142. fejezet: FENYEGETÉS 2.1

Sziasztok!  

Nem lettem kész a fejezettel kellett volna még egy kis idő, de az első felét felteszem, aztán ha eléggé lelkesek lesztek akkor hamarosan mondjuk kedden jön a folytatás is. 

A költözés nagy része lement, még egy -két apró pakolásznivaló maradt, így be tudom fejezni.  

VÁLASZOK: 

Road:

Őszintén szólva még kicsit húzom  a „beteg állat” okozta feszültséget.  Köszönöm a kommented!

Laura:

Sejtettem, hogy a vége fog inkább mindenkinek bejönni!  Lehet, hogy szerződtetnem kéne a mistert állandóra?  Hm ezen el kell gondolkodni!  ;)

Petra:

Most mond meg őszintén, ha mindig minden nyugis lenne érdekelne benneteket? Nem ugye? Én igyekszem, de néha azért elragad a képzeletem. 

Emmáék,. . . Hát  még nem tudom, hogy mi lesz. Terveim, elképzelésem vannak  velük kapcsolatban, majd meglátjuk. Ez a helyzet valóban nehéz dió. Menni, vagy maradni? Megbocsájtani vagy szakítani? Egyik sem egyszerű, de vannak miértek és hogyanok amik azért sokat nyomnak a latban.

Arra bizonyos jelenetre pedig inkább nem reagálnék!  Már így is elég nagy az egója!  (pláne most, hogy dicséritek! )

Szusi:

Na végre!  Már azt hittem hogy kihaltál!  XDDDDDD  Szia!

Nem kell se szánnod, sem pedig restellned, és bocsánatot sem kell kérned!   Lehet, hogy igazad van és a Petis részek nem illetek be, de jól esett megírni. Tudom igyekszem általában valósághűen írni, és ez kicsit elrugaszkodott volt, de nekem kellett, valahogy csak jött.  Emmáék. Hát igen, nem tudok mit mondani, lehet, hogy csak húzzák ők is az elkerülhetetlent. Még nem tudom.  Mr.X-ről nem nyilatkozom még, és az ő megjelenésében nincs benne Ádám keze.  Ő a szex jelenetért volt  felelős, és a reakcióitokból ítélve sikeres volt!  XDDDDDDD

csez:

Képzelj el engem amikor először olvastam!  És ez még a kevésbé nyers verzió!  Csodálkozol, hogy szívtam a fogamat miatta?

Én köszönöm CSEZ!!!!!!   Szeretés van!

Legyetek jók!  

Pusza!  

Robert

Szájtátva nézek az imént még karomba tartott Hanna után aki a kanapéra dobott pólómat kapja magára, felrántom a gatyámat, és a jelenleg vendégszobának kikiáltott szobába megyek én is. Az ajtófélfának dőlve figyelem őt.  Karjában tartja Julcsit, nyugtatni próbálja.

-      Cssss! Ne sírj! Nincs semmi baj! Ne sírj tündérke. . . – mormolja, de Julcsi csak sír, csak sír keservesen.

Hanna kissé kétségbeesve mered rám. Hozzájuk lépek, és halkan dúdolni kezdek.  Hanna is csatlakozik. Állunk a sötét szobában, egymás mellett, és a kezében tartogatott csöppségre irányul teljes figyelmünk, aki apró kis kezével dörgöli álmosan a szemét és már csak szipog, majd lassan megnyugszik, és álomba merül. Hanna óvatosan gyengéden a kiságyba teszi.

Figyelem a babaágy fölé hajló vékony alakját, és teljesen ellágyulok. Olyan hihetetlen gyengédséggel simogatja, nyugtatja a pici lányt, hogy elszorul a torkom. Vajon milyen érzés lenne, ha a mi babánk fölé hajolna ilyen gyengéden? Hirtelen elkap a vágy, hogy megtudjam, hogy megtudjam azt, hogy milyen Apának lenni.  Nem akarok Owenre gondolni, aki már fél éves lenne, nem akarom, mert így is sajog a szívem Hannát és Julcsit látva. Tudom, hogy ő is szeretne gyereket, tudom, mert minden nap amikor hívtam, és mesélt Julcsiról, hogy mit csináltak, ragyogott a szeme. . .  és ezt a ragyogást én nem tudom azokba a meleg barna szemekbe varázsolni, amik most rám tapadnak. Nézem a félhomályban vékony alakját, ahogy a magára rántott pólómba közeledik felém.

-      Szia kedves férjem! Még nem is köszöntem! – suttogja alig pár centire tőlem.

-      Ó dehogynem! Soha gyönyörűbb köszöntőben nem volt részem! – húzom magamhoz, és csókolom meg az én kicsikémet, és ő csak mosolyog rám. 

-      Jaj Rob annyira hiányoztál! – öleli át derekamat.

-      Gyere menjünk feküdjünk le mert őszintén szólva halálosan elfáradtam, és gyűjtenem kell az erőt, hogy rendelkezésedre tudjak állni.

-      Oké! – mosolyog rám, és most tűnik csak fel igazán, hogy karikásak a szemei, hogy kimerült fáradt ő is.

-      Cica történt valami? – suttogom, miközben az ágyunkban fekve magamhoz húzom, de ő nem válaszol, hozzám bújva az ölelésemben alszik.

Figyelem, ahogy nyugodtan mélyről veszi a levegőt, és szuszogása engem is álomba ringat.

* * *

Az ébrenlét felé lassan közeledve érzem, ahogy cirógat. Istenem soha ennél jobb ébresztőt! Élvezem ahogy ujja, a homlokomat simítja végig, majd az orrnyergemre siklik. . . .  majd megnyomja a szememet?!

Mi van?!

Álmosan nézek fel, és egy 8 fogacskás vigyorral találom szembe magam.

-      Job! – vigyorogja Julcsi és paskolgatni kezdi az arcomat, ekkor lép be Hanna a szobába.

-      Julcsi! Mondtam, hogy ide nem szabad bejönni! – morran a picire halkan, - Nem szabad! Gyere hagyd Robot aludni. – suttogja és felkapja a kislányt, hogy kivigye

-      Hé már puszit sem kapok? – motyogom halkan, mire megtorpan és hátranéz.

-      Felébresztett. – suttogja, de azért fölém hajol a kis boszorkával a kezében – Bocsánat! Aludjál még, még korán van. – és egy apró csókot nyom a számra, majd megfordul.

-      Hé asszony! Ez mi volt?! – morranok rá, mire az ajtóból visszanéz, kacsint,  és csókot dob.

-      Job! – integet Julcsi is, majd kimennek.

Egy puszika aztán azt osszam be?! 

Pár percig hallgatom az otthonom megnyugtató hangjait. Hanna halk nevetését, Julcsi babanyelvű szövegelését. Most olyan jó itthon. Nyugi van, csend van, béke van.

Nem mondom, élvezem a rajongást, ami körül vesz, de ezek az itthon töltött hétköznapi pillanatok a legszebbek. Most csak Hanna férje vagyok és nem Robert Pattinson akiért üvöltenek a nők! Bár elképzelni nem tudom, hogy miért teszik!?

Hirtelen elkap a vágy, hogy vele legyek. Felkászálódok, magamra rántok egy szürke pólót, meg egy otthoni vászongatyát, és elindulok a lányok után.  Aranyos kép tárul elém a nappaliba lépve.  Hanna mesél Julcsinak egy textilkönyvből, amit a kiscsaj érdeklődve hallgat.

Halkan, hogy ne zavarjam meg őket elmasírozok a konyhába, és a kávét kortyolva hallgatom, nézem a csajokat. Ekkor azonban Julcsi felpillant és észrevesz. 

-      Job! – vigyorog és villámgyorsan lemászik az ágyról nem törődve kedves nagynénje enyhe lábon kihordott szívinfarktusával  a hirtelen mozdult miatt, és hozzám lépked.

-      Szia csinibaba! – nevetek rá amikor a nadrágom szárába kapaszkodva nyöszörög, hogy vegyem fel.

-      Job! – vigyorogja édesen, de Hanna odaér és felkapja a Szöszit, aki azonban akaratosan sírni és tekeregni kezd a kezében és felém nyújtózik – Job!

-      Na mondhatom szép! – mormolja Hanna miközben rám néz – Én már nem is vagyok jó! Megjelent Job, most aztán . . . .

-      Ne féltékenykedj! – nevetek rá miközben átveszem tőle a Szöszkét aki arcomat a két kezébe fogva vigyorog.

-      De féltékenykedek! – morog az asszony, mire magamhoz húzom és megcsókolom, ami persze nem tetszik Julisnak és rángatni kezdi a szakállamat.

-      Aú! – nyögök fel, mire a kis boszorka kacagni kezd – Nem! – szólok rá erélyesen mire egyből nem vigyorog, hanem sírásra áll a szája és csapkodni kezd. – Nem! – csapok kicsit a kezére amikor a szemem felé kap dühösen – Leteszlek, ha bántasz! – morranok a kislányra, és az ígéretet tett követi.

Magamon érzem Hanna figyelő tekintetét. Julcsi eldobja magát a földön és hisztizni kezd.

-      Nem! Mondtam!  Ha bántasz, akkor nem szeretlek! – guggolok mellé.

-      Ajjaj! – kuncog az asszony mögöttem – Elhangzott a varázs szó! Most aztán hallgathatjuk órákig!

-      Mit? – nézek fel Hannára.

-      Nem! 

-      Gyere Julcsi felöltözünk! – hajol le a kislányhoz, hogy felvegye.

-      Nem! – közli Julis akaratosan

Elnevetem magam.

-      Aha! Igazi nő!  A nem a kedvenc szava!  Istenem már az ilyen kicsikhez is használati utasítás kéne, ami lehetőleg nem kínai nyelven íródott! – sóhajtok fel, mire az asszony oldalba vág.

-      Gyere kicsi átöltözünk, mert nemsokára jönnek Anyáék! Reggelizni is kellene, meg főzni is csibe – nevet a kislányra aki hirtelen körülnéz, felpattan és billegve masírozni kezd.

-      Ana! Ana! – kiabálja.

-      Ajjaj! – sóhajt mellettem Hanna – Azt hiszem most óriási bakot lőttem!

Hát az nem kifejezés, hogy óriási bakot lőtt! 

Miközben Julcsival küzd a szobában, hogy átöltöztesse, én gyorsan előkapkodom a kaját, hogy reggelizni tudjunk. Kisvártatva megjelennek a nappaliban és hálás pillantás kapok, amikor meglátja a megterített asztalt.

-      Köszönöm! – bújik oda hozzám. Jól esik magamhoz szorítani, de a kisebbik banya tesz róla, hogy ezek a pillanatok rövidek legyenek, mert újult erővel hisztizni kezd. 

-      Jesszus! – sóhajtok fel és hajolok le, hogy felvegyem a hisztérikát – Kicsit sok volt a napokban a visításból kegyelem Julcsi!

Mintha értené elhallgat, és én nevetve fordulok az asszonyhoz

-      Hiába aki tud az tud! – mormolom, de a sikerélmény nem tart sokáig, mert újból felhangzik a bömbölés. – Jézusom! Mikor jönnek Emmáék?!  És tényleg hol vannak?

-      Nem tudom Rob – sóhajt Hanna – nem beszéltük meg, hogy pontosan mikor jönnek. Tamás kérte Emmát, hogy menjenek el egy semleges helyre ahol tudnak beszélgetni anélkül, hogy minket zavarnának. Tudták, hogy nagy valószínűséggel veszekedni fognak . . . .  

-      . . . . .ezért inkább elmentek szállodába.  Ügyes, nagyon ügyes. – mormolom – Hiszti cica meg itt maradt.

-      Nem volt Julcsival eddig semmi baj, tegnap egy kis tündérke volt, meg is haltam volna a tegnap történtek után, ha hisztizik! Most bezzeg, nyoma sincs annak a kis tündérnek!  Miért visítasz te kis rosszcsont!? - mormolja Hanna a kislányhoz hajolva - Reggelizni kellene inkább a hiszti helyett!

-      Job! – fordul felém, hatalmas könnyes szemekkel és felém nyújtja a kezét, nekem azonban az iménti pár mondat jár a fejemben . . . a tegnap történtek után?  Mi történt tegnap?

Hanna

Ellágyulva figyelem, hogy amint átvette tőlem a kislányt, az egyből a vállára hajtja a fejét és ott hüppög tovább.  Robert először kicsit döbbent képpel mered rám, majd vigyorogni kezd és megnyugtatóan simogatja a kislány hátát, aki még sóhajt párat, de elcsendesedik.

Gyorsan megcsinálom Julcsi reggelijét és etetni próbálom, de nem hajlandó elmozdulni kedvenc Robjától ezért a kedves férjem hathatós segítségével együttes erővel megtömjük a csajszit. Mind végig mosolyog, de látom tekintetén, hogy valamin agyal.

Robert

Figyelem Hannát amint vigyorogva kanalazza a tejbepapit Julcsiba. Nem tudom a szemem levenni róla, láthatóan élvezi, hogy . . .  de ekkor egy adag kaja landol a pólómon.

-      Julcsi! Nem szabad!  - csattan fel az asszony szigorúan, de amikor rám pillant elneveti magát.

-      Jesszus! – mormolom és elképedve nézem ahogy a papi folyik le a pólómon . . . – Áhh! Ez gusztustalan!  – törölgetem le a kezembe kerülő mosogatószivaccsal aminek köszönhetően a kis foltból nagy lett. . . .

-      Figyelj, szerintem jobban járunk ha eléd rakok előkét és nem rá – mutat a kislányra aki csillogó szemekkel néz ránk.

-      Élvezed mi? – nevetek rá.

-      Naná! – vihog a feleségem.

-      Nyanyá! – utánozza Julcsi, mire felnevetünk.

Hanna

Szerencsére nyugodt körülmények között sikerült megreggelizni.

Figyelem Robertet, ahogy a földön ülve játszik Julcsival a nappaliban. Egy citromot guritanak egymásnak, amit a kislány nagyon élvez.

  

Csörögni kezd a telefonom.

-      Robert vedd fel légyszives! – kiabálok neki – egy tányér van vissza, akárki az, mond, hogy visszahívom!

-      Hanna Pattinson Molnár telefonja – hallom meg kisvártatva a hangját – . .  a férje vagyok. Most nem tudom adni, de . . .  – elhallgat

Kíváncsian fordulok hátra, és tátogom Rob felé a kérdést, hogy ki keres, de az imént még nevető szem egyre jobban elkomorodik és végül már rám sem néz, hanem a kisasztal lapját kapargatja elmerülten, és egyre dühösebben.

Görcsbe rándul a gyomrom miközben figyelem az arcát, a konyharuha után kapok, hogy megtöröljem a kezem.

Szinte kényszerítem magam, hogy nyugodtan lépkedjek felé.

-      Ki az?

-      Peter  Westley  nyomozó – mormolja és a kezembe nyomja a telefont anélkül, hogy rám pillantana.

Nagyon dühös.

Köszöntöm a nyomozót, és próbálok figyelni arra, amit mond, de nem fogom fel.

Robert köti le minden figyelmemet, aki dühösen áll a teraszon és a haját túrja. Julcsi kicsattog hozzá és a nadrágja szárába kapaszkodik újfent. A férjem lehajol hozzá és felveszi. Láthatóan fegyelmezi magát, és mosolyogva mutogatni kezd a kislánynak.

 

 

-      . . . . jeladót próbáljuk bemérni . . .

-      Milyen jeladót? – térek magamhoz hirtelen a szó hallatán

-      Asszonyom az imént mondtam el, hogy a laborban jeladót találtunk a motorjára szerelve a nyereg alatt. A támadó rakhatta rá, hogy követni tudja. Megpróbáljuk bemérni, de  egyenlőre sikertelenül. Asszonyom,  kérem ha bármit észlel, vagy eszébe jut Mrs. Pattinson  hívjon fel! Amint valamit megtudunk hívni fogom, rendben? Ha lehet ne menjen sehova kíséret nélkül.

-      Rendben köszönöm! – sóhajtok, miközben úgy érzem, hogy minden erőm elhagy. 

Lerogyok a mögöttem lévő kanapéra, és a tegnap óta nehezen magamra erőltetett nyugalom szertefoszlani látszik. Remegni kezdek, és csak szorongatom azt az átok telefont.  Alig fogom fel, hogy Robert mellém ül.

Rápillantok.

Pipa.

-      Miért nem mondtad el? – csattan fel nagyon dühösen – Azt hittem megbeszéltük, hogy mindenről beszámolsz, hogy nem hagysz ki semmiből! A férjed vagyok a szentségit!  - üvölti és az asztalra csap – Zalán bezzeg tudja mi?

-      Igen, tudja! – morranok fel – Ő és Tamás jött el értem délután a munkahelyemre.

-      . . . a bátyád, az unokabátyád, mindenki tud róla, csak a férjed nem! Ha ennyire nem tartasz, hogy elmond nekem akkor menj inkább! Akkor élj a bátyáddal! Abban úgyis jobban megbízol, mint a saját férjedben! – üvölti dühösen, miközben a kis asztalra csap.

-      Ne csapkodj a szentségit! – pattanok fel harcra készen – Mikor mondtam volna el? Tegnap alig vártalak, hogy hazaérj, talán szeretkezés közben kellett volna elsuttognom, hogy mi történt?!  - elcsuklik a hangom – Ma reggel meg egyszerűen nem volt eddig rá alkalom!  És tudod mit Robert! – kapom fel Julcsit, hogy megnyugtassam, mert az üvöltözésünket hallva újból sírni kezd – ez után a viselkedésed után, lehet, hogy el sem akarom már mondani! Lehet, hogy jobban járnék Zalánnal, az legalább higgadt és nem üvöltözik állandóan!

Robert

Dühtől remegve figyelem, ahogy a síró kislánnyal becsattog a szobába. Haragszom rá. Tudom, hogy van igazság abban amit mond, mert tegnap én is, és ő is fáradtak voltunk, de ma reggel igazán elmondhatta volna!

A picsába!

Felpattanok, és dühöngve elmegyek fürdőszobázni. Mérgesen vágom le a szakállamat, mintha ezzel büntetni tudnám a feleségem! Tudom, hogy tetszik neki . . . hát csak tetszen! Szinte őrjöngésig felhúzom magam, majd elképedve fogom fel a tükörbe bámulva, hogy az a őrült velem szemben én vagyok! Meredten nézem képmásomat.

Nem vagyok normális! – csüggedten rogyok le a kád szélére – Eddig is elmondott mindent, és tegnap tényleg. . . hát én sem hagytam neki sok időt arra, hogy beszéljen.

Hülye vagy Pattinson! – mormolom magam elé, és befejezem a borotválkozást, majd hogy hidegvérem visszanyerjem beállok a hideg zuhany alá.

Hanna

Hallom, hogy járkál. Fürdőajtó becsukódik, és átmegy a hálóba.

Mérges vagyok és csalódott. Én el akartam neki mondani! Szipogva állok a konyhapultnál, és kavargatom a mártást az ebédhez, amikor érzem hogy mögém lép.

-      Ne haragudj! – suttogja a fülem mellett – Csak nagyon dühös lettem, nem akarom, hogy bajod legyen!

Szavai hallatán elönt az öröm, a megkönnyebbülés, és megint elpityeredek.

-      Jaj cica! – motyogja – Ne sírj! Gyere ide!  - simogatja meg a vállamat.

Robert

Érzem hogy remeg, és eszeveszett igyekezettel próbálja a sírást visszatartani, miközben ezerrel kavargatja a tűzhelyen a kaját. Elmotyogom a bocsánatkérést a fülébe, mire szinte megmerevedik, majd egyetlen mozdulattal a nyakamba veti magát.

-      Hülye majom vagy Rob! – suttogja a fülembe – De én akkor is szeretlek!

-      Nyuszi, ennek örülök, - nevetek rá – de a kajánk oda fog kozmálni!

-      Akkor te fogod megenni, mert miattad van!  - vihogja – megkóstolod?

-      Meg akarsz mérgezni? – húzom a szám nevetgélve

 

-      Egyetlen célom! – vihogja.

-      Na félre a tréfával, hallani akarok mindent! – nézek rá szigorúan miközben lenyalogatom a főzőkanalat - Hm, ez finom! Mindent Hanna!

Összeszorult gyomorral hallgatom, ahogy meséli, hogy a szíve csücske motorját tönkrevágták. A düh, a félelem még most is sugárzik a hangjából, és megborzongok, amikor felfogom, hogy még most sem veszi igazán komolyan a helyzetet mert azt tervezgeti, hogy holnap elmegy flash mobra! 

-      Hanna! – csattanok fel, - nem mehetsz sehova!

-      Ezt hogy érted? – mered rám teljesen megdöbbenve.

-      Fogd már fel, hogy veszélyben vagy! Felfogod? Az az őrült rád vadászik.

-      Tudom, Rob – suttogja – Minden porcikámmal érzem, hogy követ, hogy figyel valaki. Idegesít, de nem akarom megadni neki azt az örömöt, hogy elmenekülök! Az utóbbi hétben menekültem mindenhonnan. – elhallgat és a kajával kezd szöszmötölni újra – Nem akarok félni Rob. Rettegek sokszor álmaimban is, és ezt nem akarom érezni, összezavar, elbizonytalanít . . . .  és gyűlölöm ezt az érzést!

-      Gyere ide! – húzom magamhoz – Megoldjuk nem lesz semmi baj! 

Érzem, hogy remegése lassan alább hagy, miközben simogatom a hátát, forró lélegzete a nyakamat simogatja amitől megborzongok, és őrült vágyakozás kap el.  Gyengéden csókolgatni kezdem a száját, hallom ahogy megváltozik a légzése. Meglepve néz rám amikor kicsit elhúzódik tőlem.

-      Rob? – motyogja rekedtes hangon és én elvesztem szinte az  eszem csillogó szeme és duzzadt ajka láttán – Mit csinálsz?

-      Kottázzam? – nyögöm a szájába rekedten, miközben  - Vágyom rád! Akarlak Hanna!

Hanna

-      Ennyire akarlak! – suttogja és megfogja kezemet, és nadrágja elejéhez szorítja. 

Kiszárad a szám amint megérzem keményen álló testét a kezemnek feszülni.

-      Megakarlak dugni – suttogja felhevülten a fülembe, mire szinte eláraszt a vágy – Beléd akarok merülni újra és újra. . .  

Magához szorít és én érzem testének minden egyes porcikáját, remegek a kezei között és semmi mást nem akarok, mint hogy elmerüljön bennem. Kezei fenekemet gyúrják, ami még tovább kovácsolja bennem a vágyat.

-      Rob!  - suttogom rekedten, miközben vadul a hajába szántok, tudom, hogy megőrül tőle, most is felkap a pultra ültet miközben centiről centire végig csókolja harapdálja a nyakamat. Lábaimat széttárja és férfiassága az ölemnek feszül, és én eszeveszetten vágyom arra, hogy ne legyen közöttünk semmi.

-      Akarlak!  Most! Hanna most akarlak! – suttogja és szavai szinte felgyújtják a belsőmet – Benned akarok lenni, érezni akarom, ahogy körül veszel, ahogy a forróságod körülölel, ahogy nedvesen nekem feszülsz! Akarom! Te nem akarod ezt? – suttogja és kezemet vadul ágaskodó péniszére húzza – Szeretném érezni ahogy simogatod, ahogy megcsókolod! Nagyon finoman tudod csinálni! 

Szavai őrült vágyakozással töltenek el!

Megszorítom. Felnyög.

Szinte elvesztem az eszem a hang hallatán. Vadul csókolni kezd, én pedig az ingje alá férkőzöm, hasát simogatom és kezem elindul a happy trailt követve egyre lejjebb.

Zihál.

Kezem farmerja gombjával küzd, mert érinteni akarom a bársonyos keménységét, a kezembe venni, simogatni, örömöt szerezni neki. Ő sem tétlenkedik, lehúzza rólam vékony pulcsimat és kezei már az ingem alatt a mellemet  masszírozzák.

-      Robert! – suttogom vággyal telin, mert megszűnt közöttünk a világ, csak ő és én, csak mi vagyunk.

-      Job!

Robert

Mintha hideg vízzel öntenének le amikor felfogom, hogy Julcsi rángatja a nadrágom szárát.

-      Jabda! Job! Jabda!  - kiabálja egyre erőszakosabban.

-      Jesszusom! – nyögök fel – Róla teljesen megfeledkeztem!  Úristen, majdnem a gyerek szeme láttára dugtalak meg!  - nézek feleségem vágytól még mindig ködös szemébe, forró teste még mindig nekem feszül, mellei még most is szinte átbökik a fehér inget és a melltartóját, szinte kínálja magát nekem, és én legszívesebben szívnám, harapnám, kínoznám őket!

-      Job!  Jabda! – visítja immáron éles hangon ez a kis banya mellettünk állva.

Látom, hogy ez az a pillanat, amikor Hanna észhez tér.

-      Jézusom! – tol el magától, és ugrik le a pultról – Jézusom!  - nyögi és immáron nem a vágytól piros az arca. . . . .

Elnevetem magam zavarát látva, ahogy kapkodó mozdulatokkal teszi helyre a cicijét a melltartóba amiből kihámoztam őket, de ingén még ott van szám nedvessége, és végig villámlik rajtam a vágy ahogy belém mar a pár perce történt immáron csak emlék, ahogy az ingen keresztül becézem a csúcsocskákat.

Pillantásomtól zavartan ellép és őrülten kavargatni kezdi az ebédet. A hisztiző Julcsival nem törődve mögé lépek átkarolom, és magamhoz húzom.

   

Hanna

Megőrjít!

A keze a hasamnak feszül és maghoz szorít. Érzem vágyódó testének minden porcikáját.

-      Folytatás következik! – suttogja rekedten, vágytól fűtött hangon – Hamarosan!  - érzem, hogy szavaitól újra vörösre gyúl az arcom, és megremeg a főzőkanál a kezemben amikor lágyan megcsókolja a nyakamat.

De ekkor szerencsére Julcsi őrült hisztibe kezd, és Robert kénytelen vele foglalkozni.

-      Mocsok vagy Pattinson! – suttogom magam elé, de hallhatja, mert felnevet és amikor a bőgőmasinával elhalad mellettem a fenekemre csap.

-      Az  lehet drágám, de te szereted, ha mocskos vagyok! 

Az agyamat eldobom tőle!  Ezt nem hiszem el! Kissé felháborodva nézek utána, de figyelmét Julcsi köti le akinek nevetgélve dobálgatja a kis szivacs labdát. Pár pillanatig engedélyezem magamnak, hogy összefacsarodjon a szívem őket látva.

Owen.

Felpillant, tekintetünk összekapcsolódik, és látom a fájdalmat az ő szemében is felcsillanni, de aztán rám kacsint, és elneveti magát, és bohóckodni kezd Julcsinak aki kacagva figyeli kedvesemet.

Csengetnek.

Felkászálódok, és megyek ajtót nyitni. 

-      Sziasztok! – nevetek Emmáékra, akik mosolyogva néznek rám – Az ebéd mindjárt kész. Julcsi Robbal játszik a nappaliban.

-      Megjött? – nevet rám az unokabátyám.

-      Igen tegnap éjjel. – vigyorok rá mire összenéznek és elnevetik magukat.

-      Nem volt Julcsival semmi baj? – kacsint rám Emma.

-      Ana!  - hallatszik a boldog sikoly és kisvártatva apró lábak csattogása hallatszik, majd megjelenik a pici lány és szinte az anyja karjába veti magát. Tamás ellágyulva nézi őket.

Könnybe lábadnak a szemeim ezt látva, de szerencsére a férjem mellém lép és magához húz, és én hálásan bújok hozzá, mire kapok egy érzéki finom csókot.

-      Job! – halljuk ahogy a  kis boszorka felkiált.

Elnevetjük magunkat.

-      Baszki a lányod jobb bármilyen fogamzásgátlónál! – morogja Rob Tamásék felé fordulva – Elég volt csak Hanna közelébe lépnem, már Robozott!  Ugye te kis banya! – csiklandozza meg a prücsök pocakját mire az felnevet.

Bemegyünk a nappaliba.  Tamás Roberttel beszélget kint a teraszon miközben cigiznek.

-      Nem volt gond tényleg vele? – pillant a nappaliban játszó Julcsi felé Emma.

-      Nem volt hidd el semmi gond.  Megbeszéltetek mindent? – nézek rá kérdőn.

-      Igen azt hiszem meg . . .

-      . . . és?

-      Nincs semmi és Hanna. Megmondtam neki, hogy ez volt a legutolsó eset. A következőnél pakolok és megyek egyetlen szó nélkül! – suttogja Emma.

Ekkor kedves férjem lép be, telefon lóg újra a fülén. Felsóhajtok, mire rám pillant és vigyorogni kezd.

-      . . . . figyelj, mit szólnátok, ha inkább ti jönnétek át hozzánk? Most jöttek meg Emmáék is.  – hallgat – Nem gond! Gyertek! Helló!  - közli, majd felém fordul – Átjönnek a bátyádék is. Azt akarták, hogy menjük át hozzájuk mi, de . . .

-      Jönnek?! – vigyorgok rá.

-      Aha.

-      Akkor menj le a boltba. – közlom vigyorogva, mire egyből lehervad a mosolya – Kell még tészta, mert nem lesz elég a kaja.

-      Gyere öregem lemegyünk! – veregeti hátba Tamás.

Gyorsan összeírom, hogy mi kell még, és a startra kész férjem kezébe nyomom a cetlit.

Robert

-      Ez egy állat!- közlöm Zalán felé fordulva, miközben Tamásra mutatok

Nagyon röhögnek, amikor Zalánnak elmesélem, hogy mit művelt lent a boltban alig másfél órája.

-      Én azt sem tudom, hogy hogyan bújjak el a szemüvegem mögé, ez az állat meg nekiáll zsonglőrködni! Majdnem megöltem! - röhögök

-      Az még a jobbik eset, ha csak állatkodott! Láttad volna tegnap amikor meglátta Hanna motorját! – dörmögi Zalán elkomolyodva – annyira ideges lett, hogy azt hittem ott  felrobban!

-      Persze mert ideges lettem. amikor megláttam hogy mit művelt az az állat! – mormolja Tamás rám nézve

-      Elmesélte ugye? – pillant a húgára Zalán, aki a konyhába nevetgél Ashleyvel és Emmával.

-      El. Őszintén szólva tanácstalan vagyok. Megértem őt, mert szeretné élni a hétköznapjait nyugodtan. Szinte kényszeríti magát, hogy ne figyeljen arra, hogy fenyegetik, de látom rajta, hogy fél.

-      Hogy fél az nem kifejezés Robert! – szólal meg Zalán és én elhűlve hallgatom,  ahogy meséli, hogy mi történt az egyik éjjel – Retteg Rob.  Napközben uralkodik magán, de az elfojtott indulatok éjszaka kitörnek belőle. Beszéltél valakivel?

-      Igen hívtam Quinniet. Most nem tud jönni, de  hatodikától szabad. Addig meg megoldom valahogy hogy ne legyen baja. Ha kell bezárom ide és ki sem engedem a hálószobából! – kacsintok rájuk.

-      Engem? – lép mellém az asszony elpirulva és hozzám simul – Itthon biztonságban vagyok, főleg, hogy itthon van az uram! Tudok magamra vigyázni! Ne aggódj! – simogatja meg az arcom – Levisszük Julcsit a játszótérre még egyszer utoljára, ha már holnap elmentek, - néz szomorúan Tamásra – Nem tudok még maradni egy kicsit? Olyan jó volt, hogy itt voltatok!

-      Nem lehet Bencsi, - kacsint rá Tamás, és nevetni kezdünk, mert Hanna felhúzza magát a megszólításon – ne pukkadozz kicsi rigó! – röhögi Tamás – nekem akkor is Bencsi maradsz!

-      Nyasgem! Kedves Tamás!  - morran rá

-      Örömmel, de mit fog szólni az urad?  - röhögi – Félre a hülyéskedéssel,  muszáj mennünk Hanna, mert rendbe kell még tennünk a dolgainkat, és nekem is rengeteg kötelezettségem van. Amit tudtam félretettem, de nem maradhatunk tovább. Köszönöm hogy . . .

-      Ne köszöngess! – csattan fel Hanna – Ez természetes volt, inkább embereld meg magad, mert ha még egyszer ilyet csinálsz én foglak személyesen kasztrálni utána meg főbe lőni! Ne a gatyáddal gondolkodj! – morran az unokabátyjára komolyan – nála kedvesebb, komolyabb és szebb nőt úgysem találsz! – mutat Asleyvel és Julcsival felénk közeledő Emmára Hanna.

-      Tudom, tudom, hogy elbasztam, és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért tettem.

-      Indulhatunk? – lépnek mellénk Emmáék – Mi van? Mi ez a komoly kép?

-      Semmi, csak mondtuk neki, hogy vigyázzon magára – szólalok meg.

-      Robert ide megyünk az épület mögötti játszótérre! – mormolja Hanna – Kettőt lépek és biztonságban vagyok! Ne aggódj! – vigyorogja és egy csók után ellibben.

Zalán

-      Hát nektek tényleg nincs ki a négy kereketek! – nevetek Robra és a velem szemben ülő Tamásra, amikor azok egymást túllicitálva nyomják a baromságaikat.

-      Most miért Zalán? – röhög Tamás

-      Kértek még sört? – áll fel Rob és elindul a konyha felé,  látom, hogy a farzsebében lévő telefont tapogatja.

-      Hívd fel! – szólok utána – Max leharapja a fejedet, de legalább megnyugszol!

-      Azt mondod? – fordul meg és néz rám kérdőn – Nem akarom, hogy azt higgye, hogy korlátozni akarom!

-      Nem korlátozod, aggódsz! Hívd fel!

Tamás is elhallgat és csöndben figyeljük ahogy Hannával beszél.

-      Nem irigylem őket egyáltalán! – néz rám Tamás – Az ember persze szereti a figyelmet, ki nem? Otthon én is ismert vagyok, de ez amin ők mennek át, ez embertelen, nem normális dolog! Lent a közértben is mindenki úgy meresztgette rá a szemét – mutat Robertre aki még mindig Hannával beszél – hogy már azon voltam, hogy egyenként rájuk üvöltök!

-      Ezért inkább produkcióztál! – kacsintok rá.

-      Hát akkor már legyen mit nézniük! – morran fel – Eszméletlen önfegyelme van ennek a srácnak – mutat Robra aki sörökkel megpakolva indul vissza felénk.

-      Rendben minden? – nézek rá.

-      Aha. Csúszdáznak, és ahogy hallottam Julcsi nagyon élvezte! Hiányozni fog ez a kis boszorka! – kacsint Tamásra – Nem hagyod itt?

-      Nem! – csattan a hangja Tomnak – Csinálj magadnak!

-      Csinálnék én. . . -  sóhajt fel Robert – Már sokszor elképzeltem, hogy milyen lehet Apának lenni,  de jelen pillanatban esélyünk sincs rá.  Fontosabb, hogy Hanna rendben legyen, ne essen vissza. Aztán majd . . .

Csengetnek. Felkászálódik és kimegy ajtót nyitni. Csendben hallgatjuk, hogy ki jön. A csajok unták meg a játszózást?

-      Jó napot Mr. Pattinson! Ezt a küldeményt az imént hozták, azzal, hogy sürgős.

-      Köszönöm!  - mormolja Rob

-      Én köszönöm Uram! - csukódik az ajtó, és kisvártatva megjelenik Robert egy közepes borítékot tartva a kezében.

-      Mi az? – néz rá Tamás kérdőn – Ki küldte?

-      Nem tudom, csak az én nevem van rajta. – közli Robert, majd egyetlen mozdulattal felbontja.

Elfehéredik.

-      Azt a mocskos kurva életbe!  - hördül fel, majd eldobja a borítékot, és rohanni kezd.

-      Mi a . . . .  – a lehulló képekre nézek és elsápadok.

Komikra fel!  hihihihihi






271306