139. fejezet: HONEYMOON

Sziasztok!



A fejezet fent!

Bocs a késésért, de nem akarta feltölteni a képeket. Megoldottam.


Pusza!


Heni

Hanna

-          Basszus, basszus, basszus! –  a lift gombját nyomogatom vadul – Gyere már, mert bepisilek!  - mormolom  miközben idegesen toporgok.

Tele a kezem a  boltban vásárolt cuccokkal, a postaládából kiszedetett levelekkel,   és a vállamról ebben a szent pillanatban csúszik le a válltáskám, mikor  végre kinyílik az ajtó. Feszülten nyomom meg a 25. emelet gombját, és visszafojtott lélegzettel nézem, ahogy egymás után villannak fel a gombok.  Idegesen felsóhajtok, amikor a negyediken megáll. Kinyílik az ajtó és mosolyogva belép mellém egy idősebb 50 év körüli nő. 

-          Jó estét! – köszön, de tekintetével úgy méreget, mint a bogarász a preparált lepkét.

Feldühít a pillantása, de mosolygok.

-          Jó estét! – mormolom udvariasan.

Csend ereszkedik közénk, miközben ismét a felvillanó kis lámákat figyelem. Idegesen törlöm le az arcomra csorgó vízcseppet. 

-          Látom elkapta az eső – néz végig rajtam, de tekintetében neki is látom a kíváncsiságot, mint sok más emberében.

-          Igen elkapott, már úton voltam, amikor nekiállt zuhogni. – mormolom mosolyogva.

Bólint.

Próbálok nyugodt maradni, pedig legszívesebben kiabálnék, hogy ne bámuljon már! 

Ember vagyok! Nő vagyok! Egy fejem, két kezem, két lábam van nekem is akár csak neki! Ja, hogy Robert Pattinson felesége vagyok?! Hát arany anyám ez pech számodra! 

-          Nos és sikerült berendezkedniük? – mosolyog újfent, és mohón várja a válaszomat.

-          Igen sikerült. – felem nyugodtan, miközben azért imádkozom, hogy maradjon csendbe, hagyjon békén, nem akarok beszélgetni.

Pisilni akarok!!!! 

Látom, hogy útitársam mély levegőt vesz, hogy újabb kérdést tegyen fel, de szerencsére ekkor csörögni kezd a telefonom. Leveleket a számba kapom, miközben fél kézzel a készülék után kutatok.  Felsóhajtok.

-          Szia! Hol a fenébe vagy? Történt valami? – mormolja a férjem.

-          Szia, nem történt semmi, a liftben vagyok, kb fél perc és az ajtó előtt vagyok.

-          Jah! – közli és kinyomja.

Se puszi, se pá, csak kinyomja.

Megvonom a vállam, de nincs időm eltenni a telefont, mert szerencsére megérkezem. Behunyom a szemem, amikor nagyot rándulva megáll a lélekvesztő, és mély levegőt veszek, hogy elköszönjek útitársamtól, aki még mindig kíváncsian méreget, de ekkor kinyílik az ajtó és ott áll vigyorogva előttem a férjem. 

Látom, hogy a nő szemei majd felfalják, de ő nem foglalkozik vele, felém lép, kikapja a kezemből a cuccok nagy részét és kapok egy őrületes csókot!

-          Kezét csókolom! – vigyorogja a kíváncsi nőre kacsintva, aki elképedt tekintettel méregeti egészen addig, amíg be nem záródik az ajtó.

Felnevet.

-          Élvezed mi? – vigyorgok rá, miközben arra várok, hogy kinyissa az ajtót.

-          Gondolhatod! – vigyorog, és kitárja előttem az ajtót, mire toporogva ledobálok mindent a földre az előszobában, és elsprintelek a mellékhelyiség irányába.

Kuncog.

Megkönnyebbülve megyek a konyhába ahol vigyorogva néz végig rajtam,

-          Csüccs! - mormolja és a kezembe nyom egy pohár gőzölgő teát.

-          Mindig tudtam, hogy egy igaz ember vagy! – sóhajtok, és figyelem, ahogy pakolászni kezdi a vásárolt cuccokat.  – Ahogy látom nagyon belejöttél a pakolásba.

-          Kénytelen voltam! – nevet rám – A feleségem dolgozott, nekem meg más dolgom sem volt, mint kerülgetni a dobozainkat.  Hát ha már ott voltak, gondoltam nekilátok és elrámoltam mindet.  - mutat körbe a dobozmentes nappalin.

Tényleg mindent elrámolt.

-          Köszönöm! – sóhajtok nagyot és hozzábújok egy csókra – Az életemet mentetted meg. Meghaltam volna, ha még dobozolnom kellett volna!

-          Na, menj fürödj le, - csap egyet a fenekemre – Én addig befejezem az ünnepi vacsinkat! – vigyorog.

-          Mit ünneplünk? – meredek rá, miközben az agyam az ezerrel jár, hogy mégis mit felejtettem el?

-          Hát azt, hogy 3 hetes házasok vagyunk! – nevet rám és arckifejezését látva én is vihogni kezdek.

-          Már? Nem mondja Mr. Pattinson? Már 3 hete? Egy örökkévalóság volt ez az idő!

-          Ugye Mrs. Pattinson? Számomra is! – vigyorogja és összeborzolja amúgy is nyirkos hajamat.  – Na menj mert még itt megfázol nekem! Aztán siess, mert a konyhaművészeti műremekem veszendőbe fog menni! – csap egyet a fenekemre miközben elhaladok mellette.

-          Sietek! – vigyorgom és elrohanok a fürdőbe.

Robert

Látom rajta, hogy hulla fáradt. Szemei karikásak, az egész nőről sugárzik a kimerültség, és ez egyáltalán nem tetszik. 10 napja jöttünk meg a nászútról. Még ott hoztam fel neki, hogy szeretnék venni egy lakást New Yorkban. Nem férünk el ketten abban a kétségkívül bájos kis lakásban, és ne béreljünk, hanem inkább vegyünk egy kisebb lakást.

Bólogatott, és ekkor előjöttem a farbával, történetesen azzal, hogy én már az elutazásunk előtt is nézelődtem, és kiválasztottam egy lakást amíg ő dolgozott, és megvettem.  Kicsit félve adtam elő neki, hogy ahogy hazaérünk, már pakolhatunk is, mert költözhetünk.

Meglepődött nagyon.

Megmutattam neki a felújítás előtti képeket, remegő gyomorral vártam, hogy mit fog szólni hozzá.

Minden rezdülését figyeltem,  miközben be nem állt a szám.   Utolsó aduként pedig mutogatni kezdtem a lakberendező terveit, amik közül választani kellett, hogy mire visszamegyünk NYC-be már csak Hanna kis lakásában lévő motyónkat kelljen összerámolni . . .

De ő csak hallgatott, és elképedve nézett rám.

Én meg idegesen vártam a reakcióját.

Nem csalódtam.

Ekkor csilingelni kezd a sütő, hogy ő bizony elkészült a vacsoránkkal.

-          Hanna! – üvöltök miközben szerencsétlenkedem a konyharuhával, hogy kiszedjem a tepsit – Készen van a vacsora!

-          Ne üvölts, itt állok mögötted! – vihogja – Mit főztél? – hajol át a vállam felett, és én kétségbeesetten meredek a kissé túlpirított szendvicsekre.

-          A rohadt életbe! – mormolom – Ez nem lehet igaz! – dühöngök és levágom a tepsit a pultra.

Hanna

Figyelem, ahogy elkeseredetten nézi a kissé barnás, helyenként sötétbarnára már-már feketére pirult kenyérszeleteket, és elszorul a torkom, mert látom az étkezőben megterített, terítővel ünnepivé varázsolt asztalt, a mécseseket, és tudom, hogy most a világért sem piszkálnám, nem tennék megjegyzést még akkor sem, ha konkrétan ehetetlen lenne a meleg szendvicse!

-          Mi bajod van ezekkel? Guszták! – mosolygok rá, mire elképedten mered rám, olyan meghibbantál(?) nézéssel. – Tálalná Uram?

Robert felnevet.

-          Te ezt most komolyan meg akarod enni?

-          Miért ne enném meg? – nézek rá, mintha megbolondult volna. – Guszták.

Robert

Figyelem, ahogy fenék riszálva, melegítőben lépked az asztal felé, majd leül  és mosolyogva, várakozón néz rám.

Hitetlenkedve felnevetek.

Nagyon szeretem.

Gyorsan tányérra rendezem a nyamvadt kreálmányaimat és főpincéri stillben megállok mellette.

-          Asszonyom, a vacsorája. – nézek rá halálosan komoly képpel. – Parancsoljon.

-          Köszönöm Uram! – nevet rám és egyből két szeletet is leszed.

Leülök vele szemben és figyelem, ahogy beleharap.

-          Ez finom! – motyogja tele szájjal – ráadásul tonhalas! A kedvencem! – vigyorogja hörcsög képpel.

-          Jaj Hanna! – nevetek rá, és én is enni kezdek.

* * *

-           Fú, basszus kipurcantam! – simogatja meg pocakját – Finom volt nagyon! Köszönöm!

-          Egészségedre! – nevetek rá – Tényleg ízlett?

-          Őszintén?

-          Csakis . . .

-          Tényleg, - mosolyog  - kicsit talán pöpetet túlpirult, - huncutul néz rám -  na jó, nagyon megpirult, de ízre nagyon jó volt! – vihogja – Meghálálom!

-          A mosogatás rád vár! – nevetek rá.

-          Hm, túl szép lett volna az este – mormolja, és keserves pofát vág, de feláll és elindul a konyhába, nevetve figyelem ahogy vánszorog, majd megtorpan. – Te el is mosogattál? – fordul felém mosolyogva.

-          Hát el, már  csak ez a három tányér van! – kacsintok rá, mire felnevet.

-          Fejelődő képes vagy Életem! – kacsint és gyorsan ellöbböli a tányérokat.

Hanna

Gyorsan végzek, és két üveg sörrel a kezemben a keresésére indulok. A teraszon üldögél. Cigarettázik.  Elmosolyodik, amikor meglát, és az ölébe húz. Felé nyújtom az üveget, amit vigyorogva fog meg és nagyot kortyol belőle, majd böfög egyet.

-          Fúj! Disznó! – vihogok, és megcsapom a vállát.

-          Most mér asszony, minden igazi férfi így csinálja!

-          Igazi férfi vagy te ilyen manírok nélkül is! – simogatom meg az arcát és élvezem, ahogy a nyakamba szuszog, és megsimogat.

Olyan egyszerű az élet.

Szeretem.

Csendben ülünk. A levegő friss az iménti záportól, és szellő is lengedez. Nézzük ahogy az épületeket először narancs, majd később sötétkékre, végül feketére színezi a lenyugvó nap. Felsóhajtok.

-          Gyere menjünk be, hűvös van már. – áll fel és húz maga után.

Belépünk és végignézek a lakáson. Megtorpan mögöttem.

-          Mi van?

-          Nagyon tetszik! – suttogom – Először amikor előadtad, hogy vettél egy lakást, hát nagyon meglepődtem, és meg is sértődtem, hogy nem kérted ki a véleményemet, de végül a te pénzed . . .

-          A mi pénzünk cica! – simogatja meg az arcom – Közös. Ez mondhatni a nászajándék magunknak. Szép volt az a lakás amiben laktál, de kicsi. És most már hivatalosan is együtt vagyunk.  Mondjuk ez sem nagy, de nekünk elég lesz. Van egy hálónk, egy nagy nappalink, és ha vendég jön, akkor ott a kisebb szoba.  Ez a lakás igazán nem volt drága, mert eléggé lepukkant volt, de a lakberendező csodákat tett vele.

-          Tényleg azt tett. – nézek körül - Szeretek itt lenni.

-          Na gyere, - húz maga után és bemegyünk a nappaliba.

Ő egyből bekapcsolja a TV-t. elterül a kanapén, és nézni kezd valami idióta sorozatot. Nekem nincs kedvem bámulni  a képernyőt, így előkapom a laptopom és nézegetni kezdem a nászutas képeket.

Felsóhajtok, amikor meglátom az első kockákat. Rob egyből felfigyel.

-          Mit nézel?

-          A nászutas képeket – sóhajtom, mire felnevet és mellém ül, magához húz.

-          Szép helyet találtam nem? – vigyorog az apartmanunkra mutatva.

-          Aha. Nagyon szép volt, bár első pillanatban még ennek sem tudtam örülni! – motyogom magam elé, mire érzem, hogy megfeszül mellettem.

-          Sajnálom kicsim! – simogatja meg az arcomat – Tudom, hogy görény voltam!

-          Az voltál Robert! Nagyon görény voltál!

Emlékszem, hogy az esküvő valamikor hajnali 5 körül ért véget, akkor mentek el az utolsó vendégek, és mi csak utána dőlhettünk le az ágyba. Halálosan fáradt voltam, még ahhoz sem volt erőm, hogy lezuhanyozzak.  Valamikor délután tértem magamhoz. Rob még mellettem szuszogott, hason fekve szögesdrót mintás boxerben,  így gyorsan felpattantam, és elmentem zuhanyozni, hogy illatosan tudjam egy szem férjecskémet elcsábítani! XD.

Nos, amit ott észleltem elvette minden jókedvemet, és romba döntötte a nászútra, és a csábításra  vonatkozó ábrándjaimat. . . .

Megjött a menzeszem.

Nem akartam elhinni!  Hiszen alig két hete volt meg!

Teljesen elkedvetlenedtem, de rendbe szedtem magam és kimentem, hogy megnézzem életem párját, hogy felébredt-e? 

Nos, életem méze, határozottan minden tekintetben felébredt!

Amikor kimentem az ágyon feküdt ádámkosztümben, és észveszejtően vigyorgott rám, amikor a látványtól döbbentem megálltam az ajtóban.

-          Jó napot Mrs. Pattinson! – vigyorgott rám, de a hangja az érzékien búgott – A hites urad érzéki kényeztetésre vágyik . . . – simított végig kemény testén, mire kiszáradt a szám egyből.

-          Felébredtem és nem találtak magam mellett, így fantáziálni kezdtem. Egyből lepörögtek az éjszaka történtek előttem, ahogy ott állsz a fotel előtt felém pucsított fenékkel . . . . és ahogy azok az érzéki gömbök . . . hm. . .  – mordul fel – hát nem kellett sok, hogy harcra kész legyek!

-          Hát drágám határozottan harcra kész voltál. . . . – mormolom – Minden tekintetben. De azt nem felejtem el amikor . . .

-          Ne haragudj Hanna – suttogja mellettem.

Most mondjam neki, hogy nagyon megsértett?

Tudja. 

Amikor közöltem vele pár perccel azelőtti felfedezésemet, hát minden volt csak . . . érzéki nem. Mint akinek elment az esze, úgy pattant fel és dühöngve viharzott el mellettem, és vágta be maga után a fürdőajtót. Én meg csak nyeltem nagyokat. Felöltöztem és elkezdtem pakolni.  Nem tudom mit csinált bent annyi ideig, - elképzeléseim ugyan vannak róla – de amikor előkerült nem szólt hozzám egy szót sem, csak felöltözött és lelépett.  Torkomban gombóccal pakoltam össze minden cuccunkat, miközben ő kitudja hol járt.

Amikor végeztem lementem én is. A szüleink és a testvéreink is lent voltak a rokonainkkal egyetemben.  Robert ott volt közöttük, de felém sem nézett.  Mindenki poénkodott amikor meglátott. . . lőtték a pikánsabbnál pikánsabb megjegyzéseket, de a kedves férjem. . . 

Na mindegy. 

Mosolyogtam.

Aztán Apu, Richard, és Robert eltűntek, én meg próbáltam kedvesen mindenkire mosolyogva társalogni. Anyuval egyeztettem, hogy mit hova küldjenek, mi maradjon otthon Budapesten. . . 

Láttam a szüleimen, hogy megdöbbenve figyelnek bennünket, nem tudják igazából hova tenni, a távolságtartást, ami közöttünk volt.

-          Láttam Istvánon, hogy legszívesebben orrba vágna, amikor megkérdezték, hogy tudod-e már, hogy hova viszlek nászútra. Annyira látom magam előtt az arcodat ahogy nevetve felém fordulsz, hogy nem még nem tudod, mert minden kínzásnak ellenálltam . . .

-          Te meg az eget nézted, még csak véletlenül sem húztad el mosolyra a szádat Rob, rám sem néztél! – fűzöm hozzá

-          Egy pöcs voltam. – suttogja.

Aztán elérkezett a perc, hogy induljunk. Csomagokkal felpakolva szálltunk ki a kocsiból a Heathrownál. Elköszöntünk mindenkitől, és villámgyorsan igyekeztünk befelé, hogy ne vegyenek észre bennünket. Szerencsénk volt, mert páran ugyan felkapták a fejüket, amikor észlelték Robertet, de papik nem voltak. Becsekkoltunk, és a VIP váróban ültünk, amíg arra vártunk, hogy felszállhassunk. Csak ült mellettem egyetlen szó nélkül, látszólag olvasott. Én felpattantam, és közöltem vele, hogy elmegyek venni valami újságot, csak bólogatott, de nem mondott semmit. Mire visszaértem egy csaj állt mellette, beszélgettek, és valamin nagyon nevettek. Távolról csak annyit láttam, hogy hosszú fekete haja van. . . de ahogy közeledtem, úgy szorult össze a torkom, mert egyre ismerősebb lett az arca.

Ő volt az.

Zoé Morgan, akivel Robert azt az éjszakát töltötte.

Ahogy közeledtem úgy kezdett el egyre jobban zsibbadni a lábam, de a jobb horgot akkor kaptam, amikor a lány felém fordult, és mosolyogva nézett végig rajtam.

Pocakja volt.

Babát várt.

-          Meglepődtem, amikor megláttam veled beszélgetni. – nézek Robra.

Tudja kiről beszélek, mert komolyan néz rám. Nem kérdeztem semmiről, nem mondtam semmit azóta sem, de ott sokkolt a dolog.

-          Hidd el engem is meglepet, amikor ott megláttam. A barátját várta, és ott várakozott. Utánunk nem sokkal jött be, egy ideg nem mert odajönni hozzám, de amikor felismertem én mentem oda hozzá. Meglepődtem, hogy milyen nagy pocakja van. . . Csak érdeklődtem hogy hogyan van. . . –suttogja, - Ő meg megkérdezte, hogy igaz-e, hogy megnősültem. Te pont akkor értél oda hozzánk, és úgy mutattalak be neki, hogy te vagy a feleségem.

-          Láthatóan meglepődött rajta.

-          Igen. Kicsit kínos is volt a helyzet, de szerencsére akkor már szólítottak bennünket, és indulni kellett.

-          Tényleg,– nézek Robertre - megszült azóta?

-          Igen, azt hiszem valamelyik pletykalapban láttam a fényképét, kisfia lett, azt hiszem Liamnek hívják.

-          Értem. – suttogom halkan, és veszettül nézem a képernyőt, hogy csak Robertre ne kelljen pillantanom.

Ő azonban maga felé fordítja a fejem és merőn néz rám.

-          Ne csináld ezt!  Egyszer majd mi is szülők leszünk, vagy így, vagy úgy, de nekünk is lesz babánk! 

-          Tudom. – motyogom, mire kapok egy puszit az orromra.

Robert

Már amikor felszálltunk a gépre, már akkor elpárolgott a dühöm és a csalódottságom nagy része. Végül is csak pár napig tart, addig meg kibírom!

Kíváncsian néztem rá, hogy mit szól hozzá, hogy hova megyünk nászútra, ugyanis csak ott a reptéren jött rá, hogy Santorinire megyünk.

-          Őszintén szólva csalódott voltam – suttogom – Azt vártam, hogy a nyakamba ugrasz, amikor rájössz, hogy hova megyünk, te azonban csak rám mosolyogtál, adtál egy puszit az arcomra és magad után húzva a bőröndödet faképnél hagytál!  Hetekig konspiráltam, titkolóztam, te meg csak elmosolyodtál. – mormolom.

-          Nézd, dühös, csalódott és mérges voltam.  – néz rám komolyan – Mással bájologtál, mindenkire vigyorogtál, velem meg csak morogtál, kerültél egészen addig. Ott meg elvártad, hogy a nyakadba ugorjak, mert jaj de jó fej vagy! – vágja hozzám.

-          Szó mi szó amikor felszálltunk, akkor már nagyon csalódott voltam, és tudtam, hogy megint nagyon elkeféltem a dolgokat.

Nem szól rá semmit.  Csak bámulja az apartmanról készített képeket. Bennem meg feltörnek az emlékek.  Ott ült mellettem. Megfogtam a kezét, amikor szálltunk fel, mert tudom, hogy olyankor mindig feszült, ideges lesz. Megnyugtatóan cirógatni kezdtem a csuklója belső felét, szinte öntudatlan volt a mozdulat. Nem húzódott el, nem húzta el a kezét, csak ült mellettem szótlanul. Bambultam magam elé, nem is tudom meddig. Ő azonban talán az út felénél felpattant. Kérdőn néztem rá,  hogy hova megy, mire kimérten közölte, hogy a mellékhelységbe kell mennie.  Egy szó nélkül álltam fel.

-          Ez első reakciót akkor láttam rajtad, amikor leszálltunk a repülőtéren, és elindultunk a szállodába.

-          Nagyon régóta vágyam volt már oda. Irigykedtem is Nattiékra amikor Zalánnék Santorinit választották ki nekik.

-          Tudom, láttam rajtad, amikor a bátyád mondta, hogy oda foglalták le nekik a szállást. Ezért is választottam Santorinit.

-          Köszönöm! – suttogja és magához húz egy csókra.

-          Szívesen!

-          Amikor lepakoltunk, hát őszintén szólva csak tátottam a számat! Gyönyörű volt! Az a kilátás!  Még most is beleborzongok, ha az eszembe jut! – nyújtja felém a karját amit végig simítok.

-          Ami azt illeti tényleg az volt, de  én nem tudtam arra figyelni, mert beszélni akartam veled, hogy bocsánatot kérjek, de te fogtad magad és bementél, hogy kipakolj. Én meg csak álltam ott bámultam magam elé, és állatira dühös voltam magamra!

-          Tudom. – suttogja -  Én meg ahelyett, hogy kimentem volna megbeszélni a dolgokat, jó szokásom szerint menekültem megint, inkább pakolásztam.

-          Aztán összeszedtem magam és bementem utánad.

Hanna elneveti magát.

-          Ja, bevetetted az örök fegyvert!  - kuncog mellettem – Fagyizni hívtál!

-          Életem a férfiember úgy boldogul,  ahogy tud!  Mindent be kell vetni! – vigyorgok – Ha a férfias vonzerő már hatástalan, még mindig ott van a fagylalt!

-          Hülye! – ver oldalba, és  felsóhajtok amikor meglátom a képeket.

-          Igyekeztem úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, és te is hajlottál rá.

-          Tudom Rob. Elvarázsolt az egész környezet. Imádtam! Amikor sétáltunk le azon a kis utcán, és átöleltél, úgy voltam vele, hogy minek morcogjak? Van értelme? Nincs. Te ilyen vagy és kész! Ezt tudtam akkor is, amikor hozzád mentem.

-          Persze, látszólag minden rendben volt, de éreztem hogy azért ott van benned a megbántottság!

-          Igen ez valóban így volt, de nem akartam azzal foglalkozni, hogy duzzogjak, mert ott voltam vágyaim színhelyén! 

-          Szinte el kellett , hogy rángassalak a bazárból!

-          Hát azon az utcán este, amikor jöttünk haza nagyon szép ékszereket láttam! Ötvös unokája vagyok, ha nem tudnád! – vigyorog rám- De muszáj volt visszamenni a szállásra, mert kifogytam a tartalékokból, és rendbe kellett szednem magam. Egyébként szinte vártam hogy  akkor, hogy megint beszólj valamit! – néz rám a nagy barna szemeivel.

-          Nem akartam semmit mondani. Lehiggadtam addigra Hanna, és vagyok annyira értelmes drágaságom, hogy felfogjam, hogy te se így képzelted a nászutadat! Amikor felérünk a szállásra és te eltűntél a fürdőszobába azon agyaltam, hogy mivel engeszteljelek ki?

-     Kitaláltad! – nevet rám miközben a következő képre ugrunk. Olvadoztam, csak hogy tudd!

  

-  Erősen reménykedtem benne! – nevetek fel – Minden tudásomat bevetettem a puhításodba!

-          Majdnem meghaltam amikor jöttem ki a fürdőből. . . . Az a dal Rob. Már akkor bőgtem, és amikor megláttalak ott a hátad mögött az Égei – tengerrel. Nem tudtam tovább haragudni rád!

-          Megkönnyebbültem amikor sírva fakadtál!

-          Jaj Rob! – sóhajt fel mellettem – Néha engem is elkap a harci ideg! Én is dühös leszek . . .

-          Hát azt tudom! – vigyorgok rá – Csak néztelek este, amikor ott kint ültünk a teraszon. Megkönnyebbültem, mert tisztáztuk  a dolgokat.

-          Olyan szép volt az az este! – sóhajt fel – Bár elég hamar beadtam a kulcsot!

-       Ja!  Beszéltem hozzád, az egyik pillanatban még nézel rám, a másikban meg már alszol, mint a bunda!

-          Jól van na! Fáradt voltam!

-          Mindenesetre másnapra kipihented magad! – kacsintok rá – nem bírtál a fenekeden megülni!

-        Nem a szállodában akartam egész nap lébecolni!

-          Sejtettem, de én tartottam attól, hogy kimenjek nappal az utcára!

-          Tudom! – vigyorog mellettem- És, megevett valaki lent a parton?

-          Nem, de ideges voltam kicsit, mert közölted, hogy nem a napszemüvegemhez óhajtasz egész nap beszélni!

-          Hát nem is, az arcodat akartam látni, és nem napszemüvegedet! – vigyorog, és tovább kattint – Istenem,  de nagyon régen fociztam! 

-          Hogy fociztunk volna az erős túlzásnak vélem Hanna!  Fogalmazzunk úgy, hogy gondoskodtunk az Olimposziak jókedvéről, mert mi vegyítettük a focit, a röplabdával, és némi birózó elemeket is belevittünk a mutatványba!  – vigyorogok rá – A bikini vásárlást meg kifejezetten élveztem! Nem is értem, hogy mi bajod volt azzal a kockás bikinivel!

-          Jaj Rob az istentelenül ronda volt! – mered rám most is felháborodottan.

Elnevetem magam, mire ő tovább kattint.

-          A strand az gyönyörű volt! –sóhajt fel mellettem – Már reggel kinéztem magamnak, amikor még horpasztottál, hogy oda le akarok menni.

   

-          Meg is lepődtem, amikor bezengted, hogy le akarsz menni! – nézek rá – Hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgokat! Aztán leesett, hogy nektek nőknek vannak dugaszaitok!  - röhögöm el magam. Úgy néz rám most is, mintha elmebajos lennék!

-          Rob, te nagyon hülye vagy! – neveti el magát – Hát mindenesetre érdekes volt lent! Láttam rajtad, hogy ideges lettél amikor mondtam neked, hogy le szeretnék menni a parti strandra.

-          Persze mert utálok mások előtt vetkőzi, mert állandóan bámulnak! Nem vagyok egy Adonisz! – morgom.

-          Hát kétségtelen drágám, hogy nem vagy izompacsirta, nem is értem, mit esznek rajtad a nők! - nevet rám, mire megdöbbenek, és kezdek megsértődni, de folytatja a bestia – Azt azonban tudom, hogy én mitől  vagyok elájulva! Visítófrászt kapok azoktól a pasiktól, akik  úgy járnak kelnek állandóan, mint a léggömb Rambók!  Nekem az ilyen természetes pasik jönnek be akik nem dagadtak, de kidolgozott vékony testük van, itt –ott némi kis birizgálóval. – mormolja hízelegve, mire elnevetem magam.  – De láthatóan feltaláltad magad!

-          Igen meglepődtem őszintén szólva, hogy a többi vendég nem törődött velünk. Jól éreztem magam.

-          Hát azt láttam! – morran fel Hanna

-          Jaj ne legyél már ilyen!  - nevetek rá – Te csak a csajokat vetted észre, de én a pasikat is, akik állandóan a formáidon legeltették a szemüket! Az agyamra kezdtek mászni! 

-          Akkor ezért pattantál fel, hogy menjünk mini golfozni? – nevet rám, és még jobban nekiáll vihogni, amikor bólintok – Nem mondod?

-          De, és ne vihogj!  Utáltam, hogy állandóan rád meregették a szemeiket!

-          De Rob!

-          Ne Robozz asszony! – csapok a fenekére amikor feláll, hogy hozzon be magának teát a konyhából – Én is kérek! – kiálltok utána

Úristen az a rózsaszín sort megőrjített! – mormolom, miközben a golfozós képeket nézegetem. Hanna pont ekkor áll meg felettem és elneveti magát motyogásomat hallva.

-          Feltűnt! – vihogja miközben felém nyújtja a poharat – Sőt érzékeltem is! Közép tájt feltámadást tapasztaltam!    

-          Az agyamra kezdett menni az a nadrág!  Takart és mégis mindent megmutatott, kiemelt!  Állandóan azon járt az agyam, hogy megfoglak, a vállamra doblak, és felcipellek a hálószobáig, és nem törődök azzal, hogy női bajod van, irgalmatlanul ellátom a bajodat!  A személyzet max azt hiszi majd, hogy lemészároltalak, vagy imádom a véres játékokat!  - fülig vörösödik most is szavaim hallatán, mire felnevetek és lerántom magamhoz, aminek következtében az asztalra löttyen egy kis tea.

-          Megbolondultál? – méltatlankodik ezt látva.

-          Jézus Mária, Szent József, és az összes szentek! – röhögök – Most mi lesz?

-          Az drágaságom, hogy fogsz egy konyharuhát és letörlöd! – vigyorog rám ellenállhatatlanul.

Hanna

Figyelem,  ahogy morogva kivonul a konyhába,  vigyorgok, és igyekszem komoly képet vágni amikor hallom, hogy még akkor is méltatlankodik amikor jön már befelé. Persze nem bírom ki, és elnevetem magam.

-          Ne vihogj Hanna! – csattan fel – Egy boszorkány vagy, és állandóan cseszegetsz!

-          Nem is cseszegetlek!

-          De igen! Itt is!  - mutat a képre – Itt is szekáltál, hogy eltévedtünk!

-          Mert eltévedtünk drágaságom! – nevetek rá, mert ismét elvörösödik, - Az istenért sem ismernéd be Robert, ha valamit eltolsz! Süketelsz, megmagyarázod a hülyeségedet inkább, de be nem ismernéd! – mormolom, aztán látom, hogy felszívta magát megint, ezért inkább jobbnak látom, ha hízelgésbe kezdek  . . . .

Vigyorog, amikor puszilgatom.

-          Ez a szerencséd! Na menj arrébb! – mormolja és a fenekemre csap és mellém ül – Ott is megpuhítottál, pedig állatira mérges voltam rád, amikor szekálni kezdtél!

-          Nos édesem nézz szembe a tényekkel,  a térképen állítólag általad követett, nézett útvonalhoz képest a város másik, totálisan ellentétes végében voltunk! – vihogom – Bele se merek gondolni, hogy hogyan mersz autózni! 

-          De ott is volt látnivaló! – közli – Ott volt az a malom, meg az a kismacska amit el akartál csaklizni! Egyébként meg van GPS is a világon kedves feleségem, ha nem tudnád!

-          De olyan édes volt, és nem is akartam elcsaklizni! A tulajdonosa mondta, hogy odaadja! – reklamálok – De nem tagadhatod, hogy nagyon édes kis kölyök macsek volt!  Állatira dühös voltam rád, mert megint okoskodtál, amikor megjelent a lábamnál!

-          Hát édesem akkora helyből felszálló dupla axelt sem ugrott még senki, mint amit te bemutattál, amikor a lábhoz ért!  - röhög rajtam ez a dög!! 

-          Mert megijedtem! –vágom hozzá a párnát -  Mérges voltam rád mert hajtogattad a hülyeséged, és jobbnak láttam  hogy félrehúzódjak mert közel jártál ahhoz, hogy megskalpoljalak!

Csak röhög ez a majom még most is! Pedig nem is ugrottam olyan nagyot- mormolom az orrom alatt.

-          De bizony nagy volt ! – röhög – El nem tudtam képzelni, hogy mi bajod van!  Az öreg bácsi akit megkérdeztem, hogy mondja meg már hol vagyunk tátott szájjal nézte a produkciódat! – nevet idiótán.

-          Robert! – csattanok fel – Hagy már abba a röhögést!  Mi olyan nevetséges azon, hogy megijedtem amikor a lábamhoz dörgölőzött a cica!  Tudod nagyon jól, hogy iszonyodom az összes rágcsálótól.  .. . áhhhhh – rázkódom össze – és amikor oda pillantottam majdnem a szívem állt meg, mert azt hittem, hogy patkány!

-          Én meg halálra váltan rohanok a megmentésedre, hogy szívmasszázst alkalmazzak, mert el nem tudtam képzelni, hogy miért visítasz és ugrálod az axelokat! Erre mit látok, amikor odaérek?  Egy édes szürke cica miákol a lábadtól alig fél méterre. Szerencsétlen halálra vált!

-          Olyan hülye vagy!

-          De az Alekosz bácsi nagyon aranyos volt! Teljesen meglepődtem amikor meghívott hozzájuk ebédre.

-          Hát őszintén szólva én is meglepődtem.  Amikor oda ért hozzánk nevetve magyarázta, hogy a világon még senki nem kapott infarktust  Hérát látva. – vigyorgok Robra – És amikor magyarázkodni kezdem, hogy mi tulajdonképpen egy tavernába igyekeztünk . . .  nagyon elkezdett nevetni.  

-          Azzal puhítottad meg teljesen amikor megpróbáltál görögül beszélgetni vele.

-          Szívélyes idős bácsi volt. Először kellemetlenül éreztem magam, hogy odaállítunk egy családhoz ebédelni, de olyan kedvesen invitált, hogy lehetetlen volt nemet mondani. 

-          Őszintén szólva én is kellemetlenül éreztem magam, de az öreg ellenállhatatlan volt!  Azon gondolkodtam, hogy kitalálok valami hazugságot, hogy mit tudom én most telefonáltak a szállodából, hogy meghalt a hörcsögöm . .. –röhög – de amikor beléptünk és megláttam Mária nénit.  Elolvadtam!

-          Igen nagyon kedves volt!  És az a citromos gyümölcsleves, fú Robert én még életemben olyan nagyon finomat nem ettem!

-          Az a stifado vagy mi az ördög. . . tudod az a paradicsomos hússzelet, az is nagyon jó volt!  És őszintén szólva amikor megláttam, és elmosolyodott, hát akkor  készen voltam. Kedves volt és szívélyes. Majdnem elsüllyedtem amikor Alekosz bácsi elmesélte neki, hogy eltévedtünk az éttermet keresve, és meghívott bennünket, hogy nehogy éhen haljunk már a szigetükön!  Csak később amikor először felkerekedtünk, hogy indulunk , akkor esett le hogy felismert. De nagyon aranyos volt, mert  szégyenlősen kért az unokájának autogramot tőlem, aztán jött a telefon. . .

-          Én el nem tudtam képzelni, hogy mit sutyorogsz vele. Nekem Alekosz bácsi mutatta meg a cicákat, és amikor mentünk vissza akkor mondta, hogy nagyon szívesen látnának bennünket vacsorára is, mert jön át a családjuk vacsorára, mivel Alekosz bácsinak van a születésnapja. Én azt hittem ,hogy nemet fogsz mondani Robert nekik a meghívásra.

-          Nem tudtam nemet mondani.  Annyira kedves volt. . . és nem tudtam nemet mondani na! 

-          Soha olyan jó délutánom nem volt még! – nevetek rá – Mária néni megkérdezte, hogy van-e kedvem segíteni neki főzni. . . . Naná hogy volt kedvem!  Amíg ti elmentetek pincézni . . .

-          De élveztük nagyon lásd be. – nevet rám – Amikor mentünk vissza a szállodába azon gondolkodtam, hogy mit lehetne Alekosz bácsinak venni ajándékba?

-          Szerintem  jó ajándékot vittünk! Nagyon jó választás volt az a bor, és a torta is.  Én nem is tudtam, hogy Görögországban nem szoktak tortát, főleg tejszínes tortát készíteni!

-          Le a kalappal a konyhafőnök előtt ,mert amikor lementünk, hogy mi szeretnénk egy meggyes-tejszínes- csoki tortát kérni két órával későbbre. . .  Megcsinálták! Pedig azt hittem hogy nemet fognak mondani, hogy nem tudják megoldani.

-          Édes kicsi szívem! – vigyorog rám – Egy olyan szállodában a vendég kérése és szava szent! Én kérhettem volna akármit, nekik az a céljuk, hogy a vendég teljesen elégedetten távozzon!  Ne grimaszolj! – nevet rám amikor pofát vágok szavai hallatán.

-          Hát itthon leszokhatsz róla, hogy lessem minden kívánságodat! – mormolom.

-          Valóban asszony?! – simogat meg – nem teljesíted a kívánságomat?  - mered rám észvesztő szemeivel, mire összerándul a gyomrom.

-          Az attól függ, hogy mit kérsz . . . – motyogom, de megcsókol és elveszek.

Borzongok, remegek, amikor simogat. Felsóhajtok, amikor elhúzódik tőlem.

Pihegünk, aztán Robert mély levegőt vesz.

-          Kedves volt a családjuk is, kedvesen fogadtak amikor megjelentünk este. 

-          Szerintem nem hitték el, hogy visszamegyünk!  Én azon nevettem hogy milyen meglepődve meredtek rád! 

-          Hát kellemetlen volt az a pár első perc,  mert féltem, hogy a nyakamba fognak a lányok ugrani, de kellemesen csalódtam, mert nagyon kedvesek voltak! 

-          Hát elég későn is keveredtünk haza tőlük. 

Robert

Kattint. 

-          Jaj Robert ezt imádtam!!!!  - nevet fel mellettem, és megpuszil – Nagyon jó ötlet volt!  El nem tudtam képzelni, hogy mit titokzatoskodsz másnap!

-          Emlékeztem, hogy mennyire szerettél volna te is tavaly a nyaraláson merülni, de nem lehetett Owen miatt.

Alig bírom kinyögni a nevét. Igazából nem is akartam felhozni a kicsit, csak a számra jött. Látom rajta, hogy elkomolyodik, nem néz rám, inkább elmerül a képek nézegetésében.

-          Igen szerettem volna mindig merülni. Régi vágyam volt. – suttogja, mire magamhoz húzom.

Mélyet sóhajt, és hozzám bújik, megsimogatom az arcát.

-          Na nézzük asszony azokat a képeket! – idétlenkedem, mire elneveti magát.

-          Reggel amikor felkeltem nem voltál sehol! El nem tudtam képzelni, hogy hol mászkálsz! – néz rám a nagy barna szemeivel – Aztán amikor megjelentél kezedben a pipával. . . na, akkor nagyon örültem! 

-        Azt észrevettem, alig lehetett veled bírni, rohangáltál mint pók a falon! 

-          Izgatott voltam!  - mosolyog rám – Nagyon élveztem, és nagyon szép volt.

-       A strandon se nagyon bírtál magaddal! 

-          Élveztem a napot, hogy együtt vagyunk, hogy alig vannak a közelünkbe, nagyon jó volt! Ne mond, hogy te nem élvezted?! – mered rám a boszorkány.

-          De élveztem – vigyorgok – a homokvár építést különösen!

-          Dög vagy Pattinson! – nevet rám – Majdnem meghaltam, amikor a meleg hátamra öntötted azt a hideg vizet!

Arról persze mélyen hallgatok, hogy kínomban már  legszívesebben  jégkockákon üldögéltem volna! Nem tudtam, hogy hogyan lépjek, feküdjek a homokba, mert ez a nő állandóan kísértésbe vitt.  Vidám volt, nevetett, felszabadult volt és úgy viselkedett, mint egy kislány. Sokszor elnéztem és csak nehezen bírtam magammal.

-          Este meglepett, amikor lementünk vacsorázni, hogy odajött az asztalunkhoz  a programszervező. 

-          Láttam, hogy meglepődsz, én is meglepődtem amikor este odajött a pasi. Én érdeklődtem, még délután arról,  hogy lenne –e valami lehetőségünk arra, hogy mélyebbre merüljünk. Aztán este már mondták,  hogy másnap indulna egy gyorstalpaló részt kívánunk –e rajta venni?  Olyan lelkesnek sem láttalak mostanában - nevetek az asszonyra – mint akkor. 

-          Persze hogy lelkes voltam! 

-      Én is az voltam, de estére már kipurcantam és amikor benyögted, hogy menjünk sétálni  vacsora után . . . . 

-          Láttam rajtad, hogy legszívesebben a pokolba hajtanál az ötleteimmel együtt. . .

-          Hát megfordult a fejembe, de akkor belegondoltam, hogy üldögélni itthon is tudok, és elvileg nászúton lennénk vagy mi? – kacsintok rá.

-          Nem szólhatsz semmit, kíméletes voltam veled! – vihogja – Nem mentünk nagyon magasra.

-         Mivel a sziget mondhatni legtetején voltunk, annál magasabbra már aligha mehettünk volna! 

-          Hihihi – vihog amikor megnyitja a következő képeket – Itt már szinte húzni kellett felfelé!

-          Egész nap strandoltuk, búvárkodtunk, elfáradtam, de te meg mint a zergék ugráltál még este is! Öreg vagyok már ehhez! – röhögöm.

-          Nagypapi!  - vihogja – De egy szavad sem lehet, mert  nem mászkáltunk sokáig, és szinte páholyból néztük aznap este a naplementét.  Annyira szép volt nem? – nézi a képeket álmodozva.

-          De az volt – simítok végig az arcán – Soha olyan szépet nem láttam, mint akkor.  A feleségemet láttam, ahogy csillogó szemmel, mosolyogva  nézi a lemenő napot.

Nem szól semmit, csak néz rám.

-          Szeretlek.  – suttogja halkan, mire nekem majdnem kiugrik a szívem, aztán elneveti magát – Lassan átmegyünk nyáladzásba – vihogja – Ha most filmet néznék felállnék, hogy ez már gicss kategóriás. 

-          Na és? – nevetek rá.

Nem szól semmit, csak a monitor felé fordul és kattintgatni kezd.

-          Jaj annyira izgultam akkor! – mutat mosolyogva a feltűnő képekre – El se akartam hinni, hogy egy délelőtti gyorstalpalót követően délután már mehetünk merülni! 

-          Hát ami azt illeti én is meglepődtem, amikor közölték. Mindünkre jutott egy oktató. 

-          Tudod megsértődtem rád akkor! – néz rám összevont szemekkel mire zavartan pillantok a képernyőre - Én izgultam te meg kiröhögtél!

-          Mert olyan voltál, mint egy kislány aki nem bírja kivárni a karácsony estét! – nevetek rá, - Egyébként meg nem vettem észre, hogy besértődtél!

-          Mert úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom a piszkálódásoddal! – vonja meg a vállát

Válaszolni akarok, de elakad a hangom, amikor meglátom a képeket.  Csendben nézzük a tenger alatt készült felvételeket.

-          Olyan hihetetlen nem  – motyogja felém fordulva – hogy mi ott lent voltunk!  Én soha annyi színt egy helyen nem láttam Rob!  Csodálatos volt!

-          Igen az volt! – suttogom – Nagyon meglepő és csodaszép volt!

-          Hát hoztad a formád életem!  - vihogja Hanna a következő képre kattintva – Amikor elkezdtél káromkodni, el nem tudtam képzelni, hogy mi az öreg ördög bajod van!

-          Becsípődött a zippzárom . . .

-          Rájöttem!  - vihogja – Még jó, hogy nem kissé lejjebb sikerült ezt a bravúrt végrehajtani! Mit csináltam volna akkor?

-          Hívtuk volna a válság stábot!  - nevetem – Bár akkor tuti, hogy elástam volna magam jó mélyre!  Így is állati zavarban voltam amikor letérdeltél elém, és  a gatyámon kezdtél matatni!

-          Hát kétségtelen, beszólni nem mertek, de sokatmondó volt a vigyorgásuk és a pillantásaik! 

-          Még életemben nem voltam annyira zavarban!  

-          Az egy teljesen normális reakció volt, amit produkáltál! – vihog

-          De te is zavarban voltál!

-          Abban, - motyogja – szerintem még a talpam is vörös volt . . . pláne amikor beszóltál, hogy „na de szívem közönség előtt!!!”  Robert akkor közel álltál a kínhalálhoz! 

Felröhögök a felháborodott arcát látva.

-          Tudod, hogy amikor zavarban vagyok akkor össze–vissza beszélek!

-          Lapozzunk inkább – sóhajt fel.

-          Esküszöm, hogy te duracellel működsz! – mutatok a következő képekre, délelőtt a medencében voltunk az okításon, délután merültünk, és neked még az sem volt elég! Amikor visszaértünk te még strandolni akartál!

-          De hát azért voltunk ott nem? Nyaralni vagy tévedek?  - néz rám kérdőn

-          De szívem azért voltunk ott! – mormolom – Csak hogy tudd, hogy a lelkembe másztál amikor lelekvároztál! – mutatok a képre amin a karizmomat tapogatja -  Bizonyítanom kellett!

-          Hát bizonyítottál! Azt hittem, amikor belevágtál a vízbe, hogy egy mozdulattal elintézted az ásást is, mert akkorát nyekkentem a mederbe, hogy. . . .

-          Bocs! Tudom kissé heves voltam, de nézd el nekem, mert egész délután húztad az agyamat. Állandóan hozzám értél, hozzám bújtál, véletlenül végigsimítottál a hasamon. . . . – mormolom az emlék izgalmától karcos hangon, és látom, hogy nagyot nyel – nem tudtam mire vélni a jelzéseidet! – suttogom a fülébe.

-          Elég sokára esett le- suttogja rekedten.

Látom, hogy kipirul az emléktől, aminek izgalma még most is átviharzik rajtam.

Magamhoz húzom, mert érezni akarom a testét, érezni akarom az illatát. Hallom ahogy megváltozik a légzése, érzem, hogy vadul  lüktetni kezd a nyakán az ér már csak az emléktől is.

Hallgatunk.

-          Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni tényleg a jelzéseiddel – töri meg a csendet rekedt hangom - . Délután állandóan hozzámértél, hozzám simultál,  vagy amikor úsztunk és játékosan letámadtalak és lehúztalak a víz alá, a hasamat simogattad miközben csókolóztunk.  Nem értettem. Illetve értettem, csak nem mertem közeledni hozzád, mert nem szóltál, hogy szabad-e már. . . .

Hallgat. Aztán halk érzékien rekedtes hangon megszólal.

-          Nem tudom miért nem szóltam. Aznapra már túl voltam rajta, de valahogy . . .

-          Benned volt a sértettség a kezdeti viselkedésem miatt ugye?

-          Igen. – suttogja.

Sötét van kint is, és bent a lakásban is csak a monitor világít. Látom az arcát, hogy kipirult, hogy a szemei csillognak, a szája csókolni valóan duzzadt . . .

-          Annyira szeretnélek megcsókolni . . . – suttogom.

-          Mi tart vissza . . . .

-          Hanna. . .

-          Egy csók azért még belefér . . . – motyogja, és felém fordul.

Képtelen vagyok neki ellenállni! Képtelen! Húzom, húzom a pillanatot, és másodpercről másodpercre elönt a várakozás izgalma, hogy tudom, hogy mindjárt  . . . .

Ajka finoman csókol, finom íze eláraszt, érzem szája érzéki simogatását, és nem bírom tovább, megnyalom a száját.

Felnyög.

Szinte megvadulok ettől a hangtól, kétségbeesetten szorítom magamhoz, szinte összeroppantom.

Elhúzódik.

-          Robert – suttogja – Robert kérlek. . .  ne. . . tudod, hogy most nem lehet.

-          Tudom. – morranok nagyot. – Tudom, az istenit! 

Hanna

-          Ne haragudj! – suttogom halkan, miközben érzem, ahogy a fejét az államnak támasztva próbálja visszanyerni önuralmát – Sajnálom. – suttogom.

-          Nincs semmi baj! – motyogja rekedten, de a pillantás amit rám vet . . . .Istenem!  Végig villámlik rajtam a vágy tőle. . . . – Lényeg, hogy rendben legyél! – suttogja – Nem számít Hanna, kibírjuk! Voltál orvosnál ugye?

-          Igen. – suttogom halkan.

-          Akkor jó! – simít végig az arcomon – Ne haragudj szívem, de most muszáj kimennem! Elszívok egy cigit.

-          Jó. – suttogom, és legszívesebben kiabálnék, a csalódottságtól, mert akarom őt, vele akarok lenni! 

Szeretkezni akarok! Érezni akarom  a testét, ahogy rám nehezedik, érezni a pénisze keménységét, ahogy a hasamhoz nyomódik, érezni hogy a lélegzete felgyorsul, kapkodóvá válik, hallani ahogy zihál felettem, ahogy kielégül . . . .  AKAROM!!!!!

A francba! A francba! A francba!!!!!! – csapok dühösen az asztalra. Felpattanok, mert érzem, hogy újra eláraszt. Mennem kell.

Robert

Hallom, ahogy dühösen az asztalra csap, majd felpattan.

Nem egyszerű nőnek lenni!

Tegnap reggel halálra váltan jött ki reggelizni. El nem tudtam képzelni, hogy mi baja van!

Faggatózásomra nagy nehezen kinyögte, hogy megint megjött a menzesze. Teljesen kétségbeesett.  Nehezen tudtam lecsillapítani, mert azt sem tudta, hogy kihez, milyen orvoshoz forduljon. Felhívtuk Halász profot, aki beszélt vele és megnyugtatta, és az itteni egyik kollégájához irányította, akivel egy konferencián ismerkedett meg. Én nem tudtam elmenni vele ma, mert dolgom volt, fotózáson voltam.

Remegő kézzel nyúlok a cigi után, meggyújtom, és mélyet szívok belőle.

Akkor is ilyen éjszaka volt, csak az ég bársonyos kék volt és elszórtan világítottak még néhány házban a lámpák.

Már késő este volt amikor elindultunk fel, sokáig csak ültünk a törölközőinkbe burkolva, egymáshoz simulva a párás de már kissé hűvös parton.

Egyedül voltunk, és körül lengett bennünket a várakozás feszültsége, de nem kapkodtuk el.

Néztük, ahogy a tengerbe bukik a nap káprázatos fényorgia közepette, ahogy megszínezi, narancsból vörösre sötétedik, míg végül eltűnik a látóhatár szélén és elnyeli a feketére sötétedett víz.

Aztán elindultunk felfelé. Fogtam a kezét, miközben sétáltunk fel. Tele volt érzéki feszültséggel körülöttünk, szinte szikrázott a levegő.  Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, mégis tudtuk, hogy mit akar a másik.

Ahogy beléptünk az apartmanba, ledobáltam mindent az ajtó mellé nem érdekelt, a feleségem kötötte le minden gondolatomat. Láttam ahogy lassan a teraszra sétál, ahogy kilép az ajtón, ahogy megáll ott. Lassan remegő izmokkal inakkal, de a vadász feszültségétől eltelve lépkedtem ki utána. Mögé léptem, éreztem a belőle áradó delejező erotikus kisugárzást. Nem ért a testünk egymáshoz, mégis szinte égettük egymást. Képtelen voltam várni. Felemeltem a kezem és végig simítottam a vállán, mire felnyögött, és felém fordult. Egyszerűen gyönyörű volt! Gyönyörű!  Nem bírtam tovább és megcsókoltam.  Felsóhajtott, amitől szinte megvadultam. Eszeveszetten faltam a száját, mindent akartam! Mindent, amit adhat!  Szorítottam magamhoz a fenekénél fogva hogy érezze, milyen kemény vagyok, hogy el akarok benne veszni, hogy puncija mélyére akarok nyomulni, hogy azt akarom hogy az enyém legyen! 

Ő azonban kibontakozott az ölelésemből  és elindult a privát kis barlangfürdőnk felé. Néztem ahogy lassan megy előttem, ahogy feneke  érzékien ring, és tudtam, hogy iszonyatosan elfogom látni a baját!

De ekkor már elnyelte a sötétség.

Gyorsan utána mentem.

Megláttam a bikinijét a medence partjára hajítva, ő pedig ott ült a félhomályban a medencében. Haja leengedve, de vízen átsejlett ahogy a mellbimbója kikandikál a szálak között. Teljesen megvadított!

Eszeveszetten sodortam le magamról a fürdőnadrágomat és hajítottam félre. Hanna szeme csillogott ahogy végignézett rajtam. Láttam hogy szeme megakad keményen álló testemen, és ettől a pillantástól majdnem elveszítettem az önuralmam!  Szinte kényszerítettem magam, hogy a hűvös vízbe lépjek. Szemünk falta egymást, ahogy közeledtem felé, láttam hogy kapkodja a levegőt, miközben egyre közebb értem hozzá, végül ott álltam előtte, de nem értünk egymáshoz. . . . a pillanatok óráknak tűntek. Aztán megérintett, és elszabadult a pokol.

Faltam a száját, nyomultam felé, szinte a medence falának tapasztottam a testét. Zihált, nyögött, nyöszörgött, de nem bírtam magammal. Meg akartam vele mindent csinálni amiről már napok óta fantáziáltam! Nagy nehezen elhúzódtam tőle, és egyetlen egy mozdulattal a medence szélére ültettem, melle egy vonalba került a számmal, nem teketóriáztam, a számba vettem mellbimbóját és szívtam, haraptam, fogaimmal ingereltem őket, Hanna csak kapkodott levegő után.

-          Tárd szét a lábaidat! – morogtam, miközben megveszekedetten vágytam arra, hogy megérinthessem végre!

Szinte azonnal engedelmeskedett parancsoló hangomnak és engedelmesen tárult fel előttem a gyönyörök rózsaszín kapuja. Szám még mellét kényeztette amikor kezem már a combján járt, gyúrtam, masszíroztam, gyömöszöltem a húsát, de nem erre vágytam!

-          Tedd szét jobban! Tárd szét!- szóltam rá halkan suttogva – Most ki foglak nyalni!  Hallod! 

Egyetlen szó nélkül tette amit mondtam, és én megrészegülten engedelmeskedtem vágyaimnak. Zihált, nyöszörgött miközben kényeztettem, nem tudtam levenni szemem érzéki, kéjes arcáról. Nyelvem ostromolta, nyalogatta, simogatta punciját, ő pedig halkan nyöszörgött.

-          Robert! Kérlek! – suttogta, miközben fejemet simogatta és nyomta egyre közelebb magához.

-          Mit kérsz? – suttogtam miközben ízével a számom megcsókoltam, majd elhúzódtam és lenyaltam számat.

-          Robert! – zihált az iménti mozdulatomat látva.

-          Mit kérsz?! – csattant a hangom újra – Mond meg és megteszem!

-          Rob kérlek! – nyöszörögte

-          Mit kérsz? – hajtogattam makacsul, de kezem a csiklóját simogatta, csipkedte – Hallani akarom ahogy kimondod! Hallod! Hallani akarom!

Tágra nyílt szemekkel, hitetlenkedve meredt rám, soha nem hallottam még tőle, hogy  . . .

Kényszeríteni akartam arra, hogy kimondja, hallani akartam! És minden rendelkezésemre álló eszközzel kényszerítettem is rá. Szám a száját csókolta, míg egyik kezem a mellét csipkedte, addig a másik nőiességének nedves, duzzadt nyílását kényeztette. . .  Fájón vágytam arra, hogy belé nyomuljak, de hallani akartam . . . . és akkor elsuttogta azt  a szót . . . .

Őrülten, megveszekedett vággyal nyomultam belé újra és újra, újra és újra! Döngettem, élveztem a sóhajait, a nyöszörgését, a zihálását. Láttam a tágra nyílt szemeit amik szinte itták mozdulataimat. Éreztem, hogy egyre közeledik, hogy nemsokára elnyel  . . . és akkor rám szorított!  

Elszálltunk.

-          Robert?! – hallom a hangját – Szívem megfázol, nem jössz be?

Mint aki álomból ébredt nézek rá.

-          Rob megfogsz fázni, gyere be!

-          Rendben kicsim, megyek mindjárt, csak ezt elszívom. – mutatom felé a kezemben lévő cigit, amiből még egyetlen egy slukkot sem szívtam.

-          Rendben. – suttogja, és figyelem ahogy mélyet sóhajt, megfordul és behúzza maga után a teraszajtót.

Hanna

Annyira utálom ezt az egészet!  Annyira szeretnék vele lenni! Annyira! Itt van, hogy pár nap múlva indul a promózni, elmegy én meg itt leszek egyedül, magányosan újra.

Legszívesebben bőgni kezdenék, de ekkor belép, és mellém ül, magához húz.

-          Mi a baj?

-          Nemsokára elmész megint – motyogom.

-          Kicsim.

-          Tudom Robert, csak nagyon fogsz hiányozni! – suttogom, és megpuszilom a nyakát.

-          Te is nekem, te kis hízelgő boszorkány! – cirógatja meg az arcom, és kapok egy finom csókot, majd elhúzódik tőlem – Nézzük végig a képeket.

Az asztalra tett monitor után nyúlok, és az ölembe rakom. Robert felnevet.

-          A hajókirándulás! Na az nagyon jó volt!

-          Először nem tudtam, hogy ki hív bennünket! – nevetek Robertre – Bemutatkozott ugyan, de fogalmam sem volt róla, hogy ki az a Stavros Komunakidis!  Aztán nagy nehezen felfogtam, hogy Alekosz bácsi fia az!

-          Már amikor ott voltunk náluk vacsorázni, már akkor meghívott bennünket egy hajókirándulásra, csak nem gondoltam, hogy komolyan is gondolja. – neveti el magát Robert.

-          Pont az nap hűlt le kicsit a levegő az éjjeli vihar után, így még jól is jött, hogy vitorlázni menjünk!

-          Nagyon tetszett!  Nagyon jól éreztem magam! – nevetek  a férjemre – Bár az zavart egy kicsit, hogy a lányok állandóan figyelték minden mozdulatukat!

-          Nem tehetek róla szívem – simít végig az arcomon

-          Tudom, - mosolygok rá zavartan – Csak néha nagyon zavar, sőt utálom.  De maga a kirándulás az nagyon tetszett, élveztem.

-          Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, és nagyon meglepődtem amikor Stavros mondta, hogy hozzájuk megyünk a sziget másik oldalára, az felesége már tegnap óta készülődik!

-          Hát azon én is nagyon meglepődtem! Sőt kicsit kellemetlenül is éreztem magam, mert azt hittem hogy valami népünnepélyt szerveztek!

-          Nem az volt! Csak a családjuk volt ott! – nevetek fel – Ami cirka 30 fő!

-          Hát nálatok sem semmi a család, de ők még rajtatok is túltettek! Én nagyon élveztem a   parti grillezést, de különösen azt, hogy nem bántak velünk úgy mintha fú mekkora hírességek lennénk!

-          Hát pecázni azt nem tanítottak meg, az biztos!  - nevetek rá – de követ kacsáztatni azt határozottan megtanultál.

-          Elvégre valamiben jónak is kell lennem! – nevet rám.

-          Jó vagy te, nekem a legjobb! – suttogom mire megpuszil.

Kattintok.

-          Hát azt a napot nagyon nem szerettem! – sóhajtok fel – Az utolsó napunk volt, ráadásul nem is volt jó idő, fürödni sem lehetett a tengerben. . .

-          Viszont jót hintáztunk! Azon gondolkodtam, hogy egy ilyet barkácsolhatnánk a Los Angelesi házba az udvarra is!  Én nagyon élveztem! – nevet rám Robert.

-          Ami azt illeti . . . .  legalább gyakorolhatnád a Tarzan üvöltést! – vihogom, - Bár azt inkább Kellannak kéne, ahogy hallottam ő csinálja az új animációs Tarzan filmet!

-          Illik hozzá a szerep – röhög fel Robert, és a szakállába túr.

-          Tényleg nem akarod levágni már? Lassan olyan vagy mint Robinson Crusoe!

-          Nem – közli határozottan – és ne is cseszegess ez miatt, most még nyugi van 4 napig, majd akkor.

-          Nem cseszegetlek én!  - motyogom sértetten, és a monitor felé fordulok.

Elhúzza előlem a gépet és ő kezd kattintatni.

-          Ahj az az este! – sóhajtok – Olyan finom volt az a saláta azzal a husival! Kár, hogy itt olyan finomat nem lehet itt enni! Most ha elém raknák, tutira betermelném!

-          Persze! Nagy a szád! Akkor is megrendelted, és még a felét sem etted meg, nekem kellett feláldozni magam! – vigyorog rám Robert miközben vadul kattintgat.

 Én alig látok már

-          Jót beszélgettünk akkor este nem?

Robert

-          De, azt én is élveztem, jókat röhögtünk.

-          Hát mindenesetre nagyon remélem, hogy nem hallotta a fél szálloda, hogy mit műveltük előtte a barlangunkban!

-          Nem akarlak elkeseríteni kicsim, de szerintem hallották! – röhögök, mire elvörösödik – Tudod Hanna az üreges helyek felhangosítják a zajokat!

-          És ezt csak most mondod?!  - vág oldalba, de csak röhögni tudok.

Ekkor felfedezek egy fájlt.

Kíváncsian megnyitom, és nézem a képeket amikből Hanna készített egy kis videót.

Hallgatom a zenét, nézem az egymás után feltűnő kockákat amik mind- mind egy-egy varázslatos pillanatot örökítettek meg, és csak simogatom a hozzám bújó feleségemet.

Hanna & Robert NÁSZÚT _ VIDEÓ

-          Hát ez nagyon jó lett Kicsim – suttogom a csendben, de nem válaszol . . .

. . . hozzám kucorodva az ölelésemben alszik.