55. fejezet - Búcsúzni tőled ....

Sziasztok!

Hát nem is tudom, hogy mit mondjak.

Szabadkozhatnék, hogy én nem így akartam, hogy tudom, hogy becsapottnak érezhetitek magatokat amiért ti teljesítettétek, amit kértem, én meg nem tettem fel a fejezetet, de nem fogok.

Nem fogok, mert nem tehetek róla.

Egy megfázás gyűrt le, egy megfázás ami egyik óráról  a másikra tepert le. Annyira tehetetlennek éreztem magam!

Egyre nehezebben kaptam levegőt, egyre inkább kétségbeestem! Aztán.. mentők, kórház. Félig eszméletemnél voltam, ködösen láttam szeretteim kétségbeesett arcát. Pár nap kiesett, teljesen. És  igen, talán feladtam kicsit, és búcsúztam, mert úgy éreztem, hogy nem bírom tovább! Nem megy, már nincs erőm küzdeni.

De visszasimogatták a lelkemet, nem engedtek el, fenyegettek, követelőztek, szidtak, és vigasztaltak, nem engedték, hogy feladjam! Pár nap után, jobban lettem. Hétfőn, lejjebb ment a lázam, tegnap, már felkeltem, és sétáltam, két deli pasi támogatott. Irigykedtek ám rám a szobatársaim!  

Tegnap már annyira összeszedtem magam, hogy beszélgetni kezdtünk. Majdnem eldobtam a kanalat, amikor Ádámtól elkunyeráltam a telefonját, hogy felnézzek az oldalra. Kíváncsi voltam arra, hogy hogyan tetszett nektek a folytatás. Erre mit látok, hogy ez a két „béna –géza” nem tette fel!  Majdnem megskalpoltam őket, de életem két „megkeserítője” (imádom ám őket!) tett arról, hogy kifogják vitorlámból a szelet.

Annyiszor elmondtam már, hogy mennyit jelent nekem ez az egész, és teljesen megdöbbenve olvastam párom sorait.

Ő?! 

Ide?!  

Nekem írt!

Soha ennél szebb ajándékot nem kaptam senkitől! Tudnotok kell róla, hogy egy teljeséggel reál beállítottságú pasi, aki nagyon ritkán, sőt szinte soha nem lelkizik (velem ellentétben), és most ezeket a sorokat leírta nekem!

Aztán olvasni kezdtem a tőletek kapott sorokat.

Kedves

Eszter, Matt és UFÓ-sokkk (:DD), Gabó, Golden, Dreamea, Hena, Flo Betsy és Pet!

Nem titok, sírva olvastam soraitokat! Most sem tudok mást mondani, hogy: Köszönöm!

Köszönöm nektek, hogy ismeretlenül is szerettek engem, illetve a történetemet. Lehet, hogy másoknak nevetséges, és idegesítő, nyálas gügyögésnek hat amit most írok, de nem tudom máshogy kifejezni azt a hálát amit érzek! Nem tudom máshogy meghálálni nektek, ezt a támogatást mint azzal, hogy írok. Sokszor leírtam már, hogy nekem mint jelent ez az egész „blogolósdi”, nem fogom újra, de tudnotok kell, hogy …

Hogy…

Nem tudom, szavakba foglalni.

Jó mi?

Egy blogíró, aki nem találja a szavakat! Nevetséges, de ez van!

Igyekezni fogok a folytatással, nem írok, sem időpontot, sem kommenthatárt, mert nem biztos, hogy fogom tudni tartani. Elég gyenge vagyok még, de össze fogom szedni magam, és gyorsan fogom folytatni, mert tartozom nektek.

Persze nem fogok megsértődni, ha írtok pár sort!

Pusza!

Heni

Hanna

Amikor vadul csörögni kezd Rob telefonja. Vigyorogva beleszól, majd hallgatja amit mondanak neki. Minden perc után  egyre inkább elkomolyodik, pillantása egyre komorabb lesz. Arcát látva egyre feszültebb vagyok.

-      Mi a baj? – suttogom felé kérdőn. Nem szól semmit, csak hallgatja a beszélőt, és integet, hogy mondja mindjárt.

-  Figyelj Csongi leteszem, elmondom neki, és indulunk máris. – összecsukja, majd másodpercekig merőn nézi, én pedig türelmetlenül meredek rá.

-      Rob mi van?

-      Hanna figyelj! – néz a szemembe, azt majd elindulunk a pár méterre lévő motor felé - történt egy baleset. – szavai hallatán úgy érzem, hogy még szívverésem is eláll. Lecövekelek.

-      Mi történt? – meredek rá, de az istenért meg nem szólalna, csak néz rám merőn.

-      Figyelj kicsim, el kell menni anyukádékhoz.

-      Rob anyuékkal történt valami? – nézek rá türelmetlenül, de csak néz rám – a jó isten áldjon már meg! Mondd mi van!

Nem szól semmit, csak elkapja a kezem.

-    Csongi hívott! – kezd bele – Baleset történt, apukád kinyitotta az ajtót, hogy kiálljon a kocsival, és Berci kiszaladt az útra, egy autó elütötte.

-      De jól van?

-      Nem, nincs jól. Ők már ott vannak, de téged nem értek el, ezért hívtak engem. Csak ránk várnak, hogy elbúcsúzhass tőle, apukádéknál már ott van az állatorvos, hogy elaltassa.

Nem tudok megszólalni, csak potyognak a könnyeim. Rob átölel, és simogatja a hátamat. Nem szól semmit, csak simogat.

-      Na gyere! – puszilja meg az arcomat gyengéden. - Mennünk kell!

Könnyek között húzom fel a fejemre a bukósisakot. Rob elém ül, és mielőtt még elindítaná a motort végigsimít a kezemen, majd belecsókol a tenyerembe. Az utat végigbőgöm. Kisvártatva fékezünk a ház előtt. Apu már kint vár bennünket, és gyorsan nyitja is a kaput. Begurulunk. Rob lekászálódik a motorról, én is megkísérlem a leszállást, a könnyeimtől azonban nem látok. Rob magához húz.

-      Kicsim szedd össze magad! – suttogja a fülembe, és egy puszi után kezemet fogva kimegyünk az udvarra.

Apu jön velünk szembe.

-      Ne haragudj kincsem! – ölel át – De egy másodperc alatt történt. Éppen csak kinyitottam a kaput, és már kint is volt. Az az őrült, meg jött mint az állat! Nem is fékezett! – dühöng apu – nem is lassított, csak továbbhajtott.Azonnal szóltam Sanyi bácsinak aki nem telt  bele  3 perc már  itt is volt. Vele vittük be, de olyan súlyosak a sérülései, hogy nem tud rajta segíteni, meg már öreg is, így ha hagyjuk csak szenvedni fog.

-      Apu! – vetem magam zokogva a nyakába.

Apukám, csak simogatja csak a hátam, és dörmög, ő is a könnyeit nyeli, aztán nagyot sóhajt és ránk néz.

-      Gyertek gyerekek. Ne hagyjuk szenvedni, nagyon nagy fájdalmai vannak, de nem akar elmenni. Szerintem rád vár! –suttogja nekem. 

Nagyot sóhajtok, és elindulok, apu a vállamat karolja át, de kifordulok az öleléséből és Robhoz bújok, aki nagyot sóhajt és a hajamba puszil. Berci a nappali sarkában a kedvenc lila rongyszőnyegén fekszik, és fájdalmában nyüszít. Zalán mellette ül és a fejét simogatja, Natti csak a könnyeit nyeli. Anya és Csongi, Ashley a szomszéd Sanyi bácsival beszélget. Ő nyugalomba vonult állatorvos.

Ahogy belépünk, minden szem ránk szegeződik, én azonban csak azokat a csoki barna szemeket látom, amik most fájdalommal telin tekintenek rám. 

-  Szia Életem! – guggolok le hozzá. Zalán kicsit elhúzódik, hogy odaférjek. Berci felnyüszít, kicsit felemeli és csóválni kezdi a farkát, de ez is nagy fájdalmat okozhat neki, mert szó szerint sírni kezd.

Zalán csak nézi, és amikor meglátom az ő szeméből is potyogni a könnyeket elvesztem minden önuralmamat. Próbálok gyerekkori barátomtól elbúcsúzni. Nem tudom, hogy miket mondok, csak jönnek a szavak összefüggéstelenül a számra. Nem tudom magam kontrollálni, de igazából nem is akarom. Látom, inkább, mintsem hallom, ahogy Sanyi bácsi beszél hozzánk, miközben egy injekciót ad be neki.  Berci fájdalmas tekintette kicsit kitisztul, majd megnyalja a kezem, és elernyed. Látom a szemeit, ahogy kihuny benne az a rá jellemző huncut fény. Csak öleljük Zalánnal azt a kedves fejet, amelynek jellegzetes illatába most a keserűen fémes vérszag is vegyül. Nem tudom, és nem is akarom, magam visszafogni, csak sírni tudok. Zalánnal és Nattival összekapaszkodunk, és zokogunk. Most jól esik, most kell. Apu leteríti a kedvenc takarójával Bercit, csak nézem azt a kupacot, ami gyermekkorom egyik legkedvesebb barátját takarja. Egyfolytában csak az jár az agyamban, hogy utálom istent, mivel egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Igen megkaptam Robot és elvesztettem Bercit. Tudom, az élet ilyen, egyszer fent egyszer lent. De a büdös istenit! Nekem miért nem lehet egy kicsit csak fent lenni?!!

Miért van az, hogy amikor kicsit jól érzem magam és kicsit jobb az életem, utána mindig valami átkozott dolog történik?! Lassan halkul sírásunk. Kibontakozom testvéreim öleléséből, és az ajtó felé nézek, ahol most jön be Sanyi bácsival Csongor és Robert. Berci már nincs a házban. Kivitték. Rob odalép hozzám én pedig csak bújok hozzá, csak kapaszkodom belé, ő pedig csak simogatja egyetlen szó nélkül a hajamat.

Lassan csillapodik a sírásom. Egy nagyot sóhajtok, majd kibontakozom az ő öleléséből is. 

Ekkor a csöndet apu halk szavai törik meg. 

-     A fiukkal kivisszük Bercit a telekre és ott elhantoljuk. – mondja de neki is nehezére esik a beszéd.

-      Mi is menni akarunk! – szólal meg Natti és Ashley is. 

Apu nem ellenkezik tovább. Már szürkül. Bercit egy fa ládába helyezik Sanyi bácsival és Csongorral, anya leteríti a kedvenc szőnyegével és lezárják a ládát. Anyu furgonjába teszik, amit most apu vezet. Zalán vezeti apu kocsiját, Csongiék meg motorral jönnek utánunk. Az úton végig csend van a kocsiban. Csak bámulok ki az ablakon emlékeimbe merülök. Észre sem veszem, hogy sírok, csak akkor amikor Robert végigsimít az arcomon, hogy letörölje őket. Hálásan bújok hozzá.

A telekre kiérve mind a négyen munkához látnak. Rövid idő  alatt kiássák a kellő mélységű gödröt. Bercit rejtő láda pillanatok alatt eltűnik. Inkább nem maradok, nem akarom látni, leülök a telken lévő kis faház lépcsőjére és emlékeimbe merülök. Kisvártatva lépéseket hallok, és Rob mellém ül. Csak ülünk ott és nézzük, ahogy a nap lassan eltűnik. 

-      Sajnálom kicsim! – simogatja meg óvatosan a kezemet Rob. – Én is tavaly veszítettem el a kutyusomat, Pattynak hívták – szavai hallatán halkan felnevetek - Kitalálod, hogy ki nevezte el így?

-      Tom! – felelem neki, gondolkodás nélkül.

-      Eltaláltad! Miből jöttél rá? – kuncog.

-      Valahogy sejtettem. – húzom el a számat.

- Nekem is nagyon fájt az elvesztése. Az egész gyerekkoromat végigkísérte.

-  Én is így voltam Bercivel, tudod amikor a fiuk meghaltak, és mi hazajöttünk, csak leültem itt anyuéknál a sarokülőre, és nem tudtam sírni Rob, nem voltam rá képes. Aztán bejött Berci, és csak leült mellém, a fejét az ölembe tette, és nézett rám bánatos szemekkel. Ahogy ott ült, nyalogatta a kezemet és állandóan az ajtót leste, mert tudta, hogy ha én jövök utánam jön nem sokkal Peti is érkezik. Peti nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy ne hozott volna neki valami finomságot. Mindig úgy leste az ajtót, mint egy kisgyerek karácsony este a karácsonyfát. Aztán talán ő is megérezte, hogy baj van, mert nem nagyon ugrált ránk, hetekig nem viháncolt. – hirtelen azt veszem észre, hogy mindenki ott van körülöttünk, és emlékezünk

-      Aztán mindnyájunkban oldódni kezdett a gyász, a kezdeti sokk után elkezdtük feldolgozni a történteket. Hónapokig leste még minden kapunyitáskor az ajtót, hogy Peti jön-e. – szólal meg anyu. – Lehet, hogy úgy érzetétek, hogy néha kiállhatatlan voltam, de az agyamra ment amikor a világos szőnyeget végig trappolta sárosan. – neveti el magát anya – Emlékszem rá, hogy majdnem idegrohamot kaptam, amikor ezek ketten itt – mutat szülőanyám apára és Zalánra – hazaállítottak vele. Persze a lányok, meg Peti rajongtak azonnal érte. Én voltam a gonosz mostoha, mert nem engedtem, hogy a lakásban randalírozzon.

-      Emlékszem, anya hogy, kiakadt amikor a kedvenc vázáját eltörte! – nevet fel Natti – Emlékeztek? – fordul felénk.

-      Ja! – röhög fel Zalán - Arra nagy öblös vázára gondolsz?

-      Igen arra.

-  Emlékszem, Peti látott valami rendőrkutyás filmet a TV-ben és elhatározta, hogy Bercit is kiképzi. A lakásban mindenhol kutyakekszet rejtett el.

-      Berci meg ezerrel kutatni kezdte őket, persze mindent feltúrt, ki- és felborított. Peti meg halálosan büszke volt magára, hogy milyen jól kiképezte Bercit.

-      Persze anyátok meg jött haza, szülőiről, - kezd bele apu, de Zalán közbevág:

-      Amúgy is ki volt akadva, mert valamit éppen csináltatok, és behívatta szülői értekezlet után az igazgatóhelyettes is még.

-  Jaj tényleg, akkor verte meg Peti Andrist, mert Nattit csúfolta- kuncogok fel, mire anya felmorran, és Robert felé fordul.

-      Képzeld el milyen kép fogad, amikor jövök haza amúgy is gőzölgő aggyal, és meglátom, hogy az egész lakásban kupi van. A virágföld a szőnyegen, az újságok szerteszét cincálva, és Berci feje az anyósomtól kapott kedvenc türkizkék vázámba szorulva. Natti és Peti meg próbálják lefeszegetni róla, Hanna meg a nyakánál tartja, hogy ne tudjon elmozdulni.

-  Véresre karmolta a kezemet- húzom végig az ujjam a már csak halványan látszó hegeken. – de nem tudtuk levenni róla. Anyu olyan ideges volt, hogy azt hittem agyon csap mindegyikünket.

-    Persze, hogy ideges lett, át kellett hívni Sanyi bácsit aki elaltatta Bercit, hogy letudjuk szedni róla a köcsögöt.

-      Hogyan tudtátok leszedni? – néz végig rajtunk vigyorogva Rob.

-      Hát elaludt, és Sanyi bácsi ollóval levágta körben a szőrt egy  10 centis sávban. Kicsit ugyan még feszegetni kellett, de sikerült.

-      Ja váza megrepedt! – morogja anya – Akkor életemben először nyakon csaptam őket. Se előtte, se utána nem kaptak!

-      Akkor kaptuk az 1 hónapos szobafogságot is. – teszi hozzá Zalán, - Még én is, pedig csak a végére értem haza, amikor már megtörtént a dolog.

-      Még TV-t sem nézhettünk! – fordulok a vigyorgó világsztár felé, aki éppen hétrét görnyed a röhögéstől.

-      Én meg jövök haza egy hosszú repülőút után Sidneyből, - teszi hozzá Apukám is a kommentárját -  már alig várom, hogy hazaérjek az én meleg otthonomba, mosolygós feleségemhez, vidám bájos gyerekeimhez, erre amikor belépek mi fogad? Egy idegbajos hárpia aki üvölt mit a sakál, ezek hárman meg – mutat ránk vigyorogva- haptágba ülnek a lépcsőn, és bőgnek. Az anyjuk mellett Zalán is üvölt velük..

-    Persze mert akkor lett volna a Scorpions koncert amire már hónapokkal előre megvettem a jegyet, az egész nyarat végig dolgoztam, hogy megtudjam venni,   és miattuk nem mehettem el – vágja közbe Zalán, majd apu folytatja.

-      Anyus zaklatott kiabálásából kivettem, hogy mi történt.

-      Persze, és akkor is a pártjukat fogtad! – veti közbe anyu - Én meg voltam a gonosz hárpia!

-      De Mamus! – húzza magához apa  anyát aki kiakad persze

-      NE mamusozz itt nekem – vágja oldalba aput aki persze túl játsza a fájdalmat.

-      Szóval igazából nem történt semmi életbevágóan lényeges dolog. Kicsit koszos lett a szőnyeg, pár újság lett szétszórva, meg megrepedt a köcsögöd. Semmi extra! Ezért nem kellett volna olyan nagy palávert csapni.

-      Tényleg megjött apa, - nevet fel Natti - gyorsan szétcsapott közöttünk, hogy indítsunk rendet rakni, ő porszívóra kapott, amíg anya elsiratta a köcsögöt.

-      Berciről meg persze mindenki megfeledkezett a nagy rendrakásban. Szegénykém, csak ült ott a nappali közepén és kótyagosan figyelte, hogy mit csinálunk.

-      Aztán persze elég szagos jelét adta jelenlétének! – neveti el magát apu. – Anyátok, meg éppen lehiggadt volna, amikor elért hozzá Berci jelenlétének illata.

Az emlékek hatására mindegyikünk felnevet. Aztán persze egymás után jöttek a sztorik.

Már sötét lett, mire az emlékeink felidézésével elbúcsúztunk Bercitől, és elindultunk haza.

Hazafelé menet, bementünk egy italboltba és Zalánnal vettünk Sanyi bácsinak egy finom díszdobozos pálinkát, mivel semmit nem fogadott el, amikor elment tőlünk. Haza érve Zalán átment apával hozzá, mi pedig elbúcsúztunk anyutól és Nattiéktól, mivel ma Csonginál alszanak. Motorra pattanunk, és hazavágtattunk.

Robert beáll a garázsba a motorral, majd ő is bejön. 

-      Hanna hol vagy? – kiálltja el magát.

-  Bent a fürdőben. – válaszolom halkan, - mindjárt megyek, csak átöltözöm melegítőbe - szólalok meg halkan, de addigra már ő is bent van.

Figyelmesen néz, látja, hogy remegek, ezért magához húz, dünnyögve próbál nyugtatni. Lassanként csillapodik a sírásom.

-      Eszünk valamit?

-      Én nem vagyok éhes, de neked megterítek jó? – válaszolom halkan

-      Egyedül nem akarok enni. Mikor jönnek haza Zalánék?

-      Nem tudom. Fel kellene őket hívni.

Még ki sem mondom, már tárcsázza is, aztán már csak, igeneket és nemeket hallok. Kérdőn nézek Robra amikor leteszi a telefont. 

-      Csak későn jönnek haza mivel összefutott egy régi osztálytársával, és elmennek hozzájuk kicsit beszélgetni. Úgyhogy ma este miénk a kégli csak éjjel jönnek haza! – vigyorogja kajánul, és válaszomat sem várva eltűnik, mint szürke szamár a ködben. 

Hallom, közben, hogy a szobámban veszettül csörögni kezd a telefonom. Halk szitkozódás közepette vágtatok be és veszem fel. A hívót látva elterülök az ágyon, mivel tudom, hogy ez hosszú lesz. Kisvártatva megjelenik Robert, és mutogatja, hogy tegyem le a készüléket, azonban eltátogom neki, hogy nem lehet.  Ekkor mellém fekszik, és orvul támadásba lendül. Simogatni kezdi a hasamat, mire elakad a lélegzetem, ő persze csak vigyorog. Keze szépen lassan a pólóm alá mászik, és offenzív támadásba kezd, miközben kajánul vigyorog. Hiába próbálom ellökni a kezét, mindig visszamászik.

-      Ne csináld már! – suttogom oda neki miközben lefogom a telefonom hangszóróját, ő azonban csak vigyorog.

-      Kivel beszélsz? – kérdez rá Lilla

-      Senkivel! – vágom rá gyorsan, mire a senki vigyorogva egyre feljebb tolja a pólómat, és galádul  puszilgatni kezdi.

-      Rob ne csináld már! – húzódom el tőle.

-      Hanna van nálad valaki?- nem bírok neki válaszolni mert Mr. újabb támadásba lendül érzékeim ellen.

-      Nem nincs nálam senki – nyöszörgöm angolul, mire Rob hangosan felnevet.

-      Persze senki mi? Azért nyöszörögsz nekem angolul a telefonba! Kisanyám ne szédíts már! Holnap mesélsz banyek! Mindent tudni akarok! Hallod mindent!

-      Jaj Lilla ne csináld már! Nincs itt senki! – fullad el a hangom, mivel Robert már a melltartómon keresztül a melleimet simogatja, és arcomat látva felnevet.

-      Hanna, most leteszlek, mert amint hallom, Mr. senkinek igencsak mély nevetése van, de holnap a vizsga előtt után nem menekülsz! Mesélsz!

-      Mi?! – ülök fel mint akibe villám csapott, Robert értetlenkedve mered rám. – Milyen vizsga?

-      Édesem, hol a francba jársz te? Holnap lesz a közgazdból!

-      Anyám én ezt elfelejtettem! – temetem arcomat a kezembe, miközben Robert már a tarkómat puszilgatja

-      Ne csináld már! – suttogom Robnak idegesen- Basszus Lilla én teljesen elfeledkeztem róla! – nyöszörgöm bele a telefonba. – Holnap találkozunk! Szia!

Félredobom a telefont, mire Rob elégedetten morran fel, és folytatná az offenzívát, én azonban idegesen felnyögök. 

-      Mi a baj? – könyököl fel mellettem amikor keservesen felsóhajtok.

- Holnap lesz egy vizsgám, amire nem készültem fel! Teljesen megfeledkeztem róla! Istenem, most mi lesz?! Ha holnap meghúznak, akkor nem mehetek államvizsgázni!

-      Miért húznának meg? – mered rám.

-      Életem hallod amit mondtam? Nem tanultam rá egyetlen sort sem! – temetem kezembe az arcom.

-     Na jó! Nyugi! Akkor most elmegyünk valamit enni én TV-t nézek kicsit, te meg előveszed a jegyzeteidet, és tanulsz.

-      Oké. – sóhajtok nagyot.

Gyorsan az asztalhoz ülünk, megterítek, Robert jóízűen nekilát, nekem azonban egyetlen falat sem megy a torkomon. 

-      Egyél egy kicsit! – szólal meg. – Magamról tudom, hogyha szöveget kell tanulnom akkor az sokkal könnyebben megy, ha van már valami a gyomromban.

Nagy nehezen letuszkolok a torkomon egy vékony szelet lekváros kenyeret. 

-      Menj! – vigyorog rám- Majd én elpakolok. 

Nagyot sóhajtva felállok, és  egy puszi után bemegyek a szobámba. Előkotrom a jegyzeteimet, de nem tudok figyelni. Olvasni próbálok, hogy legalább egy kicsi megmaradjon bennem. Hallom ahogy kint motoszkál, a hűtőt csapkodja, és mosogat. Aztán leül a nappaliba és bekapcsolja a TV-t. Fél óra szenvedés után kimegyek inni. Az ajtó nyikorgására odakapja a fejét és vigyorogni kezd.

-      Na hogy állsz?

-      Őszintén sehogy! – sóhajtok nagyot, - nem fog az agyam, és szomjas is vagyok. – csattogok el a konyhába ásványvízért.

Iszok majd visszamegyek a szobába, további 1 órát töltök el hiábavaló küzdelemmel. Tanulni próbálok. Kint hallom, hogy Rob valami meccset néz. Kimegyek hozzá. Vigyorog amikor meglát. Leülök mellé a sarokülőre, és a kezembe szorongatott jegyzeteimet fixírozom. Rob lehalkítja a Tv-t, de kapcsolgatja. Nagyot sóhajtva ledobom magam mellé. 

-      Nem tudok odafigyelni! – motyogom.

-      Zavarlak? Menjek el? – néz rám kérdőn.

-  Bolond vagy?! Dehogy! Hova is mennél! Nem érdekel, majd lesz valami!- dobom magam mellé a jegyzeteket, és nagyot sóhajtva Rob ölelésébe fészkelem magam.

-      Gyere van egy meglepim! – suttogja fülembe.

-      Milyen meglepi?

-      Na gyere! – húz fel, és a fürdőszoba felé vesszük az irányt. Belépve eláll a szavam! Körbe gyertyák égnek, a kádban pedig habos fürdővíz kelleti magát.  – Csücs bele! Teljes rekrációt kapsz. Fürdő masszázs. – vigyorogja.

-      Te nem jössz? – nézek rá kérdőn.

-      Nem most erős leszek. – válaszolja, - átgyúrjuk a fáradt izmokat! -mozgatja meg hosszú vékony ujjait, miközben figyeli, ahogy lassú mozdulatokkal vetkőzni kezdek.

Szemeit nem veszi le rólam, amikor lassan áthúzom fejemen a pólómat. Szeme majdnem felfal, de nem mozdul. Szándékosan ingerlően mozgok, miközben a nadrágomat veszem le, csípőmet lassan ringatom, miközben lassan megfordulok, és fenék riszálva lépek ki belőle. Hallom, ahogy felszisszen, amikor neki háttal kikapcsolom a melltartómat. Megfordulok, és karomat magam előtt tartva sétálok oda hozzá. Égő szemekkel figyeli lassan közeledő alakomat. Megállok előtte, csókra nyújtja a száját, én azonban játékosan egy pici puszit nyomok rá, és gyorsan beleülök a kádba. Robert égő tekintete kíséri minden mozdulatomat. A hab eltakarja mellemet, nem mozdul. Óvatos mozdulatokkal levetem a bugyimat, miközben gondosan ügyelek arra, hogy mellbimbóm ne látszódjon. Kaján mosollyal dobom félre bugyimat, ő azonban éhes tekintettel figyeli mozdulataimat. Lassan szememet le nem véve róla hátradőlök a kádban, és jólesően felmorranok.

Robert

Boszorkány!

Élvezi, ahogy játszik velem! Kiszárad a szám, ahogy figyelem, amikor kéjesen hátra dől. Gondosan ügyel arra, hogy ne bukkanjon fel melle a vízből. A nadrágom egyre szorosabb lesz.

Nagyot nyelek.

Felmorranok, ahogy látom, hogy kéjesen felém tolja a melleit, ahogy vágyakozva néz rám, gondosan ügyelve arra, hogy a lényeget ne lássam meg.

Nem bírom!

Lassan a habot eltolva, kiszáradt szájjal, nyúlok felé. Felnyögünk, ahogy hozzá érek, ahogy selymes bőrét megérintem, háta ívbe feszül amikor hegyesen ágaskodó mellbimbóját rajzolom körbe óvatosan. Félig lehunyt szempillái alól néz rám.

Kész eddig bírom!

Gyors mozdulatokkal kapkodom le magamról a ruháimat. Bőre a lágy gyertyafényben bársonyosan csillog. Mögé ülök, kéjesen simul hozzám. Visszatartom a lélegzetem miközben egyik kezem a hasán kalandozik, a másik pedig melleit simogatja. Felmorranok, amikor váratlanul hátranyúlva megérinti ágaskodó férfiasságomat. Keze finoman mozog rajtam, miközben vágyakozva simogatom őt. Elakad a lélegzetem, amikor ujjait hegyemen érzem, másik keze is közénk csúszik és heregolyóimat masszírozza. Olyan finoman csinálja, hogy lélegzetem elakad.

-      Kicsikém! Ne csináld mert így gyorsan vége lesz! – és egy mozdulattal elhúzom magamtól a kezeit – és én még sok mindent tervezek mára. – suttogok rekedten a fülébe, miközben kéjesen végighúzom nyelvemet a fülkagylóján. Érzem, ahogy megborzong, és felnyög. – Gyere! – húzom magamhoz. Háta mellkasomhoz simul, kezeim végigvándorolnak testén. – Ezek gyönyörűek, a legszebbek a világon- suttogom a fülébe miközben hegyes mellbimbóját simogatom élvezettel. Felnyög, én azonban nem hagyom abba, kezem lejjebb siklik a hasára, majd onnan a csípőjére, de vágyának közepét gondosan kikerülöm, mire elégedetlen sóhajt hallok. – Nyugalom kincsem! Nyugalom! – suttogom a fülébe, kezem tovább siklik combjára, majd a térdére, váratlan mozdulattal szétfeszítem őket, és lábait felemelve a kád szélére helyezem őket.

-      Rob! – nyög fel szenvedélyesen.

-      Mond kicsim! Mond, mit akarsz?

-      Simogass meg kérlek! – nyöszörgi, hangja hatására elvesztem az eszem. Kezem egyre lejjebb csúszik a lábán, Hanna nyöszörögni kezd, ahogy egyre közelebb érek forróságához, felnyög amikor megérintem, és lágyan simogatni kezdem, édesen puha, duzzadt nőiességének nyílását.

Élvezem, ahogy mozdulataim hatására megfeszül, ahogy zihál, ahogy kéjesen nyöszörög. Felpörögve simogatom őt, egyik kezem lent játszik, a másik meg melleit simogatja, miközben csókolgatom nyakát.

-      Robert! – sikolt fel.

-  Mond kincsem mit akarsz? Mit szeretnél? – zihálom, de kezem egyetlen pillanatra sem áll meg.

-  Téged! Gyere, gyere kérlek! – hallom őt, majd egy váratlan mozdulattal eltolja becéző kezeimet, és megfordul, a szemembe nézve kezd simogatni. Elfogy kisvártatva a levegőm, vágyakozva nyomom felé magam. Gyors mozdulattal csípőmre ül, és ringatózni kezd rajtam, de nem enged be.

-      Boszorkány! – suttogom a szájába – Engedj be! El akarok benned merülni.

Kicsit felemelkedik, gyorsan elkapom kemény testemet, és nőiességének nyílásához vezetem magam. Összeborzongunk, ahogy hozzá érek, egész testem zsibbadni kezd, eltolja kezemet, és marokra fog, majd magába vezet, rám feszül. Másodpercekig nem mozdulunk, csak meredünk egymásra. Gyönyörű, ahogy kipirult vágytól kitágult szemekkel néz rám. Elakad a lélegzetem, ahogy megérzem titokizmainak szorítását magam körül. Rekedten felzihálok, amikor mozogni kezd. Minden sejtem őt akarja, minden egyes kis rezdülése, mozdulata az extázis felé lök, taszít mindkettőnket. Megszűnik minden. Csak mi ketten, csak mi vagyunk, csak ő és én. Mozdulataink egyre hevesebbek, lélegeztünk egyre kapkodóbb, megőrjít, amikor a vége előtt hirtelen megáll, és kitágult szemekkel néz rám. Másodpercek telnek el és mi az extázis szélén egyensúlyozunk, elég lenne csak egyetlen mozdulat, csak egy, és repülnénk, de ő megáll, és zihálva mered rám. Nem bírom tovább! Felfelé nyomom csípőmet: - Lovagolj, gyerünk lovagolj rajtam! – suttogom rekedten vágyamat, és ő megmozdul. Kitágult szemmel mered rám.  – Gyerünk Boszorkány! Mozogj! – önkéntelenül teszi amit mondok, érzem ahogy összeszorul körülöttem, ahogy hüvelye puhán de szorosan körülöleli péniszemet. Keze hajamba túr,  és magához ránt. Szánk összeér, és megharap. Eszemet vesztem, neki feszülök, és önkéntelenül megszorítom melleit. Felkiált, majd rám rogy. Remegünk, és szorítjuk egymást, amíg az extázis hullámai lassan csitulnak testünkben, és lélegzetünk is normális tempóra áll vissza.

-      Szeretlek! – suttogom a hajába, ki kell neki mondanom, tudnia kell!

-      Én is szeretlek! Nagyon szeretlek Rob. – suttogja két csók között. – Aú! –nyög fel.

-      Mi van? Mi a baj?

-      Semmi, csak begörcsölt a lábam! – kuncogja halkan – Kicsi ez a kád! Aú!

Nevetgélve, buja csókokat váltva húzódok ki belőle, mire ő a popsijára pottyan, ami egy nagy adag víz kiloccsanását eredményezi az amúgy is elárasztott fürdőszobában. Kuncogok, miközben a megfeszült izmokat próbálom fellazítani. Sziszegve adja át magát nekem. Lassan a feszes izmok ellazulnak. Mi pedig vigyorogva meredünk egymásra.