40. fejezet: Könnyek és vágyak

Sziasztok!

Hát megjöttem. Sok idő telt el, de itt vagyok, és megvagyok.

Köszönöm mindenkinek a bátorító szavakat, komenteket, és e-maileket.  Boldogsággal töltött el a tudat, hogy gondoltok rám.

Köszönöm.

Banálisan hangzik, de nagyon jól esett!

Nem tagadom, hogy aggódtam, hogy elpártoltok tőlem, és senkit nem fog érdekelni Rob és Hanna története, mivel az utóbbi időben eléggé rapszódikusan tettem fel a részeket. Sajnos nem fogom tudni megígérni, hogy a későbbiekben nem fog ilyen előfordulni, sőt szinte biztosan nem fogom tudni tartani a 4 napos frissítéseket, de annyit megígérhetek, hogy igyekezni fogok, és ha kések is, arról értesítve lesztek.

Csók!

Jó olvasást!

Heni

Ui.:  Az érte aggódóknak mondanám, hogy Ádám él és virul, bár az első napokban két fillért sem adtam volna a gereznájáért! Szilárd elhatározásom volt, hogy elkapom, megnyúzom, kifilézem, sóban meghempergetem, és még élve kisütöm. Aztán megkönyörültem rajta! (De csak azért mert jó szívem van!)  :DDD

Hanna

Csend.

Csend az, ami körülfog, körül ölel, és ez a máskor oly megnyugtató hangtalan magány, most fojtogat.

Fojtogat, mert nem tudok elbújni a gondolataim elől.

Nem menekülhetek!

Szembe kell néznem velük.

Nem akarok gondolkozni, nem! Nem akarok szembenézni a tényekkel!

Élvezni akarom még egy kicsit a kölcsönkapott boldogságomat!

Igen próbálom magam megvesztegetni még pár perc erejéig, még ne gondolkodj! Élvezd! Élvezd, amit kaptál! Itt van még az este és a holnapi nap.

Szót fogadok magamnak, és csak csendben nézem az előttem hömpölygő folyót, mely halk csobbanásokkal szalad az ismeretlen felé.

Istenem de jó lenne vízcsepp lenni!

Nem lennének gondolatok, nem lenne fájdalom, magány. Nem kéne érezni, csak csendben folydogálni, a melegben elpárologni, és szállni a magasba, majd lehűlni és esőként, tisztító esőként földre hullni, elmosni minden fájdalmat, félelmet, szorongást!

Megtisztulni.

De nem tudok szabadulni, nem tudok elpárologni, nem tudok elmenekülni! A gondolatok makacsul jönnek, és ádáz elszántsággal kiszorítják, öldöklik a semleges, óvó, gondtalan gondolatokat, és kényszerítenek arra, hogy szembenézzek a valósággal.

A valósággal, ami maró fájdalomként harap belém, és végighömpölyög rajtam egyetlen sejtet sem hagyva kín nélkül, fájdalom nélkül.

Tehetetlenül markolok a fűbe és tépdesem, szaggatom, vadul tombolva ész nélkül!

Legszívesebben üvöltenék, ordítanék és toporzékolnék!

Nem akarom!

Nem akarom elveszteni!

Azt akarom, hogy velem maradjon, az enyém legyen!

Ez az élet azonban nem arról szól, hogy mit akarunk, mit szeretnénk, ezt már nagyon régen megtanultam.

Ez az élet a fájdalomról szól, hiszen egy kicsi csöppnyi boldogság árát is behajtja rajtunk.

Minden másodpercet kamatostul fizetsz vissza!

Miden lopott boldog perc árát órákban mérik és fájdalomban.

Zihálva hanyatlok hátra a fűbe. A nap bágyadt fénnyel  süt a szemembe, félrefordítom a fejem, így a könnyeim az arcomon végig folyva egymás után esnek le a fűbe.  Ziháló zokogásom lassan csillapodik.

Tétován nézek körül. A fű körülöttem  megszaggatva, letarolva, a kora tavaszi kis réti virágok már kókadtan haldokolnak.

Elszégyellem magam a pusztítást látva.

Egy ostoba önző hisztis liba vagyok!

Hirtelen oldalról egy hatalmas test vetődik rám. Még a szívem is megáll egy pillanatra a rémülettől. A támadóm súlya alatt a földhöz préselődöm, így esélyem sincs arra, hogy elhúzódjak tőle, ő pedig hatalmas lelkesedéssel…

Képen nyal.

Berci.

Keserves mosolyra húzom a szám.  Ha ő itt van, akkor valamelyik testvérem is itt bandukolhat. Zalán nem lehet, mivel Tihanyban van, Robbal. Forgatnak. Így kizárásos alapon marad Natti. Anyunak mondtam, hogy sétálni megyek, és mivel elkértem a kocsiját, így gondolom Natti kisakkozta, hogy ide jöttem. Még gyerekkorunkban találtunk rá, erre a Duna parti kis oázisra. Ez végeredményben egy pici tisztás, közvetlenül a parton, amit fák vesznek körbe, olyan hatást keltve, mintha egy kupola borulna fölénk. Ha bánatunk volt, vagy csak a fiukat akartuk kitárgyalni mindig ide bújtunk Nattival. Ati és Peti is tudtak róla,  és még Zalán. Más nem. Ez csak a mi titkunk volt.

Megpróbálom eltűntetni arcomról a sírás nyomait, de tudhatnám, hogy hiába strapálom magam. Ő is mindent észrevesz rajtam, ahogy én is rajta.

Nagy nehezen ellökdösöm magamtól ezt a behemótot, hogy ne tehénkedjen rajtam, mert már levegőt sem nagyon kapok a súlyától.

-      Berci menj már arrébb, megfulladok. – próbálom arrébb taszítani. Meg sem moccan. Kuncogni kezdek, mire újra képen nyal. Esküszöm, mintha vigyorogna közben!

-      Berci hozd vissza! – kiálltja neki a közeledő Natti és elhajít egy ágat, bele a vízbe, amit meglátva ez a behemót lelkesen vetődik utána.

-      Ezt nem kellett volna! –  próbálok vigyorogni Nattira aki időközben mellém ül – Öltözhetünk át nemsokára azt hiszem! – mutatok a vízből már kifelé igyekvő Bercire.

-      Anyám erre nem is gondoltam! – halkan káromkodva pattanunk fel, ahogy látjuk, hogy az érdekes úszásmódban közeledő katasztrófa egyre közeledik, majd partot ér.

Megrázza magát és  3 méteres körben mindent eláraszt maga körül. Ha a helyünkön maradunk valószínűleg csöpögne rólunk a víz. Így csak a nadrágunk lett vizes, amikor a felénk szárnyaló Berci  fékez, majd hozzánk dörgölőzik, és ránk néz azzal a gyönyörű hűséges barna szemeivel. Olyan komolyan, mint egy hatalmasra nőtt macska, akit kutyabőrbe bújtattak.

-      Most nézz rá! – sóhajtok Nattinak – olyan mint egy kismacska.

-      Csongi is mindig mondja, hogy Berci a  természet vicce, egy hatalmas macska, aki ugat!

-      De imádom. – vigyorgom rá, és lehajolok, hogy megsimogassam, mire hálásan képen nyal, én pedig eldobom a bozótos felé a botot, hadd kutassa.

-      Mind szeretjük. – pillant rám tesóm mikor felé fordulok,  leülünk a partra neki dőlök ő pedig átkarol.

Nem kérdez.

Nem faggat.

Csak néz.

Berci pedig időközben megjelenik, majd újra  magunkra hagy bennünket, és elmegy körbe kémlelni a terepet.

Még mindig nem szólalunk meg, csak egymást átkarolva bambulunk magunk elé, de ekkor csörögni kezd a telefonja. Felveszi. Felállok, nem akarok hallgatózni. Bercivel kezdek játszani, azért látom, mikor lopva felé nézek, hogy beszéd közben engem figyel.  Majd nagyot sóhajtva leteszi.

-      Ne csináld már! – sóhajtok fel.

-      Mit? – néz rám értetlenül.

-      Ezt. – mutatok felé.

-      Mit ezt?

-      Natti! – visítok fel, mire elneveti magát. – Jól van.

Tudja, hogy utálom amikor ilyen kutatóan mered rám.

Csendben keresünk egy viszonylag vízmentes helyet a parton, amit még nem áraszott el Berci. Leülünk egymás mellé, és mélán nézzük a rohanó vizet. Percek telnek el, talán negyedóra is, amíg csöndben meredünk magunk elé. Érzem, érzem, hogy beszélnem kellene, feszít belülről a félelem és a fájdalom, de nem tudok megszólalni. Natti felsóhajt, és rám néz.

-      Elmondod? – kérdezi felém fordulva.

Nem válaszolok, továbbra is csak nézem a vizet. Natti egy darabig csak figyel, aztán sóhajtva csalódottan feláll. Tudom azt hiszi, hogy nem akarok vele beszélgetni, nem akarom az érzéseimet feltárni előtte, hogy bezárkózom előtte. De nem így van, egyszerűen évek alatt belém ivódott, hogy ne beszéljek az érzésekről amik bennem kavarognak, oldjam meg magamban a problémáimat, ne hárítsam rájuk, a családomra az ezzel járó fájdalmamat, kétségeimet. Nem nézek Nattira, aki egy darabig toporogva áll mellettem, majd nagyot sóhajtva elindul.

Nem teheted meg Hanna! Ne hagyd elmenni! Beszélj vele! – győzködöm magam, miközben hallom, hogy egyre távolodik.

-       Rettegek! – sóhajtom halkan, olyan halkan, hogy azt hiszem meg sem hallja, talán csak magamban mondtam ki.

Azonban a méterekre tőlem álló testvérem meghallja. Megáll, majd újra elindul felém, és leül. Nem tudok megszólalni, a sírás újra a torkomat marja, szűkíti a légcsövemet. Nem tudok rá nézni. Ekkor tétován megérinti a görcsösen összeszorított kezeimet.

Keze érintése meleg, és ettől a gesztustól újra sírni kezdek. A könnyek megállíthatatlanul törnek fel belőlem. Csak szorongatom Natti kezét, ő pedig hozzám bújva halkan csitítgat.

Lassan elfogynak a könnyek.

-      Rettegek Natti attól, hogy elmegy. – szólalok meg halkan suttogva.

-      Rob?

-      Igen.

-      De miért?

-      Nem tudom. Talán attól félek, hogy megint magamra maradok. Megint egyedül leszek. És ez most jobban fájna mindennél. Olyan jó érzés az, amikor magához húz. Érzem az illatát. Hallom a légvételét. Szárnyalok amikor hallom azt a semmihez sem hasonlítható hangú kuncogását, vagy amikor idegesen a hajába túr. Amikor gondolkodik, és annyira megfeledkezik magáról, hogy tátva marad a szája, vagy amikor dühös és csapkolódik, magáról megfeledkezve morog az orra alatt. - nevetem el magam az emlékeken. - Szeretem Natti nagyon. – fordulok az engem figyelmesen néző testvérem felé. – És nem azért mert híres, hanem azért, amilyen ő maga.

-      Ashley mondta, hogy azt akarja, hogy menj el vele Londonba. Miért nem mész?

-      Mert egy hülye, ostoba liba. Azért. – hallatszik a hátunk mögül, mire mind a ketten döbbenten fordulunk hátra.

-      Hát te hogy kerülsz ide? Nem Tihanyban vagy?

-      Nem életem, ez csak az asztráltestem. Én magam még ott ülök, és a baromságodon agyalok. – ül le közénk Zalán. – Végeztünk. Látnod kellett volna ezt a srácot. – mutat a mögötte megjelenő Rob felé, aki kutatóan mér végig. Látja, hogy sírtam.  -  Alig várta, hogy elhangozzon, a vége szó. – neveti el magát Zalán miközben közénk furakodik, és nagyot sóhajtva leül.

Én csak őt nézem, ahogy közeledik, mosolyog, de a szeme komoly. Felugrok, és elindulok vele szembe, boldogan bújok hozzá, mélyen szívom be az illatát. Olyan jellegzetesen Robos, mentolos, dohány illat.

Ő.

Élvezem, ahogy átölel, ahogy a szája megérinti a halántékomat, ahogy magához szorít. Ahogy szuszogva ringat.

Nem kell semmi, nekem semmi az égvilágon, csak ő! De tudom, hogy ez lehetetlen, tudom, hogy nem maradhat velem. Hiszen én nem illek az ő világába, ő pedig az enyémbe.

-      Szia! – suttogom a fülébe.

-      Szia! – mondja halkan, miközben a hajamba túr, és mélyen belélegzi illatát.

Ő is azt teszi, amint én. Emlékeket gyűjt. Ízeket, illatokat, érintéseket mindent, amit a másik jelent, amit a másik adhat.  Biztos vagyok benne, hogy valahol ő is érzi, hogy talán ennyi adatott meg nekünk. Eddig tartott a tündérmesénk. Mélyet lélegzek, és elhúzódom tőle. Mosolyog, de a szeme komoly. Nem hagyja, hogy messzire húzódjak tőle, magához ölel, és egymást szorosan átkarolva ülünk le Zalánék mellé.

Figyelmesen nézik kettősünket, összenéznek Nattival majd felállnak és Bercit elhívják magukkal, sétálni indulnak.

Csendben figyeljük távolodó alakjukat. Nem merünk megszólalni, egyikünk sem akarja azokat a szavakat kimondani, sem hallani. Telnek a percek, végül Rob mellettem mélyet sóhajt, és felém fordul.

-      Tehát nem. – néz rám.

Nem tudok megszólalni, nem tudom kimondani.

-      Miért? – szegezi nekem halkan alig hallhatóan a kérdést. Halk szavai szinte ordítanak a csendben.

Még mindig nem megy a beszéd.

-      Miért nem adsz esélyt nekünk? Miért? Annyira rossz lennék? Annyira elképzelhetetlen, hogy velem tarts?

-      Te is nagyon jól tudod, hogy nem erről van szó.

-      Hát akkor miről?

-      Egyszerűen nem fog működni.

-      Miért?- néz rám rezzenéstelen arccal, de egy árulkodó izom megrándul az arcán - Miért hiszed ezt?

-      Két teljesen más világban élünk. Te világszerte híres vagy, milliók rajonganak érted – dühösen felmorran és teljes erejébe a vízbe vágja a kezében szorongatott fadarabot ami hatalmas csobbanással tűnik el a mélyben, miközben nagy adag víz loccsan ránk. Mérgesen nézek rá. – Ezt most miért kellett? A közeledben állandóan tiszta víz leszek!

Felröhög.  Nem szívből jön inkább dühből, de nem szólal most meg, várakozóan néz rám.

-      Ott tartottál, hogy milliók rajonganak értem.. folytasd!

Kutatva nézem az arcát. Annak a nyomát keresve, hogy megért, hogy felfogja miért mondom amit mondok.

-      Rob értsd meg, nem fog működni! Te a tengerentúlon, én itt. Te egy kedves, értelmes, és végtelenül tehetséges őszinte ember vagy és nem mellékesen hihetetlenül jóképű – nevetem el magam amikor egy fintort vág. – Én pedig egy teljesen hétköznapi, egyszerű lány, aki igazán semmiben sem tud különlegeset felmutatni. Én nem vagyok szép, nincs modell alkatom. Hétköznapi vagyok. Körülötted  tolonganak a szebbnél-szebb nők. Akik tehetségesebbek, szebbek, jobbak nálam.

A mondandóm végét már szinte csak suttogom. Kutatón néz rám. Figyel, elemez, nem szól semmit. Hirtelen felpattan és járkálni kezd, majd újra lehuppan mellém. Megsemmisülten meredek magam elé.

-      Lássuk csak, az érveid lényegét. – nyúl az állam alá, és fordít maga felé - Te azért nem akarsz  nekünk még csak esélyt sem adni, mert én helyes vagyok és híres, te pedig, átlagos és hétköznapi szerinted. Jól értem?

Nem tudok megszólalni, csak bólogatok.

-      Azt kihagytad a felsorolásból, hogy egy idióta vagy! Már megbocsáss! – néz rám komolyan – Szóval azért mert nincs önbizalmad, ezért inkább elutasítasz? Ellöksz magadtól? Nem kellek neked én csak Rob? Nem a világsztár, hanem én?

-      Rob nem erről van szó. – nyöszörgöm.

-      Hát akkor miről a jó isten áldjon meg? Miről?  - üvölt rám.

-      Nem értesz meg! Hát nem látod? Gondold végig, tegnap is mi volt? Fogalmuk sem volt semmiről, de elmondtak mindennek a forgatáson. Nem suttogtak utánam, vagy a hátam mögött. A képembe vágták, hogy azért kerültem közvetlen jelentbe Uma Thrumannal, mert te dugsz!

-      Tudtam! – csap a mellette lévő bokrokba egy követ – te azokkal az idióta libákkal foglalkozol, és a véleményükkel! Azt mondtad, hogy nem érdekel!

-      Hazudtam! Mert bánt, bánt, hogy ilyesmiket gondolnak rólam! – fakadok sírva.

-      Tudtam, hogy valamit titkolsz. Tudtam, hogy nem csak az miatt vagy szótlan egész este, mert fáj a hasad. Éreztem, hogy nem mondasz el mindent! – temeti kezébe az arcát, majd lassan rám néz -  Hanna én szeretlek. Kérlek adj nekünk esélyt. Kicsim legalább próbáljuk meg! Ha úgy érzed, nem megy akkor elfogadom, de úgy, hogy még csak meg sem próbáljuk így nem tudlak elengedni! Ne rúgj belém! – suttogja az utolsó szavakat kétségbeesetten. – Legalább te ne!

Döbbenten hallgatom. Mi?

-      Miért mondod ezt? Miért rúgnék beléd?

-      Miért nem azt csinálod? Te is csak belém rúgsz, úgy mint a többiek! Eléred, hogy fontos légy nekem, utána meg faképnél hagysz!

-      De Rob én nem..

-      Miért nem ezt csinálod? – fakad ki, majd felpattan és fel-alá kezd járkálni.

-      Rob én nagyon szeretlek!

-      Ezek csak szavak Hanna! Azt mondod, hogy szeretsz, de közben arra sem vagy hajlandó, hogy el gyere velem Londonba…

-      De én szeretnék elmenni, csak félek! – üvöltök rá, mire megtorpan a járkálásba. – Félek Rob! Félek mert nagyon fog fájni ha levesztelek! Ha te is elmész! Már most sokkal fontosabb vagy nekem, mint bárki ezen a világon! De én nem tudlak megtartani! Nincs mivel magamhoz láncolni! Nincs semmi a világon! Hát nem érted? – sírom el magam. – Én nem tehetem meg, hogy utazgatok a világban utánad! Azt hiszed nem gondoltam százszor végig, hogy mit tehetnék? Azt hiszed nem rágtam át magam minden lehetőségen?! – üvöltök most már én is. – Miért gondolod, hogy én el akarlak magamtól lökni? Én igyekszem a földön járni! Bassza meg! – sírom el magam dühömben, inkább elfordulok, hogy ne lássa a könnyeimet.

Döbbenten áll. Majd elém lép. Nem nézek rá, nem érünk egymáshoz, de minden idegszálunkkal érezzük a másikat.

-      Nekem te vagy a világom közepe. – suttogok magam elé - Így is nagyon nehéz azt mondani, hogy talán nincs tovább, holott minden sejtem, ellenkezik ez ellen! Érted? Minden idegszálammal téged akarlak! Veled akarok lenni! De rettegek attól, hogy nem fog működni, és minél inkább belebonyolódunk annál jobban fájni fog, ha vége. És én nem akarom még egyszer átélni azt, a fájdalmat. Abba belehalok ténylegesen. – dőlök a mellkasának szipogva - A másik pedig az, hogy most fogok államvizsgázni. Be kell adnom a szakdolgozatomat. Vizsgáznom kell, hirtelenjében azt sem tudom, hogy mihez kapjak. Nem arról van szó, hogy nem szeretlek, de érts meg engem is.

Igen mondhatod, hogy gyáva vagyok. Az vagyok. A szememre vetheted, hogy kishitű vagyok. Lehet, de ha végig gondolod te is tudod, hogy igazam van.

Szorosan magához húz, átölel és a hajamba suttogja:

-      Tudom, de nem akarlak elveszíteni. – ölel át szorosan - Megoldjuk Hanna ígérem, valahogy megoldjuk. Jó?  Nem követelőzni akarok, nem akarlak rákényszeríteni semmire, csak tudni akarom, hogy engem szeretsz, hogy hozzám tartozol.

Nagyot sóhajt, és eltol kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni:

-      Tudom azt is, hogy mind a kettőnkben benne van az, hogy mi van akkor, ha ez az érzés csak most nagyítódik fel, mert mind a ketten itt vagyunk, vonzódunk egymáshoz, nagyon  - felkuncogok, ő is elhúzza a száját – tudom, hogy benned is felmerült már, hogy vajon ez az érzés kitart-e akkor is ha már nem leszek a közeledben? Tudod hányszor gondolkodtam ezen? Hanna az első pillanattól ahogy megláttalak a monitoron lefoglalod minden gondolatomat – Úr Isten ezt most én mondtam!? – neveti el magát keserűen – Ez olyan banálisan hangzik! Mit nem hozol ki belőlem te boszorkány!- húz magához.

-      Én is sokszor agyaltam rajta – suttogom a nyakába- sokszor gondolkodtam azon, hogy vajon akkor is így éreznék-e ha már együtt lettünk volna.

-      Most is együtt vagyunk – néz rám kaján tekintettel, mire elvörösödöm, amin még inkább nekiáll nevetni.

-      Mond ki – suttogja érzékien a fülembe, mire csak nagyot nyelek,

-      Sokszor agyalok azon, hogy akkor is így éreznénk-e egymás iránt ha… – csuklik el a hangom

-      Ha? – néz rám izgatottan csillogó szemekkel, mire nagyot nyelek,

-      Ha szeretkeztünk volna már. – nyögöm ki.

Nem szól semmit, szeme elsötétedik és csak csókol. Mélyen mindent beleadva.

-      Legszívesebben letepernélek – suttogja halkan a fülembe, amikor végül zihálva elhúzódik tőlem.

-      Ha azt akartad bizonyítani ezzel a csókkal, hogy kellesz nekem, akkor célt értél. Nem tudok tőled elszakadni, nem tudom azt kimondani, hogy  legyen mindennek vége. Tudom, hogy az lenne talán a legjobb mind a kettőnknek, de nem bírom kimondani, mert …

-      mert mind a ketten szeretjük a másikat, és megérdemlünk annyit a sorostól, hogy legalább megpróbáljuk együtt. Hanna, ne hidd azt, hogy én nem félek, hogy nekem nincs veszetni valóm. Rengetegszer elmondtam már neked, hogy azért mert ismert vagyok, nekem sokkal nehezebb ismerkedni, soha nem tudom, hogy miért vannak a közelembe, tényleg érdeklem a lányt, vagy csak villogni akar azzal, hogy velem töltött egy estét, esetleg éjszakát. Folyamatosan dolgozom, és ennek az az ára, hogy őrjöngés vesz körül. De minden színész arról álmodik, hogy kamera elé kerüljön, s ha még ráadásul olyan szerepeket is kap, amitől jobban dobog a szívem, akkor megéri, de ilyenkor ilyen pillanatokban jövök rá, hogy milyen sokat vesztek, veszthetek más oldalról.

Elhallgat, gondolkodik, hogy mit mondjon, mit mondhat el. Komolyan néz rám, aztán elhatározásra jut és folytatja:

-      Igen népszerű vagyok, de magányos Hanna. – felsóhajt nagyot nyel és folytatja -  Londonban egész más, mint Amerikában. Ott olyan normális életet élek, és annyira lidérces álomnak tűnik a körülöttem kialakult felhajtás, hogy néha komolyan azt gondolom, talán tényleg csak álmodtam. És nem veszek róla tudomást, mert akkor nincs. Jobb figyelmen kívül hagyni, hogy híres vagyok, és úgy tenni, mint aki vak. Tapogatózom, hogy mit kezdjek ezzel a hirtelen kapott népszerűséggel, mert leblokkol a fejlődésben a kapcsolatokban, az életben. Nemcsak színészileg, emberileg is. Hanna rengetegszer elbizonytalanodom, hogy kell-e ez nekem? Megéri ez az egész? Ilyenkor  jövök rá mint ez a mostani beszélgetés is,  hogy mennyi mindent vesztek el.

-      Rob ne bizonytalanodj el, mert te erre születtél, te ebben vagy jó. – suttogom miközben elindulunk lassan összekapaszkodva.

-        Elbizonytalanodni tulajdonképpen jó, mert az ember rájön, hogy mégsem áll olyan stabil lábon, mint gondolta, és elkezdi keresni a kapaszkodókat. Te nekem egy ilyen kapaszkodó vagy. Természetes, egyszerű és mégis hihetetlenül bonyolult kapaszkodó ami a normális életben tart. Ami bizonyítja nekem, hogy én is csak egyszerű hétköznapi ember vagyok, aki a világon a legnagyobb kincset birtokolhatja egy másik ember bizalmát, szeretetét. Ez a bizalom, szeretet azonban nagyon labilis, dolgozni, szenvedni kell érte.  Azok az emberek, akiknek minden klappol az életükben és mindenük megvan, csak élni szoktak elfelejteni. Én inkább az életre szavazok, még akkor is, ha néha elbizonytalanodással jár. Én megakarok élni mindent, mert minden napban sokkal több rejlik, mint amennyit megélünk belőle. Nem sajtoljuk ki az életünket eléggé érzelmileg. Nem megyünk elég mélyre. Veled legnagyobb mélységekig jutottam eddig is. A bizalmadba fogadtál, elmondtad nekem életed legnagyobb és legnehezebb titkát. Megosztottad velem, és én ezzel többet kaptam tőled, mint bármelyik filmemért. Mert kicsim nem a pénz a legfontosabb, hanem az, hogy legyen valakid akiben megbízol. Akihez odafordulhatsz, ha bántanak, ha fájdalmat okoznak. Én az szeretnék lenni neked, akihez fordulhatsz, és szeretném, ha te lennél nekem az, akihez én fordulhatok.

Kellesz nekem Hanna nagyon, kell valaki aki a földön tart, de szeret, szeret a rendetlenségemmel a bizonytalanságommal együtt. Mert elbizonytalanodom, sokszor, elvesztem a hitem, az emberekben az életben, és nem tudok senki után nyúlni, senkibe sem kapaszkodni.

Kifakadása  után, nem tudok megszólalni. Annyi mindnet rejt Robert Pattinson a mélyen a felszín alatt, hogy nem találom a szavakat, azokat a szavakat amik most őszintén hangzanának.

-      Mondj valamit – suttogja, - mond, hogy nem riasztottalak el tejesen az epefakadásommal.

-      Várj egy kicsit, össze kell szednem a gondolataimat, mert most teljesen ledöbbentettél. – nézek rá hitetlenkedve, mire lemondóan tekint rám -  Tudod Rob hihetetlen, hogy mennyire különbözőek és mégis egyformák vagyunk.  Híres vagy, mindened megvan, de benned is rengeteg félelem, bizonytalanság van.

-      Látod, lehet, hogy a te szavaiddal éljek, én híres vagyok te pedig egyszerű hétköznapi, de a félelmeink a vágyaink ugyanazok. Nem is különbözünk egymástól olyan nagyon.

Csendben összeölelkezve állunk. A csöndben csak a légvételünk csap zajt. Mindenről megfeledkezve  karolom át a derekát, és simogatom a hátát, ő az állát a fejemre téve tart átölelve.

-      Adj nekünk esélyt, ne küldj el. – suttogja.

-      Oké.

-      Jó. – sóhajtunk fel mind a ketten megkönnyebbülve.

-      Hanna, - húzódik el tőlem – figyelj, azzal azonban tisztában kell lenned, hogy mindig lesznek olyan emberek mint tegnap az a két lány, akiknek megvan a tévedhetetlen véleményük, amit hangoztatnak is. Nem számít az nekik, hogy semmi valóságalapja nincs annak amit mondanak. Mindentől nem foglak tudni megvédeni. Hanna ezt tudnod kell, sajnos aki velem van, annak ezzel számolnia kell.

Megdöbbenve emésztem a szavait.

-      Kicsim, most őszintén beszélünk egymással. Látnod, kell, tisztában kell azzal lenned, hogy mit jelent az, hogy híres vagyok.  Az egész celeb-kultúra undorító. Minél híresebb valaki, minél jobban rámászik a sajtó, annál kevésbé kíváncsiak a filmjeire az emberek, mert sokkal csiklandósabb, amit a pletykalapokban látnak, mint amit a moziban. A színészekről teljesen leolvadt a csillámpor misztikuma. Be lehet kukucskálni a hálószobájukba, ki lehet vesézni a magánéletüket, szabad gúnyolódni a fájdalmukon. Ez kibírhatatlan, tudnod kell, hogy nem foglak tudni teljesen megvédeni.

Az egyetlen önvédelmi fegyverem, hogy lesöpröm a pletykákat, csak a munkára koncentrálok és arra, hogy a hírnévnek is megvan a maga előnye. – húzza mosolyra a száját keserűen, majd rám pillant - Rám köszönnek, rám mosolyognak az utcán, odajönnek, hogy megrázzák a kezemet. Sokszor csak azért állítanak meg, hogy gratuláljanak. Ilyenkor bevillan, lám, lám, mennyi jó, kedves, normális ember van. Amíg nem jönnek rá, hol lakom, nincs baj. Ha csődület vesz körül, az nagyon zavar. Mert ha forgatok, hajnali ötkor kelek, és mire hazaérek, már erőm sincs semmihez. Csak beesek az ágyba. A normális életről mostanában sajnos nincs fogalmam, csak azt tudom megmondani, melyik hotelben szebb a fürdőszoba. És mivel tényleg nem nagyon van életem a munkámon kívül, olyan tökéletesen belemerülök az adott szerepben, hogy teljesen elfelejtek mindent, ami azon kívül létezik. Így tudom megteremteni a hús-vér figurákat.

Igen ez a munka, de hiányzik a normális élet, hiányzik a társ, aki ha kell mellettem áll, vagy ha kell leteremt, és még a keresztvizet is leszedi rólam. – neveti el magát kínosan – sőt ha kell megpofoz és nálad jobban ehhez senki

nem ért.

(* a dőlt betűs részek Návai Anikó 2010.02 hónapban Robbal  készített  riportjából lettek idézve )

-      Jaj Rob! – nevetem el magam, - soha nem fogod elfelejteni, hogy lekevertem egyet?

-      Nem – neveti el magát – érdekes tapasztalat volt. Nem mindennapi.

-      Ha kell minden nap megverlek! – vihogok.

-      Ha ez azt jelenti, hogy minden nap velem vagy, akkor vállalom! – vigyorog ő is, majd hirtelen megáll. – Hanna felfogtad amit mondtam? Ki kell állnod magadért. Nem fogjuk tudni a pletykákat, a féligazságokat, elkerülni! Hinned kell nekem, mert sokszor valótlan dolgokat fognak tálalni rólam. És ha te is képbe kerülsz, akkor rád is rád fognak nyomulni.

-      Tudom. Tudom, hogy ezzel fog járni, de tartozunk magunknak annyival, hogy megpróbáljuk, és amíg csak lehet titkoljuk a kapcsolatunkat.

-      Ennek nem örülök, - néz rám komolyan, - mert legszívesebben világgá kürtölném, de tisztában vagyok vele, hogy ez a legcélravezetőbb, és talán az egyetlen lehetőségünk.

Csendben sétálva emésztgetjük az elmúlt egy órában elhangzottakat. Egymást átölelve ballagunk amikor Rob  telefonja rázkódni kezd az inge zsebében. Észre sem vettem, hogy egyetlen szál ingben van!  Nagyot sóhajtva veszi elő és olvasni kezdi az érkezett SMS-t felröhög, majd felém mutatja:

„Nattival és Bercivel hazamentünk. Ha lehet ne szedjétek szét egymást! Csak nyugodtan gyerekek! Csak kicsit zengett tőletek az erdő, ezért inkább elszeleltünk.

Ui: Hívj, ha kiakasztott és kell a kényszerzubbony!”

-      Ez annyira hülye! – nevetek fel.

-      Gyere menjünk haza hozzátok, mert már kezdek fázni, rázkódik össze, - Zalán autójában hagytam a kabátomat.

Sietősen indulunk anya autója felé. Beszállva azonnal bekapcsolom a fűtést, mivel Rob fázósan húzza össze magát. Hálás mosoly a fizetségem.

Gondolatainkba merülve bambulunk magunk elé, emésztjük az imént hallottakat.

-      Figyelj Rob. Nekem most a következő 2 hónap nagyon nehéz lesz. Igaz már megírtam a szakdolgozatomat, most nézi át a konzulensem. 2 hetem van rá, hogy javítsam, és hónap végén le kell adnom. Májusban még vizsgáznom is kell 3 tantárgyból. Majd június közepén államvizsgázok. Nem tudom, hogy hogyan fogunk tudni találkozni.

-      Figyelj kicsim, tisztában vagyok azzal, hogy neked is vannak kötelezettségeid. Soha nem kérném azt, hogy ezeket tedd háttérbe, és csak velem foglalkozz. Nekem is sok feladatom van. Most 2 hétig még itthon vagyok, de május elején már Vancuverbe kell mennem utóforgatásra, utána L.A-be kezdődik az őrület a bemutató körül, interjúk, TV szereplések, közönségtalálkozók stb. stb.. még belegondolni is szörnyű. Nem tudom, hogy hogyan oldjuk meg, de valahogy majd kisakkozzuk, és elkezdődik a WFE forgatása is. Június 24.-én lesz  Los Angelesben a bemutató, ha lehet, és eltudsz jönni azon nagyon szeretném, hogy ott legyél.

-      Meglátjuk, majd még összeegyeztetjük. – felelem halkan. Olyan egyszerű ezt kimondani, de megoldani… nem tudom, hogy hogyan fogom.

Az út további részében csendben ülünk egymás mellett. Én az útra figyelek, ő pedig az ablakon bámul ki. Hazaérve beállok a garázsba, kiszállunk. Rob ekkor mellém lép, és átölel.  Percekig állunk egymást átkarolva, egymást ringatva. Nagyot sóhajtok.

-      Mi a baj? – néz rám kérdőn.

-      Semmi, csak megkönnyebbültem. Nagyon elvoltam keseredve amikor elmentem le a partra.

-      Őszintén szólva, amikor ideértünk hozzátok, nem voltál itthon, és anyukád mondta, hogy egész délelőtt nagyon rossz hangulatod volt,  elkérted a kocsit és elmentél le a partra. Hát látva Zalán arcát ahogy anyudra néz, a frász jött rám. Pláne amikor mondta, hogy Nattit is utánad küldte. Hát nem mondom …   Zalánnal felpattantunk, és elindultunk. Krist is itt hagytuk.

-       Kris is nálunk van? – ragadok le az infonál.

-      Most nincs, - jelenik meg mellettünk Zalán - Anyu meghívta őt is hozzánk. Ashley elment vele a szállodába, összepakolnak.

-      Jó napot István! –  köszön Rob apukámnak aki most jelenik meg, és kezet fog kedvesemmel.

Apa figyelmesen néz rám. Rákacsintok, mire elneveti magát, és nagyot sóz a hátsómra amit a fiuk nevetve helyeselnek. Rajtam élcelődnek amikor ott hagyom őket, és elindulok anyuhoz. Anyukámhoz, aki amikor meglát megkönnyebbülten felsóhajt.

-      Ha még egyszer a frászt hozod rám édes lányom, megnyuvasztalak!

-      Bocs anyukám! – somfordálok hozzá és átölelem- nem akartalak megijeszteni. Csak..

-      Csak végig kellett gondolnod a dolgokat. – fejezi be helyettem a mondatot. – És nem akartál előttem sírni.

Hiába a vesémbe lát. Elszégyelem magam.

-      Hanna a jó isten áldjon meg a gyerekem vagy! Fejezd már be azt, hogy ha gondod van elbújdosol! – kiabál velem anyu. – Élvezed, hogy a frászt hozod ránk?

Leforrázva állok a konyhában. Apa, Zalán és Rob meglepetten eresztettek gyökeret a teraszajtóban.

-      Edit, ezt nem most kellene! – lép apu anyu mellé, és néz az ajtóban szobrozó kedvesem felé, aki értetlenül figyeli anyu magyar nyelvű kirohanását.

-      De igen! – csattan fel anya – Most kell, mert most vagyok állati dühös a lányodra!

-      Anyu….

-      Ne anyuzz itt nekem! Robert  elnézést, - fordul kedvesemhez és angolul folytatja -  de végre helyre kell tennem a lányom eszét! – újra felém fordul és rákezd, én pedig leforrázva állok előtte -  szüleid vagyunk, a jó isten áldjon meg! Mi a büdös fenének nem beszélsz ha bajod van? Szeretünk ezt te is jól tudod, miért titkolózol, mi a jó fenének csinálod ezt? Nem bízol meg bennünk?

-      Anya! – szólal meg Zalán

-      Te is csak hallgass!- mutat Zalán felé aki elnémul anya arcát látva, és inkább Robbal kimennek a teraszra.

-      Ezt most mi a francnak kellett? – csattanok fel és felrobogok a szobámba, aminek ajtaját bevágom, és bőgni kezdek, mint az ovisok.

Hallom, hogy lent beszélgetnek, de nem akarom tudni, hogy miről és a kispárnát a fejemre szorítom. Kisvártatva hallom, hogy nyílik az ajtóm. Rob ül le mellém, az illatáról ismerem meg, nem vagyok hajlandó az orromat sem a párna alól kidugni!

-      Gyere le légyszíves. – rántja le rólam egy mozdulattal a párnát,  fogja meg a kezem- Ne bújj el, semmi értelme nincs.

-      Rob én - húzom el a kezem

-      Fejezd be, - dörren rám ő is, mire elképedten meredek rá- szedd össze magad, és gyere le.  – áll fel, és kihívóan néz rám.

-      Elegem van belőletek! – csattanok fel.

-      Nyugi boszi! – neveti el magát, megvárja amíg felcihelődök, kézen fog és elkezd lehúzni. Anya vigyorogva néz ránk, én pedig elképedve meredek rá amikor megáll előttünk.

-      Figyelj kicsim, nem akartalak így letámadni, de az anyád vagyok, és aggódom miattad. És vedd tudomásul, hogy nem fogom engedni, hogy újra magadba gubózz! Ha ehhez az kell, hogy a pasid előtt kiabáljak veled – néz jelentőségteljesen a mellettem szobrozó Robra és rákacsint!! (nem térek magamhoz, az én anyám Robra kacsintott!) mire Rob felnevet egy puszit nyom a homlokomra majd vigyorogva kimegy apuékhoz -, akkor azt fogom tenni.

-      Anyu – sóhajtok nagyot – sajnálom, én csak nem akarlak benneteket az én hülyeségeimmel terhelni.

-      A jó isten áldjon meg! Mi az, hogy nem akarsz terhelni? – mered rám

-      Oké értem. – emelem fel a kezem.

-      Na azért! Egyébként örülök, hogy beszéltetek. Robert elmondta, hogy tisztáztátok a dolgaitokat. Ha segítség kell, vagy beszélgetni akarsz édes gyerekem tudod, hogy hol találsz. Most pedig irány kifelé a többiekhez, - mutat az ajtó felé – nemsokára Ashleyék is megérkeznek. Vacsoráztok és utána lassan készülődnötök is kell.  – taszigál az ajtó felé, ahol már kint üldögél Rob Zalánnal és apukámmal, ahova éppen most érkezik meg Dean Ashleyvel és Kristennel. Jelentőségteljes tekintetet villantanak egymásra, amit nem tudok hova tenni.

Anyukám adja önmagát. Kotlósként szárnyai alá veszi a frissen érkezetteket. Megmutatja Krisnek a szobáját ahova felviheti a cuccait. Rob vigyorogva figyeli barátnője elképedt arcát, ahogy anyu irányítgatja, de nem mer neki ellent mondani. Szeretettel nézem anyukámékat. Imádom őket. Apu nevetgélve beszélget Deannal, és ezt az eszmecserét követi figyelemmel Zalán és Rob is. Kristen a nappaliban beszélget anyuval és Ashleyval, én meg csak állok a teraszajtóban és figyelem őket.  Észre sem veszem amikor megérkezik Natti is Csongival, annyira elmerülök a gondolataimban. Fel sem tűnik amikor megállnak mögöttem, Csongi idióta módon a fülembe fúj, amitől annyira megijedek, hogy eldobom a kezemben lévő poharat, ami nagy csattanással ér földet és ezer darabra törik. Bambán bámulok magam elé. Hirtelen minden fej felém fordul.

-      Hahó! Mi van? – néz rám Natti nevetve

-      Semmi, bocs csak elbambultam- nézek anyára bocsánatkérőn.

-      Hát az észrevettük! – feleli Csongi, mivel én még mindig meredten állok egyhelyben – kb. hússzor köszöntünk rád, de meg sem moccantál, így gondoltam el van dugulva a füled – poénkodik az én rovásomra.

Felnevetnek, de pár szem azért aggodalmasan csillog, vagy éppen értetlenül néz rám. Hirtelen összekapom magam, és két puszi, után elcsattogok a seprűért, hogy összetakarítsam a néhai pohár darabjait.

A lányokkal megterítünk az ebédlőben, és anyu az asztalhoz vezényli a férfinépet is. Nem csinált nagy vacsorát, sajtkrém, tojáskrém, padlizsánkrém, péksütemények, felvágottak, rengeteg zöldség és gyümölcs van az asztalon. Anyu sürög- forog, én pedig csendben hallgatom az asztalnál folyó beszélgetést.  Körülöttem vidám arcok, Natti, Csongor, Kris, Zalán, Ashley, Apu, Dean, Rob. Vigyorogva beszélgetnek, a forgatásokról, poénokról, én meg csak ülök mint egy sült hal. Váratlanul egy kéz simít végig a combomon, félrenyelem a falatot, amikor érzem, hogy egyre feljebb csúszik a keze. Elképedve meredek rá, mire felnevet, és egy csókot nyom a számra ott mindenki előtt!

-      Mi van Boszikám? Nagyon csöndben vagy!

-      Hát emésztgetem a tényt, hogy akárhogy is nézem 3 világsztárral üldögélek egy asztalnál – vigyorgok rá.

-      Jaj Hanna, ne csináld már! – suttogja a fülembe – feledkezz már el róla egy kicsit!

-      Félreértesz, nem azon agyaltam, hogy kik vagytok, hanem, hogy milyen természetesen viselkedtek mind a hárman. Jó Ash már a családhoz tartozik, de te és Kris is teljesen normálisak vagytok!

-      És ez meglep? Miért eddig nem viselkedtem normálisan? – néz rám döbbenten.

-      Jaj dehogy is! Most félre ne értsd, csak eszembe jutott, hogy pár héttel ezelőtt is még mennyire másnak gondoltalak benneteket.  – hajolok hozzá egy csókért, amit persze lelkesen viszonoz.

-      Na de fiatalok! – szólal meg Zalán nem is ő lenne, ha nem szólna be!

Rob válaszolni akar, de ekkor megszólal a telefonja, nagyot sóhajtva veszi elő, és elkomorodik amikor a kijelzőre tekint. Egy szó nélkül feláll és kimegy a teraszra, még az ajtót is behajtja maga után. Fontos lehet.

Kérdőn nézek Krisre és Deanra, mire jelentőségteljesen összenéznek.

-      Ki vele! Mi van? - szegezem nekik a kérdést. – Dean gond van?

-      Hanna ezt tőle kérdezd inkább. – mutat a teraszon élénken gesztikuláló Robert felé.

-      Kris mi van? – fordulok felé, mivel látom, hogy Deanból egy szó nem sok annyit sem tudok kihúzni.

-      A producerek őrjöngenek, hogy itt alszunk ma. – nyögi ki Kris.

-      De hát  már aludt itt Rob, nem értem mi ezzel a baj?

-      Arról nem tudtak. Nem szóltunk senkinek, azonban véletlenül elszóltam magam, és most áll a bál.  

Kétségbeesetten nézek Rob felé.

-      Én nem akarom, hogy baja legyen ebből! Inkább menjen vissza a hotelbe aludni.

-      Nem megyek vissza! Nem vagyok már ovodás, hogy megmondják hol vehetek levegőt, vagy hol alszok. - fakad ki amikor belép. – Lerendeztem. Kiakadtak, de nem érdekel. Ez van. – vonja meg a vállát.

-      Rob! – fordulok felé, de felemelt kézzel mutatja, hogy inkább ne szóljak. – Ne legyél hülye!

-      Nem vagyok hülye, a forgatás alatt azt csináltam amit mondtak, nem beszéltem senkivel a stábon kívül, nem adtam interjút, nem adtam autógrammot, jó fiú voltam. Ma délután 1 órakor vége lett a forgatásnak. Befejeztem. Testi épségemre vigyáznak, - vigyorog Deanra, - itt amúgy sem fenyeget más veszély, mint hogy degeszre eszem magam, és esetleg a barátnőm egyszer kétszer megállítja a szívemet, hol a hülyeségével, hol azzal, hogy megcsókol.

Elpirulva nézek apuékra, hogy mit szólnak ehhez a szöveghez, de csak vigyorognak.

-      Kislányom mi is voltunk fiatalok! – rötyög apa. – És bár anyád szeret elfelejteni dolgokat, mi is megcsináltuk a magunk kis balhéit!

Felnevetek. Kristen elképedve mered rájuk, majd ránk pillant. Sajnálom szegényt.

-      Mikorra kell odaérnetek a buliba? – kérdezi anya.

-      9 órát mondtak. – feleli Rob a telefonra nézve. – Most fél 6 van, még ráérünk elindulni.

-      Uraim egy kártyaparti? – néz a fiukra apa, mire persze mindegyik lelkesen bólogatni kezd.

Legnagyobb meglepetésemre Kristen is felpattan és segít leszedni az asztalt. Meglepett arcom láttán kérdőn néz rám.

-      Mi van?

-      Bocs csak..

-      Azt hitted, hogy egy elkényeztetett hárpia vagyok mi? Aki még egy tányért sem tud maga után elpakolni?

-      Nem, illetve, de. Jaj! Bocs! – jövök zavarba teljesen. Inkább a konyha felé veszem az irányt.

-      Segítsünk? – kérdi Ash és Natti.

-      Nem kell boldogulok! – fordulok vissza, de Kris a nyomomban van. Megáll mellettem a konyhában és figyel.

-      Basszus Hanna, van fogalmad arról, hogy milyen kurvára szerencsés ember vagy?

-      Én? – meredek rá kérdőn

-      Igen, te - bök felém – én nem akarok a dolgaidba beleszólni, de amit itt az elmúlt egy órában láttam, amit Ash mesélt, ahogy viselkedtek vele, velünk, illetve kihámoztam az elejtett szavakból az mélységes irigységgel tölt el.  Veled törődnek, veled foglalkoznak, te meg ellököd magad tőlük. Nem értelek! Ha láttad volna anyukádat és Zalánt amikor megjöttünk. Aggódtak érted! Értem senki nem aggódik, azt sem tudják, hogy éppen hol vagyok! Csak az számít, hogy  bemutatókon időben megfelelő ruhában és sminkben ott legyek, és a forgatásokról ne hiányozzak.

-      Kristen..

-      Ne, ne mondj semmit, csak becsüld meg amid van! Van egy családod aki szeret, és van egy pasi – mutat Robra – aki nekem is bármilyen hihetetlen de szeret. – megrökönyödve nézek rá- Ne érts félre nem azon rökönyödtem meg, hogy szeret, hanem a tényen, hogy tényleg ilyen rövid idő alatt nagyon szoros kötelék alakult ki közöttetek. Ő alapjában véve egy végtelenül zárkózott ember, és ledöbbentett az, hogy ilyen nyílt veletek szemben.  Nem akartam elhinni Ashleynek amikor mondta telefonba,  - neveti el magát Kirs – de most, hogy saját szememmel látom… ledöbbent.  Csak egy jó tanács, ne hagyj rá mindent. Szeret kicsit basáskodni, és hisztis ha nem történik minden az ő elképzelései szerint. Imádom, az egyik legjobb ember akit ismerek, de nem könnyű eset.

-      Észrevettem, - húzom mosolyra szám- de vedd azt figyelembe, hogy én sem vagyok egyszerű eset.

-      Hát azt látom. Na gyere álljunk neki mosogatni.

                                                                                                        

Csendben pillanatok alatt végeztünk, majd kislattyogtunk a nappaliba a csajokhoz. Anyu is mosolyogva ül le mellénk. Beszélgetni kezdünk, mi másról, mint Nattiék nyár végi esküvőjéről

Azt hittem hogy Kirstent zavarni fogja a téma, de nem. A pasik hirtelent hatalmas röhögésben törnek ki amikor  Natti megjelenik egy hatalmas mappával, és Csongi ezt látva elsápad, és a kezébe temeti az arcát.

-      Barátom, - veregeti meg bátyám Csongi vállát, - nem értelek, a szerelem egy abszolut keresztényi dolog, a házasság formájában már magába foglalja a büntetést is!

Persze mindegyik ezerrel helyeselni kezd, válaszul, mintegy véletlenül egyszerre emelkedik fel egy rakat párna és landol a sorstól sújtott delikvensek fején, amit persze nem hagynak megtorlatlanul. Nagy röhögések közben veszett püfölés kezdődik. Természetesen párnával. Apa Deannal közösnem óvja az asztalon lévő piákat. Anya meg Krissel vonul félre, aki elképedve mered ránk. Aztán a harcimacik  újra helyet foglalnak az asztalnál, és a szétdobált párnákkal nem törődve újabb kártyapartiba kezdenek.

Csongi előtt vészesen fogyóban van a sósperec mivel az a tét. Zalán nagyokat röhög rajta. Csongi azonban elterelésbe kezd.

-      *Jut eszembe hallottátok, hogy Harrison Fordnak a forgatáskor megvolt Leila hercegnő?

Rob felröhög,

-      Ez  neked hír? – mered rá rötyögve – Az hír lenne, ha Csubakkának meglett volna gruppenben a két robot.

Kristen aki éppen üdítőt iszik ezt hallva félrenyel a röhögéstől, anya kikapja kezéből az üveget mielőtt még elönti magát.

-      Tényleg anya? Ellenőrizted a kocsid? – veti oda anyának Zalán, miközben anyu Kris hátát veregeti.

-      Nem miért kellett volna? – fordul egy szem fiacskája felé.

-      Hát Hanna vezette. – röhög fel. – Nem biztos, hogy egyben van!

-      Most mi bajod van a vezetési stílusommal!? – hörrenek fel.

-      Az, hogy életveszélyesen vezetsz!

-      Nem is igaz, - tiltakozom- Rob mond meg neki, hogy rendesen vezettem!

-      Tényleg, teljesen normálisan jött. – néz kérdőn Rob Zalánra – Vagy azt mondod, hogy jobb félnem mellette?

-      Most mi bajod van? Én  nem vagyok egy szabálytalankodó típus – nézek rájuk ártatlan megbántott tekintettel, mint a ma született bárányok – az mondjuk tudom, hogy az Andrássy úton a zöldhullám 110-re van beállítva, tapasztalatból hallottam.

Felnevetnek, mire apu megfenyeget a kezével.

-      Jaj ne! – hörren fel mellettem Natti – témánál vagyunk.  – az asztal felől újabb röhögés hangzik fel. – Nem bírja elviselni, ahogy vezetek. – mutat Natti Csongira.

-      Édesem, nem tudod, hogy ki volt az aki balra indexelt és jobbra fordult? – néz Nattira somolyogva élete párja.

Persze Zalán sem bírja ki, hogy ne fűzzön a témához valamit:

-      Egy haverom kint azt mondta, aki autós oktató, hogy a lányoknak másfajta tesztet kellene kitölteni, mint a pasiknak.

   pl: Vezetés közben az égő cigarettát elejti mi a teendő?

a.    lehúzom a cipőmet, mezítláb kezdem keresni, ha megvan hanghatással jelzem

 

b.    Feltekerem az ablakot, visszatartom a lélegzetem, hátha elalszik az oxigénhiánytól

c.    Letekerem az ablakot és behajtok a vízbe.

-      Ha –ha-ha nagyon vicces vagy kedves bátyám! – morran rá Natti, majd felénk fordulva megkérdezi, hogy nem kell –e már készülődnünk? Nem fogunk elkésni?

Szolidárisak vagyunk vele, így felmegyünk az emeletre, igaz, hogy ők nem jönnek Csongival, de megelőzendő a piszkálódást, jó alibinek tűnik, hogy elvonulunk készülődni.

-      Annyira elegem van belőlük, - morog Natti – szerinted még meddig fogom hallgatni?

-      Úgy életed végéig – veti oda Ash neki – legalábbis amennyire ismerem őket.

-      Jaj csajok, nem kell megsértődni! – szól utánunk Rob – érteni kell a tréfát.

Nattinak sem kell egyéb, megfordul, és Rob elé ugrik, aki a hirtelen mozdulattól meglepődik,

-      Na idefigyelj Szépfiú! Egyszer, egyetlen egyszer néztem el valamit, és ezzel húznak már hónapok óta. Én értem a tréfát, de ez nem az.

-      Igenis értettem – tiszteleg neki Rob, halálosan komoly képpel. Az álca nem teljes, mivel elröhögi magát.

Natti királynői testtartással elindul nem törődve a beszólásokkal, majd a lépcső alján megállva megfordul, végig tekint a pasikon, és hirtelen elegáns mozdulattal bal kéz középső ujját felemelve felmutatja az egyezményes jelet.

-      Ne mutogass leharapom! – csattan fel Csongi. Mire kitör a nevetés, mi pedig megtapsoljuk  az előadását és felvonulunk nevetve az emeletre.

Kris és Ashley gyorsan egymás után elvonulnak zuhanyozni, majd én is követem őket. A szobám felé tartva zuhanyozás után hallom, hogy a fiúk igencsak jól érzik magukat lent, mivel hangosan röhögnek, anyu meg sertepertél körülöttük.

A szobámba érve gyorsan lekapom magamról a törölközőt és gondolataimba merülve húzom fel a fehérneműmet, amikor hirtelen egy száj tapad a nyakamra, két kar öleli át a hasamat. Felnyögök a hirtelen rajtam végighullámzó kéjtől, ami eltölt, amikor megérzem azt, ahogy a keze végigsimít a testemen és eléri a mellemet, végig simítja kihegyesedő mellbimbóimat, amik a csipke takarásából ki akarnak szabadulni! Rob zihálva veszi a levegőt mögöttem én is szorosan tapadok hozzá kéjesen dőlök hátra és feszítem magam a keze felé, hogy simítsa végig vágyódó testemet. Érti, mivel egyik keze a mellemet cirógatja, csippenti össze mellbimbómat és dörzsöli gyengéden meg, másik keze, pedig a hasam alja felé kalandozik. A kéjtől nem bírok világosan gondolkozni eszemet vesztve simítom végig hátranyúlva a testét, majd megfordulok, és a szemébe nézve simogatni kezdem ruhán keresztül. Elképedve merednek rám azok a kékesszürke szemek, majd kitágulnak amikor ruhán keresztül megérintem őt, és végigsimítok rajta. Becsukja a szemét, majd felhörren amikor kicsit megszorítom finoman. Eszét vesztve esik nekem. Istenem annyira vágyom rá! Aztán hirtelen térek magamhoz amikor az egyre ritkábban jelentkező görcs hirtelen újra belém mar. Rob is érzi, hogy megfeszül a hasam, mert ködös szemmel de lefordul rólam. Zihálva veszi a levegőt, és eltakarja az arcát.

-      Ne haragudj életem! – suttogom neki.

-      Hú, most hagyjál – suttogja rekedten, mire elszégyelem magam, a kielégületlenségtől üvölteni tudnék! Nem tudok megmozdulni, percek telnek el, mire úgy érzem van elég erőm ahhoz, hogy felkeljek, ekkor azonban ő húz magához.

-      Ne haragudj, hogy nyers voltam, csak váratlanul ért, hogy a szobában vagy, Kris azt mondta, hogy zuhanyozni mentél, én csak a ruhámat akartam kivinni, hogy lent le tudjak zuhanyozni és átöltözni. Amikor benyitottam, pont akkor kapcsoltad be a melltartódat, - elhallgat, mély lélegzetet vesz, - én,  én nem bírtam a kísértésnek ellenállni. Hanna akarlak nagyon, – suttogja a fülembe – holnap elmegyek, és olyan messze leszek tőled! És nem tudom, hogy mikor látlak újra. – nyögi rekedten.

-      Hidd el, én is nagyon szeretnélek, legszívesebben most is neked estem volna, tényleg! -  csillan fel a szemem, - Attól mert nekem nem lehet, attól még szerethetlek én téged!

-      Hanna! – nyög fel Rob, amikor felfogja amire célzok, szeme elsötétül amikor az övét kezdem bontogatni. Olyan vad vágy gyúl a szemében, hogy úgy érzem kigyullad a bőröm a tekintetétől, azonban lefogja kezemet. Zihál, de lefogja.

-      Kérlek kicsim, ne vigyél kísértésbe, ne tedd ezt velem! Együtt majd vagy sehogy.

Hirtelen elszégyelem magam, úgy viselkedek, mint egy lotyó. Látja rajtam, hogy kínosan érzem magam.

-      Ne kicsim, ne csináld ezt. Én, én tudok várni, hidd el. Csak annyira csábítasz, hogy nehéz uralkodni magamon. – nyögi majd feláll és elfordul az ablaknak veti a homlokát.

Gyorsan magamra kapkodom a ruháimat, Robnak háttal fordulva, azonban amikor ránézek látom, hogy figyel. Mosollyal az arcán, csillogó szemekkel, de figyel. Elpirulok, mire felnevet. Két lépéssel előttem terem, és magához szorít. Annyira, de annyira szeretlek – suttogja a fülembe.

-      Jaj Rob, annyira fogsz hiányozni! – bújok hozzá.

Megcsókol.

Elhúzódok tőle, kérdőn néz rám.

-      Mi a baj?

-      Semmi, csak sokkal szívesebben maradnék veled, itthon most, mintsem azokkal legyek egy helységbe.

Rob nagyot sóhajt.

-      Ne foglalkozz velük! Mi tudjuk, hogy mi az igazság, és csak ez számít, semmi más, ne foglalkozz másokkal! Jó?

-      Oké! – nézek rá. – Na menj zuhanyozni! – fordulok el, hogy kimenjek a szobából amikor elkapja a kezem.

-      Figyelj! Ilyen emberek, ilyen pletykák minding voltak, vannak, és lesznek a közelemben. Nem tudom kivédeni őket. Ezen neked  túl kell tenned magad. Ezt nem tudjuk kiküszöbölni.

-      Tudom. – sóhajtom, - csak még új vagyok ebben! – szomorúan néz rám, hozzálépek, és megsimítom az arcát - de beletanulok ígérem!

Mosolyra húzza a száját, majd vigyorogni kezd.

-      Na tűnés! – morogja és a hátsómra csap. Csókot dobok neki, és távozom. – Bestia!- hallom még ahogy felsóhajt.

Lent csak anya Kris és Natti van. Amikor anyukám meglát, elneveti magát. Kérdőn nézek rá, hogy most mit nevet.

-      Látom édes lányom siettél! – szólal meg, mire fülig vörösödöm, nem értem mi baja van? - Fordítva van rajtad a blúzod,-  mutat felém, lassan bordó színt ölt a fejem.

-      Nem kell zavarban lenned gyerekem, ez természetes velejárója az életnek, akkor aggódnék inkább, ha egy ilyen helyes pasi nem dobogtatná meg a szívedet, mint Robert.

-      Anya! – nyüszítek fel – légyszives! Egyébként sem történt semmi!

-      Én elhiszem neked! – vonja meg a vállát anyu.

Azt hiszem jobb nem feszegetni ezt a témát, gyorsan elrongyolok a lenti mellékhelységbe, és megigazítom a ruhám, mielőtt még megjelenne Zalán, és célozgatni kezdene. Anyu mosolyogva néz rám, amikor visszaérek. Ashley is leért időközben.

-      Semmi kedvem sincs menni! – rogyok melléjük a kanapéra. – Nem akarok azzal a sok rosszindulatú libával találkozni!

-      Elregéled végre mi történt tegnap? Mert egy szó nem sok annyit nem lehetett belőled kihúzni. Olyan voltál amíg haza nem értünk, mint egy vén fogfájós rozmár! Ledobáltad a cuccaid a szobádba, elvonultál zuhanyozni, és lefeküdtél aludni. Egészen addig meg sem moccantál amíg Rob meg nem jött. Mondjuk utána sem sokat beszéltél egész este. A fiuk hiába strapálták magukat.

-      Bamba voltam a fájdalomcsillapítótól.

-      Minek kell neked fájdalomcsillapító? – szegezi nekem anya a kérdést

-      Csak, anyukám mert vendégem van. – válaszom hallatán szülőanyám homlokán a ráncok kisimulnak.  – Jaj anya! – bújok oda hozzá, nem kell mindig a legrosszabbra gondolni!

-      Kislányom, - simogatja meg a fejem – nálad soha nem lehet tudni, hogy éppen milyen taglóval jössz!

Ashley és Natti felnevetnek. Megúsztam. Sikeres volt az elterelés.

-      Mi volt tegnap forgatáson, még nem mesélted el? – szegezi nekem Ash a kérdést kíváncsian.

Fancsali képet vágok, mire értetlenül mered rám. Aztán lassan leesik neki, hogy nem akartam erről beszélni. De ezt a magas labdát már nem tudom leütni.

-      Semmi csak, Amy berángatott egy felvételbe, mivel az a lány aki be volt osztva statisztaként beteg lett, és nem tudott megjelenni. Idő nem volt a ruhákat másra átalakítani, és mivel nekem hasonló alakom van, kitalálták, hogy ugorjak be én.

Robnak eljárt a szája Amynek, hogy nála aludtam. Amikor hívott éppen a jelmezeseknél volt. Mit ad isten a két pletykafészek kamudonna éppen akkor vette á a jelmezét, és hallották a beszélgetésüket. Az elkapott szavakat is kivonatolták. Szándékosan vagy véletlenül félreértették, amikor Amy és Rob beszélgetett.  A félszavakból azt szűrték le, hogy „kifeküdtem Robnál a jelenetet és így ő elintézte nekem, hogy én szerepeljek”. Na persze ez a hír végigszalad mindenkin, erre már csak olaj volt az, amikor megjelentünk egyazon kocsiból kiszállva. Mire Dorotyékhoz értem, már többen megjegyzést tettek a hátam mögött jó hangosan. Ennyi.

A csend hosszúra nyúlik, ha lúd, hát legyen kövér, így folytatom:

-      Ja, és még nagyon sajnálják Kristent, mert én ilyen kurva vagyok, és velem csalta meg Robert. Szó szerinti idézet: „ Szegény lány, milyen csalódott lehet, ide jön Amerikából, hogy találkozzon a barátjával, és azt kell látnia,  hogy egy ilyen kurva behálózta a szerelmét”  idézet vége. – suttogom halkan.

-      Ne foglalkozz velük! – ül mellém Kristen. - Mi tudjuk az igazat, és csak ez számít! Majd beszélek Robbal, ő majd elrendezi!

-      Ne Kris, kérlek ne! – pattanok fel idegesen, - inkább el sem megyek!

Anyu szemén látom, hogy ideges lett attól, amit hallott tőlem, tudom, hogy őt is bántja, hogy így gondolnak rám, ilyet feltételeznek rólam.

-      Kislányom, - szólal meg anyu- ebben igazat kell adnom Kristennek, hagyd, hogy Robert elintézze a dolgot.

-      Mit kell Robnak elintéznie? – szólal meg Rob mögöttem.

-      Semmit. – nézek végig a társaságon figyelmeztetőn mielőtt felé fordulnék. Átölel, figyelmesen nézi az arcom, de én csak mosolygok, mintha semmi sem történt volna.

-      Biztos?

-      Igen. – temetem az arcom a hajam mögé, ő azonban félretúrja, hogy lássa a tekintetemet.

-      Hanna? – néz rám kérdőn- Mi van?

-      Semmi, hidd már el hogy semmi! – nézek dacosan rá. Kristen csak ingatja a fejét. Szerencsére megjelenik a bátyám és így elterelődik rólam a figyelem.

-      Helló, helló Zalán vagyok testépítő! – néz Ashleyra a szemöldökét húzogatva, mire a delejezett kiröhögi, velünk együtt

-      Most mit röhögtök, nincs még kész azt nem mondtam! – hallatszik méltatlankodása.

-      Édes kisfiam! – törölgeti szemeit anyu

-      Igen kedves édesanyám? – fordul felé a puncskocka.

-      Ahogy idősödsz, úgy megy el az eszed!

-      Anya, - szólal meg Natti, - ami nincs az nem mehet el!

-      Egy pont oda! – törölgeti könnyeit Ashley.

-      Mi van, te hova készülsz? – mered Zalán Robra – Bálba? Nyakkendő? Most komolyan?

Most nézem csak igazán meg Robot. Elolvadok a látványtól, kék farmer, fehér ing, sötétkék pulóver és nyakkendő!

-      Tetszenem kell a barátnőmnek hiába, - mosolyog kedvesen, - nem szereti a hajléktalanokat. Adnom kell magamra.

Elolvadok tőle. Boldogan bújok oda hozzá, annyira szeretem!

-      Na kérem, nem turbékolunk, nem is maszturbékolunk fiatalok! – szólal meg Zalán újra, mire szerencsére anya nyakon vágja!

-      Annyira pofátlan vagy! – meredek rá mérgesen.

-      Most miért, én csak őszinte vagyok!

-      Zalán szűnj meg! – szól rá Ashley is.

-      Jól van veletek még poénkodni sem lehet. - vágja be a műdurcát, - Megyek és hozom a kabátomat. – és sértetten elporoszkál.

-       Légyszives hozd el a mi kabátjainkat is! – szól utána Rob – fent hagytam az ágyon.

-      Majd feljössz érte amígó! – szól vissza a sértett lord.

-      Jaj Zalán olyan dög vagy! – morranok rá, és dühösen utána megyek. Az orrom előtt csapja be a szobájuk ajtaját.

-      Majom!

-      Aki mondja kiscsillag! – szólal meg az ajtó a bátyám hangján, de nem foglalkozom vele mivel a szobámba lépve a látvány köt le. Az éjjeliszekrényemen 15 szál gyönyörű vörös rózsa van egy vázában. Elolvadok. Boldogan temetem az arcom a virágok közé.

Hirtelen nyílik az ajtó és Zalán lép be.

-      Jaj kicsi! Ha most látnád magad! Annyira jó téged így látni! Nagyon szép vagy hugi!

-      Ugyan!

-      Nem Hanna, nem látod magad kívülről. Amikor ránézel arra a félnótás nyakkendősre ott lent, szinte ragyogsz. Legyél mindig ilyen szép, és boldog!

-      Annyira fogsz hiányozni! – bújok hozzá.

-      Te is nekem- csap egyet a fenekemre – na ki csúszik le hamarabb?

És már a korláton van!

-      Nem ér Zalán csaltál! – méltatlankodom, amikor a kezemben a kabátjainkkal követem tesómat.

Apa persze kiakad, amikor látja, hogy a korláton csúszkálunk, mert utálja. Anya azonban Robbal beszélget szerencsére nem látja az akciónkat, mert kapnánk a fejünkre rendesen! Becélzom kedvesem, és a nyakába ugrok, anyuval nem törődve.

-      Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! – puszilgatom az arcát. – De miért pont 15?

-      Mert annyi napja láttak először. – suttogja,  anya mosolyogva figyel bennünket.  

-      Köszönöm!

-      Lassan indulni kellene fiatalok, mert elkésünk. – szólal meg Kristen, és anyára kacsint.

Rob felsegíti rám a kabátomat. Majd ő is felöltözik. Kézenfogva megyünk ki az autókhoz. Norbi jött értünk, Csongi pedig Zalánékat hozza. Csendben ülök az autóban, hallgatom Rob, Kris és Dean beszélgetését arról, hogy a következő hónapban mennyi dolguk lesz. Kisvártatva megérkezünk a szállodához amelynek a különtermében tartják az összejövetelt. Felvisszük Rob szobájába a kabátjainkat, Kristen már kijelentkezett, az ő cuccai már nálunk vannak. Úgy volt, hogy Rob is forgatás után jön összepakolni, de inkább eljött Zalánnal utánam. Gyorsan előszedjük a cuccait, és röpke fél óra alatt összepakolunk. Aztán végignézzük újra a lakosztályt, hogy nem hagyott-e el valamit. Rutinosan nézek már be a párnák alá, és az ágy mögé is. Nem lehet tudni, hogy mit hova hajigált.  Vöröslő fejjel figyeli ténykedésem.

-      Mi van?- nézek rá kérdőn.

-      Ez baromi ciki! Hanna ne csináld már! – szól rám mérgesen.

-      Most mi bajod van? Inkább én találjam meg, mint a takarítónő!

Nem szól semmit, hanem elvonul a fürdőbe m

orcosan. Krissel összenézünk és elvigyorogjuk magunkat, nem nevetünk fel hangosan, pedig kaparja a torkomat a nevetés, de ügyelni kell a férfilélekre hiába.

Kisvártatva előkerül,  lehiggadt.

Zalánék is ideértek, mivel ők még kitették Nattit otthon. Várnak ránk az előtérben. A hátam közepére sem hiányzik, hogy most lemenjek.

De ez van, nem futamodhatok meg!  

A liftben Rob átkarol, Krissel beszélget, de a szemben lévő tükörben figyeli az arcomat.  Rámosolygok, visszamosolyog.

Próbálom nem idegesen kapkodni a levegőt amikor megáll a lift és kiszállunk. Már rutinosan húzódok el tőle, de ő magához szorít és nem enged. Kérdőn nézek rá, de Krissel beszélget. Segélykérőn meredek Deanra aki most mellettem sétál, de csak megvonja a vállát és mosolyog. Sokan sétálnak el mellettünk, és érdeklődve nézik ballagó hármasunkat. Rob átkarolva ballag mellettem, Kris mellette sétál nyugodtan. Aztán megjelenik Zalán és Ashley is.  Ahogy haladunk a terem felé, egyre több ismerős arc jön velünk szembe. Dean elmarad mellőlünk.

Többen döbbenten mérnek végig, páran ránk kacsintanak, és kedvesen köszönnek. Mielőtt belépnénk az ajtón lecövekelek. Rob érdeklődve fordul felém, hogy mi baj van.

-      Kérlek engedj el! – suttogom neki, ő azonban csak mosolyog.

-      Nem!

-      Rob kérlek!

-      Nem – közli határozottan, és ad egy csókot a számra ott mindenki előtt.  Kris felnevet. És odafordul hozzám.

-      Showtime kislány, mosolyogj! – azzal felveszik mindketten a bájvigyort, és azzal néznek rám. Elnevetem magam a látványon.

-      Csak így tovább csibe! – súgja a fülembe Robert és belépünk az ajtón.

Rob a kezemet fogja mindenki által jól láthatóan és rám mosolyog, Kris mellette lépked,  beszélgetnek, majd az ő vállát is átkarolja miközben az összekulcsolt kezünkre ad egy puszit.

Egy pillanatig megáll a levegő a teremben, ők azonban rutinosan lépdelnek tovább.  Én pedig majdnem összeesek.

Kisvártatva megjelenik mellettünk Colm, és a producer Umberto Pasolini. Kris is beszélgetni kezd.

-      Hát ez aztán belépő volta javából mondhatom! – nevet fel Kata és Bogi mellettem. Kisvártatva megjelenik Pali bácsi, Géza bácsi és Norbi is.

-      Tudja ez a fiú, hogy mitől döglik a légy! – nevetik el magukat. – Ha láttad volna, néhányan majdnem megfulladtak amikor megjelentetek!

Beszélgetni kezdünk, majd hirtelen megjelenik Rob mellettem és a kezembe nyom egy pohár pezsgőt. Megáll és figyeli a beszélgetésünket miközben a kezemet fogja és cirógatja. Hálásan nézek rá.  Rám kacsint, majd a mellé lépő asszisztensével kezd beszélgetni.

Hirtelen egy alak áll meg mellettem. Elképedve meredek Colmra, aki vigyorogva köszön.

-      Végre megjött ennek a mamlasznak az esze! – mutat a mellettem beszélgető kedvesemre. – Kíváncsi voltam, hogy mit fog lépni, a társaságban keringő pletykákra, de ügyesen megoldotta a fiatalember az biztos ezt a kényes helyzetet. Robert elrabolhatnám a hölgyet egy percre?

Nevetve int Rob, hogy persze, és rám kacsint. Colm a bárpulthoz kormányoz.

-      Azt hiszem kicsit túlöltöztem, - suttogja a fülembe amikor végignéz a társaságon, mindenki lazán van öltözve, ő pedig szürke öltönyben feszít.

-      Nem baj, - suttogom félhangosan vissza neki – én imádom az öltönyös pasikat!

Felnevet, a mellénk lépő Umával egyetemben.

-      Látom értesz a férfiak nyelvén. – nevet rám.

-      Éppen azon gondolkodtam, hogy lecsapom Rob kezéről ezt a szépséget! – néz nevetve Colm Umára.

-      Szerintem agyon lennél csapva! – nevet rá

-      Bocsánat hölgyeim azonnal jövök! – és otthagy bennünket a bárpultnál.

Pár pillanatig csendben figyelem a tömeget, általában bárkivel eltudok beszélgetni, de vele feszélyezve érzem magam.

-      Aggódtam miattad! – fordul felém – Látszott rajtad, hogy mennyire kellemetlenül érintettek a pletykák. Őszintén szólva egyesek eléggé durván kezelték a helyzetet.  – mutat a két fő pletykagépre, akik most is pár méterre állnak tőlünk és figyelik a beszélgetésünket, hallani nem hallhatják a zenétől, de fülelnek. – Fogadj el egy jó tanácsot tőlem, nem tudom, hogy hogyan fog alakulni a kapcsolatotok, de ne foglalkozz a pletykákkal, a sajtó őrültségeivel, mert ha minden szót, amit kimondanak, vagy leírnak rólad komolyan veszel, akkor ki fogsz készülni. Ha vele maradsz – mutat a közeledő Rob felé -, akkor  arra számítanod kell, hogy fokozott figyelemnek leszel kitéve. Hatalmas lesz a nyomás rajtad.

-      Tudom, pont ma beszélgettünk erről Robbal, már kezdem sejteni, hogy mi vár rám. Elnézést szeretnék kéni, hogy a felvétel után csak úgy elrohantam de nagyon kellemetlenül éreztem magam pénteken. Én nem vagyok ehhez hozzászokva.

-      Majd hozzászoksz! – suttogja nevetve, majd a mellénk érkező Robra kacsint, aki rosszat sejtve összeráncolt szemmel néz ránk.

-      Remélem semmi rosszat nem mondtak rólam neked? – lép közénk Rob és vigyorogva néz Umára. Biztos volt fent a szobában, mert a nyakkendőtől és a pulcsitól megszabadult, csak ing és a vékony szürke kabátja van rajta.

-      Ó éppen azt meséltem Hannának, hogy milyen szexisen mutattál a tevés boxeredben amikor megjelentél az intim jelenetek forgatásán.

Rob elvörösödik, és nyitva felejti a száját , mire Uma kislányosan felvihog.

-      Úristen tevés is van? – nézek rá döbbenten – Én csak az elefántosat láttam. – teszek rá még egy lapáttal kedvesem zavarára miközben állatira kaparja a torkomat a nevetés, de a világért meg nem bántanám azzal, hogy még ki is nevetem.

-      Na jó akkor én most leléptem, megkeresem az asszonyt! Mivel adni kell a pletykának – sóhajt fel Robert és elszelel, de azért visszafordul és rám kacsint.

-      Hát nem csoda, hogy odavannak érte! Édes egy fiú!- nevet fel újra Uma – vigyázz rá! – és ő is faképnél hagy.

Hirtelen megjelennek a csajok, Kata és Bogi, mesélnem kell nekik. Előadom a történetek lightos verzióját, jókat nevetünk.

Majd Norbival táncolni vonulunk. Megtáncoltat Pali bácsi és Géza bácsi is, majd a többi fiú is a csoportból. Nagyon jól érzem magam, Rob egész este beszélget, járkál a társaságban, de fél szeme minding rajtam van. Éppen Zalánnal táncolunk, amikor megérzem az illatát. Krissel táncolnak mellénk, Zalánnal összevillan a szemük,  és egy pillantás alatt párt cserélünk. Boldogan mosolygok rá.

-      Na látod, hogy túlélted! – suttogja a fülembe - de azért még kapsz, hogy nem mondtad el és anyukádtól kellett megtudnom! Miért titkolózol előttem?

-      Nem titkolózom, csak nem akartam, hogy megtudd.

-      De miért?

-      Csak. – vágom rá,  tűnődve néz rám.

-      Makacs vagy.

-      Tudom.

Ennyiben maradunk. Szerencsére a társaság lassan fogyatkozni kezd, egyre többen dőlnek ki a sorból.

Mi is összecihelődünk, Norbi hazafuvarozza előbb Zalánékat, majd visszajön értünk is.

Mire hazaérünk a többiek már lefeküdtek, a ház csendes. Elköszönünk Deantól, és felmegyünk mi is az emeletre. Hullafáradtnak érzem magam. Rob lovagiasan előre enged, így gyorsan lezuhanyozom. Bóbiskolva fekszik az ágyon, de az ajtó nyikorgására felriad. Gyorsan összekapja magát, és ő is elszelel zuhanyozni. Az ágyra ülök, hogy megvárjam, küzdök az álmossággal, ezért inkább a rózsáimat nézem, azonban nem bírom tovább, végigdőlök az ágyon, meg akarom várni. Kisvártatva hallom, ahogy nyikorogva bezáródik az ajtó és a matrac besüpped mellettem. Boldogan bújok Robhoz, akitől a halántékomra kapok egy mentolos puszit. Igyekszem nem arra gondolni az álmok felé suhanva, hogy talán hosszú ideig most ölel utoljára.