64. fejezet

Szentséges Atya Isten! 

Meg fog skalpolni, reggel rám bízta, hogy rakjam fel az új fejezetet. 

Elfelejtettem! 

Megnyugtatásul közlöm, hogy odaért Gedeon bácsihoz, és amikor eljöttem még ezerrel ropta a vőlegénnyel, mint tanú. 

Engem szidjatok, ne őt!!!

Elég lesz amit kapok holnap vagy még ma éjjel tőle! Majd gondosan kerülöm ... egy ideig, de tuti elfog kapni! Elvégre meg kell táncoltatnom!

Amikor visszajöttek a fényképezkedésből akkor esett le, hogy nem töltöttem fel a fejezetet! Ezerrel tepertem haza, szerencsére még nem ittam! Ami nagy teljesítmény tekintve, hogy lagziban vagyunk!

Imádkozzatok érettem bűnös lélekért! 

Azt hiszem megyek térdelni a templomba 50 miatyánk csak elég lesz! 

Félre a tréfával! 

Bocsánat hölgyeim!! 

Ádám - aki holnap már néhai lesz csak! -

Sziasztok!

Bocsánat, de éjjel későn értem haza, a lánybúcsú kicsit túl jól sikerült!

Át akartam nézni még a fejezetet mielőtt felrakom, de csak a feléig jutottam el, így mivel amúgy is hosszú lett volna (36 oldal) úgy döntöttem, hogy elfelezem, és a 15 komi után kapjátok meg a folytatást.

Úristen, megint mennyit szövegelek, és rám vár a fodrász! Gyönyörű leszek amúgy is kialvatlan fejjel, és ha nem érek oda a Gedeon bácsihoz tanú létemre még kócos is leszek!

Délután lagzi, amit nem tudom, hogyan fogok tudni végig csinálni, mivel még a chippendale bemutatót is nehezen  éltem túl!

Bocsánat, de a komikra holnap válaszolni fogok, amint kicsit magamhoz tértem,  de most mennem kell, mert lenyakaznak!

Csók!

Jó olvasást!

Heni

Rábört ( :D )

-      Robert! Lennél szives koncentrálni?- csattan fel Francis hangja.

-      Elnézést! Elbambultam. – motyogom.

-      Ha nem mondod észre sem vesszük! – epéskedik Reese.  – Kapd már össze magad, mert Deacon meccsére oda kell érnem!

-      Bocs! – suttogom, mire csak egy grimaszt vág.

Beállunk újra.

-      Felvétel! – üvölti a gyártásvezető.

Kikapcsolok és átvedlek Jakob Jankowskivá. Még egy órát forgatunk, aztán végre felhangzik  Francois szájából a  - Rendben! Köszönöm! .

Mindannyian nagyot sóhajtunk, és megkönnyebbülve széledünk szét. Azaz csak szélednénk, ugyanis Francois int, hogy menjek oda hozzá. Nagyot sóhajtok, most tuti, hogy lebasz! Nincs elég bajom?

-      Rob! – neveti el magát arcom láttán, - nyugi nem foglak cseszegetni, bár jobban is odafigyelhetnél!

-      Bocs! – húzom el mosolyra a számat, miközben felkapok az asztalról egy papírt és  legyezgetni kezdem magam. Anyám rohadt meleg van!

-      Ugyan! – legyint – Megértelek! – neveti el magát – Ha nekem is olyan csinos barátnőm lenne, mint neked, én is inkább rá koncentrálnék. Lassan nem ártana megismernünk, bár az újságokban sokat látjuk, vagy félted rejtegeted előlünk?!– összevigyorgunk.

-      Meglátom mit tehetek…

-      Figyelj, holnapra kaptok egy nap szünetet, jó lenne, ha  ezt átnéznéd. – nyom a kezembe egy szövegkönyv kivonatot – Holnapután forgatunk, a kis sátras jeleneteket vesszük fel örülnék neki, ha átrágnád magad rajta.

-      Rendben! – sóhajtok fel, és nézem a felém közeledő Deant.

-      Mehetünk Rob? – áll meg mellettem.

-      Persze! – nyögök fel megkönnyebbülten, elköszönök mindenkitől és az autó felé vesszük az irányt a dög melegben.

 Nagyot sóhajtok, amikor végre beszállhatok a légkondis autóba, és végre hátra dőlhetek. Lehunyom a szemem és rá gondolok. Nemsokára nála leszek! Olyan jó érzés, tudni, hogy ott van, hogy vár.

-      Mennyi az idő Dean?

-      ½ 7. – fordul hátra. – Mentek még valahova?

-      Nem tudom! – sóhajtom – Szerintem csak Zalánékhoz.

-      Menjek?

-      Ne nem kell! Tudok magunkra vigyázni.

-      Azt tudom, ő is tud magára ügyelni, nem egy elveszett kiscsaj! – húzza el mosolyra a száját. – Hogy leállította Nikket tegnap, csak lestem! – röhögi el magát.

-      Igaza volt! – nevetem el én is magam, és figyelem, ahogy kifelé hajtunk a helyszínről.

Autók, mindenhol emberek és autók. John a sofőröm halkan szentségel amikor alig adnak utat nekünk. Folyamatosan dudálnia kell.

Az emberek, meg kíváncsi tekintettel bámulnak  a lesötétített ablakra. Utálom ezt! Még jó, hogy nem látnak be! Aztán páran észreveszik a rendszámot és visítani kezdenek, mint akiket nyúznak. Legszívesebben visszaüvöltenék nekik, hogy hallgassanak el!

Szerencsére nem tart sokáig kikeveredni onnan.

-      Én nem is azt mondtam, hogy nem volt igaza! Nincs jogom beleszólni a dolgaitokba, de az már túlzás amit Nickék művelnek! Én a helyedbe már jó párszor bemostam volna neki!

-      Csak jót akar! – húzom el a számat.

-      Tudom. – fordul előre.

Tegnap este.

Hannával vacsorázni voltunk. Egy eldugott kis csehóba mentünk el, ahol hamburgereztünk. Reméltem, hogy nem találnak ránk, mint ahogy az elmúlt héten többször is tették.

A tengerparti vitát követően mikor visszamentünk a szállodába, mind a ketten csendben ültünk az autóba magunkba mélyedve. A csendet csak a GPS hangja törte meg, amit Hanna amikor beültünk, bekapcsolt. Rosszul esett, de nem mutattam. Csendben mentünk fel a szobába is. Nem szóltunk akkor sem egyetlen egy szót sem, amikor beléptünk. Hanna nagyot sóhajtott, amikor meglátta a rumlit, és pakolni kezdett. Csak néztem, ahogy a táskáink felé megy, de megelőztem és felkaptam őket, majd a hálóba mentem velük. Csendben pakoltuk be a szekrénybe a cuccokat. Amikor végeztünk felálltam és a fürdő felé indultam, hogy lezuhanyozzak, ő azonban elkapta a kezem és hozzám bújt, egyetlen szó nélkül. Csak álltunk ott a szoba közepén és szorítottuk egymást. Aztán magam után húztam a fürdőbe, gyengéden mosdattuk le egymást, miközben pár csókot váltottunk, nem kellett több, csak arra a pár gyengéd mozdulatra volt szükségünk. Aztán csak összebújtunk és elaludtunk. Soha nem utáltam még annyira dolgozni menni, mint másnap reggel.  Ő még aludt,  csak álltam felette, és néztem percekig, ahogy alszik. Annyira szeretnék neki mindent megadni, annyira szeretnék vele nyilvánosan megjelenni, de el kell fogadnom, hogy tart attól, amit összehordhatnak róla! Sóhajtva adtam a vállára egy puszit és elindultam. Szinte egész nap a szavai jártak az agyamban.

Mikor a forgatás után hazaértem, úristen! Haza? Ez már gáz! Szóval, amikor a szállodába értem, és benyitottam a nyakamba ugrott, én pedig boldogan szorítottam magamhoz.

Beszélgettünk.

Később elmentünk Zalánékhoz, akik nevetve fogadtak bennünket, mivel éppen most beszéltek rólunk a szüleivel. Hanna persze rögtön lepattant én meg csak vigyorogva követtem.

Aztán gyorsan lefagyott a mosoly a szánkról, mivel jött a fekete leves.

Editke kiakadt, mivel olvasta az az napi pletykákat a neten. Kérdőn meredtünk rá, mivel fogalmunk sem volt, hogy miről volt szó! Ash ekkor elénk tolta a kérdéses cikket, olvasni kezdtem, Hanna a vállamhoz támasztotta a fejét miközben az ő szeme is gyorsan járt a sorokat olvasva.  

Majdnem idegrohamot kaptam!

A tegnap esti parti sétánkról volt benne szó. Képekkel és persze tele hülyeségekkel. Ezek szerint Hanna a szeretőm, akivel csalom Kristent, és titkos légyottom volt, - ezt támasztotta alá a cikk szerzője egy délutáni képpel, amikor Hanna kijött utánam az erkélyre, én meg megcsókoltam. Vele akartam romantikázni lent a parton, de veszekedtünk Hanna elrohant sírva, majd megjelent Kristen aki hadonászva letámadott, majd telefonálgatni kezdett. Mindezt bőven alátámasztották fotókkal. Hannát úgy állították be, mintha ő lenne a gonosz harmadik, aki szétválasztja az álompárt.

Aztán ráadásként jött a másik híres újság, mely szerint Hanna nem az én szeretőm, hanem Kristennel áll szexuális kapcsolatban. Ő elégíti mindkettőnk perverz vágyait, a cikk végén gratulálnak nekem, hogy egyszerre két szépséggel van szexuális kapcsolatom, és még megjegyzik, hogy úgy látszik nekem a hosszú barna hajú csajok jönnek be, mert Kristen és az ismeretlen szépség is nagyon hasonlít egymásra!

Megszólalni nem tudtunk. Hanna felpattant és kirohant. Utána akartam menni, de Zalán visszatartott.

Hallottam, hogy Ash beszélget, de nem tudtam igazán rájuk koncentrálni, kattogott az agyam.

Mi a jó büdös francot csináljak? – idegesen mászkáltam fel-alá, miközben gondolkodtam.

-      Rob állj már le! – szólt rám Ashley, elfordulva a monitortól - Zalán majd elrendezi!

-      De nekem kellene vele beszélnem, az én barátnőm, nekem kellene megvédenem az ilyenektől! – vágom a sarokba azokat a kibaszott újságokat!

-      Figyelj ide édes fiam! – hallom meg ekkor váratlanul István hangját – Nem tudod megvédeni, ez a ti életetekkel, foglalkozásotokkal jár! – mutat felénk – Ashley a megmondhatója, hogy a kapcsolatuk elején mennyi feszültséget szült közöttük Zalánnal az, hogy Ashleyke ismert színésznő. Hanna is majd megtanulja kezelni a helyzetet, csak még most kezdődik a dolog. Szerintem lesz még ennél cifrább is! Ugye Manó?

-      Tudom apa! – sóhajt fel mögöttem Hanna. Mint akit darázs csípett meg úgy fordultam meg és szorítottam magamhoz.

István mosolyogva nézte, kettősünket, majd hirtelen megjelent a képben Editke is akit átölelt.

-      Az asszonynak meg kell szoknia, - kacsint Hanna anyukájára – hogy egy szem kislánya ilyeneknek van kitéve. Nagy lány ő, és tudja, ezeket a helyzeteket majd kezelni, csak bele kell rázódnia. Most biztosan még az újdonság erejével hat ő ott kint!

-      Nekem meg abba, hogy a lányomat leribancozzák! – motyogja Editke, mire Hanna összerezzen a karomban

-      Anya! – dörren rá Zalán.

-      Tudom! Tudom, hogy nem igaz! De akkor is olyan nehéz! – szabadkozik Hanna édesanyja.

-      Sajnálom! – motyogom a monitorra  nézve.

-      Anya! Tudom, tudtam, hogy ez a kapcsolat ezzel jár! Rob elmondta, figyelmeztetett nem egyszer és nem kétszer.

-      Tudom kicsim- sóhajt Hanna anyukája.

-      Anya ne foglalkozz vele! – ül le mellé Natti is egy puszit nyom az arcukra és felénk fordul – Sziasztok Pattinsonék! – vigyorogja, mire mind a ketten megdöbbenünk, a megszólítástól, majd nevetni kezdünk.

Tetszik határozottan tetszik!

Aztán beszélgetni kezdenek….

Hazafelé menet kérdeztem Hannát, hogy mit beszéltek Zalánnal, de nem válaszolt. Másnap, harmadnap is hasonlóan telt, én forgattam, Hanna meg sétálgatott a városban, aminek nem nagyon örültem,  de nem zárhattam be a 4 fal közé! Mondjuk össze is vesztünk azon, amikor felhoztam, hogy talán nem kellene a városban mászkálnia egyedül. Aggódtam miatta, de ő kinevetett,

-      Nem lesz semmi baj! Nyugi! – kacagott ki.

Hittem is neki, meg nem is! Esténként elmentünk étterembe, vagy csak le a partra sétálni. Napokig nem történt tényleg semmi. Se egy fotó, se egy cikk, semmi nem készült rólunk napokig. Lassan megnyugodtam.

Ashleyékhez párszor átmentünk, beszélgettünk a medencénél, amíg Hanna és Zalán kedvesem az napi fotóit nézték át. Vitatkoztak, aminek sokszor az lett a vége, hogy Zalán a medencébe hajította egyetlen szem hugicáját ha nem bírt vele. Aztán persze megint előkerült a kedvenc csontunk.

-      Nem értem hogy, mi bajod van! – fordult felém Ash. -  Kesi még nem kapcsolódott rátok illetve rá.  – mutat felénk - Ha az meglesz, na akkor aggódhatsz! Addig felesleges!

-      Mi az a kesi? – nézett ránk Hanna értetlenül.

-      Kesinek hívtuk / hívjuk azokat a papparazzókat, akik egy–egy sztárra rákapcsolódnak és követik még a WC-re is. – magyarázza Ash, Hanna arca egy tanulmány.. - ezek a legrosszabbak. Mindig, mindenhol ott vannak, mindent kiderítenek..

-      . . . és hülyeségeket beszélnek – vág közbe Ashley mondandójába Zalán. – Nem kell a feszkó! – szól rá figyelmeztetőleg.

Persze a téma lekerült a terítékről, és mint tudjuk, ha egy palackból kiengedjük a szellemet…

Viszonylagos nyugalomban telt el újabb pár nap. Hanna lassan már 3 hete van kint.

Emlékszem pont erre gondoltam akkor is, amikor mentem az öltöző kocsimba. Még egy órás meló volt vissza, amikor megszólalt a telefon. Zalán. Mit sem sejtve vettem fel.

-      Figyelj! – vágott egyből a közepébe ami tőle szokatlan – Hanna nálam van! Ne lepődj meg, ha nem találod a szállodában.

-      Jó rendben – válaszoltam bizonytalanul, mivel nem értettem az egészet, hogy miért olyan lényeges ez a tény, sokat van náluk, mondjuk mindig felhív előtte - De miért nem ő   hívott? – kapott el a harci ideg, minden sejtem lebénult egyetlen másodperc alatt! – Zalán történt valami?

Csend. Olyan ideges lettem, hogy az elmondhatatlan.

-      A picsába Zalán mondj már valamit! – túrok idegesen a hajamba.

-      Nyugi nincs semmi baja! Csak rátámadtak páran. . .

-      Mi? – nézek körbe idegesen Deant keresem.

-      Elment vásárolni egyedül, hogy meglepi sütit készítsenek Ashleyval nekünk, de Ashnek el kellett mennie, ez a liba meg nem tudott a fenekén megülni engem megvárni, elment bevásárolni egyedül. Követték ketten. Felhívott, mert megijedt, de mire odaértem a kettőből 12 lett. Üvöltöztek felé, kattogtatták a kameráikat. Szerencsére az üzletvezető segített neki és bemenekítette az irodájába. Oda mentem érte.

Kiszáradt a szám miközben hallgattam Zalán beszámolóját a történtekről. Engem még most is kiver a hideg veríték, amikor visszaemlékeztem az első kesi támadásra. Nekem szerencsém volt, mert többen voltak velem. Ő egyedül volt.

-      De jól van? – nyökögöm – Nincs semmi baja?

-      Nem nincs! Nyugalom, csak megijedt! – a háttérben hallottam hogy engem keresnek, de az idegtől mozdulni sem tudok. – Figyelj menj tedd a dolgodat, vigyázok rá! Nyugi.

-      Oké. Sietek.

Aznap mint a karikacsapás ment minden. Deannak elmeséltem, hogy mi történt, egyenesen hozzá mentem, jelmezben, még át sem öltöztem. A nappaliban volt Ashlelyvel beszélegetett amikor berobbantam. Felugrott és a nyakamba borult. Remegett, de nem sírt, sőt mosolygott, hogy nincs semmi baj!

-      Bocs! – suttogta amikor csillapodott a remegése, majd az ebédlőben üldögélő Dean felé fordult. – Szia Dean!

-      Helló! – mosolygott rá vissza Dean. – Látom túl vagy az első igazi bevetésen!

-      Aha! – húzza el a száját enyhe mosolyra. – Túl vagyok.

Aztán mesélni kezd.

-      Pillanatok alatt vettek körül, egyre többen lettek, én meg nem tudtam se kitörni közülük, sem pedig elszaladni, hogy hívjak egy taxit. – sóhajt fel – Csak taszigáltak, lökdöstek, és üvöltötték felém egyre a kérdésekkel vegyes ocsmányságokat! Nem is az ijedség volt az ami kiakasztott, hanem a tehetetlenség! Baromira dühös voltam rájuk!

-      Ja a biztonsági őr mesélte, - röhög fel Zalán,  - hogy amikor kiment, hogy megnézze, hogy mi ez a zűrzavar kint, ott állt közöttük ő – mutat Hannára – és a táskájával csépelte őket, hogy engedjék már el!

-      Micsoda? – fordulok felé a gutaütés által környékezve, Dean meg felröhög.

-      Nem engedtek ki! – motyogja szemlesütve – Valahogy el kellett indulnom, és ott volt a piros kistáskám, azzal hadonásztam. Szerintem az egyiknek ki is vertem a kezéből a masinát. – néz rám komolyan.

A többiek fojtottan felnevetnek én meg csak nézem Hannát, és azon gondolkodom hogy most mit csináljak vele? De a röhögés egyre hangosabb, és lassan ő is elhúzza a száját, de le nem veszi rólam a pillantását.

-      Bocs! – motyogja bűnbánó szemekkel. Nem bírom, én is elröhögöm magam!

-      Gyere ide te! Te karatéka! – vigyorgom, és magamhoz rántom.

Megkönnyebbülve, halkan felsóhajtva simul hozzám.

-      Ne haragudj! – motyogja a nyakamba.

-      Én .. – szólalnék meg, hogy

-      Tudom, te megmondtad! – vág  a szavamba. – Tudom, de az elmúlt napokban nem történt semmi, és azt hittem, hogy leszálltak rólam.

-      Nem akarlak elkeseríteni, de ez csak a kezdet volt! – közli vele Ashely. – De ezen ráérünk még agyalni, most jó lenne, ha engednéd Robot lezuhanyozni, mert elég retkes, és idáig érződik a szaga! – húzza fel az orrát Ash.

Eleget tettem kérésének, Zalántól meg kaptam göncöket. Viccelődtünk egész este, Deannal kiegészülve. Amikor el akart menni, mert nem akart zavarni bennünket,  Hanna  kiakadt, és nem engedte, mondván, hogy jóformán a családhoz tartozik! Hanna poénkodott, de éreztem, hogy ez csak a felszín.

Mint kiderült éjjel amikor hazamentünk, illetve a szállodába értünk, hogy jól sejtettem. Zuhanyzás után, az ágyban feküdt, hozzá hajoltam, hogy magamhoz húzzam, de szó szerint letámadt. Olyan hévvel vette birtokba testemet, hogy  először mozdulni sem bírtam. Olyan szenvedély tombolt benne, hogy… Istenem nincsenek rá szavak. Tombolt szó szerint. Csókolt, simogatott, harapott.. Nem panaszkodom élveztem, de éreztem, hogy most ereszti ki a gőzt ami délután óta benne feszült. Kimerülten zuhantunk egymás mellé.

-      Ne haragudj!  - suttogta.

Nem szóltam semmit, csak magamhoz húztam. És akkor kitört. Egész testét rázta a zokogás.. Csak szorítani tudtam magamhoz a karcsú vékony kis testét. Sírt csak sírt, én meg csak motyogtam tehetetlenül. Szépen lassan csillapodott. Megnyugodott végre

-      Annyira féltem Rob! Azt gondoltam, hogy nekem senki nem árthat, hiszen csak fényképeznek, meg hülyeségeket kérdeznek. Nem értettem, hogy mit vagytok ezen sokszor kiakadva, ezt el lehet viselni! De akkor még nem tudtam nem érzetem azt a hihetetlen és tehetetlen dühöt, mint ami átjárt ma! Nem voltam ijedt az elején, egyszerűen csak el akartam menni, de nem engedtek! Aztán egyre többen lettek szinte pillanatok alatt. Én meg el akartam rohanni, de nem volt helyem, nem tudtam mozdulni. Üvölteni akartam velük, de akkor még jobban felhergeltem volna őket. Aztán elöntötte az agyamat a vér és hadonászni kezdtem a táskámmal. Pont előtte vettem pár dolgot, - kuncogja el magát, mire én is elmosolyodom – úgyhogy volt súlya.

-      Jaj Hanna! – simogatom meg az izzadságtól nyirkos arcát – Olyan lökött vagy!

-      Mindenesetre kíváncsi vagyok rá, hogy mit hoznak ki a dologból. Nem elég, hogy mindkettőtöket kielégítelek Krissel, és ez mellett még Zalán szeretője is vagyok, most még beállítanak idegbetegnek is! – motyogja halkan és elhallgat.

-      Sajnálom kicsim! Tényleg, de ígérd meg, hogy nem mész ki kíséret nélkül az utcára. Kérlek!

-      Rendben – sóhajtja, - de olyan rossz itt egyedül egész nap! Nem szeretek itt a szállodában lenni, mindenki mindent tudó tekintettel bámul rám! Az agyamra mennek!

-      Dehogy bámulnak! – motyogom.

-      De igen! – suttogja.

-      Jó akkor bámulnak! Bár amikor minit húzol észvesztő vagy! Nem csodálom, hogy csorgatják a nyálukat!

-      Rob! – taszít oldalba nevetve.

-      Mondjad Boszorka! – húzom magamhoz. – Gyere te karatéka! Aludjunk.

Egymást átölelve aludtunk a kellemesen hűvös szobában. Másnap forgatási szünetben felhívtam. Éppen pakolt. Unatkozott. Beszélgettünk amíg lehetett, de mennem kellett. A következő szünetben felhívtam a többieket, hogy át tudna-e valaki hozzá menni?

Egyedül Jackson ért rá, ő átment.

Az újság persze hírt adtak az előző napi incidensről. Dean hozta az újságot oda nevetve. Pont rágyújtottam szünetem volt… aztán meg kellett, hogy valami lenyugtasson.

 Dean + Rob.

Este elmentünk kettesben le a partra. Azt hittem nyugodtan lehetünk, hiszen kihalt volt az egész partszakasz. Valahol messze láttunk csak pár embert, de ők is hangya nagyságúak voltak. Feltűrtük a nadrágunk szárát és rohangáltunk ki-be a hullámok elől. Vigyorogtunk, megkönnyebbültek, és nyugodtak voltunk.

Hanna elmesélte, hogy Jackkel egész nap beszélgettek. Érdekesnek találta őt, noha először nem nagyon tudott vele miről beszélgetni, nem is értette, hogy Jack miért ment át, de aztán lassan megtalálták a közös hangot,  sőt még gitározni is tanította! Na ekkor egy kicsit felhúztam magam! Ő csak ne tanítgassa Hannát! Az az én dolgom! El is határoztam, hogy szerzek neki egy gitárt, és majd én tanítgatom!

 

Másnap persze megint jött a fekete leves!

Észre sem vettem a fotóst, aki készítette a felvételeket! Én nem értem, hogy hogyan csinálják, de nem vettem észre, biztosan beásta magát a homokba!  

De amikor mentem forgatni, már mindenki ezzel fogadott, hogy milyen csinos barátnőm van, és akkor most tényleg nincs semmi Kris és köztem?

Az agyamra mentek!

Bassza meg a gitár!

Megint elfelejtettem!  Most meg már hiába is akarok bárhova menni!

-      Bassza meg! – csapok az ülésre magam mellett, mire Dean hátrafordul.

-      Mi van?

-      Semmi csak elfejtettem valamit! – mormolom. 4 napja nem vagyok képes egy kibaszott gitárt venni!

Nem baj, holnap elmegyünk együtt, és veszünk egyet. Holnap úgyis szabad leszek!

Újra kibámulok az ablakon, és újra gondolataimba merülök.

Aztán persze, hogy kerek legyen a napunk, éppen vacsorázni készültünk amikor megjelent Nick. Dean is előtte pár perccel állított be, hogy megbeszéljük a menetrendet.

Hanna is nem sokkal azelőtt ért „haza” Kristennel voltak valahol. Pont a fürdőből jött ki csak egy topp és egy rövid nadrág volt rajta és a haját törölgette, amikor megjelent Nick.

-      Jó hogy te is itt vagy! – csattant fel alaposan végigmérve kedvesemet – Beszédem van veletek! Mind a kettőtökkel!

-      Neked is szép napot!  - viszonozta a mustrát Hanna alaposan - Örülök, hogy látlak kedves Nick!

Na ekkor olyan történt amit még az együtt töltött 4 év alatt egyszer sem, Nick nem szólt semmit! Sőt!

Letelepedett a kanapéra és végignézett kettőnkön, tudtam ismertem már annyira, hogy tudjam ilyenkor lecseszés jön. Nyugodtan leültem, de Hanna ő nem. Szikrázó szemekkel nézett vendégünkre.

-      Ülj le nyugodtan! – nyájaskodott a managerem, ilyenkor jobb meghunyászkodni.

-      Nem köszönöm! – felelt Hanna már túlontúl nyugodtan, de láttam rajta, hogy alig tudja fékezni magát. Magam mellé rántottam. Leült.

-      Beszédem van veletek! – pattant fel Nick és fel-alá járkálni kezdett.4

-      Ezt már hallottuk belekezdenél? – szólaltam meg hangosan.

-      Nem tetszik! Ez egyáltalán nem tetszik! – szólalt meg végre

-      Mi? Mi nem tetszik Nick?

-      Ez – mutat kettőnkre – Összezavar mindent! Gondosan felépített piárod van! Ebbe ez a kapcsolat nem fér bele. A Summintnál őrjöngenek!

Csend, majd megszólalok, minden szót gondosan mérlegelve.

-      Leszarom Nick! Leszarom!

-      Olyan nincs, hogy leszarod! – üvölt felénk fordulva, mire kiakadok.

-      Bazd meg! – fortyanok fel. 

-       Elpofáztam, azt hittem világos volt számodra is – fordul Hanna felé – amit Stef mondott!

-      Mire gondolsz? – teszi fel a nagy kérdést Hanna

-      Arra, hogy amíg itt vagy, meghúzod magad, és nem mászkálsz össze –vissza. Nem mutogatod magad! Nem jártok kézenfogva a parton, nem romantikáztok nyilvánosan!

Már az elején elkapott a harci ideg

-      Mi az, hogy amíg itt van?

-      Szóról szóra, azt amit mondtam, ha jól tudom pár hét múlva elmegy! – mutat Hanna felé. Látom rajta, hogy vörösödik. Ajaj!

-      Nem megy el! – pattanok fel, és állok szembe Nickkel – Ahhoz sem lenne semmi közöd, ha azt mondanám, hogy eljegyzem és itt fog élni velem!

Egy kisregény volt mid a kettő arca szavaim hallatán!

-      Bazd meg szerződéseid vannak! Ezt nem teheted!

-      Mi az, hogy nem tehetem, a magánéletemhez se neked, se senkinek az ég egy adta világon semmi közötök nincs! Világos?

-      Elmondtam! A mocskos életbe, elpofáztam mind a kettőtöknek, hogy ez mivel jár! – túr a hajába idegesen.

Már éppen kezdenék ismét neki esni, amikor Hanna közénk áll és megszólal.

-      Kérlek, hogy csak igennel vagy nemmel válaszolj! – csattan fel és néz merőn Nickre  - Lássuk csak, az a gondod, hogy itt vagyok és nem ülök egész nap a seggemen itt a szállodába, hanem kimegyek a városba?

-      Igen.

-      Ez ront véleményed szerint Rob népszerűségén.

-      Igen.

-      Szerződésetek van? – néz ránk, nem értem hogy mire akar kilyukadni.

Ekkor veszem észre az eddig csendben ülő testőröm vigyorgását. Ő már sejti amit Nick még nem.

-      Igen – érkezik az értetlenkedő válasz.

-      Amerikai állampolgár vagy?

-      Igen.

-      Kérdezd meg, hogy én az vagyok –e ? – néz Nickre aki megkérdezi tőle.

-      Nem kedves Nick, nem vagyok az. – elhallgat, taktikázik majd kisvártatva megszólal ismét – Nick nekünk van egymással aláírt szerződésünk?

-      Nem nincs! – szólal meg határozottan Nick.

-      Jó! – nyugtázza az elhangzott választ kedvesem. Majd hirtelen Nick elé lép, és olyan pillantást vet rá, hogy megáll bennem a szusz. Nick is meglepődik.

-      Akkor kedves Nick még egyszer megkérdezem, mi a jó büdös életet képzelsz magadról, hogy engem számon mersz kérni, hogy mit kezdek a szabadidőmmel és hova megyek? Sőt, hogy egyáltalán kivel vagyok?

Nick a meglepettségtől nem tud megszólalni, de Hanna még nem fejezte be.

-      Nem vagyok amerikai állampolgár sem, így nem értem, hogy mi jogon teszel fel nekem akármilyen kérdést, mi jogon kész számon rajtam bármit is! Vedd tudomásul kedvesem, hogy jelen pillanatban azt teszek azzal és akkor amit és ahol akarok! Semmi közöd hozzá! Amúgy pedig örülök, hogy láttalak! Ne maradj soká! – mosolyogja bűbájosan – Bocsánat, de mennem kell megszárítani a hajamat, hogy ma este még egy melegbárt is feltudjunk keresni Robbal! Szia!

Bumm, bevágta maga mögött a fürdő ajtaját.

Nick elképedve mered utána.

-      Nem érdemes vele kikezdened! – nevetem el magam, mire gyilkos tekintettel mér végig .

-      Ha majd tudunk értelmesen beszélni, keress meg az irodában! – veti oda nekem, és távozik.

Deanból ekkor tör ki a nevetés, amit hallva, Hanna is kinéz a résnyire kinyitott fürdőajtón.

-      Elment? – kukkant ki.

-      El – biztosítja Dean.

-      Nagyon haragszol rám? – áll meg előttem és néz rám kérdőn, de nem válaszolok, csak meredek rá. – Rob ne haragudj, csak már nem bírtam elviselni, hogy itt okoskodott és kakaskodott, és … - folytatná még de leintem.

Elhallgat. Kétségbeesetten néz rám. Eddig bírom, és elröhögöm magam.

-      Nagy voltál karatéka! – röhögöm.

-      Akkora állat vagy Robert! – legyint oldalba – azt hittem hogy megharagudtál.

-      Nagy voltál kicsi! – ölelem magamhoz.

*

*

*

-      Megjöttünk! – fordul hátra Dean. – Megérkeztünk! Akarsz menni még valahova ma este, mert elmennék haza ha nem.

-      Menj nyugodtan, itt maradunk a szállodába.

-      Oké! Akkor találkozunk holnapután!

-      Rendben!

Gyorsan elköszönünk, és a lifthez vágtatok. Közben eszembe jut, hogy Stef talán tudna segíteni gitár ügyben, ezért felhívom. Gyorsan elhadarom, hogy mit is szeretnék, persze kiakad, hogy ma és most kell, de megígéri, hogy megnézi mit tehet az ügy érdekében. Hálásan búcsúzom, azzal, holgy majd meghálálom, ha nagy leszek. Kinevet.

-      Te soha nem nősz fel! Várhatok a háládra – közli nevetve és bontja a vonalat.

Belépek, meg sem tudok szólalni, már a karomban van, megpuszil aztán persze fintorogni kezd, és közli, hogy büdös vagyok.

-      Dolgoztam életem! Ganét hordtam lapátoltam  órán keresztül.

-      Azért van a zuhany kedves Robert! – mutat a fürdőre vigyorogva.

-      Megyek már megyek! – közlöm és vigyorogva megyek zuhanyozni.

Ledobálom a cuccaimat, és beállok a zuhany alá, csak állok és élvezem ahogy a vízcseppek masszírozzák oldják fel bennem a feszültséget. Ekkor hallom meg, hogy nyílik a fürdő ajtaja és megjelenik meztelenül az ajtóban. Leírhatatlan a hatás amit kivált belőlem, ahogy kecsesen mosolyogva, de vággyal a szemében közeledik felém.

-      Gondoltam meg kell mosni a hátadat! – suttogja.

Nem szólok semmit, csak a karomba rántom, és a szájára tapadok. Vérem őrült iramban kezd száguldani, ahogy megérzem az ízét a számban, ahogy csókol, de aztán eltol magától értetlenül meredek rá! Nem teheti, hogy felizgat, aztán ellök!

-      Nyugi! – suttogja, majd a masszázskesztyűre tusfürdőt önt és a hátam mögé állva simogatni kezd.

Érzem, ahogy végigsimít a vállaimon, a kesztyűvel majd motyog valamit és már a kezeit érzem magamon. A kezeit amiket most végigsimít a karomon, majd vissza áttér a lapockámra, majd szorosan hátamhoz simul. Érzem a bőrömön, ahogy mellbimbója keményen a hátamnak, ahogy puha fanszőrzete a fenekemnek simul, majd kezei előre vándorolnak a mellkasomat, majd a hasamat simogatják.

Meg kell támaszkodnom a falban.

Zihálok ahogy érzem, hogy végig simít rajtam, ahogy mellbimbója karcolja,  ahogy lélegzete simogatja a  hátamat. Minden érzékem tótágast áll, nem kapok levegőt, ahogy kényeztet, ahogy simogat,  hol erősebben, hogy gyengédebben.

-      Ne Hanna! Így gyorsan vége lesz! – sóhajtom, majd felé fordulva megcsókolom, de kezeit elkapom és nem engedem, hogy tovább becézzen.

Morcosan néz rám.

-      Nem ér!  - suttogja a kis vadmacska!

-      Nem – közlöm vele határozottan, - most én jövök!

Nem engedem, hogy tiltakozzon, én is a tenyeremre csorgatok a tusfürdőből és szememet le nem véve róla végigsimítok a nyakán, a kulcscsontján, a puha kerek, csodaszép mellein. Élvezem ahogy kezem siklik a finom meleg bársonyos bőrén, a hasán, egészen addig, amíg el nem érek a puha sikamlós forró réshez. Nagyot nyelek ahogy megérzem puhaságát. Nézem az elragadtatást az arcán amit kiváltanak mozdulataim. Feldübörgő szívvel kényeztetem őt. Kezeimet követi szám, és beleízlelek. Felsikolt, és remegni kezd, én sem bírom tovább! Felkapom, lábai a derekamat ölelik át, neki szorítom a falnak, és egyetlen mozdulattal belé hatolok. Felzihálunk, és egymás tekintetébe olvadva mozogni kezdek. Elvesztem az önuralmamat, amikor megérzem titkolt izmainak játékát körülöttem.

A csendben sóhajaink, zihálásunk és zuhany hangja hallatszik. Nem bírom tovább, megmarkolom fenekét kicsit erősebben megszorítom, ő pedig belém harap. Felnyögök hangosan a kéjtől ami elönt. Remegve kapaszkodunk egymásba, míg lassan csillapodik a testünk és lelkünk is.

Puha csókokat váltva egymást simogatva lépünk ki a zuhany alól.

Megtörölközünk én magamra rántok egy boxert, ő pedig egy egyszerű ujjatlan rövidnadrágos pizsit húz. Már a nappaliban van a zsúrkocsi. Nevetve ölelem át, és lépünk oda, hogy együnk.

Nézem az arcát ahogy mesél, miközben eszik. Játszik az arca. Imádom nézni amikor beszél, mert minden porcikája ekkor életre kel.

-      Hallod amit mondtam? – csattan fel, mire értetlenkedve nézek rá. Fogalmam sincs róla, hogy miről beszélt. – Gondoltam! – sóhajt fel tragikusan – Hiába jártatom itt a számat!

-      Ne sértődj meg Kicsim, csak ma nagyon elfáradtam, rohadt nehéz napom volt. Egész nap Reese és Christoph beszólásait hallgattam. Kedvelem őket, de néha már sok amit előadnak. Elfáradtam.

-      Oké. – lép mellém, - holnap hányra kell menned?

-      Holnap nem kell menni, kaptunk egy nap szünetet. – nevetem el magam,

-      Tényleg?

-       Aham. – motyogom tele szájjal – holnap csak a tied vagyok! Hova akarsz menni?

-      Igazándiból sehova, majd kitalálunk valamit jó?

-      Oké, - felelem – Hány óra van?

-      10 – válaszolja, miközben nagyot ásít - de most menjünk aludni,  mert én is nagyon elfáradtam!

-      Mostanában rengeteget alszol! – nevetem el magam miközben a háló felé tartunk.

-      Ne csodálkozz, minden energiámat elszívod! – lök oldalba, mire az ágyra dobom és mellé fekszem.

Átölelem, kezeinket összefűzöm belélegzem az illatát, miközben hallgatom ahogy egyenletesen veszi a levegőt  és  én  is elalszom.