26. fejezet: Csak, hogy ne legyen egy nyugodt pillanatunk!

Sziasztok Nőszemélyek!

Köszönöm szépen nektek, Pet, Csibimoon, Szasza, Névtelen, May, Krissy és Klau,  akik vettétek a fáradságot és írtatok nekem pár sort az előző fejezethez!

Külön köszönet Szaszának, mivel az  ebben a fejezetben szereplő kép az ő műve!

Köszi Boszi!!!!!

A következő részt pénteken hajnalban még felteszem, azonban utána valószínűleg csak hétfőn vagy kedden lesz csak friss.

Jó olvasást, és ha lehet azért írjatok pár sort!

Csók!

Heni

Hanna

Mint akit darázs csípett meg, úgy fordulunk mind a ketten hátra. Az ajtóban Rob áll komoly arccal minket méreget. Zalán rám néz, majd vissza rá. Elvigyorodik, és kivágtat az ajtón miközben Robot kétszer vállon veregeti.

Nem tudok megszólalni, tudom, látom a szemén, hogy minden szót hallott amint az imént mondtam.

Megkövülten állok az ablak előtt.

Rob csak néz, tekintete nem enged.

Csönd van, olyan mély csönd, hogy a becsukódó zár halk kattanása is robbanásként hat, melyre mind a ketten összerezzenünk.

Nem tudok megszólalni még, gondolkodni sem tudok.  Lehet, hogy nem is hallotta – próbálom magam nyugtatni.

Ekkor elindul felém, nem tudom a szemem elfordítani róla, mint akit megbűvöltek, úgy meredek rá. A távolság egyre fogy közöttünk. Minél közelebb ér annál gyorsabban ver a szívem. Hirtelen ott áll előttem, tekintete az arcomat simogatja.

Nem tudok megszólalni.

A másodpercek szinte óráknak tűnnek.

És akkor magához húz, átölel. Arcát a hajamba rejti, és hallom, hogy milyen gyorsan kapkod ő is levegő után. Görcsösen kapaszkodok belé, csak két szó zakatol  a fejemben, amit önkéntelenül ki is mondok:

-          Ne haragudj! – nem merek ránézni, ő azonban az állam alá nyúlva felemeli a fejem, tekintetében szinte elveszek.

-          Nincs miért haragudnom. Lehet, hogy én is félreértettem volna, a te helyedben. – suttogja halkan

-          De nagyon hülyén viselkedtem egész este. – motyogok én is

-          Én sem erőltettem, hogy tisztázzuk a dolgokat, és igenis én is elég idióta voltam az éjjel! 

Nem tudok beszélni, csak megkönnyebbülten felsóhajtok, és a mellkasának dőlök, a keze amely eddig megnyugtatóan simogatta a hátam a nyakamra csúszik és gyengéden cirógatni kezd. Felnézek rá, tekintetem keresi kutatja az övét, ő azonban az én arcom feltérképezésével van elfoglalva.

Robert

Csak nézem őt, megszólalni nem tudok igazán. Annyi mindent kellene elmondani, megérteni vele, hogy azt sem tudom, hogy kezdjek bele. A bensőm még mindig remeg attól, amit hallottam az imént amikor még nem tudta, hogy itt vagyok.

Szeret.

Nem csak vonzódik hozzám, hanem szeret. Kimondta! Zalánnak kimondta!

Ez csak egy szó. Egy szó amely felforgat bennem mindent.

Nagyon kiakadtam, amikor a szobámból kifelé jövet meghallottam, amit apa mondott anyának:

„Claire szerintem kell neki ez a lány. Nem mondja ki de szerintem szerelmes belé.”

Apa szavai, hatására lefagytam, teljesen.

Azt éreztem, hogy Hanna több mint az eddigi lányok az életemben, de még magamnak sem fogalmaztam meg, hogy mit érzek igazán.

Apa szavai szíven ütöttek.

Kábán vánszorogtam vissza a szobába és lerogytam az ágyra. Végig gondoltam az utóbbi napokat, a benyomásaimat, az érzéseimet. Rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Soha nem éreztem így még senki iránt. Még Kris iránt sem. Hanna az első pillanattól fogva felkavar, és nem tudok szabadulni tőle. A közelében megnyugszom, ugyanakkor soha nem érzett izgalom tölt el. Megnyugtat és ugyanakkor felkavar annyira mint még soha senki.

Ezek a gondolatok cikáznak most is a fejemben miközben hozzám simul, és remeg a karjaimban. Homlokát a mellkasomnak támasztja, én csak simogatom a hátát, majd kezem felsiklik a nyakára. Érzem a borzongást amit kivált az érintésem, csak néz rám azokkal a gyönyörű szemeivel. Lehajolok hozzá, és megcsókolom finoman, puhán. Ő csak mozdulatlanul áll lehunyt szemekkel, majd lassan kábultan rám néz. Újra hozzá hajolok, és újra megcsókolom. Finoman felnyög, aztán elveszünk a csókban. Akarom, hogy érezze, hogy tudja, hogy én is úgy érzek, ahogy ő. Minden érzésemet, érzelmemet beleadom ebbe a csókba. Lassan elhúzódom tőle, hiszen levegőt is venni kell, csak a ziháló lélegzetünk hallatszik. Homlokunk összeér. Ki kell mondanom neki.

-          Hanna!– suttogom halkan, -  Én is!

-          Mit te is? - kérdőn néz fel rám

-          Szeretlek. – motyogom halkan, talán nem is érti.

-          Tehát mégis hallottad.  – sóhajt fel halkan.

-          Igen hallottam, minden szót.

-          Tényleg?

-          Igen., - nézem a szemeit, azt a gyönyörű meleg barna tekintetet, -  Kimondod nekem?

Figyelmesen nézi az arcomat, vallatja a vonásaimat, hogy mennyire beszélek komolyan, mennyire hihet nekem.

-          Szeretlek.

Hanna

Kimondtam. Kimondtam azt a szót, amit eddigi életemben egyszer mondtam másnak. Egyetlen egyszer, és következő nap elvesztettem őt.

Kétségbeesetten  bújok Robhoz. 

Őt is el fogom veszíteni, mert el fog menni…  sanyargatom magam a gondolattal.

De addig az enyém!

Addig vele lehetek, érezhetem az illatát, hallhatom a hangját, érezhetem a csókjait!  

A csókokat amikkel elborítja az arcomat, és lassan a számhoz ér. Bódultan simítja nyelvével végig ajkaimat, és az erotikus mozdulat hatására felnyögök, érzem szívverését meglódulni amely így az enyémmel versenyre kel. Viszonzom csókját. Eszeveszetten faljuk egymást, érzem kezét amely mindenhol ott van, végigsimít a vágytól reszkető testemen. Úristen!

-          Rob – húzódok félre – Rob ezt nem itt kéne! – hévtől ködös kissé értetlen tekintettel néz rám. - El kell mennünk az ablaktól – suttogom rekedten, ő azonban meg sem várja, hogy a mondatot befejezem, lecsap újra a számra, majd egészen a falig hátrálunk. Érzem a fal hűvösét a hátamon, s Rob forró kemény testét, ami most nekem feszül. Halkan felnyögök a testemen átcikázó villámlóan édes érzéstől.

-          Megőrjítesz ezzel – suttogja a számba. – Teljesen megvadulok attól, ahogy felnyögsz.

Szavai hatására elvesztem az eszem én is, a hajába túrok, és mohón  húzom magamhoz fejét, de ő ellenáll, kutató tekintettel nézi arcomat  miközben keze végig simít a nyakamon,  és eléri a melleimet amik már fájdalmasan megfeszülnek  az érintésére várva. Kábultan nézek rá, zihálva az izgalomtól amit érintése váltott ki belőlem. Megnyalom kiszáradt szám, mire Rob tekintete elsötétül, felnyög,  és teljes testével a falhoz nyom. Érzem, megfeszülő kemény férfiasságát, kéjesen nyögök fel az érzéstől ami átcikázik rajtam.

Ekkor azonban megszólal a telefonom, de nem törődünk vele, csak csókoljuk egymást mindent kizárva, csak mi vagyunk. Pár pillanat múlva azonban az ő telefonja is csörögni kezd a kabátzsebében. Zihálva lassan elválunk egymástól. Nem tudok megszólalni, kábult vagyok  az imént történtektől, de ahogy elnézem ő sincs jobb állapotban, ő is kapkodva veszi a levegőt. A telefonok pedig csak csengnek, csak csengnek.  

Rob egy nagy sóhajt követően felveszi a telefont, és beleszól, miközben beszél a szemét le sem veszi rólam.  Nagy levegőt veszek és én is a telefon után nyúlok, rejtett számot ír ki, így lövésem sincs a hívó kilétéről. Kissé kimérten szólok bele, mire csak halk kuncogás a válasz.

-          Visszamehetek? – hallok egy ismeretlen hangot, kicsit összezavarodom a magyarul elhangzó kérdés miatt, ugyanis észre sem veszem és szinte már csak angolul beszélek. Zalánnal is az előbb angolul diskuráltunk, sokszor mondta, hogy előfordul, hogy gondolkodni és angolul gondolkodik.. Fel sem tűnik, de most megzavarodom, hirtelen azt sem tudom kivel beszélek

-          Ki vagy? – nem ismerem fel a hangját.

-          Kata vagyok, visszamehetek a szobába? Papucsba jöttem el kéne a cipőm, aztán ígérem lelépek! – nevet a telefonba

-          Jaj Kata, olyan hibbant vagy! Gyere! – vigyorgok én is, mire Rob értetlenül néz rám, mivel magyarul beszélünk.

-          Bent hagytam a kulcskártyámat, kinyitod az ajtót?

Mosolyogva teszem le a telefont, és indulok az ajtó felé, amikor Rob hátulról elkapja a derekamat magához húz, miközben a telefont eltartja a fülétől, és a hajamat elkotorva a nyakamra kapok egy csókot.

-          Most megúsztad, de folytatás következik hamarosan ugye tudod? – suttogja rekedtes hangon a fülembe.

Hirtelen válaszolni sem tudok, a rám törő érzésektől, csak hátrafordulok és egy csókot nyomok a szájára, mire elvigyorodik, és elégedetten szól bele újra a telefonba. Érzem, a tekintetét miközben megyek az ajtót nyitni.

Kata és Bogi vigyorogva állnak az ajtóban.

-          Na hallom, megoldódott a szőke nő rejtélye. – szólal meg Bogi az előtérben álldogálva.

-          Igen meg. Soha nem gondoltam volna, hogy a testvére volt vele a hajón. Elég félreérthető helyzetben voltak.

-          Én mondtam, hogy nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni! – húzza meg a hajamat gyerekesen Boglárka drágám.

-          Te nem ismerted fel Lizzyt? Rengeteg kép van fent a neten az egész családról. A szüleiről is. –szólal meg hitetlenkedve Kata.

-          Nem, nem ismertem fel képzeld. Nem szoktam utána kutakodni a neten. Eszembe sem jutott eddig ránézni.. – állok meg elgondolkodva -  Pedig, lehet, hogy nem ártana

Kata és Bogi is figyelmesen néznek, majd somolyogva megszólalnak.

-          Jól hiszem azt, hogy Rob most itt van? – mire értetlenül tekintek rá

-          Honnan tudod? – kérdezem meglepődve, mivel Kata csak Zalánt és Ashleyéket láthatta nálam.

-          Biztos vagyok benne, hogy nem Ashley és Lizzy érték el azt, hogy úgy nézz ki, mint egy macska amikor rátalált a tejesköcsögre. – nevet fel Kata.

-          És biztos vagyok abban is, nem a mi látványunktól pirultál el!

Teljesen zavarba jövök, ami azonban csak akkor teljesedik ki, amikor Rob hirtelen megjelenik a szobaajtóban.

-          Sziasztok! – köszön rá a csajokra, akik csak összenéznek, majd újfent vigyorogni kezdenek.

-          Helló! – hangzik el kórusban, majd rám kacsintanak, nem bírják megállni, hogy nem hozzanak zavarba, – úgy tűnik, itt a tejesköcsög fenékig lett nyalva! – szólalnak meg angolul mire árulkodóan elpirulok.

-          Ez mit jelent?  - néz rám kérdőn mire Bogi elmagyarázza neki, ennek a közmondásnak a légyegét, amint megértette Rob felnevet, és magához húz, arcomat a hajam mögé rejtem, hogy ne lássák, zavarom.

Bogi figyelmesen néz bennünket, elmosolyodik

-          Tudjátok, nagyon jó rátok nézni! - Robbal csak összenézünk, és megsimogatja az arcom. - Figyeljetek csinálok rólatok egy képet! Oké?

Kérdőn nézek Robertre, tudom, hogy utálja ha fényképezik, de vigyorgó feje elárulja, hogy nem bánja, ha most kattogtatni fognak. Mosolyogva nézünk mind a ketten a kamerába.

                                

-          Süt rólatok, hogy most boldogok vagytok! – mutatja Bogi a képet.

-          Bogi átküldöd nekem is a fotót? – szólal meg Rob, de válaszolni, nincs ideje Boginak, mert újra kopognak az ajtón.

-          Basszus olyan forgalom van ma, mint egy pályaudvaron – suttogom halkan, de Rob meghallja így is, felnevet.

-          Forgatás előtt eljössz velem vacsorázni? Csak a szállodám éttermébe mennénk, jó lenne veled pár órát csendben eltölteni. – suttogja, majd halántékon csókol.

-          Hát szerencséd, hogy nem a szállodai szobádba invitáltál, mert akkor most kitettem volna a szűrödet! – suttogom neki vissza, mire értetlenül néz rám.

-          Miért?

-          Félre ne értsd, de nekem több idő kell. – suttogom halkan, nem merek ránézni – tudom, hogy most az a divat, hogy mindenki azonnal mindenkivel, de nekem ez nem megy - nézek fel mégis csak rá, arca értetlenséget sugall – Tudom megvan köztünk a vonzás, és megőrülök, ha  közelembe vagy, de istenem ez olyan ciki!- hajtom le a fejem újra, hogy ne kelljen rá néznem, ő azonban nem hagyja és felemeli államnál fogva a fejemet.

-          Figyelj, ne hidd azt, hogy én csak a szexre hajtok- figyelmesen néz rám, mire elpirulok, erre felnevet – bár biztosan fantasztikus lenne! De tényleg nem minden a szex, én kíváncsi vagyok rád, megakarlak ismerni. Első lépés lehetne egy vacsora. Oké?

-          Rendben – suttogom halkan, és egy csókot nyomok a szájára, mire ő szemét le nem véve rólam megnyalja a száját ott ahol az imént megcsókoltam. Levegőt sem kapok a váratlan erotikus élménytől.

-          Finom vagy! – suttogja a fülembe

-          Na mi ez a susmuss fiatalok? – hangzik fel Ash incselkedő hangja – Jól van, látom kibékültetek! – tekint rajtunk végig elégedetten.

-          Na mi van öcskös megemberelted magad?  - szólal meg Lizzy is somolyogva.

-          Nincs kedvetek elmenni vacsorázni? – hangzik fel Zalán hangja is. – Nekem nem sokára indulnom kell amúgy is, de egy korai  vacsi még beleférne.

 Kérdőn fordulunk egymás felé.

-          Szerinted?

-          Jó menjünk velük. A jövő héten még bepótoljuk, úgyis napközben lesznek a felvételek. Este meg találkozhatunk.

Gyorsan összecihelődök, elköszönünk Katáéktól, és mindannyian a liftbe préselősünk. Elgondolkodva nézek végig a liftben lévőkön. Zalán és Ash egymással vannak elfoglalva éppen valamit halkan tárgyalnak, Lizzy magába feledkezve bűvöli a nyomógombokat a lift oldalán, ekkor egy puhatolózó kezet érzek. Hátranézek, és Rob vigyorgó fejét látom, mögöttem áll, azonban most szorosan mögém lép és átölel. Megakarok fordulni, de nem hagyja

-          Maradj így! – suttogja halkan a fülembe.

 Forró lélegzetétől, ahogy végigsimogatja bőrömet megborzongok és egyből paradicsomszínt öltök. Arcom láttán elneveti magát, azzal a karmolós, mélyről jövő nevetéssel. El akarok húzódni tőle de nem engedi. – Ne ficánkolj már! – suttogja újra a fülembe. Nyugton maradok, csendben hallgatom, ahogy a fülembe szuszog. Olyan jó érzés a karjaiban lenni. Egy nagyot sóhajtok, mire Zalán felénk néz, és elégedetten elmosolyodik. Hirtelen nagy döccenéssel megáll a lift, halkan felsóhajtok, és a többiek után kikászálódok az előtérbe. Rob mögöttem jön, el akarok tőle húzódni tanulva a múltkori esetből, de nem hagyja. Kérdőn nézek rá, ő azonban egy határozott mozdulattal megfogja a kezem, és egy halvány figyelmeztető mosolyt küld felém. Apróság, csak a kezemet fogja, ami kabátunktól nem is lehet nagyon látni, de hihetetlenül jó érzéssel tölt el. Mindenki előtt fogja a kezem. Itt és most. Elhűlt arcom láttán rám kacsint, és maga után húz, hogy a pár lépéssel előttünk járó Zalánékat utolérjük. Lent az előtérben most viszonylag kevesen vannak. Néhányan alaposan végigmérnek minket, de Ash és Rob napszemüveg kapucni illetve sapka álcája meglehetősen jól beválik, mert senki arcán nem látom a meglepettséget, vagy a felismerést.

Deant  a kocsinál találjuk, Norbival éppen valamit nagyon tárgyalnak. Meglepetten néznek végig rajtunk, nem szól semmit, csak somolyog az orra alatt. Gyors köszönést követően beszállunk az autóba. Rob kerül középre, Lizzy és közém. A kezemet egy percre sem engedi el, hüvelykujjával cirógatja kézfejemet. Ez a mozdulat azon felül, hogy megborzongat, hihetetlenül jó érzéssel tölt el. Boldogan mosolygok rá. Dean ezt a pillanatot választja ki, hogy hátraforduljon,  meglepetten néz ránk, de kérdő tekintetem láttán rendezi arcvonásait.

-          Hova megyünk?

-          Vissza a szállodába, vacsorázni megyünk - feleli Rob. – Zalánék jönnek? Merre vannak? – fordul hozzám

-          Nem tudom, az autó mögött várakozó taxiba szálltak. – nézek hátra – Itt jönnek mögöttünk.

Az út további része csendben telik. A szállodához érve a mélygarázsban szállunk ki, mivel az épület előtt gyanúsan sok a fiatal „csak” nézelődő fiatal lány. Rob amikor meglátja őket, halkan sóhajt egyet, és megfeszül. Kérdőn nézek rá, de csak legyint egyet. Zalánékkal a recepciónál találkozunk. Lizzy közli, hogy gyorsan felszalad a szobába el kell intéznie valamit.

Rob is elvonul egyet telefonálni, addig mi Zalánékkal az előtérben várakozunk. Zalán figyelmesen nézi az arcomat, egyre az a pár mondat zakatol az agyamban, amit nem is olyan rég a szobában vágtam a fejéhez. Szégyellem magam miatta. Nem érdemelte meg, de igazam volt. Nem merek ránézni, ő azonban mellém ül, Ash nem megy el, de tüntetőleg a mobiljával kezd szórakozni.

-          Hanna. – kezd bele Zalán

-          Ne, figyelj, én bocsánatot akarok kérni, hülye voltam – folytatnám még, de közbevág

-          Nem! Figyelj, igazad volt mindenben. Nem vagy már kislány, hogy állandóan bosszantsalak, vagy megmondjam, hogy mit tegyél, csak aggódom nagyon. Megígérem, hogy nem csinálom többet. Oké?

Csendben nézem az arcát, hogy mennyire hihetek neki, ilyenkor szokott valami beszólást még megereszteni, vagy valamit csinálni, amivel az agyamat az égig robbantja. Most azonban nem látok rajta semmit. Komolyan néz rám.

-          Jó, - nézek rá hálásan, mire ő még mindig komolyan tekint rám – De ugye tudod, hogy ezek még leverem rajtad akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá – nevetem el magam, és lököm oldalba őt.

-          Oké! Gondoltam, hogy úszom meg! - nyög fel és fájdalmas arccal az égre emeli a tekintetét, mire Ash felnevet.

-          Reszkess! – nézek rá vigyorogva. Valamit ki kell találnom. Valamit, amivel visszavághatok neki.

Ekkor megjelenik Rob, és kérdőn néz ránk.

-          Rajtam röhögtök?

-          Nem. Nem rajtad – feleli Zalán – az én káromra vigyorognak.

-          Ja az jó!- nevet fel, ekkor azonban csörögni kezd a telefonom, fel akarom venni, de az istennek sem találom a táskámban.

Idegesen kotrom, de nincs meg.  Ez az átkozott meg csak csörög, csörög. Ash és Zalán felröhögnek a méregtől piruló arcomon, Rob csak elnézően vigyorog, egy mérges tekintet után, amit rávetek visszakomolyodik, de Zalánékra nézve mégiscsak elröhögi magát. Végre megvan persze a táska legmélyén. Feszülten nézek a kijelzőre, Apu, ezen elvigyorodom.

-          Szia! – szólok bele vidáman, azonban csönd van, a háttérben izgatott beszélgetést hallok

-          Apu? Ott vagy? – hangom kissé feszülten csenghet, mert mind a hárman elhallgatnak.

-          Igen Hanna itt vagyok, csakhogy felvetted! – szól bele apukám az idegességtől reszkető hangon.

-          Apa mi történt? Miért vagy ideges?

-          Figyelj kicsim, kellenének a kocsid papírjai, nem találom az autóban, és a rendőrségnek meg kellene.

-          Rendőrségnek? – suttogom feszülten, de meghallják Zalán felpattan, és mellém áll, hogy hallja a beszélgetésünket. Rob, Ashley, és az időközben megérkező Lizzy is kérdőn néznek ránk, nem nagyon értik, hogy miről van szól, mivel a beszélgetés magyarul zajlik, csak látják feszült testtarásunkat.

-          Figyelj el akartam vinni a kocsidat az autószerelőhöz ki Diósdra, tudod a Horváth Sanyihoz..

-          Apa lehetne a lényeget?

-          Igen, a lényeg az, hogy elindultam, de egy barom belém jött hátulról, mert ment, mint az őrült, de elém meg kiszaladt egy kislány, alig tudtam megállni, ez az idióta meg belém vágódott hátulról!

-          Nyugi apu! Megsérültél?

-          Nem szívem nem sérültem meg, illetve van egy kis vágás a fejemen, de azt a doki már ellátta, a gyereknek sem lett az ijedtségen kívül semmi baja  - Zalán közben elmondja a többieknek, hogy mi történt – Kicsim, nem találom az autódban a papírokat, elhoznád nekem?

-          Persze apa megyek, pontosan hol vagy?  - apu elmagyarázza. Sietősen kapkodom össze a holmimat, és húzom fel a kabátomat -  Jó fogok egy taxit és máris indulok.

-          Köszönöm Kincsem! És ne haragudj!

-          Apa az csak egy kocsi! Ne csináld már! Sietek!

Kinyomom a telefont, amit Zalán kivesz a kezemből, nyugalmat erőltetek magamra, de remegni kezdek. Rob átölel, és simogatja a hátamat. Ekkor egy mély hangot hallok, aki ránk köszön.

-          Szép jó napot mindenkinek! – a hang hallatán Rob mosolyogva megfordul.

-          Szia Apa! – erre elsápadok, pont most, istenem, pont most kell vele is találkoznunk!?

-          Szervusztok! – nézi végig társaságunkat, miközben Lizzy hozzábújik, akinek elégedetten simogatja meg a hátát. Figyelmesen végigméri kettősünket, elsápadó arcom láttán elmosolyodik – Nyugalom, nem eszek élő embert!

Rob mosolyogva méri végig sápadt fejemet, majd a tőlünk cirka 3 méterre álló apukájához húz.

-          Apa szeretném neked bemutatni a barátnőmet – fordul felém idiótán vigyorogva – Molnár Hanna

Én tejes zavarban nyújtom felé a kezem, amit meg is fog, és finoman, de erőteljesen meg is szorít.

-          Richard Pattinson. Örülök, hogy megismerhetem, már sokat hallottam magácskáról.

-          Én is örülök Uram, hogy megismerhettem. Elnézést szeretnék kérni a tegnapi éjjeli viselkedésemért, általában nem vagyok ilyen hebrencs.

-          Ugyan nem történt semmi! Richard, csak Richard kedveském, egy ilyen szép fiatal lány csak tegezzen nyugodtan, legalább az az illúzióm megvan, hogy nem vagyok olyan vén! – zavartan elnevetem magam szavai hallatán, de ő még folytatja -  Higgye el van tapasztalatom a női hiszti területén, elvileg 3 nővel élek együtt volt mit tapasztalnom. És nekem elhiheti magácska még a nagyon- nagyon enyhe verziót adta elő – erre Lizzy oldalba vágja kedves édesapját mire az megszólal – Most miért bántasz? Nincs igazam fiam? – fordul egy szem kicsi fiához, aki elégedetten vigyorgó fejjel válaszol neki:

-          De apa igazad van!

Ezt a pillanatot választja ki Zalán telefonja, mivel hangos csörömpölésbe kezd. Kapkodva kapja elő.

Időközben Ash is odajön mellénk Rob apukájának köszönni. Ők már ismerik egymást. Kedélyesen beszélgetni kezdenek, nem figyelek rájuk mivel a bátyámat nézem aki a beszélgetés alatt egyre idegesebb lesz, kinyomja a telefont, és odajön hozzánk. Üdvözli ő is Rob apukáját, majd felénk fordul:

-          Figyeljetek nekem most el kell mennem, hívtak valami gond van az egyik kamerával 4 óra múlva kezdünk, és meg kell oldanom. Ash kicsim, elleszel?

-          Persze menj nyugodtan – szólal meg Lizzy, és Ashleyvel mosolyogva összenéznek – Mi elfoglaljuk magunkat, nekem elhiheted!

-          Hanna nem tudok veled menni,  –  fordul hozzám, és néz rám figyelmesen – hívj, hogy mi van jó?

-          Oké persze menj csak!

Zalán gyorsan elköszön mindenkitől és már el is rohant.  Ekkor újra megszólal a telefonom, apa hív, hogy már elindultam-e. Megnyugtatom, hogy persze már úton vagyok.

-          Bocsánat de nekem is mennem kell, várnak rám! – Rob azonban nem enged

-          Megyek veled!

-          Nem kell, elintézem gyorsan! Hívok egy taxit és már itt sem vagyok!

-          Hova kell mennetek?- kérdezi az apukája feszült arcom láttán, mire Rob gyorsan elmeséli neki, hogy mi történt.

Richard figyelmesen hallgatja, majd felveti, hogy elkísér bennünket, mivel kíváncsi apukámra, meg őszintén szólva unatkozik is. Tiltakozni akarok, hogy nem hiszem, hogy ez a legjobb alkalom arra, hogy megismerje, de Rob nem hagy szóhoz jutni, mivel már intézkedik is. Egy-két szóból az autóban találjuk magunkat. Idegesen hallgatom ahogy a férfiak Dean, Richard, és Rob beszélgetnek. Norbinak elmondom, a lakásom címét, csak néha kell eligazítanom, hogy merre forduljon. Nem telik 10 percbe és a házunk előtt fékez a kocsi. Elnézést kérve berohanok. A nappaliban Natti és Csongor ülnek halkan beszélgetve. Betoppantamkor kérdőn néznek rám. Gyorsan elmesélem, hogy mi történt miközben a szobámban veszem elő a kocsi egyéb más papírjait. Szerződéseket, átjelentőlapot… mindent. Mire összekaptam magam, már ők is útra készen állnak a nappaliban. Jönnek  ők is

-          De higgyétek el nem kell!

-          Figyelj eszeském, apa szerinted hogyan kerül haza anyuékhoz? Ti öten vagytok a kocsiba!

-          Erre nem is gondoltam! – válaszolom szégyenkezve – Én nem akartam, hogy velem jöjjenek, de nem hallgattak rám!

-          Nyugi! Legalább megismerhetjük Rob apukáját! Gyere induljunk!

Gyorsan a hónom alá kapom, a paksamétát és sprintelek ki. Csongi időközben kiállt a garázsból Natti kocsijával. Egy pillanatra megállok, hát az én kis csotrogányom helye egy ideig biztosan üresen fog állni! Beszállok az autóba. Natti  integet a többieknek. Rob elmondja az apukájának, hogy Natti a másik testvérem.

Sietősen megyünk Csongi után, mivel ő tudja pontosan a helyet, hogy hol van apa. Nem telik bele 10 perc, már odaérünk. A szürkületben jól lehet látni a rendőrségi kocsi villogó tetőfényét.  Remegve szállok ki a kocsiból és szaladok oda apuhoz. Nattival szinte egyszerre érünk hozzá. Megkönnyebbülve látjuk, hogy csak tényleg egy kisebb seb van a fején leragasztva.

A papírokat persze a kocsiban hagytam, amit most Rob hoz utánam. Ő is köszönti aput, majd az odaérkező rendőrhöz kell fordulnom. Miközben a papírokat mutatom be, megkapom a dorgálást, hogy ezeknek a kocsiban kellene lenniük. Győzöm magam kimagyarázni, hogy a fogalmi, a betétlap, zöldkártya, az mindig ott is van, nem gondoltam, hogy egyéb már okmánynak is ott kellene lennie.

Amíg én tisztázom a dolgokat a rendőrrel, apuék megismerkednek Rob apukájával, aki kedvesen kezet fog Nattival, Csongival is.  

Apa szerintem most meséli, hogy mi hogyan történt, mert mutogat, magyaráz erőteljesen, Richard pedig érdeklődve hallgatja. Ezek gyorsan megtalálták egymással a hangot! Mind a 6 pasi körüljárja az autót és szemrevételezik a károkat.

Aggódva nézek körül, remélem nem ismerik fel Robot. Megkönnyebbülve látom, hogy a rendőrökön, a kislányon és édesanyján kívül 2-3 idősebb néni áll csak kint az utcán az eseményeket figyelve.  Ők biztosan nem ismerik fel – bár semmi sem lehetetlen, hiszen az én nagyim is Alkonyat fan…

 A balesetet okozó srácot pár perccel ezelőtt vitték el a mentők, ő nem úszta meg egy karcolással úgy, mint apu a balesetet. Azért van isten!

Natti mellém lép, Csongi telefonál az autómentőt intézi. Apa, Rob, Dean, és Norbi az autómat szemlélik. Idegesen nézek az órámra délután 5 óra van.

-          Mi a baj? – lép mellé Rob

-          Csak annyi, hogy 5 óra van, az autóm szinte darabokban, apu megsérült. Te meg itt flangálsz az utca közepén nem törődve azzal, hogy felismerhetnek!

-          De nem ismernek fel! Jó az álcám! – vigyorog és mutat a napszemüvegre, amit a szürkületben visel meg arra az idióta fekete sapkára ami a fején van.

-          Kicsit sem feltűnő ám, hogy sötétben napszemüveg van rajtad! Áh! Mondtam, hogy nem kell velem jönnötök! Elintézem egyedül!

-          De én veled akartam lenni! Nyugi!

Időközben megérkezik az autómentő és elkezdik az én kis Skoda Fábiámat felemelni. Elszontyolodva nézem, ahogy a sérült autót a trélerre emelik. Az intézkedő rendőr visszaadja a papírokat, és elhajtanak. Nem sokkal utána elviszik az autót is.

-          Ne haragudj kicsim! – áll meg mellettem Apukám

-          Ugyan Apa, ez csak egy autó! A lényeg, hogy nem esett komolyabb bajod! – ölelem át az én saját télapómat. Aki dörmögve simogatja meg a vállamat.

-          Na gyere menjünk, anyád már hívta Nattiékat, hogy hol vagyunk már! A testvéredtől megtudta, hogy itt van Rob apukája is, és most nagyon kíváncsi Richardra. Úgyhogy most haza kell vinnetek. – mosolyog, majd hangosan megjegyzi, hogy ilyen nagy díszkíséretet sem kapott még.

Richard szabadkozik, hogy nem akarnak zavarni, de Apa hallani sem akar arról, hogy most elmenjenek. Norbi, Dean, Apa, és Richard mennek a mercivel, mi pedig Natti kis Suzukijába ülünk. Szórakozottan nézek ki az ablakon, miközben Robék beszélgetését hallgatom, nem sokat fogok fel belőle, mivel lefoglalnak a saját gondolataim. Rob érintésére riadok fel, időközben lassítunk anyuék háza előtt Csongi a kapunyitóval kinyitja a nagykaput, amelyen utánunk a merci is beáll.

Anyu aggódó arccal jön felénk, és a mercédeszből kikászálódó aput vizslatja. Megkönnyebbülve konstatálja, hogy nincs nagy baja. Apukám aggódva tekint rá, és próbál megnyugtatóan mosolyogni. Könnyes szemmel nézem, ahogy apu átöleli és nyugtatja, hogy nincs semmi baja, komolyan, tényleg, isten bizony!

Rob csak áll  mellettem és a szüleimet nézi.

-          Tudod anyuék is ilyenek. Egész eddigi életemben én is erre vágytam, hogy engem is így szeressen valaki. Azt hittem, hogy ilyen összhang, csak anyuék között van, de jól esik látni, hogy a te szüleid is ilyenek.

Miután anyu megnyugodott, széles vigyorral fordul a többiek felé. Robbal odasietünk, hogy az apukáját bemutassam. Ő azonban meghazudtolva az angolokról elterjedt hiedelmet, hogy hűvösek, vígan bemutatkozik és kedélyesen  trécsel szülőanyámmal.

Csörögni kezd a telefonom, Zalán hív, hogy mi van. Elmesélem neki az eseményeket, megnyugszik, hogy apának tényleg  nem esett komolyabb baja odaviszem apunak a telefont, hogy tudjon vele beszélni.

-          Rob vigyázz! – hangzik fel Csongi figyelmeztető kiáltása, mire ijedten nézek oda ahol Robertet hagytam, hogy mi történt.

A látvány belém fagyasztja a szót.