161. fejezet: Egy barátság vége?

Sziasztok!

Fejezet fent.  Köszönöm a türelmeteket!
A következővel nem tudom mikor fogok jönni.  Holnap nagyon nehéz napom lesz.  Nagyon nehéz.

Nem ígérek semmit.  Próbálom keddre hozni a következőt.

Köszönöm mindenkinek a komentet és a pipákat!


Puszillak benneteket!!


Heni

Sam

-          Helló!  Milyen barna vagy öregem!  - veregetem hátba kedélyesen – Látom nem hiába sütetted a hasadat a napon! 

-          Helló! – nevet rám, és kaján, de kissé tartózkodó vigyorral, és viszonozza a hátba veregetést. – Jó időnk volt!  Gyere beljebb! – áll félre az ajtóból - Kérsz valamit inni? Sör? Ásványvíz?

-          Aha. Sör. – bólogatok miközben Rob a hűtőhöz lép – De jó idő van itt nálatok, kint meg lehet dögleni a melegtől.

-          Gyors voltál azt hittem Hanna jött meg. – fordul felém, kicsit zavarban, hiszen azóta nem találkoztam vele amióta fent volt nálunk, és  telefonon is csak egyszer beszéltünk.

-          Hát Hanna az most tutti nem fog jönni, éppen Tomot szedi le a tíz körméről! – nevetek rá, mire mint akit megcsíptek fordul felém, és látom, hogy elkapja a harci ideg.

-          Megfojtom!  Megmondtam neki, hogy ne üsse bele az orrát mindenbe!  Ez az én dolgom! 

Figyelmesen nézem.  Kissé távolra ült, feszélyezetten vigyorog, és nagyot húz a söréből.  Aha. . .  tényleg megsértődött. 

-          De ha ti ilyen balfaszok vagytok, akkor muszáj a csajoknak kézbe venni az ügyet!  Ne már Rob!  Mi a szar bajotok van egymással?

-          Semmi. – morogja dühösen.

-          Chh!  Persze semmi!  Akkor meg mi a büdös francnak nem beszéltek egymással Tommal?  Tegnap is vártunk benneteket a pubba, de nem jöttetek el. 

-          Fáradtak voltunk! – mormolja kitérően.

-          Nem mondod?  Hanna nem is tudta, hogy szóltunk nektek is!  - dörrenek rá – Csak lesett amikor Sisi mondta neki!  Ugyanis összetalálkoztak egy boltba és beültek kávézni.  Oda mentünk Tommal.  – közlöm vele szemrehányón, de nem néz rám, csak bámulja a laptopot.

 

-          Mit nézegetsz? – ülök le mellé, hogy oldjam kicsit a feszültséget, és találjak valami témát, . . .  lássam mit néz.

-          Rendezgetem a múlt heti képeket. – vonja meg a vállát és kikattintja a gépet.

-          Hé! Megnéztem volna őket!  - morranok rá – Csak nem szexképeket rejtegetsz Mrs. Pattinsonról? – röhögöm el magam

-          Nem.  – közli, aztán csak ülünk egymás mellett csöndben, egészen addig amíg meg nem elégelem a hallgatását.

-          Na jó! – kiabálok rá. – Kinyögnéd végre, hogy mi bassza a csőrödet? 

Látom, hogy dühében nagyot kortyol, majd lenyeli az üveget, és felém fordul, de ekkor csöngetnek. Felpattan, hogy ajtót nyisson, de amikor meglátja az ajtóban álló alakot rácsapja az ajtót. 

Nos, Tom barátunkat nem olyan fából faragták, hogy ez gátat vessen akaratának. Veri az ajtót és csönget folyamatosan.  Látom, Robon, hogy kezd nagyon bepöccenni. 

-          Mi a faszt akarsz? – üvölti az ajtóba álló Tomnak, aki előveszi dühítően nyugodt arckifejezését, amitől mindannyian a fára mászunk ha meglátjuk a képén.

-          Beszélni veled. – közli nyugodtan – Bemehetek?

Látom, hogy Rob pár másodpercig vacillál, már-már azt hiszem, hogy Tomra vágja az ajtót, de végül félreáll. 

Összevillan a szemünk Tommal, ahogy jön befelé. Rob nem ül mellénk, a konyhapultnál áll és kortyolja a sörét.

-          Kösz! Barnát kérek – vigyorog pimaszul Tom, mire Rob szemei fennakadnak, de odalép a hűtőhöz majd Tom kezébe nyomja a hűvös italt.

Csend szakad közénk. Mind a hárman arra várunk, hogy másik kezdjen bele.

-          Nem hiszem el, hogy ekkora balfaszok vagytok! – dörrenek rájuk – Mi a bajotok van? 

-          Kérdezd Mr. Sturridget! – szólal meg gúnyosan Rob.

-          Fogalmam sincs, hogy mi a tököm bajod van!

-          Tényleg?  Nem tudod, hogy mi bajom van?!  Tényleg nem tudod?  Az a bajom, hogy az a faszi, akit az egyik legjobb barátomnak tartottam, közli a másik barátommal, hogy tele van a bugyra azzal, hogy mindig csak második, és hogy szart se érek, mint színész, amikor ő százszor jobb nálam, és mégis csak utánam kullog! A BARÁTOM – kiáltja, -   aki megvan győződve róla, hogy azért csináltam fel a feleségem, mert nem tudtam elviselni, hogy neki lesz gyereke nekem meg nem!  Röviden ennyi a bajom!

-          Rob! – nézek rá döbbenten – eszednél vagy?

-          Ó igen, kedves Sam! - pattan fel és fordul felénk –  A saját fülemmel hallottam!  Felmentem hozzátok, mielőtt elutaztunk volna és meghallottam amit beszéltetek!  Nem vagyok hülye!  Ne nézz madárnak!  Ne gyere nekem azzal, hogy csak egy beszélgetés egy részét hallottam, mert esküszöm, hogy kiváglak innen! 

-          Valóban ezt mondtam, és a mondanvalóm ezen részét így is gondolom!  Én színpadi szerepekben is megállom a helyem, de te barátom nem!  Én színpadon és filmekben is játszom, és igen ha tudni akarod, féltékeny vagyok, mert ennek ellenére mégis te kellesz jobban mindenhova, engem meg semmibe vesznek!  - közli kimérten Tom.

Rob nem szól egy szót sem. Egyetlen szót sem, látom rajta, hogy ezerrel gondolkodik rajta, hogy mit válaszoljon. Mit mondjon.

-          Én nem tehetek róla, hogy neked nem volt szerencséd. – közli kimérten – Én csak kihasználtam a lehetőségeimet, és ki is fogom használni továbbra is! Mindent amit adnak, amivel célt érhetek!  Ez van Tom. Tetszik vagy sem. 

-          Tudom, hogy igazad van, tudom, de bosszant!  És Cannes óta baszta  a csőrömet!  Kristennel is beszélgettünk erről, és közölte, hogyha ő nem választ ki, akkor  ott a castingon Catherine Hardwicknél, akkor sehol nem lennél! – vágja oda kíméletlenül Tom Rob képébe, - a kedves feleséged is csak játszotta, ott az eszét, amikor Kristen sokkal indokoltabban lehetett volna melletted! Hanna csak villogott ott! Velem legalább nem jött el Sisi, mert nem akarta mutogatni magát, nem úgy mint a te feleséged!

Elképedten nézem ahogy egymásnak ugranak!   

Sienna

Figyelem, ahogy sápadtan leteszi a telefont.

-          Na mi van? – fordulok Hanna felé – Beszéltek?

-          Aha. – mormolja, de látom, hogy olyan ideges, hogy majdnem leejti a telefont.

-          Mi történt?  - meredek rá.

-          Basszus Sisi!  Összeverekedtek! Sam most szedte szét őket. Tom elindult haza, Sam azért hívott, hogy jobb lenne, ha most hazamennék! - suttogja – Rob ki fog nyírni, mert beleártottam magam a dologba, holott megkért, hogy ne tegyem! Jobb lesz, ha megyek!  - kapkodja össze a cuccait – Bocs!  Vásárolni majd elmegyünk máskor! 

-          Oké! De vigyázz hazafelé!  Nem örülök, hogy ilyen idegbajosan ülsz volán mögé! 

-          Vigyázok nyugi!  - suttogja, de látom rajta, hogy agyban már nagyon máshol jár  - Inkább te vigyázz, és szólj ha érkezik Marlowe!  - nevet rám és a telefonja után kezd kutatni, majd visszafordul – Ja és nagyon szép lett a babaszoba! Szia!   . . . . – és már ott sincs. 

Elképedve nézek utána, ahogy sietős léptekkel megy az autója felé, ekkor látom, hogy fékez előttünk egy taxi. Tom száll ki belőle. 

Anyám!

Hanna

Basszus! Basszus! Basszus!  - dobolok idegesen a kormányon, amíg a zöldre várok.  De én nem tettem semmi rosszat, most mit parázok?!  Én csak megmondtam Tomnak  magamét, hogy szégyellje magát! 

Basszus Rob biztosan nagyon dühös rám!  Tutti!

Idegesen babrálom a napellenzőt, amikor csörögni a telefonom.  Szinte megáll a szívem.  Jaj!  Most kapni fogok!  De fellélegzek, amikor a kijelzőre pillantva látom, hogy Vic keres.  Megnyomom a kihangosítót.

-          Helló! 

-          Szia!  Ugye nem felejtettétek el a ma estét!  - nevet a sógornőm a telefonba

. . .   jesszus! Dehogynem felejtettem el! de erről inkább bölcsen hallgatok!! 

-          Szia Vic!  Persze, hogy nem felejtettük el!  Hova és hányra kell mennünk?  - kérdezem ártatlanul, mire mindent tudó hallgatás a válasz . . . Basszus ez ma nem az én napom!  - Bocs Vic, otthon van felírtam, és most kocsiban ülök!

-          Duma kisanyám!  - neveti – Elfelejtetted!  Este hét Mandarin Oriental Heston Blumenthal étterme a Hyde parkban.  El ne késsetek!  - nevet fel, pedig, ha tudná, hogy annak is örülnék, ha addig nem fojt meg az uram!

-          Ott leszünk!  Szia Vic! 

Basszus! Basszus!  Basszus! – nyöszörgöm amikor megállok a ház előtt. Idegesen babratolok miközben beállok a garázsba.  Basszus!  Na Molnár Hanna!  Kapd össze magad!  Megtetted, vállald a felelősséget!  A férjed!  Nem fogja leharapni a fejed!  - győzködöm magam miközben benyitok. 

-          Hahó megjöttem!  - kiálltok szokás szerint, de senki nem szól egy szót sem.

Végignézek az előszobán minden cipője, csukája, papucsa otthon van, hacsak nem mezítláb ment el itthonról akkor itt kell lennie a házban!   

-          Robert megjöttem!  - próbálkozom újra, de nem szól senki vissza.  Idegesen forgatni kezdem a gyűrűt az ujjamon.  – Basszus hol van? 

Simi érezheti, hogy feszült vagyok, mert mozgolódni kezd bent. 

-          Nyugalom!  Megkeressük Apát!  - mormolom az orrom alatt, és ekkor meglátom, ahogy a vendégszobában üldögél

Benyitok.

-          Szia! Megjöttem!  - próbálok vidáman ráköszönni, de meg sem rezzen – Rob . . . – suttogom

-          Hagyjál! – morran rám, és gondosan nagy ívben kikerül miközben megy ki a konyhába, én meg csak állok ott a szoba közepén teljesen leforrázva.

Utána megyek.

-          Most nem fogsz hozzám szólni? – állok meg előtte, de ismét kikerül, rám sem néz, csak elmegy mellettem! Ettől persze elönti az agyamat a vörös köd! – Nem csináltam semmit! Összetalálkoztam Sissivel és beszélgettünk amikor megjelent Sam és Tom.  – magyarázkodom – Nem tudtam megállni és beszámoltam neki, hogy így nem viselkedhet a legjobb barátjával!  Nem tettem semmi rosszat!  - hadarom Robert távolodó hátának – Duzzogj csak!  - húzom fel magam rendíthetetlen nyugalmán, és én is átmegyek hisztérikába - Este hétre a nővéredékkel megyünk vacsorázni! Csak szólok. Bár ha nem kívánsz velem mutatkozni, akkor közöld, vagy csúsztass be egy cetlit az ajtó alatt! – vetem oda neki, és bevágom magam mögött az ajtót és az ágyra vetődöm. 

Tudom, hogy ez mindig felhúzza, szinte várom, hogy benyisson, és lerámoljon, hogy ne csapkodjam az ajtót, de az a rohadt kilincs most nem moccan!  Dühösen fordulok hasra, azaz csak fordulnék. . .  már túl nagy. 

-          Jaj csibe, most mit csináljak?  - suttogom a pocaknak.

Pár pillanatig élvezem, ahogy Simi odabent mozgolódik, majd az órámra pillantva, rájövök, hogy még rengeteg időm van.

A laptop után nyúlok, és felütöm.

Egyből a Balcsis képek jönnek fel.  Reggel álltam neki szerkeszteni őket, de nem volt hozzá türelmem, inkább elmentem sétálni. Robot hiába hívtam, lusta volt mászkálni inkább itthon maradt.  Aztán összefutottam Siennával. . . .

Somolyogva nézem az alig két – három  hete készült képeket. 

-          Itt még alig látszottál. – mormolom, ahogy szemügyre veszem a Badacsonyi kiránduláson készített képeket, illetve azt amin Robbal slattyogunk vissza a bevásárlásból.

Kritikusan szemügyre veszem magam.  A kékben már látszott a gömbölyödés, de a fehér kötött felsőben még híre –nyoma sem volt a pocaknak. Felnevetek a következő képet meglátva. 

Elmerészkedett biciklizni Zalánnal és Csongival!  Előtte vagy egy órát toporgott, hogy menjen, vagy maradjon?  De amikor kiröhögtem, fogta magát és elment már csak azért is! 

Álcasapka és napszemüveg felugrott egyből. . .  – vigyorodom el újból a képet nézve amin nagyon koncentrál. . . hihihi

Újabb kattintás, ezeket a képeket már összeszerkesztettem.  A ház, az udvar és a part

. . . nagyot sóhajtok. Istenem de szeretnék inkább most ott lenni, sem mint itt. Utálok veszekedni!  Utálok! Én nem csináltam semmi rosszat! Basszus, most miért csinálja ezt velem?

Hm, vajon mit csinál? 

Hallom, hogy kint tesz-vesz a nappaliban.

Ki megyek! Határozom el magam, és felugrok, hogy az elhatározást tettre is váltsam . . . de visszarogyok az ágyra szokás szerint. Végig nézek magamon. Hm. . .  be kellene vetni magam. Valami reakciót csak kitudok belőle sajtolni . ..  

A szekrényhez lépek, és elvigyorodom.

Robert

Fél fülem azért a háló felé hallgatózik. Hallom, hogy motoszkál bent.  Vajon mit művel?  Ekkor meglátom, hogy megmozdul a kilincs. Gyorsan elkapom a szemem és a tüntetőleg a monitort kezdem bámulni, fel sem pillantok  egészen addig amíg el nem megy előttem.

Basszus! 

Az a sort! 

Olyan ingerlő benne a feneke!  - stírölöm a formás domborulatokat.

Hátulról nem is látszik rajta, hogy állapotos, de ekkor a hűtő felé fordul és a sötét rózsaszín ujjatlan felsőben látható kerekedő pocakja. 

Pocakos!  XDDDD

. . .  majdnem elhúzom a látvány hatására mosolyra a szám, de fegyelmezem magam, amikor észreveszem, hogy sutyiba engem figyel.  Komolyságot erőltetek az arcomra, és azért sem nézek oda!  Hallom, ahogy jólesően felnyög, amikor nagyot kortyol a narancsléből és ettől a hangtól minden porcikám haptágba áll . . .   Azért sem nézek oda!  Csak azért sem!  Konokul a képernyőre szegezem a szemem amint elsétál előttem.

Hallom, ahogy becsukódik az ajtó. 

Felsóhajtok. 

Tudom, hogy nem tett semmi rosszat! Csak rápirított Tomra, mégis haragszom. Ráharagszom, holott Tom esett nekem . . .

Sajog a lelkem ahogy eszembe jut az alig két órával ezelőtt történtek. Nagyon megbántott Tom, de Kristenen is kiakadtam.  ÁÁÁÁ nem is érdekelnek!  Egyik sem! 

Kattintok. 

Istenem! 

Vágyakozva nézem a Zalános veszekedés másnapján készített képeket. Emlékszem, aznap miután kibékültünk, eszeveszett nagy vihar volt kint.  Szinte egész nap bent voltunk a lakásban és csak ténferegtünk. Kártyáztunk, activitiztünk, elvoltunk, de a feszültség azért zizgett még a felszín alatt. Szinte egyszerre sóhajtottunk fel, amikor végre elállt az eső.  Felöltözködtünk és sétára indultunk. Jól esett az esőtől felfrissült parton sétálni. Szerencsére nem voltak sokan így elengedhettem magam, és felszabadultan nevetgélve andalogtunk végig a központig, na ott már azért voltak. . . sokan voltak. Zalánék még maradtak Csongiékkal, de mi elindultunk visszafelé, mert egyre többen pillantottak felénk, ami zavart, idegesített.  Emlékszem milyen finom érzés volt, ahogy hozzám bújt, ahogy átöleltem és a tiszta felfrissült levegőn a csillagok halvány fénye alatt visszafelé andalogtunk.  Istenem olyan szövege van!  Azzal szórakoztunk, hogy a szembejövőkről megpróbáltuk kitalálni, hogy mi lehet a szakmájuk, mivel foglalkozhatnak.  Rengeteget röhögtünk!  És nem volt kedvünk bemenni még a lakásba, ezért inkább leültünk a stégre, lábunkat lógatva figyeltük az estét, és beszélgettünk, hogy mit fogunk csinálni, milyen terveink vannak Simi érkezéséig. Álmodoztunk, beszélgettünk, és eltelítődtem békével. Hallottuk ahogy a többiek hazaérkeznek, de nem foglalkoztunk velük.  Istenem annyira szép volt, ahogy akkor ott rám nézett.  A szemébe csillogott az ígéret, a boldogság. Képtelen voltam neki ellenállni.

Megcsókoltam.  Tiltakozni akart, de beléfojtottam egy buja csókkal. Nyelvemmel lassan ínyenc módon simogatni kezdtem és élveztem, ahogy nyöszörög, szinte belesimult az ölelésembe. Melle duzzadtan feszült a kezemnek, és én képtelen voltam ellenállni neki, kigomboltam pár gombocskát az ingén és élveztem puha bőrének tapintását, a hegyesen ágaskodó mellbimbójának karcolását. Finoman szopogatni kezdtem.

-          Ne Rob! – sóhajtotta, de szavai éles ellentétben álltak testének jelzésével, mert szinte kínálta magát nekem – Megláthatnak! – suttogta.

-          Nem láthatnak meg! – suttogtam halkan – A fák eltakarnak, sötét van! Szeretnélek Hanna!  Nagyon!  Szeretkezni szeretnék veled! Most! Itt! 

-          Rob! – suttogta rekedten – Nem lehet! Tényleg megláthatnak!  A víz pedig hideg.

-          Oda nem is engednélek be!  - motyogom miközben képtelen vagyok levenni szemem duzzadt melléről  - Kicsim napok óta erre vágyom, erre tudok csak gondolni, de olyan vékonyak a falak nálatok!  Tegnap simán hallottam ahogy Zalánék örültek egymásnak . . .  – hallottam ahogy felkuncogott, és ettől a hangtól még inkább levesztettem az önuralmam. Kezem lejjebb kalandozott, combja szavai ellenére szégyentelenül szétnyíltak. . . – Nedves vagy, duzzadt, gyönyörű és kívánatos! -  óvatosan simogatni kezdtem, ő pedig kéjesen felnyögött – Finom?  - suttogtam, de válaszolnia sem kell, mert háta ívbe feszült mozdulataim hatására – Beléd akarok nyomulni újra és újra, élvezni akarom a puhaságod, a forróságod! – motyogtam miközben rátaláltam és masszírozni kezdtem csiklóját teljesen felpörgetett ahogy nyöszörgött közben. Tekintetünk egybeforrt, képtelen voltam levenni róla a szemem, bármit megtettem volna amit csak akar. De ő sem marad tétlen simogatni kezdett nadrágon keresztül. Szinte megőrjített minden mozdulata!

-          Akarlak! Most!  - suttogtam – Hanna akarlak, azt sem érdekel ha a fél világ meglát . . - de képtelen voltam befejezni a mondatot, mert lehúzta a zippzárom, és megérintette férfiasságom ami fájdalmasan megfeszült, kőkemény, és forró volt, és ő sem fogta vissza magát, simogatni kezdte, a tövétől a hegyéig – Kicsim!  - hörögtem – Gyere menjünk be! 

Égő tekintettel meredt rám, arca piros volt, lélegzete kapkodó, mozdulatai sebesek.  Gyorsan elrámoltam magam, és felsegítettem, kézen ragadtam és sebesen rohanni kezdtünk befelé.  Szerencsére a többiek sem voltak már kint. Az egész ház csendes volt, csak Istvánék halk beszélgetése hallatszott és Luca halk nyűgös sírása. Halkan, szinte fellopóztunk a szobába, ahol villám gyorsan téptük egymásról a ruhákat, és az ágyra hanyatlottunk, ami minden mozdulatunkra nyikorogni kezdett. 

-          Jaj ne!  - nyöszörögte Hanna – az egész ház hallja! 

Egy pillanatra megmerevedtem, nem az nem lehet, hogy most megálljak!  nem! 

-          Állj fel! – suttogtam sürgetően mire értetlenül meredt rám, de engedelmeskedett, felkaptam a takaróinkat és leterítettem a földre. . . . – Kicsim!  - nyögtem fel amikor újból megérintettem – Olyan édes vagy! Engedd!  Ki akarlak nyalni! – zihálni kezdett szavaim hallatán, de engedelmesen megnyílt nekem és én tettem amire vágytam, de ő sem maradt tétlen, mert addig helyezkedett amíg szájával el nem érte kemény férfiasságom és izgatni nem kezdet, szájával simogatott. . . . kényeztettük, szerettük egymást egészen addig, amíg mind a ketten sóvárogva vágytunk arra, hogy egybeforrjunk. Nem mertem ránehezedni, ezért ő ereszkedett rám, figyeltem ahogy kipirultan, ringott felettem, hogy mozgott rajtam, ahogy teste mélyén jártam, el akartam venni az eszét, azt akartam hogy veszítse el a fejét, hogy a fellegekben járjon!  Tenyerem végigsiklott a pocakján, majd lejjebb merészkedett egészen addig amíg el nem értem ahol egymásnak feszültünk és finoman masszírozni kezdtem csiklóját szeme tágra nyílt, bőre forróságot sugárzott, szinte felgyújtott, láttam ahogy felsőajkán veríték ütközött ki, lehunyta a szemét és mozogni kezdett vadul birtoklóan, miközben hüvelykujjamat szopogatta

-          Úristen!  - nyöszörögtem – Gyere!  Kicsim gyere!  Nem bírom tovább! 

Szinte egyszerre feszültünk bele a gyönyörbe, hogy aztán lassan lebegjünk lejjebb egyre lejjebb.

Aznap éjjel nyugodtan kielégülten aludtunk.  Másnap verőfényes napsütésre ébredtünk, és strandolni mentünk. Ekkor készültek ezek a képek.

Erővel szakítom el magam az emlékektől. Minden porcikám zsibong tőlük, vágyom nagyon vágyom a feleségem után, de most a haragom erősebb.  Haragszom rá, a világra!  Mindenkire! Inkább kattintok.

Ez sem jobb!  Ezek a képek tegnap készültek Crowleyban Suziéknál.  Náluk voltunk lent pár napot.  Gracie addig nyafogott, amíg elmentünk vele a játszótérre.  Figyeltem ahogy játszott a kislánnyal, ahogy viháncoltak, de láthatóan már azért kicsit elnehezedett a teste mert nem bírta annyira a strapát mint régebben, de itt sem maradhattunk sokáig, mivel felfedezett egy paparazzi bennünket!  Hanna pont telefonált amikor észrevette, annyira ideges lettem!  De annyira!!!  

Emlékeimből a telefonom csörgése riaszt fel.  Anya, csak figyelmeztetni akar, hogy lassan indulni kell.  Morogva tápászkodom fel, hallom ahogy Hanna a másik fürdőszobában hajat szárít. 

Bassza meg!  Semmi kedvem nincs a mai pofavizithez, de nem tehetem meg a nővéremmel, hogy nem megyek el, amikor mi most találkozunk először Björn családjával. Az esküvő két hét múlva lesz . . .  végül is jobb később, mint soha. .

Claire

Idegesen pillantok az órámra.

-          Nem igaz, hol a fenében vannak már!  - toporgok idegesen

-          Claire nyugodj meg! – nevet rám Richard -  Lizzy most beszélt velük, mindjárt itt vannak!

-          Te csak ne nyugtass! – csattanok fel – A fiad képtelen bárhova időben odaérni!  - és hogy állításomat megcáfolják ebben a pillanatban tűnnek fel az ajtóban.

Fürkészőn mérem őket végig, és megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor konstatálom, hogy Robert öltönyben, nyakkendőben feszít. A menyem csinos, nagyon csinos kismama, fekete csipke mell alatt húzott koktélruha van rajta.  Robert elégedetten vigyorog rám, amikor mellénk érnek.

-          Szia Anya!  - vigyorog – Ideértünk!  Időben ideértünk! 

-          Feltételezem nem neked köszönhetően! – dünnyögöm de elnevetem magam vigyorát látva. 

-          Ismersz Anya!  - szóra nyitom a számat amikor megszólal mögöttünk Björn.

-          Jó estét!

* * *

-          Vélemény? – fordulok kérdőn a gyerekek felé. A vacsora után feljöttünk Robertékhez, míg Vic Bjerkéékel maradt a szállodában.

-          Hát . . . – motyog Rob – őszinte legyek, vagy finom?

-          Őszinte!

-          Beképzelt, sznobok. – közli Rob kerek perec.

-          De jó, hogy nem nekem kellett kimondanom! – sóhajt fel Lizzy – Nekem nagyon unszimpatikusak! A te szüleid klasszisokkal normálisabbak! – fordul a menyem felé, aki leroskad a fotelba, miután kiosztotta az ásványvizeket, üdítőket, és most nagyot sóhajtva rúgja le magáról a magassarkúját, és dörzsöli fájdalmasan a lábát. 

Figyelem ahogy a fiam egyetlen mozdulattal a kezébe veszi az egyik lábfejét és finoman nyomogatni kezdi, mire Hanna meglepve pillant rá, és ezt a pillantást Robert  szinte félve viszonozza.

-          Nem tudom, hogy Vic hogyan képes kijönni velük!  Egész este azt sem tudták, hogy hogyan majomkodjanak . . .- mormolja Lizzy – Az én nővérem normálisabb fazonokat érdemelne! Neked mázlid van ebben is!  - löki oldalba az öccsét, aki csak elvigyorodik és nagyot nyel. 

-          Tudom.  Én mindenben mázlis vagyok! – mormolja keserűen, mire felkapom a fejem, de Richard figyelmeztetően oldalba vág, és Hanna is elhúzódik tőle, majd feláll. 

-          Kértek dinnyét? – néz ránk kérdőn, mire elnevetem magam

-          Mióta szereted te a dinnyét?  Edit azt mondta, hogy ki nem állhatod!

-          Hát mióta a ruha alatt is dinnyét hurcolok, valahogy megkívántam. - mutat a pocakjára tétován vigyorogva mire Rob elneveti magát

-          Már egy mázsa dinnyét biztos hazacipeltem neki!  - vigyorogja és szeretettel méri végig Hannát. 

-          Biztos nem kértek? – vigyorog, és előveszi a legalább 10 kg-os gyümölcsöt, mire Rob kiakadva ugrik hozzá

-          Eszednél vagy? – morran rá – Miért nem szólsz! Te ne emelgess! 

Kisvártatva tetőtől –talpig glancban, mezítláb dinnyét szürcsölünk a teraszon.

-          Tényleg! – szólal meg Lizzy -  melyik szoba lesz a kukacé?

Kiakadva nézek rá.

-          Mi az, hogy kukacé?!? 

-          Rob mondta!- mutat az öccsére nevetve.

-          Zalán találta ki, azóta mindenki kukacozza - dörmögi Hanna és megsimogatja a pocakját. – Ki más találhatna ki ilyet ha nem ő?  - mormolja, majd felegyenesedik Lizzy pedig egyből a pocakra vetődik. 

-          Mocorog!  - vihogja.

-      Egyre többet mocorog - vigyorog Robert, és büszkén néz a feleségére, aki nagyot sóhajt és hátradől.

-          Fogalmam sincs őszintén szólva Lizzy . . . – mormolja –  ezen még nem gondolkodtam el.

-          De eldöntöttétek már, hogy hol szülsz?  LA? Lonodon? Budapest? New York? – sorolja a lányom.

-          Őszintén fogalmam sincs! – sóhajt fel Hanna – még ez sem került szóba!  

-          Pedig már lassan nem ártana elgondolkodnotok rajta - nevet az öccséékre Lizzy.

Beszélgetni kezdünk. Szeretem az ilyen estéket, amikor nyugodtan megbeszélünk mindent, nevetgélünk. Mindig is szerettem ezeket a pillanatokat. 

-          Lassan menni kéne! – áll fel Richard – Hanna majdnem elalszik ülve – néz a menyünk felé, aki tényleg nagyokat pislog.

Elköszönünk tőlük. A kocsiban ülve megszólalok. 

-          Valami gond van közöttük! – nézek a férjemre – Figyeltem egész este őket, mosolyogtak, de kerülték egymás érintését.

-          Jaj Claire! – neveti el magát Richard – Mi is hányszor csatáztunk!  Majd kibékülnek!  Nyugi!  - veregeti meg a térdemet  - Őszintén szólva Robert nagyon jól veszi az akadályokat!

-          Igazad van! – sóhajtom, de őszintén szólva soha nem fogok megszabadulni az aggódástól!  Mindig félteni fogom őket legyenek 3 vagy 60 évesek! 

Robert

Lassan nyitom ki a szemem. Hanna hasamhoz simulva az oldalán fekve alszik.  Éjszaka sokáig figyeltem, és átkoztam magam, hogy milyen ökör vagyok! 

Őt bűntettem, holott Tomra haragudtam!  Hozzá nem szóltam, vele diliztem.  Szégyenlem magam, beszélnem kell vele, ki kell engesztelnem!   

Lassan nyitogatja a szemét.

-          Szia! – suttogom a fülébe - Ne haragudj! Bunkó voltam!

Pár pillanatig mereven fekszik, majd lassan lellazul a teste.

-          Nincs semmi baj! – motyogja majd elhúzódik és az éjjeliszekrényen lévő kötéséért nyúl, felül, és kötni kezd.

Figyelem, igen azt mondta, hogy nincs baj, de nem néz rám, csak hallgat.  Bosszúsan nyúlok az újságért.  Nem szólunk egymáshoz, a csendben csak a kötőtűjének koccanásai, illetve az újságom zörgése hallatszik.  Idegesen elmerülök egy cikkben, vagy legalábbis úgy teszek, de közben minden mozdulatát a szemem sarkából vizslatom. Ekkor nevetni kezd, és a hasát simogatja,  én meg érdeklődve,  vihogásától mosolyogva fordulok felé.

-          Ebihal!  - vihogja – Simi egy igazi ebihal!  Mostanában állandóan mocorog!  Sőt képzeld el, ha zenét hall akkor is megvadul! Olyan mint egy szilaj kiscsikó!  - fordul felém nevetve – El nem tudom képzelni, hogy mi lesz ha nagyobb lesz  kékre-zöldre fog rugdosni!

-          Jaj kicsim!  Egy ökör vagyok!  - húzom magamhoz – Ne haragudj!  Ha akarod még szerenádozok is, hogy ne haragudj rám!  - közlöm, majd felugrok és felkapom azt a mini gitárt amit Suziéktól kaptunk múltkor, és pengetni kezdem, sőt még a hatás kedvéért dalra is fakadok!

Hanna vihogni kezd ezt hallva és a hasát fogja.

-          Figyeld!  - kapja el a kezem és a hasára húzza, és ellágyulva figyeljük az ebihal mocorgását.  Teljesen meghatódom, de ekkor Hanna hasa korogni kezd, amin elnevetjük magunkat.

-          Aha éhesek vagyok!  Akkor elszaladok boltba mindjárt jövök!  - pattanok fel, és esélyt sem adok neki, hogy tiltakozzon!

Hanna

Elképedve figyelem ahogy, elrohan.

-          Simi apád tisztára meghibbant!  - beszélek a pocokhoz.

Pocokhoz? 

Szegény kisfiam, kukac, pocok, ebihal . . . és ekkor elhatározom, hogy Siminek fogom hívni ezután mindig. 

Gyorsan rendbe rakom a hálót, felöltözök, és kimegyek, hogy az éjszakázás nyomait eltűntessem, de a legnagyobb meglepetésemre rend van mindenhol!  Teljesen ellágyulok!  Rob rendet rakott még az éjjel! 

De elképedésem csak fokozódik amikor megjelenik az ajtóban egy csokor vörös rózsát szorongatva, komolyan néz rám amikor megáll előttem, én meg azt sem tudom, hogy hogyan rázzam le hirtelen Lizzyt akivel éppen telefonon beszélgetek a tegnap estéről.

-          Ne haragudj! – suttogja komolyan- Egy idióta vagyok! Tommal vesztem össze, de rajtad töltöttem ki a haragom!

Csendben hallgatom ahogy elmeséli a tegnap történteket, az elhangzott szavakat, amiket egymáshoz vágtak. Teljesen elképedve nézek rá. Most mit mondjak neki?

-          Erre nem tudok mit mondani Robert! Ezzel nem tudunk mit kezdeni! Le kell higgadnotok neked is és Tomnak is.  – bújok hozzá és simogatom meg a máskor mindig vidám arcot, ami most végtelenül szomorú.

-          Igazad van! – sóhajtja, magához húz, átölel, és úgy ringatózunk, amíg le nem higgad.

Hirtelen kiegyenesedik és rám vigyorog.

-          Mi van? – hökkenek meg.

-          Melyik lesz a gyerekszoba? Nem kéne már bútort, meg ezt-azt nézelődnünk?  

Gyorsan megreggelizünk, és lehuppanunk a gép elé.  Sorra nézzük az oldalakat, veszekedünk, vitatkozunk, de ez nem haraggal teli, ez most nem az. 

-          Ehhez mit szólsz? – néz rám kérdőn

305986