57. fejezet: Egyszer volt, hol nem volt, 6 hét története...

Sziasztok!

Megérkeztem! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, háromszor írtam át, és végre elégedett vagyok vele.

Kedves:

Vera, Golden, Zsuzsi nagyon köszönöm, nektek, hogy írtok! El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire hálás vagyok érte!

Kriszty: hát féltékenység itt is lesz!

Gabó: hát próbáltam nagy letargia mellőzésével megírni a részt. Az első verzió az nagyon depis lett, de ez… majd megírod remélem a véleményed!

Pet: köszi, hogy rengeteg dolgod közepette is írtál!

Pixie: hát köszönöm, hogy Széchenyi mellett rám is szakítottál időt! Megtisztelő :D

Rita: Emmy Rossum amerikai színésznő személyesíti meg a képeken Hannát. Nekem végtelenül szimpatikus ezért választottam őt.

Flo: Hát igyekeztem úgy megírni a fejezetet, hogy ne legyen annyira húzós. (hi-hi-hi)

Kiki: hát Életem ebben a részben sem lesznek nyugton drágaságaim!

Köszönöm mindegyikőtöknek, hogy klaviatúrát ragadott és írt nekem!

Remélem elégedettek lesztek!

Csók!

Heni

Hanna

-      -      - Édes lányom aztán hívj ha odaértél! – dörren rám anya immár vagy húszadszorra miközben a terminálban várakozunk.

Natti csak vigyorog rám, miközben Csongival beszél telefonon. Az ő gépe már leszállt, az enyém pedig 45 percen belül indul, még eltudunk egymástól búcsúzni.

-      Esküszöm anya, hogy hívni foglak, amint földet értünk, és Zalán karjai között leszek!  - kuncogok anyán.

-      Ne vigyorogj édes lányom, nem két országgal arrébb mész, hanem a világ másik végére!

-      Tudom anya, 10010 km-re leszek tőled és -9 óra időeltolódást kell átvészelned, és esküszöm, hogy a röpke 13 órás út után leszálláskor az első leszel akit hívni fogok! Esküszöm! – emelem szívemre a kezem.

-      Ez a minimum Kicsim! - szólal meg apukám is karcos hangon. – De ne úgy hívj, mint amikor Londonba mentetek!

-      Jaj apa ne csináld már te is! Nem tehetek róla, hogy akkor lemerült a mobilom – morranok fel.

-      De elkérhetted volna Zalánét – teszi hozzá, miközben meghúzza a hajamat.

-      Tudom, de..

-      De elvoltál foglalva Roberttel tudom! – vigyorog. – De addig frászban leszünk biztosan amíg oda nem érsz!

-  Jaj Apa!  Te aztán végképp tudod, hogy milyen hosszú az út. Számtalanszor megtetted már!

-      Az én vagyok! – mormolja, - te azonban a két darab egy szem lányom közül vagy az egyik szívem csücske! Te is elmész! Natti meg férjhez megy, ő is egyre kevesebbet van itthon! – mormolja félig hangosan, hogy az említett is meghallja biztosan.

Az említett persze, hogy meghallja, és egy hangos puszira apa nyakába költözik, majd közli megroggyant apánkkal, hogy imádja, de most mennie kell, és már röpül is az ajtón ebben a pillanatban kilépő Csongi felé.

Vigyorogva figyeljük, ahogy a nyakába ugrik, majd elvesznek egy csókban. Halkan felsóhajtok. Istenem már csak 15-16 óra és találkozom én is Roberttel! Már a gondolatra is a szívem a torkomban dobog!

Anyáékat figyelem közben, ahogy nézik mosolyogva Nattit és Csongort. Apukámat, aki most enyhén párás szemmel néz anyára. Anya rám kacsint, és apához hajol egy csókra, miközben a végigsimít az arcán. Elmosolyodom.

Fáj neki tudom. Nehezen ereszt el bennünket. Akkor akadt ki először amikor Zalánék elutaztak. Akkor igazán nem figyeltem apára, mert éppen a saját bánatommal voltam elfoglalva, és azzal, hogy Roberttől elbúcsúzzak. De pár nap múlva, mikor a sikeres spanyol nyelvvizsga bizonyítványommal mentem hozzájuk feltűnt, hogy kicsit megroggyant.

Persze hozta a szokásos formáját, de láttam rajta, hogy valami bántja. Hiába kérdeztem,  csak viccelődött, hogy öreg, meg a csontjai!

Aztán amikor anyát faggattam a konyhában vacsora készítés közben, anyu kibökte, hogy most fogta fel csak igazán apu, hogy lassan mind kiröpülünk. Nagyon megviselte, hogy Zalánék is elutaztak, Natti férjhez megy, és én is Roberthez készülődök pár hétre. 

-      De anya én csak pár hétre megyek ki! Nattiék esküvője előtt jövök is már haza.

-      Manóci – simogatja meg arcomat anya – te is tudod, én is tudom, ő is tudja, hogy egyszer te is elfogsz menni. Te is kirepülsz. Csak élveztük, hogy végre megint tele a ház, megint élet volt itt. Gondolj bele Hanna, itt ez a bazi nagy ház, és csak ketten vagyunk állandóan. Nekem is és neki is hiányzotok. Halálosan élvezte, hogy Zalánék is végre itthon voltak, tudja ő, hogy a fia imádja amit csinál, és határtalanul büszke is rá, de hiányzik neki.

Miközben a közelmúlt emlékeiben időzök figyelem apukámat, aki lopva párás szemmel anyára kacsint, majd az időközben hozzánk lépők felé fordulnak, és szeretettel köszöntik jövendőbeli vejüket. Csongi persze poénkodik, és persze az én káromra. Aztán pár perc után felhangzik a hívó szó.

Mennem kell.

Anya vigyorogni kezd, azzal a kényszeredett vigyorgással, amitől nekem is kicsit összeszorul a szívem, nagyokat pislog, látom, hogy nehezen tartja vissza a könnyeit. Apa mellém lép és átöleli a vállamat, nem néz rám, csak makacsul előre tekint. Nattira pillantok, aki aput nézi. Összemosolyodunk és  elindulunk. A csomagomat apa már feladta, így arra sincs már gondom. Utolsó figyelmeztetés, gyorsan búcsúzom, és hevesen verdeső szívvel szaladok. Még egyszer visszafordulok egy integetésre, és az a kép belém ég. Anya kicsit kényszeredett arccal mosolyogva integet, apu arcán viszont csorognak a könnyek, puszit küldök neki, és belépek.

-      Hölgyeim és uraim, kérem csatolják be biztonsági öveiket!

Engedelmesen nyúlok az öv után. Gondolataimat az előttem álló órák kötik le, figyelem, ahogy lassan felemelkedik a gép. Most Londonba megyek, ahol 40 percet kell várnom, hogy átszállhassak a Los Angeles-i gépre. Aztán már...

*

*

*

Szinte észrevétlenül telt el az idő. Kissé idegesen ülök a tranzitváróban. Anyuékkal most beszéltem, hogy sikeresen leszállt a gép Londonban ne izguljanak. Előveszem a könyvemet és olvasni próbálok, amikor rezegni kezd a telefonom. SMS-em jött.

„Boszorka! Elindultál már?”

Se puszi, se pá, ez csak ő lehet! Vigyorogva írok neki vissza.

„Szia! Igen el! Nemsokára nálad vagyok! Hogy-hogy üzenetet írsz?”

Miközben a válaszra várok, egy tekintet érzek magamon. Valaki figyel. Kellemetlenül érzem magam tőle. Kutatva tekintek végig a várón. Mindenki el van foglalva magával, biztos csak képzelődöm!

A telefon a kezemben ismét rezegni kezd.

„Most is megbeszélésen ülök! A véremet szívják! Ezek vámpírok! J Már alig várom, hogy ide érj! Megy ki eléd valaki, vagy küldjem ki Deant?”

„ Zalán jön ki! Dean meg amúgy is melletted kell, hogy legyen! Nem jöhet elém.”

„Tudom, de próbálkozásnak jó volt! J Mikor ér be a géped?”

„14:50 körül van az érkezés kiírva.”

„Basszus akkor előtte már nem is találkozhatom veled?”

„ Nem hiszem, csak annyit tudok, hogy ahogy leszállt a gépem, máris indulunk Zalánékhoz, ahol átöltözünk, kicsit rendbe szedem magam, és már  indulunk is a premierre…”

„Már alig várom! Rettenetesen hiányozol! Már nem bírok magammal! Állandósult az agyi oxigénhiányom J”

„He?”

„Nem jut vér a fejembe! Leesett J ? ”

„Le! (hi-hi-hi) Koppant is! Annyira idióta tudsz lenni! De imádlak! Mennem kell Rob, szóllott az Úr hívó hangja! Be kell szállnom!”

„Puszi a hasadra Boszorka! Most le kell tennem, mert már a gondolatra is agy halott vagyok! Pihend ki magad a gépen, mert nem sokat fogsz aludni az tuti!”

„Miért? Kártyázni fogunk?”

„Hát a szexpókerben benne vagyok!”

„Idióta J J ”

„Nem csak kanos! Már nem tudok hason sem aludni…”  

„ J J J  Szeretlek!”

Vigyorogva teszem zsebre a készüléket, és megyek a kapuhoz.

Szerencsére, ablak mellé szól a jegyem, és eddig nem vagyunk túl sokan a gépen, mellettem sem ül senki. Hevesen dobogó szívvel figyelem, ahogy emelkedünk.

Szívem a torkomban dobog. Végre! 6 hete erre várok! 6 hete! Istenem, olyan hosszúnak tűnt, mintha a fél életem lett volna! Persze sűrű volt ez az időszak nekem is és neki is, és így visszagondolva gyorsan elment, de akkor úgy éreztem, hogy csigalassan megy az idő. Ahogy most is.

Olvasni próbálok, de nem tud lekötni, pedig a kedvenc írónőm Vavyan Fable új regénye, biztos jó, de….

Istenem még pár óra!  

Halkan sóhajtok, próbálom magam lekötni, így előveszem a laptopot, és nézegetni kezdem a képeket.

Megpillantva az elsőt, még most is görcsbe rándul a gyomrom. Annyira utáltam azt a napot! Natti készítette a képet. Emlékszem, előtte nap hogy összekaptunk Robbal. Kiakadt, hogy kivasalom a ruháit, szerinte az felesleges, mert úgyis összegyűrődnek, és közölte, hogy árt a kialakított stílusának, hogy vasalt pólóban parádézik! Na ezen meg én akadtam ki! Szó szót követett, puffogtunk kicsit  akkor ott nem gondoltam róla túl sok szépet és jót, aztán kibékültünk. Alaposan. Sokszor. Nagyon sokszor. Szinte egész éjjel szeretkeztünk. Nem merek arra gondolni, hogy Zalánék hallottak-e valamit. Bár ha hallottak volna, biztos nem úsztam volna meg beszólás nélkül, de egyetlen szót sem szóltak. Miután összepakoltuk a cuccaikat, anyáékhoz mentünk át ebédelni. Kényszeredett jókedv uralkodott. Aztán se perc alatt indulni kellett a reptérre. Amikor nem akarod akkor repül az idő, ellenben ha nagyon vársz valamit, csigalassan telik. Emlékszem a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Legszívesebben befalaztam volna az ajtót, csak hogy ne menjen el! Tudtam, hogy lehetetlen, nem maradhat. Aznap szinte állandóan hívták. Főleg az ügynöke, hogy egyeztessenek.

Szerencsénk volt, mert nem ismerte fel senki. Szinte végig egymás közelében voltunk, egymás nyakában lógtunk. Esküszöm nem akartam sírni, mert megfogadtam, hogy nem nehezítem meg az elválást, de nem bírtam ki, egy- két könnycsepp azért leszaladt. Amikor szólították őket a beszálláshoz szinte görcsösen kapaszkodtam belé. Úgy éreztem, hogy a szívem szakad meg! Nem engedhetem el!

Aztán erőt vettem magamon, és szépen elbúcsúztunk. Ő sem volt túl vidám amikor még egy utolsó csókra visszalépett és átölelt.

Soha annyira elhagyatottnak nem éreztem magam, mint akkor, amikor láttam a jellegzetes Robos hintázó járásával távolodni. Szinte fizikai fájdalmat okozott, hogy elment. Zalán persze szokásához híven poénkodott, amikor elbúcsúzott, de láttam, hogy neki is nehéz. Miután felszálltak mi is elindultunk. Anyuékhoz sem akartam visszamenni. Otthon csak bolyongtam az üres lakásban, és Nattival beszélgetni próbáltunk. Felhozta az esküvőt és minden mást, amit csak lehetett csak, hogy elterelje a gondolataimat. Ez azonban nem ment, mivel szinte mindenhez emlék kötött bármire néztem, ha a konyhában a poharát megláttam, vagy csak a hűtőre ránéztem, és magam előtt láttam, ahogy fejét vakargatva  bűvöli, hogy mit is egyen. Kertben, és a műhelyben sem találtam a helyemet, szorongatott újra az a jellegzetes belső fájdalom, ami nem engedett, csak percről percre újra és újra belém mart. Órák teltek el így, és Natti aggódva figyelt.

Este, amikor lefekvéshez készülődtem, akkor vettem észre az ő felén a pólóját. Amikor felemeltem, és belebújtam, hogy az illatát legalább érezzem, legalább az velem legyen,  egy papírdarab esett ki belőle. Hevesen verő szívvel vettem fel. Egy levél volt. Egy szerelmes levél. Tőle. Nekem.

Emlékszem, ahogy silabizálni próbáltam az írását,  az egész nap a torkomat összeszorító fájdalom, és felélem, kirobbant belőlem. Baromira kisírtam magam, miközben csak szorongattam a levelet és éreztem magamon az illatát, ami körülölelt, beborított, mintha ő lenne velem. Hajnalban a telefonom csörgésére ébredtem. Ő volt az. Megérkeztek. Megnyugodtam, mivel az éjszaka folyamán kiadtam magamból a feszültséget. Elbúcsúztunk, majd pár óra álomtalan alvásba estem.

Natti délben keltett fel, mert megijedt, hogy történt valami. Egész nap figyelt, anya is többször hívott, hogy jól vagyok-e. De megnyugtattam őket, hogy igen jól vagyok. És tényleg jól voltam miután jól kisírtam magam. Elmerültem a tanulásba. Levizsgáztam, megszereztem a spanyol nyelvvizsgát is. Először anyuék féltettek, állandóan jöttek, hogy biztos minden rendben van-e, de amikor látták, hogy tényleg rendben vagyok, megnyugodtak.

Robbal minden este beszéltünk. Mesélt arról, hogy mi történt vele, hol van, vagy éppen mire készülnek. Szegényem ő is egyik helyről repkedett a másikra, egyik helyszínről, egyik felvételről a másikra szaladt. Sokszor láttam rajta, hogy fáradt. Láttam, mert a Emmával és Nattival a neten nyomon követtük a történéseket. Aggódtam miatta. Nagyon, de megnyugtatott, hogy amíg dolgozik addig sem agyal, mert nagyon hiányzom neki. Ő is a munkába menekült, ahogy én a tanulásba.

Sokszor, amikor már nem fogott az agyam, Nattival mentünk tornázni, vagy Emmáéknál kötöttem ki. Julcsiztam.

Aztán jött Rob születésnapja.

Rengeteget agyaltam, hogy mit adhatnék neki, amije nincs meg, vagy nem tud magának megvenni? És arra jutottam, hogy nem tudok neki mit kitalálni. A csajok segítségét kértem.

Emlékszem, Emmáéknál voltunk. A kertben ültünk hárman, Emma, Natti meg én.   Julcsival mászkáltam fel-alá miután evett a kisasszony és büfiztetni próbáltam.

-      Basszus segítsetek már valamit kitalálni! Egyszerűen semmi nem jut az eszembe! – morgolódtam

-      De mégis mit akarsz neki adni? – néz rám Natti.

-      Nem tudom szívem, még csak ötletem sincs, éppen ezért kérem a segítségeteket! – nézek rá értetlenül – Napok óta ezen agyalok, de nem jutok semmire!

Emma elgondolkodva néz rám, kérdőn viszonzom pillantását.

-      Figyelj Hanna, mennyire vagy bevállalós?

-      Hát nem is tudom, miről lenne szó? Kitaláltál valamit? – fordulok felé kíváncsian.

-      Ühüm. – jön a válasz - De egy kicsit merésznek kellene lenned. – mered rám  huncut tekintettel.

Nattival kérdőn nézünk rá, de ő csak húzza a választ, miközben vigyorog, mint a tejbetök. 

-      Mond már! – szólal meg Natti is.

-      Hát mit szólnál egy fehérneműs fotózáshoz? Londonban úgyis vettél pár szettet,… - néz rám bizonytalanul, mivel én úgy állok ott mint aki gyökeret eresztett.

Aztán Nattival összenézünk.

-      Ez rohadt jó ötlet!  - szinte egyszerre szólalunk meg, Julcsi is kifejezésre juttatja helyeslését. Felnevetünk véleménye hallatán.

Miután a kisasszony aludni tért, lelkes tervezgetésbe fogunk.

-      Az ötlet az tényleg nagyon jó – szólalok meg – de kivel csináltassam meg a képeket? Én nem szeretnék idegen pasik előtt vetkőzni.

-      Én Gabira gondoltam, az unokahúgomra – szólal meg Emma – Ő profi fotós. Ha gondolod, akkor szólok neki.

Heves bólogatásom láttán telefonra kap, és egyből leegyezteti az időpontot. Másnap szerdán már mehetek is. Miután Tamás hazaért, Emma lánykájukat rábízta, és hozzánk mentünk válogatni. Viháncolva, mint három eszement tini nézegettük a szetteket, amiket eddig nem nagyon hordtam. Londonban kicsit bevásároltam, és sokat még egyszer sem viseltem. Anya elképedten figyelt bennünket, amikor este átjött. Elmeséltem neki, hogy mire készülök, azt hittem, hogy kiakad, de legnagyobb meglepetésemre nem így történt. Másnap  délelőtt a tanulást félretéve elmentem kozmetikushoz, hogy rendbe szedjen, és fodrászhoz, hogy valahogy a fejem is kinézzen. Persze mindenki jött velem, anya, Natti és Emma is. Ki nem maradtak volna belőle! Kicsit izgultam, mert nem vagyok egy kitárulkozó típus, de Gabit ismertem, így nem volt gond. Határozottan élveztem az egészet. Anya a nyers képeket látva nagyon büszkén nézett rám. Pár nap múlva el is készültek a fotók. Megkaptam őket lemezre kiírva, és albumban is.

Készítettem Robnak belőlük egy képeslapot. A szülinapján este hívtam skypon. Tudtam, hogy nála vannak Tomék, mivel előző nap amikor beszéltünk belebazsalyogtak a monitorba. Már nagyban bulizhattak, amikor reggel felkeltem, hogy ottani idő szerint este 10-kor hívni tudjam. Előző nap megbeszéltük, így az első csörgésre bejelentkezett.

-      Boldog szülinapot Rob! – szólaltam meg boldogan mosolyogva. 

-      Szia Boszikám! – imádtam, ahogy vigyorogva nézett rám. – Köszönöm! Egész nap arra vártam, hogy hívj!

Csak néztem őt, a fáradságtól beesett szemeit, sápadt arcát.

-      Fáradt vagy! – sóhajtom.

-      Tudom, majd pihenek, ha lesz rá egy kis időm. – a háttérből harsány nevetés, hangoskodás hallatszik.

-      Hallom Tomék beindultak! – nevetek fel – Kik vannak ott? Elég nagy társaság lehet a hangzavarból ítélve.

-      Tom, Marcus, Sam, kollégák, itteni ismerősök, és Lizzyék is itt vannak. Csak te hiányzol. – sóhajtja.

-      Tudod, hogy kimentem volna, de nem lehet, holnap vizsgázom, és muszáj tanulnom, meg nem mehetek oda kialvatlan fejjel.

-      Tudom, - szólal meg kicsit csalódottan, - csak reménykedtem benne, hogy meglepsz.

-      Ami azt illeti, megleplek, ki sem bontod az ajándékodat?

-      Milyen ajándékot? – mered rám értetlenkedve.

-      Hát azt, amit küldtem neked e-mailbe. – Rob a másik géphez fordul, és kíváncsian kattogtatni kezd. – De látni akarom az arcodat, amikor megnézed! – nevetem el magam, mire visszafordul a laptop felé vigyorogva.

-      Miért mit küldtél? – kérdezi- Félnem kell? Robban?

Nem válaszolok, csak lélegzetvisszafojtva várom, hogy mit szól hozzá. Nagyot nyel, a szeme elsötétül, és olyan szenvedéllyel mered rám, hogy csak nagyot nyelni tudok pillantásától.

-      Kicsim! – nyög fel. – Úristen! – mered rám. – Ha most itt lennél…

-      Hidd el én is szeretnék ott lenni – suttogom vágytól fűtött hangon – nagyon szeretnék ott lenni.

Ekkor egy enervált kissé ittas férfihang szólal meg:

-      Nini itt van az ünnepelt! Megtaláltam – kiáltja részegen a szobába lépő többi srác felé akik között felismerem Tomot és Samet is – Mit csinálsz Robertünk? Nem illik ám az ünnepeltnek eltűnni a buliból – áll meg Rob mögött, aki sietős mozdulatokkal próbálja ajándékomat eltűntetni a másik  gépről, azonban elkésett, mert a részeg szőke nagy darab srác kikapja a kezéből az egeret – Nini micsoda csinibaba fotóját nézegeted! Csak nem segítettél magadon nagy fiú?  - röhög fel részegen – Mit szól a barátnőd, hogy idegen csajok fotóját stírölöd? Jó segge van a csajnak, - nyögi imbolyogva,

-      és a cicijei is jól állnának a kezembe! – szólal meg egy másik pasi is neki félhosszú hullámos haja van -  Baszki Patti, ha meguntad lökd át nekem, de egy 2+1-ben is benne vagyok! – hőzöngi ő is.

-      Álljatok le Kellan! – csattan fel Sam, és megpróbálja az ittas pasit arrébb lökdösni. – Szia Hanna! – köszön nekem oda kedvesen bár a szemei neki is enyhén keresztbe állnak.

-      Most mi van? – ereszt gyökeret a szőke – én is nézhetem a fotókat vagy tilos? Robi ha segítség kell, csak szólj! Hozom a noteszem! Kurva jó bulákat ismerek!

Legnagyobb meglepetésemre Tom nem kapcsolódik be Rob heccelésébe, hanem Samnek segít a két pasit kilökdösni az ajtón.

-      Bocs kicsim! – fordul felém bocsánatkérő arccal, - Részegek! Nem szoktak ilyen faragatlanok lenni egyébként.

-      Ugyan! – nevetem el magam – ne foglalkozz velük!

Ekkor újra nyílik az ajtó. Kristen, Lizzy, és Ashley valamint egy számomra ismeretlen barna hosszú hajú lány kukkant be. Rob morogva fordul feléjük.

-      Bocsika, csak Tom mondta, hogy éppen Hannával beszélsz! – vigyorogja Ashley – csak köszönnénk neki!

Hangja hallatán elnevetem magam, mire Rob nagyot sóhajtva beljebb invitálja őket.

-      Sziasztok! – nevetek fel, amikor meglátom a társaságot - látom már ti is dimenzióban vagytok!

-      Szia! Csak egy kicsit poharazgattunk öcsikém szülinapja alkalmából! – öleli át Lizzy nevetve Rob nyakát, aki felnevet, és kedvesen megsimogatja az őt ölelő vékony női karokat.

-       Várt ám nagyon! – súgja oda nekem Ashley is, hogy Robert véletlenül se hallja meg.

-      Ash – csattan fel Robert

-      Tudom, és sajnálom, hogy nem mehettem! – sóhajtok nagyot.

-      Túléli!  - nevet fel Kristen is – Nagyfiú már! Betöltötte a 24-et! Szia!

-      Helló Kris!

-      Szia! Engem nem ismersz még, Niki Reed vagyok! Bocs, csak nagyon kíváncsi voltam már rád. Ez itt – löki meg nevetve Robertet – rengeteget mesélt rólad, és amikor hallottam most, hogy veled beszélget sky-pon nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy lássalak!

-      Szia! Molnár Hanna vagyok! Örülök, hogy megismerhettelek…

Folytatnánk még a csevegést, de többen benyitnak a szobába, és Robot mint ünnepeltet követelik a színre. Így nagyot sóhajtva, de elbúcsúzunk egymástól.

Halkan felkuncogok, ahogy ez az emlék felidéződik bennem. Vigyorogva emlékszem vissza Rob arcára amikor meglátta ajándékomat.

Óvatosan körülnézek, hogy nem tűnt e fel valakinek, hogy itt magamban vigyorgok, mint aki meghibbant. De senki rám sem bagózik, így újra elmerülök az emlékekben.

Persze másnap jött a feketeleves…

Nattival anyáéknál voltunk, ebédelni. Anya nagyon kíváncsi volt Rob reakciójára hiszen neki nagyon tetszettek a képek, ezzel szemben Apa  viszont felvont szemöldökkel kissé rosszallóan nézegette az albumot amit Gabitól kaptam a lemez mellé.  Meglepődtem, apu kissé morcos fején, azt hittem tetszeni fog neki is, én nagyon büszke voltam magamra. Már éppen rá akartam kérdezni, hogy mi baja van a képekkel, amikor Robert hívott. LA-ben hajnali 3-4 óra lehetett. Ezek szerint le sem feküdt.  

-      Szia! – szóltam bele vidáman a telefonba, ahonnan azonban szuszogáson kívül semmi nem hallatszott. Összevont szemmel meredtem a készülékre, hogy biztosan Rob hív-e, de tényleg az ő számát írta ki a ketyre. – Halló? Rob ott vagy?

-      Itt. – hallottam a morcos kimért hangot. Hirtelen lefagyott a mosoly az arcomról.

-      Mi van? Baj van?

-      Úgy is mondhatnám. – közli.

-      Mi a baj? - áll meg a szívem egyetlen pillanatra, mire Anyuék kérdőn merednek rám.

-      Csupán csak annyi, hogy a barátnőm idegen pasik előtt mutogatja magát! – morran bele mérgesen a telefonba. – Baszki Hanna, hogy tehetted ezt velem? Miért vetkőztél le mások előtt? Hm? Bassza meg, legszívesebben bemosnék annak a pöcsnek aki kattintgatott! Élvezted, hogy rád gerjed?

Hirtelen lefagyok, megszólalni sem tudok.

-      Mi van? – suttogok, aztán hirtelen elkap a harci ideg! Nagyot morranok, mire Robba fagy a mondanivalója. Felpattanok és hadarni kezdek. – Hát ide figyelj te, beképzelt, majom!

Egy: tájékoztatásul közlöm, hogy a képeket Emma unokahúga készítette, aki nem hiszem, hogy gerjedne rám, hacsak nem leszbikus, de mivel férjnél van nem hiszem, hogy az lenne!

Kettő: a képeket rajtad kívül férfiként csak apa látta. Senki más

Három: én nem mutogatom magam mások előtt, nem úgy mint egyesek! Pukkadj meg Pattinson! – szólok bele a készülékbe, és kinyomom.

Dúlva-fúlva meredek a képernyőre, mintha az tehetne róla, hogy ez a marha féltékenykedik! A következő 1 órában ahányszor csengetett, annyiszor kinyomtam a telefont. Apa mérgesen meredt rám, de nem foglalkoztam vele. Aztán amikor már sokadszorra nem vettem fel, kiakadt. Kifejtette véleményét, hogy mélységesen megérti Robertet, mert nem való az, hogy egy ilyen fiatal nő fehérneműben parádézzon. Na ezen meg anyu akadt ki, mondván, hogy képzelje azt apa, hogy fürdőruhában vagyok, és egyébként sem meztelenkedek, és nem idegenek szemének, hanem a barátomnak készítettem a képeket. A lényeg az, hogy szó szót követett, és ők is jól összevesztek. Mondanom sem kell, hogy az összes életkedvem elment. Nattival hazafelé menet beszélgettünk, és leszólt, hogy hülye vagyok, ha Apa véleménye miatt rossz kedvem van.  Natti átment Csongihoz, egyedül maradtam, így aztán nekiültem a tanulásnak.. Gyorsan előtte még elmentem zuhanyozni, és közben végig gondoltam hogy miket mondott Apa és Robert is, de nem éreztem úgy, hogy rosszat tettem volna.

A jegyzetekbe temetkeztem.

Természetesen bealudtam. Úgy hajnali 2 körül veszettül csörögni kezdett a telefonom. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, háború vagy béke van? 

Teljes kómában tapogatóztam a telefon után. Mire előhalásztam a jegyzetek alól addigra elhallgatott. Rob keresett. Próbáltam hívni, de nem vette fel. Nyöszörögve tornáztam fel magam ülő helyzetbe, amikor újra csörögni kezdett.

-      Halló? – nyöszörögtem bele halkan, azonban csak a csönd hallatszott, ezen megint felpaprikáztam magam. – Ajánlom Pattinson, hogy megszólalj, mert esküszöm, hogy leteszem és többet fel sem veszem, hiába hívsz!

Halk nevetést hallok, azt a jellegzetes Robos kuncogást, amin vigyorogni kezdek, persze gondosan ügyelve arra, hogy nehogy meghallja.

-      Ajjaj! – kuncogja – Azt hiszem, hogy még elég rosszul áll a szénám!

-      Hát mondasz valamit! – csattanok fel.

-      Ne haragudj Boszorka! Látni szeretnélek, kapcsold be a sky-pot! Légyszives!

-      Oké! – sóhajtom, majd bekapcsolva a gépet és a programba lépve várom, hogy hívjon.

Kisvártatva megjelenik, bűntudatosan bazsalyog a kamerába, miközben a haját túrja, fészkelődik.

-      Szia Boszikám! – vigyorog rám miközben szeme hipnotizál.

-      Ne bűvölj Pattinson! Nem érsz el vele semmit! – morranok rá, de elnevetem magam.

-      Azért csak eltudlak bűvölni. – vigyorogja – Ne haragudj! Tegnap éjjel már volt rendesen a fejemben, amikor hívtalak. Egész éjjel a képeket nézegettem, aztán agyalni kezdtem, és egyáltalán nem tetszett, hogy más pasi is láthatott úgy ahogy csak én láthatnálak elvileg! Annyira felhúztam magam rajta, hogy el sem tudom mondani.

-      Hát azt észrevettem!

-      Jaj Boszi annyira hiányzol! – kiskutya szemekkel néz rám. Persze olvadozok tőle. – Annyira vágyom már utánad! – halkan felsóhajt amikor a pizsi felsőm egyik pántja lecsúszik. Automatikusan nyúlok utána, hogy felhúzzam. – Ne! Hagyd kicsit lecsúszni! – szólal meg, és nagyot nyel. Meglepődve meredek rá.

-      Rob! –suttogok rekedten, szinte érzem, ahogy tekintete perzseli még így a távolból is testemet.

-      Engedd lejjebb kérlek! – suttogja, mire nem tudom, hogy miért, de az ördög száll meg, és a szemébe nézve, az arcát figyelve lesimítom a másik vállamról is a vékony pántot. A vékony anyag egyre lejjebb siklik mellemen,  egyre többet és többet tárva fel belőle. Robert szeme elsötétedik, látom ahogy éhes tekintettel figyeli mozdulataimat. Szinte automatikusan feszül ívbe a hátam, mintha itt lenne mellettem, mintha megérinthetne.

-      Hanna! – nyög fel rekedten – Istenem életem, ha most ott lehetnék, centiméterről centiméterre csókolnálak végig, miközben azokat az édes kis csodákat simogatnám, nyelvemmel körberajzolnám majd finoman megharapnám – nyög fel hirtelen.  Nézem a szemeit amik elnyelnek.

-      Vesd le a pólódat! Látni akarlak! – suttogom neki rekedten, mire felnyög ő is, de engedelmeskedik. Nem tudok elszakadni a látványtól ahogy inas felsőtestéből egyre több tárul fel.

Égő tekintettel meredünk egymásra.

-      Simogasd meg a melleidet – suttogja rekedten – Látni akarom! – megrökönyödötten meredek rá.

-      Robert! Mi most tényleg azt csináljuk? – suttogok – Telefonszexelünk?

-      Nem Édesem, mi skyp szexelünk!  - nyög fel, miközben szemeit le nem veszi rólam – Kérlek, látni akarom! 

Szó szót követett, mozdulat, mozdulatot, miközben egymást figyelve suttogtuk el egymásnak vágyainkat.

Úristen! Még most is beleborzongok! Soha életemben ilyet még nem csináltam! Rob szavaival élve, azonban egyszer ezt is el kell kezdeni!

Most sem merek körbe nézni, biztos vagyok benne, hogy még az emléktől is paradicsom piros a fejem! Remélem nem tettem vagy mondtam semmit ami elárulhatta gondolataimat!

Ekkor az egyik utaskísérő lép hozzám, ijedten meredek rá, de ő csak udvariasan elmosolyodik, és érdeklődik, hogy melyik menüt kérem. Fellélegzek, anyám! A frász jött rám!  Kicsit elterelődik a figyelmem amíg eszek. Nem érzem az étel ízét, de most nem érdekel az sem. Újra gondolataimba merülök.

Teltek a napok. Rob egyik fellépésről rohant a másikra, én pedig tanultam. Volt, hogy besokaltunk, ő is én is, de tartottuk egymásban a lelket, hogy kibírjuk. Néha viszont rossz érzés töltött el, amikor néztem a neten a róla készült felvételeket, képeket. Elbizonytalanodtam, hogy tényleg nincs-e Kristen és közötte valami mégis? Ez az érzés egy – egy fellépésük, megjelenésük után fokozódott. Kristennel olyan jól játszották, hogy talán van egymáshoz közük, hogy néha bizony még én is elbizonytalanodtam egy –egy duma, beszólás, pillantás, vagy véletlen érintés után. Ilyenkor nem találtam a helyem csak mászkáltam, és agyaltam. Natti és Emma észrevette rajtam, hogy elbizonytalanodtam, de mindig meggyőztek róla, hogy hülye vagyok! Roberttől sem mertem rákérdezni, mert tartottam attól, hogy kiakad, így maradt a csöndes őrlődés. Egy darabig… Ami persze nem tartott túl sokáig, hiszen azért én meglehetősen heves vérmérsékletű vagyok egyébként.

Ashleyvel beszélgettem éppen skypon, és nem bírtam ki, hogy rá ne kérdezzek, hogy szerinte van-e valami köztük. Persze közölte, hogy nem vagyok normális! Elszégyeltem magam.

Aztán az egyik rendezvényen, volt a Jacobot játszó srácnak Taylornak egy beszólása, hogy Rob és Kris együtt alszanak. Lesápadtam egyből, a laptopot lecsaptam, és elviharoztam futni. Natti csak nézett, hogy mi az öreg ördög bajom van? Teljesen kiakadtam! Csak rohantam, rohantam mint akik őrültek, úgy éreztem magam, ahogy a kutya rongya érezhette, bekaptak, megrágtak és kiköptek!

Egyenesen Emmáékig futottam. Kb:  6 km-re laknak tőlünk, kocsival csak pár perc, de gyalog… Akkor azonban fel sem tűnt a távolság, mert rohantam, ahogy csak a lábam bírta, és egyszer csak azt vettem észre, hogy Emmánál vagyok, és Julcsit dajkálom. Sokszor voltam náluk, hiszen ők is sokat voltak egyedül meg én is. Emma nem faggatott, de kibukott belőlem, minden bizonytalanságom, félelmem. Tudom, hogy hülyeségnek tartják a többiek, de nem tehetek róla félek, félek, hogy ott nem fogadnak el, és nem tudom Robertet megtartani, mert találni fog egy szebbet, jobbat, híresebbet nálam. Emma figyelmesen meghallgatott. Aztán megmutattam neki az omizózus felvételt. Ő is meglepődött rajta. Főként Rob tekintetén, ahogy Krisre nézett. Szerencsére felsírt Julcsi, és bementem hozzá, hogy megnézzem mi a baja. Hallottam, hogy csörög a telefonja, de a csibe kötötte le a figyelmemet. Tisztába raktam, amikor Emma jött be az ajtón, tekintete láttán megdöbbentem, pláne akkor amikor felém nyújtotta a készüléket. Kérdőn meredtem rá, de nem szólt semmit, csak kikapta Julcsit a kezemből, és átnyújtotta a ketyerét. Majd kiesett a szívem amikor megláttam a hívószámot.

-      Szia! – szóltam bele halkan.

-      Na végre! – csattant fel – miért nincs nálad a mobilod? Nehezebb elérni téged, mint az elnököt. Már 1 órája hívogatlak!

-      Honnan tudod Emma számát? – kérdezem meg csendesen.

-      Amikor már vagy huszadszorra hívtalak, Natti felvette a telefonod, és közölte, hogy elrohantál, és nem tudja hol vagy. Telefonálgatni kezdett, és amikor újra hívtam megadta ezt a számot. – nem válaszolok semmit neki, csak csendben hallgatom - Hanna valami baj van? – kérdezi bizonytalanul.

-      Nem nincs. – suttogom halkan.

-      Hanna! – csattan fel megint, - úgy emlékszem, hogy megbeszéltük, hogy nem hantázunk egymásnak, hogy elmondod, mi bajod van? Hallom a hangodon, hogy valami van?

-      Rob… ne, inkább ne!

-      Mit ne Hanna? – kiabálja a telefonba – Tegnap még semmi bajod nem volt, ma meg alig akarsz szóba állni velem. Mi a büdös isten bajod van?

-      Még van merszed tőlem ilyet kérdezni – esek neki most már én is felpaprikázva – nem én bazsalygok állandóan Kristenre, nem én vagyok az aki minden pillantásával, mozdulatával jelzi azt, hogy együtt vagytok! És ne gyere nekem azzal az ócska dumával, hogy ezt kell a külvilág felé mutatnotok!

-      Hanna! – csattan fel – Te megvagy teljesen hibbanva? Hívjam ide Kristent, hogy tőle is halld, hogy nincs közöttünk semmi?

-      Azt csinálsz amit akarsz Pattinson! Nem érdekel!

-      Mond megcsípett téged valami, hogy hülyeséget beszélsz folyamatosan?

-      Nem beszélek hülyeséget! – visítom a telefonba – Ha nem igaz, akkor miért jegyezte meg nyilvánosan Taylor, hogy együtt alszotok?

Teljes csend a telefonban.

Csend.

Nem tiltakozik, nem mentegetőzik, és ettől egy világ omlik össze bennem!

Tehát igaz!

-      Erről ennyit Robert! – szólalok meg szinte suttogva – Szia! – és kinyomom a telefont.

Aztán csak ülök a gyerekszobába. Megjelenik Emma. Nem vígasztal, nem kérdez. Hallott szerintem mindent. Kikapja a telefont a kezemből, és mellém ül, és figyel.

-      Tudom, mit érzel most. - szólal meg - Ezen én is átmentem még a kapcsolatunk elején. Halálosan féltékeny voltam minden lányra aki csak ránézett Tamásra. A gyomrom szorult össze ahányszor csak tudtam, hogy koncertjük lesz, mert minden alkalommal biztos voltam benne, hogy megcsal, hogy más kell neki, hogy nem szeret, csak szórakozik velem. Rengeteget veszekedtünk ez miatt. Nem tudod, de kétszer szakítottunk is mert nem tudtam benne megbízni. – meglepődve meredek rá, hiszen erről még nem is hallottam – Bizony, Hanna, szakítottunk kétszer, mert nem bíztam meg benne. Persze nem bírtuk sokáig, és kibékültünk. Aztán be kellett látnom, hogy a rajongók az élete része, és ha szeretem ezt el kell fogadnom, meg kell szoknom a tudatot, hogy sokan hajtanak rá. Egyet tisztázz magadban mielőtt bármi elhamarkodott lépésre szánnád el magad. Szereted? De most őszintén tiszta szivedből válaszolj, úgy mintha ez a végleges szavad lenne. Tehát szereted?

-      Szeretem, nagyon szeretem! – nézek rá – de nagyon úgy érzem, hogy..

-      Állj! – fojtja belém a szót Emma – Akkor tudod, hogy mi az a szó, hogy bizalom? – néz rám figyelmesen - Ugye tudod?

-      Igen tudom – sóhajtok fel.

-      Akkor? Mi itt a gond? Minden nap beszéltek, és ahogy hallom órákon át, adta bármi jelét is annak, hogy nem bízhatsz meg benne?

-      Figyelj Emma! Minden alkalommal elmondja, hogy szeret, hogy alig várja, hogy találkozzunk, és én ekkor elfelejtek minden kétséget, félelmet, mert hiszek neki. Aztán jönnek a hírek, és minden mozdulata, pillantása másról árulkodik, és lassan elpárolog a belé vetett hitem, újra kételkedni kezdek. És ez megy napról napra. – temetem kezemet az arcomba.

-      Én nem tudok neked bizalmat adni, azt neked kell Rob irányába megtenned. Tudom rohadt dolog a féltékenység, de ez van, neked kell túllépned rajta. Most szerintem menj haza, és gondolkodj el és utána hívd fel Robot.

-      Szóval akkor most ki vagyok rúgva? – nézek rá keservesen vigyorogva miközben az ajtó felé bandukolunk.

-      Ki! – vágja rá. – Gondolkodj, és a szerint cselekedj! Azonban Hanna, ha bizalmat adsz neki, akkor ne csináld ezt vele, mert neki is nagyon rossz lehet. Dönts. – ölel át, majd szinte kilök nevetve az ajtón. -  Na szia!

-      Szia! – nyögöm döbbenten.

Elindulok, és közben gondolkodom. Tényleg, miért nem tudok az érzéseiben biztos lenni? Miért nem bízom meg benne? Miért? Hiszen semmit nem tett, hiszen minden este beszélünk, mesél. Miért csinálom ezt?

Nem találom a válaszokat, és rohanni kezdek mint az őrültek. Bravo Molnár Hanna! Egy idióta vagy! Rohansz, állandóan menekülsz! Egy hülye liba vagy! Beszélned kell vele! Bocsánatot kell kérned!  Átkozom, ostorozom magam, miközben rohanok, persze, hogy teljes legyen az elátkozott élmény, az eső is esni kezd. Nincs hideg, de pillanatok alatt bőrig ázom. Szégyelem magam, nagyon!

Szinte berobbanok a nappaliba, ahol Natti beszélget valakivel telefonon.

-      Várj  hazaért! – szól bele a készülékbe, majd  felém fordulva végig mér - Úr isten! Te tiszta víz vagy!

Végig mérem magam, és elkezdek nevetni kínomba,- valóban tiszta víz vagyok!-  mire Natti megrökönyödve néz rám

-      Normális vagy? Mit röhögsz? Menj már vetkőzz le és zuhanyozz! – de látja, hogy nem mozdulok, képtelen vagyok rá, így beleszól a készülékbe. – Figyelj Zalán visszahívlak, mert ez az idióta még a végén idefagy nekem!

Leteszi a telefont, és felém indul, majd a kezemet megragadva a fürdő felé rángat.

-      Jaj Natti! Én egy akkora állat vagyok! – sírom el magam.

-      Nem vitatkozom veled, mert tényleg az vagy! Egy idióta! De most villámgyorsan vetkőzz le, és állj a zuhany alá, mert megbetegszel! Addig én főzök neked egy teát.

Mint a gyerekek a szigorú szülői szónak engedelmeskedve vetem le magamról a  ruháimat, és állok a zuhany alá.  Lassan minden tagom átmelegszik. Hiába van június eleje, este azért még lehűl a levegő. Üres fejjel bámulok magam elé, amikor Natti benyit, és leteszi a szekrényre a pizsimet. Egy vigyort vág felém, és kimegy. Nagy nehezen összekapom magam, és kimászok a zuhany alól. Megszárítom a hajam, és felöltözök. Hevesen dobogó szívvel lépek ki a fürdőből. Natti éppen beszél valakivel, és amint leülök mellé a kezembe nyomja a teát. Hálásan, keserves vigyorral meredek rá és szürcsölni kezdem.

-      Ne vigyorogj! – veti oda, majd a telefonba szól – Szerintem már beszédképes állapotban van. Adom.

…. és felém nyújtja a készüléket. A szívem majd kiesik, ahogy átveszem, de hiába nézek a kijelzőre, ott nem villog szám, csak az ikon mutatja, hogy valaki vonalban van.

-      Helló! Hanna vagyok! – suttogom szinte.

-      Hát amint látom újfent hozod a formádat Kicsi! – morran bele a bátyám a telefonba – Mond te tényleg normális vagy? Még életemben ilyen agyament tyúkkal nem találkoztam, pedig láttam már párat nekem elhiheted!

-      Zalán … - szólalok meg, ő azonban belém fojtja a szót, a háttérben eddig halkan hallatszó hangok hirtelen elcsendesednek, ahogy üvölteni kezd velem.

-      Ne Zalánozz itt nekem! Basszus a jó dolgodba már nem tudod,  hogy mit csinálj! Itt van ez a gyerek, a lelkét kiteszi érted, te meg itt csinálod a fesztivált! Elég baja van a hisztid nélkül is! Vedd tudomásul, hogy most baromira ki vagyok rád akadva!

-      Zalán….

-      Még nem fejeztem be. – üvölti majd hirtelen megváltozik a telefonban a hangja -  Ajánlom, hogy szedd össze magad, és gondolkodj el azon amit Emma is mondott, mert hazamegyek és egyetlen csapással agyon csaplak! Nem lehetsz ennyire önző, hülye liba!

-      Nem vagyok önző hülye liba! – üvöltöm már én is a készülékbe,– Féltékeny vagyok baromira! Mocskosul utálom ezt az érzést! Szeretem, nagyon szeretem Robot, és nem tehetek erről! Mindig elbizonytalanít! Hiába tudom, az agyammal, hogy nincs biztosan nincs közöttük semmi, a lelkem és a szívem féltékeny minden mozdulatára amit mások irányába tesz, lehet az Kristen vagy bárki más, mert messze vagyok tőle, és nem én kapom ezeket a pillanatokat hanem más! – kiabálom – Másra néz úgy, ahogy rám szokott, mást simogat, és sokszor nem tudom ezt elviselni! Igen Zalán lehet, hogy önző vagyok, mert őt akarom!  - sírom el magam – Mondhatjátok rám, átkozhattok érte, de nem tudok ezen most változtatni, én még életemben nem éreztem ezt! – hadonászok, aminek köszönhetően véletlenül végigöntöm magamon a forró teát, - Basszus! – visítok fel.

-      Mi van? Mit csináltál? – neveti el magát bátyám, de ebbe a nevetésbe más hangja is vegyül, közöttük azé is, akinek a hangját hallani leginkább vágyom, és bárhol bármikor felismerem.

-      Leöntöttem magam a teával! – morcogom, aztán rájövök, hogy miért lett olyan furcsa a hangja beszélgetés közben. – Te kihangosítottál Zalán? – esek neki, és az agyamat megint elönti a vörös köd. – Hogy lehettél ilyen köcsög?! Ez nem tartozik senkire!

-      Hanna! – csattan fel a hangja, de most nem érdekel.

-      Hülye majom vagy Zalán! Ehhez nem volt jogod!

-      Figyel, te hisztérika! – üvölt rám – Higgadj le, és ajánlom, hogy nézd végig a telefonod, gondolkodj el, és miután lehiggadtál és végig gondoltad, hogy mit művelsz, hívd fel akit fel kell!  - és rám csapja a telefont!

Utálom! Utálom! – csapkodok, miközben Natti röhögve nézi tombolásom. Először legszívesebben neki is beszólnék, de hirtelen végig gondolom, hogy mit műveltem megint. Csak nézem, ahogy kiröhög.

-      Neked tényleg elmentek otthonról! – vigyorog rajtam – Szegény Rob, legalább most tudja, hogy mire vállalkozik.

-      Olyan hülye vagy Natti!

-      Nem életem ezt rólad lehet elmondani!

Csendben ülünk egymás mellett a nappaliban. Én elmerülök gondolataimban. Hülye voltam, bolhából csináltam elefántot! Felnyögök, és kezembe temetem az arcom, Natti mellém ül és átkarol.

-      Nyugi megbeszélitek!

-      Persze szerintem szóba sem fog állni velem! – sóhajtok egy nagyot – És egy szavam sem lehet ha tényleg így lesz!

Natti mosolyogva figyel és meghúzza a hajamat.

-      Szóba fog veled állni, hidd el! Akkor nem hívott volna  5 percenként miután lecsaptad a telefont, ha nem akarna veled szóba állni!

-      Hívott? – nézek fel rá.

-      Hívott, ő is és Kristen is. Pont Zalánéknál voltak amikor hívott és te fesztiválozni kezdtél.

-      Ne! – nyögök fel, - akkor hallottak mindent!

-      Hát nem akarlak elkeseríteni, de igen. Zalán még Emmával is beszélt miután eljöttél.

-      Most már biztosan mindenki féleszűnek gondol! – állok fel és kezdem keresni a telefonom. A kisasztal alatt találok rá.

A kijelzőre nézve elszégyelem magam:

2 SMS és 13 nem fogadott hívás: 6 Robtól, 2 Kristentől, 1 Ashleytól, 4 Zalántól. 

Nagyot sóhajtva nyitom meg az SMS-eket: 

„ Gondolom nem mondok újat: hülye vagy! Soha nem volt közöttünk semmi Robbal a barátságon kívül. Nem mondom, hogy nem csalódtam benned, de őszintén szólva megértelek! Ha gondolod hívj fel! Kris”

Nagyot sóhajtva mutatom Nattinak Kris sorait, hiszen addig is megy az idő, ugyanis nem merem megnyitni Rob üzenetét. Nattinak elég csak rám néznie.

Tudja. Vigyorog.

-      Na mozdulj! Nyisd meg! Ha szívmasszázs kell visíts! A szobámban leszek. – közli majd feláll és otthagy. 

Nagy levegőt veszek, és 

„ Nem értelek! Soha semmilyen okot nem adtam arra, hogy ilyet feltételezz rólam! Nem fogok neked mentegetőzni, mert elmondtam, tudtad, hogy ez az életem, ezzel jár ha velem vagy! Én szeretlek, és ha túl tudsz ezen lépni, akkor hívj fel. Ha ma nem hívsz, tudni fogom, hogy hogyan döntöttél! Rob”

Leforrázva olvasom el újra és újra a sorait, de rá kell jönnöm, akárhányszor is olvasom el a szavak ugyanazok maradnak.

Mély levegőt veszek és megnyomom a gyorshívót. Remegő gyomorral várom, hogy felvegye. Hosszan cseng, már éppen letenném amikor hirtelen beleszól.

-      Szia!

-      Szia! – suttogom - Megtudsz nekem bocsátani?

Hallom ahogy szuszog, a telefonba, de nem szól semmit.

-      Rob itt vagy még?

-      Igen itt vagyok – sóhajtja – Nem kell megbocsátanom, mert tudom, hogy szeretsz, csak azt nem értem, hogy te miért hiszed azt, hogy én nem így érzek. Miért nem bízol meg bennem? Adtam valaha is okot arra, hogy kételkedj bennem?

-      Nem. – sóhajtok fel – Nem adtál. Nem tudom, hogy miért érzek így. Nem tudom.

-      Olyan lökött vagy! – neveti el magát – Most legalább tudod, hogy hogyan éreztem magam akkor miután megláttam a képeket, és elkezdtem azon agyalni, hogy vajon a pasi aki készítette, hogyan nézhetett rád! Majdnem megőrültem a féltékenységtől, és amikor rákérdezek akkor te meg majdnem leszedted rólam a keresztvizet!

-      Bocsánat! – sóhajtom, - de én ilyen hisztis vagyok! Mostanában eléggé ..

-      Igen mostanában eléggé lökött vagy! – neveti el magát.

-       Most még menekülhetsz – próbálok poénkodni, de nem jön össze, mert rám förmed.

-      Fejezd be! Ne haragudj Hanna, de mit kell ahhoz tennem, hogy higyj nekem? Nem menekülni akarok, hanem veled lenni!

-      Sajnálom!

-      Ne sajnáld, hanem hidd el és ne kételkedj bennem! jó?

-      Jó. – suttogom halkan. – Bocs!  

-      Szeretlek, te lökött nőszemély! – vigyorogja – És csak, hogy tudd, nagyon jól esett a lelkemnek, hogy féltékeny vagy!

-      Nem is vagyok féltékeny! – bömbölöm halkan szipogva.

-      De az vagy! – vigyorogja, és halkan nevetni kezd – és ez olyan mintha hájjal kenegetnék az egómat.

-      Elég nagy az nélkülem is! – suttogom.

-      Ha tudnád, hogy még mi olyan nagy! – suttogja vigyorogva.

-      Jaj Rob! – nevetem el magam,  - és még én vagyok az idióta!

-      Na jó egyezzünk ki döntetlenben. – hallom, hogy a háttérben valakik beszélnek hozzá mire felnevet, -   Várj kihangosítalak, csak szólok előre, hogy nehogy szexmaca üzemmódba kapcsolj és zavarba hozd szende énemet.

-      Robert Pattinson én agyoncsaplak! – nevetek fel.

-      Bravó Boszorka! – hallom hangját Zalánnak. – Örömmel tapasztalom, hogy elővetted jobbik eszedet!

-      Hogy az istenbe gondolhattál ilyet? – esik nekem Kristen is.

-      Szexmaca? – hallatszik Ashley hitetlenkedő hangja  - Úr isten, ti miket művelhettek!

Még most is elnevetem magam amikor eszembe jut, hitetlenkedő hangja. Zavartan nézek újfent körbe a fedélzeten, hogy nem tűnt-e fel valakinek a vihogásom. De úgy tűnik senki nem hallotta.

Rob május végén elkezdte forgatni a WFE-t, minden este élménybeszámolót tartott. Nagyon élvezte a munkát, mindenről beszámolt, szinte ismertem látatlanul is a stábtagokat, a rendezőt, a szereplőtársait. Hihetetlenül élvezte a munkát az állatokkal. Sokszor kinevettem mert úgy áradozott, mint egy kisgyerek az állatkertben. Másrészről pedig féltékeny voltam, de befogtam a számat, az előzményből okulva. Igen féltékeny voltam, mert mást sem hallottam, mint, hogy Reese így, Reese úgy!

Teltek  a napok, ő dolgozott én tanultam. Az internetnek hála sokszor láttam róla képeket. Rengeteget röhögtem azon is, hogy mit szerencsétlenkedtek Krissel az MTV Awardson. Imádtam rajta azt a kék inget! Aznap amikor beszéltünk nevetve mondtam is neki, hogy imádtam benne.  Ashleyvel nevettünk, hogy úgy hatott mellette ülve, mint egy kisgyerek akit befenyítettek.

Persze kaptam tőle szinte azonnal a beszólást, hogy szívesen venné, ha befenyíteném! Imádtam a beszólásait, és már nagyon hiányzott, sokszor csak hallgattam és nem szóltam egyetlen szót sem. Mindig kérdezte, hogy mi van velem, mit csináltam, de én nem tudtam miről beszámolni, mivel napjaim másról sem szóltak mint arról, hogy tanulok, és tanulok. Már utáltam az egészet! Egyik este az államvizsga előtt pár nappal, mikor már sokadszorra hallotta, hogy tanultam egész nap, hirtelen elköszönt és letette a telefont. Meglepődtem, de nem foglalkoztam vele, mert nem egyszer csinált már ilyet. Igazából később jöttem rá, amikor váratlanul délután megjelent nálam Emma és Anya is, hogy őket riasztotta, hogy rugdossanak már kicsit ki, mert nem normális az, hogy egész nap csak ülök.  Anya is elszörnyülködött amikor meglátott mert sokat fogytam. 

Kijelentették, hogy vásárolni megyünk, és kész! Nincs ellenvetés! Aput és Csongit pár doboz sör társaságában hagytuk. Julcsira pedig Emma anyukája vigyázott. Nyakunkba vettük a várost, már régen csináltunk ilyet. Nem költöttem túl sokat, de igaza volt anyának, hogy már rám fért egy kis frissítés. Szerencsére, apu szüleitől örökölt pénzt anyuék jól befektették, ez mellett még gyakornokként is dolgoztam egy irodában, és anyunak is sokszor segítettem a cégnél rendezvények, esküvők dekorációjában. Szerencsére a lakásra nem kellett sokat költeni, mert pár éve teljesen fel lett újítva, a rezsit meg Nattival közösen fizettük.  így volt egy kis pénzem.

Az utóbbi pár hétben keveset aludtam, így hamar kidőltem és haza akartam menni, de anya kiakadt.

-      Addig nem megyünk haza amíg nem találunk neked valami, csinos ruhát a premierre! Nehogy azt higyjék már egyesek, hogy akiárkicsoda csoda tervező kreációjában lehet csak megjelenni! Igen is te is vagy és leszel olyan csinos, mit ők! Sőt!

Na ekkor jöttem rá, hogy anya igaz, hogy nem mutatja, de baromira a bögyében van Rob anyukája a Londonban történek miatt. Nem álltam neki vitatkozni vele, inkább engedtem neki, és jó kislányként menetem velük egyik boltból a másikba.

Nem találtunk semmit.

Aztán anya gondolt egyet és telefont ragadott. Ahogy hallottam valami Annával beszélt, aztán a beszélgetés végén elégedetten tette le a telefont, és rángatott maga után bennünket. Elképedten meredtem anyura.

Aztán a második meglepetés akkor ért amikor megálltunk Léber Barbara üzlete előtt. Anya elégedetten nézett végig elképedt fejünkön. Mire kikászálódtunk a kocsiból egy anyával egyidős hölgy jelent meg az ajtóban, és puszit váltott szülőanyámmal. Mint kiderült osztálytársak voltak, és az ő lánya a tervezőnő, aki pár perccel utánunk meg is jelent.  

Bemutatkoztunk és hihetetlenül kedves volt. Ekkor érdeklődött, hogy milyen alkalomra keresek ruhát. Anya meg sem várta, hogy válaszoljak, kivágta a rezet, és közölte, hogy L.A-be megyek a barátom filmbemutatójára. Amikor kiderült, hogy ki is a fiatalember meglepődve mértek mind a ketten végig. Anyát majdnem megskalpoltam olyan ideges lettem, de Barbara közölte, hogy megnyugodhatok, az ő szakmájában az egyik legfontosabb dolog a diszkréció. Hátra mentünk és segített válogatni, mivel elképzelésem sem volt, hogy mit akarok. Egyik ruhát próbáltam fel a másik után, de ő is látta, hogy egyik sem az igazi. Aztán kihozott egy ruhát, azonnal tudtam, hogy azt akarom! Lilás-bordó színű organza szerű anyagból készült. Felhúztam és azonnal elaléltam! Mélyen dekoltált szabott derekú ruha volt, amelynek a szoknyarésze minden lépésnél örvénylett a lábam körül. Csodaszép volt! Szerencsére az ára sem volt vészes, így elégedetten mentünk haza, miután cipőt is kaptunk hozzá.

Aznap este én is meséltem Robertnek.

Az államvizsga reggelén, az idegességtől majdnem meghaltam! Robert végig szóval tartott, amíg Nattival a sulihoz értünk. Életemben nem voltam még ilyen ideges. Aztán a nap végére el sem hittem, hogy túl vagyok rajta! Az első akit felhívtam Robert volt. Vigyorogva gratulált, aztán gondolom leadta a drótot a bátyámnak, mert alig tettem le már hívott is. Egész este hívtak. Másnap aztán hatalmas bulit csaptunk a csoporttársaimmal! Hecceltek is másnap, hiszen életemben először berúgtam.

Tegnapelőtt volt a diplomaosztóm, az egész család ott volt, nagyiék is feljöttek, Emmáék, és Norbiék is itt voltak, na meg persze Nattiék.

Vigyorogva küldtem el a diplomaosztós képeket Zalánéknak és Robertnek.

Már hazaértünk az étteremből és otthon beszélgettünk az udvaron amikor SMS-em jött Roberttől.

„Gratulálok Hanna, nézd meg az inboxodat! Rob”

Meglepett arcom láttán Emma és Natti kérdőn fordultak felém, de nem foglalkoztam velük, beszaladtam a szobámba és bekapcsoltam a gépet. Aztán csak hűdötten bámultam az előttem megjelenő képet.

Natti kiváncsian nézett rám, hogy éppen most mi bajom van, és mögém lépett, és a monitorra meredve csak ennyit tudott kinyögni:

-      Anyám!

Hát szikrát nem kaptam, de Natti és az időközben megjelenő Emma sem!

Tegnap egész nap pakoltam, rendezkedtem. Aztán ma hajnalok hajnalán már keltünk és végre itt vagyok!

Meglepve meredek az órára, Istenem már csak 5 óra és láthatom!