120. fejezet: VADULÁSOK . . . .

Sziasztok!

Igen jól látjátok, laposkúszásban közlekedem!  XDDDDDDDDDDD

Sajna, de ezt a pár napot nem hagyhattam ki! Olyan ritkán látom, és most ez kellett a lelkemnek is!

Ma pár órát egyedül voltam és nekiálltam az írásnak. Valahogy nagyon könnyen ment ma, és azt vettem észre, hogy a 37. oldalnál  tartok! 

Tisztelt tesztolvasómat meginterijuvoltam és arra jutottunk, hogy ezt biza kettőbe kell vágni, mert túl sok benne a kexualitás!

Hát kettóbe lett vágva. . .

Így, ha megvan a 25 komi akkor a tietek a folytatás mondjuk szerda este? Nem legyen inkább csütörtök, mert akkor még lesz időm kiegészíteni!

Szóval, egy szó mint száz, fent a fejezet, és repesve várom a véleményeteket!

Jaj! Hát a válaszok!

Pixie:

Szia Csibe!

Köszönöm! Megnyugodhatsz, egymás mellett maradnak . . . . egy ideig biztosan! ;)

Nem mondod? Fél szemmel?! Óóóóóóóóóóóó 

Tudod mit jut erről eszembe?!  Amerika kapitány és a félszemű kobra! (2011.09.16)

Anna:

Helló Anna!

A vásárfiát  is felavatják! Az tuti! Most még csak szülinapozunk.

Lol:

Szia! Nagyon örülök, hogy tetszett neked!  A fehér paripásra visszatérve: Figyi csibe, várd, lehet, hogy te leszel akinek megjelenik!  Csak kérlek akkor mutass be neki!!!!!    * kacsint és vihog*

Zsorzsi:

XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD!

csez:

Hát ha MOTU nem is, de azért igyekszik az ember lánya! XDDDDDDD  

Judy:

KÖSZÖNÖM! Én is titeket, hidd el!

Noémi:

Hidd el, hogy jöttem volna előbb is, csak hát egyesek feltartottak! ( Nem panasz akart lenni! )

Kolett:

Hát szó mi szó, nagyon jó ötleteket adtál! Komolyan! Örülök, hogy elállt a szavad!  *hihihihi*

Nelli:

Most őszinét nem lenne mindig unalmas az állandó idill?! Ugye, hogy nem?

Regi:

Nem mondod?! (szőrös bilincs) * hihihi* Na de kérlek, referátum helyett ilyet olvasol! Hát tudod?!!

Niki:

Üdvözlégy itt nálam!! Mindig nagyon örülök az új olvasóknak! Hát hogy innentól minden szép és jó lenne? Hát az tuti nem! Köszönöm, hogy átrágtad magad a történeten, és sokat komizz nekem!! ;)

Gabó:

Hi baby!

Csillagos 5-ös!?  Nem mondod? Jáj!! XDDDDDDDDDDDD Köszönet!

Márti:

Szexshop? Hát igazából nem is tudom, hogy hogyan jött! De most tényleg! Lehet, hogy csak túl perverz a fantáziám! Egyszer lehet, hogy el kellene menni egy ilyen helyre! (ugyanis még soha nem voltam!!) Örülök, hogy lelkednek jót tett!

Krisz:

Örülök, hogy ihletet adtam az estétke eredményes eltöltéséhez! * kacsint és ezerrel vigyorog*

Krisztina:

Maradni fog! (egy ideig biztosan) nyugalom! Tudjátok a hosszú élet ritka!!  *csízz, (most 85 foggal vigyorog)*

Kriszty:

Hát a családom szerint is, fantáziám az van! A férjem szerint néha még sok is a jóból.  Szegény már csak tudja! Örülök, hogy tetszett!

Szusi!

Szentésges isten, most mit írjak válasznak?! Először is remélem, hogy meggyógyultatok. Hát asszem egy kicsit sőt nagyon túlzol, de azért örül a májam a dicséretnek! Szerintem bizonyos fokú perverzitás minden kapcsolatba kell! Ne kísérts az ostorral!  :DD

Hogy miért parázott Hanna? Mert aggódott, hogy hogyan fogják fogadni. . . Nem mondod, hogy elpirultál?! Ne már! (na most én pirulok!!)

Robert

-          Mindjárt elkap!  Segítség!

Zihálva rohanok, hátra sem merek nézni, mert akkor látnám a mögöttem rohanó fenevad hatalmas agyarait. Csak rohanok csak rohanok, mint az őrült ki végre letépte láncát. Körülöttem minden  homályos, átlátszó és hideg. Nem merek a falnak dőlni vagy támaszkodni, mivel érzem a belőle áradó hideget, ami borzongat ,és a rettegő félelmemet egyre jobban felkorbácsolja. 

Kifulladok. 

Kész nem bírom tovább! 

Nem bírok tovább menekülni, inkább szembenézek vele!  

Megfordulok, hallom ahogy a hegyes karmai felkaristolják a jeges alagút alját. . .  Győz, győz  bennem az élni akarás! Muszáj rohannom! Muszáj! Pár mély lélegezet követően újból rohanni kezdek, és végre felsejlik pár száz méterre az alagút vége. 

El kell érnem! Muszáj! Muszáj rohannom az életemért! Összeszedem erőm végső maradékát és rohanni kezdek, de ő már a nyakamba liheg,  érezem jéghideg lehelletét a pucér hátsómon. Rettegek, hogy hegyes karmai végig szánjták a fenekemet, nem akarom érezni a fájdalmat! Nem akarok félni! Rettegni! A szájából áradó jeges fuvallat egyre közelebbről érzem. Szinte érzem ahogy a jéghideg levegő végigsimítja a hátsófelem! Istenem ha Hanna lenne még élvezném is! 

Hanna. 

Szinte hallom a hangját, muszáj rohannom! Muszáj! 

-          Rob! Robert! – hívogat, lágyan csengő hangja erőt ad, hogy összeszedjem maradék erőmet, hiszen alig pár méter a kijárat! 

El kell érnem! Hiszen ott van ő kócos hajjal hívogató mosollyal az arcán, szemei aggodalmasan csillognak, ott van mindjárt elérem!! Mindjárt ott vagyok! Szívem hevesen ver, el kell érjelek! Ott van a biztonság! Muszáj! Mindjárt ott vagyok, mindjárt ott vagyok! Arca egyre közelebbi, hallom ahogy szólít, a nevemen szólít, hívogat. Vágyom rá, vágyom érezni a teste melegét, a bőre finom puhaságát, el akarok újra meg újra veszni benne! Nem hallhatok meg! Nem! 

És ekkor elér! Elér! Szívem feldübörög, a félelem belém mar mert érzem itt van mögöttem! Felordítok amikor jéghideg mancsa végigkarcolja fenekem

-          Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!

Hanna

Fázom. Arra ébredek, hogy fázom, rettenetesen fázok. Robert mellettem motyog. Nem értem, hogy mit. Közelebb hajolok, de érthetetlen. Zihál, mint aki retteg.

Jessus pepi! Szólogatni kezdem, de nem reagál, csak a zihálása erősödik. 

-          Rob! Robert! 

Semmi, szinte levegő után kapkod, mire én is megborzongom az ablakon beáramló hidegtől. Hideg a kezem, végig sem gondolom, szinte önkéntelen a mozdulat amivel megpróbálom nyugtatóan megsimogatni. Alig érek hozzá, amikor üvöltve rám veti magát! 

Rémülten meredek rá. Jézusom! 

Meztelen teste leszorít az ágyra, moccani sem tudok és nem is merek. Tágra nyílt szemekkel néz rám, miközben teste nekem feszül.

Zihálva meredünk egymásra.

Tekintete lassan tisztulni kezd, és a félelmet átveszi valami más, egészen más. 

-          Hanna! – suttogja halkan örömmel telin, és szinte rám rogy, én meg kiterülve fekszem alatta.

Hirtelen levegőt sem kapok a rám nehezedő férfitest súlyától, csak pihegni tudok, és óvatosan végigsimítok a hátán, mire felemeli a fejét és hitetlenkedő tekintettel mered rám, majd egy boldog vigyor terül el a képén. Zihál, mint aki éppen lefutotta a maratont, szíve vadul ver. Hirtelen újabb hideg áramlat szökken be a nyitott ablakon, minek hatására mind a ketten megborzongunk. Rob egyetlen mozdulattal ránk rántja a takarót aminek melegében  hideg ajkaival megcsókolja, fogaival óvatosan  meghúzgálja mindkét mellbimbómat egymás után mire az izgalom végigcikázik rajtam. Ujjai végigsiklanak rajtam, majd simogatni, cirógatni kezd. Mozdulatai a egyre erőteljesebbek, gyorsabbak szinte levegőt sem kapok ahogy csiklómat finom de erőteljes mozdulatokkal becézi. Testem  szinte izzik,  gyakorlott ujjai alatt, nem tudok csendben maradni,  hogy elhallgattasson megcsókol, nyelve az ujjai mozgásával azonos ritmust diktálnak, zsibbadni kezdek, hiszen mindez másodpercek alatt történik, és nem tudok neki ellenállni!

Váratlanul befejezi testem édes kínzását, és lefordul rólam, hanyatt dől a ránk boruló takaró melegében. Összeakad a tekintetünk, mire érzéki mozdulattal kínálja fel magát. 

-          Kitalálod, mire vágyom? – lihegi felajzva.

Kitalálom!

Naná, hogy kitalálom!

Megcsókolom, miközben kezem egyre lejjebb és lejjebb siklik inas, férfias testén. Bőre olyan bársonyos, lágy… és kemény.  Kezem útját, szám követi. Hallom ahogy felhördül amikor köldökében végig futtatom  nyelvem, és finoman beleharapok pocakjába. Keze hajamba túr, és izgatottan lihegni kezd, amikor a szám a köldökétől lefelé húzódó csíkon indul lejjebb, egyre lejjebb minden mm-re csókot adva.

-          Hanna! – nyöszörgi és engem a hangjától átjár a kéjes izgalom, hogy miattam zihál, hogy én okozok neki örömet!

Lassan célt érek, hajam előre hullik . . . és már a számban van.  Simogatom, kényeztetem, és élvezem a hatalmam! Minden egyes mozdulatom hatására felhördül . . . 

Hirtelen eltol magától és pillanatok alatt fölém kerekedik, s bennem van…  teljesen tövig és mozdulatlanul tart  másodpercekig… percekig, remegünk az izgalomtól

-          Ennél teljesebben nem tudok benned lenni . . . – mormolja miközben megcsókol, szavai hallatán az izgalom szétsugárzik a bensőmben … mindenhol, felnyögök ahogy szétfeszít, ahogy gyötrelmesen finoman betölt -  Igen, Boszorka – mormolja összefüggéstelenül - érezz engem… teljes valómban

Édes Istenem!

Itt fogok meghalni!

Mit művel velem?

Csak nézem azokat az érzékien csillogó kékesszürke szemeket a bennünket körbefonó érzéki izgalom által torzra varázsolt vonásokat. Képtelen vagyok szólni, csak szorítjuk egymást és lökjük egyre magasabbra, magasabbra egymást,  míg végül szárnyalunk a végtelen semmiben, szívünk azonos ritmusra dobban, lélegzetünk kihagy, és a végső lökésben megsemmisülünk.

Képtelen vagyok mozdulni, képtelen vagyok levegőt venni.

-          Utolért a jegesmedve és meghaltam!  Ez a mennyország. . – motyogja és mint akit agyonütöttek elalszik rajtam.

Mi?

Hirtelen azt sem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, vagy csak kapkodjak levegő után, mert a súlya agyon nyom. Nagy nehezen levarázsolom magamról, és csak nézem a kisimult vonásait, ahogy csendesen szuszog. Hirtelen elönt a végtelen gyengédség, és óvatosan végigsimítok mellkasán. Cuppant egyet-kettőt álmában, majd hasra fordul és alszik tovább mint akit agyonütöttek, én meg csak bámulom a formás hátsóját.

Jegesmedve?

Én?

Ez aztán a bók! – felvihogok, betakarom, és felkelek, hogy az ablakot becsukjam, de az álom kimegy teljesen a szememből, így inkább feltápászkodom, és a fürdőköpenyemet magamra rántva a fotelba ülök kezemben a laptoppal, és elmerülök az én kis álomvilágomban.  

Robert

Halk kuncogásra és arra ébredek, hogy egy puha száj a vállamat puszilgatja.

-          Ébresztő! – kuncogja Hanna a fülembe, majd finoman belenyal, mire végig cikázik rajtam a vágy – A hasadra süt a nap hétalvó!

Kómásan nézek a mögöttem kuncogó Banyára.

-          Hagyjál!– morgolódom, mire csalódottan pillant rám - Olyan szépet álmodtam – teszem hozzá gyorsan

-          Tessék felkelni, mert délre hivatalosak vagyunk Grace szülinapjára és még ajándékot is el kell menünk venni! – morran rám megbántottan, és elhúzódik tőlem, amikor utána kapok.

-          Egy csókot kérek!

-          Kapsz, ha feltápászkodsz! – közli és hozzám vágja a fürdőköpenyemet, és ugrálni kezd az ágyon, hogy még csak véletlenül se szunnyadjak vissza.

Felkászálódok, morcosan belebújok, miközben  érzem magamon a tekintetét. Elvigyorodom, de elugrik előlem, és támadásba lendül.

Röhögve próbálom támadását kivédeni, de be kell látnom, hogy gyorsabb nálam.

-          Karatéka! – röhögöm, amikor csépelni kezd a kispárnával is, de nem bírok vele!  - Basszus olyan vagy, mint egy idegesítő kis bolha!

Hirtelen megmerevedik, és meglepetten mered rám, persze kihasználom a pillanatnyi figyelmetlenségét és elkaszálom, nagyot nyekken,  majd a testemmel szorítom a matrachoz.

Duzzog.

Puszikkal próbálom megpuhítani, de . . .

-          Mondhatom gyönyörű! Éjjel jegesmedve, most meg bolha! – csattan fel durcásan, de a szemei vidáman csillognak – egy óra múlva meg már orángután leszek!

-          Mi? – nevetek rá értetlenül.

-          Éjjel sorozatgyilkosokat megszégyenítő tekintettel néztél rám, majdnem megöltél, aztán fantasztikusat szeretkeztél velem, majd utána közölted, hogy elkapott a jegesmedve és a paradicsomba kerültél, cuppantottál kettőt hasra vágtad magad és húzni kezdted a lóbőrt. – sorolja morcos szemekkel, de alig tudja visszatartani a kuncogását.

-          Mi? – nézek rá hitetlenkedve – Jegesmedvének?

-          Igen annak! – közli, de kitör belőlünk a nevetés. – Az esti szexműsort követően kinyitottad az ablakot, hogy kicsit kiszellőztessünk, de mind a ketten elaludtunk. Éjjel biztosan fáztál. . . – vihogja – de hogy jegesmedve lennék! – néz rám sértett tekintettel.

-          Kiengesztellek! – suttogom miközben a száját becézem, és a kezem a testét takaró köpeny alatt kezd garázdálkodni.

-          Nem! – tolja el kezemet – Mert ha most nekiállsz az engesztelésnek, nem lesz Gracenek ajándéka! – közli határozottan, felpattan és táskájához lép, hogy előbányásszon pár ruhát ,ami által tökéletes belátásom nyílik pazar fenekére amit egy észvesztő fekete csipke bugyi takar.

Felegyenesedik, ledobja magáról a köpenyt, engem meg a gutaütés kerülget ahogy meglátom a fekete csipkébe csomagolt melleit is!

Keservesen felsóhajtok, mire hozzám vágja a farmerem.

-          Lent megvárlak! – közli morcosan és kivonul, én meg nézek utána egy enyhe lábon kihordott infarktussal!

Nagy nehezen feltápászkodom, amikor résnyire nyílik az ajtó, meglepve nézek oda, ahol most egy vékony comb jelenik meg az ajtóra tapadva, majd a vékony kar int, hogy menjek közelebb, és végül megjelenik vigyorgó arca is csillogó szemei. Persze egy pillanat alatt ott vagyok! Kapok egy őrületes csókot.

-          Siess!

* * *

-          De Lizzy ez nem az én világom! – nyög fel Hanna amikor meglátja a nővérem kezébe szorongatott ruhát. – Én valami egyszerűbbet szeretnék! – motyogja megnézi az árcédulát, elsápad, - és olcsóbbat! – nyög fel halkan.

-          Hanna szexisnek kell lenned! Most jelensz meg Robbal először itt Angliában! – néz rá nővérem, mintha megőrült volna a Boszorka.

-          Jelentem már meg máskor is vele, igaz csak kétszer! – motyogja megbántottan.

-          De nem itt Angliában! – közli vele Lizzy határozottan, és Victoriával tovább nézelődnek Hannának ruha után.

Kétségbeesetten mered rám, majd elfordul, de még hallom ahogy megbántottan suttogja maga elé.

-          El sem megyek! Én ezt nem engedhetem meg magamnak!

-          De én ingen! – húzom magamhoz. – Ne tiltakozz! Vedd meg azt ami igazán tetszik! – suttogom a fülébe, és határozottan a kezébe nyomom a kártyámat.

-          Nem! – közli és elhúzódik tőlem.

-          De! – kapok a keze után, hogy a tenyerébe nyomjam a plasztikkártyát – De igen! Ajándék, és én szeretném! Nekem el kell intéznem valamit! Otthon találkozunk! –közlöm határozottan, megcsókolom – Lepj meg! – közlöm, majd lelépek.

Reggel óta ezen jár az eszem! Tegnap este megláttam, és nem bírok ellenállni a késztetésnek! Meg kell vennem! Ki kell próbálnunk, addig úgysem hagy nyugodni!

De ekkor elér a tudatomig, hogy figyelnek. Basszus! Az agyamra megy, hogy egy lépést sem tudok anélkül tenni, hogy ne figyelnének! A taxis is akit leintettem érdeklődve méreget! Az agyamra mennek!  Bosszúsan szörfölök a neten a kezemben tartott telefonon, amikor hirtelen az eszembe ötlik a megoldás! Ez az!!

-          Uram! – hajolok előre, hogy az imént megtalált címet bemondjam.

Hanna

Clare mosolyogva néz rám.

-          Nagyon csinos leszel! Egyszerű, szolid, de dögös! Vettél cipőt is hozzá?

-          Igen! Bár ez már tényleg nem az én világom, de Vic rábeszélt! – mutatom az én ízlésemhez képest túl csillogó cipőt.

-           

-          Szerintem egyáltalán nem vészes! – nevet rám Vic – A ruhád nagyon egyszerű, kell valami ami azért feldobja! – közli, majd Clarehez fordul – Anya mi elindulunk Lizzyvel, majd gyertek, Katie-éknél találkozunk! Együtt megyünk át meglepetésként Mattékhoz?

-          Igen. Te nem mész velük? – fordul hozzám Clare.

-          Nem én megvárom Robertet. Menjetek csak!

-          Oké! – közli Vic és lelép.

Felpattanok, hogy becsomagoljam  Grace ajándékát.

-          Nagyon édes ez a kis ruha! – nevet fel Rob anyukája amikor meglátja a kezemben tartogatott kislányruhát – és szerintem a kávéskészlettől is el lesz ájulva!

-          Hát remélem! Hirtelen nem tudtam mit kitalálni, és Robot is hiába hívtam nem vette fel a telefont! – feszülten nézek az órára – Jöhetne már!

-          Nyugi! – lép hozzánk Richard – Mindig rá kell várni, ti elkészültetek?

-          Igen.

-          Akkor meg gyertek ki a teraszra, szépen süt a nap, isztok egy kávét és megvárjuk Bolond Istókot, hátha befut. Fél óra alatt leérünk Susiékhoz! Nyugi!

Kiülünk mind a hárman a teraszra és nyugodtan beszélgetünk amikor hangos dübörgésre leszünk figyelmesek.

-          Na más se hiányzott – morran fel Rihard – Biztos a szomszéd gyerek vett megint valami szerkezetet. Megint órákig hallgathatom majd, hogy bőgeti a motort!  - dohog, de meglepődünk amikor a dübörgés egyre közelebbről hallatszik.

-          Mi a fen. . . . – de a tiltakozás is elhal Clare-ben, amikor begördül egy motoros  a garázs előtt álló kocsija mellé,  vastag motoros kabátban.

Felháborodottan mered  a fekete alak felé, aki ráadásul még meg is túráztatja a mocit, hogy aztán vigyorogva kapja le a fejéről a sisakot.

Felnevetek.

-          Csak nem? – vigyorgok rá, és már ott is vagyok mellette.

-          Na tetszik? – nevet rám Rob.

-          Állati!! Rob ez nagyon vad!!! -  nézem végig a motort.

-          Vettem neked is bukót! – emeli fel a kormányon eddig lógó másik sisakot, amiben egy túlzottan ismerős reklámszatyor van.

Elpirulok, mire felnevet és magához húz.

-          Ne pirulj Boszorka! – suttogja a fülembe érzéki rekedtes hangon – Majd este kipróbáljuk a vásárfiát! – vigyorogja, de szerencsére nem folytatja, mert megállnak mellettünk a szülei.

-          Normális vagy Robert?! – néz rá Clare felpaprikázva.

-          Nyugi Anya! Tudom vezetni, és így senki nem ismer fel! Nyugodtan tudok jönni-menni!

Clare-ben benne akad a tiltakozás is. Richard megáll mellette és vigyorogva nézi végig a böhöm nagy szerkezetet.

-          Sikerült mindent elintézni? – néz Robra.

-          Igen, mi Hannával ezzel megyünk, mindjárt indulhatunk, csak felviszek pár dolgot a szobámba! – közli, majd elindul felfelé – Hanna! Itt van a bőrkabátod? – fordul vissza az ajtóból.

-          Igen! – vigyorgok rá – ott van a kanapédon.

-          Mindjárt jövök! – közli és lelép.

-          Ez nem normális! – néz Robert után Clare, majd rám néz – Ezt most ugye nem gondoljátok komolyan?

-          Jól vezet Clare! – nevetek rá, - Nálunk Zalán Kawasakijával is ment, ami ennél nagyobb! Hidd el tudja mit csinál!

-          Igen Anya Tudom mit csinálok! – nevet fel mögöttem és a hátamra teríti a kabátom. – Na induljunk. Az ajándékot bepakolhatjuk hozzátok? – néz a szüleire.

-          Persze. – bólint Richard. – Ha odaértünk én is kipróbálom! – vigyorog Robra, mire Clare oldalba vágja.

Felnevetünk.

Richard kiáll a kocsival, mi is felöltözünk és elindulunk utánuk. Rob persze nem bírja ki, hogy ne bosszantsa Clare-t, és pár száz méter után megelőzzük őket. Integet, és felkuncog amikor elhajtunk mellettük.

-          De bolond vagy! – suttogom a belső mikrofonba.

-          Imádom bosszantani! – rötyögi, majd dudál egyet, int a mögöttünk haladó szüleinek, és repeszteni kezdünk!

Viszonylag gyorsan kiérünk a város sűrűjéből, és nyugodt tempóban haladunk. Fejemet a hátára hajtom, derekát átkarolom és figyelem az elsuhanó tájat, házakat, embereket. Nagyot sóhajtok.

-          Mi volt ez a nagy sóhaj? – hallom a hangját a sisakban, miközben óvatosan megcirógatja a kezem.

-          Semmi – motyogom, - csak most boldog vagyok!

Hallgatás.

-          Örülök. – hallom a halkan elsuttogott szót.

-          Én is. – kuncogok fel.

-          Lemenjük a tóhoz? Itt megyünk el mindjárt a lehajtó mellett? Nagyon szép tavasszal, gyere nézzük meg!

-          Oké! De anyudékat fel kell hívni!

-          Jó.

Gyorsan lekanyarodunk, és kisvártatva megállunk a kis tó mellett, ahova ősszel hozott el amikor egy hét után megjött L.A-ből.  Leparkolunk, és a tópartra sétálunk. Nagyot sóhajtok  amikor átölel.

-          Mi volt ez a nagy sóhaj? – nevet rám.

-          Semmi, csak eszembe jutott, hogy amikor itt voltunk még hárman álltunk itt.

Nem tudom folytatni, csak állok ott hozzá bújva.

-          Én is sokat gondolok rá. – motyogja és a kezei közé veszi az arcomat. – Én is vágytam rá.

-          Sajnálom. – suttogom.

-          Én is Hanna, de majdnem elveszítettelek téged is, és azt nem tudtam volna túlélni! Gyerekünk így vagy úgy de még lehet, de téged nem pótolhat senki!

-          Jaj Rob! – bőgöm el magam, és ő magához szorít.

-          Ne bőgj! – suttogja rekedten – Azt fogják hinni hogy elgyepáltalak, ha panda sminkkel jelensz meg! – vigyorogja.

Aztán csak állunk ott, a kis tó partján, egymásba kapaszkodva, és figyeljük ahogy a napfény utat tör magának a ránk boruló fák levelei között, hogy táncolni kezdjen a halkan csobogó tavacskán.

Olyan tökéletes most minden! Minden! Finom meleg van, és az a férfi ölel magához aki a világon mindent jelent nekem.

-          Nagyon szeretlek! – suttogom – Nagyon.

Nem szól semmit, csak a tenyerembe csókol és ringatni kezd a karjaiban.

Ezt a finom puha egyszerű csendet szakítja meg telefonjának hangos csörgése.

Felveszi.

-          Nyugi Anya! Nem történt semmi, csak lejöttünk a tóhoz! Indulunk mindjárt mi is! Nyugi! Szia!

Nagyot sóhajt, hajába túr, és zsebre vágja a ketyerét.

-          Anyu izgul, hogy hol vagyunk, mert sehol nem látnak minket. – fordul felém, kapok egy vigyort, egy puszit  a számra  - Gyere indulni kellene, mielőtt még infarktust kap édes jó Anyám!

-          Oké! – nevetek rá és a motorhoz sétálunk.

Ekkor eszembe jut valami.

-          Rob ugye a csomagot felvitted a szobádba?

-          Persze! – nevet rám – Csak nem zavarba lennél a tartalmától?! – kacsint nagyot, mire hátba vágom!

-          Majom!

-          Felvittem nyugi! – vigyorogja – Na induljunk!

Clare

-          Hol az isten nyilában vannak ezek? A fiadat le fogom lőni! – mordulok Richardra.

-          Maradj már nyugton Clare! Megmondta, hogy lementek a kis tóhoz! Romantikáznak kicsit! Ne izgulj már annyira!

-          Romantikáznak! – horkanok fel.

-          Jaj Clare maradj már! – nevet ki Suzie is. – Alig találkoznak! Rob had mutassa meg Hannának a kedvenc helyeit! Őszintén szólva meglepődtem amikor mondtad, hogy ő is jönni fog! Örülök, hogy rendbe szedték magukat.  

-          Őszintén szólva én is. – nevetem el magam – Túl féltem mi?

-          Túl Anya! – horkan fel mellettem Vic – Értünk  bezzeg soha nem aggódtál!

-          Hogy mondhatsz ilyet édes lányom! – nézek rá felháborodottan -  Nektek Lizzyvel  volt eszetek, ha nem is sokkal több! Ez a lökött meg . . . .

-          Jól van Anya ne magyarázkodj! – nevetnek fel a lányaim.

-          Nem magyarázkodom!

Nézek rájuk mérgesen, és újra az órámra pillantok.

Felnevetnek.

Ekkor végre felhangzik a dübörgés, amit dudálás követ. Milán nevetve megy kinyitni a kaput. Figyelem,  ahogy behajtanak.

Vigyorog mind a kettő.

Az apja meg Milán persze azonnal lekapcsolja, aztán megjelenik Johnatan is mellettük. Figyelem őket. Robert végtelenül büszkén kászálódik le a motorról, miközben egyetlen pillanatra sem engedi el Hannát, akit köszönt sógorom és az John is. 

Hanna felénk néz és integetni kezd, majd mond valamit Robnak aki a motor körül álló pasiknak magyaráz nagy elánnal. Figyelem Hannát amint felnevet és elindul mosolyogva felénk. Mosolyog, de a szeme az kicsit félénken csillan. Katie felnevet ezt meglátva.

-          Úristen csak nem fél tőlünk? – kuncogja.

-          Nem olyan lány ő. – nevetek fel, de már oda is ért a teraszra.

-          Jó napot! Sziasztok! – áll meg mosolyogva kicsit félszegen.

-          Jesszusom Hanna! Ez a nagy jó napot remélem nem nekem szólt! – öleli át Susie kedvesen, mire Hanna szégyenlősen elpirul.

-          Én. . .

-          Ne szórakozz már! – öleli át kedvesen az unokahúgom is. – Szia! Örülök, hogy itt vagy!

-          Szia! Én is! Jól nézel ki! – mosolyogja.

-          Azt hittük, hogy eltévedtetek! – nevet fel Lizzy. – Amikor Anya mondta, hogy mit vett az öcsém nem akartam elhinni!  De jól elmaradtatok!

-          Nekem tetszik! – nevet fel – Lementünk kicsit a tóhoz! Olyan szép idő volt, hogy vétek lett volna kihagyni!

-          Gyere ülj le! – húz ki egy széket az unokahúgom – Kérsz valamit inni?

-          Nem köszönöm, nem kérek! – mosolyog és nagyot sóhajtva leül mellém – Ezek szerint mi voltunk az utolsók! Remélem nem késtünk el nagyon?

-          Dehogyis!  Még nem megyünk át a bátyámékhoz, megvárjuk hogy Mike is felébredjen, mert ha nem alszik eleget nagyon nyűgös tud lenni!

-          Biztos már nagy baba! – mosolyog  Hanna – Már alig várom, hogy lássam!

-          Bizony hogy nagy! 6 és fél hónapos őfelsége! – csillog Katie arca miközben válaszol.

-           . . . . és rettenetesen el van kényeztetve tedd azt is hozzá édes lányom! – nevet Susie – Egy édes bogyó, de egy hisztigép!

-          Milyen nagymama vagy te? – csattan fel Katie.

-          Jó? – vág vissza Susie a lányának.

Felnevetünk.

-          Te legalább már nagymama vagy! – nézek a testvéremre, fel sem fogom, hogy mit mondok – Én soha nem leszek az, ha a gyerekeimen múlik!

Hirtelen megfagy a levegő is körülöttem. Minden szem Hannára tapad.  Aki viszont felnevet.

-          Hát lehet, hogy jobban jársz Clare, ha szülsz nekik egy testvért! – vihogja, miközben megpaskolja a kezemet.

Pillanatokig döbbenten meredünk rá, aztán kirobban a nevetés belőlünk.

-          Hát most hogy mondod . . . – nevetek – De én inkább megvárom amíg így vagy úgy de elláttok eggyel, kettővel, hárommal! – kacsintok rá.

A lányok levegő után kapkodnak a röhögéstől. Sue hitetlenkedve néz rám. De ekkor felhangzik az asztalra tett babaőrzőből a pityergés. Katie felpattan és Hanna felé fordul.

-          Gyere!

Robert

Nevetgélve megyek a teraszra ahol a csajok ülnek.

-          Sziasztok! 

-          És itt van a szelídmotoros személyesen! – nevet rám a nagynéném és hozzám lép és átölel – Szia drágaságom! Hogy vagy?

-          Én jól! És te? – nézek végig rajta – Nagyon jól nézel ki! Katie?

-          Az oldalbordáddal ment be Mikehoz. Most ébredt fel. – mutat a lakás felé. – Menj be te is.

Gyorsan ledobom a kabátom az  üres székre Hannáé mellé, és elindulok befelé, a hangos dobhártya szaggató bömbölést követve. Hallom a Boszorka hangját amint kicsit meglepődve kérdi Katiet hogy mit csináljon, de az csak nevet rajta. Ekkor felcsendül a halk ének. Mike hirtelen elcsendesedik és figyelni kezd.

-          Ez az kisöreg, pasi vagy, te is tudod a tutit! – lépek be vigyorogva a babaszobába.

Mind a két arc felém fordul, Katie rám nevet.

-          Helló! – vigyorogja és a nyakamba ugrik – Nagyon régen láttalak! Örülök hogy itt vagy!

-          Szia Kat! Jól nézel ki! – kócolom össze a haját, mire mérgesen néz rám, de engem lefoglal a látvány.

Ott áll a Boszorkám Mike-kal a kezében és boldogan vigyorogva néz rám, csillognak a szemei.

  

-          Elhallgatott! – vigyorogja, de ekkor újra felhangzik a bömbölés, mind a ketten összerezzenünk, Hanna újra énekelni kezd, mire megint csend lesz.

-          Dalolászhatsz neki egész nap – röhögök, és közelebb lépek, hogy a krapekot szemügyre vegyem, de amit meglát talán halálfélelmében égzengető üvöltésbe kezd.

Hanna énekelhet neki, rázhatja, simogathatja, Mike csak üvölt. Kétségbeesetten állunk a gyerekszobában, ugyanis Katie eltűnt,  mint az aranyóra.

-          Hát ti meg mit műveltek a fiammal? – lép be John, és vigyorogva néz tanácstalan kettősünkre – Mit műveltek veled? – gügyög a krampusz fölé hajolva aki meghallva apja hangját egyből tekeregni kezd Hanna kezében – Bántottak? Melyiket verjem meg?

Hanna magához húzza és óvatosan simogatva a hátát ringatni kezdi. Mike elhallgat és Hanna mellére bújva hallgatja a lágy dallamot, amit dúdol neki.

-          Jól van kisfiam! – vigyorog elégedetten John – Amint látom te is tudod a tutit! Nem rossz hely az, ahogy elnézem!

Hanna döbbenten mered rá, én se akarok hinni a fülemnek és elégedetten veszem amikor Kat keze lesújt.

-          Kegyelem! – nevet fel John – Én csak egy nyilvánvaló tényt állapítottam meg! Van a fiamnak érzéke a nőköz! Ennyi!

-          Na azért! – nevetek rá – Kibököm a szemedet különben!

-          Ezt figyeld öregem! – vág oldalba Jonh, és a fiát nézi aki amint meglátja a Hanna felé nyújtott cumisüveget, nyöszörögni kezd, majd üvölteni, pedig Hanna csak elfekteti a karjában, hogy itatni tudja  – Igazi haspók!

Figyelem kedvesemet,  ahogy a krapekot eteti. Csillognak a szemei miközben a babát nézi ,aki mohó szívja a cumisüveget.

-          Úristen! – nevetem el magam – Behorpad a homloka annyira szívja!  - állapítom meg ismét a nyilvánvalót.

Egyszerre két kéz csattan a fejemen.

-          Majd meglátjuk, hogy a tied mennyire fogja szívni! – szólal meg John viccelődve.

-          Egyszer minden bizonnyal megtudom! – szólalok meg.

John lesápad.

-          Bocs gyerekek! Egy bunkó vagyok!

-          Az vagy, ez nem újdonság! – nézek rá - De az asszonyt majd edzésben tartom! Szívogatom majd én!

-          Mit? A cumisüveget? – mered rám döbbenten Hanna.

-          Nem szívecském! – nevetek rá – ezeket itt!  - lépek hozzá és finoman végigsimítok a mellén.

John, Katie felröhögnek, Hanna elvörösödik.

-          Pattinson az egyetlen élő szerencséd, hogy itt a kicsi a kezembe, mert véged lenne, mint a botnak!

Juszt sem húzom meg magam, tudom, hogy védtelen most, így a fenekén is végigsimítok, majd belecuppantok a fülébe. Elkerekedett szemekkel mered rám.

-          Rob azt hiszem, - vihogja Katie – Jobb ha most kereket oldasz!

Villámlanak azok a barna szemek!

-          Valóban! – nevetek fel, és kimegyek vigyorogva a többiekhez.

Kisvártatva megjelennek Hannáék is, és készülődni kezdünk, hogy átmenjünk az unokabátyámékhoz.  Nagyokat vigyorogva kerülgetem a Boszorkát, tudván, hogy zabos rám nagyon, a többiek meg csak röhögnek rajtunk. Mindenki felcihelődik kocsiba száll, mivel Matték a város másik végén laknak, így nem tudom tovább húzni a dolgot így megadom magam a sorsnak, és felülök a motorra. A legnagyobb meglepetésemre azonban nincs semmi szankció. . .

Egyenlőre.

A Boszorka felül mögém, de hozzám sem ér.

Hátra fordulok.

-          Bocs Kicsim! – nézek rá a tőlem telhető legszebben, csak mosolyog.

-          Nincs semmi gond Robertem – válaszolja mosolyogva de a szeme az vadul csillog. – Nem indulnánk? Milán már zárná be a kaput – mutat a bennünket figyelő nagybátyám felé.

Nagyot sóhajtok, és a fejembe nyomom a bukót. Minden érzékem kihegyezve figyeli minden mozdulatát, várom, hogy mikor jön a revans.

De semmi.

Csak ül mögöttem.

Nővéreim, Anyáék, Suziék előttünk mennek. Kat néha hátrapillant és vigyorog, amitől ideges leszek, mert valamit kifőztek az tuti! Teljesen elkalandozom, hogy vajon mit találhattak ki, amikor érzem, hogy Hanna keze elindul felfelé a bőrkabát alatt a hátamon, érzékien simogatva, majd előre kalandozik a hasamra, miközben légvételét egészen közelről hallom, mellei a hátamnak nyomódnak.

-          Jesszus! – nyögök fel.

Mire a Boszorka egyből visszahúzódik.

-          Történt valami Robertem? – suttogja érzékien a fülesbe.

Nincs időm válaszolni, mert megérkezünk.

Mélyet lélegezve állok be én is az udvarba. Kat röhögve kászálódik ki a kocsiból, én meg kisebb újabb szívrohamot átvészelve lihegek a motoron. Hanna vigyorogva száll le és simít végig a combomon.

Megfagyok.

Kat annyira röhög, hogy majdnem elejti Mike-ot, Milán ment ki a kezéből dörmögve.

-          Mi lelt édes lányom? Normális vagy? – méltatlankodik, én meg csak gutaütötten üldögélek a motoron.

-          Semmi Apu! Semmi! – vihogja és lepacsiznak a mellé lépő Boszorkával.

Anyáék érdeklődve néznek rám.

-          Robert megmozdulnál? – szól rám Apa.

Basszus! Most mondjam neki, hogy éppen azon igyekszem, hogy ne mozduljak meg, hogy ne szálljak el!?

Kell még pár perc, hogy le tudjak nyugodni, annyira, hogy  ne legyen túlsággal feltűnő, egy hatalmas dudor a gatyám elején!

A Banyek vigyorogva figyel, és érzékien megnyalja a száját.

Felnyögök, amit a mellettem álló kocsiból éppen kipakoló Apám meghall, és érdeklődve mér végig, hogy aztán pillantásomat követve Hannára pillantson.

Felnevet, mire Hanna rákapja a szemét és fülig vörösödik, gyorsan elfordul és Katie –re kezd látszólag figyelni.

Apa mellém lép, és végigmér.

-          Megtudlak érteni édes fiam! – röhögi miközben kedélyesen hátba vereget.

Mély levegőt veszek és elindulok a többiek után befelé.

-          Bogárkám este revans lesz! – suttogom a Boszorkánynak amikor mögé érek és magamhoz szorítom, hogy érezze mekkorát érzek – Nagyon ráfázol este életem!

Hanna

Rekedt hangon fülembe suttogott szavaitól pillanatok alatt készen leszek. Gyomrom görcsbe rándul az izgalomtól, és elakad a lélegzetem. Szerencsére ekkor megjelenik Rob unokabátyja Matthew  nyomában Julival és Gracie-vel, aki visítva néz végig az ajtó előtt szobrozó tömegen.

Hirtelen azt sem tudja, hogy kihez szaladjon.

-          Jaj Rob!! – visítja ahogy meglátja kedvesemet és egyből a nyakába veti magát, aztán felfedez engem is és hozzám hajol egy puszira. – Képzeld Hanna ma van a szülinapom! – dicsekszik – Ma lettem 5 éves és szeptembertől már iskolás leszek!

-          Szia! Hát gondoltam! Aki már ilyen nagy lány, az már mehet iskola-előkészítőbe! – nevetek rá, de már Richard nyakába lóg az iránt érdeklődve, hogy hozott –e neki ajándékot?

Felnevetünk, és mindannyian bemegyünk az étkezőbe ahol már csak ránk vár a svédasztalos kaja.

Grace végig ott zsezseg körülöttünk, amíg ebédelünk. Egyikünktől jár a másikunkig, izgatottan lesi, hogy mikor fejezzük már be a kajálást, mert csak akkor lesz  tortája, és kapja meg az ajándékait.  Alig bír már magával. 

A szülei győzik rendreutasítani.

-          Jaj hagyjátok már! – nevetek rájuk – Kisgyerek, és ez nagy szívatás részünkről ám!  Köszöntsük meg és utána még ehetünk!

Mindenki vigyorogva teszi le a tányérját, és ballagunk át a nappaliba. Körbeüljük a kisasztalt, és amikor megjelenik Julie a tortával elszorul a torkom ahogy a csillogó szemű kislányt nézem.

Hirtelen nem tudok magammal mit kezdeni, elönt egy megmagyarázhatatlan fájdalom. Felpattanok, és a babahordóban üldögélő Mike után nyúlok.

-          Felvehetem? – meredek Katie-re.

-          Persze. – nevet rám.

Remegve veszem fel az apróságot, és szorítom magamhoz, miközben a többiek Grace-re figyelve énekelik a Happy Birthday-t, csak egy kék szempár néz figyelmesen, és nekem kényszerítenem kell magam, hogy ne fakadjak sírva. Fegyelmezem magam, és mire a dalnak vége, rendezem soraimat. Figyelem ahogy a kislány sorban bontja fel az ajándékait. Csillog a szeme, boldog. Körülöttem mindenki nevet, vidám, hirtelen Rob mellém lép és maga mellé húz a kanapéra. Érzem a tekintetét magamon, de csak ringatom a kezembe tartogatott babát és figyelem a kicsi lányt ahogy örül. 

Lassan lehiggadok. 

Robert

Látom ahogy a sírást próbálja kétségbeesetten visszatartani. Mellé lépek, és magamhoz húzom. Ül mellettem Mike-ot tartogatva, ringatva miközben a szemét le sem veszi Grace arcáról.

Olyan sóvárgást látok az arcán, hogy összeszorul a szívem, és csak azt érzem hogy ez a lány kell nekem! Megsimogatom a kezét, mire tétován rám pillant. Látom, hogy megnyugodott. Csak nézünk egymásra, amikor Grace felvisít örömében. Hanna ölében szunyókáló Mike összerezzen és sírásra görbül a szája. Hanna ringatni kezdi, majd feláll és elindul át az ebédlőbe. Én megyek utána miközben felkapom a babahordozót.

-          Ne abba tedd! – mormolja mellettünk megálló John – behozom a babakocsit mindjárt.

Figyelem Boszorkámat, ahogy az apróságot ringatja, bentről hangos visítás adja tudtunkra a csajszi örömét. Hanna felnevet ezt hallva. Magamhoz húzom és megpuszilom.

Ekkor megáll mellettünk a babakocsival John. Mike óvatosan a kocsiba kerül, és be is lett takargatva, így visszamegyünk a többiekhez, ahol a csajszi egyből lecsap rám.

-          Rob gyere légyszives igyál meg velem egy kávét!

-          Lehet ilyen meghívásnak ellenállni?! – nevetek fel és helyet foglalok Grace mellett. 

* * *

Miután kedélyesen elkávézgattam Grace-szel, és a kedélyek is lassan lenyugodtak  meghívok mindenkit a holnapi bemutatóra és az azt követő Afterra is. 

Beszélgetni kezdünk. Anyuék kint vannak a teraszon Suziekkal mi meg bent ülünk, állunk, fekszünk a nappaliban a kanapén. Hallgatom, ahogy az unokatesóimmal beszélget Boszorkám.

-          És jól vagy már? – néz rá Matt kíváncsian.

-          Köszönöm igen. – mosolyog, és mond még valamit, de nem tudok koncentrálni, mivel minden energiámat leköti, hogy az orrom előtt lévő feneket vizuáljam.

-          Látom Rob elvagy! – röhög rám az ajtófélfát támasztó John, mire én csak somolygok erőteljesen.

-          Koncentrálok. – röhögök.

 

-          Azt látom! – nevet fel a velem szemben ülő Julie, és Mattre néz kaján tekintettel – Ennyire szokott Matt is koncentrálni! 

Felnevetünk.

-          Rob mostanság nehezen megy  a koncentráció úgy látom! – nevet fel  a belépő Katie is aki Johnhoz bújik.

Hanna értetlenül néz egyikünkről a másikunkra, a többiek somolyogva figyelik, ahogy leesik neki, hogy miről is szól a terefere.

-          Rob! – morran rám feszülten, de szemei vadul csillognak.

-          Mit Robozol? – meredek rá – Koncentrálok! – közlöm mire kitör a röhögés.

Hanna vörös képpel mered rám állati dühösen. Ezt a pillanatot választja ki Apu, hogy belépjen, a kezében lévő kis szatyorral!

-          Gyerekek ezt gondolom nem Grace-nek szántátok! – vigyorogja és felemeli a kis szatyrot.

Hanna elsápad, majdnem elájul, a többiek vadul röhögni kezdenek.

-          Robert Thomas Pattinson! Azt mondtad, hogy felvitted te agyalágyult!!  - és lesújt rám a mellette lévő párnával! – Te idióta!

  

-          De én felvittem! – állok neki tiltakozni, ami csak olaj a tűzre.

-          Akkor hogy – hogy mégis Apukád tartogatja a kezében?! – csépel továbbra is a párnával.

-          Ez a tegnapi lehet. . . – vigyorgom - azt lehet, hogy lent hagytam tegnap a kocsiban

-          Miért van mai szerzeményed is? – röhög fel Matt és John egyszerre.

Hanna iszonyat mérges, de én képtelen vagyok komoly maradni, és takarom az arcom mert folynak a könnyeim a röhögéstől! Így lehet ezzel Apám is, mert amikor felnézek sűrűn pislog és baromi vörös a feje!

Hanna felpattan és helyben toporog, hogy most mit is csináljon?! Sírjon, vagy nevessen, elszaladjon. . . .

Ekkor lépnek be a nővéreim is, akik érdeklődve néznek végig vinnyogó társaságunkon, és Hannán aki kétségbeesve áll a szoba közepén.

-          Mi bajotok van? – néznek végig rajtunk, mire Apa felemeli a kezébe tartogatott kis szatyrot.

Hanna elsápad, és győz a menekülhetnék.  Meg sem várva Lizzy reakcióját kirohan mellettük a házból.

Hanna

Csak a felhangzó röhögést hallom.

Szégyenemben azt sem látom, hogy merre megyek! Csak menjek! Valakinek neki szaladok, akadozva kérek elnézést, meg sem várom, hogy mondjon valamit. Hallom, hogy Clare utánam szól, de nem törődök vele! Felkapom a kabátom és rohanok mindegy hova, csak el!

Fojtogat a sírás, de a nevetés is kaparja a torkom. Feltépem a teraszajtót és rohanni kezdek.

Ez nem normális! Nem normális! Nem normális!  - zakatol bennem a gondolat, amikor két oldalról elkapnak és megállásra kényszerítenek.

-          Hagyjál! – fakadok sírva, de Rob helyett Matt és John néznek velem farkasszemet. – Hagyjatok!

-          Ugyan már! – néznek rám – Ezen már ne akadj ki! Idióta mind tudjuk! Ez miatt nehogy elrohanj már!

Komolyan néznek rám, de látom, hogy alig tudják a komoly képet magukra varázsolni

Csak nézek rájuk és hirtelen kiszakad belőlem a szó szerinti RÖHÖGÉS! Kisvártatva szinte az egész család kint áll a teraszon és velem együtt a szemüket törölgetik, élükön életem megkeserítőjével.

-          Gyere vissza! – röhög Matt és átkarolva a vállamat húz magával.

-          Te egy akkora állat vagy Robert! – lépek elé – legszívesebben most egy állati nagyot behúznék, de Steph akkor lefejezne.

Ő csak áll velem szembe, nem mer röhögni, látom, hogy Clare is moderálni akarja magát, de elég csak ránk pillantania és sírva fakad a röhögéstől.

-          Na elég volt! – csattan fel Rob szemét törölgetve. – Nem Apa valóban nem Gracenek hoztuk!  - közli és kikapja Richard kezéből a szatyrot, egymásra pillantunk és egy rugóra jár az agyunk amikor belenyúlunk a táskába. Rob  a vinnyogó Matt és John kezébe nyom egy-egy rózsaszín szőrős bilincset, én meg Katie és Julie kezébe egy egy nagy kiszerelésű masszázsolajat.

Lassan csillapodik széles jókedvünk amikor Grace megáll az apja mellett.

-          Apu nekem is kell egy olyan! – mutat a Matt kezében szorongatott bilincsre.

Fetrengünk a röhögéstől.

* * *

-          De gyerekek nehogy már elmenjetek! – néz ránk komolyan Clare amikor jövünk lefelé a cuccainkkal.

-          De Anyu nekem holnap már reggel kezdődik a cirkusz, és Hanna is jobban érezné magát a szállodában, főleg, hogy holnap mindenki itt fog gyülekezni nálatok.

-          Tudom Rob, de most egy fővel több vagy kevesebb, az már igazán nem számít!

-          Clare, jobb lesz így hidd el! Ti is holnap fodrászhoz mentek, kozmetikushoz, nem akarok itt lábatlankodni. Találkozunk a premieren majd.

-          De . . . most ugye nem a Crawleyben történtek miatt mentek el! – néz rám aggodalmasan.

-          Dehogy- nevetem el magam és átölelem – Dehogy, bár a kisfiad erősen sanszos, hogy nem éri meg a holnapot! De ne akard, hogy itt gyilkoljam meg!

-          Adj neki rendesen! – suttogja a fülembe és rám kacsint – Büntesd meg alaposan!

Richard szólal meg ekkor félhangosan

-          Hát édes fiam azt a büntetést ami most rád vár, én is szívesen elviselném! – neveti el magát.

Rob felnevet, már lépnénk ki az ajtón, hogy a ránk várakozó autóba szálljunk amikor Lizzy fut felénk.

-   Rob! – kiállt kedvesem után vadul röhögve – A bilincset itt ne hagyjátok!

              - Megszakadok a röhögéstől Lizzy! - kiált vissza neki.

Égő arccal szállok be a kocsiba.

197277