118. fejezet: PÁRIZSI ÉJSZAKA

Amint látom Ádám vicces kedvében volt tegnap!  Ezt magamról nem mondhatnám el! Mindegy hagyjuk! 

A fejezetet fent. 

Komentekre válaszoltam, azonban van amit nem tudok most már szó nélkül hagyni!

Tévedés ne essék, én bírom a kritikát. Aki azonban ír, és bármilyen "fércművet" is alkot, ezt el kell viselnie. Soha, de soha nem vontam kétségbe másnak a véleményét, hiszen ha úgy éreztem,  akkor én is írtam már nem  éppen ajnározó sorokat, amiket némelyekkel ellentétben én meg is indokoltam! Nem is volt belőle sértődés!

Azonban, ha valaki úgy fikázza amit csinálok, hogy igazándiból nem tudja megindokolni, hogy mi is az ami nem tetszik akkor  most nem leszek finom és nőies (Ádámmal ellentétben aki csipke finom volt tegnap) tehát: 

Kedves Névtelen, Bolyka, Mandula, Gigi, Orsi, és Misa! 

Úgy gondolom, hogy hozzátok hasonló kedvességgel viszonzom soraitokat:  KAPJÁTOK BE!! 

Ez most jól esett!

Ti akik tudjátok, akik ismertek, és olvassátok a TRÁ-t azok most meglepődhettek, mivel én ilyenre soha de soha nem vetemedtem. Azonban már végtelenül dühít, hogy vannak páran, akinek az a szórakozásuk, hogy  

így írnak mások munkájáról!Több általam is követett blogon  vettem észre, hogy szinte szóról szóra ugyanazt írják, és ezt már nem hagyom szó nélkül. 

Tévedés ne essék, továbbra is kérem azt, hogy írjátok meg a véleményeteket, és el is fogadom a kritikát is ha annak van alapja!

A folytatásról nem merek nyilatkozni, talán szerda ha megvannak a komik. 


Nah, most hogy kidühöngtem magam, JÓ OLVASÁST!




 

Robert

Chris?

Hidegzuhanyként ér a név!

Atya isten! - hirtelen leizzadok, csak meredek rá, szinte még levegőt is elfelejtek venni, de hiába kutatom az arcát  semmit érzelmet nem tudok leolvasni róla, csak néz rám azokkal a nagy barna szemeivel komolyan. 

-      Hanna én . . . én  - nyökögök teljes zavarban – figyelj kicsim én . . .

Képtelen vagyok egyetlen értelmes mondatot kinyögni! A mocsatos életbe, most mit mondjak?

De ekkor valaki felrántja az ajtót, mire rajtakapottan összerezzenünk mind a ketten. 

-      Rob! Most ne romantikázz bassza meg! Jelenésed van! – néz rám Tim teljesen felpaprikázva – Mozdulj már meg az istenit! – morran rám. 

Hanna nagyot sóhajt és mérgesen Timre néz 

-      Esküszöm Hanna, ha lesz időm rá akkor halálra rémülök a tekintetedtől, de ez most nem az a pillanat! – vigyorog Boszorkára. – Inkább induljatok kifelé! – de látja, hogy egyikünk sem mozdul, szinte lefagyva meredünk rá. – Na mi lesz már?! Kérvényt nyújtsak be?

-      Megyünk mindjárt Tim! – szólal meg Hanna nyugodtan – Becsuknád az ajtót magad mögött kintről? 

Döbbenten meredünk rá mind a ketten, és legnagyobb meglepetésemre Tim engedelmeskedik, de mielőtt kilépne azért visszaszól, hogy 2 percet kapunk. 

-      Az agyamra bír mászni! – morogja a Boszorka halkan.

-      Lassan félnem kell tőled! – nevetem el magam kínomban, és alig merek rápillantani, de ő csak néz rám, én meg mint a balfékek királya túrom a hajam ezerrel és totyogok, mint a . . .- inkább hagyjuk mi!

-      Basszus Pattinson kérvényt nyújtsak be? – néz rám hatalmasra tágult szemekkel

Szívem hirtelen ezres fordulatszámon kezd dübörögni, csak nézem ahogy felém lép, én meg csak döbbenten állok ott, és hitetlenkedve meredek rá. Mosolyogni kezd azzal az édes Hannás fél mosollyal. Önkéntelen a mozdulat amivel átölelem, hozzám simul, végigsimít a mellkasomon. 

Istenem itt van!

Alig kapok levegőt ahogy  megérzem a száját a számon, belemosolyog a csókunkba, amitől szinte megvadulok!  Nyelvünk édes táncot jár, remeg, remegek. Istenem, istenem, itt van! Eljött, utánam jött!  Érezni akarom minden porcikáját, kezem a vanilia illatú fürtökbe túr, másik a hátán siklik végig, érezni akarom őt, minden apró hajlatát! Heves mozdulatunk hatására neki tántorodunk  a mögöttem álló kanapénak és fenekénél fogva csak szorítom magamhoz. Szám a szájáról a nyakára, majd a fedetlen vállára siklik. Hajalmosan lennénk átadni magunkat a vágyainknak, de a felhangzó kopogás mindkettőnket észhez térít. Zihálva húzódunk el egymástól. Zavartan mered a belépő Timre, én viszont képtelen vagyok levenni róla a tekintetem.

    

-      Gyerekek! – sóhajt fel láttunkra Tim – Kapjátok össze magatokat, mert tényleg jelenés van!

-      Rendben! Megyek – suttogom rekedten, ő mély sóhajt követően elindul, de visszarántom.

Kérdőn mered rám.

-      Beszélni fogunk – suttogja – de most mennünk kell.

-      Tudom, csak hihetetlen, hogy itt vagy!

Elneveti magát.

-      Tudom! – kacsint rám vidáman majd kilibben az ajtón. Kissé szélütötten meredek utána.

-      Robert megmozdulnál! – csattan fel Tim és mérgesen néz rám.

-      Megyek! – mormolom.

Belépek az ajtón, mire felbolydul a tömeg újra. Alig fogom fel a szeretlek Robert! és egyéb beszólásokat, hiszen az imént történteken jár állandóan az agyam. Nagy nehezen megtalálom a helyem, ezzel mindig bajban vagyok, bár most nem túl nehéz, hiszen csak Reese mellett van szabad hely, de meglódul a szívem ahogy megérzem az illatát. Idiótán vigyorgok miközben leülök a székre, hisz mögöttem ül, tőlem alig fél méterre.

Steph vidáman kiröhög, amikor hátra fordulok hozzájuk.

-      Na meglepődtél? – nevet rám az ügynököm.

-      Nem kicsit! – vigyorgok és nem bírom megállni, hogy az engem sasoló több száz tekintet dacára ne érintsem meg az arcát, ne nézzek a szemébe.

Mosolyog.

Erőt veszek magamon, és előre fordulok. Reese felnevet, Christpoh megszólal.

-      Ezt az eszement tekintetet!

Mögöttem mellettem kuncogás hallatszik.

Persze a film egyetlen másodperce sem bír lekötni! Egyetlen perc sem. Az érzékeim kihegyezve csak a mögöttem ülő lány mozdulatait, érzékelik, a fészkelődését, hallom halk türelmetlen sóhaját!  Szinte epedve várom, hogy vége legyen a filmnek, és végre magam mellett tudhassam!

Hanna

Nem tudok a filmre figyelni, képtelen vagyok arra, hogy koncentráljak! Képtelen. Az előttem ülő Rob köti le minden figyelmem. Majdnem felnevetek, amikor eszembe jut meglepett arca, amikor észrevett.

Örült nekem, de sokként érte, amikor Chrisként köszöntöttem.

Alig tudott magához térni!

Az én határozott, pasim! Alig bírt megszólalni!  

Elégedetten dőlök hátra az estét tervezgetve.

-      Amint látom sikerült a meglepi! – mormolja mellettem Steph, csak kacsintani bírok megszólalni nem, az agyamba folyó vetítéstől ami bőven túllépi a 18-as karikát. 

Lassan kigyulladnak a fények, izgatott nevetés, csendül fel, és szinte minden tekintet az előttem most felálló férfira tapad, aki engem figyel mosollyal az arcán.

-      Jössz az afterra te is ugye? – néz rám kérdőn Steph, de mielőtt megszólalhatnék, Robert közbevágja hogy ez nem is volt kérdés megyek!

Egyetlen pillanatra hozzám hajol.

-      Szeretlek kicsim!  - közli, és a fülembe suttogja, hogy ott találkozunk.

Meleg lehelete sokként ér, ahogy az is amikor mintegy véletlennek szánt mozdulattal végig simít a térdemen, rám kacsint, felegyenesedik, és igazgatni kezdi a nadrágját majd a zakóját gombolgatja, miközben Reesenek válaszol valamit, de az a félmosoly azért ott van a képén! Felháborító! Pimasz!

Én viszont képtelen vagyok levenni a tekintetem nadrágja elejéről, amióta elkezdte igazgatni magán.

Jesszus pepi! Hanna te nimfomániás vagy!

Steph nógatására felállok és elindulok kifelé Robertet követve. Hirtelen rengetegen lesznek körülöttünk, leszakadok tőlük.

Az oké, hogy megyek, de hova?

Meglepetten nézek körül, hirtelen mindenki eltűnt mellőlem. Robert már kifelé halad az ajtón Steph társaságában, Tim is mellette vánszorog, előtte Dean, mögötte Frank, nekem meg halvány lila fogalmam sincs arról, hogy hova is kell mennem! ?

Csak állok ott az előtérben  . . .amikor valaki átöleli a vállamat és rám nevet.

-      Jól itt hagyták! – nevet rám Francis, és a mellette álló Jim   – Na jöjjön Hanna! A lelkemre kötötték, hogy itt ne hagyjam! – nevetnek fel.

Megszólalni sem bírok, ahogy mozdulni sem, mire ők csak mosolyognak.

-      Hanna menni kellene, mert mindjárt jön a tömeg. – néz rám Jim is amikor még mindig ott szobrozok, mint akit beton alapba öntöttek.

-      Rendben menjünk! – térek magamhoz hirtelen, pillanatok alatt egy fekete kocsiban találom magam, és igyekszem értelmesen felelni a nekem feltett kérdésekre, de azt az alig 10 percet is óráknak érzem amíg az étterembe érünk.

Hatalmas a nyüzsgés ott is. Roberték még sehol nincsenek, amikor mi elindultunk még aláírást osztogattak.  Francis és Jim próbálnak szóval tartani, de egyre többen jönnek oda hozzájuk, hiszen lassan mindenki befut. Kissé félrehúzódom a terem szélére, egy hatalmas virágállvány takarásában álldogálak, és  egy pohár jeges vizet szorongatok, amikor hirtelen egy kéz simul a derekamra, egy száj tapad a nyakamra.

Egyetlen pillanat ugyan, de minden érzékem hirtelen tótágast áll!

-      Megjöttem! – vigyorogja miközben szeme majd felfal.

-      Látom! – nevetek rá, de alig merek ránézni.

-      Mi a baj? 

-      Zavarban vagyok kicsit. . . – suttogom halkan – mindenki minket sasol!

-      Hadd sasoljanak! – nevet rám a mellénk lépő Reese – Egész úton repdesett! Azt hittem, hogy leesik a színpadról amikor észrevett – kacsint a mellettem álló Robertre, de ekkor megáll előttünk a rendezvény hivatásos fotósa.

Félre akarok lépni, de Robert nem engedi, szorosan simul keze a derekamra, Reese mellé áll, felveszik a hivatalos mosolyukat, én meg kissé félszegen húzom mosolyra az arcom és úgy állok ott mint aki karót nyelt!

  

Robert

Reese-t elrabolják mellőlünk, végre pár percre kettesben maradunk.

-      Alig hiszem el, hogy itt vagy tényleg! – nevetek rá – azt hittem hogy annyira megharagudtál, hogy az életbe nem állsz többet  szóba velem!

Mosolyog.

-      Itt vagyok Rob, mert  szeretlek, de beszélnünk kell – pillant rám komolyan, mire minden porcikám zsibbadni kezd.

-      Tudom. – suttogom halkan a fülébe – de most nem lehet, le kell futnom a köreimet, bájolognom kell.

-      Tudom! – nevet rám – Majd később beszélünk, de azért ha lehet ne nagyon tűnj el! Szinte senkit nem ismerek – motyogja halkan, kicsit kétségbeesve.

-      Rendben, gyorsan lefutom, és itt vagyok! – nevetek rá  amikor  megáll mellettünk Christoph

-      Jó estét! Hohó! Hanna magácska gyönyörű!– néz végig a Boszorkán tüzetesen Christoph, mire barátságtalan tekintet vetek rá, nevetni kezd. – Ilyen szépséget rejtegetni Robert, Robert! – vereget hátba.

-      Nem rejtegetett! – nevet fel Hanna – Meglepetés voltam! – és huncut tekintet vet a mellette álló férfira.

-      Hát látja ezt észrevettem! Ahogy még több százan a teremben! – somolyogja Christoph, mivel nem akar nyíltan kiröhögni.

-      Menj! – fordul felém a Boszorka – Fusd le a köreidet gyorsan aztán gyere! – nevet rám miközben végigsimít a kézfejemen, meglódul a szívem még ettől az ártatlan érintéstől is.

-      Sietek! – nézek rá, de ekkor már megáll mellettem Tim, hogy egy „végtelenül fontos” embernek bemutasson.

-      Robert – szól utánam Christoph, miközben jelentőségteljesen körbe néz – én a helyedben vigyáznék Hannára mert még a végén lecsapják a kezedről!

Hanna rám kacsint, felkuncog, majd Christoph felé fordul és beszélgetni kezdenek, én meg egy gyors ellenőrző / fenyegető pillantást  követően elindulok a köreimet  lefutni.

* * *

Nagy naivan azt hittem, hogy gyorsan letudom a dolgot, de mindig akad valaki aki aláírást kér, fényképezkedni, vagy csak  beszélni akar velem. Igyekszem Hannát szemmel tartani, de Tim nem hagy nyugtomat. Időről időre azért visszamegyek hozzá, hiszen nem akarom magára hagyni, de a legnagyobb meglepetésemre mindig van mellette valaki, mindig cseveg valakivel. Ahogy telik az idő, ahogy múlnak a percek, egyre ingerültebb vagyok! Bármikor őt keresi a tekintetem, mindig pasizik! Egyre több szempár tapad rá éhesen, ő pedig élvezi a figyelmet, élvezi, hogy majd felfalják a szemükkel, mosolyog mindenkire, cseveg, kacérkodik! Szinte forr az agyam! Pláne akkor amikor az egyik mitugrász kezet is csókol neki!!!! Bassza meg! Engedd el, mert kiheréllek!

-      Robert!– szól rám Francis – neked mi a véleményed?

Meglepetten meredek rá, a mellettem álló Reese-re, Christophra.

-      Elnézést kicsit elkalandoztam, miről is van szó? – nézek rájuk értelmesen, miközben  szinte érzem a kénkőfüstöt kiáramlani a fülemen!  

Francis megismétli a kérdést, és én szinte kényszerítem magam, hogy figyeljek. Igyekszem viszonylag értelmes választ adni, de nehezen megy mivel a nekem háttal álló Hannára vándorol időről időre a tekintetem, aki most is nagyon nevet valamin, és a vele szemben álló miazma élénk tekintettel követi minden mozdulatát.

-      Gyere fiatal barátom, be szeretnélek mutatni valakinek, aztán átadlak szíved hölgyének! - vereget nevetve vállon Francis, az sem kerüli el a figyelmemet, hogy Reese felnevet és Christpoh érdeklődve néz utánunk amikor elhaladunk a nevetgélő miazma és Hanna mellett.

* * *

Az elmúlt félórában a dühöm csak fokozódott! Nem vagyok hajlandó foglalkozni vele! Ha te így angyalom! Akkor én is! Nehogy azt hidd bogaram, hogy ezzel bosszantani tudsz! Szinte forr az agyam a dühtől akárhányszor meghallom a nevetését felcsendülni! Kihasználom, hogy némely hölgy meglehetősen hevesen nyomul.

Tudok én is flörtölni! Nem csak ő!

Reese

Elképedve nézem, ahogy Robert bal kezét zsebre vágva álldogál egy idősebb nő mellett, és le sem veszi róla a tekintetét. Hanna meg ott áll tőle  alig 10  méterre, és látszik, hogy alig hisz a szemének.

Szegény lány!

Nem is veszi észre, hogy megállok mellette, csak az érintésemre rezzen fel.

-      Szia! – mosolygok rá – Mizu? Egész este alig tudtunk beszélni! Hallottam, hogy mi történt veled. Hogy vagy?

Ömlesztem rá a kérdéseimet, mire rám tekint. Szemében végtelen csalódást látok, mély levegőt vesz, magára erőltet egy mosolyt.

-      Most már jól vagyok Reese köszönöm – mosolyog kényszeredetten – Csak azt nem tudom, hogy mi a frászt keresek én itt? Mi a fenének jöttem ide?! – motyogja halkan, és alig mer rám nézni. - Hülye köcsög! – mormolja, amikor Robnak majd kiesik a szeme ahogy  a tokától-bokáig plasztikázott szőke maca a melleit bámulja.

-      A pasik ilyenek szívecském! Én két gyereket szültem az egyiknek mire felnyílt a szemem! Robert alapvetően jó figura, helyes, kedves, szerény, de egy kis balfék! A többiek mondták, hogy 3 napja mióta megérkezett, morog mint egy bolhás kiskutya.

-      Hát most nem morog, hanem a nyála csorog. Azt hiszem Reese, nekem ennyi elég volt! – mosolyog rám szomorúan, de a sírást alig tudja visszatartani, főleg akkor amikor Robert felé néz.

  

-      Én azt hiszem megyek! – sóhajtja – Örülök, hogy találkoztunk! – néz rám szomorúan.

-      Hova mész?

-      Vissza a szállodámba, összepakolok és holnap a legkorábbi repülővel hazamegyek. – mosolyog, de a szája széle remeg – Szia!

-      Szia! Vigyázz magadra!

-      Vigyázok! – mosolyog és elindul a kijárat felé.

Hirtelen elönt a düh. Legszívesebben megráznám ezt a kis mitugászt, aki egyre több megnyilvánulásában hasonlít Ryanre a volt férjemre. Elindulok felé, rám vigyorog amikor megállok mellettük, de komoly tekintetem láttán lefagy a vigyora.

-      Ha esetleg beszélni akarsz még Hannával, akkor közlöm, hogy most lép ki az ajtón – mutatok a távozó lány után. – Nem levegőzni ment, csak, hogy tudd! – jegyzem meg szarkasztikusan.

Rob elsápad.

-      Jaj menj már utána te balfék! – morranok rá.

Robert

Elmegy? 

Most komolyan elmegy? 

Hirtelen elérnek hozzám Reese szavai, felfogom. Pár pillanatig döbbenten nézek Hanna után, akit az hátsó bejárat üvegajtaján keresztül még látok.

Összeszorul a gyomrom. Nem gondolkodom, egyetlen szó nélkül hagyom faképnél a körülöttem állókat, és rohanok ki utána.

Fázósan húzza össze magát, miközben rendületlenül lépdel, egyre távolabb kerül tőlem. Hirtelen nevetségessé válik minden dühöm.

-      Hanna! – üvöltök utána, de ő mintha nem is hallaná, csak lépked makacsul. – Hanna!

Rohanni kezdek utána, de ő csak megy, csak megy rendületlenül. Hirtelen utolérem, és elé lépek.

-      Mit akarsz? – szólal meg, lehajtja a fejét, és véletlenül sem néz rám.

-      Hova mész? Normális vagy? Megfázol! - dörrenek rá, és lekapom magamról a zakómat. A vállára akarom teríteni, de elhúzódik.

-      Nem kell! Hagyj! Add arra a kis szőkére, akinek a felfújt melleiről nem bírtad a szemed levenni!

-      Hanna! – szólok rá.

-      Ne Hannázz itt nekem! Egész este kerültél, mint a pestisest! Menj vissza, te oda való vagy! Ez a te világod, ahol sorban állnak a nők azért, hogy csak rájuk nézz! Menj vissza a macáidhoz akinek egész este tetted a szépet! Köcsög!! – suttogja, de a dühtől majdnem felrobban!

-      Én menjek vissza a macáimhoz? Te egész este mást sem csináltál, mint bájologtál! Minden pasas körülötted dongott!

-      Én beszélgettem! Képzeld el, értelmesen próbáltam társalogni, nem úgy mint te, aki egy értelmes összetett mondatot is nehezen bírsz kimondani! Te, akit egész este majd lesmárolt az egész baromfiudvarra való tyúk és liba!

-      Ja mert nem a te kezedet nyálazták egész este a vén köcsögök! Azt hiszed nem láttam!? Azt hiszed nem vettem észre minden pillantást amit rád vetettek?! Engem felelősségre vonsz, hogy hogyan bájolgok mindenkivel, de te ugyanazt csináltad! Az miért nem baj?

-      Miért? Mit kellett volna tennem, bevonulni egy sarokba és ott üldögélni? Egész este színedet sem láttam! Mert én barom eljöttem, hogy beszéljek veled, hogy rendezzük a dolgainkat, te meg egész este másnak teszed a szépet, és átnézel rajtam! Hagyj nekem békét Rob! – suttogja elkeseredve

Dühtől remegve nézünk egymásra.

-      Nem hagylak! Féltékeny voltam, egész este! Féltékeny voltam minden palira akivel csak szóba álltál! Minden pasira! – üvöltöm – Tudom, hogy büntetni akartál a chat miatt, az miatt az éjszaka miatt! Azt hiszed nem tudom? – tajtékzom.

-      Nem Robert! Én veled ellentétben nem akartam revansot venni, én csak veled akartam lenni, csak beszélni veled! De felesleges volt idejönnöm! Teljesen felesleges!! – suttogja, és elindul.

-      Nem Hanna, nem volt felesleges! Mert . . .  –szólok utána

-      Miért Rob? – fordul hátra dühösen - Miért nem volt az? Hisz megint megsértődtél, megint tévesen vontál le következtetést, és megint . . . – elcsuklik a hangja. . . mire a szívem szorul össze, elé lépek, nem engedem tovább menni, hanem magamhoz húzom, átölelem.

-      Kérlek kicsim beszéljük meg! Kérlek!

Potyognak a könnyei miközben rám néz. De ekkor valaki dühösen kiabálja a nevem. 

Dean. 

-      Kérlek! – suttogom.

-      Rendben. – motyogja, és megtörli a szemét a kézfejével, mire elmosódik a szemfestéke.

Elnevetem magam.

-      Most mit röhögsz? – morran rám dühösen.

-      Semmi csak most úgy nézel ki mint egy dühös dögös panda!

Hirtelen benne akad a méltatlankodás, és elképedve néz rám.

-      Te egy köcsög vagy Robert ha még nem mondtam volna! – morran rám.

-      Tedd még hozzá, hogy egy állati nagy marha! – dörren a mellettünk megálló Dean – Normális vagy te? Bassza meg hányszor mondjam már el, hogy nem rohangálhatsz eszetlenül?! Komolyan mondom egy idióta vagy!

-      Tudom! – szólalok meg. – Bocsánat!

Legyint csak, mint aki már belefáradt mindenbe.

-      Most mondjam, hogy megszoktam már? – néz rám dühösen a testőröm, majd Hannához fordul – Azt hittem neked legalább több eszed van! – morran a Boszorkára is, majd  nagyot sóhajt és újra rám néz – Hova megyünk?

-      Én vissza a szállásra! – morran a karomban szorongatott panda sminkes.

Nagyot sóhajtok.

-      Kössünk kompromisszumot! Elmegyünk a szállásra a cuccodért, felvisszük hozzám – látom, hogy nagy lélegzetet vesz, hogy tiltakozzon, de leintem – hallgass végig! – becsukja a száját – Tehát, felvisszük hozzám, átöltözünk és elmegyünk egyet sétálni. Mind a kettőnkre ráfér, hogy kiszellőztessük a fejünket!

-      De. . .

-      Nincs semmi de! Ilyenkor már alig vannak az utcán, nyugi! Van kifogásod Dean? – fordulok a testőröm felé, aki végigmér.

-      Nem nincs. – morogja – Indulhatnánk végre? – csattan fel – Mivel itt meglehetősen sokan vannak!

* * *

A kocsiban várakozom Hannára. Nem engedte, hogy felmenjek vele.

-      Mit tudnak a nők ilyen sokáig szöszmötölni? – morgok.

-      Miért nem mentél fel vele?

-      Mert nem hagyta!

-      Ismer. . . – nevet rám Dean

-      Persze, nem hagytam volna ki az alkalmat az biztos! – sóhajtok fel, mire még jobban nekiáll röhögni.

-      Baszki te nagyon féleszű vagy!! Ajtóstól a házba! – nevet, - További tervek?

-      Egyenlőre csak vissza a szállodába, 20 perc alatt elkészülsz?

-      20 perc alatt még a szemöldökömet is kiszedem kisfiam, nemhogy átöltözöm, és még rumlit sem hagyok magam után, úgy mint te! – céloz az indulás előtti kuplerájra amit a szobában hagytam.

-      Bassza meg! – morranok fel, amikor eljut a tudatomig, hogy kisebb atomrobbanást hagytam magam után! Most megint éghetek előtte, pedig már egész rendes pasas lettem!

Dean nem szól semmit csak mosolyog az orra alatt. Hirtelen kipattan az autóból, és a közeledő Boszorka felé lép, kiveszi a kezéből a kis bőröndöt, kinyitja neki az ajtót, majd a csomagtartóba teszi Hanna cuccát, beül és már indulunk is. Hanna rám sem pillant. Tüntetően a mellettünk elsuhanó utcákat bámulja, én meg őt. Összerezzenek, amikor hirtelen felém fordul.

-      Ne vonj le messzemenő következtetéseket abból, hogy ott alszom nálad! Ha nem tudjuk megbeszélni a dolgaikat, én egyenesen a reptérre megyek, akár a cuccaim nélkül is! Ami kell az nálam van. – mutat a  fehér kabátjára.

Nézem az arcát, tudom, hogy komolyan beszél, szemei konokul tapadnak rám, és makacsul viszonozza pillogás nélküli tekintetemet.

-      Felfogtad?

-      Fel. – közlöm én is.

-      Megérkeztünk. – szólal meg hátrafordulva Dean. – Akkor 20 perc múlva találkozunk lent!

Kipattanok a kocsiból, és Hanna cuccát felkapva elindulunk a recepció felé. Amíg a kulcsot megkapom, Hanna bejelentkezik hozzám.

Szótlanul állunk egymás mellett a liftben. Feszült a csend,még akkor is amikor a szobámhoz érünk.

-      Khm, hát szóval, - szólalok meg miközben a kulcskártyával szerencsétlenkedem – Kis rumli van nálam.

-      Sejtettem! – kuncog fel miközben belépünk, majd körülnéz – Hát  nem is számítottam másra téged ismerve! Bár őszintén szólva nagyobbra kupival számoltam!

Csak nézem, ahogy ott áll a szobám közepén, és hitetlenkedve néz körül. Délután amikor elmentem innen még álmaimban sem gondoltam, hogy ő ma itt lesz. Alig hiszem el. Ekkor megfordul, pont akkor amikor elindulok felé. Szinte azonnal tiltakozni kezd.

-      Tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy lesz bármi etye-petye amíg nem beszéltünk! Nem veszel le a mosolyoddal a lábamról! – mordul rám és ellépne de már előtte állok szorosan, nagyon szorosan.

-      Egy csókot azért kaphatok! – mordulok fel a határozott hangját hallva.

Nem válaszol, csak áll előttem, csak néz a nagy szemeivel, szóra nyitja a száját, de én inkább nem hagyom. Pár pillanat csak. . .

-      Sietek! El ne szökj! – mormolom halkan.

* * *

Feszülten szállok ki a kocsiból, hiszen tudom, hogy ez a beszélgetés, vagy megold minden problémát közöttünk, vagy örökre szétválaszt bennünket. A sofőr elhajt, mi pedig elindulunk, Dean pár méter távolságból követ bennünket. Sétálunk egymás mellett. Ideges vagyok, de teljesen érzékelem a belőle felém szálló diliáramot. Ő is feszült. Nagyon. Csak megyünk egymás mellett, szótlanul, egymáshoz sem érve.

-      Ez a híd a Pont de Grenelle 1966-tól 1968-ig három mérnök, Thenault, Grattesat és Pilon  tervei alapján építették. A híd átvezet a Szabadság-szobor kicsinyített mása mellett. – szólal meg, én pedig hitetlenkedve nézek rá.

Ideges, feszült mosoly a válasz.

-      Jaj kicsim! – nevetem el magam, de ez is elhal, mert a pillantása szinte sugározza a félelmet, azt amit én is érzek.

Kész eddig bírom! Megállunk a híd közepén, magam felé fordítom határozottan.

-      Sajnálom! Sajnálok minden pillanatot amivel megbántottalak! Az a lány semmit nem jelentett nekem! Semmit, és őszintén szólva szinte nem is emlékszem arra az éjszakára. – hadarom el, miközben szemeimet le sem veszem az arcáról ami jelenleg semmi érzelmet nem türköz, semmit  – nem számított.  Egyszerűen semmit! – nagyot nyelek, ha már borul a bili, akkor gyorsan tegye! és belevágok  - A másik a chat! Együtt találtuk ki, mert tehetetlenek voltunk! Nem tudta egyikünk sem nézni amin átmész, semmi segítséget nem fogadtál el senkitől, és féltek, féltünk, hogy újra befordulsz, mert nem tudsz a dolgokkal megbirkózni! Hidd el semmi más szándék nem volt e mögött, semmi, egyszerűen csak segíteni akartunk! Tudom nem volt a legetikusabb megoldás, hogy álnéven jelentkeztünk be, de mit tehettünk volna? Velem szakítottál, - mérgesen néz rám – Jó összevesztünk – pontosítok – de nem csak előlem zárkóztál el, hanem a szüleid és a testvéreid elől is! Egyikünk sem akarta hagyni! – hadarom szinte egy szuszra. – Minden nap beszéltem vagy Nattival, vagy az anyukáddal! Velem nem álltál volna akkor szóba, kétségbe voltam esve, hogy – hogy teljesen elveszítelek, mert megrémített amit hallottam rólad!

Ő meg csak áll velem szemben, egyetlen szó nélkül, csak néz azokkal a hatalmas barna szemeivel. Tekintete komoly, nagyon komoly. El vagyok rá készülve, hogy ebből hatalmas vita lesz, de a boszorka megint meglep, hisz felém hajol, és megcsókol. Kezei az arcomat simogatják, miközben szája a számon siklik végig, engem az őrületbe kergetve! Másodpercek telnek el és én csak állok, alig hiszek az érzékleteimnek, és akkor végig simít a nyelve a számon. Ez az a pillanat amikor végképp elveszek. A szájára tapadok, és mindent, minden érzelmemet beleadom ebbe a csókba. Mindent. Megszűnik minden körülöttünk, még a levegő is ritkulni kezd! Lassan válunk el egymástól.

-      Kicsim! – sóhajtok, de az ujja a számra vándorol, befogom, inkább befogom a számat.

-      Tudom! – suttogja halkan – Tudom Robert. Az első pillanatban végtelen haragot és becsapottságot éreztem, haragudtam rád, rátok. Törni – zúzni szerettem volna! Ami azt illeti nagyinál össze is törtem a 18 éves bögrémet! – teszi hozzá halkan – Annyira utáltalak benneteket mert becsaptatok, mert megcsaltál, mert visszaéltetek a bizalmammal! Fájt csalódott voltam! Nagyon csalódott. – suttogja – Szokás szerint elrohantam, bömbölni, visítani akartam! Ami azt illeti meg is tettem. – teszi hozzá miközben az alattunk csillogó Szajnát nézi - Kilovagoltam Márkival, és visítottam, mint akinek elmentek otthonról. Ekkor talált rám Anyu Zalánnal. Beszélgettünk. Anya mesélt, de én igazság szerint már  tudtam, tudtam, hogy mit kell tennem. Nem volt miért megbocsátani, nem kell semmiért bocsánatot kérni, mert nem bántani akartatok, szerettetek. Tudtam Rob, ezért is vagyok most itt, mert szeretlek, nagyon! – néz most már a szemembe – Szeretlek Robert!

Másodpercekig csak állok ott tátott szájjal rá meredve. Jól hallottam? Most tényleg jól hallottam?

-      Nem azért de a szádat becsukhatnád! – kuncogja ideges feszültséggel a hangjában.

-      Inkább másra használom! – suttogom a hangomra találva, és magamhoz húzom fulladás szorosan, és elveszünk egy újabb csókban ami végigborzongat. Szinte száguld a vérem.

Lassan elhúzódik tőlem, és csak állunk ott egymáshoz simulva a Szajnát és az Eiffel-tornyot bámulva.

  

A világ legromantikusabb pillanata lehetne, ha a haja nem csiklandozná az orromat. 

Tüsszentek. 

Elneveti magát.

-      Jaj Rob! – vihogja – Veled romantikázzon az ember!

-      Jól van na! – vigyorgom majd elkomolyodom – Akkor szent a béke?

Pillanatokig csak mered rám.

-      Szent, de még egy ilyen este, és kinyomom a szemeidet! – fenyeget meg halálosan komoly hangon, de a szemei azok vadul csillognak. – És csak hogy tudd, nem flörtöltem senkivel, egyszerűen csak beszélgettem!

-      Tudom, de őszintén be voltam tojva a Chirsezés után! Nem tudtam hova tenni, hogy itt vagy, amikor tudod, hogy mi történt. Azt hiszem én is csak menekültem egész este, és okot kerestem hogy haragudhassak rád!

-      Tudom – feleli, majd vágyakozón néz az Eiffel-torony felé – Elsétálunk addig?

-      Persze! Gyere! – fogom kézen és elindulunk.

Percekig, csak csendben  sétálunk a kihalt sétányon. Tényleg alig látunk pár embert rajtunk kívül, de azok is inkább egymással vannak elfoglalva, felénk sem pillantanak. Annyira élvezem a csendet, a teljességet, mert végre nyugodtan boldog lehetek, hiszen mindent megbeszéltünk.

-      Rob? – torpan meg hirtelen Hanna, én meg kérdőn nézek rá – Szép volt az a lány? – suttogja halkan végtelenül komoly arccal.

Mi van? – villámlik át rajtam önkéntelenül is a kérdés, de ő komolyan néz rám.

-      Amennyire másnapos fejjel emlékszem rá, az volt Hanna, szép lány volt.

Halkan felsóhajt, látom, hogy agyal. Elnevetem magam

-      De nekem te vagy a legszebb! Tényleg! Komolyan! Esküszöm!

Komolyan néz rám.

-      Ajánlom is Pattinson – morran fel – de ígérd meg, ha már nem kellek akkor . . . akkor

-      Szólni fogok! – vigyorgok rá – Bár erre nagyon kevés az esély! Nah itt is vagyunk!

Mosolyogva nézem ahogy körbe tekint.

-      Olyan hihetetlen, hogy itt vagyok! – suttogja csillogó szemekkel – Mindig szerettem volna Párizsba jönni! Kislányként arról álmodoztam, hogy a Szajna parton sétálok a szerelmemmel, és itt állok egyszer az Eiffel-toronynál, vagy a Monmartre-on reggelizek egy kis bisztroban, kávét iszok egy kávéházban miközben a legújabb divatlapot lapozgatom. Elmegyek  a Notre Dame- hoz és csak ülök bent, és nézem az embereket. Annyira vágyakoztam arra, hogy lássam a délutáni fényben ahogy a  napsugarak cikáznak a színes üvegeken, vagy mászkálni a festők sétányán kora este . . .

-      Hát a Szajna parti séta a szerelemeddel kipipálva – nevetek rá – Tudod annyira szeretem amikor beszélsz és csillog a szemed! Dean – fordulok testőröm felé, aki szintén bámészkodik elgondolkodva – Készítenél rólunk egy képet? – nyújtom felé a telefonom, magamhoz húzom a Boszorkát.

   

-      Köszönöm! – nevetek rá, majd Hanna felé fordulok - Tudod mit? Nyáron eljövünk ide, és térdig járjuk a lábunkat! De most menjünk vissza a szállodába, mert lassan hajnalodik, és kora délután riportereknek kell válaszolnom. Utána tied vagyok! – vigyorgom, csak holnapután indulunk Barcelonába, utána meg Londonba.  Jössz ugye? Jössz velem? Jössz Londonba is, pár napot otthon tölthetek. Anyuék is örülnének neked! Nagyon.

-      Megyek, - nevet rám – Bár én több ilyen pofaviziten nem vennék inkább részt, mert halálosan idegesít, hogy állandóan méregetik a pasimat! – kuncogja.

-      Ezt még megbeszéljük  - vigyorgom – de most menjünk mert itt van a kocsi értünk

Engedelmesen elindul.

-      Rob! – torpan meg – Csináljunk még itt is egy képet! – mutat a mögöttünk lévő kétségtelenül szépen kivilágított szökőkútra.

Vigyorogunk mint a tejbetök, miközben elkészíti a nyakába lógó géppel a képet, hogy aztán nevetve nézzük hogy milyen képet vágunk.

-      Rob annyira bárgyú képet tudsz vágni! – nevet rám.

-      Hát Kicsim nem akarlak elkeseríteni, de te sem vágtál modell arcot! – vigyorgom.

Dean azonban közbe szól.

-      Itt a kocsi fiatalok!

Beszállunk, és csak csöndben ülünk egymás mellett. 

Lefoglalnak a gondolataim amik nem mellékesen elég pornográf pillanatokat vetítenek elém. Szinte kiszárad a szám, önkéntelenül nyúlok Hanna keze után, hogy azt számhoz emelve belecsókoljak a tenyerébe, majd végig simítsak nyelvemmel a csuklóján. Mélyről veszi a levegőt, és elrántja a kezét, de én képtelen vagyok magamnak parancsolni. Kezem most a combján kalandozik. Remegő kézzel tartóztatja le simogató kezem,  nagyot nyel, de nem néz rám. A hajnali fényben látom, ahogy mély levegőt vesz. Borzongok a köztünk cikázó érzéki feszültségtől.

A kocsi behajt a mélygarázsba, csak addig engedem el a kezét  amíg kiszállunk. Dean elindul a liftek felé, mi követjük. Kezem feszülten cirógatja csuklója finom érzékeny bőrét.

Dean egy emelettel lejjebb kiszáll, elköszön. Alig várom, hogy bezáródjon mögötte a liftajtó, egyből Boszorkámnak esek. A hűvös fém falhoz szorítom puha nőies testét, hallom ahogy halkan zihál, miközben nyakát csókolgatom, keze a hajamat túrja.

-      Rob – sóhajtja rekedten.

Szinte kirobbanunk a liftből, az ajtót remegő kézzel próbálom kinyitni. Amikor feltárul, hirtelen lelassulunk. Hannát magam előtt tolva lépünk be a szobába.

Lassú mozdulatokkal vesszük le egyik ruhát a másik után, miközben minden feltáruló  négyzetcentit végigcsókolunk a másikon.

Felnyögöm amikor  nyelvem puhatolózva találkozik az övével, karommal  körül ölelem és magamhoz húzom, szorosan hogy érezzem finom testének minden porcikáját. Egyik keze a hajamban túr, a másikkal végigsimít a gerincemen a derekamig, majd le a fenekemig. A keze rásimul, majd gyengéden megszorít.

A szájába nyögök… Óvatosan az ágy felé lépdelünk, finoman lefektetem rá, illata betölti az orrom, és vad vágyakozás hullámzik végig rajtam, látva a csillogó vággyal teli tekintetét. Zihálva veszi a levegőt, miközben felemelem a lábát sarkánál fogva, végigcsókolom a bokacsontját, a vádliját, egyre feljebb és feljebb haladva lábán. Hallom ahogy zihál, ahogy levegő után kapod amikor egy –egy érzékeny területre érek. Tekintetem végigsiklik vékony, túlságosan is vékony testén, és megállapodik a hasát átszelő rózsaszín hegen. Hanna összerezzen és védekezőn pocija elé kapja a kezét, szégyellve azt.

-      Ne Kicsim! Gyönyörű vagy, ettől még szebb, ne szégyeld! – gyengéden elhúzom onnan a kezét, és végig csókolom azt a rózsaszín csíkot.

-      De csúnya – suttogja halkan.

-      Nem, nem az, hidd el, nem az – suttogom, mivel felizgat lágy hangja, de mocorogni kezd - Maradj nyugton – mormolom majd visszatérek a belső combjához, folytatva  a csókokat felfelé, a bugyija vékony, selymes anyagáig, majd hirtelen nem bírva tovább magammal, mellé fekszem, hogy hozzám simulhasson, hogy érezhessem a testét. Gyengéden cirógatom végig a lágy halmokat, amik kihegyesedve várják érintésem.  – Annyira tökéletesen illesz hozzám, - suttogom – pont a kezembe valók . . . Nagyon szépek  - suttogom, mire még keményebbek lettek , és képtelen vagyok visszatartani magam, lágyan simogatni kezdem őket, majd váratlanul megcsípem. Szinte íjjként feszül meg mellettem. Az ágyékomig hatol le a vágy, már csak a hangjától a végletekig feszülök!  

Zihál, miközben simogatom, csókolgatom, testét.

-      Annyira szeretem hogy ilyen érzékeny vagy! – suttogom a fülébe, miközben kezem egyetlen pillanatra sem pihen, egyre lejjebb és lejjebb halad, majd be siklik a bugyi finom anyaga alá, és becézni kezdem.

-      Rob! – nyög fel, miközben kényeztetem – Rob! – zihálja a nevem, és ez a hang, ez a erotikától fűtött hang . . .

-      Nem bírom tovább! – nyögök fel rekedten – Most akarlak – hördülök fel – keményen, Hanna keményen  - zihálom miközben belé siklok.

Mozdulataink hevesek, patakzik rólunk a víz, zihálva kapkodunk levegő után miközben mozgásunk egymáshoz igazodik, és érzem, hogy egyre közeledik, egyre közelebb a vég  . . .

-      Élvezz velem Kicsim! – suttogom, és engem is a vég felé lök ahogy látom amint szavaim hatására, szemei kitágulnak. . . és én szétesem, felrobbanok ahogy elérem a csúcsot.

Testére roskadok, képtelenül arra, hogy megtartsam magam, csak kapkodok levegő után miközben ő remeg alattam, kezei a hajamat túrják amitől megborzongok, majd ráeszmélek, hogy szerencsétlent agyon nyomom. Legördülök róla és ő hozzám fészkeli magát. Lágyan egymást simogatva, puha csókokat váltva élvezzük az imént történtek utórengéseit.

Békés a csend körülöttünk.

-      Szeretlek Robert! – hallom a halkan elsuttogott szavakat, és a lelkem végre megnyugszik.

-      Én is téged Boszorka! - suttogom és végre gondtalan álomba szenderülünk. 

189527