107.fejezet: AZ ÖSSZEESKÜVÉS

Sziasztok!

Úgy-ahogy készen vagyok a folytatással. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fog-e nektek az ötlet.

Nos akkor csapjunk a lecsóba!

Ja! És nincs exkluzív szerződésem a zsepigyárral! :D :D :D 

Jöjjenek a válaszok.

Krisztina:

Nézd, nem modnom, hogy nem lesznek szomorú részek még, de most már lassan tényleg kievickélünk a depiből, azonban lehet hogy még kelleni fog pár darab pzs.

K.:

A fejezetek számát nem tudom megmondani, 2-3 ilyen rész biztosan lesz még.

Kolett:

Jól látod a helyzetet! :D Nem valóban nem mond le Hannáról. (miről írnék akkor?)

Anna:

hát a happyre még várni kell, de lesz! ;)

Egyszer biztos!

Évi:

Szia! Örülök neki nagyon, hogy írtál! Jó tudni azt, hogy vannak mindig akik felfedezik a történetet és teszik is nekik!

Zsuzsi:

Köszönöm! Nagyon kedves vagy, igen kicsit jobban vagyok. Rob döntött, és az események most kicsit felgyorsulnak majd. (Most tényleg!)

aniw:

Nem tudom Életem megmondani, hogy mikor fogunk rózsaszínben pompállani! Egyszer biztosan, de pár részt még azért várni kell rá.

Pet:

Helló! Hanna kicsit bonyolult lelkivilágú lány, erre gondolom már rájöttél. Amit lehet azt megbonyolítja, makacs, de ugyanakkor végtelenül jólelkű és akit szeret azt nagyon szereti. Szerintem sikerült megalkotnom a két hülye egy pár tökéletes szereplőgárdáját! :D Én mindenesetre imádom őket! Rob gondolkodik. . . Néha szokott a drága.  Köszönöm a jókívánságot! Ja és nem nem foglalkozom velük! ;)

TheGirl:

Légy üdvözölve itt nálam! Mindig örülök, ha új „arcokat” látok itt! Annak meg méginkább, hogy tetszik is a történet! Olvass szorgalmasan, és komizz is ha lehet!  :D :D ;D  Pusza!

Zsorzsi:

Életem, akkor kicsit tárazz még be!

Nem mondom, hogy nem lesznek bőgős részek még, de ilyen depi már ami ebben a pár részben volt, már tényleg nem lesz. Miért a tided nem szokott felgyorsulni?  ;D

Judy:

Igen, próbálom magam összekaparni. Néha nehéz leülni és írni, mert valahogy nem jönnek a szavak. Ilyenkor hagyom a fenébe az egészet. De nem hagy nyugodni, mert állandóan kavarognak bennem a szavak, a párbeszédek, és egy idő után azon veszem észre magam, hogy ülök, és püfölöm a klaviatúrát. Pár részig még azért szomorkodni fogunk. Bocsika!

Noémi:

Sietni fogok a folytatásokkal ígérem! Oké? ;D  Pusza!

Gabó:

Jaj Életem! Most mit mondjak?! Igen drágám már túl vagyuk a nehezén. Most tényleg! Komolyan, esküszöm, azt azonban nem mondom, hogy nem lesznek még sírdogálós részek . . . .

Maris:

Szia! Most komolyan! Rám unnátok, ha állandóan itt lógnék! :D

Arra, hogy újra együtt legyenek még kicsit várni kell ugyan, de a projekt nem lehetetlen!

Danielle S:

Szia! Azt kell mondanom, hogy a hogyanon átsiklottam Nem tudom miért, egyszerűen nem éreztem rá. Azért emlékek szintjén visszafogok rá térni ígérem! Nos Zalán és Hanna, hát ők egy külön misét megérnek! Nem kell csalódnod Zalánban, de neki is lehetnek rossz periódusai! Ő sem a tökéletes báty! Kifognak békülni egymással. . . . majd.

csez:

Helló Édes! Elpirultam!

Szívessen! :DDDDDDDD!

Lol:

Jaj! Újabb friss hús a fedélzeten!

Pusza! Údv itt nálam! Jaj mindig nagyon örülök ám amikor új olvasókról hallok! Remélem maradsz is körünkben és szorgalmasan komizol is! :D :D :D

Pixie:

Helló Baby! Ne már! Ne rí pipi!  Most komolyan! Átkot szórnak a fejemre a Balcsinál a vízügyesek még a végén!

Nem nem kell sokáig sírdogálnotok :D 

Golden:

Helló Édes! Igen döntött, de úgy éreztem, hogy ez a tagló még kell ide. Nagyon megbántam volna, ha ezt kihagyom, és már ballagunk felfelé. Egyébként már gondolkodtam a meózáson! ;D

Kristi:

Ne fordulj be Életem! A nagy vihar már elmúlt, most már csak csendesen esik az eső. Nyugalom! Jön még szivárvány!

Jaj ezt most tényleg én írtam?! :O

Zsoi:

Nem, el kell, hogy keserítselek. Nem tudom ezt megírni Rob szemszögéből. Az az igazság, hogy nekiálltam, de nem ment, így inkább ugrottam kicsit. Majd azért még emlékek szintjén visszamegyünk a döntéshez, de nem most. Talán a következőben.

Timi:

Az életveszély elmúlt ténylegesen, de sírdogálni még fogunk azért, (egy kicsit) Őszintén szólva, nem tudom, hogy van-e az életben olyan, hogy jó döntés? Mindenesetre döntött már. Örülök, hogy írtál!

kriszty:

Nem kell izgulni, a Heni-Rob párosért meg aztán biztosan nem! Jaj amikor megláttam, annyira elkezdem nevetni . . . . Tudom, hogy Hannát akartál írni, de . . . hát meglepődtem az kétségtelen! hihihihi

Köszönöm!!!

Edina:

Ne már!

Én is sajnálm őket, de én ezt most így érzem jónak, kellett ez a hullámvölgy, és hidd el nem az volta a célom, hogy bőgjetek! Bár az kétségtelen tény, hogy azért jól esik, hogy ilyen szélsőséges érzelmeket sikerült kiváltani belőltek!

Szusi:

Helló Édes! hihihihi! A gyermeked és te is remélem rendbe jöttetek! Esküszöm nincs szerződésem a zsepigyárral! Ne rám fogd, hanem a nyuszira, hogy sírdogálsz! Lesz vidámság azt garantálom!

Egyben egyet kell értenünk, én sem szerettem ha a pocakomhoz nyúlkáltak én sem engedtem a páromon kívül másnak, de kellett a fejezetbe, és azt kell mondanom, hogy hatásos volt!

Nelli:

Örülök, hogy ránk találtál és tetszik is a történet! Szeretettel köszöntelek itt nálam!  Azt azért megsúghatom ugye, hogy nagyon szeretek komit olvasni . . .

Nos bizonyára rájöttetek már az utolsó részeket olvasva, hogy erősen bennem volt  az, hogy befejezem a történetet. Nem tudom, talán azt kellett volna tennem, de nagyon szeretem őket.

Abban, hogy mégis folytatom erősen benne volt a keze pár embernek, akiknek ez úton is nagyon – nagyon szeretném megköszönni a támogatását, a barátságát, és a tőlük kapott szeretet!!!

KÖSZÖNÖM LÁNYOK!

KÖSZÖNÖM AZ E-MAILEKET, A BÁTORÍTÁST, AZT, HOGY MELLETTEM ÁLTATOK!

Nagyon igaz a mondás, hogy a szavakkal gyilkolni is lehet, de életet is megmenthet.  

Jó olvasást!

Chat1

Edit:  Nem tudom Natti, szerintem nem fog beválni. 

Natti: Miért ne válna be? Ne legyetek már ennyire negatívak! Tessék pozitívan állni a dologhoz! 

Emma: Szerintem is rendben lesz a dolog. Robbal beszéltetek már? 

Natti: Én igen. Most utaztak vissza Vancuverbe LA-ből

Emma: Egyem a szívét! Tud élni a drága! XXDDDDD

Claire: Hát nem tudom Emma. Nem hiszem, hogy annyira élvezi az állandó utazgatást. Fáradt már, nálunk is otthon hagyta a cuccai felét, aztán meg mérgesen szidta a légitársaságot, hogy elveszett egy csomagja! Soha nem jön meg ennek a gyereknek az esze!

Edit: Ne bántsd azt a gyereket Claire! Valamiben szórakozottnak is kell lennie!

Claire: de ennyire? Nagyon szeretem, mert a fiam, de nagyon hiányzik mellé egy erős női kéz, őszintén szólva ezért is örülök is neki, hogy így döntött. 

Edit: Én azért kicsit félek, félek Claire, hogy ne bánja meg! Aggódom, hogy . . .

Natti: Fejezd be Anya! Rendben lesznek! 

Emma: Szerintem is kár ezen aggódni! És nem értem, hogy miért agyaltok ezen! Az orvos nem azt mondta, hogy egyáltalán nem lehet babája! Lehet, hogy természetes úton nem jön össze nekik! Egy nyalka lombik például segítségükre lehet, vagy ott van a béranya lehetősége is! 

Claire: Sam, Tom, és a lányok is ezt mondták neki amikor beszélgettünk róluk. És igazat kell adnom nekik. Ha nem is jön össze nekik azonnal, legalább lesz idejük összeszokni, összecsiszolódni, élhetnek, utazhatnak kicsit. 

Natti: Most vizualizálok! XDDDDDD

Clare: Mit? 

Natti: Kémcső. . . .

Edit: Édes lányom!  Elment az eszed!?

Natti: Most miért Anya?! XDDDDDDD

Edit: Jaj istenem! Nem vagy normális! 

Natti: Most mi bajod van? Elképzeltem, hogy mi jönne ki Rob és a kémcső házasságából! 

Claire: két ballábas üvegcsövek?

Emma: kócos séróval! Vadító pillantással, és . . 

.

Edit: Na jó! Fejezzétek be! 

Claire: Ugyan Edit! Hagyd őket! Csak vidámak! 

Edit: Jó de, 

Claire: Nincs semmi de! Én nagyon élvezem ezeket az esti trécseléseket! A lányaim csak lesnek, hogy minden este itt ülök a gépnél, máskor meg szinte le sem ültem mellé, most meg minden este itt vagyok, és végig vihogom az egészet. Richard is már ferdén néz rám! Sokszor nem ugrok neki amikor kávét kér. Meg is jegyezte, hogy úgy látja ha kávét akar inni, akkor kénytelen lesz elmenni a Paulhoz.

Edit: Richard lázad?! Nem mondod? 

Claire: De, lázad.  Felvetettem neki, hogy mi lenne, ha közelebbi ismeretséget kötne a kávéfőzővel, és vele karöltve néha lefőzne magának egy adagot! Morgott de megcsinálta. 

Rob: Sziasztok! 

Emma: Helló Rómeó! 

Natti: Szia Rob! 

Claire: Szervusz gyerekem! Rendben megérkeztetek? 

Rob: Igen rendben. Most itt ülök a szobámban. Hanna mit csinál? Jól van? 

Natti: Nem tudom anyuéknál van most. Apuval voltak motorozni. 

Rob: Motorozni? Ilyenkor? De hát még hideg van! Most komolyan elengedtétek motorozni?! Most volt kórházban! 

Emma: Rómeó az már majdnem egy hónapja volt! 

Rob: De akkor is! Majdnem meghalt! Eszik? 

Edit: Igen Robert eszik! Egyébként szia! 

Rob: Szia! 

Edit: Bocsánat, hogy eltűntem, de most jöttek meg és rájuk néztem. Még mielőtt kérdeznéd Robert, igen jól van, nem beteg, és fel is volt rendesen öltözve. Peti fűtőszálas motoros cucca volt rajta. Háromszor belefért! 

Natti: nadrágtartót kellett volna ráadni! hihihi! 

Edit: Apád nadrágszíja volt rajta, hogy le ne essen róla a gatya. Igaz az is kétszer(?) háromszor körbeérte. XDD

Claire: Istenem ez a lány! Komolyan mondom, ha nem volna ki kellene találni! Tegnap hol is voltak a férjeddel Emma? 

Emma: Ne is mond! Még most is a guta kerülget ha rá gondolok! 

Rob: Mi van? Hol volt? 

 

Emma: Szerinted? Mi a kedvenc férjem legújabb dilije? Tereprallyn! 

Rob: Mi van????? 

Emma: Ha nem tudnád drágámnak újabban az a dilije, hogy terepjáróval térdig érő dzsuvában autókázik. 

Natti: Ne is mond! Csongiba tegnap bennakadt a szó amikor Hanna fülig sárosan megjelent, pedig ez nagy dolog, hogy elakad a drágaságom szava! 

Rob: Na jól van! Hogy engedhetitek neki? Ezt nem hiszem el! Most volt nagyon beteg! Miért nem szóltok rá?! 

Emma: Azért mert így ereszti ki a gőzt! Rob azért! Nem beszél, magába van fordulva, mert hiányzol neki, és nem tud magával mit kezdeni! 

Claire: Beszéltetek vele? 

Edit: Számtalanszor próbáltam vele beszélni, de azt mondja, hogy jól van. Veszekedtem vele, hogy ne hallgasson megint, de csak azt hajtogatja, hogy jól van, ne izguljak!  

Claire: Pszichológushoz küldtétek már? 

Natti: Igen, az egyik kollégámmal beszéltem is, elvállalná, de nem hajlandó elmenni hozzá. Azt mondja, hogy jól van, nem kell neki pszichológus. 

Zalán: De kell! Sziasztok! 

Rob: Helló! Te tudsz rá hatni Zalán! Beszélnél vele?

Edit: Szia kisfiam! 

Natti: Helló Zalán. 

Emma: Na mi van cukorbogyó?! Megjelentél? Hogy-hogy ide dugtad az orrodat? 

Zalán: Ne pimaszkodj, mert meghúzom a hajad! 

Emma: Csak szeretnéd kisapám! Csak szeretnéd!

Rob: Zalán! Kérdeztem valamit! 

Zalán: Tudom, de Rob nem hiszem, hogy én lennék az aki most hatni tudna rá. 

Rob: Nem beszéltél vele mi? 

Zalán: Nem. 

Rob: Miért? 

Zalán: Mert. 

Rob: Ez nem válasz! Miért nem tudsz vele beszélni? Nem hiszem, hogy levenné a fejed! Túlzottan szeret ahhoz! 

Zalán: Nem Rob, akkor nagyon megbántottam, és a kórházban sem tudtam vele beszélni. Próbáltam, de rám sem nézett, felém sem fordult. 

Rob: Nem tudom, hogy mi az istennek kellett nektek letámadni?! Mi a szart mondtatok neki, amin ennyire berágott?! 

Zalán: Ne beszéljünk erről, majd megoldom! Inkább beszéljünk arról, hogy hogyan tudnánk ezt a libát elküldeni dokihoz! 

Claire: Nattinak volt egy jó ötlete, amit érdemes lenne végig gondolni. 

Rob: Mi az? Mit találtatok ki? 

Zalán: Istenem, miért lettem ideges? Ha ti kitaláltok valamit annak nem szokott jó vége lenni! 

Emma: Na ide figyelj te nagyokos! Mi legalább próbálkozunk, és nem sunnyogunk a sarokba! 

Natti: Na elég volt! 

 

Claire: Istenem mintha a az én három kölykömet hallanám! 

Rob: Anyu! 

Claire: Mi van kisfiam? 

Rob: Légy szíves! Tehát? Hallgatlak benneteket!  Ő ő ő ő szóval értitek! 

Emma: XDDDD

Edit: Áruljátok már el mit jelent ez az XD-zés? 

Natti: A nevetést szimbolizálja Anya! XDDDD

Edit: Ja. 

Claire: Ja, engem is tegnap homályosítottak fel. Öreg vagyok én már ehhez a chatelgetéshez! 

Edit: Én élvezem Claire! Olcsóbb, mint a telefonálgatás! 

Claire: Ez kétségtelen! XD!(Ha már tudjuk mit jelent! XD)

Rob: Anya! Térjünk a tárgyra! Tehát mit találtatok ki? 

Natti: Azt, hogy bezengem neki, hogy amikor két hete kint voltam Angliában egy konferencián hallottam róla, hogy létrehoztak olyan chatszobákat, ahol olyan emberek beszélgetnek egymással akinek hasonló gondjuk van. Minden ilyen chatet, egy pszichológus vezet, aki kicsit irányítja a társalgást, kérdez, célzatos kérdéseket feltéve. Sokszor elég az, ha csak beszélünk a bennünket zavaró dolgokról, sokszor elég csak hogy beszélhet róla a páciens, és itt azon melegében mások szemszögét is látja, hallja, ami segíthet, abban, hogy a problémát feldolgozza. Mindenki álnéven szerepel, így megmarad mindenkinek a névtelensége, és szakszerű segítséget is kapnak a páciensek. Sokan vannak olyanok akinek nem telik pszichológusra, vagy csak úgy mint Hanna nem hajlandók szembenézni azzal a ténnyel, hogy pszichológusi segítségre van szükségük. Ennek alapján csinálhatnák egy zárt chetet, ahol álneveken beszélgethetnénk, elmondanánk a problémáinkat, és így talán rátudnánk arra venni, hogy beszéljen, hogy felengedjen, mert jelenleg szorong. Titkolja, de szorong. Túl szélsőségesek a reakciói. 

Emma: hát a tegnapi nevetőgörcs az erről tett tanúbizonyságot! Utána meg sírva fakadt.

Rob: Mi történt? 

Emma: Felmerészkedett a netre. 

Rob: És? 

Emma: Meglátta a képeidet. 

Rob: Melyikeket? 

Emma: Hát azokat amiken abba rettenetes MTV-s kabátba battyogsz ki a reptérről, még a múlt hónapban, amikor mentetek vissza Vancuverbe Krissel.

  

Natti: Jaj Rob az rettenet az a kabát! Túrtad? 

Claire: Nem az én ízlésemet örökölte! Rám ne nézzetek! 

Rob: nem értem mi bajotok van! Az egy jó meleg kabát. 

Emma: az lehet bogaram, de hogy ronda az biztos! Hanna el is röhögte magát rajta, de utána sírva is fakadt. Nagyon hiányzol neki, de . . .

Rob: De?

Emma: De makacs, és állandóan azt mondogatja, hogy jól döntött, ugyanakkor ahányszor csak meglát. . .  látnod kellene az arcát ilyenkor! De amikor észreveszi, hogy figyeljük akkor azonnal rendezi a vonásait. Ezért mondom, hogy mindenképpen kellene valakivel beszélnie, és ha nem akar orvoshoz menni akkor segítsünk mi neki! 

Zalán: De hogyan? 

Natti: Kitalálsz magadnak egy nick nevet azon bejelentkezel és elmondod a bánatodat. Ennyi. Persze nem használsz neveket. Valós neveket! Ez fontos, nehogy rájöjjön, hogy mi vagyunk az álnevek mögött. Beszélhetsz a saját problémáidról, gondjaidról, félelmeidről, csak ne valós nevek, helyek, történések hangozzanak el. Megcsinálom a chatet, elküldöm a linket, és megbeszéljük, hogy mondjuk minden nap este 8-kor felnézünk. Ki hogyan ér rá, és beszélgetünk. Neki is megadom ezt a linket. Na mit szóltok? 

Zalán: Hát nem is tudom. 

Rob: Azt hiszitek, hogy Miss. Holmes nem jön rá arra, hogy mi vagyunk a nevek mögött? Naivak vagytok! 

Emma: Ha okosan csináljuk akkor nem. Az elején kell észnél lennünk! Aztán feljövünk ide és megbeszéljük, hogy hogyan tovább. 

Edit: Őszintén szólva kicsit aggódom ez miatt, de legyen. Én benne vagyok! 

Natti: Tehát akkor anya és én. 

Emma: Engem is számolj! 

Claire: Én is benne vagyok. 

Natti: Fiúk? Ti? 

Rob: Oké, de ha baj lesz belőle egyenként levadászlak benneteket! 

Zalán: Na jó, benne vagyok én is! 

Natti: Oké zsoké! Akkor küldöm a linket! Én menetem bocs mert megjött az uram, és kissé morózus a drága! ÓÓÓ 

Claire: Szia Natti! 

Zalán: Szia Hugi! 

Rob: Szia! 

Edit: Biztos megint az építési vállalkozóval vitatkozott! Soha nem készülnek el azzal a házzal! Kicsit felgyorsultak most az események, mert István állandón a nyakukon lóg! XDDD Remélem mire megjön Luca készen lesznek!. 

Claire: tényleg mikor szül Natti? 

Edit: Június elejére van kiírva, de már most nagy pocakja van. 

Rob: Hanna hogy viseli? Nagyon nehéz lehet neki minden nap látni Nattit. 

Edit: Nem tudom Robert, előttünk nem mutatja, hogy bántaná. Sokat segít Nattinak, és varr. Babatakarót varr. Láttam, nagyon szép lesz. 

Rob: Otthon is ezt csinálta. Már rájöttem, hogy akkor vonult el amikor bántotta valami. Olyankor mindig félrehúzódott. Soha nem esett le, hogy ez az miatt lehet, mert valamit nem tud, vagy nem akar valami elmondani. Én mindig csak azt hittem, hogy szüksége van arra, hogy egyedül legyen

.

Emma: Bocsi! Nekem is mennem kell! Hazajött a sétából a lánygyermekem és az uram! Sziasztok! 

Claire: Én is megyek! Jó éjt! Te meg vigyázz magadra kisfiam! 

Rob: Szia Anya! Akkor én is megyek! 

Zalán: Jó akkor! Én is búcsúzom!  Sziasztok! 

Edit: Jól itt hagyott mindenki! Akkor én is kikapcsolok. 

Robert

Még hogy tereprally! Motorozás! Elment ennek a nőnek az összes esze?! Most volt beteg! Nem hiszem el! Istenem én tuti bezárnám, egy meleg szobába és ki sem engedném onnan, amíg rendbe nem jött! Eszelős!

Le kell valahogy vezetnem a feszültséget ami bennem van. Lerogyok az ágyra, és előkapom a gitárom. Lefoglalnak a hangok, a dallamok, így sikerül mindent kizárni.

Kopognak. 

Basszus ki az? Nem igaz nem lehet itt sem nyugton hagyni!?

Felpattanok és dühösen caplatok az ajtóhoz, akárki is az, elküldöm a picsába! Hagyjanak békén! Most csak punnyadni akarok! 

-      Na mi van? Mit dühöngsz már megint?! Kénkőfüst szivárog a füleden!  – vigyorog velem szemben Sam, mire lassan kiengedem a belém szorult levegőt. – Na mi van megkukultál?

-      Nem, csak most programozom át az agyamat, hogy ne küldjelek el a búsba!

-      Jah, akkor jó! Helló! – vigyorogja és besétál mellettem - Oda úgy se mennék! Na öltözz Rob! Kicsit kirándulni megyünk!

-      Nem, nem megyünk, max mész Sam, nekem most semmi kedvem a mászkáláshoz. Hideg van, fázom, és semmihez nincs kedvem!

-      Na figyelj Rob! Most fogod magad, felöltözöl és eljössz velem, nem fogod megbánni!

-      De Dean . . .

-      Neki már szóltam, mindjárt készen lesz. – kopognak – Illetve már készen is van. – fordul nevetve az ajtó felé aminek kilincsét még mindig szorongatom, - Na nyisd már ki! – vág oldalba. Önkéntelenül teszem amit mond. Kinyitom, és Dean vigyorog velem szembe.

-      Helló! Nem vagy még kész?

-      Még kéreti magát! – röhög Sam Deanre. – Na mozgás Csipkejózsika! Öltözz!

Csak bambán nézek rájuk, végül is miért ne? Berongyolok a hálóba és magamra kapom a farmerom, egy kabátot, de az istennek nem találom a sapkám! Morogva túrom fel a táskám, miközben hallgatom, ahogy kint a nappaliban nevetgélnek. 

-      Na menjünk! – szólal meg Sam, amikor meglát.

-      Oké de hova megyünk?

-      Majd meglátod!

A lenti közös lakásból hangok szűrűdnek ki amikor elmegyünk mellette. Nevetgélnek, szövegelnek. Lehet, hogy nekem is le kellene mennem közéjük. 1-2 hete forgatás után eltűnök a szobámban. Egy ideig hívtak, de lassan belátták, hogy nem érdemes. Erőt veszek magamon és ma lemegyek én is, határozom el. Jó lesz emberek között lenni. Hanna is ezt csinálja, próbálkozik. Beülünk az autóba. Hallgatom ahogy dumálnak, én meg csak szórakozottan bambulok ki a fejemből. Hirtelen felfogom, hogy megálltunk. 

-      Na már meg is jöttünk. – közli Sam, mire kíváncsian nézek körül, hogy hol vagyunk.

-      Ez egy állatmenhely. – állapítom meg eszesen a nyilvánvalót.

-      Na néd a! – röhög ki Sam – Csak nem tudsz olvasni?! Arra gondoltam, hogy kell melléd valaki, aki eltereli a gondolataidat, akivel foglalkozhatsz. A nővéreiddel agyaltunk rajta, és Lizzy vetette fel, hogy jót tenne neked egy kutya. Így most itt vagyunk – mutat a bejáratra ahol belépünk.

Meglepődve meredek rá. De ahogy belegondolok egyre jobban tetszik az ötlet!

Egy idősebb nő jelenik meg mellettünk, szeme sem rebben engem meglátva, ami megnyugvással tölt el. Bemutatkozik Elena akárkicsoda nem értem.

-      Örülök, hogy eljöttek hozzánk. – néz ránk figyelmesen. – Egy jövendőbeli gazdinak mindig örülünk! – mosolyog – Legalábbis remélem, hogy nem csak látogatóba jöttek!

-      Nem valóban nem. – nevetek én is rá – Egy kutyát szeretnék örökbe fogadni. Tudja régen volt egy kutyám, de elpusztult, ami nagyon megviselt. Sokat utazom, és a szeretteimtől sok időt töltök távol, kellene valaki akivel törődhetek, aki vár és örül nekem amikor hazamegyek.

Hirtelen Herki ugrik be, hogy mennyire örült minden alkalommal amikor hazaértünk. Őszinte öröm volt a szemében, ahogy viháncolva körbeugrált. Egyre jobban tetszik az ötlet, hogy kutyám legyen újra. Herkules Hannánál van, így őt nem cipelhetem. Igen kell egy kutya!

Miközben agyalok, elindulunk az épület mögé, ahonnan hangos több szólamú ugatás hallatszik. Emberek jönnek, mennek, etetik, gondozzák az állatokat. Elképedve nézek a szomorú szemekbe, összeszorul a szívem a gazdátlan, kidobott állatokat látva. 

-      Ez iszonyú! – suttogom.

-       Rengeteg az olyan felelőtlen ember, aki semmibe veszi a többi élőlényt! Ki nem állhatom ezeket! Nagyon sok állat köt ki nálunk, akiket kidobtak, vagy éheztettek, megvertek . . . El se hinné, hogy miket látunk. Sok –sok állaton segítettünk már, de nem tudjuk őket hónapokig eltartani. Sajnos egy idő után el kell altatnunk őket. – suttogja őszinte bánattal – Nagyon utálom ezt, de az vígasztal, hogy rengeteg állatnak viszont segíteni tudunk.

-      Hol vannak azok a kutyák amik altatásra várnak? – fordulok felé izgatottan. d

-      Erre – mutat egy kennel sor felé. 

Láttunkra felpattannak a kutyusok, és farok csóválva néznek ránk ahogy közeledünk. Elszorul a szívem, legszívesebben mindegyiket hazavinném, de nem lehet. Végignézek rajtuk, szinte mindegyik fajtiszta kutya, akik reménykedve néznek nagy szemeikkel ránk. És akkor megpillantom őt!

Ott viháncol a többi kutya között. Kis kajla játszótéri keverék. Csúnya, de a szemei ellenállhatatlanul vidáman csillognak! Elnevetem magam, Elena a gondozónő észreveszi hogy kit figyelek. 

-      Hát igen ő mindannyiunk kedvence! Eszetlen, szeles kölyökkutya! De senkinek nem kell, mert nem fajtiszta, mert csúnya! Mindenki ezt mondja rá, pedig egy kis kedves bolond! Talán 3-4 hónapos lehet, kidobták, egy bárnál a szemeteskuka mellé alig pár hetesen. Sokáig küzdött, de szerencsére életben maradt. Ha nem viszik el, holnap el kell altatnunk. – sóhajt fel Elena.

-      Nem altatják el, ő az én kutyám. – nézek a kis kelekótyára,  akit őszintén megkönnyebbülve hoz ki a kennelből Elena. Közelebb megyek hozzá, és ő azonnal rám veti magát. Bolondosan ugrál körbe, játékosan ugrál rám.

-      Te tényleg csúnya vagy! – nevetek miközben vakargatom a füle tövét amit nagyon élvez. – olyan a bundád mint egy medvének! – röhögök rajta, és lehajolok, mire képen nyal.

-      Akkor azt hiszem a keresztelőt is megtartottuk! – neveti el magát Sam, és lehajol ő is hozzá. – Helló Bear!

-      Bear? Csak így egyszerűen Bear? – nevetek Samre, majd pillantok vissza a kutyámra – Bear. – ízlelgetem a szót, - végül is miért ne? Szia Bear! Gyere hazamegyünk! – gyorsan felkapom, mire képen nyal

-      Látom tényleg jó helye lesz magánál. – néz ránk elégedetten Elena,

Gyorsan elintézzük a papírokat, kapunk egy ajándék pórázt, és egy-két szóból azon kapom magam, hogy száguldunk az állatorvoshoz akihez pár hónapja Herkit vittük Hannával. Az emlék hatására elszorul a szívem, de Bear rám ugrik és nyalogatni kezdi a képemet.

-      Hé nyugi pajtás! Nyugi! – próbálom nevetve lefogni, hogy ne ugráljon szenzitív zónámon, mert azért még ha kémcső segítségével is, de akarok még gyereket egyszer majd! – Nemsokára nem lesz ilyen fényes jókedved! El kell mennünk a dokihoz, megkapod az oltásokat, - vidáman néz rám fekete gombszemeivel – hiába bűvölsz! – nevetek rá – Valahonnan ismerős tudod, ez a tekintet! Ha majd megismered, te is szeretni fogod ám! Ő is pont így tud rám nézni!

-      Ez aztán a bók! – röhög rám Sam – Ha ezt Hanna hallaná!

-      Tényleg Rob! – fordul hátra Dean – Herkules kinél van?

-      Hannánál.  Amikor Quinninél voltam, hogy megbeszéljük a dolgokat és elbúcsúzzam, elhoztam. Felhívtam Hannát, hogy nagyon hiányzik Herkinek, és bár nagyon szeretem a kis dögöt, de nála jobb helyen lesz. Sírva fakadt. Egy hete már nála van.

-      Hogy került hozzá?

-      Feladtam repülőn, István ment érte.

-      Örült neki?

-      Edit szerint nagyon. Rögtön meg is keresztelte Csongi bakancsát, - nevetem el magam amikor visszaidézem ahogy Natti elmesélte – ezzel meg is alapozta kettejük kapcsolatát. Imádja Csongi zoknijait ellopkodni! Natti szerint már megszokott esti program, hogy Csongi kergeti Herkit aki újabb fuszeklit zsákmányolt. Figyi komám! – nézek a mellettem üldögélő kutyusra – Nincs zokni, meg gatya rablás! Azért kikapsz!

Felröhögnek mellettem. 

Natti

Fekszik a kanapén bámul maga elé és sír. Kicsit összekapta már magát, hízott kicsit, talán jobban néz ki mint pár hete.

 

-      Mi a baj? – ülök mellé, mire összerezzen és meglepetten néz rám.

-      Nem is tudtam, hogy van itthon valaki! – suttogja, felül, elfordul és a könnyeit kezdi törölgetni. - Semmi Natti. Semmi.

-      Ne mond már! Mi bajod van? – fordulok felé, és nem hagyom, hogy félre nézzen.

-      Csak. . . .

-      Csak?

-      Csak tényleg vége van! Elküldte Herkit, most már tényleg vége van! – zokogja.

-      Hanna! – nézek rá – Ezt akartad nem?

-      Nem Natti, nem ezt akartam! Én vele akartam maradni, és szeretni őt, de te is tudod, hogy nem lehet! Nincs választásom! – üvölt rám és járkálni kezd. Nem lépek mellé, nem kezdem vigasztalni. Nem. Legyen dühös, legyen csalódott. Fájnia kell, hogy tudjon választani.

-      Egy hete Natti, egy hete. Annyira fáj! Tudom, majd egyszer elmúlik, el kell múlnia . . .  Muszáj. Nekem is tovább kell lépnem, és ő már megtette. – motyog maga elé – Volt egy szép évem. Tudod, hogy ma van egy éve, hogy először találkoztunk. Pont ma. Ma van egy éve, hogy az Andrássy úton megláttam. Az életem legszebb éve volt, hiszen egy álomban éltem. Vele. Szerettek, babát vártam, volt egy gyönyörű lakásom. De ami a legfontosabb ő. Szeretett. Tudod amikor a kórházban voltam, volt egy álmom. Azt álmodtam, hogy ott áll felettem, és azt mondja hogy szeret, és ne adjam fel, mert én kellek neki, tartsak ki legyek erős. Éreztem! Natti éreztem az illatát, az érintését, a simogatását. – suttogja – Ebbe kapaszkodtam ebbe az érzésbe, és jó volt azt hinni, hogy felébredek akkor ott lesz, mosolyog rám, megcsókol és átölel, hogy érezhetem az érintését. Minden pillanatot elraktároztam Natti, minden szót, mondatot, érzést, érintést, illatot. Tudom, hogy szépen el fog felejteni, hiszen semmi sem tart örökké. Az álmokból is fel kell ébredni egyszer. – suttogja – Csak ne lenne ilyen mocsok keserű az ébredés!

Az utolsó szavakat már csak suttogja. És nekem összeszorul a szívem. Pokoli lehet amit átél. Pokoli. 

-      Figyelj! – nézek rá –Szükséged van szakszerű kezelésre Hanna. Ne tiltakozz, előbb hallgass végig! – szólok rá amikor tiltakozásra nyitja a száját – Felesleges hajtogatnod, hogy jól vagy, mert nem vagy jól! Egyáltalán nem vagy jól! Tudom, hogy nem akarsz elmenni pszichológushoz, de szükséged van kezelésre, tetszik vagy sem! 

Hallgat. 

-      Pár hete voltam kin Angliában egy kongresszuson. A 21. századi módszerekről volt többek között szó. Az egyikben azt alkalmazták, hogy közel azonos problémájú pácienseket „zártak” úgymond egy szobába. Ez egy chat szoba. Te döntöd el, hogy fellépsz-e, hogy beszélsz-e, vagy csak hallgatod a többieket. Névtelen, nick neveken történik a beszélgetés. Egy pszichológus koordinálja. Ő nem szól bele a dolgokba, csak úgymond felvet egy kérdést, és mindenki elmondja róla a véleményét, hozzákapcsolhatja a saját baját, és annyit oszt meg a többiekkel amennyit jónak lát. A lényeg az, hogy beszéljen, beszélje ki a fájdalmat. Ezekben a csoportokban vannak rákos betegek, de vannak hozzátartozók is akik nem tudnak mit kezdeni a helyzettel amit egy ilyen beteg hozzátartozójaként él át az ember. Ezeknek a helyzeteknek a feloldásában segítenek ezek a csoportos beszélgetések. A linket nem kapja mindenki, csak azok akiket egy szobába zártak. Csak ők kapják meg a hozzáférést. Gondolkodj el rajta, szerintem érdemes lenne megpróbálnod. Ha velem, vagy velünk nem akarsz beszélni róla akkor beszélj idegenekkel inkognitóban. Hidd el segíteni fog. Szólj, ha készen vagy rá, és megadom a kolléga elérhetőségét. Nálunk még nem indult el a fajta terápia, így elirányítalak hozzá. Ő Londonban él, tehát még találkoznotok sem kell. Én a konferencia alatt beszéltem vele, említettem ,hogy van egy ismerősöm akit lehet, hogy érdekelne ez a lehetőség. Gondolkodj rajta ne utasítsd el rögtön a lehetőséget. Jó? 

Hallgat. Nem szól semmit. Szinte lélegzetvisszafojtva várom, hogy mondjon végre valamit. 

-      Oké, - sóhajt – gondolkozni fogok rajta. 

Ebben a pillanatban lép be Apu, Herkivel a nyomában. Hanna képe egyből felvidul amikor meglátja a kis bolhazsákot. Imádja. Nem is lehet nem szeretni ezt a mini vérebet. Apu is sokat van vele, kutya suliba hordja. 

-      Szia Bogaram! – hajol le Hanna, hogy felvegye az egeret, aki megkergülve viháncol és nyalogatja az arcát. – Jó voltál az iskolában?Szót fogadtál a tantóbácsinak (:D)? - mosolyog miközben beszél a vakarcshoz.

-      Hát az túlzás! – neveti el magát Apu. – Ő még Bercinél is bolondabb! Pedig Bercin nehéz túltenni! – vakargatja meg ő is Herki kobakját.

-       Na gyere Prücsök! – tápászkodik fel Hanna – elviszlek és rendbe szedlek.

* * *

Natti: Hahó van fent valaki? 

Rob: Szia én vagyok. 

Edit: Én is.

Natti: Beszéltem vele, szerintem benne van. 

Rob: Tényleg? Ezen most meglepődtem. 

Natti: Szerintem máson is meglepődnél.

Rob: Mire gondolsz? 

Natti: Azt hiszi, hogy álmodta, hogy a kórházban látott. Nagyon sírt mert most jött rá,  azzal hogy elküldted neki Herkulest, tényleg vége van, hogy átléptél rajta. 

Rob: De ez nem igaz! Itt lassan végzek, csak április 16-tól kezdődik meg a WFE promója. Elmegyek és beszélek vele! Nincsenek jó érzéseim ezzel az egésszel kapcsolatban! Tudom, hogy segíteni akarunk neki, de mi lesz ha rájön erre az egészre? Akkor nagyon megbántjuk! Nagyon. Gondoljatok bele! Úgy fogja érezni, hogy mindenki elárulta, hogy szórakoztunk vele! 

Edit: Nem Robert! Nem jössz el! Jogosak ugyan a félelmeid, de ezt most végig kell játszanunk vele! Én is tartok az egésztől, de tényleg mindig ez volt, mindig féltettem szülőként a fájdalomtól, és nézd meg hova jutottunk! Ezen most végig kell mennie Rob. Fel kell dolgoznia. 

Rob: El fogom veszíteni! 

Ui.:  a ropogós résszel szombaton jövök! (remélem)

157091