43. fejezet. - A viszontlátás

Bocsánat!

Most állították helyre az internet szolgáltatást nálunk, miután az agyukra mehettem, mivel tegnap este óta 17 bejelentést tettem, hogy még mindig nincs net, még mindig nincs net!

Szerintem a végén már meglátták a számot, és  csak félretették a készüléket, mert az utolsó két híváskor foglaltak voltak!

A párom mobilnetéről pedig nem értem miért nem tudtuk az adatokat feltölteni az oldalra! Szegénykémet az agyvérzésig felhúztam a hisztimmel, mert nem sikerült megoldani

Nagyon szégyelem magam!

Ne haragudjatok! Nem így akartam!

Jó olvasást! 

Heni

Hanna

Basszus! – ha  magamra húzom a takarót akkor melegem van, ha kitakarózok akkor meg fázok. 1 órája lefeküdtem, mert holnap rengeteg dolgot kell elintéznem mielőtt elindulunk. De nem tudok aludni, csak forgolódok. Morcosan nézek a telefon kijelzőjére 22:30-at mutat.

Holnap megyek Londonban! Holnap megyek Londonba!

Találkozok Robbal!

 Már a gondolatra is vadul verni kezd a szívem.

Mély levegőt veszek, hogy csillapítani tudjam heves szívdobogásomat.

Kész! – nem bírok nyugton maradni!

Felpattanok, és halkan osonva kilopózok konyhába, nehogy valakit felébresszek, mivel az egész ház csendes, így gyanítom mindenki alszik. A hűtő felé veszem az irányt, és kinyitva a belsejét kezdem pásztázni. Joghurt! Mézes joghurt ez az! Mohón kapok utána.

-      Hát te meg mit settenkedsz itt? – szólal meg mögöttem egy mély álmos hang, melynek hallatán halálra válok, és elejtem a kezembe szorongatott kiskanalat ami hatalmas csörömpöléssel ér földet.

 Anyám erre a zajra még a halottak is felkelnek a sírjukból!

-      Normális vagy? A frászt hoztad rám! – meredek bátyámra aki álmos tekintettel méreget és a kezében szorongatja a keresztrejtvényét.

Felröhög.

-      Csak nem izgatottak vagyunk? – mérget.

-      Ne piszkálj Zalán! – nevetem el magam én is, majd felkapom a kanalamat és a nappali felé veszem az irányt, onnan figyelem közeledő bátyámat, aki egy zacskó szotyit szorongatva ül mellém.

Csendben figyelem miközben kanalazom a joghurtot, hogy körülményesen válogatja a szotyit.  A megfelelő nagyságút kiválasztja szétroppantja, és félredobja a mellette lévő tálba a héját. Újabb megfelelő nagyságú magot keres, most a kiválasztottat fitymálva  visszadobja mivel kevesli a méretét, és újabb turkálásba kezd…

Felröhögök, mire kérdőn néz rám.

-      Basszus Zalán, úgyis mindegyiket betermeled, nem mindegy, hogy milyen sorrendben eszed meg őket?

-      Nem! Nem mindegy. – néz rám vigyorogva, majd újra beletúr a tálba. Röhögök.

-      Ne vihogj, mindenkit felkeltesz – morran rám.

-      Már mindegy – jelenik meg a szobájuk ajtajában Ashley, nem tűnik álmosnak.

-      Mi van életem nem bírsz aludni? – mosolyog rá Zalán

-      Nem, mert akkora csatazajjal vagytok, hogy attól még a halottak is feltámadnak! – vihogja – Egyébként nem aludtam. – teszi hozzá és leül Zalán mellé.

-      Miért nem jöttél be? – fordul tesómhoz.

-      Szerintem elaludt keresztrejtvény fejtés közben! Legalábbis amikor a konyhában rám hozta a frászt, még azt szorongatta!

-      Mindig ezt csinálja. – somolyog Ashley - Nekiáll fejtegetni a nappaliban, mert ő még nem álmos, aztán a kanapén meg bealszik. Ha feltudom kelteni, akkor bejön a hálóba kómásan, ha nem akkor azon a kis kanapén hortyog, amiről lelóg keze-lába, másnap meg mindene fáj.

-      Igen, de a szexis barátnőm ilyenkor mindig végigmasszírozza kőkemény testemet, egyetlen porcikámat sem hagyva ki! – búgja Ashleynak, csiklandozni kezdi, majd egy csókot lop tőle. Kicsit irigyen nézem őket.

-      Basszus ebben a házban nem lehet aludni! – jelennek megy Nattiék is a nappaliban. – Dobálóznak, morognak, vihognak! Ez felháborító! – mutat ránk Csongi vigyorogva, mire hozzávágom a párnát.

Leülnek mellénk, de Natti is felpattan és hoz a konyhából még egy adag szotyit. Zalán vigyorog.

-      Mit vigyorogsz? Megkívántam!

Csendben ropogtatunk, én hol Nattitól, hol Zalántól lopok pár szemet. Ilyenkor az utóbbi morogva csap a kezemre.

-      Mi van ezt is sajnálod tőlem?

-      Igen, ott van az – mutat Natti zacskójára.

-      Majom! – nyújtom ki rá a nyelvem.

Ekkor halál komolyan megszólal Natti, felcsillantva, hogy nem hiába szerzett pszichológusi diplomát.

-      Lássuk be a szotyinak közösségformáló ereje van!

-      Nem drágám – nevet fel Csongi, - csak mindenki szereti!

-      Mindjárt ott tartunk, hogy lelke is van! – teszi hozzá Zalán.

-      Úristen Zalán! – kiáltok fel, amikor éppen a szájához emeli a megtisztelt és kellő nagyságúnak ítélt magocskát, mire lemerevedik és rémülten, kérdőn néz rám – Ketté ne harapd, fájdalmat okol neki!

Pár pillanatig elképedten mered rám, aztán rám borítja a  zacskó tartalmát.

-      Hülye picsa! Már azt hittem valami bajod van! – mondja, és még megsoroz egy adag párnával is.

Veszett párnacsata veszi kezdetét. Viháncolva robogunk a nappaliban, a fotelokat kerülgetve. Ashelyval ketten legyűrjük Zalánt akiknek a segítségre siet Csongi, őt pedig Natti támadja le. A pasik persze kiszabadulnak miután a  tiltott csikifegyvert bevetik. Levegő után kapkodok, amikor a kisasztalon fekvő telefonom veszett csörgésbe kezd.  Vihogva próbálok Zalán szorításából kikeveredni, hogy feltudjam venni. Biztos Rob hív!

-       Zalán engedj el! – nyújtózom a telefon után, nagy nehezen elérem ugyan benyomom a fogadás gombot, de kiesik a kezemből.

-      Zalán engedj már el! – rugdalózom, de még mindig erősen tartja a lábaimat. Ekkor párnával kezdem csapkodni, és Ashley is a segítségemre siet, mivel figyelmét meg kell osztania közöttünk, gyengül a szorítása, így kitudok szabadulni, és felkapva a telefont a fotel fedezékébe húzódok.

-      Halló? Rob itt vagy? – szólok bele a telefonba izgatottan.

-      Igen Kicsim itt vagyok! – nevet bele – Mi a fészkes fenét műveltek ti?

-      Csak párnacsatázunk… - ekkor egy kéz kikapja a kezemből a telefont

-      Bocsi, - szól bele Csongi – majd később visszahív! – és a telefonnal a kezében rohanni kezd a lakáson keresztül!

-      Idióta add vissza! – rohanok utána – Csongi add vissza mert megbánod! Hallod?

-      Hát öregem heves a kiscsaj! – szól bele a telefonomba – és szexis is a  piros pizsiben!

-      Csongi, ha jót akarsz magadnak ideadod! – visítok, de felugrik a sarokülőre és magasra tartva a telefont vigyorog rám.

-      Basszus Csongi, megöllek, ha nem adod oda rögtön! – mondom már majdnem sírva.

Csongi meglepődik és önkéntelenül felém nyújtja a telefont. Mikor már a kezemben van rávigyorgok a könnyeimen keresztül, és elrobogok a konyha irányába.

-      Te kis bestia! – kiabál utánam, de ekkor Natti telibe találja, így rá terelődik a figyelme, és Natti veszett üldözésébe kezd.

-      Halló Rob itt vagy még?

-      Igen itt vagyok! – nevet bele a telefonba – Milyen pizsire célozgatott Csongi?

-      Ha jól értem, akkor arra vagy éppen kíváncsi, hogy mi van rajtam? – búgom szexmaca üzemmódra kapcsolva, mire izgatottan felnevet.

-      Hanna, holnap szétszedlek! – nyög fel, mire harsány nevetés hangzik fel.

-      Kik azok? – kérdezem kíváncsian.

-      Csak a haverjaim! Holnap majd megismered őket! – felelni nevetve, és valószínűleg letakarja a telefont, mert most tompábban hallok, a nevetését azért felismerem. – Hülyék! -  szól újra bele a telefonba.

-      Hol vagy? Mit csinálsz?

-      Tomnál vagyunk a barátaimmal, a nővéremmel és Krissel.  – feleli, majd hirtelen felnevet. – Marha!

-      Tessék? – rökönyödök meg.

-      Bocs kicsim nem neked mondtam! – és közben rötyög, jókedvét hallva én is nevetni kezdek, és halvány fény gyúl az agyamban – Rob te ittál?

-      Egy ici – picit, de csak bánatomban- teszi hozzá gyorsan – mert a barátnőm nem volt hajlandó velem szóba állni ma egész nap! Kompenzálnom kell! Szóval milyen pizsi van rajtad?

-      Baszki Patty, ne előttünk akarj telefonszexelni a nőddel!  Bírj a farkaddal legalább holnapig! – hallok egy kissé enervált férfihangot.

-      Úristen! – nevetek fel elképedten.

-       Tom maradj már csöndbe! – dörren fel Rob nevetve. – Szóval milyen is az a pizsi?

-      Rob! – nevetek fel – te most  tényleg telefonszex szolgáltatás kívánsz igénybe venni ?!

-      Valahogy ki kell bírnom holnapig! – hallom rekedtes suttogását.

-      Már én is alig várom! – suttogom vissza neki hasonló hangon, miközben a szívem azért majdnem kiesik. Fel sem tűnik a csönd körülöttem, megszűnt minden nem látok nem hallok miközben az ebédlő padlóján ücsörögve telefonálok.

-      Szóval? – nyögi bele a telefonba

-      Szóval – nyelek egy nagyot, mivel fogalmam sincs, hogy hogyan kell ezt csinálni – szóval, jaj Rob ne csináld már!

-      Édes én pedig, nagyon csinálnám! - a telefonon át újra felcsendül a röhögés. – Marhák hagyjatok már kicsit békén!- hallom, ahogy feláll, és megy valahova, majd ajtócsapódás  – Végre! – szól bele  a telefonba.

-      Hol vagy?

-      Kijöttem cigizni. – sóhajt nagyot, majd hallom hogy rágyújt és  kifújja a füstöt. - Mit csináltál ma?

-      Hát leadtam a szakdogát, délután aludtam, aztán Emmáéknál voltunk, hazajöttem, összepakoltam, aztán lefeküdtem aludni, de túl izgatott voltam, így kijöttem joghurtozni aztán kicsit elszabadult a pokol itthon. – célzok az előbbiekre - És te?

-      Ma késő délelőttig aludtam, aztán hívott Stef az ügynököm, egyeztettük a dolgaimat, utána ebédeltünk a szállodában Krissel, aztán ő elment Lizzyékkel csavarogni, én meg elmentem anyuékhoz. Végül itt kötöttünk ki Tomnál.  – Ekkor hallom, hogy csipogni kezd a telefonja – Vár kicsit, meg kell nézem mit kaptam, - kis szünet után beleszól újra - jött egy MMS, tartsd még egy kicsit! Le ne tedd!

-      Oké tartom! – ekkor feltűnik a csend, ami gyanús kezd lenni, kutatón nézek körül, aztán meglátom őket, ahogy csendben egymás hegyén hátán sasolnak felém. Értetlenül meredek rájuk. Mi van?

-      Édesem – nevet bele Rob a telefonba – szexis ez a piros pizsi rajtad! 

-      Mi? – és ekkor meglátom Zalán kaján képét amint a telefonját lóbálva vigyorog. – Basszus Zalán én megöllek! – csattanok fel, mire ők válaszként csak felnevetnek.

-      Édes, pizsit holnap ne hozz – morran nevetve  Rob is a telefonba – felesleges, ha hozol is, úgyse lesz rajtad sokáig!

-      Rob! – nevetek bele a készülékbe közben pedig érzem, hogy pipacspiros a fejem, újabb csipogás, majd felhangzik Rob nevetése – Édes nem kell ennyire elpirulnod!

-      Zalán! – visítok fel – Na szia Rob!

-      Helló kicsim, aludj jól és álmodj rólam!

-      Csakis! – és boldogan nyomom ki a telefont.

-      Molnár Zalán te ezt még állatira megfogod bánni! – fordulok a vigyorgó négyes felé.

Hirtelen fény gyúl az agyamban és elvigyorodom. Zalán meghökkenten, összevont tekintettel mered rám.

-      Ajaj miért érzem úgy, hogy ezt még én megfogom bánni?!

Kajánul Nattira kacsintok, aki elképedve mered rám, majd felnevet: - Végre!

Reggel

-      Hanna ébredj! Lassan indulnunk kell! – hallom Natti hangját, aztán hirtelen beugrik! Anyám ma megyek Londonba! - és mit a villám pattanok ki az ágyból, ahova ugyanazzal a lendülettel vissza is rogyok.

Hirtelen nevetés hallatszik.

-      Ez aztán nem semmi kelés volt! – nevet fel Emma és mellém ül, átkarolja a vállamat. – Hallom éjjel elvoltatok! – mutat a szintén érdekes arccal belépő Ashleyre.

-      Ja! – nyögök fel. – Adjatok egy fájdalomcsillapítót, szétesik a fejem!

-      Itt van! – nyomja a kezembe Natti a gyógyszert és egy csésze narancsteát.

-      Kösz! – nyöszörgök.

-      Nem szokta a cigány a szántást mi? – nevet fel. – Mikor ittál utoljára 1 pohárnál többet?

-      Hát nem tudom, - nyögök fel- tényleg fogalmam sincs, hogy tudtak erre rávenni?

-      Figyeljetek – néz végig hármunkon nevetve Emma – kapjátok össze magatokat, mert indulni kell, ha időre oda akartok érni a fodrászhoz, meg a kozmetikushoz. Arról nem is beszélve, hogy kb: 3 órám van a következő etetésig, igaz fejtem le egy adagot, és Tamás is megbírja etetni Julcsit, de nem szívesen hagynám rá!

-      Oké! – állok fel nyöszörögve – adj 5 percet és elkészülök.

-      Rendben de siess! – fordul a többiek felé is Emma – Na mi lesz mozduljatok már!

Amint kimentek, gyorsan elrohanok zuhanyozni. Magamra rángatok egy farmert, pulcsit és a bőrkabátomat, és már készen is vagyok. Lassan a gyógyszer is hatni kezd, így feltűnik, hogy milyen állapotban van a lakás.

-      Szentséges Atya Úr Isten! – sóhajtok fel, mire a mellém lépő Emma felnevet.

-      Hát van egy feelingje a kéglinek az biztos!

-      Nyugi, majd rendet rakunk mire hazaértek! – jön elő a szobájukból a bátyám, és egy ellenállhatatlan vigyort villant felém.

-      Hiába strapálod magad! A tegnapi nap vért kíván! – mosolygok rá bűbájosan

-      Ajaj! – vihog fel Emma – Azt hiszem hites uram tegnap túl jól tette a dolgát! – ölel át kedvesen Emma -  Tudod egész este azon sápítozott, hogy megbántott-e! Már az agyamra kezdett menni. Ugye tudod, hogy csak jót akart?

-      Tudom, nyugi! – ölelem vissza – és igaza volt!

-      Örülök, hogy rájöttél! Gyerünk csajok indulás! 

***

Amilyen jól esett az arcmasszázs  most olyan szarul esik a lábgyanta!

Anya segíts! 

Meghalok! –  de csak sziszegek hangosan.

Ezek hárman baromi jól szórakoznak rajtam, Eszti néni a kozmetikusom is csak nevet a szenvedésemen, hálásan nézek rá, amikor az utolsó csíkot is lehúzta. Gyorsan lezuhanyozom, és bekenem magam a tőle kapott krémmel.

A csajok már várnak rám, és rángatnak tovább, megyünk a fodrászhoz, még szerencse, hogy itt minden egy helyen van!  Amikor fizetni akarok, kiderül, hogy ez az ő ajándékuk nekem, és még ebédelni is elvisznek!

-      De miért? – értetlenkedek.

-      Csak úgy! – vigyorogják.  

-      De ..

-      Nincs semmi de, vedd úgy, hogy azt ünnepeljük, hogy végre magadhoz tértél, remélem  végleg! – nevet fel Natti. – Baszki Hanna nagyon jó lett a hajad!

-      Tényleg?- nézek rájuk nevetve.

-      Tényleg! Jaj úgy irigyellek most! – sóhajt fel Emma – Szép vagy, egy szuper pasi vár rád, szerelmes vagy! Londonba mész, és  - nevet fel huncutul – egy remélhetőleg heves éjszaka vár rád! Ne pirulj!  Élvezd ki alaposan az életet, és tényleg azt tudom csak mondani, hogy hagyd magad mögött a múltat, annak már vége, elmúlt. Előre nézz jó! És Hanna légy merész! Oké!

-      Oké! – sóhajtok fel boldogan.

Ekkor Natti rám pillant, összenéznek Ashleyval, és Emmával, majd cinkosan felnevetnek.

-      A merészségről jut eszembe! – matat az asztal alatt Ashley – ezt tőlünk kapod, hogy sikeres legyen a mai hódítás. Ha ezt felveszed az agyát eldobja egészen biztosan! – kuncognak össze cinkosan mind a hárman.

-      Mi? - nézek rájuk értetlenül, majd a kezembe nyomott ajándékdobozt kezdem nyitogatni. – Anyám! – rökönyödök meg amikor meglátom, hogy mit kaptam tőlük.

-      Ne pirulj drágám, hanem vesd be magad! – koccannak össze a poharaink a nagy vihogás közepette. Szigorúan ásványvízzel vannak töltve!

Szedelőzködni kezdünk, majd elbúcsúzva Emmától hazafelé vesszük az irányt. Fogunk  egy taxit. Ashley előre ül, mi Nattival hátra. Ash hátrafordulva néz rám.

-      Istenem Hanna, te ragyogsz!

-      Ha tudnátok, hogy most milyen boldog vagyok! – nézek rájuk mosolyogva mély levegőket véve, hogy nyugtatni tudjam magam. – Nem hiszitek el, de fogalmam sincs, hogy mikor éreztem magam utoljára ennyire boldognak! – sírom el magam.

-      Tudod, hogy milyen jó téged így látni? – fordul felém tesóm, - tudod talán akkor örültem utoljára ennyire amikor január végén eltűntél, igaz először a frászt hoztad rám!

-      Mi? Nem, nem tudom!– nézek rá értetlenkedve.

-      Nem emlékszel? Egyik reggel nem találtalak otthon amikor felkeltem. Nem voltál sehol! És a kiskaput az tette be igazán, akkor rémültem meg nagyon, és hívtam végig mindenkit, hogy hol vagy, amikor se egy papírt, se egy üzenetet nem találtam semmit! Amikor már ott tartottam, hogy hívom a rendőrséget, és akkor megjelentél nyakig agyagosan. Évekig nem mentél be oda, és egyszer csak megjelensz totál retkesen, úgy mint régen! – hallgat el és néz rám könnyes szemmel Natti – akkor éreztem ezt, akkor voltam így, hogy istenem de jó rád nézni!

-      Emlékszem! Tényleg, megláttál és leordítottad a fejem, elmondtál minden felelőtlen önző dögnek, utána meg sírva fakadtál és átöleltél.  Talán akkor kezdtem észhez térni, - sóhajtok nagyot – hiszen bármerre néztem mindenkinek volt valakije. Neked is megjelent az életedben Csongi, Zalán Ashleyvel csak nekem nem volt senkim. Akkor éreztem, hogy kezdek fázni egyedül. Hiányzott valaki.  Addig nem éreztem semmit, igyekeztem a semleges érdektelenségben időzni. Nevettem ha kellett, tettem amiről úgy véltem, hogy  a környezetem élőknek megfelel, csak azt nem vettem figyelembe, hogy nekem mi lenne jó.  Egyre nagyobb lett bennem a hiányérzet, egyre inkább fáztam, egyre többször vonultam el oda, ahol boldog voltam, ahol éreztem azokat az érzéseket amikre igazán vágytam. Pillanatnyi boldogságot kaptam ott, de amikor kijöttem csak újra az üresség volt körülöttem, csak az emlékeimbe,  pontosabban, csak érzések emlékeibe kapaszkodtam görcsösen. De most érzem csak igazán, hogy talán megvoltam fagyva belülről, most amikor úgy érzem, hogy szétvet a boldogság, a várakozás öröme, és az, hogy talán nekem is lesz valakim aki engem szeret! Csajok én most annyira boldog vagyok!

Ekkor megáll a taxi a házunk előtt, a taxis hátrafordul, rám mosolyog, majd tökéletes angolsággal megszólal amikor fizetni akarok.

-      Tegye csak azt el! – értetlenkedve nézek rá - Tudja kedveském, nagyon ritkán találkozom három ilyen nagyon szép lánnyal, - kacsint ránk -  nem tudom, hogy hova megy, mit fog ma csinálni, de kívánom, hogy tényleg legyen boldog! Öröm magára nézni kedveském!

Csak tátogni tudunk. Mi van?

-      Komolyan mondom, minden jót maguknak – pattan ki és kinyitja előttünk az ajtót, majd mosolyogva elhajt.

Mint három szobor meredünk rá értetlenkedve, majd összenézünk és felnevetünk. Ekkor tűnik fel anyuék kocsija.

-      Na ne – csattan fel Natti – ezek képesek voltak anyát felhívni, hogy jöjjön el nekik segíteni takarítani?! Én kinyírom őket!

Ashley erre felnevet

-      Szerintem anyukád már megtette helyetted!

Mint három harcias amazon robbanunk be a lakásba, ahol tökéletes rend van! Apu a fiukkal beszélget, anya meg az ebédlőben terít. Amikor berobbanunk 4 kérdő szempár mered ránk!

-      Mi van? – néz ránk apa kérdőn – Mi történt?

-      Semmi, ugye nem ti takarítottatok ki? – néz anyura Natti amikor az megjelenik a nappaliban.

-      Nem már rend volt, amikor megjöttünk. – néznek ránk apáék értetlenül.

-      Tényleg? – fürkészem arcukat kutatón, amikor odamegyek hozzájuk puszit adni és  köszönni.

-      Tényleg – feleli anya.  

-      Na hugó ez már sértő! – morran fel Zalán – Nem nézel ki ennyit belőlünk? – áll elém karba tett kézzel, és mosolyogva mér végig.

-          Őszinte választ akarsz? – fordulok felé

-          Igen!

-          Nem!

-          Ne már!

-          De, nem nézem ki belőled, illetve belőletek, hogy kitakarítottátok teljesen egyedül ketten a lakást!

-          Pedig így volt, - áll Zalán mellé támogatásként Csongi is. – Ketten takarítottuk ki a kéglit.

Anya ekkor a konyhában felnevet.

-          Mondjuk meglátszik, hogy ti ügyködtetek! – mutat nevetve a konyhában a fal mellett maradt szotyira. – Csak úgy férfi módra takarítottak, csak ahol a papok táncolnak! Egyébiránt jót buliztatok?

-          Nem leszólni! – pillant szülőanyánkra szemrehányón Zalán - Mi keményen dolgoztunk, amikor ezek itt – mutat végig rajtunk - a szépségszalonban kényeztettétek magukat, minket bezzeg itthon senki nem kényeztetett!

-          Vagytok ti eleget kényeztetve – szólal meg apukám, majd a két jómadarat nevetve hátba veregeti. 

-          Na gyertek ebédelni! – hív minket anyu, és szinte azonnal magyarázkodni kezd – Tudtam, hogy nem fogtok főzni, és üres gyomorral csak nem engedlek benneteket elutazni! – néz végig mind az ötünkön mosolyogva anya.

-          Annak persze semmi köze ehhez, hogy tegnap megkaptad a drótot arról, hogy Tomi és Csongi lerámoltak Emmáéknál igaz? – bújok oda hozzájuk hálásan, mire anyukám két keze közé fogva az arcomat a szemembe néz, és könnyes szemmel mered rám.

-          Legyél nagyon boldog kincsem! – sírja el magát anyukám. – Kérlek, hagyd magad mögött a múltat jó?

-          Jó anya, most már képes vagyok rá. – nevetek fel boldogan, mire apukám büszkén néz végig rajtam és ő is magához ölel. – De ne aggódjatok értem már annyira! Jó? Én megleszek. Rendben?

-          Rendben. Na együnk.

Asztalhoz ülünk. Anyu hatalmas adag kaját készített. Aminek mindenki hatalmas étvággyal esik neki, mindenki kivéve engem. Nem bírok enni! Csak izgatottan fészkelődök a helyemen, amit a családom sumák vigyorgással és sűrű összenézéssel konstatál.

-          Egyél hugi, mert nem visz a „repülősbácsi” sehova, ha nem eszel! – humorizál Zalán, mintha legalábbis ovis lennék!

Csörögni kezd a telefonom, amire rekordsebességgel vetődök a többiek nem kis derültségére. A szám láttán megdöbbenek. Mit akar ilyenkor?

Elkomolyodva veszem fel a telefont.

Jaj ne!

Csak most ne!

Közlöm vele, hogy 17:15-kor indulnék Londonba, így legkésőbb  16:00 órára a repülőtéren kell lennem!

Egyeztetünk, és megígérem, hogy rövidesen indulok.

-          Basszus! Nem igaz, hogy nekem valami egyszerűen menjen! Nem hiszem el! – és ekkor egy olyan hosszú cikornyás káromkodást engedek el, hogy anyuék döbbenten merednek rám.

-          Mi van? – áll meg előttem Apu.

-          Az van, hogy a konzulensem holnap elutazik, váratlanul kirendelték, így nem tudunk találkozni kedden, a számítógépe délelőtt beadta a kulcsot, így el kellene mennem megbeszélni, hogy mit kell még kijavítanom.  Látjátok! – nézek rájuk elkeseredve – nekem miért menne valami simán?! Az lenne már az égi csoda.

-          Na figyelj kicsim! Akkor most összekapod magad, beülünk az autóba, és elviszlek. A motyód össze van pakolva?

-          Igen,

-          Jó akkor azt Zalánék magukkal viszik, hogy legalább azzal ne legyen gond. Nézd gyorsan meg, hogy minden megvan-e. – csap egyet apu a fenekemre. – Mikorra kell odaérned?

-          Kettőre.

-          Jó akkor most negyed kettő van, rendben leszünk nyugi! Na hajrá kislányom mozdulj már!

Gyorsan a szobámba rohanok, átnézem a cuccom, hogy tényleg minden megvan-e. Iratok, jegy, könyv oké!  Bevágom a sminkcuccomat, a táskába és elrohanok átöltözni, még jó hogy tegnap este mindent kikészítettem, kivasaltam, felvállfáztam. Magamra kapom a pólómat, a kardigánomat gyors ellenőrzés után jónak ítélem magam.  Gyorsan elköszönök anyutól, és apuval a kocsiba vágódunk.

London

-          Claire – nevetek fel, és a feleségem mellé trappolok – gyere ide ezt látnod kell! – húzom magam után az asszonyt aki úgy néz rám, mintha megbolondultam volna!

Na persze erre a lányok is mind a hárman felkapják a fejüket, és kíváncsian néznek utánam, ahogy nejemet vonszolom magam után.  

-          Édes istenem, ilyet még nem láttam! – kuncog fel halkan ő is, ahogy meglátja, hogy mi folyik ott a szobában.

Mind a ketten rázkódunk a nevetéstől, istenem ilyenkor sajnálom, hogy nincs kamerám! Ezt érdemes lenne megörökíteni!

Rob takarít!

Váratlanul megindul az ajtó felé, így csak annyi időm van, hogy a feleségemet a fürdő felé rántsam, hogy nehogy lebukjunk a gyerek előtt, de arra már nincs időnk, hogy a vonásainkat is rendezzük mert hirtelen megjelenik előttünk, igaz nekünk háttal és lefelé kezd robogni a lépcsőn.

-          Anyu! – üvölti el magát, szerencsére nem vett észre bennünket.

De nem tudjuk a nevetésünket elfojtani, így mind a ketten felcsuklunk, Rob erre megdöbbenve hátranéz. Claire próbálja még a menthetőt menteni, de csak kirobban belőle  is a nevetés, mire Rob megrökönyödik

-          Mi van? Ti mit röhögtök? – néz ránk értetlenül, aztán leesik neki. – Ezen most mi olyan vicces? Takarítok.

Ezt már meghallják lent a lányok is, és már lentről is hallatszik a vihogás, és a lábdobogás jelzi, hogy a csajok is elindultak felfelé. Robert erre felhúzza a orrát és sértetten bevonul a szobájába és becsapja maga után az ajtót.  Igyekszem a nevetést lenyelni, de ahogy az asszonyra nézek és látom rajta is az erőfeszítést, hogy visszatartsa a nevetést, de elég csak egymásra néznünk és újból kezdjük.

-          Most miért csináljátok ezt? – robban ki a gyerek a szobájából, és sértetten mér végig minket - Olyan nagy csoda, hogy rendbe teszem a szobámat?

-          Hát öcsi szó mi szó, ez már Jézus feltámadásával vetekszik! – kacagják a csajok.

-          Annyira, de annyira bunkók vagytok! – csapja be megint maga után az ajtót.

Tényleg megsértődött.

-          Nem kellett volna kinevetnünk! – mondom nekik, és bekopogok hozzá.

-          Hagyjatok! – kiált ránk, és felhangzik  egy gitárdallam.

-          Rob kicsim, - szólal meg mellettem Claire is – mi tényleg nem, nem akartunk megbántani, de neked is be kell látnod, hogy ilyet nem csináltál talán 8 -10 éve! Sőt, én még nem láttam őszintén szólva, hogy te takarítanál – de nem tudja végig mondani, mivel elneveti a végét.

Rob lassan kinyitja a szobája ajtaját, és kinéz ránk. 5 vihogó arc néz vele szembe,

-          Annyira idióták vagytok! – neveti el ő is magát, mivel belátja, hogy igazunk van.

-          Te Rob a szállodába is rendet raktál? – vesz mély levegőt Kristen.

-          Igen. – néz rá figyelmeztetően

-          De ugye nem úgy,  mint Budapesten?

-          Jaj Kris ezt most miért kellett? – morran rá Rob, mivel sejti, hogy élénken fogunk érdeklődni a történtekről. Nem kell csalódnia.

Mikor Kris elmeséli a történteket, mind levegő után kapkodunk a főhőssel egyetemben. Lentről ekkor csengetés  hallatszik, nagy levegő után  elindulunk le az asszonnyal, a fiatalságot fent hagyva.

-          Mi ez a jókedv kérem szépen? – hallatszik Tom hangja, amikor ránk néz – Bocsánat, de hiába kopogtam, hallóztam senki nem válaszolt. – kezd el szabadkozni.

-          Nincs semmi baj, gyere csak nyugodtan  fent van mindenki. – mondja Claire – nekem úgyis mennem kell a holnapi kaját előkészíteni. Vendégeink lesznek.

-          Tudom. Hallottam hírét már. – mondja fanyalogva Tom.

-          Mi van? – nézek a srácra meglepve.

-          Hát nem tudom! Nekem ez az egész nem tetszik! – sóhajt fel – Ez a barom nagyon bele van zúgva abba a macába! Két hét alatt! Ez nem normális!

-          Már miért ne lennék normális? – szólal meg Rob komoly hangon.

-          Miért szerinted normális az, hogy elmész két hétre, és teljesen belezúgsz egy albán csajba? Amikor 1 hét után hazajössz a haverodat lerázod egy szó nélkül és eltűnsz újabb hétre és amikor visszajössz, bárgyú birka vagy aki állandóan a telefonon lóg, és a nőjével dumál. Baszki Patti nézz már magadra ez nem te vagy!

-          Egy: Hanna magyar és nem albán. Kettő: miért bánt az téged, hogy végre van nekem is egy lány aki tetszik? Három: még nem is ismered, hogyan lehetsz róla bármilyen véleménnyel?

-          Valóban nem ismerem ez igaz, de az nem tetszik, hogy teljesen kifordultál önmagadból!

-          Miért fordultam volna ki önmagamból?

-          Amióta hazajöttél másról sincs szó, másról sem lehet veled beszélni, mint erről a lányról. Mit tud ez a nő? 3 melle van? Baszki Rob döngesd meg és lépj tovább!

-          Tom – szólal meg váratlanul Lizzy is – nem lehetsz ekkora ökör!

-          Most miért?

-          Hogy alkothatsz véleményt valakiről akivel még életedben nem találkoztál, két szót nem beszéltél?

-          Nekem elég az, hogy a tesómat végre nem idegtől látom ketyósnak, hanem egy lánytól zizegős! – szólal meg Vic is.

-          Oké – oké! Csak lássátok be kicsit furcsa. Mindenesetre kíváncsi vagyok erre a csodanőre!

-          Ezek után, nem biztos, hogy akarom, hogy megismerd! – szólal meg Rob. – Nekem fontos ez a lány, éppen annyira mint amilyen fontos a barátságom veled! Ő soha nem lenne előítélettel senki iránt! Tudod, mióta reflektorfénybe kerültem számtalan emberrel ismerkedtem meg, számtalan lány akart velem ágyba bújni, de senki nem volt rám olyan hatással, mint ez a lány! Ennyi az annyi.

-          Készen vagy fent kisfiam? – szólal meg a csendben lévő Claire.

-          Igen anya, mindent megcsináltam, csak az ágyneműt nem húztam fel. Megtennéd, hogy azt majd felhúzod? Lassan majd mennünk kell mert indulni kell értük a reptérre. Most indultak 17:15-kor 18:45 körül leszállnak. – mondja izgatottan a fiam.

-          Persze megcsinálom, csak menjetek! – mosolyogja Claire.

-          Itt a kocsikulcs! – dobom Robnak a kulcsokat, - Vidd el anyád kocsiját.

-          Köszi Apa!- mosolyog rám, majd a nővérével egyetemben lelépnek a többiek után.

**

-          Nyugi Rob! – hallom nővérem hangját, amikor belépünk a szállodai szobámba. –Örülök neked nagyon! Megkell, hogy mondjam, az utóbbi időben nagyon aggódtunk ám miattad!

-          Tudom, Vic tudom! És hidd el nagyon hálás is vagyok miatta! Nélkületek nem tudom, hogy hol lennék. – gyorsan felkapcsolom a villanyt, körülnézek, hogy minden rendben van-e.

-          Nyugi! – neveti el magát – minden rendben van! Menj zuhanyozz le!

-          Oké! – gyorsan összekapom magam, és elindulok a fürdőbe.

Gyorsan megborotválkozok, lezuhanyozok, és szinte másra sem tudok közben gondolni, hogy mint rá. Nemsokára itt lesz, már a gondolatra is összeszűkül a légcsövem, hevesen kezd verni a szívem.  Becsattogok a hálóba, eltűntetem a szennyesemet, és öltözködni kezdek. Fehér Diesel inget húzok, farmert, ekkor valahol csörögni kezd a telefonom, kutatni kezdek utána, mert fogalmam sincs, hogy hova tettem le.

-          Rob telefon! – kiabál be Vic. – Vegyem fel?

-          Ki keres?

-          Hanna!

-          Mi? – hogyhogy, keres? A repülőről telefonál?  – Megyek!

Fél lábbal a farmerban sietek ki a nappaliba. Hevesen verő szívvel veszem el Victől a készüléket.

Még csak 17:45 van. Rossz érzés kerít hatalmába, csak fél órája szálltak fel.

-          Szia! – szólok bele az izgatottságtól suttogva csak – Hogyhogy telefonálsz?

-          Rob! – szól bele sírós hangon.

-          Mi van? – rogyok le az ágyra, miközben nem kapok levegőt – Mi történt?

-          Sajnálom…

-          Hanna mi van? – szólok bele, - mit sajnálsz?

-          Jó estét Robert! – hallom István hangját  hirtelen semmit sem értek!

-          Mi van Hannával? Történt vele valami?

-          Nyugodj meg jól van, illetve most egy kicsit, - tétovázik -  nem nagyon elvan keseredve, most értünk ide, lekéstük a repülőt. 

-          Jaj ne! – nyögöm bele a telefonba, mire Vic felkapja a fejét és mellém ül.

-          Sajnálom, délután elkellett még mennie a konzulenséhez, mert holnaptól váratlanul el kell utaznia, és megkellett pár dolgot beszélniük. – ne sírj kicsim -hallom közben, hogy Hannához beszél,- nyugi, majd megoldjuk valahogy! – Bocsánat! – szól bele újra a készülékbe - Szóval időben elindultunk, de előttünk nem sokkal baleset történt, az egész utat lezárták, nem tudtunk mozdulni se előre, se hátra akkora dugó lett pillanatok alatt.

-          De nincs semmi baja ugye?

-          Hát édes fiam azon kívül, hogy itt bőg mellettem nincs más baja!

-          Tudná nekem adni? – Vic kérdőn néz rám, de intek neki, hogy most ne, most hagyjon ha lehet!

-          Szia! Rob én úgy sajnálom! – zokog fel – Én ..

-          Tudom kicsim, nyugi! Megoldjuk.  – próbálom a gondolataimat összeszedni miközben hanyatt dőlők az ágyon – Figyelj, van későbbi járatra hely? A pénzen most ne gondolkodj!

-          Apu már kérdezte, - sóhajt fel - holnap reggel van a legkorábbi szabad hely!

-          Nyugi! Kibírjuk! Csak gyere kicsim!

-          De én ott szerettem volna most lenni! – sírja el újra magát. – Nem igaz, hogy nekem semmi sem sikerül!

-          Figyelj! Menj most haza anyudékhoz, nyugodj le, és amint megvan a járat amivel holnap jönni tudsz, hívj fel! Jó? Hanna érted!?

-          Jó. – szipogja.

-          Annyira hiányzol kicsim!

-          Jaj Rob ne mondj ilyeneket nekem! Így csak még rosszabb! Nekem is nagyon -nagyon hiányol!

-          Édesem! – hallom, hogy csipogni kezd a telefonja

-          Figyelj lefogok merülni! Majd hívlak!

-          Szia!

-          Szi – de már megszakadt a vonal.

Kezembe temetem az arcom. A jó büdös mocskos……. életbe! Hirtelen törni-zúzni szeretnék! Ez nem lehet igaz! Nem hiszem el! Ilyen nincs!

-          Rob mi van? – néz rám aggodalmasan Vic, majd felpattan, mert kopognak az ajtón.

Lizzys, Kris, és Tom jönnek be, idegbajos tekintetemet látva meghökkennek.

-          Mi van?

-          Én is ezt kérdeztem tőle? – szólal meg Vic- de egy cirkalmas káromkodáson kívül még semmit nem tudtam belőle kiszedni!

Felpattanok és majdnem elhasalok, mivel csak az egyik lábammal bújtam bele a farmerba. Idegbajosan rángatom magamra a nadrágomat. Majd fel-alá kezdek járkálni, egészen addig amíg beszédképes állapotba nem kerülök. Mikor már kellően lehiggadtam, feléjük fordulok 4 döbbent szempár mered rám.

-          Lekéste a repülőt – nyögöm ki – Most értek oda a reptérre, felhívta az az idióta aki segít neki a szakdolgozatát megírni, valami olyasmit mondott István , - meglepődve néznek rám – ő az apukája, hogy holnap elutazik váratlanul a pasi, és a jövő héten kellett volna találkozniuk, de így nem fognak tudni, ezért el kellett mennie hozzá még kora délután. Időben elindultak a reptérre, de egy baleset miatt dugóba kerültek, és lekésték a gépet.

-          Sajnálom Rob! – szólal meg Kris.

-          Figyelj haver! Nézd a dolog jó oldalát! Ma este iszonyúan berúgunk!

-          Ja! Berugunk! – meredek rá idegesen.

-          És nem tud későbbi járattal jönni?

-          Holnap reggel van legkorábban szabad hely!

-          Akkor jó!

-          Igen jó, persze jó! – csattanok fel, majd nem törődve velük berohanok a hálóba.

A büdös életbe, törni – zúzi volna kedvem! Előkapom azonban a gitárom, és játszani kezdek. Fel sem fogom, hogy mennyi idő telhetett el, nem is érdekel!  Lassan lehiggadok.

Kibírod! Csak egy éjszaka még! És holnap itt lesz veled!

Igen, de ezt az éjszakát együtt tölthettük volna, nem pedig x ezer kilométerre egymástól!

Hirtelen hangokat hallok, felismerem Ash hangját és Csongi orgánumát is. Megjöttek.

Csalódottan kapom össze magam. Sikerült valamennyire lehiggadnom, így kimegyek hozzájuk. Nem akarok arra gondolni, hogy most már a karomban tarthatnám! Nem!

Mély levegő, mosoly és showtime!

-          Sziasztok!

-          Ezek szerint tudod! – fog velem kezet Zalán.

-          Igen, amikor a reptérre értek felhívtak, beszéltem Istvánnal.

-          Sajnálom, de nem értem miért nem tudom őket felhívni?

-          Hannának lemerült a mobilja az biztos, őt azért nem éred el. Próbáltad anyukádékat? Úgy tudom oda mentek, náluk alszik ma.

-          Nem veszik fel ők sem. Majd megpróbálom később. Figyelj! Itt van Hanna cucca, áthoztam hozzád, feltételezem nem velünk fog aludni! – neveti el magát.

-          Hát őszintén szólva – súgom oda neki, - nem sok alvást terveztem mára!  Add ide, beviszem a hálóba a bőröndjét.

-          Oké. De ezt most nem hallottam! – kacsint rám.

-          A többiek merre vannak? – kérdezem.

-          Krisnél, vagy nálunk. Terveztetek mára valamit?

-          Tom szervezkedett valamit, egy pubba megyünk, ha jól hallottam, aztán meg majd meglátjuk! – vonom meg a vállam, - én személy szerint valószínűleg visszajövök ide és felhívom telefonon, ha lehet reggelig beszélgetek vele.

-          Oké, - néz rám Zalán – hidd el állatira készült! Egész nap repkedett a boldogságtól, hogy találkoztok!

-          Hidd el én is alig vártam, hogy lássam! – húzom el a számat kedvetlenül.

-          Bocs Rob, visszamegyek a szobába segítek Ashnek.

-          Menj csak, majd szóljatok , ha indulunk.

Leroskadok az ágyra. Hát ezt az estét nem így képzeltem  az egyszer biztos!

Zalán

Istenem ez a nő! Annyira sajnálom őket! A szobába lépve úgy veszem észre nálunk táborozik mindenki.

-          Ki van akadva mi?

-          Igen, de egyikük sem tehet róla! –sóhajtok fel, miközben egy–egy puszit nyomok le Vicnek, Lizzynek és Krisnek is.

-          Át kellene menni hozzá nem?

-          De szerintem is jót tenne neki.

Hirtelen csörögni kezd a telefonom. A kijelzőre nézve felnevetek: Apa

-          Szia! Hogy van…. – aztán elhallgatok, és apu mondandóját hallva vigyorogni kezdek.

A többiek érdeklődve figyelnek, amíg beszélgetünk, aztán elköszönök édesapámtól és kinyomom a telefont. 6 élénken figyelő szempár néz velem farkasszemet.

-          Apu elintézte, és felszállhatott egy Wizzair gépre, már elindult. Kb 40 perc múlva landol a Lutonon.

A hír hallatán felnevetnek.

-          Viszont azt el kellene intézni, hogy Rob ne tudja meg! Legyen neki meglepetés, hogy mégis csak jön ez a liba.

Hirtelen a tettek mezejére lépünk. Lizzy elmegy érte, neki indulni is kell, hogy időre odaérjen.

-          Figyeljetek! - szólok a többieknek miután  Lizzy elment - nehogy elszóljátok magatokat Rob előtt!  És ha lehet ne hagyjátok inni! Rendben?

Tom meglepődve néz rám.

-          Baromi kíváncsi vagyok erre a lányra, milyen lehet, hogy ennyire elcsavarta a fejét ennek a baromnak!

Robert

Egy éjszakai mulatóba jöttünk mindannyian. Egészen hátra ültünk, hogy Krissel és Ashleyval ne keltsünk túl nagy feltűnést. Persze elkerülhetetlen, hogy egy-két kutató tekintet ne vessenek ránk, de lényegesen jobb a helyzet, mint odaát Amerikában.  Nagyot sóhajtva ülök az asztalnál Csongival és Zalánnal. Szövegelnek a tegnap esti buliról, és arról hogy Hanna milyen édes volt spiccesen. Nagyokat nevetek rajta. A második sörömet iszom amikor a többiek lassan szivárognak vissza, és váltanak egymással cinkos pillantásokat. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, arra gondolnék, hogy Hanna mégis eljött. De hát ennek az esélye egy a millióhoz! A lemezlovas hirtelen egy lassú számot kezd játszani, mire Zalán és Csongi is felkászálódnak és a lányok keresésére indulnak. Egyedül ülök az asztalnál, váratlanul Vic ül le mellém, és megcsap az az ismerős kedves illat ami csak Hannáé. Vágyakozva hunyom le a szemem, ahogy megcsap az illata, de hiába nézek körül Ő nincs itt.

Bravó csezd meg Pattinson! Jó vagy!

-          Figyelj Vic én azt hiszem visszamegyek a szállodába és felhívom Hannát. – kászálódok fel az asztaltól.

-          És mi a francot csinálsz ott egyedül te lökött?! Maradj, próbálj kikapcsolódni egy kicsit! Érezd jól magad! Figyelj tudom, hogy másként képzelted el ezt az estét, de ez van! Maradj még!

-          Oké maradok. – sóhajtok egy nagyot majd hátradőlve figyelem szórakozottan a tömeget.

-          Tényleg Vic! Hova tűnt  el Lizzy?

-          Nem tudom Rob, nem mondott semmit! - váratlanul csipogni kezd a telefonja, előkapja és felnevet, majd zsebre vágja.

-          Figyelj öcskös nem táncoltatsz meg? Ne üljünk már itt egész este, meg egyébként is ez egy lassú szám, talán nem taposol halálra!  - vigyorogja.

-          Végül is miért ne? Na gyere!  Menjünk. – kászálódok fel.

Vic megy előttem, én utána baktatok a tömegben, körülöttünk táncolnak Csongiék, Zalánék,

Istenem de jó lenne. …

-          Ne haragudj, - érinti meg a vállamat egy kéz,

Remek itt sem hagynak békén! Mérgesen hunyom le a szemem. Mit akar? Hagyjon most békén, nem akarok senkivel sem fényképezkedni, sem aláírásokat osztogatni!

-          Táncolnál velem? – suttogja az illető, mire hitetlenkedve hátrafordulok, és állok ott  mint akibe a villám csapott.

Hanna

Remegve állok a termálban. Lehet, hogy kissé alulöltöztem. Nálunk azért melegebb volt.

Idegesen próbálok egy telefonfülkét keresni, nem jött ki senki elém! Azt sem tudom hogy hova kell mennem!

Basszus Hanna csak te lehetsz ennyire szerencsétlen hülye! Tehetetlenül nézem a telefonom sötét kijelzőjét. Apu mondta, hogy felhívja Zalánt, hogy mégiscsak jövök, de ezek szerint nem érte el!

Na nyugi, mély levegő, kifúj, nyugi!

Gondold végig!

Mennyi pénz van nálad? Tudsz taxit fogni, és eltudsz menni a szállodához?

Igen!

De melyikhez te idióta? Arra sem emlékszel, hogy mit mondtak, hol foglalt Robert szobát!

Hát kis híja van, hogy ott helyben nem állok neki toporzékolni döhömben! Basszus itt vagyok, és nem tudom, hogy hova kell mennem!!

Barom!

Barom!

Barom!

Ekkor hirtelen megáll mellettem valaki.

-          Bocsánat ne haragudj, de segíthetek? – szólal meg komolyan majd elneveti magát – Basszus Hanna fel ne robbanj!

Meglepetten nézek Lizzyre, majd megkönnyebbülten ugrok a nyakába!

-          Jaj de jó!- vigyorgok megkönnyebbülten – Már azt hittem hogy apa nem érte el a bátyámat! Nem hiszed el azt sem tudtam, hogy hova kell mennem! Egyszerűen nem emlékeztem a hotel nevére! A telefonom lemerült..

-          Nyugi! – neveti el magát Lizzy – nyugi! Itt vagyok, csak tudod kicsit nagy volt a forgalom!

-          Köszönöm, hogy eljötték értem! Köszönöm!

-          Ugyan nincs mit! Ennyit igazán megtehettem! Gyere menjünk, mert megfagyok!

Gyorsan elindulunk a kocsihoz, ahol beszállva kellemes meleg fogad. Megkönnyebbülten dőlök hátra és fújom ki a levegőt.

-          Nyugodj meg már! – nevet rám kedvesem testvére.

-          Rob? Nagyon mérges  volt?

-          Nem inkább csalódottnak mondanám. Szerintem most is ül egy sarokban és sörözik. Nagyon várta hogy itt legyél! – mondja miközben besorol a forgalomba.

-          Hidd el nem jobban nálam – fullad el a hangom az izgatottságtól, mikor rájövök, hogy tényleg perceken belül találkozom mégis vele!

-          Jaj istenem, - nevet rám Lizzy izgatottságomat látva - ő is ilyen volt egész nap, mint most te! Képzeld még takarított is otthon, anyuék nem hittek a szemüknek!

-          Tényleg? – nézek rá nevetve ha tudnád!

-          De nem úgy mint nálatok a szállodában! – vihogja el magát amikor hitetlenkedve ránézek.

-          Elmesélte?

-          Nem, nem ő hanem Kris, volt az aki elmondta.

-          Majdnem infartkust kapott!

-          Hiába az én öcsém már csak ilyen!

Gondolataimba mélyedek pár percig, és végre megkönnyebbülten lélegzek fel! Istenem tényleg látni fogom ma őt!

Úristen!

Hogy nézhetek ki?

-          Mi van? – néz rám meglepetten Lizzy.

-          Basszus úgy nézhetek ki, mint egy kínai mosónő, se smink semmi!

-          Hülye vagy! Jól nézel ki! De ha megnyugtat, akkor becsempészlek a hátsó bejáraton, és a mosdóban gyorsan rendbe szeded megad!

-          Köszönöm! – dőlők hátra megkönnyebbülten mélyet sóhajtva.

Ekkor hirtelen megáll, és leparkol. A szívem hirtelen a torkomban! Mély levegőt veszek, hogy csillapítani tudjam magam.

Lizzy nevetve néz végig rajtam amikor kiszállunk, majd gyorsan az épületbe lépünk, és a mellékhelységbe kormányoz. Előkapom a cuccaimat, és gyorsan rendbe szedem magam. Majd kérdőn meredek Lizzyre

-          Jó leszel nyugi! De várj, kell egy üzenetet küldenem a többieknek, hogy itt vagyunk, megjöttünk.

Szívemmel a torkomban lépegetek utána, és akkor meglátom őt!

Akkor áll fel az asztaltól és indul táncolni egy szőke lánnyal.

Ne! Ő az enyém! Mar belém a féltékenység, de akkor a lány megfordul, Úristen, úgy néz ki mint az előttem haladó Lizzy akit észhez térve követek ahhoz az asztalhoz ahonnan az előbb álltak fel.

Gyorsan lehajítom a kabátom, és elindulok dübörgő szívvel, enyhe agyi oxigénhiánnyal küzdve Rob felé.

Megérintem a vállát.

Hitetlenkedve néz rám, én sem bírok megszólalni! 1 hete nem láttam, nem éreztem az illatát. 

-          Hanna! – nyög fel Robert, de már csókol is, boldogan bújok hozzá, elakad a lélegzetem, feldübörög a szívem miközben vadul faljuk egymást. Ekkor halk torokköszörülés után rájövünk, hogy hol vagyunk.

-          Hogy kerülsz ide? – szorít magához, miközben végigsimít a hátamon, majd a fenekemen, mire nem kapok levegőt

-          Gyerekek ezt nem itt kéne, - szólal meg Zalán tapintatosan – kb 600-an sasolnak benneteket!

-          Bassza meg! – morran fel Rob, és kézenfogva húz maga után a többiek is nevetve jönnek utánunk. Az asztalnál megáll és magához húz. Boldogan bújok hozzá.

-          Khm! Lennél szíves bemutatni minket egymásnak? – néz rám a Lizzyre kísértetiesen hasonlító lány, akivel Rob éppen táncolni készült.

-          Bocs Vic! – szólal meg Rob rekedten. - Hanna hadd mutassam be neked az idősebbik nővéremet, ő Victoria , Vic ő az én Hannám! – mosolyogva fordulok a lány felé, és fogok vele kezet. – Szia  Molnár Hanna  !

-          Szia örülök, hogy megismerhetlek! Hidd el már rengeteget hallottam rólad! – feleli a lány mosolyogva.

-          Na mi van te problémagyár! - húzza meg Zalán nevetve a hajamat – Nem is te lennél Boszorka, ha nem veled történne valami! – húz magához Zalán, mire Rob morcosan felmorran.

-          Nem adom, ne rángasd! – szól Zalánra, - Most csak az enyém! – mondja, majd leül és az ölébe húz. Boldogan simulok hozzá, és lélegzem be az illatát. Miközben a többiek nevetve méregetnek bennünket.

-          Hozhatok valamit? – áll meg mellettünk a pincér.

-          Én egy ásványvízet szeretnék kérni.

-          Én is azt kérek – szólal meg Rob is a nyakam mellett.

Minden kiejtett szónál megborzongok, ahogy a lélegzete megsimogat. Minden érzékem felbolydul, és végigcikázik rajtam az az ismeretlen boldog érzés, aminek hatására elakad a lélegzetem, és őrülten kezd verni a szívem.  Tisztában van vele, ahogy én is azzal, hogy hogyan hatok rá. Kezem a nyakán és érzem, ahogy az ér a kezem alatt megbolondulva száguld, hasonlóan az enyémhez. Nem bírok másra figyelni csak rá.

-          Mi történt? - esnek nekem kérdéseikkel, - Onnan, hogy lekésted a gépet.

Nagy nehezen elszakadok Rob arcától, és fordulok a minket bámulók felé, megpróbálom légzésemet normalizálni olyannyira, hogy legalább beszélni tudjak. De nem segít rajtam az a tény, hogy Rob csókolgatja a nyakamat, és a combomat simogatja.

Úristen!

Kicsit elhúzódok tőle, mire torokhangon felkuncog. Megmozdítom csípőmet, mire elhal a kuncogása, és egy nagyot sóhajt, érzem a fenekemnél nem volt rá hatástalan az előző mozdulatom.

-          Apu miután beszélt Robbal bevetette magát. Szólt az ismerőseinek, hogy tudnának –e valahogy segíteni nekem. Nagyon rendesek voltak, mert hosszas telefonálgatás után elintézték, hogy az egyik gépre felülhettem. Igaz a lehető legrosszabb helyen ültem végig, de a lényeg, hogy itt vagyok!

-          Igen lényeg, hogy itt vagy!

-          Ne tudjátok meg hogy találtam rá! – mutat rám Lizzy miközben a többiek felé fordul. – Ott állt a terminál közepén és majdnem felrobbant dühében! Szinte füstölgött!

-          Persze, mert nem tudtam, hogy apa elért-e valakit, beszélt-e veletek, hogy jöttök, telefonálni nem tudtam, mert lemerültem, és a hab a tortán, az az, hogy azt sem tudtam, hogy hova kell mennem!  Majdnem infarktust kaptam ott helyben! Itt vagyok eljöttem és fogalmam sincs, hogy hova menjek!

-          Jaj Hanna, komolyan mondom nem is te lennél! – nevet fel Natti.

Mond még valamit de nem értem, mert Rob megcsókol és megszűnik a világ. Mosolyogva figyeli az arcomat amikor elhúzódik tőlem. Csendben hallgatjuk a többiek beszélgetését, de igazán nem tudnám megmondani, hogy miről van szó, mert csak azt a kék szempárt látom ami vággyal telve figyel, és a kezét érzem ami szelíden simogat.

Észre sem vesszük, hogy a többiek elszivárogtak.

-          Nem vagy fáradt? – suttogja halkan a fülembe.

-          De éppen azon gondolkoztam, hogy milyen jól esne most végigheverni az ágyon és aludni! – kuncogok fel.

-          Édesem biztos betakargatnálak! – morran fel torokhangon Rob – csak magammal!

-          Rob! – szakad fel belőlem egy nyögés amikor elképzelem a betakargatást, csak zihálni tudok.

Rob ekkor váratlanul felpattan, így majdnem leesek az öléből szerencsére utánam kap.

-          Jól vagy?

-          Igen! – felelek meglepetten. – Mi van?

-          Nem bírom tovább – suttogja a fülembe – menjünk!

-          Jó! – nyöszörgök, mire elmosolyodik.

Felsegíti rám a kabátot, de közben nem felejt el végig simítani a mellemen.

-          Rob!

-          Tessék kicsim! – fordul felém vágytól csillogó szemekkel.

-          Ne csináld!

-          Gyere menjünk! – fog kézen, miután ő is magára rántotta a kabátját.

Elindulunk a hátsó kijárat felé. Előttem megy, hogy törje az utat a tömegben. Többen felcsillanó tekintettel mérik végig. A mellékhelységből Csongi jön velünk szembe.

-          Hova – hova fiatalok? – mér bennünket végig kaján tekintettel.

-          Vissza a szállodába – feleli Rob, majd felnevet – Hanna fáradt be kell takargatnom!

Válaszul Csongi csak felnevet, de nem törődve vele rohanunk a taxihoz. Ahova beszállva Rob messze húzódik tőlem.

Nem értem,  mi baj van?

Kérdőn nézek rá, miközben a taxisnak bemondja a címet, majd felém fordulva meglátja elképedt tekintetemet. Még a kezét is elhúzza.

Megdöbbenek, erre igazán nem számítottam!

Értetlen tekintetemet látva hozzám hajol.

-          Ne sértődj meg kérlek, csak engedd, hogy legalább a látszatát megtudjam őrizni annak, hogy úriemberként viselkedek,  és ne essek neked bárki szeme láttára itt a kocsiban, ugyanis csak egy pókháló vékony szál választ el ettől.

 Megkönnyebbülten dőlök hátra, és próbálom a légzésemet normalizálni. Nehezen megy. Nagyon.

Lopva rá tekintek, de újra oxigénhiányos állapotba kerülök, ahogy látom, hogy vággyal teli tekintettel figyeli minden mozdulatomat.

Nem érünk egymáshoz, csak a szemünkkel faljuk a másikat, de mégis olyan elképzelhetetlenül erősen érzem a közelségét, hogy beleszédülök.

Hirtelen megáll a taxi, Rob fizet, és sietősen kapkodjuk a lábunkat. A hallon átvágva szélsebesen lépkedünk a liftekhez. Felnyögök amikor látom, hogy utánunk mások is beszállnak. Rob türelmetlen tekintettel nézi az emeleteket jelző lámpácskákat, majd amikor kigyullad a 7. emeletet jelző lámpa és kinyílik az ajtó, mint az őrültek kapja el a kezemet és robban ki a kis fülkéből. Remegő kézzel lábbal követem, és állok mellette figyelve azt, hogy a kulcskártyával próbálja nyitni az ajtót. Végre enged a zár, és mi belépünk.

Egymásnak esünk, faljuk egymás száját, szinte tépjük magunkról a kabátot, cipőt. Rob hirtelen felkap, és boldogan nevetve a háló felé veszi az irányt, hol lassan ereszt le, még szerencse, hogy tart mert minden erő elszáll úgy érzem a lábaimból, szinte fuldokolva csókoljuk a másikat. Elakad a lélegzetem amikor Rob tétován kutató simogató keze a pólóm alá ér, és a hátamon felfelé haladva simít végig rajtam, hogy eléje a melltartóm csatját.

Az ágyra hanyatlunk, csókot megszakítva a szemembe néz. Elakad a lélegzetem amikor meglátom tekintetét.

Aztán újult erővel tépjük szaggatjuk egymás ruháját.

Felnyögök amikor megérzem száját a mellemen, ahogy fogai közé kapva kissé megszorítja a mellbimbómat, és még a nyelvével is végigsimít rajta. De én sem maradok adósa, visszakapja amikor hanyatt döntöm, és az övét bontogatva végigsimítok rajta, nyakától a egészen a nadrágja derekáig, kezeim útját számmal követem, majd kissé félretol, hogy gyorsan lerugdossa magáról a farmert, kisvártatva  egy boxerben fekszik előttem. Felmorran ahogy végigsimítok vágyán, majd nadrágon keresztül enyhén megszorítom azt, és ekkor elszabadul a hurrikán.

Egymást tépve falva csókoljuk a másikat, szakad a melltartóm a bugyim, végigsimít a lábamon, egyre feljebb és feljebb, miközben csókolja tépi marja szám a száját! Vágyakozva tárom szét lábaimat, hogy érintsen már meg végre mert meghalok! Keze egyre feljebb és feljebb ér, és..

Folyt. köv

Tudom utáltok!

De én imádlak benneteket!

Hi-hi-hi