33. fejezet: Olyan nehéz....

Sziasztok!

Bocsánat kicsit megkésve, de megjöttem.

Nem volt net, így csak most tudtam feltenni az új részt.

Mint látjátok új a dizi. Egész héten szerkesztettem a képeket.

Meglepi még lejjebb is!

Nagyon kiváncsi vagyok, hogy hogyan tetszik nektek?

Szasza drágám örök hála a távirányításért!

Komment határt most sem szabok. Gondolkodom :D

Csók nektek!

Heni

Robert

Anyám, itt baromi hideg van!  Bassza meg! Milyen szálloda ez? Itt meglehet fagyni– nézek fel kómás fejjel, de idegen minden körülöttem, aztán hirtelen halk szuszogást hallok.

Megdermedek.

Mi a rossebb van? Úristen!– megpróbálom a csipát kivakarni a szememből, hogy jobban lássak. A mellettem lévő lány mocorogni kezd.

Levegőt sem merek venni, nehogy felébredjen amíg rá nem jövök, hogy ki az.

Felém fordul.

Hanna.

Megkönnyebbülten sóhajtok fel.  Oké, de hol vagyunk és mit csináltunk?

Erőltetem az agyamat, ja persze! Hanna nagyszüleinél vagyunk, velem alszik. Azt az édes illatot most is érzem, ami állandóan körbelengi. Kedvtelve nézem az arcát a holdfényben.

Édesen összekucorodva alszik az takaróba burkolózva.

Takaróba.

Két takaróba.

Elorozta az enyémet is!

Lehúzta rólam a takarót, ezért fázok.

Halkan felnevetek, - jó lesz vele vigyázni-, somolygok magamban,  miközben próbálok én is a takarók alá férkőzni. Nem akarom felébreszteni, de muszáj lesz, teljesen maga köré tekerte őket. Óvatosan megpróbálom kibontani, mire mocorogni kezd.

-      Mi van? Mi az? – kérdezi álomittasan.

-      Elvetted mind a két takarót, fázom. – suttogom halkan, mire értetlenül néz rám.

-      Mi van?

-      Mind a két takarót magadra húztad, és én fázom. – suttogom halkan.

-      Ja. – néz még mindig értetlenül.

-      Igen, ja. – nevetek fel halkan, olyan kis édes ahogy álomittasan néz rám.

-      Gyere, meg ne fagyj! – akarja a takaró szélét felhúzni, de ő sem találja – Basszus! Rob segíts már!

-      Azért ennyire nem kell attól tartanod, hogy rád vetem magam. – kuncogok fel halkan, miközben küzdünk a takarórétegekkel.

-      Hülye. – jegyzi meg nemes egyszerűséggel – Végre – sóhajt fel, mikor kiszabadítjuk a takarók rétegek alól.

-      Végre – sóhajtom én is ahogy a testétől meleg takaró rám borul, ő pedig hozzám simul. Kisvártatva hallom halk szuszogását.

Csendben nézem az arcát, még a holdfényben is látszanak az apró szeplők az orra hegyén.  A szája! Istenem az őrületbe kerget vele ahányszor csak kinyitja. Legszívesebben állandóan csókolnám hol azért, mert annyira kívánatos,  hol azért hogy fogja be végre!

Tekintetem tovább csapong az arcán. A sötét szempillái, amik azokat a gyönyörű olvadt csoki színű szemeket rejtik. Azokat a szemeket, amik minden érzését elmondják, hisz olyan kifejezők. Elgondolkodom rajta, hogy mennyi érzelmet láttam már bennük. Kíváncsiságot,  amikor megpillantottuk egymás először, döbbenetet érzéki feszültséget  az első táncunkkor, vidámságot amikor énekelt, dühöt amikor megpofozott, meglepetést, hálát amikor ma meglátott, és igen akkor boldogságot is láttam bennük, ugyanazt amit én is éreztem amikor ma, illetve tegnap láttam belépni a kapun. A kétségbeesést, amit akkor láttam benne amikor azt részleteztem hogy éppen más csajt nézegetek,  - ezen elmosolyodom. Aztán a fájdalom, a gyötrelem a múlt miatt. Bűntudat a családja miatt. Félelem a jövő miatt. Aztán a megkönnyebbülés. És a legfontosabb a bizalom és a szeretet amit felém sugárzott ma este. Ez a legfontosabb. A legféltettebb érzelmei közé engedett be, mert megbízott bennem. Félve simítom meg az arcát, hogy egy kósza göndör tincset félretoljak. Olyan szép.

Békesség tölt el a hangtól, és nyugalom lassan utolér az álom engem is. Újra.

***

-      Megmondtam nektek, hogy ne menjetek be! – hallok egy mormogó hangot az ajtó előtt, miközben álmosan nézek arra felé. Hanna is ébredezik mellettem.

-      De apa! – hallom az ikrek hangját – már fél 10 van! – mondják kánonban csalódottan – arról volt szó, hogy korán reggel …

-      Tűnés krampuszok – csattan fel Norbi.

-      Persze itt mindenki alszik még! Zalán is, Robék is durmolnak még! Ez nem ér! – hallatszik egyre távolabbról a Gergő és Bence csalódott szövegelése – Megígértétek! – a választ már nem halljuk...

Halkan elnevetem magam, Hanna is kuncogni kezd mellettem.

-      Szia! – hallom a halkan suttogó hangot, mire felé fordulok, két gyönyörű álomittas szempár néz rám megilletődötten.

-      Szia Boszikám! – hajolok hozzá, és finoman megcsókolom. – Te kis takaró tolvaj!

Halkan felnevet.

-      Tényleg elloptam a takaródat? Azt hittem csak álmodtam.

-      Hát nem álmodtad! Arra ébredtem, hogy majdnem megfagyok, te meg itt pihikélsz mellettem két – hangsúlyozom két takaróba burkolózva, miközben ÉN pedig majd megfagyok! – nevetek fel  - Alig tudtalak kiszabadítani!

-      Jaj istenem! – kacag fel mellettem ez a boszorkány – hogyan is kárpótoljalak? – néz rám kacér tekintettel. – Mondjuk adjak ide egy puszit, - mutat a homlokomra.

-      Hát hideg van még mindig. - lehelem

-      Akkor ide? – ad egy puszit az arcomra, miközben fölém hajol

-      Hát langyosodik. – vigyorgok.

-      Talán ide?  - nyal bele hirtelen a fülkagylómba, mire elfogy a levegőm, és felnyögni tudok csak, válaszolni nem. Vágytól ködös szemekkel nézek rá.

-      Azt hiszem ide kell adnom puszit, hogy meleged leg…- befejezni már nem tudja, mivel a tarkójánál fogva magamhoz húzom és megcsókolom.

Levegőt sem kapok az érzéki izgalomtól ami eltölt. A vágy végigvillámlik rajtam, és csak kapkodok az éltető oxigén után.

Vágytól ködös  szemekkel nézünk egymásra, miközben egyik kezemmel végigsimítok a hátán, és a fenekén mire válaszként halkan felnyög, és az ágyékomhoz préseli magát. Itt és most azonnal legszívesebben leteperném…

-      Rob! – suttogja halkan.

-      Oké!  – vágom hanyatt magam nagyot sóhajtva- Értem, de máskor ne hergelj! Mert aztán megnézheted magad!

Halkan felkuncog mellettem, mire morcosan nézek rá, - el sem tudja képzelni, hogy milyen nehéz neki ellenállnom!

-      Én nem akarom, hogy ellenállj! De kopognak! – mutat az ajtó felé.

-      Mi? – nézek rá értetlenül, az előbbi szavaitól kicsit sokkoltan.

-      Kopognak! – mutat nevetve az ajtóra.

-      Kopognak.

-      Igen szívem kopognak – kacag fel, miközben feláll és elém tárul kívánatos testének minden kis hajlata a barackszínű pizsiben,  nagyot nyelek csak a látványra tudok koncentrálni -  tudod, kezeden az újakat be kell hajlítani, és kétszer háromszor az ajtó lapjának ütögetni, hogy hangot adjon ki. – vihogja.

-      Bestia!  - vágom hozzá a kis párnát nevetve miközben ő az ajtót nyitja ki.

-      Helló Bátyó! – vigyorog az ajtóban álló, fürdőköpenyes alakra.

-      Helló, ezek szerint titeket sem kell ébreszteni – nevet fel Zalán, - nálatok is jártak a kramuszok.

-      Hozzánk nem jöttek be, mert Norbi elzavarta őket, de az ébresztő így is megvolt.

-      Helló Rob! – köszön be nevetve,  cinkosan rám kacsint.

-      Helló! – köszönök vissza.

-      Lassan át kellene menni, mert a többiek már ennének.

-      Oké, csak felöltözünk és már megyünk is. – feleli Hanna.

Mire Zalánnal csak összenézünk és elkezdünk röhögni. Hanna értetlenül néz ránk.

-      Na jól van, ti csak röhögjetek, én megyek és lezuhanyozom! – húzza fel az orrát morcosan, és bevágja Zalán orra előtt az ajtót.

-      Olyan kis édes vagy ilyenkor, amikor dühöngsz! – ölelem át és az ágyra rántom. – Egyszer az eszméletlenségig foglak csókolni arra mérget vehetsz!

Ebben maradunk. Hosszú csókok után elvonul a fürdőbe, hogy felöltözzön. Én is magamra rántom a farmerom, egy kék pólót és a szürke kapucnis felsőmet. Hanna is megjött közben. Fehér garbó és farmer van rajta. Kedvtelve nézegetem, majd mielőtt kimennénk magamhoz húzom egy csókra. Kitudja a locsolás után lesz-e még lehetőségem rá…

Lent a nappaliban már kint van az egész társaság. Mindenki elég kialvatlan fejet vág.

Nevetgélve megyünk át a „nagy”házba, ahol már meg van terítve csak ránk várnak.

-      Na végre! – sóhajt fel színpadiasan a két krampusz amikor meglátnak bennünket.

-      Nem is igaz, hogy előbújtatok! – mondja Gergő morcosan, mire Bence hozzáhajol és hangosan odasúgja a testvérének, hogy biztosan mindenki meghallja:

-      Hagyjad – miközben jelentőségteljesen ránk néz – Láv van tesó!

Norbiban megakad a falat, és elképedve nézi csemetéit, Csilla zavarában fülig vörösödve néz a fiaira.

-      Hát ti ezt meg honnan vettétek? – nyög fel.

-      Jaj anya! Ne csináld már! – szólnak vissza kicsit flegmán az ikrek – Figyi..

-      Na csönd lesz! – dörren rájuk Norbi – Megáll az eszem! 6 évesek vagytok, tessék kisautót berhelni, nem pedig a felnőttek dolgán agyalni!

Kifakadását halk nevetés kíséri, miközben a két jómadár mindent tudóan néz egymásra.

-      Úgy hallottuk nagy buli volt az éjjel!- mondják nevetve Istvánék, hogy eltereljék róluk a figyelmet.

Mesélni kezdjük az este történéseit. Hanna és Ash produkcióját hallani szeretnék, azonban a két művésznő hallani sem akar róla. Egész reggeli alatt jókedvűen beszélgetünk. Mi a srácokkal párszor cinkosan össze - össze nevetünk. Az ikrek izgatottan fészkelődnek a helyükön, azonban nem jár a szájuk, csak ahogy múlnak a percek, úgy néznek egyre dühösebben. Egyszer csak eltűnnek.

-      Meddig voltatok fenn? – néz Hannára Edit.

-      Nem tudom anya, szerintem 2 óra körül mentünk aludni.

-      A hangokból ítélve elég jól éreztétek magatokat. – mondja nevetve Ellike.

-      Hát oldott volt a hangulat az biztos! – neveti el magát Tom.

-      El se hiszed, ezek itt – mutat ránk pasikra  Emma – mennyit bírnak inni, és úgy, hogy nem is látszik meg rajtuk!

-      Olyan a gyomruk, mint a gumicsizma!– neveti el magát Ellike mindannyian kérdőn nézünk rá -  Nem ereszti be a vizet az biztos!

Erre kitör a nevetés, mivel pont vizet iszok azaz csak innék, ha nem nyeltem volna félre a röhögéstől. A mellettem ülő Feri bácsi párszor jól hátba vág.

-      Az még megértem Édes Fiam, hogy a fűvet nem veszi be a gyomrod, a pálinkát is nagy keservvel megbocsátom, na de azt, hogy már a víztől is fuldokolj! Az nem semmi mutatvány.

Hanna mellettem a röhögéstől fuldoklik, őt párszor a bátyja vágja hátba.

-      Na ezek ketten szépen egymásra találtak! – sóhajt fel Veronka néni.

-      Ha így folytatják, még a jövő hetet sem érik, meg nemhogy a jövő évet! – nevet fel Emma.

-      Le lehet rólunk szállni! – hörren fel Hanna nagyokat nyelve, és az arcát törölgetve.

-      Rajtatok sem voltunk! – szájal vissza Emma.

Ekkor valami váratlan dolog történik, amire mindenkinek megáll a falat, vagy szó a szájában.

Zalán és Norbi hirtelen akkorát ugranak, hogy majdnem az asztalt döntik fel.

Ezeket a pofákat amiket most vágunk fényképezni kellene nézek végig a döbbent társaságon.

A két inzultált hitetlenkedve néz egymásra, Csilla és Ash pedig ijedten néznek rájuk.

-      Mi a fészkes fene volt ez?  - teszik fel a költőinek szánt kérdést

-      Na mi lesz már? Sokáig szöszögtök még?  – hallatszik az asztal alól

-      Az anyátok úristenit! – dörren rájuk Zalán, mire visongva szaladnak ki az asztal alól.

Persze mondani sem kell kik voltak.

-      Mit akarnak ennyire? – néznek a csajok ránk kérdőn.

-      Megígértük nekik, hogy elmegyünk velük a szomszédba, hogy meglocsolhassák a lányokat – magyarázza Norbi nevetve Csillának – és rávették Robot, hogy menjen velük, mert így biztosan elájulnak a kiscsajok tőlük, Zalán pedig operatőrként vesz részt az akcióban.

-      Persze, egyik sem hinné el, hogy egy igazi vámpírnak hitt bácsi van nálunk vendégségbe!- néz  Zalánra majd rám félve Gergő

-      Bácsi! – horkan fel mellettem rötyögve Hanna. – Legközelebb majd én is Csókolomot köszönök! Jó lesz?

-      Te ne köszöngess, te add! – nevetem el magam.

-      Jaj, ne már!- hallatszik az ajtóból a türelmetlen sóhajtás.

-      Jól van na, menjünk! – emelkedik fel Zalán és Norbi is az asztaltól, mártír sóhajt hallatva én is felemelkedem.

-      Miért ígérted meg nekik? – néz rám Csilla érdeklődve, miután meglátta az arcomat.

-      Azoknak a kérlelő szemeknek nem bírtam ellenállni! – sóhajtok fel – na essünk gyorsan túl rajta!

-      Hurrá! – ugrálnak az ajtóban menetkészen – így biztosan belénk fognak szeretni a csajok!

-      Hát srácok bizonyosan! – nevet fel István.

-      Ámor szerepét még nem sikerült eljátszani úgysem! – sóhajtok fel.

Ebben maradunk.

***

-      Na túlélted? – jön felém  Hanna és Ash nevetve.

-      Túl. – felelek kicsit morcosan.

-      Feltudlak valamivel esetleg vidítani - néz rám kacéran Hanna.

Ha te azt sejtenéd bogaram! – gondolom kicsit kárörvendve, de ha lúd, hát legyen kövér:

-      Hát nem is tudom! – adom a tanácstalant.

-      Esetleg egy puszi? – kacsint rám

-      Lássuk! – mire a lábfejemre állva kapaszkodik a nyakamba, és ad egy hihetetlenül finom csókot, persze nem tudom megállni, hogy ne simítsak végig a hátán és a fenekén. Mire elégedetten bemosolyog a csókunkba.

Kisvártatva azonban elhúzódok tőle, mert az ikrek reklamálnak, hogy szeretnék az itthon lévő vénlányokat is megöntözni persze egy kis pénzmag fejében, nem holmi piros tojásért!

-      Na és beléjük szerettek a lányok a szomszédban? – fordul hozzám Hanna incselkedve, miközben a két ház közötti padokhoz sétálunk hátra, ahol István éppen halászlevet főz bográcsban, így Veronka néninek sem kell konyháznia.

-      Kitudja? – nézek rá talányosan, miközben leülünk a többiek közé. A srácokkal jelentőségteljes pillantásokat váltunk.

-      Ezek a csajok olyan lükék! – horkan fel Gergő és Bence egyszerre.

-      Ti mit csináltatok? – próbálom a témát terelni.

-      Fényképezni készülődtünk. – mutatja fel Ash a gépet. – Gyertek, készítünk párat!

-      Jaj ne már! – horkannak fel az ikrek újra.

-      Nektek meg mi bajotok van? – fordul Emma feléjük- Egész délelőtt olyanok vagytok, mint két fogfájós rozmár! Egész nap morogtok!

-      Nem is! Csak szeretnénk már végre locsolni! Zsófit reggel már meglocsoltuk, meg a mamiékat, meg a dédit, de ti még vissza vagytok! – felelnek  Emmának.

-      Na jó! Gyertek! – nevet fel Emma.

-      Ne már! Mi nem így akarjuk!

-      Hát hogyan? – kérdez rájuk Csilla

-      Hát úgy, hogy te Anya, Hanna, Natti, Ash, Emma, Anikó, kicsit távolabb felsorakoztok, és egyszerre meglocsolunk benneteket! Óké? – néznek össze sumákul – Meg aztán így kevesebb időbe telik, és ti is mehettek fényképezkedni utána.

A lányok összenéznek, elnevetik magukat, majd cihelődni kezdenek. Mi észrevétlenül szivárgunk a szódásüvegek felé, István kezébe hogy- hogy nem véletlenül keveredik a kamera, Hanna keresztapja pedig a fényképezőgépet kapja teljesen véletlenül kézre.

A tornácon megjelenik az idősebb generáció is.

A csajok a készülődésből semmit sem vesznek észre, mivel a krampuszokat  heccelik azzal, hogy remélhetőleg nem a tavalyi rémes pacsulit fogják újra használni.

Ha tudnád babám! – vigyorgunk össze kárörvendőn Zalánékkal. Norbi észrevétlenül int a fiuknak, hogy ott már elég messze vannak, jó lesz.

A csajok nevetve felsorakoznak, hogy hogynem egyik sem néz hátra, így nem vesznek észre minket.

Az ikrek vigyorogva belekezdenek:

Én még kicsi vagyok
Verset ezért nem is tudok
De majd jönnek a nagyok
Aztán majd mondanak azok

-      mutatnak ránk és elröhögik el magukat, mire a csajok gyanút fognak és hátranéznek, Zalán ekkor folytatja:

Húsvét táján édes szokás
A vödörrel locsolkodás
Nálam is van szagos kölni
Ha rádöntöm, meg fogsz ölni?

A kérdés költői volt, mert végig sem mondta, már spricceltünk is. Ki hol érte őket! A felháborodott visítás sem váratott magára sokáig! Hanna arca felért egy tanulmánnyal, először a hitetlenkedés, meglepettség, düh, majd a bosszú és kaján vigyor.

Körülnézett, majd észrevette a kút elé készített szódásüvegeket, két lépéssel ott termett, és ellentámadásba lendült, persze a csajoknak sem kellett több visítva de követték.

Hatalmas csata vette kezdetét, aminek a vége az lett, hogy mindünkből csöpögött  a víz.

-      Hé apa! Áruló vagy!- fordul Zalán István felé.

-      Dehogy fiam! Csak ügyelek rá, hogy az erőviszonyok kiegyenlítettek legyenek! Menjetek öltözzetek át!- feleli nevetve

-      Vetted?

-      Minden pillanatot! – nevet fel István.

-      Ez bosszúért kiált Pattinson! – csíp a fenekembe Hanna, mire nevetve ugrok félre.

-      Már megbosszultad rendesen! – mutatok végig magamon, - én is tiszta víz lettem!

-      Nagyon szexi vagy!- simít végig a mellkasomon ez a boszorkány, amire minden porcikám borzongani kezd és nem a hidegtől. Nagyot nyelek.

-      Gyere gyorsan – húzom magammal – megfázol! Át kell öltöznöd!

-      Azt lesheted, hogy én előtted öltözzek át! – áll meg dacosan.

-      Kimegyek amíg átöltözöl az úgy jó lesz?

-      Oké!

A szobába érve kacéran mér végig, és szándékosan mozog úgy, hogy minden mozdulata felér egy csábítással, miközben sokatmondó pillantásokat vet rám. Nem is bírok sokáig ellenállni neki, éhes tekintettel nézem a mellére tapadó fehér pulóvert, amit a mellbimbója átdöfni készül. Nagyon nyelek, és elindulok felé, mire kikerül és nevetve rohan a fürdőszobába. Bestia.

Gyorsan átöltözöm, és nem várom meg, hogy újra kísértésbe vigyen, elmegyek a többiekhez. Persze mi gyorsabban készen lettünk, mint a csajok. Poénkodva kimegyünk Istvánékhoz a padokhoz ahonnan már finom illatok keltek szárnyra.

Érdeklődve nézek körül, Ellit, Veronka nénit és Hanna keresztanyját nem látom sehol, mire Feri bácsi közli, hogy templomba mentek.

-      Tudja Robert az asszony nem egy templomba járós fajta, igazából minden másnap megy csak oda.

-      Micsoda? – nem akarok rákérdezni, hogy akkor milyen náluk az aki templombajárós fajta. Láthatja rajtam, hogy meglepődtem, és nem akarok semmit megjegyezni, erre elneveti magát

-      Tudja, karácsony másnap és húsvét másnap megy csak! – elnevetem magam.

Egyszer csak egy vékony kar öleli át a nyakamat és simul hozzám hátulról. Boldogan kapom el a kezét és csókolok bele a tenyerébe, mire összerándul. Elégedetten fordulok hátra és nézek rá. Felnevet.

-      Revans! – suttogom a fülébe

-      Miért? – néz rám értetlenül

-      A szobai akcióért! – felelem kajánul, határtalanul élvezve, hogy elpirul. Vigyorogva ölelem magamhoz, miközben ő boldogan simul hozzám. Cica. Egy hízelgő macska.

-      Gyere fényképezkedni! – néz rám kérlelőn.

Felsóhajtok, de elindulok utána. Kedvtelve legeltetem a szemeimet rajta.

Van mit nézni! 

Istenem még egy csaj nincs akinek ilyen gyönyörű lenne a feneke! Gyönyörű a haja, ahogy majdnem a derekáig ér, és olyan hihetetlenül finom az illata!

Időközben odaérünk a többiekhez. Hanna felém fordul, ekkor veszem észre csak, hogy mi van rajta. Nagyot nyelek.

-      Hanna!

-      Tessék! – fordul felém kérdőn

-      Nem fogsz megfázni?

-      Nem miért? – néz rám értetlenül, mire Ashley felnevet és jelentőségteljesen a dekoltázsára néz,  amiről nem tudom levenni a szemem.

Elpirul amikor észreveszi pillantásomat. Zalán ezt a pillanatot választja ki, hogy lekapjon bennünket.

 Hatalmas röhögések közepette készítünk fotókat. Készülnek Csongiról és Nattiról, Ashról és Zalánról, rólunk külön – külön közös képek, majd a hároim csajról, róluk is.

Hanna Ashley Natti

Csongi Rob Zalán

Tetstvérek

Ashley és Zalán

Csongi és Natti

Nagyon jól érzem magam. Nyugodt vagyok, kiegyensúlyozott, és vidám. A lányok megterítettek kint az asztalnál, ahova  István hívó szavára letelepedünk és mindenki jóízűen enni kezd

Időközben megjöttek a bárányok is a templomból. Persze nem hagyják ki a lehetőségét annak, hogy ebből is poént gyártsanak.

Zalán kaján képpel fordul oda Veronka nénihez:

-      * Nagyi hallottad, hogy lemezt ad ki a pápa? - mire a kérdezett megdöbbenve néz rá, azon gondolkodva, hogy jól hallott-e. Persze a többieket sem kell félteni egyből kontráznak rá.

-      * Képzeld nagyi – szólal meg Tamás is – ő lesz az első papsztár, karácsonyra jön ki a meglepetés album!

-      * Persze a pápa majd reppel, a püspökök meg vokáloznak – röhög fel Norbi is

-      Gondoljatok bele, jövő ilyenkor majd jön a nagyi, hogy: * „ Képzeld fiam megyek pápakoncertre, tavaly is nagy buli volt! Vödörrel szórták a szentelvizet, és dobálták az ostyát, hogy nehogy megszédüljünk!

-      * Képzeljétek el a nagyit ahogy a küzdőtéren pogózik! – nevet fel Zalán mire az említettől kap egy taslit.

-      Majd adok én nektek pápakoncertet! – neveti el magát, és hasonló hangnemben beszélgetünk még órákon át.

(*Showderklubból idézet, sajnos imádom őket és muszáj volt beleírnom!)

Nagyot sóhajtok. Kár, hogy nem maradhatunk itt, így örökre! Olyan jó lenne. Úgy látom senkinek nem akaródzik elindulni. A lányok elmosogattak, rendet raktak, hogy ne kelljen Veronka néninek ezzel még szórakoznia. Gyorsan kitakarítottunk magunk után. 

Útra készen vagyunk.

Mindenki nehezen indul el, komótosan köszönünk el egymástól. Nevetve biztosítanak róla, hogy örülnek, hogy megismerhettek, és remélik, hogy még találkozunk! Én is mindenkit biztosítok róla, hogy tényleg nagyon örülök annak, hogy itt lehettem, és nagyon jól is éreztem magam. 

Őszintén, hálás szívvel köszönök el Hanna nagyszüleitől. Ritka kedves, felvilágosult idős emberek.

Lassan mindenki útnak indul. Mi  Zalánékkal megyünk haza.  Istvánék előttünk mennek, Nattiék mögöttünk.

Semmi kedvem nincs most visszamenni a taposómalomba, gondolkodom el, miközben a mellettünk elsuhanó tájat nézem. Félreértés ne essék, imádom a munkámat, de most szívesebben maradtam volna még itt egy darabig, hiszen rendkívül jól érzetem magam. Olyan érzésem van, mint amikor diák voltam, és hosszú szünet után újra suliba kellett menni, ahhoz sem volt semmi kedvem! Jönnek újra a hétköznapok, és előttem még rohadt sok munka áll! 
Eclipse bemutató, promók, interjúk, fotózások, és még egy új filmet is bevállaltam borzongok össze, az előttem álló munkára gondolva.


Hanna, hogyan fogok vele találkozni?

Hogyan, mikor fogom látni?

Nem akarom elveszíteni, valahogy meg kell oldanunk!

Nem fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem!

Megoldjuk! Meg kell oldanunk!

Megérezhette a bennem motoszkáló gondolatokat, mert megszorítja a kezem, és amikor felé fordulok rám mosolyodik amit viszonzok. Gondolataimba merülve szórakozottan simogatom a csuklóját.

Ekkor Hanna nagyot tüsszent mellettem.

-      Én megmondtam, hogy megfogsz fázni! – nézek jelentőségteljesen a dekoltázsára. 


z Az eszemet vesztem tőle! Anyám borogass!

Anyám borogass!