162. fejezet: AJÁNDÉKOK

Sziasztok!  

Fejezet fent! 

Köszönöm a komenteket, az e-maileket és pipákat!  

Puszi! 

Heni 

 Hanna

-      Figyelj kicsim, ha készen vagy szólj!  Jó?  Nekem most be kell Linn-hez az ügynökségre Steph küldött át neki papírokat, amiket alá kell írnom.  Jövök érted, rendben? 

-      Oké!  Rendben. Csak Vic esküvőjére kellene valami ruhát vennem. Ha végeztem inkább haza megyek taxival, nagyon meleg van. 

-      Jó, de szólj azért rám, ha még nem értem ide. 

-      Jó!  Puszi!

Nagyot sóhajtok, amikor szinte fejbe vág a kinti meleg.  Az autó hűvös klímájához képest . . . jaj Anyám nagyon meleg van!  Gyorsan magamra kapom a napszemüvegemet és vigyorogva integetek Robnak, aki dudálás után elrepeszt.

Csendben, nyugodtan telnek a napjaink.

Ő jön-megy Sammel és Marcussal, én meg elfoglalom magam otthon, vagy a könyvtárban. Eszembe jutott egy téma, egy ötlet, amihez kutatnom kell, és teljesen elmerültem a középkor sötét világában. Nem mondtam el az ötletemet Vandának, mert akkor nem hagyna élni, hogy mikor kezdem el írni. . . Szórakozottan nézelődök egy kismamákra szakosodott üzletben, amikor megérintik a vállamat.

Ijedten rezzenek össze.

-      Szia! – nevet rám Sienna.

-      Anyám a frászt hoztad rám! – nevetek ugyan, de győzöm hevesen verő szívemet lenyugtatni, majd meglepve nézek végig rajta – Úristen! Te már nagyon a végén jársz! 

-      A doki szerint még van legalább 2 hetem! – kacsint  és válogatni kezdünk élénk szövegelés közepette.

Alig fél órával később elégedetten nézek végig a kiválasztott sötétkék csinos kicsit szexi, bolerós ruhán.

-      Egy kávé? Fagyi? Süti vagy bármi?  - nevet rám – Nincs kedvem egyedül hazamenni az üres lakásba. Tomnak el kellett utaznia, csak késő este jön meg. . . nincs kedved feljönni hozzánk? 

Gondolkodom, végül is, azért mert a pasijaink összekaptak . . . attól még mi jóban lehetünk! 

-      Menjünk! – nevetek rá – Csak várj fel kell hívnom Robertet, hogy hova megyek.

Sienna

Figyelem, ahogy beszél Roberttel.  Nem tagadom, több oka is van annak, hogy elhívtam hozzánk.  Ki kell békítenünk ezt a két idiótát egymással! 

Hanna befejezte a telefonálást, és elgondolkodva néz maga elé, majd rám tekint.

-      Mehetünk! – vigyorog rám, majd fájdalmasan megdörzsöli a lábát, és felsóhajt - Nem szeretek kimozdulni, mert nagyon nehezen bírom a meleget így a hetedik hónapban.

-      Akkor mit mondjak én? - mutatok hordozható babaházamra – Nagyon szép meg jó, imádtam a terhességet, de nagyon nehezen bírom már a végét! – sóhajtok, és fájdalmasan megmasszírozom a derekamat, mert le akar szakadni!

Hanna

Nevetgélünk, beszélgetünk Marlowe szobájában.

-      Nagyon tetszik, hogy végre nem rózsaszín lányszobával találom szembe magam!  - nevetek Sisire és körülnézek – Az unokabátyáméknál Julcsinak is narancssárga lett a szobája, de ez a barna – bézs - sárga megoldás is nagyon mutatós! Robbal mi is elkezdtük már nézegetni a gyerekbútorokat, de igazából még nem vettünk semmit.  Ha belegondolok, hogy itt, L.A-ben és NYC-ban is be kell rendeznünk egyet. . . – vihogok – ki fogom tudni élni az összes vágyamat, ötletemet, mert van pár!

-      Jaj Hanna!  - nevet rám, de felszisszen.

-      Mi van? – nézek rá megilletődve.

-      Semmi – legyint - csak tegnap óta fáj a hátam, és a derekam.  Nem fogadtam szót Tomnak, amikor elment, és nekiálltam pakolni a gyerekszobában. Lehet, hogy nem kellett volna! Kérsz még fagyit?  - nevet rám – mert én még ennék . . .

-      Naná!  - vihogok – A fagylalt a gyengém! 

-      Mindjárt jövök! – mosolyog fájdalmasan – nézz addig körül nyugodtan! Látom tetszik . . . – mutat egy szép babatakaróra ami összehajtogatva várja pici gazdáját.

-      Megnézhetem?

-      Persze.

Óvatosan veszem kézbe a takarót, amin narancssárga baglyok, pillangók és virágok tömkelege van. 

-      A nagymamám készítette – áll meg mellettem és simít végig szeretettel az anyagon – mindig tudós bagolynak hívott gyerekkoromban. Mindig okoskodtam – vihog rám, majd felnyög, és döbbenten néz végig magán – Jézusom Hanna!  Elfojt a magzatvizem! 

Robert

Elgondolkodva meredek magam elé a liftben, amikor megcsörren a telefonom. 

-      Szia!  Na kidumáltátok magatokat? – de nem válaszol, hanem csak szipogását hallom a telefonba, mire elönt az ideg, a vérem szinte kihűl, szívem megáll egyetlen pillanat alatt – Hanna! Mi van? 

-      Ro- rob ide tudsz jönni? – dadogja – Rob Siennánál megindult a szülés, és és , és . . .

-      Hé! Nyugi!  Megyek mindjárt!  Mentőknek szóltál?

-       I – igen, de még nem értek ide!  - hallom ahogy kapkod levegő után, szinte sokkban van – Rob nagyon vérzik, kérlek gyere! 

-      Oké! Mindjárt ott vagyok! 

Mint az őrültek pattanok be a kocsiba és hajtok Tomékhoz, akikhez éppen akkor ér oda mentő. A mentősök nyomában rohanok fel a másodikra Tomék lakásába, ahol szinte azonnal Siennához lépnek, és megvizsgálják.  A feleségem szinte zölden áll Sisi mellett, aki szorongatja a kezét, de kénytelen elengedi, hogy az orvos hozzá tudjon férni.  Döbbenten mered az elé táruló látványra, szinte el kell rángatnom. 

-      Rob – motyogja és hozzám simul, érzem, hogy minden tagjában remeg.

-      Rob! – szólal meg kétségbeesve Sienna ekkor – Hívd fel Tomot, nem tudtam elérni, jöjjön haza! – majd a mindig erős, kiegyensúlyozott Sisi elsírja magát – Mellettem kell lennie! Itt kell lennie!

-      Persze, hogy felhívom!  Nyugi! Amíg ide nem ér, mi veled leszünk!  Kit hívjak még fel? Szüleidet?

Gyorsan felírom, hogy kiket kell értesíteni

-      Hanna, eljössz velem? – néz sírva a feleségemre – Nem akarok egyedül lenni! 

Hanna egész teste megfeszül mellettem, remeg, de erőt vesz magán és bólogatva elindul a mentősök mellett.  Gyorsan felkapom a gyerekszobába készített táskát, amiről Hanna mesélte nevetgélve talán a múlt héten, hogy már Sisi vagy egy hónapja összekészítette, és minden héten legalább egyszer végignézi, ellenőrzi, a mama-baba kórházi pakkját, hogyha menni kell, akkor meglegyen minden.  Hát most menni kell.   Bezárom a bejárati ajtót és elindulok a mentő után. 

Aggódva nézek az előttem haladó járműre, hiszen Hanna szinte zöld volt, amikor beszállt Sienna mellé . . .

-      Szia! – szól ekkor a telefonba kimérten Tom – Sajnálom Pattinson, de nem érek most rá veled társalogni . . .

-      Azt nagyon sajnálom! – szólalok meg én is hasonló stílusban eléggé kimérten – A feleséged kért meg rá, hogy szóljak neked, mert nem ért el telefonon, a kislányod útban van, most viszik be Sisit mentővel a kórházba.

Döbbent csend a telefonba. Majd hallom, ahogy levegő után kapkod

-      Úristen!  - nyög fel – Megyek!  - közli és lecsapja a készüléket.

-      Barom! – szűröm a fogaim között, és a távolodó mentő után hajtok.

* * *

Mélyet sóhajtok, és aggódva nézek a feleségemre, aki sápadtan ül a kanapén, fején és pocakján fejhallgatóval és lehunyt szemmel próbál lazítani. 

-      Jól vagy?  - ülök le mellé, és megsimogatom a karját, mire kinyitja a szemét, de nem szól semmit, csak hozzám simul.

Hallom a fejhallgatóból kiszüremlő halk hangokat, és megnyugtatóan simogatni kezdem a vállát, egészen addig, amíg a kezemre nem cseppen egy könnycsepp.

Kicsit elhúzódom tőle és figyelem, azaz figyelném a szemét, de lehajtja a fejét, és kezével eltakarja az arcát.

Leszedem a fejéről a fejhallgatót, ami nehezen megy, mert a kusza hajszálak visszatartják, de megoldom. 

-      Mi a baj Hanna? – térdelek le elé, hogy szemünk egy magasságban legyen.

Nem néz rám, idegesen babrálja a pocakjára simuló fejhallgató zsinórját. Türelmesen várom, hogy megszólaljon.

-      Halálra rémültem Rob – suttogja rekedten - megijedtem.  Én hogyan fogom tudni ezt végig csinálni?  Marlowe kicsit több mint 3 kilóval született, az orvos szerint Simi, most hét hónaposan 2 kilo körül van, jó lehet, hogy nincs még annyi, de a doki szerint nagy baba lesz!  Hogyan fogom megszülni?  - elmosolyodom – Ne röhögj ki!  - csattan fel szinte azonnal, és persze oldalba vág finoman. – Nem neked kell magadból kinyomni egy gyereket! 

-      Jaj Nyuszi!  - húzom magamhoz, és teljesen ellágyulok, mert nagyon remeg – Ne félj! Rendben lesz minden!  Ott leszek veled, és mint a filmekben majd együtt lihegünk – röhögök – tényleg jársz terhes tornára? 

-      Hogyan járnék? – néz rám döbbenten – Hol járjak? Hiszen állandóan úton vagyunk!  Budapest, London . . . azt sem tudom, hogy hol fogok szülni! – csattan fel. – Két orvosom is van, az egyik Budapesten a másik L.A-ben! A gyerekszobát is hol rendezzük be? Sehol még neki sem álltunk!  Itt van július vége!  - sírja el magát – Van cirka szűken mért 2 hónapom, és sehol semmi még!  Nem tudom magam elengedni, mert állandóan az jár az agyamban, hogy nem vehetek előre semmit, mert az szerencsétlenséget okoz és én már két babát elvesztettem! 

-      Kicsim . . .

-      Nem! – csattan fel – Én eddig élveztem a terhességet, de most halálra rémültem Rob! 

-      Nem tudok mit mondani, hiszen én tényleg az élvezetes részben vettem részt – mormolom – de ha akarod, én isten bizony részt veszek veled mindenben!  Ha kell és akarod elmegyünk terhes tornára is. – mormolom a fülébe, mire felkuncog.

-      Persze aztán majd hajthatom el tőled az összes szerelempocakos bigét – mormolja orrfújás közben és rám vigyorog. 

-      De ha gondolod, akkor elkezdhetjük itt is berendezni a bébi kuckót, hogyha legközelebb jövünk már Siminek legyen hol aludni,  . . . – simogatom meg – Aztán kitalálhatnánk, hogy hogyan rendezzük be a gyerekszobát. Elmehetünk egy bababoltba és megvehetünk mindent, amit csak akarsz!  Tényleg gyere!  Válasszuk ki a fal színét, és  mondjuk holnap a festésnek is nekiláthatunk!– mormolom.

-      Victoriával már  a napokban nézegettem bútorokat, - mormolja

-      Megmutatod? – nézek rá – De előbb döntsük el a fal színét.

Pár pillanatig néz rám, majd mosolyogni kezd. Felsegítem és bemegyünk a majdani babaszobába, ami egy két doboztól eltekintve üresen áll.  Hanna előveszi a színskálát és tanácskozni kezdünk.

-      Ehhez mit szólsz? – pillant rám kérdőn.

Beszélgetünk, tervezgetünk, és nézem, ahogy csillog a szeme. Kicsit később kint ülünk a teraszon és a gyerekbútorokat nézegetjük, kiegészítőket válogatunk, hogy melyikünknek mit tetszik, tetszene.  

-      Megnyugodtál? – fordulok felé kérdőn.

Igen. Egy kicsit meg.  – mormolja halkan, majd mintha elszánná magát rám néz – Szóval akkor L.A-be fogok szülni? 

-      Hát . . . – vakarom meg a fejem -  Akkor  Simon automatikusan megkapná egyből az amerikai állampolgárságot. Angolt és a magyart pedig tudjuk majd neki intézni mind a két országban.

-      Erre nem is gondoltam. – mormolja  – Mondjuk ez sok mindent leegyszerűsítene. Jó.  Oké. Utazzunk haza L.A-be. 

-      L.A.-ben az október, november enyhe, Simon is kicsit megerősödik és karácsonyra haza tudunk vele jönni, ide vagy akár Budapestre.

-      Rendben. – mormolja majd újra elmerül a bababútorok kínálatában.

-      Kérsz inni? – állok fel – én szomjas vagyok.

-      Igen kérek ásványvizet. – mormolja szórakozottan, majd ismét elmerül a laptopban.

Teszek –veszek a konyhában, amikor csengetnek. Fogalmam sincs, ki lehet az, ki a franc jön este hétkor?

Mezítláb csattogva megyek ajtót nyitni.

Hanna

Hallom, hogy csengetnek, és fülelek, de csak pár hangfoszlányt hallok. Kíváncsian megyek be a nappaliba megnézi, hogy ki jött, hogy aztán meglepetten fagyjak szinte oda a teraszajtóba. 

Robert és Tom állnak egymással szemben.

Nem hallom, hogy mit beszélnek, de látom, ahogy Tom egyenesen Robert szemébe néz, majd a kezét nyújtja neki.

Robert pár pillanatig feszülten figyeli a felé nyújtott jobbot . . . 

Szinte imádkozom, hogy fogadja el, fogadja el a bocsánatkérést.

. . . és akkor megkönnyebbülten felsóhajtok, mert látom, ahogy felemelkedik a keze és kezet fognak.  Észre sem veszem, hogy mekkorát sóhajtottam, de a pasik nevetve néznek rám.

-      Szia!  Jó, hogy jössz!  - lép hozzám Tom – Sajnálom!  Hülye voltam veletek – öleli át a vállamat – és köszönöm, hogy Siennával voltál, hogy mellette voltál, amíg oda nem értem!

-      Jaj Tom! – ölelem át, majd elhúzódom tőle – Ez természetes, Sisi a barátom. Jól vannak? 

-      Igen köszönöm!  Sisi kimerült, elfáradt, most alszik, azért jöttem el, hogy hagyjam pihenni. Marlowe Ottoline Layng Sturridge pedig köszöni szépen                                        nagyon jól érzi magát.  Igazi bömbigép.  Ahányszor meglát bömbölni kezd!

-      Csodálkozol, ezzel a szarkafészekkel a fejeden? – nevet rá Robert – Szegény kislány azt hiszi, hogy a szirtimorc jelent meg előtte! 

-      Köcsög vagy Pattinson! – mormolja Tom komolyan a szakállát vakargatva, én meg még levegőt sem merek venni, hülye ez az ember?  Most békültek ki, erre beszólogat?!   . . . de Tom pár pillanat múlva felnevet – Lehet, hogy igazad van! Bocsánat fiatalok, de én megyek, kimerített ez a nap! Elvégre Apuka lettem! – vigyorogja el magát – Hidd el Rob varázslatos dolog, és bármit mondtam is mérgemben, sértődöttségemben bocsánatot kérek miatta! Ne haragudjatok!

Rob kikíséri Tomot, és rám ismételten rám törnek a félelmek. Szinte pánikba esem, ahogy látom, most is magam előtt Siennát ahogy vizsgálják, ahogy beviszik a szülőszobába ahova engem is magával rángat. Megborzongok az emléktől . . . . ekkor megjelenik Rob, és átölel, de én most képtelen vagyok bármire, én most menekülni akarok páni félelmemben!

-      Ne haragudj Szívem én most lefekszem! – suttogom, és nem törődök értetlen döbbent tekintetével elporoszkálok a háló felé.

Robert

Döbbenten nézek Hanna után, de most érzem, hogy magányra van szüksége, most hagynom kell.  Ekkor megcsörren a telefonom. 

-      Helló Öcsi! – nevet Victoria

-      Szia!

-      Csak egyeztetni akarok a holnapról.  Akkor ráérsz elmenni Björnnel Oxfordba ugye?  El kellene távolítani az anyjáék közeléből kicsit már, mert kezd besokallni, van ott valami extrémpálya amit meg akar nézni!

-      Extrémpálya?  Szerinted én vagyok rá az alkalmas személy? – nevetek fel

-      Miért ne te lennél? Kedvel nagyon téged, legalább megismeritek egymást kicsit közben!  Ne csak a legénybúcsún találkozzatok holnapután.  Én nem tudok vele menni, mert közbejött valami!

-      De Hanna . . . – vetem közbe

-      Hanna átjön Anyuékhoz, be akarom fogni kicsit, mert nem készültem el a kártyákkal . . .

-      Ja jó. – mormolom és hallom, ahogy a háttérben Anya valamit magyaráz Vicnek.  – Mi van? Mit akar Anya?

-      Csak annyit, hogy Zalán felhívta őt is és engem is, hogy  nem tudnak jönni az esküvőre, mert Ashleynak jelenése van sürgősen LA-ben.

-      Remek! Hanna végtelenül boldog lesz – mormolom.

-      Figyelj Öcsi, Anyu kérdezi, hogy Nattiék holnap érkeznek, és este nálatok alhatnak-e?

-      Persze miért ne? Majd gyorsan kitakarítunk reggel Hannával.

-      Ne!  - kiált fel szinte azonnal a nővérem, mire döbbenten meredek magam elé.

-      Mit ne? Miért ne? – értetlenkedem.

-      Meg akarják lepni! Úgy tudja, hogy nem tudnak jönni, és ha most nekiállsz takarítani . . . rá fog jönni! – kuncogja a nővérem.

-      Ja. – mormolom szórakozottan.

-      El ne szóld magad! Reggel gyertek!

-      Oké! 

-      Szia!

-      Szia!

Pattinson lakás

Vic

Vigyorogva teszem le a telefont. Mind ott állnak mögöttem. Apa, Anya, István, Edit, Lizzy és a kedvesem is itt fülel.

-      Na?  Mit mondott? Nem szóltad el magad remélem! – hadarja Anya.

-      Nyugi nem! – nevetem el magam – Szerintem sejtelmük sincs róla, hogy mit tervezünk.  Björn, te akkor holnap délelőtt elmész Robbal, én lefoglalom Hannát úgyis meglesz lepve hogy itt vagytok már – kacsintok Editékre – mert úgy tudja, hogy csak holnap este érkeztek, majd befogom kártyát írni. Lizzy kimész Nattiék elé ugye?

-      Persze – bólogat

-      Tudod, hogy melyik szobát választották ki ugye? – néz rám kérdőn István.

-      Persze, két napja voltam náluk. – bólogatok vigyorogva – Tudom melyikre gondoltak.

-      De nem tudnak erről az egészről ugye?  - néz rám komolyan István – Mert beégünk, ha bevásároltak már.

-      Nem biztosan nem vettek még semmit! Kikérdeztem őket, és  figyeltem, hogy ne szóljam el magam előttük, vagy ne legyek túlontúl érdeklődő. Arról beszélgettünk, hogy már kellene vásárolni Siminek, de nem mernek babonából venni semmit, mert az szerencsétlenséget okoz . . . Sejtelmük sincs róla, hogy erre készülünk! – nevetem el magam.

-      Jó akkor foglaljuk össze! - szólal meg Lizzy – Reggel idejönnek mind a ketten, Vic te lefoglalod Hannát, Björn te kivonod  a forgalomból Robot. Ha ez megvan, Anya, Apa, István és Edit, ti elmentek megvenni a bútorokat, Én addig lefestem az egyik falat, majd miután megjöttetek, elmegyek Nattiékért a repülőtérre. Visszamegyünk hozzájuk, Csongi besegít nektek, - mutat a leendő nagyszülőkre - hozzám meg átjön Natti, és ha mindenki végzett mindennel akkor nálam találkozunk! Elég lesz az idő nektek?

-      Szerintem, ha így összedolgozunk – szólal meg István – készen leszünk!  Fél óra, na jó egy óra alatt kifestünk, szerintem a babágyhoz és a pelenkázóhoz sem kell több óra . . .

-      Azokat is 1-2 óra alatt összeszereljük, polcok felfúrása . . . szerintem mindennel együtt max 4-5 óra alatt kényelmesen elkészülünk.  – szólal meg Apa is  vadul vigyorogva. 

Elnevetem magam, ahogy a társaságon végig nézek, vadul csillog mindenkinek a szeme. 

-      Na jó akkor mi most lelépünk! Holnap hosszú napunk lesz!  Sziasztok! 

Gyorsan elköszönünk mind a ketten, és elindulunk haza. Figyelem kedvesem arcélét , és látom, hogy nagyon gondolkodik valamin. Nem faggatom, mert azt tudom, hogy utálja, és biztosan mindjárt ki is böki, hogy mi foglalkoztatja. 

Nem tévedek, ahogy felérünk a lakásba, a tálkába dobja a kulcscsomóját és felém fordulva átölel.

-      Tudod kicsim, - szólal meg Björn – Te is egy égetnivaló Boszorkány vagy nem csak a sógornőd! Ezt szeretem bennetek, itt van az esküvő, más nő halálra idegeskedi magát, de te nem! Ti az egész cécó előtt pár nappal azt szervezitek, hogy az öcsédéket meglepjétek egy babaszobával! 

Hallgatok.

-      Nézd Björn, nekem nagyon fontos a családom, a testvéreim pedig mindenkinél fontosabbak. Nálatok ez nem így van. Te a szüleid egyedüli gyereke vagy mégsem érdekled őket, csak akkor ha villogni kell. Az esküvőbe kategórikusan nem engednek beleszólást, Anyuék már feladták, hogy szót értsenek velük, és őszintén szólva én is. Elmondtam neked, hogy mihez ragaszkodom, én mit akarok, ezt a szüleimmel is egyeztettem, aztán az esküvő, mint olyan továbbra nem érdekel. Ennyi. A rokonainkat meghívtam és azokat akik számomra fontosak. – mormolom csendben – Robertéket meg annyi de annyi minden érte,  és őszintén szólva a családba mostanában nem lesz ilyen helyzet  - mormolom, mire kétkedve néz rám és vigyorog – Ne mosolyogj Björn Constantin Bjerke – bököm oldalba – én még nem szeretnék gyereket, én még élni akarok, utazni  . . . .  Ne akarj belekényszeríteni valamibe amit nem akarok!

-      Jól van! Nyugi! – nevet rám – Csak felmerült bennem a gondolat!

-      Hát ne merüljön! – csattanok fel – Én egyenlőre megelégszem a nagynéni szereppel!

-      Igen is kedves Victoria néni!  Jöjjön lefeküdni, most éppen hobbiból szerelmeznék magával!  - vigyorog és vadul csillogó szemekkel néz végig rajtam . . .  és nekem ettől a tekintettől a pillangók szárnyra kelnek a gyomromban . . .

Hanna

-      Rob!  Indulni kellene!  Mindjárt 10 óra van, és Vic már vagy egy órája telefonált, hogy menjünk át segíteni!

-      Jól van!  Megyek mindjárt! – kiabál ki az egyik szobából.

-      Mi a túrót csinálsz ott? Gyere már! – toporgok türelmetlenül, és kissé ingerülten.

-      Itt vagyok!  Ne hisztériázz! – szólal meg mögöttem – Mi bajod van? Olyan vagy, mint egy hisztérika! – dörmögi, de én eleresztem a fülem mellett a szövegelését, inkább támadok.

-      Mit műveltél ott bent? – mutatok a szoba felé.

-      Az egyik dobozban kerestem valamit amint Anyuéktól elhoztam.  – közli türelmesen a hisztimmel nem törődve, amin csak még inkább felhúzom magam.

Pár másodpercig figyel, tűnődik, hogy mi bajom lehet, de láthatóan túlzottan nem köti le a probléma, mert megvonja a vállát és elindul. Fojtogat a sírás.

Robert

Pár pillanatig figyelem, ahogy szinte küzd a könnyeivel, de tudom, most nem érdemes tőle semmit kérdezni. Hagynom kell lehiggadni, bár fogalmam sincs, hogy mi a tökömön húzta fel magát!

Alapjában véve az első pár hónap viharaitól eltekintve normális terhessége van, már amennyire én ezt megtudom ítélni, . . .  néha ugyan rájön a hiszti, néha elveszti a türelmét, vagy csak egyszerűen kiakad . . .  agyalásomat a telefonom csörgése töri meg.

-      Szia Vic! – mormolom, amikor meglátom a kijelzőn a nevét.

-      Helló! Hol vagytok már? Nem leszünk készen semmivel! – dühöngi a nővérem.

-      Oké Vic! Most reggeliztünk, mindjárt indulunk! Szia! – közlöm és kinyomom a ketyerét, hogy elejét vegyem a felesleges szóáradatnak.

-      Ki volt az? – mormolja mellettem az asszony halkan

-      Vic, sietni kellene, mert tiszta idegbajban van. – kuncogok – Ezt már egyszer mintha átéltem volna. . . .

-      Akkor jobb ha megyünk! – húzza el mosolyra a száját – A nővéred iszonyat hisztis bír lenni! 

-       . . . és a Mátkafrásszal is kell számolni most  – nevetek fel, de ő csak torz mosolyra húzza a száját – Mi a baj kicsim?  - suttogom és átölelem a bestiát.

-      Á semmi – motyogja, de azért mélyeket lélegez, hogy ne fakadjon sírva – Csak még a tegnapi . . . Á ne is foglalkozz velem, majd lehiggadok.

Magamhoz húzom, és ringatom, amíg elhal a hüppögése, és szíve heves verdesése is lelassul. Elhúzódik.

-      Megnyugszom, csak még friss az élmény. – szipog – Menjünk, mielőtt még Vic tényleg kiakad. 

Viszonylag gyorsan a szüleim házához érünk. Kisegítem Hannát a kocsiból, mivel a sportkocsi elég alacsony alvázas. 

-      Hé!  Daru kell lassan? – nevet fel mögöttünk István mire Hanna olyan meglepetten emeli fel a fejét, hogy iszonyatosan be is veri a kaszniba, de nem törődik vele, mert a szülei már ott állnak mellettünk.

Hanna

-      Jaj de jó!  Úgy örülök nektek!  - bújok Anyuhoz,  miután mindenkit üdvözöltünk Roberttel.

Claire is leül mellém, és figyelmesen néznek Anyával. 

-      Mi a baj? – kérdezik szinte egyszerre, és én, mint a hisztis libák megint elsírom magam.

-      Édes lányom! – néz rám Anyu döbbenten – Mi van?

Claire

. . . és akkor akadozva halkan suttogva mesélni kezdi, hogy mi történt tegnap délután. Nem merek mosolyogni, de elég csak összenéznünk Edittel. 

-      Édesem! – simogatja meg a hátát Edit, - Ezen mindegyikünk átmegy, tejesen természetes, hogy megijedtél!  Az elején még mindenki ájuldozik, jaj de jó hogy babát várok, lesz egy picim, aztán ahogy nő az a pocak, egyre többször jut az eszébe az ember lányának, hogy jó-jó oké, de hogy fog belőlem kijönni?  Azt hiszed Natti nem volt begazolva?  Dehogynem!  Vagy én?  Ráadásul ti ketten voltatok!  Kicsim ez teljesen természetes!  Én nem mondom, hogy nem fogod Robot elmondani mindennek közben, mert te szenvedsz azért, mert jól érezte magát, kérdezd meg apádat én elhordtam mindennek! – neveti el magát Edit – De hidd el kicsim, elmúlik, és már csak az öröm fog maradni. . .

-      Én Richardról legszívesebben még a keresztvizet is leszedtem volna közben . . . – nevetem el magam – de tényleg elmúlik. Nem kell félned.

-      Én nem is félek, vagy igen, illetve nem, - dadogja, majd elhallgat – csak láttam tegnap ahogy abban a helyzetben minden intimitás elveszik, az ember kiterítve fekszik ott miközben vagy öten-hatan mászkálnak körülötte . . . – rázkódik össze – én ezt nem akarom . . . én lehet, hogy otthon szülök – motyogja.

-      Persze, hogy utána meg engem kelljen a pszichiátriára szállítani!  - morogja Rob  mögöttem – én infarktust kapnék, ha nem tudnám, hogy biztonságban vagytok akkor is, ha valami baj történik! Ezt felejtsd el Hanna! Ebbe úgysem megyek bele!

-      Tudom, hogy igazad van – sóhajtja és Robhoz bújik, - majd megnyugszom. 

-      Rob indulni kellene!  - üvölti a jövendőbeli vőm az ajtóból, mire a gyerek nagyot sóhajt és lenyom Hannának egy csókot, majd távoznak.

Hanna

Fájósan nyomogatom meg a kezem.

-      Basszus Vic! – mormolom az ismételten telefonálgató sógornőm felé nézve – Nem vagyok hajlandó ma már több kártyát megírni! 

-      Nem is kell! – nevet rám miután elköszönt a hívótól, és megáll mellettem – Nincs kedved átjönni Lizzyhez?  Björn és Rob még egy óra legalább míg ideérnek, Anyuék még a szüleiddel a városban kóvályognak , és őszintén szólva már én is unom az irkálgatást.  Majd holnap befejezem ami visszavan!

-      Oké! Menjünk!  - mormolom, majd egy rövid rámolás után elindulunk.

Összehúzott szemmel figyelem Victóriát.

Tőle szokatlanul folyamatosan fecseg.

-      Mi van? Mit nézel ilyen komolyan? – nevet rám miközben beparkol., majd felkapja a csörgő készüléket. Pár lopott szóból kikövetkeztetem, hogy Björn hívja.   – Miért hol vagytok? Mennyi idő? Itt Lizzynél a parkolóban. Oké! Szia! – majd felém fordul – Mindjárt itt vannak, szerintem várjuk meg őket, pár percen belül ide érnek. 

-      Oké –sóhajtom, és pont akkor kecmergek ki a kocsiból amikor Björn beáll mellénk dudálva.

Natti

Idegesen igazgatom az asztalon a sütiket, amit Claire nevetve figyel. 

-      Izgulsz mi?

-      Jaj nagyon! – vihogom – Hogy megfognak lepődni!  Ráadásul többlépcsős lesz a meglepi!  Hanna hanyatt fogja dobni magát!

-      Ami azt illeti szerintem Rob is meg fog lepődni rendesen!

-      Ez óriási lesz Claire!  - vihogok – Meghaltam volna ha nem lehetek itt! 

-      Azért sajnálom, hogy Zalánék nem tudtak eljönni!  Mind a két esküvőn nagyon jól éreztük magunkat! A tiétek is és az övék is szenzációs volt!

-      Hidd el ők is sajnálják . . . de Ashleynek  . . . .

-      CSSSSS  Jönnek! – szólal meg Lizzy, mire mindannyian elhallgatunk, még a levegőt is visszatartjuk, és figyeljük a kinti párbeszédet. 

-      Na végre! – nyit nekik ajtót Lizzy – Már azt hittem soha nem értek ide! 

-      Jaj hagyjál már!  - morog Rob – Szóljatok rám, ha még egyszer ezzel a fazonnal akarok elmenni valahova, hogy a kényszerzubbonyt ne hagyjam itthon!

-      Miért? – vihogja Lizzy és Hanna szinte egyszerre.

-      Inkább hagyjuk!  - mormolja Rob – Várj Hanna segítek!

Amíg ők kint molyolnak, Vic és Björn is bejönnek a szobába.  Björn felkapja a kis kézi kamerát és elhelyezkedik, hogy feltudja venni őket.  Lizzy is belép, és ránk kacsint, majd megjelenik Hanna és Rob.  Robert valamit nagyon magyaráz Hannának aki érdeklődve, és vigyorogva hallgatja, majd felpillant.

Szeme tágra nyílik, ami a szövegeléstől lekötött Robnak is szemet szúr és kíváncsian nézi, hogy mi baja van Hannának. Hirtelen belé is belé fagy a szó! Ott állnak a Lizzy nappalijának ajtajában mondhatni tátott szájjal néznek ránk.

-      Úristen! – nyög fel Rob, előbb megtalálva a hangját – Itt meg mi történik?

Hanna még mindig nem tért magához, még mindig tátott szájjal bámul ránk, aztán feltűnik neki, hogy mi is itt vagyunk, és hitetlenkedve vihogni kezd.

-      Jesszusom! – nyögi, és Robba kapaszkodik.

-      Meglepetés!!!!!  - kiabáljuk szinte egyszerre, és nevetni kezdünk, mert szinte odafagytak az ajtóba.

Persze kisvártatva magukhoz térnek, és mindenkit végig puszilnak, hiszen nem csak mi összeesküvők vagyunk itt, hanem Claire testvére Susie  a férjével, a fiaik, Matt Julieval, és Jonathan Kathlennel, de ha jól emlékszem a névre Richard testvére Maggie is itt van Madlennel a lányával. 

Ekkor Hanna hozzám lép és vigyorogva átölel.

-      Jaj de jó, hogy itt vagytok!  - lenyom két puszit,  majd Csongihoz fordul és azt is köszönti, ahogy Robert is.

-      Ezt ki nem hagytam volna a világ minden kincséért sem! – nevetek rá, de nem beszélünk többet, mert elkapják őket a többiek, sorban kapják az ajándékokat.

Robert

Nevetve bököm meg Hannát aki előttem csoszog fel a lépcsőn.

-      Ezt nézd! – mutatok a hátam mögé, mire visszapillant és elneveti magát, hiszen, a szüleink és a testvéreink libasorba állnak egymás után, mindegyik dobozt, vagy táskát, esetleg mindkettőt szorongat a hóna alatt.

Hanna is felvihog a látványon, sőt annyira nevet, hogy alig talál bele kulcslyukba.

-      Édes lányom, siess már!  - szólal meg mögöttem István – Ne vihogj már annyit!

Figyelem ahogy beáradnak a nappaliba, amit rövidesen ellepnek az ajándékdobozok. Hanna elszaladt a mellékhelyiségbe én meg csak állok ott a rumli közepén és azt nézem hogy hova az ördögbe teszek el ennyi cuccot!?!?! Ekkor megjelenik Hanna és egyből belecsap a lecsóba, hiszen most mi lennénk a vendéglátók . . . vagy mi.  

Mindenkit végig kérdez, hogy ki mit kér? Segítek neki, és valahogy egyikünknek sem tűnik fel a várakozásteljes csend. . . Mi csak jégkockázunk, töltünk, facsarunk. . . . Ekkor felpillantok.  Ott állnak mind: Apa Anya, a nővéreim, Edit, István és Nattiék és minket néznek.

-      Rob ne tátsd a szád!  Nyisd már ki az üveget! – morran rám az asszony, de mivel nem reagálok ő is felpillant, és szinte megfagy mozdulat közben.

-      Mi van? – motyogom döbbenten, hiszen röhejesen festhetünk, mindannyian a nyitott, amerikai konyhás nappaliban állunk, családjaink a pult előtt, mi pedig mögötte és fürkészőn nézzük egymást. . . .- Mi van? – teszem fel újra a kérdést – Mi történt?

-      Nem azért gyerekek nem kellene ezt a sok cuccot előbb elpakolni? – szólal meg Anya – talán le tudnánk ülni. Szerintem rakjátok azokat a pultra – mutat a poharakra, és az üvegekre – mindenki kifogja tudni szolgálni magát. Inkább mutassátok meg, hogy hova pakoljunk. Melyik lesz Simi szobája? Szerintem oda kellene bepakolni. – közli Anya higgadtan.

-      Szerintem édes lányom Robbal álljatok neki pakolni, mi addig kicsit összerámolunk – szólal meg Edit is.

Összenézünk Hannával.

-      Neked is feltűnt – motyogja hozzám hajolva – nagyon csillog a szemük!

-      Aha! – mormolom én is  - Ezek valamiben sumákolnak hidd el!

-      Gyerekek mozduljatok már meg! – csattan fel Apa, de alig tudja leplezni vigyorgását. – Melyik szobába kezdjük el bepakolni?

-      Gyere! – húzom magam után az asszonyt, és feszülten összenevetünk, amikor Apa újra szóra nyitná a száját – Nyugi Apa! – emelem fel a kezem tiltakozásként – Ide ebbe a szobá . . . . ekkor belém ragad a hang. . .

Hanna

-      Mi bajod van? – lépek utána, mivel szinte odakövül az ajtóba – Rob mi van? – de hirtelen az én hangom is elhal, amikor bekukkantok a hóna alatt a szobába . . .

. . . . a szobába ami teljesen be van rendezve, a fala ki van festve. . .

-      Atya isten! – nyögök fel és mint aki transzban van lépünk mind a ketten beljebb, fel sem tűnik, hogy Björn bent van és veszettül videózik, mi csak álluk ott a szoba közepén, és hitetlenkedve nézünk körül.

-      Ez nem létezik! – motyogja Robert és hozzám lép, a pocakomra simítja a kezét – látod ezt?

-      Úristen! Rob ezt nézd! – lépek oda a kiságy fölé helyezett babaforgóhoz – Jaj istenem ez nagyon szép! 

Richard

Párás szemmel nézem a gyerekeket. Claire vadul kapaszkodik a kezembe, de ahogy látom Edit és István is igencsak elérzékenyültek, miközben figyelik őket.

-      Úristen!  De ki? Mikor? Hogyan? – hebegi a menyem, mire elnevetjük magunkat.

-      Pontosan összehangolt közös hadművelet volt! – nevet Victoria – Együtt csináltuk!

-      De hogyan? Istenem ez csodaszép! Gyönyörű!! Jaj Simi ha látnád! – simogatja meg a pocakját a Hanna – Te tudtál róla? – néz Robra.

-      Fogalmam sem volt róla! – szabadkozik Robert – Ez valami eszméletlenül jól néz ki! – hebeg ő is, majd mind a ketten pár másodperc alatt ott vannak előttünk, és boldogan vigyorogva köszönik meg az ajándékot.  Az első ajándékot az unokámnak. 

Hanna hirtelen azt sem tudja, hogy mihez kapjon, mit nézzen, vizsgáljon meg!  A lányok pedig vihogva segítenek neki, és mesélik az összeesküvés részleteit.

-      De honnan volt kulcsotok? – teszi fel a nagy kérdést.

-      Hát kiloptam a táskádból – nevet rá Vic.

-      Jó lesz veled vigyázni! – öleli át Robert a nővérét. 

Claire

Boldogan figyelem a gyerekeket.  Szinte egymás kezébe adják a kapott apróságokat, ruhácskákat, cumisüveget. . .  babaétkészletet, mellszívót, . . .  atya isten, mint meg nem kaptak.

-      Jaj istenem! Rob szinte semmit sem kell vennünk!  Jaj ezt nézd! – kap fel egy édes rugdalózót Hanna, és boldogan csillog a szeme, majd ránk tekint. – Én, én nagyon szépen köszönöm! Köszönöm mindenkinek! Ez elmondhatatlan, és én azt sem tudom, hogy mit mondjak!  Köszönjük mindenkinek!!  Köszönjük!! Jaj istenem!  Hogy háláljam meg?

-      Hát nekünk azzal, hogy az esküvőig befogadtok!- kacsint rá Natti – Itt alhatunk nálatok?

-      Persze! – vigyorog Hanna, és szinte azonnal zsezsegni kezd. . . - Akkor megyek gyorsan felhúzom az ágyneműt a vendégszobában, meg fel is kellene pórszívózni . . .  – mormolja, mire Robert egyből leszereli.

-      Nyugi, én már megcsináltam!  - nevet rá, mire Hanna döbbenten mered rá – Ne nézz már ilyen meglepve, én tudtam róla! Amikor tegnap felhívott Vic nekem már mondta, ma reggel meg amikor hisztiztél,  éppen ezerrel pórszívóztam – röhögi szem forgatva

-      De  . . .

-      Nincs semmi de - nevet rá Robert majd elkomolyodik – Ne is haragudj Hanna ez sértő! – közli

-      Most mi bajod van? - néz rá döbbenten a menyem

-      Azt hiszed, hogy nem tudok egy nyamvadt, nem is két nyamvadt párna és takaróhuzatot felhúzni, és felporszívózni?! 

István

A számat harapdálom kínomban, hogy ne röhögjem el magam azon, ahogy Robert előadja a sértettet! Osssszkár díjas alakítás!  Még hátat is fordít!  Eszméletlen! 

Csongi azonban képtelen komoly maradni, és felröhög, Rob eddig bírta, mert belőle is kirobban a röhögés. 

-      Olyan mocsok vagy! – boxolja Hanna oldalba a vőmet – Én azért megnézem, hogy mit műveltél!  - mormolja és elindul. . .

Ez az a pillanat, amikor viszont Claire kezd el nevetni.

-      Ismered már!  - nevet vidáman Hanna után nézve.

-      Anya! – horkan fel Rob. – Gyere Csongi lemegyünk a cuccotokért!

Hanna

-      Na elégedett vagy? – mormolja mögöttem állva miközben– Átmentem az rostán?

-      Hát ha az ágy alatt és a szekrénybe tömködve sem találok semmit, akkor át. – mormolom és már csak azért is, hogy bosszantsam, benézek mindenhova. 

Halál komolyan, karba font kézzel figyeli, hogy mindent leellenőrzök.  Fojtogat a röhögés, de igyekszem komoly maradni, amikor Csongi lép be két bőrönddel, és figyeli kettősünket. 

-      Átmentél szívem!  Ügyes vagy! – vigyorgok Robra. 

-      Boszorkány! – mormolja és nagyot sújt a fenekemre, amikor elmegyek mellette.

-      Aú! Ez fájt!

-      Had fájjon! – mormolja

* * *

Később, amikor mindenki lelépett, és a tesómék is aludni tértek, besettenkedek  babaszobába. Elbűvölten nézek körül. Nem hallom Robert lépéseit, de megérzem az illatát, majd a karjával körül ölel, és csak állunk ott mosolyogva, csak nézem a rengeteg holmit, az egyszerű de szép fehér bútorokat, és hirtelen táncolni támad kedvem! 

Boldog vagyok.

308124