72. fejezet: Költözés

Sziasztok!



Végre sikerült! El sem hiszem! Most azonban csak a fejezetet tudom feltenni, este jövök a komi válaszokkal is. Remélem tetszeni fog nektek a fejezet és nem szidtok nagyon.

Puszi!

Heni

Robert

-      Hála istennek ezt is letudtam már! – sóhajtok halkan, miközben Deant követem a kocsihoz. Felvettük az utolsó jelenetet is végre dobozban van.

Amikor elkezdünk egy-egy filmet szinte remegek belülről az izgalomtól, hiszen kihívás. Valamit meg kell csinálnom, valakit meg kell személyesítenem. Imádom ezt a munkában. Napról napra az adott feladatra koncentrálok, mindig csak azt a jelenetet látom, abba az adott részbe élem bele magam. Sokszor előfordul, hogy végeztünk már az adott napon, és nem tudok kilépni a szerepből, azon kapom magam, hogy a karakter fejével gondolkodom, az érzéseit érzem.  Ez egy furcsa meghasonult állapot.

Szerencsém van, hiszen most már sokadik alkalommal nagyágyúkkal tudok együtt dolgozni, olyanokkal akikről  pár éve még csak álmodozhattam, hogy látni fogom őket,nemhogy velük együtt dolgozni?

És itt egy újabb munka vége. Az eddigiekkel ellentétben, most nem jön elő az a furcsa hiányérzet, hogy holnap már nincs munkám, nincs feladatom. Máskor ilyenkor mindig napokig csak tétlenül kóválygok a szállodai szobámban.  Most azonban valami más lett, változott az eddigiekkel ellentétben. Most van nekem Hanna.  Most már tudom, hogy milyen az, amikor az embert várja valaki haza. Milyen az, amikor belépsz a lakásba, és nyakadba ugranak, hogy köszöntsenek, hogy össze – vissza csókoljanak, vagy éppen veszekedjenek, hogy hova tettem el ezt meg azt. Eddig mindig menekültem, ha vissza kellett menni a szállodába. Utáltam, mert egyedül voltam, mert a sok rajongó és papi miatt nem mehettem el még csak sétálni sem. Kint a forgatáson mindig húztam az időt, mert addig is emberek között voltam, és nem a szállodába 4 fal között. 

Most azonban már alig várom, hogy ott legyek.

Napok óta alig láttam. Ez az utolsó pár nap nagyon fárasztó volt. A hét elején vettük fel a záró részt, amikor elszabadulnak az állatok. Kimerítő volt. Két napig forgattunk, reggeltől késő estig. Mikor elmentem még aludt, amikor megjöttem már aludt. Felébreszthettem volna, tudom, de nagyon megviselik a rosszullétek, inkább hagytam aludni, csak álmában figyeltem. Telefonon rengeteget beszéltünk. Aztán volt egy nap szünetem, azaz csak lett volna, mert el kellett utaznom Timmel New Yorkba egy film miatt amit Cronennberg rendezne.

Tetszik, jó lenne megcsinálni.  

Hanna nem tudott jönni, mivel várnia kellett a szállítókat. Anyuék összepakolták pár cuccomat Londonban, és akkor küldték el, nem lehetett tudni, hogy mikor érkeznek meg a dobozokkal a szállítók, így neki maradnia kellett. Nehezen viseltem, hogy nincs velem. Pláne mivel már napok óta nem voltam együtt vele. Rettenetesen kívánom, de látszik rajta, hogy kimerült, fáradt, így félretettem –bár meg kell mondanom elég nehezen – a szexuális igényeimet.

Kissé átvariálták a forgatási rendet, így a múlt hét helyett tegnap meg ma forgattunk a szeretkezési jeleneteket, illetve azt, amikor ájultra verik a karakteremet. Tegnap Hanna kijött a forgatásra, mert alá kellett írnom valami papírt. Amikor meglátott majdnem megállt a szíve a  ragasztott sebeimtől.  Igaz az enyém is, amikor megéreztem az illatát. Legszívesebben ott és akkor letepertem volna! De voltak körülöttünk és neki is sietnie kellett vissza a házhoz, mert vártak rá, figyeltem ahogy lassan ballagott a parkolóba. Kaptunk pár perc szünetet, így elrohantam  utána a kocsimhoz, mivel azzal jött. Deannal beszélgetett. Majd amikor meglátott mosolyogva fordult felém. Nem érdeket akkor, hogy ki lát, és ki nem, megcsókoltam. Szerencsére nem vette észre senki.  Imádtam abban a rövidgatyában! Istenem most is harcra kész vagyok, pedig csak rá gondolok.  

Dejavum van!

Tegnap pont így ezekkel a gondolatokkal mentem hazafelé. Akkor is az járt az agyamban, hogy hazaérek, illetve a szállodába,  és a tárgyra térek azonnal! De tegnap már aludt, ma reggel meg hajnalban kellett kelnem, így csak egy puszit nyomtam a szájára.

Most azonban nem hagyom, hogy bármi, vagy bárki eltérítsen szándékomtól! Az tuti fix! Agyam a pikánsabbnál pikánsabb képeket vetíti elém. Mélyeket lélegzem, hogy lecsillapodjak.

-      Rob hány óra felé akartok vissza indulni? – fordul hátra Dean.

-      Nem tudom, a többiek úgy tudom, hogy 9-re mennek.

-      Most ½ 7 van. – néz az órájára.  – Legalább 30 perc az út az étteremig.

-      Figyelj, majd szólni fogok. Azt sem tudom, hogy a szállodába van-e  Hanna, azt meg pláne, nem tudom, hogy elkészült, vagy készül-e egyáltalán.

-      Mostanában mindig a háznál van nem?

-      De. Ha a szállodába nincs, akkor ott kell keresnem. – vigyorgom – lassan már ott is alszik.

-      Tényleg hogy álltok?

-      Az emelet már készen van, azzal végeztek a festők. Az alsó szinten most dolgoznak, de úgy tudom, hogy legkésőbb holnaputánra már végeznek. – elnevetem magam, mire Dean kérdőn néz hátra - Bár ha Hannán múlik, inkább ő is beáll, csak hogy előbb készen legyenek!  Arról is alig bírtam lebeszélni, hogy  ő álljon neki a festésnek.

-      Mikor költöztök?

-      Őszintén szólva, remélem a hétvégén. Bár bútoraink még nincsenek mindenhova, ugyanis vérre menő csatáink vannak. – vigyorgok rá – De élvezem!

-      Hát kardos egy leányzó az biztos! – nevet fel Dean – Azt már első pillanatra láttam!

-      Az! – vigyorgom, és felsóhajtok, amikor bekanyarodunk a szálloda elé.

Remek. Cirka 60 papi táborozik, ami meglepő, a megszokott 10-12-höz képest. Kérdőn fordulok Dean felé, hogy tud-e valamit, de csak a vállát vonja meg. Ami még meglepőbb, hogy ahogy meglátnak, megvadulnak. Jó megszoktam már, hogy állandó figyelemnek vagyok kitéve, de ez furcsa.  Szerencsére sokat próbált emberek veszek körül. A sofőr és Dean is érti a dolgát, így pillanatok alatt beérünk. Felvágtatok a szobánkba.

-      Hanna? – kiáltom amikor belépek. – Itt vagy?

Semmi válasz.

Nincs itthon! – vágom mérgesen a kulcskártyát az asztalra.

Ennyit arról, hogy megmutatom neki, hogy ki a férfi a háznál!  

Próbálom hívni, de ki sem csörög. Remek, megint elfelejtette feltenni töltőre a telefont!

Nem hiszem el ezt a nőt!

Miért nincs itthon?

Mi a büdös francnak mászkál el állandóan?

Berobogok a fürdőbe lezuhanyozom, és próbálok lehiggadni. Nehezen ugyan, de sikerül. Felöltözöm, és leülök olvasni, kisvártatva hallom, hogy csapódik az ajtó.

-      Rob? Hahó? Itt vagy?  - kényszerítem magam, hogy ne essek neki, számon kérve azt, hogy hol a büdös fenében mászkált már megint?

-      A hálóban vagyok! – felelem morcosan, kisvártatva hallom, hogy elindul a háló felé.

-      Szia! – mondja közben - Képzeld, készen vannak a festők! Jaj én úgy örülök! El sem hiszed! Olyan szép lett a lakás! Mindenhol fehér illetve tört fehér lett minden. Igazad volt! Sokkal jobb így!- vigyorogja, majd meglátja mogorva képemet, ahogy az ágyon laptoppal az ölemben felöltözve fekszem. – Mi van? – néz rám döbbenten. – Mi történt?

-      Nem történt semmi. – felelem kimérten, mire értetlenül néz rám.

-      Ha nem történt semmi, akkor miért vágsz ilyen mogorva képet? – lehajol, hogy egy puszit adjon. Megérzem az illatát, és kis híja, hogy nem vesztem el a fejem, amikor a puha szája hozzám ér.

-      Nem felejtettél el véletlenül valamit? – nézek rá kérdőn, amikor elhúzódik tőlem.

Összeráncolt homlokkal mered rám.

-      Úristen! Az after! – pattan fel, - Én elfelejtettem! Anyám mikorra kell odaérni? Hány óra van? Jesszusom Rob miért nem hívtál fel?! – fordul felém kérdőn, de válaszolni sincs időm, mert a szerkényhez lép, kivesz onnan egy ruhát, fehérneműt, és elrohan zuhanyozni.

Csak nézek utána. Legszívesebben utána mennék, és neki esnék ott a zuhany alatt!

De nem, már csak azért sem!

Miért nem volt itthon amikor én megjöttem?

Mi a szarnak kell neki állandóan a házban lennie?

Mérgesen bámulok magam elé.

Tudom, hogy nincs igazából okom arra, hogy így viselkedjem, mert nem csinált semmit. Egyszerűen nem volt itthon amikor megjöttem, de dühös vagyok és csalódott, mert nem így képzeltem az estét!

Elönti az agyamat a vér, amikor meghallom, ahogy elindítja a zuhanyt. Élénken magam elé tudom képzelni testének minden kis apró hajlatát, ahogy a víz folyik egyre lejjebb a bőrén, minden kis rést elérve, ahova most én szeretnék elmerülni. Már - már ott tartok, hogy nem érdekel semmi, és utána megyek! Ha elkésünk, hát elkésünk, de ekkor elhallgat a víz,  rövid motoszkálást követően a hajszárító hangját hallom.

Bassza meg!

Felpattanok, hogy megigyak egy üveg sört a bárszekrényből, de leesik, hogy nem bírja a szagát.

Na ezen még jobban felhúzom magam!

A büdös francba! – mormolom és idegesen a hajamba túrok.

Mély levegőt veszek. Nyugi, ne hisztizz! Megfogom a gépet és az ölembe teszem, le kell nyugodnom! Olvasni kezdek.

Ekkor kinyílik a fürdő ajtaja. A hangra felkapom a fejem és megfagyok! Ott áll előttem, egy szürke testhez simuló mini ruhában. Melle izgalmasan domborodik, szinte kiszárad a szám a látványától. Haja nagy és sűrű hullámokban omlik a vállára és a hátára. Szolid smink van rajta. Nem kapok levegőt, a látványtól, a vágy áramütés szerűen hullámzik át rajtam!  Felnyögök.

-      Mi van? – néz rám értetlenkedve – Mi van veled Rob? Megsértettelek, vagy valaki megbántott? Alig szólsz hozzám! Mi van?

-      Nincs semmi csak elfáradtam, - válaszolok rekedten – szeretnék ezen az estén is túl lenni, hogy végre pihenhessek! – motyogom.

Elindulok felé, meg kell csókolnom! Muszáj! De ekkor csörögni kezd a telefonom! 

-      Bassza meg! Nem hiszem el! – a hívót meg sem nézve veszem fel a ketyerét.

Francis az, kérdezi, hogy mikor jövünk, mert már csak mi hiányzunk és hoznák a vacsorát.

-      Indulunk azonnal! – felelem mogorván, és az értetlenül álló Hannához lépek. Magamhoz rántom, és szenvedélyesen a szájára tapadok.

Hanna

Sietek, mert látom, hogy morcos valamiért. Kapkodva zuhanyozom,  és szárítom meg a hajam. Mi a fene baja lehet? Nem értem! Nem mondtam, vagy tettem semmit, vagy legalább is nem emlékszem rá. Gyorsan magamra rángatom a ruhámat, majd feldobok egy szolid sminket is. Nem szeretem magam erősen festeni.

Nagy levegő és kilépek.

Az ajtó nyikorgására felkapja a fejét, és levegőt is elfelejt venni. A szeme elsötétül a vágytól.

Na a levegő az én tüdőmbe sem áramlik könnyen, amikor látom, hogy felpattan és elindul felém. Tekintetünk egymásra tapad, nagyot nyelek, pár méter választja el tőlem, amikor megszólal a telefonja. Morcosan morran bele, de a szemeit le nem veszi rólam. Minden sejtem bizsereg ettől a tekintettől. Valamit mond a hívónak, majd a készüléket a kanapéra dobja és magához ránt. Szenvedélyesen tapad a számra. Kezei a fenekemet simogatják, miközben, szinte felfal. Érzem férfiasságát a hasamnak nyomódni, és ekkor világosság gyúl az agyamba! Rájöttem, hogy mi baja van! Belemosolyodom a csókunkba, és a tarkóját kezdem simogatni, hiszen tudom, hogy ettől megvadul szinte. Kezem egyre lejjebb halad, mígnem elérem a nadrágja derekát. Megérintem forró bőrét, és villám gyorsan megragadom nadrágon keresztül a lényeget. Lélegzete elakad, amikor megérzi érintésem, és egy rekedt mély hang tör fel a torkából. Tekintete felfal, de keze és szája sem tétlenkedik. Nyelvével a terhességtől amúgy is érzékeny mellbimbóimat simogatja, miközben kezei ruhám alját tolják egyre feljebb és feljebb, mígnem megérzem kezét a nőiességemen. Átölel, és a kanapé felé hátrálunk.

Lerogy rá.

Elhúzódik kicsit tőlem miközben nadrágját bontogatom kapkodó mozdulatokkal, hogy kézbe vegyem.  Kinyomja a hasát, felém kínálja magát. A szeme ködös a vágytól. Megragadom, és ujjammal a hegyét kezdem simogatni, felmorran, elrántja a kezem.

-      Ülj rám! – morogja rekedt, de parancsoló hangon.

Szavai és hangja hatására megborzongok, nem kapok levegőt, de engedelmeskedem. Fölé térdelek és felnyögök, amikor megérzem bejáratomnál, ahogy kutató ujja végigsimít rajtam ellenőrizve, hogy készen állok-e, majd ujjait felváltja pénisze. Párszor végigsimít vele szeméremajkaimon, majd belém hatol. Nem gyengéden, nem finoman, hanem vadul, kicsit durván.

Zihálni kezdek, ez új így még soha nem viselkedett velem! Vadul mozog, miközben próbálom lökéseit visszaadni, vele együtt mozogni, keze a hajamba vándorol, belemarkol és hátrafeszíti úgy, hogy fáj, miközben fogaival mellbimbóimat harapdálja.  Felsikoltok fájdalmasan, amikor a szenvedély hevében kicsit ráharap, de a fájdalom kiváltja a világ végét és robbanok. Hallom, ahogy ő is felnyög, majd lazul szorítása, és a mellemre hajtja a fejét. Zihál. Én sem kapok rendesen levegőt.

Lassan tisztul fel a tekintete. Magához szorít, de elhúzódom tőle, mert pólója dörzsöli érzékeny mellbimbóimat.

 Szeme elsötétül és kérdőn néz rám, majd lejjebb siklik a tekintete. Felszisszen.

-      Bocsáss meg! Úristen ezt én csináltam?! – érint meg fogai nyomát. – Jézusom! – vörösödik el a feje – Hanna ne haragudj!

Felnevetek.

-      Dehogy haragszom! Nagyon finom volt! Furcsa, de finom! – csókolom meg sóvárgó, bűnbánó fejét.

-      Bocs nem tudom, hogy mi van velem, de teljesen megvadultam tőled, én . . én nem szoktam ilyen durva lenni! – néz a szemembe.

-      Nincs semmi! – mosolygok miközben lekászálódom róla, és elindulok a fürdő irányába, hogy rendbe szedjem magam. De elkapja a kezem, és magához szorít. Felszisszenek, ahogy az érzékeny testrészem a pólójához ér.

-      Hanna! – néz rám aggódón.

-      Nyugi, - nevetem el magam, - csak tudod a terhességtől kicsit érzékenyek, és most  a pólód is irritálja.

-      Biztos?

-      Biztos! De engedj most, mennem kell, mert indulnunk is kellene. – fordulok el tőle.

Gyorsan a fürdőbe vonulok, megmosakszom, kiigazítom a sminkem. De kényelmetlenül érzem magam. Muszáj lecserélnem a melltartómat! Ez a csipke csodaszép, de nagyon irritál!

A nappaliban álldogál, és felém néz, amikor kirobogok, és mellette elszaladva a hálóba robbanok be.

-      Robert! – kiálltok ki, mire fél másodperc sem telik el már be is lép.

-      Itt vagyok! Mond!

-      Légyszives húzd le a ruhámon a zippzárt! Kicsit megizzadtam és nem tudom lehúzni.

-      Át akarsz öltözni? Nem azért, de nagyon vadító vagy ebben a ruciban! – simul hozzám hátulról, miközben a keze a pocimat simogatja, és szája a nyakamon kalandozik. – Nagyon szexis kismama vagy.

-      Átöltözni nem akarok, csak a melltartót kell lecserélnem – suttogom, mire megáll a nyakam csókolgatása közben és megfordít.

-      Tehát mégis csak fáj! – néz rám bűnbánón.

-      Igen, de nem az miatt, ami az imént történt, hanem egyszerűen nem bírom elviselni, most ezt az anyagot. Irritál a csipke és fáj!

Merőn néz a szemembe, nyugodtan viszonzom a pillantását. Nagyot sóhajt, majd mögém áll és segít lehúzni a ruhát derékig. Felkuncog, mire visszanézek rá.

-      Ebben bármikor szívesen segítek! – vigyorogja, és leül az ágyra.

-      Nem mennél ki, amíg átöltözöm? – fordulok felé.

-      Nem. – válaszolja vigyorogva. – Nézni akarom!

-      Rob!

-      Nem!

Nagyot sóhajtok, és keresgélni kezdek a fehérneműim között. Nem egy gyönyörű darabom van, de szinte mindegyik csipkés és hasonló anyagból készült, mint az ami rajtam van. Türelmetlenül sóhajtok fel.

-      Mi a baj? – kuncogja mögöttem.

-      Az, hogy itt van egy csomó szebbnél – szebb cucc, és nem tudom hordani őket! Az van! – kotorászok tovább, mire végre kezembe akad egy sima alkalmasnak tűnő darab.

Jólesően felsóhajtok, amikor felveszem. Végre nem bök, nem szúr, nem szorít. Viszont push-up. Rob feje majd szétszakad a nagy vigyorgásban, amikor felhúzom. 

-      Anyám! – nyög fel, amikor a ruhán felhúzza a villámzárat és felé fordulok. – Basszus nincs valami inged? Mindenki őket fogja egész este bámulni! 

Felnevetek, bolond lennék bármit is felhúzni!  Nézze csak! Csörögni kezd a telefonja. 

-      Indulni kell! – nyög fel – Pedig most inkább itt maradnék, hogy megvizsgáljam őket, hogy nem okoztam-e maradandó sérülést?! – simít végig a cicijeimen óvatosan.

Lemegyünk a lifttel az alagsori garázsig. A liftben szerencsére nem száll be mellénk senki. Átölelve tart, és én boldogan simulok hozzá. Vigyorogva figyeli a fényesre polírozott ajtón képmásunkat. Szeme sokszor téved a dekoltázsomra. Érzem, hogy mocorogni kezd lent valami. . . Felnevetek, mire szemembe néz,  vigyorogni kezd, és megcsókol. Szerencsére leérünk, mielőtt még a liftben esnénk egymásnak.

 Az autó felé sétálunk. 

Dean elismerő tekintetét bezsebelem. 

-      Dögös vagy Hanna! – nevet fel, mire Rob felháborodva néz rá, ő pedig kiröhögi. – Ami szép az szép Főnök! 

Csendben ülünk a kocsiban az étteremig. Robert szórakozottan simogatja a kezemet. Amikor kiszáll, egyből lecsapnak rá páran, akik megtudták, hogy hol tartja a stáb az aftert. 

Én bent maradok még a kocsiban, John a sofőr tesz velem egy kört, majd csendben kiszállok az autóból. Megszokott taktikánk ez. Nem nagyon szokták figyelni a rendszámot, és a sofőrrel sem szoktak foglalkozni. Ezzel a plusz körrel, elérjük, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy együtt jöttünk. A rajongók most mással vannak elfoglalva, rám senki sem figyel. Gyorsan belépek az étterembe, azonban két kredenc az utamat állja, nem akarnak beengedni. Idegesen keresem szememmel Robertet, aki szerencsére gyorsan elő is kerül, és belépünk. Bezsebelek pár elismerő tekintet. Robert azonban csak cöttög mellettem.

-      Basszus! Na, nem! Valamit tényleg fel kellett volna húznod! – dörmögi.

-      Képes lennél minket megfosztani egy ilyen látványtól! – áll meg mellettünk nevetve Francis.

-      Képes. – morogja ő, mire felnevetek, de azért elcsípek egy büszke pillantást.

Kellemesen telik az este. A vacsora után beszélgetünk Reesevel egy csendes sarokba húzódba. Nevetgélünk.  Jól érzem magam, Reese mesél, amikor megáll mellettem Rob, és átölel. Kolléganője egy pillanatig figyelmesen néz bennünket, illetve Rob hasamon nyugvó kezét, és mindent tudón mosolyog.

-      Meg kell, hogy mondjam, nagyon jól mutattok együtt! – nevet fel, mire jól eső érzés kerít hatalmába.

-      Tudom! – vigyorogja Rob – Bár én csak kísérő vagyok a hölgy mellett. – bókolja, mire elpirulok.

-      Robertem kisimultál! – neveti el magát, és átható tekintettel mered Robra. – Tudod két napig elég hisztis volt! – mutat a mellettem álló kedvesemre. – Nem lehetett vele bírni, morgott mindenen.

-      Csak azért, mert előjött az allergiám! – közli magyarázkodva.

-      Nem is tudtam, hogy allergiás vagy! – fordulok felé.

-      Én sem – vigyorogja, - de amikor Reesen az az átok szőke paróka volt mindig tüsszögtem, és  folyni kezdett az orrom. Ha nem volt a közelembe akkor nem volt semmi bajom, ahogy azonban a közelembe ért, végem volt.

-      Szóval allergiás lettél rám! – neveti el magát Reese aranyosan.

-      Nem rád csak a parókádra. – vigyorog idiótán.

-      Most képzeld el. – fordul felém – Intim jelenetet kell felvennünk, romantikus, félhomály, tompa fények, vetkőztetjük egymást, végig simít rajtam, és akkor félrefordul és tüsszent egyet. – kacag fel Reese – Francis már a haját tépte az idegtől a sokadik alkalom után!

-      Nem tehettem róla – mentegetőzik Rob. – De irritált!

-      Persze így forgasson veled az ember romantikus filmet! A film egyik csúcspontjának számító résznél vagy szipog, vagy tüsszög a férfi főszereplő! – vihogja.

-      Nők! – sóhajt fel, amikor meglátja, hogy én is nevetek. 

Jól érzem magam   egészen addig, amíg meg nem áll mellettem a filmen Gradyt alakító Richard Brake. Enyhén szólva ittas.

-      Á Mr. Pattinson! – röhögi és hátba veregeti Robot, aki éppen egy üveg kólát szorongat. Most tűnik csak fel, hogy egész este nem ivott, csak üdítőzött.

Hálás tekintetet vetek rá. Annyira szeretem!

–     Ne ilyen lónyálat iszogass! Gyere, meghívlak egy igazi piára. Ez gyerekeknek való! – röhögi felém fordulva Robra mutogatva Brake. És ekkor megcsap a lehelete. Felfordul a gyomrom. Érzem, hogy elsápadok.

-      Nem Richárd köszönöm nem kérek! – fordul felé Rob, udvariasan, és elenged, hogy a hevesen mutogató  és hőzöngő pasit leszerelje.

-      Bocsánat! – motyogom halkan Reese felé fordulva – De nekem most el kell mennem a női részleg felé.

Figyelmesen néz rám, nem szól semmit, csak bólint.

Robert még mindig Richardot próbálja leszerelni kevés sikerrel. Igyekszem mélyet lélegezve nyugodtan lépkedni a WC felé. Nem akarok feltűnést kelteni. Istenem! Nem akarom ezt! Miért kell nekem mindenhol rosszul lennem?

Belépek, és nem törődve a kérdő, kíváncsi tekintetekkel, amivel méregetnek, egy fülkébe rohanok…

Mélyeket lélegzem, igyekszem az újból és újból rám törő rosszullétet leküzdeni. Viszont látom a vacsorám. Zihálni kezdek, és sírva fakadok.

-      Hanna? Itt vagy? – hallom meg Robert hangját.

Mit keres ez itt? Ez a női WC!

-      Kérlek hagyj most! – nyöszörgöm. – Mindjárt jobban leszek! Kérlek, menj ki! Nem akarom, hogy így láss! 

-      Oké! Kint megvárlak. – sóhajtja – Biztos, hogy jól vagy?

-      Igen! – motyogom – Kérlek!

-      Rendben.. – sóhajtja és hallom, ahogy az ajtó kattan egyet. 

Mély levegőt veszek.

Szerencsére nem jön újabb roham, de minden tagom, porcikám remeg. Kimegyek a mosdókhoz, és hideg vizet folyatok a csuklómra, hogy próbáljam magam kicsit hűteni. Meg kell támaszkodnom, mert úgy érzem, összeesek. Ekkor nyílik újból az ajtó, Reese lép be.

-      Jól vagy? – néz rám mosolyogva, látom a szemében, hogy tudja, de nem szól semmit. – Robert küldött be, hogy megnézzem, rendben vagy-e.

-      Igen! – varázsolok egy nem túl meggyőző vigyort az arcomra, -  mindjárt megyek mond meg neki.

-      Rendben. – mosolyogja és elindul kifelé.

-      Reese! – szólalok meg halkan, megtorpan és  kérdőn néz vissza rám – Köszönöm! – suttogom.

-      Ugyan kérlek nincs mit! Én nem láttam semmit! – közli, majd mosolyogva kilép.

A tükörbe meredek. Sápadt vagyok, szemeim beesettek, fáradt vagyok, és úgy érzem, hogy mentem összeesek. Mély levegőt veszek, rendbe szedem magam, és kilépek. Ott áll a falnak támaszkodva, és kutatón mered rám. Hozzá lépek, és ő átölel.

-      Gyere, hazamegyünk! – mormolja.

-      Én elmegyek, te még maradj nyugodtan.

-      Én is fáradt vagyok.  – vigyorog rám – Két nap szex, kikészített!

-      Te szájhős!  - nevetem el magam.

-      Na, gyere te boszorka! – ölel át. – Menjünk.

Elköszönünk mindenkitől. Persze többen marasztalnak még bennünket, de Rob hárít azzal, hogy fáradt ő is. Erre aztán kapjuk a megjegyzéseket, de csak nevet rajta.

Én megyek ki először, szerencsére nem vagyok elég érdekes a nézelődők számára, beszállok az autóba, teszünk egy kört, majd újból beállunk és Robert pár perc, és jó pár kiosztott aláírás és fénykép után beszáll mellém. Magához húz, jól esőn simulok hozzá, élvezem az illatát. Átölel, és szórakozottan játszik a hajammal.

A szobánkba érve, csak arra van erőm, hogy lerángassam magamról a ruhákat, és pizsibe bújva bevetődjek az ágyba. Félálomban még érzem, ahogy besüpped mellettem az ágy, de olyan fáradt vagyok, hogy amint párnát ér a fejem már alszok is.

Robert

-      Úristen! – nyög fel Hanna és rohanni kezd.

Tétován, kómás fejjel nézek utána.

Istenem! Én már kikészültem volna az biztos! Rendelek egy nagy kancsó narancslevet, és mint egy nagy rakás szerencsétlenség megállok a nappali közepén. Pár perc után nyílik a fürdő ajtó, és megjelenik.

-      Felkeltettelek? – néz rám könnyes szemekkel.

-      Már amúgy is ébredeztem – legyintek, és átölelem.

-      Bocsánat! – suttogja és sírva fakad.

-      Ugyan! – legyintek, és simogatni kezdem a haját. – Jól vagy? – nézem a sápadt arcot.

-      Aha! – motyogja – Csak nem tudom, hogy meddig bírom! Kikészítenek az állandó rosszullétek! Van úgy, hogy egész nap semmi bajom sincs, aztán elég csak megéreznem egy illatot, és végem van!  - suttogja – Állandóan fáradt vagyok, mindig aludnék.

Megszólalnék azonban kopognak, és a pincér behozza a narancslevet, majd villám gyorsan távozik. Boszorkámnak nyújtok egy pohárral, amit átvesz, és hálásan néz rám, miközben elkortyolja. Alig áll a lábán.

-      Gyere, - húzom magam után – még csak hajnali 5 óra van. Lefekszünk és alszol még egy jót.

-      Ébressz fel légyszives, legkésőbb 8 órakor. Rengeteg dolgunk van még ma. El kell mennünk bútorokat venni.

-      Majd szépen elintézünk mindent nyugi! – húzom magamhoz, és miközben simogatom a haját, figyelem, ahogy elszenderedik.

Jár az agyam. Nem tudok aludni, csak őt figyelem, ahogy halkan szuszog. Hirtelen csörögni kezd a telefonom. Felpattanok, hogy nehogy felébredjen, és kivágtatok a nappaliba.

Tom az.

-      Na helló kis apám! – röhög fel – Azt hittem már fel sem veszed!

-      Aludtam volna még Tom!

-      Bocsi! Na figyelj azért hívlak, mert jó lenne veled összefutni! Nincs kedved valamikor a nap folyamán találkozni valahol?

-      Nem tudom Tom, mára terveztük be, hogy megvesszük a hiányzó bútorokat, sokszor van rosszul, nem akarom magára hagyni. De tudod mit? Ha nem zavarnak a doboz hegyek, akkor gyere, vagy gyertek el Sammel a házhoz.

-      Oké! Úgyis kíváncsi vagyok a kéglidre.

Ebben maradtunk. Szórakozottan tekintek ki az ablakon, amikor két vékony kéz ölel át. Elmosolyodom, és megcirógatom.

-      Miért keltél fel? Még alhattál volna. – fordulok meg és szorítom magamhoz a Boszorkát.

-      Nem tudtam aludni. Jár az agyam folyamatosan. Sok dolgunk van ma. – sóhajtja.

Beesettek a szemei, és sápadt.

-      Nem lenne jobb, ha ma pihennél?

-      Édes vagy, de minden reggelem így kezdődik. 1 max 2 óra múlva semmi bajom nem lesz. – sóhajtja.

-      Biztos?

-      Aha.

-      Oké, akkor lépjünk a tettek mezejére! – sóhajtok nagyot.

Hanna

-          Nem hiszem el? Már megint hova a jó istenbe tűnt el? – nézek körül az áruházban. – Komolyan mondom, hogy olyan, mint egy kisgyerek, akit állandóan figyelni kell, mert egy pillanat alatt felszívódik! – morgom magamban.

-          Hanna! – szólal meg hirtelen a hátam mögött. – Ez hogyan tetszik neked? – mutat a mellette lévő ágyra, ami borzalmasan fest.

-          Ne már Rob! Bőrkanapét akarsz venni?

-          Miért? – néz rám értetlenkedve.

-          Basszus ráizzad a feneked! – nevetem el magam. – Ráülsz, és odaragadsz!

Meglepődve néz rám.

-          Nem semmi egy nőszemély vagy! – neveti el magát, miközben elgondolkodva nézi a kérdéses kanapét. – De igazad van.

Elindul felém, és figyelmesen néz.

-          Jól vagy? – simít végig az arcomon.

-          Aham. – válaszolom bőbeszédűen, nem merek rá nézni. Szégyelem magam, így lehajtom a fejem, minta a bőrminták kötnék le minden figyelmem.

-          Aha, látom! – neveti el magát, és felemeli a fejemet, hogy az arcába nézzek. – Sápadt vagy még mindig. Tényleg jól vagy?

-          Jaj Rob, ne kérdezgesd már 2 percenként! – morranok fel mire megbántottan néz rám – Bocsánat! Csak kicsit ingerült vagyok mostanság.

-          Hát azt észrevettem! – kacsint rám. Átölelne, de itt a nagy nyilvánosság előtt nem lehet.

-          Ne haragudj, kikészítenek a rosszullétek. – sóhajtok nagyot. – Éhes vagyok, de nem merek enni, mert minden kijön belőlem, és fáj a fejem! – és szeretnék hozzád bújni, de nem lehet, teszem hozzá magamban. 

Lassan sétálunk a bútorok között, amikor meglátom azt, amit keresek. Robra nézek, és látom, hogy ő is azt a garnitúrát nézi, amit én. Felnevetünk, és arra vesszük az irányt. Leroskadunk rá, mivel ki kell próbálni, hogy elég kényelmes-e.

Aztán persze lecsap ránk egy eladó. Ontja magából az információkat.

-          Kérem uram! –szólal meg Rob – Megtenné, hogy egy kicsit magunkra hagy? Meg kell beszélnünk pár dolgot.

A pasi egyetlen szó nélkül távozik.

-          Neked tetszik? – néz rám Rob.

-          Igen, de nem fehérben. – válaszolom, - Én inkább bordót, vagy terrakottát tudnék elképzelni. – mutatok a kezemben lévő anyagmintára.

-          Nekem az a szín nem tetszik, - fintorog. – Inkább ez. Ez kicsit férfiasabb – mutat a kezében lévő mintasálon a zöldre. 

-          Zöldet szeretnél? – nézek rá kérdőn.

-          Aha, szerintem nagyon jól mutatna a lenti nappaliban, a felső szintre meg vehetnénk másik árnyalatot.

-          Figyelj? – nézek rá – Mit szólnál, ha lentre vennénk ez mellé még két barna fotelt, mondjuk mogyorószínű szőnyeggel, és pár színes párnával feldobnánk az egészet. A felső szintre meg jó lenne szintén ez a szín, de oda kicsit élénkebb színű fotelek mennének? Ezekhez például mit szólsz?  mutatok a két másik színre.

-          Oké. De lentre akarok egy plazmát is.

-          Tőlem. – vonok vállat – Én lentre még gondoltam, hogy az ajtóval szembeni részre kéne egy bárpult pár bárszékkel, mit szólsz hozzá?

Meglepetten mered rám,

-          Én ilyenekre gondoltam – nyomok a kezébe egy katalógust, vigyorogva nézi. 

-          Oké! Ezt már szeretem! – vigyorogja és lapozgatni kezd.

Ekkor megjelenik az előbbi eladó. Megállapodunk a színekben, szerencsénkre van is raktáron mindenből, amit kérünk. Boldogan, megkönnyebbülve  ölelem át Robert nyakát, akkor  ezzel is megvagyunk. 

Felkászálódunk és indulunk tovább.

-          Most jön a lényeg! – vigyorogja, amikor a franciaágyak felé vesszük az irányt. – Fontos, hogy strapabíró legyen! – nevet fel, én pedig majdnem elsüllyedek, amikor a hátunk mögött állók elnevetik magukat. Rob, csak kacsint egyet rájuk. – Miért most nincs igazam?

-          Jesszusom Rob! Holnap ezzel lesz tele a sajtó! Eddig nem hívtad fel magadra a figyelmet! De most sikerült.  – motyogom halkan.

De ő csak mosolyogva fordul a mögöttünk álló pár felé. Nevetgélek, így én inkább a kiegészítők felé veszem az irányt. Elmerülök, a párnák, terítők, képek kavalkádjában, amikor megáll mellettem.

-          Na leszerelted őket? – fordulok felé nevetve.

-          Le. Jó színe van! – mutat a kezemben ölelgetett bordó párnára – Bár most szívesebben lennék a helyében! – vigyorogja, mire elnevetem magam. 

-          Bolond!

-          Figyelj Boszorka! – lép mellém, - Láttam egy nagyon jó garnitúrát nézd meg! – nem zavartatja magát, és  kézen fog, maga után húz. – A hálóba gondoltam, jól mutatna, és elég strapabírónak tűnik!

-          Nekem is tetszik! – szólalok meg miután alaposan szemügyre vettem a kérdéses darabot. – Oké!

Gyorsan ezt is megrendeljük. A vendégszobákba is veszünk ágyakat. Aztán átmasírozunk a kerti bútorokhoz. Ott is egyből megtaláljuk amit mind a ketten eltudunk képzelni, mind a teraszra, mind pedig a medence köré. Elégedetten nézünk egymásra, amikor végeztünk.

-          Figyelj szépségem! – húz magához, amin megdöbbenek, és próbálok elhúzódni - Most szépen elmegyünk ebédelni, aztán délután visszajövünk, és megvesszük amit még kell. De most kifáradtam!

Ebben maradunk, de nem a szállodába megyünk, hanem a házhoz. Én már automatiusan arra felé veszem az irányt. Rob csak nevet rajtam.

-          Egészen jól kiigazodsz már a városban!

-          Sokat mászkálok, igaz mindig van valaki a nyomomban, de igyekszem nem foglalkozni velük.

-          Őszintén szólva, meglepően jól kezeled a dolgokat. Azt hittem, hogy nehezebben fogsz beleszokni. – néz rám figyelmesen.

-          Csak azt hiszed, hogy megszoktam. Minden alkalommal, amikor kilépek az ajtón, összeszorul a gyomrom. – sóhajtom – Nehezen tudok bárhova menni, főleg most, amikor mindentől rosszul vagyok! De mindent a cél érdekében! – mosolygok rá, miközben feltárul a garázsajtó. Beállok és kiszállunk.

-          Gyere körbenézünk! – húz maga után Rob. – De előbb rendelünk valami kaját. A pizzától nem leszel rosszul? – néz rám kérdőn.

-          Majd kiderül. – felelek szórakozottan.

-          Remek! – neveti el magát. – Én már meghaltam volna.

-          Mi nők sokkal szívósabbak vagyunk! – mosolygok rá, de a legnagyobb meglepetésemre csak egyetértőn vigyorog, majd kutatón körbenéz lent.

-          Jesszusom mennyi doboz! Mi a jó isten ez a sok minden?

-          Anyudék küldték át a cuccaid egy részét, az én anyukám is dobozolt rendesen, meg hát én is vásároltam ezt + azt a konyhába, meg mindenhova! – felelem.

Amíg várunk a kajára körbe nézünk, beszélgetünk, hogy mit hogyan képzeltem, mit hova szeretnék. Sok mindenben egyet értünk, hasonló az ízlésünk. Kisvártatva csengetnek. Robert megy ajtót nyitni, majd megjelenik egy óriás pizzával a kezében.

-          Te ezt mind megfogod enni? – meredek rá.

-          Nem ezt ketten fogjuk elpusztítani!  - vigyorog rám – Legalábbis remélem, meg ezt is! – húz elő a háta mögül egy üveg pezsgőt. Még mielőtt megszólalhatnék, azért hozzáteszi – Alkoholmentes! Vigyázok rátok!

A szavai hallatán végtelen gyengédség tölt el, könnybe lábad a szemem, meglepetten néz rám.

-          Most mit mondtam? – kérdezi, de nem szólok semmit, csak átölelem és megcsókolom.

-          Semmit! Szeretlek!

Értetlenül néz rám, majd elvigyorodik, leülünk jobb híján a földre és enni kezdünk. Talán soha nem esett még ilyen jól egyetlen falat sem, mint most ez a pizza. Beszélgetünk, mesél az utolsó napokról a forgatáson. Imádon hallgatni a sztorijait! 

Elálmosodom, hirtelen tör rám a fáradság, ő meg aggódva néz rám, amikor megjegyzem, hogy csak álmos vagyok, elmosolyodik. Felállok és a kuckóm felé veszem az irányt.

-          Hova mész? – jön utánam.

-          Lefekszek! – közlöm vele.

-          Itt? – néz körül, - De hol?

-          Hát itt! – nyitok be az egyik jövőbeni vendégszobába lent, ahova becipeltünk pár napja Ashleyvel már egy matracot, van párnám és takaróm is. – Sokszor rám tör a fáradtság nap közben, így múltkor Ashleyvel vettünk egy ágybetétet, ki is szállították még az nap. A keret holnapra jön meg. Ezért mondtam ma délelőtt, hogy ebbe a szobába nem kell még ágy sem. – magyarázom.

-          Te itt aludtál, amikor festőkkel volt tele a ház? – néz rám kiakadva.

-          Igen..

-          Te eszednél vagy? És ha rád támadnak?

-          Robert nem támadtak rám, és az ajtó is zárható. Nyugi! Egyébként meg két idős férfi és a fiaik dolgoztak itt. – teszem hozzá.

-          Akkor is! – morog, de tudom, hogy hogyan szereljem le. Lassan gombolom ki az ingemet. Nagyot nyel, ahogy figyeli mozdulataimat. Rá kacsintok, mire elvigyorodik.

-          Azt hittem álmos vagy! – kuncogja, majd hozzám lép, átölel,  és a számra tapad.

Kapkodó mozdulatokkal veszem le róla a pólóját, ő pedig megszabadít a melltartómtól, jólesőn nyögök fel, amikor megérzem érzékeny területemen a kezeit és a száját. Pillanatok alatt megszabadulunk a további fölösleges ruhadaraboktól és veszünk el egymásban.

Óvatos cirógatásra ébredek. Álmosan nyitogatom ki a szemeimet. Robert hajol fölém és mosolyog.

-          Ébresztő Csipkerózsika! – suttogja – A herceged unatkozik, és rengeteg dolgunk van még.

Felkászálódunk, és csókok közepette, felöltözünk majd újból vásárolni indulnunk.

Amikor is megszólal a telefonom. Zalán keres. Vigyorogva veszem fel.

-          Szia Tesó!

-          Szia Szépségem! Hogy vagytok? – vigyorogja.

Nagyot nyelek, mindenki elfogadta a kérésünket a családban, és nem célozgat arra, hogy terhes vagyok. Mindenki, csak ő nem. Robert csak kuncog mellettem a kocsiba, mivel kihangosítottam a készüléket.

-          Hol vagytok? Nincs kedvetek találkozni?

-          Hát éppen most megyünk  a Searsbe. Ments meg! – vigyorogja Rob – Zalán a húgod kikészít!  - felháborodottan  oldalba vágom!

-          Ezt most miért mondod? Most sem én akartam jönni! – nézek rá szemrehányón.

-          Figyelj, mi elmegyünk sörözni addig a csajok meg vásárolnak! – ötletel Zalán – így megszabadulunk mind a ketten a sárkányoktól!

-          Nagyszerű ötlet! – vigyorog mellettem az áruló – De várj nem lehet, a mellettem ülő nőszemély nagyon csúnyán néz rám! Inamba szállt a bátorságom! De jó is lenne, ha jönnél legalább segítenél a műszaki cikkeknél!

-          Nem kell győzködnöd! – kap az alkalmon a bátyám, - Szerintem 20 perc és mi is ott vagyunk.

Kisvártatva megérkezünk. Rob eltötyörög a parkolással. Vigyorgok, hiszen látszik, hogy szándékosan húzza az időt.

-          Szívem így biztos jó lesz? Szerintem még 1 – 1 ½ centivel arrébb állhatsz!

-          Hanna fogd be! Ha lehet ne idegesíts! – förmed rám, mire megsértődök.

Mi az, hogy fogjam be? Kiszállok az autóból, meg sem várom és elindulok befelé, jön ha akar! Basszus az sem érdekel, ha ott alszik az autóban! Pukkanjon meg! De ekkor mellém lép, és nem törődve a parkolóban lévőkkel átkarol, én azonban elhúzódom, nevetni kezd.

-          Na mi van duzzogunk? Duzzogunk? – vigyorogja.

Felé fordulok,

-          Robertem drágám! Jobb kéz középső ujj vigyázzba áll, a többiek alszanak! – megdöbben, - magyarul kapd be! - én meg bájosan vigyorgok rá, miközben közel áll a halálhoz.

Legnagyobb szerencséjére megjelennek a bátyámék, amit nem látok csak érzékelem, mivel a hátsómba csíp.

-          Au! – nyögök fel, és fordulok felé – Normális vagy?

-          Én igen! – vigyorogja Zalán – Neked mi bajod van?

-          Jelenleg hárpiát alakít! – böki oda Rob.

Megint elfut a méreg! Basszus nem én kezdtem! Ő förmedt rám! Gyilkos tekintetet vetek rá. Felröhögnek.

-          Na jó elegem van belőletek! – csattanok fel és elindulok. Remegek az idegtől, csak nyelem a könnyeimet. Hogy lehetnek ilyen bunkók? Ashely nevetve lép mellém.

-          Jaj, Hanna, ne foglalkozz velük, csak húznak! – rá pillantok, mire meglátja a könnyeket a szemembe. – Nehogy már sírva fakadj ezen!

Nem érdekelnek! Mindegyiket hátrahagyva berobbanok az áruházba, és egyenesen a WC felé veszem az irányt. A sírás fojtogat. Nem nézek se jobbra, se balra, csak megyek előre. Szerencsémre senki nincs éppen bent, így berobbanok az első fülkébe és elbőgöm magam. Remek! Még pzs sincs nálam! Feltudnék robbanni az idegtől! Nagy levegőt veszek, és próbálom magam lenyugtatni. Hallom, hogy nyílik az ajtó, motoszkálnak, de nem törődöm vele. Nagy nehezen lenyugszom. Két mély levegő és kilépek, de rögtön fordulok is vissza, mert meglátom a helység falának dőlve állni. Egy másodperc alatt magához ránt.

-          Hagyj! Nem érdekelsz! – tolom el magamtól, és újra sírva fakadok, kezet mosok, és kilépek a helységből.

-          Elárulnád, hogy mi a büdös francnak hisztizel? – esik nekem a tesóm.

De nem szólok egyetlen szót sem hozzá, hanem elindulok a kiegészítők felé. Hallom, hogy Rob nagyot sóhajt, és persze Zalán beszólása is elér hozzám.

-          Őszinte részvétem öregem!

-          Fogalmam sincs mi a baja! – közli vele Rob. – Megőrjít ezzel!

-          Jaj ne legyetek már ilyen hülyék! – szólal meg Ashley - Terhes, ilyenkor fokozottabban érzékeny minden nő a hormonváltozások miatt. A terhesség ezzel jár. A szervezete most alakul át. Körülbelül így 6-8 hét körül kezdődnek a rosszullétek is, amik akárhogy nézem is megviselik, mert rengeteget fogyott. Ilyenkor mindenki feszültebb, ingerlékenyebb!   Azt olvastam, hogy ahogy a reggeli rosszullétek is elmúlnak, amikor a szervezete már beáll a terhességre, és a baba növekedni kezd, ez az érzékenység is múlni kezd, helyét majd átveszi, a fokozott kívánósság, és ez bármilyen területen megmutatkozhat! – vigyorog Ash Robra.

-          Beszélek vele! – hallom a hangját, szinte érzem a hátamba a tekintetét.

-          Ne Rob, most szerintem hagyd, ismerem – szólal meg Zalán – mindig is kis pukkancs volt. Ilyenkor jobb hagyni.  Mondjuk lehet abban valami amit Ash mond, mert pukkancsnak pukkancs volt, de azért egy – két szó miatt nem fakadt sírva, inkább visszavágott és nem is túl finoman.  Sajnálom, majd beszélek vele én is, ha lenyugodott.

-          Hanna várj! – szól utánam Ashley, megfordulok, és tüntetőn, csak rá nézek a másik kettőre nem.

Látom, hogy Zalán magához húzza, és nem túl halkan, hogy azért halljam megszólal:

-          Szóval, ha nálunk is majd jön az utánpótlás számíthatok rá, hogy pár hétig hárpia leszel?

-          Hülye! – közli Ash, és elhúzódik a tesómtól – Na menjünk – fordul felém.

Amikor Ash mellém ér nem bírom megállni, hogy ne pillantsak Robra. Olyan bűnbánóan néz, hogy összeszorul a szívem. Már lecsillapodtam kicsit.

-          Na merre induljunk? – vigyorog rám, a kedves leendőbeli sógornőm.

-          Nem tudom.

-          Miket kell vennünk?

Sorolni kezdem.

-          Na akkor jobb lesz, ha nekiállunk. – neveti el magát.

Ash elemében érzi magát, de mindent jól megnéz, hogy tényleg a legalkalmasabb keretet, képet, vagy éppen tálkát vegyük meg. Fokozatosan múlik el a feszültség belőlem, de nem tudom igazán elengedni magam, bánt a lelkiismeret. Ezt vele kellene csinálnom. Vele kellene válogatnom, nézelődnöm, csak a hülye hisztim miatt, most is külön vagyunk!  De ekkor rezegni kezd a telefonom SMS jött.

„ Szeretlek, ne haragudj!”

Megint majdnem elsírom magam. Egy szó, egyetlen egy, de elszorul a torkom tőle. Ash rám néz.

-          Mi van? Rosszul vagy?

Nem tudok megszólalni, csak nyelek nagyokat, és megmutatom neki Rob üzenetét. Majd újra rezegni kezd a készülék, kíváncsian nézünk mind a ketten a kijelzőre. Képet küldött. Elnevetem magam, amikor meglátom az a hülye fejét, ahogy művirággal a szájában kiskutya szemekkel néz. Körül nézek, valahol itt kell lenniük, mert az előbb jöttünk el a képkeretektől, és a háttér szerint ott készült a kép.

Vigyorogva állok neki a válasznak.

„ Én is, és bocs”

Majd elküldöm az üzenetet. Szívdobogva várom, hogy feltűnjön, vagy válaszoljon, de semmi. Csalódottan nézek újra meg újra körül, de nem tűnnek fel, így Ashleyvel elindulunk a szőnyegek felé. Nagyban tanakodunk a színekről, amikor érzem, hogy valaki elkapja a kezemet és beránt a szőnyegállvány mögé, és egyből a számra tapad. A szívem hevesen dobog először az ijedségtől, de amikor megérzem az ízét elönt a vágy, és szinte dorombolok az ölelésében miközben csókol.

-          Szeretlek! – simít végig az arcomon, miközben csókunkat megszakítva néz rám.

-          Én is, nagyon! És bocs, ha kiállhatatlan vagyok, én sem értem magam sokszor, csak …

-          Ne, - simít végig a számon – ne mentegetőzz! Én is feszültebb vagyok a kelleténél. Egyezzünk ki 1:1.  Oké?

-          Oké. – sóhajtok és bezsebelek még pár puszit és ölelést, mivel ha innen kimegyünk, akkor nem bújhatok hozzá nyilvánosan, mivel bárki lefényképezhet.

-          Khm – khm, kedves fiatalok, úgy tudom az utánpótlás már úton van, nem itt kellene virgonckodni! – röhögi Zalán.

 

Összevigyorgunk, és egy utolsó csók után kilépünk.

-          Nem értem, hogy mi bajod van, Hanna csak a szőnyeg mintáját mutatta meg! – tódít szemrebbenés nélkül Rob, amikor eléjük lépünk

-          Aha! – röhög Zalán, - értem szóval ti így hívjátok?

-          Tudod kedves bátyám mit szoktak mondani? – kíváncsian néznek rám, - hogy still szerű legyek és meg is értsd a véleményemet:

 A férfiak ránéznek a nők fenekére és azt gondolják:
- Micsoda segg!
A nők ugyanezt gondolják, csak a férfiak szemébe néznek.

Felröhögnek. 

-          Oké ezt megérdemeltem! – közli Zalán.

-          Látod ebben egyetértünk. – vigyorgom, és bezsebelek egy homlok puszit is.

-          Na menjünk, mert még sok dolgunk van. – sóhajt fel Rob.

Csak nevetek rajta,  hogy mennyire kiakad egy – egy termék árán.

-          Baszki ez aranyból van, vagy mi?

 De megveszünk mindent, ami szükséges lehet. Órákat töltünk el a különböző apróságok, ketyerék, kütyük között.

-          Azt hiszem, minden megvan. – sóhajtok fel mintegy 2 óra múlva, amikor a pénztárnál állunk sorba.

-          Ennyi cucchoz kamion kellene! – mutat Zalán a mögöttünk sorakozó 3 tele kocsira.

-          Nem kell kamion, a bútorokkal együtt kiszállíttatom a házhoz őket. – közli Rob - De sietnünk kell haza, mert másfél óra múlva már ott lesznek.

Fizetés után kocsiba pattanunk, és a ház felé vesszük az irányt.

-          Kiváncsi vagyok, hogy Zalán mit fog szólni hozzá! – fordulok Rob felé, aki a gondolataiba merülve vezet.  – Hahó föld hívja Robot, Rob jelentkezz! Merre jársz?

-          Semmi, semmi, csak Zalánnal beszélgettünk mondott valamit, és most azon agyalok.

-          Mit? – nézek rá kíváncsian.

-          Nem lényeg – húzódik fura mosolyra a szája – Tényleg! Férfidolgok.

-          Oké! Te tudod! – dőlök hátra az ülésben, hagyom, de úgyis kiszedem belőle majd, hogy min agyal.

Kisvártatva haza érünk. Zalánék beállnak mellénk a garázsba. Nemsokára jönnek a szállítók, és ha az utcán parkol, akkor nem tudnak a ház elé állni.

Belépünk, és kíváncsian várom, hogy mit szól tesóm a lakáshoz. Minden helyiségen végigmegyünk. Mindent szemrevételez, majd vigyorogva felénk fordul.

-          Nagyon jó kis lakás, jó az elosztása, a színek. Nem nagyok a helységek, de a célnak megfelelnek! Jó komolyan mondom, hogy jó.

Ekkor csengetnek. Kérdőn meredek Robra, hogy ki lehet az, de ő csak vigyorog, és megy ajtót nyitni.  Kellan, Kristen, Jackson, Tom és Sam vigyorognak az ajtóban.

-          Bocsi, de kíváncsiak voltunk! – vigyorogják.

-          Jó, hogy jöttök, - somolyog Rob – legalább segítetek cipekedni! – meglepett tekintetek merednek rá. – ugyanis fél órán belül itt lesznek a bútorokkal! Soha jobbkor!

-          Na, én akkor mennék is! – neveti el magát Jackson, és hátraarcot vág.

Persze visszafordul. Puszik után, kíváncsian néznek körül. Ashley elmegy a konyhába kávét főzni, mi pedig addig körbevezetjük őket a lakásban. Tetszik nekik. Büszkén vigyorgunk mind a ketten, de ekkor csöngetnek. Letódulunk a földszintre, és kezdetét veszi a pakolás. A szállítócég emberei, behordják a bútorokat, és a kérésemnek megfelelő helyre teszik.  Barátaink meg a legnagyobb meglepetésünkre tényleg nekiállnak a cipekedésnek, persze marhulás az van!

 Én sem akarok kimaradni a jóból, de kiakadnak, amikor meglátják a dobozt a kezemben.

-          Te menj és irányíts! – adja ki az utasítást Rob, - mutasd meg nekik, hogy mit hova tegyenek!

-          Ezt majd mi becipeljük! – kapja ki a kezemből Tom a dobozt.

Csak tátogni tudok, mire Kellan a fenekemre csap.

-          Na indulás, mert feltartod a sort! – elképedten nézek rá. Rob is kiakad rajta.

-          Figyelj Kell, ha kedves a fityegőd ilyet többet nem csinálsz! Mert letépem! – morran rá, mire Kell felröhög, de okosan inkább nem szól semmit. 

Rob a szőnyeggel küzd, odalépek hozzá, szépen nézek rá, elmosolyodik, és hátrébb áll. Becipeljük. Kisebb és könnyebb dobozokat a kezembe nyomják, de figyelnek rá, hogy semmi nehezebbet nem emeljek fel. Közel 3 órás pakolás után fáradtan rogyunk le a földre. Zalán mellém ül, hálásan bújok hozzá.

-          Elfáradtál mi? – simogatja meg az arcom.

-          Nagyon, - sóhajtva nézek körül - de még annyi munka van itt!

-          Ma már nem csinálsz semmit! – lép mellénk Rob Kellanékkal akiknek a kertet mutatta meg az imént.

-          Nagyon jó a kertetek! – rogy mellém Kristen is.

-          Ja, jó bulikat lehet itt tartani. – kacsint ránk Tom.

-          Hát, ha készen leszünk mindennel, ami ezt a sok dobozt elnézve legalább két hónap, - sóhajtok nagyot – akkor tervezünk egy nagy házavató bulit grillezéssel egybekötve.

-          Dehogy két hónap – nevet Ashley – holnap mi is átjövünk reggel Zalánnal és segítünk. A bútorok a helyükön vannak, a kiegészítőket kell majd feltenni, polcokat, képeket, lámpákat, ilyesmiket. Nyugi 4-en simán megcsináljuk!

-          Rám is számíthattok! Úgyis ráérek most. – szólal meg Jackson.

-          Én is átjövök, - vigyorogja Kristen.

-          Én sem maradok otthon, itt van anyám, és az agyamra kezd menni, állandóan cseszeget – fűzi hozzá Kellan

-          Ilyen buliból mi sem maradunk ki! – veregeti hátba Tom Robot.

Felnevetünk, de hirtelen elhallgatok, mivel görcs ránt össze, és összegörnyedek.

-          Jaj! - nyögök fel fájdalmasan.

Mindenki döbbenten, néz. Zalán felugrik mellőlem, Rob kétségbeesetten mered rám, majd a telefonja után kap.

-          Mi van? – hajol le Zalán – Mi történt? Jól vagy?

-          Segíts! Görcs állt a hátamba! – nyögök fel fájdalmasan lehunyt szemmel, így nem tűnnek fel a döbbent, sápadt arcok.

Zalán mellém lép és nyomogatni kezdi a gerincem mentén a hátamat. Nagyot sóhajtok, ahogy mozdulatai nyomán oldódni kezd a görcs, és csökkenni a fájdalom. Megkönnyebbülten pillantok fel.

-          Mi van? – nézek végig rajtuk döbbenten, mikor feltűnik a halálos csend.

-          A frászt hoztad rájuk az, te liba! – dörmög Zalán. – Az van.

Ekkor pillantok Robra, aki falfehéren áll velem szembe tekintetét az arcom és a pocakom között váltogatja, a telefonját szorongatja, arca még most is pánikot tükröz.

-          De nekem csak a hátam görcsölt be. – suttogom, miközben le sem veszem róla a tekintetem. - Ilyenkor ez sűrűn előfordul. – motyogom, Rob ekkor mély lélegzetet vesz és megkönnyebbülten fújja ki a levegőt.

-          A frászt hoztad rám! – rogy le a mögötte lévő dobozra. – Majdnem megállt a szívem. Azt hittem vele van valami baj!

Szavai mélységesen ledöbbentenek, a szívem hevesen kezd verni, alig kapok levegőt, és megint bőgni kezdek.

-           De nekem csak a hátam görcsölt be. – suttogom újra meg újra.

-          Nyugi haver! – lép mellé Tom és alaposan hátba veregeti – Hallod csak a háta görcsölt be! – ismétli meg ő is az utóbbi pár percben sűrűn elhangzott mondatot.

Körülöttünk felnevetnek.

-          Van valami piád?- néz Robra Zalán - Innom kell az ijedelemre. – nyög fel, amikor mellém ül. – Hanna te nem vagy normális!- neveti el magát, de én csak azokat a kékeszöld szemeket látom, amik engem figyelnek.

-          Nincs semmi bajunk, komolyan, esküszöm! – suttogok halkan, ekkor feláll, és odalép hozzám magához ölel. Szíve érzem, hogy még most is hevesen ver, ahogy magához szorít.

-          Ne csinálj ilyet többet! – motyogja a hajamba. – Nagyon megijedtem.

-          De én nem akartam! – pityergem el magam.

Felnevet, és letörli a könnyeimet.

-          Oké , ne sírj! - mosolyogva fordul a többiek felé. - Akkor most rendelek egy vagon kaját!

-          A piát ne felejtsd! – szólal meg Tom.

-          Nem felejtem! – nevet fel Robert, de még a derekamat szorongatja.

Nevetve hallgatom, ahogy megrendeli a 4 óriás pizzát és 20 darab hamburgert, sült krumplival. Egy puszi után kivágtatok a konyhába, amit kisebb nagyobb sikerrel már berendeztünk Ashleyvel a múlt héten. Anya elküldte a nála nekünk gyűjtögetett edényeket, étkészleteket, evőeszközöket a DHL-lel. Zalánék és mi  megkaptuk őket. Ezeket már bepakoltuk. Azonban a hűtő még üresen tátong. Kristen is megjelenik Robbal a háta mögött

-          Figyelj Boszorka, elmegyek Zalánnal és Tommal piát venni. Mindjárt jövök.

Közli majd egy gyors puszit nyom a számra és elvágtat.

-          Rob – kiáltok utána, mire megfordul - légyszives, hozz nekem narancslevet!

-          Ne csak szeszesitalt vegyetek! – szól utána Ashley is. 

-          Persze! Most feltankolok, hogy holnapra is elég legyen minden.

-          Oké! – vigyorgok rá.  

Az itt maradt Kellan, Sam és Jackson kimennek a medencéhez, és lábukat lógatva beszélgetni kezdenek. Kristen felül a még kis sem csomagolt egyik székre, és vigyorogva méreget. Egy ideig bírom, de felcsattanok.

-          Mi van? – nézek rá nevetve.

-          Semmi,csak tudod, le vagyok teljesen döbbenve. – felkuncog - Ezt a pasit már ismerem egy ideje, nekem elhiheted, mivel rengeteg időt kell vele eltöltenem, de azt még nem láttam, hogy ennyire lesápadjon! Még a vámpír sminken is túltett!

-          Figyelj, – kuncog Ashley -  ha láttad volna! Figyeltem Tomot, azt nézte, hogy mikor ugorjon mellé szívmasszázsra!

Nevetek én is. De Kristen elhallgat hirtelen, és merőn néz rám.

-          Tudod Hanna, szégyen kimondani, mert az egyik legjobb barátom, de most irigyellek benneteket! Szeret nagyon, és babát vártok, itt ez a szép ház! Nagyon jó neked.

Hallgatok, majd suttogni kezdek.

-          Tudom Kristen, hidd el én sem nagyon tudom elhinni, hogy ez tényleg velem történik meg. Pár hónapja még olyan egyedül voltam, mint a kisujjam, - Ash felhorkan és megbántottan néz rám – nem úgy gondoltam! – kezdek mentegetőzni – nem a családomra gondolok, hanem arra, hogy még álmaimban sem gondoltam, hogy nemsokára lesz egy nagybetűs férfi az életemben, és ráadásul gyereket fogok várni tőle. Amikor februárban ünnepeltük a szülinapomat, azt kívántam, hogy ne kelljen a következőt egyedül töltenem, hogy nekem is legyen valakim.  És most alig merem elhinni, hogy jövőre már babánk is lesz.

Szavaim hallatán elmosolyodnak, értetlenül nézek rájuk.

-          Tudod, hogy most először használtál kijelentő és nem feltételes módot amikor róla beszéltél? – mutat a pocimra Ash.

-          Kezded megszokni a gondolatot nem? – kérdezi Kristen.

-          Telnek a hetek és még mindig velem van, és én egyre inkább beleélem magam. Sokszor kapom azon magam, hogy csak ülök és azon gondolkodom, hogy milyen lesz, hogy melyikünktől mit fog örökölni, hogy vajon kisfiam vagy kislányom lesz-e? – suttogom – És egyre inkább és egyre jobban szeretem, ahogy az apukáját is. – nézek rájuk.

-          Baszki ennek a pasinak mindig mázlija volt! – neveti el magát a belépő Sam. – A munkában, és a magánéletben is! Tudod, - néz rám figyelmesen – most lehet, hogy megsértelek, nincs szándékomban hozzáteszem, de amikor először hallottam, hogy terhes vagy, az első gondolatom azt volt, hogy lám mégiscsak mekkora balfék! Hozza a formáját!  Hiába világsztár, akkor is csak egy balfék akit, hogy Tom szavaival éljek, jól becsapdáztak! Aztán figyelni kezdtelek benneteket, és ronda dolog, de irigyelni kezdtem. Utáltam érte, hogy ez is sikerült neki! Aztán láttam ma, a rémületet rajta, és rájöttem, hogy rengeteg a veszítenivalója is. Hidd el nagyon szeret.

-          Tudom. – nyelek nagyot – de a hisztimmel lehet, hogy el fogom üldözni!

-          Kit fog kit elüldözni? - lép be az ajtón Rob, és méregeti kíváncsian beszélgető négyesünket.

-          Téged! – röhög rá Sam.

-          Engem miért? – néz döbbenten.  – És ki?

-          Én. – motyogom halkan, és nem merek rá nézni.

-          Hát szó mi szó még pár ilyen nap, mint a mai, és szívroham végez velem.   – ölel át nevetve. – Megjöttünk!

-          Látom! – vigyorgok.

-          Megyek és behordjuk a rekeszeket.

-          Jézusom mennyit vettetek?

-          Eleget. – somolyogja – egy részét leviszem az alagsorba a hűtőláda mellé. A többit meg ide fel, és bepakoljuk amit tudunk a hűtőbe. A kaját nem hozták még?

-          Hé Rob! – nevet fel Kris – Lassíts, kissé mintha felpörögtél volna.

Ekkor csengetnek, megyek ajtót nyitni, az ételfutár jött. Rob is megjelenik a bátyámmal rekeszeket cipelnek. Mindenkit beinvitálunk, a konyha szigetre teszem a kajákat, de leszavaznak, így a nappaliban a földre telepszünk. Mindenki elterül, leül, lehasal, Ash vigyorogva elszelel, amikor Tom elkiáltja magát.

-          Állj! Mindenki tegye le, ami a kezében van! – meglepetten nézünk rá, amikor is megjelenik Ashley egy nagy tálca pezsgős pohárral. Vigyorogni kezdek, amikor látom, hogy egy pezsgőt húz elő a háta mögül Tom.

-          Beszédet mondanék! –mindenkinek tölt, megvárja amíg Ashley is leül közénk. Rá nézek, és tiltakozni akarok, de leint.

-          Nyugi! Legalább jobban fog az apjára hasonlítani! – röhögi – Egy kortytól nem lesz bajod! – teszi hozzá. – Szóval igyunk a mi nagyeszű barátunkra, a nagyszájú barátnőjére, és a szerencsétlen gyerekükre akinek két ilyen eszement jutott osztályrészül! Gratulálunk gyerekek! Legyetek boldogok, és szervezzetek sok bulit ebben a kégliben!- röhögi.

-          Kösz Tom! – veregeti hátba Robert nem túl óvatosan. – Gyere sűrűn, de főleg holnap!

Nevetgélünk, beszélgetünk. Zalán sutyiban készít egy képet rólunk, amit elküld anyáéknak.

Elég pár perc, és csörögni kezd a telefonom.

Vigyorogva látom, hogy anya hív, nem tűnik fel, hogy Zalán somolyog.  Pedig tudhatnám, ha ilyen képet vág. . .

Vigyorogva szólok bele a készülékbe.

-          Szia Anya!

-          Édes lányom! Mond te normális vagy? – se puszi, se pá, csak nekem esik.

-          Mi bajod van? – szólalok meg döbbenten.

-          Hogy vigyázol te az unokámra? Iszol? Ha nem tudnád ilyenkor a legfontosabb, hogy vigyázz magadra!

-          De anya! – Rob leteszi a kezében majszolt hamburgert, és figyelni kezd, - egyetlen kortyot ittam!

Körülöttem mindenki röhögni kezd, ekkor tűnik fel Zalán kaján képe. Hozzá vágom a ketchupot, mire felháborodottan néz rám.

-          Mit írtál neki, te nagyon hülye? – horkanok fel, de anya már nevetni kezd.

-          Hogy a második üveget bontottátok fel, attól ilyen jó a kedved!

-          És te elhitted? – vonom kérdőre anyukámat – Nem mondod, hogy elhitted neki!

-          Vigyázz anya – kiállt Zalán – mostanság mimózát játszik egy szem kislányod!

-          Zalán! – morranok rá de Ash szerencsére leápolja. Kárörvendőn vigyorgok ezt látva.

Aztán anya kérdezgetni kezd, hogy hogyan állunk a költözéssel, de ekkor feltűnik neki, hogy elég nagy hangzavarban vagyok, mivel a többiek jókedvűen beszélgetnek. Megegyezünk, hogy holnap felhívom.

-          Te olyan hülye vagy! – fordulok tesómhoz, aki röhögve pattan fel és rohan kifelé.

Én utána.

Fröcskölni kezd a medencéből, de ráfázik, mert meglátom a locsolócsövet. Kárörvendve használatba veszem, csak azzal nem számolok, hogy Kellan Zalán mellé áll. Kisvártatva hatalmas csata alakul ki amikor a többiek is csatlakoznak. Ennek  persze az a vége, hogy mind csöpögünk. Nevetve megyünk be, és kezdem keresgélni a törölközőket, fogalmam sincs, hogy melyik dobozban vannak! Szerencsére a harmadikba megtalálom őket. Kiosztom. Megtörölköznek, és készülődni kezdenek. Kikísérjük őket, aztán mikor mindenki elment Robbal felszámoljuk a csatateret. Amíg én tovább pakolok, Rob elmegy a szállodába, és elhoz pár cuccot nekünk.

Fáradtan rogyok a matracra,  nem bírom megvárni, elalszom.

Másnap, korán kelünk. Enyhébb kis reggeli rosszulléten is túl vagyok,  vigyorogva veszem használatba az  új konyhámat. Rob zuhanyozás után, trikóban és boxerben slattyog be, amikor megérzi a kávé illatát. Kezébe nyomom a bögrét, és vigyorogva ölelem át. 

Finom kávés puszit kapok, aztán a puszik kicsit elmélyülnek,  de nem jutunk el odáig, hogy fel is szenteljük a konyhaasztalt, mert csengetni kezdenek.

-          Bassza meg! – morogja Rob – Jöhettek volna egy órával később is! Addigra megettelek volna szőröstül – bőröstül! – vigyorogja. – De este felavatunk minden helyiséget!

-          Persze! – nevetem el magam, - szerintem arra sem lesz erőnk, hogy megemeljük a kezünket.

-          Ezért szeretném most megemelni, és megsimogatni ezeket itt! – húzza végig a kezét a melleimen, de mielőtt még belemelegednék, újra csengetnek. Nagyot sóhajtunk, és magunkra rángatjuk a ruháinkat.

Rob kimegy ajtót nyitni. Én pirítóst rágcsálok, hogy legyen valami a gyomromban, amikor megjelennek a bátyámék.

-          Szenvedsz? – vigyorogja Ash.

-          Ja, - felelem – alig várom, hogy túl legyek ezen az időszakon! – nyögök fel, mire bátyám nevetni kezd.

-          Te sem fogod túlzottan élvezni majd, ha azt látod majd, hogy  Ashley reggelenként mindentől rosszul van! – morogja Rob.

-          Jól van na! Már alig várom, hogy lássam, amikor gömbölyödni kezdesz! – röhögi Zalán – Csini kis hordó leszel biztosan!  

-          Kösz!

-          Na ha ki vidámkodtátok magatokat, akkor akár neki is állhatnátok a felfúrni a polcokat.

Na ez az a pillanat amikor Rob elsápad.

-          Basszus nem vettem fúrót!

-          Te most komolyan mondod, hogy nincs fúród? – néz rá tesóm kérdőn. – Miért nem szóltál elhoztam volna az enyémet!

-          Eszembe volt, de aztán elfelejtettem. – vakargatja a fejét. – Jó akkor most elmegyünk és veszünk egyet. Apám szerint az alap egy szerszáma egy férfinak. – közli, majd felénk fordul és kiadja a parancsot - Ti addig nekiállhattok pakolni fent.

-          Oké – sóhajtok, - de siessetek.

Ők elrohannak, mi meg felmegyünk pakolni. Kisvártatva rezegni kezd a telefonom, szórakozottan nyitom meg az MMS –t, de felnevetek, amikor meglátom mit küldött át Zalán:

-          Látom Rob hozza a formáját! – nevet fel Ash a vállam fölött átnézve.

Beszélgetünk, és kisvártatva megjönnek Tomék is Krissel, majd befut Kellan is Jackkel. Aztán megjön kedvesem is. Kap a fejére rendesen a többektől.

Mindenki elvonul. A pasik a lenti nappalit vonják hatalmuk alá, ekkor megjönnek a műszaki áruházból is a megrendelt cuccokkal. Lentről hangos nevetés hangzik fel. Szerelnek.  Kristen a fejét fogva jön fel.

-          A TV-t teszik fel, és Tom meglátta a játékkonzolokat is. Gondolhatjátok!

 Aztán sűrűn felhangzik a nevem. Rohangálni kezdek, hogy mit hova tegyenek, fúrjanak. Vigyorogva nézem, ahogy Ashley fúr,

ahogy Sam is,

Kristen pakol,

Rob meg a fejét tömi a sarokban ülve.

A pizzás és a hamburgeres szerintem imába foglalja a nevünket, mivel megszavazzák, hogy újra pizzát és hamburgert kérnek.

Lent vagyok a nappaliban, amikor hallom, hogy Robertet hívja valaki. Nem foglalkozom igazán vele, mert sűrűn előfordul, de amikor meglátom az arcát ideges leszek. Észrevesz, és azonnal műmosolyt varázsol magára. Nagyot nyelek. Mellé sétálok, és kérdőn nézek rá, de hárít, hogy csak a forgatással volt egy kisebb gond. Megnyugszom, de valahol érzem, hogy nem mond igazat. Érzem, de hiszek neki, mert rengeteg tennivaló elvonja a figyelmem.

Robert többször vet rám nyugtalan pillantást napközben, de amikor észreveszi, hogy rajtakaptam, hogy figyel, mindig felrántja azt a bizonyos mosolyt.

Estére majdnem mindennel készen vagyunk. Mindegyikünk fáradtan üldögél. Apróságok vannak már csak vissza, de azokkal holnap végezni fogunk már ketten is. Összeszerelték a műszaki cikkeket is, megy az asztali számítógép is, a tévék, minden.

Mindenki elfáradt, de megkönnyebbülve vigyorognak. Nem maradnak vacsorára, viszont meghívunk mindenkit két nap múlva egy házavató bulira. Addigra biztosan készen leszünk mindennel.

Megkönnyebbülve zárom be utánuk az ajtót. Már tegnap megbeszéltük, hogy ma vagy holnap kijelentkezünk a szállodából.

-          Nem tudom Rob, nekem már nincs kedvem elmenni a szállodába és össze cuccolni. - mondom szórakozottan amikor lépek be a nappaliba.

Ott áll a sarokülő mögött és gondterhelt képet vág. Lefagyok. Látja rajtam a rémületet, és nagyot sóhajt, de nem kezd el vigyorogni. Innen tudom, hogy baj van, valami nagy baj van.

-          Figyelj Hanna beszélnünk kell!

Se kicsim, se Boszorka, itt tényleg nagy a baj.

 A szívem hevesen kezd verni, alig kapok levegőt. Ijedtemben a falhoz simulok, mert úgy érzem összerogyok, attól ahogy rám néz.

-          Mi van? – nézek rá elhűlve.

Beszélni kezd, én meg azt hiszem, hogy rám szakad az ég is!

81025