2. fejezet: Zalán érkezése & Natti

2010.03.22   hétfő

NATTI

Sokan vannak, ennyi emberre nem számítottam. Az órámra nézek, remélem, nem kerültük el egymást.  Bár tőlünk minden kitelik! Halkan felkuncogok, mikor eszembe jut pár eset, szegény Zalán!

Beszélnünk  kell egymással mielőtt hazaérünk, és  találkoznak. Ha belépünk a lakásajtón úgyis mindenki a nyakába ugrik, és nem lesz időnk négyszemközt beszélni.

-          Hajrá, mi lesz már! Gyere! – morgom magamban türelmetlenül.

Most érkezik meg Los Angelesből. Már olyan régen találkoztunk, és annyira hiányzott!  Szerencsére kicsit hosszabb ideig lesz itthon. Igaz dolgozni fog, de a közelünkben lesz legalább, és nem több ezer kilométerre tőlünk.

Egyedül nem bírom megoldani ezt a helyzetet, kell a segítsége.  

Hogy, teljen az idő tétován nézem a körülöttem jövő-menő embereket.

Szeretek nézelődni. Vele is sokszor szórakozunk azon, hogy csak ülünk és figyelünk. A járókelők  gesztusait, mozgását, beszédét. Megpróbáljuk kitalálni, hogy ki milyen lehet? Mit csinálhat? Hova mehet? Őrült történeteket vagyunk képesek kitalálni! Mindig nagyon jól szórakozunk – húzódik mosolyra a szám miközben eszembe jut pár így  kitalált agymenésünk.

- Helló Szépségem, rám vársz? – kérdezi egy hang tőlem.  

Egy pillantással végigmérem az előttem álló 64 foggal mosolygó pasit. Süt róla, hogy imádja magát, és azt hiszi, hogy ő minden nő álma, csak rá várnak, érte epednek a nők.

Valójában nem rossz példány. Magas, izmos, szolárium barna, azonban már túl jóképű, amolyan „pasibarbi”.

Felkuncogok ismét.

Egy díszmacsó! Anyám borogass!
 Hanna pár szóval  helyre teszi az ilyen pasikat. De végig hallgatnám! Allergiás az ilyen fazonokra. Szerencsétlenségére azonban vonzza őket, mindig megtalálják. 

- Nem, nem rád várok! – nézek rá elutasítóan majd elfordulok, hogy figyeljem az érkező utasokat. ő azonban nem adja fel. Jelentőségteljesen végigmér.

- Figyelj cica – kezdene bele a szövegelésbe,  azonban  meglátom az elveszettnek hitt bárányt!  A srácra hátra sem pillantva rohanok felé. Ő tétován néz körül,  minket keres, mikor meglát megkönnyebbülten vigyorra húzódik a szája, ledob mindent és  én a nyakába ugrok.

-     Szia Édeske! De rég láttalak! – mondja vigyorogva, és átölel.

Ezer puszit nyomok az arcára, mivel tudom, hogy kínosan érzi magát tőle!  Ő nyilvánosan  soha nem pusziszkodik. Mindig nagyon udvarias,  kicsit kimért, pont ezért ragadunk meg minden alkalmat Hannával. Imádjuk zavarba  hozni  a mi nagy erős bátyánkat. Ilyenkor mindig elpirul kicsit amit ő végtelenül kínosnak tart, mi viszont imádjuk érte. Megkönnyebbülten lógok a nyakába, olyan nagyon jó, hogy itt van. Kicsit eltol magától és végigmér.

-    Jól nézel ki Manó! Csini vagy! - a következő mozdulatával összeborzolja a hajamat. Mindig ezt csinálja,   pedig tudja, hogy utálom.

-     Te is  jól nézel ki bátyó. Bomlanak utánad a csajok mi Hollywoodban? - kérdezem tőle incselkedve

-     Persze, alig győzőm őket elhajtani, mivel a házisárkányom morogna érte. De nem akarom kihúzni nála a gyufát. - feleli nekem szenvedő képpel, miközben igyekszik mosolyát  elrejteni, persze nem sikerül neki.

Felnevetek a gondolatra  Ashley, mint házisárkány! Egy tünemény az a nő, és közös bennünk, hogy imádjuk zavarba hozni ezt az égimeszelőt itt mellettem.

-          Hanna? – néz körül kutatva.

-          Nem jött ki, a műhelyben van.

-          A műhelyben?- néz rám meglepőde, - De 3 éve nem tette be oda  a  lábát!

-     Igen ott van. - pillantok rá jelentőségteljesen.

-    Mi történt? – komorodik el. Hirtelen nem tudok neki válaszolni

-           Induljuk, mert megbüntetnek.

-          Megint tiltott helyre parkoltál mi?

-          Ha egyszer a bejárathoz közel sehol nem volt hely! Rohannom kellett, mert majdnem elkéstem, aztán megint taxizhattál volna. Bár olyan gyönyörű taxiscsajt nem hiszem, hogy találtál volna újra, mint tavaly! – ezt nem bírtam ki, oda kellett böknöm, mire elsápad.

Tavaly kicsit megakartuk leckéztetni amikor hazajött. Revansot kellett vennünk rajta hiába! Arra számított, hogy kijövünk elé, de elbújtunk Hannával. Várakozott egy ideig, aztán telefonon hívott mind a kettőnket, majd mivel egyikünk sem vette fel, dühösen  magába motyogva elcsörtetett a taxik felé. Mi kuncogva követtük.

Hirtelen egy autó fékezett előtte. Dalma a barátnőnk, - akit még Zalán nem ismert akkor -, felszedte.

Dalmi taxizik, és egy nagyon belevaló, vagány  csaj!

Csevegtek, majd elindultak Szentendre felé. Zalán nyugodtan ült a helyén, jól szórakozott azon, hogy barátnőnk alig félreérhetően elkezdett flörtölni vele. Egészen addig vigyorgott, amíg észre nem vette, hogy a taxi letér az útról. Ekkor már nem volt olyan felhőtlen  mosolya. Próbálta Dalmit figyelmeztetni, de ő belekezdett a színjátékba.  Félre nem érthető ajánlatot tett Zalánnak, aki nagyon kínosan érezte magát, nem tudta, hogy mit csináljon. 
Utólag bevallotta, hogy azon gondolkozott, hogy kiugrik az autóból és nyúlcipőt ránt.  Persze leesett neki, hogy szivattuk amikor nevetve  álltunk meg mellettük.  Eszembe jut az akkori arckifejezése, és újra felkuncogok.

-          Hát az kegyetlen volt tőletek! – neveti el magát ő is.

Szedelőzködni kezdünk. Szerencsém van, mert még nem szúrtak ki. Bepakolunk a csomagtartóba és indulás.

Csendben ülünk, gondolatainkba merülve, miközben besorolok a forgalomba. Gondolkozom, hogy hogyan kezdjek bele a mondanivalómba.

-          Ashley hogy van? Mikor jön? Meddig maradsz? – próbálom kicsit húzni az időt, amíg összeszedem magam

-          Ne terelj! Ki vele! Mi a gond? –kérdezi feszülten

-          Ennyire látszik?

-          Hát Manó ismerlek. Tehát?

-          Hannával valami gond van. Nem beszél róla, nem tudom, hogy mi a baj, de valami van az biztos. – fordulok felé

-          Miből gondolod, hogy baj van? Nem lehet, hogy csak fáradt. Tudod, hogy rengeteget dolgozik, és mellette tanul is. Sűrűn beszélünk, és én nem vettem észre rajta semmit.

-          Hát majd meglátod! Bár tudja titkolni a gondjait,  tudod te is nagyon jól! – fordulok vissza - Nekem olyan lelkiisimeret- furdalásom van! Nem figyeltem rá elégé! - tör ki belőlem -  Tudod, összejöttem egy pasival- folytatnám de az ég felé emeli  tekintetét – Ne szemétkedj, ez most halálosan komoly!

-          Hányadik halálos szerelemed ez? Lássuk csak,- folytatná még, de közbevágok:

-          Csongor eljegyzett!

-          Mi van?- mered rám elhűlt képpel.

-          Csongor eljegyzett, 3 hete kérte meg a kezemet, és én igent mondtam.

-          Na, most állj félre! Ki ez? Mit csinál?  Honnan ismered? Anyáék ismerik? Én miért nem tudok erről? – kérdezi felháborodva.

-          Nyugi, igen anyáék ismerik, egy hangszerüzlete van Pesten, ott ismertem meg amikor Hannának mentem ajándékot venni tavaly a  szülinapjára.

-          Komoly?  Nem DJ, nem motorozik, nem színészkedik.. – folytatná még baklövéseim sorolását,

-          Nem, ő most komoly tényleg. Este megismerheted, vacsorára átjön. Anyuék is jönnek. –teszem hozzá

-          Ezzel most fejbe vágtál. Még emésztenem kell. Tehát mi van Hannával?

-          Kedvetlen, alig mosolyog. Tudod, hogy egyébként ő milyen, állandóan vigyorog, pörög, most viszont sokszor egész éjjel fent van.  Alig alszik és többször látom, hogy titokban sír. Sír érted, - csapok kéteségbeesetten a kormányra - és nem mondja el, hogy miért? Nem tudom belőle kiszedni, hogy mi baj van?  Ha nem a műhelyben van, akkor az üzletben segít anyának, vagy a suliban  van.  Elzárkózott, hiába faggatom, hogy mi a baj, csak terel.  Zalán aggódom!

-          Majd beszélek vele! – mondja amikor befordulunk a ház elé, de  látom rajta, hogy elkomorodik.

Egymásra nézünk,  mind a ketten ugyanarra gondolunk.

4 éve már, hogy az a szörnyűség történt. Mindegyikünket nagyon megviselt. Anya összeomlott, így mind ráfigyeltünk. Azt gondoltuk,  Hanna viselkedése alapján, hogy viszonylag jól viseli a dolgokat, még ő vígasztalt mindenkit. Egyikünk sem vette észre, hogy ténylegesen nagy baj van vele.  Pedig voltak jelek. Azonban mindegyikünk a saját fájdalmával volt elfoglalva, mire észbe kaptunk, majdnem őt is elvesztettük.

-          Na, menjünk! – kapom össze magam, de még hátrafordulok, -  Kérlek, próbálj vele te is beszélni, hátha neked megnyílik.

-          Megteszek mindent! Remélem csak eltúlzod a dolgokat. Nem lesz itt semmi baj- simogatta meg az arcomat gyengéden - tudod, hogy imádom,  őt is és téged is! –tette hozzá gyorsan. –Nem engedem, hogy bajotok essen!

Igen engem is szeret, de Hanna a kedvence.

Soha nem tett köztünk különbséget, soha nem éreztette, hogy én nem vagyok az édestestvére. Mindkettőnket mindig kihúzott minden slamasztikából.  Szegénynek volt dolga elég velünk! De érzem, hogy ez most más, valami baj közeleg,  és most összeszorul a gyomrom tőle..  Ilyet csak akkor éreztem amikor anyuék elmentek.   Elmentek, és soha nem jöttek vissza.