59. fejezet: Együtt

Sziasztok!

Ilyenkor mindig elámulok, egyetlen nap alatt jött össze 19 komi?

Hena:

Drágám igyekeztem látod, nehogy már kezelésre szorulj nekem! Nem venném a lelkemre.

Szusi:

Örülök, hogy tetszett a fejezet, egyébként üdv itt az én kis világomban, már tegnap akartalak üdvözölni, de későn értünk haza és nem volt időm bővebben írni.

Golden:

Életem! Köszönöm, örülök, hogy tudtál aludni! Imádlak!

Flo:

Hát drágám valamivel csak fent kell tartani az érdeklődést! Igen a fiúka már nehezen bír magával…

Adri:

Üdv néked eltűnő! Örülök, hogy visszatértél! Vártalak ám! Hogy milyen dolog itt abbahagyni, ezt én is szívesem megkérdeztem volna tőled! (hi-hi-hi)

lala:

Látod rajtam nem múlik, én hozom a frisset! Nagyon élveztem írni a készülődést.

Gwennie:

Gratulálok neked is az érettségihez! Őszintén szólva én vagyok aki köszönetet mond nektek, mert nélkületek semmit nem érne az egész!

Stefi:

Életem! Enyém a megtiszteltetés, hogy komment írásra vetemedtél! Egyébként utólagos engedelmeddel idéztem tőled! Pár résszel később Zalánék kerülnek kicsit előtérbe, náluk fog kicsit zajlani majd az élet. Ne utálj nagyon!

Pet:

Drágám! Örülök, hogy tetszik! Komolyan! Mindig nagyon várom, hogy írj nekem! A negatív karakterek is szerepelni fognak nem is olyan sokára…

Viki:

Már most a pokolban érzem magam, utálom a meleget! Nagyon! Örülök, hogy neked is tetszett az előző rész. Siettem!

Cassie:

Remélem nem okozok neked csalódást!

Brownie:

Üdvözöllek itt nálam! Nagyon örülök, hogy csatlakoztál hozzánk!

csezemo:

Vera drágám én igyekszek mindig, hisz tudod!

Dreamea:

Hát igen Ashley és az ő családja. Kemény dió, de az életben sajnos semmi nem habos torta.

Judy:

Akár hiszed akár nem én is átélem írás közben, hogy mit gondolhat Hanna. Imádok a bőre bújni!

Rita:

Siettem annyira siettem! Még lobog a hajam látod?!

Pixie:

Igyekszem életem, igyekszem! Hidd el sokszor én is libabőrös vagyok!

Jaj és el ne felejtsem!

Minden kedves most érettségiző olvasómnak sok – sok szeretettel gratulálok!

Tőlem nektek, kis ajándék!

Csók!

Heni

Hanna

Aki most vigyorogva közeledik felém egy csomó ember kíséretében. Nem bírok megmozdulni, szívem a torkomban, hasamban meg egy rakat pillangó. Csak néz.  Rengetegen ugrálják körbe, beszélnek hozzá és mindenkinek mosolyogva válaszol, mindenkivel figyelmes, de tekintete újra és újra engem keres. Boldogan nevetek rá. Végre belép az ajtón, de itt bent is egyből lecsapnak rá. Dean körülnéz, és meglátva megereszt egy mosolyt amit viszonzok. Zalán maga mellé húz, és mosolyogva figyeljük, ahogy lassan közelednek. Köszön mindenkinek, és egyszer csak ott áll előttem, érzem az illatát, látom a mosolyát, a szemeit amik most boldogan néznek engem.

-      Szia Boszorka! – simít végig a kezemen amitől megborzongok, majd egy pillanatra magához húz, szerencsére szeretteink takarnak kicsit, így senkinek nem tűnik fel, hogy ez az ölelés kicsit több, mint amit a külvilág lát.

-      Szia! – suttogom az illatától remegve.

Kicsit visszahúzódik, és bocsánatkérőn mosolyog rám. 

-      Tudom! – suttogom, - tudom, itt nem lehet. – vigyorogva, de kicsit mérgesen rám kacsint és mellém áll, miközben a körülöttünk lévőkkel beszélget. 

Minden érzékem felbolydulva érzékeli közeleségét. Csak őt érzem magam mellett, nem merek rá nézni, mert sokan vannak, és nem árulhatjuk el magunkat most itt nyilvánosan. Érzem, hogy kicsit hajamba temeti az arcát, mélyet lélegez, és halkan felnyög. Érzem melleimen a tekintetét. 

-      Úristen! – suttogja halkan, miközben vigyorogva figyeli a közeledő Kristent és a cast többi tagját, - Ez már emberkínzás, olyan mintha minden percben leakarna rólad esni ez a ruha!  Nem fogom kibírni az estét.

-       

Szavai hallatán majdnem megáll a szívem, érzem, hogy elpirulok.

-      Rob ne! – nyöszörgöm, miközben rá pillantok.

- Hát ez nagyon jó kép lett! – neveti el magát Lizzy észre sem vettem, hogy fényképez. 

Hirtelen rengetegen lesznek körülöttünk, és lassan kezd feltűnni, a sok figyelő, kutató tekintet, amit eddig a közelségétől észre sem vettem.

-      Hát édes fiam, nem csodálkoznék rajta, ha ez a szépség egyből itt hagyna! – szólal meg egy karcos férfihang Robert mellett. – Így köszönteni egy ilyen hölgyet!

Meglepve kapom fel a fejem. Peter Fiancelli mosolyog rám, Robert nagyokat vigyorogva mutat be neki.

-      Látom Rob, hozod a formád! – nevet fel egy másik hang – Mutassam meg, hogy hogyan kell köszönteni egy csajt?

-      Figyelj Kellan, ha egyetlen újjal is hozzáértsz …. – morogja Rob mire felnevetek és a frissen érkezettek felé fordulok.

-      Ne morogj! – vigyorgom rá, mire mellettem Lizzy és Ashley is felnevetnek – inkább mutass be ha kérhetem.

Robert vigyorogva tesz eleget kérésemnek. Egymás után mutatja be a munkatársait Petert, Elisabethet, Kellant, és Jacksont. Persze mindenkitől kapok puszit is. 

-      Anyám végre itt a felmentő sereg! – neveti el magát a mellém lépő Kristen. – Szia végre itt vagy! – ölel át kedvesen – már az agyamra kezdett menni – suttogja a fülembe és jelentőségteljesen Robra pillant.

Felnevetek, mire kapunk az emlegetettől egy igencsak rosszalló pillantást.

-      Mondjuk a múltkoriért még te is kapsz! – fenyeget meg nevetve – Basszus, olyan liba vagy! Kiakadtam rád!

-      Oké már rájöttem! – nevetem el magam, miközben felnézek, mert érzem, hogy valaki figyel..

Ekkor egy igencsak szúrós pillantással találom szembe magam. Egy fekete hajú alacsony pasi néz kutatóan rám. Utálom az ilyen pillantást! Felszegett, kicsit félrehajtott fejjel meredek vissza rá.

-      Segíthetek? – vetem oda neki bűbájosan a kérdést,- Esetleg fordítva van rajtam valami? – teszem hozzá, mire a mellettem álló Robba akad a levegő.

Pillanatokig mintha megfagyott volna körülöttem a tér. Mindenki elhallgat és érdeklődve figyelik farkasszemet néző kettősünket az alacsony palival.

-      Miből gondolja, hogy segíthet nekem? – veti oda flegmán.

-      Nem kívánok Önnek segíteni, csak nem szoktam hozzá, hogy ilyen udvariatlanul bámuljanak rám.

Ha lehet még mélyebb lett a csend kis csoportunk körül, aztán hirtelen felengednek a férfi  arcvonásai, és elneveti magát.

-      Jól van Robert! Azt hiszem jó lesz a kiscsaj! Nem ijed meg a saját árnyékától! – veregeti hátba a mellettem álló sóbálványt, majd felém fordul. – Timothy Hobbs tisztelettel, ennek a mamlasznak a managere vagyok.

-      Üdvözlöm, Molnár Hanna vagyok, jelenlegi státuszom azt hiszem titkos ez mellett a sóbálvány mellett. – lököm meg az említettet, mire egy mély levegővétel után ezer wattos vigyort villant, és meghúzza a hajamat.

-      Boszorka! – suttogja a fülembe.

Ekkor egy szőke hajú nő áll meg előttem türkizkék- fekete mintás mini ruhában, és kedvesen mosolyogva mér végig. Őt ismerem a képekről. Stephanie Ritz áll előttem Robert ügynöke.

-      Szia! Már régóta kíváncsi vagyok rád! Stephanie Ritz vagyok …

-      Robert ügynöke – vágok a szavába nevetve. – Jó estét! Molnár Hanna vagyok …

-      Tudom státuszod, jelenleg titkos minősítésű – neveti el magát hangosan.

Ekkor azonban megjelennek körülöttünk a szervezők és mindenkit kedvesen felszólítanak, hogy legyünk oly kedvesek elfoglalni a helyünket.

-      A vetítés után találkozunk! – szól mosolyogva Stef.

-      Rendben. – sóhajtom, és Rob felé fordulok.

-      Annyira szeretnélek megcsókolni! – suttogja

-      Tudom, de most nem lehet! – válaszolom én is halkan.

-      Robert mennünk kéne! – áll meg mellettünk Dean. – Szia Hanna! Örülök, hogy látlak!

-      Szia! Én is örülök, már régen találkoztunk! – nevetek fel.

-      Hát van egy olyan érzésem, hogy mostanság sokat fogjuk egymást látni! – somolyog a nem létező bajsza alatt, mire felnevetek.

-      Remélem!

-      Mennem kell! – lép el mellőlem Rob, de még sutyiba azért végig simít a fenekemen, mire elakad a lélegzetem, Zalán meg felnevet mögöttem. Vörös fejjel nézek utána, mire visszafordul és rám kacsint! A gyalázatos! Ezt még visszakapja!

-      Na gyere boszorka! – húz maga után a bátyám, hogy leüljünk a helyünkre. – Meg kell, hogy mondjam ügyes voltál! Komolyan!

Boldogan nézek rá, mire nevetve magához húz, és egy puszit kapok a homlokomra. Páran suttogni kezdenek körülöttünk, jelentőségteljes pillantásokat vetve ránk.  

-      Na ezt figyeld – suttogja hozzám hajolva miközben leülünk – most majd rákezdenek, hogy biztosan veled csalom meg Ashleyt, már elindult a pletykafon. Már twittereznek.

 Óvatosan körülnézek, és tényleg gyanúsan sok a telefonját babráló, szemüket gyorsan elkapó egyén. Felsóhajtok.

-      Ezt soha nem fogom megszokni!

-      Dehogynem! – szólal meg a mellettem leülő Lizzy. – Meg fogod szokni, hidd el nekem. Már most suttognak, arról, hogy ki lehetsz – neveti el magát – nem tudják eldönteni, hogy hozzánk vagy Zalánhoz tartozol! Míg leültünk négyen kérdezték meg mintegy mellékesen, hogy ki is vagy!

Felsóhajtok.

-      Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemetlen lesz! – suttogom Lizzynek, - illetve számítottam rá, de mégis valahogy váratlanul ér ez.  – nézek körbe, és sok élénken figyelő tekintettel találkozom, vannak akik elkapják a fejüket, de vannak akik kíváncsian tovább figyelnek.

-      Robék hova fognak ülni? – hajolok Zalánhoz,

-      Szerintem ide elénk. – mutat az előttünk lévő 2 teljesen üres széksorra.

Robert

A backstage-ban állva, a függöny mögül figyelem a közönséget. Kristen felnevet mellettem.

-      Basszus Rob! Bírd már ki!

-      Könnyű neked mondani, hogy bírjam ki, 6 hete nem láttam, és most végre itt van és nem mehetek a közelébe, nem ölelhetem át, nem csókolhatom meg még órákig, mert itt kell majomkodnom!

-      Nyugi! Kibírod! – röhög ki, mire elég randán nézek rá.

Aztán elkezdődik a parádé. Mindannyian kivonulunk a vászon előtti kis színpadra, és pár szóval felvezetjük a filmet. Hozom a formám megint. Össze-vissza beszélek hallom, hogy anya felnevet,  és látom, hogy Hanna meg a haja mögé bújik zavarában. Nem bírom ki rákacsintok miközben megyünk ki. Szeretteim ezen felnevetnek.

Persze dühöngöm amikor kiértünk a színfalak mögé. Mindig ez van, ha zavarban vagyok! Márpedig most állati zavarban voltam!  Itt van mindenki, aki nekem számít, és égetem magam. Idegesen túrok a hajamba, a többiek biztosítanak róla, hogy semmivel sem voltam gázosabb mint eddig. Elhúzom a szám. A terem elsötétedik, és  mi halkan besomfordálunk a helyünkre. Vigyorgok amikor a sötétben is érzékelem a jelenlétét. Hallom, ahogy halkan felsóhajt, amikor leülök elé. Érzékelem minden rezdülését, mozdulatát, légvételét, miközben zajlanak a vásznon az események. Biztos vagyok benne, hogy egyetlen percet sem látott belőle, ahogy én sem! Minden érzékem őt figyeli, halkan felnevetek amikor meghallom a motyogását, nevetve nézek hátra rá. Mosolyog.

Időtlennek tetsző órát követően felgyulladnak a fények, és hunyorogva fordulok hátra, elmosolyodunk. Engem néz. Istenem mennyire vágyom már rá! Csak egy csókot, csak egyetlen egyet had kapjak! Már a gondolatra is meglódul a szívverésem, és ahogy látom ő is arra gondolhat amire én, mert nagyot nyel. Azonban Tim újfent beveti magát, és mozdulnom kell. Mielőtt kilépnénk, hátranézek. Anyuval beszélget.

Hanna

Egész este nyüzsögnek körülöttünk, Rob még a kötelező köreit futja, egyetlen egy percre sem tudott még mellém lépni sem. Állandóan őt keresi – kutatja a tekintetem, ahogy ő is engem figyel egész este.

-      Nyugi! – nevet rám Vic – nemsokára vége a kötelező köröknek, és ide jöhet!

-      Basszus ennyire látszik? – szégyelem el magam és a mellém álló Lizzyre nézek.

-      Dehogy nyugodj meg, csak tudod mi mind a kettőtöket szemmel tartjuk – neveti el magát – Eszméletlen, hogy Rob miket művel! – kuncogja, - Nem láttad ez előbb majdnem leöntötte a Summit vezért pezsgővel, annyira figyelt rá.

-      Láttam, majdnem a szívem állt meg! – nevetek én is.

-      Szép jó estét a hölgyeknek! – áll meg mellettünk mosolyogva Kellan, majd vigyorogva fordul felém. – És hogy tetszik a mi kis csodabirodalmunk kivonata? – mutat körbe.

-      Hát, mit is mondjak, - pillantok rá nevetve – Lenyűgöző, félelmetes, vagy nevetséges? Nem is tudom? – pillantok rá mosolyogva miközben végig nézek az after partynak helyet adó hatalmas kékes fényben játszó sátoron. Pillanatokig csak mered rám majd megszólal.

-      Már megértem Robot, hogy miért esett beléd! – kacsint rám, mire teljesen zavarba jövök – ez a mosoly szédítő!

-      Kellan, fogd vissza magad, - lép mellénk Kristen – mert Robert kiherél!

Erre Kellan összehúzza magát, és férfiúi ékessége elé teszi védekezve a kezét és megjátszott kétségbeeséssel néz körbe.

-      Azt nem lehet, sírni fognak utána a lányok! – egyenesedik ki vigyorogva, mire Kris oldalba vágja, Kellan pedig játékosan átöleli. Kris aki már átöltözött farmerba és pólóba mellém lép.

-      Gyere, mozogj egy kicsit egész este itt álldogálsz Miller-boy mellett! – löki oldalba Zalánt, aki morogva néz rá mert kilöttyent a söre.

-      Stewart normális vagy? – de Kristen mit sem törődve méltatlankodásával végigsimít az arcán.

-      Ugyan Zalán csak egy kis sör! Nem lesz bajod tőle! Elviszem Hannát kicsit körbe, mivel Robot még lefoglalják a fejesek, bemutatom pár embernek.

-      Menjetek – ereszt utamra kegyesen a big Brother.

-      Ó, minő kegy! – nevetem el magam – Elengedsz? – nem válaszol csak nevet, majd újra a beszélgető társa felé fordul.

Mi azonban nem megyünk senkihez oda, a nagy léptekkel előttem siető Kristen után lépkedek. Értetlenül nézek rá, amikor kilépünk a sátorból és a mellette lévő épület felé vesszük az irányt.

-      Hova megyünk? – meredek rá.

-      Bocs csak le kell vetnem a cipőm, egyszerűen nem bírok már benne egyetlen percet sem!

-      Oké! – sóhajtok fel és én is a lábamra nézek – Mit nem adnék én is egy kényelmes papucsért! – felelem miközben egy szobába lépünk be. Tipikus pihenőszoba. Kanapék, székek, asztalok. Látom többen már átöltöztek, mert egy – két széken ruhák vannak, azonban sehol senki.

Hirtelen két kar ölel át, és egy száj tapad a nyakamra, még a szívverésem is eláll amikor megérzem az illatát. Olyan szorosan ölel, hogy érzem minden porcikáját, és azt ahogy a szíve őrülten  dübörög odabenn. Zihálva fordulok meg és elveszünk egymásban. Csak faljuk, csókoljuk a másikat. Kristen felnevet, majd mond valamit amit nem értek, de  Robert megmozdul miközben nem húzódik el és a csókunkat sem szakítjuk meg csak hátrálni kezd. Nem foglalkozom vele, hogy mit csinál, csak csókoljon! Az ajtó csapódására a kulcs kattanására térek magamhoz.

Meglepődve meredek rá, mire egy vágytól felhős tekintet néz vissza rám.

-      Rob? – zihálom amikor érzem, hogy keze egyre lejjebb siklik a derekamról a fenekemre majd még lejjebb.  – Úristen! Itt? Most?

-      Itt és most! – zihálja – Nem bírom tovább!

Elakad a lélegzetem, ahogy csókolni kezd. Majd hirtelen elszakad tőlem és szemét le nem véve rólam a legközelebbi székhez sétál és leül. Nekem sem kell több, lábaim széttárva az ölébe ülök. Érzem a ruharétegeken keresztül  izgatottságát. Felnyög,  majd kapkodó mozdulatokkal simít végig combomon egyre feljebb. Zihálunk, kezeim ingjét gombolgatják, nem, inkább tépik minek köszönhetően az egyik messzire száll, de most nem számít. Szánk tépi marja egymást. Érezni akarom a testét a bőrét! Nem finomkodunk mozdulataink kapkodók, hevesek. Reszketek a karjai között.

-      Gyere! – suttogom a fülébe – Akarlak! Most! – heves mozdulatokkal kapcsolom ki az övét, gombolom ki a nadrágját miközben kissé megemelkedik, hogy letudjam róla vetni. Égő szemekkel néz, majd érintem meg őt, mire elkapja kezemet és a hátam mögött összefogja mind a kettőt. Erősen tart, miközben a másik keze, bugyimat félretolva simogat – Robert! – nyöszörgöm a kéjtől zihálva. – Gyere kérlek! – megemelkedem kicsit, hogy be tudjam fogadni, zihálok amikor megérzem hegyét a bejáratomnál amint csiklómat simogatja, az eszem vesztem ! – Kérlek! – nyöszörgöm, egyetlen mozdulattal bennem van, tövig. Sikoltásomat csókkal tompítja, de elengedi a kezem, és hátradőlve a széken, nyomja ágyékát egyre feljebb, én is hátra felszülök, kezeimmel a térdén támaszkodva, szinte egyszerre mozdulunk, egyetlen pillanatra sem tévesztve a másikat szem elől. Kéjesen mozdulunk döfései egyre gyorsabbak, egyre hevesebbek, majd egy mély lökés után repülünk! – majd zihálva rogyok rá.

Lassan csillapul zihálásunk, miközben nyakához bújva azt csókolgatva próbálok csillapodni. Keze a hátamat, majd a fenekemet simogatja.

-      Szeretlek! – suttogja.

-      Jaj Rob annyira hiányoztál!  – ölelem át a nyakát és csókolom meg. Mielőtt újra belelendülnék egymás kényeztetésébe, rezegni kezd a földön Rob telefonja.

„Szedjétek össze magatokat, Kellanék elindultak átöltözni kb.3 percetek van ”

Gyors mozdulatokkal rendbe szedjük magunkat, amíg Rob öltözködik, gyorsan ablakot nyitok.

-      Siess! - és egy gyors csók után kisurranok. Remegő lábakkal ülök le a sátor és az épület közötti kis téren lévő egyik padra.

Hirtelen hangokat hallok. Kellanék azok. Mély levegőt veszek, ekkor meglátnak. Tom persze azonnal lecsap rám.

-      Nicsak, nicsak, kit látnak szemeim! Hanna te itt? – lép hozzám Tom és Kellan. – Mit keresel itt kint?

-      Kicsit elfáradt az arcom a sok vigyorgásba, most pihentetem! – nevetem el magam.

-      Robot hol hagytad? – néz körül Kellan, mire hirtelen nem tudok mit válaszolni, szerencsére azonban megjelenik.

-      Csak a cigimért ugrottam be az öltözőbe. – feleli, miközben mellém lép és rám mosolyog, majd Kellanék felé kínálja a cigit, miközben rágyújt. Hirtelen elfog a vágy, hogy elszívjak én is egy szálat, így gyorsan kikapom a szájából és beleszívok, de előtte gondosan végignyalom a szálat ahol ajkával érintkezett. A pasik felhörrennek, én pedig pimaszul nézek végig rajtuk.

-      Boszorka! – ránt magához Rob, majd senkivel nem törődve megcsókol.

-      Anyám! – nevet fel Kellan, majd nagyot szív a cigibe.

-      Valakinek hosszú mozgalmas éjszakája lesz itt azt hiszem! – röhögi Tom.

-      Csak nem irigykedsz? – vigyorogja Robert elszakadva tőlem.

Nem felelnek, csak somolyognak, miközben a cigit szívjuk.

-      Nem is tudtam, hogy dohányzol? – szólal meg Tom.

-      Hidd el én sem! – mosolygok – Egész eddigi életemben talán ha két szálat szívtam el.

-      Rossz hatással van rád! – neveti Tom miközben az engem figyelő Robra mutogat.

-      A hiánya van rossz hatással rám. – szólalok meg komolyan miközben rá nézek, elmosolyodik és magához húz.

Kellanék elindulnak az öltözőbe, mi pedig egymástól tisztes távolságra belépünk a sátorba. Nem beszélünk össze, de szinte egyszerre szeretteink felé vesszük az irányt, akik mosolyogva nézik közeledő párosunkat. Claire felnevet amikor meglátja egymástól  tisztes távolban lépkedő párosunkat. 

-      Ti összeöltöztetek! – mered ránk – Megbeszéltétek?

-      Nem dehogy! – tiltakozok nevetve. – Nem tudtam, hogy ő is ilyen színű öltönyben lesz.

-      Hát megkell, hogy mondjam kisfiam, hogy amíg Hannának remekül áll ez a szín addig  te „kicsit khm khm a homokos tengerpart felé kacsingatsz”,(by: Stefi imádtam ezt a beszólásodat! így utólagos engedelmeddel beleírtam!)

Claire szavai hallatán szó szerint felröhögök! Robert azonban döbbenten mered anyukájára. Stef áll meg mellettünk. Figyelmesen nézi Robot.

-      Mi bajod van?

-      Á semmi azon kívül, hogy kedves édesanyám éppen az imént buzizott le, mivel ilyen remek színű öltönyben kell pompállanom egész este! – megragadja Stef kezét és megcsókolja – Hálás köszönetem érte!

Felnevetünk. 

-      Mondhattál volna nemet is rá.

-      Én mondtam! – tiltakozik

-      De későn. – zárja le a témát Stef. 

Miközben beszélgetünk, Lizzy lézeres tekintettel mér végig mind a kettőnket, majd hirtelen vigyorogni kezd. Én értetlen, Rob pedig figyelmeztető pillantást vet rá. 

-      Tudtam! – hajol oda hozzám.

-      Mit? – értetlenkedem.

-      Ti huncutkodtatok! – suttogja a fülembe mire fülig pirulok persze még inkább felröhög. Rob Steffel beszélget de fél füle nálunk van. Morcosan morran Lizzyre.

-      Honnan veszed?

-      Robnak hiányzik két gombja, és félre van tűrve az ingje is!  - vihogja.

Ráhagyom. 

Fáradtan leroskadok a legközelebbi ülőalkalmatosságra. Lizzy és Kristen leülnek  mellém. Egy darabig figyelem a beszélgetésüket, de egyre távolabbról hallom, lassan minden elmosódik körülöttem. Óvatosan Lizzy vállára hajtom a fejem, nem bírom tartani. Éjjel 2 óra van. Lassan 24 órája fent vagyok.  Távolról hallom kuncogásukat. 

-      Megyek szólok nekik, te maradj itt. – beszél halkan hozzánk Kristen.

-      Hanna ébredj! – szólogat halkan Lizzy, - Mindjárt megyünk! Ébresztő, Csipkerózsika, mindjárt itt van a herceged!

-      Jaj Lizzy hagyj már! – suttogom.

-      Csibe ébresztő! – hallom Zalán halkan karcos hangját. – Tegnap hajnalban indult otthonról, szerintem a repülőn sem aludhatott túl sokat, kipurcant. – magyaráz valakinek.

Lassan kinyitom a szemeim, Richard, Claire, Ashley és Zalán állnak felettem, és mosolyognak. 

-      Jó reggelt! – nevet fel Richard.

-      Bocsánat, csak nagyon fáradt vagyok már. – felelem halkan.

-      Nincs semmi baj, Robert most szól Deannak, hogy hozzák a kocsit. Mi is indulunk.

-      Szerintem haza kéne jönnie velünk. – szólal meg bátyám.

-      Szó sem lehet róla, végre itt van egyetlen percet sem töltök külön tőle! – mondja Rob Zalánnak. – Nincs harag ugye?

-      Hát nem tudom – bizonytalankodik Zalán, - nálunk van minden cucca.

-      Majd adok  neki egy pólót, alszik abban.

-      Oké! – sóhajtja Zalán, de holnap hozd haza mindenképpen!

-      Oké. – mosolyog Rob.

-      De a kocsihoz még velem jön! – csattan fel ellentmondást nem tűrően Zalán. – Nem kell nagyobb feltűnés.

-      Rendben. – egyezik bele Rob.

Zalán ekkor lehajol hozzám. 

-      Gyere Csibe menjünk. Tudsz jönni ugye?

-      Persze, hogy tudok menni - méltatlankodom, - nem részeg vagyok csak álmos. – Claire és Richard felnevet.

Gyorsan felpattanok, amitől kicsit megszédülök, de Zalán feltűnés mentesen belém karol. 

-      Bocsánat mindenkitől – fordulok a körülöttem állók felé, - de nagyon álmos vagyok. Mindenkinek további szép estét! 

Viszonylag gyorsan kiérünk a parkolóba, ahol már ott áll a kocsi mellett Dean, Rob, Lizzy, és Claire. Értetlenül nézek rájuk. 

-      Ti is jöttök aludni?

-      Így kevésbé feltűnő az, hogy egy kocsival mentek el! – magyarázza Claire mosolyogva,  és a papik felé mutat. – Kicsit megzavarjuk őket.

-      Jó! – felelem értelmesen, majd Zalánnak egy puszit adok,  és beülök a hátsó ülésre. Rob előre ül Dean mellé, míg mellém Claire ül. – Bocsánat – suttogom neki, -  de nagyon nehéz a fejem, nehéz tartani.

-      Dőlj csak nyugodtan ide. – simogatja meg a hajamat kedvesen.

Halk nevetgélést hallok, beszélgetés halk mormolását, érzem, hogy megállunk, hogy valaki felemel, majd mintha lifteznék, ajtócsapódást, de mint ezt csak ködösen érzékelem.

Aztán végképp elnyel a sötétség. Elalszom.