67. fejezet: Talányok, és igazságok

Sziasztok!

Megjöttem, bocsánatot kívánok, hogy ma csak a részt teszem fel, de ma már nincs erőm válaszolni a komentekre. Ígérem, hogy holnap pótolni fogom! Holnap kaptok képeket is!

Képek fenn, s  akkor, mint ígértem jönnének a válaszok:

Pet:

Igazán jó voltam, nem kellett megcsiklandozniuk! Az érdeklődést pedig valahogy fent kell tartani, hogy olvassátok a blogot. Zalán, igyekszem őt összetett személyiségként ábrázolni, ideges volt, és mint a való életben is ilyenkor az ember nem mindig figyel arra, hogy mit és hogyan mond.

csezemo:

Örülök, hogy tetszett!

Golden:

A Nagy Vízen átmentek a füstjelek?  Imádlak ám, de nem vagyok kegyetlen függővégíró!

Rita:

Tudod, mint a mesében a szegény leány vitt is ajándékot meg nem is Mátyás királynak, én is igyekeztem így tenni. Az az igazság, hogy a folytatást illetően még én is tétovázom. Vannak pro és kontra érveim. Majd meglátjuk. (Tudom egy vak ember szájából…. )

Gwennie:

Rob karaktere. Az utóbbi időben nagyon elmentem a felé, hogy ütődött szerelmest alakít. Ilyen a valóságban  sincs, és a történetben sem szeretném, hogy ilyen legyen, ezért igyekszem kicsit megtörni a jelenleg kialakított karakterét egy-két ilyen húzással.

Viki:

Sajnálom, hogy mérgelődsz! Hát igen Robertünk, alakulgat.

Flo:

Hát nem merem garantálni, hogy csak jó dolgok fognak velük ott történni! Még nem tudom.

Szusi:

Őszintén szólva még több verzió fut a fejemben a történetről. Az azonban biztos, hogy Hanna vissza fog jönni Magyarországra, mivel jön Natti esküvője. A továbbiak hát azok majd alakulnak… Zalán, amint  látom, mindegyikőtöknek bejön:D A tókiói kiruccanás, hát nem tudom, ezen még nem gondolkodtam.. végül is jó ötlet.

Anna:

Igen mind a két pasi félti és szereti Hannát, így mind a ketten a saját szemszögükből nézve kezelik a helyzetet.

Réka:

Te gondolatolvasó vagy? A következő részben választ fogsz kapni Clairet illető kérdéseidre.

Névtelen:

Örülök, hogy ránk találtál, és tetszik is. Szerintem a mostani fejezetben pár kérdésre választ fogsz kapni!

Kriszty:

Köszönöm, hogy még nyaralás közben is írsz nekem! Annak meg külön örülök, hogy tetszett neked!

Judy:

Rob pasi, aki kiáll azért akit szeret. Sajnos manapság egyre kevesebb az ilyen férfi.

Pixie:

Jaj, a lányos zavaromban azt sem tudom, hogy mit válaszoljak neked! Igen mint látszik a két férfi főszereplőm igen karakán személyiség. Rob és Zalán is. Én mind a kettőt nagyon kedvelem. Babakérdés, nektek már árulkodtam, így ezt nem részletezném. Egyéb iránt pedig részemről a szerencse Pixie drágám, hogy megismerhettelek!

Csók!

Heni

Hanna

Remegve nézem magam a tükörben miközben a szájfényt kenem a számra, sápadt, karikás szemű lány néz velem farkasszemet.

Úgy érzem, hogy minden tagom remeg,  és szinte kapkodom a levegőt, de az átok oxigén csak nem akar jönni.

-          Készen vagy? Mehetünk? – szólal meg mögöttem a fürdő ajtóban állva  Robert aki le nem veszi rólam a szemét.

Remeg a hangja, ahogy nekem is, amikor válaszolok.

-          Igen, azt hiszem. Készen vagyok!

Figyelem ahogy elindul felém, ahogy egyre közeledik, és látom, hogy az ő nyakán is veszett iramban pulzál egy ér. Izgul, izgul ő is. Megáll mögöttem, nézem ahogy átölel, miközben le nem veszi rólam a szemét, érzem, ahogy tenyere a pocakomra simul tekintetünk összekapcsolódik a tükörben. Csak bámulunk egymásra, megszólalni képtelenül.

Annyi minden múlik ezen az elkövetkezendő órán, az egész életünk!

Biztatóan rám mosolyog, amit viszonozni próbálok, nem túl sikeresen. Remegek.

Ekkor megmozdul, és maga felé fordít.

-          Nyugalom! Nem lesz semmi baj! Bármi lesz is, mindent megtudunk oldani! Oké? Nincs miért aggódnod!

-          Tudom, csak …

-          Tudom, hidd el, én is másként képzeltem, de most ez van. 1 órán belül minden kiderül. Minden. Gyere, mert indulnunk kell!

-          Oké- sóhajtok nagyot, menjünk.

Lassan ballagunk le a garázsba. Fogja a kezem, és hüvelyujjával folyamatosan simogatja a kézfejem. Ő is ideges.

Kinyitja előttem az ajtót és besegít az ülésre, majd megkerülve a kocsit beszáll, és indít.

-          Mennyi idő alatt érünk oda? Messze van?

-          40 perc, de forgalomtól függ. – válaszol komolyan, majd nem szól semmit.

Én is gondolataimba merülök, és az elmúlt két napot idézem fel.

*  *  *

-          Hanna a hátsó bejárat előtt várunk.

-          Rendben,  megyek Dean.

Gyorsan lecsapom a telefont, és körülnézek. Minden nálam van? Igen azt hiszem, telefon, pénztárca a táskámban. Rob cuccai is összepakolva… csak fel kell jönnünk érte forgatás után.

Hm azt hiszem minden megvan.

Gyorsan bezárom a lakosztály ajtaját, és loholok a lifthez.

Nincs szerencsém! Miért is lenne pont nekem? – fut végig rajtam a gondolat, amikor megpillantom a liftben állókat. Természetesen végigmérnek. Köszönök halkan, amikor belépek. Az idősebb házaspár mosolyogva köszön vissza, a két kis csaj azonban csak jelentőségteljesen végigmér, és halkan sutyorogni kezdenek.

-          Ez a csaj az? Ilyen nyomi nője van? Akkor már inkább Kristen!” – szólal meg az egyik, mire a másik rákontráz:

-          Hát én sem értem, hogy mit eszik rajta?

Nagyon kellemetlenül érzem magam. Türelmetlenül várom, hogy leérjünk. Ahogy kinyílik az ajtó halkan felsóhajtok a megkönnyebbüléstől, és a recepció felé veszem az irányt, hogy leadjam a kártyát, azonban még hallom a halk beszélgetést. Hát nem dicsérnek.

Gyorsan végignézek magamon. Sötétkék farmer, világoskék póló, keki színű táska. Hajam összefogva arcomat nagy napszemüveg takarja. Nagyot nyelek, és sietve megyek ki Deanhoz, aki szintén nem éppen a legjobb kedvében van. 

-          Helló! Szisztok! – köszönök neki és a sofőrnek miközben beszállok a kocsiba.

-          Szia! – dörmögi Dean, miközben elindulunk.

-          Baj van? – fordulok felé érdeklődve.

                                          

-          Nem nincs – hallom a halk választ kicsit – Baj? Dehogy van? – feleli enyhén gúnyosan Dean. – Azon kívül, hogy a kedves főnököm az agyamra megy? – néz rám komolyan.

-          Rob?

-          Aham. – jön a válasz

-          Miért? Mit csinált már megint? –nevetem el magam

-          Azon kívül, hogy eltűnik folyamatosan és azt sem tudom, hogy merre mászkál? Egyik pillanatban még ott van a többiekkel,  a másik pillanatban, meg mintha a föld nyelte volna el!

-          Mert?

-           Forgattak, aztán Francis adott nekik egy kis szünetet. Mondta, hogy elmegy a lakókocsijába, azonnal jön. Pár percet, tényleg csak pár percet beszéltem Reese testőrével, és amikor megyek, hogy szóljak neki, hogy mennie kellene a sminkesekhez, hiába verem az ajtót nincs bent. Komolyan mondom, hogy csengőt vagy GPS-t kötök a nyakába! – morogja Dean, mire elkezdek röhögni,  ahogy ezt elképzelem! 

-          Legyen szíves kisasszony és ne vihogjon! – morran rám, hátrafordulva, de annyira nevetek, hogy ő is elhúzza a száját.

-          És hol volt? – törölgetem a szemem.

-          Kettőt találhatsz? – de én csak nézek rá értelmesen – Az állatsátorban, ott etette a zsiráfot.

-          Ez annyira jellemző rá! – sóhajtom.

-          De most azt hiszem, hogy kapni fog rendesen! – nevet fel.

-          Mert? – csillan fel a szemem.

-          Majd meglátod! Nem mondhatok semmit.

-          Dean – nézek rá csillogó szemekkel – Légyszives!

-          Nem! – közli velem határozottan. – Nem, ne is faggass!

-          Tudja, hogy jövök?

-          Nem, azt mondtam neki, hogy még nem értél vissza Zalánéktól. Francis a lelkemre kötötte, hogy nem mondhatom el neki, hogy rávettek, hogy gyere ki.

-          Akkor meglepetés leszek?

-          Aha – röhögi el magát. – Francis reggel beszélt veled nem?

-          De. Éppen a bátyáméknál voltam, amikor telefonált. Csak annyit mondott, hogy nagyon fontos lenne, hogy ma kimenjek, mert Robot akarják meglepni. Amit mondjuk nem nagyon értek, hogy miért?

-          Azért, mert ma megint kalandozott, és bár mindenki imádja, de egy kicsit észhez akarják téríteni, és megakarják viccelni! Egyébként hallottam mire készülnek, és hidd el elégedett leszel!

-          Nem hangzik túl jól! – húzom el mosolyra a szám.

Ekkor megállunk tankolni. A sofőr kiszáll, Dean mosolyogva hátrafordul.

-          Ahogy hallom, gratulálhatok?

-          Mert? – nézek rá megilletődötten, nem létezik, hogy ennek az ökörnek járt a szája! Megölöm!

-          Ne ráncold a homlokod, - nevet rám – reggel hallottam, amikor Zalán a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon rád, és elszólta magát. – szóra nyitom a szám, hogy válaszoljak, kétségbeesetten nézek rá – Nyugi csak ketten ültünk a kocsiba, én vezettem. Nem hallotta más. Bennem meg bízhattok.

-          Köszönöm. – mosolygok rá hálásan. – De még nem biztos.

-          Mondta ő is, de nagyon fel van spanolva a lehetőségtől is! – néz rám mosolyogva – Bár őszintén szólva, nem tudom őt apukának elképzelni, még néha úgy viselkedik, mint egy gyerek.

-          Tudom – sóhajtok fel.

-          Nem akarok a dolgaitokba beleszólni, de nagyon jó hatással vagy rá. Boldog az utóbbi időben. Pár hónappal ez előtt, mielőtt még nem ismerted, nagyon magába volt fordulva, a szülei és a közvetlen munkatársai is aggódtak érte! Stef különösen. Most meg repdes. Bár néha kicsit lejjebb szállhatna! – neveti el magát Dean.

-          Tudom! – sóhajtok fel újra. – Olyan idióta bír lenni sokszor!

-          Tudom! – neveti el magát Dean.

-          Most, hogy már mind a ketten ilyen sok mindent tudunk – szólalok meg vihogva, mire ő is felnevet, - nagyon kíváncsi leszek, hogy mit találtak ki neki.

-          Majd meglátod! De ajánlom, hogy legyen nálad fényképezőgép! – vigyorog rám, majd elkomolyodik, és előre fordul amikor beszáll a kocsivezetőnk.

Csendben tesszük meg az utat a helyszínig. Rajta jár az eszem, hol másutt is járhatna? 

Éjjel, istenem ez az éjszaka! 

Még most is összeborzongok azon, hogy mit műveltünk egymással. Imádok vele szeretkezni! Kedves, odaadó, szenvedélyes, igazi nagybetűs pasi, és nagyon ért a dolgához!

Ebben is!

Rezignáltan felsóhajtok, mire Dean hátra néz. Elvörösödöm. Basszus! Tuti rájöttek min agyalok!

Vörösre gyúlt képpel meredek ki az ablakon.

Szóval, reggel amikor pittyegni kezdett a telefonja én is felébredtem. Kaptam egy édes finom puszit, miközben simogatni kezdte a hasam és vigyorgott ezerrel. Annyira jó érzés volt!

Olyan boldog voltam abban a pillanatban!

Talán ez volt életem egyik legszebb pillanata. Ahogy a férfi, akit szeretek, kócosan, boldogan  vigyorogva egy finom puha puszival köszönt, és magához ölel, meztelen testéhez szorít. Azt a meghittséget nem lehet elmondani, nem lehet szóban kifejezni, azt csak érezni lehet. Percekig élveztük egymás közelségét, egymás melegét. Még most is összeborzongok ahogy eszembe jut, ahogy megcsókol, majd a hasamra is ejt egy puszit és ahogy mosolyogva simítja végig pocakomat.  

Próbált rábeszélni, hogy látogassam meg a forgatáson, de nem lelkesedtem az ötletért. Aztán délelőtt amikor Zalánék már felszálltak, megszólalt a telefonom. Francis volt Rob rendezője, hogy szeretnék, ha ma kimennék a forgatásra, lenne egy kis meglepetésük a számomra. Ezzel persze felkeltette a kíváncsiságomat, így bele egyeztem, hogy kimegyek. Nevetve helyeselt és közölte, hogy 1 óra múlva itt van értem egy kocsi. Gyorsan visszamentem a szállodába, biztonságba helyeztem Rob kocsiját, majd felrohantam, hogy rendbe szedjem magam.

-          A szentségit! – csattan fel John a sofőrünk – Ez nem lehet igaz! Ezek nem dolgoznak?

-          Nyugalom! – mormolja Dean is, majd hátrafordulva magyarázni kezd. – Hajnali 4 órakor már itt vannak, mi még kint sem vagyunk, de már itt állnak, hogy Robra vethessenek egyetlen egy pillantást! Az agyam megáll!

Értetlenül nézek ki az ablakon. Mind két oldalon kocsisor, és rengeteg ember aki felélénkülve nézi a kocsit. Néhányan elüvöltik magukat, hogy ez az a kocsi, és megindul felénk a tömeg. Felnyögök. Dean hátra néz, és nyugtatóan rám mosolyog. Elhúzom a számat, de idegesen figyelem a kocsi körül állókat, akik a sötétített üvegen próbálnak benézni. John állandóan dudál, és csak lépésben tudunk haladni. Szerencsére ekkor kinyílik az ajtó, és egy sereg biztonsági ember özönli el a bejáratot,

-          Úr isten! – sóhajtok fel.

-          Nyugi, itt mindig ez van!

-          Hát nálunk nem volt ilyen gáz a helyzet! – állapítom meg motyogva mire Dean felnevet.

-          Valóban nem, nálatok nem volt ilyen elvetemült népség! Megérkeztünk! Gyere szállj ki!

Kisegít a kocsiból. Érdeklődve nézek körül. Előttünk egy hatalmas vászon sátor, balra egy régi gőzmozdony áll mögötte Benzini felirattal. A nagy sátor másik oldalán egy kisebb sátor van felállítva. Jelenleg ott van nagy sürgés forgás. Kamerák, világosítók, asszisztensek tömege van ott. Pár kíváncsi tekintet fordul felém. Kissé kellemetlenül érzem magam, miközben Dean mellett ballagok a lakóautók, felállított sátrak, és konténerek között. Egyre többen pillantanak felénk érdeklődve. Dean egy sátorhoz vezet, ahol éppen Francis és Reese Whiterspoon beszélgetnek, miközben a felvételeket nézegetik.

Francis ekkor felpillant, és meglát. Mosolyra húzódik a szája, és felpattan.

-          Á kedvesem! Örülök, hogy eljött! – köszönt kedvesen. – Jöjjön, csak bemutatom a mi Marlenánknak!

Mosolyogva lépek beljebb és hozzájuk közelebb. Reese érdeklődve mér végig, miközben bemutatkozunk egymásnak.

-          Már nagyon kíváncsi voltam rád! – fog velem kezet – Rengeteget hallottam rólad!

-          Tényleg?

-          Igen. Mesélték a kollégák, hogy milyen jól elbeszélgettek veled tegnap.

-          Á kedves Hanna! – érinti meg egy kéz a vállamat, mire felé fordulok, Christoph nevet rám – Megérkezett!

-          Igen meg! Francis felhívott délelőtt, hogy lenne valami amit látnom kell, és nem bírtam ellenállni  a kísértésnek, pedig nem akartam kijönni!

-          Hát higgye el nekem, nem lesz semmi a látvány! – kuncognak fel mind a hárman.

-          Elárulnák, hogy mi lesz az?

-          Nem Francis el ne áruld! – nevet fel Reese. – Kíváncsi leszek nagyon az arcára, ha meglátja! Bocsánat, de gyorsan elszaladok átöltözni, látom Christoph te már átöltöztél! – fordul felé. – Sietek! El ne kezdjétek nélkülem! – mondja, és elszalad.

-          Nyugodtan, van kb 5 perced! – szól utána Francois.

Kicsit megszeppenve meredek rájuk. El nem tudom képzelni, hogy mire készülhetnek, páran belépnek és egyeztetnek a rendezővel, de jó pár érdeklődő pillantást is vetnek felém.

-          Bocsánat de nekem mennem kell. Gyertek majd oda – mutat a kis sátor felé, és gyors léptekkel arra felé veszi az irányt.

-          Ön már végzett? – fordulok Christoph felé,

-          Igen, én már mára végeztem, de ezt látnom kell! – nevet fel – Egyébként kedves Hanna, azt hiszem tegnap megbeszéltünk már valamit! – kacsint rám.

-          Igen rendben. – nevetem el magam. – Szóval akkor csak a kíváncsiságod marasztalt itt?

-          Csakis az! Ez a látvány felejthetetlen lesz! – nevet fel – Na menjünk, nehogy lemaradjuk a show-ról!

Elindulunk a kis sátor felé. Robertet keresi tekintetem, de nem találom sehol.

-          Nincs még kész! – somolyogja  Reese aki most lép mellénk, – Hiába keresed! Egyébként is meglepetés leszel neki! Délelőtt kérdeztem, hogy jössz – e ki, de azt mondta, hogy nem sikerült rábeszélnie.

-          Az az igazság, hogy nem nagyon szeretnék zavarni! Ez itt nem az én világom, én itt valahogy nem nagyon találom a helyem. Az az igazság, hogy idegesít a sok kíváncsi tekintet. – mutatok körbe, mire sokan elkapják róluk a tekintetüket.

-          Pedig ehhez Robert mellett hozzá kell szoknod!

-          Tudom, hogy még szoknom kell ezt az egész média cirkuszt ami őt körbe veszi. Előbb vagy utóbb megszokom, vagy megszököm! – felnevetünk.

Ekkor azonban mozgolódás támad. A színészek, statiszták sorban ülnek le a kis sátor alá felállított asztalokhoz. Christoph és Reese lelkesen magyarázzák, hogy hogyan állítják be a fényeket, felállnak az operatőrök, a világosítók, és páran becipelnek az asztalok előtt álló emelvényre egy nagy fa ládát.

Robot keresi tekintetem, de sehol nem látom.

-          Felvétel! – üvölti a gyártásvezető.

Mindenki elhallgat. Csendben, halkan beszélgetve esznek, ekkor megmozdul a láda teteje, résnyire felnyílik, Donna aki Barbarát játsza odanéz, és felállva halkan tapsolni kezd, mire mindenki odakapja a fejét. Ekkor teljesen felnyílik a láda teteje, és megjelenik egy fekete parókás fej, kótyagos tekintettel,  bohócnak kisminkelve, és én felcsuklok a röhögéstől.

Amit nem tudok abbahagyni, pláne amikor meglátom őt, amint feláll. Sárga alapon virágos köntösben, amelynek bordó az ujja, fekete toll van a nyakkivágása mentén, rövid női csipkés szélű hálóingben, amire kívülről harisnyakötőt húztak. Az i-re a pontot a jobb mellbimbóját takaró bojtos mellbimbóvédő teszi fel. Szó szerint nem kapok levegőt a nevetéstől!

Reese is törölgeti a szemét mellettem. Rob közben vigyorogva meghajol, és ekkor észrevesz.

Elsápad.

Na igazán ekkor tör ki az igazi röhögés. Nevetve csókot dobok neki. Elkapja és rám kacsint.  

Még kétszer felveszik a jelenetet.

Végzetek.

Általános derültség közepette kászálódik ki a dobozból, és elindul felénk.  Én csak állok ott és rázkódok a röhögéstől, pláne amikor meglátom, hogy a rövid hálóing alól kilóg az elefántos száras alsója, és a szőrös lábán egy bakancs csattog. Ahogy halad egyre többen ütögetik meg a vállát és dicsérik meg, hogy milyen szexis. Dean is megjelenik mögöttünk, és elég csak összenéznünk. Legyen elég annyi, hogy Deant ennyire még nem láttam röhögni!

-          Szia Boszorka! – ölel át nevetve. – Hogy-hogy itt vagy?

-          Ezt nem hagyhatta ki! – neveti el magát Francis – Én beszéltem rá, hogy jöjjön ki! Remélem nem bánta meg kedvesem?

-          Nem, dehogy bántam! – fordulok Robert felé – Ez a látvány minden pénzt megért!

-          Életem a szórakoztatás! – neveti el magát Rob, majd vakarózni kezd. – Bocsánat, de megyek és levarázsolom magamról ezeket az izéket! Mindjárt jövök!

Közli és elszelel. Nevetve nézek utána. Mielőtt a lakókocsiba lépne rám néz és vigyorogni kezd. Amíg várunk rá, beszélgetünk újdonsült ismerőseimmel. Nevetve hallgatom őket. Nagyon jóízűt beszélgetünk. Ekkor váratlanul egy kar fonódik a derekamra, egy kéz simul a hasamra és húz magához. Megborzongok az érintéstől. Más számára ez csak egy mozdulat, de nekünk ez sokkal többet jelent.

-          Na, remélem elég időt hagytam arra, hogy jól kibeszéljetek! – mosolyog a körülöttem állókra.

-          Még sok is volt! – nevet fel Reese.

-          Szerintem induljunk – néz rám és Deanre Robert – még van ma egy kis dolgunk.

-          Remélem látjuk még kedvesem, jöjjön bátran! – mosolyog Francis.

-          Lehetséges! – nevetem el magam -  Köszönöm a mai lehetőséget!

Elbúcsúzkodunk, és elindulunk. Rob mosolyogva jön mellettem. Nem érünk egymáshoz, amíg az autóba nem ülünk, ott azonban mosolyogva húz magához, és csókol meg. Elhúzódok tőle azonban amikor beül a sofőr és Dean. Elindulunk, csak csendben ülünk egymás mellett, és szorongatjuk egymás kezét, mosolygunk egymásra. Ekkor azonban megtöri a csendet Robert telefonjának a csengése. Halkan morran fel miközben felveszi. A beszélgetésből leszűröm, hogy Jackson az.

-          Ma biztosan nem Jack, most végeztem és fáradt vagyok, de holnap semmi akadályát nem látom. Azonkívül holnapra már strand időt mondanak! Rendben! Szia!

Kérdőn nézek rá.

-          Bulizni akartak menni, de én ma az estét csak veled szeretném tölteni, kettesben. Nem baj?

-          Már miért lenne baj? – bújok hozzá mosolyogva.

-          Holnap viszont lemehetnénk a partra. Jack egyik ismerősének van magánstrandja, oda mennénk akár egész napra.

-          De jó! – nevetem el magam.

Időközben odaértünk a szállodához. Elköszönünk Johntól és Dean kíséretében a lakosztályba vonulunk. Rob egyeztet vele, így csak hétfőn reggel fogunk vele találkozni. Gyorsan körbenézünk, és felkapva a csomagjainkat  kocsiba szállunk és Zalánékig meg sem állunk. Szerencsére már sötétedik amikor oda érünk.

-          Remélem senki nem követett. – sóhajtok nagyot, be akarom cipelni a cuccaimat, de Rob kiakad rajta,

-          Te csak ne emelgess! – mondja és becipeli a két utazótáskát a vendégszobába.

-      Én itt elpakolok, - mutat a táskákra, mire felhúzom a szemöldököm, persze kiakad. – Ki tudok normálisan pakolni! Nem kell piszkálni!

-          Én nem szóltam egy szót sem!

-          De akartál! Ne tagadd!

-          Jó oké! Rád bízom! – emelem fel a kezeimet védekezően. – De ha kérhetem, akkor ne úgy pakolj be mint Budapesten!

-          Hanna! – csattan fel méltatlankodva – Menj inkább készíts valami kaját, mert éhen halok! – simogatja meg pocakját – Látod, már be is horpadt az éhségtől – emeli fel a pólóját és mutogatja behúzott pocakját.

-          Igen is! Értettem! – nevetem el magam, és elindulnék a konyha iránt, de magához ránt egy csókra, majd a fenekemre csapva utamra enged.

Bekapcsolom a CD-t és zenehallgatás közben táncolva dobom össze a vacsorát. Hirtelen egy kéz fonódik a derekamra és egy száj kezd vándorolni a nyakamon.

-          Robert légyszives! Meg kell teríteni. És gyere vacsorázni.

-          Mit csináltál?

-          Tojásos nokedli öntött salátával! Megfelel?

-          Aham. – vigyorogja, majd magához húz egy újabb csókra, de elhúzódom tőle.

-          Vacsora!

Nevetve ülünk le és halkan beszélgetve vacsorázunk. Gyorsan leszedem a tányérokat, és mosogatni kezdek, mellém áll, és törölgetni kezd. Együtt gyorsan végzünk.

-          Mit csináljunk? – fordulok felé kérdőn

-          Nézzünk filmet! – dobja fel az ötletet. Nem tiltakozom.

-          De mit nézzünk meg?

Hosszas huza-vona után kiegyezünk a Sakáltanyában. Lefekszünk a kanapéra. Robhoz bújok, ő pedig a vállamat simogatva vigyorog rajtam. Fintorogva nézem, de aztán a történet felpörög, és azon veszem észre magam, hogy tetszik. Ő azonban elaludt mellettem. Kikapcsolom a lejátszót, és alvó kedvesemet nézem. Istenem annyira szeretem! Ekkor azonban a szobánkban csörögni kezd valamelyik ketyere. Óvatosan állok fel, hogy fel ne ébresszem és beszaladok.

Anya keresett, fél órát beszélgetünk, ami alatt lelkiismeret furdalásom van, hogy nem szóltam neki semmit, de úgy érzem, hogy felesleges addig hergelni az indulatokat amíg nem biztos semmi. Utána kapunk hideget – meleget biztosan.

Idegesen felugrom, basszus én még nem tudok aludni!

Gyorsan magamra rántom a bikinimet felkapok egy takarót és egy fürdőlepedőt és elindulok kifelé. Robot betakarom. Meg sem moccan, elfáradt. Majd a medence felé veszem az irányt. Fejest ugrom, és egyik hosszt úszom a másik után.

Robert

A szemem sarkából figyelem, ideges. Ő is nagyon ideges. Látom ahogy gondolataiba merülve mered ki az ablakon. Remeg. Fegyelmezni próbálja magát, de remeg. Ahogy az én kezem is. Szerencsére fogom a kormányt, így nem túl feltűnő.

Piros lámpát kapunk, így megállok. A kezéért nyúlok, és magamhoz húzom, meglepődve mered rám, de elmosolyodik amikor belecsókolok a tenyerébe. Végig simít az arcomon. Hálásan nézek rá. Ekkor dudaszó harsan mögöttünk.

-          Jól van már megyek! – morranok fel, mire felnevet mellettem. Egy fintort vágva indítok.  - Jól vagy? – fordulok felé, mert nagyon sápadt.

-          Persze. – simít végig az arcomon. – Nincs semmi baj!

-          Oké!

Újra hallgatásba és gondolatainkba merülünk:

Emlékszem, elaludtam szombaton a film nézés közben, de hirtelen felriadtam, nem tudom megmondani miért.

Kótyagosan tapogatom magam mellett az ágyat, de ő nincs itt. Szólogatni kezdem, de nem válaszol.

Hova tűnt ez a nő?

Végigjárom a lakást, de sehol nincs, már már azon vagyok, hogy telefonálgatni kezdek, hogy hol van, amikor kintről mozgást hallok. Megállok a teraszajtóban és csak nézem, ahogy egyik hosszt ússza le a másik után. Néha megpihen, ilyenkor megáll és látszik, hogy gondolkodik nagyon. Néha keze a pocakjára téved. Elmosolyodom.

Elindulok felé. Felpillant, szólni akar, de inkább becsukja a száját amikor látja, hogy egymás után dobálom le magamról a ruháimat. Póló, farmer, zoknik…

-          Helló Szépfiú! – vigyorogja a medence szélére könyökölve. – Azt nem veszed le?

-          Szégyenlős vagyok! – vigyorgom, és kezeimet magam elé rakva játszom a szende pasit.

-          Ja! – kacagja – Szóval én leszek a gonosz csábító?

-          Hát nem is tudom! – adom az ártatlant, és a medence szélére ülök.

Utána nyúlok, ő azonban pár métert hátra siklik. Kacér tekintetet vet rám, és hátra nyúlva kikapcsolja a bikini felsőjét.  Nagyot nyögök, amikor a szürkületben homályosan látom kedvesem alakját. Eldobja maga mögé a ruhadarabot. Mozdulatai hatására a víz mozogni kezd, és a szám kiszárad, ahogy látom, hogy mellbimbóját - ami hegyesen várja, hogy becézni kezdjem, - simogatja, körülöleli a víz. Hanna felnyög, majd az alsóhoz nyúlva óvatosan lassú mozdulatokkal bontogatni kezdi azt.  Nem várom meg, hogy végezzen, a vízbe vetem magam, és hozzá úszom. Nem mozdul, csak néz. Én pedig hálát adok az istennek, hogy ez a lány az enyém! Odaérek hozzá, de nem érintem meg. Csak állunk egymással szembe figyelem, ahogy a mozgásom okozta hullámok cirógatják melleit. Magamhoz húzom, lábait azonnal a derekamra fonja. Elborít az izgalom, ahogy megérzem forró vágyát a férfiasságomnak feszülni. Zihálni kezdek, de ő lecsap a számra. Vadul csókoljuk egymást. A medence másik végébe megyek, ahol csak a combomig ér a víz. Leteszem a medence szélére, és kezem felfedező útra indul rajta. Végigcirógatom melleit, majd szám követi kezeim útját, és óvatosan szívogatni kezdem. Felnyög és megrándul a karjaimban. De tovább kalandozok. Kezem a pocakjához ér, rásimítom kezem, összemosolygunk, én azonban lejjebb kalandozok. Először fürdőruhán keresztül simogatom, de nem bírom sokáig, érezni akarom a forróságát!

Így azokat a bizonyos pántokat gyorsan kioldva eltávolítom a zavaró ruhadarabot. Felnyög, és most engem ez a hang az őrületbe kerget. Óvatosan simogatom, majd fölé hajolva számmal is becézgetni kezdem. Nyöszörög, az én vérem pedig őrült módon száguldani kezd.

Nem bírom! Lerángatom magamról a gatyámat és neki feszülök, készségesen tárja ki magát előttem. Belésiklok. Felnyögök, ahogy megérzem forróságát magam körül. Zsibbadni kezdek minden porcikám feszül, szinte fáj az izgalomtól a gyönyörtől ami egyre közelebb jön, ami lassan elhatalmasodik és felfal bennünket! Egymásnak feszülve szárnyalunk, hangosan felnyögök, amikor oldódni kezd bennem az izgalom, a gyönyör okozta görcs. Lihegve borulok a melleire, ő pedig a hajamba túrva simogat..

Borzongok mozdulataitól, érzem, hogy újra keményedni kezdek. Boszorkám elképedve mered rám. Majd felül, és addig ügyeskedünk amíg a vízbe csúszunk mind a ketten. Újra eszünket veszítjük.

Lassan térünk magunkhoz, szorosan öleljük egymást. A levegő azonban egyre hűvösebb, így gyorsan beszaladunk a házba, és a meleg zuhany alatt állva melegítjük fel egymást. Óvatosan megtörölközünk, majd egymást átölelve ágyba bújunk. Szinte ájultan alszunk el.

Másnap 10 óra körül ébredtünk. Boldogan öleltem magamhoz, a vékony, mégis telt testet, ő pedig készségesen simult hozzám. Pár puha csók után azonban gyorsan reggeliztünk, mert Kellan 11 óra körül jött értünk.  Egyikünk sem akarta a beszólásait hallgatni.

Kristennel jött, akit vigyorogva köszöntöttünk.  Félúton megálltunk venni pár üveg piát meg nasit, hogy ne üres kézzel essünk be Jack haverjához.

Hangos dudálásra térek vissza a jelenbe. Hanna rémületen néz rám. Egy barom nem bír az alatta lévő lóerőkkel, és mint az őrült száguldozik.

-          Barom! – csattanok fel, az agyamentet látva. Hirtelen lever a víz, amikor felfogom, hogy akár karambolozhattunk is volna! Mélyeket lélegzem, hogy megnyugodjak. Hanna sápadtan mered rám.

-          Nincs baj? – suttogja.

-          Nem nincs. – felelem, de kiszárad a szám, mivel megérkeztünk. Az épület hátsó bejáratánál parkolok le.

Egymásra nézünk, mindkettőnk szemében ugyanaz látszik. Hozzá hajolok és megcsókolom.

-          Nyugalom! – suttogom a fülébe – Legfeljebb lesz 8 hónap múlva egy aranyos csemeténk! Ne félj!

-          De én rettegek Rob! Félek!

-          Na gyere! – húzom újra magamhoz, és adok neki egy még egy csókot.  – Gyere induljunk.

Mind a ketten szemüveget rántunk, és a sapkámat is felteszem.

-          Oké – sóhajtja. - Menjünk.

Kiszállok, de nem várja meg, hogy kinyissam előtte az ajtót, kipattan. Elindulunk. Nem tudom azonban megállni, hogy ne érjek hozzá. Vállára teszem a kézem és úgy lépünk be a rendelőbe. Egy kedves 50 év körüli hölgy fogad minket. Elnézést kér, de a doktor úr 20-25 percet késni fog, mert egy szüléshez hívták be kora reggel, és a baba éppen a most érkezik ezekben a pillanatokban.

-          Kérem foglaljanak addig helyet! – mutat az apró váróteremre.

-          Köszönjük! – feleljük, és leülünk egymás mellé. Megfogom a kezét, mire hálásan mosolyog rám.

Csendben ülünk egymás mellett egymás kezét szorongatva. Hanna felsóhajt, és felpattan. Mosolyogva nézem, ahogy kezével a hasán fel-alá sétálgat előttem. Felállok és magamhoz húzom, nem ellenkezik, nagyot sóhajtva bújik oda hozzám.

-          Nyugi! Gyere ülj le! – mondom és magam mellé húzom.

Leülünk, és nézegetni kezdem a tegnap készült képeket. Mosolyra húzódik a szája miközben egymás után nézegetjük őket.

 Jól éreztük magunkat mind a ketten tegnap. Jó volt egy napot barátokkal együtt tölteni. Egész nap röhögtünk, és szórakoztunk. Estefelé pedig grilleztünk kicsit. Mikor hazaértünk csak arra volt erőnk, hogy lezuhanyozzunk és az ágyba essünk. Hajnalban persze felébredtünk mind a ketten. A félhomályban csak néztük egymást egyetlen szó nélkül. Tudtuk, mind a ketten éreztük, hogy a szavaknak nincs most itt az idejük, ezért a mozdulatok vették át a főszerepet. Végtelenül gyengéden szerettük egymást, majd egymást átkarolva aludtunk el. Reggel aztán meg sem kellett szólalnia a telefonnak, szinte egyszerre ébredtünk, és feszült csendben készülődni kezdtünk.

Gondolatainkat halk lépések hangja zavarja meg. Feszülten meredünk egymásra, majd a szinte egyszerre a belépő alacsony idős orvosra meredünk.

-          Jó napot! Elnézésüket kérem, de egy fiatalember sürgősen kopogtatott és segíteni kellett neki kibújni! Üdvözlöm Önöket dr. Paul Peterson vagyok.

-          Jó napot! Robert Pattinson vagyok, ő pedig a párom Molnár Hanna.

-          Üdvözlöm Önöket! Kérem kerüljenek beljebb. – invitált mosolyogva a rendelőbe bennünket.

-          Tehát miben is segíthetek Önöknek? – fordul felénk mosolyogva.

Hanna ekkor beszélni kezd, én pedig érdeklődve nézek körül a rendelőben. A szám kiszárad amikor meglátom azt a széket. Uram atyám! Egyetlen pillanatra inamba száll a bátorságom, de aztán erőt veszek magamon. Mellette maradok.

-          Tehát akkor mindent összevetve 10-12 napot késik a menzesze, ha jól értem, és 3 teszt szerint nem vár babát, kettő szerint viszont igen.

-          Igen. – suttogja Boszorkám halkan.

-          Rendben kedveském, akkor most megvizsgálom, aztán megkukkantjuk, ultrahanggal, hogy van-e odabent valaki, majd a biztonság kedvéért vesznek magácskától vért. Ennek az eredménye holnapra készen is van.  Legyen szíves vetkőzzön le! Ott van a fülke.

-          Mi? – nézek rá idegesen. – Vetkőzzön le?

-          Igen fiatalember, ruhában nem igazán tudom megvizsgálni. – válaszolja mosolyogva-  de szerintem jobb lenne, ha kint megvárná a párját.

-          Én.. – dadogom, mi az, hogy más érintse meg őt!? Még ha orvos is!

Hanna látja, hogy felhúztam magam, így miközben az fülke felé megy hozzám lép.

-          Rob kérlek menj ki! Nem kell mindent látnod! – suttogja.

-          De .. megígértem!

-          Rob kérlek! Ez nekem nagyon kellemetlen! Kérlek!

-          Jó! – suttogom halkan, - De ha ezzel itt készen vagytok, bejövök. Rendben?

-          Fiatalember ahogy készen vagyunk azonnal szólok. Rendben?

-          Rendben. – sóhajtom, és kilépek.

Idegesen mászkálok fel s alá a váróteremben, majd évszázadoknak érzett  percek után megjelenik az orvos, és behív. Kérdőn meredek rá. Ő viszont csak mosolyog. Ekkor azonban Hanna lép mellém teljesen felöltözve, kifejezéstelen arccal. Mellém lépve kétségbeesetten szorítja meg a kezem.

Az orvos csak mosolyogva nézi kettősünket.

-          Kérem jöjjenek ide át, - mosolyogja, majd egy másik szobába lép ahol is egy ágy van, mellette egy készülékkel, és monitorral – Legyen szíves feküdjön le ide, és húzza fel a pólóját, és egy kicsit lejjebb pedig a nadrágját, - Hanna készségesen követi az utasítást. Amikor elkészült az orvos valami átlátszó zselét tesz a hasára, és egy bolti kódleolvasóhoz hasonló akármit húzogatni kezd a pocakján, miközben hümmögve le sem veszi a szemét a monitorról. Mind a ketten lélegzetvisszafojtva meredünk rá.

-          Nos.. – szólal meg, elmosolyodik, és mutogatni kezd. – Nos kérem, látják itt ezt a kis pontot. – mutat a monitor közepén lévő apró valamire. – mire mind a ketten még levegőt sem merünk venni. – Nos úgy vélem, hogy ő ott olyan 3-4 hetes lehet. Több nem hiszem, hogy lenne.

-          Édes istenem! – suttogja Hanna, és sírva fakad, én egyenlőre megszólalni sem tudok, csak bámulom azt a valamit ott a képernyő közepén.

-          Nos, mindent összegezve, mivel a vizsgálat során úgy éreztem, hogy megvan duzzadva a méhe, és zárt a méhszája is, valamint itt ez az apró kis foltocska is alátámasztja, hogy ön kedvesem körülbelül 4 hetes terhes.

Kimondta! Édes Istenem! Kimondta! Hanna babát vár! Hirtelen kiver a víz és szédülni kezdek. Apa leszek!

Hirtelen kieresztem az eddig visszatartott levegőt, és tekintetemet leveszem a képernyőről és az ágyon zokogó Hannára nézek. Kétségbeesetten mered rám. Összefacsarodik a szívem tekintete láttán. Hozzá hajolok, és megcsókolom.

-          Nyugalom! Nyugodj meg Kicsim! – suttogom karcos hangon, mire ő még inkább felzokog. – Minden rendben lesz!

-          Tudom! – suttogja remegve.

-          Nos van még valami amivel tisztában kell lenniük – szólal meg a doki, halk torokköszörülést követően, miközben egy papírtörlőt nyújt Hannának, hogy letörölje a zselét a hasáról. Felül, és kérdőn nézünk az orvosra. – Ez a terhesség még nagyon fiatal. Mint a telefonban már mondtam ilyenkor bármi előfordulhat még. Ebben az időszakban bármikor elhalhat a terhesség. Igazándiból azt mondom, hogy jöjjenek vissza hozzám 1 hónap múlva, ha addig nem jelentkezik vérzése. Ha vérezni kezdene, akkor kérem, hogy azonnal keressen fel! – néz Hannára komolyan.

-          Rendben. – sóhajtja Boszikám.

Az orvos azonban újra megszólal.

-          Annak az esélye, hogy megmarad ez a terhesség 50% ezzel tisztában kell lenniük. – szólal meg újra komolyan az orvos – Értik? Általában nem veszik észre ilyen hamar a terhességet a hölgyek.

Lassan összeszedem az agyamat. Hanna is kezd magához térni. Nagy levegőt vesz, és az orvos felé fordulva fel teszi az egyik legfontosabb kérdést.

-          Doktor úr, mit kell tennem, hogy ne legyen semmi probléma?

-          Igazából semmit nem kell tennie, élje tovább az életét ugyanúgy ahogy eddig. Véleményem az az lenne, hogy egyenlőre ne szóljanak senkinek, én azt szoktam tanácsolni, hogy várják meg a 12 hetes kort és csak ezt követően szóljanak a családnak, addig bármikor, bármi történhet.

-          Rendben. – sóhajtjuk szinte egyszerre.

Összekapjuk magunkat, és elindulunk vérvételre. Hanna nem szól semmit, csak jön mellettem. Mind a ketten úgy érezzük magunkat, mintha transzban lennénk. A folyosó végén lévő helységbe lép, ahol egy asszisztens mosolyogva fogadja. Pillanatok alatt leveszi a vizsgálathoz szükséges vért.  

Odakint rendezem a számlát, majd bárgyún vigyorogva lépünk ki a rendelőből. Zalánékhoz menet, nem szólunk egymáshoz szinte egyetlen egy szót sem. Oda érve, magamhoz húzom, érzem, hogy remeg, nagyon remeg, elhúzódik tőlem és a szobába szalad, és magára zárja az ajtót.

Most nem megyek utána. Időre van szüksége neki is és nekem is.

Rengeteg mindent kell megbeszélnünk.

Pár órával később:

Budapest

Hirtelen elönti az agyamat a vér! Ez nem lehet igaz! Csak nézem a képet előttem a monitoron. Nem kétséges az én lányom van a képen, amint pár órával ezelőtt egy nőgyógyászati rendelőből lépnek ki Roberttel. A cikk írója szerint terhes, hiszen mi másért mehettek volna az orvoshoz?

Nem az nem lehet! Végére kell járnom!

-                                      Edit! – üvöltöm  a feleségemnek

-          Mond! – szólal meg mögöttem, majd arcomra tekintve elsápad – Mi bajod van?

-          Semmi – jelentem ki határozottan – Pakolj! Utazunk!

London:

-          Ezt nem hiszem el! – ugrok fel az ágyamról és rohanok le anyuékhoz a nappaliba. – Anya! Apa! – visítom, mire rémülten merednek rám.  – Ezt nem fogjátok elhinni! – leteszem eléjük a laptopot. Mind a ketten a elképedve merednek rá, és olvasni kezdik a cikket.

-          Istenem! – sóhajtja anya.

-          Belehúzott a gyerek! – neveti el magát apa.

-          Richard pakolj! Utazunk!