34. fejezet: Beszélgetések

Sziasztok!

Bocsánat!

Elnézést kell kérnem, késtem, de okom volt rá, a csemetém tegnap  délután óta 39 fokos lázzal fekszik itthon. Vele foglalkoztam nem a bloggal.

Viszont, hogy kárpótoljalak benneteket 23 oldalt írtam, és van egy- két meglepim is!

Kíváncsi vagyok, hogy  hogy tetszik nektek! Ha kedvező visszhangot kapok, akkor rendszeressé teszem a dolgot.

Megjegyzem: halálosan élveztem!

Köszönöm szépen  mindenkinek a kommentet, igyekeztem azonnal reagálni rájuk.

Számítok rátok most is!

Csók !

Jó olvasást !

Heni

Zalán

A sírba visznek! Esküszöm ez a két nő a sírba fog egyszer vinni.

Külön – külön is veszélyesek de ketten együtt….

Nem veszi fel a telefont!

Agyon fogom csapni!

Már majdnem  kinyomom amikor végre belecsicsereg a telefonba. Egyből elszáll minden haragom.

-          Helló! – szólok bele

-          Szia Szivem! Mikorra érsz ide? Mi már majdnem elkészültünk.

-          Akkor még ráérek, ha ti már „majdnem” elkészültetek. Még úgy van cirka  egy vagy másfél órám. – felelem nevetve.

-          Zalán! – csattan fel egyből – Ne legyél piszok, mert megbüntetlek!- búgja csábos hangon.

-          Alig várom édes! – persze egyből lejön neki, hogy felizgatott a bestia! Ő és a büntetései……- nagyot nyelek már a gondolattól is.

-          Hát van mit várnod! – neveti el magát incselkedve – Tényleg mikor érsz ide?

-          Nem tudom, Rómeóért is el kell mennem. Nem tudja az utat, sem a címet Hannához. Amúgy elkészült már?

-          Még nem, - neveti el magát Ash – Zalán, ha nem mondtam volna még a húgod totál hangyabolyos!

-          Mintha nem tudnám! – nevetem el én is magam. – Egyébként beszéltél vele?

-          Nem még nem – sóhajt fel

-          Ash! Légyszives, kérlek! – mondom neki kérlelően.

-          Jaj Zalán! – nyög bele a telefonba – ez olyan ciki!

-          Kicsim te nő vagy! Én nem beszélhetek vele ilyen dolgokról. Légyszives!

-          De Zalán már felnőtt nő, nem pedig tini, mint akkor!

-          Tudom, de nyugodtabb lennék. Légyszives! Én előveszem Rómeót!

-          Hát tudod ezek ketten! – nevetjük el magunkat mind a ketten – Ha ezt a többieknek elmesélem, el sem fogják hinni nekem!  Kris sem hitte el, azt mondta, hogy hiszi ha látja! Rob amint szerelmes! Na de Hanna sem piskóta! Tudod amióta megjöttünk délután csak vigyorog. Nattival meg csak röhögünk rajta. Lassan lepkehálóval kell leszednem a fellegekből. – mondja kuncogva. – Natti is csak elképedve figyeli. Azt mondja, hogy azelőtt volt ilyen eszement.

-          Hát igen, soha nem volt normális! – persze mind a ketten tudjuk, hogy csoda az is, hogy ennyire összekapta magát. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy újra láthatom a régi eszement macskát. Halkan belesóhajtok a telefonba.

-          Tudod Szivem irigylem Hannát annak ellenére ami történt vele. – halkul el Ash hangja a telefonba.

-          Mi van? - nem kicsit döbbenek meg.

-          Irigykedem az miatt, hogy ilyen bátyja és ilyen családja van, mint ti. Nekem soha nem volt ilyen. – suttogja halkan.

-          Kicsim! – nyelek egy nagyot, mivel tudom, hogy mennyire rosszul esik neki, hogy nem törődtek vele soha otthon. – Sietünk jó?

-          Gyere! – suttogja halkan szipogva, majd halkan felnevet – Most mennem kell. Elő kell vennem a lepkehálót!

Felnevetek, majd kérdőn nézek a süket telefonra. Letette.

Istenem! Nagyon szeretem ezt a nőt. Az apjáékat meg megtudnám egy csepp vízben is fojtani azért ahogy viselkedtek, viselkednek vele! Az apja, egy beképzelt kivagyi pöcs! Nincs jobb szó rá! Lehet, hogy van rengeteg pénze, de érzése, érzelmei nincsenek. Soha nem törődött Ashleyvel. Soha.

Hogy miért?

Csak azért mert lány lett. Rengetegszer mesélte Ash, hogy mindig hangoztatta az apja, hogy  mennyire várta, hogy megszülessen a fia, és csak lánya lett. Soha nem volt fontos neki, hogy a csodaszép kislánya életében részt vegyen. A munka mindig első helyen szerepelt nála, a lánya pedig a golf, vacsorák, partik, után kapott sorszámot az életében, minden előrébbre való volt nála.

Az anyja,…. hát az egy ribanc.

Elkezd csörögni  a telefonom. Kérdőn nézek a kijelzőre.

Csongi

-          Mikor értek már ide? Három nő kicsit sok nekem! – sóhajt a telefonba.

Elnevetem magam, miközben jelzi a ketyere, hogy más is keres.

-          Mindjárt Robnál vagyok, szerintem max. fél órát kell kibírnod!

-          Oké, de siessetek!- neveti el magát.

-          Rendben megyek. – vigyorogva nyomom ki az egyiket, mire a másik hív!

-          Helló! Hol vagy már? – szól bele a telefonba türelmetlenül.

-          Nyugi Bel Ami, mindjárt ott vagyok!

-          Oké, gyere a hátsó bejárathoz, oda megyek. Nem hiányzik, hogy észrevegyenek, Dean sincs még itt. Nem is tudta, hogy itt vagyok. Most hívott. Elfejtettem neki szólni, hogy visszajöttem, és ami a poén, hogy Steph sem szólt neki! Fél óra és itt van, most szállt le a gépe.

-          Hé! Öregem vegyél már levegőt! – nevetem el magam.

-          Ja jó. Mikor érsz ide?

-          Már az épület előtt vagyok.

-          Oké gyere hátra, szóltam hogy ide jössz. – kinyomom.

Nagyot sóhajtva hajtok be a szálloda hátsó bejáratához. Kellemetlen percek következnek, de nem adom könnyen a fele királyságom…

Kutatva nézelődök körbe, hova a jó istenbe tűnt el? Már a második kört teszem meg amikor a fülén a telefonnal megjelenik vigyorogva.

-          Helló! – ül be mellém a kocsiba

-          Csak jelezném, hogy 3 kört tettem meg!

-          Bocs, hívásom volt. – kacsint rám.

-          Rájöttem. – vigyorgok rá, majd elindulunk kifelé. – Kitaláljam ki hívott? – mire elneveti magát.

Percekig csendben ülünk egymás mellett, nem tudom, hogy kezdjek neki, de muszáj lesz! Fordulunk hirtelen egymás felé, mindketten nagy levegőt veszünk, hogy belekezdjünk a mondandónkba.

-          Kezd te – szólal meg nagyvonalúan.

Csendben kutatok a szavak után, nehezen lelem meg őket.

-          Figyelj, én nem szoktam beleszólni Hanna dolgaiba, de ugye nem csak játszol vele? – nézek keményen a szemébe - Mert ha szórakozni mersz vele, én magam foglak kiherélni! Értetted?

-          Zalán csigavér! – néz rám komolyan- Engem tényleg érdekel Hanna! Tényleg!

-          Akkor mi a fasznak hívtad ide azt a lányt? – üvöltök rá -  Ashley most mondta, hogy szerdán fog jönni. Nem akarom, hogy bántsd a húgom! Ha csak egy könnycseppet is ejt ez miatt, én agyoncsaplak!

-          Nyugi Zalán! – néz rám feszülten - Akkor még nem ismertem Hannát, és már megbeszéltem Krissel, hogy szülinapjára jöjjön el ide, és innen megyünk tovább Londonba. Zalán ő a barátom. Nem több annál, de nem is kevesebb! Fontos nekem! Ő megérti azt amin átmegyek! Együtt éltük át ezt az egész cirkuszt, és sokat jelent nekem.

-          Oké, ezt elfogadom, de mégis mikor akartál a Húgomnak szólni erről az apró kis tényecskéről, hogy jön a barátnőd?

-          Nem a barátnőm! – üvölt rám Rob – Kibaszottul elegem van abból, hogy mindenki ezzel traktál! Nem a barátnőm, a barátom! Érted, te seggfej! Zongorázni lehet a kettő közötti különbséget! Kris a barátom, Hannát meg szeretem.

Kérdőn nézek rá, mire folytatja.

-          Máshogy jelent nekem sokat, mint Hanna, de sokat jelent. Krissel tudtam eddig beszélgetni, úgymond véd és dacszövetség volt, van közöttünk. Érted? Mindenki többet látott vagy akart látni a kapcsolatunkban, és lassan már mi is hajlamosak voltunk elhinni, hogy lehet, hogy több van közöttünk, mint barátság. Bemagyaráztuk magunknak, hogy így van, de én is és ő is éreztük, hogy nem kerek az egész.  Idegesített minden, ami körülöttem zajlik. De vele kidühöngtem magam, vagy kiröhögtünk mindent, és jobb lett– sóhajt fel halkan – De akkor még nem ismertem őt. – hallgat el hirtelen, majd rövid idő elteltével folytatja –

Zalán nagyon kedvelem Hannát, a közelében megnyugszom, kisimulok. Boldog vagyok attól, hogy látom a mozdulatait, hallom a hangját. Imádom ahogy kiejti a szavakat, ahogy elbambul amikor valami az eszébe jut, vagy az ahogy ráncolja a homlokát amikor valami nem tetszik neki.

-          Oké, de mégis hogyan gondoltad ezt a kapcsolatot? Te az Államokban vagy, vagy  Angliába, ő pedig nem tud mozogni, mert suliba jár. El kell végeznie az évet. Tanulnia kell.

-          Nem tudom Zalán,  - tekint ki az ablakon és figyeli a várost - ezen agyalok állandóan, jövök amikor csak időm engedi, de ő is eljöhet hozzám.

-          Rob ne felejtsd el, hogy ő, illetve a szüleink nem milliomosok, úgy mint te vagy a barátaid. Ő nem fog tudni hetente röpködni hozzád! Őszinte leszek veled, nem akarom, hogy szorosabb kapcsolatba kerülj vele. – bassza meg remélem érti amit mondok, és nem kell kimondanom.

Elképedve néz rám.

-          Mi van?  Mi bajod van velem?

-          Ne kényszeríts, hogy kimondjam!

-          De igen bazd meg mondd ki! – néz rám dühösen – Nem vagyok neked elég jó?

-          Te hülye vagy! Nem akarom, hogy fájjon neki érted! Nem akarom, hogy amikor elmész akkor ott álljon kétségbeesve! Nem akarom, hogy szenvedjen.

-          Zalán - néz rám dühösen – szerinted én hogy a picsába érzem magam?! Nem akarom itt hagyni! Azon agyaltam egész úton idefelé, hogy megkérem jöjjön el velem..

-          Rob – csattanok fel

-          Nem ne várj! Arra akartam megkérni, hogy jöjjön el velem Londonba. Csak a hónap végén megyek vissza L.A-be.  Még két hét. Addig vele lehetnék.

-          Rob a főiskolára kell mennie. Jön a vizsgaidőszak. Te is tudod, hogy ez mit jelent!

-          Bassza meg tudom!- túr a hajába idegesen – Legszívesebben itt maradnék vele, de nem tehetem meg! Imádom a munkámat, de ilyenkor szeretnék simán csak Rob lenni és nem Robert Pattinson a színész.

Sajnálom, de Hanna most fontosabb, nekem elsősorban ő számít és nem Rob akit bármennyire kedvelek. Most nem ő számít.

-          Már így is nagyon fontos vagy neki, fontosabb mint eddig bárki. Látom rajta. Ő nem szokott pasival aludni…. – nézek rá célzatosan.

-          Most mi van? – néz rám elképedve.

-          Remélem …

-          Bazd meg! Ez nem tartozik rád! – kiabál rám mérgesen. – Mit képzelsz magadról, ez csak rá és rám tartozik.

-          Csigavér kisfiú!

-          Zalán! Ne akard, hogy beverjek egyet!

-          Nyugi, - nevetek fel- csak azt akartam mondani, hogy ő nem engedett közel ennyire magához még senkit rajtunk és Atin kívül. Rob másfél hete ismeritek egymást, de többet tudsz róla, mint rengetegen a közvetlen közelében. Túl heves ez a kapcsolat.  Túl sokat adtok bele, és félek, hogy csalódni fogtok mind a ketten. Gondolj bele! Mások előbb randiznak, ismerkednek, és csak hónapok után ismerik meg a másik családját. Ti már ezen is túl vagytok. Ne értsd félre, én baromira bírom a fejedet és nagyon örülök egyébként, hogy együtt vagytok, csak aggódom.

-          Azt hiszed én nem agyalok állandóan? – csap egyet dühösen a műszerfalra -  Nem rágom magam, amikor nincs velem? Nem gondolkodom állandóan a megoldáson, hogy hogyan tudnám megoldani azt, hogy minél többet legyek vele? Már most délután hiányzott ahogy kiszálltam a kocsiból, és felmentem a szobámba. Hiányzott a nevetése, és az ahogy rám néz… Annyira más, mint azok a lányok akik körülvesznek. Egyszerű, természetes, és őszinte, nem játsza meg magát, ami a szívén az a száján.

-          Tudom, látom! Hidd el nagyon fontos vagy neki! De még egyszer felteszem neked a kérdést? Mikor és hogyan akarod neki elmondani, hogy jön Kristen ide? Van fogalmad arról, hogy hogyan fogja érezni magát? Bazd meg végig gondoltad egyáltalán?

-          Igen képzeld! – túr idegesen a hajába – ma délután esett le hogy jönni fog amikor  kitettetek akkor hívott fel. Teljesen lefagytam, mert teljesen megfeledkeztem róla! – túr megint a hajába - Cseszd meg elfelejtettem, hogy jönni fog!  - tanácstalanul néz ki az ablakon, pillanatokig csönd van, ezek a pillanatok, most valahogy óráknak tűnnek, nagyot sóhajt majd felém fordul -  Hogy a kérdésedre válaszoljak, fogalmam nincs róla, hogy hogyan mondjam el neki! Veled akartam beszélni erről, téged akartalak megkérni, hogy adj tanácsot, hogy mit csináljak? – néz rám szemrehányón – De úgy tűnik te is elhatároztad már, hogy én egy köcsög vagyok aki bántani akarja Hannát!

-           Idióta vagy Pattinson, eszembe sem jutott ez! De megérthetnél engem is?

-          Persze, hogy megértelek… én mindig mindenkit megértek, hisz nekem ez a dolgom! Mindig mindenkit megérteni!

-          Rob!

-          Hagyjál! Vettem az adást! – néz rám idegesen és szomorúan, majd újra a várost nézi – már megszoktam, hogy mindig ez van. Mindig egyedül maradok. Mindig. – suttogja halkan.

Bassza meg! Lépek a fékre hirtelen, és húzódok félre az út szélére, amire az eddig  mögöttem haladó heves anyázással reagál. Bocsánatkérően nézek rá.

-          Mi van? – néz rám Rob.

-          Figyelj, én ígérem nem szólok bele ebbe a dologba. Tudom, hogy a húgom nálad normálisabb pasit nem foghatott volna ki. Persze a világhíredet, a rajongóidat a paparazzikat nem számítva. – nevetem el magam, mire ő is elkedvetlenedve húzza félre a száját – mert tudom, hogy alapból te egy ritka normális hapsi vagy. Sok hírességgel dolgoztam már együtt, de el ne áruld senkinek, a legnormálisabb te voltál eddig.

-          Jaj ne menjünk már át….  - csattan fel sértetten

-          Bazd meg, kuss legyen, mert most én beszélek. Szóval, kedvellek öregem, de a húgomat pedig imádom, csinálhat bármit, mondhat bármit. Téged is kedvellek, és látom, hogy nem nyomulni akarsz csak, hanem neked tényleg számít az a kis vadmacska!

-          Zalán.. – szólna közbe, azonban leintem.

-          Nem! Folytatnám! - nézek rá figyelmeztetően - szóval látom, hogy fontos neked, ahogy neki is te. Próbáljátok megoldani. Ha tudok segítek, de tudnod kell, hogy féltem!

-          Tudom – sóhajt fel mellettem. – Annyira fog hiányozni! Még 5 nap amit együtt tölthetünk. Tudod milyen jó érzés az, hogy amikor jelenet után körülnézek  mindig ott van egy kis mosollyal az arcán. Elég csak ránéznem és megnyugszom, mert tudom hogy ott van. Nyugalmat találok mellette. Megnyugszom, mert ideges leszek attól ami a munkámat kíséri. NE értsd félre, magát a színészetet imádom, de a cirkuszt ami körülvesz azt utálom. Idegesít, hogy nem mehetek végig az utcán, nem mehetek be egy gyógyszertárba, vagy fogorvoshoz anélkül, hogy ne  kerekítenének ki belőle valamit, vagy ne szerepelnék valamelyik pletykalap címlapján! Félek belevonni őt ebbe, és rengeteget agyalok azon, hogy van-e jogom ezt tenni vele? Van éppen elég baja neki is, és amikor már sikerül meggyőzni magam arról, hogy nincs, ezt nem tehetem meg vele, akkor csak rám néz, és tudom, hogy bármit megtennék azért, hogy velem legyen. Nem akarom elveszíteni.

-          Oké, áldásom rátok!  - rajzolok egy keresztet a levegőbe. Mire elnevetjük magunkat.

Valami még böki a csőrömet, így muszáj lesz ezt is kimondanom, csak valahogy elő kellene vezetnem, - agyalok hogy hogyan is mondjam el miközben besorolok a forgalomba. Rob kérdőn néz rám, mert érzi, hogy valamit még mondani akarok neki.

Csapjunk a közepébe.

-          Remélem védekeztek?! – a kérdés hatása leírhatatlan. Elképedve néz rám, döbbenet, düh, majd zavar látszik a képén.

-          Zalán!

-          Most mi van? Miért Zalánozol?

-          Talán azért, mert ez abszolult mértékben ránk tarozna! Azért! – fordul el az ablak felé, nyel egyet, majd visszafordul – Védekeznénk, nyugodt lehetsz, de még nem került rá sor.

Halkan, megkönnyebbülve  kifújom az eddig visszatartott levegőt, mire elneveti magát.

-          Nem történt közöttünk amúgy semmi, nem kerültünk intim viszonyba egymással. – elfordul újra a várost nézi – Eddig.  – böki oda nekem. Ezt megérdemeltem.

-          Jól van! Bocs! Tudom semmi közöm hozzá, de azért aggódhatok nem? – nem kell tovább mondanom, mind a ketten tudjuk a ki nem mondott dolgokat.

Nem szólunk egymáshoz, mind a ketten agyalunk. A csöndet a mobilom csörgése zavarja meg. Sóhajtva szólok bele. Declan az. Rob vigyorogva hallgatja az egyoldalú szövegelésemet, majd sietve leteszem.

-          Amint hallom holnap kemény napunk lesz!

-          Ja! Már előre utálom. Az egyik kamerával rengeteg bajom van. – sóhajtok.

Beszélgetni kezdünk a szakmai dolgokról. Rob nagyon értelmes figura. Remek meglátásai és ötletei vannak. Kisvártatva lefékezek a ház előtt. Pár pillanatig csak ülünk amikor Rob kinyitja az ajtót mellettem, hogy kiszálljon. Én is megmozdulok és követem.

-          Rob! – kérdőn néz rám amíg az autót megkerülve mellé lépek – Figyelj, nem akartalak megbántani. Oké? – veregetem hátba

-          Basszus! Egyszer kiveritek a tüdőmet! – húzza el a száját  nagyot sóhajtva – Tudom meg kell vele beszélnem ezeket a dolgokat, - komolyodik el - és Krisre is fel kell készítenem, hogy ne értse félre, hogy jön. Csak még nem tudom hogyan.

-           Rendben! – veregetem hátba újra és benyitok a kapun. Kérdőn nézek hátra, hogy megnézzem miért nem követ amikor halkan megszólal:

-          Én tényleg szeretem Zalán. Tudom, hogy súlyos szavak kicsit több mint 1 hét után, de így van! Több minden történt velünk ez alatt az idő alatt velünk mint más pároknál fél év alatt!

Hátrafordulok, hogy válaszoljak, de megszólal a telefonom. Csongi mutatom Robnak.

-          Helló! Már itt vagyunk!

-          Siessetek erősítés kell, nem bírok velük! – nyögi a telefonba – Sírtak. Nattit még megvigasztalom, de a három együtt már sok. Ja és meglehetősen puskaporos a hangulat.

-          Mi van? Miért?

-          Nem tudom. – feleli és bontja a vonalat.

-          Mi van? – néz rám Rob kérdőn.

-          Nem tudom! De siessünk, valami nincs rendben, Csongi hangja nagyon furcsa volt.

Idegesen megyünk át az udvaron, feszülten lépünk be az előtérbe, Csongi jön elénk.

-          Hol vannak?- nézek rá, Rob mellettem idegesen toporog.

-          Az ebédlőben. – hallatszik Csongi válasza – Rob, én a helyedben fedezéket keresnék sürgősen!

Ashley

Szomorúan teszem le a telefont. Mindig ez van. Ha itt vagyok náluk, utána mindig előjönnek a rossz érzések. Toporzékolva tudnék sírni. Engem miért nem szeretnek otthon ennyire, rám miért nem figyelt így soha senki? Miért nem szerettek?

Zalánnál jobb párom nem is lehetne. Kedves figyelmes, és szeretjük egymást. Mindent megad nekem amit egy férfi csak megadhat. Mindent. Boldog vagyok vele.

-          Ashley! – kiabál Hanna, a hátam mögött a nappaliban.

-          Itt vagyok ne üvölts!- fordulok hátra és szólok az éppen betoppanó Hannának.

-          Bocs! Nem tudtam, hogy itt vagy! – neveti el magát.

-          Eszméletlen vagy tudod? – kérdezem, miközben figyelem vigyorgó arcát.

-          Miért? – döbben meg

-          Hanna  évek óta ismerlek, de ilyennek még nem láttalak! Drogozol?

-          Hülye! – nevet rám – Dehogy, csak végre megkönnyebbültem, és boldog vagyok!

-          Na mi a susmuss tárgya? – lép be Natti is az étkezőbe, és elképedve figyeli a vigyorgó testvérét – Hanna te vettél be valami vidámítót?

A kérdezett teljesen ledöbben.

-          Ashley is ezzel jött, most mi bajotok van? Boldog vagyok? Már ez is baj? – sértődik meg.

-          Dehogy, csak éppen azt kérdeztem Zalántól, hogy vajon tartotok-e itthon lepkehálót?

-          Minek az neked? – néznek rám döbbenten. – Egyébként tudomásom szerint nincs itthon. – közli Hanna.

-          Hát hogy lehalásszalak a fellegekből. – nevetem el magam.

-          Hülye! – közli velem nemes egyszerűséggel, majd figyelmesen néz rám – Ash?

-          Mi van? – nézek rá.

-          Én is ezt kérdezném, mi van? Mi történt?

-          Semmi. Semmi nem történt.

-          Ash! – vesznek közre, és húzzák mellém a székeket. – Mi van?

-          Ez az egész! Ez van! – sírom el magam, teljes döbbenettel néznek rám – Nekem miért nincs ilyen családom, engem miért nem szeretnek ennyire, mint ti egymást?! Miért nem kellek nekik otthon? Miért? – rázkódok össze a sírástól.

-          Mert címeres ökrök azért! Zalán mesélte karácsonykor, hogy mit csináltak. Ne foglalkozz velük! – ölel át Hanna.

-          Mi itt vagyunk neked! Mi szeretünk! Hidd el! – ölel át Natti is. – Hidd el, hogy nem sok embert engedünk közel magunkhoz.  Ismerhetsz már minket, elég zárkózottak vagyunk, de te a család része vagy! Hallod?

-          Ash, nekünk bármit elmondhatsz! Tehát mi van?

-          Ne értsétek félre, imádok itt lenni Magyarországon, tényleg, - szipogok egyet, mire Natti felém nyújt egy papírzsebkendőt –  de utána, amikor hazamegyünk, mindig előjönnek a rossz érzések, mert rájövök újra, hogy engem senki nem vár haza vacsorával, sütivel, csak a barátok vesznek körül akiknek a nagy része csak érdekbarát. Csak azért vannak a közelemben mert híres vagyok, és utálom ezt! Míg itt senki nem foglalkozik azzal, hogy ki vagyok, csak szeretnek. Tudjátok hogy irigyellek benneteket – nézek rájuk – amikor Edit lehord benneteket!

-          Miért? – néz rám értetlenül Hanna

-           Mert foglalkozik veletek! Mert mérges, mert haragszik rátok! – teljesen ledöbbennek – és ez már érzelem, egy heves érzelem! Olyan, amit nekem soha nem adtak meg. Engem soha nem szidtak le, soha nem foglalkoztak velem! Egy szép baba voltam csak nekik! –sírom el magam.

-          Ashley! – ölelnek át.

-          Én mindent megadnék azért, hogy anyukám csak egyszer úgy ölelne át, mint téged Edit tegnap Hanna. Csak egyetlen egyszer! – zokogok fel.

-          Édesem! Ne sírj! Mi itt vagyunk!

-          Tudom, de olyan messze vagytok, és mi pár nap múlva elmegyünk! – sírom el magam újra.

-          Tudom, hidd el Ash tudom! Én is félek! Annyira félek, hogy elmentek, és megint egyedül maradok!  - suttogja halkan Hanna - Elmegy Rob is, és nekem csak Natti marad itt egyedül.

-          Jaj csajok ne csináljátok! – sóhajt fel Natti is, nem bőg mint mi, de sűrűn néz  a plafon felé nagyokat pislogva.

-          Natti! – harsan fel Csongi kiáltása – hova tetted a zoknimat?

A kérdezett nagyot sóhajt, és forgatni kezdi a szemeit, mi pedig Hannával elnevetjük magunkat bőgés közben.

-          Életem, a komód középső fiókjában van változatlanul. Tudod három fiók közül a középsőben!

-          Hol kicsim? – hangzik fel a kérdés, mire felröhögünk.

-          Tudod alulról–felfelé,  és felülről-lefelé nézve is a második fiókban!- forgatja a szemeit Natt. – Megtaláltad?

-          Igen! Köszi Szívem megvan!

Natti nagyot sóhajt.

-          Hiába az élet komoly problémái!- veti oda Hanna.

-          Zalán is ilyen!- nevetem el magam könnyek között - Mindenben egyéként olyan kis alapos, de a cuccait mindig szertehagyja!

-          Hát én is tudnék mit mesélni, - nevet fel Natti – a városban bármit azonnal megtalál, vagy ha hangszerekről van szó csukott szemmel megtalálja amit akar, de a cuccait azt nem tudja fejbe tartani. Már arra gondoltam, hogy feliratozom a fiókokat.

-          Hát én nem tudok nyilatkozni ez ügyben. – sóhajt fel Hanna halkan.

-          Én tudnék mit mesélni neked –vetem oda neki. – Zalán kispályás Robhoz képest! – törölgetem meg szemeimet, halkan nevetve – Rob állati rendetlen!

-          Anyám! – sóhajt fel Hanna is az orrát fújva.

Mind a hárman elnevetjük magunkat,  és orrot fújunk amikor belép Csongi a konyhába.

-          Ajaj! - döbbenten mér végig bennünket, majd nyúlcipőt rántva kihátrál.

Ahogy távolodik még halljuk, hogy telefonál. Nevetve nézünk egymásra amikor Natti megszólal:

-          Bátor ám az ő szíve egyébként, csak a könnyeket nehezen viseli. A nagyiéknál is csak csendben ült. Nem szólt semmit, teljesen le volt döbbenve, nem értett semmit, csak azt látta, hogy a szokásosnál is zizibb vagy  - fordul Natti Hanna felé, aki elszégyelli magát.

-          Bocs nem akartalak benneteket is az én nyomorommal zaklatni! Önző dög vagyok! – sírja el magát megint.

-          Nem vagy önző, sőt! – ölelem át. – Én nem biztos, hogy így tudtam volna magam tartani.

-          Na elég volt! Libák vagyunk! Még három ilyen lökött libát! – nevet fel Natti – mivel ő is rákezdett.

Könnyek között vihogunk, aztán lassan elhallgatunk, csak nagy sóhajtások hallatszanak. Erőt veszek magamon, beszélnem kell Hannával, Zalán megöl, ha nem teszem meg.

-          Hanna! – nézek rá bocsánatkérőn- beszélnünk kell!

-          Tudom,– néz rám - Zalán uszított rám ugye?

-          Igen, - vágom rá - azaz nem! – felnevetünk.

-          Azt hiszem, hogy én megyek megnézem mit csinál ez a jómadár. -  Natti feláll – beszéljetek csak nyugodtan. - kacsint rám. Ezek szerint Zalán őt is megkörnyékezte csak gondolom ő elhajtotta.

-          Oké. Megpróbálom összeszedni a gondolataimat.

-          Jesszusom! – nyög fel Hanna – mi van?

-          Csak megkért, hogy beszéljek veled, mert tart tőle, hogy az ő fejét leszednéd azonnal, a téma hallatán.

-          Ashley! – dörren rám Hanna, tiszta bátyja! Komolyan! Zalán is ezt csinálja!

-          Miről kell velem beszélned?

-          Hát két dolog is – basszus hogy kezdjem el ? – Szóval, félt.

-          Ezt tudom. Már túlzásokba is esik sokszor! Imádom meg minden félre ne értsd, de vannak olyan dolgok amikhez nincs köze!

Nagyot nyelek, beletrafált a közepébe! Elsápadok. Hanna elképedten néz rám.

-          Na ne! Mond, hogy nem arról akarsz beszélni velem?! – akad ki teljesen

-          De!

-          Ne már! 23 éves vagyok nem 15! – felpattan, és nekiáll a hűtőt fürkészni. Felnevetek, mire kérdőn néz rám.

-          Mi van?

-          Zalán is mindig ezt csinálja otthon, ha valami kellemetlenről kell beszélnünk, azonnal a hűtőt rántja magára! – nevetek fel.

-          Mond meg neki, hogy semmi köze hozzá! Egyébként meg  nem! – kap ki egy joghurtot a polcról és dühösen letépi róla a fóliát. – Még nem!

-          Mit még nem? – jön vissza Natti – bocs, de nem bírom ki! – neveti el magát.

-          Téged is megkörnyékezett? – mered Hanna Nattira

-          Hát … - sóhajt Natti

-          Én megölöm az biztos!

-          Az esetleg nem érdekli, hogy szedek-e bogyót a biztonság kedvéért?

Elsápadok, Natti felröhög. Hanna meg végképp kiakad.

-          Na ne!- rogy le a székre. – Kinyírom!

-          Nyugi szerintem Rob már kioszotta. – szólal meg Natti, nem kellett volna, Hanna ha lehet még sápadtabb lett.

-          Ne – nyöszörgi – mondjátok azt, hogy nem beszélt Robbal a szexről!

-          Hát én nem tudom – próbálok terelni

-          Ugyan Ash! –a nevet fel Natti – tudod, hogy milyen! Szerintem már azt is kiszedte Robból, hogy volt- e e genetikai betegsége a családban náluk valakinek. Csongitól is megkérdezte,  - nevet fel halkan – burkoltan ugyan, de letámadta.

Felröhögünk. Hanna tovább sápad, lassan a pólóm színét veszi fel. Ami fehér lenne ugyebár.

-          El ne ájulj nekem! – nevet fel Natti. – Én is baromi dühös voltam rá. De ez van. Ezért is szeretem nagyon ezt a melákot!

-          Csal félt! – mondom neki – Te is tudod, hogy te vagy a szíve csücske!- ülök le mellé. – Ne bántsd, csak jót akar! Tudod te én mit meg nem tennék azért, hogy nekem ilyen bátyám, vagy rokonom legyen? Tudod, hogy mennyire irigyellek érte? Annyira szeretnék még itt lenni veletek, annyira szeretnék, még a családdal tölteni még egy kis időt!

-          Miért nem maradtok akkor? – szegezi nekem Natti a kérdést

-          Tényleg maradjatok még! – lelkesül fel Hanna is. – Nagyon jó lenne!

-          Nem tudom, nem beszéltünk még róla. Nem tudom, hogy van-e munkája még erre a hónapra. Nekem májusban kezdődik az Eclipse bemutató körüli felhajtás. Május elején már L.A.-ben kell lennem. Úgy tudom Rob is szabad lesz addig.  Nem beszéltetek róla?

-          Nem, még nem beszéltünk a tervekről. Nem tudom, hogy mi lesz ez után, hogy vége van ennek a forgatásnak. Nem tudom, hogy egyáltalán lesz-e valami.

-          Miért ne lenne? – kérdezem tőle.

-          Nem tudom Ashley. Én nem vagyok olyan nő akivel ő megjelenhetne. Én egy egyszerű hétköznapi főiskolás vagyok, semmi több. Ennyi. – sírja el újra magát. – Szerelmes vagyok belé, de ez nem elég. Ezt mind tudjuk.

-          Honnan veszel ilyen baromságot? – szegezi neki a kérdést Natti – látod te egyáltalán magad? Ha kicsíped magad, állati jól nézel ki! Csonginak is feltűnt már. Ki is akadtam rajta.

-          Mi? Én? Mikor? – néz Nattira értetlenül.

-          Emlékszel amikor pár hete arra fősulis bulira mentél, arra a farsangi bulira. Fekete bőrruha volt rajtad. Rohadt jól néztél ki!

-          Bőrruha? Milyen? Miért nem mutattad nekem még? – esek neki. – Nem mondod, hogy van egy bőrruhád!

-          Nyugi, csak az eleje bőr. Csinos, majd megmutatom.

-          Hát ha megyünk valahova fel kell venned!De miért gondolod azt, hogy nem vagy hozzá elég jó?

-          Tudjátok amikor megjöttünk leültem a gép elé és rákerestem a neten Robra. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy ennyire oda vannak érte. Hallottam már, hogy rajonganak érte, meg látom most a forgatáson is, de az amit fent találtam váratlanul ért. Rengeteg találatot dobott ki a net, pedig csak a nevét írtam be. Szinte minden pillanatát nyomon követik. Minden oldalon arról szól a fáma, hogy milyen szép párt alkotnak Kristen Stewattal. Szinte minden képen együtt vannak. Lesír róluk, hogy közük van egymáshoz, én csak egy kis kitérő vagyok Robnak amíg nincs Kristen. Ő illik hozzá én nem.

-          Te teljesen dilis vagy! –fakadok ki – Ők csak barátok, ahogy nekem is a barátom mind a kettő, Rob is és Kris is!

-          Mindegy, - szólal meg Hanna eltökélten olyan arckifejezéssel ami nagyon nem tetszik nekem – 5 napig még az én párom, ha titkoltan is, de velem van. Utána úgysem látom soha többet. Most ez az 5 nap lesz az életem, és minden pillanatát ki fogom élvezni a vele töltött időnek! Utána egyedül leszek újra. – sírja el magát, mire Natti átöleli, és elveszi tőle a kinyitott joghurtos dobozt.

-          Miért csinálod ezt? Beszéltél Robbal erről? Tudod, hogy ő hogyan érez? Mit gondol? – kérdezi Natti tőle

-          Natti lesírt rólunk, hogy együtt vannak!

-          Dehogy sír le róluk, - fakadok ki - majd meglátod szerdán, hogy nincs igazad!

Kérdőn fordul felém 2 szempár.

-          Mi bajotok van? Miért nézetek így rám?

-          Mit látok meg szerdán? – fordul felém Hanna.

-          Hát azt, hogy hogyan viselkednek egymással. – Natti figyelmeztetően néz rám és ingatja a fejét, neki már leesett, ami nekem csak most. – Úristen! –kapom a kezem a szám elé, de már nem tudom visszaszívni.

Ebben a pillanatban nyílik az ajtó, és belép rajta Zalán és Rob.

-          Hol vannak?- kérdezik.

-          Az ebédlőben. – hallatszik Csongi válasza – Rob, én a helyedben fedezéket keresnék! – halljuk Csongi kimért hangját mire kisvártatva megjelennek.

Robert

Úristen! Mi történt? – villámlik át rajtam az idegesség amikor meghallom Csongi szavait. 

-          Miért kell fedezéket keresnem? – nézek rá döbbenten

-          Hát ezt neked kell tudnod!- mér végig kimérten. Nem értem mi baja van, eddig teljesen normális volt velem, most meg úgy néz rám, mint egy hernyóra.

Értetlenül meredek Zalánra, aki ekkor már elindult az ebédlő felé. Körül sem nézve követem, most nem érdekel a lakás, csak az, hogy mi baj van? Az ebédlőbe lépve Ashley sajnálkozó, bocsánatkérő tekintetét látom meg először.

Istenem add, hogy nem járt el a szája!

De a néma kérdésemre úgy tűnik megérkezett a válasz, mivel Hanna olyan csalódott, fájdalmas tekintet vet rám amilyet még életemben nem láttam, és könnyes szemekkel elviharzik mellettem.

-          Mi történt? – kérdezi Zalán

-          Bocs Rob, én azt hittem már tudja, hogy jön Kristen.

-          Ne Ashley! Ne tedd ezt velem! – nyögök fel, miközben eláraszt az adrenalin.

-          Én azt hittem! – szabadkozik könnyes szemekkel, de nem érdekel, most nem fogja fel az agyam azt, hogy Ash sír.

-          Bassza meg! Nem tudtad volna még tartani egy kicsit a szádat? Ma este akartam vele beszélni róla! – túrok idegesen a hajamba. – A kurva életbe! Ez nem igaz!  Hol van, hova ment?

-          Fogd vissza magad Rómeó! Ne Ashleyt hibáztasd! Én előre megmondtam!

-          Ne most Zalán! – csattanok fel- Hova mehetett? Segítsetek már!  - nézek segélykérőn Zalánra, aki nagyot sóhajt.

-          Gyere,  szerintem a szobájába ment. – húz magával.

-          Rob! – szól utánunk Csongi, mire kérdőn fordulok felé – Szerintem, ha nem akarsz még egy rossz pontot akkor leveted a cipődet,  - mutat a cipőmre, vigyorogva, - allergiás rá, ha a szőnyegen cipővel mászkálunk!

-          Oké. – fordulok el és követem Zalánt aki mérges képpel fordul hátra, hogy  megnézze miért nem követem. Vigyorogni kezd amikor látja, hogy gyorsan lekapkodom magamról a cipőket.

-          Egész jó papucs lesz belőled- röhög fel és mutat egy ajtóra.

-          Bazd meg!- vágom a kezébe a cipőket.

-          Pattinson! – szól utánam, amikor bekopognék Hannához, kérdőn nézek vissza rá.

-          Ajánlom, hogy amikor kijön ne sírjon, mert véged lesz mit a botnak!

Nem válaszolok semmit. Nagyot nyelek, miközben halkan bekopogok.

-          Hanna kicsim! Nyisd ki az ajtót! – nem történik semmi, várok pár másodpercet, miközben két kézzel kapaszkodom az ajtófélfába mindkét oldalon.

-          Hanna kérlek! Légyszives nyisd ki az ajtót! – semmi. - Hanna! Kicsim! Kérlek.

Nagyot nyelek, makacsul bűvölöm az ajtót. Nyílj ki! Bassza meg nyílj ki! És ekkor csodák csodájára megmozdul. Hanna néz ki rajta. Sírt. Nagyot nyelek.

-          Mit akarsz? Szórakozni velem, amíg a barátnőd meg nem jön?

-          Hanna édesem! Félreérted!

-          Mit lehet ezen félreérteni? – be akarja csapni az ajtót  az orrom előtt, azonban fel sem mérve, hogy nincs rajtam cipő, belépek gyorsan az ajtórésbe. Hanna ekkor vágja be az ajtót.

Csillagokat látok.

-          Aú! A rohadt életbe! – üvöltök fel, mire Boszorkám ijedten néz rám, miközben fél lábon ugrálok előtte.

-          Úristen Rob! Bocs! Ne haragudj! – ugrik mellém ijedten, - Gyere ülj le! Nem akartam! Tényleg!

Bebotorkálok a szobába és lerogyok az ágyra.

-          Hanna elég! Túl fogom élni! – ekkor megáll velem szembe – Kérlek hallgass meg!

-          Felesleges bármit is mondanod! Értem én! Végig erre számítottam. Túl szép lett volna ha tényleg én érdekellek! – fakad újra sírva. – Kipukkant a lufi! Megértem hidd el, én nem vagyok sem szép, sem pedig különleges! Én nem akarok ebben részt venni, senkinek nem akarok a pótléka lenni!

-          Hanna! Basszus, ne beszélj hülyeségeket! Állj már meg! –szólok rá miközben a fel - alá mászkáló lányt nézem. Engedelmesen megáll.

Felállok, és elé sántikálok, remegő szájjal néz rám.

-          Hanna kicsim szeretlek! Téged. Nem Kristent, ő a barátom. Csak a barátom. Kérlek, hidd el nekem. – nézek rá kérlelőn – Muszáj hinned nekem!

Csak néz rám, kutató tekintettel, mint aki szeretne hinni nekem, de nem mer. Közelebb lépek hozzá, nem húzódik el, de nem is lép közelebb hozzám. Remeg. Meg kell neki magyaráznom.

-           Közel áll hozzám tényleg, nem tagadom – szavaim hallatán elakad a lélegzete, még a levegőt is visszatartja, - vele tudtam eddig beszélgetni. Érted? Idegesített minden, ami körülöttem zajlik. De vele kidühöngtem magam, vagy kiröhögtünk minden feszültséget magunkból együtt, és jobb lett– sóhajtok fel halkan.

Kibaszottul elegem van abból, hogy mindenki azt hiszi, hogy több van közöttünk! De ő nem a barátnőm, a barátom! Érted? Csak a barátom!

-          Rendben értem, de miért jön most ide?

-          Még nem ismertelek akkor, amikor ezt megbeszéltük. Neki is elege van sokszor Amerikából ezért megbeszéltük, hogy a szülinapját együtt megünnepeljük, itt Európában. Itt nyugi van odaáthoz képest, és neki is tele van a hócipője mindennel. Hogy őszinte legyek, meg is feledkeztem az egészről és csak ma délután esett le, hogy jön amikor felhívott.

Muszáj vele megértetnem, hogy mit érzek iránta, meg kell értenie!

Közelebb lépek hozzá, nem lép el előlem.

Néz rám. A szemébe nézve folytatom:

Boldog vagyok attól, hogy látom a mozdulataidat, hallom a hangodat. Imádom ahogy kiejted a szavakat, ahogy elbambulsz amikor valami az eszedbe jut, vagy az ahogy ráncolod a homlokod amikor valami nem tetszik,  és a szívem szakad meg amikor látom, hogy könnyes szemekkel nézel rám.  – simítok végig az arcán, mire lehunyja a szemeit, lecsókolom a kicsorduló könnycseppeket.  – Elhiszed? Elhiszed nekem. Nem tudom máshogy bizonyítani neked, egyszerűen hinned kell nekem.

Tényleg csak barát. A kevés barátom egyike. Te több vagy, te más vagy. Hiszel nekem?

Csak állunk egymással szemben. Néz rám. Tekintetem kérleli.

Végre halványan elmosolyodik, felsóhajtok, és magamhoz ölelem. Hozzám simul.

-          Fontos vagy nekem, nagyon! – suttogom neki. – Szeretlek Hanna. Írhat, mondhat, állíthat bárki bármit. Nekem higyj, ne másnak! Bízz meg bennem kérlek! Nem kérek mást csak bizalmat! Semmi mást! Jó? – simítok végig az arcán, arcát a kezembe simítja, lehunyja a szemeit. Nagyot sóhajtok.

-          Jó. – néz a szemembe – De kérlek, ne verj át, ne hazudj nekem soha! Jó?

-          Rendben. Megígérem, de én is ezt kérem tőled. – felelek neki

-          Megígérem. – sóhajtja, miközben hozzám simul.

Szám keresi az övét, végig csókolom az arcát, a szemeit az orrát, és végül a száját. Elégedetten felnyög amikor harapdálni kezdem az ajkait, és a nyelvemmel simítom végig őket. Keze a tarkómra simul és cirógatni kezdi, megbolondít vele! De tudja ezt, mert belemosolyog a csókunkba. Lassan elhúzódom tőle.

Az idegtől az előbb meg sem néztem  a házat. Most kíváncsian nézek körbe. Tetszik amit látok. Barack színű antikolt fal, bükk színű bútorok, sárga csíkos ágyterítő, narancs és bordó párnák.

Észreveszi, hogy nézelődöm.

-          Na hogy tetszik? – kérdezi kíváncsian.

-          Ízléses, és szép olyan Hannás. – felelem mosolyogva, aztán észreveszek valamit ami igencsak felkelti a figyelmemet, Hanna elpirul amikor észreveszi, hogy mit figyelek.

-          Nahát, nahát ki gondolta volna?  - nézek végig elpirult fején. – Milyen kis rejtett dolgok derülnek ki itten-ten kérrrem szépen! 

 

Vajon mit vett észre Rob?

-          Ne már Rob! – hajtja le szégyenlősen a fejét.

-          Ezt, majd szívesen kipróbálom, ha arra kerül a sor. – szavaim hallatán még inkább elvörösödik, de szól semmit. – Megmutatod a ház többi részét?

-          Persze gyere! – fog kézen. – Kíváncsi vagyok, hogyan tetszik a ház.

Hatalmas nappaliba lépünk ki,  itt is hasonló színek dominálnak, barack, vörös, bordó, barna. Szép, otthonos, egyszerű, fiatalos és nem hivalkodó. Figyeli az arcomat, elmosolyodom.

NAPPALI

 

NAPPALIBAN

-          Hol vannak a többiek? – nézek rá.

-          Hát a konyhában és az étkezőben biztos, hogy nem! -  mutat a nappalival egy légtérben lévő helységekre, amik egy fallal ugyan elkülönülnek valamelyest azonban szerves részét képezik annak.

 

KONYHA

ÉTKEZŐ

-          Hát vagy Nattinál vagy Zalán szobájában vannak.

NATTI   SZOBÁJA

 

ZALÁN SZOBÁJA

Benyitunk mind a két helységbe, végül Zalánnál találunk rájuk. Ahogy benyitunk elhallgatnak, és érdeklődve figyelik arcunkat, amikor meglátják a vigyort a képünkön felnevetnek.

-          Minden rendben? – néz rám Ash érdeklődve, ekkor elszégyelem  magam, hogy üvöltöztem vele.

-          Ne haragudj Ash, csak ideges lettem. – lépek oda hozzá, hogy átöleljem.

-          Tudom, te ne haragudj, nem akartam bekavarni! – simul hozzám, amit persze Zalán nem tud szó nélkül hagyni.

-          Na pattanj le a nőmről!  Ezért a csajért ölök! – felnevetek - Ott a tied! – mutat Hannára

-          Na fiatalok – szólal meg Natti – így, hogy most elhárultak a viharfelhők a fejünk felől kezdjünk valamit magunkkal. Mit csináljunk?

-          Menjünk el sétálni! – veti fel Hanna.

-          Kicsim ez nem túl jó ötlet – nyelek nagyot - Nekem elég nehézkes az utcán közlekedni.

-          Ja persze ezt elfelejtettem – sóhajt nagyot csalódottan- pedig olyan szép a város este! Olyan jó képeket készíthetnénk!

-          Mi lenne, ha bowlingozni mennénk?  - veti fel Csongi. – Az étteremben tudunk enni is. A haveromé a hely ott biztosan nem fognak rátok mászni!

Ez az ötlet általános sikert arat. Csongi el is indul telefonálni. Aztán gondolok egyet, és én is kicsit félre vonulok, felhívom az emberemet. Ő fog tudni segíteni. Hanna kérdőn néz rám mikor kimegyek.

Siker. Fél óra múlva itt lesz.

Elégedetten dőlök hátra. A többiek is kijönnek a nappaliba.

Csongi is megjelenik.

-          9-től miénk a hely! – közli nevetve.

-          Az pont jó, akkor még lesz időnk sétálni is – vetem közbe, mire Hanna meglepődik.

-          Rob miattam nem kell…

-          Ne én is akarom, és a friss levegő sem árt meg nekünk, szóval fél óra múlva itt van Dean is, nem gond, ha ő is jön velünk? – nézek rájuk kérdőn.

-          Dehogy, ne viccelj már! – nevet fel Natti – Jöjjön csak!

Nem egész 20 perc múlva megjelenik hű testőröm, megkapom a fejmosást amiért nem szóltam neki arról, hogy visszajövök, de a válaszomat meghallva, csak vigyorog.

Lassan összecihelődünk és elindulunk. 3 autóval megyünk.

Első állomás a Hősök Tere. Tényleg nincsenek sokan. 

Majd felmegyünk a Budai Várba, itt is készítünk fotókat, háttérben az Országház. 

Majd átsétálunk a Lánchídon,  és itt is fényképezkedünk.   

Büszkén nézek Boszikámra, csinos mint mindig.

Én nem értem a nőket!

Miért gondolja azt, hogy nekem azok a műmacák kellenek akiknek szinte mindenük plasztikázott amikor itt van nekem ő, aki természetesen szép?!

*

*

*

*

*

*

Tudom egy szószegő liba vagyok, mivel megfogadtam, hogy én aztán soha de soha nem fogok ilyet tenni, és most mégis meglépem!

Azonban gondolkodtam (tudjátok néha szoktam ) és úgy döntöttem, hogy komihatárt szabok. 

Ha van 10 komi, jön az  új rész!

 

Sokat dolgozok egy-egy résszel, és most önző dög leszek.

Nektek pedig:

Csibimoon, Elena, Zsemi, Pet, Krissy, Zsuzsi, Dreamea, Repcsi, May, B., Kesha, Dórii, Amy, Pitibul: Kriszti és Orsi, Esztoka, Bernu, Fren, Danielle S., Kiki95, Klau, Mimi, Pusszy, Baby Angel , Petruci14  no és nem utolsó sorban Szasza bogaram, és Ádám  hálás szívvel köszönök minden egyes betűt amit leírtatok, tudom ömlengésnek hat, de tényleg köszönöm!