71. fejezet: Rököny

Sziasztok!

Jelentem megérkeztem!  

Először is elnézést szeretnék kérni, a téglás poénért, én teljesen abban voltam, hogy venni fogjátok. Bocsánat, ha valakit ezzel megsértettem! Nem akarok magyarázkodni,  mivel mindenkit szeretettel várunk itt Pécsen aki kedvet érez arra, hogy beszélgessen ismerkedjen velünk.

 Mint az előző Szolgálati közleményben is írtam,  belendültem. Rengeteg képet szerkesztettem de amit írtam az is 57 oldal lett, így úgy döntöttem, hogy két részre fogom szedni a fejezetet.

Remélem tetszeni fog nektek!

És most jöjjenek a válaszok:(őszintén szólva nem tudom, hogy miért írja ki a blogger a nevek mellé, hogy törlés? Bocs)

Golden

Szia! Szorgalmas voltam ám! Örülök neki hogy tetszett a rész. A mostani és a következő rész még rózsaszínben fog játszani, és utána bezony – bizony kicsit bekeményítek. Úgyhogy kitartás! Puszi!

Judy

Jaj mamám! Nagyon köszönöm, hogy még nyaralás közben is olvasol! Enyém a megtiszteltetés! A házról még sajnos nem lesznek képek, majd a következő részben, ugyanis még lakberendezem :DD (ez most komoly! Letöltöttem egy csomó képet, és függönyöket rendezek, párnákat, takarókat, falakat színezek… Egyszóval elvagyok!)

Csezemo

Be kell vallanom a bűnömet töredelmesen, ebben  a részben is még álompasi lesz! Nem tudtam megállni! Muszáj volt! Azért remélem tetszeni fog!

Pixie
Hát majd leülök vele tárgyalni, hogy mi az, hogy nem költözik össze veled?!  Ki tudja, lehet, hogy legközelebb sikerül meggyőzni! Egyébként pedig szeretettel várlak benneteket a jövő héten! 

Timcsi

Hát a pasik már csak ilyenek! Azt hiszem ebben a részben ha nem is teljes mértékben, de választ fogsz kapni a twilightosok reakciójára. Berci utód, hát nem tudom, még gondolkodom rajta. ..

Susi

Ez volt a vihar előtti csend? Hát igen, inkább Tornádó előttinek mondanám, de választ csak a 73. fejezetben kapsz erre a kérdésre.  Lakás, hát minden történetben amit olvastam eddig, szinte mindig napokig keresték a megfelelőt, itt nálam csak 1 nap volt ez, de  az utolsó lakás. :DD 

Dreamea

Hát nem hiába van hiányérzeted. A feszültség szál mostanság kissé laza lett nálam, de mint azt a többieknek is írtam, két rész és lesz belőle bőven. 

Pet

Szia!  Mint  írtam  a  házról  csak  a  következő részben kaptok képeket, még alakítgatom őket. Nagyon örülök neki, hogy tetszett ez a rész is.  20 év hitel? * nagy sóhaj* hát  ja! Én is szívesebben lennék a helyükben, de sajnos, ez nem megy. De ábrándozni azért szabad nem? 
Örülök, hogy tetszett az élménybeszámolóm, de mi lenne, ha most te írnál egyet majd szeptember végén a pécsiről?

Kim

Neked most nem írok válszt! Tegnap megbeszéltünk mindent!  Csók Szivi!

Dóri

Szia! Nagyon örültem ám annak, hogy írtál! Sajnálom, hogy olyan messze vagy, mert nagyon szívesen láttalak volna itt Pécsen a találkozón. Remélem tetszeni fog a folytatás is.

       
AAnna
ASzia! Nem kell hálásnak lenned! Én imádom írni! Most is csak írtam és írtam, de rájöttem hogy túl sok lett, így két felé kellett szednem. :D Remélem ez a rész is tetszeni fog!

Rita

Igyekszem, igyekszem. Sokszor átírom ám az egyes beszélgetéseket egészen addig, míg tökéletesre nem sikerülnek. Ez a fejezet nem lett olyan hosszú, mint az előző, de ha nem szedem szét kettőbe, amit írtam, akkor holnap reggelig is olvashatnátok! (így is 27 oldal lett)

Petra

Hát valóban nem lesz mindig ilyen happy a helyzet. Zalán, költöztetés? (te tudsz valamit, vagy csak lestél?) Csak nem az Operaház fantomját láttad Emmy Rossummal? Tudod, mi a furcsa, hogy amikor elkezdtem a blogot, kerestem női főszereplőt (kemény castingot tartottam) Az az igazság, hogy fogalmam nincs a mostanság híres 20-25 év körüli színésznőkről, így jött a jó öreg Google barátunk képkeresője, és elkezdtem beütögetni az ABC-t. Ami neveket felhozott azokra rákattintgattam. Már végtelenül untam az egészet, mivel jó erős 2 órája kutatgattam amikor megláttam Emmy Rossum arcát. Egyből tudtam, hogy ő lesz az. Utána már csak azért imádkoztam, hogy legyen róla fent pár profil kép is. Lassan ott tartok, hogy közel 1000 képet töltöttem le róla. Robertnél meg már lassan az 1500 – 1600 képnél járok.  De  nekem valahogy olyan egymáshoz valónak tűnnek.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem annak a 73 főnek is a vélemény nyilvánítását, akik fejezet végén a vélemény gomboknál szavaztak.

Köszönöm!!

Jó olvasást !

Pusza!

Heni

Az űrlap teteje

Az űrlap alja

 

Lizzy

-      Istenem ezek olyan hülyék tudnak lenni! – nevetem el magam, és nézek Victoriára miközben Anyunak mutatom erről a két agyamentről készült képeket. 

Anyu felnevet, amikor végig pörgeti őket.

-      Zsák a foltját! – morran fel Vic kissé mogorván.

-      Mi bajod van azzal a lánnyal? – fordul Anya felé vigyorogva – Amikor Londonban voltak, még semmi bajod nem volt vele.

-      Nem tudom Anya, valahogy olyan furcsa. – gondolkodik el Vic. – Nem érzem rajta azt, hogy olyan szerelmes lenne, mint az öcsém. Valami nem stimmel vele.

-      Nem tudom, hogy mire gondolsz, - nézek rá értetlenül – Szerintem mind a ketten oda vannak a másikért.

-      Nem tudom – sóhajt a nővérem – valahogy olyan furcsa tartózkodó, olyan . . . – nem találja a szavakat -  Á biztos én bonyolítom túl. – legyint, - de valahogy fura.

Elgondolkodom rajta. Vic már tegnap is mondta, hogy fura neki Hanna viselkedése. Ma direkt figyeltem őket, és én nem láttam semmi különöset.

-      Nem tudom, mi bajod van. Én most sem vettem észre rajta semmit. – vonom meg a vállam, miközben Victoriát figyelem, aki elgondolkodva néz ki az ablakon, majd fordul felém.

-      Gondolj bele, ha te várnál gyereket, akkor nem beszélnél róla? Nekem biztos be sem állna a szám! Állandóan róla beszélnék!  - egy pillanatra elhallgat – De ő soha, ez alatt az 1 hét alatt még egy gesztust sem láttam tőle, hogy örülne neki! Robert meg úgy viselkedik, mint egy apa oroszlán, még a széltől is óvja!

-      Ez mondjuk igaz. – gondolkodom el Vic szavain.

-      Azt kétségtelenül látom, hogy szereti Robot, - néz rám, - de nem tudom. Szerintem nem akarja ő azt a babát. Bennem még mindig az van, hogy így akarja Robertet megfogni.

-      Nem hiszem Vic – gyújtok rá egy cigire, mire anya rondán néz rám, így egy vigyort vágva az ablakhoz sétálok, kinyitom, és ott pöfékelek tovább, miközben őket figyelem.

-      Jó tudom, nem a pénz miatt van vele, mert elmentek ügyvédhez, és készítettek egy szerződést. Az is kétségtelen, hogy nem az öcsém akarta ezt a dolgot, mondjuk ezen is látszik, hogy egy jóindulatú marha - teszi hozzá - Gondoljatok bele – néz anyura és rám – egy világhírű színész mellett mennyi lehetőség adatik meg neki. Villoghat Rob mellett.

Hallgatunk. Mind a hárman az iménti szavakat emésztgetjük. Van némi igazság Vic szavaiban ez kétségtelen. Figyelni fogom őket árgus szemekkel, határozom el magam. Majd megfigyelem én őket!

A hosszúra nyúlt csendet anya töri meg.

-      Na és hogy tetszik a ház? – néz ránk kérdőn.

-      Szerintem jó lesz. Nem túl nagy, de nem is kicsi. Nekem is tetszik, hogy a szobák viszonylag kicsik, de a közös terek nagyok. Pont jó az egész, és a kert is szép. – feleli Vic.

-      Hannának egészen jó elképzelései vannak a berendezéssel kapcsolatban. Nem lesz az a tipikus hálívúdi kéjlak, sem pedig egy modern minimalista sztárkéró. – nevetem el magam. – Egyszerű barátságos, otthonos, de azért modern lakás lesz.

-      Őszintén szólva, én egyiküket sem tudnám elképzelni egy olyan nagy kocka minimalista izében – szólal meg anya. – De nekem kicsit fura, a türkiz, narancssárga, sötétkék együtt. – sóhajt fel – Bár lehet, hogy én vagyok túl konzervatív.

-      Ne felejtsd el, hogy fehér lesz az uralkodó szín! – szólalok meg - Bár az én ízlésemhez képest túl fehér lesz minden, de majd meglátjuk. Más ahogy elmondja, és más lesz ha látom. – fújom ki a füstöt az ablakon. Ekkor eszembe jut valami, felnevetek, anya furán néz rám. -  Tegnap, annyit nevettem rajtuk. Rob, hogy kiakadt, amikor Hanna kijelentette, hogy ő akar kifesteni.

-      Hát az nem semmit műsor volt. – neveti el magát Vic is – csak tátottam a számat, de Natti meg Ash, csak röhögtek rajtuk. Ők ismerik mind a kettőt.

-      Ja az egyik az egyik sarokban dúlt –fúlt,  a másik pedig a másik sarokban duzzogott! – veszem át tőle a szót. - Natti mondta, hogy náluk a budapesti lakást is Hanna festette ki. Én láttam, voltam ott. Mondjuk nem vettem észre, hogy nem festő csinálta.

-      Az oké, de ez 5 szoba, 2 nappali, konyha, + fürdők…  - feleli Vic – és az alagsori helységeket még nem is számoltam,  szerintem hülyeség.

-      Majd az öcséd megoldja. – neveti el magát Anya – Ahogy látom

emberére akadt Hannában.

-      Az biztos. Akaratos egy nőszemély, konkrét elképzelésekkel. Ma délelőtt megvette a festékeket is. – nevetem.

-      Mire Rob odaért a forgatásról már próbálgatta a színeket. – szólal meg Vic.

-      Az eredményt  láthattuk! – neveti el magát anya. – Amihez az öcsétek hozzá ér azzal ez történik. – mutat a fényképezőgépre amin az iménti képek vannak. 

Felnevetünk, majd kis szünet után folytatja: 

-       Nekem nagyon szimpatikus, az ahogy Hanna áll a dolgokhoz. Elhatározta, hogy abból a pénzből rendezik be a házat, amit a szüleitől kaptak. Tetszik, hogy átgondolja a dolgokat, hogy tervez, és megcsinálja, amit akar.

-      Rob ezen is kiakadt. Szerinte, kellene egy lakberendezőt fogadniuk, és rendezze be az a kéglit. – mosolyog Vic.

-      De ő kijelentette, - neveti el magát anyu -  hogy ez az ő otthona lesz, és nem a lakberendezőé, ezért ő fogja berendezni. Tetszett ahogy Robnak előadta az elképzeléseit. Legalább is ahogy az öcsétek elmesélte. – elhallgat, majd Vicre néz – Hidd el kicsim szereti az a lány.

Csend. 

-      Én nem is tudtam, hogy ilyen szépen tud varrni. – szólalok meg újra, érdeklődve néznek rám.

-      Honnan veszed?– néz rám anya meglepődve. - Hanna varr?

-      Láttam tegnap. Rob forgatott napközben, ti valahol voltatok ketten, én unatkoztam, és átmentem hozzá a lakásba. Az egyik szobába betette azt a táska varrógépet, amit Csongi hozott el neki, és megmutatta a párnahuzatokat, amit csinált. Nagyon szépek lettek.

-      Nekem nem mutatta. – néz rám Vic – pedig én is voltam ott fent abban a kis szobában, láttam az asztalon egy bőrönd féleséget, de nem gondoltam, hogy varrógép.

-      Persze mert később jöttél át. Én már ebéd után átmentem, te meg csak 2 óra körül jöttél. Beszélgettünk, rengeteget nevettem, én nagyon bírom a fanyar humorát. Aztán átjöttek Ashleyék is.

-      Én akkor értem oda, amikor a fenti nappaliban a földön ülve beszélgettetek.

-      Ja, Natti mesélt az esküvő szervezéséről. Nem csodálom, hogy István Patáliának hívja néha.

-      Én figyeltem Istvánt, amikor a gyerekeiről beszélt – szólal meg anya miközben elmosolyodik a Patáliás beszóláson. – De egyetlen egyszer sem vettem észre, hogy a két lány között bármi különbséget tett volna, holott Nattihoz a szó biológiai értelmében semmi közük sincs. Mindig lányaimként emlegeti őket, soha nem hallottam volna, hogy azt mondaná, hogy Natti meg a lányom. Mindig csak a lányaim, és a fiam. Ez nekem végtelenül szimpatikus.  Én egészen meglepődtem, amikor meghívtak minket is az esküvőre. 

-      Én nem lepődtem meg, szerintem várható volt. – teszem hozzá.

-      Titeket is hívtak nem? – néz ránk Anya.

-      De, de én sajnos nem tudok ott lenni, - mondja Vic - Atlantában kell mennem, és már nem tudom lemondani a megbeszélést. – szűri a fogai között a nővérem.

Anya figyelmesen nézi, ismerem ezt a tekintetet. Most még csak feltérképez, de nem sokára azt hiszem egy elbeszélgetés vár Vicre. Nyúzott, ideges, zaklatott, ez még nekem is feltűnik. Láttam Robon, hogy ő is észrevette rajta a változást, de van annyi esze, hogy nem hozta fel. Vic eléggé hárpia tud lenni. 

-      És te? – néz most rám Anya – Te jössz?

-      Eddig úgy tűnik, hogy arra a hétvégére nincs fellépésünk – felelem.

 

Újabb csend amit Vic hangja tör meg. 

-      Ne nézzetek utálatosnak, de csak én érzem úgy, hogy túl szép most minden. Összejön két eszement, együtt vannak 1 hónapig, aztán 6 hét szünet, amikor nem találkoznak lényegében. Aztán Romleó és az ő Júliája találkoznak újra, még a kő is lángra lobban heves szenvedélyüktől, és mit ad isten 1 hónap múlva csodák csodájára kiderül, hogy szerelmetes hősnőnk gyereket vár Romleótól. Két hét alatt lakást vesznek … - fanyalogja Vic. – A szülők olvadoznak a hírtől, hogy unokájuk lesz, és a két ellenséges család szövetséget köt, hogy a szerelmeseket támogassa. Akik addig utálták egymást, vagy legalább is volt bennük harag, most puszi pajtások. Miközben a rózsaszín nyál a nyakukig ér! – fakad ki – Hőseink meg élnek boldogan a kis mézeskalácsházukban. 

Csend borul a szobára. Anya döbbenten néz, majd felém fordul, és int, nem inkább utasít a szemével. Felállok, és az ajtó felé veszem az irányt. Szokásos lendületemmel  nyitok ajtót, hangos koppanást hallok.  Valaki feljajdul.

Felröhögök. 

-      Baszki! – nyöszörgi Rob a homlokát tapogatva. – Téged lovas nomádok neveltek? Úgy jössz kifelé, mint a tatárok!

-      Nem kedves öcsém engem anyám és apám nevelt, de téged hiába próbáltak, mert nem tanultad meg, hogy nem illik hallgatózni!

-      Nem is hallgatóztam! – suttogja felháborodva.

-      Akkor véletlenül tapadtál az ajtóra mi?

Vigyorog, és a hajába túr. 

-      Na jó, bevallom férfiasan kíváncsi voltam. Visszajöttünk a lakásból, mert Tom hívott, hogy ma itt van és találkozna velünk, Kellannál lesz buli oda megyünk. Eljöttök ti is?

-      Nem tudom. – nézek az ajtóra – Nem tudom, hogy milyen kedve lesz Vicnek. Nem nagyon akarom egyedül hagyni, ha nem akar jönni.

Hallgatunk, majd az öcsém rám néz. Komolyak a szemei.

-      Mi baja van Vicnek? Te biztos tudod, neked mindent el szokott mondani.

-      Nem tudom Rob – válaszolom, de ő kételkedve néz rám. – Ne nézz így, tényleg nem tudom. Olyan, mint egy sündisznó, állandóan szúr. 

Hallgat, majd halkan megszólal. 

-      Hallottam, amit mondott Hannáról. Nem olyan, mint amilyennek ő gondolja, hidd el. Rengeteg keserűség van még benne. – figyelmesen nézem az öcsénket, aki most feláll, és a haját túrva járkálni kezd, nem veszi észre az ajtóban megjelenő nővérünket.  Rob a kezeit a tarkójára téve mászkál az ajtónak háttal. Ismerem már, olyankor csinálja ezt, amikor feszült.  – Nem mer örülni Lizzy, nem mer örülni a babánknak. Már egy hét telt el azóta, hogy tudunk róla. Sokszor bennem is felmerült, az, hogy nem akarja őt, mert úgy csinál, mintha nem is létezne ő. De olyankor, amikor megfeledkezik magáról, vagy nem veszi észre, hogy figyelem, mosolyogva simogatja meg a pocakját.

Nem titok, hogy mind a ketten tartunk attól, hogy szülők leszünk, főleg ő, de ez nem azt jelenti, hogy nem akarja. Csak fél, hogy elveszíti a babát, biztos vagyok benne, hogy azt hiszi, ha úgy tesz, mintha nem lenne, akkor könnyebb lesz neki elviselni az esetleges veszteséget.  És én asszisztálok ehhez, tudom, hogy valahol helytelen, de, nekem is könnyebb így. Várunk. 

Megfordul, hogy rám nézzen, és ekkor veszi észre az ajtóban álló Victoriát. Egyik sem szól, csak néznek egymásra. Vic nem szól egyetlen szót sem, amikor elmegy Robert mellett. 

Kérdőn nézek anyura aki most jelenik meg az ajtóban, de csak a fejét ingatja, nem tudott vele beszélni. Nagyot sóhajtok.

Robert 

A szobánk felé tartva az imént kihallgatott beszélgetésen agyalok. Nem értem a nővéremet. Mi baja van? Miért utálja ennyire a barátnőmet? Egyszerűen nem értem? Hanna is érzi, hogy valami gond van, mert Vic társaságában igaz anyuéban is mindig feszült lesz. Érzem rajta. Csendben lépek be a szobánkba, kutatón nézek körül, hogy hol van. Amikor átmentem anyuékhoz, akkor még a fürdőben volt, hajat mosott, mivel azt a lakásban nem tettük meg, ott csak gyors zuhanyoztunk. Gyorsan? Hát szó mi szó gyors voltam… hamar a tárgyra tértem.

-      Hát te meg mit somolyogsz a bajszod alatt? – hallom meg a hangját.

-      Nincs is bajszom. – mormolom, hozzá lépve és nyaka finom bőrét kezdem puszilgatni, mire felmorran, tudom, ezt nagyon szereti.

-      Rob… - sóhajtja.

-      Mond? – folytatom a kényeztetést.

-      Kérlek, most ne. – suttogja – Légyszi.

Csalódottan nézek, rá. Nem szokott ilyet csinálni. Általában az első csókomra reagálni szokott. Lehet, hogy igaza van Vicnek? Lehet, hogy tényleg csak az ismertségem miatt van velem? Szinte várom, hogy elhúzódjon, de ő csak hozzám simul, átölelem, mire nagyot sóhajt.

-      Mi a baj?

-      Semmi – suttogja, de érzem, hogy hazudik.

-      Mintha megbeszéltük volna, hogy nem lódítunk egymásnak. – tolom el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. – nem rántja el a tekintetét. – Tehát újra megkérdezem, mi bajod van?

Nagyot sóhajt. 

-      Most kaptam egy telefont. Tudod jelentkeztem arra munkára az utazási irodában, de elutasítottak. – sóhajt nagyot – Már az ötödik jelentkezésemet utasították el.

Figyelmesen nézem az arcát. 

-      Lehet, hogy nem ezen a vonalon kellene próbálkozni. Lehet, hogy mást kellene keresned.

-      Nem. Más a baj. Jelenleg turista vízummal vagyok az országban, ami 3 hónapig érvényes. Ha hazamegyek, akkor kérvényeznem kell a munkavállaláshoz szükséges vízumot és zöldkártyát. Nem biztos Rob, hogy megkapom őket.

-      Figyelj! Most vagy kint 6 hete. Még van elvileg 6 hét, ami alatt ugye hazamegyünk hozzátok az esküvőre, majd le 1 hétre a nagyszüleidhez. Utána nálunk leszünk kicsit Londonba.  Beszélek Timmel, hogy segítsen nekünk ebben.

-      De Rob ahhoz, hogy vízumot kapjak, - ül le a laptop elé, és mutatja a kérdéses tájékoztatót, amit olvasni kezdek:

„Ahhoz, hogy egy külföldi állampolgár munkát tudjon vállalni és végezni az Egyesült Államokban, munkavállalói vízumra van szüksége. A munkavállalói vízum megszerzésének feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen érvényes munkaajánlattal. Amennyiben a magyar állampolgár az ajánlat elfogadása mellett dönt, akkor előbb a munkaadójának munkavállalási engedélyt kell részére szereznie az USA Állampolgársági és Bevándorlási Ügyek Hivatalától (ez az ún. „Form I-797” nyomtatvány). Az eredeti engedély birtokában kell ezek után munkavállalói vízumért folyamodni az USA budapesti nagykövetségéhez.”

Nagyot sóhajt, miközben olvasok. 

-      Rob ha nem találok állást, nem tudok visszajönni.

-      Majd kitalálunk valamit. Nyugi. – simogatom meg az arcát, majd elnevetem magam. – Legfeljebb majd családtagként jössz vissza. – kuncogok, mire oldalba vág és nagyot sóhajt.

-      Jaj hagyj már ezzel! – forgatja a szemeit. Nevetni kezdek. Mire felháborodottan tekint rám – Megtudhatnám mégis mi olyan vicces?

-      A szemhéjadon még van egy kis lila pötty. – vigyorgom, miközben próbálom letörölni onnan.

-      Veled nem lehet semmit komolyan megbeszélni! – morran fel, de a szemei mosolyognak. – Még most sem válaszoltál arra, hogy az étkezőben lila, vagy az a halvány türkiz zöld legyen a fal. És amikor szemléltetni akartam, mivel nem bírod elképzelni akkor meg elbohóckodtad az egészet! – vigyorog már.

-      Nekem végül is mindegy. – vonom meg a vállam, - legyen úgy, ahogy neked tetszik. Bár megjegyzem, még most sem tartom jó ötletnek, hogy te akarsz festeni.

Nagyot sóhajt. Napok óta téma közöttünk az ötlete, de még nem végeztem így folytatom.

-      Tudom, megértem, hogy bele akarsz férni a keretbe, azt viszont nem értem, hogy miért makacskodsz! Elmondtam, hogy ha kell valami akkor megvesszük!

-      De..

-      Nincs de! – közlöm vele határozottan – Ha kell valami, akkor megveszem. Azt hiszem megbeszéltük, hogy a pénzt amit kaptál a szüleidtől,  azt lekötöd és a neveden marad.

-      Egy részét kötöm csak le. – pontosít – Számolgattam, ha megveszem a függönyöket, az anyagokat és  pár kiegészítőt, akkor még marad egy kicsi az erre szánt összegből. – szóra nyitom a szám, de leint – Ne kezd el megint! Miért fizessünk azért amit én is megtudok csinálni! Azért mert van pénzed, nem kell két kézzel szórni! – bújik hozzám, tudja, hogy ezzel meg tud puhítani – És így legalább én is úgy érzem, hogy valamit én is teszek ezért az otthonért. Az én kezem is benne van. Érted? – néz fel rám ártatlan tekintettel, mire elnevetem magam.

-      Boszorkány! – suttogom, és megcsókolom azt a kívánatos szájat, ami most duzzogva húzódik össze.

-      Most mit röhögsz? Mi olyan vicces abban, amit mondtam? – lendül támadásba és felpattan. Utána nyúlok, de kitér az érintésem elől, elhúzódik tőlem, és hátrálni kezd.

Követem.

Felnevetek, mire sértődötten mered rám, de nem tud tovább menni, mivel a fal útját állja. Morcosan néz a szemembe. Megállok előtte kezeimet a feje mellett a falnak támasztom, közel állok hozzá, de nem érünk egymáshoz. Nem tudom levenni róla a szemem. Látom, ahogy a vágy felcsillan azokban a barna szemekben és nagyot nyel. Felé hajolva suttogni kezdek, pár centire a szájától, elragad a vágy, amikor látom és érzem, hogy tekintetét le sem veszi a számról miközben beszélek.

-      Imádom, amikor duzzogsz! – suttogom és megcsókolom.

Nem simulok hozzá, csak állok ott előtte a falnak támaszkodva. Mint számítok rá, hozzám simul, átöleli a nyakamat és csók közben a tarkómat simogatja. Megborzongok. Imádom ezt a nőt! Lassan elhúzódik tőlem, és mosolyog.

-      Senki nem veszekedett annyit velem, mint te ez alatt az 1 hét alatt! – röhögök – És imádom, amikor mindent bevetsz, hogy megtudj győzni! Ha kell akkor ártatlan pillantásokat vetsz rám, de szexi démon is bírsz lenni.

Felkuncog.

Tudja, hogy elérhet nálam mindent.

-      Oké azt megértem, hogy te is tenni akarsz valamit az otthonunkért, ez rendben is van, de értsd meg, hogy nem akarom, hogy létrán mászkálj föl – le, főleg úgy, hogy egyedül vagy többnyire ott. Bármi történhet, és nincs veled senki.

Szóra nyitja a száját, de leintem.

-      Most kivételesen én beszélek! – morranok rá. – Szóval ez egyáltalán nem tetszik! Ha magadra nem vagy tekintettel, legalább rá legyél – simítom a kezem a pocakjára, mire nagyot nyel.

Tudom, hogy ez a legnagyobb adu a kezembe, és most kijátszom. Én is tudok taktikázni!

-      Ezzel nem tudok vitába szállni. – sóhajtja.

-      Reméltem is! Gondolj bele, megbízunk egy céget a festéssel, annak több előnye is van. Egyrészt  nyugodt vagyok, hogy nem lesz semmi bajod, kettő hamarabb költözhetünk. Így is benne vagy a házban. A kiegészítőket megvarrod, a függönyöket te csinálod, és az ízlésed körbelengi az egész lakást.

Nagyot sóhajt.

Tudtam!

Megadta magát!

-      Jól van! Oké. – egyezik bele, és elindul a háló felé – de a kiegészítőket én veszem meg – fordul hátra.

-      Rendben, de a bútorokat én. – közlöm vele.

-      De ..

-      Nincs semmi de! Azokon nem fogok spórolni! Olyanok legyenek, amik mind a kettőnknek tetszenek! Holnap ha felkeltünk  beszélek azzal a céggel akiket Steph ajánlott. Utána elmehetünk bútort nézni.

-      Holnap nem forgatsz?

-      Nem most 1 nap szünetem lesz, utána meg két viszonylag laza nap következik. Aztán meg szexelni fogok. – vigyorgom.

Sejtettem, hogy kiakad, somolygok magamban, ahogy elképedt arccal mered rám.

-      Mi van?

-      Szexelni fogok Marlenával, ha minden jól megy két egész napig!

-      Ja. – motyogja, majd elneveti magát – Hát Életem, ha úgy csinálsz mint nemrég a lakásban akkor nagy bajban leszel! Két napig? Még 10 percet sem bírtad! – vigyorogja és belép a hálóba.

Agyon csapom!

Vigyorogva lépek utána. Az ágyon fekszik, karját a szemére rakva.

-      Nagyon helyes! – szólalok meg – Legalább már ezzel is előrébb vagyok! Amúgy is fáj a derekam!  - vetődöm mellé, de most nem villantja felém azt az édes kis kobold mosolyát.  – Mi van? – nézek rá.

-      Semmi. – mormolja.

-      Ha semmi nincs akkor meg miért nem nézel rám? Megsértődtél valamin? – szélsebesen végig gondolom az előbbi beszélgetésünket, de semmi olyant nem mondtam, amin megsértődhetett volna.

-      Nem Robert, azért nem nézek rád, mert szédülök, - motyogja – és mielőtt megjegyeznéd, most nem a mosolyodtól!

-      Szóval nem a mosolyomtól. – állapítom meg elmésen. – Akkor mitől?

-      Ha nem rémlene, gyereket várok! – sóhajtja.

Megsimogatom az arcát. Szegénykém.

-      Ne menjünk akkor sehova?  Lemondom Kellanékat, szólok neki, hogy nem megyünk. – állok fel, hogy telefonáljak, de elkapja a karom.

-      Összeszedem magam, csak adj egy kis időt. Egész nap alig ettem valamit. Az is okozhatja. – morcosan nézek rá, ezt már annyiszor megbeszéltük … - Ne nézz így! Nem kellett semmi! Úgy éreztem, ha egy falatot le kell nyelnem, akkor még az is visszaköszön!

-      Oké! Nem papolok!

Csendben fekszünk egymás mellett, most olyan jól esik a csend. Ekkor azonban kopognak. Felállok, és az ajtóhoz cammogok. Lizzy az, szól, hogy ők is jönnek. Megbeszéljük, hogy 2 óra múlva indulunk.

Már mennék vissza a hálóba, amikor megszólal a telefon.

Steph. 

Remek! 

Sóhajtva veszem a kezembe a laptopot, és ülök Hanna mellé, aki  szintén éppen telefonál.

Én gyorsan lerendezem az ügynökömet, és fél füllel hallgatom Hanna beszélgetését. Ahogy kihámozom a szavaiból az anyukájával beszél. Hallgatózás közben megnyitom a forgatókönyvet, amit Steph átküldött, olvasni kezdem, de a fél fülem azért ott van. Ekkor megüti a fülemet valami. Mi az, hogy haza akar menni?

Nagyot sóhajt, és leteszi a telefont.

-      Mi van? – nézek rá.

-      Anyuéknak haza kell menniük, és Nattiék is velük mennek.

-      Miért?

-  Anyának telefonált a mamiék szomszédja, hogy a nagyszüleim karamboloztak. A nagypapámat kórházba kellett vinni, a nagyi meg eltörte a kezét, nem tudja magát ellátni.  Haza kell menniük. Csonginak meg holnaputánra közbejött valami, így Natti sem marad.

-      De nincs semmi komoly baja a nagypapádnak?

-      Nem tudják, a nagybátyámék most indultak el hozzájuk. Amint tudnak valamit hívni fognak. Lehet, hogy nekem is haza kellene velük mennem.

-      Ne már! Ne szórakozz!

-      Anya is ezt mondta! – húzza el a száját egy félmosolyra. – Ti összebeszéltetek!

-      Nem beszéltünk össze, de itt is elég sok dolgunk van, és nem tudsz nekik segíteni.

-      Tudom, csak amikor én rossz állapotban voltam – nagyot nyel és a kezét  a pocakjára teszi, nem tudom onnan levenni a szemem -  akkor náluk voltam, náluk találtam nyugalmat. Oda menekültem, és ők vigyáztak rám. Én most úgy érzem, hogy cserbenhagyom őket, amikor szükségük lenne valakire.

Hallgatok. Igen, valóban az éremnek két oldala van. Mind a kettőt látni kell. Nagyot sóhajtok.

-      Oké akkor most mi legyen? – nézek rá kérdőn.

-      Felhívom őket.

-      Rendben, de ha lehet hangosítsd ki!

Bólint, és azonnal tárcsázni kezd, de kiveszem a kezéből a telefont és kezébe nyomon az enyémet. Kérdőn néz rám.

-      Az én számlámat terheli – vigyorgok rá.

-      Nem.

-      De. – mondom ellentmondást nem tűrőn. – Gyerünk, hívd őket!

Nagyot sóhajt, de teszi, amit mondok.

-      Ügyes kislány! – suttogom miközben kicsörög a túloldal. Oldalba vág.

Grimaszolva simogatom az oldalam.

-      Majd meggyógyítom! – ígéri, és már átadnám magam a csoda dokimnak, amikor egy hang félbeszakít.

-      Azt hiszem a varázs puszi ide most kevés lesz! – kuncog a telefonba a nagymamája.

Meglepődöm, szinte a torkomra fagy a szó.

-       

-      Szia Nagyi!

-      Csókolom! – nyögöm ki én is.

Aztán csak hallgatom,  amit beszélnek. Néha átváltanak magyarra, de alapjában véve ki tudom hámozni, hogy mi történt. Egy fiatal srác beléjük ment hátulról. Nincs nagy bajuk, neki a keze tört el. Feri bácsi, kicsit rosszabbul járt, neki a sípcsontja tört el, most fekvő gipszben van 2 hétig. 

-      Nehogy haza gyere ez miatt! Mert agyon váglak! – szólal meg Veronka néni. – A nagybátyádék most értek ide. Én haza tudok menni, most, de a nagyapádat bent tartják még pár napot, mivel ilyenkor fokozott a trombózis veszély. Anyádékkal megbeszéltük, hogy  amint kiengedik a nagyapádat,  hozzájuk megyünk.  István amúgy is  otthon van hiszen nyugdíjas, ő tud a nagyapádnak segíteni ha kell neki valami. A nagybátyádnak amúgy sem engedné. Ismered. Valamicskét fogok tudni  Anyádnak segíteni azért  az esküvő előtt, ha nem is sokat. Te meg maradj csak kint szépen, és ha lehet vigyázz a magadra, és rendezd be a házatokat! Aztán ha jöttök haza legalább képeket hozzatok! Most mennem kell! Puszi nektek! Aztán add át ám annak a Szépfiúnak is!

-      Ígérem behajtom Veronka néni! – ígérem neki vigyorogva.

-      Hát reméltem is Robert! – neveti – Szervusztok!

-      Csókolom!

-      Szia nagyi! – köszön el tőle Hanna is és, és sóhajtva leteszi a telefont.

-      Na hol is van az a csókom? – vigyorgok.

Naná, hogy behajtom! 

Aztán gyorsan öltözködni kezdünk. Elmegyünk Zalánékhoz, hogy elköszönjünk tőlük. Gyorsan szólok a nővéreimnek, hogy változott a ma esti programunk egy kicsit. Anyuékhoz is beköszönünk amikor indulunk, de ő csak int, pont Hanna anyukájával beszél.

Gyorsan bevágódunk az autóba és indulunk. Közben felhívom Kellant, hogy késni fogunk biztosan, majd valamikor érkezünk. 

Kellannál

Lizzy

Imádom ezt a bandát. Kedvesek aranyosak és nagyon összetartók. Még csak hónapok múlva kezdenek újra együtt dolgozni, de azért időről időre összejönnek. Felnevetek, amikor meglátom Kellant, ahogy az egyik kiscsajt fűzi ezerrel. Istenem akkora ökör! A kis csaj azonban ellenáll, Kellan visszapattan róla. 

Persze megkettőzi az erőfeszítéseit. 

Victoriát is sikerült nagy nehezen elcipelnem, most Peterrel és Lizzel beszélgetnek a sarokban. Valami baja van az tuti, de még nem tudtam kiszedni belőle, hogy mi az? 

Körülnézek, olyan 15-20 ember áll körülöttem, mind ismerős arcok. Mint megtudtam, hogy ma volt egy megbeszélésük a novemberben kezdődő forgatással kapcsolatban. Rob nem tudott menni, mert forgatott, meg ugye utána „festettek”, de a többiek összejöttek és a megbeszélés után is együtt maradtak. Persze, hozták a barátokat, barátnőket, feleségeket, oldalbordákat, és esetünkben a testvéreket.

Igen ám, de a kérdéses testvér még sehol sincs?! Legalábbis én nem látom őket.

-      Helló Szépségem! – áll meg mellettem Kell. – Örülök, hogy eljöttetek! – öleli át a vállamat - Rob barátunk és szépséges barátnője merre is járnak?

-      Tényleg erre én is kíváncsi lennék! – áll meg mellettem Tom is, az imént érkeztek Sammel egyetemben. Kapnak két puszit, majd érdeklődve néznek rám. - Én csak várom tisztelt barátomat, hogy sörözzünk végre egy jót, mivel már idétlen idők óta nem tettük.  

-      Na miről szól a suss-muss? – kíváncsiskodik Jackson is, amikor odalép hozzám, - Egyébként Szia! – köszönt és ő is lenyom két puszit.

-      Éppen azt kérdeztem Lizzytől, hogy Robék merre járnak? – néz rá Tom miközben kezet fognak.

-      Zalánékhoz mentek, mert Hanna szülei és a testvére az éjszakai járattal mennek haza Budapestre. – magyarázom - Hanna nagyszüleit baleset érte.

-      Akkor Ashleyék is ezért késnek! - szólal meg Kris aki mellénk lépett időközben.

-      Aha. Kimennek velük a reptérre, úgy tudom, hogy utána jönnek ide.

-      Rob a reptéren? Testőrök nélkül? – rökönyödik meg teljesen Kris.

-      Aha.

-      Nem mondod? – döbben le.

-      Figyi bogaram,  10 napja még az utcán táncoltak fényes nappal! – teszem hozzá, vigyorogva és mutatom fel nekik az anya által készített képet. 

Tomék teljesen ledöbbenve állnak. 

-      Azt csiripelik a madarak, hogy lakást vett. – szólal meg Kellan, miközben nagyot húz a söréből. – Ezek szerint igaz?

-      Ki Rob? – néz rá értetlenül Sam.

-      Á ez hülyeség! – nevet fel Tom – Arról biztos, hogy tudnánk! Nem költözne úgy be, hogy nekünk nem szól!

-      Hát még nem is költöznek! – szólalok meg, mire 5 elképedt szempár mered rám – Még most veszekednek a színeken, meg, hogy ki fessen ki. Holnap indulnak, úgy tudom bútorokat nézni.

-      Mi van? – akad ki teljesen  Tom – Te most Robert Thomas Pattinsonról beszélsz aki imád sörözni, a gitárján buzulni, és kétezerrel bagózik? Egyébként meg úgy néz ki, mint egy csöves?  

-      Nem mondod? – szólal meg Kris is, és jelentőségteljesen összenéznek Kellannal.

-      Én mondtam! – röhög fel Kellan - Baszki Stew, ha most fogadtunk volna, akkor én nyertem volna!

-      Aha, vett egy házat. – néz rám teljesen leforrázva Sam és Tom – Baszki Lizzy és nem is szólt róla?!

-      Nyugi csigaharcosok! – tudom, hogy utálják, ha így szólítom őket – A napokban írták csak alá a szerződést. Előbb még egy műszaki ellenőrrel is végignézették, az egészet alaposan, és az ügyvéd is tökölt kicsit. De már, azt hiszem 2 napja megkapták a kulcsokat.

-      Ez most komoly? – néz rám Tom.

-      Halálos komoly. Vett egy 5 vagy 6 szobás két szintes kertes házat, fent a dombon. – felelem neki.

-      Bazd meg! Eldobom az agyam! – akad ki teljesen Tom.

-       Te Lizzy – szólal meg közelebb húzódva hozzám Kristen és Jack – tényleg terhes Hanna?

Nagyot nyelek, és hogy zavaromat leplezzem, belekortyolok a kezembe tartott koktélba, közben jár az agyam, most mi a francot mondjak? Megígértük nekik, hogy a szűk családon kívül senkinek nem szólunk róla.

-      Tényleg? – nézek rájuk elkerekedett szemekkel, mint aki semmit nem tud - Na meséljetek! Mit tudtok? 

Összenéznek. 

-      Hát egy hete talán megjelent róluk egy cikk valamelyik pletykalapban, hogy valamelyik klinikára mennek. Biztos vagyok benne, hogy Rob volt és Hanna. – magyarázza Kristen. – Felhívtam, hogy mi van csak nem apa lesz? De kiröhögött.

-      Hát én is kiröhögtelek volna - teszi hozzá Tom nevetve, Sam csak hallgat, nem szól egyetlen szót sem, csak figyeli az arcom minden rezdülését, ő mindig ilyen, figyel, levonja a tanulságot, de megtartja magának.

-      Figyelj, tudod, hogy milyen a sajtó, látnak valamit, és kitalálják köré a történetet. Én nem tudok róla, hogy bármi ilyenről lenne szó.

Szerencsére meghallom, hogy Vic szól, így vigyorogva ellépek tőlük. Remélem Rob nem fog megölni, hogy járt a szám a lakásról. 

Kristen

-      Hát nem tudom, nem volt Lizzy túl meggyőző. – szólalok meg, majd a körülöttem álldogáló pasikra nézek.  - Ne legyél már ennyire ledöbbenve – nevetem el magam Tom képét látva.

-      Már hogy ne lennék ledöbbenve? Az egyik legjobb haverom, vett egy házat, és még csak nem is szólt róla egyetlen szót sem. Majd kinyögitek, hogy a nője lehet, hogy terhes! Már miért ne lennék kiakadva?

-      Nem tudom, - szólal meg Jack – ha az én barátnőm lenne terhes, én sem verném nagy dobra!

-      Baszki a festésen vitatkoznak! – akad le Tom a Lizzytől hallottakon. – Basszus a festésen!

-      Hát szó mi szó azzal a kiscsajjal, igaz hogy csak egyetlen egyszer láttam a bemutatón, - fűzi hozzá Kell -  én is szívesen festenék! Főleg meztelenül!

Jackson felnevet, Kellan szavai hallatán, és hátba vágja.

-      Hát öregem, ahogy akkor ott Robot elnéztem, nem nagyon lenne mivel, mert amint 1 méternél közelebb kerültél volna a csajhoz, már nem lenne fityegőd!

-      Szerintem akkor kamatyoltak az öltözőben. – néz Jackre cinkosan Kell – biztos vagyok benne!

-      Nem hiszem Kellan, - nevet fel Jack.

-      Te nem voltál ott, - szólal meg Tom miközben a mási kettőre néz, (istenem ha tudnák amit én tudok! fut át az agyamon, miközben hallgatom a szövegelésüket) - én láttam őket. Igaz Hanna kint ült a padon mikor odaértünk, Rob meg az öltözőből jött kifelé, de eléggé elégedett képet vágott.

-      Anyám a kiscsajnak az a cigis mozdulata! – röhög fel Kell – Hát egy pillanat alatt elérte, hogy ne férjek bele a nadrágomba, még jó, hogy zakó volt rajtam!

-      Te perverz állat! – verem oldalba. – Ezt Rob előtt ne nagyon mondogasd!

-      Hát nem tudom, ki hogyan van vele, én figyelni fogom őket árgus szemekkel! – néz végig rajtuk Tom.

Felnevetek, mivel az ajtóval szemben állok, így látom, hogy most léptek be. 

-      Nemsokára alkalmad adódik rá. – mutatok a frissen érkezett négyes felé. 

Kezüket egymásba kulcsolva lépegetnek felénk. Zalánék azonnal leragadnak Peter mellett.

Roberték azonban egyenesen felénk veszik az irányt, és útközben mindenkit köszöntenek, pár szóra megállnak, Rob bemutatja Hannát egy-két embernek akik még nem ismerik. 

Felröhögök, amikor meglátom Tom arckifejezését. Oldalba vágom. 

-      Baszki Sturridge, ne nézd őket ilyen feltűnően!

-      Dühös vagyok rá! A legjobb barátom az istenit!

-      Nyugi nekem is, de én mégsem csinálok belőle ügyet! Vedd fel a fapofát.

-      Stew, kiderítem én, hogy mi az igazság! Baszki kiderítem! 

Ekkor azonban Robék megállnak előttünk. Vigyorogva köszöntenek mindenkit. 

Robert

Nem értem Tom szúrós tekintet, amit rám vet,  amikor kezet fogunk. Hanna is értetlenül néz rá.

Beszélgetni kezdünk, persze hozzák a formájukat. Idefelé jövet Hanna megkért, hogy ne  beszéljünk a babáról nekik, ha lehet. Nem szeretné. Tudja, hogy a legjobb barátaim is itt lesznek, de nem szeretné, ha tudnának róla. Fél a reakciójuktól.

Ezt mondjuk nem értettem, mert előbb utóbb szemet fog nekik szúrni, hogy nem sörhasat növeszt. De megígértem, hogy nem mondunk még csak véletlenül sem semmit, amivel elárulhatjuk magunkat. Megnyugodott.

Sam és Kellan veszett viccmesélésbe kezdenek. Dőlünk a röhögéstől. Aztán megszólal végre Tom is.

Viccet mesél, miközben végig a szemembe néz: 

Szokásos helyzet: Anglia, vidéki országút, kihalt környék, este, vihar, köd, a kocsi lerobban, öreg, lepusztult kastély, szívélyes háziak, vacsora, szállás.
A "vendég" kissé szorongva indul a komornyik után, a kastély egyik elhagyatott szárnyába. Régi páncélok, pókháló, mogorva ősök festményei, bagoly-huhogás. Végül megérkeznek egy kis toronyszobába. A vendég megnézi a szobát: évszázados falak, múzeumba illő bútorzat, a fickó összeszedi magát, és az időtlennek tűnő komornyikhoz fordul:

- Uram, elnézést, hogy megkérdem, de ebben a szobában nem történt valami szokatlan?

A komornyik viasz-szerű arcára egy kis mosoly ül:

- Uram, ebben a szobában emlékeim szerint legutóbb 43 éve történt szokatlan dolog.

- Éspedig?!

- Napkeltekor valaki élve jött ki a szobából.

-      Hahaha! Kedves Tom! Meghalok a röhögéstől! – fanyalgok – Legalább te ne húzz a vámpírosdival!

-      Már miért ne húzhatnálak kedves barátom?  - mosolyogja pengeéles vigyorral – Bár inkább azt kérdezném, hogy a te lakásodból napkeltekor ki jön ki?

Felnevetek.

-      Lizzynek eljárt a szája mi? – összenevetünk Hannával. – Tudtam, hogy nem bírja tartani! Igen vettem egy lakást, - fordulok a kíváncsian figyelők felé. - azt hiszem tegnapelőtt kaptuk meg a kulcsait.

-      Igen. – nevet fel Hanna. – És azóta egyfolytában vitatkozunk.

-      Na és mi mikor láthatjuk ezt a kéjtanyát? – neveti el magát Kristen. – Lizzy szavai kíváncsivá tettek!

Mesélni kezdünk a lakásról, miközben átölelem kedvesem. Tom fürkészve néz mindkettőnket. Csak vigyorgok rajta. Aztán eltűnik, majd kisvártatva megjelenik 3 üveg sört tartogatva, nekem is és Hannának is a kezébe nyom egy – egy üveget, és merő néz bennünket.

Hanna nagyot nyel, látom rajta, hogy szomjas, de nem akar érthető okokból a sörből inni. Megértem.

-      Hozzak valamit inni? – suttogom a fülébe, de ő csak mosolyogva nemet  mond, majd Tom figyelő tekintetétől követve, belekortyol a sörbe. Elsápad, de lenyeli.

Tom és Kellan jelentőségteljes pillantást váltanak, de nem szólnak egyetlen szót sem.

Szerencsére elterelődik rólunk a figyelem, mert megjelennek mellettünk Ashleyék.  Kristen 2 perc múlva felsikolt, amikor észreveszi rajtuk a gyűrűket.

Persze szinte azonnal gratulációk tömkelegét kapják. Kicsit félre állunk Hannával, hogy had férjenek oda hozzájuk a többiek is. Nagyokat nyel, miközben igyekszik eltüntetni a tele üveget az asztal alatt, és felkap egy másik üreset.

Jókedvűen beszélgetünk, nevetgélünk. Hanna a csajokkal dumál, amint látom Liz és Kristen az, akikkel megtalálja a hangot. Én meg Kellanékkal meg Tommal sörözgetek. Ráérünk, nem sietünk, holnap ugyan lesz dolgunk, de egyik helyre sem időre megyünk. 

A szemem sarkából mindig figyelem őt. Nevetgél, mosolyog egész este, néha keze mintegy öntudatlanul is a pocakjára siklik. Sokszor észreveszem nála ezt a mozdulatot. Szerintem tudatában sincs annak, hogy ezt teszi.

Most is felnevet, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy oda menjek hozzá és megcsókoljam. Nem állok ellent a kényszernek. Tom utánam szól valamit, de nem foglalkozom vele.  
 

Kristen észrevesz, de intek neki, hogy ne szóljon neki, hogy jövök, éppen Lizzel nevetnek valamin, de nem sikerül meglepem, mert hátranéz. Széles mosolyra húzódik a szája. Mögé lépek, hozzám simul. Pocakjára teszem a kezem, mintegy véletlenül, mintha csak átölelném. Bárki annak hihetné, egy véletlen mozdulatnak, de nekünk ez most többet jelent. Félrehúzom a haját, és a nyakába csókolok, mire felkuncog.   Meg akarom csókolni azt az édes csücsöri száját, de elsápad és rémülten néz rám.

-      Most mi van?  - kérdezem tőle, de csak nagyokat nyel.

-      Sörszagod van! – suttogja.

-      Mivel söröztem – mutatom az üveget fel neki, és ekkor leesik, hogy mi baja van!

-      Rob szerintem vidd ki a levegőre. – lép mellénk Kristen.

Gyorsan hátraarcot vágunk, és megfogom a kezét, mélyeket lélegez, miközben megyünk kifelé. Szerencsére nem tűnik fel senkinek, hogy mi történt, talán csak Krisnek.

Kiérünk a tetőteraszra. Kellan és Jackson kint cigiznek. Amikor kilépünk ránk vigyorognak, de csak intek nekik.  Hanna úgy kapaszkodik a kezembe, mintha az élete múlna rajta, de nem lép közelebb hozzám.  Valami ülőalkalmatosságot keresek, de nincs fent semmi. Halkan káromkodni kezdek. Hanna a korlátnak támaszkodik, és sápadtan mered rám, ahogy tisztes távolságból állok előtte, mint egy faszent. Magamhoz húznám, de sörszagom van, és mint az most kiderült nem bírja.

-      Mennyi idős vagy? – kérdezi halkan Kristen tőlünk.

Összenézünk, Hanna halkan válaszol. 

-      6 és fél -  talán 7 hetes. – suttogja halkan.

-   Baszki! – néz ránk elképedve Kris. – Baszki Rob, de tényleg nem packázol! Lakást veszel, gyerek.. – neveti el magát.

Ekkor lép mellénk Kellan és Jackson. 

 

-      Valami baj van? – néznek végig rajtunk.

-      Nem nincs, semmi, - mosolyogja  nem túl meggyőzően kedvesem.

Mind a ketten próbálunk úgy tenni, mintha csak levegőzni jöttünk volna ki, szerencsére nem szólnak semmit csak, összenéznek.  Kristen meg vigyorogva tekint ránk. Figyelmeztető pillantást vetek rá, és halkan beszélgetni kezdünk. Hannának szerencsére egyre jobb lett a színe a friss levegőn, kezdek kicsit megnyugodni, de ekkor azonban megjelenik, Sam és Tom. Mind a kettőjük üveget szorongat, és egyenesen ötünk felé veszik az irányt,  ami nem lenne még baj, de Tom mellém lép, és engem is megüt a leheletéből áradó átható sörszag. Hanna elsápad, és öklendezni kezd, miközben a kezét a szájára szorítja.

-      Úristen! – nyöszörgi és arrébb lép.

Tehetetlenül figyelem csak, ahogy próbál a rosszulléten úrrá lenni. Mélyeket lélegez.

Tom kiakadva figyel minket.

-  Baszki! Ezt nem hiszem el! Bazd meg öregem téged tényleg becsapdáztak!

Gyilkos tekintetet vetek rá, és ekkor Hanna szeme könnybe lábad. Nem tudja elfojtani a sírását. Kristen átöleli.

-      Basszus Tom! – néz rá mérgesen Kris – Te nem vagy normális! – de ez a marha, csak kiakadva figyel minket.

Most mit a faszt csináljak? Lépjek oda hozzá? De akkor rosszul lesz! Ekkor Jack egy csomag rágót tol a képem elé. Hálás pillantást vetek rá, és ideges mozdulattal legalább 5 szemet a képembe tolok, és vadul rágni kezdem, miközben felé lépkedek.

Kristen elengedi, ő pedig hálás tekintettel dől nekem, átölelem, de rázkódik a sírástól.  A korlátnak dőlök és magamhoz szorítom.  

-      Baszki, te tényleg apa leszel kis apám! – motyogja halkan elképedve Tom.

-      Befejeznéd? – morranok rá mérgesen, mire értetlenül néz rám.

-      Most mi a bajod? Nem akarjátok? – Hanna felzokog, de ekkor még pár lány  kilép a teraszra, és jókedvűen beszélgetni kezdenek, miközben rágyújtanak. Nem ismerjük őket, biztos valamelyik kollégával jöttek, de irritálóan sokszor tekintetnek felénk. Ideges tekintetet vetek rájuk.  

-      Mindent tudni akarok, még a pózt is – suttogja Kellan és az imént érkezők felé veszi az irányt  miközben ránk kacsint.

Jackson, Kristen és Sam úgy állnak, hogy takarják kettősünket, és halkan beszélgetni kezdenek. Kellan pedig igyekszik a lányok figyelmét elterelni rólunk, nagyokat nevet és flörtöl velük. Tom meg csak áll ott és hűdötten figyeli mozdulataimat, ahogy kedvesem fejét simogatom.

-      Baszki! – hajtogatja, mire Sam felnevet. – Adjatok már egy rágót nekem is!

Hanna is felkuncog a mellkasomba bújva. Érzem, hogy mélyeket lélegez. Szerencsére Kellan nevetgélve betereli a lányokat a nappaliba, és egyedül maradunk kint.

A csendben csak egymás lélegzetét halljuk, és Hanna halk szipogását. Tudom, most keresik a szavakat, hogy mit is mondjanak. Nem nézek rájuk, csak Hanna feje búbját figyelem, és óvatosan simogatom a fejét. Ekkor megjelenik Kellan, kezében hoz egy nagy pohár narancslevet. Vigyorogva megáll mellettünk és megérint Hanna vállát, aki felnéz és hálás pillantást vet rá.

-      Tessék, idd meg. A nővérem és anyu is mindig ezt itták az első trimeszterben ha rosszul voltak. Jót tesz.

Vigyorogva figyeljük, ahogy kortyonként megissza a gyümölcslevet, minden szempár rá tapad, ő pedig zavartan néz félre.

-      Ne bámuljátok már! – löki oldalba Kristen Tomot és Jacksont. – Ez barmi kellemetlen! Nem tapasztaltátok elégszer a saját bőrötökön, milyen az, ha minden mozdulatotokat lesik?

-      Bocs! – néz ránk mosolyogva Jackson.

-      Ugyan nem történt semmi!  - suttogja halkan Hanna – Amúgy is szoknom kell az ilyen tekinteteket. – sóhajtja - Köszönöm Kellan! – fordul felé.

-      Igazán nincs mit! – neveti el magát Kellan, - Akkor ezek szerint gratulálhatunk?

-      Hát nem is tudom. – suttogja szégyenlősen. Tom még mindig lefagyva mered rá. - Basszus Sturridge! – csattan fel idegesen – Ne bámulj már annyira!

Felnevetünk, mire Tom ránk néz.

-      Bocs, csak nehezen térek magamhoz a sokktól.  Trimeszter? – fordul Kellan felé – honnan a francból tudsz te ilyeneket?

Felröhögünk.

-      Hát barátom, - feleli Kellan -  egy nővérem és 4 öcsém van…

-      Ja. – nyögi ki Tom.

-      Látom még le vagy fagyva. – nevetem el magam.

-      Hát szó mi szó! Le.

Ekkor megmozdul Sam és mellénk lép. Átölel mind a kettőnket és gratulál, majd követi, Jack, és Kristen is.  Tom marad utoljára.

-      Nem megmondtam édes fiam! Hát nem megmondtam, hogy használj gumit! – bohóckodja, de nem díjazom most a hülyeségét, mérges tekintet vetek rá, becsületére legyen mondva veszi a lapot azonnal – Bocs gyerekek! Gratulálok! – de nem tudja megtagadni önmagát mert megszólal – Na és kényelmes volt a pozíció, jól éreztétek magatokat? Meséljetek! Rob te, mint tapasztalt gyártmányfelelős, adj már

tanácsot, hogy mire kell figyelnem a gyártási folyamat közben?

-      Hogy betalálj te marha! – szólal meg nevetve Jackson. – Anélkül meglehetősen nehéz lenne egy csemetét legyártani!

Felnevetünk, Hanna teste is rázkódik az elfojtott nevetéstől, miközben még mindig a mellkasomhoz bújik.

-      Jól vagy? – nézek rá, mivel még most is mély lélegzeteket vesz.  

-      Jobban. Igen. – mosolyog rám, és kicsit arrébb lép. Nem engedem messzire. Visszahúzom magamhoz, hátával a mellkasomhoz dől. Átölelem és kezem a pocijára teszem.

-      Hát Öregem ezt most megszívtad! – vereget hátba Sam – 6-8 hónapig semmi sör! – sajnálkozva mér végig - Tényleg mennyi idős vagy? – fordul Hanna felé.

-      24 éves. – válaszolja Hanna, majd elneveti magát - Körülbelül 7 hetes.

-      Olyan kicsi még? – szegezi Tom tekintetét Hanna hasára, majd veszett fejszámolásba kezd. – Ezek szerint márciusban szültök.

Hanna kényelmetlenül kezd mocorogni, kérlelőn néz rám. Nagyot sóhajtok, és elmondom nekik, hogy mit mondott az orvos.

-      Ezért ne haragudjatok, hogy nem mondtuk el nektek, csak a családunk tud róla, ott is csak a szüleink és a testvéreink. Gondolom kérnem sem kell, hogy lehetőleg ne járjon el a szátok! Nem akarjuk nagy dobra verni, csak ha már muszáj lesz, addig is nyugtunk lesz a médiától.

Kristen csendben figyel minket. Felsóhajt.

-      Most nagyon görény vagyok, ha azt mondom, hogy nagyon irigyellek benneteket?

-      Már lassan félidős lennél nem? – néz rá Kellan megértően, Kris azonban csak bólintani tud.

Tom újabb sokkot kap.

-      El ne ájulj nekem! – nevet fel Kris, mire felröhögünk.

-      Úristen! Te gyereket vártál – majd mint akit elért a megvilágosodás, felnyög -  Csak nem azt mondod, hogy te csináltad! – mutat  Kellanra elképedten.

-      Nem Tom, – röhögi el magát Jackson -  az én voltam.

-      Mi van? – mered rájuk Tom elképedten. – Ti?

Sírva fakadunk a röhögéstől.

-      Így kelnek szárnyra a pletykák! – sóhajtok nagyot.

-  Szóval akkor újabb lagziba megyünk Molnárékhoz. – szólal meg Jackson. – Ashleyék jövő júniusban, ti mikor tartjátok a lagzit?

-      Nem jön hozzám! – nézek rájuk, mire elképednek.

-      Miért? – néz Kris Hannára kérdőn.

-      Nem azt mondtam, hogy nem megyek hozzád, – néz rám Boszorka mérgesen - hanem azt, hogy addig biztosan nem, amíg ki nem derül, hogy velünk marad-e.

-      Jól van gyerekek - szólal meg Sam is csöndesen – Magyar lagziba még úgysem voltam.

-      Hát én most majd leszek! – nevetem el magam, mire Tom a kezében tartott sörösüvegre néz jelentőségteljesen.

-      Na most van az, szerintem, hogy annyit ittam, hogy már tuti félre hallok. Az előbb mintha azt mondtad volna,  - mutat Hannára,-  hogy nem mész hozzá, - néz rám – Vagy valami elkerülte a figyelmem?

-       Nem kedves Tom, - nevetem el magam – Mindent egészen jól hallottál, Natti megy férjhez, Hanna testvére.

-      Az a kis vörös démon, aki Londonba veletek volt? – néz Hannára, aki vigyorogva bólint.

-      Úristen! – nevet fel Kristen – Anyukádék nem kaptak infarktust?

-      Képzelheted – válaszol a Boszorka – Februárban Natti bejelentette nekik, hogy férjhez megy augusztus végén. Én márciusban megismerkedem vele – mutat rám – majd július végén bejelentjük, hogy unoka van a láthatáron, mire kikombinálták, hogy akkor bizony még az idén nekünk is össze kell házasodni, mert nem lehet, hogy az unokájuk csak úgy jöjjön, hogy nem vagyunk házasok.

-      Ezt anyuék mondták – fűzöm hozzá.

-      Lényegtelen! – legyint Hanna, mire a srácok felnevetnek.

-      Lám – lám, - röhög fel Sam – még össze se házasodtak már beléfojtja a szót! Vigyázz öregem papucs leszel!

-      Ő soha! – neveti el magát Hanna, - Ő annál sokkal karakánabb személyiség, hogy belőle papucs legyen.

Felnevetek, és kihúzom magam.

-      Szóval, mi bejelentjük nekik, hogy nagy valószínűséggel csemeténk lesz, mire következő nap megjönnek  Zalánék, azzal Tokióból, hogy eljegyezték egymást.

-      Úristen! – neveti el magát Kris.

Aztán még vagy fél órát beszélgetünk kint a hűvösödő időben. Amikor Kellan felnevet. 

-      Nem azért mondom, Rob, de Hanna lassan állva elalszik! – mutat kedvesemre aki hozzám bújva pillog nagyokat rá.

-      Mindjárt  megyünk csak szólok Zalánéknak, hogy ne keressenek, mert elmentünk. – nézek rá.

-      Oké. – sóhajtja.

Gyorsan elintézem a hívást, Ők még maradnak, mert jól érzik magukat, a nővéreim sem jönnek. Mire elköszönünk mindenkitől,  a taxi is megérkezik. A szállodába érve, gyorsan lezuhanyozunk, és Hanna mint akit lelőttek elalszik.

Én még nem vagyok álmos, így felkelek, és elkezdem olvasni a forgatókönyvet amit Steph átküldött ma. De nem köt le,  lefoglalnak a ma illetve a napokban történt események.

Emlékszem visítva ugrott a nyakamba amikor megkaptuk a kulcsot. Gyorsan farmert tornacipőt rántottunk, és elszeleltünk új otthonunkat megtekinteni. Vigyorogva álltam be a garázsba, azzal a jóleső érzéssel, hogy már a mienk. Végigjártunk minden helyiséget, Hanna hirtelen kiszaladt a garázsba és a csomagtartóból elvarázsolt egy táskát, benne fóliával, és talán két doboz festékkel, hengerrel, meg esetekkel. Elképedve néztem, hogy mit művel. Leterített a fóliát a padlóra és csillogó szemmel magyarázni kezdett, hogy mit és hogyan képzel el.  

Most is elvigyorodom ahogy látom magam előtt a csillogó szemét, ahogy a földön ülve magyaráz. Aztán elkezdtük próbálgatni a hozott színeket. Nevetve néztük, hogy mit műveltünk. De ekkor már elkezdődött a vita. Kiakadtam amikor kijelentette, hogy ő fog festeni.

Elmondtam a véleményem, ahogy másnap is amikor forgatás után mivel nem találtam a szállodába, így a házhoz mentem.

Ott találtam az nővéreimmel, Nattival és Aslhleyval egyetemben a földön ülve trécselni. Persze megint összevesztünk sikeresen. De mindegy is, a békülés legalább édes volt. Azt sem bántam, hogy a vitánknak szemtanúi voltak.

Szórakozottan megnyitom a postaládámat emlékeim felidézése közben. Lizzy küldött nekem levelet? Kíváncsian felnyitom, és felnevetek amikor meglátom hogy mit küldött. A tegnapi festős képek!

Tegnap már forgatás után egyenesen a házhoz mentem. Nem tévedtem. Ott volt, akkor ért oda, mert még tiszta volt. Magamra rántottam az általa nekem vett festő overállt. Persze betoppantak a nővéreim is.  Hülyülni kezdtünk, aminek az lett a vége, hogy úsztunk a festékben. De lebirkóztam!  

Vigyorogva nézem újra a fotókat.

Mára azt hiszem már sikerült lebeszélnem az őrült tervéről, hogy ő fessen ki! Úgy látszik ő az a típus, akit észérvekkel nehezen ugyan de meg lehet győzni. Halkan megnyikordul az ajtó, mire felkapom a fejem.

Hunyorogva áll  tőlem nem alig pár méterre.

-      Hát te mit csinálsz itt a sötétben? – lépked felém, és nekem hevesen kezd verni a szívem ahogy egyre közelebb ér hozzám .

-      Nem tudtam aludni, így olvasni kezdem a forgatókönyvet amit Steph küldött át.

Megáll előttem, felülök, és magamhoz húzom. Arcomat a pocakjához szorítom, és nagyokat lélegzem az illatából. Szeretem nagyon ezt a lányt! Kuncog amikor puszilgatni kezdem, és felnyögök amikor a kezeit a hajamba túrja.

Arrébb húzódom, hogy letudjon dőlni. Ekkor észreveszi a képeket amiket Lizzy

átküldött. Villámgyorsan kattintgatni kezd, egy – egy képnél felkuncog. Imádom ezt a hangot.

Aztán csak összebújva hallgatjuk a csendet ott a kanapén. 

Így ér minket az álom.  

Nem tehetek róla, de ez a kép nagyon tetszik, így beteszem ide a végére!
Mint egy győztes tábornok! Hanna meg nőként, meg csak röhög rajta!
Jaj nagyon ügyes vagyok!  *hihihi*

78830.