48. fejezet - V.g.?

Sziasztok!


Itt vagyok és csak 15 percet késtem! Egy szavatok sem lehet!
Az előző fejezet komijaira a választ reggel felteszem.

Puszi!

Heni voltam




Robert

-          Hanna?  

Nem érkezik válasz, kutatva nézek körül a szobában. Nincs mellettem az ágyban, a szobába sincs, hova tűnhetett?

Basszus csak nem rosszul van? Tegnap ivott kicsit, az láttam, de ennyire megártott volna neki? Nagyot sóhajtva kászálódok ki az ágyból és kapok magamra egy pólót. Vigyorogva nézem, hogy az én pedáns boszorkám tegnap, vagyis ma hajnalban csak ledobálta a ruháit.  Lehajolok és a vadító csupa fekete csipke melltartóját felemelem és megérzem az illatát. Igen, ez ő ez az ő illata. Önkéntelenül mosolyra húzódik a szám, miközben felkapkodom a ruháinkat, még a végén infarktust kap, ha meglátja őket szétszórva!

-          Basszus boszi merre vagy? – suttogom a sötét szobába költőinek szánt  kérdésem.

Óvatosan nyitom ki az ajtót, hogy ne ébresszek fel senkit és elsettenkedek a fürdőig, közben az agyam egyfolytában lehetséges verziókat gyárt arra vonatkozóan, hogy mit csinálok vele, ha megtalálom a zuhany alatt. Egyik verzióban  sem imádkozni akarok vele!

Óvatosan benyitok, idióta mosollyal az arcomon, ami egyből lehervad, amikor meglátom az üres helyiséget.

-          Hol az istenbe vagy? – suttogom magam elé.

Elmenni nem mehetett el, mert a cuccai fent vannak, talán bent van Lizzynél? Óvatosan benyitok nővéremhez, aki hason fekve alszik, a világát sem tudja, viszont Kris nincs mellette. Talán lent vannak? Óvatosan zárom be Lizzy szobájának ajtaját amikor Vicbe ütközöm. Értetlenül mered rám, intek neki, hogy maradjon csendben. A lépcsőn lefelé settenkedünk,  amikor hangokat, halk suttogást hallunk lentről. Victóriával vigyorogni kezdünk.  Halkan leülünk a lépcsőre, a csajok nem vesznek észre bennünket. Kíváncsi vagyok, miről sutyorognak. Látom, hogy anyuék szobaajtaja is kinyílik résnyire, és megjelenik anyu komor pillantású arca, értetlenül meredek rá. Leül elénk. A csajok nem vesznek észre bennünket. Beszélgetnek.

Kiver a víz. Szinte mindig, ha hallom arról beszélni, de tudom, hogy szüksége van rá, hogy kiadja magából a félelmet, a csalódást.

Hallom, hogy Kris keservesen felsír, látom Hanna kétségbeesett arcát, hogy nem tudja igazán mit kezdjen a helyzettel. Halkan felsóhajtok amikor látom, hogy vigasztalva átöleli Krist.  Hallom minden szavukat, hallom a sírásukat, hallom azokat a mondatokat amik kicsit újra  összetörnek engem is.

Tehetetlen vagyok, nem tudok nekik segíteni.

Itt van két nagyon fontos személy, és én egyiknek sem tudok segíteni. Szeretem mind a kettőt, egyiket barátként, a másikat, hát… őt, őt nagyon.

Anyu hátrafordul és szemrehányó tekintettel néz rám, amikor Kris arról beszél, hogy nem tudja, hogy mit csináljon. Nem szólok semmit. Összeszorul a szívem, amikor Hanna a kislányáról mesél. Azt nem tudtam, hogy beteg lett volna, csak azt, hogy halva született. Ez a tény szíven üt. A kirakós újabb darabja kerül a helyére bennem.

Anyu rám néz, és a tekintete nem ereszt, a szemébe nézek és hallom ahogy Hanna mesél Krisnek. Minden kimondott szót pontosan hallok. Anyu szeme könnyes lesz amikor Hanna magával példálózik Krisnek, hogy ne tegye azt amit ő tett, ne essen ugyanabba a hibába.

„ Önzésemben fel sem fogtam, hogy mindenkit zsaroltam érzelmileg, hogy mindenkire rátelepedtem! Nem láttam a fától az erdőt! És rohadtul fájt rájönni, hogy ezt elcsesztem! Rohadtul elcsesztem mindent! Sokkal nehezebb volt, mintha akkor rákényszerítettek volna, és akkor nem telt el volna 4 év homályos falak között! Őszintén szólva amikor Robertet megismertem akkor ébredtem fel igazán! Azt hittem, hogy senkit nem szerethetek még úgy mint ahogy Atit szerettem! „

Észre sem veszem, hogy ezen szavak hallatán elfehérednek a kezeim annyira szorongatom rossz szokásom szerint, csak anyu megnyugtató érintésére rezzenek fel. Hallom Hanna minden kiejtett szavát, hallom a keserűségét, a fájdalmat a szavak mögött, és tudom, hogy milyen nehéz ezeket kimondania, milyen baromira nehéz neki szembe néznie a történtekkel.

„Soha nem gondoltam még álmomban sem arra, hogy szerethetek valakit annyira mint Atit.”

Még a szívverésem is eláll szavai hallatán, és a féltékenység fojtogat!

Hogyan versenyezzek egy halottal?

Vele nem tudok versenyre kelni!

A pillanatokat óráknak érzem, és  visszafojtott lélegzettel várom, hogy folytassa, anyu megnyugtatóan simogatja a kezemet, Vic elképedten mered rám, én levegőt sem merek venni, amíg újra meg nem hallom Hanna halk szavait:

-      Nagyon szerettem őt, de az más volt, teljesen más, mint az amit most Rob iránt érzek. Nagyon szeretem Robot. Nagyon rövid ideje ismerjük egymást tudom, és tudom, hogy sokakban felmerül az, hogy vele akarom bepótolni az elmulasztott éveket. Tudom, hogy az anyukája is ettől félti, hogy túlzottan belelovaljuk magunkat az érzelmeinkbe, hogy túl heves lánggal égünk és féltik, ha majd kialszik a láng, akkor abba mind a ketten talán belehalunk  vagy nagyon mély sebeket okozunk a másiknak. Tudom, hogy ezért nem kedvel Claire, tudom, és nem haragudhatok érte, mert igaza van. Félek a sebektől, de nem fogok tovább futni! Megpróbálok okosan gondolkodni, és nem csak az érzelmeimre hallgatni! Fontos, túl fontos nekem ő ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot elveszítsem, vagy túlzottan rátelepedjek.

Lassan engedem ki a bent ragadt levegőt a tüdőmből, miközben anya arcát nézem. Nem tudok róla leolvasni semmit. Halk orrfújást követően a csajok elhallgatnak, percekig csak a döbbenet csöndje van közöttünk. Egyikünk sem tud sem megszólalni, sem pedig megmozdulni.

Hosszúra nyúlik a csend. Mindhárman csak döbbenten ülünk a lépcsőn. Halkan megnyikordul anyuék szobájának az ajtaja, apu lép ki rajta. Álmos tekintettel nézi a lépcsőn ülő hármasunkat. Anya int neki, hogy maradjon csendben. Felállok és hevesen dobogó szívvel  a csajokhoz settenkedem.

Alszanak. Egymásnak dőlve alszanak.

-      Nem maradhatnak lent – suttogja apa – így mindenük fájni fog ha felkelnek. Még korán van, csak 5 óra, fel kellene őket ébreszteni – de hevesen integetni kezdek, hogy nem! Szó sem lehet róla! .

-      Jó akkor fel kell vinni őket! – néz rám apu vigyorogva majd anyuhoz fordul – Bocs Életem, de most ha megbocsájtasz egy fiatal bombázót viszek az ágyába! Fiatal is, szép is, ….– jelentőségteljesen elhallgat, és idiótán húzogatni kezdi a szemöldökét, mire anyu kuncogva vállon üti, majd elkomolyodva a csajokra néz.

-      Jó, Rob te felviszed Hannát, én pedig Kristent, de ha meghúzom a hátam, te fizeted a kezelést! – poénkodik apu.

A csajokhoz lépünk, Hannát még soha nem cipeltem, főleg úgy, hogy aludt. Meglepően könnyű. Nagyot nyelek miközben megemelem, pár pillanatot várok, hogy felébredt- e, de hála istennek nem, a vállamra dönti a fejét, és alszik. Elindulok vele az emeletre. Apu idiótán vigyorogva jön mögöttem, akit Vic követ. Krist Lizzyhez viszi be apa, aki álmosan néz a Kristent cipelő atyánkra.

Nekem anyu nyit ajtót.

Még jó, hogy felkapkodtam a ruháinkat, mielőtt lementem volna. Hanna idegbajt kapott volna ha megtudja, hogy anyu leszórva látta a ruháit. Halkan felsóhajt amikor az ágyra teszem, lélegzet visszafojtva figyelem, hogy felébredt-e?

Nem.

Szerencsére nem.

Felmorran, majd a párnába vackolja magát. Anyu óvatosan ráhajtja a takarót. Intek neki, hogy köszönöm, majd óvatosan Hanna mellé fekszem, és figyelem, ahogy halkan szuszogva alszik, és egy kóbor tincset félre simítok az arcából, hogy lássam minden vonását. Anyu óvatosan beteszi az ajtót.  

Miniméterről miniméterre nézem és próbálom megjegyezni arcvonásait. Minden kis hajlatot, apró ráncocskát a szeme körül, és a szeplőket az orra hegyén. Elmosolyodom, eddig észre sem vettem őket, fel sem tűnt, hogy szeplős! Tekintetem lejjebb csúszik a szájára.

A nagy szájára!  Mert bizony ki tudja nyitni ha kell! Feleselni azt nagyon tud! Hallottam, láttam, tapasztaltam néha!

Imádom, ahogy féloldalas mosolyra húzza, vagy ha valamiért mérges, vagy ideges, mindig rágcsálja az alsó ajkát.  

Lejjebb siklik a tekintetem a lila köntös által eltakart halmok felé. Szinte érzem ahogy érintésemre mellbimbói megkeményednek és  karcolják tenyeremet. Gondolatban egyre lejjebb és lejjebb kalandozok, a csini pizsama gombjait sorra kigombolva, nagyot nyelek, ahogy elképzelem amint feszes kis hasa feltárul, szinte érzem, ahogy megfeszülnek az izmai érintésem hatására. Nagyot nyelek, gondolatban lejjebb érek, végigsimítok nőiességén, fú – állj le Pattinson!

Mintha csak érezné, hogy mennyire felpörögtem, közelebb bújik hozzám, homlokára izzadság ül, és nyugtalanul rugdossa le magáról a takarót. Melege van, hiszen  a hálóruha és a köntöse is rajta van. Nyugtalanul mozgolódik, mire óvatosan megsimogatom az arcát, érzem ahogy szempillája megmozdul, és résnyire nyitja a szemét. Arca nyirkos az izzadságtól.

-      Szia cica! – suttogom neki halkan – aludjál még korán van.

-      Te miért nem alszol?

-      Most ébredtem fel a mocorgásodra – lódítom, elhiszi.

-      Bocs, csak nagyon melegem van – suttogja.

-      Vesd le a köntösöd, és gyere bújj hozzám, aludjunk még.

-      Jó. – és engedelmes kislányként leveti magáról egyetlen szó nélkül a lila darabot, majd halkan felsóhajt a megkönnyebbüléstől ahogy a hűvös levegő végigsimítja testét.

Hozzám fészkeli magát, és egyetlen szempillantás alatt elalszik fejét a vállgödrömbe hajtva. Boldogan húzom magamhoz közelebb. Göndör fürtjei az orromat csiklandozzák, amit hajának és bőrének illata már betöltött. Óvatosan simítom félre tincseit. Miközben szórakozottan a vállát simogatom. Milyen finom puha bársonyos a bőre. Istenem, de rossz lesz nélküle! Heteken keresztül nem fogok vele találkozni. Annyira hozzászoktam, hogy minden nap látom, minden nap hallom a hangját, megérinthettem, megcsókolhattam, és ez a  3 nap…  Gyönyörű volt. De most majdnem 2-szer annyit leszünk távol egymástól, mint amennyi időt együtt töltöttünk eddig.  Nehéz lesz, de utána remélem, kint marad velem egy kicsit. Legalább körül néz L.A-ben. Amíg én forgatok, addig ellesz a többiekkel, ott lesz Kris is és Ashley is.. Nem lesz gond, csak addig kell kibírni. Mindenesetre az addigi időszak érdekes lesz, de valahogy majd átvészeljük. Nekem is rengeteget kell dolgoznom, istenem már abba belefáradok, ahogy végig gondolom. Még a héten itthon vagyok, aztán irány Vancuver utóforgatások, majd L.A, ahol interjúk tömege, TV fellépések, Opra, meg még az öreg isten tudja mi nem vár. Aztán május végén elkezdődik a WFE forgatása is, június elején MTV díjátadó, június 24-én az Eclipse bemutatója, de akkorra már ő is ott lesz velem. Istenem 2 hónap.

Mocsok hosszú lesz!

Hanna megmozdul, és közelebb bújik hozzám, érzem, ahogy megborzong, óvatosan nyújtózom a takaróért, hogy betakarjam magunkat. Aztán tompulni kezd a világ…

Hanna

-      Ne! – nyöszörgöm halkan, miközben nevetve húzódom el tőle, ő azonban továbbra is csókolgatja a nyakam, miközben a keze a combomon halad felfelé, egyre feljebb és feljebb. Pillantatok alatt felébredek, és egy vadító tekintettel találom szembe magam, megszólalni sincs időm, lecsap a számra.  – Ne Rob, kérlek! Én nem szeretném itt! Kérlek! – húzódom el tőle

-      Nem! – suttogja nevetve miközben magához húz – Én akarom, akarlak! – suttogja, miközben apró csókokkal hinti tele az arcomat, nyakamat, vállamat, és húzza egyre lejjebb a hálóruhámat a mellemről, miközben keze a combomon halad egyre feljebb és feljebb. Elakad a lélegzetem a tiltakozásommal egyetemben. Halkan felnyögök, amikor megérzem combját, ahogy szétfeszíti lábaimat, és végigsimít combom belső felén feljebb egyre feljebb, miközben égő tekintete rabul ejt. Érzem férfiasságát, ahogy nekem feszül. Kiszáradt szájjal veszek el a szenvedélytől homályos tekintetébe, megakarom érinteni, de nem engedi, letartóztatja kezeimet és határozottan a fejem felett lefogja őket.  Szívem egyre vadabbul ver, ahogy érzem másik kezét egyre feljebb kalandozni. Megcsókol, amikor eléri nőiességemet, így tompítja nyögésem.

-      Imádom ahogy nyögsz! – suttogja a fülembe érzékien, miközben keze egy pillanatra sem hagyja abba nőiességem simogatását. A szenvedély elveszi a józan eszemet.

Észvesztő,  amit művel velem minden egyes mozdulatával, érintésével. Szívem hevesen ver. Kitágult pupillával mered rám, és lecsap a számra, miközben feltérdel, lábaim közé helyezkedik, és hirtelen belém hatol. Felnyögök, nem erre számítottam, még én is kényeztetni akartam őt!

Pillanatokig mozdulatlanul élvezzük a teljességet. Ekkor megmozdul, és újra olyat tesz amire nem számítok, lábaimat a vállára teszi, és egyre beljebb furakodik belém. Mélyen feszül nekem, kéjtől nem kapok levegőt, szorosan tartja csípőmet, miközben egyre gyorsabban mozog. Tekintete rabul ejt, egészen fölém hajol, és megcsókol miközben egyetlen pillanatra sem áll meg. Ekkor újra felemelkedik rólam, tekintete kéjesen vándorol rajtam végig, meg akarom érinteni, ő azonban elhúzódik nem engedi, helyette a mellemet simogatja, amitől megfeszül a testem, felhúzott íjként tapadok hozzá, ő pedig végigsimít testemen lejjebb egyre lejjebb… Tenyere a számra tapad, miközben másik kezével simogatja testemet ahol egybeforrtunk.

Úristen! Jézusom!

Számra tapadó tenyerét megcirógatom nyelvemmel, mire tekintete elsötétül, elakarja rántani kezét, de nem engedem. Erotikusan mozdulataival azonos ritmusban kényeztem az úját a nyelvemmel. Felnyög, rám hajol, megcsókol. Eszeveszett tempót diktálunk, miközben szánk tépi, falja egymást és kezünk sem áll le egyetlen pillanatra sem.

És ekkor felrobbanunk….

A világ darabjaira hullik körülöttünk, lélegzetünk elakad, tekintetünk összekapcsolódik és….

Egymásra rogyva, összekapaszkodva, zihálva suhanunk egyre lejjebb és lejjebb. Nincs erre szó.

-      Úristen! – sóhajtok fel, miközben az éltető oxigén után kapkodok.

-      Szólítottál? – suttogja nevetve verítéktől fényes arccal, de elégedett tekintettel.

-      Beképzelt! – nevetem el magam, miközben végigsimítok a hátán és a fenekébe markolok, érzem ahogy a testem mélyén megrándul a férfiassága. Ködös tekintettel mered rám, miközben simogatom. Érzem a borzongást amit mozdulataimat kíséri. Újra eszünket veszítjük.

***

-      Én még életemben nem éreztem ilyet! – sóhajtok fel, miután lecsillapodtunk, és a körülöttünk lévő világ is újra élesen látszik, boldogan simulok hozzá, az átizzadt hálóing nyirkosan tapad rám.

Kezével a hajamba túr, miközben óvatosan simogat.

-      Mikor vetkőztél le? – nézek végig csupasz testén, határozottan emlékszem rá, hogy mielőtt lefeküdtünk este még láttam, hogy pizsit húz. Batmanes pizsit, most azonban semmi nem takarja inas vékony formás testét.

-      Még mielőtt felébredtél. – már órák óta néztelek, és fantáziáltam rólad, de hiába simogattalak nem ébredtél fel, nekem meg egyre szűkebb lett a nadrág… - kuncogja el magát.

-      Rob! – nézek rá elképedten – Te segítettél magadon?

-      Nem szívem, te segítettél rajtam! – majd nevetve húzza magához pipacspiros fejemet és megcsókol. – Nagyon szeretlek! – suttogja a fülembe, - és őrülten fogsz hiányozni!

-      Jaj Rob! – sírom el magam – Te is nekem!

-      Gyere Boszorka, lassan 9 óra, és fel kellene kelnünk. A többiek már biztosan ébren vannak.

Lassan tápászkodok fel, hiszen az előbbiektől heves izomlázam van. Felnyögök, amikor meglátom a földön a lila köntösömet.

Hogy a fenébe jöttem fel?

Kérdőn nézek Robra, aki éppen a ruháit szedegeti össze, azonban tekintetem láttán megtorpan.

-      Mi a baj?

-      Hogy kerültem fel? – szegezem neki a kérdést, mire vigyorogni kezd – Határozottan emlékszem, hogy hajnalban lementem bevenni a fájdalomcsillapítót, és Krissel lent beszélgettünk elég sokáig….

-      Hát amikor felfedeztem, hogy nem vagy mellettem a keresésedre indultam, és lent találtalak benneteket a nappaliban a kanapén aludtatok. Én hoztalak fel, apu meg Krist cipeltE.

-      Te felhoztál? – lepődök meg – Elbírtál?

-      Életem – vágja pózba magát meztelenül – Itt azért vannak izmok, ez nem pudingból van! – mutatja felkarján az izmokat

Nem bírok magammal, és nevetve mérem végig meztelenül pózoló alakját. Megnyalom a számat és a tekintetét fogva tartva sétálok felé. Majd megállok előtte és végig puszilom a bicepszét, majd gyorsan megcsiklandozom az oldalát.

-      Boszorka! – suttogja, miközben átölel. – Folyt. köv. a szállodában, ott kiengedheted a hangodat! Na sipirc zuhanyozni! – lép a szekrényhez és vág hozzám egy törölközőt. – De siess mielőtt még utánad mennék.

Istenem! Én olyan boldog vagyok! – szalad végig rajtam a gondolat, miközben állok a langyos víz alatt. Gyorsan lemosakszom, és rendbe szedem magam. Mosolyogva lépek a szobába, amit Rob már rendbe tett. Meglepődöm. Amit azonnal észrevesz.

-      Mi van? – néz rám kérdőn

-      Te rendet is tudsz tartani magad körül?

-      Itthon vagyok. Anya megölne! – vigyorog szégyenlősen. 

-      Anyuci egy szem pici fia! – nevetek fel, mire grimaszolni kezd.

-      Az előbb volt itt Kris, lement már anyuékhoz. Menj utána, én is megyek csak gyorsan lezuhanyozom. – nyom a számra egy puszit, és elvágtat a fürdő iránt.

Gyorsan összepakolom a cuccaimat, hogy már csak a táskát felkapni kelljen, és boldogan vigyorogva indulok le. A lépcső aljában azonban Kristenbe botlom.

Aggodalmasan tekint rám, mire értetlenkedve meredek rá.

De már hallom én is.

Claire és Vic beszélgetnek, illetve, hogy pontosak legyünk  Victória hallgat,  Claire beszél.

Rólam…

Megsemmisülve hallom a szavait. Egy világ omlik össze bennem fél perc alatt. Remegő szájjal nézek Krisre, aki szintén döbbenten hallgatja a kimondott szavakat. Csak meredünk egymásra.

Mély levegőt veszek, hogy vissza tudjam tartani az áruló könnyeket. Kris megfogja a kezemet, megért. Fent ajtócsapódás hallatszik, mire a konyhában lévők elhallgatnak.

Kris kacsint egyet, majd hangosan megszólal és a telefonját a füléhez teszi, minta azon beszélne.

Tárgyal, egyezkedik, vérbeli profiként. Eközben Robert trappol le vigyorogva a lépcsőn. Ahogy leér magához ránt.

-      Szia Boszikám! – és nyom egy csicsergős puszit az arcomra, majd fordul az időközben megjelenő nővére és anyukája felé boldogan vigyorogva, majd átköltözik az ő nyakukba is, és ad nekik is egy Robos nyálas puszit, amit mind a ketten nevetve fogadnak, majd visszatér  még egy körre hozzám. Kissé kényszeredett mosollyal nézem, ahogy röpköd.

-      De jó kedved van ma reggel! – neveti el magát Vic.

-      Persze, hiszen ez egy tökéletes reggel! Itthon vagyok a családommal, a barátaimmal, és a világ legédesebb nője mellett keltem fel! Kell egy pasinak ennél több? – hirtelen elhallgat – Na jó egy kávé még jól jönne a teljességhez! – néz Clairre vigyorogva, aki készségesen nyomja a kezébe a kávés csészét.

Ha nem hallottam volna a saját fülemmel az előbbieket, én is így röpködnék mint Robert.

De én hallottam minden szót.

Kristen ekkor befejezi a kamu telefonálást. Mire mindenki érdeklődve fordul felé.

-      Bocsánat, de nekem mennem kell vissza a szállodába,  3 óra múlva indul a gépem, amire sikerült nehezen jegyet szerezni. Nekem indulnom kellene.

-      Reggeli? – néz ránk Claire kérdőn.

-      Én nem köszönöm – hárít Kristen, mire felém fordulnak

-      Én sem kérek köszönöm! – hárítok mosolyogva, ami azonban nem lehet túl hiteles, mert Rob értetlenkedve mered rám. Én azonban csak mosolygom, amikor felé fordulok.  – Rob nem lehetne, hogy mi is menjünk Krissel. Szeretnék én is összepakolni…  - találj ki gyorsan  még valamit, gyerünk Molnár Hanna! kis szünet után folytatom – meg, meg szeretnék még egy könyvet megvenni apunak amit kinéztem. És Zalánék is hívtak, hogy mennének még egyet sétálni a városba…

Basszus Rob vedd a lapot kérlek! Kérlek! Értetlenül mered rám, miközben a kávéját kortyolja.

-      Jó menjünk mi is! – feleli, de kutatóan néz rám. Már nyitná a száját, hogy kérdezzen, de szerencsére Richard lép be a nappaliba a télikertből, fentről meg Lizzy trappol le.

-      Hova mentek? – néznek kérdőn ránk.

-      Nekem vissza kellem mennem a szállodába, mert hamarosan indul a gépem, - ment meg a választól Kris – Ők meg eljönnek velem! – mutat ránk kedvesen mosolyogva – De nekem most indulnom kellene. Ne haragudjatok!

-      Rendben! – mosolyog Claire rá, - Pakolok neked, illetve nektek egy kis kaját, hogy éhen ne halljatok! – folytatja az utolsó szót kicsit megnyomva. Mire értetlenül meredünk egymásra Krissel.

-      Jó Anya! Köszi! – öleli át anyukáját Robert.

-      Én megyek a cuccaimért! – kapok az alkalmon és elindulok felfelé, nyomomba Kristennel.

Ahogy felérünk, hálásan fordulok felé.

-      Köszönöm! – suttogom neki halkan.

-      Hanna egy barát ahol tud segít! – néz rám mosolyogva. – Én is köszönöm! – suttogja

-      Ugyan! – legyintek – Semmiség volt! – fogom meg a kezét, amit megszorít.

-      Na menjünk! – mondja és belép Lizzy szobájába a cuccaiért.

Gyorsan belépek én is Rob szobájába. Mire a szívem összeszorul. Bánatosan nézek körül. Szép volt itt. De ennyi volt, én ide többet be nem teszem a lábam! Soha többé. A könnyek égetik a szemem, de nem engedek nekik! Nem láthatják meg rajtam a bánatot, a megbántottságot! Nem! Ezt az örömöt nem kapják meg! Tőlem soha! Mély levegőt veszek, ami belém szorul, amikor Robert lép be a szobába kérdő tekintetet vetve rám.

Én azonban csak mosolygok. Tudom ez a mosoly kicsit repedezik, de mosoly.

-      Mi van? Mi történt? – szegezi nekem a kérdést.

-      Semmi, csak pakolok – fordulok el, hogy ne kelljen rá néznem, mert nem hazudok túl jól.

-      Hanna – lép mögém és veszi ki a kezemből a táskát, de Kris szerencsére újra megment, mivel kopogás után belép a szobába, hogy indulhatunk-e már?

-      Persze! – lépek felé, Robot faképnél hagyva mire értetlenül, de egyre dühösebben mered ránk.

-      Persze menjünk! – morogja az orra alatt, de a hangsúlyán érezhető, hogy nem fogja ennyiben hagyni a dolgot.

Kris lefelé menet megszorítja a kezem és odasúgja:

 - Oké, eddig jó vagy! Csak most ne rontsd el! Mosolyogj! Showtime!

A mögöttünk haladó Rob erre értetlenül felmorran. Nem nézek hátra.

Búcsúzkodni kezdünk.

Kristentől mindenki szívélyesen elköszön. Lízzytől és Victóriától kapok puszit is, Richard is elköszönök, igaz csak kezet fognék vele, de ő nevetve magához húz két puszira is:

-      Csak nem gondolod, hogy egy ilyen szépségtől nem hajtom be a nekem járó puszimat? – neveti el magát

-      Hé csak lassan a testtel! – poénkodik Robert miközben kezet fog és megöleli apukáját – Ő az enyém!

Nagyot nyelve fordulok Claire felé, egy pillantást vetek rá. Mosolyogva fordul felém, mintha 5 perce nem mondott volna egyetlen egy szót sem. Már tudom, hogy kitől örökölte Rob a színészi tehetségét.

Nagyot nyelek, és udvariasan elköszönök tőle is, megköszönve a vendéglátást, és lépek is tovább, az ajtóban toporgó Kristen felé, azonban nem kerüli el figyelmemet Robert értetlen tekintete. Látom, hogy felszívja magát, azonban nem szól egyetlen szót sem.

Kikísérnek bennünket a kapuig, ahol már vár ránk a taxi. Rob és Richard bepakolnak a csomagtartóba. Kristennel hátra ülünk, így Robertet kész tények elé állítjuk, a sofőr mellé kell ülnie. Mosolyogva integetünk, holott …

Ennyi volt – sóhajtok mélyet és nézek ki az ablakon szórakozottan. Kristen és Rob beszélgetnek, és azonban csak a tovatűnő utcákat bámulom. Rob egyre mérgesebb tekintettel mered rám a napellenzőn lévő tükörben, én azonban csak mosolygok rá. Belül majdnem szétszakadok! Szétvet a fájdalom, a csalódottság! De nem szólok egyetlen szót sem. Majd a szállodában nyugodtan megbeszéljük.

Mindegyikünk érzi a feszültséget, de mosolygunk, bár ezek a mosolyok hagynak némi kívánni valót maguk után, a természetestől távol vannak.

Hirtelen megáll a taxi, kiszállunk. A szívem az idegességtől majd kiugrik a helyéről. Nagyot nyelek, majd a dühös csomagokat cipelő Robot követve indulunk fel a szobáinkba. A liftben egyikünk sem szólal meg. Csak bámulom az egymás után felvillanó fényeket, miközben igyekszem nem észrevenni a lift fényes belső borítását tükörként használva Robert ideges és fenyegető tekintetét.

Megvillan az emeletünket jelző lámpa, az ajtó kinyílik, és én egyre közelebb kerülök ennek az álomnak a végéhez. Robert mit az őrültek elvágtat mellettünk. Félve tekintek Kristenre.

-      Nyugi mond el neki! Tudnia kell róla!

-      De én leszek a gonosz, rossz. Nem tudom Kristen, nincs ennek semmi értelme, én nem tudok …

-      Egy francot nem tudsz! El kell neki mondanod! Hallod!

-      Semmi értelme nincs!

-      Bassza meg! Kapd össze magad, mert én mondom el neki! És annak nem hiszem, hogy örülni fog! – suttogunk a folyosón a szobánk előtt, amikor kivágódik az ajtó és megjelenik Robert dühös fejjel.

-      Befáradnál kérlek! – szólal meg gúnyosan és félreáll az ajtóban.

Hú basszus Pattinson! Húzom fel magam, és szikrákat szóró szemekkel meredek az ajtóban álló alakra, aki gúnyosan felhúzza a szemöldökét.

-      Nyugi Hanna! – szól utánam Kris.

-      Kris! –szól rá Robert kimérten – jó pakolást. – és bevágja az ajtót.

Szikrákat hányó szemekkel fordul felém.

-      Mi a jó büdös franc volt ez?! – üvölt rám. – Hogy a picsába viselkedhettél így anyámmal. Bassza meg neked semmi sem elég jó?! Miért kellett ezt csinálnod?

Minden egyes szava egy késszúrás belém!És én még finomkodni akartam!

-      Hát idefigyelj Mr. Robert Thomas Pattinson – üvöltök rá, mire megdöbben – Bazd meg te tuskó, velem te így nem beszélhetsz? Vedd tudomásul! Engem kérsz számon, hogy hogyan viselkedtem a szüleiddel? Engem?

-      Igen téged! Még elköszönni sem tudtál tőle rendesen! Csalódtam benned nagyon! Én tiszteletben tartottam a szüleidet, megadtam nekik a tiszteletet, te azonban még erre sem voltál képes! – mér végig megvetően.

Tekintetétől remegni kezdek az idegességtől!

-      Hát idefigyelj te tuskó, én megadtam neki a tiszteletet! Én igyekeztem a lehető legjobb benyomást tenni rá. Nem én voltam az aki minden lehetőséget megragadott arra, hogy leszóljam a másikat, hogy ahol tudok, belekössek a másikba. Nem én néztem rá úgy, mint egy tál gilisztára akit meg kell tűrnie a házában! Nem én voltam az, aki azt mondta a nővérednek ma reggel, hogy még egy arab lányt is szívesebben látna melletted, mint egy magyart! Mert azoknak legalább van pénzük és nem rajtad élősködnek! Ja és még hozzátette, hogy biztos abban, hogy a teljes itt tartózkodásomat te fizetted! Hát nyugodt lehetsz kedves Robert Pattinson, hogy én nem fogom a ti tisztelt köreiteket soha többet az életben megzavarni! Én soha többé nem kell az miatt aggódnotok, hogy találkoznotok kell velem! –

-       üvöltöm neki, miközben elképedt tekintettel mered rám – addig kell csak megtűrnöd, amíg összepakolom a cuccaimat, és majd átutalom részedre itt tartózkodásom teljes költségét! Nem kell aggódnotok! Én nem fogok rajtad élősködni vedd tudomásul! – vágom be magam után a fürdőszoba ajtaját úgy, hogy az majdnem kiszakad, majd dühösen, felrántom és a szobában elképedten álló Robhoz masírozok:

Ja és el ne felejtsem, hogy szerinte gyorsan túl leszel majd rajtam, hiszen biztos abban, hogy ha majd párszor a kedvedet töltötted bennem, vagy rajtam – húzom el mosolyra a számat, ami lett inkább egy vicsor, mint mosoly -  és a kellemetlenség magától megfog oldódni! Nem aggódik annyira, nem látja annyira tragikusan a helyzetet mint tegnap, hallva a reggeli beszélgetésünket Kristennel. – fordulok meg, hogy újra a fürdőbe induljak, azonban még eszembe jut valami, - Jah az biztos etikus dolog, hogy kihallgatjuk a mások halk négyszemközti beszélgetését! Ugye, ez az etika fellegvára! És mielőtt még megszólalnál, én nem hallgatóztam, suttyomban én boldogan mentem le, ők még azzal sem törődtek, hogy legalább halkan beszéljenek! Kristen a tanúm rá! De tudod mit, már az sem érdekel, hogy mit gondolsz! Örülök, hogy megismertelek, de ennyi volt részemről!

BUMMM!  Csapom be az ajtót, és zokogva rogyok le a kád elé. Percekig csak a zihálásom, majd a bejárati ajtó csapódása hallatszik. Hát kész ennyi volt! Ennyi volt az én love storym! Ennyi!

Jó Hanna majd ráérsz magadat sajnálni később!

Beviharzok a szobába, és kapkodva szedem össze a cuccaimat, és vágom bele válogatás nélkül a bőröndömbe. Mindenemet összekészítettem, összeszedtem percek alatt. Körül sem nézve csatolom le a bőröndöt, ellenőrzöm, hogy az utazáshoz nélkülözhetetlen dolgaim megvannak-e.

Remegve emelem fel a bőröndömet, és megyek a recepcióhoz, hogy kijelentkezzek. Egyetlen szó nélkül fizetem ki a szállásom költségét, igaz, hogy alig marad így valami a számlámon, de ez most nem érdekel! Leszarom! Majd megleszek valahogy! Legfeljebb kérek anyuéktól kölcsön, eddig úgysem tettem soha. Vagy nyúlhatok a vészletétemhez is.

Mindegy csak el innen!

De hova menjek? Este 8:20-kor indul a gépünk, és most még 11 óra sincs.

Nem fogok a bátyámék nyakára menni, inkább sétálok a városban, döntöm el magamban a kérdést.

Nem bírok gondolkodni!

Nem, nem akarok gondolkodni!

Gyorsan írok Zalánnak egy SMS-t :

„Ne keressenek, majd mindent elmondok, érezzék jól magukat. Este találkozunk a terminálban.  Hanna ”

Mosolyogva elköszönök a recepciósoktól, és elindulok vakon csak az orrom után. Igazából azt sem tudom, hogy merre, és hova megyek, csak megyek, megyek bőröndömet magam után cibálva. Végül leintek egy taxit, és a Heathrowra vitetem magam.

Aztán  csak leülök egy padra, bámulok ki a fejemből bambán de a könnyek azok nem jönnek. Kaprják a torkomat, égetik a szememet de nem jönnek. Nem tudok sírni! Egyfolytában zakatol az agyam, hogy történhetett ez? Én olyan boldog voltam még reggel, kerek egész volt a világom!

Én miért nem lehetek boldog? Miért kell mindig valakinek belém rúgnia? Haza akarok menni! El akarok felejtetni mindent!

Tudtam mindig is tudtam, hogy ez lesz! Túl boldog voltam! És én nem lehetek az!