74. fejezet: Óóóóóó

Sziasztok!

Hát megjöttem. Újra boldogítalak benneteket!

Jól kipihentem magam, voltam vidámparkozni, bejártuk fél Budát és Pestet. Megmártóztam a Balatonba, és képzeljétek, csodák csodájára nem öntött ki! Volt egy kis sikerélményem :DDD

Aztán persze, mamáztunk, papáztunk. És Henriett össze szedett valami enyhe kis víruskát, így a kinti 40 fokban… Kint izzadtak, engem meg bent rázott a hideg.  Röhej, így is csak én járhatok! 40 fok árnyékban nekem meg fáj a torkom és a náthától alig látok… No mindegy, ez vagyok én! Ciki, de ez van!

Szóval drágáim, egy újabb kisregénnyel jelentkezem, természetesen megint elkalandoztam, így a közelében sem vagyok még csak véletlenül sem annak, amit előzőleg írni szándékoztam. Még mindig rózsaszínben játszok! Nem tudtam gonosz lenni, kellett a boldogság most nekem is ! Szóval nézzétek el nekem, de most ez van. 

Na már megint szómenésem van! 

Bocsánat mindenkitől akik az előző két fejezethez írtak kommentet, de igazándiból nem tudtam válaszolni, általában kölcsön gépen interneteztem, mivel az én laptopomon nem tudtuk beállítan, hogy miért? Hát erről fogalmam sincs! Nem akartam pofátlan lenni azokkal akiktől elkunyeráltam a gépüket, így csak  a frisset raktam fel. 

Köszönöm szépen  annak a 63 embernek aki pipált és főleg azoknak, akik tízen még írtak is! Reménykedtem, hogy meglesz a 15, de mivel én is késtem, meg nyaralgattam így nem keseredek el rajta.  :DDDDD

Szóval akkor a válaszok:

Judy

Szia!

Hát ami késik nem múlik, eredetileg én is Hanna titkát akartam felszínre hozni, de aztán másként alakult a dolog, de lesznek nehézségeik majd még dögivel. Csak most nem volt szívem gonoszkodni, illetve még élénken élnek bennem a nyaralási emlékeim….

Pixie.

Szia Bogaram!

Csak, hogy tudd a lelkembe másztál! Nagyon! Befejezni Kate és Rob történetét?! Bestia! :DD

Én nem éreztem annyira átütőnek azt a csalódottságot, és féltem is tőle, hogy mit fogtok szólni hozzá! Mindenesetre örülök neki, hogy mégis tetszett. A dance mix? Kitalálod, hogy ki küldte?

Nem bírtam neki ellenállni. Amikor először megláttam sírva röhögtem rajta.

Rita

Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Az idő jó volt.

A hangulat hullámzott * most nagyon vihog* és nagyon örül a véleményednek!

csezemo

Pedig annyira igyekszem, hogy ne vegyem túlzottan álompasisra a figurát, de nem tudok neki ellenállni!

Kim

Helló Csirkém!

Köszönöm, de ha nem haragszol nem teszem ki. Nagyon sokat jelent nekem, de elmondtam neked a véleményem. Remélem nem haragszol meg érte! Imádlak!! Persze, a héten még jelentkezem valamikor!

Gwennie

Szia!

Őszintén szólva nem akartam egyből belevágni a lecsóba, és veszekedni, de  ez olyannyira sikerült is, hogy most már a szilvás gombócnál kalandozok, hogy eléggé allegorikus legyek :DDD

Szusi

Szia!

Igen jól gondolod ez még csak a kezdet volt. Tim és Stef pedig be voltak drogozva! (Nem ám, de sok olyan emailt kaptam, hogy a kettőjük figuráját nagyon negatívra vettem, így igyekeztem kicsit finomítani a helyzeten, Lehet, hogy most meg túl jól sikerült?) * kuncog*

Zalán …. hm

Zsófi

Szia!

Nagyon örülök neki, hogy tetszett neked a rész. Nagyon igyekeztem a folytatással, és kicsit lehet, hogy túlzásba estem! De döntsd el te, hogy így van-e! Pusza!

Mary

Szia!

Szerintem is csúcs az a videó. Most éppen a netet böngészem hátha találok még ilyeneket, és nagyon örülök neki, hogy jókedved van a történettől!

és utoljára, de nem utolsó sorban

Kedves, Édes, Drága Egyetlen Goldenem!

Soha, de soha életemben nem örültem még ajándéknak annyira, mint annak a levélnek, amit ma kaptam tőled! Sírva fakadtam, amikor megláttam! Először nem is akartam hinni a szememnek! Köszönöm! Már nagyon régen vágytam egy ilyen videóra, de fogalmam sem volt róla, hogyan álljak neki. Köszönöm!!!!!!! Ha nem haragszol szeretném itt és most megosztani a többiekkel, engem nagyon boldoggá tettél!  

 http://youtu.be/NcgOUSnRtJ4http://youtu.be/NcgOUSnRtJ4

Jaj ugye, hogy nagyon jó lett?! Én imádom!

Más:

Mint már írtam nektek, hogy Kimmel szervezünk egy blogos találkozót Pécsre. Dátum: 2011.09.17-18  

Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!  

Nagyon örülnék neki, ha minél többen eltudnátok jönni! Már csak azért is, mert Keszthelyen egy nagyon jó kis csapatot ismertem meg, akikkel ismét nagyon szívesen találkoznék,  illetve mint azt az élménybeszámolóban is írtam:

„.. borzasztó kíváncsi voltam, hogy kik azok akik írják azokat a történeteket, amiket már egy jó ideje mániákusan olvasok, illetve archoz kötni azokat az elvetemülteket is, akik fejezetről fejezetre veszik a fáradságot és pár sort hozzáfűznek az irományainkhoz.”

Szállást tudunk biztosítani, nálam, illetve a szomszédom aki nem itt él kölcsönadja a lakást arra a hétvégére. Ha a két lakás nem elég,  Kiméknél is tudtok aludni.  

Terv a következő:

Szombaton délelőtt lenne az érkezés.

Mivel közelünkben van a vasút- illetve az autóbusz pályaudvar, (csiga lassan is 5 perc) fogadóbizottságként megjelennénk Kimmel.

Lecuccolás, majd ebédre, illetve délután felmennék Kimékhez egy kis bográcsozásra beszélgetésre. 

2011.09.16-26 között van kis városunkban az Örökség Fesztivál  amely alatt esténként,koncertek, és programok várják a tisztelt nagyérdeműt, így este el tudnák menni bulizni is. Vasárnap pedig kicsit körbe járhatnánk Pécset. (Nem kell aggódni, nem vagyok idegenvezető típus, bár sokat jár a szám!)

Szóval mindenkit, akinek kedve van összejönni kicsit, nagyon sok szeretettel várunk!

Tudom sokatoknak akkor már elkezdődik a suli, de még a vénasszonyok nyara remélhetőleg ki fog tartani.

Kérem, hogy jelezzétek felénk, e-mailbe, vagy itt a blogon ha jöttök.

e-mail:

Kim:  sohasemondhogysoha@gmail.com

Heni: henrieme@gmail.com

Millió puszi nektek!!

Heni

És akkor a fejezet: 

Hanna

Nem jött ki senki elém? Kutatva nézek körül az érkezési csarnokban, de egyetlen ismerős arcot sem látok. Hullafáradtan megyek a csomagkiadóhoz, amikor váratlanul egy kéz öleli át a vállamat.

-      Szia Kicsim! – dörmögi az apukám a fülembe. – Majd én leszedem hagyd!

-      Apu! – ugrok a nyakába boldogan amint megfordulok. – Jaj Apu! Azt hittem, hogy elfelejtettétek, hogy jövök!

-      Dehogy felejtettem el, - dörmögi szülőatyám és magához szorít fulladás szorosan – hiszen számoltuk már vissza a perceket anyáddal, hogy mikor érkezel! – mormolja a fülembe, és kapok egy atyai puszit, mire elsírom magam.  – Mi az kicsi? Miért bőgsz?

-      Semmi, csak úgy hiányoztatok! – bújok hozzá szorosan, de ekkor egy hang szólal meg mögöttünk.

-      Na mondhatom szép, én még egy puszira sem vagyok jó? Csak apád mindig mi?!

-      Anya! – eresztem el aput és költözök át anyu nyakába, mire ő is én is elsírjuk magunkat, és csak szorít magához.

-      Olyan jó, hogy itt vagy! – simogatja meg anya az arcomat. – Jól vagy kicsikém? – tol el kicsit magától és néz végig rajtam.

-      Igen anyu jól vagyunk! – kuncogom – Mind a ketten jól vagyunk!

-      Szóval akkor már nincs tilalom? – nevet rám anya, és végigsimít a pocimon –akkor már beszélhetünk róla előtted?

Érzem, hogy elvörösödöm a kérdés hallatán, mire mind a ketten összenéznek és nagyot sóhajtanak.

-      Jaj anyu! – nyöszörgöm, - nem tudom, - bújok a hajam mögé – Én egyre inkább beleélem magam. Egyre jobban ragaszkodom hozzá, de ne beszéljünk még róla mások előtt jó? Nem akarom, hogy a szűk családunkon  kívül tudjanak még a pocokról.

-      Pocokról? – hökken meg Apu. – Ki találta ezt ki? Rob? Biztos vagyok benne, hogy ő volt! – néz rám rosszallóan.

-    Nem Apa én szólítom így! Rob Manónak hívja, vagy körtécskének. – kuncogom, és anya elneveti magát.

-      Körtécskének?

-      Igen, mert szerinte olyan tapintásra a pocakomnak, mintha egészben lenyeltem volna egy körtét!  - nevetem el magam.

-      Megáll az agyam! – sóhajt Apa, és előkapja a telefont, ami ekkor csörögni kezd.  Mosolyogva veszi fel, és felvont szemöldökkel hallgatja a hívót.  - Igen megjött!  Figyelj édes lányom, mindjárt otthon vagyunk. Sietünk! – teszi le apa vigyorogva a készüléket. – Na menjünk! – sóhajtja és reménykedve néz rám csomagjaim láttán – Hazaköltözöl?

-      Nem Apu, nem költözöm haza! – mosolygom rá, és egyik bőröndömet magam után húzva elindulunk anyuval a kijárat felé. Apa dörmögve jön utánunk a nagyobbal.

Ekkor megtorpanok, és lefagy az arcomról a mosoly. Megint az az érzés, mintha valaki figyelne. Tűnődve nézek körül, de nem látok ismerős, vagy ismerősnek tűnő arcot.

-      Mi a baj? – torpan meg mögöttem Apa is. – Mi van Hanna?

-      Semmi Apu, semmi – öltöm fel a hivatali mosolyt amibe már nagyon belejöttem L.A-ben, és rántom magamra a kissé borús idő ellenére a már hetek óta hozzám nőtt napszemüvegemet.

Anyuék, csak összenéznek, de nem szólnak semmit.

Gyorsan beszállunk az autóba és indulunk hozzájuk.

-      Tényleg Anya! – hajolok előre anyuhoz már amennyire a biztonsági öv engedi – Hogy vannak a nagyiék? A papa?

Apu elneveti magát a kérdés hallatán.

-      Ismered őket, nem bírnak a fenekükön megmaradni! Verus kezéről már levették a gipszet, mivel kiderült, hogy csak egy

sima repedése volt.

-      Alig bírom féken tartani! – neveti el magát Anyu – Két napja egyfolytában süt. Már tele van a fagyasztó is dugig rétessel amit majd csak ki kell sütni! Tegnap szerencsétlen Natti átjött hozzánk, hogy kicsit pihenjen, mivel Csonginál ott vannak már a szülei… - néznek össze sokatmondóan apával. Nem szólok semmit, de megjegyzem magamnak ezt a pillantást.

-      Megjöttek? Hol is laknak? – nézek rájuk.

-      Most Sydneyben. – válaszolja anya, - de tudod ők állandóan mennek, oda ahol éppen Miklós tanít. Most éppen a Sydneyben a műszaki egyetemen tart előadást.

-      Milyenek Anya? – nézek rájuk kíváncsian, mivel én még nem találkoztam velük, csak hallottam róluk.

-      Hát, - szólal meg Apa – egyszer egy évben pár napot ki lehet velük bírni!

Elképedve nézek rájuk, biztos viccelnek, de  Anya tekintete komoly.

-      Úr Isten! – sóhajtok – Szegény Natti!

-      Az a szerencséje a lányomnak, hogy nem laknak itt Magyarországon, mert szegénykém, megőrülne tőlük! – szólal meg Apa – én legalább is nehezen bírom, az állandó okoskodásukat! – pillant rám Apu is.

-      Nem mondod? Pedig te nagyon ritkán nyilatkozol így bárkiről is! – nézek Apura.

-      Gondolhatod, hogy milyenek, ha már Apád is így beszél róluk! – nevet Anya – szóval ott tartottam, hogy Natti tegnap délkörül átjött hozzánk, nagyanyátok meg befogta, egész nap rétest gyártottak. 32 szálat csináltak!

-      Mennyit? – kuncogok fel, és elképedten nézek rájuk.

-      Jól hallottad! – nevet Apu- 32 szálat! Amikor bementem, hogy beszéljek Nattival, hogy lerendezték-e Csongival az italokat, akkor tartottak a 19-nél.  

-      Szegény kislányom már alig várja, hogy hazaérj! – neveti el magát anya, - hogy egy kis nyugta legyen! Csonginál a szülei mennek az agyára, nálunk meg az öreganyja talál ki mindig valamit!

-      Öreganyád éppen most kitalálta, hogy salátákat kell csinálni, szombatra, ha jönnek a vendégek. Amikor eljöttünk éppen arról tartott Nattikámnak előadást!

-      De apa csak egy hét múlva lesz az esküvő! – nevetem el magam.

-      Kedves Anyósomnak az nem számít! – kacsint anyura, mire elnevetjük magunkat – Elemében van! Hozzá teszem hála a jó istennek! Közel van a 80-hoz, de virgonc nagyon!

-      És a papi?

-      Ő csak nevet Öreganyádon! – nevet apu – Csak üldögél a hintaágyon és röhög rajta, hogy a mama mit szervezkedik, mivel most még csak ugráltatni sem tudja! Kész Kánaán neki!

Felnevetek, majd hátradőlök és nézem az egyre ismerősebb környéket, nagyot sóhajtok, mire anya hátrafordul.

-      Mi volt ez a nagy sóhaj?

-      Hiányzott ez az egész, de főként Ti! Olyan jó volt hazajönni! De .. – hallgatok el hirtelen

-      De neked már ott van a haza ugye? – néz rám Apa kérdőn.

-      Nem Apa, ide jövök haza, az itt van, de L.A-ben vagyok már otthon. Vele.

Összenéznek, de nem szólnak semmit.

Ekkor azonban összeszorul a szívem, mert megáll Apa előttük, szívdobogva várom, hogy kinyíljon a kapu, Apu gázt ad, és beáll az udvarba. Boldogan ugrok ki és futok Natti elé, aki szintén alacsonyan repül felém. Nevetve kapaszkodunk össze.

-      Jaj de jó, hogy megjöttél! – neveti – Már alig vártam, hogy haza gyere! Jól vagy? Rob nem jött? Otthon alszunk?

-      Várj egy kicsit! – húzódok el tőle, és pillantok az arcára, elkomorodom, de most nem szólok semmit. – Azt hiszem lesz mit megbeszélnünk!

-      Lesz! Az biztos, hogy lesz. – sóhajtja Natt, és elhúzódik tőlem.

Egy pillanatig komoran a földet nézi , mondani akar valamit, de ekkor megjelenik nagyikánk,  és mosolyogva fordul felé, de a szeme az komolyan pillant rám. Összeszorul a szívem, de mosolyogva lépek oda a nagyihoz.

-      Jaj de jó, hogy látlak Hancsikám! – ölel magához Veronmami, mire gyilkos tekintetet vetek rá, Apáék mögöttem felnevetnek.

-      Nagyi nehogy így merj szólítani Robert előtt!

-      Már miért ne? – néz rám két mamis puszi után.

-      Azért nagyi, mert majd halálra szekál vele! Azért!

-      Majd leállítom öreganyádat nyugi! – húz magához papa is egy puszi körre.

-      Hálásan megköszönöm! – nevetek rá, majd elhúzódva nézek végig rajta – Papi, jó a csízmád!

-      Haladni kell a divattal hiába! – teszi hozzá papa nevetve, és szokásához híven meghúzza a hajamat.

-      De ennyire! – kuncogok.

-      Na menjünk befelé! – mutat anya az ajtóra.

-      Hanna itt alszol? – kérdezi apu - Mert akkor behordom a cuccaidat.

-      Nem Apa otthon alszok szerintem Nattival. – fordulok a családom felé. – Úgy látom, hogy rengeteg megbeszélni valónk van. – kacsintok rá, mire hálásan nevet rám. Se anyuéak, se mamiék nem szólnak egyetlen tiltakozó szót sem. – Holnap úgyis átjövünk, meg a bátyámék is holnap jönnek.

-      Tényleg hogy- hogy nem együtt jöttetek?

-      Úgy volt, de Zalánnak közbejött valami, és később tudtak indulni egy nappal. Robnak is dolga van, én meg úgy döntöttem, hogy én az eredeti terv szerint fogok jönni.

-      Tényleg kedvenc macsóvámpírom hogy van? Mikor jön? – néz rám mami.

-      Hát úgy tudom, hogy jövő héten szerdán délután indul. Még kedden és szerdán délelőtt fotózása lesz, de utána már jön. Sőt azt hiszem, hogy akkor már Clairek is jönnek. Csütörtökön kora délután érnek ide.

-      Igen, - nevet fel Apa – Már beterveztük Richarddal, hogy elmegyünk borozni.

-      Majd adok én neked borozást! – csapja anya oldalba. – Másnaposan akarsz menni a lányod esküvőjére?

-      Életem én tudom, hogy hol a határ! – néz anyura öntelten apa.

Anya felsóhajt és az égre tekint.

-      Soroljam életem, hogy mikor nem tudtad? – kezdi el mutogatni anya az ujjait. Felnevetünk.

-      Miklósékkal úgysem tudok elmenni! – dörmögi apa, mire Natti keservesen felsóhajt. – Bocsi kicsi szívem! – öleli magához Apa.

-      Jaj Apu! – sírja el magát Natti, mire mind ledöbbenünk.

-      Mi a baj? – néz rá figyelmesen Apa. – Natti kicsim baj van?

-      Nem apu- rogy le a kanapéra a tesóm, én pedig ledöbbenve követem.

Mi a fene történhetett, hogy az én mindig magabiztos testvérem elsírja magát?

-      Nattikám, megijedtél? – ül mellé anya is – Vagy mondtak valamit?

-      Figyelj csibe, ha bántottak, én megyek és agyoncsapom őket! – szólal meg papi is.

Mire felnevetek, ahogy elképzelem, hogy papi begipszelt lábbal, mankózva helyre teszi Csongi szüleit. Natti is erre gondolhat, mert papira kacsint, és könnyek között elneveti magát.

-      Nem, és igen! – nagyot nyel, végignéz rajtunk és folytatja -  Csonginak el kellett tegnapelőtt reggel utaznia az üzlet miatt, hogy amíg elmegyünk nászútra minden rendben legyen. Csak ma fog hazajönni. Amíg otthon volt addig nem is volt semmi baj, totál normálisak voltak a szülei, de ahogy elment, bármit kérdeztem tőlük átnéztek rajtam, mintha ott sem lennék. Aztán bementem én is dolgozni tegnap az irodába, hogy átadjam azoknak a gyerekeknek a kórelőzményét, akiknek a szabadságom alatt kell majd jönniük terápiára. Pont a kollégáimmal beszélgettünk, amikor beállítottak az irodába, és nekiálltak velem üvöltözni, hogy mégis mit képzelünk mi, hogy a kenyeret nekik kell fizetniük?

-      Mi? – néz rá Anya elképedten.

Natti felzokog. 

-      Igen anya, ott a kollégáim előtt álltak neki velem cirkuszolni, hogy mit képzelünk mi, ők nem fogják a mi vendégeinket ellátni! Csak nem képzelem én! Ott a kollégáim előtt! – zokogja, - és amikor megkértem őket, hogy menjünk be az irodámba, vagy menjünk haza beszéljük meg ott,  akkor elkezdek hőzöngeni, hogy mit képzelek én magamról, őket csak ne utasítgassam, mert ők nem olyanok, mint az agyalágyult fiuk! Ekkor felpattantam, és szégyen ide, vagy oda, de otthagytam őket, és eljöttem haza. – zokog Natti. – Azóta nem találkoztam velük, el sem mentem Csongihoz.

Apun látom, hogy elkapta a harci ideg, mert nagyon dühös képpel járkál fel-alá. Anya meg próbálja Nattit nyugtatni, akinek ebben a pillanatban szólal meg a telefonja. Nem veszi fel, de a hívó újra próbálkozik.

-      Nem akarok vele beszélni! – nyújtja felém a telefonját.

Régen is ezt csináltuk, ha valamelyikünk nem akart valakivel beszélni, a másik lekoptatta az illetőt, átveszem a telefont, de nagyot nyelek, amikor a kijelzőn meglátom Csongi nevét.

-      Biztos vagy benne? – nézek rá.

-      Igen, le kell nyugodnom. – sóhajtja.

-      Oké. – nézek rá és felveszem. – Szia Csongi! Hanna vagyok!

-      Helló – nevet a telefonba – Nem tudod, hogy Natti merre jár? Tegnap 11 óta nem tudok vele beszélni.

-      Nem tudom Csongi – nézek Nattira kérdőn, mint mondjak neki, de ő csak integet, hogy mindegy, csak mondjak valamit.  – Hát nem is tudom, szerintem anyuval mentek el valahova, én is most érkeztem..

Csend.

-      Figyelj Hanna, nem tudsz hazudni! Mi van? Történt valami?  Add nekem Nattit. – szól rám ellentmondást nem tűrően, de Apa ekkor kiveszi a kezemből a telefont.

-      Szervusz Csongor! Édes Fiam azt hiszem, hogy beszélnünk kell! – szól bele a készülékbe Apa.  – Mikor érsz haza?

Hallgatja Csongi válaszát, amint a beállt nagy csönd ellenére sem értünk.

-      Rendben fiam, a lányok itt vannak nálunk. Ide gyere. – Apa elhallgat, figyeli Csongi válaszát. - Jó. Várlak!

Leteszi Natti telefonját, és nagyot sóhajt, majd megfordul.

-      Csak azért akart veled beszélni, hogy szóljon, hogy előbb ér haza, mivel sikerült mindent lerendeznie. 1 óra múlva itt lesz!

Natti nagyot sóhajt, és Anyához bújik. De Apa ekkor megáll felette, és előveszi nagyon ritkán látott arcát. Ellentmondás nem tűrően néz Nattira.

-      Szedd össze magad édes lányom, és légy szíves mondj el mindent! Mindenről tudni akarok! Még az esküvőtök előtt helyre akarom tenni itt a dolgokat! Ez így nem fog menni! Az én lányomat senki ne merészelje bántani, mert velem gyűlik meg a baja! Tehát?

Natti egy darabig csak néz apura, aztán olyan keservesen kezd el sírni, amitől megdöbbenünk mindannyian. Elhűlve nézünk rá. Amikor csendesedik a sírása beszélni kezd. Apa egy darabig hallgatja, majd felpattan és nyomdafestéket nem tűrően kezd káromkodni.

-      István! – szól rá anya – Légy szíves fegyelmezd magad, mert még a végén infarktust kapsz! Próbálj lenyugodni!

-      Hát mit képzelnek ezek magukról!? – üvölt Apa – Hogy beszélhetnek így az ÉN lányomról?

Natti kétségbeesetten zokogni kezd, amikor látja, hogy milyen hatással vannak a szavai apára.

-      Nyugodj meg! - húzom magamhoz – Ne sírj! – de apa csak ordítozik teljesen kikelve magából, amit már nem tudok hallgatni, így felpattanok és  

-      Apu! – üvöltök rá, mire megfagy körülöttem mindenki – Az istenért állj már le! Ne hergeld magad! Azt hiszed, ezzel bármit elérsz? – kiabálok rá, és észre sem veszem, hogy mindenki tátott szájjal néz rám. – Nem kell,  hogy még te is üvöltözz! Nézz Nattira – mutatok a testvéremre aki döbbenten mered rám a könnyei között – így is ki van teljesen, nem hiányzik neki, hogy még te is kiakaszd!

Ekkor veszem észre, a döbbent tekinteteket. Egyszerre Anya elneveti magát, amihez csatlakozik Natti, Papiék, és a végén már Apa is. Most rajtam van a döbbenet sora.

-      Mi van? Mit röhögtök? – nézek végig rajtuk. – Megbolondultatok?

-      Nem – szólal meg a tesóm – Csak ledöbbentek, ahogy én is! Végre megint kinyitottad a szádat! Ilyen már nagyon régen volt! Enyém a megtiszteltetés, hogy miattam! – vigyorogja, de patakzanak a könnyei.

-      Jaj, de hülye vagy! – rogyok le mellé - Ha kell még meg is verem őket! Bárkit aki bántani merészel! Érted?

-      Remélem, hogy most nem rám gondolsz?! – hallatszik egy hang a bejáratnál, amitől Natti szinte megfagy a kezeim között.

-      Úristen! – motyogja, és nem mer Csongira nézni, aki most elindul befelé, hogy köszöntse Apuékat, és Papiékat, de a világért le nem venné Nattiról a szemeit. Aki azonban görcsösen kapaszkodik belém.

-      Nyugi! – suttogok Natti fülébe – nem lesz semmi baj! Megbeszélitek.

-      Szia Hanna!  Mikor érkeztél? – áll meg előttem Csongor, és mosolyogva köszönt.

Felállok, és két puszit lenyomok neki.

-      Szia! Most nem rég értem ide! – de már nem figyel rám, Natti köti le minden figyelmét.

-      Mi történt? – húzza magához a testvéremet. – Baj van? – néz végig rajtunk. Natti nem válaszol neki, csak bőgni kezd. – Kékesi-Molnár Natália elmondanád végre, hogy mi az isten haragja történt?  Miért sírsz?

Ekkor megszólal Apu.

-      Azt hiszem édes gyerekeim, hogy ezt jobb, ha bent megbeszéljük.

Natti kétségbeesetten néz rám, de feláll, és apuék után indul. A nagyiékkal kissé lefagyva ülünk a nappaliban, miközben anyuék eltűnnek a vendégszoba ajtaja mögött.

-      Azt hiszem, mi most ledőlünk egy kicsit! – sóhajtja Papi – Veronka segítenél? – nyújtja a nagymamám felé a kezét, de mire odaugrok, hogy segítsek neki, már felállt. Mosolyognak rám, és elindulnak a lenti másik vendégszoba felé.

Ekkor szólal meg a telefonom. Vigyorogva veszem fel, és lépek ki a teraszra.

-      Szia! Rendben odaértél? – hallom kedvesem hangját.

-      Szia! Igen itthon vagyok már!- sóhajtom, mire meglepődik.

-      Baj van?

-      Nem tudom Rob. – motyogom és elmesélem neki, hogy mi történt mióta hazaérkeztem.

-      Hát ez kemény! – sóhajtja - Ilyenkor adok hálát az istennek, hogy az én szüleim nem ilyenek!

Ekkor azonban hangokat hallok becsapódik a vendégszoba ajtaja, és Csongi köszönés nélkül elviharzik.

-      Rob figyelj! Most le kell tennem, később tudsz hívni?

-      Persze! De Skypon foglak, mert látni szeretnélek!

-      Oké! – nevetem el magam, majd elkomolyodok – Annyira hiányzol! – sóhajtom.

-      Te is nekem! Később hívlak! Puszi a hasadra!

-      Persze, - motyogom,- mindig csak a hasamra, én már nem is számítok!

-      Hülye vagy Hanna! – neveti el magát – Szeretlek! Na szia!

-      Puszi!  - teszem le gyorsan a telefont, és lépek be anyuékhoz. –

Apa mérgesen néz maga elé, Natti meg Anyuhoz bújva sír.

-      Mi történt? – állok meg  az ajtóban.

-      Beszéltem Csongorral, - szólal meg Apa - elmondtam a mihez tartást. Az én lányommal nem beszélhetnek így azok az emberek! Mit képzelnek magukról?  Figyelj kislányom! – fordul Nattihoz – nekem semmi kifogásom nincs Csongor ellen, mert egy kedves, aranyos, tisztelettudó fiatalember, de neki ezt most el kell rendeznie a szüleivel, mert nem fogom hagyni, hogy téged ócsároljanak! Én azt sem bánom, ha ez miatt elmarad az esküvőtök, de ezt nem tehetik meg veled! Remélem sikerül velük beszélnie!

-      Jaj Apu! Én szeretem őt, és nem akarom elveszíteni! – zokogja Natti, - de most itt hagyott! Egyetlen szó nélkül ment el!

-      Jaj nyuszi! – húzom magamhoz – minden rendben lesz! Vissza fog jönni Csongi! Hidd el!

-      Na jó lányok! Gyertek enni! Vacsora idő van! – szólal meg anya.

Másnap délelőtt.

Zalán.

Elképedve meredünk Ashleyval Apura, amikor meglátjuk  a várócsarnokban. 

-      Helló Apa! – ölelem át Aput aki komoran néz rám. – Mi történt? Baj van?

-      Nem tudom édes fiam! Lehet, hogy hülyeséget csináltam tegnap.

-      Mi történt? Anya? Hanna? – nézek rá idegesen – A nagyiékkal van valami?

-      Nem nincs semmi bajuk, a lányoknál vannak. Szia Ashleykém! – ölei át kedvesemet, aki szintén elképedve nézi Aput.

-      Apu a jó isten áldjon meg! Mondd már mi van?

Elkap a harci ideg engem is,  amikor Apu mesélni kezd, és  meghallom, hogy mi történt tegnap este nálunk.

-      Natti? Mi van Nattival? – szólal meg Ash elképedve.

-      Nem tudom, Hanna az imént hívta anyádat, hogy menjen át hozzájuk, nagyon ideges volt. Anyád kiakadt teljesen, de nem tudtam belőle kiszedni semmit. Nekem jönni kellett értetek, most azonnal hozzájuk megyünk ha nem baj.

-      Apa! Engedj! Vezetek inkább én! – nézek Apura aki egyetlen szó nélkül ül át az anyósülésre.

Kavarognak a gondolataim, miközben besorolok a forgalomba. Nem igaz! Én szét szedem azt a bandát, ha a Nattinak bármi baja lesz! Apu meg csak mesél, csak mesél, hogy miket mondott el nekik tegnap este a húgom. Nem akarok hinni a fülemnek! Ez nem igaz! Hogy lehetnek ilyen szemetek! A közel fél órás távot negyed óra alatt teszem meg. Feszülten pattanok ki a ház előtt a kocsiból. Legnagyobb meglepetésemre Tamás kocsija is ott áll.

Ki sem pakolunk, csak berobbanok a házba. Anya ideges tekintete az, amit először meglátok. Hanna a fáradtságtól kótyagosan néz ránk, Tamás sincs jobb állapotban. 

-      Kisfiam! – ölel át anya megkönnyebbülten, és Hanna is felsóhajt amikor meglát. – Végre itt vagytok!

-      Mi történt? – nézek végig rajtuk, de nem válaszolnak, mert Szilárd bácsi az idős háziorvosunk lép ki Natti szobájának ajtaján. 

Görcsbe rándul a gyomrom amikor meglátom. 

-      Úristen! – szólal meg Apu teljesen lesápadva – Mi történt itt?

-      Nyugalom István! – lép apuhoz mosolyogva – Enyhe alkoholmérgezése van Nattinak! Semmi több! Kicsit megártott neki az egy üveg konyak tisztán. 1-2 napig még kicsit rosszul lehet, de nincs más baja. Éjjel is mondtam Hannácskának, hogy nincs semmi gond!

-      Éjjel? – nézek a Boszorkára elképedten anyuékkal egyetemben. 

Mire beszélni kezd: 

-      Este igyekeztem a lelket tartani Nattiban, de nagyon el volt keseredve. Anyuék is aggódva figyelték, nem akartak hazaengedni bennünket, de Natti mindenképpen jönni akart. Este 9 körül hozott apa minket haza. Hulla fáradt voltam.  Natti elment zuhanyozni, én meg addig kipakoltam a cuccaimat, már mindennel végeztem, de Nat még akkor sem került elő a fürdőből, csak annyit mondott, hogy mindjárt jön, amikor bekopogtam hozzá. Én esküszöm, hogy nem vettem észre rajta semmit!  Robert közben hívott, majdnem egy órát beszélgettünk. Amikor letettem Natti keresésére indultam, de nem volt a szobájában. A fürdő ajtón meg hiába kopogtam, az ajtó be volt zárva! Apuékat nem mertem felhívni, mert délután apa nagyon kiakadt! – néz Apára bocsánatkérőn - Csongi nem vette fel.  Végső elkeseredésemben felhívtam Tamást. Elhadartam, hogy mi van, és ha lehet azonnal jöjjön segítsen!

-      Nem telt el 5 perc és itt voltam, kapu, az ajtó nyitva, garázsajtó sarkig tárva mindenhol ég a villany! Majdnem infarktust kaptam! Amikor belépek azt látom, hogy ez a nőszemély itt – mutat a Boszorkára - kalapáccsal veri a kilincset, és sírva kiabál Nattinak, hogy nyissa ki.

-      Nem tudtam felfeszíteni a zárat, nem találtam meg a garázsban a feszítővasat, pedig tudom, hogy van! – szipogja fal fehéren Hanna.

-      Betörtem az ajtót, Natti meg a kádban ült ruhástul,  eszméletlenül, mellette egy üres konyakos üveg. Komolyan mondom, még jó, hogy ülőkádatok van, - fordul Hanna felé aki ha lehet tovább sápad, aggódva nézek rá, de Tamás folytatja -  amibe nem tudott belecsúszni, mert ha nagyobb a kád, biztosan megfullad! – néz vissza rám Tamás. – Amilyen gyorsan csak tudtam, kikaptam, Hanna meg hívta Szilárd bácsit, aki pár perc múlva itt volt, még jó hogy alig pár háznyira laknak. Megvizsgálta Nattit, már éppen hívni akarta a mentőket, hogy vigyék be gyomormosásra, amikor Natti magához tért, felkaptam mert öklendezni kezdett és rohantam vele a WC-re. Nagyrészt kiadott magából mindent, és magához  tért annyira, hogy megtudtuk tőle, hogy nem vett be gyógyszert, csak ivott.

-      Nem kell megijedni, ha nagyobb gond van akkor hívtam volna a mentőket! – mosolyog az idős orvos, - Megígértem, hogy ma reggel még visszajövök és megnézem a menyecskét. De ahogy látom, nincs baja, most alszik. – felnevet – Eléggé kiütötte magát. Azért felírok egy fájdalomcsillapítót, ha majd magához tér, felébred egészen biztos leszek benne, hogy fájni fog a feje, ezt vegye be. – nyújtja Anya felé a receptet. – Ha bármi gond van, hívjatok! Nyugodtan!

Elköszön, Anya és Apa kikísérik. 

-      Amikor Natti kicsit rendbe jött, vagy legalább is meg tudott állni a lábán, Hannával gyorsan levetkőztettük, hogy meg ne fázzon, és szinte egész éjjel mellette ültünk azt figyelve, hogy nincs –e valami baja. – folytatja Tamás.

Ekkor Anyáék lépnek be. Mind a ketten gondterhelten néznek végig rajtunk.

-      Jesszusom! – nyög fel Ash – És Csongi? Nem jelentkezett?

-      Próbáltam hívni, de nem vette fel a telefont – szólal meg Hanna,  Ashleyra dőlve, alig lát a fáradtságtól.

-      Le kellene feküdnöd! – lépek hozzá – Vigyáznod kell magadra tudod! Rob engem fog megölni, ha bármi bajotok lesz!

-      Meg akarom várni, hogy tényleg nincs semmi baja Nattinak! –suttogja szinte félálomba, amikor cirkuszi társulatunk újabb attrakciója lép porondra.

-      Hát itt meg mi történt? – néz végig rajtunk elképedve Csongor, majd lesápad – Nattival van valami? Úristen!

Apa ránéz, majd végigméri a kezében tartott két utazótáskával egyetemben.

-      Nyugalom Fiam! Már nincs semmi baja! Alszik. – lép hozzá, és elveszi tőle a táskákat.

-      Kicsit berúgott a szentem! – közlöm jövendőbeli sógorommal, mire ő is felveszi a fal színét, és lerogy a kanapéra.  - Remek, nem kell színminta a festőnek! – közlöm az egybegyűltekkel, mire elképedten merednek rám. Elröhögöm magam – Itt van ez a kettő – mutatok az egymás mellett ülő Hannára és Csongorra – remek színeket produkálnak! Minek ide színsál!

-      Édes fiam! – nyög fel Anya – Te tényleg nem vagy normális!

-      Én mindig mondtam! – szólal meg Hanna – De nekem soha senki nem hisz!

-      Mi van vele? Mi történt?

Tamás nagy vonalakban elmondja, az este illetve az éjjel történteket. Csongi csak nagyokat nyel. Egyikünk sem mer rákérdezni, hogy mi van? Mi történt nála?

Amikor Tamás befejezi, halálos csend telepedik a szobára. Csongi csak felpattan, és mászkálni kezd, majd hirtelen megáll, és én is meglepődök amikor remegni kezd. 

Döbbenten nézünk rá.

-      Édes Fiam mi a baj? – lép oda hozzá Apa, de ő csak megáll Hanna előtt.

-      Hanna itt maradhatok nálad én is, amíg el nem készülünk a ház felújításával? Nincs hova mennem! Te úgyis visszamész Amerikába, én fizetek albérletet, amíg nem tudunk költözni Nattival!

Hanna nem jut szóhoz velünk egyetemben, csak tátogni tud.

-      Mond te teljesen hülye vagy? – szólal meg amikor rátalál a hangjára. – Ide akkor jöttök amikor csak akartok! Normális vagy? Miért fizetnél?

Apáék lesápadnak.

-      Csongor mi történt? – suttogja Anya, és mellé lép mire ez a majd két méteres melák szinte összerogy, és könnyes szemekkel néz végig rajtunk. – Nekem tegnaptól nincsenek szüleim. – motyogja és mesélni kezd.

Elhűlve hallgatjuk az éjjel náluk történteket.  

-      Szóval a lényeg az, hogy közölték velem, hogy fogjam a cuccaimat és takarodjak a lakásukból, így amit tudtam hirtelen felindulásomban összepakoltam és most itt vagyok. – temeti arcát a kezébe - Számomra a tegnapi nappal megszűntek létezni. – közli halálos komolyan- Soha nem is viselkedtek szülőként, soha! Addig fel sem tűnt, amíg ide nem kerültem, és nem láttam, hogy hogyan viselkednek az igazi szülők! Fogalmam sem volt róla, hogy milyen kicsinyes, alávaló, gerinctelen, seggfejek, akik mindig csak magukkal foglalkoznak, és azzal, hogy nekik legyen jó!  A képembe vágták, hogy soha nem voltak velem megelégedve mivel én csak egy boltos vagyok, és a hangmérnöki diplomámmal kitörölhetem a fenekem, soha nem fogom vinni semmire az életben, hiszen mindenem ami van nekik köszönhetem! Erre persze kiakadtam, hogy soha de soha nem álltak mellettem, mindent amit elértem a nagyszüleimtől örökölt pénzen értem el, mindenért megküzdöttem! Ők mindig csak magukkal foglalkoztak, mindig azt nézték, hogy nekik mi a jó! Rám soha, de soha nem voltak tekintettel! Üvöltöztünk, aztán közölték velem, hogy mégis kinek a lakásában vagyunk most is? Az Övékben! Nem az enyémben, az övékben! Persze nem hagytam szó nélkül, hogy ezt a lakást én újítottam fel, mert amikor 19 évesen itt hagytak, hogy utazgassanak a világban, már akkor nem volt 6-8 éve kifestve! Egyetemre jártam, dolgoztam, és az a kevéske pénzem volt, amit a nagyszüleimtől örököltem azt forgattam be! Dolgoztam mint az állat, sokszor heti 7 nap 16-18 órákat! Ők soha egyetlen fillért nem adtak nekem! Amikor ezt felhoztam apám felháborodva kérdezte, hogy mégis mit vártam, hogy majd 30 éves koromig ők tartanak el? Örüljek, hogy nem kértek pénzt azért, hogy a házukban lakhattam! Értitek ezt merészelték mondani?! Amikor az egész lakást az utolsó szögig én újítottam fel! Ők egyetlen fillért sem adtak hozzá, csak évenként egyszer hazajöttek, hogy megnézzék, hogy élek-e még, vagy már börtönbe kerültem-e?!

Csongor félrefordul, hogy ne lássuk a szeméből patakzó könnyeket, Apa megrendülten lép mellé.

-      Szóval, - köszörüli meg a torkát Csongor – most itt vagyok, és remélem, hogy ti nem fogtok kidobni.

-      Édes fiam! – öleli meg Apa - Te is már hozzánk tartozol, a lányom férje leszel egy hét múlva. Ide vagy hozzánk is bármikor jöhetsz! Érted? Bármikor!

-      Apu! – hallatszik ekkor Natti szobája felől az elfojtott sírás.

Mind arra felé kapjuk a fejünket, ekkor Patália lép ki a szobája ajtaján, szinte zöld arccal, sírva néz végig rajtunk, és egyenesen Csongihoz lép, aki felugorva szorosan öleli át. Nem szólunk semmit, most nem lehet.  Megrendülten nézzük összekapaszkodó alakjukat.

-      Azt hittem, hogy vissza sem jössz, hogy elvesztettelek! – csuklik el Natti hangja a sírástól.

Csongi felkapja a húgomat, és mindenkit kikerülve a szobájukba lép vele. Döbbent csend ereszkedik a szobára, amit Ashley és Hanna halk szipogása tör meg. Tamás csak néz ránk, mint aki nem hisz a fülének, de nem szól semmit. Hanna ekkor felugrik, és kezét a szája elé téve, sprintelni kezd.

-      Na nem!- nyög fel Tamás - Nem is láttam, hogy ez is ivott volna!

Felnevetünk. Elképedt arca láttán.

-      Hát nem is azért van rosszul! – vigyorog Ashley.

-      Hát akkor mi baja van? Remélem nem valami vírus, mert nem szeretném hazavinni Julcsihoz! – akad ki Tamás – Szólhattatok volna!

-      Hát ilyen hosszú, hónapokig tartó vírus nem hiszem hogy van! – sutyorogom halkan Ash felé fordulva, hogy azért Tamás  is meghallja.

Percekig döbbenten mered ránk, szinte látom, ahogy dolgoznak a fogaskerekek az agyában. Lehet, hogy fáradt, és azért ér el hozzá ilyen lassan az infó, de kisvártatva elképedten néz végig rajtunk.

-      Nem mondjátok?! – vigyorogja. – Robert gólt lőtt? Ezt nem hiszem el! Végre valami jó hír!

Ekkor elkapom anyuék szemrehányó pillantását. Elönt a bűntudat. Gyorsan közlöm Tamással a tényeket, mire ő mindenre megesküszik még a lánya életére is, hogy nem jár el a szája senkinek! Persze azért nem bírja megállni, hogy amikor a húgom kijön sápadtan a fürdőből ne vigyorogjon rá mindent tudóan. Hanna döbbenten mered rá, fogalma sincs semmiről, de ekkor meglátja bűnbánó képemet.

-      Zalán! – néz rám villámló szemekkel – Hogy lehettél ilyen… ilyen.. Én megbíztam benned! – suttogja, majd könnyes szemekkel bevágja maga után a szobája ajtaját.  

-      Édes fiam! – fordul felém Apa – A bizalmat csak egyszer,  egyetlen egyszer lehet eljátszani! – szavai hatására elönt a szégyen.

-      Én még a feleségemnek sem fogom elmondani! – szólal meg Tamás komoly arccal – Komolyan esküszöm! – néz végig rajtunk.

-      Abban a helyzetben amiben Hanna van, elég csak egyetlen rosszul kiejtett szó, vagy csak egy jelentőségteljes pillantás mások előtt – szólal meg anya is – és annak beláthatatlan következményei lehetnek rájuk nézve. Mi megígértük, hogy amíg nem lesz biztos, hogy rendben vannak, még nagyon egymás között sem beszélünk róla, mások előtt meg főleg nem! Ne sértődj meg Tamás, de ez most tényleg nagyon fontos számunkra! Ha rendben lesznek mindenki tudni fog róla, a családban legalábbis, de jelenleg még a nagyszüleinek sem beszéltünk a babáról, még nekik sem mondtuk el! Úgyhogy kérlek tartsd a szád!

-      Rendben! Megbízhattok bennem! Esküszöm!

-      Te meg édes fiam, nem ártana, ha bemennél a húgodhoz és beszélnél vele! – morran rám Anya is.

Érzem, hogy a szégyentől ég a fejem, és elvörösödök. Tamás ezt látva párszor hátba vereget, és fáradtan mosolyog rám, majd mindenkitől elköszönve elindul hazafelé. Apáék őt is kikísérik. Én meg bekopogok azon az ajtón, de amikor nem jön válasz, belépek. Alszik, annyi esze volt, hogy levetkőzzön, de pizsit már nem húzott fel fehérneműben dőlt végig az ágyon. Betakarom, hogy meg ne fázzon, mert ha valami baja lesz, az a macsóvámpír engem megöl. Újból meg kell állapítanom, hogy jó nő lett! A redőnyt óvatosan le engedem, és angolosan a telefonjával a kezemben távozok.

A nappaliban Anyáékat találom magukba roskadva, és Ashleyval beszélgetnek.

-      Beszéltél vele? – néznek fel.

-      Nem.  Alszik. – felelek nekik. – Ha felébredt beszélünk vele.

-      Merem remélni! – szólal meg anya.

Hallgatunk. Mindünknek az imént történtek járnak az agyában. Ashley mellettem nagyot ásít.

-      Menjetek feküdjetek le ti is! – fordul felénk Anya. – Fáradtak lehettek, hiszen egész éjjel utaztatok. Natti nálatok is húzott fel friss ágyneműt. Délután meg majd átjövünk apáddal, és hozunk ebédet. Addigra remélem mindenki magához tér, és megtudunk mindent beszélni! – sóhajt Anya, mosolyog, de látom rajta, hogy nagyon megviselték őt is a történtek.  Apuról már szót sem ejtek, olyan mint aki éveket öregedett hirtelen.

Kimegyünk és apuval behordjuk az autóból a cuccunkat. Ők elköszönnek, majd elmennek. A szobánkba lépve én is ledőlök Ashley mellé.

Hallgatunk mind a ketten. Agyalunk.  Majd Ash suttogni kezd.

-      Tudod ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy lehet hogy a ti szüleitek a ritka kivételek akik erősítik a szabályt! Nézd meg! Itt van Csongi is aki élete egyik legfontosabb eseménye előtt áll, és a szülei így viselkednek! Vagy ott vannak az én szüleim! – csuklik el a hangja, - de ha már itt tartunk Atis anyja sem volt normális, vagy akár mondhatom Krisent is. Bármerre nézek, mindenhol ezt látom, mindenki csak a saját érdekeit nézi, és a gyerekével nem törődik! Tudod, hogy neked mekkora mákod van?

-      Tudom! És itt és most megesküszöm neked, ha nekünk valamikor lesznek gyerekeink, ők soha nem fognak így érezni, mint most Csongi. Az életemre esküszöm neked. – suttogom, fáradtan nézem az arcát, nem kell sok idő és én is elalszom.

Egy telefon csörgésére térek magamhoz.

-      Vedd már fel a jó isten áldjon meg! – mormolom, mivel nem az enyém csörög biztosan.

Szerencsére elhallgat a készülék, de alig telik el 1 perc, és az enyém kezd égtelen csörgésbe.

Nyűgösen veszem fel.

Rob.

-      Mond! – morranok bele.

-      Nem tudod mi van Hannával? Nem tudom elérni? Csak nincs valami baja? Ma már vagy ötvenszer kerestem!

-      Nyugalom! – morgom miközben feltápászkodom,  és kimegyek a nappaliba, hogy Ash tudjon aludni - elhoztam a telefonját nálam van.

-      Miért van nálad?

-      Azért drága barátom, hogy tudjon aludni! Azért! Az éjjel történtek őt is kikészítették. 

Csend. 

-      Ezt most kifejtenéd bővebben? Mi történik ott?

-      Tudsz várni egy kicsit? Felteszek egy nagy adag kávét főni, meg rágyújtok egy cigire és akkor mesélek. De ne várj Anderseni előadást! – suttogom, hogy senkit ne ébresszek fel.

-      Visszahívlak egy 5 perc múlva.

-      Oké.

Gyorsan felrakom a kávét főni, de ekkor nyikorogni kezd az egyik ajtó. Ash jelenik meg mellettem és a hátamhoz simulva átölel

-      Szia Cica! – csókolom meg a tenyerét. – Tudtál aludni?

-      Aha! – mosolyogja, - a telefonra ébredtem fel. Ki volt az?

-      Kettőt találhatsz! – vigyorgom.

-      Rob.

-      Süllyedt! Na gyere kimegyünk hátra a teraszra úgyis mindjárt hívni fog.

Mire hátra kiérünk, jóslatom bevált. Alig ülök le már hív is. Aztán mesélni kezdek, azt sem titkolom, hogy Tamás előtt elszóltuk magunkat. Nem szól semmit, csak hümmög.

-      És akkor most mi lesz? Lesz lagzi vagy sem?

-      Hát tudod, ez egy marha jó kérdés! – válaszolom, de ekkor árnyék vetül ránk, felnézek és ott áll Hanna.  – De várj, adom ezt a kócos fehérnépet, akinek jelenleg az összes olimpiai karika megtalálható a szeme alatt!

Hanna

Leroskadok Zalán mellé. Alig látok ki a fejemből, az imént ébredtem fel, és csak magamra rántottam pár elemi ruhadarabot.  

Egy bögre teát szorongatok és azon gondolkodom, hogy ennem kéne valamit mert kilyukad a gyomrom, amikor a kezembe nyomja a telefonom és hadovál valami olimpiáról.

-      Halló?  - szólok bele a készülékbe teljes kómában. – Hanna vagyok.

-      Nem mondod? – hallom azt a hangot mitől veszett dübörgésbe kezd  a szívem.

-      Szia! – cincogom egér hangon, mire Zalán mellettem röhögésbe kezd.

-      Na mi van? Fél napot sem bírtok ki? – gúnyolódik, és elindul befelé a házba. Utána kiáltok, hogy hozzon ki nekem valami rágcsát.

-      Felemeled a hátsódat és hozol ki magadnak kiscsillag!

-      Ez egy majom! – nézek bosszúsan Ashleyra – Hogy bírod elviselni?

-      Úgy, hogy imád! – áll meg mellettem és elém tesz egy zacskó ropit bátyám. – Megfelel nagysága?

-      Meg! Köszönöm! Nehéz volt?

-      Rettenetesen!

Ahogy hallom Rob csak vigyorog,  miközben osztjuk egymást Zalánnal.

-      Jaj cica! – nevet fel –  Hogy van körtécském?

-      Köszöni jól! – vigyorgom, de ekkor hangos nevetés hangzik fel, amit felismerek – Na mi van? Nincs otthon a macska cincognak az egerek? – vihogok.

-      Csak Tom és Sam jöttek át. – neveti el magát Robert.

-      Gondoltam! Érezd jól magad!

-      Végre sörözhetek! – sóhajtja.

-      Bocs! – sóhajtom - Nem tehetek róla, hogy nem bírom a szagát sem!

-      Nem kell megsértődni, nem azért mondtam! Ha nagyon akartam volna inni, akkor megoldom és észre sem veszed!

-      Nem is sértődtem meg! – vágom rá szinte azonnal, ő azonban csak nevet.

-      Tudom, te nem! – csúfolódik.

Bölcsen ráhagyom.

-      Mikor indultok? – kérdezek rá, hogy tereljem kicsit a szót.

-      Nem tudom, lehet, hogy már most este, én már összepakoltam, autó van. Elvileg minden készen van útra. Az öltönyömet meg úgyis anyuék hozzák.

-      Azért hívj majd fel néha a nagy bulizás közben!

-      Ez csak természetes! – neveti.

-      Bocs szívem de most megjöttek anyuék le kell tennem.

-      Rendben! Szia!

-      Puszillak! – vigyorgom.

Egész jó kedvem kerekedik. Amit persze bizonyos pasik nem tudnak szó nélkül hagyni. Anyáék is mosolyognak, de ez a mosoly nem az igazi. Leülnek közénk, halkan beszélgetünk, amikor a bejárati ajtónk halkan nyikordul. Máskor szinte észre sem vesszük, de most mindannyian oda kapjuk a fejünket. Natti és Csongi jelennek meg. Hát egyiknek sincs jó kedve. Kézen fogva jönnek felénk. Nézem a testvérem, de most nem tudok olvasni az arcáról. Apuékra pillantok, szinte süt róluk az aggodalom.

-      Anyu, Apu beszélnünk kell …

Robert

-. egy hét múlva-  

Hogy megfog lepődni! – kuncogok magamban. Nem számít rá, hogy 1 nappal előbb jövök. Tegnap sikerült a képekkel elkészülni, így a 2 naposra terezett fotózásból csak 1 lett, és ami a legnagyobb csoda sikerült jegyet is szereznem, úgyhogy a stúdióból egyenesen a reptérre mentem.  Már alig várom, hogy lássam, hogy magamhoz szoríthassam!

Bár meg kell mondanom, le fogom teremteni! Az utolsó pár napban alig tudtam vele beszélni. Szinte soha nem volt otthon, vagy nem volt nála a mobilja. Ilyenkor persze mindig Zalánt hívtam, de egy idő után kiakadt. Tegnap is a felszállás előtt sikerült vele beszélnem este 10 körül. Fáradt volt a hangja nagyon. Le is teremtettem, mivel jobban is vigyázhatna magára! Még most is füstölgök ha eszembe jut. Magamra rántom a szemüvegem, és figyelni kezdem, hogy jött –e ki elém valaki.

Megkönnyebbülve veszem észre Csongort, de röhögni kezdek, amikor meglátom a kezébe tartogatott keresőtáblát.  Mr Pearl.

-      Idióta! – röhögök rá, amikor megállok előtte.

Köszöntjük egymást, és poénkodva megyünk a parkoló felé. Beülünk.

-      Ugye tartottátok a szátokat Zalánnal és nem tudja, hogy jövök? – fordulok felé kérdőn.

-      Nyugi! – nevet- Fogalma sincs róla! Szerinted, ha tudná nem lenne itt?

-      De. – vigyorgom.

Hirtelen csend telepszik ránk. Csongi felé fordulok, és lopva szemügyre veszem. Hát mit ne mondjak, nem úgy néz ki mint egy boldog vőlegény, akinek pár nap múlva itt az esküvője!

-      Hát öregem, mintha megsűrűsödtek volna a ráncaid! – próbálom poénra venni kicsit a figurát – Megőrjítenek mi a csajok?

Szomorúan elmosolyodik, de nem szól semmit. Csönd ereszkedik ránk, a kínosabbik fajtából. Majd hirtelen megszólal.

-      Tudod Rob, én soha az életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök! Soha!

-      Figyelj! Ha tudok segíteni rám is számíthatsz! Elvégre, talán lassan én is családtag leszek. – fűzöm hozzá és óvatosan megveregetem a nadrágom zsebét ahol lapul az a bizonyos kis dobozka.

Csonginak lassan esik le a 20 fillér, hogy kedvesem kedvenc szófordulatával éljek.

-      Nem mondod?! Rászántad magad?- vigyorogja.

-       Én már tervezem, csak ő hadakozik.

-      Nem hamarkodjátok el ezt a dolgot?  Március végén ismerkedtetek meg!

-      Mindenki ezzel jön! – horkanok fel – Nem kapkodom el! Miért ha azt nézzük, ti is nemrég ismerkedtetek meg és már nősülsz!

-      Novemberben jöttünk össze Nattival.

-      Jó és most augusztus van! 10 hónap! – válaszolok - Decembernél előbb mi sem fogunk tudni összeházasodni, és ha azt nézzük mi is  9-10 hónapja leszünk akkor együtt! – méltatlankodom. – A haverjaim is ezzel húzták az agyamat az elmúlt egy hétben! Tudom, hogy mit csinálok!

-      Jó, rendben, nem szóltam egyetlen szót sem! Igazad van! – vigyorogja – A Molnár lányoknak nem lehet ellenállni! Mi?

-      Hát nem öregem! – helyeslek.

-      Figyelj Rob, hova vigyelek? Haza hozzánk, lepakolsz, és Hanna kocsijával elmész az üzlethez, vagy menjünk oda egyből, de akkor otthagylak, mert nekem mennem kell tovább.

-      Menjünk hozzájuk, lepakolok, és majd átmegyek hozzá. Ő van a boltban megint?

-      Igen, mivel nálunk vannak most az anyósék, - elnevetjük magunkat a szó hallatán – Most beszélünk meg mindent, mivel a történtek miatt kicsit át kellett szervezni a dolgokat. – szól szomorúan.

-      De rendben vagytok? – nézek rá.

-      Rendben persze. Nagy pofon volt ez nekem, főként, hogy a szüleimről van szó, de ezen is túl kell lenni. Tudod nem aggódom, mert nagyon jó családhoz fogok tartozni, és így, hogy látom, a kettő család közötti különbséget sokkal inkább becsülöm őket!

Nem folytatjuk, mert megérkeztünk. Csongi beáll az udvarba. Istvánt látom meg először, a garázsból jön kifelé. Edit meg a kinti asztalnál ül, és valamit nagyon számol, éppen csak felpillant és köszön Csonginak mosolyogva, majd visszafordul a papírjai fölé. De felkapja a fejét, amikor becsapom én is a kocsi ajtót.

-      Hát te? – néz rám nevetve Edit.

Szeretettel köszöntenek.

Tényleg jó érzés ide jönni.

Pár szó után gyorsan bepakolok Hanna szobájába, de már mehetnékem van. Persze nevetnek.

-      Hát szívesen megnézném Hanna arcát, amikor meglát! – mondja István, és a kezembe nyomja a kocsi kulcsot.

Megvárom, amíg Csongi kitolat az udvarból, hogy kitudjak állni a Boszorka kocsijával.

Furcsa ez a kis autó. Nagyobbakhoz vagyok szokva.

Na mindegy. Ezerfelé jár az agyam miközben a virágbolt felé hajtok. Csongin és a helyzetén gondolkodom, és hálát adok az égnek, hogy nekem ezt nem kell átélnem!

Szinte észre sem veszem és már a bolt elé fordulok. Gyorsan beállok a parkolóba, remélem nincsenek bent sokan! Nem akarok időt vesztegetni! 1 hete nem találkoztunk, csak telefonon és Skypon beszélgettünk. Nagyon hiányzott. Tomék rengeteget poénkodtak rajtam útközben, de nem érdekelt! Jól éreztük magunkat, de már vágytam utána. Érdeklődve nézek befelé, és megdobban a szívem amikor meglátom őt. Mosolyogva szolgálja ki a vevőt, majd amikor az távozik, csak áll a pultnál, és elmerülten rágcsálja a szája szélét. Hirtelen felkapja a telefonját, és tárcsázni kezd. Vigyorgok amikor megérzem, hogy rezegni kezd a zsebemben a készülék.

-      Szia! – szólok bele. – Csak nem hiányoztam?

-      Szia! – kuncog ő is – De ami azt illeti nagyon, már alig várom, hogy itt legyél! – sóhajtja. – Hogy álltok?

-      Hát ami azt illeti elég keményen! – sóhajtok fel, és igyekszem heves szívdobogásomat lassítani, hogy legalább válaszolni tudjak neki.

-      Keményen? – kérdezi döbbenten.

Vigyorogva szállok ki a kocsiból és indulok befelé a boltba.

-      Igen keményen. Képzeld – váltok át csevegő hangra – most is egy gyönyörű szexis csajt bámulok az üvegen keresztül, és alig bírok magammal!

De ahogy kimondtam, már meg is bánom a szavaim. Poénnak szántam. . . Leírhatatlan csalódottság veszi át az arcán a helyét az örömnek, és látom ahogy elképedten veszi le a füléről a telefont és bámul rá, mint aki azon gondolkodik, hogy most a földhöz vágja vagy csak ki az ablakon, de ugyanakkor látom rajta , hogy hirtelen elönti a düh.

-      Tudod mit kedves Robert?! – morran bele a telefonba, így észre sem veszi, hogy már az ajtóban állok – Nézegesd csak azt a szexis libát, essen ki a szemed úgy, hogy jó poros legyen, hogy sokáig kelljen tisztogatnod! – morogja, és mérgesen kinyomja a készüléket!

Nevetni kezdek, és belépek az ajtón, nem néz fel, mivel éppen az orrát fújja a bejártnak háttal fordulva és  valamit nagyon motyog.

-      Hát ha poros lenne, akkor hogy néznélek? – szólalok meg halkan, miközben alig bírom a nevetést, és a heves szívdobogást legyűrni.

Elképedten fordul meg és néz rám. A szívem a torkomban dobog, miközben nézem az arcát. Egy tanulmány. Ezernyi érzés viharzik át rajta. Düh, szerelem, megkönnyebbülés.

-      Te majom! – szólal meg nem éppen romantikusan, de már a nyakamban lóg.

Megkönnyebbülve ölelem magamhoz Boszorkámat, és temetem az arcom a hajába, hogy beszívjam azt a semmihez sem fogható finom illatot, ami most is megbolondítja az összes érzékemet. Nyakamba veti magát, átölel. Érzem, ahogy légzése csiklandozza a bőrömet, ahogy hevesen ver a szíve, az enyémmel egyetemben, és  ellenállhatatlan vágy kap el, hogy megcsókoljam. Nem állok ellent a kényszernek. 

Finoman csókolgatni kezdem azt az édes puha száját, és élvezettel lélegzem be semmihez sem fogható illatát. Csak falom azokat a régen ízlelt ajkakat, és elkap az őrület. Magamhoz húzom, végig simítok a hátán egészen a fenekéig. Magamhoz szorítom, felnyög amikor megérzi vágyakozásomat. 

-      Khm khm! 

Hirtelen szakadunk el egymástól és  zavartan pillantunk a bejáratra. Natti néz ránk vigyorogva, majd kisvártatva a másik minden lében 6 kanál is megáll mögötte. 

-      Jó napot kívánok kedves Robert! – vihogja Ashley.

-      Hát  ami azt illeti, amíg meg nem jelentetek, jó volt! – somolygok.

De ekkor már ők is a nyakamban lógnak, Hanna méltatlankodásával nem törődve. 

-      Hogy –hogy itt vagy már? Nem csak holnap kellett volna jönnöd? – vigyorogja Natti.

-      De, de előbb végeztünk, és repültem ehhez a nőszemélyhez! – ölelem át Hanna derekát. 

Ő azonban elhúzódik tőlem, és feszülten néz körül. 

-      Mi a baj kicsim?- fordulok felé.

-      Nem tudom, napok óta olyan érzésem van, hogy valaki figyel, mintha követnének. 

A csajok összenéznek és felnevetnek. 

-      Bolond vagy! Megártott neked Hollywood! – nevet fel Ashley, de elkomolyodva nézek Hannára.

-      Biztos, igazad van! – sóhajt és hozzám simul.

-      Meddig kell még itt lenned? – fordulok hozzá.

-      Még kb. 1 órát. Ötkor bezárok.

-      Ti nem tudtok itt maradni? – nézek a csajokra.

-      Hát Rob ha elmész helyettünk a varrónőhöz, utána meg a cukrászhoz,  akkor maradhatunk. – vigyorogják.

-      Hát a cukrászhoz szívesen elmennék én is. - vigyorogja kedvesem. – Béla bácsinál szívesen megennék egy kelyhet!

-      Majd elviszlek, ha bezártál. – suttogom a fülébe – És akkor nyalhatsz …

Fülig vörösödik, és oldalba vág. 

-      . . . egy fagyit! – vigyorgom, - de otthon másban is benne leszek!

-      Perverz egy állat vagy Pattinson! – suttogja, és én élvezettel nézem az arcát.

-      Nekünk menni kell, mert elkésünk! – szólal meg Ashley -  Hanna holnap én vagyok a soros, de nem bánnám, ha betudnál jönni délelőtt! Bocs Rob, de nekem még kellene a segítség!

Nem szólok semmit, de egyáltalán nem tetszik, hogy holnap délelőtt is itt kell lennie. Fáradt, látom rajta, kimerült.

-      Erről még beszélünk később. – szólal meg Boszorkám és rám néz.

-      Rohanunk! Legyetek jók! – közlik és már ott sincsenek.

Már éppen lendülnék újra akcióba, amikor azonban leparkolnak az üzlet előtt. Hanna gyorsan a pult mögé áll, hogy kiszolgáljon. Nagyot sóhajtok és bemegyek  hátra az irodába, előveszem a laptopom, hogy elüssem még  a hátralévő időt.

Elmerülök éppen egy levélben amit Steph küldött, amikor is hallom, hogy mintha  Hanna valakivel angolul beszélne kissé felháborodottan. Kikukkantok, hogy mi történt. Dühös tekintettel méregeti a telefont.

-      Mi van? Mi történt?

-      Valahonnan megtudták a telefonszámom! – akad ki teljesen, és egész nap hívogatnak, hogy adjak interjút nekik! Hagyjanak engem békén! Nem fogok olyan újságnak nyilatkozni, aki egyetlen igaz sort sem írt soha le rólunk!

-      Nyugi! – húzom magamhoz – megoldjuk!

-      Oké! – sóhajtja, - de most menj be, mert Anna néni jön! Őt még kiszolgálom, és bezárok!

A háttérbe húzódva figyelem, ahogy dolgozik, és sutyiban készítek róla egy fotót. 

Majd bemegyek vissza az irodába. Újra elmerülök a forgatókönyvben. Egy óvatos érintésre, a tarkómra adott puha csókra térek vissza a valóságba. Az ölembe húzom ezt a némbert, és figyelmesen nézem az arcát.

-      Bezártál?

-      Aha! – sóhajtja - A néninek szómenése volt, de őt muszáj végighallgatni, mert hetente jön friss virágért. Ő egy törzsvevőnk, nincs senkije, és mindig velünk szokott beszélgetni. Kedvelem, de most alig vártam, hogy elmenjen!

Figyelmesen nézem az arcát, a vonásait.

-      Fáradt vagy! – állapítom meg.

-      Egy kicsit igen! – kucorodik hozzám és nagyot sóhajt. – Ez a hét kikészített, nem csak engem, hanem mindünket!  

-      Beszéltem pár szót Csongival, nagyon kivan.

-      Hát ne csodáld! Azt a cirkuszt amit az anyjáék levágtak! Már azt hittem, hogy Apa kivágja őket, amikor megjelentek náluk másnap. Képzeld összepakolták Csongi és Natti cuccait, mindent és kiszállítattak hozzánk. Azt mondták a szállítóknak, hogy majd Csongi fizet. Majd amikor azok lepakoltak és  elmentek, besétáltak hozzánk és nagy pökhendien előadták magukat. Aput még soha nem láttam ennyire kiakadni!

-      Szegény Csongor! – sóhajtok fel, miközben az arcát cirógatom.

-      Annyira sajnáltam Rob! Szerencsétlen csak ott állt, és nem akart hinni a szemének és a fülének! Azok a bunkók, meg közölték vele, hogy soha többé az életben nem akarják látni, mert ő velük nem beszélhet úgy ahogy tegnap tette, és örüljön neki, hogy nem követelik rajta a lakbért! 10 évig lakott ingyen a házukban! Éppen elég jót tettek vele!

-      Mi?

-      Most képzeld el! Ekkor már Anya is kijött a sodrából, és ő is beszámolt nekik. Soha nem láttam a családomat ennyire kiakadva. Gyorsan eltűntek. Anya most kezébe vette a dolgokat.

Felkuncog, és hozzám bújik. Élvezettem ölelem át, és nem bírom megállni, hogy ne csókoljam meg. Puhán kezdem csókolgatni a száját, amit viszonoz. Nem akarom letámadni, de muszáj megérintenem, muszáj végigsimítanom a lábán, muszáj megcirógatnom a melleit. Egyszerűen muszáj! Muszáj elmerülnöm benne!  A lágynak induló csók heves szeretkezésbe csap át. Heves, de gyors szeretkezésbe.

Végignézek rajta, miközben próbálom légzésemet helyreállítani, és boldogan ölelem magamhoz, vékony testét. Túlságosan is vékony testét. Fáradtan dől nekem. Megfogadtam magamnak, hogy nem fogom szóvá tenni, de most muszáj lesz beszélnem vele.

-      Őszinte lehetek? – nézek a szemébe, mire kíváncsian tekint rám, és bólint – Egyáltalán nem tetszik, hogy ilyen nyúzott vagy! Sokat fogytál!

-      Szinte minden kijön belőlem Rob! Éjjel megint nem tudok aludni, és nagyon fáradt vagyok! – feleli, és én aggódva simítok végig az arcán.

-      Miért nem tudsz aludni?

-      Agyalok.

-      Jaj Hanna! Nem értelek! Mondtam már, hogy ne aggódj annyit!

-      Nem tudom Rob! Amikor eljöttem L.A.-ből azt hittem itthon nyugtom lesz, de nem. Folyton olyan érzésem van, mintha figyelnének, mintha minden pillanatban néznének! Tudom paranoiás dolog, de ezt érzem, és megőrülök tőle. Ha van valaki körülöttem akkor jobb. Esténként el is alszom, de ha felébredek, márpedig szinte minden éjjel felébredek, akkor nem tudok visszaaludni, mert állandóan a problémákon agyalok.

-      Hanna… - sóhajtok fel, de közbe vág.

-      Ne Hannázz! Beszélgetünk nem? Egyébként meg örülj neki, így trendibb vagyok! – vigyorogja.

-      Én  azt szeretem amikor husis vagy! – kuncogom – Szeretem ha egy nőn van mit fogni! – simítok végig a fenekén, mire felnyög, de feláll az ölemből és csendben rendbe szedjük magunkat.  

Vigyorogva nézem, amikor a melltartóját igazítja meg magán, és felfedezi, hogy az egyik pántot sikeresen elszakítottam. Szemrehányó pillantást kapok.

-      Ez volt az egyetlen darabom, amit eltudtam magamon viselni! Még jó, hogy a próbára hoztam magammal egy másikat!

-      Majd holnap veszünk! – húzom magamhoz, ezt a morcos Boszorkát.

Ekkor megszólal a telefonja. Felveszi és kicsit elhúzódik.

-      Jól van megyek már! Most zártam be az üzletet. Hívok taxit és mindjárt ott vagyok! – sóhajtja.

-      Miért hívnál te taxit? Hova kell menned? – kérdezem értetlenkedve.

-      Ruhapróbára kell mennem, és azért hívok taxit, hogy időben odaérjek, mert gyalog, talán holnap reggelre érkeznék meg! Én inkább soha nem megyek férjhez, ha ez ilyen cirkusszal jár! – motyogja, mire elnevetem magam.

-      Elhoztam a kocsidat, azzal jöttem, nem kell taxit hívnod! – elképedve néz rám.

-      Most mi van?

-      Te az én kocsimmal jöttél?

-      Aha! Miért baj?

-      Nem – vigyorogja, - csak nem tudlak elképzelni, hogy egy ilyen kis kocsit vezetsz! A nagy Robert Pattinson, egy kis Skoda Fábiában!

-      Ne pimaszkodj, mert nem viszlek sehova! – csapok a fenekére, miközben az ajtót zárja.

Hirtelen engem is elkap az a kellemetlen érzés, ami nap, mint nap eltölt. Figyelnek. Gyorsan az autóhoz lépek, mire Hanna elképedve néz rám, de beül mellém.  Mind a ketten gondolatainkba merülve ülünk, Hanna csak akkor szólal meg amikor az utat mondja. Megállunk egy Esküvőiruha Szalon előtt.

-      Bejössz? – fordul felém vigyorogva.

-      Inkább kihagyom! – nevetem el magam csillogó tekintete láttán – álcát húzok, és elmegyek sétálni! Szólj, ha készen vagy, és érted jövök! – kiszállok, hogy kinyissam neki az ajtót. Hálás pillantás a jutalmam.

-      Menj nyugodtan haza anyuékhoz, és pihenj le, én majd a csajokkal haza megyek. – feleli.

-      Nem elviszlek fagyizni! – felelem ellentmondást nem tűrőn – Na indíts! – csapok a fenekére.

Vigyorogva figyelem, ahogy enyhén riszálva a bejárathoz megy, és még mielőtt belépne visszanéz és rám kacsint.

Kis cseles Boszorka!

Elégedetten elmosolyodom, és elindulok toronyiránt. Amikor jöttünk, észrevettem egy fehérnemű üzletet. Meglepem. Kicsit aggódom, hogy felismernek, de napszemüveg és a sapka – hű társaim – fedezéket nyújtanak. Nézelődöm, nyugodtan sétálok, igyekszem kizárni a külvilágot.

Kicsit aggódva nézek be az üzletbe, de mákom van. Egy idősebb hölgy az eladó. Lehet, hogy felismert, de nem adja mindenesetre semmi jelét ennek. Tétován nézek körül a rengeteg női fehérnemű között. 

Úristen normális vagyok én?! 

Már húznám fel a nyúlcipőt amikor megáll mellettem és mosolyogva kérdez valamit, de amikor megszólalok, hogy ne haragudjon egyetlen kukkot sem értek magyarul, akkor mosolyogva vált át angolra.

-      Tudja a párja méretét fiatalember? – néz rám mosolyogva.

-      Őszintén megmondva, én csak levenni szoktam róla! – nézek a hölgyre elvörösödve.

-      Higgye el fiatalember, az ide érkező urak nagy többsége ugyanígy van, mint ön. Ajándékba viszi a hölgynek?  Nem tud valakit felhívni, aki tudja a méretét?

Elnézést kérek, és félrevonulok és felhívom Ashleyt. Persze kiröhög amikor előadom, hogy mit akarok. 

-      Várj! Szerencséd van, mert most cserélte le a pántnélkülire, hogy a ruhát feltudja próbálni. Megnézem. 

Hallom, hogy sutyorognak, és vihognak Nattival, és Boszorkám méltatlankodó hangja is felcsendül, amin mosolygok, de kisvártatva megtudom a méretet. 85C. Hálálkodva megköszönöm Ashnek a segítséget, és megesketem, hogy tartják a nagy szájukat! Megosztom a szerzett infót az eladó hölggyel, készségesen segít. Veszek neki pár tetszetős darabot, amit remélhetőleg kényelmesnek is talál majd.

Megcsörren a telefonom, végeztek. Hálásan köszönöm a hölgy segítségét, és angolosan távozom. Persze a kocsinál pletykálnak, amikor odaérek. A csajok elköszönnek, mi pedig elindulunk Béla bácsihoz. 

-      Hol voltál? – kíváncsiskodik, de nem lát semmit mivel a zacskót betettem a csomagtartóba.

-      Erre meg arra – válaszolok nevetve,

-      Rob!

-      Meglepetés, majd nálatok megkapod!

Duzzogva fordul félre, de látom, hogy csillog a szeme. Rutinosan már a fagyizó másik oldalán parkolok, tanulva a nemrég történtekből. Eszter áll a pult mögött, és meglepődik, amikor felismer bennünket. Mosolyogva lép hozzánk, és köszönt, majd hátrakísér minket a kerthelységbe. Meglepődve vesszük észre a változásokat.

-      Tudjátok apa nagyon kellemetlenül érezte magát a múltkori eset miatt, és néhány változást eszközölt itt kint.

-      Nagyon szép lett! – fordulok felé, és rákacsintok, mire elpirul, de felveszi a rendelésünket.

Leülünk Hannával.

-      Tényleg szép lett! – nézek körül. – Jó ötlet az, hogy virágokkal osztották kicsit szét a teret. Így most akár meg is csókolhatlak ennek a gaznak a takarásában! – kuncogok, majd szavaimat tettekre is váltom.

Hanna készségesen simul hozzám, miközben ajkait ízlelgetem. Felnevet és elhúzódik tőlem, mielőtt még igazán belemelegednék a dologba. 

-      Ezt nem tehetnénk meg L.A-ben! – neveti, majd elvörösödik, amikor árnyék vetül ránk. Eszter áll meg az asztalnál, és mosolyogva teszi elénk a rendelésünket. Zavartan nézünk rá.

-      Nyugodjatok meg, nem fogom világgá kürtölni, hogy mit láttam! Így legalább ha itt vagytok, látlak benneteket, és nem mentek máshoz! Így is fellendült a forgalmunk, mivel elterjedt, hogy Robert Pattinson kétszer is itt fagyizott! – kuncogja.

-      Amihez persze neked semmi közöd nem volt? – szólal meg Hanna. 

Felnevetünk. 

Élvezettel nézem Hannát. Boszorka! Nehezen bírok magammal, ahogy figyelem, ahogy lehunyt szemmel eszi a fagyit. Nagyot nyögök mert magam elé vizionálom, ahogy mindezt velem teszi. Felnéz, és újra elpirul. Felnevetek.

-      Imádlak! – húzom magamhoz, és nyomok nevetve egy puszit az arcára. – Készen vagy mehetünk?

Bólogat. Fizetünk és elindulunk. A szüleihez megyünk, mivel ott vacsorázunk. Ott van náluk az egész szűk család. Zalán nevetve üdvözöl, és Veronka néniék is átölelnek.

Egész este nagyon jól érzem magam közöttük. Anyáék is hívnak, és hosszan beszélnek Hanna szüleivel.

-      Mikor jönnek? – fordul hozzám Hanna.

-      10 óra körül száll le a gépük. – felelem.

-      Akkor majd én kimegyek értük. – szólal meg István. – Jó lesz egy kicsit kikapcsolódni, már kezdek nagyon kimerülni! – játsza el a hattyú halálát, mire mind felnevetünk, Edit meg csak a szemét forgatja.

Ekkor eszembe jut valami, nagyon fontos. 

-      Tényleg Boszorka! – fordulok felé, és simogatom meg pocakját – Mikor megyünk orvoshoz? Kíváncsi vagyok, hogy mekkorát nőtt a Manó odabent!

Hanna nagyot nyel, elsápad és körbenéz. Hirtelen mindenkibe belefagy a szó.

-      Mi van? - nézek rá ijedten. – Mit mondtam?

Ekkor felhangzik egy kétszólamú nevetés. Verus mami és Feri bácsi összenéznek, Hanna tovább sápad. 

-      El ne ájulj nekem! – nevet nagymamája – Édesem lehet, hogy öreg vagyok, de hülye nem! Azt hiszitek nem jöttem rá, hogy dédunokám lesz? 

Hanna elvörösödik, én meg értetlenül nézek csak körbe. 

-      Nyugi gyerekek! Nem árulta el senki, csak Hannának volt néhány árulkodó mozdulata ami feltűnt, illetve az hogy reggelenként mindig olyan fehér mint a fal, vagy mondjam azt, hogy amikor a nagyapja itta régen a kávéját mindig ott somfordált körülötte, most meg még a környékére sem ment, sőt nagyívben kikerülte? Alig eszik, állandóan sápadt és fáradt.  Vagy vegyük a hirtelen jött kiköltözést – kuncogja, - Édeseim! Bár azt nem értem, hogy miért kell ennyire titkolózni! De mindegy is, nem rám tartozik! Én örülök neki, vagy esetleg nekik? Hancsikám!

Halálos csöndben ül mindenki, a két kisöreg meg nevetve néz körül. Ekkor Zalán felnevet. 

-      Na ennyit a nagy titkolózásról! – vág Hannához egy ropit. 

Hanna ekkor felpattan odalép hozzájuk, és átöleli őket. 

-      Ne haragudjatok, csak.. – nagyot sóhajt – szóval váratlanul derült ki, hogy babát várok, és akkor még alig volt 5 hetes, és anyuék is és Rob szülei is másnap már ott voltak, és – csuklik el a hangja – szóval mindenki annyira örült neki, én meg kétségbeestem

-      De miért kicsim?

-      Azért nagyi, mert nem mertem beleélni magam abba, hogy babánk lesz, mert féltem.

-      És már nem félsz? – simogatja meg Boszorkám kezét a nagymamája.

-      De igen nagyi, még mindig tartok tőle, hogy elvesztem, de már lassan 9 hete itt van velem. – simogatja meg a pocakját, amit csillogó szemekkel nézek, olyan szép most!

-      Ott is marad! Nyugi! – csap a fenekére Zalán. – De nem eszünk végre? Éhen halok! Hancsikám!

Felnevetek, mire Hanna dühösen néz rám.

-      Robert, ha egyszer is meghallom tőled ezt agyoncsaplak! – fenyeget meg.

Nevetünk.

Az egész család leül vacsorázni. Vidáman nézek körül, és meg kell mondanom, hogy már egészen idevalónak érzem magam.

-      Tényleg kicsim, nincs képetek a lakásról? – néz ránk nagyi kérdőn - itt már mindenki látta, vagy volt is nálatok, csak mi nem.

-      Mi sem láttuk még berendezve. – mondják Hanna szülei.

-      Feltöltötted a képeket? – néz rám Boszorka – Mert én elfelejtettem.

Nevetve állok fel, és veszem elő a kocsiból a számítógépet. Bekapcsolom, és akkor körénk gyűlik az egész család. Felnevetnek amikor meglátják a festős képeinket. Hanna nagyon kacag.

-      Állj! – szól rám Zalán, amikor meglátja a házavatós fotókat. – Ezeket még nem láttam!

-      Aha szóval alkoholisták klubjába csöppentünk! – nevet fel István  amikor meglátja a Kris és Ash poharas képét.

-      Hát én is mondtam neki, hogy manapság mintha kissé sokat pityókázna! – húzza meg Ash haját Zalán.

-      De  gyerekek a lakásról még mindig nem láttunk fotókat. – reklamál Edit.

-      Nyugi anya mindjárt!- neveti Boszorka, majd hirtelen nevetni kezd. – Várj Rob! Menj vissza! Ezt látni akarom!

Szó szerint felröhög, amikor meglátja az autós kalandunk kezdetén készült képet.

-      Szentséges Isten! – vigyorogja – Rob baromi értelmes képet vágsz!

-      Csak a szokásos! – nevet Zalán – nekem már fel sem tűnik!

-      Kac-kac! – húzom el a számat.

-      Itt még emberi formád volt! – vigyorog rám NAtti.

-      Miért most talán nincs? – nézek rá megsértődve.

-      Bogaram! – öleli át a vállamat Natti - Nyomon követtünk ám! Minden lépésedről tudtunk, és meg kell mondanom, elég ősemberes volt a végén a fizimiskád!

-      Te is láttad azokat a képeket? – fordulok Hanna felé 

-      Hát – vág pofát – azt kell mondanom, hogy igen. Láttam őket. Úristen ezek azok! – vihogja –

-     

-      Amikor először megláttam őket, kétszer rá kellett nézem, hogy biztosan téged látlak-e, de mivel Stef állt melletted, így rá kellett jönnöm, hogy te vagy! – kuncogja. – Meg Martin is ismerős volt!

-      Ne vigyorogj! – húzom magamhoz, és kócolom össze a haját.

-      Rob ne! – visítja – Ne csináld!

-      Szóval ne csináljam! Annak ára van ám! – kacsintok rá, mire megint elpirul.

Ekkor elérek a lakásfotókhoz. Kíváncsian nézik a képeket.

Ház kívülről

Földszint bejárat és lenti nappali

Konyha és étkező

Földszinti vendégszobák és a fürdő

Emeleti közlekedő és nappali

Hanna és Rob hálószoba, fürdő és gardrób

Emeleti vendégszobák és fürdők

Tetőterasz

Udvar

-      Nagyon szép lett gyerekek! Lakberendezőt fogadtatok? – néz ránk Edit.

-      Nem anya, ketten döntöttünk mindenben.

-      Tényleg? – néz végig rajtunk meglepetten.

-      Tényleg anya. Ki sem nézed belőlünk mi?

-      Azt nem mondtam, de meglepett a dolog. Nagyon szép lett gyerekek. De hol lesz a gyerekszoba?

-      Anya ne! – csattan fel Hanna.

-      Még nem döntöttük el, Hanna még beszélni sem mer róla, nemhogy dönteni. – fűzöm hozzá mosolyogva, és megsimogatom az arcát.

A körülöttünk álló családtagjaink nagyot sóhajtanak.

-      Ne csináljátok ezt! – csattan fel – Ne tegyetek úgy, mintha elmebajos lennék! Én csak ..

-      Nyugi! – öleli át Ash – Senki nem hiszi rólad, hogy elmebajos lennél!

-      Persze!

Magamhoz húzom, lassan lenyugszik,  és az este további részében csendben hallgatjuk a többiek beszélgetését. Egyszer csak Ash felnevet.

-      Nem azért Rob, de Hanna elaludt! Nem kellene bevinni?

-      Várj segítek! – dörmögi Zalán – Mert fel sem tudsz vele állni a székből.

Pillanatok alatt felkapja és a lenti vendégszobába viszi Boszorkámat. Lefekteti, betakarjuk. Amikor már biztos vagyok abban, hogy nem hallja amit beszélünk Zalánhoz fordulok.

-      Elintéztél mindent?

Hanna

-      Istenem ez a pasi, sehova nem tud odaérni időben! Ha elkések az orvostól esküszöm, hogy megölöm!

A mellettem ülő Claire felnevet.

-      Nyugalom kicsim! Itt lesz időben!

-      Hát én tudnék mesélni! – nevet fel Lizzy.

Kint ülünk anyuéknál a teraszon. Most ebédeltünk, és Robert ebéd után elszelelt Zalánnal, mondván, hogy a holnap esti legénybúcsúval kapcsolatban kell még valamit elrendezniük.

Délelőtt Ashleyvel voltunk a boltban. Miután bezártunk annyi időm volt csak, hogy beugorjak a cuccaimért otthon, és már mentünk is anyuékhoz. Senki nem volt otthon. Mire hazaértünk már Clairék is ott voltak nálunk. Én azt hittem, hogy szállodában fognak aludni. De nem, anyuéknál alszanak az egyik vendégszobában, Lizzy meg nálunk. Nem mondom kicsit meglepődtem rajta, de örülök neki, hogy jól kijönnek.

Egyre idegesebb vagyok. Már ötvenedszerre ellenőrzöm le, hogy minden leleltet, vérvizsgálati eredményt eltettem-e. Olyan ideges vagyok, hogy az elmondhatatlan.

-      Nyugi! Minden rendben lesz Kicsim! – ölel át anya. – Ne menjünk veletek?

-      Ne anya, most ne! Bocsánat – nézek végig Anyán és Clairen – de most ne. Én Robbal szeretnék menni! De ha nem lesz itt 5 percen belül esküszöm, hogy elmegyek egyedül!

-      Édes lányom, adjak egy markék hangyát? – humorizál apu, de most valahogy nem vagyok vevő a humorára. Csak egy pofát vágok, mire felnevetnek.

Ekkor azonban feltűnik végre ez a két eszement. Felpattanok, majd egy rövid Sziasztok! után szedem a cuccaim, és dühösen elindulok Mr. Pattinson felé. Rob le sem száll a motorról, csak a vigyorog rám, de most valahogy nem bír meghatni!

Legszívesebben megfujtanám!

-      Meg ne pukkadj! – szólal meg Zalán amikor elviharzok mellette, de elkapja a karom és magához ránt. – Egy kalappal Kicsi! Remélem minden rendben lesz!

Egy pillanat alatt kifogja a szelet a vitorlámból és  eléri, hogy lenyugodjak.

-      Kösz!

-      Na menj! Rob is tiszta zizi! – teszi hozzá vigyorogva – Tudod, hogy mit szoktak mondani! Két elmebajos egy pár!

De nem foglalkozom sem vele, sem pedig a bocsánatkérőn rám néző másik elmezsokéval. Csak felkapom a felém nyújtott bukósisakot, és magamra rántom.

-      Ne haragudj Hanna! – suttogja.

-      Persze Hanna nem haragszik! Miért is haragudna! Hiszen nem fontos ahova sietünk, illetve úgy látszik csak nekem fontos!

-      Sajnálom! – hallom a halk hangot.

Nem válaszolok. Tudom, hogy igazságtalan vagyok, és megbántottam. Igen szándékosan bántottam, de büntetni akartam. Bántani, mert félek, és úgy tűnik, hogy neki nem olyan fontos ez az egész!

Hülye vagy Hanna!

Tudod, hogy ez sem igaz! – vitatkozom magammal - tudom, hogy fontos neki, minden gesztusa, mondata erről árulkodik. Fel sem fogom, hogy megérkeztünk, annyira elvoltam foglalva a gondolataimmal. Amikor leparkolunk, és Rob lebilincseli a motort akkor fogom fel, hogy itt vagyunk, és még irányítanom sem kellett, idetalált.

Remegni kezdek, alig tudom levenni a fejemről a sisakot. Robert felém fordul, miközben a sisakját leveszi a fejéről és helyére szinte azonnal a sapkáját teszi fel. Egy pillanatig csak néz rám, megbántottan mielőtt a napszemüvegét is magára rántaná.

-      Ne haragudj! – nézek rá – Nem akartalak megbántani! Rob ne haragudj!

Magához húz. Nem szól semmit, de érzem hogy a szíve veszett iramban ver.

-      Tudom! Tudom, én voltam a hülye, de Zalánnal eltököltük az időt! Sajnálom kicsim!

Nem tudok megszólalni, csak megfogom a kezét. Rám mosolyodik.

-      Na gyere Boszorka! Had lássam már azt a kölköt!

-      Kölköt? – toppanok meg – Mégis hogy beszélsz te az én babámról? – bokszolom oldalba, mire nevetve magához húz. Boldogan simulok hozzá. – Szeretlek!

-      Én is Hanna, és bármi történik, bármit mondanak most, ezt ne felejtsd el! Oké?

-      Oké. – sóhajtom, elhúzódom tőle, és zavartan nézek körül.

-      Mi a baj? – néz rám meglepetten.

-      Semmi, csak, megint az az érzés, mintha figyelnének. – suttogom, és szinte rohanok fel a lépcsőn.

-      Hanna várj! – lohol utánam Robert.

Szinte berobbanok az ajtón. A recepción posztolós sárkány összevont szemöldökkel néz ránk, aztán felismer.

-      Csókolom Mária néni! – köszönök neki.

-      Hanna? Molnár Hanna tényleg te vagy az? – lép ki a pult mögül, és magához ölel. – De régen láttalak! Hogy vagy? Láttam mára beírva egy Molnár Hannát, de nem gondoltam hogy te leszel az!

-      Igen én vagyok az. Remélem nem késtünk el nagyon!

-      Nem te vagy az utolsó, és az előttetek lévő pár még csak most ment be – feleli, és ekkor kissé kíváncsian kezdi méregetni a mögöttem szobrozó Robertet, akin még itt is a sapka és napszemüveg díszeleg.

-      Jaj bocsánat, be szeretném mutatni a kedvesemet – fordulok Robert felé, mire szinte azonnal lekapja a sapkáját és a szemüvegét.  Persze elejti, őket mivel a bal kezében a bukósisakot szorongatja, amibe már nem  fér el semmi, jobb kezét pedig Mária néninek nyújtja. Zavartan felnevet miközben bemutatkozik.

-      Örülök, hogy megismerhetem fiatalember, Kiss Tiborné amúgy Mária néni vagyok! A kisasszonyt már gyerekkora óta ismerem, Edit az osztálytársam volt.

Robertnek fordítom Mária néni szavait, mivel szerencsétlen egyetlen kukkot sem ért belőle.

-      Nem magyar a fiatalember? – néz rám meglepve.

-      Nem angol, de megbocsát szeretnénk leülni. – válaszolom mosolyogva, de határozottan, és félrevonulunk.

Robert egyetlen szó nélkül követ, és leül mellém.

-      Mit mondtál neki? – suttogja.

-      Semmit, csak közöltem vele, hogy le szeretnék ülni.

-      Kicsit udvariatlan voltál nem?

-      Rob ha nekiállok vele csevegni akkor még holnap este is hallgathatjuk, hogy mi történt 1879-ben az ük öreganyja térde kalácsával.

Rob felnevet.  

-      Nem is tudtam, hogy ilyen határozott nőszemély vagy!

-      Látod, jobban teszed, ha vigyázol velem! – kuncogom.

-      Tudom! Nem is tudom, hogy hova tettem a szemem, pont egy ilyen vérmes nőszemélyt kellett kifognom! – vigyorogja.

Letesszük magunk mellé a sisakokat, Robert a kezem után nyúl. Hallgatunk, és  szorítjuk egymás kezét, majd vigyorogva egymásra nézünk. Ez a tekintet simogat, vígasztal, erőt ad. Alig kapok levegőt, annyira ver a szívem, ő azonban nem szól semmit, csak megcsókolja a tenyerem, majd a csuklómat kezdi simogatni.

Teljes csöndben ülünk egymás mellett, csak az enyhén kapkodó lélegzetünk hangja hallatszik. Mind a ketten gondolatainkba merülve nézünk magunk elé. Ekkor hirtelen kinyílik a rendelő ajtaja, és egy pár lép ki rajta. Boldogan mosolyogva köszönnek el az orvostól.

Az orvostól aki most mosolyogva felénk fordul.

-      Kedves Hanna de régen láttalak! – üdvözöl mosolyogva, mire mind a ketten felállunk – gyertek be!

Ahogy belépünk bemutatom Robertet. Faragó doktor mosolyogva mutatkozik be tökéletes angolsággal.

-      Nos lássuk azt a csemetét! Elhoztad a kinti leleteket?

-      Persze. – válaszolom és átadom a leleteket tartalmazó dossziét.

Feszülten fészkelődünk amíg átnézi a leleteimet. Majd mosolyogva néz rám.

-      Nos kedvesem akkor légyszives fáradj az öltözőbe és vetkőzz le. A fiatalembert addig megkérem, hogy legyen szives átfáradni az ultrahang szobába.

Nagyot nyelek, Robert hozzám hajol és kapok egy puszit.

-      Ügyes légy! – suttogja.

A vizsgálat csak percekig tart, de nekem óráknak tűnik. Faragó doktor kedves és vizsgálat közben beszélgetni próbál de őszintén szólva fogalmam sincs arról, hogy miről kérdez.

Szerencsére gyorsan végzünk és elvonulok felöltözni. Belépünk a másik szobába mire Robert szinte azonnal felpattan.

-      Minden rendben? – fordul Faragó doktor felé.

-      Igen fiatalember, eddig úgy tűnik minden rendben. – majd felém fordul. – Gyere Hanna légy szíves és feküdj fel ide.

Engedelmeskedem, felfekszem, lejjebb húzom a nadrágom, rányomja a pocakomra a zselét. Megfogom Robert kezét. Összevigyorgunk, és mind a ketten hevesen dobogó szívvel fordulunk a képernyő felé. És akkor megjelenik ő is a képen. Legalábbis gondolom, hogy őt látjuk. Feszülten meredünk az orvosra, aki csak hümmög, majd felénk fordul.

-      Minden rendben vele? – suttogok halkan. Robert csak nagyot nyel, és szinte remegve várjuk, hogy mondjon végre valamit.

-      Igen Hanna, úgy tűnik, hogy minden rendben van vele. Rendesen beágyazódott, a feltételezett korának megfelelő nagyságú körülbelül 8-9 hetes magzat lehet. Gratulálok fiatalok! – mosolyog ránk.

-      Akkor ezek szerint minden rendben van vele? – teszi fel Rob a kérdést.

-      Igen fiatalember, úgy tűnik, hogy minden rendben van a csemetéjükkel.

-      Úristen! – suttogok – Ez biztos?

-      Igen, Hanna – mosolyog. – Jelenleg azt kell mondanom, hogy minden rendben van. Persze, vigyáznia kell magadra, és gondolom kint is elmondták, hogy 12-14 hetes korig bármi megtörténhet, de bízzunk abban, hogy minden rendben lesz. – mosolyog ránk.

Én azonban nem bírom levenni a szemem arról az apró pici pontról, róla. Robert felnevet mellettem, ránézek, és csak azokat az örömtől csillogó kék vagy zöld szemeket látom.

-      Látod, én megmondtam! Minden rendben van! – szól és lehajol hozzám, boldogan feledkezünk meg a világról, és csókoljuk meg egymást.

Egy halk nevetésre térünk magunkhoz.

-      Bocsánat fiatalok, de a tisztelt nagymamáknak nem visztek képet a csemetéről? Edit biztos vagyok benne, hogy örülni fognak neki.

-      Lehet, hogy mi is kapjunk egyet?

-      Persze. – neveti el magát, és pillanatok alatt a kezünkbe nyom 4 db ici-pici képet  amelyen egy kisebb sötét folt digitálisan be van keretezve.

-      Köszönök mindent! – kászálódok fel és buzgón törölgetem pocakomról a zselét.

Robert rendezi az anyagiakat. Volt már nem egy vitánk ebből, nem fogom újra kezdeni. Elköszönünk, de előtte megkérem az orvosomat, hogy ne kerüljön ki arról semmi, hogy itt jártunk. Természetesen ő nem fog senkinek semmit mondani. Boldogan lépünk ki és rohanunk a motorhoz. Pillanatok alatt felrántjuk a sisakot és már indítunk is.

Nem látunk, nem hallunk, csak szárnyalunk. Szinte berobbanunk anyuéknál az udvarba. Döbbenten néznek ránk. Leszállunk a motorról, és kifejezéstelen tekintettel lépkedünk a teraszon ülő, álló szeretteink felé. Ahogy közeledünk, úgy sápadnak el az arcok, és lesznek döbbentek a tekintetek.

-      Gyerekek mi van? Mi történt? – lép felénk Anya és Claire.

Ekkor nem bírom tovább, és nevetni kezdek.

-      Édes gyerekem normális vagy? – förmed rám anya – Te nem vagy eszednél! – néz rám könnyek között. – Minden rendben van?

-      Igen anya! Minden rendben! 8-9 hetes, és minden rendben van vele! – vigyorgom boldogan.

Ekkor Apa és Anya hozzánk lépnek, de Claire és Richard sem marad el mögöttük, átölelnek mind a kettőnket, de a mécses csak igazán akkor törik el amikor átadjuk nekik az ultrahang fotókat.

-      Óóóóó – mutat Apa a képen lévő apró foltra – Akkor az ott Ő lenne?

El ne felejtsem!

Ha megvan a 15 komi, öltözzetek ki mert lagziba megyünk!

87170