42. fejezet - Kétségek

MEGLEPETÉS!

Na,  megleptelek benneteket?

Erre nem számítottatok mi?! 

Meg kell nektek mondanom, hogy annyira fellelkesítettetek a kommentekkel, és azzal amit írtatok nekem, hogy támogattok, hogy szeretitek amit csinálok, hogy  nem is igazán tudom szavakba foglalni! Nyálas leszek és banális, de engedjétek meg néha az ilyen megnyilvánulást is:

IMÁDLAK BENNETEKET!!!!

Nagyon sokat jelent nekem, hogy olvastok, hogy kommenteltek, hogy van véleményetek, hogy jelzitek felém, és higyjétek el a kritikának éppen úgy örülök, mint a dicséretnek! Tényleg. Rengeteget kapok tőletek!

KÖSZÖNÖM!

Leültem tegnap este miután hazajöttem, és megnéztem az oldalon történteket, és nem hittem a szememnek!

41 rendszeres olvasóm van!  És elképedve láttam, hogy túlléptem a 30000-es álomhatárt! Én?! Soha nem gondoltam volna akkor, amikor elkezdtem írni,  hogy idáig elfogok jutni!

Ez hihetetlen!!!!!

Szorongatja a torkomat most is a sírás miközben ezt írom.

KÖSZÖNÖM!

Egy méla blogíró hogyan tudná másképpen meghálálni a felé áradó támogatást mintsem úgy, hogy ír.

Így tegnap este neki álltam, és írtam, és írtam mint a mesében a dolgos kis szabó. A párom tegnap este 6 órakor elment dolgozni akkor is írtam, amikor ma reggel 7 órakor hazaért ugyanabban a fotelben talált, ugyanabban a pózban,  térdemen a laptopommal és írtam. Persze kiakadt, és megkaptam a magamét. Amikor megnéztem, hogy mennyit sikerült papírra vetnem, illetve a Word-be leírnom kétszer megkellett nézem a számot, hogy biztosan jól látok-e de 57 oldalt mutatott a program.

Ez így egy kicsit soknak tűnik, ezért kicsit gonosz leszek! Két részletben teszem fel a folytatást. Ma az egyik felét, és holnap 18 óra körül a másik felét. Ha gondoljátok írjatok, ha nem az is jó. Ez a köszönetem az eddigiekért!

Ja és holnap 18-as karika érvényben!

Heni

Zalán

-      Hanna gyere már a jó ég áldjon meg! Mi az istent piszmogsz annyit? – nyitok be a szobájába. Nincs elég ideje ahhoz, hogy elforduljon, így látom, hogy  bőgött.

Megdöbbenek. Előttünk mindig jókedvűnek, bizakodónak mutatkozik, de sejtettem, hogy belül forrong, de nem beszél.

Mi van ezzel a lánnyal? – nézek rá gondterhelten.

Ennyire megváltozott volna? Bennem még annak a temperamentumos kis szörnyetegnek a képe él, aki mindenkinek visszaszól, mindenkit helyre tesz, aki életvidám, és mindig vigyorog, akit ha bántanak, akkor hozzám a bátyjához menekül.

Odamegyek hozzá, átölelem, és a kanapéhoz vezetem. Istenem mi van veled kicsikém - tűnődök el, miközben magamhoz húzom,-  hol van az én életvidám Hannám? Mi történt vele?

-      Mi a baj? – szegezem neki a kérdést.

-      Semmi.

-      A semmi miatt nem bőgnél. – ülök le mellé. – Rob? Összevesztetek?

-      Dehogy! – néz rám méltatlankodva.

Figyelem az arcát, szemei beesettek, fénytelenek,  arca fáradt. Rengeteget dolgozott a héten, éjjel nappal a szakdolgozata felett ült, vagy a könyvtárban görnyedt, hogy készen legyen.

-      Hanna?

Nagayot sóhajt, lehajtja a fejét, válla megremeg. Az asztalon lévő laptopra meredek. Robra keresett rá a neten.  Elmosolyodom. Ezek ketten!

Lassan simogatom a hátát, mint régen, amikor még kicsi volt, ettől mindig megnyugodott. Ha valami bántotta, vagy valami sérelem érte, mindig hozzám jött, mindig hozzám bújt. Olyan kismacska volt, szüksége volt a simogatásra. – elmosolyodom az emlékeken. Érzem, hogy lassan megnyugszik egy puszit nyomok a feje búbjára.

-          Elmondod mi a baj?

-          Nem tudom Zalán, magam sem tudom. Állandóan a sírás fojtogat, holott boldognak kellene lennem. Ma leadtam a konzulensemnek a szakdogámat, holnap utazunk, és engem mégis állandóan a sírás fojtogat. Dilis vagyok! – húzódik a mellkasomra.

-          Ezzel a ténnyel nem tudok vitába szállni, tényleg az vagy! – borzolom össze a haját, mire mérgesen felmorran. - Beszélgessünk?

-          Ne most ne! – húzódik el tőlem, - most nincs kedvem, menjünk inkább Emmáékhoz! Babázni szeretnék végre! – elmosolyodik és felpattan. Kérdőn néz rám.

-          Nem nem látszik, ne aggódj! – fel sem kell tennie a kérdést, már tudom, hogy mit akart kérdezni, hiszen nőből van ő is! És mint minden pasi az idő múlásával én is egyre járatosabb lettem a nőszemélyek észjárásával kapcsolatban! Hiába a rutin meg az évek!

Vigyorogva figyelem, hogy megigazítja a farmerját, és a pulcsit magán, hátradobja a haját, megtörli a szemét.

Vadító egy csaj lett belőle az biztos! Hihetetlen, nem régen, még a karomba csimpaszkodva hisztizett fagyiért, most meg itt sétál előttem, és riszálja a feneként. Nem csodálom, hogy elcsavarta annak a londoni macsóvámpírnak a fejét!  Nagyot sóhajtok, mire megfordul és kérdőn mered rám.

-          Semmi, semmi. – legyintek egyet, de csak néz rám – Tisztában vagy vele, hogy milyen jó nő lett belőled?

-          Hülye vagy! – neveti el magát.

-          Most mi van? Nem hiszed el? A forgatáson is napi szinten hallgattam a kis technikus srácok szövegelését, aztán egy idő után elterjedt, hogy a húgom vagy így előttem nem mertek beszélni, csak sutyiban hallottam, hogy rólad áradoznak, hogy miket csinálnának veled, ha kettesben maradnának veled. Akkor forrt fel az agyvizem, amikor a templomi jelentet vettük fel és a közvetlen kollégáim is a melleiden legeltették a szemüket!

Hitetlenkedve mered rám.

-          Tényleg! – mondom neki nevetve, mire elkomorodik  és kimegy a csajokhoz.

Teljesen összezavarodva szobrozok a szobája közepén. Mi baja van? Más csaj örül annak, ha dicsérik!   

Kimegyek utána, vigyorog, nevetgél, mint aki nem az előbb bőgött a szobájában. Ki érti a nőket? – sóhajtok nagyot, mire 3 tekintet mered rám kérdőn. Csak legyintek egyet. Szerencsére megjelenik Csongi, így indulhatunk. Eszembe jut valami, amit már tegnap este megakartam tenni. Előkeresem a mobiltelefonomból az ominózus képeket, kiválasztom a címzetteket, tárcsázok és már suhannak is az éterben a levelek! Biztos kinyírnak érte! De megéri!

A csajok felöltözködnek. Hannán látom, hogy megint a sírás környékezi, ami Nattinak is feltűnik, kérdőn mered rám. Szerencsére Ashley elrángatja.

-          Mi baj van?

-          Nem tudom, nem beszél. – fordulok hozzá.

-          Összevesztek Robbal?

-          Én is ezt kérdeztem, amikor bementem érte a szobába és láttam, hogy bőg, de nem mond semmit.

Natti nagyot sóhajt mellettem.

-          Aggódom miatta nagyon. Amikor Rob itt volt, megint olyan volt mint régen, de azóta megint magába fordult. Nem értem Zalán miért nem beszél velünk, miért? Régen annyival egyszerűbb volt minden! Rengeteget gondolkodom rajta. Hibás vagyok? Valamit nem csináltam jól, hogy megint befordult? Nem beszélgettünk vele eleget?

-          Natti, ő felnőtt nő. Ahogy mi is, ő is változik. Tudomásul kell vennünk, hogy az Hanna akit mi ismertünk 4 éve meghalt. Más lett. Megtörte az élet, ahogy téged is és engem is.

-          Tudom, de…

-          Nincs de, el kell fogadnunk így. Egyébként is nem nekem van pszichológusi diplomám, hanem neked! Lendülj praxisba.

-          Te is tudod, hogy ez nem így működik! – morran rám. – Érintett vagyok, ismerem, vagy legalábbis ismerni vélem, így nem tudok kellően objektív lenni.

-          Tudom, csak azt nem tudom, hogy mivel teszek jót, ha hagyom, vagy ha nyaggatom azzal, hogy mi baja van…

Csongi dudálni kezd, így nem folytathatjuk.

-          de most mennünk kell. – bezárom az ajtót, átölelem Natti vállát, kisétálunk a kocsihoz és beszállunk.

Ash és Hanna elmerülten dumálnak, amikor beülünk, azonban mind a kettőnket kutatón végigméri. Rákacsintok, felnevet.

-          Basszus az ajándékot nem hoztuk ki!- kiált fel Hanna pár perccel az után, ahogy elindultunk.

-          Nyugi bent van! – néz rá Csongi a visszapillantóból, - betettem már, és mielőtt megkérdeznéd a díszcsomagolásra is vigyáztam! – nevetünk fel mind a ketten.

-          Nem értem, miért kellett becsomagolnotok! –  röhögök, tegnap egész este ezen húztuk az agyukat Csongival. – Nem semmi látvány volt, ahogy ti hárman szenvedtek annak a bazi nagy doboznak a becsomagolásával!

-          Persze az az eszedbe sem jutott, hogy segíts! – vigyorog rám Ashley.

-          Életem, akkor hogyan készítettem volna rólatok ilyen képeket?! – fordulok hátra feléjük, 3 elhűlt arccal találom szembe magam.

-          Milyen képeket? – kapja ki Ash a kezemből a telefont. Aztán csak hápognak!

-          Zalán! – kiált fel egyszerre a három csaj - te nem vagy normális  - kitörlöm! – kiált fel életem értelme.

-          Hiába! Már törölheted! Elküldtem az illetékeseknek az imént!

-          Milyen illetékeseknek? – mered rám rosszat sejtő arccal Hanna. – Zalán mond azt, hogy nem küldted el ezeket Robnak!? – visít fel.

-          Ezeket nem. – kapom mi Ashley kezéből a készüléket, mire megkönnyebbülve fúja ki a levegőt, - de ezeket igen! – mutatom felé a telefont hogy lássa az ominózus  képeket.

Elsápad, majd elvörösödik.

-          Zalán! – visít fel – te agyalágyult! Ugye csak hülyülsz? Ugye nem tetted meg?!

Ekkor azonban csörögni kezd a telefonom, mutatom neki a hívót, mire hulla fehér lesz. Vigyorogva veszem fel.

-          Helló Bel Ami! - röhögök fel. – Na hogy tetszenek a képek? – a választ hallva csak nevetek.

-          Igen itt van, adjam? – nézek hátra, ahol viaszfehér arccal néz vissza rám. – Várj szerintem most mégsem adom, szerintem szívmasszázst kell alkalmazni nála, mert megállt a szíve. – vigyorogva hallgatom Rob válaszát. - Nyugi! Csak hülyültem, de zárom soraimat – felröhög – Ja és Rob örülök, hogy megismertelek! - mire értetlenkedik egy sort, - szerintem nem találkozunk holnap, mert három dühös amazonnal nézek farkasszemet! Ezek eltesznek láb alól! Isten veled! – bontjuk röhögve a vonalat.

-          Molnár Zalán, ezt még keservesen megbánod, nekem elhiheted! – hallom Hanna halk szavait.

-          Te is megkaptad? – néz Natti Csongira.

-          Igen, de nekem van saját kollekcióm is! – nevet fel, mire egy hátbavágást kap válaszul.

Bármennyire is strapálom magam, Hannából több reakciót nem tudok kisajtolni. Hohó itt tényleg gáz van!

Perceken belül fékezünk a családi ház előtt ahol Tamásék laknak. Nevetgélve megyünk be hozzájuk. A gyűrött kispapa fáradt, de boldog képpel nyit ajtót és enged előre bennünket Csongival, mivel mi cipeljük az ajándékot, a csajok nevetgélve jönnek utánunk.

-          Csakhogy végre ide dugtátok a képeteket! – jön ki a nappaliból Emma.

Nevetve üdvözöl bennünket. Lopva a húgomat figyelem. Mosolyogva köszönti Emmát, de azért ott van a keserűség a szemébe. Ekkor leesik, koppan, csattan és földet ér. Zselyke.

A többiek betódulnak a nappaliba, én utoljára maradok, átölelem, és cuppantok egy puszit a feje búbjára. Egy hálás kézszorítás, és egy bizonytalan mosoly a fizetségem.

-          Nem lesz semmi baj! – súgom neki.

-          Tudom, - súgja vissza, és felölti a semmi baj nincs arcot, és mosolyogva lép be a szobába.

Tűnődve figyelem. Mosolyog, nevet, de nem az igazi. Ez talán csak nekem tűnik fel, másnak nem. Érzi, hogy figyelem, rám néz, és elmosolyodik. Rákacsintok. Felsóhajt.

-          Hol van az a tündérke? – kérdezem az ifjú szülőktől, de ki se mondtam, felhangzik az asztalon lévő babaőrzőből egy halk sírás. A csajok összenéznek, és felpattannak. Halkan suttogva megyünk be a gyerekszobába, ami végre nem rózsaszínben pomázik,  hanem a narancssárga,  és fehér  szín dominál.

-          Nem kell suttogni mellette! – szólal meg Emma - Beszéljetek normális hangon, nem akarom, hogy olyan legyen aki minden apró zajra felriad. Szokja  csak meg a zajokat, hangokat. – mondja és behajol a kiságyba, hogy az egyre hangosabban síró csemetéjét kivegye.

Elképedve nézem családunk legújabb pöttöm tagját.

-          Milyen pici, és mekkora hangja van! – nyögöm ki.

-          Á ez még semmi, - neveti el magát Tamás – hallanátok, ha igazán beindul, anyám akkor van igazán az ereszd el a hajamat! - mondja, és egy cumit nyom lánykája szájába, aki erre per pillanat elcsendesedik, és  hangosan cuppogni kezd, miközben vadul szívja a cumit.

-          Szegénykém, ezek aztán jól bepaliztak! – nézek rá a csöppségre, - hiába szívod, nem jön semmi mi? Milyen szülők ezek!?- méltatlankodok.

-          Hát sziasztok! Én vagyok Julcsi! – fogja meg Emma a csajszi kezét, és az apró pici kezecskével integet.

Persze a csajok egyből lecsapnak rá, Hanna azonban csak áll mellettem, és könnyes szemmel nézi a babát. Emma ezt látva egyből a kezébe nyomja. Hanna erre csak egy nagyot nyel, és olyan boldogan kezd vigyorogni, hogy a szívem összeszorul a látványra.

-          Olyan szép! – mondja az ifjú apukának, aki erre persze azonnal büszkén elmosolyodik, - Szia Julcsi baba! – köszönti Hanna, csöppséget, és óvatosan megsimogatja az arcocskát, ami hirtelen ráncba szalad, a kis szájacskából kiesik a cumi, és felháborodott éles visítás hangzik fel.

Mindannyian döbbenten állunk körülöttük,

-          Anyám, van aztán hangja! – képedek el. – A csajsziból operaénekes lesz az tuti. – nyögök fel az éles hangtól, mire Emma gyorsan kikapja Hanna kezéből.

-          Csak éhes! – mondja mosolyogva.

-          Én mondtam, hogy van hangja az én angyalkámnak – és rajongva hajol a lánya fölé Tamás. – Megnősz kincsem, és beveszünk apa bandájába jó, te leszel a világon a legjobb hangú rockénekes!- gügyögi neki.

Felnevetünk és gyorsan kisomfordálok Csongival és Tamással egyetembe a babaszobából. Beszélgetni kezdünk. A csajok persze Emmának segítenek a baba körül, mi elvonulunk a csöppség egészségére inni, de támogatásunkról biztosítjuk a csajokat.

Fél óra múlva mind az öt nőszemély vigyorogva kerül elő ki foggal ki fog nélkül vigyorog. Ájuldozunk a fogatlan mosolytól. Julcsit most Ashley tartogatja, amit persze nem tudok megállni szó nélkül.

-          Lassan mi is belevághatnánk a babaprojektbe ha gondolod! A gyártási folyamatot is pontosítani kell, ami ugye sok tapasztalatot, gyakorlást igényel! – célozgatok Ashleynek, mire a többiek felnevetnek

-          Ne kezd Zalán! – sóhajt fel életem értelme. – A  gyártási folyamatoddal nincs semmi gond! – mire a többiek legnagyobb derültségére büszkén kihúzom magam. – de még ráérünk.

Tamás előveszi a foto „áppárátot” és lelkes fényképezésbe kezd.

-          Meg sem nézitek az ajándékot? – csattan fel Natti. – Tegnap egész este ezt csomagoltuk mind a hárman.

-          A mi legnagyobb örömünkre! – nevetem el magam, mire 3 gyilkos tekintet mered rám. – Persze Rábörtöt sem hagytuk ki a jóból – csapom hátba a vigyorgó Csongit és fordulunk Tamás felé, aki tele szájjal vigyorog.

-          Zalán azért még megöllek! – fenyeget meg Hanna.

-          Miért mi történt? – kérdezi Emma – Tényleg hogy van a kedvenc vámpírunk? Hallom holnap utaztok ki hozzájuk.

-          Jól. – felel Hanna csendesen – nem nézitek meg az ajándékot? – próbálja terelni a témát.

Összenézünk, sokatmondó pillantásokat váltunk egymással.

-          De mindjárt megnézzük, csak leteszem a kisasszonyt az ágyába!

-          Ne Emma! – szólal meg Hanna gyorsan – Hadd tartogassam egy kicsit kérlek!

-          Oké! – mondja és óvatosan Hanna kezébe helyezi Julcsit, aztán nagy vigyorgások után – mivel Csongival megmutattuk nekik az ominózus felvételeket - bontani kezdik Tamással a narancssárga macis csomagolópapírba bugyolált hatalmas dobozt.

Mi pedig mind az öten vigyorogva figyeljük, hogy mit szólnak hozzá.

-          Ti nem vagytok normálisak! – hörrennek fel, amikor meglátják a multifunkcionálisan felszerelt babakocsit.

-          Ez – ez rohadt jó! Honnan tudtátok, hogy még nem vettünk?

-          Hát a verebek csiripelték, - neveti el magát Natti - viccet félre, anyuék beszéltek anyudékkal és ők mondták, hogy még nem vettetek..

-          Persze mert nem tudtunk dönteni, - feleli Emma – és úgy gondoltuk, hogy még  4-5 hétig nagyon nem mászkálok vele az utcán, - mutat a Hanna kezében sziesztázó csöppségre - az udvarra meg a babahordozóba is ki tudom vinni.

-          Tetszik? – kérdezik a csajok.

-          Persze! – pattan fel Emma, hogy mindegyikünket végig ölelgessen, majd kiszalad a konyhába a szendvicsekért.

Hanna mellett ekkor veszett csörgésbe kezd a telefon,  amire Julcsi is felébred. Hirtelen azt sem tudja, hogy mihez kapjon. Gyorsan felveszem a telefont, hogy ne csörömpöljön a kislány mellett, hálás tekintetet kapok jutalmul.

Megnézem a hívót. Rob. Vigyorogva mutatom Hannának aki legnagyobb elképedésemre elsápad. Kérdőn meredek rá, de félrenéz.

Felveszem és beleszólók, közben Julcsi úgy visít mellettünk mint akit nyúznak.

-          Szia Kicsim! – szólal bele mosolyogva Rob, majd a visítást hallva döbbenten elhallgat. – Úristen mi történik ott? Hol vagy?

-          Helló MÓKUSFIÚ – búgok bele a telefonba, mire Hanna oldalba vág.

-          Basszus Zalán megöllek! - morran fel mellettem hugicám és olyan dühös tekintettel méreget, amilyet utoljára akkor kaptam, amikor bezártam nagyiéknál a szénapadlásra 6 éve. Hetekig nem beszélt velem utána.

-          Ott van Hanna? Miért nem ő vette fel? Nem akar velem beszélni?

-          De persze, hogy akar, - nézek kérdőn Hannára, aki a fejét rázza, amivel teljesen ledöbbent, (megjegyzem nem csak engem,) ezért elterelésbe kezdek - csak tudod, most egy apró bőgőmasina köti le minden figyelmét, akit rázva éppen most teszi meg a 20. körét Tamásék nappalijában.

-          Ja, babanézőbe vagytok! – nevet fel – Mond meg neki, hogy majd később hívjon fel, ha már ráér. Atyám van hangja a kiscsajnak!

-          Megmondom édes! – búgom újra a telefonba – Én is édes!

-          Eszemet vagy! – röhög fel.

-          Nekem mondod drága?- szólalok meg, majd hirtelen csend lesz a telefon túloldalán.

-          Zalán? Valami baj van? Tegnap is olyan furcsa volt. – kérdezi Rob hirtelen váltással nagyon komolyan – Nem akar kijönni?

-          Dehogy, csak sokat hajtotta magát a héten, hogy készen legyen, és elfáradt.

-          Biztos?

-          Persze! Nyugi.

-          Akkor holnap jöttök?

-          Igen, szerintem 18:40 körül érünk a Heathrowra.

-          Lizzy megy ki elétek. Itt foglaltam nektek is szállást a Sheraton Park Towerbe, ahol mi is vagyunk most Krissel.

-          Oké. Majd felhív, ha hazaértünk. Pá mókuskám!

-          Szia! – röhög fel újra.

Bontom a vonalat. Megfordulok és kérdőn nézek a húgomra.

-          Ez meg mi volt? –szegezem neki a kérdést, mire elvonul a babaszobába az időközben megnyugodott Julcsival.

Értetlenül nézünk utána. Ebben a pillanatban lép be a szobába Emma két tálcával a kezében.

-          Mi van?

-          Nem tudom! – sóhajtok fel.

-          Hol van Hanna?

-          Elvonult Julcsival a szobába. Leteszi.

-          Mi baja van?  Történt valami?

-          Hidd el nem tudom, hogy mi a jó isten baja van. Vasárnap egész nap semmi baja nem volt. Jó ez túlzás, mert Robbal azért szomorkodtak kicsit.  Vasárnap amikor elmentek, még kint vacsiztunk apuéknál, nem vettem észre rajta semmit. Aztán hétfőn elment a konzulenssel a megbeszélni a szakdogáját, megjött, aztán csak esténként láttuk színét, mert egész nap görnyedt a dolgozat felett, vagy tanult. Este  jött egy kis szín az arcára, amikor végre kirángattuk a nappaliba TV-t nézni, vagy dumálni, kártyázni. 4 nap alatt 3 vödör joghurtot benyomott, más semmit! Aztán tegnap sem beszélt sokat Robbal, ma meg egyáltalán nem. Nem értem ezt a nőt! Az a gyerek a lelkét kiteszi! Hívogatja minden nap, ez a liba meg ….

-          Olyan dilis vagy Zalán, Hanna fél. – állapítja meg halál nyugodtan Emma. – Tudom mit érez! Én is így voltam vele, csak az én falatom az övénél azért jóval kisebb volt! Már megbocsáss drágám! – néz Tamásra bocsánatkérőn.

-          Szóval kis falat vagyok! – néz a szólított rá nevetve. – Azért még elférek a szádban nem?!

Felröhögünk,  az ajtóban álló Hanna is felnevet. Végignéz rajtunk, és leül közénk.

-          Igazam van? Vagy igazam van? – néz Emma Hannára.

-          Igen, talán igazad van! – sóhajt egy nagyot a kérdezett.

-          Egy kérdés: szereted, vagy nem?

-          Én…

-          Igen, vagy nem? – erősködik Emma.

Hanna pillanatokig csendben gondolkodik.

-          Igen. És tudom, most azt fogod mondani, hogy akkor meg min agyalok? – Emma nagy levegőt vesz, hogy válaszoljon, de Hanna leinti. – Igen szeretem, de félek ettől a kapcsolattól. Gondoljatok bele. Jó most találkozunk, de utána hónapokig nem fogunk! Amerikában lesz májustól,  ahogy hallottam tőle elkezdődnek a promotálások, júniustól pedig már forgatni fog egészen augusztus elejéig, vagy közepéig, nem tudom. Én államvizsgázni fogok. Meg egyébként is, én nem tudok röpködni utána a világban. Nekem ehhez nincs elég pénzem! A másik pedig az..

-          Jaj Hanna elő ne gyere nekem azzal, hogy nem vagy elég jó hozzá! – csattan fel Ashley. – Te annyira hülye vagy édesem! Neked kisebbrendűségi komplexusod van!

-          Baszki Hanna!  Ne csináld már! – dörren fel Natti is. – Nézz már tükörbe! 

-          Ti ezt nem értitek!  - pattan fel és kezd fel-alá járkálni a nappaliban -  Tudom megbeszéltük már Robbal, de én nem vagyok az a csaj akivel megtud jelenni, aki megtud engedni magának márkásabbnál márkásabb ruhakölteményeket. Sztárfodrászokat, egyebeket… Márpedig abban a világban amiben ti éltek – fordul Ashley felé – csak a külsőségek számítanak, csak az számít valakinek, aki ezeket megengedi magának! Én nem tudom! Azt pedig nem fogom engedni, hogy nekem bármit is vegyen, vagy költsön rám, mert akkor úgy érezném magam, mint egy kurva, akinek fizetnek a teljesítményéért! Gondoljátok végig! – néz végig rajtunk- Ti hogyan éreznétek magatokat, ha el kellene mennetek valahova, és nincs ruhátok ami annak a társaságnak az igényeinek megfelelne ahova mennetek kell? Nem állnátok a sutyorgás, gúnyolódás középpontjában? Rá amúgy is hihetetlen nagy figyelem irányul, és azokra is akik a közelében, vagy mellette vannak! Tudom ez csak külsőség, és a valódi érzelmekkel szemben ez semmit nem számít, illetve számítana, de számoljatok a sajtóval is! Számoljatok azzal, hogy mennyit gúnyolódnának rajtam, hogy a világsztár egy „szakadt” nővel jelenik meg, aki nem Diort, vagy mit tudom én milyen istennyila tervezőnek a kreációját hordja!   Így is már azzal napokig tele volt a sajtó és a net, hogy milyen sapkában kirándult, milyen pizzát vagy hamburgert evett. Az amerikai médiában minden naposak az olyan műsorok amiben a celebeket illetve a kísérőiket fikázzák egész nap! Tudom, mert éjjelente utána néztem a neten a róla / rólatok keringő híreknek – mutat Ashleyre remegve. Igen szeretem, igen vonzódok hozzá!  De ez elég?

-          Figyelj életem! – szólok oda neki – én már sok mindent láttam kint, és gondolom Tamás is találkozott egy s mással a karrierje alatt itthon, - fordulok az említett felé - de olyat, mint ami köztetek volt/van az első pillanattól, nem nagyon fordul elő! Ti ketten olyan szexuális energiát árasztotok magatok körül, hogy az nem mindennapi!

-          Zalán, az csak szex lenne! Semmi egyéb! Egy kapcsolat amit az egymás utáni szexuális vágy tart össze, mert nem tagadhatom, nagyon vonz! Megőrülök a közelében! – sóhajt nagyot. – Megérzem az illatát és elvesztem! De ez nem elég! Értitek? Megérti ezt valaki?

-          Figyelj Hanna! – szólal meg Ashley – az a véleményem, hogy ha szereted tartozol magadnak és neki is annyival, hogy legalább megpróbálod!

-          Jaj Ash! Azt hiszed nem gondoltam végig ezt az egészet százszor? Ezerszer?

-          Tegyük fel, nem foglalkozom a médiával.  Alig látjuk majd egymást, 2-3 havonta talán. Egy kapcsolathoz ez nagyon kevés. Én nem csak szexet akarok tőle! Én egy igazi kapcsolatra vágyom, olyanra amibe ti is itt – mutat körbe ránk – éltek! Egy igazi kapcsolatra! Igen egy ideig az elején biztosan nagyon jó lenne, mert megkell vallani még életembe pasi ennyire nem hatott rám! De ez csak szex! Van ennek így értelme?

-          Figyelj Hugó! – néz rá Tamás is- Én tudod nem szoktam senkit dicsérgetni, vagy leszólni senkit,  a nejem a megmondhatója- mutat Emmára -  De..

-          Tamás – szól közbe Hanna, de Tom leinti.

-          Szóval, én figyeltem azt a gyereket húsvétkor, az a gyerek szerelmes beléd, és ahogy elnéztelek te is állatira bele vagy pistulva!

-          Ez igaz, de..

-          Nincs de, és ne dumálj, most én beszélek! – dörren rá Tamás – de az fel sem merült benned, hogy neki ez kell, - mutat rá Hannára - te kellesz? Nézz rá – mutat Emmára Tamás – azt hiszed körülöttünk, a banda körül nem keringtek Emmánál jobb nők? – szavai hallatán még én is lefagyok egy pillanatra – Dehogynem! Olyan szilikonmacák voltak körülöttünk, hogy öröm volt rájuk nézni, és mint minden normális pasinak, egyből felállt a farkam tőlük, de Hugó egy ideig  az ember fiát  kielégíti  ez az élet, de aztán hiányozni kezd az, hogy a társaságodban lévő nővel legalább két értelmes szót bírj váltani és az lehetőleg ne az körömlakk színe legyen vagy ügyeletes plasztikai sebész telefonszáma.

Tudjátok ti is, hogy körülöttem nem egy ilyen műmaca mászkált, és nem egyet felpróbáltam! – neveti el magát – De nem volt jó, nem volt teljes! Aztán szembe jött velem a könyvelőnél egy csaj, aki állatira letolt, azért mert úgy vittem be a számlákat, hogy azok nem voltak dátum szerint sorba rakva. És ez a csaj először állatira felhúzta az agyamat, majd második találkozásra belezúgtam. Majdnem 5 hónapig szerenádoztam neki, mire először együtt voltunk, ami az én korábbi fél óra ismeretséget követő vadulásaimat figyelembe véve fél életnyi volt, főleg úgy, hogy közben nem voltam más lánnyal! Nem azért, mintha nem lett volna rá alkalmam, hanem azért mert nem kellett más. Elvarázsolt ez a nő itt mellettem már 3 éve! És most nézz rám! Korábban gondoltad volna, hogy ilyen pali leszek, aki a nappalijában üldögél elégedetten, mivel a világ két legszebb, legcsodálatosabb nője az övé!

Bár az egyik állandóan bőg, a másik is kicsit hisztis, de számomra a legszebbek, a legfontosabbak! 

És semmilyen bögyös macára sem cserélném le őket! – méri végig Emmát olyan tekintettel, amitől én is Ashleyra nézek amúgy férfilag. - Főleg, hogy az enyémnek most szilikon nélkül is megnőttek a mellei, és nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne akarjam a ruháiból kikapni, és a hálóba vonulva iszonyúan megdöngetni!  - nevet fel Tamás mikor látja, hogy Emma a szavai hallatán pipacsszínt ölt, magához húzza, megcsókolja és a combjára ülteti – Igaz most kicsit kiment a formából, kicsi még rajta maradt, és tudod  mit, azt sem bánom, ha nem fogy le, vagy még jobban meghízik mert ő így az én Emmám. Aki a világ legeslegszebb lényével ajándékozott meg a lányommal! És lehet bármilyen duci,  akkor is ő az enyém!

A másik meg édesem! – tolja el Emmát az öléből, hogy feltudjon állni, - Meddig akarsz még a félelmeid mögé bújni az élet elől? – áll meg a húgom előtt, és meredten néz rá - Baszki Hanna, igen elismerem történtek veled félelmetes, borzasztó dolgok, hogy elvesztettük Petit, Atit, és és a kislányodat is, - félve néz Hannára, mert tudja, hogy durva lesz vele – de lépj már túl ezen! Bassza meg éld már az életed! Ébredj már fel! Az agyamra megy az, hogy senki nem mer, vagy nem akar rád üvölteni, hogy hagyj már fel az önsajnálattal, rázd meg magad és ÉLJ!

Bassza meg! Meddig akarsz még elbújni? HM? – néz mérgesen Hannára – Ébredj már fel a jó isten áldjon meg! Éld az életedet! Baszki! Éld, és ne féld végig! Azt sem bánom, ha most megharagszol rám! Nem érdekel, mert ha leülsz és végig gondolod  rájössz, hogy ezt csinálod! Elbújsz a félelmeid mögé! Anyádék és a testvéreid is félnek beszélni veled, nem akarnak megbántani, de ők is látják, hogy nagyon nem jó felé haladsz!

Igen biztosan fognak még az életben baromi nagy pofonok érni! És tutira biztos az is, hogy fetrengeni fogsz a fájdalomtól mert rohadt módon megfog nyavarni még az élet, éppen úgy mit itt bármelyikünket! De ez van, ezt kell szeretni! Vannak csúcsok és vannak völgyek! De mászd meg, kapaszkodj fel, küzdj a jó ég áldjon meg már!  Olyan nincs, hogy valaki mindig fent van! Mert az élet mindig valahogy leránt, földbe tapos, rád köp. Hanna attól vagy ember, hogy onnan is felállsz! Érted? – néz a meredten Hannára, aki kitágult szemekkel néz rá, úgy hogy még a szája is tátva maradt. Ahogy mindegyikünknek.

Tétován nézek végig a társaságon, hogy mit szólnak ehhez a kirohanáshoz, én még megmozdulni sem merek jelenleg.

-          Éppen ideje volt ennek már – töri meg a csendet Csongi – Nem akarlak bántani, mert egy hihetetlenül kedves lány vagy, de az agyamra ment az már, hogy senki nem mert nálatok szólni, mivel senki nem akart megbántani, azzal, hogy rád szól, hogy ébredj már föl!

Látom Nattit, állandóan azon mereng, hogy hogyan segítsen neked, nem mondja, de látom – húzza magához az említettet- tudod hányszor mondott le programot mert nem mert otthon egyedül hagyni téged?

A szüleiddel együtt állandóan rettegtek attól, hogy esetleg lesz valami, vagy valaki, aki nagyon megbánt, és újra megteszed azt, vagy megint depis leszel.

Én őszintén szólva  erre  nagyon kevés esélyt láttam/ látok, mert egy nagyon erős lánynak, - egy pillanatra elgondolkodik – nem, egy erős nőnek ismertelek meg, aki túl jutott még azon a szörnyűségen is.

Pár pillanatig olyan csend van a szobába, hogy szó szerint még a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Csongi azonban még nem fejezte be:

-          Igen kaptál  egyenként is halálosnak számító sebeket, amik képletesen szólva a határig elvitték, de  voltál olyan erős Hanna, hogy  azok a mély fájdalmasan tátongó sebek lassan begyógyultak, rohadt lassan de begyógyultak, mert akartad, mert küzdöttél, mert nem adtad fel. Most már csak sajognak, igazam van? – néz merőn Hannára, aki csak bólintani tud,  - de te még mindig félsz a fájdalomtól, és mindentől ami azt okozhatja.

Igaza van Tamásnak Hanna, fogsz még sebeket kapni, és szerintem fogsz még te sebeket is okozni másnak, de ez a mocsok élet ez ezzel jár. Sajnos nem tündérmese.

Kapaszkodj bele minden jóba, mert azok ellensúlyozzák a rosszat. Akármennyire is úgy érzed, hogy az életben a rossz dolgok vannak túlsúlyban, azért ha megnézed, valahogy mindig úgy alakul, hogy kiegyenlítődnek. 

Figyelj – lép oda hozzá Csongi – tudom én csak a testvéred vőlegénye vagyok, és még csak majd leszek családtag, de  ne engedd el Robot mert a srác szeret téged, és te is őt. Látom, én azonnal észreveszem egy nőn, ha már képben van más. – neveti el magát.

Ekkor váratlanul kérdőn Nattira néz, aki bólint neki. Csongi Hanna felé fordulva folytatja: 

-          Nem titkolom, tetszettél, nagyon! Már korábban is láttalak benneteket együtt bulizni Nattival, még gondolkodtam is, hogy becserkészlek,  ezért is kezdtem el beszélgetni  Nattival, akivel már régebben futólag összeismerkedtünk egy buliban, hogy mutasson be neked! - neveti el magát Csongi, mire nekem is és Hannának is kikerekednek a szemei, Natti csak mosolyog rajtunk – De aztán rájöttem, hogy, nekem Ő kell, az ő mosolya varázsolt el – húzza magához Nattit aki csillogó szemekkel néz fel rá – hiába tetszettél nekem, mert egy jó csaj vagy! – kuncog fel Csongi- Igen az vagy! – bizonygatja, amikor Hanna hitetlenkedve néz rá - De valahogy mindig volt, van körülötted egy fal amit senki, az égvilágon senki nem tudott eddig áttörni. Én is visszapattantam róla. – nevet fel és szorítja magához Nattit – Szerencsére!

-          Én – én észre sem vettem! – sóhajt fel Hanna

-          Persze, hogy nem vetted észre! Nem én voltam az aki megdobogtatta a szívedet! Ha láttad volna magad lent a nagyszüleidnél, amikor megjelent Robert! Apám az nem semmi volt! – nevet fel Csongi -  Akkor ott azt hittem, hogy na végre megtörténik már! Ideje volt! Aztán letelt még egy hét, és azt kellett látnom, hogy változtál ugyan, de még mindig magadba fordulsz, és még mindig mindenki azon aggódik, hogy nehogy valamit csinálj!

Pár másodpercig csend van amíg levegőt vesz, hogy folytassa:

-          Nem fogják fel, hogy erre nagyon kevés az esély, mert erős vagy  mivel már a pokolt is megjártad, de féltenek! És ez természetes. De én is azt mondom, hogy élj! Merj élni! Ha ez azzal jár, hogy utaznod kell, utazz! Ha csámcsogni fognak a kinézeteden, hát csámcsogjanak! És tudod miért? Mert az a pasi megérdemli! Mert tényleg szeret! És te liba te is rohadtul bele vagy zúgva! Látjuk! Szóval ne rinyálj itt nekem arról, hogy így meg úgy nem illesz hozzá, meg a sajtó, meg a ruhák, meg bla – bla – bla…  Hülye vagy, ha ezt a pasit eltolod magadtól! És félreértés ne essék nem az miatt mert világsztár! Hanem az miatt mert ugyanolyan idióta mint te bogaram! – lép oda a döbbenettől csak hápogó húgomhoz. – De azért szent a béke ugye?

Visszafojtott lélegzettel várom, hogy most mit fog erre lépni? Ha elrohan, akkor az egésznek semmi értelme, és tudomásul kell vennem, hogy nagyon nagy gond van vele, amit már mi családon belül nem tudunk megoldani. Ellenben ha marad, akkor, akkor tényleg,..  akkor tényleg túl van rajta, és talán visszakapjuk őt. Talán.

Óráknak tűnő másodpercekig csak meredten áll, és néz egyikünkről a másikunkra.  Aztán a hangos csendet egy halk nyüszítő hang töri meg, és ő felsír. Olyan mélyről, és olyan fájdalmasan, hogy megdöbbenek, és ugranék fel, hogy megvédjem, megvigasztaljam, de Ashley csak annyival, hogy a kezemre teszi a kezét és egy figyelmeztető pillantást vet rám visszatart.

És ekkor megtörténik, odalép az egymás mellett álló Csongihoz és Tamáshoz, és átöleli őket. Könny szökik a szemembe, és hatalmas sóhajjal kiengedem a tüdőmbe rekedt levegőt. Ash csak rám pillant, és átölel. Hálásan szorítom magamhoz. Annyira szeretem ezt a nőt ő a lelkem másik fele!

Kapok egy puszit a számra, és meglök, de nem mozdulnak a lábaim. Csak figyelem ahogy a két pasi szorítja magához, Hannát.

A szobában mindenhonnan csak azt hallom, hogy lassan mindenki kiengedi a fáradt levegőt, és sóhajt egy nagyot, mire Hanna felnéz, és könnyekkel a szemében felnevet!

Fertőző lehet, mert hirtelen mind könnyek között fetrengünk.

-          Jól van! – lépek oda Csongorhoz, miután erőt is érzek magamban ahhoz, hogy felálljak, és pár lépést megtegyek – megkaphatod a fele királyságomat, és az egyik királylány kezét! - ölelem meg férfiasan a srácot, majd nem titkolt szívem csücskéhez lépek, és átölelem Hannát.

Remeg, és szorosan bújik hozzám, az én kismacskám!

Ashleyre nézek, aki rám kacsint.

Hannának nyújtok egy zsepit, amit elfogad, használatba vesz :D, majd egy nagy levegő után megszólal:

-          Köszönöm! – sóhajt nagyot, pár másodpercig gondolkodik, majd a szemünkbe nézve megszólal újra – Én nem gondoltam, hogy ennyire rátelepszek mindenkire! Én, én végig igyekeztem nem terhelni senkit a gondolataimmal, az érzéseimmel, a bánatommal. Én nem akartam senkit érzelmileg zsarolni, higyjétek el én tényleg nem! – dadogja.

-          Te liba! –szólal meg Emma is – Pont ez volt a baj, hogy nem beszéltél senkivel, hogy magadba zártál mindent! Ők, - mutat körbe, - illetve mi, pedig, csak azt láttuk, hogy mosolyogsz, vigyorogsz, csevegsz beszélgetsz, de nem nevetsz igazán, nem bulizol igazán felhőtlenül, nem élsz szívből! Senki érted senki nem értette, hogy mi van veled, mivel látszólag jól voltál, azt mutattad amit mi is látni akartunk, hogy jól vagy! Közben a nagy büdös fenéket voltál jól!

-          Én..

-          Tudjuk Te – szólal meg Natti is  az érzelmektől rekedt hangon- tudjuk, hogy nem akartál bennünket terhelni, hogy a te szavaiddal éljek. De a családod vagyunk, és előttünk nem kell megjátszani magad! Tudod mennyire akartam azt, hogy kiabálj, dühöngj végre? Erre mit látok, azt, hogy egyre messzebb kerülsz, egyre kevesebbet beszélgetünk,  egyre csendesebb vagy, és vedd tudomásul – bök nevetve Hanna mellkasára- egyre inkább az agyamra ment a rendmániád!

-          Nekem is! – jelentkezik kéz felemelve Csongi – még arra is vigyázni kellett, hogy a szőnyeg rojtjai glédába álljanak, mert egyébként nagyon rondán néztél ám az anyukám kisfiára!

-          Anyukád kisfiára! – kapja el Emmát a röhögés. – Te idióta!

És akkor ott felhangzik az a régi,  igazi, Hannás nevetés amit hallva összerándul a gyomrom, Nattira pillantok és az én érzéseim mását látom a szemébe.  Felé tárom a kezem, majd hozzám lép és így ölelem át mindkettőjüket.

Ekkor a babaőrzőből hangok hallatszanak. Emma felnevet:

-          Az ifjúság is hallatja hangját! Nehogy már kimaradjon a jóból! – állna fel, de Tamás gyorsabb.

-          Nyugi szívem majd én megnézem a Tündérkémet! – és egy szempillantás alatt eltűnik.

-          Na ezt a műsort figyeljétek! – nevet Emma a bébiőrzőre mutatva, mire mind elhallgatunk és kíváncsian figyelni kezdünk.

Ajtó halk nyikorgása hallatszik, aztán kisvártatva megszólal Tamás és beszélni kezd egy szem lánykájához. Hangját meghallva a röhögés fojtogat bennünket főleg akkor, amikor elképzelem, ahogy ez a majd 2 méteres tetkós hármasszekrény a gyerekágy fölé hajolva gügyörészik.

London

Leszakadnak a kezeim! Hiába csengetek Rob is a fülén ül, pedig biztos, hogy itthon van! Mérgesen pakolom le magam mellé a szatyrokat a bejártnál, és keresem elő a kulcsaimat. Ilyenkor bezzeg egyik sincs itt! Amelyik meg éppen itthon van az meg nem hall! – morgolódok magamban.

Belépve az előtérbe a zongora hangjai ütik meg a fülemet.

Zongorázik.  – mosolyodom el – Akkor minden megbocsátva!

Csendben halkan pakolok le a konyhában, miközben a keblem dagad a büszkeségtől. Annyira tehetséges okos, értelmes gyerekeim vannak!

Élvezem, ahogy a fiam játszik, miközben pakolok.

Régen minden nap nyúzta a zongorát. Néha már sok is volt! Állandó csatazaj töltötte be a lakást!

Most pedig ketten vagyunk itthon ebben a nagy házban Richarddal, és bántó a csend a máskor megszokott zsivajhoz képest.  Sokszor elgondolkodtam már rajta, hogy kisebbre kellene cserélni, de amikor meg itthon vannak a gyerekek, akkor meg kell a 4 hálószoba és a nappali. Ezen alkalmak sajnos egyre ritkábbak, és éppen ezért teszem ki a lelkem is, amikor valamelyik hazajön. Ráadásul most mind a hárman itthon vannak. És ha minden igaz, holnapután szombaton még csatlakoznak hozzánk páran vacsorára. Tényleg meg kellene beszélnem ezzel a gyerekkel, hogy mit főzzek? Vajon az a kislány mit szeret? Remélem eszik húst! Meg kell Robot kérdeznem!

Reménykedtem vasárnap, hogy hazajön, de csak telefonált. Nagyon lehangolt volt a hangja, de amikor rákérdeztem, hogy mi a baj, csak közölte, hogy fáradt, és majd holnap kijönnek mind a ketten Kirstennel.

Pár hete még reménykedtem, hogy ők ketten együtt vannak, de egyre inkább látom, hogy igazából nem valók ők párként egymáshoz, főleg amióta látom, hogy a fiam mennyit változott.

 Régebben mindig vihogott, pofákat vágott.  De az elmúlt egy évben sokat komolyodott, ami talán azzal jár együtt, hogy idősödik ő is, de főként az állandó hajszoltság, a médiacirkusz lehet a felelős, és az, hogy nincs igazán egy perc nyugalma sem.

Emlékszem hétfőn mennyire megdöbbentem azon, hogy milyen nyugis, kisimult arca volt! Vidáman nevetett. Aztán Krissel egymás szavába vágva mesélni kezdtek. Meglepett, főleg az, hogy Krist is elég zárkózottnak ismertem, és most ő is ott aludt a kislány szüleinél. És áradozott, hogy mennyire megkedvelte őket! Megmondom őszintén az állam a földet súrolta!

Emésztenem kellett a dolgokat.

Másnap Kris nélkül jött ki, mert velünk akart, a családdal beszélni. A lányok és Richard sem volt még akkor itthon, így felment a szobájába, hogy kicsit lepihenjen mert egész nap a barátaival volt,  este is még menni készültek valahova, és Krissel pedig sokáig beszélgettek az éjjeli buli után, így nem sokat aludt.

Nem hallgatóztam amikor sky-on beszélgettek, de „véletlenül” pont az emeleten voltam, amikor megbeszélte Hannával, hogy beszélhet- e nekünk a vele történekről.  Nagyon büszke voltam a fiamra, hogy ilyen tapintatos. A kislány sokáig hallgatott, de aztán belement.  Tovább nem időztem fent, mert így is kellemetlenül éreztem magam, hogy ennyit is hallottam. Később felmentem szólni a gyereknek, hogy jöjjön le, mert megérkeztek a többiek is, Rob nyugtatgatta a kislányt éppen, akinek a hangja kellemes volt, de akkor ideges lehetett. Amennyit értettem éppen valami szakdolgozat javításáról volt szó, és a kislány eléggé el volt keseredve miatta.  Elköszöntek.

Lent a fiam nem kertelt, elmondott mindent. Természetesnek vette, hogy velünk beszélhet erről, mert tudta, hogy ami ötünk között elhangzik, az ott is marad ötünk között.

Richard beszélt egy-két dologról amikor hazajött Robbal és Lizzyvel húsvét előtt, így volt azért némi fogalmam a helyzetről, de arra nem számítottam, amit a fiamtól hallottam.  Amikor arról mesélt, hogy mennyire megviselte az, amikor hallania kellett azt, amin a barátnője  4 éve átment, elképedtem és megmondom rossz érzéssel töltött el az, amit hallottam. 

Miután befejezte a mesélést sokáig döbbent csend ülte meg a szobát. A lányok sem tudtak megszólalni. Richarddal csak egymásra pillantottunk.

-          Mi  a baj anya? – szegezte nekem a fiam a kérdést.

Most legyek őszinte és mondjam meg neki, hogy féltem attól, hogy egy ilyen sérült lányhoz kötődik? Vagy legyek jó fej és kerteljek? Aztán a férjemre pillantottam és kiböktem.

-          Robert én mondhatnám, hogy nem aggódom, de akkor hazudnék gyerekem! – Rob mély levegőt vett, hogy megszólaljon, de leintettem – Aggódom! Ez a lány nagyon sok mindenen átment, és még mindig sérült, még mindig nem tette túl magát az akkor történteken. Biztos vagy benne, hogy bírni fogja azt a súlyt, amit a veled való kapcsolat jelent?

-          Anya…

-          Nem figyelj Rob, nincs kifogásom a kislány ellen! Félre ne értsd! De te is és ő is most abban a kapcsolati fázisban vagytok, amikor még nem láttok a szerelemtől. Te mesélted éppen most, hogy mennyire megijedt akkor, amikor az after partyra kellett mennetek. Félt megjelenni veled! Te mondtad, hogy mennyire kiakadt azon, amikor a tudomására jutottak a pletykák, és elrohant amikor végeztek Uma Thurman  jelenetével. Pedig csak 1-2 udvariatlan ember beszólását hallotta. Hogyan fogja viselni azt, amikor kitudódik, hogy együtt vagytok, amikor ez a tény a rajongóid tudomására jut? Vagy amikor rá is rászállnak majd a papik? És te hogyan fogod azt viselni, hogy még miatta is aggódnod kell? Nem fogsz összeroppanni a súly alatt?

-          Nem értek veled egyet anya! – szólal meg Lizzy – Én amennyit láttam Hannából, illetve amennyit beszéltem vele, a gesztusaiból az jött le nekem, hogy egy végtelenül kedves, nyugodt lány, kissé vehemes beütéssel, mint ugye hallottuk. – neveti el magát - Anya melyikünknek nem voltak problémái? Melyikünk nem volt elkeseredve?

-          Gondolj vissza anya arra – szólal meg Vic is – te hogyan érezted magad akkor amikor először futottak utánad itt Londonban paprazzik, csak azért mert te vagy Rob anyukája! De nem kellett sok idő hozzá és hozzászoktál, tudtad kezelni, ahogy mindannyian itt. Adj nekik egy kis bizalmat!

-          Tudom gyerekek, de ez a lány – sóhajtok nagyot – gyerekek ne értsetek félre, - nézek rájuk szabadkozva - én nem lebeszélni akarom Robot erről a kapcsolatról csak aggódom! Kicsim, - fordulok Robhoz - elég erős leszel ahhoz, hogy még az ő félelmeit is felfogd?

-          Anya szeretem őt. – túr a hajába Robert, és kétségbeesett pillantást vet rám- az első pillanattól fogva, amikor megláttam. Igen biztos lesznek nagyon nehéz napjaink, biztos lesz, amikor elvesztem a türelmem, de ilyen minden kapcsolatban van!

-          Most én leszek, vagy vagyok a rossz, gonosz anya, de ezt most kell megbeszélnünk! – sóhajtok fel, - és lehet, hogy mind bunkónak fogtok tartani, de meg kell tudnom:  Rob neked is nagyon nehéz elviselned a körülötted folyó cirkuszt, de – veszek nagy levegőt - és most az anyádként elsősorban rád vagyok tekintettel, - teszem hozzá - érted aggódom, szóval képes leszel neki is segíteni? Képes leszel arra, hogy neki nyújts támogatást? Mert ne felejtsd el azt, hogy nagyon nehéz lesz neki! És nem akarom, hogy fájjon neked, vagy szenvedj, ha mégsem működik közöttetek a dolog! Már most azt látom, hogy hihetetlen módon kötődsz ehhez a kislányhoz! Hogy fogod azt elviselni, ha nem működik? Kicsim megértesz? Én csak érted aggódom!

Rob felpattan, és zaklatottan járkálni kezd. A lányaim mérges tekintetét figyelembe sem véve nézem Robertet.

-          Tudom anya! Hanna is éppen ezt mondta nekem szombat délután, amikor beszélgettünk. Ő is fél! Hazudnék, ha tagadnám azt, hogy én is félek! Én… - akad el  - Nem tudom, hogy hogyan fogunk reagálni, nem tudom, hogy hogyan fogja elviselni! De akarom, érted anyu akarom őt! Amikor meglátom – akad el a hangja – amikor meglátom, anyu végtelen boldogság tölt el! Amikor meghallom délutánonként a hangját az olyan érzés mintha csak ketten lennénk. Anyu ő nagyon is tisztában van a körülöttem folyó dolgokkal! De bízom abban, hogy működni fog közöttünk ez a kapcsolat! Bíznom kell ebben, mert elegem van abból, hogy másból sem állnak a napjaim, mint hogy bujkálok mindenki elől, a rajongók elől, a papik elől! Nekem nem jár az a nyugalom, amit egy kapcsolatban érez az ember? Én nem kaphatom meg azt a szerelmet, ami másnak az életében megvan? Igyekszem normálisan állni a dolgokhoz, igyekszem a zavaró tényezőket kizárni, de én is menekülök minden elől! Élni akarok! Érted anya! És most itt egy lány, akit tényleg akarok! Aki nem fut utánam, azért mert híres vagyok, hanem őszintén szólva megvan tőle rémülve! Tudom!

-          Kisfiam….

-          Nem anya, tudom, hogy nem lesz egyszerű de én AKAROM ezt! És csak azért mondtam el, hogy tudjatok a tényekről, tudjatok arról, hogy ki lesz remélem a párom. És kérlek próbáljatok elfogulatlanul tekintetni rá.

   

Teljesen elveszek a gondolataimban, így észre sem veszem amikor Richard is hazaért. Kapok egy puszit az arcomra, arra rezzenek fel. Ő is szórakozottan hallgatja a gyerek zongorajátékát. Kérdőn néz rám. Én csak megvonom a vállam, az el sem hangzott kérdésre. De ekkor elhallgat a zongora és Rob jön ki a szobából. Meglepődik, amikor meglát bennünket az apjával a konyhába.

-          Sziasztok! Észre sem vettem, hogy hazajöttetek! – hajol hozzánk és lenyom két puszit.

Figyelmesen nézem.

-          Mi a baj kisfiam? Történt valami?

-          Nem nincs, anya miből gondolod? – terel, tudom, mert ilyenkor nem néz a szemembe.

-          Rob!

-          Nem tudom anyu! – temeti az arcát a kezébe – Nem tudom! Miért vagytok ti nők ennyire állatira bonyolultak?

-          Hanna? – szegezem neki a kérdést.

-          Igen, ő. Nem tudom, mi van vele! Talán nem is akar igazán engem? – gondolkodik el. – Talán tényleg igazad volt anyu!

Richard szemrehányóan néz rám. Tudom, az a véleménye, hogy rendesen aláaknáztam Robert kapcsolatát Hannával, pedig én csak azt akartam, hogy nézzen szembe a tényekkel még az előtt mielőtt belebonyolódnának valamibe, amiből mind a ketten kitudja mekkora sebekkel távoznának!

Figyelem a fiamat, és lelkiismeret furdalásom van! Kimegy a nappaliba, és lerogy a kanapéra, azonban látom, hogy a keze remeg, és a rövid idő óta nem jelentkező idegfeszültség most újra kitör rajta. Idegesen túr a hajába. Nem kellett volna szövegelnem! Zaklatottan nézek Richárdra, és a szemrehányó tekintete csak még jobban felidegesít! Meg sem kell szólalnia, tekintete mindent elmond. Már kedden este is leteremtett, mivel szerinte Rob minden kapcsolati kezdeményezését magvába elfojtom! Én tiltakoztam ez ellen, mivel én csak azt akarom, hogy tisztán lássa a fiam a dolgait! Én csak meg akarom védeni a csalódástól a fájdalomtól! De be kell látnom, hogy lehet, hogy rosszul tettem, amikor annyira nyíltan beszéltem vele.

Kimegyek a fiamhoz a nappaliba,  megfogom a remegő kezét és  simogatni kezdem. Régen, amikor még kicsi volt,  mindig   ezt csináltam, ettől mindig megnyugodott, magamhoz húztam, átöleltem mint ahogy most is, és a kezem egyből önkéntelenül a  haját kezdte  birizgálni a tarkóján.

Most is ezt teszem, és ő férfi létére lehunyt szemmel élvezi a simogatásomat. Annyira de annyira jól esik! Lassan múlik a remegése.

-          Mi történt Rob? Mesélsz kisfiam?

Látom rajta, hogy tanácstalan. Aztán elhatározásra jut, és  lassan mesélni kezd, arról, hogy milyen érzései voltak amikor tegnap hívta Hannát, és azt, hogy  nem tudja, ma miért nem beszélt vele a lány.

-          Nem tudom anya, olyan érzésem van, mintha kerülni akarna.

-          Nem hiszem kisfiam! Lehet, hogy csak az miatt érzed így mert én a füledbe ültettem a bogarat! Mit mondott?

-          Nem beszéltem vele! Először ma délután Zalán küldött át képeket.

-          Van róla képed? És nekem nem is mutattad? – nézek rá szemrehányón – Mintha nem tudnád, hogy megesz a fene a kíváncsiságtól, hogy hogyan néz ki?

-          Jaj anya miért nem szóltál? – neveti el magát.

-          Mert feltételeztem, hogy ismered annyira anyádat, hogy erre magadtól is rájössz!

-          Bocs anyukám, nem jöttem rá magamtól.  – neveti el magát, és a telefonon feltűnik egy titkosított fájl, amit megnyitva mutogatni kezdi a képeket.

Meglepődök. Nem is tudom, hogy igazán mire számítottam. Talán egy nagydarab, tenyeres-talpas lányra. Tudom, hogy ez egy rossz beidegződés, mivel közép- inkább kelet Európában van Magyarország, egyből az embernek a szovjet filmekben látott nagydarab orosz nők esnek be. Erre egy kedvesen mosolygó barnahajú, nyílt tekintetű lány néz velem szembe.

Rob mosolyogva nézni meglepett arcomat.

-          Mi van nem erre számítottál?

-          Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam kisfiam! Ez a lány szép!

-          Tudom anyu és okos is! Most fog diplomázni, idegenforgalmi manager lesz. Most írja, illetve már megírta a szakdolgozatát, csak a konzulense javaslatára javítania kellett. Ma adta le.

-          Lehet, hogy ez miatt fáradt!

-          Nem tudom anyu. Ma Zalán küldött át képeket, - nevet fel – de azokat nem mutatom meg neked ne haragudj!

-          Ki az a Zalán? – nézek rá teljesen összezavarodva.

-          Hanna bátyja.

-          Ja ő Ashley pasija! Az a magas jóképű fiú.

-          Igen, ő az!

-          Na de milyen képeket küldött át? Rob?! Csak nem szexképeket?

-          Jaj anya! Dehogy – neveti el magát egy szem édes fiúgyermekem, majd vigyorogva megmutatja az ominózus képeket.

-          Hát megkell mondani szép a dekoltázsa és a feneke is!  El kell ismernem! – lököm oldalba ezt a kis lököttet. – De mond már meg mit csinálnak? Az ott Ashley? A másik lány kicsoda?

-          Egy hete született meg az unokatestvérének a kislánya, Julcsi ma mentek meglátogatni, és a neki vett ajándékot csomagolták be a lányok! Zalán és Csongi pedig fényképezték sutyiban az akciót, aminek végeredményét látod most! Felhívtam Zalánt, amikor megkaptam a képeket, de nem akart velem beszélni Hanna, hiába kértem Zalánt, hogy adja nekem. Mondjuk lehet, hogy jobb is mert biztos kiosztott volna, Zalán szerint baromira dühös volt rá! – nevet fel – A másik lány ő Natti. A testvérük, vagyis nem a testvérük, szóval érted!

-          Persze, ő az, akit örökbe fogadtak a szülei. – bólogatok.

-          Igen ő az, de anya ők tényleg olyanok, mint mi Lizzyékkel, nem veszed észre, hogy kilógna közülük Natti. Ők is tűzbe mennének egymásért!

-          Akkor meg mi a bajod?

-          Nem tudom, most egy fél órája felhívtam, de akkor is Zalánnal beszéltem, mert Hanna éppen állítólag Julcsit próbálta megnyugtatni. Mondjuk hallottam, hogy a háttérben sír egy baba.

-          Kisfiam! – nevetem el magam – Te ez miatt hiszed azt, hogy nem akar veled beszélni?

-          Anya ne nevess ki! – méltatlankodik.

-          Kicsim! Ennyire lökött nem lehetsz!

-          De anyu olyan furcsán távolságtartó volt tegnap is!

-          Kisfiam, éppen most mondtad, hogy éjjel nappal a szakdolgozatán dolgozott, lehet, hogy csak fáradt volt!

-          Nem tudom anya!

-          Rob tényleg süket vagy! – legyintem nyakon.

-          Mi is ezt mondjuk neki állandóan! – hallatszik az ajtóból. – Mégse hisz nekünk senki!

Meglepetten nézek fel, itt vannak mind: Tom, Bobby, Marcus, Lizzy, Vic, és Kristen is. Egyből ellepik a nappalit.

-          Na hadd lássam milyen képeket nézegetsz itt!  - kapja ki Tom Rob kezéből a telefont, Rob felháborodott kiabálásával nem törődve.

-          Anyám, van ám karosszériája!  

Otthagyom őket. A konyhába megyek, ahol Richard néz rám elismerő tekintettel, és a szavai a lelkemig hatolnak.

-          Az enyém a legszebb, legokosabb nő a világon!

*

*

*


*Kis előzetes (hi-hi-hi)