65. fejezet: Utánpótlás?

Sziasztok!

 

Megjöttem.

Hát így bízzon az ember bármit is egy pasira! Mikor elmentem pénteken a lánybúcsúba, megmondom nektek őszintén, elfejtettem feltenni a részt délután, ezért telefonról írtam, hogy ha hazaérek felteszem.

 

Bocsánat mindenkitől aki fennmaradt éjszakázni, és várta a fejezetet!  

 

 Hajnali 3- kor értünk haza a 10 - ½ 11 helyett. Őszintén megmondani sem tudom, hogy mikor mozdultam ki itthonról utoljára! Szombaton kicsit agyon voltam délelőtt ütve, a feljebb említett okokból kifolyólag, kialvatlan voltam, megkértem a tesómat, hogy tegye fel a részt, megírtam mindent, de nem volt időm a bloggerrel szórakozni (állandóan kidobott, nem engedett be, ½ 1 órát küzdöttem vele), mert sietnem kell fodrászhoz!

 

Égre – fölre esküdözött, hogy megteszi!

Jah!

No mindegy.

Az érte aggódóknak jó hír, skalpja a fején maradt.  J

 

 

Már tegnap terveztem, hogy felteszem az új részt, de bennfogtak, és nem volt nálam a laptop.

Ma meg kezelést kaptam. Tisztelettel jelentem, hogy végig csináltam! Végig csináltam a kezelést, nincs több!

Most ima van, hogy rendben legyen minden, és ne jöjjön elő újra! Aztán szépen lassan térek vissza a rendes hétköznapokba.

 

Ez után igyekszem rendszeresen a jelzett időre hozni a fejezeteket. Már nagyon ég a fejem az állandó késések miatt!

 

Rossz hírrel is kell szolgálnom:

A folytatást előre láthatóan csak hétfőn fogtok kapni, mert pár napra elutazunk a családdal a Balcsira. Jelentem, hogy Keszthelyen a Pixie és Kesha által szervezett találkozón és is ott leszek! Sajnos csak szombaton délután és este, sajnos így alakult, de a világért ki nem hagynám!

 

Valószínűleg a fejezet végén igen sokan szorongatnátok majd meg a nyakamat! De szidjatok  nyugodtan! Bírom a kritikát!

 

 

Hmm….  Kritikáról szólva pár szót!

 

Kedves Névtelen és Ági!

 

Tudjátok mindig elámulok rajta, hogy milyen emberek vannak! Nem szándékozom keseregni a tőletek kapott, hogy is fejezzem ki magam(?)  sorokon, ha ez volt a célotok!

Mindenesetre sokat elmond rólatok, ez a pár sor. Azért én csöndes magányomban a helyetekben néha elgondolkodnék, hogy miket, kinek és hogyan írok le!

Persze jogotokban áll véleményt nyilvánítani hiszen szólásszabadság van! De néha lehetne az agyatokat is használni, a mocskolódás helyett!??

 

Mindesetre hízelgő, hogy ezt a „Tejszínhabos cukorhányadék!”-ot olvassátok… Megnyilvánulásaitokból látszik, hogy célt értem hiszen érzelmeket szeretne minden író kiváltani az olvasókból. Ezek szerint sikerült!

Győzelem!!

 

Viszont azt kikérem magamnak, hogy az olvasóimat megalázzátok, és szapuljátok!

 

Nem fogom tudni megakadályozni, hogy írjatok, de „parasztpicsaként” (mint azt oly intelligensen sikerült megjegyeznetek, és itt jegyezném meg, ez a szó rengeteget elárul rólatok! Talán a csöndes magányban nem ártana, néha szappanos vízzel szájat is mosni!)  továbbra is fogom folytatni az írást! Max szereztek néhány igazán vidám pillanatot nekem, mert az ilyenfajta megnyilvánulásokon csak nevetni lehet!

 

Vidám pillanatokról szólva:

 

Kedves Xénia!

 

 

Sajnálom, hogy nem tetszenek a képeim! De nekem így jó. Magamtól tanulgatom a képszerkesztést, és igen még sok mindenre nem jöttem rá, de mint utaltak rá Goldenék, én nem kiállításra viszem ezeket a manipokat. Egyszerűen csak szeretem csinálni. Sajnálom, ha nem tetszik ne nézd őket! Ez van Életem, és nem sértődtem meg! Örülök, hogy olvasol.

Ja, el ne felejtsem! Zalán a történetben egészen pontosan 9 évvel idősebb Hannánál, Ashleynél, és Robnál, tehát 33 éves. Szerintem ez a közel 10 év nem oszt nem szoroz egy kapcsolatban!

 

 

Kedves

 

 

Kriszty:

Nem Zalánéknak nem volt még meg az utazás, a következő részben utaznak el.

Idézet: „u.i. gratulálok a kisfiadhoz!!!:)”    Ezt nem értettem miért is? :DDD Amúgy köszönöm!

 

 

Rita:

Örülök, hogy tetszett! Örül ilyenkor a lelkem! 

 

Csezemo:

Kiengesztelt! :DD

Most fognak kezdődni igen a hétköznapok, hogy mennyire lesznek hétköznapiak ezek a napok….  Hát…

Gabó

Nos, a bociszem akció félig – meddig sikeresnek bizonyult!  Majd meglátod, hogy miért!  Hi-hi-hi

Judy:

Hát igen, Hanna majd szépen lassan ki fog bújni a csigaházából! Ő alapjában véve egy elég határozott személyiségű nőszemély, ami a későbbiekben még fog pár galibát okozni. 

Flo:

Lesz még durvább is a papi vonal. Ez csak a bevezető volt. Örülök neki, hogy tetszett neked is a rész! 

cassie:

Örülök, hogy tetszett a fejezet, sok mizériában lesz még részük az biztos, és Hanna Nickkel való kapcsolata sem lesz egyszerű

Golden:

Megjött drágám! Ideért!  Azért remélem, hogy nem lettél túlságosan piros! Elvonási tünetegyüttes, hát nekem is ismerős a helyzet! Hanna még igazán maga sem tudja, hogy hogyan viszonyuljon a dolgokhoz, igen még tanulnia kell a reagálásokat. Hát Robertünk tesz lépésket a következőkben ….

Ádám skalpja a helyén maradt!

Anna

Köszönöm a kommentedet, igyekeztem a folytatással. Puszi! 

 

Hajni:

Köszönöm szépen a soraidat, nagyon jól estek, de már megtanultam, hogy nem kell az ilyen és ehhez hasonló kritikával foglalkoznom! Sokan vagytok akik szeretetitek a történetet és nekem ez számít!

Golden (másodszor :DD )

Köszönöm, hogy kiálltál mellettem! Nem kell azonban ezzel foglalkozni, annyit nem ér meg az egész!  Szerencsére a valóvilágos, édenes macsókon túl még léteznek igazi férfiak, és a játékomat nem tudják elrontani! 

csezemo

De, sajnos vannak! Vannak olyan emberek, akiknek az emberi hang, az egymás tiszteletben tartása latin nyelvű szentmise! Sajnálatosan! Köszönöm!  

Klau

Drágám enyém a megtiszteltetés, azért, hogy olvasol! Köszönöm!  Nyugalom, Ádám él, virul és bosszant! 

Pet:

Hidd el nem érdemes bosszantani magad! Köszönöm, hogy kiálltál mellettem! 

Szusi:

Örülök, hogy itt vagy újra nálam! Örülök, hogy tetszett a fejezet! És neked is köszönöm!

Jó olvasást!

Heni

Robert

A lágy nappali fény ébreszt. Nyugodtan elégedetten fekszem az ágyon. Régen volt, hogy ilyen kiegyensúlyozottan ébredtem. Neki köszönhető, neki aki most itt fekszik mellettem, akinek bársonyos, szép bőrére vad irka-firkákat rajzol a reggeli napfény, egész testét világos aranysárgára festve. Szeretem hallani ahogy mellettem szuszog. Szeretem nézni picit telt meztelen testét. Szeretem érezni az illatát, a bőrének puhaságát, ahogy meztelen testemhez simul. Órákig el tudnám nézegetni, de terveim vannak mára. Nem tudom, hogy mit fog szólni hozzá, de próba cseresznye. Óvatosan felkelek, hogy ne ébresszem fel, és a nappaliba csattogok, hogy pár telefont megeresszek.

10 perces többszöri telefonálgatást követően elégedetten dőlök hátra. A reggelit is felhozták már az imént. Nincs más hátra, mint előre! A hálóba settenkedem. Az ajtóban megállok, és nézem, élvezem a látványt ami elém tárul. 

-      Hanna! Hanna kicsim ébresztő! – suttogom a fülbe, de meg se moccan, úgy látom be kell vetnem a nehéztüzérséget, gondolom magamban kajánul és lelkesen állok neki végrehajtani a haditervet. 

Először az arcára kap finom puszikat, aztán a nyakát veszem célba, majd a gerincén haladok szépen lefelé. Felnyög, felhúzza orrát és összeráncolja a homlokát. majd nyöszörögve felém fordul, és lassan hunyorogva kinyitja szemeit. 

-      Szia! – suttogja, miközben átöleli a nyakamat, és finom álomillatú puszit kapok.

-      Szia Boszorka! Jól aludtál? – dőlök le mellé az ágyba, miközben szememet le sem veszem róla.

-      Aham. – nyújtózkodik nagyot, majd felém fordul - Te már felöltöztél? – néz végig rajtam.

-      Hát egy gatyát rántottam magamra – nevetem el magam. – Ha egy felöltözésnek hívod, akkor igen felöltöztem.

-      Kár! –suttogja halkan – Nagy kár! Akkor úgy tűnik, magamat kell elszórakoztatnom – néz rám buja tekintettel. 

Felnyögök.

Istenem ez a nő! Egyetlen egy pillantásával eléri, hogy elveszítsem a fejem! Felkuncog amikor észreveszi sátrat formázó gyatyámat. 

-      Azt hiszem Életem segítségre szorulsz! – kuncogja, de látva éhes tekintetemet elhallgat és felnyög. 

Segít sátrat bontani. . . .

Istenem ezzel a nőszeméllyel képtelen vagyok betelni! Hanyatlok az ágyba mellé, és próbálom légzésemet és szívverésemet normális szintre hozni.  Hihetetlenül érzéki, minden porcikája reagál az érintéseimre, úgy, hogy szinte felgyulladok tőle. Megbolondulok, és elveszi az összes eszemet! Felnyögök, mire felnevet, és hozzám kucorodik. Hihetetlenül érzékeny minden apró érintésre, rá fújok  a mellére, ami azonnal reagál a hűs fuvallatra mellbimbója karcol. Most én nevetem el magam, mire morcosan néz rám. 

-      Annyira imádom, hogy ilyen érzéki, és érzékeny vagy! –, magamhoz ölelem, mire felsóhajt és a mellkasomra támasztja az állát.

-      Van valami terved mára?

-      Hát éppenséggel lenne! – suttogom miközben a kóbor göndör tincseket simogatom ki az arcából.  Kérdőn néz rám.

-      ÉS megosztanád velem terveidet, vagy harapófogóval kell kihúznom belőled? – felnevetek ahogy felháborodott arckifejezését meglátom.

-      Mit szólnál hozzá, ha elmennénk kirándulni egyet kettesben? Utána elmennénk venni egy gitárt, és este tanítanálak kicsit? Azt mondtad, hogy megakarsz tanulni rajta játszani.

-      Oké! Benne vagyok!- pattan fel, majd elsápadva visszahanyatlik az ágyra.

-      Mi van? – hajolok fölé aggódva.

-      Semmi csak kicsit megszédültem! – motyogja – Mióta volt ez a cirkusz a papikkal, sokszor megszédülök. Az idegesség. Vizsgák előtt is mindig ez van! – sóhajtja.

-      Jól vagy? – nézek végig elsápadt arcán, majd felül és rám mosolyog.

-      Persze, csak most el kell mennem rendbe szedni magam. – mondja és fenék riszálva a fürdőbe siet, az ajtóba azért megáll és rám néz, kacsint, és előveszi a szexmaca pillantását.

Felnevetek, és utána vágok egy kis párnát. Kuncog és magára zárja az ajtót. Boldogan dőlök hátra. Szép az élet! Hihetetlennek tűnik, hogy pár hónapja még elegem volt az egészből! Ideges és feszült voltam mindentől. Most pedig, itt vagyok, egy kiadós szeretkezés után elégedetten heverek az ágyamon. Szeretem a munkám, és élvezem csinálni. Van egy okos, gyönyörű barátnőm, aki velem van. Mi kell még?

Hát éppenséggel lenne még ötletem, de nem tudom, hogy mit szólna hozzá Ő? Pár napja elszóltam magam, de úgy tűnt, hogy nem reagál rá. Nick bezzeg vette az adást! Kaptam tőle másnap, de leállítottam.

Mióta együtt dolgozunk soha nem vitatkoztunk, hiszen ő mondta, én pedig tettem a dolgomat. De elég volt! Egy kicsit élni is akarok, és élvezni a fiatalságomat! Szeretnék gyereket, családot, kutyát, macskát, egeret .. Emlékszem, hogy kiakadt Nick  amikor kimondtam! Elröhögöm magam most is, ahogy visszaemlékszem az arcára. 

-      Mit mosolyogsz az orrod alatt? – jelenik meg kedvesem az ágy mellett fehérneműben.

-      Semmit. – húzom magamhoz még egy csókra, amit nevetve viszonoz.  – Csak elgondolkodtam rajta, hogy most elégedett vagyok az életemmel. Jó munkám van, gyönyörű okos barátnőm aki mindennap itt van amikor jövök haza.

-      Haza? – néz rám szemöldökét felhúzva.

-      Na jó szóval a szállodába. Mi kell más még? – ölelem magamhoz.

-      Mondjuk reggeli? – néz vigyorogva – Farkaséhes vagyok! Úgyhogy emeld fel a pucér hátsódat és gyere reggelizni – közli és magára ránt egy pólót és rövidnadrágot.

Követem a példáját. Leülünk enni. Nevetve nézem, ahogy eszik. Imádja a sárgadinnyét sonkával. Azt is hozattam fel, mivel én is szeretem. Látom, ahogy vágyakozva nézi az utolsó darabot, de nem veszi el. Helyette a joghurt után nyúl. Mosolygok rajta. 

-      Mit vigyorogsz? – csattan fel.

-      Semmit! Miért nem eszed meg? – mutatok a sárgadinnyére.

-      Mert már nem fér belém semmi. – közli fintorogva. – Mostanában rossz a gyomrom kicsit.

Hirtelen kiszárad a szám.

Mi van ha?

Nem azt biztosan elmondaná.

Mindenesetre elgondolkodtató. Hátha. Hátha, de gondolatomat megtartom magamnak.

-      Na indulunk? – pattan fel és  szalad felöltözni. 

Gyorsan összekapjuk magunkat, és  elindulunk. Hanna végigcsevegi az utat, én pedig gondolataimba merülök.

Tényleg mi van ha?

Elgondolkodom mélyen magamban. Én örülnék neki, és biztos vagyok benne, hogy ő is. Percek óta csend van a kocsiban. Oldalra nézek. Alszik.

Megint alszik. 

Elmosolyodom. Lássuk csak! 

Állandóan alszik, reggel megszédült, érzékeny a cicije . . .

Istenem lehet, hogy mégis igaz? 

Meg kell tudnom!

Muszáj. 

Ez minden tervemet felülírná. De örülnék neki. Lassan odaérünk a tóhoz. Leparkolok. Elmosolyodom azon, ahogy nyitott szájjal szundikál. Kiszállok, és megkerülöm a kocsit. A kattanásra felébred és zavartan néz rám.

-      Megérkeztünk?

-      Igen meg. – húzom el mosolyra a számat. Kézen fogom és elindulunk.

Szerencsére nincsenek sokan, akik meg velünk szembe jönnek, azok megbámulnak ugyan, de senki nem jön oda hozzánk. Lassan csendben sétálunk egymás kezét fogva. Most élvezem a csendet, hogy senki nem szól hozzám, hozzánk, csak ballagunk. Aztán a tó egy csendes részéhez érünk, és leülünk a stégre. Hanna fázósan húzza össze magát. Én is megborzongom, eléggé lehűlt a levegő.  Mellé ülök, és átölelem. Hálásan bújik ölelésembe. Érzem, hogy megremeg amikor megcsókolom. Csendben egymást átölelve ülünk, és bámuljuk a vizet, ahogy a szél lágy hullámokat vet a tó felszínén. Élvezem a csendet, hogy végre ketten vagyunk, hogy nincs senki körülöttünk, senki nem meresztgeti ránk a szemét, nyugodtan átölelhetem, magamhoz vonhatom anélkül, hogy azt a holnapi újságokban viszontláthatnánk.

Meg kell tudom! Ne! Nem teheted meg Pattinson! És ha nem az? Akkor akkora sebet szakítasz föl benne!

Nyugtatom magam, de az agyam az állandóan jár.

Muszáj!

Muszáj megtudnom!

-      Hanna?

-      Hm? – fordul felém, boldog mosollyal az arcán. – Mond!

-      Hát, szóval. . . – bazd meg, te marha! Most hogyan tovább?  Mivel itt valahogy megakadt a tű. Nem jön ki a számon. Mi van, ha szó sincs róla?

És ha mégis?

-      Mondd! – néz rám vigyorogva, aztán hogy látja zavaromat, elneveti magát. – Mi a baj Rob?

-      Én . . .

-      Te? – néz rám összehúzott szemöldökkel értetlenkedve, de nem bírom kinyögni. Hogy a picsába kérdezzem meg?

Elhúzódik kicsit tőlem, és kérdőn néz rám, miközben még mindig ölelem.

-      Mi van? Rob? – suttogja idegesen, de amikor nem tudok válaszolni, csak felhúzza magát még jobban. – Mond már mi a baj?

Szedd már össze magad balfék! Nagyot sóhajtok, mire Hanna idegesen néz rám. Vágj bele Pattinson! Gyerünk! – noszogatom magam.

-      Hanna kicsim . . . – kérdő tekintet, megint elakadok, felé fordulok, és arcát a két kezem közé fogom, úgy nézek rá – figyelj szívem, figyellek pár napja és rengeteget alszol, sokszor szédülsz meg és panaszkodsz, hogy rossz a gyomrod.

-      Igen, mindig ilyen vagyok, ha idegeskedem. – néz rám értetlenül. – És?

-      Nem lehet, hogy nem az idegeskedés az oka? – kinyögtem végre!

-      Mi?

-      Nem lehet, hogy más a bajod?

-      Mi? Mi más bajom lenne? – néz rám értetlenkedve.

Átölelem, de elhúzódik, és a szememet figyeli, ami levándorol a pocakjára. Szememet kezem is követi, és odateszem a tenyerem.

-      Nem lehet, hogy lakik itt bent valaki?

Elsápad, és döbbenten néz rám.

-      Mi? – tátogja döbbenten, szemét le nem véve rólam. – Mi? – nyöszörgi, de közben látom, hogy lázasan jár az agya.

-      Mikor volt meg utoljára? Szedsz gyógyszert? Tudom már megkellett volna kérdeznem, de..

-      Hallgass el most kérlek! – nyög fel, majd hanyatt dől és látom, hogy agyal.

Hanna

-      Istenem! Istenem! Istenem! –suttogom miközben lázasan jár az agyam. - Az nem lehet! Nem várhatok babát!

-      Hát nem tudom, kicsim, de az utóbbi időben tettünk róla, hogy összehozzuk! – néz rám kaján képpel, csillogó szemekkel.

-      Nem tudom! – temetem a kezembe az arcom.

Számolok. Ő átölel, de elhúzódom most ne. Lázasan számolok.

-      Istenem! Már 1 hete megkellett volna jönnie! – nyögök fel. – Istenem! – nézek Robra kétségbeesetten.

-      És?

-      De nem jött meg, és nekem nem szokott késni! – hirtelen elfogy a levegő, megszédülök, forog körülöttem minden. – Az nem lehet!

-      Hanna kicsim! Nehogy rosszul legyél itt nekem! – vigyorogja tele képpel, és átölel.

-      Te meg mit vigyorogsz itt, mint a tejbetök? – húzódok távolabb kicsit tőle.

-      Azon kívül, hogy örülök? 

-      Te örülsz neki? – nézek rá döbbenten.

-      Miért te nem? – komolyodik el egy pillanat alatt.

-      Most nem, én, én nem tudom, hogy mit gondoljak! – suttogom – Istenem lehet, hogy kisbabám lesz? – vegyes érzések hullámoznak végig rajtam.

-      Hanna! Gondolkodjunk! – szólal meg mellettem – 5 hete volt meg elvileg a női bajod, sokszor szédülsz, rendetlenkedik a gyomrod, és fantasztikusan érzékeny vagy! Nem mintha panaszkodnék – sorolja – Én nem értek hozzá, - néz rám kiskutya szemekkel - de ezek nem mind tünetek?

-      De azok! – suttogom – De én végig pontosan szedtem a gyógyszert! Végig, egyetlen nap sem maradt ki! Az nem lehet!

-      Boszi! – suttogja a fülemhez hajolva – őszintén szólva rendesen dolgoztunk a projekten az elmúlt hetekben! – vigyorogja, miközben puszilgatja az arcomat.

-      Jaj Rob! – nézek rá könnyek között – Most mi lesz?

-      Hogy-hogy mi lesz? – néz rám megrökönyödötten – hát örülünk neki! Miért te nem akarod őt?- és a pocakomra teszi a kezét.

-      Robert! – suttogom – Ne csináld ezt!

-      Miért?

-      Ne éljük bele magunkat! Mert lehet, hogy mégsem vagyok terhes, és akkor nagyot fogunk csalódni!

-      De ugye nem vetetnéd el? – néz rám

-      Soha nem tennék ilyet! – fakadok ki – Soha!

-      Akkor jó! – néz rám mosolygós szemekkel, és átölel.

Egymáshoz bújva, egymást ringatva ülünk a stégen és bámuljuk a vizet.

-      Istenem! – motyogom – Édes istenem!

-      Mond gyermekem! – rötyögi.

-      Jaj ne csináld már! Ezzel ne viccelj! – lököm oldalba de én is elhúzom mosolyra a számat. – Figyelj, hazafelé menet megállunk egy gyógyszertárnál, és veszek legalább 5 tesztet. A szállodában megcsinálom.

-      Oké! – neveti el magát. – Aztán a többit megbeszéljük!

Nem látunk nem hallunk, mind a ketten gondolatainkba merülve bambulunk magunk elé, miközben egymást simogatjuk. Észre sem vesszük, hogy beborult az ég, azonban egyszer csak esni kezd az eső, de nem csöpörög, hanem egyből mintha dézsából öntenék, szakadni kezd! Felugrunk, és rohanni kezdünk, de mire a kocsihoz érünk teljesen elázunk. Nevetve kászálódunk be az autóba.

-      Na ennyit erről, hogy kettesben kirándulunk! – neveti el magát, magához húz és kapok egy észveszejtő Pattinson csókot, amitől kiver a víz, remegni kezdek.

Persze, hogy megérzi, magához ránt, és elmélyíti csókunkat. Keze lejjebb vándorol a nyakamra, majd onnan a nedvesen rám tapadó pólóm alá merészkedik.

-      Rob! – suttogom halkan – Rob nyilvános helyen vagyunk!

-      Na és? – néz rám vágytól ködös szemekkel – Üres a parkoló, egy teremtett lélek sincs itt! Szakad az eső, sötétítettek az üvegek, senki nem lát be! – suttogja- Meg egyébként is csupa víz vagy! Le kell vetned a vizes gönceidet! Nem hiányzik pláne most, hogy megfázz! – suttogja.

És kezei befurakodnak a pólóm alá, majd a fejemen áthúzva a hátsó ülésre dobja a vizes ruhadarabot, majd csókokkal halmozza el melleimet először a melltartó anyagán keresztül simogatva azt a nyelvével, majd félrehúzza és csupasz bőrömet kényezteti. Először csak ráfúj, de már ettől megfeszülök, ő pedig kéjes arccal figyeli, hogy hogyan reagálok mozdulataira, majd keze felfedező útra indul rövidnadrágom alá.

-      Tedd szét a lábaidat! – suttogja – Hadd simogassalak! – kéjes suttogó szavaitól meglódul a szívverésem és engedelmeskedem neki, kezei a rövidnadrágom gombján matatnak, majd érzem ahogy a zippzárt lehúzza és…

Pillanatok alatt levetkőztetjük, és faljuk egymást. Minden mozdulata, kezének és nyelvének játéka az őrületbe kerget, és a mennyország felé sodor, de nem! Én is akarom!

Zihálva nyög fel amikor eltolom kezét és fölé hajolok, az őrületbe akarom kergetni! Éppen ezért a fülébe suttogom:

-       Azt akarom, hogy elveszítsd a fejed! Azt akarom, hogy halljalak zihálni, és nyöszörögni, amikor kielégülsz!

-      Hanna! – suttogja rekedten, miközben végigsimítok felsőtestén, majd kezem útját a szám is követi. Belenyalok a köldökébe mire felzihál. – Boszorkány! – suttogja, és felnyög, amikor számba veszem – Hanna! – kiált fel rekedten, - Úristen, istenem, de finoman csinálod! Kicsim! – suttogja összefüggéstelenül, miközben a hajamba markol, hogy irányítani tudja mozgásom. Érzem a számban ahogy egyre többször megrándul a férfiassága, izgatottan hallom ahogy összefüggéstelenül motyog, és vad vággyal a szemében néz rám.

-      Engedj! – suttogja rekedten – Ne! Gyere ülj rám! Olyan közel akarlak magamhoz érezni, amennyire csak lehet! Gyere!

Felnyög, amikor teljesítem kérését,  aztán lecsúsztatja kezeit a hátamon, és megmarkolva a fenekemet, magához ránt, megragadja a hajam, és hátrahúzza a fejem, hogy hozzáférjen a nyakamhoz. A testem ívbe feszül, és hangosan nyögdécselve élvezem, ahogy a fogaival végigszántja a bőrömet, majd megharap.

-      Megbolondultál? – nyöszörgöm halkan a váratlan ingertől

-      Nem, de annyira finom, olyan puha vagy , az illatod, nem bírom ki…

Lihegi, miközben a nyelve hegyével cirógat, aztán megint megharap a kulcscsontomnál, és én kéjesen sóhajtok fel. Belefúrom  fejem Rob nyakába, ő pedig megmarkolva a csípőmet először lassú, intenzív, aztán fokozatosan egyre gyorsabb, mélyebb tempót diktál. Belekapaszkodom a hajába, és élvezem, ahogy a nyakamba liheg, miközben csókolgat. Majd hangosan felkiáltunk, ahogy elér minket a gyönyör. Rob reszketve szorítja a derekam, és a mellemhez bújik, én pedig remegő testtel igyekeztem minél jobban magamhoz ölelni.

Kint a parkban és, és bent az autóban is lassan csitul el a vihar. Egy ideig még úgy maradunk összeölelkezve.

-      Lassan mennünk kéne! – suttogja halkan a fülembe – hiszen dolgunk van még! – vigyorogja kedvesen – Meg kell tudnunk, hogy apuka leszek-e!

Boldogan vigyorogva, édes csókokat váltva öltözködünk.

Robert elindítja a fűtést, mivel kint is lehűlt nagyon a levegő, és nedves cuccokban sem túl jó bent üldögélni, pluszban még bő 1 órás út áll előttünk. Az első kis városban találunk is egy gyógyszertárat. Kisebb vita alakul, ki, hogy ki menjen be. Nem akarja, hogy megfázzak, de én győzök, mivel sikerül meggyőzni arról, hogy ha nem akarjuk, hogy a holnap mindenki arról csámcsogjon, hogy terhességi tesztet vásárolt akkor nekem kell bemennem  megvenni őket. Ezzel nem tud vitába szállni.

Nyertem.

Gyorsan magamra rántom a széldzsekijét amit még múltkor a hátsó ülésre dobott , és szaladok be az  esőben. 5 különböző tesztet veszek. Gyorsan beszállok az autóba, telefonon beszél. Türelmesen megvárom, amíg leteszi.

-      Megvetted? – fordul felém kérdőn, mire felmutatom a zsákmányt.

Vigyorog és rám kacsint.

-      Zalánék hívtak, hogy át kellene menni hozzájuk egy kései ebédre. Szeretnének megkérni bennünket valamire. Mondtam, hogy persze átmegyünk, ha visszaértünk. Nem baj?

-      Nem, persze, hogy nem baj! De mikor csináljuk meg a tesztet?

-      Mikor, mikor – méltatlankodik, - hát most ahogy visszaértünk! Én nem bírok várni még sokáig! 11:30 van, 1 óra amíg visszaérünk, átöltözünk, Zalánék csak 2 óra körül várnak!

-      Oké! – sóhajtok fel - akkor lesz időnk.

Gondolatainkba merülve hallgatagon tesszük meg az utat visszafelé amit  Rob rekord idő alatt lezavart. Parkolás, és enyhén nyirkos ruhában szaladunk fel a szobába. Remegő kézzel - lábbal állok meg a szoba közepén. Ő mellettem szobrozik nagyot tüsszentek.

-      Gyere gyorsan lezuhanyozunk, még a végén megfázol itt nekem!

A fürdőbe gyorsan lekapkodjuk a ruháinkat, és beállunk a forró vízsugár alá. Remegek. Nem a hidegtől, hanem a félelemtől, izgalomtól. Látja rajtam, és magához szorít.

Gyengéden lemosdatjuk egymást majd fürdőköpenybe burkolózva állunk egymással szembe. Nagyot nyelek, ő bátorítóan megszorítja a kezem. Egyenként kibontjuk a dobozokat, és mindegyik használati utasítást betűről betűre mind a ketten elolvasunk. Nem tudom tovább húzni az időt. Ő is érzi, hogy félek, és bátorítóan átölel.

-      Csináld meg, és gyere ki! – suttogja  - Együtt megnézzük.

-      Oké! – nyöszörgöm.

-      Ügyesen! – simít végig  az arcomon, majd kimegy. Leroskadok a kád  szélére.

Remegek, de megcsinálom mind az 5 tesztet, lefelé fordítom őket. Kimegyek Roberthez. A nappaliban ül a laptop előtt, ahogy meghallja hogy nyitódik az ajtó felnéz. Rám kacsint, majd magához húz.

-      Itt azt írják, hogy a tesztek 5 hetes terhességet már biztosan kimutatnak, az annál kisebb babát még nem, illetve nem meggyőző biztonsággal. Minden esetben érdemesebb elmenni orvoshoz, hiszen vérvizsgálattal már akár 2 hetes terhességet is kimutatnak.

Nem tudok megszólalni, csak remegek. Magához húz, míg várjuk, hogy leteljen az idő.

-      Istenem Rob mit csinálunk, ha tényleg babát várunk? Nekem se munkám, se …

-      Nyugalom, megoldunk mindent. – átölel, és magához húz, megnyugtatóan simogatni kezdi a hátamat - Ne izgulj! Legrosszabb esetben idén lesz nálatok még egy lagzi … - kuncogja, de reszelős a hangja, ő is izgul.

-      Ne viccelődj ezzel! – vágom oldalba.

-      Már miért viccelődnék? – néz rám értetlenül.

-      Mi? – most rajtam van az értetlenkedés sora.

-      Mi az, hogy mi? Csak nem képzeled, hogy ha gyereket vársz tőlem nem veszlek el? – néz rám döbbenten.

-      De én így nem akarom! Nem akarom, hogy azért vegyen el bárki is mert a gyereket várok! Ne kényszerből! Én szerelmi házasságot akarok,  mindig azt szerettem volna, hogy valaki azért kérje meg a kezem, mert szeret, és nem azért mert el kell vennie!

-      Befejezted? – mered rám mérgesen. – Miből gondolod, hogy a gyerek miatt vennélek csak el?

-      És mégis hogyan képzelted el? Bejelented, hogy bocsi, de megnősülök? Hatalmas botrány lenne belőle, ami neked nem hiányzik!

-      Még egyszer megkérdezem: Miből gondolod, hogy csak a gyerek miatt vennélek el?

-      Jaj Rob! Ne csináld már! – sóhajtom, de nem merek ránézni. – Azonkívül hol élnénk? Itt? Magyaroszágon? Angliában? Én nem vagyok benne biztos, hogy elakarok jönni otthonról! – csattanok fel hisztisen -  Nekem ott lakásom van, családom van! Rob nincs munkahelyem, most végeztem el a sulit, és valamit kezdeni akarok magammal én is! Le akarok még én is tenni valamit az asztalra, hogy én is érek valamit! Hogy ne függjek senkitől!

-      Befejezted? – morran fel mérgesen.

-      Be. – suttogom.

Nem szól semmit, csak mered a laptopra, és bőszen olvas. Megbántottam. Tudom, hogy megbántottam. Halálos csend ül a szobára. Elsírom magam, ő pedig mint akit villám csapott meg, felém fordul.

Robert

Látom az arcán végigcsorgó könnyeket.

-      Rob én nagyon félek! – suttogja kétségbeesetten – Mit fogunk csinálni?

-      Nyugalom kicsim! – húzom magamhoz, és elszégyelem magam. Jogosan tette fel a kérdéseket, jogosan fél. - Én is tartok ettől az egésztől.. – Figyelj! Megoldunk mindent! Jó? Csak apró lépésenként! Először is tudjuk meg, hogy szülők leszünk –e? – kacsintok rá. Mire elhúzza keserves mosolyra a száját. – Én is félek, és tudom, hogy nem lesz egyszerű a helyzet, mivel még nekem sincs állandó lakhelyem, mindig szállodákban lakok, de megoldjuk, de előbb tudjuk meg, hogy úton van-e valaki hozzánk.

-      Te örülnél neki? – suttogja.

-      Igen, nagyon örülnék neki! – válaszolok, és magamhoz húzom.

Csendben ülünk, és várunk. Csak az ideérkező vihar hangját halljuk, ahogy az eső hevesen veri az ablaküveget, ahogy villámlik és dörög kint. Mintha a mi érzelmeinket közvetítenénk.

-      Pont ilyen vihar dúl a lelkemben nekem is! – suttogja Hanna, mire elnevetem magam.

Kérdőn mered rám.

-      Én is pont erre gondoltam! – suttogom. – Nyugi rendben lesz minden, ne aggódj!

Hozzám bújik, én átölelem, és csak szorítom. Éreznie kell, hogy szeretem. Nagyon szeretem. A percek csigalassan telnek. Halálos csend van a szobában. Ekkor hirtelen a csöndbe belehasít a telefonom csörgése.

Összerezzenünk, kérdőn meredünk egymásra, mivel beállítottam, hogy 5 perc leteltét jelezze, de ez most nem  a jelzőhang. Ez a telefon.

Halkan szentségelve felveszem. Francois keres. Délután találkozni akar velem, meg kellene a holnapi forgatással kapcsolatosan beszélni, pár módosítást. Várnak a Palmban 5-re. Elköszönünk.

-      Ja és Rob! – szól még bele a készülékbe – A csinos barátnődet is hozhatod, már égek a vágytól, hogy megismerjem!

-      Nem ígérhetek semmit, - húzom el mosolyra a számat, - Meg kell vele beszélnem!

-      Rendben, - neveti el magát – Akkor 5 körül találkozunk remélem veletek!

Leteszem. Boszorka kérdőn néz rám. Elmondom, hogy ki és miért keresett, de nem nagyon figyel rám, csak bólogat.

És ekkor megszólal az a hang.

Összerezzenünk, Hanna rémülten mered rám, szó mi szó, én is elbátortalanodom. Egyszerre állunk fel, és indulunk el a fürdőszobába. Hanna reszketve kapaszkodik a kezembe.

Megállunk az ajtóban, és lélegzetvisszafojtva meredünk a tőlünk 2 méterre lévő  5 kis hőmérő szerű izére.

-      Rob, nézd meg te! – suttogja Hanna a kezembe kapaszkodva, amit olyan erővel szorít, hogy felszisszenek. Bocsánatkérőn néz rám.

-      Oké, odamegyünk, és felfordítjuk őket, együtt! Gyere! – és magam után húzom.

Egymásra nézünk,

-      Figyelj Rob! – húz magához, - Bármit mutat is, én hidd el, hogy nem ezzel akarlak megfogni magamnak! Hidd el! Nekem eszembe sem jutott! – mondja reszketve.

-      Kicsim hogyan gondolhatsz ilyenre? Miért hiszed azt, hogy azt hiszem így akarsz magadnak megfogni?

-      Mindenki ezt fogja hinni! Mindenki! Én leszek a gonosz bunkó liba aki rád akaszkodik egy gyerekkel pár hónapos kapcsolatot követően!

-      Tudom, hogy nem így van! Nyugalom!

-      Oké! – sóhajtja – De ha mégsem leszek az, nem leszel nagyon csalódott ugye?

-      Őszintén szólva, az lennék, csalódott. Mert bár fiatal vagyok, de nincs ellenemre a család, a gyerek.  – suttogom – Arról meg nem is beszélve, hogy apuék a fellegekben járnának a hírtől!

Kétségbeesve néz rám.

-      Jaj te! Gyere ide! – magamhoz húzom, - figyelj kicsi, bármit mutatnak, én szeretlek, ha babát vársz, örülni fogok neki, ha nem akkor meg kaptunk még időt, hogy a megfelelő időben jöjjön amikor már te is minden tekintetben készen állsz rá. Oké?

-      Oké. – suttogja.

-      Na lássuk! – együtt lépünk oda és fordítjuk fel a teszteket.

Aztán csak állunk ott tátott szájjal magunk elé meredve. . . .

*

*

*

*

Tovább is van mondjam még?