63. fejezet: Vita

Sziasztok!

Fent a friss. Nem vagyok vele túl elégedett, de ti majd eldöntitek, én mindenesetre nagyon várom a kommentjeiteket.

csezemo

Szerintem ő egy ilyen eredeti figura, aki borzasztóan szerethető.

kriszty

Köszönöm a kommentet, és őszintén örülök, hogy érdemes volt fennmaradnod!  

Flo

Igyekszem, ebben a részben lesz egy kis romantika is egy csöppnyi.

Golden

Igyekeztem! Nagyon!  

judy

Sajnálom kicsim, de nekem is vannak kötelezettségeim. Igyekszem mindig hozni a következő részt időben, de néha bizony kicsúszok. Bocs! 

Viki

Örülök, hogy tetszett! Nagyon jókat röhögtem a szerkesztés közben, elhiheted!

cassie.

Hát van még a tarsolyomban egy s más! Fogok még meglepetést okozni!

Pet

Mindig azt mondjátok, hogy gonosz vagyok a befejezéseknél, nem is igaz! Valahogy fenn kell tartani az érdeklődést nem?

Rita

Köszönöm szépen, öröm ilyet olvasni, hogy tetszik nektek a fejezet. 

Gabó

Ez a rész kicsit depis lett, de … mindegy majd meglátod!

Jó olvasást!

Csók!

Heni

Hanna

Lassan térek magamhoz és nyitom ki a szemem. Élvezem a békét, az ölelés szoros  meleget, a nyugalmat a csendet amit csak az Ő halk szuszogása tör meg.

Nem mozdulok, lehunyom a szemem, és élvezem ahogy még álmában is átkarol, ahogy lassú lélegzete a nyakamat simogatja, cirógatja.

Hol az istenben vagyunk?

Nem, otthon és nem is Zalánéknál, az biztos.

-      Ó anyám! – motyogom halkan, amikor észlelem a csatateret.

Bőröndöm és Robert utazótáskája az ajtó mellett lehajítva,  tegnap viselt ruháink  szétdobálva, melltartóm a csillárról lóg le, Rob alsógatyája az asztali lámpán díszeleg.  

-      Sajátos feelingje van a kéglinek az kétségtelen – kuncog fel halkan mögöttem. – Sokat lendítettél rajta! Elég volt csak megjelenned és máris otthonosabban érzem magam!

Már csak a hangjától is őrült vágtába kezd a szívem, ami csak még jobban feldübörög amikor megérzem száját a nyakamon ahogy óvatosan megcsókol.

-      Szia! – cincogom halkan. – Azt hittem, hogy alszol!

-      Szia Boszorkám! – suttogja. – Nem már 5-10 perce ébren vagyok.

Meg akarok fordulni, de felnyögök. Minden tagom fáj! Felnevet mögöttem.

-      Ne röhögj Rob! – vágom oldalba amiért kiröhög.

-      Mi van Cica? Elfáradtál tegnap este?

-      Minden erőmet kiszívtad!– suttogom és halk nyöszörgés közepette megfordulok és puszit nyomok a szájára - Te energiavámpír!

-      Mondtam, hogy megbűntetlek! – suttogja torok hangon. – Kellett neked Kenezni!

-      És még Tyról nem is tudsz! – kuncogom

-      Milyen Ty? – húzódik el tőlem és néz rám összevont szemekkel.

Felnevetek, és megcsókolom. Isteni az illata, az íze! Imádom ahogy magához húz, és csók közben cirógat. Lassan elhúzódok tőle, és szemeibe nézek. Elnyel, magába húz az az valószínűtlenül kék vagy zöld írisz. Felnyögök, amikor meglátom szemében a vágyat. Elég csak egyetlen pillantás, egy mozdulat, ahogy végigsimít az arcomon, és már el is vesztettem az eszem.

-      Ki az a Ty? – suttogja makacsul, miközben csókolgat, nem válaszolok, az izomlázzal nem törődve fölé kerekedek, miközben hanyatt döntöm az ágyon.

-      Milyen Ty? – suttogom halkan, majd szájon csókolom, hogy elhallgattassam, és támadásba lendülök.

Apró csókokkal kényeztetem, végigpuszilom az arcát, a fülét, majd kulcscsontjánál hosszabban időzöm, mert tudom, hogy az érzékeny terület. Élvezem a hangokat amiket kiváltok belőle, majd felbátorodva lejjebb régiók felé veszem az irányt. Végig cirógatom bordáit, hasát. Amikor a köldökét csókolom meg felnyög, hajamba túr, és mocorogni kezd, miközben sebesen veszi a levegőt.

-      Ne! – nyöszörgi, majd hajamnál fogva kicsit felránt, zihál, lehunyja a szemeit, igyekszik lassítani a légzését – Ne! Várj egy kicsit! – suttogja majd megcsókol – Látni akarom! – suttogja a számba, majd csók közben kicsit feljebb tornázza magát. Nem ér hozzám, kezeivel megkapaszkodik a feje felett az ágy támlájában.

Felnyög, újra csókolni kezdem, kezem nem tétlenkedik, simogatja cirógatja férfiasságát. Szeme elnyel, majd kábán vágytól ködös szemekkel néz rám. Szívem feldübörög, amit érzem ahogy csókjaimtól összerándulnak izmai, zihál ahogy egyre lejjebb és lejjebb haladok a testén. Élvezem a hatalmam. Élvezem, hogy mozdulataimtól csókjaimtól nyöszörög miközben számmal, kezemmel kényeztetem, szopogatom, simogatom hímvesszőjét

-      Boszorka! – nyöszörgi, majd hirtelen mozdulattal véget vet hatalmamnak, és maga alá gyűr.

Simogatni akarom, de leszorítja bal kezével fejem felett a kezeim, majd megcsókol, miközben másik keze simogatja nőiességemet, kézségesen tárom fel neki magam. Nem kapok levegőt a kéjtől, amit mozdulataival okoz.

-      Szeretetd? – zihálja a számba miközben keze egyetlen pillanatra sem áll le simogatásommal – Ugye ezt szereted? – mormolja kéjesen miközben szemeimbe néz – tudom, hogy szereted! – suttogja majd megcsókol, fölém kerekedik miközben lábaimat leszorítja a matracra - ezzel fájdalmat okozva-, és belém hatol. 

Soha életemben nem éreztem még ilyen kéjt mint ebben a pillanatban, lehunyom a szemem, miközben levegőért kapkodok.

-      Ne!- suttogja – Ne látni akarom a szemed! Nézz rám! – zihálja.

Eleget teszek kérésének, és ránézek, figyelem az izzadtságtól fénylő arcát amelyet most a kéj és az élvezet eltorzít, a szemeit amik most végtelen szerelmet sugároznak felém, és ettől a tekintettől elvesztem minden önuralmam. 

-       Gyönyörű érzéki Boszorkám! – suttogja, majd rám hajol és szemembe nézve mozogni kezd.

Élvezem, hogy kitölt, hogy bennem van,  de nem bírom tovább az édes kínokat, minden porcikánk remeg, a kielégülés után vágyakozik. Simogatjuk, csókoljuk egymást miközben egyre  gyorsulnak mozdulataink, mosódik el a valóság, és csak mi ketten vagyunk. A csendben csak halk sóhajaink, nyögéseink hallatszanak, bőrünk, síkos az izzadságtól, remegünk, minden porcikánk a kielégülésért kiállt!

Majd Robert egy mély lökésével robban és darabjaira hullik a világ, elkap az örvény, felemel!  Lebegünk, majd lassan erőnket vesztve összekapaszkodva  lehanyatlunk.

Érzem melleimen szívének vad vágtáját, izmainak remegését, bőrünk forró és az izzadtságtól sikamlós. Óvatosan simogatjuk egymást amíg érzékeink csillapodnak, amíg légzésünk lelassul és helyreáll.

-      Szeretlek! – suttogom halkan a fülébe.

-      Én is! – válaszolja, majd lassan elválunk egymástól és ő mellém hanyatlik.

Hozzábújok, ő átölel és gyengéden simogatja a vállamat, hátamat. Elszundítunk.

A telefonom halk csörgésére ébredünk fel. Gyorsan felkapom, de már letették. Nem foglalkozom vele, visszabújok Robert ölelésébe aki most álmos szemekkel néz rám.

-      Ki volt az?

-      Kristen – válaszolom, mire felsóhajt. – Mi a baj? – nézek rá érdeklődve.

-      Semmi! – fordul az oldalára és a mellemre hajtja a fejét, - Én nagyon szeretem őket, de a mai napot csak és kizárólag veled akarom tölteni kettesben! – válaszolja, majd kuncogni kezd, mire kérdőn nézek rá – És lehetőleg itt! Holnap már fogatok.

Elvörösödöm, persze nem kerüli el a figyelmét, mint ahogy az sem, hogy korogni kezd a gyomrom,  nevetve húz magához.

-      Hány óra van? – kérdezem

-      ½ 3. – válaszolja.

-      Mennyi? – ülök fel hirtelen nagy lendülettel, mire majdnem leesik az ágyról – Basszus ágyban töltöttük majdnem az egész napot? – nézek rá elképedve, mire elneveti magát.

-      Igen, miért van valami kifogásod?- mormolja miközben a nyakamat csókolgatja.

-      Semmi kifogásom, hogy kettesben legyünk, de én már nagyon éhes vagyok! Tegnap este Zalánéknál ettünk utoljára,

-      Ami nagyon finom volt! – csókol meg – Nem is gondoltam, hogy ilyen jól főzöl! – hízelgi, majd újra akcióba lendülne, de elhúzódom tőle.

-      Robert! Ne! Minden tagom fáj! Én imádok  veled szeretkezni, de … Tegnap éjjel 4-szer voltunk együtt éjjel, ma is már egyszer, imádlak! – csókolom meg döbbent arcot vágó kedvesemet, - de én most nem akarom! –sértetten elhúzódik tőlem, de visszarántom, és a szemébe nézek - Kérlek!  Tényleg szeretlek, nagyon, de már menni is alig bírok, és éhes is vagyok!  - nevetem el magam, mire ő is elhúzza a száját. – Teljesen lefárasztottál! Kiszívtad minden energiám, töltődnöm kell! – vigyorgom.

-      Na gyere! – húz magához - Nem fogsz éhen halni! Nyugodt lehetsz! –gondoskodom róla, hogy bírd az iramot! - vigyorogja, és csiklandozni kezd, de csörögni kezd a telefonja.

-      Basszus! – morogja a hívót látva, - Ezt fel kell vennem!

Az előbbi csikizéstől pihegve dőlök hanyatt az ágyban, és figyelem a meztelenül fel-alá mászkáló kedvesemet.

Tetszik a látvány!

Határozottan!

Nem túl izmos, de nem is vézna, arányos testfelépítése van. Vigyorogva figyelem ahogy kezeivel hadonászva magyaráz, majd a fotelbe rogy, miközben a hívót hallgatja.  

Imádom. Eszembe jut, hogy nem sokkal ez előtt mit művelt azokkal a kezekkel rajtam. Őrült ötletem támad, és nem habozok valóra váltani! Felnyögök az izgalomtól, hogy mire készülök.

Hangom hallatán kérdőn néz rám. Nagyot nyel ahogy meglátja, ahogy simogatom melleim. Látom, ahogy a nyakán lüktetni kezd egy ér, ahogy mellkasa egyre hevesebb ütemben mozog, égő tekintettel mered rám, mint aki nem hisz a saját szemének. Felpattan.

Nem foglalkozom azzal, hogy szégyelnem kellene most magam.

Csak a szemeit látom. Nem szól semmit, csak áll az ágy végében egyik kezével a telefont tartva és figyeli mozdulataimat.

Látom, ahogy férfiassága életre kel, ahogy egyre duzzad, és pillanatok alatt készen áll. Kiszárad a szám, és kezeim egyre lejjebb siklanak majd elérik lüktető, síkos, duzzadt vágyam közepét.

Robert felnyög, de nem teszi le a telefont. Másik kezével magához nyúl. Elakad a lélegzetem és egy hangos sóhaj szakad fel mellkasomból.

Robert ekkor veszti el a fejét!

Egyetlen mozdulattal kinyomja szó nélkül a telefont, lehajítja a fotelbe és  égő tekintetét egyetlen pillanatra sem véve le rólam, megáll mellettem.

-      Segíthetek?

Segített.

*

*

*

-      Basszus Hanna! Kikészítesz! – hanyatlik izzadtan mellém.

-      Most miért mondod ezt? – lehelek egy apró puszit nevetve a mellkasára – Én nem csináltam semmi rosszat!

-      Egy égetnivaló boszorkány vagy! – neveti el magát, de a telefonja újból immár sokadjára megszólal.  – A francba muszáj felvennem! Kinyírnak!

Felveszi, majd beszéd közben kutatva mered a szétdobált földön fekvő cuccainkra. Keres valamit, majd vigyorogva lép az éjjeli lámpához és rám kacsint miközben a gatyáját szereli le róla.

Felnevetek, és égő tekintetétől kísérve enyhén riszálva a fürdőbe vonulok. Vigyorog.

Én is miközben a zuhany alá lépek.

Tegnap délután nagy vigyorgások közepette másztunk ki a medencéből. Ashley és Zalán nevetve nézték csupa víz kettősünket. 

-      Egész nap erre készült! – neveti el magát Ash.

-      Én meg erre! – szólal meg bátyám, és megcsókolja, úgy rendesen férfilag.

-      Jobb lesz mennünk! – nevetem el magam, és a velem együtt csöpögő Robot magam után húzva lépünk be a szobámba. 

Nevetgélve vetkőztetjük egymást a kicsi fürdőben, de ahogy fogyatkoznak a ruháink, úgy halkult nevetésünk, és egyre többször hallatszott fojtott nyögésünk. Ott a zuhany alatt frenetikus szeretkezésben volt részünk. Gyors volt, de alapos. Nevetgélve sűrű csókváltások közepette öltözködtünk, majd mentünk ki a konyhába. Robert mesélt miközben én pedig a vacsorát melegítettem és a nokedlit szaggattam. Érdeklődve nézte ténykedésem. Kérésemre megterített. Mire készen lettünk Zalánék is előkerültek. Mosolyogva figyeltem őket.

Mind két részről élménybeszámolót tartottunk. Ashleyék kimentek a kertbe, én meg elkezdtem bepakolni a mosogatógépbe, amikor Robert mögém surrant, átölelt

-      Menjünk inkább át ma este a szállodába! – suttogta a fülembe, miközben szorosan ölel, – Nem akarok holnap reggelig várni!  Nincs sok cuccod! Gyorsan pakoljuk össze és menjünk!

-      Rob! – fordulok meg ölelésében, mire még szorosabban magához szorít, és nem hagy kétséget szándékai komolyságát illetően. Kutatva nézek a szemébe, de ott csak vágyat látok. Tekintetétől engem is elkap az izgalom. – Jó, de ne most azonnal menjünk, az olyan kellemetlen lenne!

-      Miért?

-      Mert. – zárom le a vitát, mire sértődötten felmordul.

-      Úgy látom, újra Ken segítségére fogok szorulni! – bököm oldalba, mire elneveti magát és átölel.

Ekkor lépnek be Zalánék. Ölelkező kettősünket látva elnevetik magukat.

-      Zalán! – fordulok bátyámhoz, - nagyon megsértődnél, ha ma este már átköltöznék Robhoz a szállodába? 

Zalán kutató tekintettel méreget bennünket, és rosszallóan húzza össze a szemöldökét mire Ash oldalba vágja.

-      Nem – sóhajt egy nagyot a big brother – Menjetek!

Persze nem azonnal indultunk, még összepakoltam, meg beszélgettünk, de Rob már egyre türelmetlenebb kezdett lenni, így 9 óra tájban taxit hívtunk és a szálloda felé vettük az irányt.

Kellemetlen volt, ahogy végigmértek miközben Robot követve a szállodába léptem. Kutató tekintetek kereszttűzébe kerültem. Hirtelen nem tudtam a helyzettel mit kezdeni, szinte megkukultam. Robert intézte a recepción a bejelentkezésemet, én meg csak álltam mellette megszólalni sem tudtam.

A bejelentkezést követően gyors lépésekkel meneteltünk a lift felé. Rob kérdőn nézett rám, de nem válaszoltam mivel egy idős házaspár is tartózkodott rajtunk kívül a kabinban. A szobába lépve szinte azonnal egymásnak estünk …. 

A beszélgetésre nem nagyon volt utána már erőnk. Hajnalban aludtunk el.

-      Hanna! – nyit be a fürdőbe Robert – Vizihullának készülsz? Gyere már ki, hozattam fel kaját.

-      Jó megyek mindjárt! – sóhajtom, - csak gyorsan megtörölközöm, és megszárítom a hajam.

-      Oké, de siess!

Siettem. A szobába lépve azonban nem látom sehol. Gyorsan magamra rántok egy világoskék egyszerű pamut ruhát ami ebben a dög melegben kényelmes és a és kedvesem keresésére indulok. Az erkélyen találok rá. Cigizik és újból a telefonon lóg.

Érdeklődve fordulok meg és nézek szét az erkélyről. Nincs messze a tengerpart. Nagyot sóhajtok, de jó is lenne lemenni! De ekkor eszembe jut a Disneylandi kiruccanásunk után megjelent marhaságok tömkelege. Felsóhajtok.

-      Mi a baj? – áll meg mögöttem Rob. – Mi ez a nagy sóhaj?

-      Semmi! – motyogom.

-      Hanna! – dörren rám

-      Ne Hannáz itt nekem! – fortyanok fel én is – Utálom amikor ezt csinálod!

-      Mi a baj? – áll meg szorosan előttem.

-      Semmi, csak leszeretnék menni a partra, de nem lehet tudom! – sóhajtok fel.

-      Le szeretnél menni a partra? – néz rám kérdőn

-      Igen, de … - nem bírok a szemébe nézni,

-      De? – nyúl az állam alá és emeli fel a fejem, miközben figyelmesen néz.

-      De ..

-      Bökd már ki az istenért? – csattan fel.

-      De nem lehet, tudom! – csattanok már én is fel, a szomszéd épületből mintha vaku villanna, de nem foglalkozom vele biztos csak képzelődöm.

-      De lehet! – szólal meg Rob mosolyogva. – Eszünk és lemegyünk!

-      Mi? De …

-      Nincs semmi de, lemegyünk a partra! – közli, majd elindul befelé, döbbent korpuszomat hátra hagyva. – Gyere már! Kihűl a kaja.

Leülünk és enni kezdünk. Csendben falatozunk, mind a kettőnket lekötnek gondolataink. Az előbb még éhes voltam, most azonban már elment minden étvágyam. Nem mehetünk le együtt! Rob kérdőn néz a tányéromra

-      Nem jót rendeltem?

-      De – mosolygok – Csak meleg van! És nem tudok enni.

Kérdőn néz rám, de inkább a kajának szentelem a figyelmem. Lassan legyűröm Rob tekintetétől kísérve a falatokat egymás után.

Kérdő pillantásokat vet rám,  én csak mosolygok.

-      Készen vagy?

-      Aha.

-      Akkor menjünk! – áll fel és néz rám. – Gyere már!

-      Rob..

-      Figyelj kicsi! – hajol hozzám, - ha menni akarsz akkor menjünk. – szólal meg ellentmondást nem tűrően. – Hozz magaddal napszemüveget!

-      Rob… - sóhajtom, hogyan mondjam el neki, hogy nagyon rossz érzésem van,  én nem mehetk!  

-      Ne Robozz, hanem gyere! – vigyorog rám – Nyugi nem lesz semmi baj! Lent beülünk az autóba, a parton a parkolóban megállunk, 100-150 métert megyünk és már ott is vagyunk! Nyugi!

Magához húz, és átölel. Nagyot sóhajtok. Biztos nem lesz semmi baj! 

-      Oké menjünk! – vigyorodom el.

-      Napszemüveget ne feledd! 

Robert igen hatékonyan tudja a dolgait szervezni ha egyszer belendül. Sokan vannak tévhitben arra vonatkozólag, hogy egy elvarázsolt figura. Jó valóban néha olyan kicsit mintha elmeszelték volna, de ettől függetlenül, ha akarja, akkor nagyon a toppon van. Villámgyorsan értesítette Deant aki most érkezett meg, - mivel már holnap újra forgatnak- ,  hogy a partra megyünk. 

-      Ne Dean ne gyere! Csak szóltam, hogy ott leszünk, ha valami esetleg közbejönne, vagy, de tudod… - sóhajt nagyot. – Rendben szia! – köszön el majd felém fordul vigyorogva. – Na adja a kis kacsóját hölgyem! – bohóckodik.

-      Na de kérem! Az kérnie kell!

-      Azt tettem nem? – vigyorogja, majd kézen fog és elindulunk.

Lent a  garázsban elkap az a régi érzés ami mindig elfogott amikor anyuékkal kirándulni indultunk. A várakozás, az izgalom olyan jó érzéssel tölt el, és elnyomja bennem az egy hete ott tanyázó kétségeket. Rob vigyorogva figyeli, ahogy  sóhajtozva megkerülöm a kocsit. 

-      Mi volt ez a nagy sóhaj? – fordul felém mosolyogva, miközben az ajtókat nyitja ki.

-      Semmi, csak eszembe jutott, hogy milyen jó volt régen amikor kirándulni indultunk anyuékkal. Most ugyanazt az izgalmat érzem! – vigyorodom el, ő pedig átölel, és megcsókol.

-      Ne Rob! – sóhajtom, és tolom el magamtól – Bárki jöhet és észrevehet.

-      Nem érdekel! – vigyorogja, majd beszáll és indít.

Nem tudom, hogy miért de végtelen büszkeséggel tölt el, hogy velem van, hogy ő az én párom, és nem azért mert Robert Pattinsonnak hívják, és nem azért mert ő egy keresett és híres színész, hanem azért, mert hozzám tartozik, mert engem szeret, mert …  csak és kész!

Olyan jó nézni őt,  ahogy gondolataiba merülve figyel a forgalomra, miközben vezet. Szeretem.

De azok a kövek valahogy még most is ott ugrálnak a gyomromban, és egyre nagyobbak lesznek.

Gondolataimba merülve bámulok ki a lesötétített ablakon. Nézem az embereket, ahogy egymás kezét fogva sétálgatnak, beszélgetnek, fagyiznak. Tudom, hogy ezt mi nem tehetjük meg. Nem lehet, mivel rájönnének a kapcsolatunkra, és Robertnek csak kára származna ebből. Ezt nem akarom.

Észre sem veszem, hogy megérkeztünk, csak akkor amikor Rob megállítja a kocsit, és vigyorogva nyitja ki az ajtómat. Mosolygok. Annyira vágyom rá, hogy mi is egymás kezét fogva sétáljunk! De nem lehet.

Nagyot sóhajtva szállok ki az autóból. Rob mosolya kicsit megmerevedik, amikor meghallja, de rávigyorgok.

-      Mi a baj? – néz rám kérdőn.

-      Nincs semmi!

-      Akkor mi volt ez a sóhaj?

-      Semmi, csak nagyot szippantottam a levegőből. Ez a levegő ez az illat annyira más, mint otthon. Tetszik! – vigyorgom.

Robert elképedve mered rám, majd elneveti magát.

-      Istenem Boszorka! Olyan könnyű neked örömet okozni, más nő egy rakat gyémántnak örülne ilyen csillogó szemekkel! Gyere ide! – húzna  magához, de én elhúzódom tőle, mire megdöbben. – Mi a baj?

-      Semmi! – mosolygom kicsit kényszeredetten, - Csak te is tudod, hogy nem tehetjük ezt!

Pár pillanatig csak néz rám értetlenül. Majd megkeményednek vonásai és magához ránt és megcsókol

-      De lehet! De megtehetjük. Szeretlek és kész! – mondja, és magára rántja a napszemüvegét majd ellentmondást nem tűrően megfogja a kezemet és elindul én kicsit lemaradva ballagok utána, hatalmas kövekkel a gyomromban. 

 

Idegesen figyelem, ahogy egyre többen megbámulnak bennünket, de Rob nem törődve a kíváncsi pillantásokkal egyfolytában beszélve megy a part felé. Mondja csak mondja a magáét, én pedig mosolyogva követem.

Egy viszonylag néptelen partszakaszon vagyunk, csak a messzi távolban vannak emberek, tőlünk meglehetősen távol. Leülök a meleg homokba.

-      Na látod! Nem történt semmi! – vigyorogja, miközben lehajol pár kőért és a vízbe hajítja. – bárcsak a bennem lévő köveket tudnám így elhajítani!

-      Tudom, de…

-      Hanna nincs de, nem fogunk bujkálni! Hozzám tartozol és kész!

-      De Stephani azt mondta, hogy ….

-      Mi? -  fordul hátra mint akit méhecske csípett meg, én pedig döbbenten meredek rá. – Mikor beszélt veled?

Elsápadok. Basszus elszóltam magam!

-      Hanna kérdeztem valamit! – dörren rám ellentmondást nem tűrően – Tehát? – nem bírok megszólalni. – Hanna nem kérdezem még egyszer!

Tekintete kérlelhetetlen, fagyos.

-      Tehát?

-      Két nappal azután, hogy elutaztatok a promó körútra. Akkor, amikor megjelentek rólunk a Disneylandi képek, és felröppentek a találgatások, pletykák, hogy vajon kihez tartozom, Zalánnak vagyok a barátnője, vagy neked. – suttogom halkan, majd elhallgatok.

-      És? – csattan fel mérgesen. – Ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni belőled!

-      Nincs és! – emelem fel én is a hangomat. – Eljött és közölte, hogy négyszemközt szeretne velem beszélni. Zalán kiment, mondván, hogy az öntözőrendszert kell beszerelnie.  – elhallgatok.

-      Hanna! – dörren rám újból.

-      Basszus Rob! Ne Hannázz itt nekem! Utálom amikor így beszélsz velem!

-      De ha egyszer minden szót úgy kell kiszerenádoznom belőled! – üvölti – Mi a picsának titkolózol?

-      Én nem titkolózom! – kiabálok rá én is – Nem kérdezted!

-      Honnan kellett volna tudnom, hogy beszélt veled? – üvölti elvörösödött fejjel. – Miért nem lehetett elmondani?

-      Mert azt mondta, hogy te nem tudhatsz erről! A karriered miatt jobb, ha függetlennek hisznek a rajongók!

-      Micsoda? – mered rám.

-      Nem derülhet ki, hogy a barátnőd vagyok, mert árthat a karrierednek! Mert elpártolnak tőled a rajongóid! Azért! Semmi kifogása nincs az ellen, hogy együtt vagyunk egészen addig, amíg nem derül ki a kapcsolatunk! Ennyi! – üvöltöm. – Közölte, hogy nem készülhetnek rólunk nyilvános helyen képek, nem jelenhetek meg veled sehol, mert csak ártanék neked, és ezt én sem akarhatom! És különben is mit képzelsz magadról, hogy itt üvöltözöl velem? – vágok hozzá dühömben egy marék homokot.

-      Normális vagy? – kiabálja – és ha a szemembe megy?

-      Nem érdekel! Hülye seggfej vagy! Aki csak üvölteni tud! – pattanok fel, és szaladok el.

Én meg csak megyek, csak megyek dühösen, mint aki világát sem tudja. Dühömtől nem látok. Nem érdekel senki és semmi! Halkan káromkodva tépem le a lábamról a sarumat, és trappolok dühösen tovább.  Nem érdekel, hogy az emberek érdeklődve néznek, miközben elszaladok mellettük könnyeimet törölgetve.

-      Mit képzel magáról? Hogy merészel üvöltözni velem? Én nem a kutyája vagyok!  - mormolom magamban, majd meglátok egy sziklát, és annak a tövében lerogyok, és sírni kezdek.

Ekkor megszólal a telefonom. Nem veszem fel neki! Nem érdekel! De ez  a vacak kitartóan csak csörög. Legszívesebben a vízbe hajítanám, de nem tehetem. Ránézek a kijelzőre.

Kristen.

Mélyet sóhajtok, és felveszem.

-      Mond! – szólok bele kissé bunkón, de most nem érdekel, hogy megsértődik-e.

-      Neked is szép napot! – neveti el magát – Elregélnéd, hogy merre vagy?

-      Kint a parton. – felelem szűkszavúan, ki lehetek hangosítva, mert a háttérben férfihangokat hallok beszélgetni, és az egyik túlontúl ismerősnek tűnik.

-      Bővebben? – neveti el magát – Azt tudom, itt állok Rob mellett, és élénken érdeklődik, hogy hova a fenébe tűntél el?

-      Mond meg neki, hogy nem érdekel! Velem ne üvöltözzön, mert egyenként tépem ki az orrszőrét álmában!

Valakik a háttérben felnevetnek. Kristen is felkuncog.

-      Kicsim…- hallom meg a hangját.

-      Nem vagyok a kicsid! – bömbölöm. – Utállak!

-      Dehogy utálsz! – somolyogja – Csak most mérges vagy rám, ahogy én is rád! Miért nem mondtad el?

-      Mert azt mondta, hogy jobb lesz így! Nem kell tudnod róla.

-      Mi az, hogy nem kell tudnom róla? – csattan fel megint.

-      Rob nyugi! – hallom Kris hangját

-      Nyugodt vagyok! – morran fel – Elárulnád, hogy merre vagy?

-      Nem tudom! – suttogom – Első dühömben elindultam világgá, nem a vízben vagyok, az biztos, - Rob felnevet – és nem is a parkolóba mentem. Egy baromi nagy szikla tövében ülök, és átkozlak magamban ezerrel!

Hangokat hallok, az egyik közli, hogy tudja, hogy merre lehetek.

-      Maradj ott! – dörren rám ellentmondást nem tűrően – Megyünk.

-      Ne parancsolgass nekem! – csattanok fel.

-      Mert mi lesz? – kérdez vissza mérgesen.  - Hanna le ne merd tenni! – dörren rám megint Rob.

Na nem kispajtás! Nekem te ne parancsolgass! Már csak azért is kinyomom a ketyerét! Tudom ovis viselkedés, de nem érdekel! Percek telnek el.

-      Haver én nem kekeckednék vele a helyedben! – szólal meg Kellan a hátam mögött. – Ha kedves az orrszőröd!

-      Na ne! – nyögök fel, miközben hátra nézek. Ott állnak Kellan, Kris, Rob és egy ismeretlen srác.

-      Helló Cica! – vigyorogja Kellan.

-      Sziasztok! – sóhajtok nagyot.

Kris elindul felém vigyorogva Kellannal, és az ismeretlen sráccal, Rob csak meredten néz rám. Nem tudok rá haragudni, nagyon szeretem. Szomorúan nézi ahogy a többiek odaérnek hozzám. 

-      Hanna szeretném bemutatni a bátyámat Cameront.  – állnak meg mind a hárman előttem, de én csak azokat a kék szemeket látom.

-      Szia örülök, hogy megismerhetlek! – fordulok feléjük. – Molnár Hanna vagyok, - halkan morogva még hozzáteszem -  státuszom ismeretlen.

Kellan felnevet, Robert azonban mellém vágtat, és átölel.

-      Nem ismeretlen! Cam, ő a barátnőm! Akinek meg kell értenie, hogy nem érdekel, hogy mit mondanak mások, hogy mit akarnak bemagyarázni neki, mit akarnak elhitetni vele, mert csak az számít, hogy én mit érzek! És bármennyire nem tetszik másoknak lehet az akár az ügynököm, vagy  bárki nem fogok állandóan bujkálni!

-      Rob! – sóhajtok fel. – Kérlek ne csináld ezt!  Stef ki fog minket nyírni!

-      Nem értelek kicsim, más lány azért hisztizne, hogy miért nem vállalom fel a kapcsolatomat vele?

-      Rob… - suttogom

-      Ne Robozz itt nekem – csattan fel megint – Mondja egyetlen nyomós indokot, hogy miért?

-      Utálom amikor üvöltözöl velem! – emelem fel a hangomat én is.

-      Azt hiszem, mi elmegyünk beszerezzük a söröket – szólal meg Kellan – Gyere Cam, tűnjünk el a tűzvonalból. Lassan égetik a Boszorkákat! – figyelmezteti vigyorogva Robot.  – Nektek mit hozzunk? – fordul egymással harciasan szembenálló kettősünk felé.

-      Én nem kérek semmit köszönöm! – szólalok meg

-      Nekem hozz egy sört légyszíves! – mormolja Rob.

-      Oké fiatalok, csak okosan! – figyelmeztet mindkettőnket.

-      Elmondanád, hogy mi a büdös francnak kell mindenből ügyet csinálnod? – meredek rá kérdőn – Miért mások előtt kell ezt megbeszélni? – mutatok a távolodó Kellan és Cam után.

-      Azért mert most tudtam meg, hogy a hátam mögött okoskodik mindenki, és próbál meg téged befolyásolni! Nem akarom ezt! És ha nem szólod el magad, akkor nem is tudtam volna róla! – magyarázza mérgesen. – Tehát várom, a válaszod!

-      Azonkívül, mire gondolsz,  hogy nem csak neked árthat ha kiderül, hogy együtt vagyunk, hanem nekem is?

-      Mi van? – mered rám.

-      Szerinted, hogyan éreztem magam amikor Stef elkezdte részletezni, hogy a 4 éve történek, Petiék halála, a terhességem, a öngyilkossági kísérletem  hogyan jönne le az itteni médiában? Ezen csámcsognának! Rávilágított, hogy neki alig telt 2 órájába, hogy még az ovis jelemet is kiderítse, akkor az itteni médiacápáknak ez mennyi időbe telne? Hogyan állítanának be? Mindenki ezen csámcsogna! Én lennék a gyenge idegbeteg őrült aki behálózta mindenki kedvencét! – sírom el magam.  - Tudom, azt mondtam, hogy felvagyok mindenre készülve, és nem is érdekel az ha valótlanságokat állítanak rólam! Nem érdekel, hogy azt találgatják, hogy Zalán vajon velem csalja-e Ashleyt vagy, hogy Kristen mellett én vagyok a szeretőd, mert tudom, hogy nem igazak ezek a hülyeségek, de az igazság ellen nem tudok védekezni! Az én vagyok akkor is, ha a barátnőd vagyok, vagy csak a szeretőd, vagy csak egy barát! – buggyan ki belőlem az egy hete tartogatott keserűségem.

-      De nem értelek miért nem mondtad el? – szólal meg Kristen – Ebben igazat kell adnom Robnak, ez rá is tartozik! Ebben nem dönthetsz egyedül!

-      Kris, én nagyon szeretem őt! – mutatok Robertre aki égő szemekkel néz rám – de én tényleg nagyon sokat árthatok neki! Próbálom magam győzködni, hogy nincs így, de sajnos tényleg így van! Nincs annál nagyobb vágyam, mint hogy nyugodtan sétáljak vele végig az utcán fagyit nyalogatva, de ez itt nem lehetséges! A múltam miatt nem! – sóhajtom. – Ne haragudj! – simogatom meg az arcát.

-      Éreztem minden nap, hogy valamit titkolsz, de erre nem számítottam! Hogyan tehette meg ezt Stef? Miért zsarolt meg?

-      Nem zsarolt meg ő Robert, - magyarázom halkan - csak rávilágított tényekre, amik elől nem tudok elbújni. Azzal, hogy egymás társaságába látnak bennünket, nem terelődik rám a figyelem annyira, mintha kézen fogva jönnénk – mennénk. Így kapunk egy kis időt.

Rob feláll és a vízhez megy. Követem.

-      Szeretlek! – ölelem át a derekát – nagyon szeretlek, de meg kell értened, hogy igazuk van! Időt kell adnunk egymásnak, és a környezetünknek, hogy …

-      Tudom – szólal meg halkan – felfogtam, és igazad van! – ölel át, és egy puszit nyom a nyakamra, - csak annyira szeretnélek mindig magam mellett tudni.

-      Veled lehetek, de tartanunk kell magunkat az eredeti felálláshoz. – suttogom.

-      Oké – sóhajtja.

-      Hidd el mindennél jobban szeretnék veled lenni, mindig, hogy bárki láthassa, hogy összetartozunk, de ez most nem lehetséges.

-      Na mi van fiatalok? – áll meg mellettünk Kellan. – Megbeszéltétek?

-      Persze Kell! – feleli Robert miközben elveszi tőle a sörét – Megbeszéltük.

-      Ha jól értelmezem, - mutatok Rob kezében tartott sörre,- akkor most én vezetek a szállodáig?

-      Hát éles elmére vall ezen meglátásod! – nevet fel Kellan miközben átölel – Ennyi megjár ennek a szerencsétlennek, ha már megbűvölted! Te, te átkozott boszorka! – kócolja össze a hajamat, nevetve ugrok el előle, de ő átöleli a vállamat - Én azért küldenék Stefnek egy képet bosszantásul! – röhögi.

-      Benne vagyok! – neveti el magát Robert is, miközben le sem veszi a szemét rólam.

-      Jaj anyám! – sóhajt fel Kris – Menekülj, ha ez a kettő valamit együtt kitalál!

-      Miért? – nézek rá nevetve.

-      Mert agyamentek! Azért! – temeti kezébe az arcát.

Hát ez rövidesen ki is derült. Cam elment a kocsihoz a laptopjáért, addig Kellan instrukciókkal látott el mindkettőnket miközben a telefonjával fényképez. Istenem ezek tényleg agyamentek, de azért lelkesen, röhögve követtem utasításaikat!

-      Most nézd meg őket! – mutat Kris a homokban ülő hármas felé, akik eszementen nevetve szerkesztik össze a képeket.

Robert felpillant, tekintetünk összekapcsolódik, és rám kacsint. Puszit küldök  neki, amit elkap miközben a sörét issza az üvegből és  a szívére teszi.

-      Szereted nagyon ugye? – sóhajtja Kris  miközben a jelenetet nézte.

-      Nagyon! – válaszolom – Nagyon, csak sokkal nehezebb ez az egész, mint azt hittem! Sokkal nehezebb! Tudod Kris azt gondoltam, hogy könnyen fogom az egészet venni, de nem lehet. 10 napja jöttem ide, de ez alatt az idő alatt, 4-szer szerepeltem pletykalapokban. – nevetem el magam hitetlenkedve – Én?! Akiben igazán semmi érdekes nincs!

-      De érdekes vagy, mert velünk mutatkozol. – sóhajtja – Eszement egy cirkusz ez az egész! Mosolyogj! – szól rám és a 15 méterre lévő alak felé mutat, aki fényképez bennünket. Mi az, hogy mosolygunk, még integetünk is! Majd nevetve dőlünk hátra a homokban látva elképedt arcát.

-      Minek örültök ennyire? – fordul felénk mind a három szempár kérdőn.

-      Éppen most készült el a legfrissebb fotónk! – legyint egyet Kristen, - Majd holnap elolvasom, hogy éppen hol voltam és mit csináltam! Tudod csak a szokásos!

Mosolygok, mi mást tehetnék. Rob érdeklődve figyel, rákacsintok, felnevet. De tudom, hogy ez a nevetés nem az igazi.

Figyelem, ahogy nevetgélve elküldi Stefnek a képet amit össze fotoshoppoltak. Majd mellém ül, és  mint a kisgyerek aki rossz fát tett a tűzre percenként nézi a telefonját, hogy mikor kapja meg a büntetést. Nem kell sokáig várnia.

Választ kap.

„Tudom, látom rajtad, de még várnotok kell, higyj nekem”

Szomorúan rám mosolyog.

-      Tudom – suttogja maga elé, és gondolatainkba merülve nézzük egymás mellett az ezerszínű naplementét.

Szóval az az igazság, hogy megint kicsit belendültem. Kapok 15 komit, kaptok új fejezetet! ( A képekkel már megvagyok) Annyit azért elárulok, hogy forgatáson fogunk járni!