1. fejezet:: Robert érkezése

ROBERT

2010.03.27  szombat

-  Ó, hogy utálom már  ezt! Elegem van az egész rohadt cirkuszból! Ebből az állandó rohanásból!-

morgom csendesen magamban, miközben hosszasra nyúló búcsúzkodás után szállok be a rám várakozó autóba.

Újra  autóban ülök....,  ismét  száguldunk át a városon.

Rohanni kell, mert lekésem a Budapestre tartó járatot, mivel  az utolsó percig húztam otthonról az indulást.

Semmi kedven nincs oda menni! Az eső persze megint esik, igaz ez London mire számíthatnék? Ez a máskor megnyugtató hang is  most az idegeimen táncol.

Egyik reptérről a másikra, szinte nem is látok mást csak reptereket és szállodákat, na meg riportereket, fényképezőgépeket, és persze a rajongókat. Ahogy ez eszembe jut, megint görcsbe rándul a gyomrom.

Annyira vágyon egy kis nyugalomra!
Olyan jó volt pár órát anyáékkal tölteni!  Megnyugodtam, kicsit kisimultam. Jó volt egy kis béke!

Este érkeztem meg Los Angelesből, előtte egész nap tárgyaláson ültem, sajtótájékoztatón válaszoltam a riporterek bugyuta kérdéseire. Majd újra  rohanás a reptérre, hogy hazaérjek, és pár órát anyáékkal tölthessek. Hiányoznak, nagyon-nagyon.
Olyan jó belépni az ajtón, megérezni azt a semmihez nem fogható illatot, a melegséget, és azt a szeretetet, ami náluk körül vesz. Ahogy meglátom anya arcán az örömöt, az semmivel nem pótolható!  Imádom anyukámat!  És persze azt a két őrült libát is a nővéreimet! Velük most sem tudtam találkozni, hiszen ők is elfoglaltak,  -sóhajtok -  már nagyon régen láttam őket,! Hiányoznak.
Apa, folytatom gondolatban szeretteim számbavételét,  Apa mindig kemény volt velem, kicsit katonás, tartózkodó, azonban tudom, hogy szeret csak   ő nem tudja úgy  kimutatni , mint anya. 

Semmi kedvem nincs most megint  elmenni.  

Itthon akarok még maradni! Kicsit lenyugodni, kisímulni, érzeni az otthonom nyugalmát, csendjét , amit csak a halk beszélgetés moraja tör meg néha. Most is kicsit lenyugszom, ahogy visszagondolok erre a pár órára amit otthon töltöttem. Azonban ez az érzés  nem tart sokáig,  mivel amikor a reptér elé érünk és meglátom az újságírókat  a feszültség  robbanás szerűen tör fel bennem!  Istenem csak egy hónap telne el úgy, hogy ne kéne velük találkozni! Egy hónap? Hülye vagy Pattinson! Egy hét is elég lenne!

Gondolatimból John hangja rántgat ki:

- Rob! Rob, indulni kéne! Mozdulj már! Gyerünk!

- Megyek!

Kipattanok az autóból sapka fel, szemüveg az orromra tol, indulok. Persze azonnal körbevesznek, rágatás, sikoltozás, és az állandó bárgyú vigyorok, ha még csak vigyorok lennének! De az állandó visítástól már az idegroham kerülget a gyengébb napjaimon.  És ez most az.

John sietősre fogja, és átszáguldunk a terminálon, hallom a kattogásokat, de igyekszem kizárni az agyamból a hangokat.

Az elején még tetszett, nagyon. Élveztem, hogy utánam sikoltoznak. Utánam? Olyan hihetetlen volt, de mára már elegem van belőle! Végre csend van, csak a várakozó utasok halk monoton mormolása hallatszik.  Várakozunk, hogy végre felszállhassak a gépre.  Rövid időn belül megjelennek a rajongók itt is, azonban kérésemre John elhajtja  őket, most nincs türelmem hozzájuk.

Végre elfoglaljuk a helyünket, mellettem hála istennek nem ül senki.

Újra a gondolatimba mélyedek. Szakad az eső, püföli a gépet, kopog az ablakon,! Most ez a hang  is az idegeimen táncol! Nem szoktam ezzel foglalkozni, de most olyan fáradt vagyok, hogy még ez is idegesít. Lassan elindulunk.  Igazából nem tudom miért húztam fel magam ennyire, de mire Budapestre érünk, már robbanni tudnék!

Fortyogva megyek ki a kapun elkészülve az újabb tolakodásra, lökdösődésre, de a legnagyobb meglepetésemre alig vannak az előtérben, és azok is simán átnéznek rajtam. Meglepődve keresem Deant, aki vigyorogva jön felém.

-          Helló nagyfiú, jól utaztál?

-          Persze remekül - morogtam ironikusan, csodálkozva értetlenül nézek az előttem álló mindig mogorva testőrömre, aki most vigyorog, mint a tejbetök. Ennek meg mi a baja?  Ne idegesítsen már ő is!

-          Elárulnád, hogy mi a faszt vigyorogsz?

-          Látom barátom, bal lábbal keltél. – válaszol. - Mindegy, induljunk, mert Steph is tűkön ülve vár rád!   Declannal is kell egyeztetned, meg kell ismerned a stáb magyar tagjait, el kell mennünk a jelmezesekhez… és csak sorolja, sorolja, mintha nem is a testőröm lenne, hanem az asszisztensem.

-          Elég!! Most csak egy ágyat akarok!

-          Ne hisztizz szépfiú, itt nyugi van.

-          Ja, látom rajtad,  nagyon kisimultál. – feleltem ironikusan

-          Persze, mivel pár napra megszabadultam az állandóan morgó, hisztis védencemtől! Állapotodat elnézve csak sajnálni tudom Johnt.

-          Mi van?

-          Jól hallottad – mondja, miközben kiérünk a terminál elé, és beszállunk az értem küldött autóba - Újabban egy hisztérikus hülye kis pöcs vagy! Nem értem mi van veled!

-          Elegem van!  Fáradt vagyok! És unom, hogy mindig a véremet szívják! – vágom vissza szinte azonnal.

-          Megértem, de azért viselkedhetnél normálisan!

-          Dean, fáradt vagyok, aludni akarok! Ágyat, ágyat, ágyat akarok!- mondogattam  ismét kimerülten.

-          Persze egy csinibabával benne mi? – próbál poénkodni, de meglátja arcomon a fintort - Meglepődnél, hogy itt milyen karakán lányok  vannak a stábban.  Felfigyeltem az egyikükre szerintem érdekes tapasztalat lesz neked ha beszélsz  vele.  Kedves, aranyos, közvetlen, de igen határozott véleménye van. 

-          Ágyat szimplán! – fortyogok magamban meg sem hallva fecsegését-  annyira unom már, hogy mindenki csak a mozisztárt látja meg bennem. Elegem van a pletykákból, a cikkekből, az utazásokból! – látom, hogy szövegelésem közben felhúzza a szemöldökét, most erre az apró gesztusra is felmorranok, - Dean ne idegesíts, mert behúzok egyet! – erre felröhög, mintha valami nagyon vicceset mondtam volna!

-          Látom tényleg kivagy ! Hagylak tombolni, majd szólj ha lehiggadtál és lehet veled értelmesen beszélni!

Dúlva- fúlva beszállok én is az autóba, jó hangosan becsapom magam után az ajtót. Dean és a sofőr, akit azt hiszem Norbertnek hívnak, meglepődve néznek rám. Elszégyenlem magam, ez nem jellemző  rám, halkan morogva elnézést kérek.

Elindultunk, kicsit lehiggadok, és közönyösen nézem az elsuhanó várost magam mellett. Közben odaértünk a szállodához, aminek előterében Stephet látom. 

-          Atyaég!- emelem a szemem az ég felé, vérnyomásom megint az egekbe szökik.

-          Helló szépségem! Végre megjöttél!

-          Hagyj már te is! Szia!

-          Na, látom megint jó a hangulatod!

-          Jobb lehetne, ha az ügynököm kicsit hagyna  élni!

-          Ne hisztizz kisfiú, ez a dolgom,! Neked pedig az, hogy vigyorogj, és tedd azt, amit mondok!  Ezért tartunk ott ahol most vagy!

-          Néha kicsit kevesebbet is tehetnél értem! Csak pár nap szünetet szeretnék kérni, csak pár napot, hogy tudjak kicsit pihenni!

-          Majd pihensz a hétvégén! Ma még jelenésed van este.

-          Tudom, csak hagyj egy kicsit nyugton!

Közben elintézzük a bejelentkezésemet, már fel sem figyelek a suttogásra, az elpiruló izgatott  arcokra, valahogy immunis lettem rájuk.  A recepciós hála istennek férfi, így legalább előtte nem érzem magam kellemetlenül. Elindulunk  a szobám felé, nem is figyelek igazán, de Steph csak mondja - mondja a magáét, én pedig kikapcsolom az agyam.

-          7-re érted jövök! – hallom  kábán, miközben a szobám elé érek, és a kártyával vacakolok, végre kinyilik.

-          Remek! – vágom be az ajtót,  cuccaimat elhajítom, és körül sem nézve becélzom az ágyat, elfekszem rajta, és már a világomat sem tudom.

Kopogásra ébredek, kábán nézek körül, az istennek sem tudom, hogy hol vagyok. Feszegetem az agyam, hogy éppen most hol lehetek, lassan előjönnek az emlékek.

Budapest.

Bel Ami.

Este 7-kor találkozó, merül fel bennem, azonban még  nem vagyok magamnál, és visszahajtom a fejem a párnára. A fejem ólomsúlyú.

Kopognak. 

Had kopogjon, nem mozdulok.

További kopogás. Nem adja fel! Hát csak nem adja fel! 

Dühösen rántom fel az ajtót, hogy mérgesen odaszóljak, hogy mi a faszt akar tőlem, azonban amikor meglátom az ajtóban állót, hirtelen lehiggadok.

Zalán. 

Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, végre valaki, aki nem a véremet szívja, és nyugodt normális ebben a körülöttem lévő bolondokházában. Vigyorogva néz végig rajtam:

-          Helló, én vagyok a küldönc! Fel kell szednem, és leszállítani a megbeszélésre egy 185 magas bozontos, ősembert, aki jelenleg mindenkivel morog, kiabál és hisztizik. Úgy gondolták engem talán nem nyelsz le keresztbe!

-          Ha-ha de vicces mindenki mostanság!

-          Kapd össze magad, hosszú lesz az este, és Steph már vár rád.- mondja nyugodtan.

Behívom, leül és érdeklődve nézi a szoba közepére hajított táskámat, gitáromat..  Eközben  én bevonulok a fürdőbe, kicsit rendbe szedem magam. Belenézek a tükörbe, hát ezt nem kellett volna! Egyszerűen nem értem, hogy mit esznek rajtam! Összekapom magam, és elindulunk.

Csendben megyünk egymás mellett a liftekig. Végre valaki, aki nem fecseg feleslegesen! Sok közös vonásunk van Zalánnal.  Ő sem egy szószátyár típus, egymásra nézünk és elvigyorodunk.

-          Lehiggadtál kicsit?- kérdezi

-          Ha két napig még aludhatnék egyfolytában, biztos jobb lenne, és nem lennék ilyen idegbajos.

-          Nyugi, csak 5 napig lesz felvétel aztán 3 nap szüneted lesz, teszünk majd róla, hogy kisimulj.

-          Ne is mond, már alig várom.  Ashley  mikor jön?

-          Holnap reggel érkezik! Natti  kimegy elé, mivel én terepen leszek. Már alig várom, hogy lássam!

Hát igen, Ashley és Zalán, igazán furcsa páros. Igaz rájuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást.
Zalán csendes, nyugodt, kimért, semmi nem tudja kihozni a sodrából, vele teljesen ellentétben Ashley, állandóan pörög, cseveg, izgága.
2 éve jöttek össze az Alkonyat forgatásán ahol Zalán vezető operatőr volt, fut végig rajtam a gondolat, miközben a mellettem állót végigmérem. Magas, olyan 190 cm lehet, átlagos nem izompacsirta, normális izomzatú. Barna vállig érő sötétbarna  haj, amit mindig tarkóján összefogva visel,. Nagy barna szemek, kaján vigyor.
Ösztönösen keresem a társaságát, mindig lenyugszom a közelében.

Igazából nem tudom, hogyan tudja az én állandó csacsogó barátnőmet elviselni, de ő türelmesen végighallgatja a mondanivalóját.   Elég rájuk nézni, és látja az ember, hogy imádják egymást!
Sokszor irigyen nézem őket, milyen jó nekik, egymásra találtak!
Utánam rengetegen sikoltoznak, aztán mit érek el vele? Nem érzek közben egyikük iránt sem semmit. Semmit? Az túlzás, újabban  néha bombát tudnék közéjük vágni, hogy hallgassanak már el!
Az is az idegeimre megy, hogy  állandóan összeboronálnak az aktuális kolléganőmmel, és hát persze Krissel. Talán jó lenne együtt, de nincs meg közöttünk az a bizonyos szikra, jó barátok vagyunk,  ennyi. 

Arra vágyok, hogy találjak egy olyan nőt, akit  ha meglátok, akadjon el a lélegzetem! Essen ki a szívem  ha csak rágondolok.!  Nem hinném, hogy létezik!   Lehet, hogy csak én vagyok  érzelmi zombi.?! Úgy tűnik ez túl elvont álom számomra.  Pedig elég csak Ashleyre és Zalánra néznem ha egymás közelében vannak , és látom, hogy van ilyen. Csendben felsóhajtok.

-          Áruld már el nekem, hogyan tudod Ashleyt végighallgatni? Állandóan beszél, én imádom, de egy idő után már begőzölök tőle!

-          Tudod barátom, akinek van két csodaszép hugicája,  akik egyfolytában csicseregnek, annak Ashley csevegése már meg sem kottyan! Egy idő után megtanulsz hallgatni, és kikapcsolni az agyad! -neveti el magát.

Hát igen, Zalán és az ő testvérei. Azt hiszem Hanna és Natti. Rengeteget hallottam róluk. Ashley is csak nevetve meséli el a csajok aktuális kalandjait.  Ő már ismeri őket, mint ahogy Zalán egész családját. Sokszor voltak már itt Magyarországon persze titokban.

Hanna azt hiszem, Zalán édestestvére, csendes, nyugodt mint a bátyja, de minden őrültségben benne van. Őt még képen sem láttam, mivel nem engedi magát fotózni.  Zalán nem egyszer kiakadt rajta. Mindig az a válasza, ha  a bátyja reklamál ez maitt, hogy gondoljon rá, és gondolatban legalább megszépül, így  nem lesznek rémálmai!

Natti, őt, ha jól tudom örökbe fogadták. Szülei meghaltak 12 éve egy balesetben, nem maradt senkije. Zalán szüleinek a legjobb barátai voltak, a lányok pedig a legjobb barátnők, így egyértelmű volt, hogy magukhoz veszik. Róla azt hiszem láttam is képet, egy mutatós szőke lány, minden képen vigyorog. 

A két csaj, ha jól hallottam elválaszthatatlan. Szegény Zalán három ilyen nővel! Hangosan felnevetek, már nem is sajnálom annyira magam!

-          Hát barátom, te egy harcedzett veterán vagy!

-          De még milyen harcokban edzett, ha te azt tudnád!  - vigyorogja el magát. – Majd bemutatlak a csajoknak. Nem kell tőlük félni, habár Nattiért nem vállalnék felelősséget, Alkonyatmániás. Igaz, most elvakultan szerelmes. Most tudtam meg mikor hazajöttem a forgatás előtt pár nappal, hogy eljegyezték úgyhogy ezt megúsztad!

-          És Hanna?

-          Ő két lábbal a földön jár. Csendes, nyugodt, de ugyanakkor nagyon szenvedélyesen tud kiállni az igazáért, és nem túl jó ötlet vele újjat húzni, hidd el tapasztalatból mondom!

-          Hát Ashley mesélt egyet s mást! Egyezzünk meg abban, hogy neked sem könnyű az életed! – felelem vigyorogva. Látszik rajta, hogy imádja mindkét csajt, de a szíve csücske az Hanna. Olyan szeretettel tud róla beszélni, mint én a két nővéremről. Megint eszembe jut, hogy milyen régen láttam őket, kicsit megsajdul a szívem.

-          Kettejük közül ő az, aki megfontoltabb, hiába a húgom! – mondja vigyorogva. - Nehezebben barátkozik, de hihetetlenül kreatív, és nagyon tehetséges, a művészeti egyetemre járt, de abbahagyta, - komorodik el az arca -  és  átnyergelt az idegenforgalomra. De majd megismered, hamarabb mint azt gondolnád! – mondja sejtelmesen, de nincs időm visszakérdezni mert odaérünk a megbeszélésre.  Zalán helyet foglal a kollégái mellett.

 Körbenézek, köszönök mindenkinek, én is leülök,   érdeklődve nézem végig az arcokat.  Declan a rendező, Uma, Christina, és hát persze  Colm, a mindig vidám ír barátunk. Kacsint egy nagyot, és vigyorogva köszönt. Körbenézek, kik vannak még jelen. Szinte mindenki itt van. Ők már pér napja  megérkeztek, én csak most csatlakoztam a stábhoz.  A jelmezesektől Doroty vigyorogva int és mutatja, hogy nem menekülök előle, igényt tart rám a megbeszélés után. Mindenki mosolyog. Mi van itt?   Drogoznak?

Megakad a szemem Zalán mellett ülő operatőrön Adamon. Hát ő határozottan nem mosolyog! Zalán dühösen magyaráz neki. Hűha, itt  nagy gond lehet, mert Zalán a birka türelméről híres, nem nagyon szokott  ennyire kiakadni. Biztosan újabb  nőügy van terítéken.  Adam a stáb Don Juanja. Mindig szerelemes lesz, igaz ezek az érzelmek nem tartanak nála sokáig.

Miközben zajlik a megbeszélés bambán nézek magam elé, és szorgalmasan bólogatok, majd arra eszmélek, hogy szedelőzködni kezdenek körülöttem.

-          Hahó! Életem de elgondolkodtál! Ugye nem azon töprengsz, hogy hogyan tudsz előlem  elszaladni? – lépett mellém Doroty.

-          Előled, hiszen te vagy életem asszonya!- felelek neki mosolyogva, és rákacsintok. Ő mindig  kedves,  nyugodt,  élvezem a társaságát.

-          Édes vagy, de elég a puncsból irány az öltöző, rád kell holnapra igazítanom mindent.

Elindulnánk azonban Declan még utánam szól, hogy ne menjek messzire mivel még át kell nézni a holnapi anyagot, de utána szabad vagyok.

Elindulunk, azonban fél füllel még meghallom, hogy Colm Adamot húzza, hogy végre egy csaj aki kifogott rajta, és örömmel látta, hogy valaki végre lekevert neki egyet!

Érdeklődve fordulnék hozzájuk, de a jelmeztervezők gyöngye már magával ragadott, és húz végig a folyosón.

-          Mi történt Adammal?  - kérdezem tőle, mire hangosan hahotázni kezd.

-          Hát emberére akadt!

-          Mi történt? Mesélj!

-          Van a statiszták között egy kislány, aki nagyon tetszik neki, tudod jött a szokásos nyomulós dumájával, amire a csajok ugrani szoktak, hát ez a kislány inkább ütött!

-          Mi? – kérdezem elképedve, miközben a jelmezembe bújok bele.

-          Hát tudod  minden este, amikor végzünk elmegyünk a csapattal kiengedni a gőzt. Ez a kislány két napja csatlakozott a stábhoz. Külsős statiszta, háttérterepen van.  Adamunk kiszúrta magának és elkezdett nyomulni, a részleteket nem tudom, de az események vége nem csók lett, hanem egy baromi nagy pofon.

-          Na ezt megnéztem volna! – vigyorgok kárörvendően.

-          Hát szerintem nem vagy vele egyedül, már nagyon ráfért, hogy valaki felpofozza!  Colm szerint ma este folytatás következik, bár Hanna nem hiszem, hogy eljön Adam tegnapi viselkedése után.

Érdeklődnék még, azonban Declan rám telefonál, hogy siessek mert még sok dolga van.  Kicsit feldobódva indulok el. Vannak még csodák! Adamért minden csaj odavan, mindig elolvadnak tőle,. Én nem tudok ilyen felhőtlenül nyomulni.  Kíváncsi vagyok a kicsikére, izgalmas lehet!

Bemegyek a vágószobába, ahol Declant találom a telefonján lógva. Végre leteszi és elkezdjük a holnapi napot kivesézni. Próbálok figyelni a mondandójára, de egyre álmosabb vagyok, ő meg csak mondja és mondja, miközben a monitort bámulja.  Tétován bámészkodok én is, amikor megakad a szemem egy felvételen, amit éppen most néznek vissza.

Szinte lebénulok...

Vonzza a tekintetem ez a kép. Semmi különös, egy átlagos termetű nem éppen vézna lányt látok bordó korhű bársonyruhában, azonban a mozdulatai megbabonáznak. Elegáns, könnyed lépésekkel megy. Nem értem miért, de szinte könyörgök magamban az úristennek, hogy forduljon meg, lássam az arcát!

És ekkor mintha imáim meghallgatásra találtak volna, hátranéz.

Még a lélegzetem is elakad, a szivem dübörögve lódul meg!

 Atyám ezek a szemek, ez a száj! Az első gondolatom az, hogy milyen jó lenne megcsókolni!

Mi van?

Megcsókolni?

Nem vagy normális Pattinson! 

De mégis, úgy ülök ott, mint akibe éppen a villám sújtott.

-          Rendben Robert?

-          Mi? Ja persze! – fogalmam sincs, hogy miről volt éppen szó. Tétován indulok el az ajtó felé.