143. fejezet: FENYEGETÉS 2.2

Sziasztok!



A fejezet fent.

Lehet, hogy van benne pár hiba, de most nincs időm javítgatni. Holnap válaszolok a komikra is.

Pusza!


Jó olvasást!


Heni

Robert

-          A mocskos életbe! Gyere már te tetű!!!! – csapkodom eszeveszetten a lift ajtaját.

Jézusom!  Jézusom, csak add, hogy ne legyen semmi baja! Ereimben mintha jég folyna vér helyett, szám kiszáradt, agyam egyszerűen nem fog!  Hallom a lakásajtó csattanását,  és a mellém lépő két férfi ziháló légzését, de nem bírok rájuk figyelni,

-          Gyere már! – üvöltöm türelmetlenül és azon agyalok, hogy rohanni kezdek a lépcsőn lefelé.

De ekkor feltárul az ajtó és egyszerre mozdulunk, amikor belépnénk, ennek következtében daliásan beszorulunk mind a hárman a lift ajtóba.  Dühöngeni tudnék!  Üvöltözni, csapkodni!  De ekkor  Tamás felmordul és egy jól irányzott mozdulattal belök a fülkébe és utánam lépnek ők is.  Alig záródik be az ajtó mind a hárman nyulunk a földszint gombja felé.  A csöndben csak hangos zihálásunk hallatszik. Leérve rohanok kifelé. Nem érdekel a portás elképedt tekintete, ahogy hármunk után bámul. . . .

Hanna 

-          Ez tetszik neked mi?  - vigyorgok Julcsira aki nagyon élvezi ahogy a hintával szinte repül. 

Figyelem a széles vigyort a kis arcán, ahogy tele szájjal nevet, és a szívem hevesen verni kezd. Istenem, de szeretném ezt a mosolyt látni egy szürke szemű, kicsit vöröses hajú kis krapek arcán!  Annak a pasinak a másáén aki most ezerrel repeszt felém Tamással és Zalánnal a nyomában.

Először felnevetek futó alakjuk láttán, és az alig 3-4 méterre Emmára és Ashleyre pillantok akik meglepve néznek végig vihogó korpuszomon, de aztán elkomolyodom Robert eszelős tekintete láttán. 

Látom ahogy közeledik, ahogy megtorpannak Emmáék mellett, látom ahogy idegesen körülnéznek, és látom ahogy Robert felém rohan.

Szinte megfagyok a tekintetétől, mozdulni sem merek aminek következtében a felém libbenő Julcsi hintástól hasba rúg. De ekkor már mellettem állnak. Emma kikapja Julcsit a hintából magához szorítja és Tamás maga után húzza őket.  Teljesen elképedten meredek rájuk, látom, hogy mozog Robert szája, és biztos vagyok benne, hogy kiabál rám, de nem fogom fel csak bámulok rá meredten.  Ekkor Zalánnal együtt elkapják a kezemet és maguk után rángatnak. Ashely döbbenten mered rám, miközben Zalán mellett rohan.

Pillanatok alatt az épület előcsarnokában vagyunk. Tamás valamit mond a portásnak aki ijedt képpel mered ránk, majd felkapja a telefont és tárcsázni kezd.

Julcsi üvölt, és minden tekintet rám mered. Én meg csak bámulok magam elé értetlenül.

Aztán pillanatok alatt a lakásban találjuk magunkat. Zihál mindegyikünk, mint egy komplett tüdőszanatóriumra való vastüdő menekült! 

-          Mi a frász bajotok van? – kapkodok levegő után – Meghibbantatok?

-          Mi van szerepre készültök? – hörgi Ashley is – Robert valami viking asszonyrablót fogsz alakítani és arra gyúrsz, vagy mi a túró ütött belétek?! Normálisak vagytok?

-          Ez meg mi volt? – nyöszörgi Emma – Eszeteknél vagytok?  A homokozó cuccokat is lent hagytuk!

-          Leszarom! – csattan Tamás hangja, majd hozzám fordul – Jól vagy?

-          Mér ne lennék jól? Mi van azt hiszitek, hogy megtámadtak a homokmanók a játszótéren ? Mi a franc bajotok van? – förmedek rájuk – Robert válaszolnál?

De ő nem szól egy szót sem maga után húz a nappaliba és felkap pár képet és a kezembe nyomja őket.

Na most tényleg nem kapok levegőt, és érzem, hogy minden csepp vér kifut az arcomból.

Zalán

Figyelem őket.  Hanna teljesen össze van zuhanva, és értetlenül néz maga elé, mint aki nem akar hinni a fülének.  Robert a nyomozónak válaszolgat.  Ashley ül mellém és szinte kapaszkodik a kezembe.

-          Ez azért durva. Nem szeretnék a helyében lenni!  - mutat a húgom felé.

-          Nem vettetek észre semmit?

-          Zalán egy kisgyerekekkel és szüleikkel tömött játszótéren voltunk!  Azon kívül, hogy két krampusz hajba kapott egymással a homokozó lapátért nem történt semmi az égvilágon! Emmával beszélgettünk illetve fényképeztük Julcsit ahogy Hannával csúszdáztak, meg hintáztak!

-          Fényképeztek? – fordul hirtelen felénk a nyomozó – Készítettek képeket mialatt lent voltak? Megkaphatnánk a felvételeket?  Hátha találunk rajtuk valami értékelhető nyomot! Talán látunk valamit rajtuk.

-          Persze, mindjárt hozom a telefonomat – áll fel a feleségem, és a vendégszobából kilépő Emmának is szól, hogy kellenének a képek.

Kisvártatva, egymás hegyén-hátán  mindannyian a nyomozó laptopját bámuljuk, amelye rátöltötték a két telefonról a készített képeket.

-          Nem lát semmi különöset? – fordul Hannához a rendőrtiszt – Arcot amelyet esetleg látott már? Vagy valakit aki gyanúsan viselkedett?

Hanna csak  a fejét rázza, és meredten nézi a képernyőt, mialatt Ashelynek és Emmának is felteszik ugyanezeket a kérdéseket.

Hirtelen Hanna zihálni kezd, felpattan és kirohan a teraszra. Automatikusan pattannék fel, hogy utána lépjek, de Ashley megfogja a kezem.

-          Nem Zalán, ez Robert dolga. – néz rám figyelmeztetően, mire bólintok és igyekszem a  nyomozóra figyelni, akinek most jelentenek a kollégái akik a kisegítő portást illetve a játszótéren tartózkodó személyeket kérdezték ki. Fél szemem azonban a teraszon van. Látom, hogy Hanna őrült mérges, kiabál, kapkod a levegő után, Robert csak próbálja nyugtatni, ami jelen pillanatban csak olaj a tűzre, mert Hanna szinte tombolni kezd. Felkap egy üveget, amit a teraszon hagytunk, és teljes erejéből a falhoz vágja.  Mindannyian felkapjuk a fejünket a hangra.

Robert ráüvölt, mire Hanna elsírja magát és szinte összezuhan. Robert hozzálép és magához szorítja, nyugtatja, beszél hozzá és simogatja.

Elszorul a torkom.

Robert

-          Nyugalom!  Nyugi! Minden rendben lesz! 

-          Hogy lenne minden rendben amikor egy elmebeteg van a nyomomban, és fogalmam sincs róla, hogy miért?! – zihálja – Én ebbe bele fogok bolondulni Rob! – motyogja a mellkasomba.

-          Nem, nem fogsz belebolondulni, mert itt leszünk veled.

-          Ki lesz itt velem? Neked interjúid vannak, TV szereplésekre kell menned, aztán ott a kézlenyomat ceremónia holnapután a bemutató. . . – sorolja a rám váró programokat – Nem tudsz velem lenni Rob, és én nem is akarom, hogy állandóan  . .  azonkívül nekem is van munkám  . . .

-          Te most ugye nem gondolod komolyan, hogy bemész ezek után dolgozni?

-          Miért ne mennék be dolgozni? – mered rám döbbenten.

-          Mond normális vagy? Ide is bejött, a munkahelyeden pedig még ennyi biztonsági intézkedés sincs, mint itt! Nem volt elég figyelmeztetés a motorod?!  Nem Hanna nem mész be dolgozni! Holnap bemegyünk beszélünk a főnököddel, ha elengednek akkor megoldjuk valahogy hogy itthonról tudj dolgozni, ha nem akkor pedig felmondasz! – közlöm ellentmondást nem tűrően, mire felháborodottan tiltakozásra nyitja a száját – Nem! Erről nem nyitok vitát! Ne is ellenkezz! – közlöm és bemegyek a nappaliba, mert az idegeim vitustáncot járnak! Ha most nekem még nekiáll vitatkozni, nem tudom mit csinálok vele!

-          Mi van? – néz rám a bátyja.

-          Menj beszélj vele, mert esküszöm. . . nem tudom mit csinálok vele!  Be akar menni dolgozni.

Zalán felhúzza a szemöldökét, nagyot sóhajt és kimegy hozzá.  Látom, hogy vitatkoznak, Zalán érvel, Hanna meg hevesen gesztikulálva ezerrel mondja a magáét!

Ashely ül mellém és figyeli ő is őket.

-          Nem irigylem Rob. Szereti csinálni a munkáját. Lent pont arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy a közvetlen főnöke egy dísztök a munkát nagyon szereti csinálni, élvezi, még ha sokszor órákat kell túlóráznia. Szeret emberek között lenni, ismeretségeket kötni, a kihívásokat legyőzni.

Nagyot sóhajtok és a kezembe temetem az arcom.

-          Tudom Ash, de meg kell értenie, hogy nem tehet meg mindent amit akar, mint azt a jelen helyzet is mutatja. Én szeretném a legjobban, hogy jól érezze magát, mert tudom hogy kellenek neki a kihívások, ahogy neked és nekem is  kell az hogy egy egy szerepnek megfeleljünk. Én értem őt, de neki is meg kell értenie, hogy most veszélyben van!

Ekkor Zalán lép be és nagyot sóhajtva lerogy mellénk.

-          Mi van? – nézek rá.

-          Semmi, hiszti ezerrel. Majd lenyugszik. Hagyd most. – szól, amikor fel akarok állni, hogy kimenjek hozzá.

Csengetnek.

Remélem reményeim meghallgatásra találnak és azok jönnek akiket várok. Ajtót nyitok, és megkönnyebbülten felsóhajtok amikor meglátom a két várva várt alakot az ajtó előtt állni.

Hanna

Jaj hagyjanak már békén! – dühöngök magamban, amikor meghallom, hogy a teraszajtó újfent nyílik.

-          Megértettem! – morranok fel hátra sem nézve – Hagyjatok már békén!

-          Ennek őszintén örülök angyalkám! – szólal meg egy régen hallott hang, mire mint akit megcsíptek úgy fordulok hátra.

-          Quinnie! – kiálltok fel és már a nyakában lógok régen látott barátnőmnek – Úristen Quinne!  Hogy kerülsz te ide?!

-          Hát az úgy volt, hogy a kedves férjed, két órája felhívott, hogy nagy gáz van, segítség kéne. Tudja, hogy csak hatodika után érek rá, de amíg nem tud melléd szerezni valaki addig tudnék-e a bőrödre vigyázni?  És mivel Gordonnal történetesen itt voltunk New Yorkba. . .

-          Eljöttél . . . – suttogom.

-          Igen el. Azért vannak a barátok, hogyha gáz van akkor itt legyünk. És mondjuk az sem mellékes, hogy Rob egy hetes Hawaai utat fizet nekem érte!  - nevet fel azzal a jellegzetes Quinnies vigyorral.

-          Nem mondod? – kacsintok rá és átölelem.

-          De mondom. És ha már itt tartunk akkor le kell, hogy csesszelek kiscsillag!  Mond normális vagy te?  Mi a francn . . . .

-          Tudom, Quinnie! Tudom, hogy igaza van, de olyan rossz érzés, hogy sehol nem felelek meg! 

-          Miért ne felelnél meg kicsim? – hallom meg magam mögött Robert hangját. 

-           Azért mert mindenhonnan rövid időn belül eljövök!  Az ABC-nél is imádtam a munkám és . . .

-           . . . beteg lettél Hanna! – morran fel Rob – Nem az miatt jöttél el mert te nem akartál dolgozni! – simogatja meg a fejemet.

-          . . . .de  . . .

-          Nincsen de! – szólal meg Zalán is.

-          Remek! – morranok fel.

-          Ne legyél hülye! – dörren rám a bátyám.

-          Nem vagyok hülye! És ha lehet akkor ne álljatok neki mindannyian szövegelni, mert tisztában vagyok vele, hogy fel kell mondanom! De én úgy szerettem csinálni! – sírom el magam – És utálom, hogy egy köcsög állat miatt . . . . ÁÁÁÁÁ . . .. hagyjuk!

-          Rendben, hagyunk. – emeli fel a kezét Robert, - de most be kellene jönnöd, hogy beszélni tudj a nyomozóval. 

* * *

Két nap telt el a fényképek óta. Két nap és az én világom újra a feje tetejére állt!

Roberttel bementünk a munkahelyemre, hogy beszélni tudjunk a feletteseimmel. A közvetlen főnököm szinte örült a fejleményeknek, vagy ha nem, akkor nagyon jól titkolta elkeseredettségét, mert nem tudta a vigyort levakarni a képéről. 

A személyzetisek sajnálták, hogy eljövök, mert megvoltak velem elégedve, sőt hogy még inkább elkeseredjek közölték, hogy küszöbön állt az áthelyezésem egy másik osztályra. De mivel nem tudtuk megmondani, hogy meddig tart körülöttem ez az őrület, és nekik most kell az ember . . . . hát így fájón, de elfogadták a felmondásomat.

És most itt ülök, egy átkozott gépen L.A felé tartva.

Haragszom az egész világra, és haragomat, csalódottságomat pont azon vezetem le akin éppen nem kellene, mert kiáll mellettem, akihez tegnap óta alig szóltam, aki még most is simogatja megnyugtatóan a kezemet.

De bennem ádáz harc dúl, mert dühöngeni szeretnék, kiabálni, ugyanakkor tudom, hogy pont ő az aki ezt nem érdemli meg!  Tudom.

Tudom.

És mégis dacosan hallgatok még akkor is, amikor elköszönünk testőreinktől, és ő  kinyitja az ajtót és belép előttem a L.A-i  házunk ajtaján.

Látom, hogy sandán méreget, hogy most szóljon-e hozzám vagy sem, és inkább nagyot sóhajtva úgy dönt, nem szól egy szót sem.  És én utálom magam nagyon! Mert pont őt bántom. 

Nagyot sóhajtok, és elindulok fel Robert után az emeltre, hogy kipakoljam bőröndjeinket. Ő leteszi őket, és egyetlen szó nélkül ott hagy, ami rosszul esik, de én tehetek róla.

Bömbölve állok neki kipakolni, rendezkedni, és szentül elhatározom, hogyha végeztem lemegyek és bocsánatot kérek tőle. Amikor már mindent elpakoltam, friss ágyneműt húztam, addigra összeszedtem minden bátorságomat, hogy lemenjek.  Telefonál a nappaliban.

-          Rob! – lépek felé, de int hogy most ne, most beszél, ezért inkább elballagok a konyhába, hogy igyak.

Steph rendes volt mert gondoskodott róla, hogy mire ideérünk fel legyen töltve a hűtőnk. A narancslét töltöm egy pohárba amikor Rob belép  utánam.

-          El kell mennem nem tudom mikor jövök! Szia! – közli és lelép.

Ezt megérdemeltem.

Nagyon. 

Egy hülye hisztis picsa vagyok!

Nagyot sóhajtva kimegyek a kertbe.

New Yorkhoz képest meleg van. Nagyon meleg, szinte ömlik rólam a víz, és elhatározom, hogy feltöltöm a medencét.

Amíg  folyik a víz, nekilátok a gyomlálásnak. A füvet ugyan nyírták rendszeresen, de a kerítés melletti ágyásokban azért van mit tenni. Terápiás célzattal nekilátok a gyomlálásnak.

Órák telnek el, de csak tépkedem a gazt, rajtuk töltöm ki minden mérgemet, frusztráicómat. Nagyot sóhajtok, és kirángatom a pólómat a rövidnadrágból és a mellem alatt megcsomózom, miközben a fülemben dübörög az AC DC.  

Agyalok.

Valamit csinálnom kell. Valamihez kezdenem kell, mert megfogok hülyülni! A zsebemből előkotrom a telefonom, és  hívom Vandát.

 Alig beszéltünk  10 percet, és  lehiggadok.  

Lesz munkám, lesz dolgom, lesz mint csinálnom.

Vanda megnyugtat, hogy a könyvvel kapcsolatban ezernyi találkozóra van igény, ezért ő most végre akkor beleveti magát a szervezésbe, hagyjam békén dolgozni!

Napok óta tartó rosszkedvem elillan, és megnyugszom, sőt jókedvem kerekedik, olyannyira, hogy felhangosítom az i-podon a zenét és táncolni kezdek, miközben ezerrel énekelem én is  a Trainnel a Drive By-t.

Robert

Úgy döntök,  hogy a terápiás célzatú találkozót áthelyezzük a srácokkal hozzánk. Sam, Tom, Marcus, Bobby már megérkeztek, mivel meghívtam őket a holnaputáni  ceremóniára, ami során kéznyomatot hagyok az utókornak.

Most Tom kis szállodai szobájában szorongunk.

-          Te Rob nem kéne, beszéljetek inkább! Holnap átjövünk. Sisi is nagyon hisztis bír lenni ha valami baja van . . .

-          Nem Tom! – közlöm ellentmondást nem tűrően - Hanna max elvonul, ha nem tetszik neki a helyzet.

-          De . . .

Leintem, és belépünk a srácokkal a házba.

-          Hanna! – kiáltom el magam – Megjöttem átjöttek a srácok is!

-          Lehet, hogy itthon sincs! – mormolja Tom ekkor Bobby aki a teraszajtónál áll elfüttyenti magát,

-          Itthon van!  Határozottan itthon van! – vigyorogja és kifelé mutat.

Pillanatok alatt belém fagy a szó is amikor meglátom kint a feleségemet!  Barátaim szemei kocsányon lógnak ahogy nézik az asszonyt, aki farmer rövidgatyában és a melle alatt megcsomózott pólóban sasszézik a medence szélén, miközben énekel és ezerrel tekeri a csípőjét!

-          Azt a rohadt! – nyög fel Sam is, mire elborul az agyam és felszisszenek.

-          Na nem! – nyögök fel, amikor az asszony fenékrázásba, és csípő ringatásba kezd!

Az én feleségem! Ne bámulják! Még ha a barátaim is!

Észre sem veszi, hogy elhúzom az ajtót, hiába nyikorog, meghallom ahogy teli torokból énekel. Mögöttem Samék somolyogva nézik, ahogy a locsolócső felé veszem az irányt.

Bosszú babám!  Itt a bosszú ideje! 

Felkapom a locsolócsőt és a nekem háttal álló Hanna felé irányítom a vízsugarat. Kárörvendve látom, ahogy levegő után kapkod, és szinte megmerevedik, majd felháborodva fordul felém.

-          Robert Thomas Pattinson! – kiált rám és én látom a vidámság szikráját fellobbanni azokban a barna szemekben! – Kinyírlak! – visítja és egyetlen mozdulattal rám veti magát úgy, hogy mind a ketten a jéghideg vízben kötünk ki.

-          Basszus! – kapkodok levegő után- Normális vagy asszony?! – de ő válasz helyett a számra tapad és őrülten csókolni kezd, miközben lábait a derekam köré fűzi, és kezei a hajamat túrják.

Szinte felforralom magunk körül a vizet mert elkap az eszeveszett vágy, hogy most itt azonnal az enyém legyen! 

Hanna

Alig kapok levegőt, olyan szenvedéllyel csókol, és én csak viszonozni tudom!

-          Figyelj Sam, hozz már a konyhából egy –két sört, meg pattogatott kukoricát, ingyen pornó! Ne hagyjuk már ki! Ilyet nem mindennap lát az ember!

Szinte megfagyok Robert karjai között Marcus hangját hallva. Fülig vörösödve nézek oldalra.

-          Na ne! – sóhajtok fel amikor 4 szempár néz velem farkasszemet. 4 nagyon kaján szempár.

-          Miattunk ne hagyjátok abba! – röhögi Sam – végre kezdett izgalmas lenni!

-          Ti meg hogy kerültök ide?- nyögöm ki

-          A férjeddel kis csillag!  - röhög rám Bobby is – Igaz Robi fiú? – vág egy marék kukoricát Robhoz, mire a férjem felnyög.

-          Kellett nekem ezeket a marhákat ide hívni! – morogja és magához szorít.

-          Ennyire ne szeress minket! – röhögnek fel mind a négyen. – Nem azért, de nem kéne onnan kimásznotok? Jó meleg van, de ez a víz rohadt hideg!

Robert tragikusan felsóhajt és végig mér. A pólóm átázott, és tisztán látszik a mellem. Robert felnyög, amint meglátja ágaskodó mellbimbóimat.

-          Maradj itt! Fordulj el mindjárt hozok ki egy töröközőt! – mormolja – Nem hiányzik, hogy ezek az ökrök lássák ami az enyém! Csak az enyém! – felkuncogok, mire végigsimít az arcomon, és kimászik a medencéből.

-          Na de Rob!  Ilyen hamar feladod, régi cimboráid még ennyit sem érdemelnek meg?! – heccelik Robertet, aki viszont dünnyög csak az orra alatt, és csöpögve a lenit fürdő felé veszi az irányt.

-          Segítsek Hanna? – nevet fel kajánul Bobby és a kezét nyújtja felém.

-          Nem köszönöm! – mosolygok rá kissé kínosan.

-          Majd én segítek kösz Bobby! – mormolja Rob és  elém áll, hogy takarjon amíg kihúz a vízből majd a vállamra teríti a hatalmas fürdőlepedőt.

-          Egy perc és jövünk! – mormolja Robert feléjük fordulva – Sör a hűtőben! Szolgáljátok ki magatokat! Mindjárt jövünk!

-          Csak nyugodtan gyerekek!  Robert nem elkapkodni, csak alapos munkát végezni! 

Az orra alatt morog, miközben rángat maga után. A fenti fürdő felé csattogunk. Nem merek megszólalni, hogy lent is van egy fürdőszoba. 

Felérve gyorsan lekapkodom magamról a ruhát, és beállok a zuhany alá. Elszorult torokkal várom, hogy Robert mellém lép-e. Nem kapkodja el a vetkőzést, és én inkább elfordulok, mert nem akarom látni, hogy ott hagy, hogy kimegy.

Csak magamnak köszönhetem! Csak magamnak! Egy hülye idióta liba vagyok! Csak állok a zuhany alatt és hagyom a könnyeim összekeveredjenek a rám záporozó vízzel, amikor megérzem hűvös bőrét hozzám simulni, és száját a nyakamon kószálni.

-          Rob! – suttogom hitetlenkedve és megfordulok ölelésében – Ne haragudj! Én . . .

-          Sss – suttogja – Nem kell magyarázkodni, én is így viselkedtem volna, ha mindent fel kellett volna adnom!

-          Ne haragudj! Én hülye voltam, hülyén viselkedem!

-          Valóban, de nem érdekes! Viszont kicsit kompenzálhatnál!  - csap le a számra és csókol meg vadul,  úgy, hogy a falnak tántorodunk

Megszűnik körülöttünk a világ.

Tom

Elhűlve hallgatjuk Robék meséjét az utóbbi hetek történéseiről.

-          Akkor te most felmondtál?

-          Igen – válaszol Hanna, miközben a martinis poharat fogatja a kezében.

-           És mint mond a rendőrség? Találtak valamit? – szólal meg Marcus is.

-          Egyenlőre sötétben tapogatóznak. – válaszol Robert – Kikérdeztek mindenkit a környezetünkben, és ők is azt javasolták Hannának, hogy utazzon el egy időre. Kézenfekvő volt, hogy idejövünk.  Nekem amúgy is mindjárt itt a BD bemutató, ha el kell utaznom, akkor itt lesz Quinnie vele ha bárhova akar menni.

-          Figyeljetek, ha kell mi is tudunk segíteni, mi is tudunk rád vigyázni – ül Hanna mellé Sam és átöleli a vállát. – A három testőr +1 rendelkezésedre áll!

Figyelem Robot, ahogy  a feleségét nézi aki küzd a könnyeivel. Sután megsimogatom Hanna kezét, mire megszorítja azt.

-          Köszönöm fiuk! – suttogja – Na és kivel mi van? – emeli fel a fejét és vigyorog ránk.

Robert

Persze azonnal elkezdődik egymás szívatása, a céltábla Tom. Az asszony mellé ülök, és magamhoz húzom.

-          * Képzeljétek mit hallottam az éjjel!  - röhög fel Bobby – Ezeknek a szobája – mutat Tomra – mellettem van.  Amikor már két órája fürödtek és megittak egy egész üveg pezsgőt, a második óra táján csak ez hallatszott át a falon  „Jaj de kicsike! Töppedék! Kis vacak! Kis haszontalan! Morzsácska! ” – felröhögünk, mire Tom arca vörösödni kezd.

-          Figyelj ne legyél öngyi ezt miatt! – vágja hátba Sam – mert meg lehet hosszabbítani a töppedéket egy spéci ketyere segítségével. Ez valami acélgyám féle. Ráhelyezed a mini szervet, a húzóhurkot rögzíted a makkod tövében aztán mehet a növelés! Ha naponta három órán át nyújtod két hónap alatt két és fél centivel hosszabbodik. 

Felröhögünk.

-          Az annyi mint . . .  – vihog mellettem fel Hanna - Szorgalmas gyakorlással négy és fél méterig, némi túlzással  öt méterig is felmehetsz cirka 30 év alatt. Ha Siennának az is kevés lesz keressen más partit!

-          És ha kihagy egy napot? – érdeklődöm – Kezdheti elölről?

-          Nem fog túlzottan elvékonyodni? – adja az aggódót Marcus is.

-           Ne bánkódj Tom, ugrókötélnek akkor is jó lesz! –  nevet fel Hanna  és  sző szerint  fuldokolni kezd mellettem.

-          Vagy cérnának, és majd azzal varrja fel a sliccgombot! – szólal meg Bobby újból

-          Az ugrókötél praktikusabb! – érvel mellettem az asszony – Egy ötméteressel egy játszótérnyi gyerek ugrálhat egyszerre!

-          Kopjatok le rólam! Jó! – üvölti Tom – Amit ez a marha kikémlelt nyilván az üvegpoharat a falra szorítva, az arról szólt, hogy aznap már túl votunk  a sokadik meneten és átmenetileg szünetelt a . . . a. . a

-          A töppedék? – segíti ki Tomot Bobby.

Na ezen a ponton felsírok. *.( dőlt betűs részek: Vavyan Fable: Apád, anyád ide lőjön! c. könyvéből idézve)

Az egész banda szó szerint röhög, még Tom is aki most Hanna felé fordul és rá mutat.

-          Benned most csalódtam! Nagyot csalódtam!

-          Bocs Tom, de ez most olyan magas labda volt, amit nem lehetett kihagyni!

-          Jól van! Jön még kutyára dér! – vigyorog Tom – Nekem mennem kéne, Sisi, mindjárt megjön. Elmehetnénk valahova igazán.

Kérdőn nézek Hannára.

-          Menjünk?

-          Mehetünk? – kérdez vissza – Nekem lenne kedvem hozzá, ha nem leszel itthon, úgyis szobafogságra leszek ítélve. Jó lenne kimozdulni.

-          Tényleg Hanna! – te jössz az ünnepségre, vagy ott sem jelenhetsz meg? – fordul felé Tom mire kifut minden vér a fejemből, csak ezt az egy kérdést ne tette volna fel!

-          Nem tudom Tom. . . – motyogja Hanna – Nem tudom, én szeretnék ott lenni de . . .

Állunk a Julius kerthelységében, Hannát magamhoz húzva, miközben a többieket figyeljük nevetve, hogy hogyan baromkodnak.

Hanna a derekamat átölelve áll. Érzem, hogy feszült. Feszült mióta eljöttünk otthonról, feszült mióta Tom feltette a kérdést.

-          Megoldjuk! – túrok bele a hajába - Megoldjuk. Ott leszel velem, mert nagyon szeretném, hogy velem legyél!

-          De . . .

-          Ha kell akkor 5 – 10 -15 biztonsági embert is felfogadok! Nyugi kicsim!

-          De holnap jönnek anyukádék is, és nem akarom nekik elmondani, hogy mi zajlik körülöttünk, mert akkor anyuék is tudni fogják és most egyáltalán nem hiányzik, hogy Apu egy szívroham után repülőre üljön!

-          Hát nem – dörmögöm – Márpedig ha megtudja a jó isten sem tudja visszatartani attól, hogy eljöjjön! Kitalálunk valamit! Nyugi.

-          Így is meg kellett esketem Emmáékat, hogy nem mondanak neki semmit! És utálom ezt az egészet, hogy nem mehettem el Apukámat meglátogatni! – sírja el magát – Pedig annyira aggódom miatta Rob!

-          Kicsi, beszéltünk vele, két napja történt, jól van! Ha ennek vége, esküszöm, hogy elmegyünk hozzájuk, de most hetekre be vagyok táblázva előre!

-          De ha te végeztél a promóval addigra meg nekem szervezett le Vanda egy csomó interjút, olvasótalálkozót! Nem fogunk tudni elmenni hozzá! Nem láthatom az Apukámat! – motyogja de nem néz rám.

-          Megoldjuk valahogy Hanna. Nyugi.

Claire

/két nappal később /

-          Én nem értem ezt Richard! – fordulok a férjemhez – Hanna nem hajlandó közösködni velünk? Talán szégyell minket, hogy nem jön ki?

-          Claire! – morran rám – Ne gyárts nekem itt elméleteket feleslegesen!

-          Hidd el Richard a gyerekek között valami feszültség van! Érzem! Nézd meg ezt a képet is! – dugom a férjem orra alá a gépet Robert rá sem néz Hannára, az meg csak feszülten mosolyog! Itt valami baj van érzem! 

-          Jaj fejezd be asszony a károgást! – morog rám Richard, majd feláll ,hogy helyet adjon Taylor szüleinek.   – Mosolyogj inkább, az egész világ néz, hogy itt morogsz az orrod alatt kedvesem!

Nevetni próbálok, és pár szót beszélgetek a mellettem ülő Kristen szüleivel és bátyjával, de az agyam jár.  Miért nem jön ki Hanna? Ennyire nem kíváncsi Robertre? Ennyire nem tud örülni a sikerének?  Féltékeny esetleg? Nem értem, egyszerűen nem értem!

Taps hallatszik, mire felkapom a fejem és eláraszt a büszkeség ahogy a sudár, vékony eszelősen jóképű fiamat nézem! 

-          Istenem ezt is megértük!  - dőlök Richárd vállához aki szintén végtelen büszkeséggel nézi a gyereket.

Robert nevetve néz ránk, miközben a betonba nyomja a kezét, én vadul kattintgatok a kezemben lévő géppel.

 Az emberek kiabálnak, vakuk villannak, és ő elnéz a mozi bejárata felé és boldogan mosolyog. Követem pillantását, és meglátom a menyemet,  ahogy két nagydarab fickó közrefogja, akik a tömeget pásztázzák, miközben Dean Robert közelében teszi ugyanezt. 

Hirtelen görcsbe rándul a gyomrom.

Itt valami nagyon nincs rendben!

Nagyon nincs!

Richard

-          Richard! – húz félre az asszony - Egész délután figyeltem a gyerekeket, és egyre inkább az a  meggyőződésem, hogy itt valami nagyon sántít! Itt valami gond van! Nézd meg ezt! – mutatja felém a gépet.

Oda pillantok. Robert öleli át Hannát miközben a mozitól  jönnek a kocsihoz, ami ide hozta őket az étteremhez.

-          Nem tudom Claire én nem látok ezen semmi különöset! Semmit – vonom meg a vállam  - azon kívül hogy a menyemen nagyon jól áll ez a kis lila ruha, és el kell ismernem hogy a gyereknek nagyon jó az ízlése nők terén! Bár ezt tőlem örökölte! – bököm oda az asszonynak, mire az elneveti magát de nem tágít.

-          Nézd meg Richard! Mind a kettejüknek az arcán kényszerű a mosoly, és a megszokotthoz képest is sok körülöttük a biztonsági ember!

Tüzetesen megnézem a képeket amiket Claire pörget előttem. Itt az étteremben is feszülten viselkedtek, pedig itt tényleg a barátok, rokonok, szülők vagyunk itt.

-          Hm!  Lehet, hogy igazad van! Este leülünk és beszélünk velük rendben?

-          Rendben. – sóhajt fel Clare – Ne legyen igazam Richard, ne legyen igazam.

Robert

Feszülten ülünk a kocsiban. Hanna hozzám bújva idegesen morzsolgatja a kezem.

-          Érjünk már haza!  Otthon biztonságban leszünk! – mormolja – Annyira szeretnék végre nyugodtan aludni, egy egész éjszakát végig aludni.

-          Túl leszünk ezen is kicsi. – puszilok a hajába – Itt biztonságban vagyunk.

-          Tudom. Csak tartok kicsit anyukádéktól. . . – mormolja

-          Miért? – nézek rá fürkészőn – Történt valami?

-          Nem semmi, csak egész nap olyan furcsán méregettek mind a ketten. Szerintem sejtenek valamit Robert.

-          Őszinte leszek nyuszi, szerintem is. – mormolom – Anyu előtt nincs titok, mindent kiszagol!

-          ŐLehet, hogy el kellene mondanunk nekik, csak félek, hogy elmondják Apuéknak. . . . – suttogja – és Apának ez most . . . nem akarom a szüleimet megbántani, azzal hogy nem mondom el, de attól is félek, hogy Apu nagyon felizgatná magát rajta. . .

-          Tudom szívem! Most nyugodj meg nemsokára otthon vagyunk!

Alighogy kimondtam már meg is álltunk a házunk előtt. Dean és Martin kiszállnak, hogy ellenőrizzék, hogy minden rendben van-e és csak az után jönnek vissza értünk a kocsihoz.

-          Gyertek tiszta a levegő – kacsint ránk Dean.

Richard

Összenézünk az asszonnyal amikor meglátjuk, hogy mi történik a ház előtt.

-          Ez furcsa, ilyen régebben nem volt! – motyogja az asszony amin felidegesedek, mert igaza van.

Megállok a ház előtt, és a gyerekek után megyünk be a házba, azaz csak mennék mert Robert halálra vált arccal fordul felénk és Hanna is az ájulás szélén áll kezében egy borítékkal. Robert szinte félrelök amikor Dean után rohan.

-          Mi történik itt?! – csattan fel az asszony, de nem tudok válaszolni, mert a menyemhez ugrok, aki már szinte zöld színben játszik és reszket.

* * *

Alig 4 óra telt el, és választ kaptunk az összes kérdésünkre.

Teljesen ledöbbentem, és Claire is szótlanul ül mellettem. Robert szokásától eltérően nem sörözik, hanem egy pohár konyakot kortyolgat, Hanna pedig még mindig sápadtan kapaszkodik kétségbeesetten Robert kezébe.  Az FBI most ment el. Csak négyen ülünk jelenleg a nappaliban, és meg kell, hogy mondjam a döbbenetem határtalan.

Ekkor Dean és az FBI egyik tisztje lép be.

-          Hanna, Robert az FBI-osokkal azt beszéltük, hogy biztonságosabb lenne, ha egy jobban őrizhető helyre mennétek. Itt annyi lehetőség van arra, hogy megbújjon . . . .

-          Akkor pakoljunk? – néz rá a fiam Deanra.

-          Igen, Uram – szólal meg mély hangon az FBI-os férfi – Pár dolgot össze kellene pakolniuk ami feltétlenül szükséges. Elnézést még be sem mutatkoztam. Konrad Simms vagyok.

-          Jó estét! Robert Pattinson – fog vele kezet a fiam – ő itt a feleségem Hanna Pattison, ők pedig a szüleim Richard és Claire Pattinson.

-          Örvendek! – fog velem is kezet a férfi.

-          Nos, amíg a kollégáink felveszik a kapcsolatot a New Yorkiakkal addig én leszek a hölgy árnyéka. – mosolyog kedvesen a menyemre aki nagyot nyel.  – Nyugodjon meg hölgyem biztonságban lesz.

-          Mr. Simms! A kollégái NYC-ben is ezt mondták, és most mégis kaptam egy újabb levelet amelyben ma alig pár perccel a hazaérkezésünk előtt készült képek voltak! Az az ember követ engem, és meg akar ölni!  De miért?! Én nem csináltam semmit! – sírja el magát Hanna, mire szabályosan összeszorul a gyomrom.

-          Nézze asszonyom . . .

-          Hanna, kérem csak szólítson Hannának, nem vagyok asszony, - tiltakozik, mire Rob rásandít – na jó az vagyok, de . . .

-          Értem rendben Hanna! – nevet rá a tiszt – De akkor ha kérhetem szólítson Konradnak – Hanna keservesen elhúzza a száját egy mosolyfélre – Ezeknek az embereknek nem kellenek okok, ők teljesen irracionálisan működnek! Ne keressen okokat, mert azok a legtöbb esetben nincsenek. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy Mr. Pattinson – bólint Robert felé 

-          Rob. . . csak Rob.

-          Rendben – mosolyodik el a tiszt – szóval Robert egyik elvakult rajongójáról van szó. Van valaki akivel esetleg meggyűlt a bajuk az elmúlt pár hónapban, egy évben? Nem jut eszükbe senki?

-          A kollégáinak elmondtuk már, hogy volt egy kollégám aki meg akart erőszakolni, Greg Hamilton, de neki már utána néztek, és  4 hónapja meghalt egy autóbalesetben, másról pedig nem tudok.

-          Rendben, most kérem pakoljanak össze pár cuccot amire szükségük lehet pár napig.

-          Rendben. – motyogja Hanna és engedelmesen elindul az emeletre, ekkor Robert felénk fordul

-          Apu a legjobb lesz, ha ti sem maradtok itt. Nem lehet tudni, hogy mit fog művelni az a . . . – látom, hogy erővel próbálja nyugtatni magát – Szóval foglaltam nektek egy szobát a Chateau Marmontba. Mi nem tudom, hogy hol leszünk elszállásolva

-          Ezt nem mondhatom meg Uram, de bármikor találkozhatnak a fiatalokkal. Dean és Martin Robertet védi továbbra is, és Hannának pedig én leszek az árnyéka Miss Mcallisterrel egyetemben.

Döbbenten nézek Robra.

-          Ki az a Miss. McAllsiter?

-          Quinnie az  Apu- kacsint ránk Robert

-          Jézusom! – sóhajtok fel – Akkor annyi annak a pasinak! Quinnie már a dumájával elintézi!

Felnevetünk és Robert is elindul Hannának segíteni.

Hanna

-          Megőrülök Quinne! Megőrülök! Én már nem bírom ezt a bezártságot!

-          Nyugi kisanyám! Nyugi! Konrad szerint már közel járnak az ipséhez.

-          Napok óta ezt mondják Quinne! Napok óta! 

-          Atya isten! – visít fel a röhögéstől Quinnie és maga mellé ránt – Eszelős az urad!  Ekkora bénát!  Baszki szólj rám, hogy ne felejtsek el neki célbalövésből edzést tartani!

Kíváncsian rogyok le a testőröm és egyben barátom mellé a fotelba és én is elnevetem magam.

-          Jézusom Rob! Ezt nem hiszem el!  - vihogva nézem, ahogy szerencsétlenkedik azzal a nyíllal. Jimmy Fallon is alig tudja a röhögést visszatartani amikor látja bénázását.

-          Hát az uradból sem lesz Ámor nyilasa az bitti! Hogy tud egy pasi ennyit bénázni?  Az ágyban is ennyit szerencsétlenkedik? – mered rám Quinne.

-          Nem életem, ott olimpiai bajnok! – csattanok fel – Nem bírom Quinne! Nem bírom már a bezártságot! Nem lehetne, hogy csak egy kicsit kimenjünk a városba? Emberek között szeretnék lenni, csak egy fagyi erejéig kérlek!

-          Nem is tudom Hanna, ezt meg kell Konraddal beszélnünk.

-          Kérlek győzd meg róla! Kérlek!

-          Na jó! Meglátom, hogy mit tehetek. Átmegyek hozzá. Rendeltem fel gyümölcsöt, az ajtót csak akkor nyisd ki ha meggyőződtél róla, hogy . . . .

-          Tudom, ha meggyőződtem róla, hogy nem idegen hozza fel. Értettem.

-          Na zárd be utánam az ajtót légyszives!

-          Rendben! – sóhajtom, majd ahogy kérte, amint kilépett már zártam is be az ajtót.

Nagyot sóhajtok amikor körülnézek. Gyönyörű ez a lakosztály, tényleg nagyon szép, de most számomra egy börtön. Csak egy minden luxussal felszerelt börtön immáron 7 napja.  Robert is elutazott vissza NYC-be mert a Letterman, Kimmel és a reggeli Today showba is szerveztek neki interjúkat a Summitosok. Unalmamban míg Qiunniere várok, megnézem a vele készült riportokat, képeket

 De ahogy nézem a mimikáját, hallom a hangját, belém mar a hiánya, és úgy érzem, hogy megfulladok annyira hiányzik. Kínomban elkezdem az asztalon hagyott ropit  rágcsálni.

-          Úristen Hanna tedd le! – szidom magam – Basszus akkora lesz a fenekem, hogy nem fog rám jönni a  ruhám amit New Yorkban vettem!

Tehetetlenségemben felmorranok és mint a sarokba szorított vad, járkálni kezdek fel s alá.

-          Basszus hozzák már azokat a gyümölcsöket! Ennem, kell valamit! Muszáj!

Mintha imáim meghallgatásra leltek volna, hirtelen kopognak.

Megkönnyebbülve lépek az ajtóhoz, hogy megnézzem, hogy az állandó pincérünk hozta-e fel a rendelésünket. Megkönnyebbülten látom a férfi ismerős vonásait a kukucskálón.

Majdnem hogy vidáman nyitom ki az ajtót, de hirtelen lefagy a mosolyom, amikor látom, hogy a pincért éppen akkor fekteti le a zsúrkocsi mellé egy alak. A srác homloka véres, mellkasa zihál, és rémülten néz rám, mielőtt a férfi  a kezében lévő fegyverrel újra lesújt a koponyájára. Elveszti az eszméletét.

Dermedten állok az ajtóban, és mire megmozdulok, támadóm már az becsapódó ajtó résébe teszi a lábát.

Szívem őrült tempóban ver, szám kiszárad, nyelni sem tudok a rémülettől ami átjár amikor hatalmas erővel felrántja az ajtót.

-          Helló Hanna! – villan fel az ismerős zöld szempár, de a mosoly az kegyetlen – Régen találkoztunk!

Mozdulni sem tudok a döbbenettől, és a rémülettől ami átjár.

272470