70. fejezet: Keresünk, keresünk . . . Találunk!

Sziasztok!

Megjöttem! El kell mondanom, hogy annyira írtam, hogy 57 oldal lett a vége. Nem kell megijedni,  most csak 37-et kaptok! A többi folytatását most kalapálom. Szó mi szó belendültem.

Hálásan köszönöm mindenkinek aki írt, és annak is aki pipált!

Golden:

Jaj ne mondj ilyeneket! Elpirulok! Örülök, hogy segíthettem feldobni a napodat. Remélem sikerül megint elég sok olvasnivalót adni neked. Persze jól fogadták, de hát nem mind arany ami fénylik mint ugyebár azt tudjuk..

judy    

Remélem most sem vártál  hiába!   :DD én igyekeztem!

Dreamea

Őszinte legyek, én sem gondoltam, hogy így írom meg, hogy ilyen jól fogadják a hírt, de jó kedvem volt és nem akartam szadizni őket! Zajlani fog náluk az élet azért biztosíthatlak! 

Szusi

Hát a kollégák reakcióira még várni kel, nem sokat, talán 1-2 részt. Zalánék és még egy meglepetés vendég is meg fog jelenni ennyit elárulhatok Életem!

csezemo  

Köszönöm szépen! Igyekszem vigyázni  magamra,  (meg is ölnének itthon, ha nem így tenném)  de nektek sem szeretnék csalódást okozni, meg az az igazság, hogy én is izgatottan várom mindig a reakcióitokat.  Fable? Imádom! Nálam szinte imakönyv minden kötete! 

Zsuzsi

Életem remélem nem kellett nagyon sokat várni! Örülök, hogy tetszett neked az előző fejezet.  És köszönöm, azért a körülményekhez képest jól vagyok. Puszillak!

Pet

Helló Édes! Igen igyekszem minél életszagúbbra venni a figurát. Egyébként nagyon szeretem őket írni gondolom ez nem titok.

Pixie

Életem imádom olvasni a kommentjeidet, és ilyenkor mindig szégyelem is magam, hogy nem írtam hozzád. Mentségemül legyen mondva, hogy imádom az történeted, és ígérem, hogy most egy extra hosszú  komit fogsz kapni!!

Kriszty

Remélem, hogy jól telt a nyaralás. Én még most vagyok csak előtte. Köszönöm, hogy írtál nekem., és azt is, hogy olvasol!

Timcsi

Megsúgom az egyik az Uram volt! Félrenyomott!  (a gazember!:DDDDD)  Utána már szánta- bánta, de nem volt  bocsánat! hihihi.  Igen jól hiszed, lesz még háború, kis csaták ütközetek, nem atom szintűek, de azért lesznek. És igen, lehetséges, hogy az utolsó pillanatig húzni fogom az idegeiteket!

Réka

Köszönöm szépen az elismerő szavakat! Igyekeztem a folytatással. Remélem tetszeni fog!

Anna

Hát Életem minden lehetséges! Ház?  Lehet..

Rita

A szülők, hát ők még tartogatni fognak meglepetéseket! De ez legyen az én titkom! És nagyon köszönöm, hogy a sok elfoglaltságod dacára írsz nekem! Puszillak!

 és végül de nem utolsó sorban

Lana:

Köszönöm a kommentedet nagyon örültem neki!! Hidd el hálás vagyok minden szóért!

Hanna

-          Hogy hogyan megyek el? – nézek rá kacéran, - Két lábon felöltözve. 

Elneveti magát, de hirtelen rádöbben, hogy a szomszéd szobában anyuék alszanak, és visszafogja széles jókedvét. Szembe fordulok vele, és apró puszit lehelek az arcára, lehunyt szemmel élvezi a becézést, én pedig azt, ahogy finom mozdulatokkal simogatja a hátamat. 

-          Mikor értél haza?

-          Úgy 20 perce, - dünnyögi, miközben a tarkóját simogatom, jólesően felnyög.

-          Észre sem vettem.

-          Persze, mert mélyen aludtál. Felébresztettelek? Pedig igyekeztem a lehető legcsöndesebben közlekedni, zuhanyozni, és szinte lábujjhegyen feküdtem melléd.

-          Te majom! Hogy lehet lábujjhegyen lefeküdni?

-          Hát óvatosan! – vigyorogja. – De mégis felébredtél.

-          Megéreztem, hogy itt vagy. – csúszok hozzá közelebb, és átvetem a lábam a csípőjén, miközben szorosan az oldalához simulok. Felnyög, és érzem, ahogy keményedni kezd.

-          Hanna! – suttogja – Ne kísérts!

-          Miért is ne? – nézek rá kacéran.

-          Itt vannak a szüleid a szomszéd szobában. – suttogja.

-          Majd halkak leszünk. – suttogom a szájába, miközben fölé kerekedek, felnyögök, amikor megérzem kemény férfiasságát feszülni.

Nem kell sokáig győzködnöm. 

-          Bestia! – mormolja halkan, mire felkuncogok. – Ebéd közben már ott tartottam, hogy felrángatlak, és nem törődve azzal, hogy az őseink az asztalnál ülnek berángatlak a házba, és szétszedlek!

-          Szét akartál szedni? – mormolom kacéran, miközben a száját csókolom, és kezem a hasán kalandozik.

-          Feltett szándékomban áll! – morogja.

-          Lássuk, mire vársz? – suttogom a szavai keltette izgalomtól rekedten.

De be sem tudom fejezni, máris akcióba lendül, fölém kerekedik, égő tekintettel figyelem a hajnali derengő fényben, ahogy lassan közelebb hajol, miközben óvatos mozdulatokkal simítja le a vékony pántot a vállamról,  majd tolja egyre lejjebb az anyagot testemen egészen addig, amíg fel nem tárulnak melleim. Alig ér hozzám, szinte csak a leheletével simogat, mégis minden porcikám borzong, és lélegzetem elakad, amikor szájába veszi a mellbimbómat és óvatosan szívogatni kezdi. Összeszorul a gyomrom az izgalomtól, a vér vadul lüktetve száguld az ereimben, érzem, hogy nőiességem is vágyódva várja, hogy befogadja őt, türelmetlenül nyögök fel, ő azonban nem kapkod. 

-          Nyugi cica! Azt akarom, hogy az élvezettől dorombolj nekem! – suttogja. 

Szavai hallatán a vágy úgy villámlik rajtam keresztül, mintha áramot vezettek volna belém. Felnyögök, elmosolyodik, és égő tekintettel figyeli mozdulatai hatását.

Egyre lejjebb és lejjebb halad csókjaival, amik pilleszárny érintésként lepik el testemet fájdalmasan égő nyomot hagyva maga után, de melleim óvatos becézését sem hagyja abba. Kezei óvatosan, mégis erőteljesen cirógatják, morzsolgatják őket, ezzel hihetetlen izgalmat kiváltva belőlem. Vágyakozva tárom szét lábaimat, őrülten vágyom rá, hogy megérintsen odalent, hogy simogasson, de nem teszi! Felnyögök, amikor megérzem, hogy vágyam fájdalmasan lüktető közepét szándékosan nem érinti, csókjai most a combtövemnél kalandoznak. Zihálok, nem bírom, akarom, szinte könyörgöm neki, hogy érintsen meg ott, de nem teszi! Hátam az izgalomtól ívbe feszül. Tekintete végigmér, szemei az izgalomtól vadul csillognak. Szinte eszemet vesztem a vágytól, remegek minden porcikámban. Annyira vágyom rá, de ő még kínoz. Hasamat puszilgatja, combjaimat simogatja, de nőiességemhez nem ér. Amikor már úgy érzem, nem bírom tovább, akkor óvatosan megharapja csiklómat, majd fogai között tartva nyelvével simogatni kezdi! A gyönyör, mint hurrikán csap le rám! Sikoltani akarok, de nem lehet, arcomat a kispárnába rejtve próbálom élvezetem hangjait tompítani, azonban elrántja és a számra tapad, miközben keze óvatosan de erőteljesen becézi, legérzékenyebb testrészemet. Szinte tépem, cibálom a haját, minden porcikámban remegek, miközben szinte fuldoklok a csókjától. 

-          Jesszusom Rob! – nyöszörgöm – Úristen!

Robert

Nézem arcát, ami az előbbi kis játékomtól fénylik az izzadságtól érzem, ahogy teste remeg alattam, ahogy nőiessége vadul pulzál, miközben még óvatosan meg-meg simogatom. Élvezem mozdulataim hatását. Lágy puszikkal csókolgatom arcát, lehunyt szemeit, az orrát, és a nagy száját, ami most kiszáradva félig elnyílva kapkodja a levegőt. Rá tapadok, és óvatosan simogatni kezdem, nyelvemmel nedvesítem. Felnyög, majd szinte levet magáról, a nem várt mozdulattól döbbenten meredek rá. Ő azonban a vágytól és a kielégültségtől nedves arccal néz végig rajtam. 

-          Revans következik kedvesem! – suttogja a fülembe rekedten. 

Mire összeszorul a gyomrom az izgalomtól, és megremegek. 

-          Fordulj hasra! – suttogja a fülembe, mire értetlenül nézek rá. – Légyszíves! 

Szinte önkéntelenül teszem azt amit kér, és fordulok hasra. Csókjai végigcirógatják karjaimat, tarkómat, amitől megborzongok, majd érzem, ahogy mellbimbói végig szántják a hátam miközben csókjai a gerincem ívét követik. Férfiasságom keményen, s fájdalmasan lüktet. Szinte fáj, ahogy a lepedőhöz ér, ezért kicsit megemelem csípőmet, ekkor azonban Hanna a hasam alatt átnyúlva megérint, miközben csókjai a hátamat becézik még. 

-          Jézusom! – nyögök fel a váratlan élménytől, mire kicsit megszorít. – Hanna kicsim ne! – nyöszörgöm – ez így baromi gyors lesz! 

Gyorsan  megfordulok, amire nem számít és mellém esik az ágyra. Utána nyúlok, de ő már mellettem térdel, és hasamat csókolgatja. Vadul vágyom rá, hogy kezébe vegyen, és a szájával simogasson, de ahogy én az imént most ő az, aki gondosan elkerüli azt, amire a leginkább vágyódom. Szemei a vágytól égnek, ahogy végignéz rajtam miközben a mellkasomat puszilgatja, simogatja, míg másik keze, a combomra karcol óvatosan mindenféle formát, hiába vágyom rá, hiába nyomom felfelé csípőmet nem könyörül rajtam. Lehunyom szemeimet, és mély levegőt veszek, hogy csillapítsam vágyakozásomat, és ekkor váratlanul  megcsókolja a férfiasságomat. Csak egy csók, de az eszemet vesztem tőle, ahogy puha szája hozzám ér! 

Szemeim tágra nyílnak, a vad vágy végigszalad rajtam, fölé kerekedek, és egyetlen mozdulattal puhaságába merülök, és mint az őrültek hajszolom magunkat  a gyönyör felé. Mind a ketten a végletekig fel vagyunk húzva, így nem tart sokáig, hogy elérjük a várva várt robbanást. Zihálva hanyatlok rá. Szívem még mindig vad ritmusban vergődik. Látni akarom az arcát! 

Csak nézem, nézem őt, ahogy az imént átéltektől remeg, ahogy tágra nyílt szemekkel tekint rám ő is.

Ugyanazt a boldogságot látom rajta, amit én is érzek. Lehunyja a szemeit, és egy könnycsepp kicsordul. Lecsókolom. Mire felzokog. Kihúzódom belőle, mellé fekszem és magamhoz húzom. 

-          Mi a baj? Miért sírsz?

-          Mert most valószínűtlenül boldog vagyok. – suttogja, és átöleli a nyakamat.

-          Hanna! – suttogom rekedten.

-          Nagyon szeretlek Rob! Nagyon! – néz a szemembe, majd hanyatt fekszik, és a lapos hasára teszi a kezét, figyelem a mozdulatot, és nagyot nyelek, mert olyan érzések viharoznak át rajtam ettől, amiről eddig még fogalmam sem volt! Hanna azonban tovább suttog - És őt is, már most, és nagyon fog fájni, ha elvesztem.

-          Nem veszítjük el! Nyugodj meg! – simogatom nedves tincseit, de a lelkem nekem is tele van aggodalommal. Boldog vagyok de aggódom.

-          Nem tudhatod. – suttogja.

-          Valóban nem tudhatom, csak reménykedhetek benne – válaszolok.

-          Nagyon szeretném őt, szeretném ha megszületne, de ugyanakkor rettegek is tőle, és félek! És valahol gyűlölöm is őt – megdöbbenve emelem fel a fejem és nézek rá.

-          Mi van? Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezem teljesen megrökönyödve.

Nagyot nyel.

-          Gyűlölöm is mert olyan érzéseket kelt bennem, amik elmondhatatlanok, mert már most imádom, pedig csak 1 napja vagyok annak tudatában, hogy van, és gyűlölöm, mert tudom, hogy abba bele fogok őrülni, ha elvesztem. Jobb lett volna meg sem tudni, hogy velem van.

-          Hanna! – ülök fel és figyelmesen nézem.

-          Ne Rob! Hadd folytassam, ki kell magamból beszélnem, mert megfulladok!  - nagyot sóhajt és elhallgat. -  Rettenetesen vágyom arra az életre, amit most elénk vetít a sors. Szeretnék anya és társ lenni. Szeretnék nyugodtan dolgozni, élni, várni haza téged, amikor fáradtan hazajössz, és átölelsz, és megcsókolsz és szeretsz.  – suttogja halkan. – De úgy érzem, túl korán jön, túl korán kényszerülünk bele olyan helyzetbe, amire igazán még egyikünk sincs felkészülve. – nagyot sóhajtok, de folytatja – és ne hidd azt, hogy nem akarom őt! – néz rám a nagy barna szemeivel – csak megijeszt a dolog. 1 hónapja még az államvizsga miatt idegeskedtem, most meg már gyerekünk lesz?? Túl gyors a tempó, túl gyors a váltás! Ideges és feszült is vagyok a tudattól. És bizonytalan vagyok nagyon! – suttogja – biztos jól tesszük? Megtudunk neki felelni? Fel tudunk nőni a feladathoz? Rob tedd őszintén a szívedre a kezed, mi is alig ismerjük egymást.

Hallgatok. Tudom, hogy igaza van.

-          Most őszintén beszélünk. – nézek a szemébe, mire  ő kíváncsian tekint rám – Igazad van mindenben. Igazad van abban, hogy alig ismerjük egymást, hogy még igazán nem is éltünk együtt.  – elhallgatok, és azon agyalok, hogy az istenbe fogalmazzam meg amit akarok (?) – Szóval, igen én sem vagyok erre a felelősségre felkészülve, és nem tagadom, hogy félek, és igen én is aggódom, és valahol idegesít az egész. Amikor kimondta az orvos, az első gondolatom az volt, hogy ez nem lehet igaz! Ilyen szerencsétlen hülye is csak én lehetek! – döbbenten mered rám – Igen a legelső gondolatom ez volt, mert ugyan agyaltam már napok óta rajta, és valahol éreztem, hogy igazam lehet, de akkor ott a doki szavai fejbe vágtak. Aztán rájöttem, hogy ott az a kis pontocska az én gyerekem lesz.

Csend szitál közöttünk, egyikünk sem tud megszólalni, még mozdulni sem merünk, csak emésztjük amit a másik mondott. Hanna ekkor megmozdul, rám néz, szemei , istenem azok a szemet nem is tudom megmondani mit tükröznek, szerelemet, bánatot, bűntudatot, nagyot sóhajt és suttogni kezd.

-          Amikor vizsgált, annyira reménykedtem, hogy csak mi magyarázzuk be magunknak, és nem vagyok terhes, de láttam az orvoson, hogy vigyorog. Akkor úgy éreztem magam, amíg öltöztem, hogy most félrelökve mindenkit kirohanok, és csak rohanok, amíg a lábam csak bírja. Olyan volt, minta pillanatok alatt leöntöttek volna egy vödör jéghideg vízzel! Azon agyaltam, amíg mentem ki, hogy hogyan fogom eltartani, hogyan fogom felnevelni egyedül? – felháborodva nézek rá.

-          Ezt mégis, hogyan gondolod? – csattanok fel.

-          Beszélgetünk, nyugi! – teszi a számra a kezét – Folytathatom?

-          Aham. – bólogatok, de nehezen türtőztetem magam.

-          Akkor ott azokban a percekben csak azt éreztem, hogy nem akarom őt! Nem akarom a bonyodalmakat, nem akarom a hisztit, a tébolyt, a haragot, a veszekedést! Nem akarom őt! – suttogja és sírva fakad, bűntudattal teli tekintet vet rám, de a keze a pocakját simogatja.

-          Hanna…

-          Milyen ember vagyok én? A saját gyerekemet utáltam! – suttogja.

-          Nem a gyerekedet utáltad, hanem a helyzetet. – simítok végig az arcán.

-          Aztán megmutatta a doki, azt az alig 1 centis foltot. – nagyot nyel – és csak bámultam.

-          Boszi … - suttogom összeszorult szívvel, de ő folytatja.

-          Bámultam, és rájöttem, hogy az a valami ott belőled van bennem. És téged nagyon szeretlek. – csuklik el a hangja – aztán. . .

-          Aztán te is megérezted, amit én. Hogy a mienk.

-          Igen. – suttogja rekedten – A kettőnké.

Hallgatunk, és bámuljuk a plafont, most nem merünk egymás szemébe nézni.

-          Tudod mindig is terveztem gyereket – szólalok meg – mindig is tervbe volt nálam, de csak majd valamikor, majd a ködös jövőben. Amikor néha erről kérdeznek az újságírók, soha nem tudtam választ adni. Majd egyszer.

-          És a majd egyszer, most itt van karnyújtásnyira. – suttogja.

-          Igen.

-          Én sem így terveztem, megakartam találni önmagamat. Megkeresni, azt, hogy mivel szeretnék igazán foglalkozni. Igaz van egy diplomám, de nem tudom, hogy mit kezdjek vele. Ki akartam találni, hogy mi az, amiben igazán a kedvemet lelem, amit én is legalább annyira szeretnék csinálni, mint te a színészetet.  Utazni akartam, világot látni, de ezt egy gyerekkel nem tehetem meg, és ez miatt kicsit csalódott vagyok.

Most mit mondjak? Hogy bennem is ez van? Hogy én is így érzek?

-          Őszintén szólva bennem is vannak ilyen érzések. – mondom ki hangosan.

-          Sejtettem. – néz rám figyelmesen – de ez valahol normális nem?

-          De, azt hiszem igen. – simogatom meg az arcát.

-          Én nem akarlak kényszeríteni semmire, ezért is mondtam a szüleink előtt, azt, hogy nem akarok hozzád menni! Nem akarok rád akaszkodni Rob. Ő az én felelősségem.

-          Mi az, hogy nem akarsz rám akaszkodni? Meg a te felelősséged?! – fortyanok fel – Bassza meg Hanna, ő az enyém is! És ha jól emlékszem nem a kispárna csücske ejtett teherbe, hanem én! És ha az emlékeim nem csalnak, mindegyik alkalommal fenomenálisan éreztük magunkat! – simítom végig a pocakját és kacsintok rá. – Nem csoda, hogy összehoztuk!

Elneveti magát a szavaim hallatán.

-          Jaj Rob, te olyan hülye vagy!

-          Most miért? – röhögök – Én csak büszke vagyok a teljesítményemre! Komoly munkát végeztem, és mint mindennel ezzel is 100%-os eredményre törekedtem! Vagy nem? Nem voltál megelégedve velem? – nézek a mellettem vihogó nőszemélyre összevont szemöldökkel.

-          Hát akadt néha technikai problémád! – vihogja.

-          Nekem? – nézek rá őszinte felháborodással. – Mi?

-          Túl jól csináltad! És most itt az eredménye! – kuncogja.

Megcsókolom. Alaposan.

Elvégre jó munkát kell végezni!

Hallgatunk.

Neki is vegyes érzései vannak. Fél, retteg, tart az egésztől, hiszen még nekünk is meg kell ismerni egymást, de ugyanakkor örül is neki, ahogy én is. És fél attól, hogy elveszíthetjük őt. Hát igen, sóhajtok nagyot.

-          Mi volt ez a sóhaj? – néz rám kérdőn.

-          Örülök, hogy mind a ketten kimondtuk a félelmeinket. Ne hallgass el előlem semmit! Jó?

-          Oké.

Újra csend. Muszáj megkérdeznem.

-          Hanna?

-          Hm? – pislog rám álmosan.

-          Ugye komolyan gondoltad, amit délután a medencénél mondtál?

-          Mit?

-          Hogy kiköltözöl hozzám?

Hallgat.

-          Igen Rob. – suttogja – Komolyan gondoltam.

-          Akkor jó! Holnap neki is állunk  a keresgélésnek. – döbbenten tekint rám – Most mi van? – nézek rá – Keresnünk kell valami lakást vagy házat, a híd alá nem mehetünk!

-          Jó nem kell azonnal leharapni a fejemet! – néz rám vigyorogva a felháborodásomon.

-          Hogyan is tervezted a továbbiakat? Mikor megyünk el? Jó lenne megbeszélni a nyár további részét.

-          Rob, muszáj most azonnal, leragadnak a szemeim.

-          Kifárasztottalak mi? – somolygok önelégülten. Felpillant.

-          Kiszívtad minden erőmet, te szexisten! De most álmos vagyok, és aludni akarok, mert anya holnap vásárolni akar menni. Anyukádnak kell venni valami ajándékot. – dünnyögi halkan, majd hirtelen felül, és rám néz – Tényleg, tőled mit kap?

-          Virágot. – válaszolom.

-          Virágot? – néz rám döbbenten – A 60. szülinapjára?

-          Miért? Mi bajod van vele?

-          Rob az istenért! A 60. szülinapja, ez egy nő életében nagy dolog, nem rendezheted le egy csokor virággal!

-          Miért?

-          Miért? Hát azért, mert ez nem egy szokványos szülinap, ahogy az esküvő, a gyerek születése sem, ez egy mérföldkő egy nő életében!

-          Jó akkor majd megkérem, a kedves barátnőmet, hogy találjon ki helyettem is valamit. Ez lesz az első harci feladata!

-          Igen, a kedves barátja segítségével!

-          A barátja aludni fog, mert dolgozott egész éjjel, és fáradt, ráadásul, amikor hulla fáradtan hazaért végre, még férfiúi kötelességét is tejesítenie kellett, mert egy szexéhes amazon várt rá itthon, úgyhogy most elfáradt, meghalt, halálán van!

-          Ja értem! – kuncogja, majd ad egy csókot és teljesen véletlenül végigsimít rajtam. Azonnal reagálok. – Látom tényleg fáradt vagy!

-          Aludj! – csapok a fenekére, ami nagyot csattan. Felháborodottan néz rám. Vigyorgok.

-          Holnap megmondalak az apukámnak, hogy bántasz! Majd meglátod, hogy mit kapsz érte!

-          Hátba veregetést? – nézek rá csúfondárosan

-          Hülye! – ver oldalba, és az oldalamhoz bújik. Átölelem, és mint akit agyonütöttek elalszom.

Hanna

Anya hagyj aludni! 

Tompán hallom, ahogy mormol, nem értem a szavait, csak hallom a hangját távolról. Mit mond? Nem értem, pedig tuti hozzám beszél. 

Lassan nyitom ki a szemem. 

De nincs itt. 

Ez nem is az én szobám, biztos még álmodom. 

Már éppen elsüllyednék az ölelés puha melegben vissza az álmok birodalmába, amikor újra hallom a hangját. Erőlködve nyitom ki a szemem. 

Egy kéz nehezedik a derekamra, és valaki lehelete csiklandozza a hátamat. 

Hol vagyok? 

Erőltetem az agyamat. 

Aztán váratlanul minden elér a tudatomig. Rob, baba, anyáék, Rob szülei …

Anyám! 

 Semmi kedvem nincs felkelni. Itthon maradok Robbal. Alszok még kicsit. Nem lehet. Hallgatom a csendet, Rob szuszogását, anyuék halk mormolását kint. Fel kell kelnem, már csak azért is, mert hív a természet szava. Óvatosan, hogy fel ne keltsem az én saját szex istenemet, lassan felkelek. Hátrapillantok, hogy ellenőrizzem, hogy nem ébredt –e fel, de lefagyok a látványtól. Nagyot nyelek, ahogy végignézek rajta. Az oldalán fekszik, a takaró éppen csak átvetve a derekán, és lehunyt szemmel szuszog. Felállok.

-          Hova mész? – suttogja és álmos szemekkel néz rám.

-          A mellékhelységbe – válaszolok, de azért odahajolok hozzá, hogy adjak neki egy csókot, csak egy puszi akart lenni, de átöleli a derekamat és magához ránt.

-          A nekem járó puszi nélkül? Ez megbocsájthatatlan! – dörmögi.

-          Rob mennem kell! – suttogom a szájába, bűvölnek azok a kék szemek – Muszáj!

-          Oké! – suttogja, majd lehunyja a szemét és színpadias mozdulattal utamra bocsájt.

Felnevetek.

-          Köszönöm a kegyet! – vihogom, mire egyik szemét felnyitja.

-          Na tűnés!

Gyorsan lezuhanyozom, rendbe szedem magam, kis smink, hajszárítás, és készen is vagyok. Egy fürdőlepedőbe burkolózva lépek ki a szobába. Rob alszik. Olyan halkan ahogyan csak tudok előrántom és felhúzom a farmerom egy kék pólóval. Balerinacipőmet a kezembe szorongatva settenkedek ki a szobából. Óvatosan húzom be magam után az ajtót. Majd megfordulva a frász jön rám, amikor apu mellkasába ütközöm.

-          Apa! – suttogom fennhangon.

-          Jó reggelt édes lányom! – suttogja vigyorogva.

-          Neked is! – suttogom vissza, mire elneveti magát.

-          Elárulnád, hogy miért is suttogunk? – vigyorogja suttogva.

-          Mert Rob alszik még. – nevetek rá, mire összekócolja a hajamat. – Ne már Apa! Fél óra volt mire megcsináltam. – morgom hangosan.

-          Megnyugtatlak nem látszott!

-          Kösz! – válaszolom fanyalogva. Amikor is  megjelenik anyukám, rajta is csőfarmer van, csak fehér pólóval.

Elnevetem magam Apu tekintetén, amit rá vet. Anyuval összemosolygunk.

-          Hát Mamikám, nyugodtan kijelenthetem, hogyha nem ismernélek, akkor a lányod nővérének hinnélek! – bókol Apu Anyunak. – Komolyan mondom. Nem nézel ki jövendőbeli nagymamának!

Ezektől a szavaktól egy kellemetlen érzés viharzik át rajtam. Elkomolyodom, ami persze nem kerüli el apuék figyelmét. Összenéznek, de nem szólnak semmit, amit most nagyon értékelni tudok.

-          Reggelizünk, és indulhatunk. – közli anya.

-          Én nem eszek, - apa már szóra nyitná a száját, mivel tudom, hogy szerinte a reggeli a nap legfontosabb étkezése, de leintem, - tudom apa, de nem kívánok semmit. Tényleg, komolyan, isten bizony! – újra összenéznek, én azonban távozom. – Anya kimegyek az udvarra, szólj ha készen vagy és indulhatunk.

Elmegyek a kert másik végébe, nem akarom hallani, hogy mit beszélnek, tudom, hogy anya most úgyis elő fog venni. Nagyot sóhajtok. Nem úszom meg. Csak remélni tudom, hogy apa nem esik Robnak, amíg nem vagyok itthon. Bár ami késik, nem múlik, előbb utóbb túl kell esnünk rajta.

-          Mehetünk! – jelenik meg mellettem anya.

Elindulunk. Kifelé menet azért odalépek az újságot olvasgató Apukámhoz.

-          Azért ne ess neki nagyon, ha lehet! - suttogok a fülébe – Élve szeretném viszontlátni.

-          Édes lányom – fordul felém vigyorogva – ismersz!

-          Azért mondom. – vágok egy fintort, kap egy csókot a homlokára, én meg egy nagy suhintást a sejhajomra, amit fájdalmasan megsimogatok és apu nevetésétől kísérve elindulunk.

Anya nem szól semmit vezetés közben. Ismeri a terepet, sokszor voltak kint apával Zalánnál. Leparkolunk, és belevetjük magunkat a vásárlásba.

Egész délelőtt várom, hogy beszélni kezdjen rólunk, de ő csak hallgat. Beszélünk mindenről, csak Robról és rólam nem,  ami viszont már idegesíteni kezd. 11 óra körül, már nem érzem a lábam, muszáj leülnöm.

Anyuval beülünk egy kávézóba. Nincsenek sokan szerencsére. Páran figyelmesen megnéznek maguknak, de nem foglalkozom velük. Rendelünk. Idegesen nézek anyára, aki még mindig nem kérdez rá.

-          Ne izgulj már! – néz rám mosolyogva. – Nem foglak megenni!

-          Tudom anya csak .. – sóhajtok fel, de lehallgatok, mert jön a pincér a frissítőkkel. Aggodalmasan nézem anyát, amíg leteszi elénk az innivalókat a pincér, mosolyogva köszönjük.

-          Csak? – figyeli anya minden mozdulatomat – Jól meggondoltad ezt kincsem? – fogja meg a kezem.

Hirtelen nem tudok megszólalni, csak nyelek nagyokat, anya meg figyelmesen néz csak rám, és simogatja az ujjával a kezemet.

-          Rettegek anya. –suttogom, de nem merek rá nézni – Rettegek, hogy nem  fogok tudni megfelelni, hogy bevállaljuk most ezt a babát, és nem leszek jó anyukája. Tudom, hogy ti is azt várjátok, tőlem, hogy örüljek, hogy boldog legyek, és ne értsd félre az is vagyok, de nekem ez még túl korai. Először meg kellene ismerkednünk úgy igazán. – nyelek nagyot - először együtt kellene élnünk, kitapasztalni egymás gyengéit, erősségeit. Hogy helyzetekre hogyan reagálunk, hogy egyáltalán tudunk-e egymás mellett, egymással élni? – ömlik belőlem a szó , anya nem szól, csak hallgat és simogatja a kezem – Ne értsd félre, nagyon akarom őt, - teszem önkéntelenül a kezemet a hasamra mire anya elmosolyodik – de félek, hogy mi lesz akkor, ha nem tudjuk egymást tolerálni, ha nem fog együtt menni, akkor mit csinálok egyedül egy gyerekkel? – nyögöm ki a legnagyobb félelmem. – És ott vannak az anyagiak is. Én nem tudom azt a színvonalat tartani, amit ő megengedhet magának, és tőletek sem várhatom el, hogy segítsetek, mert már megtettétek. A budapesti házat nem akarom eladni, az az én hátországom, oda mehetek bármi történik is. Feszélyez ez az egész. Robert mindent olyan egyszerűnek lát. Most kitalálta, hogy vesz egy házat, vagy lakást.  – elkeseredve nézek anyára – Érted? Csak úgy egyszerűen elhatározta, mintha csak egy kiló almát venne, hogy most ő vesz egy lakást.

Anyu csak néz, nem szól, figyel. Tudja , hogy még van valami ami bántja a csőrömet, ismer.

-          Idegesít, hogy én nem tudok semmit tenni, félek, hogy kiszolgáltatott leszek. Tudom anya, hogy soha nem bántana. Soha.  De pont az miatt, mert nem ismerem eléggé nagyon bennem van a félsz, hogy mi van akkor, ha mégsem olyan rózsaszín minden, ahogy azt most gondolom? És akkor már nem léphetek, mert lesz egy közös gyerekünk.

Most valahogy megkönnyebbülök, hogy kimondhattam, és nem kell szégyenkeznem senki előtt, mert az anyukámmal beszélek.

Ekkor rezegni kezd a telefonom. Előkapom.

„És a puszim hol maradt? Csak úgy leléptél”

„Ki vagy Idegen? :D” – küldöm kuncogva a kérdést, és az asztalra teszem a készüléket, ami alig pár másodperc múlva rezegni kezd. Anya elneveti magát.

-          Ha jól sejtem Robert az? – néz a készülékre, - vedd fel nyugodtan!

„Hát szó mi szó kivagyok! Egyedül kelek! Barátnő sehol. Viszont kávé illat, az jó, talán kimerészkedem. J Egyébként, meg ki más lehetne, mint ÉN? Vagy másnak is osztogatsz puszikat reggelente? Csak, hogy tudd, a lelkembe másztál, te, te lelketlen nőszemély!”

„Majd kiengesztellek” – küldöm mosolyogva a választ, anya felé fordulok, hogy folytassam, de újra SMS  jött. Anya kuncogni kezd, ő is kapott valamit.

„Ajaj!  Apukád közeledik, nagyon elszánt az arca, de mosolyog! Puska mindenesetre szerencsére nincs nála, valamit ír a mobilján!  A  hamvaimat kanalazd, vagy söpörd majd össze! Azért fáj, hogy még egy utolsó csókot sem kaptam, úgy kell távoznom a másvilágra, hogy el sem búcsúztam tőled! Isten veled kedvesem, csak tudd szerettelek.  Robert”

Felnevetek. Annyira szeretem!

„Ripacs! Ne aggódj, van porszívóm, egy porszemed sem veszik el! Imádlak!”

-          Hanna ha látnád magad ilyenkor! – szólal meg anya - Nézd kincsem, az elmúlt években nem titok apáddal aggódva figyeltünk, teljesen elzárkóztál, és most végre kinyíltál. Látszik rajtad, hogy boldog vagy.  Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem aggódunk, de végre élsz kicsim, érzel, és nem vagy zombi, aki csak teszi a dolgát gépiesen. – nagyot nyel - Annak meg különösen örülök, hogy benned van egy nagy adag félsz, és két lábbal a földön állsz!  Apáddal büszkék vagyunk nagyon rád, félre ne értsd nem Robert miatt, hanem az miatt, hogy volt erőd felállni, és szembenézni mindennel! Aggódsz? Természetes. Félsz? Hála istennek! Mert ezek segítenek abban, hogy ne csinálj hülyeséget! – a torkom elszorul, csak nézek anyára - Egy valamit ne felejts el! Bármi, érted bármi történik is,  hozzánk és a testvéreidhez bármelyikhez, lehet az Natti vagy Zalán, bátran fordulhatsz!

-          Jaj anya! – nyögök fel  és csak szorítani tudom a kezét, ő meg bátorítóan mosolyog rám.

-          Nem titok, apád most beszél Robbal, de ezt már gondolom tudod, - mutat a telefonra, mire elnevetem magam.

 Kérdőn néz rám, így elmesélem neki, hogy mit írt Rob, felnevet.

-           Istenem ez a pasi! Imádom, hogy ilyen eszetlen bír sokszor lenni! – majd elhallgat, és eszébe jut valami, mert  hirtelen felnevet – El ne felejtsünk venni neki egy papír porzsákot! – kacagja anya, mire elképedve nézek rá és ő folytatja - Ilyen férfi való melléd kicsim, aki ki tud rángatni a komor gondolataidból, aki komolytalan bír ugyan lenni, de ez csak a felszín. Hanna ő nagyon komoly fiatalember, aki a hülyéskedése mögé rejtőzik. És ami számunkra a legfontosabb, hogy szeret téged.

-          Tudom anya. – suttogom. – Tudom, és pont ez az ami itt tart. Számomra borzasztó idegen az, amiben ő él. Anya nem tudunk egy parkba, vagy a partra lemenni sétálni normális párként,  mert állandóan a nyakunkba lógnak. Valaki mindig megtalálja. Állandóan fotózzák.

-          Nem akarlak kicsim elkeseríteni, de egy férfi most is követett téged is. Többször láttam, hogy fényképzett.

-          Mi? – nézek rá elképedve.

-          Bizony. – suttogja anya.

-          Jaj ne! – temetem a kezembe az arcom – Ezt úgy utálom! Ilyenkor elgondolkodom, hogy hiányzik ez nekem?

-          Hanna ezt neked kell tudnod, hogy szereted –e Robot annyira, hogy ezt elviseld.  Ebben mi nem lehetünk a segítségedre.

-          Tudom anya, - szólalok meg – Mindent összevetve az, amit Robert iránt érzek, még mindig sokkal többet nyom a latba, mint a média hiszti, és a félelmeim együtt. Csak sokszor van, hogy elbizonytalanodom, és félek.

-          Ez természetes kislányom. – simogatja meg a kezemet, és nekiállunk enni, mivel időközben meghozták a rendelésünket. Evés közben csendben vagyunk, gondolkozom. Majd váratlanul megszólal anya. – Na menjünk, mert még Clairenek is kell venni valamit.

Fizetek és távozunk.

Halvány lila gőzöm sincs, hogy mit vegyek Rob anyukájának?!  Ami azért szép, a keretembe is belefér. Nagyot sóhajtok. Nem hiszem el!

-          Anya nekem már elegem van az egészből! Nem veszek neki semmit, el sem megyek! Nem érdekel! – nyögöm elkeseredve és lehuppanok egy padra.

Ekkor mintha érezné, megszólal a telefonom.

-          Szia! – nevet bele a készülékbe.

-          Szia! – köszönök, - Ezt igazságtalanság, te ott vidámkodsz, én meg itt szenvedek, mert nem tudok mit venni anyukádnak! Rob segíts, mit szeret?

-          Mindennek örül. Én általában utalványt veszek nekik, amit arra váltanak be, amire akarnak, most is ezt kapja anya, - mire felsóhajtok, basszus kinyírom, ha hazaértünk! – Megöllek Pattinson!  - szűröm a fogaim között.

-          Miért is? – lepődik meg.

-          Az éjjel mintha azt mondtad volna, hogy a nevedbe is vegyek neki ajándékot! Szólhattál volna, hogy már megvetted, és nem csak virággal állítasz oda!

-          Ja bocs! – vigyorogja, de érzem, hogy nem figyel. Nevetgél.

-          Basszus Rob, hozzád beszélek ám! – akadok ki.

-          Tudom, hallom! – közli lazán, mire elképedten nézek anyura, aki arcomat látva felnevet.

-           Kinyírlak Rob! – szűröm a fogaim között.

-          Most mi bajod van? – döbben meg.

-          Azon kívül, hogy közel  2 órája teljesen feleslegesen járom le a lábamat, mert anyukádnak kerestem a nevedben ajándékot?  Mi bajom lenne?

-          Bocs kicsim! – vigyorogja. – A bátyád kérdezi, hogy mikor szándékoztok hazajönni, mert már megölelgetné kedves anyukáját.

-          Megjöttek?! Jaj de jó! – vigyorgok anyura, de eszembe jut valami - És engem nem?

-          Mit nem?

-          Engem nem ölelget meg? 

-          Téged majd én ölelgetlek! Megfelel? – vigyorogja.

-          Még meggondolom! – válaszolom.

-          Na siess!

-          Oké! Szia.

Anya kérdőn néz rám.

-          Megjöttek Zalánék, - válaszolok anyunak. – Sietni kellene haza, meg már fáradt is vagyok..

-          Meg nyűgös, meg hisztis! Akarod mondani.

-          Bocs anyu!

-          Na gyere menjünk! – sóhajtja.

Szerencsére találunk egy sarokkal odébb egy kis ékszerüzletet, egy teljesen eldugott helyen. Azonnal tudtam, hogy megtaláltuk, amit kerestünk! Én egy nagyon szépen megmunkált ezüst karkötőt vettem, anya meg a hozzá tartozó nyakláncot hozta el Clairenek. Elégedetten nézem a kis ékszert. Nagyon szépen megmunkált darab. Autóba szállunk és suhanunk Zalánékhoz, amikor megszólal a telefonom.

-          Szia! – köszön bele Rob – Figyelj kicsim, el kell mennem, mert Steph hívott, vissza kell mennem a szállodába, nem tudlak megvárni.

-          Ne – nyöszörgöm halkan.

-          Bocs, de most tényleg mennem kell!

-          Oké!

-          Pár óra múlva úgyis találkozunk! Puszi a hasadra!

-          Szia! – nevetem el magam és leteszem a telefont.

Anya kérdőn néz rám.

-          Az ügynökével kell beszélnie, így elment, és ott marad a szállodában, csak este találkozunk. – sóhajtok.

Elfáradtam, csak laposakat pislogva tekintek ki az ablakon. Anya szerencsére jól és gyorsan is vezet, így nemsokára megérkezünk. Alig szállunk ki a kocsiból megjelenik Ashley, és a nyakamba ugrik. A bátyám is bárgyún vigyorog, de ő anyához lép, aki nevetve kapaszkodik drága fiacskája nyakába.

-          Na szia Hugó! – borzolja össze a hajamat, amikor felém fordul. – Vagy mondjam, hogy kedves kismama?

-          Ne csináld Zalán! – jövök teljesen zavarba, de azért visszavágok neki – Na és milyen volt a szusi?

Elsápad, felnevetek, de azért átölel. Belépünk a garázsból a házba. Apa sörözik a nappaliban, amin anya nem kicsit lepődik meg. Ilyet apa meglehetősen ritkán tesz. Nem szokott napközben inni.

-          Hát téged meg mi lelt István? – néz apura értetlenül, mellé roskad a kanapéra, és leveti a cipőjét fájdalmasan masszírozza meg a lábát.

Én felnyüszítek. Sejtem mi baja van apunak. Zalán figyelmeztető pillantást vet rám, anya meg kérdőn pislog felém, majd a szinte vigyázban álló tesómra pillant.

-          Mi van? – néz rájuk döbbenten, és közelebb húzódik Apuhoz biztos, ami biztos alapon. Apa átöleli a vállát. – Kétszeres nagymama leszek?

-          Az nem, - válaszolja vigyorogva Zalán, - de kétszeres anyós státuszhoz mit szólsz? – lépnek anyu felé kézen fogva bátyámék.

Apu felnevet anyu arca láttán, akin tisztán látszik, hogy nagyon igyekszik feldolgozni az imént hallott információt. Aztán leesik neki, és egyből tesómék kezére pillant.

-          Úristen! Nem mondjátok! – pattan fel és öleli át őket.

Zalán csak nevet, anyu meg sírva fakad.

-          Nem bírtál várni még 2 percet? – szólal meg Natti felháborodottan kezében fényképezőgépet tartva.

Hangja hallatán leejtem a kezembe tartott poharat, és a lépcső felé fordulok ahol ott áll a tesóm. Szinte repülök felé.

-          Jesszusom Natti! – ölelem át, és fakadok sírva, ő is pityereg. – Hogy kerülsz te ide?

Anya hirtelen csak tekintget egyikünkről a másikunkra. Ashley elneveti magát anya  arcát látva. Szegény anyukám, egyik meglepetés éri a után másik.

-          Hát te? Mikor jöttél? – öleli át őt is.

-          Én hívtam fel, hogy jöjjön el. – vigyorogja Zalán – Akartam, hogy ők is itt legyenek amikor elmondjuk nektek a hírt.

-          Csongi nem tudott jönni, mert még két napig nem tudja otthagyni a céget, de majd ő is jön holnap vagy holnapután.

Apa főzött, így gyorsan az asztalhoz ülünk, és be nem áll a szánk evés közben. Mesélünk, mesélünk. Natti kikérdez, hogy mit történt, hogy történt, Zalánék is mesélnek, egymás szavába vágva. Apuék meg csak ülnek és hallgatnak minket. Gyorsan bepakolok a mosogatógépbe, amin Ashely csak jót mosolyog, mondván egész otthonosan érzem magam már náluk!

-          Bocsánat, csak a megszokás hatalma! 

-          Ugyan ne szabadkozz! Örülök neki! – vigyorogja. – Gyere ülj le közénk.

Aztán folytatódik a mesedélután. Csak hallgatom őket, de egyre tompább a hangjuk.  Elalszom, de a távolból még hallom, hogy csörög a telefonom.  Zalán felveszi.

-          Szia! Nem tudom adni, elaludt. – hallgatás – Nem nincs baja, nyugi, csak szerintem elfáradt.  – hallgatás – Persze, időben ott lesznek nyugi. – felnevet – Vigyázok, na szia!

-          Beviszem a szobába. – áll meg előttem Zalán, érzem, hogy felemel, csak átölelem a nyakát és hozzá bújok, majd már csak az ágyat érzem magam alatt.

Robert

-          Na életben van még? – röhögi Lizzy, Vic csak a száját húzza el.

-          Igen, csak elaludt.

-          Hát Rob nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyennek látlak. – morogja Vic, de érzem rajta, hogy valami bántja a csőrét, mert csapkodva pakol a szobámban.

Mellé lépek, és figyelmesen nézem.

-          Na jó! Elárulnád, hogy mi a franc bajod van?

-          Semmi. – néz rám, de látom rajta, hogy nehezen türtőzteti magát.

-          Vic 24 éve ismerlek, tehát.

-          Oké, te akartad! Ülj le! – mutat a kanapéra. Ekkor, mintha éreznék, anyuék lépnek be a szobába, arcunkat látva ledöbbenek.

-          Mi történik itt? – kérdezi Apa.

-          Semmi, csak az öcsémmel beszélgetni készülök, üljetek csak ti is le.

Anyuék leülnek. Csend telepszik a szobára. Percekig nem szólunk egyetlen szót sem.

-          Na jó! Szóval elkezdeném, előrebocsátom nem leszek finom. – nagyot nyel és a szemembe néz – Van fogalmad róla Robert, hogy mi a fészkes francot művelsz?  Gyerek? Neked? Alig ismered azt a lányt!  Egyáltalán tőled van az a gyerek? Eddig hallani sem akartál arról, hogy lakást vegyél, most meg egyszeribe házat akarsz venni? Mond te gondolkodsz egyáltalán? – fakad ki a nővérem.

Én meg csak ülök ott, mint akibe villám csapott. Anyuéktól vártam hogy így nekem esnek, és nem a nővéremtől! Felpattanok, és végigmérem a családomat, egyenként arcról arcra.

-          Igen Vic, tudom, hogy mit csinálok. Megpróbálok felnőni, és normális férfiként viselkedni! Igen gyereket vár a barátnőm, és mielőtt kiakadnál, csak a barátnőm, de csak azért nem a menyasszonyom, mivel nem akar hozzám jönni! És kikérem magamnak Hanna nevében is a feltételezést, hogy az a baba nem az enyém! Az én gyerekem! Érted az enyém! – nézek dühösen a szemébe.

Idegesen a hajamba túrok, rágyújtok egy cigire és folytatom.

-          Csak hogy tudd, mind a ketten halálra vagyunk rémülve a felelősségtől, főleg Hanna. De mind a ketten akarjuk őt. Szeretem azt a lányt, és ha ezt te nem tudod elfogadni, akkor azt nagyon sajnálom!

-          De Rob csak 3 hónapja ismeritek egymást! – fakad ki a nővérem.

-          Tisztában vagyok vele Vic! Tudom, de mellette úgy érzem élek! Nyugodt vagyok! Szeretek a társaságában lenni, szeretek vele még veszekedni is!

-          Hát azt tudtok! – veti közbe apa, - Kaptunk belőle ízelítőt tegnap…

Lizzy elneveti magát, és kérdőn néz apáékra, de azok csak legyintenek.

-          Majd elmeséli Lizzy! – csattan fel Vic majd rám néz és folytatja - Biztos vagy benne, hogy nem csak a pénzedért van melletted? Nem csak azért lett terhes, mert így akar megfogni?

-          Nem lányom, - szólal meg apa – Nem így van. Mi tegnap sokat beszélgettünk a szüleivel. Nincsenek rászorulva az öcséd pénzére. Nem milliomosok ugyan, átlagos józan gondolkodású emberek akik a földön járnak. És Hanna sem az a lány aki a fellegekben járna.

-          Tegnap pont azon kaptak össze – veszi át anya a szót – hogy Hanna nem akar összeköltözni Robbal. Úgy gondolja, hogy majd ő egyedül felneveli az unokámat! – teszi hozzá felháborodva.

Nem anya nem erről van szó! – intem le – Egyszerűen csak tart attól, hogy mások, köztük ti is mit tartotok róla. Aggódik, hogy ő nem tud szerinte megfelelően hozzájárulni ahhoz, hogy itt otthont teremtsünk. Dolgozni szeretne, hogy ő is hozzá tudjon járulni a dolgokhoz. Nem érti meg, hogy erre nincs szükség, én megtudok neki adni mindent. Nem is értem, hogy mi baja van? – túrok újra a hajamba.

-          Az kisfiam, hogy ő sem azt látta otthon, hogy a családja csak a körmét reszelgeti egész nap, hanem dolgoznak, keményen dolgoznak, és neki idegen az a világ, az a jövő, amit rá akarsz kényszeríteni!

-          De ez nem igaz! Én nem akarom kényszeríteni semmire Anya!

-          Jó rosszul fogalmaztam igazad van! Akkor átfogalmazom, ő nem az a típusú lány aki csak ül a fenekén, és naphosszat csak körmöshöz, vagy fodrászhoz jár! Neki is kellenek a kihívások,  feladatok! Érted Rob? Ahogy neked is kihívást jelent egyik másik szerep. Ő is ilyen.

-          Tudom anya, ma éjjel beszélgettünk pont erről. Hogy szeretne magával kezdeni valamit, de ugyanakkor fél, mivel nagyon hamar kényszerülünk olyan helyzetbe amire még egyikünk sincs igazán felkészülve. De eszünkbe sem jut az, hogy elvetessük, őt!  Szeretné ő is, és én is!

Nézek nőveremre ellentmondást nem tűrően.

Elhallgatok. Csend ül a szobára.

-          Tudom Vic, hogy egy agyatlan hülyének tartasz, - szóra nyitja a száját, de leintem és folytatom a mondanivalómat -  akinek baromi nagy mákja volt, és most csak úszik az árral, és próbálja meglovagolni az élet adta hullámokat. Azt hiszed egy álomvilágban élek, mivel mások szerint szupersztár vagyok! – nyögöm ki gúnyosan – Értsd meg, nekem Hanna jelenti a valóságot, ő aki két lábbal a földön áll! Érted? Lent tart a földön, mert  egyszerűen,  józan ésszel gondolkodik, és tekint a helyzetre. Az anyagiak, - nézek a nővérem szemébe - ha tudni akarod ma

amikor Edit és Hanna elmentek vásárolni, leült mellém az apukája. Négyszemközt voltunk, és nem kímélt. István elmondta, hogy ők nem tudnak nekünk olyan sokat adni, De egy összeggel tudják támogatni a házvásárlást, vagy segítenek berendezni a lakást. Tiltakoztam, hogy nem kell, de ragaszkodott hozzá, mint ahogy ahhoz is, hogy vagyon megállapodást kössünk Hannával ügyvéd előtt. Ugyanis ők nem akarják, hogy bárki azt gondolja, hogy a lánya a pénzemre pályázik!  Megfelelő választ adtam a kérdésedre  kedves nővérem? 

Nézek keményen rá, majd anyuékra, akik meglepődve tekintenek rám.

-          Igen anya. Mielőtt bármit vennénk ragaszkodnak hozzá, hogy ezt meglépjük. István ma fog erről Hannával beszélni, és tudják, hogy ki fog rajta akadni, mert ő semmit nem akar elfogadni tőlük sem.  Egyedül akar boldogulni. Ismerem annyira, hogy tudjam, hogy milyen konok, és büszke. Ő rendkívül hálás azért is nekik, hogy Budapesten van egy szép lakása. És csak hogy tudd Victória, - hangsúlyozom ki szándékosan nővérem nevét – Ezért is nagyon szeretem és tisztelem őt! – Vic csak kemény tekintettel néz rám, nem mosolyog, csak figyel -  Ja, és még valami! Igen  megfogok venni egy lakást, vagy inkább házat, mert már elegem van abból, hogy bőröndökből élek, és szállodáról szállodára járok. Ezt Hanna nélkül is meg akartam már lépni egy ideje, de most végre itt van az indok is, hogy ténylegesen meglépjem.

Szavaimat követően halálos csend telepszik a szobára. Nem szól senki, én meg csak ott állok, és nézem őket, majd oda sétálok az ablakhoz és bámulom az utcát. 

Értem én, hogy féltenek és aggódnak, de miért nem tudnak velem együtt örülni? Miért kell nekik mindenbe belekötni? 

Miért van az, hogy amikor anyuékkal miden rendben akkor valamelyik testvérem kötözködik velem?  

Idegesen gyújtok egy másik cigire.

Ekkor halk torokköszörülést hallok, megfordulok. Vic áll közvetlenül mögöttem. Megrökönyödöm, vigyorog és átölel.

-          Csak megakartam bizonyosodni róla, hogy tudod, hogy mit is csinálsz!  Mielőtt megnyúznál tudd, nagyon kedvelem Hannát.

Megkönnyebbülök. Elnevetjük magunkat, és leülünk beszélgetni.

****

Hanna

Kiakadva kapaszkodok Rob kezébe.

Két tagló kicsit sok mára!

Még nem tértem igazán magamhoz attól sem, hogy Rob kiöltözött, már amennyire tőle telik! Szürke zakó, fehér ing amit a világért be nem tűrne, és fekete nadrág. Amikor megláttam az ajtóban vigyorogni, nem kaptam levegőt. Aztán jött a következő tagló. Amíg én aludtam, anyuék elhatározásra jutottak, amit most mind az ötünkkel közöltek is. Azért nem hatunkkal, mert Csongi  csak holnap este jön.

Amikor apa előadta a mondandóját, csak hápogni tudunk mind a hárman.

-          Anya Apa! Én ezt nem fogadhatom el! – nyögöm ki.

-          Anya ezt ti sem gondoljátok komolyan! – szólal meg Zalán is.

-          Na ne! – csatlakozik hozzánk Natti elképedt hangja is.

-          Most mit ájuldoztok? Anyátokkal eldöntöttük és kész. Egész életünkben rátok sporoltunk, hogy ha kell, akkor tudjunk segíteni! Nem tudunk sokat adni, de azt, amit tudunk, szívesen adjuk! És ne sápítozzatok, ha lehet!

-          Zalán nektek is jól jön, - fordul anyu a bátyám felé – legalább be tudjátok fejezni a házat. Nattiék is építkeznek, így az esküvő után ti is előbb tudtok költözni. Ti meg – fordulnak felénk – ti is eltudjátok költeni gondolom.

-          Nektek adjuk, és rátok van bízva, hogy mihez kezdetek vele. Vegyétek úgy, hogy mind a hárman nászajándékként kapjátok, csak kicsit előbb. – teszi hozzá apa.

-          Eddig úgyis azért sápítoztunk, hogy nem történik a családban semmi! – neveti el magát apa, - mondjuk nem bánnám, ha lassabban adagoltátok volna a dolgokat, de talán nem kapok infarktust közben. Két esküvő és egy unoka!  Nem kis teljesítmény gyerekek! – ölelgetnek végig bennünket.

-          Veletek még beszélnivalóm lesz! – mutat ránk apa. Nagyot nyelek, megint mit csináltam?  - Nyugi Hanna, nem nyellek le keresztben!

-          Nem azért, édes lányom, de nem ártana, ha gyorsan összekapnád magad, mert lassan indulni kellene. – szól rám anya is.

Becaplatok a szobába, ahol már összecsomagoltam a cuccaimat, mert Robhoz költözök  a szállodába, Natti és Csongi fog itt aludni, apuék meg maradnak a másik szobába. Tiltakoztak, de jobb lesz így, mindenkinek kényelmesebb! Már rendet raktam, lehúztam az ágyneműt is, és felhúztam a frisset. Mindent elpakoltam. Robert lép utánam, és átölel. Boldogan bújok a karjaiba és lélegzem be az illatát. Kicsit el húzódik tőlem és mosolyogva néz, és megsimogatja  az arcomat.

-          Na gyere menjük! – sóhajtja és felkapja a bőröndömet, nálam csak a kis táskám és a ruhazsák van. 

Ekkor anya megáll Rob előtt és felé nyújt egy kis papírtáskát. Felnevetek! 

              -       Jaj anya! Nem felejtetetted el? - anya csak vigyorog, Rob

                   meg értetlenül mered rá, de elveszi a felé nyújtott csomagot,majd  értetlenül veszi ki a benne lévő porzsákot. 

                      -      Csak, hogy nyugodt legyén a hamvaidat illetően. - felröhögünk. Rob vigyorog. 

                       -      Jaj hatalmas kő esett le a szívemről! - bohóckodik.

Elbúcsúzunk, és indulunk. Zalán apa lelkére köti, hogy telefonáljon és eljön értük.

Nézem az elsuhanó utcákat, és hallgatom ahogy anyuék csendben beszélgetnek hátul. Robert is a gondolataiba merül.  Leállunk a mélygarázsban, Rob hívja Richardot, hogy megérkeztünk. Amikor felérünk a hallba, már ott várnak bennünket. Köszöntöm én is őket, majd mi Robbal felmegyünk a szobába, hogy lepakoljuk a cuccaimat és átöltözzek. Amíg én a fürdőben ügyködöm, addig Robert kicsomagolja a holmimat. Egészen meglepődök rajta. Mi a manó?!

Végignézek magamon. Smink, ruha, hajam rendben.

Kilépek. Robert levetette a zakóját és most a kanapén ül a laptopba mélyedve.

-          Hanna – üvölti – te mit szeretnél inkább, házat vagy lakást?

-          Ne üvölts! – szólok rá mire felém kapja a tekintetét – Itt állok melletted!

-          Ejha! – mér végig tetőtől talpig. Vigyorgok.

-          Na jó leszek így? – fordulok körbe, hogy megmutassam a délelőtt anyával vásárolt rózsaszín mini ruhát.

Nem szól semmit, félreteszi a laptopot, és felém nyújtja a kezét, és az ölébe ránt. Átölel, megcsókol, miközben másik keze a ruha alá kalandozik. Felmorran amikor a bugyimhoz ér, és simogatni kezd. Hajlamos lennék elveszteni a fejem, de megszólal a telefonja. Nagyot sóhajt és felveszi.

-          Jól van megyünk már. – morogja, majd felém fordul – Nem nem lesz jó, - közli mire megdöbbenek – mert egész este azon fog járni az agyam, hogy  túl rövid, és elég lenne, csak fellibbenteni és máris a tárgyra térhetnék, amire jelen helyzetben legfeljebb hajnalban ha megjöttem a forgatásról lehet szó! Addig meg meghalok a kielégületlenségtől.

Felnevetek súlyos gondjai hallatán és megcsókolom. Elindulunk.

Anyuék Rob szülei és testvérei már a bárban ülnek amikor leérünk. Robert büszkén fogja a kezem. Vigyorgunk amikor Lizzy fényképez bennünket. 

Köszöntünk mindenkit. Beszélgetni kezdünk. Victória kedvesen gratulál, amitől újra előjön az a kellemetlen érzés. Mosolygok, de nem az igazi. Értetlenül néznek rám.  Szerencsére Claire veszi a lapot és eltereli a szót rólunk, illetve a babáról.

Ekkor jön a pincér, hogy elkészült az asztalunk. Az ajándékokat később adjuk át Clairenek a lakosztályukban.

-          Na és gondolkodtatok rajta, hogy mit akartok venni? – szegezi nekünk a kérdést Richard.

-          Én nem is tudom, nem beszéltünk róla. – nézek kérdőn Robra.

-          Én egy házra gondoltam, legalább 4-5 szobás legyen.

-          Olyan nagy? – meredek rá kérdőn.

-          Miért? Kell egy hálószoba nekünk – magyarázza, persze fülig pirulok, amikor a család körülöttünk felnevet.

-          Most mit vihogtok? – néz Rob a nővéreire.

-          Nem is értem miért nem a konyha jutott először az eszedbe! – vihogja Lizzy.

-          Mér , há  mér kisásszony, mert lelkes ura és parancsolója vónék én a kis asszonkámnak! El köll vonúni na! Szemérem is vóna a világon na!

Apuék csak röhögnek szó szerint, én meg legszívesebben a föld alá süllyednék  szégyenemben. Viszonzásul jól bokán rúgom az asztal alatt.

-          Aú! – néz rám mérgesen – Ezt most miért kaptam?

-          Örülj drágaságom, hogy nem feljebb lendült a lábam. – jelentem ki bűbájosan mosolyogva miközben a szemeim villámokat szórnak.

Szavaim hallatán Anya, Claire és a lányok annyira nevetnek, hogy sokan felénk pillantanak az étteremben. Zavaromban azt sem tudom, hogy hova bújjak. Ekkor Richard még rátesz egy lapáttal.

-          Jól van édes fiam látom jó kezekben leszel! – és megütögeti kedves fiacskája vállát.

-          Tudom apa, Hanna jól le tud kezelni. – na ekkor már apáink is nevetni kezdenek.

-          Mármint a hülyeségeimet! – próbálja szavait pontosítani Rob, de már tehet bármit…  

-          Pattinson és elteszlek láb alól az biztos! – motyogom teljes zavarban a szalvétába rejtve arcomat. – Bocsánat, - morgom és felpattanok, - nekem most el kell mennem a női szakaszba.

Felpattanok és mint akit kilőttek elszelelek miközben átkozom magamban az összes felmenőjét. A mellékhelységbe érve, a hűvös csempének támasztom a fejem.  Nem lehet igaz, hogy normális! Ekkor nyílik az ajtó és Vic lép be. Látja, hogy támasztom a falat.

-          Jól vagy? – lép oda hozzám.

-          Ahogy vesszük. Ha eltekintek attól, hogy a drágalátos öcséd éppen most égetett be mindenki előtt, akkor jól.

-          Ne foglalkozz vele! Ő ilyen idióta előbb jár a szája, mint az esze. Most is itt kint szobrozik, aggódik hogy rosszul vagy.

-          Nincs semmi bajom menj csak vissza nyugodtan, megyek mindjárt én is.

Vic kilép, hallom hogy beszél valakivel de nem akarom tudni, hogy ki az. Mély levegőt veszek és kilépek.

Ott áll velem szemben, és bűnbánó képpel mér végig, de a szemei azok vidáman csillognak.

-          Nem haragszol? – suttogja, de nem mer nevetni.

-          Nem, de ezt még leverem rajtad! – nézek rá morcosan.

-          Ezt vehetem ígéretnek? – vigyorogja mire elnevetem magam.

-          Halálosan komolyan mondom, hogy leverem rajtad, ha még egyszer ilyen kellemetlen helyzetbe hozol!

-          Oké! – ígéri,  - na gyere menjünk mert már aggódnak.

Vigyorgó arcok fogadnak, amikor visszaérünk a helyünkre. Richard végignéz kettőnkön, és csak mosolyog.

-          Szóval ott tartottatok, hogy 4-5 szoba… - szólal meg apa, mire gyilkos tekintetet vetek rá. Kacsint egyet.

-          Szóval igen, - néz rám Robert jókedvtől csillogó szemekkel – kell egy nappali, - emeli fel a hüvelyujját, és vigyorogva körbenéz, persze kinevetik – aztán egy háló, és minimum 1 gyerekszoba, meg legalább két vendégszoba, mert elég nagy a család mind a két részről, aztán kellene egy dolgozószoba is, hoppár ez már 6 .

-          Szerintem ezt még tárgyaljuk át párszor! – szólalok meg halkan.

-          Holnap ha magamhoz tértem, neki is állhatunk a keresésnek. Tényleg szólok Timnek és Stephnek is, hogy segítsenek. Ezzel nem lesz gond. – mormolja és elégedetten hátradől.

-          Hallom értek meglepetések ma is benneteket, - fordul Claire apáék felé.

-          Hát igen, igen mozgalmas napok köszöntöttek ránk. Most lesz  1 hónap múlva Natti esküvője, aztán ők – itt ránk mutat apa mosolyogva – bejelentik, hogy lehet, hogy unokánk lesz, erre ma jönnek haza Zalánék Tokióból és bejelentik, hogy eljegyezték egymást és jövő júniusban, vagy júliusban összeházasodnak.  Képzelhetitek! Eddig azért panaszkodtunk Edittel, hogy nálunk nem történik semmi, nekünk nem lesz unokánk! Erre most belehúztak rendesen!

-          Akkor nem unatkoztatok! – neveti Claire.

-          Hát nem! – válaszolja Apa.

Jókedvűen beszélgetünk tovább. Egyszer csak lekapcsolnak  minden lámpát és elsötétül a terem. Egyetlen egy szó sem hallatszik, amikor megjelenik a főpincér és egy kis zsúrkocsin tolják felénk a 60 gyertyától csillogó tortát. Felállunk és a többi vendéggel egyetemben elénekeljük Clairenek a köszöntő dalt. A végére felgyulladnak a fények, mindenki megtapsolja Rob anyukáját, aki a meghatottságtól sírni kezd.  Sorban végigpusziljuk. A vacsora végeztével felmegyünk a szobájukba, ahova szintén könnyek között lép be, mert hatalmas rózsacsokrok illatoznak mindenütt. Gondolom Robert keze van a dologban, mert vigyorogva lesi Claire reakcióját.

Sorban megköszöntjük. Szerencsére tetszik neki az ajándékunk. Szereti az ezüst ékszereket.

Az este továbbiakban beszélgetéssel telik, szerencsére nem mi vagyunk terítéken. De csörögni kezd Robert mobilja. Összenézünk. Mennie kell.

-          Nem jössz el velem? – fordul felém.

-          Most? Így?

-          Ahm, ha elfáradsz lefekszel a lakókocsiba. Nem nagyon kértem tőled még ilyet tudod te is.

Gondolkodás nélkül beleegyezek. Elköszönünk, Dean sietett, így arra sincs időnk, hogy elköszönjünk. Bevágódunk az autóba és már csak a por látszik utánunk. A forgatásra helyszínére odaérve köszönünk mindenkinek. Francisék köszöntenek kedvesen minket, majd visszafordulnak az asztalhoz ami felett éppen nagyon tárgyaltak valamit. Rob elszalad, hogy jelmezt húzzon. Én meg csak álldogálok ott a csillagfényes éjszakában, egy felhúzott kissé kopottas régi cirkuszi sátor mellett, és figyelem a régi gőzmozdony, a korabelinek ható állatketrecek, és a körülöttem rohangáló emberek kavalkádját. Egyből elvarázsolódok. Olyan mintha időben utaznék. Csak állok ott és bámulok.

-          Elrángatott magával, most meg itt hagy? – szólal meg mögöttem egy hang. – Szia ! – mosolyog rám Rese földig érő fekete szaténruhában.

-          Szia! Megkérdezte, hogy jövök-e és én igent mondtam gondolkodás nélkül.

-          Hát azt látom, hogy nem gondolkodtál, megfogsz így fagyni! Gyere odaadom a kabátomat.

-          Nem kell komolyan! Ha fázok, elcsaklizom Robtól a zakóját. De most még meleg van! Nem hiszem, hogy annyira lehűlne az idő.

Ekkor azonban megjelenik Steve Reese testőre, és mennie kell a díszletbe. Velük tartok.

Francis odainvitál magához mind a kettőnket, figyelmesen hallgatom beszélgetésüket. Kisvártatva megjelenik Christoph is Bordó fellépő öltönyben, és mosolyogva köszönt. Majd megjelenik Rob is. Mosolyogva közeledik felém, az én szívem meg majdnem kiugrik a helyéről látványára. Végtelenül férfias, abban a surranóban, kissé viseletes szürkés nadrágban és a vajszínű kigombolt csak magára rántott felsőben. Imádom. Mellém áll, köszönt mindenkit. Megbeszélik a jelenetet.

-          Értitek? – fordul Fracis Rob, Reese és Christoph felé. – Rajtatok látni akarom a zavart, hogy kellemetlenül érzitek magatokat, Reese te próbálsz kedves lenni vele, köszöntöd, hízelegsz kicsit neki. Christoph te meg túl nyugodt vagy, cinikus.  Gyerünk kezdjük.

Elkezdik felvenni a jelentet. Rob szinte a szemem előtt változik át, nincs átmenet. Egy fehér kisebb sátor  elé sétál a Rosiet alakító elefánttal, ahol Marlena rendezkedik. Beszélgetni kezdenek , mintha nem lenne egymáshoz közük, mintha nem érzenének egymás iránt semmit kényszeredettek mind a ketten. Jacob zavarban van, és menni akar, de August aki vártalanul megjelenik, visszahívja. Pezsgőznek.  Cinikus a végletekig, szinte gyűlölöm ahogy megalázza őket. Jacobon és Marlenán is látszik, hogy kellemetlenül érzik magukat, de a lopott valahol August által kikényszerített pillantok elárulják őket. Robert arcjátéka elképeszt, nagyokat nyel, és nem fókuszál a tekintete egyikükre sem. A háttérben zene szól, és a munkások hangosan zajongva beszélgetnek, és szedik szét a sátrat, hogy tovább tudjanak indulni. Az egész jelenetet átlengi a feszültség.  August kérésére át kell ölelniük egymást. Ennél a jelenetnél alig kapok levegőt, szinte a légzésem is leáll. Visszafojtott lélegzettel nézem, ahogy August „kérésére” átölelik egymást. Érződik rajtuk a vonzódás, de a kellemetlen érzés átitatja az egész jelenetet. Aztán August nekik támad, persze nem tettleg, de a szavakkal is lehet ölni. Elképeszt Chirstoph játéka. És összeszorul a szívem amikor Reese elé térdel, majd Christop is azt teszi. Reese győzködi, hogy nincs semmi közöttük. Ők vannak a jelenet fókuszpontjában, én azonban nem tudom Robról levenni a szemem, ahogy csalódottan, dühösen, figyeli őket. Tekintetétől legszivessebben nekik esnék!

Resse arcán látszik amikor átöleli a férjét, hogy nehezen tartja vissza magát attól, hogy nekiálljon zokogni. Aztán elcsattan az a pofon amitől elterül a földön, verekedni kezdenek, és én úgy érzem magam, mintha nekem kellene ütlegelnem Augustot. Jacob küzd, azonban Grady a gazdája segítségére siet. Eszméletlenül magas a feszültség amikor Jacobot lerángatják Augustról aki egy üveggel készül nekirontani. Majdnem megáll a szívem az izgalomtól, hogy mi fog történni, de Francis elkiáltja magát, hogy állj!

Csalódottan, szinte felháborodottan nézek rá. Reese elneveti magát tekintetem láttán, Rob rám kacsint.  Francis oda hív hozzájuk.

-          Na milyen volt? – fordulnak felém.

-          Mond az neked valamit, hogy végig viszketett a kezem? – fordulok Christoph felé. – Legszivesebben neked estem volna! – vigyorgok rá.

-          Az jó! – neveti el magát Francis.

Majd mind a monitorra tapadnak és visszanézik a felvételt, és újra kezdik. Lassan éjjel 1 óra van. Szinte nem látok az álmosságtól, amikor Francis szünetet rendel el.

-          Gyere, megkérem Deant, hogy vigyen vissza a szállodába. – ölel át Rob. Elkunyeráltam a zakóját, és most abban cidrizek a sátor alatt.

-          Szeretnék maradni, kíváncsi vagyok nagyon! Tetszik, amit csináltok.

-          Hanna megfázol! – szól, de csak a fejemet ingatom - Gyere, akkor menjünk inkább be az öltöző kocsimba. Inni akarok valamit.

-          Jó!  - suttogom, majd a vállamat átkarolva ballagunk a beszélgető, de láthatóan fáradt emberek között a csillagos éjszakában.

Hallgatunk. Érzem a levegő  hűvös fuvallatát, Rob kezét a vállamon testének melegét, a körülöttünk lévő díszletet, és úgy érzem magam, mintha tényleg visszautaztam volna az időben.  Valami valószerűtlen érzés jár át, mintha én már lettem volna itt és így!

Belépünk, a lakókocsiba. Leülök a sarokban lévő keskeny ágyra. Rob elővesz egy kólát és lehajtja. Engem is kínál, de csak a fejemet rázom. Mellém ül.

-          Na hogy tetszett?

-          Őszintén szólva először legszivesebben neki ugrottam volna Christophnak, de aztán annyiszor felvettétek még, hogy elhalt a késztetés bennem! – nevetem el magam. – Én elsőre is tökéletesnek láttam a felvételt. – vacogok az ölelésébe bújva, élvezem a teste melegét lehunyom a szemem.

-          Feküdj le! – suttogja miközben megsimogatja az arcomat. – Leragadnak a szemeid!

-          Nem is,  - felelem halkan,-  csak pihentetem őket.

-          Tudom én! – kuncogja – Csak pihenteted.

De testének melege elbágyaszt, és lassan elnyel az álom. Még érzem, hogy végigfektet a kanapén, és betakar. Majd kopogás, és Dean hangját hallom, nyöszörögni kezdek, hogy ne menjen el.

-          Aludj, nemsokára végzünk.

Nem tudok válaszolni. Elalszom.   

Pillanatokkal később, érzem, hogy ébresztget.

-          Hanna kicsim ébredj megyünk vissza, mára végeztünk!

Kómás fejjel nézek rá, már átöltözött,  a vacsorán viselt ruha van rajta. Nehezen összekapom magam, megszédülök amikor felállok, ő meg csak mosolyogva nézi, ahogy próbálom magam összeszedni, de az álmosságtól alig látok. Kilépünk a lakókocsiból, mindenki lassan pakol össze. Dean vigyorog rám,

-          Mintha kicsit fáradt lennél?

-          Én? Dehogy! Csak úgy látod! – próbálok humorizálni, mivel a hűvös hajnali levegő megcsap és lassan magamhoz térek a halványan derengő hajnalban.

-          Na gyere menjünk! – ölel át Robert és csendben poroszkálunk az autóhoz.

Az út alatt félig alszok. Rob is csendben van. A lakosztályba érve csak arra van erőnk, hogy ledobáljuk ruháinkat és az ágyba vetődjünk. Le sem ér a fejem a párnára már alszom.

Reggel üres az ágy mellettem, és ráadásul hideg is. Rob tehát már régebben felkelt. Magamra kapok egy pólót és egy  rövidnadrágot, és a keresésére indulok. Nem kell sokat keresgélnem. A nappaliban van, és az ajtó nyitásra felkapja a fejét az ölében tartott laptopról. Vigyorogni kezd. 

-          Szia Csipkerózsika! Már azt hittem fel sem kelsz! 

Mellé rogyok és kapok egy édes finom puszit. 

-          Hát hiába vártam a hercegemtől, hogy csókjával felébresszen a 100 éves álmomból!

-          Lehet, hogy eltévedt!

-          Ki?

-          Hát a herceged!

-          Nem, szerintem csigával indult el! – kuncogom, és hozzábújok.

-          Hány óra van? – kérdezem.

-          1. – vigyorogja.

-          Mi? – nézek rá döbbenten. – Miért nem ébresztettél fel?

-          Úgy aludtál mint a mormota, hagytalak inkább, mert ma strapának leszel kitéve.

-          Miért is? – nézek rá kuncogva.

-          Lakást megyünk nézni, ugyanis keresgéltem, meg Timet és Stephet is ráállítottam az ügyre tegnap. Küldtek át fotókat, most is azokat nézegetem.

-          Rob szerintem ezt nem kellene elkapkodni! Nézelődjünk, ráérünk még!

-          Azt teszem,  nézelődök. 22 lakás fotóját küldték át. Kiválogattam 10-et, ami ezek közül tetszik. Ha ettél elmegyünk és megnézzük őket. – közli, majd feláll és ebédet rendel.

-          Rob… - sóhajtom, mire megfordul.

-          Ja,  és  a szüleink is jönnek.

-          Te most komolyan beszélsz? – meredek rá.

-          Aha! – vigyorogja. – Eljönnek megnézzük, több szem többet lát, lehet, hogy mi elsiklanánk valami felett amit az ő szemük észrevesz.

Letaglózva ülök, még akkor is amikor meghozzák az ebédünket. Leülünk az asztalhoz, és miközben ebédelünk Robert sorban mutatja a házakat. 

-          Nekem nem tetszenek az ilyen ultramodern izék! – mutatok a képernyőn megjelenő lapos dobozra. – Hiába van hozzá úszómedence kiráz tőle a hideg. Én valami otthonosabbra vágyom, nagy ablakokkal. – suttogom félve.

-          Ne suttogj, mond ki nyugodtan, hogy mit szeretnél. Ketten fogunk, ott élni, legalább is pár hónapig – vigyorogja, - fontos hogy jól érezd magad, és gyereknevelésre is alkalmas legyen.

Mire végzünk, leszűkítjük a kört 6 házra. Szüleinkkel  kiegészülve autóba vágódunk és az első címre hajtunk ahol Steph vár ránk egy ingatlanközvetítővel. A pasi lelkes, 64 foggal vigyorog, első pillanatra unszimpatikus, állandóan bájolog.

Rob, és Steph vigyorognak amikor a pasi egy-egy hülye beszólásakor a szememet forgatom.

-          Nyugi! – vigyorogja Steph, van nála rosszabb is! De figyeld meg, sok egyforma gesztusuk van Robbal – sutyorogja, és tényleg, ennek a fazonnak is kényszeres a hajtúrása.

Felnevetek. Rob rosszalóan pillant rám. Összekapom magam. Sorba nézzük a házakat.

-          Na mit szólsz? – fordul felém Robert az egyiknél.

-          Őszintén szólva nem tetszik – suttogom, - valahogy olyan komor, és a kertje is csupasz.

-          Még nem rendezték el a terepet, itt kiélhetnéd magad. Mellette szól, hogy új építésű.

-          De rossz a szigetelése – szólal meg Richard,  - ne csak a falakat nézd, mi hátul voltunk Istvánnal és láttuk, hogy a hátsó fal igencsak vizesedik. Ezt ne vedd meg fiam.

Így köszönjük és megyünk tovább. Már csak egy ház van vissza, és mind a kettőnknek elege van az egészből. Egyik lakás sem volt olyan, amire mind a ketten azt mondtuk volna, hogy na ez az! 

-          Nem tudom Rob! Valahogy egyik sem tetszett! Szerintem ezt ne is nézzük meg! – mondom amikor megállunk az utolsó ház előtt amit előzetesen kiválasztottunk. - Túl modern, és ez is kocka.

-          Már itt vagyunk, úgyhogy megnézzük! Ne nyafogj! Én is fáradt vagyok!

Nagyot sóhajtok. És utána megyek. Anyuék már az épület előtt állnak. Csak állok ott és nézem. Valóban modern épület, elején fa burkolással. Belépünk az udvarban találjuk magunkat. Azonnal megtetszik hogy bambusz takarja  a kerítést, ezzel intim helyet teremtve. Nem tartozik hozzá hatalmas telek, de az tetszetős.

Belépünk a lakásban. Az ingatlanos szövegelésétől nem zavartatjuk magunkat, csendben járjuk végig a lakást. Két szintes.  Lent hatalmas nappali, konyha, két szoba, és fürdő. Fent is van egy kisebb nappali, ahonnan 3 szoba nyílik, és két fürdő, egyik kádas a másikhoz azonban csak zuhanyzó tartozik. Lemegyünk az alagsorba, ahol egy edzőterem és  mosókonyha van az épület hátsó taktusában, elől egy két kocsis garázs van.

Az udvar kicsi, két részre különül. Az egyik felében van egy kisebb medence, körülötte lapozva van a tér, az udvar  másik fele füves terület is, ahol nagy fák adnak árnyékot. Körben a magas betonkerítést, növények így bambusz, bukszusok, és különböző bokrok mögé rejtették.

Robbal összenézünk. Vigyorgunk.

Rám kacsint.

Megtaláltuk, ez az.

Csillogó szemekkel fordulunk szüleink felé. Nekik is tetszik. Az ingatlanos megáll mellettünk Stephel. Szövegelni kezd, az építés alatt  felhasznált anyagokról, az alapterületről, a szomszédokról….

-          Megveszem. – vág közbe Robert,  a pasi levegőt sem kap hirtelen, hiszen lélekben már biztos vagyok benne, hogy feladta, hogy bármit is eltud nekünk adni. – Azonban megakarom nézetni egy műszaki ellenőrrel, hogy nincs-e valami rejtett hiba az épületben. – teszi hozzá ellentmondást nem tűrően Robert majd apáinkkal történő suttogást követően és megnevez egy összeget, ami kicsit alacsonyabb az eladó által kért összegnél, viszont közli, hogy azonnal fizet, ha mindent rendben talál a Steph által most hívott ellenőr.

Mind fapofával nézünk a pasira.

Közli, hogy nyugodtan menjünk nézzünk körül újra, ő addig felhívja a tulajdonost.  Félrevonul telefonálni.

Nem merek visítani, de legszívesebben  ugrálnék örömömben. Anyuval és Clairrel újra körbenézünk. Röpködnek az ötletek.

Apuék Robbal az alagsort nézik meg tüzetesen, hogy nincs-e valahol valami gond. A felső nappaliban találkozunk újra. Steph közben megjelenik egy férfi társaságában. Bemutatkozik, és mi köszönjük, hogy azonnal jött. Ő az építész akit Steph szokott hívni, ha valamelyik ügyfele lakást vesz. Tökéletesen megbízik benne.

Lélegzet visszafojtva várom, hogy körülnézzen. Izgatottan izgek-mozgok amíg a 4 pasi körülnéz újra. Claire és anya a visszatérő  ingatlanügynökkel beszélget halkan, míg én az ablakon bámulok ki ábrándozva. Egy kar ölel át. Felsóhajtok.

-          Tetszik? – suttogja.

-          Nagyon. És neked – fordulok felé kíváncsian.

-          Nekem is tetszik. Nem nagy, de sok szoba van, így meglephet minket a család, vagy a barátok, nem kell szállodába menniük. Csendes helyen van, a környék is jó.  Arról nem is beszélve, hogy gyereknevelésre is ideális, bár a medence elkerítését majd meg kell oldanunk, de bulizni is kiválóan lehet. Szerintem is tökéletes.

-          Remélem nem talál semmi gondot a műszaki ellenőr. Belehalnék! Tökéletes ez a ház.

Percekig csak bámulunk kifelé az ablakon, amikor végre megjelennek apuék is.

Lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy mit mond a szakember. Végignéz rajtunk, és mosolyogni kezd.

-          Körbe nézetem az ingatlant. Kisebb felületi hibákon kívül nem láttam semmi gondot. A szigetelése a falaknak és a tetőnek megfelelő. Beázás, repedés sehol nincs. Nekem az a véleményem és ezt írásba is adom, hogy nyugodtan megvehetik.

Összenézünk, aztán a férfiak elvonulnak tárgyalni. Én anyuékkal kivonulok a kertbe. Mind a ketten mániákus kertészek, így nincs nehéz dolgom, csak hallgatom őket és  ábrándozom.

Ekkor megjelennek. Rob arca láttán elönt a megkönnyebbülés!

-          Megvettem! Megegyeztünk! – a nyakába ugrok.

-          Meg kell állapítanom édes lányom, Robertnek helyén van az esze, és meglehetősen kemény tárgyalófél! – veregeti hátba kedvesemet.

-          Jó akkor én az ügyvéddel átnézetem a szerződést. – szólal meg Steph. – Ha minden rendben van akkor holnap már nálatok a kulcs.

-          Köszönöm! – vigyorgok rá boldogan. Kimegyünk, az ellenőr még apuékkal és az ingatlanossal beszélget bent.

Mi anyuékkal kimegyünk a ház elé, és nevetve nézzük, hogy ingatlanos barátunk gyors volt már ki is rakta az eladva táblát.

Összenevetünk, és táncra perdülünk új otthonunk előtt. Anyáék nevetve fotóznak.