104.fejezet: ROBERT

Sziasztok! 

A fejezet fent. 

Kicsit unalmas lett.Pár kérdés mindenesetre nyitott maradt. 

Nos nem tudom kinek mennyire jó hír, mégsem utazom, de mielőtt még nagyon örülnétek a következő résszel így is csak vasárnap fogok jelentkezni, és jövő héten is csak legkorábban szombaton jövök. Ha másként alakulna arról értesülni fogtok. 

 A komikra holnap válaszolni fogok.

Jó olvasást!

Heni 

Robert

Feszülten teszek – veszek a lakókocsimban, amíg arra várok, hogy Natti felvegye a telefont.  Nem létezik, hogy lefeküdt már! Lássuk csak, itt délután 2 óra van akkor náluk este 10-11 óra körül lehet az idő.

Csörög.

Csörög.

Semmi!

Baszus! Mindjárt lejár a szünetem és nem tudok semmit!

-    Gyerünk már Natti vedd fel! Mozgás kislány! Mozgás! – morgok magam elé.

-    Szia! – motyog bele a telefonba, kicsit orr hangon.

-    Szia! Felébresztettelek? – lepődök meg, halk hangján.

-    Nem csak, alszik az egész ház, és nem akarok hangoskodni– suttogja.

-    Ja! Értem! – váltok át én is suttogásra önkéntelenül, mire felkuncog.

-    Bolond vagy Pattinson! Neked nem kell suttognod! – mondja, miközben hallom, hogy ajtó nyílik és záródik, halk sóhaj és csend.

-    Hol vagy?

-    Bejöttem Zalán szobájába. Nem akarom, hogy meghallják, hogy beszélünk. Csonginál kevés az esély arra, hogy felébred, mert mint a medve télen úgy alszik. – kuncogni kezd - a hangot is képzeld hozzá! Komolyan mondom, néha mintha egy medvékkel teli barlangban próbálnék aludni! De Hanna az más tészta. – komolyodik el a hangja.

Csend. Alig bírok megszólalni. Már a neve hallatán is elszorul a torkom.

-    Hogy van? – suttogom.
Csend.
-    Natti! Mi van? Baj van? Rosszabbul van? – önt el a pánik, a lábamból kiszáll minden erő, lerogyok a mögöttem lévő kanapéra.

-    Rob! – suttogja – Nyugi! Nem a helyzethez képest egészen jól tartja magát, csak szomorú.

-    Tartja magát. – suttogom - Odaadtad neki? Megnézte? Mit szólt? – ömlesztem rá a kérdések sorát.

Felnevet.

-    Kíváncsi vagy mi?

-    Te meg élvezed a helyzetet mi?

-    Naná! – vigyorogja.

-    Szóval. . . .

-    Szóval itt volt ma a szűkebb család – áll neki mesélni – Megköszöntöttük, elfújta a gyertyát, . . .

Basszus! Miért csinálja? Nem bírom idegekkel így gyorsan közbevágok.

-    Felbontotta? Tetszett neki?

-    Rob . . .

-    Natti! Felbontotta? – csattanok fel feszülten.

-    Nem. Nem bontotta fel Rob.

A csalódottság szinte átviharzik rajtam. Hirtelen úgy érzem, hogy semmi, de semmi esély nincs arra, hogy megoldódjon a helyzet!  Semmi, de semmi esély nincs rá! 

Felrémlik előttem az arca, amikor utoljára láttam a kórházban, ahogy dühtől remegve összegörnyedten arcán fájdalommal ül az ágy szélén. Az agyamba égett, kócos, fénytelen, haja amint a sápadt beesett arcot keretezte. Istenem, hogy lehettem ilyen marha! Miért nem tudtam nyugton maradni, és befogni a lepénylesőmet! Minden rendben volt! Minden! Engem keresett mikor még félig aludt, az első szava az altatás után az én nevem volt! Szeret! Tudom! Csak kicsit türelmesebbnek kellett volna lennem! Egy kicsit türelmesebbnek, hiszen mind a ketten pukkancsok vagyunk! Nem egy vita során ez kiderült már. Mind a ketten hajlamosak vagyunk pillantok alatt elveszteni az önuralmunkat és kimondani olyan szavakat amiket igazán egyikünk sem gondol komolyan! De abban is hasonlítunk, hogy amint csillapodik a dühünk, elgondolkodunk, és megbeszéljük. Kibékülünk. Nem egy heves veszekedést követő még hevesebb kibékülés  emléke viharzik át rajtam. Eszembe jut az arca, a vágytól tompán csillogó szemei, a kipirult bőre, az illata ami körül fon, körül ölel. Istenem! Mi a fasznak rohantam el? Miért nem voltam képes higgadt maradni?

Reménytelen, reménytelen ez az egész!

-    Akkor ott nem bontotta ki! – hallom közben Natti halk hangját, a szavai lassan jutnak el az agyamig.

-    Mi?

-    Akkor ott nem bontotta ki a többiek előtt. Szerintem ösztönösen tudta, hogy te küldted neki. Figyeltem egész este, a szeme állandóan vissza-visszatért a csomagodhoz, nem egyszer érte is nyúlt, de aztán nem bontotta fel. – kuncogja.

Szavai hallatán elönt a megkönnyebbülés.

-    Szegény Csongi! – sóhajtom – Elege lehet, ti tényleg mind a ketten égetnivalók vagytok!

-    Ha sértegetni akarsz, akkor mentem, kedves Robert! – közli velem komoly hangon

-    Bocsánatát kívánom! – szólalok meg – Várj! Most szórom a hamut is a fejemre!

Felnevet.

-    Hülye vagy Pattinson! Folytathatom, vagy még próbálsz Humor Heroldkodni? 

-    Nem, folytathatod. – közlöm vele kegyesen.

-    Jah! Nem mondod megengeded?

-    Szóval. . . .

-    Szóval délután nem bontotta fel. Most este amikor elment mindenki, és Zalánt is leszedtem az összes körméről, bementem hozzá. Nem fogod elhinni, mint nézegetett? – kuncogja.

-    Mit?

-    Hát a képeidet bogaram! A Golden Globos képeket, meg azokat amiken Kristennel mentek a repülőtéren. Kopogtam ugyan, de már nem volt ideje becsukni az oldalt így lebukott! Irult-pirult! – vihogja, én meg mint az eszelősök boxolni kezdem a levegőt.

Igen! Igen! Igen! Tehát nincs minden veszve! Szerintem ha most látna valaki azt hinné, hogy elmebeteg vagyok, ahogy itt vigyorgok.

-    Nem mondod?! – nyögöm ki nagy nehezen erővel nyugtatva magam.

-    De, de Robertem. Beszélgettünk, aztán a kezébe nyomtam a csomagot. Meglepődött, és közölte, hogy szándékosan hagyta kint, nem akarja felbontani. Megkérdeztem tőle, hogy miért? Erre azt válaszolta, hogy fél, mert nagyon fájna, és nem akar semmit elfogadni tőled, mert komolyan gondolta amit akkor mondott.

Egyből lesápadok, mennyből a pokolba, de Natti mintha nem érezné, mi játszódik le bennem zavartalunl folytatja.

-    Innen látom, hogy sápadozol Romleó! – vigyorogja – Nincs okod rá, elmondta, hogy nagyon hiányzol neki, nagyon szeretne veled lenni, szeretne hozzád bújni . . . .

Nagyot nyelek, és vadul túrni kezdem a hajam.

-    Várj Rob mindjárt jövök, mozgás van kint megnézem mi van.

Félreteszi a telefont, hallom ahogy ajtó nyitódik, majd ahogy beszélni kezd.

-    Hova mész? – hallatszik a kérdés.

-    Ki a műhelybe – jön a válasz, és a hangjától remegni kezd a gyomrom, kezem, lábam.

-    Hanna öltözz fel rendesen, zoknit is húzz! – csattan fel Natti.

-    Igenis értettem Anyuci! – hallatszik vigyori hangja, és nevetséges, de olyan jó ezt hallani, úgy örülök, mintha az Oscart kaptam volna meg. Újabb ajtó záródás, és Natti felveszi a telefont.

-    Eszméletlen! Komolyan néha úgy érzem magam, mintha óvónéni lennék egy óvodában! Képes lett volna melegítőbe átmenni a műhelybe! Eszetlen! – dohogja  újra a telefonba – Pár napja megint alig alszik, és minden idejét ott tölti, vagy a számítógép fölé görnyedve és valamit ezerrel ír, vagy a változatosság kedvéért a görög nyelvtankönyvet bűvöli.

-    De ez jó nem? – nyögöm ki.

-    De, arra jó, hogy elterelje a figyelmét, másra nem! Beszélnie kellene  valakivel, mert megint maga alá fogja gyűrni az elkeseredés, és  nem lesz ennek jó vége, de nem hallgat rám! – morogja – Szóval ott tartottam, hogy beszélgettünk, aztán rávettem hogy bontsa ki. Amikor meglátta sírva fakadt. Nagyon sírt Rob, főleg akkor amikor kinyitotta a medált. Nagyon. Csak szorongatta, de nem szólt semmit. Egyetlen szót sem bírtam belőle kihúzni. Várj egy kicsit! Kopognak, félreteszlek.

Tompán hallok mindent, azt is ahogy nyílik az ajtó és Natti felnyög.

-    Bocs! Bejöhetek? – hallom Hanna hangját.

-    Miért ne jöhetnél? – szól Natti, zár kattan, és közelről hallom amikor valaki leül.

-    Kivel beszélsz?

-    Csak egy ismerős, egy kolléganőm hívott! – érkezik a válasz, mire elhúzom a szám  ezt hallva.

-    És azzal beszélsz angolul?

Elsápadok Miss. Holmes!, gondolom Natti is, de azért kivágja magát.

-    Kint van Manchesterben, nála fogok aludni 2 hét múlva, amikor a tanfolyamra megyek. Észre sem vettem, hogy angolul beszéltem vele. Ahogy azt sem, hogy veled is most így társalgok.

Csend. Szinte látom magam előtt, ahogy Natti méregeti fürkész tekintettel.

-    Oké. – suttogja.

-    Nem voltál kint sokáig! – mondja Hannának Natti – Baj van?

-    Nem, - suttogja – csak azon gondolkodtam, hogy. . ..

-    Hogy?

-    Hogy szeretnék vele beszélni. – jön a felelet.

-    Kivel? Robbal? – hallom Natti hitetlenkedve feltett kérdését. – Hanna te Robbal szeretnél beszélni?

Vissza fojtott lélegzettel várom a választ.

-    Igen. Vele szeretnék beszélni, de nem merem felhívni.

-    Bolond vagy! Örülni fog neked. Végre megjött az eszed! Mikor hívjuk? Most?

-    Nem, még nem, előbb át kell gondolnom mindent, de felfogom hívni, segítesz? Velem leszel?

-    Persze.

-    Oké. – hallom a megkönnyebbült sóhajt. – Most megyek lefekszem, mert holnap nagyon nehéz napom lesz. Majd holnapután felhívom.

-    Oké, menj pihenj!

Zár kattan, valaki sóhajt, és felveszi Natti a telefont.

-    Hallottad?

-    Minden szót! – vigyorgom,- akkor holnapután várom a telefont. Valószínűleg nem lesz a legjobb a vonal, mert kint leszünk a vadon közepén, de műholdas telefon lesz nálunk, úgyhogy biztosan elértek.

-    Oké!

-    Natti? Szerinted. . . .- ekkor azonban valaki égtelenül verni kezdi a lakókocsi ajtaját – A szentségit! Mennem kell!

-    Menj én is lefekszem! Légy jó Romleó!

-    Te is! Aztán vigyázz magatokra.

-    Csakis Rob!

-    Natti!

-    Igen?

-    Köszönöm!

-    Ugyan nincs mit. Jó éjt! – közli és megszakad a vonal.

-    Roob! Gyere már! Indulni kell! – üvölt be a zárt ajtón keresztül Dean, de nem tudok megmozdulni, még hagyom, hogy eluralkodjon rajtam az a vad jó érzés ami akkor ért amikor meghallottam, hogy hívni akar, beszélni akar velem! 

-    Rob! – újabb dühödt kiáltás és most már az ajtót is verni kezdik.

-    Menj be! – hallom Peter hangját – Remélem nem ivott megint! Mert akkor szétszedem!

-    Rob! Nyisd ki mert esküszöm, hogy szétszedem az ajtót és két lábbal rúglak fenéken!

Felkapom a kabátom és elindulok kifelé. Dean ezerrel püföli az ajtót amikor felrántom azt. Meghökkent arcok néznek velem szembe.

-    Mi van drogoztál? – méreget gyanúsan Peter.

-    Miért drogoztam volna? – hökkenek én is meg.

-    Vigyorogsz. – jön a megállapítás Kristől.

-    Jó kedvem van. – közlöm és magamra rántom az eddig kezemben tartogatott vastag dzsekit – Hideg van itt kint. Mehetünk?

-    Persze menjünk! – jönnek a bizonytalan válaszok, és még mindig méregetnek.

-    Mi van?! – csattanok fel.

-    Lehelj rám! – pattan elém Kris, és nem törődve döbbent képemmel rám kiált – Azt mondtam lehelj rám!

Önkéntelenül teszek eleget a felszólításnak.

-    Te nem ittál. – jön a megállapítás – Akkor meg mitől vagy ilyen vidám? Drogozol?

Feldühödök.

-    Nem! Nem ittam, nem drogoztam, és még csak kurvát sem rejtegetek az ágyam alatt, - közlöm dühösen végignézve rajtuk.
-    Tényleg? Egyetlen egy készséges rajongót sem rejtegetsz az ágyad alatt? – vereget hátba Peter – Robertem csalódtam benned!

-    Miért? – kacsintok rá – Van bennem valami amitől megőrülnek a lányok!

Kris felhorkan.

-    Én tudom! Veszett vagy! – szavai hallatán kitör a röhögés.

-    Kösz Kris! – veregetem háta – Bíztam benned! Nem is tudom, hogy mi lesz velem, ha ennek itt vége?! Hogyan foglak látni?

-    Majd küldök egy fényképet! –jön a fanyar válasza.

-    Majd dedikálom jó Édes!

Továbbra is méregetnek, de amikor látják, hogy tényleg jól vagyok, akkor megnyugszanak és nevetgélve megyünk dolgozni.


*  ESTE *

Teljesen átfagyva jöttünk vissza a forogatásról, de széles jó kedvünk van még most is pedig már közel 2 órája visszaértünk. Kisebb nagyobb csoportokra szakadva beszélgetnek a körülöttem állók.

-    Na mit szólsz?! – ül le mellém Guri, az elmebetegek királya. – Meglepődtetek mi?

-    Hát nem voltatok semmik az biztos! De miért hagytatok ki?

-    Miért? Miért? Mert ti állandóan félrehúzódtok! Meg nem voltunk benne biztosak, hogy benne lennétek a dologban.

-    Hát én biztosan benne lettem volna! – ül le hozzánk Kris és Peter.

-    Én nem hiszem! – vigyorogja Apám – Az én tánctudásommal, maximum téged tudtalak volna lesöpörni Guri! Az nem lett volna nehéz! – röhögnek és cinkelik egymást.

Ma az egyik nagy jelenetet vettük fel, amikor a harc van a Volturival. Nagy vihogás fogadott amikor odaértünk a helyszínre. Guriék veszettül vigyorogtak, de már megszoktuk, mivel hozzászoktunk az állandó heccelésekhez. Beálltunk, aztán a gyártásvezető, elordította magát,  hogy felvétel. Mind halálos csendben álltunk az első sorban, veszettül koncentrálva,  amikor hirtelen felhangzott egy váratlan dallam, mire elképedve fordultunk mind akik elöl álltunk. Mi a szar van?!

De a méltatlankodás egyből belénk forrt, amikor felfogtuk, hogy mit látunk!

Az egész stáb táncolt mögöttünk! Statiszták, színészek. . . . Egyszerre mozogtak, kisebb nagyobb piruetteket is közbeiktatva. Először szikrát nem kaptunk, utána meg már csak hápogva röhögni voltunk képesek.

Bill a rendezőnk szemöldök ráncolva nézett a monitorra, majd felpillantott, hogy jól lát-e?

Most is elnevetem magam amikor meglátom belépni a bárba. Szikrát nem kapott a meglepetéstől, mondjuk mi sem! Nagy tapsot kap amikor észreveszik. Nagyon jól reagálta le a dolgot!

-    Oh! Ha jól sejtem a  délutáni meglepetésem kiagyalójához van szerencsém! – ül le mellénk és nevetve fog kezet Gurival. – Eszméletlenek voltatok! Komolyan! Nem hittem a szememnek!

-    Hát azt láttuk! – veti közbe Fincsi mellettem – De látnotok kellett volna Rob arcát! – röhögi el magát,  - amikor felfogta, hogy mit lát! Remélem vettétek az arcokat!

-    Vettük! – áll meg mellettünk Pete is az egyik operatőr. – Elfogják dobni magukat majd a nézők, kár, hogy nem lehet beletenni a filmbe.

Vidáman hallgatom a beszélgetést, és nevetek a beszólásokon, amikor Bill felém fordul.

-    Jól vagy?

-    Persze. – mosolygok rá .

-    Akkor jó! – vereget hátba – Meg kell mondanom, hogy januárban attól a pár naptól eltekintve nagyon komoly és jó munkát végeztél! Sajnálom ami történt veletek! Kedves pár voltatok.

-    Tudom. – mosolygom rá.

-    Nos fiatalok azért jöttem ide hozzátok mert kellene pár pótfelvételt csinálni. Rob a nem lettek túl jók azok a felvételek amiken Bellát próbálod újraéleszteni. – fordul felém -  A stúdióban nem tudnak vele dolgozni, mivel Kris beállítása nem volt a legjobb. A speciális effekteket nem tudják jól megcsinálni, így az egészet fel kell újra vennünk.

Kris nagyon sóhajt mellettem.

-    Sajnálom Kris! – néz rá Bill – Tudom, hogy a holnapi felvétel után lett volna pár napotok, de muszáj lesz felvenni a jeleneteket újra. Ti holnap délután mehettek vissza LA-be, a dolog csak annyit változik, hogy holnapután azzal a felvétellel fogunk foglalkozni, utána ti is mehettek szünetelni  27- éig. Egy nappal rövidítelek csak meg benneteket! Az ígérték, hogy mire visszaérünk, már készen lesz a díszlet úgy ahogy nekik megfelelő a beállítás. Rendben? – áll fel és néz ránk. Kris bólogat.

-    Persze rendben. – közlöm. – Majd átiratom a jegyemet egy nappal későbbre.

-    Miért? Hova mész? Hozzá? – mered rám Kris.

-    Nem, Anyuékhoz Londonba. Elutazunk pár napra Tomékkal.

Csend szakad közénk. Bambán figyelem a többieket, és kortyolgatom a sörömet.

-    Nem értelek Rob. – néz rám Kris – Egyáltalán nem értelek. Mit emészted rajta magad? Miért nem lépsz túl Hannán? Van ezer másik lány is akibe beleszerethetsz! Milliók vannak beléd zúgva, csak a kezedet kellene kinyújtani, és már hosszú tömött sorokban állnának sorba előtted!

-    Lehet, de nekem ő kell! – válaszolom és nézek figyelmesen a mellettem ülő lányra -  Voltál már szerelmes úgy igazán Kris? Úgy, hogy minden gondolatodat lefoglalta, mindenhol, és mindenben őt láttad? Nem tudsz gondolkodni, aludni, lélegezni, mert nélküle magányos és elveszett vagy?  - nézek rá kérdőn – Érezted ezt?

-    Tudod Kris,  - szólal meg mellettem Peter – mi férfiak vadászni szeretünk, és nem azt, hogy megálljon előttünk a vad és még le is feküdjön! Én olyan vagyok és szerintem Robert is így látja – fordul felém – hogy egy nőért küzdeni kell, és ha már megvan azt meg is kell tartani. Dolgozni kell egy kapcsolaton, mert ha nem tesszük akkor, mint a mellékelt ábra is mutatja, - bólint felém – parkoló pályára kényszerülünk. Ami mondjuk nem baj, mert az ember ilyenkor jön rá, hogy mennyi hülyeséget csinált, és elgondolkodik, hogy mi igazán fontos. Gondolom erre már te is rájöttél? – mered rám  kérdőn.

-    Én rá! – bólintok, - de neki még időre van szüksége, és én hagyom. Hagyom mert most ha erőszakoskodok vele akkor tényleg elvesztem. Sokat gondolkodtam, az elmúlt hetekben, és rájöttem hogy anyunak igaz volt mindenben. Mind a ketten hibáztunk, én már beismertem magamnak, ő még nem tart itt. Illetve tudja, csak . . .

-    Tisztában van ő vele Rob hidd el! – mondja Peter.

-    Na jó! – áll fel  Kris – hagylak benneteket lelkizni! Rob vigyázni a sörrel! – böki azért még oda.

-    Csakis Kris! – vigyorgok rá.

Csendben nézzük ahogy odamegy Nikkiékhez. Ash rám mosolyodik. Viszonzom.

-    Ne sértődj meg rá!  - szólal meg Peter – Aggódott érted nagyon. Mondjuk mi is. El sem tudtuk képzelni, hogy mi történt amikor a lányok mondták, hogy mind a hárman elrohantatok egyetlen szó nélkül. Aztán amikor megjelentél 5 nap múlva mindenki kiakadt. Soha nem láttalak még ilyennek! Durva, közöködő és irritálóan arrogáns voltál mindenkivel! El nem tudtuk képzelni, hogy mi történt veled. Komolyan Rob, kétszer meg kellett néznem, hogy tényleg te vagy-e az sokszor beszélgetés közben. Egy egész hétig olyan voltál, mint a vadállatok.

-    Sajnálom. – motyogom szégyenkezve – Csak tudod amikor a szüleimhez hazamentem másnap a haverjaimmal tartott búfelejtőről, és megtudtam, hogy anyám elutazott hozzá, én úgy éreztem, hogy becsapott ő is, és ő is ellenem van! Hiába próbálta elmondani, hogy mi volt Budapesten, én csak őrjöngtem, jobbnak látták, hogy hagyják, hogy lecsillapodjak. Gondolták, hogy másnap ha lenyugodtam beszélnek velem, én azonban hajnalban szó szerint kilopóztam a házból és az első géppel LA-be utaztam. Forrtam a dühtől, a csalódottságtól, holott Anyuval már egyszer átbeszéltünk mindent..  Otthon LA-ben aztán Peter szó szerint őrjöngve álltam neki összerámolni. Az egész lakásból összeszedtem mindent ami az övé volt, és bedobozoltam, hogy majd elküldöm Zalánnak, hogy csináljon vele amit akar. Nem vettem fel a telefont sem anyunak, sem a nővéreimnek. Leittam magam a sárga földig, nem érdekelt semmi! Sajnáltam magam, és gyűlöltem őt, mert ő tehetett mindenről! Amikor ide ideértem még akkor sem voltam teljesen józan. Tudom érdeklődtetek, de az csak olaj volt a tűzre.

-    Nem akartunk kíváncsiskodni, de mindenkinek feltűnt, hogy te és Ash mennyire tartjátok a távolságot. Értetlenül álltunk a dolog előtt. Jó a munkában akkor még tartottad magad, de . . .

-    A következő hét volt a letargia korszak. A dühöm elmúlt, mert az álmatlanul töltött éjszakákon nem tudtam elbújni a gondolataim elől, végig kellett mindent gondolnom, és rájöttem, hogy én is legalább annyira vétkes vagyok mint ő. Ő titkolózott én meg érdektelen voltam. Persze mellette álltam amiben tudtam, meg ahogy tudtam, de ráhagytam, majd elmondja, ha baja van! Felnőtt! Holott ismertem, tudtam, hogy nem az az ember aki könnyen megnyílik bárki előtt. Nem rosszból, de egyszerűen nem tudja, hogy hogyan álljon neki. Megnyugodtam hogy ott van, jó rinyálj csak kisanyám gondoltam! Inkább fogadtam mellé testőrt, mintsem beszélgettem volna vele. Tettem vettem, csináltam a dolgaimat, ha hazaértem inkább TV-t néztem, egy ideig próbálkozott ő is, de látta, hogy nem érdemes most próbálkoznia így inkább elfoglalta magát. Én elvoltam, mindenem megvolt, azt gondoltam Peter, hogy azzal hogy szeretkezem vele, minden megvan oldva. Nem foglalkoztam vele, hogy többet kellene beszélgetni. Úgy éreztem, hogy érzi, azt, hogy szeretem.

-    Hát én igazából akkor rémültem meg amikor a bárban rád találtam. Részeg voltál Rob. Évek óta ismerlek, de még csak ittasnak sem láttalak soha.

-    Tudom, nem is szoktam inni. Ha ittam is, általában tartottam a mértéket. – piszkálom szórakozottan a sörös címkét – Igazából akkor döbbentem rá, hogy mekkora marha voltam! Nem akartam gondolkodni, inkább ittam. – suttogom, majd Peter felé fordulok – Köszönöm, hogy akkor összeszedtél.

-    Nincs mit köszönnöd! – mosolyog rám – Szerencsére én láttalak meg, és még mielőtt a többiek ideértek volna már  a szobádban aludtál. Utána már nagyon vigyáztál rá, hogy senki lásson piálni. Én tudtam, hogy iszol. A többiekben fel sem merült, mindenki azt hitte, hogy drogozol. Mindenki, még Bill is.

-    Tudom, szólt is Stephnek és Timnek is, akik meg is jelentek, és le is üvöltötték a fejemet rendesen. Pár napig lelkiismeret furdalásom is volt, és igyekeztem magam összeszedni.

-    Hát nem nagyon sikerült. – jegyzi meg Peter – Ne haragudj de a PCA-n katasztrofálisan néztél ki.
  

-    Tudom.

-    A médiában is felröppent, hogy esetleg drogozol.

-    Tudom, amire csak a velem készített cikkek csak rátettek egy lapáttal. Anyu amikor olvasta  a neten őket teljesen kiakadt. Azt is nehezen nyelte le, hogy egyetlen szó nélkül eljöttem otthonról, de ne tudd meg mit kaptam amikor megjelentek Apuval egyetlen szó nélkül!

-    El tudom képzelni. Az én anyám is ilyen, de képzeld el ő még olasz is ráadásul! Néha még most is jobbnak látom a fülemet –farkamat behúzni, ha rákezd. Jennie, meg élvezi, hogy meghúzom magam. – neveti el magát.

-    Bocs Peter, de én ma megyek lefekszem mert nagyon hosszú volt ez a nap.

-    Oké! Jó éjt Rob!

-    Sziasztok! – köszönök el a többiektől is.

A szálloda folyosóján baktatva feltűnik Ash előttem. Régen beszélgettünk.
-    Ash! – futok utána, amikor látom hogy be akar menni a szobájába. Meglepetten fordul felém.  - Szia! Nincs kedved beszélgetni?

-    Ne haragudj Rob, de pakolnom kell, holnap megyek haza, és még semmim sincs elpakolva.

-    Oké. Bocs! – fordulok meg és nyitom ki a szobám ajtaját. – Nekem is rámolnom kéne! Jó éjszakát!
Belépek és körülnézek, és meglepődök magamon, mivel rend van. Lezuhanyozom, és lefekszem. Próbálok relaxálni, de nem jön álom a szememre, csak forgolódom. Aztán megadom magam az emlékeknek.

Forgatásról jöttünk vissza, és én a lakókocsimban hagytam a telefonomat véletlenül. Az első  az volt, hogy megnézzem kerestek-e. 12 nem fogadott hívásom volt anyutól. Teljesen ledöbbentem, és az első a legelső gondolatom az volt, hogy valami iszonyt nagy baj történt.
Még most is végighullámzik az emlék hatására rajtam a félelem, és a gyomromba mar. Teljes idegben próbáltam Anyut hívni, de nem vették fel, se ő sem Apu. A nővéreim meg nem tudtak semmiről, vagy ha tudták is nem mondták amikor beszéltünk. Teljesen magam alatt voltam amikor visszaértünk a szállodába. Az első utam persze a bárba vezetett. Leültem a bárpulthoz és rendeltem egy pohár sört, ideges és feszült voltam, nem találtam a helyem, ordítani, toporzékolni tudtam volna. De nem lehetett. Fegyelmeznem kellett magam, így felmentem inkább a szobámba. Lezuhanyoztam pont törölköztem amikor kopogtak. Gyorsan magamra kaptam egy farmert meg egy pólót és sörrel a kezembe mentem ajtót nyitni. Nem kis meglepetésemre Anyu állt velem szembe.
Soha nem fogom elfelejteni a tekintetét. Mérget, dühöt, és kétségbeesést láttam benne egyszerre.
-    Szervusz Robert Thomas Douglas Pattinson! – meglepetten néztem rájuk, és szó szerint az ijedtség viharzott végig rajtam a nevem hallatán és anyu hangsúlyától. Gyerekkoromban éreztem ezt utoljára, amikor tudtam hogy valami disznóság miatt elő leszek véve. – Mi van kisfiam idekövültél? Bemehetek? – kérdezi de már bent is van. – Szia Robert! – masírozik el mellettem Apa is.
Én meg csak állok ott tátott szájjal.
-    Talán becsuknád az ajtót gyerekem! Amit mondani akarok nem tartozik senkire! – pattog Anyu, mire az agyamat elönti a vér, és teljes erőmből bevágom az ajtót.
Szüleim elképedve merednek rám.
-    Na ezt a viselkedést legjobb lesz ha befejezed! – szól rám keményen Apám – Szégyenlem magam a viselkedésed miatt édes fiam! Mégis hogy képzeled ezt!? Sorba kapjuk a telefonokat az ügynöködtől, a manageredtől, még Kristen is ránk telefonált! Iszol mint a gödény, ápolatlan vagy, nem figyelsz a munkádra! És nézz itt körül! – mutat a szobán körbe – mint egy disznóól!
A szememet kezdem forgatni
-    Ó igen, most jön az én nem erre neveltelek című zsolzsoma! – gúnyolódok - Egyébként én is örülök, hogy látlak benneteket! – jegyzem meg bonírtan és leülök a kanapéra pár cuccomat félretolva ami persze nem kerüli el Anya figyelmét, de legnagyobb meglepetésemre meg sem szólal, Apa azonban igen.

-    Hát édes gyerekem ezt én most nem mondhatom el magamról! – közli velem halál nyugodtan Apám. Újra megdöbbenek, hiszen ezt a hangnemet csak akkor veszi elő ha iszonyat mérges.  – Gúnyolódhatsz, játszatod a kocsmatölteléket, de ezzel csak magadat írod le! Mi bajod van? Hogy összevesztetek Hannával? Hát ha vele is így viselkedtél akkor nem csodálkozom a történteken! Az elmúlt időszakban összetettem a két kezemet, hogy normális mederbe terelődött az életed! Anyáddal féltettünk a hírnévtől és a vele járó negatívumoktól. Egészen eddig úgy hittük, hogy rendben vagy, és felfogod, hogy mit és hogyan kell csinálnod! De ez alatt a pár hét alatt teljesen kifordultál magadból, és lassan lerombolod amit pár év alatt felépítettél! Normális vagy Robert? Eszednél vagy? Úgy viselkedsz mint egy dacos kisgyerek akitől elvették a játékát és most  tombol! Sajnálod magad?! Csalódott vagy? Utálsz mindenkit? Miért? Elgondolkodtál már azon, hogy mit művelsz? Mi nem akartunk az életedbe beleszólni, de ezt már nem hagyom szó nélkül! Vedd már észre magad! Siránkozol hogy Hannával szakítottatok? Akkor lépj! Vagy így, vagy úgy, de lépj, mert ez amit itt most művelsz magaddal az megalázó, és lealacsonyító! Férfi vagy az istenért, nem pedig egy szipogó lányka! Szedd össze magad!
Csak ültem ott és hallgattam, hallgattam ahogy szidott, és lehordott mindennek. Anya meg csak figyelt. Minden szó amit Apám mondott a szívemig hatolt, hogy annak még egy és még egy és újabb darabját törje szilánkká. Észre sem veszem hogy csorognak a könnyeim, csak akkor eszmélek rá, amikor a szüleim egymásra néznek és leülnek mellém.
-    Mi a baj Robert? – fogja meg Anyu a kezem.

-    Azon kívül, hogy rohadtul fáj, hogy mocskosul egyedül érzem magam, hogy nincs kihez hazamennem? Ott van az a nagy ház, és gyűlölök ott lenni, mert minden pillanat rá emlékeztet, mindenhol őt látom. Gyűlölöm őt,  mert úgy érzem, hogy mindent elrontottunk! Mert látni akarom őt, mert nem akarom elveszíteni, de ez történt! Mert gyűlölöm magam, mert tudom pillanatra pontosan tudom, hogy mit hol rontottam el! Ahogy azt is hogy ő mit csinált rosszul! Gyűlölöm és imádom egyszerre azt az átkozott Boszorkányt, és csalódott vagyok, mert azt hittem hogy menni fog, hogy tényleg enyém lehet minden amiről csak álmodtam! Van munkám amit szeretek, van egy szép házam, van pénzem, volt egy menyasszonyom, és egy gyerekem! Mit érek a házzal és a pénzzel, ha nincs kivel megosztani? Hiába van ha nincs senkim! Az bánt, hogy mindenem megvolt! Mindenem, és én hagytam hogy porrá váljon! Hagytam hogy szétessen! Széthulljon egy hülyeség miatt! Csak mert nem tudtunk a szánknak parancsolni! Fáj anya, hogy elvesztettem! Mocskosul fáj! Én gyereket akartam! Értitek, gyereket akartam tőle!

-    Nézd kisfiam – szólal meg Anyu – ezt nem kellett volna átélned, ha erőt veszel magadon, és az egódon és meghallgatsz akkor este amikor Sammel és Tommal hazajöttél. Látszólag részeg voltál, de biztos vagyok benne, hogy mindent felfogtál! Csak meg kellett volna hallgatnod Rob.

-    Halálra sértetted anyádat amikor fogtad magad és egyetlen szó nélkül elutaztál – szólal meg újra Apa -  Sajnálom gyerekem ami történt, de mind a ketten hibásak vagytok! Te is és ő is. Mind a ketten makacs öszvérek vagytok!

-    Igen tudom kisfiam, hogy becsapva érezted magad amikor rájöttél, hogy elmentem Budapestre. Elmentem mert az ő szájából akartam tudni, hogy miért szakítottatok. Mi történt.

Anya elhallgat, és Apura néz, bennem meg végigszáguld minden sejtemen az adrenalin, és szinte görcsbe rándul a gyomrom ettől a hallgatástól.

-    Beszéltél vele? – suttogom.

-    Igen Rob beszéltem.

-    És?

-    Szinte még sokkban volt a történtek miatt. Mielőtt összevesztetek volna akkor tudta meg, hogy  . . .

-    Hogy?

-    Hogy nem lehet gyereke Rob. Hannának már nem lehet gyereke. – emlékszem csak néztem anyát, értettem a szavait, de nem akartam tudomásul venni őket. – Figyelj kisfiam, akkor tudta meg, te meg valamin megint poénkodtál Kristennel, ő pedig magára vette. Ő egészen addig bízott abban, hogy megoldjátok, hogy elfogadod őt így is. Aztán hallotta a beszélgetéseteket és elvesztette az önuralmát. Szeret téged Rob. Edittel szinte minden nap beszélek. Ők is kiosztották Hannát, bár a legtöbbet NAtti férjétől és Zalántól kapta. Edit teljesen kiakadt amikor meghallotta, hogy miket vágtak a fejéhez. A bátyja dúlva – fúlva leutazott, azóta sem beszélnek egymással. Napközben még elvan, de éjszakák azok borzalmasak, mesélte Edit, de tűr az a lány. Nézd kisfiam. Én azt látom hogy két dolog van amit tehetsz. Kettő. Végig kell gondolnod, hogy így is akarod-e Hannát, hogy nem lehet gyereke.

-    Ha nem, akkor zárd le magadban a múltat, raktározd el az emlékeid, és lépj tovább. Ismerkedj, élj és dolgozz! Tudom könnyű mondani, de ezt kell tenned, különben elsüllyedsz, azt meg mi nem fogjuk Apáddal végignézni! Ha igen, akkor szedd össze magad, és  tedd rendbe az életed!  Ha ezt az utat választod, akkor tudnod kell, hogy nehéz dolog előtt állsz, mert Hanna megvan győződve róla, hogy így már nem kell neked, és hogy jobb lesz neked nélküle.

-    Nézd édes fiam, bárhogy döntesz is, tudnod kell, hogy mi Anyáddal mindenben melletted állunk. Mindenben. – szólal meg Apa – Azonban egyet nem fogok hagyni, ezt a piálást, abbahagyod! Az én fiam nem lesz alkoholista, sem pedig drogos, mert azt nem hagyom! Ha kell akkor napi szinten háromszor, négyszer seggbe rúglak! Értetted?! – közli Apám majd kikapja a kezemből a kezembe eddig szorongatott sört és nagyot kortyol belőle.  – Gondold végig Robert, hogy mit akarsz, és dönts.

-    Bárhogy is döntesz, ahhoz azonban tartsd magad! Mi most magadra hagyunk, gondolkodj. Ha szükséged van ránk, akkor a két szobával arrébb a 721-be vagyunk.

Élénken él ennek a beszélgetésnek minden szava bennem. Nos döntöttem, amit másnap Anyuval közöltem is. Rendet raktam a szobámban, és a fejemben is. A pár nap múlva megrendezett Golden Globe díjkiosztóra már egy másik Robert érkezett, aki úgy döntött, hogy felveszi a kesztyűt, és küzdeni fog, nem adja fel olyan könnyen.

146622