51. fejezet - Meglepetés! (ez most kivételesen a fejezet címe....)

 (Sziasztok!

Ügyesek vagytok! Én is elkészültem!
Bocs csak egy matek házi kifogott rajtunk, eddig pedáloztam rajta.....

Jó olvasást! Nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre!

SZOLGÁLATI  KÖZLEMÉNY!   

Sziasztok!


Nagyon szépen köszönöm nektek a kommenteket, amit az előző részhez írtatok, 15-öt kértem
és 19-et kaptam! Nevetségesen hangzik biztos számotokra, de végtelenül örültem nekik.

Mondanám, hogy 15 komi után fenn a folytatás, de ez most sajnos péntekig nem fog menni.

Akkor viszont egy hosszú fejezetet fogtok kapni sok- sok képpel.
Nem tudom emlékeztek-e rá, de pár hete kitettem egy szavazást. Annyit tudok mondani, hogy
annak az eredménye ebben a fejezetben szerepet fog játszani.


Be kell vonulnom kicsit a fehér ruhások közé.... és ettől most baromira félek.
De mint minden máson ezen is túl leszek egyszer, vagy így, vagy úgy.

Szóval  SORRY!


Csók !

Heni


 Hanna

-          A jó isten áldjon meg! Menj már arrébb! – nem bírom! Az agyam szétesik a fájdalomtól, elkések a fogorvostól, és itt tötyörgök egy mocsok nagy dugóban!

Türelmetlenül dobolok a kormányon. Miközben a fájdalom lüktetve akarja szétszakítani a fejem. Komolyan mondom, mindjárt gyilkolni fogok, ha nem történik végre valami és nem indulunk el! Fel kellene hívni Robot, talán kicsit lenyugodnék. 

Nem még biztos alszik, beszélem le magam az ötletről. Tegnapelőtt Tommal iszonyatosan berúgtak. Még tegnap is tompa volt. Nem is beszéltünk sokat, mert fájt a feje. Nagyon. Én meg kiröhögtem. Most meg itt van! Legszívesebben kaparnám a falat, ha lenne a közelemben, így csak marad a kormány, azt püfölöm. Ráfaragtam a kárörömre.

-          Ó a büdös istenit neki! Mozduljatok már meg!!

Igazából azóta vagyok hisztis, hogy eljöttünk Londonból. Annyira utáltam Zalánt amikor kopogott, hogy indulni kell! Dühös voltam, és csalódott azért mert menni kellett. Nem akartam eljönni. Olyan jó volt az a békés pár óra, amíg tanítgatott. Élveztem. Nagyon.  Láttam rajta, hogy neki sem tetszik, hogy megyek, marasztalt, de mind a ketten tudtuk, hogy muszáj felállni és menni. Nem akartam sírni, előtte nem, de a repülőutat végig bőgtem. Szerencsére ablak mellett ültem, Natti meg nem piszkált. Békén hagyott. Mire leszálltunk megnyugodtam. Egyből hazajöttünk, szerencsére Zalánék is itt vannak nálunk, így nem vagyok egyedül, mivel Natti egyre többet van Csongi lakásán, mint itthon. Nagyon gyorsan elment ez a hét. Hétfő este jöttünk meg, ma meg már péntek van. Zalánék kedden utaznak el. Akkor viszont egyedül maradok. Teljesen egyedül. Nem akarok rágondolni. Most még itt vannak. 

Végre! Lassú tempóban ugyan, de tudok 45-50 métert menni. Idegesen tekintek a telefonra. 20 perc múlva ott kell lennem! 

Gyorsan felhívom a rendelőt, hogy a dugóban ülök, és előfordulhat, hogy pár percet késni fogok. Kicsit lenyugszom. Gondolkodni próbálok.

Rábörttel minden este órákat beszélünk. Zalán mindig röhög rajtam. Tegnap kikapta a kezemből a készüléket miközben beszéltünk, és humorizálni kezdett Robbal, hogy örül, hogy végre hívott, mert már nagyon zizis vagyok, és a beszélgetésünk után mindig lehiggadok, akkor kezelhető, és társalgás képes állapotba kerülök. Majdnem megöltem! Az volt a szerencséje, hogy miután visszaszereztem a telefont lehiggadtam, főleg azért, mert mire letettem, eltűnt. 

Viszonylag gyorsan mennek a napok, a kedd reggel volt zűrös, de túléltem. Délelőtt suli, aztán anyuéknál élménybeszámoló, ott voltunk estig. Robbal nem is beszéltem, hiszen akkor voltak Lizzy koncertjén, ami Victória szerint is nagyon jól sikerült. Rob később küldött át felvételeket. 

Szerda. Ha eszembe jut még most is vigyorgok. Eszementek! Keveset beszéltünk, mert előadáson voltam, amikor hívott, így kinyomtam. Megsértődött a kicsi lelke. Előadás után felhívtam, de morcos volt. Ráhagytam. Később meg már hiába akartam vele beszélni, nem vette fel. Kezdtem dühös lenni, de Lizzy felhomályosított, hogy egy szem öcsikéje éppen segg részegen fekszik nála a padlón, és az istennek sem tudja felkelteni, úgyhogy egy párnát rakott a feje alá, és betakarta az istenadtát, hogy meg ne fázzon. Mégse járja, hogy pont nála fagyjon halálra. 

Tegnap  csütörtök reggel suli előtt hívtam, de megint csak Lizzyvel tudtam beszélni, mivel életem még a pityókások mezején járőrözött. Halál. A halálról szólva, tegnap igencsak a végét járta a fiatalember. Délután tudtunk beszélni illetve csak jajgatni tudott a telefonba, és csak suttogva lehetett vele beszélni, majd kapást jelzett a telefonja, és le lettem rázva. Megsértődtem. Utána már hiába hívott juszt sem vettem fel! 

Estig bírtam, hisztis voltam tudom, Zalán ki is akadt. A 8. hívását követően megkönyörültem rajta és megnyomtam a zöld gombot. Morgott. Én is. De nem árulta el, hogy kivel beszélt. Terelt. Mérgelődött, hogy lehet; hogy borul minden programja az miatt az átok izlandi vulkán miatt, mivel leállt a légiközlekedés szinte teljesen. Stef hívja állandóan a részletekkel, és már tele van az összes bugyra mindennel. Én is panasznapot tartottam. Egy-két csoporttársam feltűnően méregetett, és sutyorgott a közelemben. 

-          Hát kicsim, ehhez hozzá kell szoknod. Ha kiderül a kapcsolatunk, nem nagyon számíthatsz másra. Ujjal fognak mutogatni rád, egyetlen perc nyugtod sem lesz. Ha szerencsénk van, akkor csak sutyorogni fognak a közeledbe, ha nem akkor megfognak őrjíteni.

-          Szép kilátások… - morranok fel, mire csak hallgat. Rájövök, hogy megint előbb járt a szám, mint az agyam.

-          Hanna… - sóhajt fel.

-          Figyelj, tisztában vagyok vele, agyilag fel is tudom fogni – próbálok ironizálni- csak furcsa, hogy azok az emberek akik eddig levegőnek néztek,  most a neten megjelent 1-2 kép miatt azonnal felfigyelnek rám és bájolognak.

Felnevet azzal a Robos zavart nevetéssel.

-          Boszorka! Hogy bájolognak az még a jobbik eset!

-          Tudom anya is mondta, hogy jobb lesz, ha felkészülök arra, hogy hirtelen sok „jóakaróm” és még több „nagyon közeli” barátom lesz, akik mindig mindent tudni fognak rólam, és minden értesülést nagyon közeli helyekről fognak szerezni. – elhallgatok kicsit – Csak furcsa, ez az egész. – sóhajtok fel.

Hallgatunk mind a ketten, majd lassan tagoltan megszólal:

-          Mit csinálsz most?

-          Most konkrétan, ülök a szobámban a spanyol könyv fölött és magolok. Egy hét múlva szerdán megyek nyelvvizsgázni, és őszintén szólva úgy érzem semmit nem tudok…

-          Én is így szoktam lenni a szövegkönyvvel. – neveti el magát, majd felszisszen.

Nem bírom megállni, hogy ne tegyek megjegyzést a fejfájására. Persze morogni kezd.

-          Élvezed mi? – morcog.

-          Kár tagadni. Legalább jól mulattál? – vigyorgok.

-          Hú Hanna, ha most ott lennék, ráfáznál a vigyorgásra! – mormolja, de érzem a hangján, hogy azért jó kedve van – Tommal mentünk el bulizni, de ott is rám másztak, így elmentünk hozzá, és pár üveg társaságában panasznapot tartottunk. Aztán megjött Sam és Marcus is, persze ők is hoztak pár üveget, a többit pedig jobb, ha jótékony homály fedi.. – mormolja a telefonba.

-          De hogy az istenbe kerültél Lizzyhez?

-          Honnan tudod, hogy ott voltam?

-          Hát életem, hívtalak, de nem vetted fel. Aztán mielőtt végleg feladtam volna Lizzy vette fel a telefonodat. Ő mondta, hogy még felkelteni sem tud, ruhástól elterültél a padlóján .. – nevetek fel, mire fájdalmas hangon felszisszen.  – Bocs! – suttogom.

-          Ja meg egy anyamedve! – mormogja a telefonba. Nem kell több, felvihogok, de jószívű vagyok mert a telefont eltartom messze magamtól.

-          Na szépen vagyunk mondhatom! – morogja amikor kivihogtam magam és újra a készülékbe szólok.

-          Elnézését kérem Mr. Pattinson, nem akartam érzékeny lelkivilágát gyötörni! – felnevet.

-          Az én lelkivilágomnak, most egy sötétbarna göndör hajú barna szemű boszorkány tenne jót. – szavai hallatán vad vágtába kezd a szívem, a további szavai miatt meg egyenesen a szívroham kerülget – jaj Boszi, állandóan te jársz az agyamban. Bárhova tekintek itt a szállodai szobában, csak azt látom, ami itt történt. – elhallgat, mire gondolataimat az ott történtek emlékei kötik le, de halkan érzékien duruzsoló hangjára felrezzenek, - Egyébként itt hagytad a meglepi zacskót, és voltam olyan bátor és felbontottam. Majdnem megállt a szívem! Látnom kell rajtad ezt a fekete csodát!

-          Rob! – nyögök fel, ő azonban folytatja

-          Tessék Kicsim! – csak sóhajtani tudok egyet, hallom ahogy nyel egyet - Amióta felbontottam azt az átok dobozt, állandóan magam előtt látlak, ahogy kijössz elém, és én végignézek rajtad. A melltartón ami az édes kis melleidet rejti, szinte a kezeimen érzem a bőrödet, - suttogja – ahogy kikapcsolom, majd azokat a gyönyörű formás halmokat kényeztetem először a kezeimmel, majd szépen egyenként nyalogatom őket végig, a kezem pedig egyre lejjebb és lejjebb kalandozik, a testeden.

-          Robert! – nyögök fel hitetlenkedve – Basszus te most telefonszexelni akarsz?  

-          Hiányzol! – nyög fel – Basszus! Gyere ide! Gyere vissza!

-          Rob! – sóhajtok fel -  tudod, hogy nem lehet, tanulnom kell! – mérgesen belenyög a telefonba – Le kell államvizsgáznom! Neked meg dolgozni kell menned!

-          Tudom, csak nagyon hiányzol! – suttogja.

-          Te is nekem! Nagyon! Olyan jó lenne, ha itt lennél!

Hirtelen mind a ketten elhallgatunk. Gondolatainkba merülünk. Eszembe jut valami.

-          Rob?

-          Hm?

-          Megjött már anyukád szövettani eredménye?

-          Igen, meg.

-          És?

-          Szerencsére semmi nyoma rosszindulatú elváltozásnak. – sóhajt fel – kap a biztonság kedvéért még pár kezelést, de úgy tűnik minden rendben lesz vele.

-          Örülök! Akkor megnyugodtál ugye?

-          Persze, megnyugodtam. – sóhajt fel - kiakadtam rajta, hogy titkolóztak. – elhallgat, de érzem, hogy kérdezni akar, nem csalódok – Elmesélted Istvánéknak, hogy mi törtét nálunk?

Hallgatok, elmondjam neki? Aztán úgy döntök, hogy nem kertelek.

-          Igen, igen elmondtam nekik. – Rob hosszú ideig hallgat.

-          És?

-          Elmondtam mindent ami történt, és ahogy történt. Persze anyuék leszúrtak, hogy benőhetne már végre a fejem lágya és nem kellene mindig elrohangálnom, de felfogták az okokat nem mondtak igazán semmit.

-          Biztos megvan a véleményük.

-          Nézd nem esett nekik jól, de megkérdezték, hogy megbeszéltük-e a dolgot anyukádékkal, és hogy milyen érzéseim vannak így a dologgal kapcsolatban.

-          És?

-          Megértem anyukádat, baromi nehéz lehetett neki, titkolózni előttetek, és közben még vendégül is látni bennünket. – elhallgatok, hogy összeszedjem a gondolataimat, Rob  lélegzetvisszafojtva várja, hogy folytassam – Nézd Rob, megértem, de ettől függetlenül nagyon rosszul esett. Nagyon. Én nem akarok példálózni neked, hogy bezzeg az én szüleim, mert semmi értelme nincs. A te szüleid is kedvesek, főleg apukádat bírom, - kuncogok fel- a beszólásai halálosak, de biztos, hogy egy ideig el fog tartani amíg valamilyen szinten feldolgozom a történteket.

-          Hanna! Figyelj kicsim..

-          Nem te figyelj, én nem vagyok haragtartó, de ahányszor találkozom majd velük, biztosan el fogok bizonytalanodni, de majd összeszokunk. Remélem.

-          Sajnálom – suttogja – Hidd el nem így képzeltem el, a találkozásotokat. Én,

-          Rob! – szólok rá – Felejtsük el a témát, megbeszéltük. Kész. Oké?

Sokáig hallgat.

-          Oké. - suttogja

-          Tényleg hallottál valamit Kristenről? – próbálom terelni a témát – Nekem csak küldött, egy SMS-t, hogy szerencsésen megérkezett, és szorítsak neki!

-          Én is azt kaptam meg. Próbáltam hívni, de nem vette fel.  

-          Kíváncsi vagyok, hogy hogyan dönt. Nagyon nehéz helyzetben van. Én nem tudom, hogy mit tennék az ő helyében.

-          Én tudom, - morran bele a telefonba – Megtartanánk!

-          Tessék? – csattanok fel – Talán nekem is lehet ebbe beleszólásom!

-          Miért? Te nem tartanád meg a gyereket?  - döbben le tejesen.

-          Hát, ha abban a helyzetben lennék, mint ő nem biztos.

-          Mármint milyen helyzetben?

-          Rob egy éjszakás kalandot követően ..

-          Hanna te elvetetnéd a gyerekünket? – döbben meg.

-          Mi? Te most miről beszélsz? – csattanok fel – Azt kérdezted, hogy ha Kristen helyében lennék mit tennék? Egy egy éjszakás kaland gyümölcsét, hát nem tudom, tényleg nem tudom…

-          Én nem azt kérdeztem! – akad ki – Ha most kiderülne, hogy terhes lettél mit tennél?

-          Robert! Hogy lehet ilyent kérdezni! – elhallgatok, végig gondolom -  A miénket miért ne tartanám meg?   Baromi nehéz lenne, hiszen még alig ismerjük egymást, de nem hiszem, hogy megtudnám tenni! – hallgatok el, hirtelen mind a ketten elgondolkodunk, percekig csend van – De ezen agyalni felesleges! Egyenlőre egy gyerek nekem még nagyon-nagyon távoli jövő! Gondolom neked is!

-          Nekem is! Csak amióta tudom, hogy mi történt Kristennel egyre többször eszembe jut, hogy mit tennék én.

-          Mit tennél?- kérdezek rá, igazán kíváncsivá tett!

-          Én nem engedném elvetetni! Ha nem kell az anyjának, akkor én még egyedül is felnevelném!

-          Mi az, hogy nem kell az anyjának? – csattanok fel – Mit képzelsz te rólam?

-          Hanna – nevet fel – Arról volt szó, hogy Kristen helyében illetve ha a baba apja helyében lennék mint tennék? Én felnevelném a gyerekem. Ő az enyém lenne! Én nem engedném elvetetni a babát, sem pedig örökbe adni!.

Ekkor Zalán robban be a szobába, majdnem ajtóstul!

-          Megőrültél? – kiabálok rá.

-          Baszki te liba legalább szólhatnál, hogy itt vagy! – morran rám – Rongyosra kiabálom a torkomat, már vagy 10 perce kereslek!

-          Nem hallottam bocs! – szólok oda neki. – Figyelj Rob most le kell tennem, mert hívnom kell a kőművest!

-          Miért? – hallatszik egyszerre két felől a döbbent kérdés.

-          Mert valakinek vissza kell falaznia az ajtót amit a szédült bátyám tokostól kirántott!

Rob felnevet.

-          Este hívlak! Vigyázz magadra!

-          Te is!

Hangos dudálásra térek magamhoz az emlékeimből. Összerezzenek! Végre, lehet menni! Gyorsan a gázra taposok, és fellélegzem, hogy kiszabadultam. Ekkor váratlanul olyan fájdalom hasít belém, hogy úgy érzem az ég szakad rám, és ráadásul a telefon is veszett csörgésbe kezd, amitől még pluszban hasogat a fejem. Gyorsan megnyomom a kihangosítót.

-          Szia! – nyöszörgöm.

-          Hol vagy? – hallom Rob aggódó hangját.  – Mi a baj?

-          Autóban, - felelek összeszorított fogakkal – Éppen egy dugóból szabadulva tépek a fogorvoshoz.

-          Akkor ezért mondta Zalán, hogy az átlagosnál is hisztisebb vagy! Hívtalak otthon, mert nem vetted fel a mobilod. Aggódtam. Zalán mondta, hogy nem voltál jól reggel.

-          Ühüm! Már reggel elkezdett fájni a fogam, kértem is időpontot a dokitól, de csak most délutánra kaptam. Egész nap előadáson voltam, - állok neki magyarázkodni, - a tanár allergiás a telefonokra. Lehalkítottam, de az előadás végére már a halálomon voltam, meg sem néztem a telefont csak rohantam a kocsihoz, hogy végre kezelésbe vegyenek!

-          Aha! – nevet fel – szóval kezelésbe vegyenek! Hm! Jó tudni!

-          Robert Thomas Pattinson! Rossz az aki rosszra gondol! – csattanok fel.

-          Ki mondta, hogy az rossz?! – vigyorogja – Emlékeim szerint meglehetősen jó, sőt csodás! Életem, én is szívesen kezelésbe vennélek!

-          Rob kérlek! – sóhajtom – Most ne! Fájok, és hisztis vagyok!

-          Ahogy veszem észre, nem túl magas a fájdalomküszöböd. – okoskodik.

-          De szívem meglehetősen magas a fájdalomküszöböm, de most nem aludtam, és nyűgös is vagyok, és mocskosul fáj a fogam!

-          Édes én biztosan elaltatnálak! – vigyorogja, - jól kifárasztanálak, és már aludnál is – hallom ahogy nyel egyet -  a karjaimban. – teszi hozzá.

-          Rob! – nevetek fel – mi az isten van veled? Tegnap is jöttél azzal a telefonszex témával ..

-          Hiányzol! Ennyi van! De úgy látszik ezzel egyedül vagyok. – teszi hozzá sértetten.

-          Mi van? – csattok fel, nem kellett volna, mivel olyan mérvű fájdalom nyilal belém ahogy óvatlanul kinyitom a szám, hogy kis híján nekimegyek az előttem haladónak. – Ó, hogy az a m….

-          Mi van mi történt?

-          Rob! Hagyj a hülyeségeiddel, majdnem karamboloztam miattad!

-          Jó akkor nem is zavarlak!

És sértetten kinyomta a telefont.

-          Ökör! – suttogom magam elé, mivel az előbbiektől még mindig minden tagom remeg.

Istenem majdnem összetörtem megint a kocsit! Megsértődött! Az agyamra megy ezzel! Miért nem lehet megérteni, hogy néha nekem is lehet rossz napom?!

Füstölögve állok be a rendelő előtti parkolóba, és próbálom  felhívni.

Nem veszi fel.

Hülye sértődős majom! – morgom magamba, mérgesen a táskámba hajítom a készüléket, és elindulok be a hóhér elé.

Kicsit később a váróteremben ülve várom, hogy hasson az injekció. Próbálom ezt a sértődékeny hiszti zsákot felhívni, de nem veszi fel. Na jó, akkor most én is megsértődöm! Basszus azért sem foglak többet hívni!

Hívom helyette Nattit.

-          Halló! – nevet bele a készülékbe.

-          Szia! – motyogom – Én vagyok az Hanna.

-          Halló! – vihog újra, - ki beszél?

Istenem! Mindenki meghülyült ma?

-          Szia! Hanna vagyok!

-          Helló! Mi van miért beszélsz így?

-          Natti eljössz értem? Kocsival jöttem el a fogorvoshoz,  beadta a lidocain injekciót, és totál tompa vagyok tőle!

-          Te olyan hülye vagy! Tudod, hogy hogyan hat rád a lidocain, és autóval akartál egyedül hazamenni! Dilinyós vagy! Faragó doktornál vagy?

-          Ühm!

-          Pont most akartalak egyébként hívni, hogy ha jössz haza a suliból, akkor gyere el értünk az Westendhez, de fogunk egy taxit és repülünk érted. Egyébként hol parkolsz?

-          A rendelő előtt? Miért szerinted hol kellene? – nyöszörgöm – Bocs de már nem érzem a képemet leteszlek. Gyertek be a rendelőbe.

-          Oké.

Tompul az agyam a  drága szép képembe döfködött ez a sintér! Nagyon sajnálom magam, és utálom a fogdokikat! Még ezt is. Pedig nem rossz pasi!

Pont ekkor tárul az ajtó és szóllít, hogy járuljak színe elé.

Mamikám most segíts!

***

-          Megvagy? – néz rám Natti.

-          Ühüm. – bólogatok, de totál kóma vagyok, komolyan mint akit bedrogoztak!

-          Annyira hülye vagy! Miért nem szólsz neki, hogy nem bírod az érzéstelenítőt?

-          Mert, próbáltunk mást, de azok nem hatottak! – szűröm ki a fogaim között.  – Mikor érünk már haza?

-          Életem, pont 5 km-t haladtunk amióta utoljára kérdezted. – Még cirka  5 perc!

-          Hol voltatok? – fordulok Ashleyhez.

-          Meghívókat kerestünk, - nevet fel – te ha láttad volna, hogy milyen förmedvények is voltak! De nagyon sok szépet is találtunk! – mutogat a kezében lévő kis zacskóra, - 25-30 darabot hazahozhattunk, de holnap vissza kell vinni őket, tehát ma ki kell választanunk!

-          Jó! – motyogom – Hány óra van?

-          Fél 5! – válaszol Natti, - Miért?

-          Fel kellene hívnom Mr. Megsértődtemet! – szűröm ki a fogaim között. – De ráér még, előbb alszom egyet.

Gondolataimba merülve bámulok ki az ablakon, miközben a csajok szövegelését hallgatom. Aztán csak azt veszem észre, hogy Natti megáll a ház előtt. Ők ketten vihogva kászálódnak ki, én meg mint az üköreganyám úgy emelem ki nyűtt korpuszomat a hátsó ülésről.

-          Hahó csajok! – vigyorog ránk Csongi és Zalán – el kéne állni ezzel a matchbox-al  a kapu elől ki kell állnom. – mutogat az én kis kocsimra!

-          Mi az hogy matchbox! – csattanok fel meggondolatlanul, mivel kezdem érezni, hogy fogorvosnál jártam… - Az én kocsim nem matchbox! – méltatlankodom.

-          Jó akkor félre kellene állni a kicsi/ apró / ici-pici kocsiddal, mert nem tudok kiállni az udvarból. – vigyorogja megint Csongi.

-          Majom! Nem lehet mindenkinek ilyen fekete csodája, – vágom hozzá a kocsi kulcsaimat, amiket fél perce nyomott Natti a kezembe, miközben a kocsi feljárón parkoló WV Tuaregre mutatok -  mint neked! Légy szíves állj félre! Én megyek és vízszintbe vágom magam.

-          Oké! – röhögnek – bár lehet, hogy ketten megemeljük és odébb tesszük Zalánnal.

-          Szállj le a kocsimról! – morranok rá, majd vigyorogva Nattihoz fordulok – Azért én elgondolkodnék róla, hogy mit akar kompenzálni. – mutatok Csongorra, -  Tudod, mit mondanak a pasik kocsijának és telefonjának méretéről….. – kacsintok tesómra.

-          Boszorka! – morran fel Csongi és nagyot sóz a fenekemre, mire fájdalmasan felszisszenek.

-          Hova mentek? – nézek utánuk – Hagytatok kaját, vagy el kell mennem bevásárolni is?

-          Nyugi! Voltunk boltba. Tele a hűtő.

-          Köszi! – sóhajtok utánuk, és a csajok után megyek a házba.

Csodálkozva nézünk körül Nattiékkal.

-          Basszus itt rend van! – nevetünk fel hitetlenkedve- pedig ketten voltak egész nap!

-          Őszintén szólva engem most az sem érdekelne, ha minden a feje tetején állna! Megyek és vízszintbe vágom magam. – és elindulok a szobám irányába.

-          Oké!  Menj! Ha megjöttek Norbiék akkor felkeltelek. – szavai hallatán megmerevedek.

-          Basszus ezt elfelejtettem! – nyögök fel.

-          És? Csak ők jönnek át az ikrekkel. Kipakolunk mindent, és önkiszolgálás van.

-          Tudom, de mégis….

-          Menj már! – lökdös Ashley is. – Itthon vagyunk. Ne aggodalmaskodj!

-          Jó. Megyek.

A szobába érve, végigvágódom az ágyon és már alszom is.

***

Kábult álomtalan álomból lassan térek magamhoz. Megmozgatom az állkapcsom, csak tompa fájdalmat érzek szerencsére, nyoma sincs a délutáni fájdalomnak. Kicsit ködös még a világ körülöttem, de a lidocain mindig ilyen hatással van rám. A fejem nem fáj, viszont állatira szomjas vagyok! Lassan feltápászkodom, és automatikusan nyúlok a telefon után.

Magamon is megdöbbenek!

Alig 1 hónapja még azt sem tudtam, hogy hol tettem le, ma meg már az első mozdulatom az, hogy nyúlok utána! Kómásan meredek a kijelzőre, 18:30. Nem is aludtam sokat! Meregetem a szemem. Nincs nem fogadott hívásom!  Basszus! Tényleg megsértődött! – nagyot sóhajtva temetem az arcomat a kezembe. 

Na jó majd felhívom, csak előbb kimegyek inni.

Lassan feltápászkodom, és elcsoszogok az ajtóig. Hallom, hogy kint beszélgetnek. Az ajtóm nyikorgására felkapják a fejüket, és vigyorogva néznek hunyorgó fejemre.

-          Na csakhogy kegyeskedtél felébredni! – vigyorog rám idiótán Zalán.

-          Ühüm. – legyintek oda neki, és elvánszorgok a konyhába. Nevetésük felerősödik. Nem fogom fel, hogy min vigyorognak.. valami zavar tudat alatt, de…. a lidocain hatása, tárgyalom meg magamban a kérdést.

Jól kiengedem a csapot, hogy hideg legyen a víz. Az ablakon bámulok kifelé, látok, hallok, de egyiket sem igazán. 

-          Hallom kihúzták a méregfogadat! – hallok egy hangot a hátam mögött.

Bambulok magam elé. Az agyam csak lassan fogja fel és azonosítja be a hangot.

Mi?! Az nem lehet! 

És akkor meglátom az ablaküvegben! Még a csésze is kicsúszik a kezemből és a pultra érve 77 darabra törik. 

Hitetlenkedve meredek rá. Aztán közelebb lép, és megérzem az illatát, és beáll nálam az agyhalál! 

-          Rob! – ugrok a nyakába, ő pedig az arcát a hajamba temetve vesz mély lélegzetet. Vigyorog.

-          Boszorka! – suttogja a fülembe – Úgy hiányoztál!

Nem tudok megszólalni sem, csak nyelek nagyokat és potyognak a könnyeim.

-          De hogyan? Mikor? Úristen! – kapkodok levegő után.

Ő csak vigyorog.

-          Amikor hívtalak akkor szálltam fel a gépre.

-          De milyen gépre? Repülési tilalom van nem?

-          Hát béreltem egy kisgépet. Azokra nem vonatkozik. Azzal jöttem Budaörsre azt hiszem? – néz Csongiékra, mire azok ketten bólogatni kezdenek -  Budaörsre – erősíti meg.

-          Mikor értél ide?

-          Hát már jó fél órája itt vagyok! – vigyorogja.

-          De miért nem ébresztettél fel? – nézek rá.

-          Én próbáltalak, de úgy aludtál mint a mormota!

-          A lidocain hatása! – nézünk össze Nattival és nevetni kezdünk.

-          Még a táskámat is becipeltem hozzád, nem vetted észre? – néz rám kérdőn. 

-          Nem, nem vettem észre. Basszus itt vagy!!!! – ugrok újra a nyakába, ő pedig boldogan vigyorogva szorít magához. Aztán a szája a számra téved, és megcsókol. Boldogan harapdálom a száját, csókolgatom, kezem a hajába túr, ő átkarolja derekamat, és úgy húz magához.

-          Gyerekek, ezt majd később négyszemközt! – vigyorogja Csongi.

Mire Robert elhúzódik tőlem, és homlokát a homlokomnak támasztva suttogja:

-          Bár már ott tartanánk!

Boldogan felnevetek, és végigsimítok az arcán, mire a tenyerembe csókol. Aztán nagy levegőt veszünk, és elhúzódunk egymástól, és szembe nézünk a bennünket sasoló családdal. Vigyorognak mint a tejbetök! Rob elneveti magát.

-          Azt hiszem elég nagy volt a meglepetés! – neveti el magát Ashley.

-          Ti tudtatok róla? És eltitkoltátok? – meredek a két csajra.

-          Nem! Esküszöm! – neveti el magát Natti – Nem tudtunk róla, csak az volt furcsa, hogy ezek ketten eltűntek, amikor megjöttünk, holott előtte 5 percenként telefonáltak ránk, hogy hol vagyunk már, amikor meg megjövünk akkor meg lelépnek. Aztán nagy vigyorgások közepette megjelentek hárman. Majdnem eldobtam a fakanalat, amikor megláttam Robot.

Ő meg mellettem vigyorog itt mint a fakutya!

-          Mindenkit körbepusziltam, de te sehol nem vagy! Már kezdtem meglepődni, aztán felhomályosítottak róla, hogy fogorvosnál voltál, és az érzéstelenítő mindig kiüt. Bementem hozzád, de aludtál, mint a bunda! Én aztán puszilgattalak, simogattalak! Hiába meg sem moccantál! Aztán hagytalak. Kijöttem ide a többiekhez. Egyszer csak nyílik az ajtó, és megjelensz, de nem tűnik fel, hogy itt ülök és vigyorgok. Legyintesz egyet és elcsoszogsz a konyhába. Mondanom sem kell, hogy összes önbecsülésem porba hullt!

-          Jaj az önbecsülésedet majd helyrehozom éjjel jó! – suttogom a fülébe, mire nagyot nyel.

-          Remélem is! – suttogja – Sokat kell dolgoznod rajta!

-          Majd igyekszem! – incselkedek vele. – Jaj olyan jó, hogy itt vagy!  - bújok hozzá, és ölelem át a derekát -  Meddig maradsz?

-          Kedden utazom el én is! - motyogja

-          Istenem 3 nap! – ugrok a nyakába! – Még 3 nap!

-          3 és fél, mert kedden 16:45-kor indul a járatunk L.A-be.

-          Annál jobb! Ki kell pakolni a cuccaidat! Hova tetted a táskád? Nem vagy éhes? – állok neki zsezsegni.

-          Nyugi! – neveti el magát, - Majd eszünk a többiekkel! Ha jól hallottam amúgy is banditák fogják ellepni a kéglit!

-          Tényleg anyudék mit szóltak, hogy eljöttél?

-          Semmit!

-          Persze semmit! – kétkedve nézek rá.

-          Tényleg! Megbeszéltünk mindent, amit kellett. Megnyugodott ő is és mi is. Hidd el nagyon sajnálja ami történt.  – teszi hozzá Robert halkan.

Nem tudok mit válaszolni, erre mit lehet? Gyorsan elfordulok, hogy ne lássa arcomat, mert biztos nem esne neki jól a kényszeredett mosoly, ami biztos vagyok, hogy az arcomon ül. Nagyot sóhajt, mire rá nézek. Kérdőn tekint rám.

Gyorsan nyomok egy puszit a szájára, és neki látok kedvenc poharam romjainak eltakarításához. Kibattyog a többiekhez a nappaliba.

-          Mikor jönnek Norbiék? – kérdezi a többiektől.

Alighogy kimondja, csöngetnek. Zalán megy ki ajtót nyitni. Én csak állok ott és még mindig nem akarok hinni a szememnek! Itt van! Itt van!!!  Istenem!

Natti észreveszi arckifejezésemet, és felnevet, mire Rob ránéz, és követi Natti pillantását, szeme ellágyul, és boldogan felnevet.

És ekkor ellepi a házat a két bandita. Mindenkit illedelmesen köszöntenek, és meglepődnek, hogy Robot itt találják. Aztán mintha nem is ők lennének, leülnek közénk. Zalán meglepődve mered rájuk.

-          Na mi van srácok? Betegek vagytok? – mire boldogtalanul tekintenek végig rajtunk.

-          Nem csak szerintem befenyítették őket az   ősök – mutat Rob Norbira és Csillára. Mire a két pasikezdemény felmorran.

 Elnevetjük magunkat.

-          Bocs, de ti tehettek róla! – mutat Norbi Zalánra- teljesen felhúztátok őket amikor megjöttetek, és arról áradoztatok, hogy milyen jót hülyültetek a Hamleysba!

-          Tudom! Elismerem én etettem be őket, és nem kérdeztelek meg benneteket, így nem tudom, hogy mit is tehetnénk – húzza a kölykök agyát gonoszan Zalán.

-          Hú basszus olyan gonosz vagy! – morranok fel, amikor meglátom a lógó orrukat. – Várjatok! Én hoztam nektek valamit! – és beszaladok a szobába, hogy a szekrényből elővegyem a becsomagolt ajándékot.

Rob vigyorogva jön utánam és turkálni kezd a táskájában.

-          Tőlem is kapnak valamit! – mondanom sem kell, ezen meglepődök. – Most miért nézel így? Zalán mondta, hogy jönnek este, így nem akartam üres kézzel beállítani!

-          Én is kapok valamit? – kérdezem tőle kislányos hangon.

-          Hát nem is tudom! – incselkedik velem, mire elnevetem magam.

-          Én már megkaptam a lehető legnagyobb ajándékot! Itt vagy velem!!

-          Jaj istenem te kis puncsos boszorkány! – húz magához, és megcsókol, elmerülnék jobban a csókban, de ekkor meghalljuk az ajtó előtt tanácskozó banditákat.

-          Basszus most ki kell várni, hogy kijöjjenek! – lamentál Bence Gergőnek. - Én mondtam, hogy menjünk be velük! Most aztán várhatunk amíg csókolóznak!

-          Hja, tényleg igazad volt, ha úgy csinálnak mint apuék, akkor estig itt táborozhatunk.

Elnevetem magam a szövegük hallatán, mire Rob kérdőn néz rám. Lefordítom neki a skacok dumáját. Felnevet, és hirtelen felrántja az ajtót. A kölykök majdnem hasra esnek.  Rob felnevet, mire a fiúk elszégyellik magukat, és aelszaladnak a többiekhez. Nevetve megyünk utánuk.

-          Bocs Hanna! – néznek ránk bűnbánóan.

-     Nem történt semmi. – nevetek rájuk, - Ezt a nagybátyátok is sokszor eljátszotta velem! – mutatok Zalánra, aki ekkor jelenik meg a két papírtáskával.

-          Mit is? – néz rám kérdőn.

-          Csak kicsit kíváncsiskodtak! – mutatok a fiukra.

-          Hanna is párszor pofára esett nekem elhihetitek! – neveti el magát.

De az ikrek már nem törődnek a szövegelésünkkel, izgatottan bontják ki az ajándékokat.

Tőlem Transzformes legót kaptak, színben különbözőt, de egyformát. Zalánéktól is legót kaptak, csak abból repülőt lehet összerakni. Nattitól és Csongitól pedig Batman autóját kapta az egyik míg a másik pedig a motorját. Nincsenek észnél! Azt sem tudják, hogy mihez kapjanak. Rob is odaadja nekik az ajándékot, mire meglepődnek, mert erre nem számítottak. Én is kíváncsian lesem, hogy mit kapnak tőle.

Amikor meglátják a matricás albumot és hozzá fejenként a 10 csomag matricát,  örömükben indiántáncot lejtenek.  Rob vigyorog. Örül, hogy örülnek.

Felállok, és gyorsan megterítek. Csilla és Ashley is kijönnek az ebédlőbe.

-          Hogy-hogy itt van? Nem kellett neki visszamennie? – fordul felém érdeklődve.

-          Váratlanul megjelent – vigyorgok rá boldogan.

-          Először észre sem vette, hogy itt van – mutogat rám nevetve Ashley, mire Csilla hitetlenkedve mered rám.

-          Tényleg! Fogorvosnál voltam, és kiütött az érzéstelenítő. Amikor felkeltem kijöttem inni, és váratlanul megjelent mögöttem… Majdnem a szívem állt meg!

-          Gondolom, lelkesen alkalmazott volna szívmasszázst! – neveti el magát Csilla, mire elvörösödöm!

Halk beszélgetésünknek Natti vet véget amikor vigyorogva jön be utánunk. Érdeklődve meredek rá, hogy minek örül ennyire.

-          Basszus ezt nézzétek! – mutogat be a nappaliba, mire felröhögünk. Az összes pasi, hasal, vagy ül és teljesen elmerülve legóznak! Vihogásunkat hallva, felkapják a fejüket.

Aztán kiszállingóznak lassan az ebédlőbe. Mivel ott nincs elég hely mindenki készít magának szendvicset, és áttelepülünk a nappaliba. Jókedvűen nevetgélünk, beszélgetünk, mesélünk.

-          Tényleg, hogy álltok az esküvő szervezésével? – fordul Nattihoz Csilla.

-          Már szinte minden megvan. Leegyeztettem a szállodát, az éttermet, a zenekart, ma megnéztük a meghívókat is! Tényleg! Segítsetek választani! – fordul hozzánk Natti.

-          Oké! – lelkesülök fel, Csongi csak a fejét fogja, és hangosan a fociról kezdenek társalogni Norbival, mire Natti hozzávág egy párnát.

-          Mondtam szivem, hogy hozzám csak akkor gyere, ha legfeljebb 3 közül kell választani! Arra hajlandó vagyok!

Míg ők lelkesen eltársalognak a kérdésről addig én felkecmergek, és gyorsan összeszedem a tányérokat, elpakolom a kaját, hogy odaférjünk az ebédlőasztalhoz. Váratlanul megjelenik Rob mellettem és nekiáll segíteni. Az állam esik le!

-          Most mi van? – néz rám kérdőn.

-          Semmi csak meglepődtem, hogy te ilyet is tudsz?

-          Jutalomért mindent!  - kezd el vigyorogni, mire csak nagyot nyelek és elpirulok, hogy milyen jutalomra is gondolhat.

Ketten gyorsan elpakolunk. Viszek ki a nappaliba nasit, meg gyümölcsöt, na meg Zalánnak szotyit. Hálásan néz rám, és dob egy puszit. Robertnek is a kezébe nyomok egy tálat, mire vigyorogni kezd.

-          Emlékszel rá?

-          Erre ne emlékeznék? – mutatok a csokis perecre – Tonna szám hordták a lakókocsidba. Nehéz lenne elfelejteni.

Már indulnék ki a csajokhoz amikor elkapja a kezem, és magához húz egy puszira. Az ikrek fújjgni a pasik meg kurjongatni kezdenek.

Persze Zalán nem bírja megállni szó nélkül:

-          Valakinek izgalmas éjszakája lesz! – nem szólok semmit, csak amikor elmegyek mellette véletlenül meglököm a kezét, így a szotyi ráborul.

-          Jaj bocs! Neked mentem?

Válaszként a hátsófelemre csap.

-          Hé! Az az enyém! – csattan fel Robert – Ne rongáld!

Nevetve megyek ki a csajokhoz az ebédlőbe.

-          Tényleg Natti a ruhád megvan már?

-          Hát nézelődtem, de nem tudok dönteni.   – sétál át a fiukhoz, mi is követjük.

Ash odaül Zalán mellé, én meg Rob foteljének karfájára ülök, mire szinte azonnal elkezdi simogatni a fenekemet. Az ikrek erre felhorkannak, majd újra a legóval kezdenek piszmogni. Meglepődve meredek rájuk.

-          Fiúk betegek vagytok, vagy az ősök bedrogoztak benneteket? Semmi beszólás, hiszti… Ezek nem is ti vagytok.

-          Ne haragudj Hanna, de mi is ahogy öregszünk komolyodunk! Nem lehet állandóan helytelenkedni.

Erre a szövegre újra belém akad a szó.

-          Ja? – nézek elképedve az „ősökre” akik csak legyintenek.

Natti közben Csongi elé teszi az 5 kiválasztott meghívó mintát. Hümmögni kezd, majd segélykérőn mered a többiekre. Persze szolidaritanak vele, és nevetve figyeljük ahogy a 4 pasi nézegeti a meghívókat.

-          Na jó! – szólal meg Natti – 3-ig számolok és mindegyikőtök mutasson valamelyikre.

Kíváncsian nézem, hogy Rob vajon melyikre mutat. Legnagyobb meglepetésemre, ugyan azt választotta ami nekem is tetszik. Vigyorogva tekint rám. Nevetve tárgyaljuk a témát, amikor arra leszek figyelmes, hogy túl nagy a csend. Kutatva nézek körül, és elnevetem magam, amikor felfedezem, hogy a banditák a földön hasalva egymás hegyén-hátán alszanak a legók között.

-          Ajaj! – sóhajt fel Norbi – Ezek tényleg betegek lesznek! Máskor még 10 órakor is alig lehet őket lelőni, most meg még 9 sincs és már alszanak! Szerintem menjünk!

Gyorsan felkapkodjuk a játékokat, és becsomagoljuk őket. Csongi és Zalán is felkap egy- egy banditát, és kikísérjük őket a kocsihoz. Szerencsére már sötét van, így nem nagyon tűnik fel senkinek Robert aki az ajándékokat cipeli ki a kocsihoz. Nagy nehezen beteszik a fiukat a kocsiba és elköszönnek, elhajtanak.

Nevetgélve megyünk vissza a lakásba. Gyorsan összerámolunk, és mind a hatan elterülünk a nappaliban.

-          Holnapi tervek? – szólal meg Zalán, és kérdőn néz körbe.

-          Én elakarom a csajok rángatni, ruhát próbálni! Jövő héten már nem lesztek itt, és valamikor el kellene mennünk körbenézni. Mit szóltok hozzá? – néz ránk kérdőn.

-          Nekem mindegy! Menjünk – szólal meg Ashley.

-          Hát őszintén szólva, én holnapra fűnyírást terveztem be. – motyogok halkan.

-          Mi? – neveti el magát Robert.

-          Igen! Nem tudtam, hogy jössz, és valamikor meg kell csinálnom, mert már olyan a kert, mint egy őserdő!

-          JÓ kössünk egyezséget! – szólal meg Zalán – Mi lenyírjuk a füvet, addig ti elmentek ruhát próbálni, és amikor megjöttök grillezünk!

-          Oké, - veszek nagy levegőt – de itt van Robert és …

-          Figyelj Kicsim! Menj nyugodtan, mi addig megcsináljuk amit kell! Oké?

-          Oké! Te vagy a főnök! – válaszolom, mire a többiek felnevetnek.

-          Ezt nevezem öregem! – vágja hátba Zalán Robot – Tudsz bánni a nőkkel, most már elhiszem!

Még beszélgetünk, én azonban fáradni kezdek, és nagyokat pislogok. Rob pedig csak cirógatja a hátamat, nyakamat, oldalamat  és vigyorog. 11 órakor szedelőzködni kezd a társaság, és gyors zuhanyzás után elvonul mindenki a saját vackára.  Amíg Rob zuhanyozik, gyorsan felrántom magamra a londonban vett egyik meglepi szettet. Éppen végzek a harisnyakötő becsatolásával amikor Robert benyit. 

Végigmér, és a szeme elsötétül. Lassan, mint a ragadozó, pillantását le nem véve rólam, sétál felém. Mint akit hipnotizálnak meredek rá. Ledobja a törölközőjét és egy sima kék rövid pizsigatyában lép oda hozzám, nekem még egyik lábam az ágyon van. Rob mögém lép, és lábamat leveszi az ágyról és megfordít, megcsókol, olyan férfimód. Levegőm elfogy, zihálni kezdek, és szeretnék hozzá érni. Ő azonban nem engedi. Mögém áll, hozzám simul és a szekrény felé fordít, aminek minden ajtaján tükör van.

-          Mióta a szobádban voltam pár hete, azóta szeretnék itt veled szeretkezni. – suttogja a fülembe.

Megbabonázva meredek tükörképünkre, ahol összekapcsolódik tekintetünk. Nagyot nyelve nézem, ahogy végigsimít testemen, ahogy félresimítja hajamat, hogy hozzáférjen nyakamhoz, a keze végig vándorol a testemen, lassan kikapcsolja a melltartómat, miközben szemét le sem veszi rólam, lélegzetem elakad, mikor megérzem érintését, és látom a tükörben, ahogy átfogja mellemet, majd mindkét mellbimbómat érzékien simogatni kezdi. Megfeszülök az élvezettől, és hevesen szorítom fenekemet a férfiasságához, mire felmorran, és kicsit elhúzódik. Csalódottan felsóhajtok, mire egyik kezét  a torkomra teszi, és cirógatni kezdi a fülem mögötti érzékeny területet. Megbabonázva nézem, ahogy a másik keze melleim között lejjebb siklik a hasamra, majd egyre lejjebb és lejjebb, egészen addig amíg bugyin keresztül megsimogat. Felnyögök. 

-          Mit szeretnél? – suttogja érzékien rekedt hangon – Mond el, hogy mit szeretnél, és én teljesítem!

Szentséges atya isten!

Halkan elsuttogom kérésemet, mire félrehúzza a tangámat és érzékien simogatni kezdi egyre duzzadtabb nőiességemet. Az élvezettől és a látványtól zihálni kezdek, érzem hátamon, ahogy szíve vad vágtára kapcsol, ahogy lélegzete elakad. Látja, hogy egyre közelebb vagyok a véghez, de még mielőtt elérném a csillagokat, számra tapad a szája. Nyelve és az egyik ujja ugyanabban a pillanatban merül mélyre amitől minden önuralmamat elvesztve robbanok a csillagokig. Lélegzetem elakad, csak nyöszörögni tudok, és remegek a kéjtől, de még nincs vége.  Gyorsan lerántja magáról a nadrágot, de nem engedi, hogy hozzá érjek. Úgy fordít, hogy mind a ketten lássuk a tükörben a másikat. Feltérdelek az ágyra, ő  végig simít testemen érzékien lassan, szemét le nem véve rólam, majd egy váratlan mozdulattal belém hatol. Elakad a lélegzetünk, feldübörög a szívverésünk. Nem tudom levenni a tekintetem rólunk, ahogy egyre gyorsuló iramban hullámzik a testünk, feszülünk egymásnak. Nem tudok elszakadni tekintetétől ami eszement vad vágyat sugároz. Az arcától ami most eltorzul a ránk törő kéjtől, amikor egy utolsó mély lökéssel felrobbanunk. Zihálva hanyatlok az ágyra, ő pedig rám fekszik. Érzem ahogy szíve őrült iramban ver, ahogy tüdeje zihálva kapkod levegő után, ahogy ágyéka még egy körkörös mozdulattal utoljára nekem feszül.

Lassan térünk magunkhoz az előbbiektől. Robert kihúzódik, majd mellém hanyatlik. Nem tudok megmozdulni. Csak nézzük egymást, mosolyunk, és tekintetünk mindent elmond. Lassan csillapodik zihálásunk, szívverésünk, hül le testünk.

-          Gyere ide! – suttogja Robert.

-          Mindjárt, csak ezeket le kellene vennem. - mutatok a még rajtam lévő, combfixre, harisnyakötőre és az elszakított tangára.

-          Ne! – morran fel, miközben felül - hagyd majd én! Nyújtsd ki a lábad!

Megbabonázva figyelem, ahogy vékony ujjaival végigsimít lábamon, majd ujjai nyomát követi szája, egyre lejjebb és lejjebb ér combon, míg végül eléri a harisnyakötő csatját, lélegzetem elakad amikor megérzem csókjait a csipke felett. Eszemet veszetem amikor a kezei egyre lejjebb és lejjebb simítják a harisnyát a térdem felé, míg szája egyre feljebb vándorol a nőiességem felé.

-          Robert! – suttogom rekedten…….

Nem sokkal később, az újabb érzéki robbanás után remegve bújok hozzá.

-          Úristen! Én meghaltam!

-          De együtt támadtunk fel! – suttogja.

Több szó nem esik, egymást simogatva merülünk el az álmok birodalmába.

Robert

Mély álomból eszmélek lassan fel. Boldogan, kiegyensúlyozottan ébredezek. Lassan nyitogatom a szemem, amikor egy kócos barna hajtömeggel találom szembe magam. Boldogan szorítom magamhoz az én kis szexis boszorkámat. Édes, odaadó, szexi. Szeretem.

Végighullámzik rajtam a vágy amikor eszembe jut, hogy tegnap este mit műveltünk. Éledezni kezdek, vágyakozva simítok végig Hanna testén. Először a hátán kalandozik a kezem, majd fölé kerekedve kezem útját szám követi. Lassan megyek egyre lejjebb és lejjebb. Hallom ahogy felnyög, majd lábát önkéntelenül tárja előttem szét. Megvadulok ettől a mozdulattól, és beleharapok abba az édes kis fenekébe, mire felszisszen és haragosan a hátára fordul.

-          Meghibbantál Pattinson! Ez fájt! – simogatja meg a bántott területet.

-          Bocs kicsim, de olyan vágykeltő volt! Gyere meggyógyítom!

Felnevet, és végigtekint  a felette térdelő testemen.  Tekintete elakad ágaskodó férfiasságomon. Vadító tekintet vet rám.

-          Most én jövök! – suttogja, miközben ő is feltérdel velem szembe, és tekintetét az én szemembe fúrva, simít végig rajtam. Keze végigsimít a mellkasomon, majd a hasamon kalandozva halad egyre lejjebb. Elakad a lélegzetem amikor megérint, majdnem meghalok amikor a száját is megérzem magamon.

-          Úristen!  - nyögök fel, majd kis időre újra a mennyben járunk….. 

 ***

-          Lassan fel kellene kelni- suttogja Hanna.

-          Lassan- nyöszörgök.

-          Most tényleg, nem tudom hány óra van, és a csajok lehet, hogy indulni akarnak.

-          Jó, de neked nem gyanús a csönd?

-          Tényleg! – sóhajt fel mellettem. Majd gyorsan felpattan és keresgélni kezdi a köntösét. Szégyenkezve veszem észre a fogam nyomát a sejhaján.

Basszus de nagy köcsög vagy Pattinson! Ez marhára fájhatott neki!

Megtalálja a köntöst, belebújt, és egy gyors csókot követően ki megy a nappaliba. Én még henyélek kicsit. Gondolataim a tegnap és a ma reggeli akciókon kalandoznak. Elégedett vagyok. Ekkor Hanna lép be a szobába.

-          Ashley és Natti elmentek anyuval a virágpiacra. Zalán és Csongi pedig bementek az üzletbe, mert valami gond van.

-          Akkor mienk a kégli? – nevetek fel.

-          Aha! – vigyorog rám kacéran Hanna.

Ám mielőtt még kibontakozhatnék, megszólal a telefonja. Utána nyúl, felveszi, így azonban felvillan a combja, amire egyből rávetem magam. Az sem érdekel, hogy telefonál.

-          Szia! – sóhajt belel a készülékbe. - Nem dehogy mondjad! – hallom, majd elhúzódik tőlem, mire kérdőn nézek rá.

-          Mikor érsz ide? – ezt hallva hanyatt vágom magam, ne, most ne! Őt akarom!

Hanna ekkor leteszi a készüléket, mire én kérdőn meredek rá.

-          Emma volt. El kell szaladnia orvoshoz, mert valami gond van, Tamás elutazott a zenekarral, és nincs senki akire Julcsit hagyhatná. 20 -25 perc múlva itt lesznek, most indulnak.

-          Oké – sóhajtom, - legalább én is megismerem a kisasszonyt.

Hanna 

Gyorsan felöltözünk, és rendet rakunk. Amíg kávét főzök, Rob kivonul a teraszra cigizni. Éppen terítek, amikor megjelenik Emma és Rob. Az utóbbi cipeli Julcsit a babahordozóban.

-          Mikor jöttél? – nevet rá Emma.

-          Tegnap kommandóztam ide! – neveti el magát kedvesem.

-          Hanna meglepődött mi? – vigyorogja.

-          Még a kedvenc csészémet is eldobtam gondolhatod! – nevetek fel – Sziasztok! – és adok a frissen érkezőknek puszit. – Szia Julcsi baba! – hajolok a csajszi fölé.

Robert vigyorogva figyeli a leányzót.

-          Életem, ő itt Jucsi – mutatom be egymásnak a két delikvenst miközben tündérkénket kirámolom a hordozóból – Julcsi ez a pasi pedig itt a kedvesem, legyél vele nagyon aranyos, mert nagyon szeretjük ám! – fogom meg a Pöttöm Panna kezét, és integetek Robnak vele.  Aki a legnagyobb meglepetésemre ad a kezecskére egy puszit.

-          Na jól van! – neveti el magát Emma – nagyon sietek, de ez most tényleg vészhelyzet! Ebben a táskában találtok neki mindent. Raktam be neki, pót ruhát, pelenkát, itt a cumija, és ami a legfontosabb itt van a tápszer is. Nagyon sietek! Jó légy csibém! – ad Julcsi kobakjára egy puszit, és már ott sincs.

Nevetve nézünk utána. Óvatosan visszateszem a kislányt a hordozóba. Rob felkapja és áthozza az ebédlőbe, ahol már megterítettem. Vigyorogva apró csókokat lopva reggelizünk, miközben fél szemünk apró vendégünkön van, aki édesen szendereg.

 Reggeli után gyorsan elpakolok, addig Rob átmegy Julcsival a nappaliba. Gyorsan végzek, és ellágyulva figyelem, ahogy ketten ismerkednek egymással, ugyanis Julcsi időközben felébredt, és csendesen szemlélődik. Már amennyire egy alig 2 hetes baba képes szemlélődni.

Odalépek melléjük, és figyelem Robert arcát.

-          Milyen pici keze van! Megnézhetem a lábát? – néz rám vigyorogva.

-          Hát, talán nem áll neki bőgni! – hajolok a csajszi fölé, hogy kiszedjem a hordozóból. – Gyere szépségem! Rob behozod a szobába a cuccokat?

-          Persze. Menjünk.

Gyorsan bemasíroztunk a szobába, aztán eszembe jutott hogy, nem lehet csak úgy letenni az ágyra a leányzót. Ezért gyorsan Robra nézek.

-          Átveszed egy kicsit?  Kell elővennem tiszta lepedőt, nem tehetem csak úgy az ágyra.

Értetlenül mered rám, de engedelmeskedik. Óvatosan a kezébe adom a kislányt, először megdöbben, aztán óvatosan magához öleli. Pár pillanatig iszom a látványt, aztán gyorsan előkapok a szekrényből egy tiszta lepedőt és az ágyra terítem. Robert óvatosan, de kicsit sután leteszi a babát az ágyra, aki kalimpálni kezd. 

-          Olyan apró! – suttogja – De kis édes!

Ekkor azonban érdekes illatok kezdenek keringeni. Rob elhúzza az orrát.

-          Anyám! – nyög fel, mire  felnevetek,

-          Hát édesem ez ezzel jár! Tisztába teszed? – a kérdés hallatán úgy mered rám, mintha elment volna az összes eszem!

-          Hát ez szerintem női munka! – húzódik felre a frontvonalból.

-          És szerinted mi a férfimunka?

Végigmér és vigyorogva rávágja:

-          Hát elkészíteni! A gyártási folyamat alapos munkát igényel!

Gyors mozdulatokkal levetkőztetem Julcsit, és gyorsan pelust cserélünk. Rob döbbenten mered rám.

-          Te profi vagy! Honnan megy ilyen gyorsan?

-          Bencén és Gergőn gyakoroltam. – nevetem el magam. 17 éves voltam amikor születtek, állandóan náluk lógtam.

-          Fogd meg Julcsit légyszives! – emelem fel és adom a kezébe az egyenlőre pelusban lévő babát, - gyorsan ki kell mennem kezet mosni!

-          Jó de siess! – motyogja, miközben az egyre jobban mocorgó kislányt tartja.

Gyorsan elszaladok a fürdőbe kezet mosni, amikor hallom, hogy Zalánék hazajöttek. A szobánkból azonban égzengető bőgés hallatszik, rohanok vissza, a sóbálványként állókat félrelökve és nyitok be hozzánk, az ott fogadó kép nevetésre ingerel.

Robert kétségbeesett arccal néz rám, miközben Julcsi torkaszakadtából visít a kezében.

-          Basszus ezek aztán gyorsan dolgoznak! – röhög fel Zalán.