141. fejezet: FÉLELEMBEN . . .

Sziasztok!

Igyekeztem, de természetesen megint elszuttyogtam az időt a javítgatásokkal!  Most gyorsan felrakom a fejezetet, aztán megírom a válaszokat is az előző rész kommentjeire. 

Jah, és közkívánatra az Ádám által megírt rész szerepel , így erősen +18-as lett a  fejezet!
* Na jó, azért hősiesen bevallom némileg finomítottam rajta, de csak egy picit!  ;)

Itt is vagyok a válaszokkal!  Köszönöm mindenkinek aki írt, és annak is aki pipált!

aniw  és  Laura:

Sziasztok!  Bocs, hogy egy választ írok, de ugyanaz a válaszom a komentekre XDDD

Hát drágáim,  mert én  ilyen dög  vagyok! XDDDDD  Gondoskodni kell róla, hogy visszanézzetek!  ;) 

Nem, nem titkolózik Hanna, majd most meglátjátok.

Anna:

Szabad mérgelődni, csak felesleges. XDDD 

A pasi kiléte titok, a következő részben választ fogtok kapni rá.

Golden:

Drágaságom, nem ér lelőni a poént, most írhatom át az egészet!!  Gonoszdi vagy! XDDDDDD

Zsorzsi:

Hát van ez így!  Végre valami ami meglepetést okozhat!  Robertóóó  azért még elég messze van a házitündérségtől, de próbálkozunk rendre nevelni a gyereket!  Így van ez XDDDDDDDDDDDD 

Lol:

XDDDDDD! Jah félni fogsz!  És ezt higyjem is el? XDDDDDD  

Judy:

Szia! Igen olvastam, és Sylvia Day: Hozzád kötve című írását is.  Hm!  Nem semmi könyv az sem!  Délután 3 körül álltam neki olvsani, és éjfél körül már ki is végeztem, igaz, hogy a párom morgott érte, mert hanyagolva érezte magát,  de hát ez van!  XDDDDDDDDDDDDD

csez:

Örülök, hogy tetszett   ;) 

Puszi Szivi!!!  

Pusza!


Sietek!

Heni

Emma

Nagyot kortyolok a kezemben tartogatott pezsgőből, és érdeklődve nézek körül. Sok az ismert ember. Írók, színészek, zenészek. Figyelem Hannát, ahogy Vanda mellett álldogál és mosolyogva beszélgetnek.

-          Kissé zavarban van. – lép mellém mosolyogva Bill Vanda férje és Hannára mutat – Szia! Örülök, hogy látlak!

-          Szia! – próbálok rá mosolyogni – Igen, egész úton, ahogy jöttünk nagyon izgult.

-          Hát ezt nem gondoltam volna, hogy a cserfes Mrs. Pattinson ilyen kis visszafogott is bír lenni. Hol van az a nőszemély, akivel az esküvőjén táncoltam?

Felnevetek.

-          Hát az nem semmi volt Bill!  Ahogy roptátok! 

-          Azt azért sajnálom, hogy nem tudtam rávenni, hogy asztal tetejére felmenjünk! – vigyorog rám – Szerintem Mr. Pattinson gutaütést kapott volna!

-          Így is az agyvérzés kerülgette Robot! – nevetek fel, ahogy visszaemlékszem a történtekre.

-          Most miért? Én csak táncoltam a menyasszonnyal! – néz rám kerekre kerekített tágra nyílt ártatlan szemekkel, de végtelenül ravaszul vigyorogva.

-          Ja lambadáztál . . . .

-          Tehetek róla, hogy azt játszotta a zenekar?

-          A te kérésedre . . .  – nevetek fel

-          Az mellékes! – kacsint rám – Remélem komolyan gondolja, ezt a kilépek a színre megmozdulást! Vanda már hetek óta rágja a fülét miatta.  Olvastad a könyvét?

-          Aha. Tényleg jó. Amikor kaptunk egy dedikált példányt, hát őszintén szólva kissé szkeptikus voltam. . . 

-          . . . aztán egy éjszaka alatt elolvastad mint az 570 oldalt. . . – neveti el magát Bill – Én ugyanis így jártam.  Vanda még a kéziratot mutatta meg nekem, és nem bírtam letenni. Másnap bevitte a Johnnak – mutat a kiadó egyik fejesére  aki éppen akkor lép oda hozzájuk – ő sem nem akart hinni a fülének, de Vanda rávette, hogy kivételesen ezt a kéziratot olvassa el. Két nap múlva már készen volt a szerződése Hannának. Kérsz még egy italt? 

* * *

-          Bocsánat Emma! – néz rám Hanna miközben kifelé tartunk a taxihoz – Most már tudom, hogy Rob miért utálja az ilyen pofaviziteket – kuncog kissé torokhangon – Halálosan elfáradtam – sóhajtja – azért remélem nem untad halálra magad, azért jól érezted magad ugye?

-          Nyugi Bill gondoskodott a szórakoztatásomról. Hatalmas egy fazon!

-          Hát az! – mosolyog rám, majd odaint egy mellettünk elhaladó párnak. – Hatalmas egy fazon, bár Robert kicsit fúj rá.

-           Csodálod?  Azt hittem, hogy felrobban, amikor meglátott benneteket lambadázni az esküvőn. – vihogom – Pedig nem is az összesimulóst jártátok! 

-          Ne is mond! – pillant rám és elhúzza a száját az emléktől – Olyan hisztit is régen halottam tőle, de nagyon bírtam, hogy olyan kis féltékeny volt! – kacsint rám, miközben leint egy taxit.

Ekkor hirtelen összerázódik, és látom ahogy zaklatottan körül néz. Szövegelni próbálok, de csak hallgat, majd amikor a házuk elé érünk kifizeti a taxist, és szinte pánik szerűen rohan be az épületbe, alig tudok vele lépést tartani.

-          Mi van? – kapom el a karját amikor a lift elé érünk – Mi történt? – nézek rá értetlenül – Az előbb még semmi bajod nem volt, most meg remegsz!

-          Nincs semmi!  - mosolyog, de látja, hogy nekem aztán ködösíthet! 

-          Figyelj, ne dumálj! Van tapasztalatom, felismerem, ha valaki homályosít! Az unokabátyád mellett volt alkalmam felismerni a jeleket!  Tehát?

-          Most ne Emma! – suttogja remegő hangon.

Látom, hogy most nagyon nem tárgyalóképes, hagyom inkább, de elhatározom, hogy kiszedem belőle, hogy mi a baj. Csendben suttogva lépünk be a lakásba. A nappaliban halvány fény világít.

-          Remélem Zalán elbírt Julcsival! – suttogom Hannának.

-          Hát talán nem fektette két vállra Zalánt a lányod! – kuncogja, de feszült az a nevetés.

Zalán

Hallom, ahogy a kulcs zörög, majd sutyorognak.

-           Hát majdnem sikerült neki! – dörmögöm mögöttünk –Lebirkóztam, de két vállra fektetett. 

Elröhögöm magam halálra vált képük láttán. Mind a ketten döbbenten merednek rám. Emma halkan felkuncog, és Hannai is igyekszik mosolyt varázsolni az arcára. Nehezen megy neki. . .

-          Mi van?  Mi történt? – lépek melléjük és veszem el tőlük a kabátjukat, hogy felakasszam a fogasra, majd bemegyünk a nappaliba.  Emma Julcsit lesi meg, én meg Hannára vetek kérdő tekintet.

-          Nem történt semmi. – suttogja a Boszorka, de látja, hogy nagyon randán nézek rá – Nem tudom Zalán!  Hülye vagyok! – rogy le kanapéra.

Szembe ülök vele.

-          Na regélj! Mi történt?

-          Nem tudom. – temeti kezébe az arcát – Olyan érzésem van napok óta, mintha figyelne valaki! – suttogja.

-          Hát van papi körülöttetek rendesen – mormolom – Amikor jöttem akkor is álltak a túloldalon vagy hárman is.

-          Nem Zalán ez nem az! Ez valami más. – suttogja miközben a kezét morzsolgatja

-          Na ki vele! – mordulok rá – Mi történt még?

-          Nem érdekes. – suttogja de nem tud nekem hazudni – Kaptam pár fenyegető levelet a benti gépemre. – suttogja – Biztos csak szórakozik valaki.

-          Hanna! – csattanok fel.

-          Ne Hannázz!  Naponta fenyegetőznek, szidnak, hordanak, csepülnek, mert Rob elvett feleségül.  Nem lényeges, tudom kezelni.

-          Most mégis félsz. – nézek rá komolyan.

-          Nem is félek, hanem inkább ideges vagyok Zalán. Tudom, lassan majd el fog ülni körülöttünk a zaj de egy kicsit félek most, hogy eldöntöttem, hogy kilépek a porondra a könyvvel, nagyon rám fognak szállni. És ráadásul bent még senkinek nem is mondtam a könyvet. Nem tudom mit fognak szólni hozzá, hogy egy másik kiadónál jelent meg. De amikor aláírtam a szerződést még nem kaptam meg ezt a munkát.

-          Értem. – nézek rá komolyan – Ha baj van tudod . . .

-          . . . tudom Zala, tudom, szólni fogok.  – szipogja – De most ne haragudjatok megpróbálom felhívni skypon az uramat.

Figyelem, ahogy halkan kimegy a konyhaasztalra tett laptopjához és bekapcsolja. Ekkor Emma ül mellém, most zuhanyozhatott, mert tusfürdő illata van.  Elég szarul néz ki.

-          Jól vagy? – nézek rá.

-          Őszinte választ akarsz? – bólintok – Szarul vagyok nagyon Zalán! Próbálom téveszteni magam, nem gondolni rá, hogy összeomlott az életem, hogy mindent tönkretett Tamás, de nem megy. Fáj, mert nagyon szerettem, és szeretem még mindig, de én nem tudok így élni!  Én nem tudom ezt csinálni, nem tudok benne megbízni!

-          Jaj te!  Gyere ide! – húzom magamhoz, és simogatom a hátát – Nagyon bántja, ami történt Emma. – suttogom

-          Beszéltél vele? – szipogja és rám néz a nagy kék könnyben úszó szemeivel

-          Igen beszéltem.

Hanna

Meghívtam Robot a skypon, de még nem vette fel a kapcsolatot. Szórakozottan szörfölgetek a neten, amíg várakozok. Elmosolyodom, amint meglátom a mai képeket. Eszelősen jól áll neki ez a szakáll!

Nem bírom, muszáj hallanom a hangját!  Egyszerűen muszáj!

Felpattanok, és feszülten fel alá járkálok a konyhában.

Nagyot sóhajtok és megnyomom a gyorshívót.

Kicsörög.

Hallom amint Zalán beszélget Emmával Tamásról, de most nincs agyam odafigyelni. Most Robert hangjára van szükségem.

-          Helló Mrs. Pattinson! – szól bele vidáman a telefonba – Éppen most nézem a képeket, amiket Vanda küldött át.  Dögös voltál baby.

-          Szia! – suttogom elszorult torokkal – Kaptál képeket? Rólam?

-          Nem! Várjál csak! Te most melyik is vagy? Összezavarodtam drágám a másik feleségem képeit nézegetem. . . – röhögi – Egyébként neked is   átküldte, szerintem ezek a rendezvényfotós képei.

Kíváncsian lépek a laptophoz és lépek be a levelezőrendszerbe. Valóban jött egy levél Vandától.

-          Most lebuktál Pattinson! Tudod, hogy a bigámiát büntetik?– vigyorgok. Istenem egy pillanat alatt eltudja feledtetni velem minden bajom . . - Jézusom! – sóhajtok fel, amikor meglátom magam a képeken. – Úristen, mint aki karót nyelt!  - mormolom.

-          Bolond vagy!  Szerintem nagyon jók lettek! De tulajdonképpen miért telefonálunk?

-          Azért szívem, mert az uramat meghívtam skypon, de cseszett felvenni velem a kapcsolatot! – mormolom, mire nevetni kezd és bontja a vonalat.

Pár másodperc múlva már szembe vigyorog velem a képernyőn.

-          Helló Baby!

Robert

Nagyon jó kedvem van. Jól sikerült az este, sokáig nem is kellett jó pofiznom.  Hanna hangja kicsit elgondolkodtat. Látom a szemeit felcsillanni, amikor meglát nevet, de még így pár ezer km távolról is érzem, a diliáramot ami körülveszi.

-          Mi a baj? – szegezem neki a kérdést – Szarul sikerült az este?

Hallgat, látom, hogy a gondolatait próbálja összeszedni. Itt valami tuti történt. Kíváncsi vagyok, de nem faggatom. Várok.

-          Nem tudom Robert. Lehet, hogy csak eszelős vagyok! – suttogja – De egy két alkalmat kivéve mindig úgy érzem, mintha valaki figyelne, mintha a nyomomban lennének. 

-          Papik.

-          Nem Robert ez más. Lehet, hogy csak kiakadtam kicsit. Nem tudom, nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy minden lépésemet ennyire nyomonkövessék  lehet, hogy csak ez ment az agyamra. – sóhajtja – Viszont az is igaz, hogy bent kaptam pár fenyegető levelet.

-          Mi? – nézek rá döbbenten.

-          Nem kell vele foglalkozni, - sóhajt fel – szóltam már az IT-soknak, hogy nézzenek utána. Valaki szerintem szórakozik velem bent.

-          Hanna! – hördülök fel – Ezzel ne szórakozz!

-          Rob! Te is tudod, hogy nem egy fenyegető e-mailt kaptam már. Mindegyiket megmutattad szakembernek és azt mondták, hogy nem kell vele foglalkozni, valószínűleg tinik. . . Nem is törődtem vele, de most valahogy kényelmetlenül érzem magam. – sóhajtja és mesélni kezd az estéről.

Figyelem a hangját, a gesztusait, a mozdulatait, ahogy beszél, de látom, hogy fáradt.

-          Figyelj Rob, most megyek, mert ülve eltudnék aludni. – motyogja - holnap beszélünk!

-          Oké, de ha bármi van, hívj fel! Értetted?! Hanna értetted?

-          Rendben. – sóhajt fel.

-          Szia! – suttogom – Hiányzol baby!

-          Te is nekem!  - sóhajt fel, majd vigyorogni kezd – Puszi a hasadra, meg egy kicsit lejjebb!

Mire eljut az agyamig, hogy mit mondott, már le is tette a boszorkány! Hát már alig várom, hogy puszilj lejjebb! – dörmögöm magamban, de aztán erőt veszek magamon.

Még telefonálnom kell.

Hanna

Odaintek Emmának és Zalánnak, hogy megyek lefeküdni. Mosolyogva látom, hogy Zalán a telefonja után kap.

Sejtem ki hívja. 

Gyors zuhanyozást követően az ágyra vetem magam.  Hiányzik. Olyan jó lenne, most hozzá simulni, érezni, a megnyugtató cirógatását, az illatát. . . . Gyors mozdulattal a helyére fekszem, és mélyet szippantok a párnájából.

-          Istenem, mint a dilis tini lányok!   Nem vagyok normális!

Miután ezt megkonzultáltam magammal illatával az orromban álomba merülök.

* * *

-          Jó estét Mrs. Pattinson! 

Claire? – fordulok hátra meglepetten, amikor a házba lépve a portás köszön.  Nem is mondták, hogy jönnek! Úristen remélem, hogy kaja van otthon!  - fut át az agyamon, miközben visszanézek a bejáratra. Henry torkát köszörüli, és igyekezik elrejteni nevetését.

Ekkor leesik, hogy nekem köszönt.

Anyám! Ezt az égést!

Vörösre gyúlt fejjel pillantok felé.

-          Jó estét Henry!  - nevetek rá – A Mrs. Pattinsont még szoknom kell, mindig azt hiszem, hogy az anyósom van itt! – kuncogok.

-          A lányom is, amikor férjhez ment pár hétig furcsán nézett mindenkire, aki a férjezett nevén szólította. - mosolyog rám az idős férfi és mellém lép, - Segíthetek?

-          Köszönöm! Alig tudtam őket becipelni. – mosolygok, és gyorsan kikapkodom a leveles ládából a leveleket.

-          Hát azt nem csodálom! – mosolyog rám – Köveket cipel haza? – nevet, miközben a liftet hívja nekem.

-          Tudja Henry a velünk szembeni épületet bontják. . . – kacsintok rá, mire elneveti magát és a kinyíló liftbe bepakolja a motyómat.

Fáradt vagyok.

Kikészített ez a nap. Csalódott és kicsit dühös is vagyok.

Bambán bámulok magam elé és nézem, ahogy egymás után villannak fel a lámpácskák. Megrándul a lift. Megérkeztem. Nagyot sóhajtva kapkodom fel a motyómat és slattyogok a bejárathoz. Hallom Emma nevetését és Julcsi hangos visítását miközben belépek.

-          Szia! – lép mellém Zalán is. – Add azt ide. – nyúl a csomagokért. Voltunk boltba, mit cipeltél ennyi mindent haza?

-          Csak pár cuccomat. – mormolom.

-          Milyen cuccodat? – mered rám döbbenten.

-          A benti cuccomat. – mormolom halkan, de nem nézek rá.

-          Miért? Felmondtál?

-          Nem.

-          Értem.

-          Oké.

-          Ez aztán a beszélgetés! – nevet fel Emma amikor mellénk lép – Jól vagy? – néz rám.

-          Igen – próbálok mosolyt varázsolni a képes felemre. – Jól vagyok, ne haragudjatok, de fel kell hívnom a férjemet. – mormolom és a dolgozósarokhoz vágtatok a laptopomért, szinte érzem a tanácstalan pillantásukat a hátamba fúródni.

Aztán lehiggadok, miközben meghívom Robertet. Hallanom kell a hangját. Amíg betölt a program Zalánnék felé fordulok, aki éppen Julcsival játszadozik, de a fél szeme rajtam van.

-          Nem történt semmi tényleg, csak ideges vagyok. Eddig csak az utcán volt bennem a feszültség attól, hogy figyelnek, most azonban már a munkahelyen is érzem . . .  – sóhajtok - . . . és ma történt valami  és . . . . . – csuklik el a hangom.

-          Mi történt? – hallom meg a férjem hangját, és végre látom az arcát. Aggódó tekintetét, és hirtelen elhagy minden erőm. – Sziasztok! Hanna mi van? Miért sírsz? – túr idegesen a hajába.

-          Szia! – suttogom és most annyira szeretnék a karjába simulni, most annyira szeretném, ha itt lenne!

-          Boszorka mi a baj?

Zalán

Napok óta megmagyarázhatatlanul feszült. Beszélt ugyan a fenyegetésekről, de ez mondhatni mindennapos Aslhely is kap néha ilyen leveleket. Figyelem ahogy meséli Robertnak, hogy a reggel ismételten kapott egy fenyegető e-mailt a gépére. Azonnal szólt a benti IT szakembereknek és amíg nem vizsgálták a gépét nem tudott dolgozni.  A főnöke baszogatni kezdte miatta, aztán behívatta, hogy beszélni szeretnének vele. 

-          Robert határidőre készen voltam mindig mindennel! Mindent megcsináltam, sokszor még az ő munkájukat is. A délelőtti megbeszélésére csak egy kisebb kimutatást kellett volna megcsinálni, de nem tudtam, mivel buherálták a gépemet az IT-sok. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy Olga akkor jött be és az ő számítógépéről át tudtam küldeni az adatokat a főnöknek.  De így is iszonyatosan le lettem cseszve, hogyha nem tudom ellátni a feladatomat, akkor kerítenek mást, aki képes rá!  Annyira felháborodtam rajta, de visszafogtam magam Robert. Erre jöttek azzal, hogy az miatt kívánnak velem beszélni, hogy sok munkatársukat zavarják az épület körül ólálkodó paparazzik. Mintha én akarnám, hogy kövessenek állandóan! – sírja el magát – Ja és a benti IT apparátust ne arra használjam, hogy a magándolgaimat nyomozgassák rajta! Ez egy munkahely, és legyek olyan drága nem behozni ide a magánéleti dolgaimat!

-          De nem mondtad nekik, hogy ezek fenyegető levelek? – szólal meg Robert.

-          Szerintük eltúlzom a helyzetet. – suttogja Hanna – Nem tudom Robert! Lehet, hogy tényleg igazuk van, és csak az idegeim játszanak velem!  Nem tudom!

-          Figyelj kicsim, holnapután már otthon leszek, hallod!  Ha úgy érzed, hogy gáz van ne menj inkább dolgozni!

-          De akkor felmondanak!

-          Na és?!

-          Figyelj Robert, te egy filmforgatás közben, amikor dolgozol, azt mondod hogy na és, ha a rendező megszól valamit? Vagy fogod magad és felpattansz, otthagysz mindent? – csattan fel a húgom.

Robert hallgat.

-          Na látod! Ez nem olyan dolog Rob! Nem fogom feladni! Jó vagyok a munkámban, ezt azért elismerik akik nem a tök agyú felettesemmel dolgoznak. Olga és Sam szerint nyílt titok a kiadóban, hogy a főnököm az én munkámból él meg. . . Nem akarom feladni Rob, de idegesít.

-          Oké ezt megértem! – emeli fel kezét a sógorom – Igazad van! És mit mondtak a fenyegető levélre? Kivel beszéltél a fenyegetések miatt? Csak a balfékkel? – morran Rob – Nem lehetne kicsit feljebb menni?

-          Azt mondták, hogy nem tudják megállapítani, hogy honnan jött az e-mail. Mást nem tudnak tenni. Állandóan az jár az agyamban, hogy lehet, hogy csak én lihegem ezt a dolgot túl és nincs tényleg semmi baj, de feszült vagyok! – suttogja.

-          Nem kéne szólni Qiunnienek? – vetem közbe – Bocs, hogy beleszólok!

-          Én is ezt akartam mondani Hannának – közli Rob

-          De mit mondjak neki, miért kellene a segítsége? Azért mert rossz előérzetem van? Ugyan – legyint – csak egyszerűen muszáj valakinek panaszkodnom, mert úgy érzem, hogy megfulladok!

-          Figyelj, panaszkodj! Nyugodtan, hallod! – mormolja Rob, majd felém fordul

-          Tudom figyelek rá.   – lépek a Boszorka mellé és simogatom meg a fejét - Nyugi! Az egyik szemem mindig rajta van! De elvárom, hogy te is figyelj ugyanígy Ashleyra! 

-          Ezt mondanod sem kell! Ez természetes, volt, és lesz is! Kösz Zalán! – sóhajt fel Rob – Bocsánat de most mennem kell! Sajtókonferencia, este valami sportcsarnokba leszünk, aztán irány haza.  Jó lenne már otthon lenni!

-          Holnapután éjszaka már itthon vagy! – suttogja Hanna – Már alig várom!

-          Én is! Szia Kicsi!  Hívlak majd oké?

-          Jó! Szia!

Hanna mélyet sóhajt és pár pillanatig maga elé bámul, ekkor jelenik meg mellette a vigyorgó Julcsi aki a nadrágjába kapaszkodva szövegel neki és vigyorog rá tele szájjal. Hanna elneveti magát.

-          Szia Szöszi! Mit csináltál ma? – vigyorog a kislányra és felkapja, hogy meggyömöszölje.

Emmához megyek a konyhába, aki kint tesz-vesz miközben Hannát figyeli, ahogy az Julcsival bohóckodik.  Én is őket nézem. Húgom kosztümben négykézláb kergeti Julist a nappali kisasztala körül. A kislány hangosan göcögve nevet miközben menekül előle.   Elnevetem magam a látványon.

Hanna elkapja és a pociján trombitálni kezd, majd feltápászkodik és elindul, hogy átöltözzön Julcsi pedig a nadrágjába kapaszkodva lépeget mellette.

-          Imádja Hannát! – mormolja elkomolyodva Emma – Hiányozni fog neki ha elmegyünk.

-          Elmentek? – kapom fel a fejem.

-          Igen, azt hiszem el. – suttogja – Kicsit megnyugodtam, gondolkoztam.

-          . . . és mire jutottál? – szólal meg mögöttem Hanna Julissal a kezében.

-          Őszintén szólva nem tudom mire jutottam. Szeretnék a férjemnek megbocsájtani, szeretném az egészet elfelejteni, de nem tudom . . . – suttogja – Nem tudom, hogy érdemes-e? Mi a garancia arra, hogy nem teszi meg újra?  Összetört bennem minden hitet mindent.

-          Értem.

-          Dehogy érted Zalán! – csattan fel – Dehogy érted? Tudod milyen érzés az, hogy csalódsz abban, akit a világon a legjobban szerettél, akiről azt hitted, hogy téged szeret, csakis téged? Összetörte a szívemet! Összetörte, megtaposta . . . . – zokogja Emma.

-          Cssss!  - lépek mellé – Ne sírj!  - simogatom meg a hátát, míg ő rendületlenül szeleteli az ananászt.

-          De sírok, mert fáj! Nagyon fáj! Hogy tehette ezt meg velem!? Hogy?! Miért? Nem voltam elég jó felesége? Nem szerettem? Nem voltam jó neki az ágyban? Miért?  A francba! Miért? – kiabálja és lecsapja a kést a pultra majd kirohan a teraszra.

Nagyot sóhajtva nézek utána, Hanna tekintete is tanácstalan, csak a pultra tett Julcsi nevet vidáman és tömi magába az ananász kockákat miközben folyik le a gyümölcs leve a kis arcán. Felnevetünk ezt látva.

Hanna

Nevetve törlöm meg Julis arcát akinek persze nem tetszik, hogy inzultálom, ezért kapálózni kezd, haragos visításával nem törődve tisztára törlöm, majd leteszem a padlóra, ahol négykézlábra ereszkedve csattog a nappali kisasztalán felejtett telefonomért.

-          Hát holnap megtudja a választ . . . . – suttogja Zalán miközben elmegyek mellette, hogy megmentsem a készüléket, de ezt hallva szinte megfagyok.

-          Mi van? – nézek a bátyámra kérdőn

-          Az van, - kezd bele Zalán, - hogy holnap délután érkezik Tamás.

-          Mi? – bámulok rá meredten – Te hívtad ide? – csattanok fel – Mégis hogy képzelted?!

-          Hanna ő az unokatestvéred! – morran rám a bátyám.

-          Aki megcsalta a feleségét! Aki egy kis cafkával megcsalta a feleségét, azt a nőt, aki mindent megtett érte, aki szerette! Hogy tehetted ezt?! – mormolom Zalánnak oltárian dühösen – Hogy merted idehívni?!

-          Hé nyugodj le! – kapja el a mellkasát dühösen böködő kezemet – Nem én hívtam, egyszerűen közölte, hogy holnap érkezik a családjáért. Eljön értük. Én mondtam neki, hogy szerintem hagyja őket lenyugodni, hagyja, hogy Emma is higgadjon, de ő közölte, hogy azt otthon is megtudja tenni, és nem hagyja, hogy Emma rossz döntést hozzon! Minden érv lepörgött róla.

-          Hát ide nem jön az biztos. – mormolom halkan, hogy a kint lévő Emma ne hallja meg – Ide ebbe a lakásba Tamás be nem teszi a lábát!

Zalán felsóhajt.

-          Figyelj hugi, ezt rájuk kell hagynod, ezt a csatát nekik kell megvívniuk, te nem foglalhatsz állást egyik mellett sem. Annak is biztosan volt valami oka, hogy Tamás meglépte ezt a lépést, nem minden fekete vagy fehér, a szürkének is ezernyi árnyalata van! (megjegyzés: de ötven minimum! XDDDD) Egy kapcsolatban soha nem csak az egyik fél a bűnös, ezt soha ne feledd!

Ez elgondolkodtat, és lehiggadok.

-          Na azért! – dünnyögi Zalán.

-          De nem kéne neki szólni róla?  - nézek a teraszon üldögélő Emma felé.

-          Nem tudom – suttogja a bátyám – Egész nap ezen agyalok! Egyszerűen nem tudom.

Ekkor csattanás, majd Julcsi hangos bömbölése hangzik fel. Rémülten nézünk hátra.

Julis a földön csücsül a néha telefonom darabjai között. . . .

Ekkor bevágódik Emma rémülten, majd villám gyorsan a kislányhoz lép, és egy nagyot csap a pici kézre. Julcsi tágra nyílt szemmel mered az anyjára, még levegőt is elfelejt venni a döbbenettől, hogy őt megütötték!

Nos a döbbenet kölcsönös, mert Emma is hitetlenkedve mered a pici pirosra színeződött kezecskére, és felkapja a kislányt, hogy megvigasztalja, de az üvöltve húzódik el tőle. Zalán ekkor hozzá lép és kiveszi a kezéből a kicsit, mire Emma sírva a szobájukba szalad.

Felsóhajtok, és összenézünk.

-          Nem hiszem, hogy most rám lenne szüksége. – suttogja Zalán – Menj beszélj vele, addig én lenyugtatom nyuszit, és megnézem, hogy még menthető-e a telefonod.

-          Rendben, - suttogom és megcirógatom a könnyes kis arcocskát, majd nagyot sóhajtok és elindulok a kis szoba felé.

Emma az ágyon  hasal és szipog.

Mellé fekszem, és megsimogatom a hátát, erre felém fordul.

-          Láttad? Megütöttem a másfél éves kislányomat . . . milyen anya vagyok én, aki egy ekkora pici gyereket bántalmaz? – zokogja.

-          Ez nem bántalmazás volt Emma, az egészen más! Te dühös lettél, és mert Julcsi rosszat csinált és fegyelmezted, hogy tudja hol a határ, mit szabad és mit nem. Ettől még nem vagy rossz anya. – suttogom.

Emma hallgat és csak bámul maga elé.

-          Állandóan azon agyalok, hogy mit rontottam el, hol rontottam el? De nem tudok rájönni! Nem értem! – sírja el magát – Beszélnem kellene vele és megtudni, miért tette? Miért csinálta ezt? Annyira jó volt! Szerettem vele együtt élni, elfogadtuk egymás korlátait, rigoáit! Úgy éreztem, hogy összecsiszolódtunk, hogy kerek egészek vagyunk, hogy ő a másik felem, hogy ő egészít ki!  Az ágyban is egyek voltunk, imádtam vele szeretkezni, annyira szerettem az illatát az érintését, a simogatását . . . . a vadságát! – elhallgat majd pirulva rám néz – Az unokabátyád egy állat az ágyban Hanna – suttogja, mire érzem, hogy bokáig vörösödöm, de ő nem látja ezt, mert azzal van elfoglalva, hogy könnyeit törölgesse – Én úgy éreztem, hogy mindent megadtam neki, amit úgy éreztem, hogy képes vagyok neki megadni! Voltak olyan kérései amit nem teljesítettem mert . . . egyszerűen képtelennek érezem magam az anális szexre. . . . Lehet, hogy ezt kapta meg mástól? – zokogja – Lehet, hogy nem voltam túl elfogadó?

Jézus Máriám!  Akarom ezt én hallani?! – hunyom le a szemem. Anyám!  De érzem, hogy Emmát feszíti a megbántottság, a düh, a zavar, a félelem, és tudom, hogy meg kell hallgatnom, hogy a benne feszülő kétségeket kitudja adni magából. Nem teszek mást, csak figyelem, ahogy kifakad, ahogy magát hibáztatja, ahogy küzd önmagával, hogy menjen vagy maradjon? Elhagyja Tamást, vagy vele maradjon?

Aztán elcsendesedik, és rájövök, hogy most kell neki elmondanom, hogy Tamás holnap jönni fog.

-          Emma . . .

-          Tudom Hanna, hogy holnap itt lesz, hogy értem jön. – suttogja – Tudom, mert felhívott.  Várom, mert akármit is tett velem szeretem, nagyon szeretem, de ezt az érzést teljesen megmérgezi a düh, a csalódottság, amitől viszont szinte gyűlölöm! Szeretem és gyűlölöm egyszerre!  Istenem!  Mit csináljak? – zokog fel újra – Mit csináljak?

-          Nézd őszinte leszek, ha egy férfi azért keres mást is a felesége mellett, mert az nem hajlandó más bejáraton is beengedni szeretkezés közben, annál a pasinál valami zűr van az emeleten! Egy szeretkezés arról szól, hogy egymást szeressük, úgy ahogy az a másiknak is jól esik, ahogy az a másiknak is finom! Nem kényszeríthet olyanra amit nem szeretsz, vagy nem szeretnél megtenni! – mormolom – Ha Tamásnak ez volt a problémája akkor azt mondom, hogy kezeltesse magát, mert nem normális!   Most szerintem gyere vacsorázni – mosolygok rá – aztán igazából nem tudsz mást tenni, mint hogy vársz.

Ekkor egy apró kezecske püfölni kezdi az ajtót.

-          Ana! Ana! – hallatszik a cincogó vékony hangocska, mire elnevetem magam.

Emma rám néz.

-          Tudod az életem egyik legnagyobb ajándéka ez a kis Boszorka! – suttogja.

Elsápadok.

-          Tudom.

-          Jaj bocs! Hanna ne haragudj! – néz rám.

-          Tudod Emma, hiába van meg mindened – mutatok körbe – mindenkinél vannak gondok, problémák amiket vagy le tudunk küzdeni, vagy változtatni kell rajtuk ha nem megy. 

-          Tudom, de olyan nehéz kimondani, hogy esetleg vége. . . hogy nincs tovább!

-          Tudom. Hidd el tudom – suttogom.

-          Ana!

Felnevetünk.

-          Na gyere, mert a végén a telefonom után még az ajtót is összetöri a lányod! – vihogom és felrántom az ajtót, mire a csajszi döbbenten mered rám, majd vigyorogni kezd és sarkon fordulva sebesen szedni kezdi apró lábacskáit.  – Elkapom a husidat! – nevetek utána és figyelem, ahogy kacsázik.

A mögöttem álló Emmára nézek, aki ellágyulva figyeli a kis aprónépet.

-          Tudod, ha úgy döntesz, hogy nem bírsz benne megbízni, és nem mész vissza hozzá, neked akkor is itt van Julcsi, valaki belőle, akit imádhatsz, aki a tied és az övé! És őt senki nem veheti el tőled! Neked itt van a kislányod! Te nem vagy egyedül!  Te megkaptad azt a legszebb ajándékot, amit az élet csak adhat Emma! – simogatom meg az arcát.

-          Tudom Hanna, tudom. – nagyot sóhajt – Csak tudod az ember telhetetlen, és mindent akar, és nehéz elfogadni azt, hogy egyszer már felhőtlenül boldog voltál, mindened megvolt amiről álmodtál, és kiderül, hogy az egész csak egy ábrándkép, egy törékeny üveggömb amire te nagyon vigyáztál, becsülted, óvtad, és  amit egy durva láb egyetlen rúgással összetört, mert labdának hitte!  

-          Az lehet Emma, de van választásod!  Eldöntheted, hogy a gömböt ragasztgatod, és azért imádkozol, hogy nehogy egy fuvallat legurítsa a földre és újra összetörjön, vagy hagyod az egészet és kivágod a kukába! Te is beszállhatsz a játékba, és a másik játékossal közölheted, hogy mást is választhatsz ellenfélnek! Nem muszáj vele játszanod!  Te is veszel egy labdát, és beszállsz a játékba, szigorú szabályok között, és ha úgy adódik akkor tökön rúgod a játszótársad, még ha a bíró esetleg piros lapot ad is érte! – vigyorgok rá – Ha úgy érzed, hogy van értelme szembeszállni, felvenni 212a harcot, akkor tedd azt. Én azt mondom, hogy tedd helyre holnap az agyát, állítsd választás elé, vagy-vagy. Döntenie kell, mert az nem lehet, hogy ő mindent akar, te pedig semmit nem kapsz! Hidd el, sok a vesztenivalója!

Emma döbbenten áll, és mered rám.

-          Szóval azt mondod, hogy vegyek foci labdát? – nevet rám.

-          Életem, vehetsz akár kosárlabdát is, az nem zárja ki, hogy tökön rúgd, ha csal! Büntesd meg, mutasd meg neki, hogy mit veszíthet, gyötörd, de ne engedd közel magadhoz egy darabig, hagyd hogy puncsoljon! Én ha úgy döntenék, hogy oké visszafogadom, pár hétig biztosan gyötörném! Lássa, hogy mit dobott el magától! Hidd el ha fontos vagy neki, akkor a végén már a lábad nyomát is megfogja csókolni!  Ha nem vagy erre képes, vagy úgy érzed, hogy annyira összetört, hogy már nem akarod ezt, akkor pedig lépj, menj oda a bíróhoz, és ad fel a meccset, mert törött lábbal nem tudsz futni!

Ekkor Zalán felhördül mellettünk, és elképedten mered rám.

-          Azt a rohadt! Hogy te milyen költői tudsz lenni! – röhögi el magát.

-          Hiába aranykoszorús író lett nem tudtad? – vihog fel Emma.

-          Ana! – visít Julcsi mire mind nevetni kezdünk Emma is megnyugodott.

Vacsora után Julcsi fürdik majd Emma elviszi aludni. Zalánnal kiülünk a teraszra,  és szörfölgetni kezdek a neten. Zalán mellém ül, és együtt nézzük a ma illetve tegnap   készült képeket Robertről és Ashleyról

-          Sir D’Artagnan személyesen – röhög mellettem Zalán, de látom, hogy tekintete szinte simogatja Ashleyt a fotókon. 

-          Szerintem eszelős ezzel a szakállal! – vigyorgom - imádom! 

-          Hogy ez milyen egy mocsok! – nevet fel mögöttünk Emma, mire meglepve fordulok meg – Julcsi gyorsan elaludt. – mosolyog és a képernyőre pillant ahol Rob éppen őrjíti a népet – Eszelős ez a pasi Hanna!  - kacsint rám amikor látja, hogy Robert a száját simogatja mire szinte megőrülnek a nők körülötte olyannyira, hogy a moderátor csaj kérdéseit sem nagyon értik Ashleyvel, közelebb kell húzódniuk hozzá, hogy hallják amit mond.

-           

Figyelem a mozgását a mimikáját, ahogy játszik az embereknek, és szinte remegek az izgatottságtól, hogy ez a pasi az enyém! Csak az enyém! Engem szeret, engem ölel, engem simogat!

-          A macska meg a tejesköcsög mi? – nevet rám Emma az arcomra pillantva.

Vörösödök, ezért inkább terelésbe kezdek.

-          Eljössz holnap velem vásárolni? Délután szabad vagyok, nem kell bemennem.

Ránézünk Zalánra.

-          Menjetek, most legalább kiélem apai hajlamaimat! – nyög fel a bátyám.

Zalán

Sötét van, a lányok már elmentek lefeküdni, de én még nem tudok aludni. Az iménti beszélgetés zsong bennem. Ashleyvel beszéltem telefonon. Hiányzik, nagyon hiányzik.  Már éppen elmerülnék az ábrándjaimban, amikor furcsa nyögések hallatszanak.

Átalakulok kérdőjellé.

Mi a franc ez?

Körbejárok, hogy honnan jön a zaj, amikor rájövök, hogy Hannától. Kopogok.

-          Hanna rendben vagy? – szólalok meg félhangosan. Nem jön válasz.

Benyitok. Remegve ül az ágyán. Odalépek. Haja kócos,  arca halott sápadt szerintem azt sem tudja, hogy hol van, remeg, didereg, és  tágra nyílt szemekkel mered rám.

-          Ne! Mit akar tőlem? Hagyjon! -  zihálja, és rettegve pattan fel, hogy meneküljön.

Atya úr isten!

-          Hanna én vagyok az! – szólok rá, de rajta eluralkodott a tejes pánik, és rövidke hálóingében rohan ki a teraszra.

Utána iramodom, miközben teljesen kiürül az agyam!

Tétován néz körül mert csapdába esett, nem tud hova szaladni, nem tud elbújni hisz a terasz keskenyebbik fele felé rohant. Rettegve néz körül, és felkapja a girll mellől az egyik nyársat, hogy védekezni tudjon.

-          Hanna! Zalán vagyok! Kicsi hallasz? Bencsi én vagyok, a bátyád! – mormolom megnyugtatóan neki, mire látom, hogy kicsit tisztulni kezd a tekintete. – Ébredj fel, Hanna hallod!  Zalán vagyok! Kicsi hallasz.

-          Zalán? – néz rám tétován.

-          Igen én vagyok! Nyugodj meg! Tedd le azt! – mutatok a nyársra a kezében mire hitetlenkedve mered a kezében tartogatott fémrúdra, és elejti.

-          Jézusom! – csuklik fel és sírva fakad.

-          Nyugi! – suttogom miközben hozzá lépek és magamhoz húzom. – Nyugalom. Nyugi – dünnyögöm – Nincs semmi baj.

Remeg mint a nyárfalevél, haja nyirkos az izzadságtól.

-          Megbolondulok Zalán! – suttogja még mindig rémülten és szinte csimpaszkodik belém.

-          Gyere menjünk be! – de nem mozdul, olyan mint aki megdermedt, felkapom és besietek vele a hálószobájukba. Lefektetem az ágyra, és simogatom a hátát, mint régen. amikor kicsi volt és hozzám szaladt menedékért ha Peti bántotta – Mi történt?

Sokáig hallgat, már azt hittem hogy elaludt amikor suttogva beszélni kezd.

Retteg. Érzi, tudja, hogy valaki figyeli, valaki állandóan a nyomában jár! Tudja! Bent a benti telefonon valaki hívogatja, és amikor felveszi, senki nem szól bele csak néhány nyögés hallatszik. Először nem foglalkozott velük, de most már egyre sűrűbben történik meg, és kapta a fenyegető e-maileket is. . .  és érzi. Itthon biztonságban van, itthon nyugodt, de van, hogy néha álmodik.

-          Kéne szólni a rendőrségnek hugi!

-          Már szóltam, de megérzésekre alapozva nem tudnak nyomozni. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy érzem, hogy figyelnek, hiszen  egy híresség feleségeként én is érdekes lettem. – suttogja.

-          Szóltál nekik az e-mailek miatt?

-          Igen, de szerintük csak valaki szórakozik velem, valami belső vicc lehet.

-          És a telefonok?

-          Mindig különböző számokról hívnak. Nem beazonosítható.  – suttogja.

-          Robnak elmondtad?

-          Beszéltünk róla, tud a levelekről, a telefont nem mondtam neki, mert az elején csak egy hülye viccnek tartottam az egészet. Nem tudom mi ez Zalán, nem tudom mért van.

-          Nyugi, - simogatom meg az arcát – Nyugi, most próbálj aludni, maradjak itt veled?

-          Igen, kérlek, ha lehet maradj- suttogja lehunyt szemmel – Annyira hiányzik Rob Zalán, annyira.

-          Nyugi, holnapután jönnek haza, itt lesz.  Addig megfelelek én is kispárnának? – mormolom nevetve, mire felnyitja az egyik szemét és elvigyorodik.

-          Hát megteszi. . .

-          Aludj! – simítom meg az arcát – Aludj Bencsi.

-          Ne hívj így! – mormolja félálomban és kisvártatva hallom egyenletes szuszogását, ami régi már elfeledett érzéseket, emlékeket ébreszt bennem.

Szeretettel nézem az arcát, és felsóhajtok.

-          Te kis problémagyár!

Hanna

Fáradtan ébredek, úgy mint akit összetörtek. Értetlenül nézek Zalánra aki mellettem alszik, és most mozgolódni kezd.

-          Szia! – suttogja álmos dörmögő hangon.

-          Szia! – cincogom – Itt aludtál velem?

-          Aha.

-          Hogy-hogy?

-          Hát este kissé beparáztál, félálomban menekülni kezdtél, amikor megnéztem hogy mi van veled, menekülni kezdtél, és  kint a teraszon le akartál ütni egy grill nyárssal. . .

-          Mi? – nézek rá döbbenten.

-          Hanna, figyelj rám, ennek fele sem tréfa! Te rettegsz!  Félsz! – mondja, és én nem merek ránézni - Szerintem szólni kellene Quinnienek, hogy ráér-e.

-          Már gondoltam rá Zalán, de igazuk van a rendőröknek, hogy nincs semmi bizonyíték arra, hogy ténylegesen követne valaki. Akkor szóljak nekik, ha már van valami kézzel fogható dolog, amin eltudnak indulni.

-          Remek, akkor várjuk meg, hátha megölnek. . . – mormolja.

-          Tudok vigyázni magamra! – vigyorgok rá – De most mennem kell, mert be kell érnem.  Délelőtt megbeszélés, de délután szabadok vagyunk!  Tényleg vigyázol akkor Julcsira?

-          Tényleg! – mormolja Zalán – Kiélem magam, nekem úgysem lesz a közeljövőben gyerekem! – nevet rám – Na megyek, amíg elkészülsz, én főzök nektek kávét!

Gyorsan rendbe szedem magam, és mire kiérek a nappaliba már Emma és Zala is kint beszélgetnek. Emma is meglehetősen gyűrött benyomást kelt.

-          Látom te se tündérekkel álmodtál! – nevetek rá.

-          Hát nem! – sóhajtja és nagyot kortyol a kávéjából - Julcsi is nyüglődött elég sokat, és tartok az estétől is.

-          Tamás?

-          Aha.

Szeretettel nézem gyűrött fejüket, és hirtelen elárasztanak az érzelmek.

-          Köszönöm, hogy itt vagytok velem!  - suttogom.

Zalán felnevet.

-          Otthon unatkoznék, de ti ketten, két lábon járó problémagyár bizony leköti felesleges gondolataimat!

Kétfelől kap tockost. . .  és persze azonnal ellentámadásba lendülne, de ekkor sírás hangzik fel és Emma, mint akit ágyúból lőttek ki Julcsihoz siet.

-          Úristen! Nekem mennem kell! Elkések! – kezdek kapkodni. Kifelé menet  megpillantom a bukósisakomat,  és elhatározom, hogy ma motorral megyek munkába. 

-          Sziasztok! Elmentem!  Emma gyere fél kettőre  a kiadóhoz!  Oda találsz?

-          Ott leszek!

Motorra pattanok, és hirtelen elkap a szabadság érzése! Ha követne is valaki, a motorral könnyebben tudok az autók között cikázni, mint bármi más járművel, és bármi van, gyorsan leléphetek!  Úgy érzem, hogy kövek gördülnek le rólam! Felszabadultan, jókedvűen indulok dolgozni.

Emma

Vidáman nevetve jövünk – megyünk, bár az én jókedvem az kissé erőltetett.

-          Úristen Emma ide be kell mennünk! – sóhajt fel Hanna a fehérneműbolt  kirakatát meglátva – Vennem kell valamit holnap este jön meg az uram! Meglepem – kuncogja és benyit.

Vihogva, nevetgélve nézzük a szebbnél szebb csábszereléseket. Én szolidan válogatok, mert én már Julcsinak vettem pár dolgot, de Hanna még semmit nem vett. Most bezzeg! Elnevetem magam, látva, hogy egyik szettet teszi be a másik után.

-          Mit vigyorogsz? – néz rám kérdőn miközben az egyik fekete cuccot nézegeti.

-          Azon nevetek, hogy már közel 4 órája jövünk – megyünk én már vettem egy csomó cuccot, te meg eddig semmit, most bezzeg belehúzol!

-          Ne áruld el senkinek Emma, de ez a mániám! Imádom a szép fehérnemüket!  Valahogy olyan izgató az, hogy tudom, hogy valami szép lapul a ruhám alatt, amit senki nem lát, de én mégis szexisnek, nőiesnek érzem magam tőle, még akkor is, ha, szakadt farmerben vagy egy kinyúlt pólóban takarítok otthon. – kacsint rám.  – Arról nem is beszélve, hogy imádom látni Robert meglepetését, amikor kihámoz a gönceimből! Azt hiszem jó lesz, ha leállok! – nevet rám, és végignéz a kosarán – Hüm! Azt hiszem kicsit túlzásba estem! Kissé ritkítani kellene a kosár tartalmát!  - közli, tényleg átnézi és pár cuccot visszatesz, majd a pénztárhoz megyünk.

-          Most hova? – fordulok felé

-          Őszintén szólva a BD bemutatóra kellene vennem valami ruhát – mormolja – erre feltankolok egy rakat fehérneműt! – nevet rám.

-          Milyen ruhát akarsz?

-          Valami szexis, de szolid, ugyanakkor feltűnő ruhát!  Állandóan azt kapom, hogy kislányos ruhákban járok.

-          Miért? A londoni ruha az lehet, hogy egy picit kislányos volt a magas nyakával, de háta meg nem volt!  - nevetek rá. – Nem értem mi bajuk volt azoknak az elvont angoloknak!

-          Mindegy! Valami ruha kell! – nevet rám és elszántan elindul  a következő üzlet felé.

Nevetgélve nézzük a kirakatokat, egyik tervezői bolt a másikat követi, és mi nevetgélve megyünk egyikből a másikba, bár az én nevetésem kissé erőltetett már.

-          Ne agyalj Emma! Rendben lesz minden! – simogatja meg a vállamat.

-          Biztos? – motyogom – Mindjárt itt lesz, és én nem tudom, hogy mit csináljak!

-          Hát az este 8 óra még igencsak odébb van! – nevet rám

-          Igazad van! Menjünk! Egyszer élünk, egyszer vagyok New Yorkban! – kacsintok rá.

-          Ez a beszéd! – nevet vissza rám – Segíts valami dögös göncöt találni! Fogalmam sincs, hogy hova menjek! – nézeget körbe.

Ekkor nekem feltűnik egy üzlet, a túloldalon.

-          Donna Karanhoz mit szólsz?

Meglepve néz rám, aztán elmosolyodik.

-          Tulajdonképpen miért ne? – nevet fel

Bent az üzletben kissé tartózkodóan fogadnak bennünket. Hannán is látom, hogy feszélyezve érzi magát. Nézelődni kezdünk.

-          Meg sem kérdezik, hogy mit akarunk?  - nézek Hannára, miután vagy 5 perc is eltelt már, és senki felénk sem bagózik.

Ekkor lép be az üzletbe egy magas barna hajú középkorú hölgy, mire az eladók egyből felélénkülnek.

-          Nem tudom Emma, - suttogja – Lehet, hogy nem vagyunk elég jól öltözöttek!  

Gondolom meghallotta a csaj, hogy mit mond Hanna amikor elment mögöttünk, mert  meglepődve megáll és felénk fordul.

-          Segíthetek valamiben? – mosolyog ránk, mire mind a ketten meglepve meredünk rá.

-          Tulajdonképpen igen – válaszolja Hanna és elmondja, hogy milyen ruhát keres.

Varázsütésre megjelenik körülöttünk két eladó is, hogy segítsenek, Hanna azonban figyelembe sem veszi őket, kizárólagosan a hölgynek beszél, aki érdeklődve, de fürkészőn nézi. Látom, hogy ismerős neki Hanna, de nem tudja hova tenni.

-          És milyen alkalomra lenne a ruha? – mosolyog ránk kedvesen.

-          A férjem filmbemutatójára szeretnék benne menni. – közli Hanna.

-          Nagyon ismerős ön nekem – mosolyog rá a hölgy, és kezet nyújt Hannának. – Donna Karan.  – hirtelen köpni-nyelni nem tudok, de Hanna csak mosolyog kedvesen, a szeme sem rebben.

-          Hanna Pattinson – mutatkozik be ő is, mire a nő felnevet.

-          Tudtam, valahonnan nagyon ismerős volt nekem!

-          A paparazzik áldásos hatása!

-          Na nézzünk csak körül! Lássuk mit is találunk! Gyere! – vált át tegezésre.

Csak pillogok, mint süket a moziban, miközben ők elindulnak! Hát igen a név és a pénz hatalma.

-          Gyere már Emma! – fordul hátra Hanna, és rám mosolyog, majd bemutat engem is a hölgynek.

* * *

Teljesen feldobva lépünk ki az üzletből.

-           Hanna nagyon dögös leszel! – nevetek rá – Egyszerű, dögös az a ruha!

-          Jaj nekem is nagyon tetszik! – vigyorog fülig érő szájjal – De kellene hozzá valami cip . . . . – elhallgat, és idegesen néz körül.

-          Mi van? – meredek rá meglepve.

-          Semmi, gyere menjünk! – motyogja és elindul toronyiránt maga után húzva engem is.

-          De a cipőbolt arra van! – mutatok a jelenlegi irányunkkal totálisan ellentétes irányba, mire idegesen vihogni kezd, és nyugtalanul tekintget körbe.

Nem szólok semmit, figyelek inkább és utána indulok.

Már vagy fél órája az üzletben vagyunk, nézelődünk amikor látom, hogy megnyugszik kissé. Nem merek tőle semmit kérdezni, mert látom nagyon lefoglalják a gondolatai. Ekkor a kezembe kerül egy nagyon dögös bordó cipő.

-          Ehhez mit szólsz? – fordulok felé, bambán rám néz, majd lassan felfogja, hogy mit tartok a kezemben.

-          Ez az! Isten vagy Emma! – kapja ki a kezemből a vadító darabot és már próbálja is fel – És ráadásul kényelmes is!  Már csak egy táska kell hozzá! – vigyorog, és körbe kémlel, majd felnevet amikor meglátja a cipőhöz illő  darabot.

Úgy érzem egy kicsit lehiggadt, de amikor a pénztár felé megyünk újra ideglelősen kezd ficeregni, döbbenten nézek rá.

-          Itt van. Érzem Emma, hogy figyel! – suttogja idegesen.

-          De ki Hanna? – borzongok meg, miközben én is óvatosan körül kémlelek.

Mr. X

Fél!  Ideges a kis kurva!  - önt el az elégedettség, látva a félelmet és az idegességet az arcvonásain. 

-          Azt hiszed meglóghatsz előlem? Tudlak követni ribanc! – mormolom magam elé, mire a mellettem ülő nő döbbenten végig mér, feláll és elmegy.

Nem törődök vele, egyre csak a prédámat nézem a szemüvegem takarásában és élénken elképzelem, ahogy farkamat belevágom, miközben ő könyörög, hogy hagyjam, ne bántsam! 

Megborzongom, megkeményedek, izzadni kezdek.

-          Nem sokára ribanc az enyém leszel! – suttogom, és felállok, hogy tisztes távolságból követni tudjam őket.

Hanna

Megőrülök!

Szinte teljes pánikban rontok le a teremgarázsba a motoromért. Emma taxival hazament, én meg megkértem az egyik biztonsági őrt, hogy ha teheti legyen szíves lejönni velem a motorért mert valahogy félek oda lemenni. Egy pillanatig méregetett, de aztán lejött velem.

-          Nagyon szépen köszönöm! – suttogom feszülten – Nem szoktam ilyen lenni, de . . . .

-          Nyugalom asszonyom! – int csendre a középkorú férfi – Nem történt semmi! Jó utat!

Mr.X 

-          A kis kurva!  Pedig most elkaphattam volna!  - ütök dühösen a falba amikor elviharzik mellettem a motorjával, mire az a fasz aki kísérgette megáll mellettem.

-          Uram mit művel? – dörren rám, és nekem elönti az agyamat a vér!

Lendül a kezem.

Hanna

Még mindig zsong bennem az ideg!  Megőrülök! Érzem, tudom, hogy a nyomomban jár valaki! Érzem! 

-          Gyere! – ölel át a bátyám a házunk teremgarázsában. Már lent volt amikor befordultam. Hálásan bújok hozzá – Emma elmesélte, hogy mi történt. Láttál valakit? 

-          Nem senkit Zalán!  - motyogom – Nem vagyok normális! Biztosan csak beképzelem!  Robot akarom! Hozzá akarok bújni! Félek Zalán!

-          Nyugi! – húz maga után a liftbe – Gyere! Fent beszélünk!

Igyekszem lenyugodni, kényszerítem magam, hogy egyenletesen lélegezzek, hogy ne kezdjek el őrült módjára visítva kapálózni!

-          Hanna nyugi! – ölel át a bátyám, mert remegek, de lassan lenyugszom amikor meglátom a lakásajtót, tudom, hogy ott biztonságban vagyok!

Benyitok, és meglepve hallom az ismerős hangot.

-          Tamás? – meredek döbbenten Zalánra, és fordulok az unokabátyám felé, aki ekkor jelenik meg az előtérben Julcsival a kezében, aki szinte csüng a nyakában.

-          Szia Hanna!  Előbbi géppel jöttem – mosolyog rám.

Robert

-          Végre ezen is túl vagyunk! – sóhajtok fel elégedetten és dőlök hátra a kocsiban.

-          Szerencsére! Holnap még egy fotózás, és indulunk haza! – nevet rám Ash – Holnap este ilyenkor már Zalánnal leszek! – sóhajt fel – Kíváncsi vagyok, hogy mi történt!

-          Hogy-hogy mi történt? – meredek rá meglepve miközben a szálloda alagsorában kiszállunk a kocsiból és a lift felé vesszük az irányt – Kivel?

-          Tamás most ment el Emmáért és Julcsiért! –válaszolja -  Amikor  Zalánnal beszéltem az imént,  már ott volt nálatok.

Nem tudom miért, de felhúzom magam ezen, miközben a liftbe lépünk.  Ashley is észreveszi, és meglepetten mered rám.

-          Mi van?

-          Semmi – morgom –nagyon remélem, hogy nem kezd cirkuszolni!

-          Nem, nem fog.  Zalánnal hozzánk mennek aludni, nem alszik nálatok. Kedves férjem kicsit elbeszélget vele.

-          Ne érts félre Ash, alhat nyugodtan nálunk, csak nem akarom, hogy gond legyen ha esetleg begőzöl, mert Emma . . . – Ashley döbbent képet vág,

-          Figyelj Rob! Tamás nem egy brutality figura!

-          Tudom – védekezek azonnal - tudom, csak Ash egy férfi elég sok hülyeséget tud csinálni, ha elveszti a kontrollját! Én egy pillanatig nem csodálnám, ha Emma amint meglátja elküldi a búsba és ki tudja, hogy  Tamás hogyan reagál rá!

-          Emma megnyugodott. Rengeteget beszélgettek vele Zalán is és Hanna is. Lehiggadt, és azt mondja Zalán, hogy kicsit talán meg is keményedett. Szerintem helyre fogja tenni Tamást rendesen! – kuncog fel a mellettem, mire elnevetem magam.

-          Hanna is így vihog. – nézek rá – Fel kellene hívnom, már nagyon hiányzik . .

-          Nem tudod, otthon hagyta a telefonját, mert Julcsi tegnap a földhöz vágta és Zala most hozta el a szervizből.

-          Akkor hívom Zalánt.

-          Hívhatod, de csak a férjemmel fogsz tudni beszélni, mert a csajok vásárolni vannak. – kacsint rám – Jaj a bankszámládnak!

Felnevetek.

-          Hát attól nem kell félnem hogy Hanna miatt megcsappan. Nem szeret vásárolni.

-          Olyan nő nincs aki ne szeretne vásárolni kedves Robert, maximum nagy önfegyelme van az illetőnek!

-          Akkor az én feleségemnek hatalmas önfegyelme van, - vigyorgok – bár ha fehérmenüről van szó . . . .

Ashley felnevet, és belép a szobájába.

Felsóhajtok,  amikor meglátom a rumlit a sajátomban. Rettenet. Eddig valahogy nem zavart éveken át, hogy minden ott van ahova éppen letettem, de mostanság már  zavar kissé. Na nem nagyon, de azért zavar na. Az asszony hatással van rám hiába! Gyorsan összepakolok kicsit, lezuhanyozom, és leülök, a gép elé. Lássuk csak, ott 4 órával később van, tehát éjfél körül járhat az idő. Megpróbálkozom, hátha elérem Hannát. Meghívom, és kisvártatva mosolyog rám.

-          Szia cica! – nézem a szeretettel a vonásait, mosolyog rám, de valahogy megint érzem a diliáramot. . . – Mi van? Tamás? Cirkuszolt?

-          Szia! Dehogy! – néz rám döbbenten – Nem cirkuszolt.  Már itt volt amikor hazaértünk. Julcsival foglalkozott, Emmával is váltott pár szót, de inkább meghúzta magát. – kuncog – Jaj Rob már alig várom, hogy itthon legyél! – sóhajtja, mire teljesen ellágyulok.

Vár, engem vár! – nézek rá szeretettel, de nem kerüli el a figyelmem, hogy remeg. Percekig tart, hogy kiszerenádozzam belőle, hogy mi történt. Szinte zizeg ahogy meséli a délután történteket, a félelmet, a riadalmat még most is látom a szemében.

-          Komolyan alig vártam, hogy hazaérjek! Rob még a motorozást sem élveztem, szinte rettegtem végig!  Nem vagyok hülye Rob, érzem, hogy valaki követ, és ettől megőrülök, mert nem tudok ellene semmit tenni! Már bent sem érzem magam biztonságban, csak itthon! Ide nem jöhet be! Ugye nem?

-          Nem szívem, nem mehet be oda senki! Nyugi, és próbálj aludni, holnap már én is otthon leszek.

-          Jaj Rob nagyon várlak!  - motyogja, majd vadul csillogni kezd a szeme – Lesz meglepim is! – suttogja a bestia édes nevetés közepette, de a szemei azok sokat ígérőn csillognak.

Kiszárad a szám pillantását látva, de a Boszorka már megszakította a kapcsolatot. Remegő gyomorral dőlök hátra és elképzelem, hogy mi lehet a meglepi.  Nos a boxer kisvártatva igencsak szúk kezd lenni, mert eszembe jut az utolsó meglepis alkalom. . .  Fú hazamegyek szétszedem az biztos!

Forró gondolataimat azonban lehűti a rettegése.

Tényleg fél, eddig hajlamos voltam azzal elintézni a dolgot, hogy bemagyarázza magának. A levelek amiket kapott, a telefonhívások azok lehetnek gyerekes csínyek is, vagy egy idióta munkatársának a hülyeségei. De az iménti arcát látva, rá kell döbbennem, hogy lehet, hogy igaza van.

A telefon után nyúlok.

Hanna

Egész nap az tartja bennem a lelket, hogy pár óra és itthon lesz Robert! Végre velem lesz! Végre átölel újra, érezhetem az illatát, láthatom a mosolyát, hozzásimulhatok!  Alig vártam már, hogy végre vége legyen ennek a napnak! – agyalok, miközben a sorra kigyulladó lámpácskákat nézem

9

8

7

Mindjárt leérek a garázsba, felpattanok a motoromra és süvítek haza készülődni. Vacsorát akartam főzni  . . . .

6

5

. . .  de nincs értelme, mert ahogy mondta csak éjjel 11 körül fognak hazaérni, akkor már biztosan nem fog egy falatot sem enni .

2

1

Jaj istenem de jó lesz!  Végre itthon lesz!  Végre!  Mélyet lélegzek és igyekszem a gyomromban lévő pillangókat nyugalomra bírni. Istenem, de várom már!!!!

Nagyot zökken a lift, amikor megáll a teremgarázsban. Teljesen lefoglalnak a gondolataim, és szórakozottan köszönök a mellettem elhaladó kollégáimnak, amikor a döbbent szinte letaglóz!

Torkom kiszárad, remegni kezdek . . . .

Zalán

Alig értem, hogy mit mond, szinte fuldoklik.

-          Hanna higgadj le! Hallod! Nyugi! Vegyél mély levegőt!

Hallom ahogy a sírástól zaklatottan elhebegi, hogy mi történt. Elkap az ideg!

-          Figyelj hugi! Azonnal megyek, ne nyúlj semmihez! Hallod Hanna! Ne érj semmihez! – a háttérben beszélgetést hallok, emberek kiabálnak egymáshoz, szirénát is hallok, mire teljesen lefagyok! – Bencsi sietek!

Tamás és Emma szinte vigyázba állnak mellettem, amíg telefonon beszélek.

-          Mi történt? – néz rám kétségbeesve Emma – Mi történt Hannával?

-          Valaki  tönkretette a motorját ha jól vettem ki a szavaiból, igazából nem értettem, hogy mit mond, mert alig bírt a sírástól beszélni. Elmegyek érte . . .

-          Én is megyek – közli ellentmondást nem tűrően Tamás és szinte azonnal készülődni is kezd – Emma nem baj, ha itt hagylak benneteket?

-          Dehogy baj! Menj. – suttogja – Majd beszélünk este.

-          Rendben! – lép hozzá Tamás, és szinte ösztönös automatikus mozdulattal simogatja meg az arcát és ad neki egy csókot.

Láthatóan ők is meglepődnek rajta mind a ketten.

Mosolygok a virtuális bajszom alatt, amikor ezt látom, és beirányzom az ajtót. 

Hívom a liftet.

Tamás lép mellém.

-          Azt hiszem, már megbocsájtott- vigyorgok felé fordulva.

-          Remélem, de azt is tudom, hogy rengeteget kell még pedáloznom amíg elfejti ezt a baromságomat!  - mormolja, - De mi ez az egész Hanna körül?

Nagyvonalakban elmesélem, hogy mi történt eddig. Hümmög. Szinte percek alatt odaérünk. Rendőrség lezárta a teremgarázst, percekig tart amíg elmagyarázzuk, hogy a sértett, vagyis Hanna hozzátartozói vagyunk.

Amikor végre leengedek, idegesen nézek körül, hogy hol van?  Hannát nem látom, de a motort igen, szinte lefagyok a látványtól!  

Hanna féltve őrzött járgánya teljesen szét van barmolva, a gumik felvagdosva, az olajtartály kilyuggatva, az ülés darabokra szaggatva. A motor köré a betonra vörös nagy betűkkel oda firkálta az a beteg állat, hogy „ Elkaplak ribanc” !!!

-          Kicsit tönkretette a motort!?! – hördül fel Tamás is, és ez az a pillanat amikor Hanna észrevesz bennünket. Az őt kihallgató rendőrt megkerülve rohan hozzánk.

-          Jézusom Hanna! – húzom magamhoz, és látom, hogy kezdi elveszíteni a magára erőltetett hidegvérét.

Ekkor lép oda hozzánk Westley őrmester.

Hanna

Kimerültem teljesen.

Órákig tartott, míg hazajöhettünk. Szegény motoromat elszállították a rendőrségi laborba, hogy levegyenek róla minden nyomot, amit csak lehet.

-          Figyelj tényleg ne maradjak itthon veled? – lép hozzám Emma.

-          Nem tényleg nem kell Emma, menjetek nyugodtan, beszéljetek meg mindent, és gyertek holnap ebédre, jó!

-          De Julcsi . . . .

-          Julcsi sem fog zavarni, mindjárt megfürdünk, eszik és alszik a kiságyában. Nyugi.

-          De Rob. . . .

-          Robot sem fogja zavarni. Nyugalom! – nevetek rá – Menjetek már! Hidd el nem lesz semmi baj!  Imádok a prücsökkel játszani, ellesz velem! Legalább nem agyalok.

-          De . . .

-          Emma menjetek már! – csattanok fel nevetve.

-          Oké, de hívj ha bármi van! A hűtőre tettem a telefonszámomat!

-          Rendben – mosolygok rá türelmesen, de újra szóra nyitja a száját – Tamás vidd már a kedves feleségedet, mert az agyamra kezd mászni! – nevetek rájuk, mire Tamás maga után rántja Emmát, és Zalán mellé lépnek aki a kis sporttáskáját tartogatva figyeli őket.

Rám néz a bátyám. Látom, hogy aggodalom csillan a szemében, hozzá lépek és átölelem.

-          Ne aggódj, el leszek Julcsival, nem lesz semmi baj! Már lenyugodtam.  Menj nyugodtan! Lepd meg Ashleyt inkább, velem ne törődj.

-          Rendben. – suttogja és egy puszit nyom a homlokomra – De ha  . . .

-          . . . ha bármi baj van hívni foglak benneteket! Ígérem! Sziasztok! – integetek utánuk, miközben beszállnak a liftbe, és az ajtó bezáródik.

Felsóhajtok, amikor végre egyedül maradok, azonban nincs időm összezuhanni, mert  Julis kiabálását hallom.

-          Enci!

-          Megölöm a nagybátyádat! – fordulok a csajszi felé aki tele szájjal vigyorogva Bencsizik.

Robert

Végre! Végre itthon! 

-          Jó estét Mr. Pattinson! – köszön rám az éjszakai portás, amikor az épületbe lépek.

-          Jó estét! – mosolygok rá, de nem állok meg, hanem szinte repülök a lifthez.

Türelmetlenül toporgok, és szinte berobbanok, amikor megérkezik. Szívem veszett ütemben ver, alig kapok levegőt. Mindjárt otthon vagyok, mindjárt magamhoz szoríthatom, érezhetem az illatát! Belé temetkezhetem!  Ettől a gondolattól szinte forr a vérem!

Türelmetlen mozdulattal kapom elő a kulcsomat, amit persze le is ejtek.

-          A francba! – mormolom, felkapom, nyitok,  és belépek.

Nagy a csend.

Ezek szerint alszik. Nem baj, majd felébresztelek cicamica, - fut végig rajtam az izgatottság, már a gondolatra is.

Hanyagul ledobálom a táskáimat, és elindulok befelé, látom kell a feleségemet most azonnal! Ahogy beljebb lépek a nappali felé, szinte belém fagy a levegő is a látványtól.

A kisasztalon gyertyák égnek, és ott áll a feleségem a teraszajtó mellett a falhoz simulva, mintha attól kérne segítséget, hogy támassza meg.  Nagyot nyel, ahogy meglát.

Nem szól semmit, csak int a mutatóujjával, hogy menjek hozzá közelebb. Nem kell kétszer mondania.

Villámként cikázik át rajtam a vágy, ahogy megérzem az illatát, ahogy érzem a belőle sugárzó forróságot! Szememet le nem véve róla végig simítok a lábán, és azt az őrületesen rövid mini ruhát, ami rajta van, felgyűröm a csípőjéig.

-          Helló Cica! – dörmögöm

Készségesen simul hozzám, szinte belém olvad.

-          Lassa . . . -  nem hagyom, hogy beszéljen, szinte rátapadok a szájára, és egy csókkal belé fojtom a szót. Nyelvemmel lassan körzök.

-          Ezt fogom csinálni a lábaid között is! – suttogom rekedten a szájába. Felnyög, és én őrülten dobogó szívvel kapkodom le róla a veszélyesen szűk minit, és felhördülök amikor meglátom rajta a csipkét.

Mellei duzzadtan ki akarnak szabadulni a melltartó fogságából.

-          Ezt most leveszem rólad! – suttogom a szájába, mire tágra nyílt szemekkel mered rám megszólalni képtelenül.

Engedelmesen emeli fel a kezét, hogy kitudjam a melltartót kapcsolni, felhördülök amikor a kemény, a vágytól súlyossá és érzékennyé vált mellei szabaddá válnak.

Hanna

Jézusom elégek! 

Megőrjít, ahogy a fülembe dörmögi, hogy mit akar tenni velem. Zihálok, amikor  apró csókokkal, enyhe szívásokkal a fülemtől egészen a kulcs csontomig vándorol a szája, miközben hosszú ujjaival a melleimet nyomkodja, masszírozza, érzékeny mellbimbóimat csipkedi. Minden érintésére görcsbe rándul a méhem, az egész belsőm . . . Jaj mamám!

 Keze azonban nem áll meg ott, egyre lejjebb halad, miközben észveszejtően csókol. Zihálok miközben keze lejjebb húzza a pár napja vett bugyit a hasamról, az alhasamról, és epekedve várom, hogy végre megérintse nőiességemet. 

Egy pille könnyű érintéssel a lábam közé nyomul, lábam szégyentelenül szétnyílik, testem elviselhetetlenül felforrósodik . . . és szinte eszemet vesztem.

-          Benedvesedtél nekem! Már alig vártam hogy a gyönyörű, selymes, puha, duzzadt puncidhoz érjek. Már alig vártam! - suttogja érzékien a számba, és óvatosan az egyik ujját belém csúsztatja, nem tudok visszatartani egy kéjes nyögést – Igen kicsim, igen, nyögj csak, nyögj! Már alig várom, hogy beléd hatoljak! – mormolja és ujja fáradhatatlanul mozog bennem.

Robert

Szinte eszemet veszi ez a Boszorkány!

Legszívesebben azonnal elmerülnék benne, de nem teszem! Élvezetének minden pillanatát ki akarom élvezni, minden mozdulattal nyögést akarok belőle kikényszeríteni!  Élvezem a selymes puhaságot, ahogy ujjam siklik benne, ki-be, ki-be fáradhatatlanul, és felnyög amikor hüvelykujjammal a csiklóját kezdem körkörösen kényeztetni.

-          Mindent megfogok veled tenni, amiről ábrándoztam napokig! Mindent!

Letérdelek elé, mire felnyög, és égő szemekkel néz rám. Remeg, lábai megroggyannak.

-          Ne szívem, tartsd magad! – mormolom - most ki foglak nyalni! Tárd szét, tárd szét a lábaidat!

Engedelmeskedik, és én megveszek ettől. Finomam beleszagolok puncijába, megrészegít az illata, nem tudom magam tovább tartani,  és megnyalom a puha rést.

Felsikolt.

Óvatosan harapdálom, simogatom nyelvemmel,  és vissza-vissza térek csiklójához, hogy az apró gombocskát meg-meg szívjam. Hanna, nyöszörög, szinte tépi a hajamat, zihál.

-          Ne Robert! Ne! – húzódik el, és én csalódottan nyögök fel – most én jövök!

Hanna

Alig bírok megmozdulni, szinte minden erőmet elvette az, ahogy játszadozott velem, de most visszakapja!

Lerántja magáról a pólóját, és a nadrágjához nyúl, hogy azt is lerántsa magáról. Keze után kapok, hogy megállítsam.

-          Ne! Én akarom! – mormolom.

-          Te akarod? – nyögi, amikor nyelvemmel száját kezdem simogatni – Akkor tedd! – adja ki a parancsot, felegyenesedik, kihúzza magát, és égő tekintettel nézi, ahogy lassan kulcs csontjától lefelé haladva csókolgatni kezdem.

Zihál, amikor nyelvemmel éppen csak megérintem mellbimbóját, de közben kezem fáradhatatlanul simogatja hasát, majd lejjebb merészkedik, és nadrágon keresztül megfogom kemény testét.

-          Vegyél a szádba! Akarom! – zihálja, de nem adom meg amit akar, felegyenesedem, és miközben fülcimpáját szopogatom kiszabadítom férfiasságát a farmer és a boxer fogságából.

Türelmetlen mozdulattal rugdossa le magáról a ruhadarabjait, hogy aztán férfiassága tejében álljon meg előttem.

-          Szopogass! – adja ki az utasítást, de nem engedelmeskedem ismételten, hiába égnek tűzben azok a szürke szemek, inkább hozzádörgölöm csípőmet, végigsimogatva magam farka keménységével.  Felszisszen – Hanna vegyél a szádba! – mormolja szinte parancsolóan, de nem engedelmeskedem.

Kezemmel cirógatni kezem, szelíden megszorítom, szándékosan gyengéd, puha érintéssel.

-          Istenem, olyan kemény vagy mint a kő, és tűzforró!

Kezeimet összeszorítva végighúzom rajta a tövétől a hegyéig. Felzihál, és remegni kezd.

-          Kapj be! – utasít.

Megteszem. Érzékien kényeztetem, nyalogatom, masszírozom. Egész teste megfeszül és nyelvem által adott ritmusra mozdul, remeg az egész teste

-          Finoman, kicsim, finoman ne olyan vadul!- mormolja és hajamba túr, hogy ritmusomat irányítani tudja.  – Istenem kicsim! A szád. . .  Ne hagyd abba, csináld, keményen, mélyen! Szívd, kicsim szívd!

Hangja, a remegése, a mozdulatai ahogy élvezi, ahogy kényeztetem teljesen felpörget.

-          Úr isten! Elég! – hördül fel, majd kirántja magát a számból és összegörnyedve mély lélegzeteket véve fujtat, zihál, és én remegve figyelem ahogy küzd, hogy a orgazmus ne gyűrje le.

Nagyon felpörget a látvány. Pár mély lélegzetet követően felegyenesedik, és előre meredő férfiasságával felém közelít.

-          Most megfoglak dugni Hanna, iszonyatosan megduglak! – mormolja a fülembe, mire már csak a szavaitól is úgy érzem, hogy elégek!

Tekintetem az arcára téved, és  méhem remegni kezd a látványtól ahogy előttem áll.

Szinte fel sem fogom mozdulatát amivel magához ránt, ölével egy magasságba emeli testemet, úgy hogy nőiességem meredező hímtagjának feszül. Zihál, és nekem eláll a lélegzetem ahogy kőkemény bársonyos pénisze a belsőmbe nyomul.

-          Robert! – zihálom

-  Finom? Szereted ahogy mozog benned? Finom ugye? – mormolja rekedten, és szavaival is a mennyország felé lök, majd nyers, vad mozdulatokkal  keményen  pumpálni kezd. – Még soha nem voltam ilyen kemény,  ilyen vastag – mormolja – Olyan mélyen vagyok benned, érzem a hasamon ahogy mozog benned a farkam.

Képtelen vagyok megszólalni, képtelen vagyok levegőt venni, mert az orgazmus olyan erővel gyűr le, hogy szinte megbénulok. Érzem ahogy Robert a testem mélyén megfeszül, rászorítok, mire hangosan felnyögve ő is szárnyalni kezd. . . .

Robert

Szinte eszemet vesztem, remegek, miközben az orgazmus elragad. Hannát szinte a falhoz tapasztom, neki feszülök, de  képtelen vagyok magunkat megtartani, és lecsúszunk a fal mellett a földre. . .  Fejem erőtlenül a mellére hajtom. Zihálok, hallom, ahogy ő is levegő után kapkod.

Fogalmam sincs,m hogy mennyi ideig fekszünk a fal mellett a földre rogyva, az orgazmustól bizsergő, lüktető testtel, de lassan elér hozzám a külvilág, lassan felfogom, hogy valaki sír.

Döbbenten meredek Hannára, aki szintén az iménti élménytől még ködös szemekkel meglepődve mered rám, hogy aztán felpattanjon és rohanni kezdjen. Értetlenül nézek utána.

-          Mi a . . .  -

268534