47. fejezet - Este a Pattinson családnál. - ÁTDOLGOZVA -

Sziasztok!


Vettem a kritikákat, és tudom, hogy sokkal jobbat ki lehet hozni ebből a részből, remélem most ez sikerült. Kicsit átdolgoztam. Várom a kritikákat!

Heni


Ui.: Tudom, hogy az utolsó képért sokan fognak haragudni, de úgy éreztem ez kellett.

Hanna

-      Persze bár hangom van! – nevetek fel, mire az összes arc érdeklődve fordul felém – Bárcsak ne hallanád!

-      Ugyan! – nevet fel mögöttem Rob, miközben puszit ad a nyakamra – Hallottunk!

-      Na figyelj kislány! – szólal meg évődve Marcus - Nálunk ez nem divat ám, hogy a haverokat lerázzuk amikor azok bulizni akarnak! Egyébként hallottam ám én is! Mintha tegnap este velem énekeltél volna! Úgy hogy ne magyarázz!

Ránézek Csongira és Zalánra mire azok rám kacsintanak. Nattival felnevetünk.

-      Gyere baby mutassuk meg nekik! – húz fel Rob karjaiból nevetve Csongi, mire az morogni kezd, és a fenekemre csap egyet.

Visszahajolok hozzá és kap egy alapos békítő csókot és elülök a földre a többiek közé, Rob minden mozdulatomat követi, szemmel tartja. 

Végignézek a társaságon, Marcus, Lizzy, Csongi, Sam, Natti, Kris, Zalán, Ashley, Tom és a mellettem ülő Vic és a két srác, Ben és Chris Lizzy barátai. Beszélgetés, nevetgélés hallatszik, majd Csongi a húrok közé csap, mire a többiek elhallgatnak és várakozó tekintettel néznek ránk. Nattival énekelni kezdünk, Zalán meg egy másik gitáron adja a ritmust. Lehet, hogy az a kevés alkohol is megártott amit eddig ittam, de hirtelen határtalan jókedvem kerekedik, és úgy érzem, hogy könnyű vagyok, nem érdekel, nem zavar semmi. Nattival kieresztjük a hangunkat, és a dallamok szállnak a levegőben, és én úgy érzem, hogy én is velük szárnyalok, könnyen lebegve, semmivel sem törődve.  Rob a terasz lépcsőjén ülve mosolyogva figyel, miközben egy üveg sört szorongat. Vidáman énekeljük egyik számot a másik után, nem törődve azzal, hogy a többiek nem értik a szövegeket, nem számít, most így jó, a dallamok magukért beszélnek!

-      Basszus revansot kell vennünk! – pattan fel Sam, - ezek lesöpörnek bennünket! – és hozza a gitárokat.

Nevetve ül vissza közénk, és énekelni kezd, hangjához kisvártatva csatlakozik Lizzy, hangja is, majd Ben és Cris is rázendítenek. Nemsokára az egész társaság vigyorogva énekel. Most nem számít, hogy kinek milyen hangja van! A fals, hamis hangokkal együtt teljes az egész.

Rob feláll a terasz lépcsőről, és ül le ő is Vic mellé vigyorogva, amit én csalódottan veszek tudomásul,  majd Tommal sutyorogni kezdenek, és Rob elveszi Zalántól az eddig dobként használt gitárt….. ő is beszáll.

Boldogan figyelem, ahogy nevetve a húrok közé csap, és ekkor meghallom a hangját. Énekel. Én csak ülök, és hallgatom, nézem a többieket, látom, hogy nevetgélnek, vidáman eszetlenkednek,  mosolygok, de az agyam csak arra az egy személyre, arra az egy hangra koncentrál, aki most lezárt szemekkel jókedvűen énekel.

Ekkor meglátom az igazi Robot. Azt, akinek rengeteg arcát láttam már, de ezt a gyermekien őszinte, laza felhőtlenül vidám Robertet eddig nem ismertem. Ledöbbenek. Hihetetlen, hogy mennyi ereje rámegy arra, hogy fegyelmezze magát, hogy mindenkinek megtudjon felelni, miközben az ő lénye háttérbe szorul elveszik! Végig pörgetem magamban az emlékeimet, az arcait amiket eddig láttam.

Szeretem.

Határtalanul szerelmes vagyok belé.

Eláraszt ez az érzés.

Nem figyelek fel a csöndre, nem fogom fel, a rám tekintő várakozásteljes arcokat, nem látok, nem hallok semmit, csak őt, őt aki most mosolyogva kissé értetlen szemekkel néz rám.

Őt aki most a szemembe nézve énekel.

Nekem.

Minden megszűnik, nem érzékelek semmit, csak őt látom, csak a hangját hallom, ami körülvesz, átölel, simogat, dédelget, majd elhallgat.

Hirtelen csend lesz.

Nem tudok megszólalni. Csak nézek rá, ő pedig csillogó szemmel nézi, simogatja a vonásaimat, szavak érintések nélkül tekintetünkkel szeretkezünk.

-      Szeretlek – suttogom halkan a szemébe nézve érzelmektől áradtan.

-      Én is. – suttogja.

Victórián keresztül mászok át hozzá, és nevetve döntöm hanyatt azzal sem törődve, hogy a gitár közöttünk van. Megcsókolom. Éhesen veti a számra magát. Bódultan faljuk egymást.

Aztán lassan eljutnak a fülünkig a többiek, füttyögése, beszólásai, hangoskodása. Vigyorogva válunk el egymástól. Vic arrébb megy, hogy Rob mellé ülhessek. Hozzá simulok, ő pedig átölel.  Most annyira teljes a világom. Nagyot sóhajtok, mire ő rám néz.

-      Mi a baj?

-      Semmi, - fordulok felé, és adok egy csókot a szájára – csak boldog vagyok.

-      Az jó, - neveti el magát – mert most én is!

Ekkor Ben  és Chris elköszönnek, Lizzy kikíséri őket. Így 12-en magunk között maradunk.

Előkerülnek  a kicsit keményebb piák is, a hangulat kisvártatva a tetőfokára hág, Rob elengedi magát, és röhögve bohóckodik Tomékkal. Egy pohár boros kólát szorongatok már egy ideje kicsit félrevonulva, miközben a többieket figyelem nevetve amikor Kris  és Vic ülnek le mellém.

-      Most nézz rá – mutat Robra Vic – olyan ritkán lehet ilyen önfeledtnek látni! – nevet rám. – Ezt az idiótát imádom nagyon, nem azt az idegbeteg őrültet amilyen újabban volt!

-      Néha látnád a forgatáson, majd szétdurran az agya! Pillanatok alatt felhúzza magát! – vihog Kristen.

Tom azonnal kipécézi, hogy mi hárman kicsit félrevonultunk.

-       Pörgessük fel kicsit ezt a bulit! – kacsint  a mellettem ülő Kristenre, aki rosszat sejtve elneveti magát, de a többiek lelkesen helyeselnek.

-      Ajjaj! Rosszat sejtek! – sóhajt fel Vic is.

-      Mi lenne, ha üvegeznénk! – néz rám szemöldökét húzogatva Tom, értetlenül meredek rá

-      Mi van? – néz rám meglepődve.

-      Mi? Üvegezés? – nyögöm ki, és kétségbeesetten segélykérőn nézek Victóriára,  - Én nem fogok vetkőzni!

-      Rob perverz fantáziája van a nődnek! Remélem kihasználod! – fordul Tom Roberthez mire Rob hozzá vág egy üres kólásüveget.– Semmi kifogásom baby a dolog ellen – neveti el magát miközben egyre közelebb kerül hozzám.

-      Vigyázz magadra haver! – szól oda neki Rob vigyorogva, de komoly tekintettel.

-       De én az igazmondósra gondolok! Kiváncsi vagyok a rejtett titkaidra Baby! Érzem, hogy meg kell ismerjelek, - hajol hozzám egyre közelebb,  - a lelkedbe akarok látni – néz rám illúzionista tekintettel mire elröhögöm magam.

-      Ezt még gyakorold! – vihogok rá.

-      Erre a nőre nem hat a férfias vonzerőm! – vág kétségbeesett pofát és Roberthez fordul – Szakadjon rám az ég! Persze őt is delejezted mi?!

Felnevetünk, felkászálódunk, hogy mi is odamenjünk a többiekhez, amikor váratlanul nekiáll zuhogni az eső egyik pillanatról a másikra!

Nevetve nézünk Tomra aki döbbentem mered fel az égre.

-      Ne má! Baszki!

-      Vigyázz mit kívánsz! – kiált oda Zalán Tomnak, miközben a vihogó Ashleyt segíti fel a párnáról - Nem hiába boszorkázom!

Szerencsére a kaják a teraszon vannak meg az étkezőben, így csak az italokat kell felkapkodnunk. Nevetve Tomot cukkolva szaladunk a teraszra.

-      Jó van kislány! – mutat rám nevetve Tom mikor a fedett teraszra érünk – Értem én, szégyenlősködsz, oda vagy szédítő testemért, csak nem mered ennek itt – mutat a vigyorgó Robra – nem merted bevallani! Érzem én is a vonzást ami kettőnket összeköt, - hangja érzékien búg, szeme bűvöl  - érzed te is a meleget  itt   - mutat a mellkasára, majd egyre lejjebb és lejjebb húzza a kezét – A kezdetektől fogva rám vágysz, és most elintézted a vetkőzős üvegezést, hogy láthasd férfias testemet! – sóhajtja.

A többiek várakozó tekintettel figyelnek, hogy most mit válaszolok neki. Rob Tom háta mögött egyre közelebb sétál hozzánk. Őt figyelem, Tom válla felett elnézve.

-      Igen Tom jól látod – előveszem a szexmaca tekintetet, hangom búg, miközben Tom válla felett le nem veszem Robról a tekintetem, – Csak rád vágyom, csak érted dobog a szívem! Csak a te férfias testedet kívánom, azt, hogy lassan bújtass ki a pulcsimból, miközben simogatod a testemet, - húzom végig mutató újam a dekoltázsomon.

Tom meglepődik, és nagyot nyel.

– Érezni akarom, ahogy egyre lejjebb és lejjebb simítasz rajtam férfias kezeddel, - suttogom neki érzékien búgó hangon, nagyot sóhajtok, és közelebb lépek a dermedten álló Tomhoz, aki mögött Rob megáll 25-30 centire, és égő tekintettel figyeli előadásomat – érezni akarom a csókjaidat itt, - mutatok a nyakamra – meg itt – húzom lefelé kezem a felsőtestemen,  és felemelem a kezem mintha megakarnám az arcát érinteni, döbbenten mered rám, mire én átnyúlok a válla felett és végigsimítok Rob arcán aki belepuszil a tenyerembe.

Tom döbbenten fordulna meg, de a mögötte álló Robnak ütközik.

-      Jól van gyerekek, gruppenbe is benne vagyok! – röhögi – Ha már ilyen szépen közrefogtatok! Mehetünk!

-      Jaj Tom! – vált át homira Rob – most teszed itt az agyad édes?! Úgyis tudják már!

Marcusék felnevetnek, mire Rob magához ránt, - Boszorka! – suttogja a fülembe.

Sam megszólal:

-      Ezt a műsort fel kellett volna venni Örgem! – veri hátba Robot- Nem semmi csaj az biztos!

-      Na ne már! – méltatlankodik nevetve Tom – felizgat és itt hagy! Milyen munka ez?! Gyere Baby – öleli át Krist – vigasztalj meg! – csücsörít felé és lehunyja a szemét.

Kristen felkap egy szelet citromot amit Lizzy a martinihoz hozott ki, és a szájába nyomja. Tom hitetlenkedve mered rá, miközben a savanyú citromot köpködi lelkesen.

-      Na mi man haver! – veri hátba Marcus – Savanyú a tökmag?

Felröhögünk.

Még csak este 11 óra van. De már nagyon lehűlt a levegő hála az esőnek, így az italokat kint hagyjuk a teraszon had hűljenek, és bemegyünk a nappaliba. A fiuk éheznek, így Victóriával és Lizzyvel az ebédlőbe pakoljuk a kajákat. Nekilátnak. Mi a nappaliban ülve beszélgetünk, és nézzük ahogy termelnek. Aztán összenézünk és mi is az asztalhoz vonulunk.

Jókedvűen beszélgetünk.

-      Na akkor csapjuk a lovak közé – néz végig a jól lakott társaságon Tom – kinél van egy üres üveg?

Döbbenten meredek rá, amit természetesen észrevesz

-      Most mi van? Megbeszéltük nem?

Nevetve kászálódunk fel és ülünk le a nappaliban. Rob félrehúzza a kisasztalt, és hogy mind letudjunk ülni a szőnyegre.

-      Szóval a játék a következő, megforgatjuk az üveget, aki felé néz az üveg szája amikor megáll, attól  kérdezhet az előző válaszoló valamit. A kérdezett eldöntheti, hogy válaszol, vagy mer? Ha nem akar válaszolni, akkor egy feladatot kell végrehajtania, ezzel kiváltja magát a válaszadás alól, majd pörget. Kétszer ugyanazt a kérdést ugyanannak az embernek nem lehet feltenni! És az sincs, hogy valaki egymás után kétszer nem válaszol! – közli, majd nekilendül.

Rob mellettem ül, majd hozzá fordulva suttogni kezdek:

-      Nem tudom, hogy én ezt szeretném-e játszani.

-      Hidd el nekem szeretnéd! – vigyorog

-      Most miért vidámkodsz?

-      Khm – khm, kéretik figyelni! – szólal meg Marcus röhögve, mire rosszat sejtve nézek rájuk.

-      Na ne! – nyögök fel.

-      Nem hiába hívnak mágusnak! – neveti el magát kárörvendve Tom, célozva Zalán boszorkázására. - Revans következik!  Mersz, vagy válaszolsz?

Nagyot sóhajtok, na jó, legyen.

-      Válaszolok.

-      Na lássuk csak mit is kérdezhetnék? Mit is? – gondolkodik el nagyon. – Áh meg is van! Vágjunk bele a közepébe! – nevet fel kárörvendve – Első csók hány évesen csattant el?

Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt.

-      12 éves voltam. – felelem mire Zalán felkapja a fejét.

-      Mi? Én úgy tudtam 15 voltál. Ki volt az?

Felnevetek és nem válaszolok. Pörgetek. Marcus.

-      Legkellemetlenebb találkozás kivel volt?

Rob felnevet mellettem. Marcus elvigyorodik.

-      Sünnel. – válaszolja mire hitetlenkedve felnevetünk. – Ne röhögjetek. Ezzel a két barommal meg a szüleinkkel kirándultunk, és én utálom az erdőt! Egész végig tömték a fejemet a hülyébbnél hülyébb történetekkel,  mire a végén már az infartus kerülgetett minden apró nesztől.  Felfedeztük, hogy nem messze a sátrainktól van egy kis patak amihez rengeteg patanyom vezetett. Kitaláltuk, hogy mi aztán nyomozunk.

-      Nagyítóval járkáltak fel – alá a parton! – neveti el magát Lizzy.

-      Nagyon nagy felfedezést tettem pont amikor ez a két barom, - mutat Robra és Tomra – kidurrantott mögöttem egy zacskót! Annyira megrémültem, hogy belevetődtem egy bokorba. A nappali pihenésében molesztált sün önvédelmi gombócalakzatot vett fel és hatalmasra fújta fel tüskéit….. A vetődés közben észleltem a veszélyt, de már nem volt idő pályát módosítani, így hát

-      Tökön szúrt  - röhög fel Rob – mond ki nyugodtan!

Felröhögünk. Marcus mérgesen néz rá, és gonoszan elhúzza a száját.

-      Jössz te még az én utcámba Patty! – mire az emlegetett, csak felnevet.

Sorban mennek a körök, idiótábbnál idiótább kérdésekkel persze a pia az fogy rendesen, amikor Robra kerül a sor. Marcus kárörvendve felnevet.

-      Válasz, vagy mersz?

-      Válasz – néz vigyorogva Marcusra.

-      Maradjunk a legcikibb történésnél! Oszd meg velük barátom! – veregeti hátba Robertet.

-      Nem is tudom, nem nagyon volt részem ilyenben – gondolkodik el, de Sam jó barátként a segítségére siet.

-      Pláza. – mire Rob elfehéredik, a többiek meg nevetnek, mi érdeklődve fordulunk, a delikvens felé.

De válaszolnia kell nincs mese. Rob vörös fejjel néz körbe. Barátai persze a segítségre sietnek lelkesen!

-      Bementünk moziba a belvárosba, - nevet fel Tom, - ennek a baromnak – mutat Robra, -  WC-re kellett mennie – de a nevetéstől nem tudja folytatni, így Sam átveszi a szót. – Lent voltunk a mélyföldszinten, amikor rájött hogy neki most azonnal mennie kell! A mozi meg a 3.-on volt. hát gyorsan felmozgólépcsőztünk, szenvedett, de kibírta az utat.

-      Persze már napok óta rosszul voltam, - feleli Rob vörös fejjel -  na mindegy a lényeg az, hogy bevetődtem az első utamba kerülő  fülkébe

-      Berontott,  - neveti el magát Tom – és még a díjat sem fizette ki azt is nekem kellett!

-      Szóval átadtam magam a megkönnyebbülésnek, amikor megszólalt valaki a mellettem lévő fülkébe:

„ Helló!” - mire mivel  én a szüleimtől jó nevelést kaptam,  visszaköszöntem, -  vigyorog Rob.

„Szar napod volt?” – teszi fel a kérdést a mellettem lévő fülke, mire én szűkszavúan  válaszoltam, hogy:

-      Majdnem. –

Na én már itt már fuldoklok a röhögéstől, ahogy Robert vörös fejét nézem, te jó ég mi lesz ebből! Ő azonban folytatja, mély hangon utánozza az illetőt:

„ Nem jössz át?” – hallottam a fülén túlról,

Na én már fetrengek, Rob azonban folytatja:

-       ne tudjátok meg, a  frász jött rám, azonnal a menekülő utat kerestem! De jól nevelten még azért válaszoltam, hogy dehogy megyek! És azonnal szedtem a sátorfámat, és rohantam.

-      Mi meg ott vártuk az előtérben a mosdóknál amikor mint az őrültek kirobbant a klotyóból. – veszi át a szót Tom -  Elképzelni sem tudtuk, hogy mi a baja. Aztán kiszedtük belőle, hogy mi történt. Ez meg csak ijedten néz hátra, amikor megjelenik egy hármasszekrény mellettünk és kezet mos, miközben a telefonját a válla és a füle közé szorítja  és félrefordított fejjel beszél bele:

„Bocs szívem, hogy letettem, de a szomszédban egy paraszt minden kérdésemre válaszolt”!

Na itt kirobban belőlem a nevetés, már a könnyeim is folynak. Rob meg csak vigyorog mellettem. Nem tudom abbahagyni, elég csak ránéznem.

-      Hanna fejezd már be! – szól rám, de én csak vihogok mint a fakutya. – Fejezd  már be!

A többiek már azon röhögnek, hogy én hogy nevetek. Felállok, hogy elmenjek vizet inni a konyhába, de nem tudom abbahagyni. Lassan lecsillapodok, és visszamegyek közéjük.

Tomnak kell válaszolnia Zalán kérdésére:

-      Legnagyobb álom?

-      Egyszerre kettő – rám kacsint és vigyorog – nem három nővel együtt lenni!

Zalán felhördül, és ránéz:

-      Arra bizonyos filmekből számos példát láthattunk, hogy egyetlen nő tökéletesen el tud látni három pasast méghozzá szimultán, de mit kezdenél te három nővel? – teszi fel a nagyzolók királyának a kérdést nevetve.

-      Eszményi létszám egy kártyapartihoz! – vetem oda nekik, mire Rob mellettem felhördül és vihogni kezd.

-      Baszki Tom ezt megkaptad! – nevet fel Kristen is,  de Tom már pörgeti is az üveget,  ami mit ad isten ki előtt áll meg? Előttem. Felhördülök.

-      Na ne!

-      De – de szépségem, és ha már egyeseknek ilyen csípős a nyelve, …. – hatás szünet – legvadabb szexuális élmény? – veti oda nekem pléhpofával a kérdést, de a tekintete kajánul csillog.

Tudom arra számít, hogy visszakozni fogok, de ráfáztál öregem! Pont nyitná a száját, hogy kérdezze merek-e amikor szélesen vigyorogva válaszolok.

-      5 éve Balatonon, csillagfényes  bársonyos éjszakán, csónakban. Az volt péntekig a legvadabb élményem. – és Robra kacsintok, aki csalódottan néz rám, aztán eljutnak hozzá a szavaim, és vigyorogni kezd.

Tomnak lassabban esik le, de leesik, koppan, csattan, földet ér.  Felhördül és kíváncsian ránk néz, de visszafogja magát. Szerencséjére.  

Az alkohol kezd kiütni, csendben hallgatom a többiek beszélgetését, röhögését.  Felállok a többiek tiltakozásával nem törődve Kristen mellé ülök a kanapéra. Ő is kómás fejjel mered rám, csak egymásra nézünk és vigyorogni kezdünk.

-      Basszus Hanna! Nem ittam egy kortyot sem, de úgy érzem magam, mint aki egész este vedelt. –suttogja a fülembe, csak bólogatni van erőm, alig bírom nyitva tartani a szemem.

Kisvártatva hangos nevetésre rezzenünk össze. Rob nem hajlandó válaszolni a feltett kérdésre, fogalmam sincs, hogy mit kérdeztek tőle, mivel egy ideje az köti le a teljes figyelmemet, hogy nyitva tartsam a szemem. 

Rob morogva felkászálódok a földről, mire Natti és Ash Lizzy nevetve bíztatni kezdik. Vic a telefonján felhangzik Tom Jones Sex bomb című száma. Erre felkapom a fejem, mire Zalán felröhög.

-      Már felébredt, - mutat felém nevetve – lejtheted!

-      Mi? – nézünk össze Kristennel, ő is egyből magához tért!

Rob vigyorogva néz a szemembe és riszálni kezd. Az agyam ledermed, és értetlenkedve próbálom értelmezi, hogy most tényleg azt látom-e amit látok?!

Elképedve meredek Krisre:

-      Te is látod? – mutatok Robra. – Basszus Kris csípj meg! – Zalánék felröhögnek és bíztatni kezdik Robot.

Kris értetlenül, elképedve mered rám.  Lassan felfogom, hogy tényleg azt látom, amit látok, annál is inkább mivel a Rob vigyorogva közeledik felém, miközben a gombokat az ingén egymás után gombolja ki, majd fél méterre megáll előttem és rám kacsint miközben csípőjét erotikusan mozgatja.

Leesek az agyamról!

Vigyorogva figyel, és rám kacsint!

Na jó barátocskám! – ébredek fel teljesen.

Megnyalom a mutató újamat és lassan végigkarcolom körmöm hegyével a feltáruló mellkasát, miközben a szemébe nézek. Nagyot nyelünk, és magához ránt, megfogja a csuklómat és egy csókot lehel rá, de másik kezemet nem tartóztatja le, így az szabadon garázdálkodik felsőtestén. Lassan a szám a végéhez ér, amikor rám kacsint és a nevetve fülembe suttogja:

-      Gyere mögém és gombolj ki!  Hadd irigyeljenek! – kiszárad a szám! Anyám!

De engedelmeskedek neki.

Miközben riszál, (komolyan mondom profi chippendale showra érett a bemutatója) vigyorogva sétálok mögé, míg ő még mindig a kezemet szorongatja. Mikor mögé érek, egy csókot lehelek a tarkójára. Érzem, hogy megborzong tőle, de csak a kezemet szorítja meg és most azt is elengedi. Hozzá simulok a hátához, miközben kezem óvatosan végigsimít a mellkasán, majd a szám utolsó taktusainál lassan kigombolom a farmerját.

Mindketten zihálunk, de most kivételesen a röhögéstől.

-      Apám ez nagy volt! – neveti el magát Tom.

-      Egészen felébredtem! – vihog mögöttünk Kris is.

Rob nevetve fordul meg és zár a karjaiba.

-      Na felébredtél? – suttogja a hajamba.

-      Teljesen! – nevetem el magam. – Elmehetsz profinak!

-      Inkább csak neked illegetném magam! – neveti el magát – Egyébként is ígértél nekem valami bemutatót a tegnapi vásárfiából!

-      Majd holnap, mielőtt elmegyünk! – szavaim hallatán mindketten döbbenten meredünk egymásra. Elkomorodunk.

Holnap.

Ez a szó ami máskor egy reménytejes új nap ígéretét hordozta, most fenyegető árnyként magasodik fölénk. Magához szorít és a hajamba puszil. Sóhajtva kezdi simogatni a hajam, elmosolyodom, és lassan elkezdem begombolni ingjén a gombokat.

-      Te Patty valamit rosszul csináltok! – poénkodik Tom.

-      Ennyi volt a bemutató! – vigyorog rá Robert – ennyit kaptok!

-      Úristen! – néz Vic az órájára,-  nekem holnap munka és már majdnem 2 óra van! 

A többiek is veszik a lapot és szedelőzködni kezdenek.

Tom, Marcus, és Sam bohóckodva búcsúznak.

-      Örülök, hogy megismerhettelek benneteket! – mosolygok rájuk, miközben Robbal kikísérjük őket.

-      Legközelebb Londonba jársz, mindenképpen hívj fel, aztán majd megmutatom, hogy mit tud egy igazi pasi! – vigyorogja Tom.

-      Tom feltétlenül megteszem! – biztosítom róla, miközben az ajtóhoz érünk, ahol a legnagyobb meglepetésemre mindhárman átölelnek és kapok puszit is. Sorba kilépnek nagy nevetések közepette, de Tom még visszafordul és komolyan néz rám.

-      Tényleg ne haragudj azért amiért olyan nagy ökör voltam! – néz rám olyan komoly szemekkel, amikben most meglátom a végtelen szomorúságot. Ledöbbenek. Majd mosolyt erőltetek magamra, és biztosítom rólam hogy nincs semmi baj.

Rob hálásan néz rám. Nem szólunk semmit, csak megyünk vissza a nappaliba eltakarítani a romokat. A 3 pasi gyorsan összeszedi az üvegeket, és a szemetet. Mi 5-en lányok meg gyorsan elpakoljuk a kajákat, bepakolunk a mosogatóba. Gyorsan söprűt ragadok és a nappaliban lévő szemét nagy részét összesöpröm.

Majd lerogyok a többiek mellé a nappaliba. Halkan beszélgetünk az estéről, amíg a taxikra várunk.

Natti, Csongi, Zalán és Ash visszamennek a szállodába, míg mi itt alszunk Robbal a szobájában, Kristen meg Lizzynél.

Halkan búcsúzkodunk tesóméktól és  őket is kikísérjük.

-      Aludj boszikám! – ölel magához Zalán, miközben a hajamba suttog – Jó volt téged ma este ilyen vidámnak látni!

-      Vigyázzatok magatokra! – suttogom neki – És ne feledd bátyó nagyon szeretlek!

Tompa vagyok a fáradtságtól. Alig hallok, alig látok.  Hiába, nem szoktam hozzá a piához.

Mire visszatámolygunk a nappaliba a többiek már elvonultak aludni.  Fáradtan mászok fel az emeletre Rob után, aki nevetve figyeli kómás fejemet miközben húz maga után. A szobába érve, csak ledobálok magamról mindent, és magamra rántom a hálóingemet. Rob vigyorogva figyel, majd mellém mászik az ágyra. Hozzám fészkeli magát. Félálomban érzékelem, közeledési kísérletét, de most nincs erőm viszonozni

-      Édesem, ha végeztél légyszives takarj be! – sóhajtom és már alszom is.

Heves fejfájásra ébredek.

A fényekből ítélve amik beszöknek a redőny résein még kora reggel van, hajnal talán.

Tehát csak pár órát aludtam.  

Óvatosan fordítom el a fejemet. Rob mellettem szuszogva alszik hason, de az egyik karját átveti rajtam. Nyújtózkodom a táskámért, talán van benne gyógyszer, de nem érem el, és Rob is mocorogni kezd.  Megmerevedek, nem akarom felébreszteni. Megvárom, míg vissza alszik. Óvatosan leemelem a kezét magamról és lassan felállok. Hirtelen nyíllal a fájdalom a halántékomba. Muszáj bevennem a fájdalomcsillapítót, mert ennek rossz vége lesz!

Halkan zaj nélkül próbálom kiszedni a táskából a gyógyszert, és amikor sikerül megkönnyebbülten kapom be, de nem bírom lenyelni. Le kell mennem inni, itt fent nem tudom melyik a fürdőszoba, és nem szeretnék minden helységbe benyitni. Magamra kapom a fürdőköpenyem és halkan leosonok. Nem ébresztettem fel senkit! Szerencsére.

A konyhában gyorsan iszok, majd elmosom a poharam, és halkan próbálok felsunnyogni Robhoz, amikor a szemem sarkából mozgást érzékelek a télikertben. Még a vér is megfagy bennem hirtelen.

Kristen.

Sír.

Odamegyek hozzá halkan, és leülök mellé a földre, csak felpillant, majd újra felzokog.

-      Mi a baj Kris? Fáj valamid?

-      Nem Hanna, nem fáj! – suttogja.

-      Akkor mi a baj? Miért sírsz?

-      Felhívtam Markot, - ekkor veszem csak észre a kezében szorongatott telefont - és elmondtam neki telefonon hogy annak az éjszakának gyümölcse lett. Először levegőt nem kapott, de aztán higgadtan csak annyit mondott, hogy ne csináljak semmi őrültséget, menjek haza és beszéljük meg. Nem mondtam még, de ma este elutazom én is.

-      Jól vagy? – fogom meg a jéghideg kezét.

Claire

Halkan nyitom ki az ablakot.  Richard szereti, ha a reggeli levegő beáramlik a szobába. A zsalut hagyom. Először fel sem fogom, hogy van lent valaki a nappaliból nyíló télikertben, ami mellett a mi ablakunk van, csak amikor halk szipogást és suttogást  hallok akkor jövök rá, hogy a lányok lent vannak.  Nem akarok hallgatózni, ezért visszalépek Richard is ébredezik mellettem.

Halkan elsuttogom neki, hogy a lányok kint beszélgetnek, ne menjen ki.

Kellemetlenül érzem magam, hogy hallgatózok.

Kristen felzokog. Hanna nyugtatni próbálja. Először nem értek semmit, aztán leesik, hogy Kris terhes!

Hanna

-      Igen Hanna jól vagyok. Megértettem, hogy nem dönthetek ebben egymagam. Ő az apukája, és még ha nem is szeretjük egymást, de joga van arról tudni, hogy a gyerekét várom. Azért megkönnyebbültem, hogy normálisan fogadta, normálisan viselkedett, valahol attól féltem, hogy bunkó lesz.

Nem tudok erre, mint mondani. Hirtelen elgondolkozom, hogy én mit tennék ebben a helyzetben. Őszintén szólva nem tudom, fogalmam sincs!

-      Te mit tennél a helyemben? – szegezi nekem Kristen a sírástól vörös szemekkel azt a kérdést amire nem akarok válaszolni.

-      Kris nem vagy egyedül bárhogy is döntesz. Neked vannak barátaid, és .. – folytatnám de közbevág.

-      Sokszor végig gondoltam már, hidd el Hanna. Mindkét lehetőségemet. Nem akarok gyereket, most még nem! Még nagyon fiatal vagyok ahhoz, hogy anyuka legyek, még rengeteg dolog áll előttem, most kell dolgoznom, most kell hírnevet szereznem, hogy később nyugodtan tudjak majd a családommal foglalkozni.

-      Kris engem nem kell meggyőznöd, én megértelek! – fogom meg a kezét.

-      De ugyanakkor bennem van az is, hogy ő mégis csak az enyém, az én babám, az én gyermekem, és nem ölhetem meg! – zokog fel.

-      Kristen! – ölelem át – figyelj szívem ne vedd így fel.

-      Nem akarom őt, most nem, de nem akarom megölni sem! Talán más lenne, ha szerelmes lennék az apukájába, de csak egy elkeseredett magányos pillanat volt, semmi egyéb, csak egy éjszaka. – sír fel keservesen – és most tegyem tönkre az életem? Nem!

-      Kris,  ne sírj! – simogatom meg a hátát, mire a vállamra teszi a fejét.  – Ebben a helyzetben nem lehet okosat mondani, nem lehet azt mondania senkinek, hogy ezt tedd, vagy azt tedd. Egyet tudok csak, melletted állni, és támogatni bárhogy is döntesz. Bármikor beszélgetni akarsz csak hívj fel! Bármikor! Hallod?

-      Köszönöm! – suttogja, és a vörösre sírt szemeit törölgeti.

-      Gyere be innen mert nagyon fázom, gyere menjünk be a nappaliba, beszélgessünk még.

Lassan feltápászkodunk, és bemegyünk a nappaliba, ahol sokkal jobb idő van, mint a télikertben. Percekig csak csendben ülünk, nem tudom, hogy mit mondjak? Lehet mondani bármit is?

Kristen azonban megköszörüli a torkát, és újra felteszi azt a kérdést amire nem lehet pontos választ adni.

-      Mit tennél a helyemben?

-      Ne kérdezd ezt tőlem! – nézek rá – Én nem tudom, fogalmam sincs. Pont most futott át az agyamon, hogy vajon én mit tennék… - suttogom.

-      De te már voltál ilyen helyzetben! Ha valaki hát te megértesz!

-      Nem Kristen, az én helyzetem merőben más volt. Nagyon más.

-      De te is terhes voltál!

-      Igen, de nekem nem volt tudomásom róla! Én nem tudtam róla.

Megdöbben, és értetlenül néz rám.

-      Hogy- hogy?

-      Kris… én

-      Jó hagyjuk! – csattan fel és elfordul- nem tudom miért gondoltam azt, hogy valakivel őszintén tudok beszélni! Egyébként is mi a fasznak akaszkodom én bárkire is! – ugrik fel, de visszarántom.

-      Állj le! Ne beszélj így velem! És nem akaszkodsz rám! Csak még évek múltán is nehéz beszélnem róla!

Nem szól semmit, csak bámul maga elé sértetten. Nagyot nyelek,

-      Értsd meg, én … szóval nekem, nagyon mások voltak a körülményeim, mint neked, szinte mindenben. Még most is fáj emlékezni rá, vagy gondolni rá.

Nem tudom folytatni, csak ülünk mind a ketten magunkba fordulva, a gondolatainkat emésztgetve. Hirtelen felzokog mellettem, eldől és összegömbölyödik. Jaj istenem! –nézek rá kétségbeesetten - Annyira sajnálom ezt a lányt! Most mit csináljak? Én általában a vígasztalt szoktam lenni, és nem a vigasztaló!  Öleljem át? Próbáljam vigasztalni?  Lehet, hogy azzal csak rontok a helyzeten, és csak még jobban elkeseredik!

Nem! Most inkább szeretetre van szüksége, és ahogy látom mindegy kitől, nem számít neki, csak valaki törődjön vele! Egy-két jó szó, vagy mozdulat nagyon jól tud esni az embernek, tudom magamról, és óvatosan simogatni kezdem a hátát, ahogy anya vagy Zalán szokta nekem amikor… amikor….

Most jövök rá, hogy milyen nehéz helyzetben voltak a szeretteim, amikor én voltam ilyen állapotban – fut végig bennem a gondolat, de megakad amikor Kristen kétségbeesetten felül,  hozzám bújik és a vállamra hajtja a fejét miközben zokog.

Megdöbbenek, de átkarolom a vállát és óvatosan vigasztalón simogatni kezdem a haját, és  a hátát, mire még jobban felsír.

Jaj istenem! – nézek körül kétségbeesve, de nincs itt senki. Gondolkodj, mit szokott Zalán ilyenkor csinálni? Simogat és dünnyög.

Esetlenül folytatom Kristen hajának simogatását, miközben csak halk szavakkal vigasztalni próbálom. Percekig ülünk így, és lassan csitul a sírása.

-      Olyan egyedül vagyok, nekem miért nincs senkim? Engem miért nem szeretnek úgy mint titeket? – teszi fel a kérdést meredten bámulva egy pontot a szembeni üvegfalon, miközben a kézében lévő papírzsebkendőt gyűrögeti - Tudod, amikor nálatok voltunk, vagy itt vagyok Robéknál, nagyon jól érzem magam, olyan könnyűnek mert itt érezni a törődést a szeretetet, ugyanakkor irigy is vagyok! Nagyon! – fordul felém, hogy lássa az arcomat - Érted ezt? Milyen ember vagyok én?

-      Jaj Kris! Ez teljesen természetes, az ember ilyen! Mindig az kell ami nincs meg, és amikor másnál látod, azt amire te is vágysz akkor persze, hogy neked is az kell! Nem vagy rossz ember ettől!

-      De én arra készülök, hogy merő önzésből megöljek egy ártatlan gyereket! Aki az enyém! – teszi a hasára kezét, ami láttán összeszorul a szívem – még ha nem is akarom őt!

-      Figyelj – nézek rá és emelem fel a fejét-  gondoljuk végig, hogy mit tehetsz! Hazamész, személyesen beszélsz a baba apukájával, és eldöntitek a kérdést, de ne feledd, hogy nincs már sok időd, mivel 12 hetes korig van lehetőséged bármit tenni! Ahogy én látom 3 lehetőséged van:

1.   Megtartod, megszülöd és elfogadod azt a helyzetet ami ezzel a döntéseddel együtt jár. Nehezebb lesz, mivel át kell gondolnod, hogy milyen filmeket és mikor vállalsz. Ebben az esetben egészen biztosan megfog torpanni kicsit a karriered, és szerintem nehezebben fogsz munkát találni a sajtó őrjöngeni fog. Bocs, hogy kíméletlen vagyok, de őszintén beszélünk.

2.   Megtartod, megszülöd, és örökbe adod. Itt választhatsz, hogy nyílt vagy zárt örökbeadást akarsz. Mindkettőnek vannak pozitív és negatív hatásai is.  Ha a nyíltat választod, akkor egy olyan házaspárnak  adhatod őt, akiket előtte le informálhatsz, megismerhetsz, és megnyugodhatsz, hogy a babád jó kezekbe kerül, viszont akkor sokkal nehezebb lesz elszakadnod tőle mivel előbb vagy utóbb, de látni akarod, vágyni fogsz utána, ezzel viszont kockáztatod a botrányt és a fájdalmat. Vagy választod a zártat és akkor  nem kell tudnod, hogy kihez kerül! Így kevesebb az esély arra, hogy botrány lesz, de a kétségek benned maradnak egész életedre.

3.   Elveteted, és megpróbálsz ezzel a teherrel tovább élni.

Kristen nagyot sóhajt mellettem, és rám néz. Nem bírom levenni róla a szemem, istenem annyira fájdalmas a tekintete!

-      Félek dönteni – suttogja – olyan jó lenne úgy tenni, mintha sem nem lenne, mintha ez az egész nem velem történne! Félek a fájdalomtól!

-      Kristen, a fájdalom ezzel a döntéssel együtt jár! – simogatom meg a haját - Igazából most kegyetlen ezt mondani, de te most nem nyerhetsz! Nem is a fizikai fájdalom lesz szörnyű, hanem a lelked fog nagyon fájni..

-      Tudom!! – suttogja - Bárhogy döntök. Ha megtartom, akkor egész életem sokkal, de sokkal nehezebb lesz, mind a magánéletben, mind pedig a szakmai dolgok terén. Ha megtartom, de örökbe adom, akkor meg mindig ott lesz bennem a kétség, hogy van valahol valaki, aki az enyém, de én ellöktem magamtól! Ugyanazt csinálom vele, mint velem anyámék, azzal a különbséggel, hogy ők nem adtak örökbe én velük maradtam de .. – zokog fel újra, magamhoz húzom, és simogatom a hátát miközben lassan csillapul a sírása – és ha elvetetem, akkor egész életemben a bűntudat fog gyötörni!

-      Hidd el tudom, én tudom – suttogom. – Én ugyan nem vetettem el, de nekem is állandó lelkiismeret furdalásom van!

-      Miért? – néz rám kérdőn

-      Azért mert, bűntudatom van! Mert nem vigyáztam magamra eléggé! Ha tudtam volna, hogy babát várok, annyival könnyebb lett volna az egészet átvészelni, mert tudtam volna, hogy maradt belőle velem valami! – suttogom most már én is könnyek között. - Tudod én nagyon szerettem Atit. Nagyon. Ő volt az első szerelmem.

-      Jaj istenem! – suttogja Kristen. – Én lehet, hogy belehaltam volna!

-      Igen Kris! Én majdnem belehaltam! Nem fizikailag, hanem érzelmileg. – sóhajtok fel ahogy az akkori érzések ismét felbukkannak.

-      Elmeséled, hogy mi történt veled? – szólal meg Kris – Egy két dolgot elkaptam de  - ránézek, most erre mit mondjak? Ő idegen nekem, és a legfájdalmasabb korszakomról beszéljek neki? De ezzel talán segítek neki! – fut végig rajtam a gondolat, de ekkor mentegetőzni kezd - NE  inkább ne mondj semmit, nem akarlak felzaklatni!

-      De igen elmondom, már túl vagyok rajta. – hallgatok el hirtelen, hogy gondolataimat össze tudjam szedni. – Az én helyzetem merőben más volt. Körülöttem ott volt a családom. Kamaszkorom óta ő volt a férfi az életemben. Középiskola 2.-tól elválaszthatatlanok voltunk, aztán érettségi után ráeszméltünk, hogy ezt már több barátságnál. Sokkal több. Felfedeztük egymást, felfedeztük közösen az érzékiséget a testiséget, az erotikát. Tobzódtunk az érzelmeinkben, fürödtünk a szerelemben. Aztán azon a napon elmentek. Először fel sem fogtam igazán. A temetésen, csak néztem a két koporsót, és nem fogtam fel, hogy ott vannak, ott azokban a ládákban. És én már soha nem látom őket, nem hallom a nevetésüket, soha nem veszekszem velük. Soha nem bújhatok hozzá Atihoz, amikor valami nem sikerül. Nem ölel, nem csókol többet, nem suttogja  a fülembe, hogy szeret. Egy ködön keresztül éltem meg az első heteket, egy falat húztam magam köré, egy bazi nagy falat és reménykedtem végig, hogy valaki itt bent – mutatok a hasamra – velem  maradt belőle.

 Aztán amikor megjött a menzeszem, akkor keletkezett azon a tömör falon egy hatalmas rés. Ezt követően kezdtem felfogni a valóságot. Fájt, mocsok módon fájt. Ekkor kezdtem menekülni. Ekkor kezdtem bezárkózni, állandóan a műhelyben voltam, ott ahol először szeretkeztünk Atival, ahol annyi boldog órát töltöttem vele. Amikor ott voltam, úgy éreztem velem van, akkor nem érzetem a fájdalmat, az ürességet.

 Azon a napon is a műhelyben voltam, hallottam ahogy Natti megáll a ház előtt, és hirtelen olyan fájdalmat éreztem, hogy az elmondhatatlan, csak nyöszörögni tudtam. Hallottam ahogy Natti elmegy a műhely előtt, és csak reménykedtem hogy rám talál. Utána már csak a kórházra emlékszem, ahogy anyu és Natti állnak mellettem, és az orvossal beszélgetnek. Nem értettem mi van? Mi történt? Az orvos szavait sem fogtam fel igazán. 18 hetes terhes voltam, amikor elvetéltem. Hallottam, hogy mondja, hogy sajnálja. Néztem anyát és Nattit, hogy most miért is sírnak? És eljutott a tudatomig, hogy az a baba akit szerettem volna, végig velem volt a pocakomban, együtt dobogott vele a szívem, együtt lélegzett velem. Velem volt. Végig velem. – nyelek egy nagyot, hogy folytatni tudjam - Nyugtatókat kaptam, addig volt csak jó amíg aludtam, akkor nem gondolkodtam, nem fájt semmi. A hírre hazajött Zalán. Amikor megláttam ébredéskor, hogy ott ül mellettem, megkönnyebbültem, és tudtam sírni. Majdnem 5 hónap után sírtam. Végre sírtam. Aznap hazaengedtek mindig volt velem valaki, éjjel Natti, nappal Zalán. Úgy éreztem, hogy lassan talán csillapodik a fájdalom bennem. Eltelt pár nap, és én úgy érzetem, hogy végre talán kapok levegőt. Natti már elment a suliba, de Zalán még nem ért oda hozzánk, el akart vinni moziba, hogy kicsit kimozduljak, a Mulánt akartuk megnézni – nevetem el magam és nézek Krisre. – Aztán kopogást hallottam, és hosszú idő után  az első mosollyal az arcomon leszaladtam ajtót nyitni. Biztos voltam benne, hogy megint anyuéknál hagyta a kulcsát, de nem ő állt ott, hanem Ati anyukája.

Olyan mérhetetlen utálattal, és megvetéssel mért végig, hogy nem kaptam levegőt  a döbbenettől.

És akkor rákezdett, hogy én milyen felelőtlen, aljas nő vagyok, nem elég, hogy a fiát elvettem tőle, miattam halt meg, most még a kicsi unokáját is megöltem! Milyen aljas alávaló szemét vagyok. És csak mondta, mondta a szidalmait, nem tudtam védekezni sem. Aztán ahogy jött el is ment. Én meg csak ültem a nappaliban magamban. Úgy éreztem, hogy kiesik a szívem, hogy szétszakadok a fájdalomtól amit a veszteségem tudata okozott. Bementem a szobámba, hogy bevegyek egy szem nyugtatót aztán már csak azt akartam, hogy ne fájjon semmi. Zalánt még hallottam láttam, a többire nem emlékszem.

Kris csak szipog mellettem, és a zsepit szorongatja. Hosszúra nyúlik a csend.

-      Megtudtad, hogy miért? – fordul felém és kérdezi csendesen.

-      Igen. –suttogom – Beteg volt. Betegen született volna meg.

-      Hanna…

-      Látod, én nagyon akartam őt, de úgy rendeltett, hogy ne maradjon velem. Sokszor gondolok rá, hogy milyen életem lenne, ha megszületett volna. Mozgásképtelen lenne, és talán se beszélni …. – sírom el magam – szóval, jobb ez így! Jobb mind kettőnknek! Ez a helyzet amiben vagy, nagyon nehéz, és nem szeretnék  ilyen helyzetbe kerülni! Hiába volt ott a családom, hiába szerettek akkor ez nem számított, ezt magadban kell eldöntened! Neked kell túllépni rajta, neked kell feldolgoznod, mert hiába vannak melletted, attól még ugyanúgy egyedül lehetsz egy szerető tömeg közepén. Hidd el tudom miről beszélek.

-      Tudom, - sóhajtja és most már megint mind a ketten bőgünk.

-      Csak abban tudnak a segítségedre lenni, hogy meghallgatnak, hogy melletted vannak amíg múlik a fájdalom.  Teljesen mindegy, hogy kik azok, lehetnek mint esetemben családtagok vagy „csak” barátok! – fordulok felé sírva, majd kifújom az orromat, és a kezét megfogva folytatom -  Kris akárhogy is döntesz, ne tedd azt amit én, ne menekülj el a fájdalom elől!  Igen!! Mocskosul fog fájni akárhogy döntesz, de éld meg, és nézz szembe vele! Ne menekülj ahogy én, mert teljesen tönkreteszed magadat is és a melletted lévőket is!

Döbbenten néz rám, de folytatom:

-      Biztos vagyok benne, hogy a családodban is van valaki akire számíthatsz, hidd el!  - Kris felzokog, én csak simogatom a kezét amit fogok – Lehet, hogy csak azt hiszed, hogy nem számítasz nekik, lehet, hogy a viselkedésed alapján azt gondolják, hogy nincs rájuk szükséged! Mikor beszéltél velük másról mint a munkáról? Nem lehet, hogy te is abba a hibába esel mint én estem, hogy bezárkóztam, és nem engedtem évekig senkit közel magamhoz? Lehet, hogy ők nyitnának feléd, csak falba ütköznek nálad? Nem lehet, hogy nem veszed észre az apró kis jeleket amit feléd küldenek, de visszapattannak rólad?

Szavaimat követően elhúzódik a csönd. Mind a ketten gondolatainkba merülünk, és az elhangzottakat emésztgetjük.

-      Nem tudom Hanna! Tényleg nem tudom! – hajtja a vállamra a fejét – Lehet, hogy igazad van és én is túl makacs és büszke vagyok! Olyan mint  anyám! – húzza el a száját keserű mosolyra.

-      Beszélj vele! Mit veszthetsz? Ennél rosszabb nem lehet!

-      De lehet, - szólal meg keserűen – lehet, elveszthetem annak az illúzióját is, hogy számítok nekik!

-      De az is lehet, hogy kiderül, hogy igenis számítasz nekik! Ha nem nézel szembe a félelmeiddel azok maguk alá gyűrnek! Hidd el tudom miről beszélek!

-      Tudom de…

-      Kris! – dörrenek rá – Fejezd be ezt! Basszus felnőtt vagy! Nézz szembe a problémákkal és ne szaladj el előlük! Én futottam évekig! – mutatok magamra, - és mi lett belőlem? Egy agybajos hülye aki elakarta dobni magától az életet!

-      De… - sóhajt nagyot – de

-      Figyelj bassza meg! Már megbocsáss a kifejezésért! – nézek rá bocsánat kérőn – most ugyanazt csinálod mint én! Kifogásokat keresel, hogy miért ne tedd meg, hogy miért ne beszélj velük! Úgy akarsz élni, mint én? Évekig bezárkózva üvegfallal körülvéve? Hagynád, hogy elmenjen melletted minden, csak azért mert sajnálod magad? Mert félsz fájni? Bassza meg fájjon, halj bele, támadj fel és élj!

Döbbenten mered rám, de folytatom:

-      Nézz rám! – mutatok magamra – velem mindenki óvatoskodott, mert  öngyilkos akartam lenni, féltek szembesíteni a viselkedésemmel, mert attól tartottak, hogy újra megteszem! Évekig futottam. Aztán anyuék a sarkukra álltak, és csipkedni kezdte úgy fél éve, és én megint bezárkóztam, de az üvegfalam repedéseit már a szilikonozás sem fogta össze! – nevetem el magam – aztán szérobbant minden. Akkor kezdem rájönni igazán, hogy rossz, amit csinálok amikor Natti összejött Csongival. Önzésemben fel sem fogtam, hogy mindenkit zsaroltam érzelmileg, hogy mindenkire rátelepedtem! Nem láttam a fától az erdőt! És rohadtul fájt rájönni, hogy ezt elcsesztem! Rohadtul elcsesztem mindent! Sokkal nehezebb volt, mintha akkor rákényszerítettek volna, és akkor nem telt el volna 4 év homályos falak között! Őszintén szólva amikor Robertet megismertem akkor ébredtem fel igazán! Azt hittem, hogy senkit nem szerethetek még úgy mint ahogy Atit szerettem! – elsírom magam – De rá kellett jönnöm, hogy igen van még élet a halál után, csak el kell temetni a halottakat, sírni kell, és felállni. Mert mindig van kiért! Mert mindig van valaki aki kezet nyújt! Aki segít!  Érted? – nézek rá a könnyeimen át, miközben neki is potyognak a könnyei, de vadul bólogat. - Soha nem gondoltam még álmomban sem arra, hogy szerethetek valakit annyira mint Atit.  – hirtelen elhallgatok, és mély levegőt veszek, hogy folytatni tudjam

-      Nagyon szerettem őt, de az más volt, teljesen más mint az amit most Rob iránt érzek. Az életemnél is jobban szeretem Robot. Nagyon rövid ideje ismerjük egymást tudom, és tudom, hogy sokakban felmerül az, hogy vele akarom bepótolni az elmulasztott éveket. Tudom, hogy az anyukája is ettől félti, hogy túlzottan belelovaljuk magunkat az érzelmeinkbe, hogy túl heves lánggal égünk és féltik, ha majd kialszik a láng, akkor abba mind a ketten talán belehalunk – suttogom – vagy ha nem is halunk bele, de nagyon mély sebeket okozunk a másiknak. Tudom, hogy ezért nem kedvel Claire – nagyot nyelek, hogy folytatni tudjam - tudom, és nem haragudhatok érte, mert igaza van. Félek a sebektől, de nem fogok tovább futni! Megpróbálok okosan gondolkodni, és nem csak az érzelmeimre hallgatni! Fontos, túl fontos nekem ő ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot elveszítsem, vagy túlzottan rátelepedjek.

Percekig csak az eső kopogása hallatszik, amikor halkan megszólalok:

-       És ha megfogadsz egy tanácsot tőlem, akkor ne állj rá a rajtkockára, hanem ülj le a padra és gondolkodj, és beszélj azokkal akik segíthetnek! Vannak körülötted barátok, akiknek fontos vagy, ha a családod nem segít! Mindig van valaki Kris. Tudod Zalán mondta egyszer nekem amikor nagyon kiakasztottam valamivel, hogy:

„ Az ember a rokonait készen kapja a barátait azonban válogathatja”

Igaza volt. Vannak barátaid. Ne feledd! – suttogom halkan.

Annyira elmerülök a gondolataimba, hogy észre sem veszem, hogy elaludt. A vállamra hajtotta a fejét és elaludt. Nem merek megmozdulni, nehogy felébresszem.  Nézem a kora reggeli halványan beszökő fényeket, lassan tompul körülöttem minden, és elalszom én is.