

-      Sajnálom. – suttogja  Hanna – Sajnálok mindent Apa. Mindent elszúrtam, mindent! Mindenről csak én tehetek! Mindenkit szerencsétlenné teszek magam körül! Én csak annyit akartam, hogy ne aggódjatok! Csak ennyit akartam! Én nem tudom miért csinálom ezt . . . – roskad szinte össze. 

Ekkor Csongi rám pillant, majd maga felé fordítja. 

-      Na ide figyelj te ütődött liba! Ezt mind tudjuk! Mind, ne hajtsd le a fejed, légyszives nézz rám, ha hozzád beszélek! – csattan fel, és legnagyobb elképedésemre Hanna engedelmeskedik – Nem szúrtál el semmit! Mind szeretünk és aggódunk érted és egymásért is,  még akkor is ha az illető csak tüsszent egyet! Érted? Felfogod? Akarod, vagy sem ez van! Élhetsz úgy, hogy titkolózol, de előbb utóbb úgyis kiderül minden! Nem egyszerűbb az, ha elénk állsz és elmondod inkább?  Én egész életemben arra vágytam, hogy a szüleim és a családom így viselkedjen velem, mint most ti! – emeli fel a hangját Csongi - Tetszik vagy sem, de akkor is érdeklődni fogunk irántad, ha te azt nem is akarod! Akkor is aggódni fogunk, ha te nem szeretnéd! Érted?

-      Még akkor is így fogsz gondolkodni, ha azt mondom, hogy halálosan féltékeny vagyok Nattira? – szólal meg Hanna  – Akkor is aggódni fogsz értem, ha már ezt tudod? Milyen ember vagyok én? Féltékeny vagyok a saját testvéremre, csak azért mert ő nem ilyen elbaszott, mint én! Mert babát vár, mert férje van, és rendezett körülményei, mert van egy munkája amit szeret!  Én meg itt állok, egyedül, mocsok egyedül, mert voltam olyan bolond, hogy azt az embert akit szerettem elűztem magam mellől! És amikor minderre rájöttem már késő volt mert ő tovább lépett! Féltékeny vagyok, mert én is szeretném átélni amit ő – mutat rám – és gyűlölöm magam érte! Hogy szerethettek egy ilyen embert!?

-      Mert ilyen elbaszottul is szeretünk!  - szólal meg Apu – Mert az enyém vagy, mert olyan vagy amilyen vagy! Még akkor is ha néha annyira szeretnélek megpofozni édes lányom, hogy szinte viszket a tenyerem! – lép Apu hozzá, és átöleli – Néha legszívesebben megrángatnálak, hogy ébredj már fel a jó isten áldjon meg! De imádlak is, mert az enyém vagy, és értelmes okos nő vagy még akkor is ha ezt sokszor elég jól eltitkolod!

-      Azt hiszed, hogy én nem tudom, hogy féltékeny vagy miatta rám? – mutatok a pocakomra és én is felé totyogok – Azt hiszed nem vettem észre. Tudom, hogy szeretsz, de azt is tudom, hogy neked mennyire fáj ezt látni! Tudom Hanna, de nem tudok segíteni rajta. Én próbáltalak bevonni abba, hogy mi történik velem, hogy még ha csak rajtam keresztül is, de érezd, hogy milyen lehet ezt átélni. Nem bántani akarlak, csak segíteni szerettem volna! Hidd el!

-      Jaj Natti! – motyogja, de nem mer rám nézni.  – Én úgy szégyenlem magam!

-      Nem kell! Ez természetes érzés. Teljesen természetes! Ne add fel! Még neked is lehet, csak idő. Rendbe jössz teljesen, és kitudja lehet ,hogy  2-3 év múlva itt játszanak együtt a gyerekeink a kertben. Olyan kis hülye vagy! – ölelem azaz ölelném én is magamhoz, de nem fér hozzám. 

Csongi röhögve adja az instrukciókat, hogy hogyan férhet hozzám közelebb. Ezen persze mindenki poénkodni kezd. 

-      Idióták! -  nézek végig rajtuk.

-      Szia Kicsim! – lép Anyu is Hannához – hogy utaztál?

-      Aludtam végig Anya, már amennyire tudtam. – motyogja, de megérzi a süti illatát. – Cardinálist sütöttél? – csillan fel a szeme. 

Anyu elneveti magát, és mindünket az asztalhoz hív. Hanna együltő helyében megeszik 6 szeletet. Csak lesünk, mint süket a moziban. 

-      Éhes vagy? – mered rá Anya, hiszen elszoktunk attól, hogy eszik. Mindig kikérte magának ha kínálgattunk, így már leszoktunk arról is.

-      Igen Anya. – sóhajt fel – Muszáj ennem, mert meghülyülök!

Meglepve meredünk egymásra, miközben Anyu gyorsan megterít neki. Leül az asztalhoz. Lassan mi is odaszivárgunk. Gyorsan belapátol pár falatot, de nem bír többet enni. Hirtelen beszélni kezd. Mesél, mesél, mesél, mesél. Az érzéseiről, a csalódottságáról, a fájdalmáról, hogy elveszítette Robertet. 

-      Én nem akartam rosszat! Én csak azt akartam, hogy ő is megtapasztalhassa azt amit ti! – mutat rám és a mellettem ülő Csongira – Én úgy éreztem, hogy nem vehetem el tőle a lehetőséget, de ahogy telik az idő, egyre jobban hiányzik, egyre jobban vágyom utána, a hülyeségei, a rendetlensége után. Utána, de nyilvánvalóvá vált, hogy ő már továbblépett, és nem is hibáztathatom érte! 

Látom Apun, hogy szólni akar, hogy vigasztalni akarja. Anyura pillantok, aki szintén idegesen fixirozza Aput ,aki ránk pillantva  kacsint egyet. Basszus már azt hittem elszólja magát! 

-      Mindegy valahogy majd túlteszem magam rajta. – nyel nagyot, - egyszer talán túlleszek rajta. De az a fontos, hogy ti ne haragudjatok rám! Nekem csak ti vagytok! – motyogja és nem mer rám nézni.

-      Te annyira hülye vagy! – nevetem el magam – már miért haragudnék rád? Robot meg még ne temesd! Még bármi lehet.

-      Nem hiszem Natti. Nem hiszem.

-      Soha ne mond azt, hogy soha! – húzza meg a haját Apu. – Örülök, hogy megjött végre az eszed Hanna. De ezt többet ne csináld! Én nem azt akarom, hogy minden kis piszlicsáré gonddal hozzánk szaladgálj, de igenis ha bajban vagy, vagy valami olyan történik ami bánt akkor elvárom, hogy elmond. Rendben?

-      Oké. – suttogja – Ja és Natti – pillant fel rám – Nem miattatok költözöm el, bár őszintén szólva ez is benne volt a döntésemben, egyszerűen szeretek kint élni, tetszett kint. Ott kint lehetőségeim vannak, itt max, egy utazási irodában ülhetnék nap mint nap. Igazából akkor jött az ötlet, amikor felhívtak, hogy kiválasztottak. Akkor gondoltam úgy, hogy kimegyek, kiköltözöm. Így nyugodtan folytathatjátok a felújítást, nem kell kapkodnotok, és Lucát is hazahozhatjátok hozzánk. 

Csongival összenézünk, és fellélegzünk. 

-      Annyira hülyék vagytok! – morran fel amikor észreveszi a pillantást amit egymásra vetettünk – Ti oda akartatok költözni egy babával a félig felújított lakásba?!

-      Hát láttam rajtad, hogy bánt, hogy fáj neked ez – mutatok a pocimra – és nem akartalak még jobban . . .

-      Te hülye vagy! – vigyorog rám – Legalább megtapasztalom, hogy milyen egy újszülöttel egy házban élni anélkül, hogy nekem kellene éjszakánként felugrálni hozzá! – kacsint egyet – én leszek az aki majd elkényezteti kicsit! 

Felnevetünk. 

-      Na jó, akkor ennek örömére el is mehetünk vásárolni holnap Lucának. – szólal meg Anya – Ha jól tudom még semmit nem vettetek, holott pár hét múlva érkezik.

-      A kiságy és a babakocsi kiválasztásánál én is ott akarok lenni – szólal meg Csongi mellettem - de a cicomát meg a ruhákat azt rátok hagyom. – vigyorogja. – Pár hét múlva készen leszünk, így tényleg csak kis ideig leszünk már a közös kéróban! – vigyorogja.

-      Rendben akkor holnap vásárlás! – neveti el magát Anyu. – Délelőtt kinyitok, azonban délután zárva leszek.

Robert

Fáradtan rogyok le az ágyra a szobámban. 

Egész nap forgattunk. Erős volt a hullámzás és tartani kellett magunkat. 

Elfáradtam, de a többiek még bulizni akarnak menni. 

Én inkább pihennék mert délelőtt indulok. Innen Miamiban majd onnan Budapestre megyek, ott átszállok egy kis magángépre, ami levisz hova is? Istenem állandóan elfelejtem! Pogány! A pogányi reptérre, oda jön értem Zalán. 

Tényleg meg kell néznem, hogy megérkezett-e a visszaigazolás a kisgépről. Steph ugyan mondott valamit, de nagyon nem figyeltem. 

Belépek a gépbe, hogy megnézzem a leveleimet. 

Natti írt. 

Hevesen verő szívvel nyitom meg. Minden nap ír, leírja, hogy mit csináltak hova mentek. Innen tudom, hogy tegnap Emmáéknál voltak Julcsit köszönteni. Ellágyulva nézem a róluk készített fotót: 

Olyan szép rajta.

Megnyitom a levelet.

Hevesen falom a sorokat egymás után. Kicsit fáj a szívem a képeket látva, fáj a mosolya. Ismerem már annyira, hogy lássam rajta. 

Csak nézem a képeket és eltűnődöm, de kopogás zavarja meg a gondolataimat. 

-      Gyere! – üvöltök, és hátrafordulok, hogy lássam ki lép be.

Kristen.

-      Csak Geoffry küldött, hogy gyere ki vacsorázni. Mindenki kint van már. – lép közelebb, és fölém hajol, hogy megnézze mit bámulok – Hanna. – állapítja meg.

-      Igen ő.

-      Gyere várnak a többiek. – mondja egy félmosoly kíséretében és elindul az ajtó felé.

Gyorsan lementem a képeket, felrántok egy pólót és utána indulok.

* * *

Bambulok magam elé, hagyom, hogy a tenger nyaldossa a lábamat. Nem szaladok el, élvezem az érzést, a simogatást, az éjszaka melegét, a pillanat varázsát. Hátrálok kicsit és leülök a nap melegétől még mindid meleg sziklára.

  

Egyszer eljövök vele ide. 

Megmutatom neki, hogy itt mennyivel szebben, tisztábban ragyognak a csillagok. 

Elképzelem ahogy felém fordulva csillognak a szemei, ahogy a szája hozzám ér, megcsókol, ahogy átölelem ahogy a puha a nappali hőségtől még meleg homokba hanyatlunk, ahogy egymás után vetem le róla a ruháit, ahogy becézem a testét miközben a langyos tengervíz nyaldossa a lábunkat, mi pedig az érzékiség tengerébe merülünk el. 

Ijedten rezzenek össze amikor valaki megérint a vállamat. 

Kris mosolyog rám. 

-      Helló! - mormolom

-      De elgondolkodtál! – nevet rám, majd mellém ül, és a kezembe nyom egy üveg sört. A kedvencemet. 

Csendben bámuljuk a sötét, holdfényben fodrozódó tengert, és rájövök, hogy vége. Itt a  vége, most ebben a pillanatban. Neki is ez járhat az eszében, mert halkan megszólal. 

-      Ez így tökéletes.

-      Szerintem is. Ha belegondolsz, 4 év. Négy évig tartott.

-      De szép négy év volt nem? – kacsint rám.

-      De igen, de most már ideje továbblépni. Remélhetőleg még sok -sok élmény vár ránk. Ki tudja lehet, hogy dolgozunk még együtt. 

Csend. 

Rá pillantok. 

Meredten nézi a messziséget, mintha faggatná, hogy mit hoz neki a jövő.

-      Minden lehetséges Rob. – suttogja maga elé – Még az is, de igazad van, tovább kell lépnünk. Rád meg várnak. – mormolja maga elé.

-      Igen, várnak rám. – suttogom, és gondolatban már nála vagyok.  

-      Rob! – szólal meg halkan suttogva, felé fordulok de nem néz rám – Ugye tudod, hogy van más lehetőséged is. Ugye tudod?

-      Tudom Kristen, régóta tudom, de nem lenne az igazi, ezzel te is tisztában vagy. Nekem ő a párom.

-      Tudom Rob. – mosolyog rám - Tudom.

Csend szakad ránk. Egyikünk sem akar megszólalni, de megteszi ezt helyettünk Stepheni, aki ekkor lép közénk. 

-      Sziasztok! – mosolyog ránk kedvesen. 

Viszonozzuk mosolyát.

-      Hát ez nem az igazi. – néz ránk könnytől csillogó szemekkel, elmélyül a csend, hirtelen egyikünk sem tud megszólalni mind tudjuk, hogy mit akar mondani, - Nehéz most megszólalni, - suttogja - hiszen most ugyanaz szorítja el a ti torkotokat is biztos vagyok benne.

-      A  búcsúzás.  – suttogom magam elé.

-      Igen Rob – mormolja – Az. Mert ez az a pillanat, nem az utolsó bemutatót követő after party, hanem ez, illetve az utolsó felvételt követő néma csend, hiszen ha belegondoltok, nem lesz többé elkiáltva, a  „Csendet kérünk! Felvétel” és nem fog Geoffry sem dohogni  Bill újabb ötlete miatt . . . – felnevetünk, ami gyorsanelhal,  és ülünk  ott csendben gondolatainkba, emlékeinkbe merülve  - Csak, csak szerettem volna megköszönni nektek. – mély levegőt vesz, én is sűrűn kezdek pislogni – csodálatos időt töltöttem veletek, és csodálatos volt látni, hogy életre kel minden amit megálmodtam! – elcsuklik a hangja, majd lecsorgó könnyeit nem szégyellve ránk pillant – Csodálatosak voltatok mind a ketten, mondhatni tökéletesek, köszönök nektek minden egyes pillanatot, mert varázslatos volt! 

Ott ülünk hárman a holdsütötte félhomályban és egymásba kapaszkodva némán búcsút veszünk az elmúlt négy évtől, amely alapjaiban megváltoztatta az életünket. 

-      Jaj istenem Stepheni! – nyög fel Kristen és átöleli, és nem restelve a könnyeimet én is követem őt. Csendben szipogunk egymást átölelve. - Nem volt mindig könnyű, nem volt mindig egyszerű, sőt voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy nem akarom, nem csinálom tovább – motyogja Kristen – de érdemes volt!

-      Igen, ez az időszak mindannyiunkat megváltoztatott, rengeteg szép pillanatot köszönhetek nektek! Nekem nem jönnek a szavak! – motyogom halkan szégyellve magam a topaságomért, - tudjátok, hogy mit akarok mondani nem?

-       De! Rob értjük! – nevet rám könnyek között Kris - Az életem egyik legcsodálatosabb élménye volt! De ideje továbblépni! – kibontakozik az ölelésünkből, kihúzza magát, mosolyogva végignéz rajtunk, rám pillant, végigsimít az arcomon, rám mosolyodik és elsétál.

Csendben nézem távolodó alakját.

-      Szerelmes beléd Rob. – suttogja Stepheni.

-      Tudom. – motyogom Kristen távolodó alakját nézve – De neki nem én vagyok az igazi, és ezt ő is tudja.

-      Igen, de ettől függetlenül szenved.

-      Tudom, de nem segíthetek rajta. Ezt keservesen ugyan, de megértettem.

Újból csend szakad ránk, leülök a homokba, Stepheni pedig mellém ül. 

-      Már te is tudod. – mosolyog rám.

-      Mit? – nézek rá miközben mélyet lélegzek, hogy a szememet fátyolozó könny eltűnjön.

-      Ne erőlködj, hagyjad! Előttem ne szégyelld! – simogatja meg a kezem majd folytatja – Azt Rob, hogy mit jelent az, hogy szeretsz valakit  – suttogja halkan -  teljes szívedből. – nem tudok válaszolni - A szemem előtt lettél férfi Rob, a hebehurgya 22 éves srác férfivá érett. Egy vonzó férfivá, aki ugyan még most sem tudja sokszor, hogy hova tegye kezét-lábát, és előszeretettel turkálja még mindig zavarában a haját, de már kétségtelenül férfi lett. Örülök neked kölyök!

-      Köszönöm Stepheni!

-      Ne köszönd! Légy boldog Rob! – megszorítja a kezem, feláll – megyek mert elképzelni sem tudják, hogy hova tűnetem el. Jó utat holnap! Szia!

-      Szia! – nézek a távolodó alakja után, majd felkászálódók és elindulok én is lefeküdni. 

* * *

Fáradtan szállok ki a kis gépből, meg sem tudom számolni hány órát utaztam. Próbáltam aludni. Hiába utaztam első osztályon, egy ágyat nem pótolhat semmi.  Ágy! Istenem! Nemsokára látom, remélem mellette fekhetek, mellette ébredhetek, csak egy kicsit! Csak tudjuk megbeszélni mindent!

Gondolataimba merülve észre sem veszem a rám várakozó fogadóbizottságot, csak akkor, amikor már majdnem nekik megyek. Zalán, Csongi és Tamás vigyorognak rám. 

-      Baszki! Lehet, hogy nem nőttem elég magasra! – néz Tamás a mellette álló két egyenként 68 foggal vigyorgó alakra – Csak bambul, és majdnem elüt!

-      Sziasztok! – nevetek rájuk – Bocs csak fáradt vagyok!

-      Gondoltuk! – nevet rám Csongi – Szia Romleó!

-      Hát romosnak most tényleg elég romos vagyok! – motyogom miközben kezet fogok mindegyikükkel – Őszintén szólva most csak egy ágyra vágyom, mert úgy érzem állva elalszom! Hanna?

-      Lagziban van. Holnap délelőtt jön. Beszéltem vele, 9 körül itt lesz.

-      De nem mondtad neki, hogy itt vagyok?!

-      Nem, nem mondtam, bár lehet, hogy ezért utólag le fog lőni, de majd rád hárítok mindent! – mutogat rám, miközben  ki- illetve lekapják a kezemből a utazótáskámat illetve a hátizsákomat.

A 35-40 perces út alatt hallgatom a körülöttem zajló szövegelést. Délután 2 óra van  mire leérünk Hanna nagyszüleihez. Zalán dudál, egyetlen pillantás alatt kinyílik a nagykapu és beáll az udvarba a többi kocsi mellé. 

-      Ezek szerint már itt van mindenki! – sóhajtok nagyot, amikor meglátom a kocsikat.

-      Igen, mi  reggel jöttünk Nattiékkal, de Anyuék és a nagynénémék már tegnap délelőtt megjöttek. Hanna is itt volt, innen ment át Siklósra alig egy órája.

Kérdőn nézek rá. 

-      Az egy közeli város, nem érdekes – legyint – ott van a lagzi.. . 

De nincs ideje befejezni, mert hirtelen körülöttünk tolong mindenki. Sorban kapom a puszikat, az üdvözléseket. Hirtelen fő szövetségesem kerül elém. Elnevetem magam, amikor megpróbálom átölelni, de nem megy, helyezkedünk mindenki  legnagyobb örömére, mivel élénken nevetnek rajtunk. 

-      Isten hozott. – ölel át mosolyogva Natti. – Gyere ülj le, mert amint látom majdnem szétesel.

-      Hát ami azt illeti, nagyon fáradt vagyok! – motyogom halkan miközben követem Nattit a nappaliba, ahol már Veronka néni megterített nekem.

Nem merem megkockáztatni, hogy visszautasítsam, de alig megy le falat a torkom, és alig tudom visszatartani magam, hogy ülő helyzetben el ne aludjak. Távolról hallom, hogy valaki mondja, hogy kísérjenek át, és feküdjek le. Észlelem, hogy Zalán beszél hozzám, fel is állok, és engedelmesen követem. Átmegyünk a kisebbik épületbe ahova már a többiek beköltöztek. Teljes kómában megyek Zalán után, aki benyit a már ismerős szobába.

 Hirtelen megcsap az illata, szinte körülölel, és én már ettől boldog vagyok. 

-      Megágyaztunk miután elment, dőlj le nyugodtan. Senki nem fog zavarni. Aludj egy kicsit mert tényleg állva elalszol.

Levetem a cipőmet, és elterülök az ágyon ruhástól. Egy utolsó kóma előtti mozdulattal magamhoz húzom a pizsamáját, beletemetem az arcom, és illatával az orromban merülök álomtalan alvásba. 

Hangos gyereksírásra ébredek fel. 

Hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok? 

Tétován nézek körül. 

Aztán szépen lassan minden eljut a tudatomig. Hanna nagyszüleinél vagyok, Hanna szobájában, Hanna ágyában, Hanna hálóruháját szorongatva fekszem az ágyon. Előbányászom a telefonom, 6 óra van. ezek szerint 4 órát aludtam. Lentről hangos nevetés ér fel hozzám. Fel kellene tápászkodnom és lemenni közéjük. 

Nagy nehezen felkelek, a motyómból előkapom a törölközőm, és  elstartolok zuhanyozni. Felfrissülök, magamhoz térek. A szobába visszatérve gyorsan magamra kapok egy gyűrött, de tiszta pólót, farmert és pulóvert. Cuccomat gondosan elpakolom, ha menni kell, akkor ne kelljen ezzel törődnöm, elég legyen csak felkapni és már indulni is. Kitudja mit hoz a holnap. 

Hangos nevetés fogad lent. Az egész család kint ül, áll beszélget a két ház közötti asztaloknál.

-      És igen! – nevet fel Péter Hanna egyik nagybátyja – Felébredt a mi CsipkeJózsikánk! Jó reggelt édes fiam! – vereget vállon. – Jól vagy?

-      Igen köszönöm! Egy kicsit jobban. Nem is tudom hány órát utaztam . . .

Beszélgetni kezdünk, igyekszem részt venni a társalgásban, de a gondolataim egyre csak Hanna körül forognak.  Itt vagyok tőle talán 30 km-re. Szeretném már látni, szeretnék már vele találkozni, de amennyire várom, annyira tartok is ettől, mert nem tudom, hogy hogyan fogadnám, ha . . .

De nem érek a gondolatom végére, mert István megáll mellettem. Komolyan néz rám.

-      Robert, nincs kedved járni egyet?

Hirtelen elhallgat mindenki.

-      De igen. Mehetünk. – szólalok meg és felállok Csongi mellől.

Hirtelen mindenki újra beszélni kezd. Látom ahogy Edit szigorúan néz Istvánra, és Natti tekintetét is elkapom ahogy mellette elhaladva rám kacsint, miközben bíztatóan rám mosolyog. 

Nagyot nyelek. Tudtam hogy eljön ez a beszélgetés, készültem is rá, de most valahogy . . . 

Csendben megyünk hátra a kert felé. 

-      Erre nem is jártam még. Milyen szép ez az udvar. – szólalok meg halkan, mert zavar a csend ahogy hátrafelé megyünk.

-      Hát igen, ma délelőtt Péterrel és Ferivel megmetszettük a gyümölcsfákat, nemsokára zöld lesz teljesen minden. Ezt az időszakot élvezem a leginkább. Semmi nem fogható a tavaszhoz. – és csak mondja, csak mondja, csak mondja. Hirtelen a telek végén lévő apró hóhoz érünk, amiről már Hanna  mesélt, de még nem láttam.

Megállok, és Istvánra nézek, aki közben csak beszél a gyümölcsfák nemesítéséről, 

-      István! – szólok oda neki, mire kérdőn néz rám – Én szeretem Hannát, és nem fogom bántani! Szándékosan soha! Tudom, hogy ezt akartad kérdezni. 

Nem szól semmit, szembefordul velem és figyel. Állom a tekintetét. 

-      Mégis ezt tetted Robert! – mondja ki halkan, - Mégis bántottad. Miért kellett Kristennel . . . .

-      Mert féltékeny voltam! Rettenetesen féltékeny! Amikor megláttam hogy Kellan átöleli, és nem gondolkodtam.

-      Ide figyelj Robert! Dörren rám! Az én lányom nem az a fajta aki egyszerre több kanalat tart a vízben! Értetted?! Sok mindent lehet rá mondani, hogy önfejű, akaratos, magába forduló, de hogy ribiskedne, hát azt nem!

-      Tudom István! Tudom, csak amikor megláttam a képet, akkor  az volt bennem ,hogy fáj, és ha nekem fáj akkor . . .

-      Érezze ő is, hogy mit jelent amikor máshoz érsz, mást csókolsz. . .

-      Igen! Szégyelem István, de őszintén szólva ez volt bennem.

Nem szól semmit. Én pedig egyre idegesebb leszek a rám vetett pillantástól. 

Szólaljon már meg! 

De nem, ő csak néz. Figyel. 

Majd elneveti magát. 

-      Esküszöm adok egy ostort a következő alkalomra! Mikor is van a szülinapod?

-      Május 13. – felek önkéntelenül - Ostort? – döbbenek le teljesen.

-      Hát azzal talán kordában tudod tartani a lányomat! Nehéz eset!

-      De mindent megér! – nevetem el magam, miután felfogtam a szavait.

-      Rob! Komolyan gondolod, vagy csak mert nincs más, nincs jobb . .

-      Halálosan komolyan gondolom.

-      De nem lehet gyereke. . .

-      Utána néztem, igen lehet, hogy most nem lehet, de később, ha a szervezete helyreállt, még előfordulhat, volt már olyan nő aki miután megműtötték rá 3 évre már anyuka volt. De ha nem lehet akkor van más lehetőségünk is, legfeljebb örökbe fogadunk egy babát. Ezernyi lehetőségünk van! De ráérünk. Én szeretem, és nem számít ez sem. Szeretem István Hannát, szeretem.

-      Jól van fiam . . . .

Hanna

Bekanyarodom a hídra, dudálok, hogy nyissák ki a kaput. De az nem moccan. Dohogva szállok ki kocsiból.

-      Basszus mindenki a fülén ül?

Benyitok a kapun, majd beállok később az udvarba. Amint meglátnak egyből mindenkibe benne akad a szó.

-      Mi van? Miért néztek rám ilyen döbbenten?  - szólalok meg – kinőtt a harmadik mellem, vagy mi bajotok van?

-      Hát te? – szólal meg Natti – Kidobtak a lagziból?

Nem kerüli el a figyelmem, hogy összenéznek Zalánnal, és az sem ahogy Tamás és Csongi összeröhögnek.

-      Nem tetszett a társaság, a hivatalos rész után inkább hazajöttem, azzal, hogy nem érzem jól magam. Inkább itthon vagyok veletek. – de ekkor feltűnik, hogy az egész társaság sűrűn pillantgat a gyümölcsös felé. – Elárulnátok, hogy mi ba. . . .

Hirtelen belém akad a szó, mert feltűnik Apu . . .  és egy túlontúl ismerős járású alak mellette.

Döbbenten meredek rá . . . .

168941