23. fejezet: Ajaj!

Sziasztok!

Bocs az 1 napos csúszásért, de kicsit kába vagyok a gyógyszerektől, és kicsit lassabban megy most az írás.

Igyekezni fogok a következővel.

Sorry!

Heni

Hanna

Percekig  csak csendben ülök, olyan távoli minden körülöttem figyelem a többieket, ahogy készülődnek. A tükörben látom, ahogy John beszél hozzám, látom a száját mozogni, de nem fogom fel a szavait.  Megint fojtogat a sírás, megint üvölteni tudnék, pedig naivan azt hittem, ha beszélek róla megváltozik, könnyebb lesz.  Önmagamat sem értem, tudhattam volna, hogy csak játék az egész – vitatkozom magamban -  de annyira őszintének tűnt,és rövid idő alatt annyira fontossá vált!

De színész, és ráadásul jó színész. Semmi neki egy ilyen érzelmet megjátszani.

Halk torokköszörülésre rezzenek fel.

-                Hahó kislány itt vagy? – vigyorog  a tükörben velem szemben John.

-          Igen itt vagyok, - rezzenek hirtelen össze - persze itt vagyok.

-          Látom. Testben igen, de valahol messze jársz.

-          Csak fáradt vagyok.

-          Lefoglaltak mi? – néz rám kaján mosollyal a képén.

-          Persze anyáéknál voltam, és tudod ha Zalán is itt van, akkor zajlik az élet rendesen.

-          Hallom Rob is nálatok volt?

-          Miből gondolod? – nézek rá elképedten, aki tudta az nem mondta el. A családom biztos nem, Rob és Dean sem

-          Csiripelték a verebek! – kacsint rám.

-          Milyen verebek

-          Hát tudod,  van egy rajongói oldal amin közvetítik Rob minden mozdulatát amit el tudnak csípni. Ezen az oldalon röppent fel a hír, hogy Robot magánházba költöztették a rajongók miatt. Páran követték a kocsiját tegnap délután. Tudom hol laktok, így összeraktam, hogy 2+2 az 4.

-          Jelentkezz James Bondnak a következő válogatáson- vetem oda neki kicsit erőltetett nevetés közben.

Beszélgetni kezdünk, vicceket mesél, nevetek is rajta, de valahogy nem az igazi.

-          Ne erőltesd, most nem megy – néz rám figyelmesen a tükörben.

-          Mi?

-          A nevetés. Nem faggatlak. Ok?

-          Köszönöm! – nézek rá hálásan.

-          Kész vagy! Na milyen? Hogy tetszik?

Eddig igazán fel sem figyeltem arra, hogy mit művel a hajammal. Elámulok. Az amúgy is göndör hajamat John  nagy hullámokba rendezte,hátra fésülte  egy apró kövekből kirakott kis hajtűvel rögzítette. Ez nagyon szép! – ámulok el – ez nem is én vagyok!

-          De bizony te vagy, de most irány a sminkszoba, igyekezz, mert leharapják a fejed! – én hálásan a nyakába ugrok,  mire suhant  egyet a hátsómra John,- Nyomás!

A sminkesekhez rohanok, ahol Bogi és Kata felháborodott tekintetével találom szembe magam. Nem szólnak semmit, csak mérgesen néznek rám.

-          Na végre előkerültél! – szólal meg Amy mérgesen. – Szerencséd van, hogy jókedvemben vagyok! Legközelebb kitekerem a nyakad!

-          Bocs, kicsit elnéztem az órát, csak 5 percet késtem, és Johnnál már végeztem is.  – szabadkozok kicsit megszeppenve.

-          Ez a szerencséd! – veti oda Amy. Szerencsére békén hagy,  amikor látja,  hogy egyre inkább felhúzom magam.

-          Helló Hanna! – lép be az ajtón Emma – régen láttalak!

-          Szia! Két napja valóban régen volt! – nevetek fel.

-          Na gyere!  Melinda, - fordul oda az egyik sminkes lányhoz, miközben én beülök egy szabad székbe- Hannának szolid estélyi sminket kell feltenni, a szemét hangsúlyozd. Milyen színű lesz a ruhád? – fordul hozzám

-          Halványsárga, inkább ekrűnek mondanám.

Bogi és Kata csendben hallgatja a párbeszédet,  ők készen vannak, de közlik, hogy kint megvárnak, hogy együtt menjünk Dorotyhoz. 10 perc alatt én is  készen vagyok. Elköszönök Emmáéktól aki figyelmesen végig mér, rám mosolyog és visszaint.

A folyosón hatalmas a sürgés – forgás, pedig még csak fél hat van annak ellenére, hogy a  másik csoport már kint van, velük már forgatnak. Minket csak 7 órára visznek ki a helyszínre.

Katáék nem szólnak semmit, csak belém karolnak két oldalról és tiltakozásommal nem törődve elcipelnek hátra, ahol viszonylag kevesen vannak.

-          Mi bajotok van? – nézek rájuk meglepődve, amikor a két mérges szempár mered rám

-          Hol voltál? – szegezik nekem a kérdést

-          Dolgom volt – felelek kitérően, várakozóan néznek rám, azonban nem felelek, csak dacosan nézek szembe velük.

-          És nincs telefonod? El tudod képzelni, hogy mit éreztünk, amikor eltűntél, és nem szóltál egy szót sem, telefonon nem tudtunk elérni, és el is késtél? Amynak már azt sem tudtuk, hogy mit mondjunk, hogy hol vagy és miért nem jelentél meg időre!

-          Dolgom volt- hajtogatom makacsul.

-          Persze dolgod! – horkannak fel – Megnézted egyáltalán a telefonod?

-          Nem- felelem szégyenkezve és sietve előkapom. Összesen 29 nem fogadott hívást  mutat a ketyere.

-          Pedig megnézhetted volna!  Nem csak mi kerestünk.  – néztek rám szemrehányó tekintettel mire én végig nézem a híváslistán, hogy kik kerestek: Kata, Bogi, Zalán, Ashley, Natti,  Amy,  és Ő is hívott 6-szor. - Ash is volt fent nálunk, de  ő nem izgatta magát, azon hogy nem ér el, - nevetik el magukat -  azt mondta, hogy biztos elhagytad valahol amilyen szeles vagy!

-          Őszinte leszek nem is érdekelt, hogy keresett-e valaki. – szavaim hallatán meglepődnek, ugyan, de folytatják a beszámolót  - Hát, - nevetnek össze -  pedig nagy volt a forgalom nálunk.

-           Hogy- hogy? Kik voltak ott?- fordulok feléjük érdeklődve.

-           Natti és Ash kerestek először, aztán bekopogott Zalán is, hogy előkerültél-e már, mert Amy hiába keresett nem vetted fel neki sem.  Nagyon zabos volt, hogy nem veszed fel a telefont, ezért azt mondtuk neki, hogy már eljöttél ide, és itt találkozunk veled. Aztán jött  Norbi,  és …

-          …. és Rob is keresett. – nyögi ki Kata, - ha láttad volna a fejét!

-          Nem baj, hadd keressen. – vágom rá mérgesen – felőlem fel is fordulhat a büdös bunkója! Soha többé nem akarom látni! – kitörésem láttán elnémulnak.

-          Miért mi történt? Én azt hittem, hogy rendben van köztetek minden!

-          Semmi, semmi nem történt. – felelem kitérően, de a könnyeim már potyognak. – Basszus a sminkem!

Barátnőim csak elhűlten néznek, nem értenek semmit.

-          Na,  ide most gyorsan leülsz, és szépen  elmondasz mindent

-          Nem szeretném!

-           De igen szeretnéd! – dörrennek rám mind a ketten és közrefognak. Lassan zokogva elmesélem, hogy mit láttam a Duna parton,  és hogy utána mit csináltam.

Egy darabig csöndben vannak, nem szólnak  egy szót sem.

-          Hanna biztos, hogy őt láttad?- szólal meg Bogi

-          Nem lehet, hogy csak félreérted az egészet? – kérdezi Kata

-          Nem, nem vagyok vak, és hülye sem! Tudom, hogy mit láttam!- akadok ki teljesen - A hajón csókolózott egy szőke lánnyal. Istenem, ha láttátok volna, hogy hogyan nézett rá! Majdnem elolvadt tőle! – pattanok fel a padról és idegesen járkálni kezdek -  és én még tegnap együtt aludtam vele!

-          Miiiiiii? – fordulnak felém a csajok elképedve, - ezt valahogy elfejtetted elregélni, hogy lefeküdtél vele?

-          De én nem, ….

-          Persze, te nem, ja! – veti oda Kata

-          Nem feküdtem le vele, - visítok fel hangosan, majd leesik, hogy más is hallhatja, és igazán nem hiányzik, hogy pletykáljanak így suttogni kezdek mérgesen - csak egy ágyban aludtunk. Beszélgettünk. – próbálom arcomról a könnyeket eltűntetni

-          Inkább hagyd,- fogja le Bogi a kezemet -  majd visszamegyünk a sminkesekhez. - szólal meg Kata is – Leülni, - parancsol rám -  és elmesélni mindent, hallod mindent! – ripakodnak rám - Aztán kitalálunk valamit. Na csüccs! Hallgatlak!

Leültem, és meséltem, most nem hagytam ki egyetlen részt sem. Persze nem részleteztem ki mindent, de a történések nagy részét elmeséltem.

-          Ez egy bunkó! – mondják szinte egyszerre. – Ha tényleg azzal a szőkével smárolt, akkor egy bunkó!

-          Hidd el Kata, jól láttam. Biztos!- temetem újra az arcomat a kezembe. – Én már annyira megbíztam benne! Értitek? Megbíztam. Elérte, hogy megbízzak benne

-          Figyelj,  lehet, hogy van rá magyarázat! – ölelnek át mind a ketten.

-          Nem tudom, de nem is akarom megtudni. Úgysem menne nekünk együtt!  Egy hét és elutazik, visszamegy az ő világába a világsztárok és a csinibabák közé. – hajtom le a fejem. Nem akarok sírni.

-          Na figyelj öreglány!  - szólal meg Kata - most visszamegyünk a sminkesekhez, aztán átvedlünk a jelmezbe, a többit meg kitaláljuk jó? Adunk ennek a pöcsnek, ne aggódj!

-          Jó! – nézek rájuk a könnyeim közül és arckifejezésük láttán elnevetem magam

-          Na indulás! – adja ki a parancsot a tábornokunk Bogi.

Várunk pár percet, amíg kicsit múlik a sírás nyoma az arcomon, most még a hajam mögé sem bújhatok el, mert John olyan frizurát készített,  amitől az egész arcom látszik. Összecihelődünk és elindulunk, ekkor Kata nevetve felém fordul  és egy papírzsepivel közeledik.

-          Várj kicsit rendbe szedlek, mert most úgy nézel ki mint egy panda! Így biztos mindenkinek leesik, hogy bőgtél.

-          Köszönöm! – nézek rá hálásan.

Szerencsére a sminkeseknél kevesen vannak, Emma amikor meglát nem  szól semmit, csak int, hogy menjek oda hozzá

-          Ne kérdezzem, hogy mi történt? – néz rám kérdőn

-          Inkább ne, maradjunk annyiban, hogy valami belement a szemembe.

-          Oké. Nem faggatlak. – sóhajt egyet – Na,  gyere rendbe szedlek!

Csendben matat az arcomon, néha vet csak rám egy érdeklődő pillantást látom, hogy szólni akar, de inkább csendben marad.

-          Már készen is vagy! Mehetsz! – mosolyog rám – Aztán nem szeretném, ha még valami belemenne a szemedbe, - kacsint rám – egy pasi se  érdemli meg, hogy sírj utána!

-          Tudom! – veszem fel a műmosolyt – Szia!

Dorotyéknál sokan vannak, így csendben beszélgetve  várunk a sorunkra.  Ma egész éjjel forgatunk, ami elég fárasztó lesz. Végre ránk kerül a sor. Erika az egyik öltöztető segít felvenni a ruhámat.

Nagyon tetszek magamnak! Úgy nézek ki mint egy előkelő dáma, szerintem minden lány álma egy ilyen ruha.

Nem is érdekel Mr. Majom!

Nem érdemli meg, hogy sírjak miatta!

Azért is élvezni fogok minden percet, pillanatot!

Ezt elhatározva kicsit megkönnyebbülök, és vígan vigyorogva megyek ki a többekhez, akik kint várnak már az előtérbe. Megcsodáljuk egymást, és megállapítjuk, hogy igenis csinik vagyunk. Kata vörös hajához rendkívül jól áll a zöld ruha, Bogin pedig egy szép sötétbordó ruha van.  

Az udvaron Pali bácsiék is már jelmezben ácsorognak. Kimegyünk hozzájuk, de meg kell állapítanunk, hogy baromi hideg van. Megfogunk fagyni!  Gyorsan Amy keresésére indulunk, akit egyből le is támadunk, hiszen nem kaptunk a jelmezhez semmi kabátot, vagy pelerint! Amy jogosnak tartja a reklamálásunkat, így gyorsan telefonálgatásba kezd.  Közben azonban megérkezik értünk a kisbusz, így nem tudjuk meg, hogy kapunk –e egyáltalán valamit,  ami melegen tart, így abban maradunk, hogy mindenki egyenlőre vigye a kabátját, pulcsiját. A csoport fele, akik készen vagyunk,  buszba szállunk, és elindulunk ki a helyszínre. Nagyon vidám a hangulat a buszban, hiszen Pali bácsi, Norbi és Géza bácsi tartanak velünk és viccet  mesélnek.

-          Ezt a viccet az unokám mesélte aki most általános iskola 6. osztályába jár – neveti el magát Pali bácsi, - kissé meglepődtem rajta, hogy ekkora gyerekek ilyenekkel fogalakoznak már, de hát más lett a világ-  hallgat el egy pillanatra – Na figyeljetek:

A tanítónéni csúszó-mászó állatokat kérdez a gyerekektől. Az első:
- Kígyó.
- Nagyon jó!
A második:
- Giliszta.
Nagyon jó!
Pistike majd kiesik a padból, úgy jelentkezik:
- Pistike?
- A sógorom.
- A sógorod? Hogy-hogy a sógorod?
- Éjjel bent aludtam a nővéremnél, és azt hallottam: "Csússzál lejjebb, te állat!!!"

Felnevetünk, azonban erre azonnal kontráz Géza bácsi is:

Szexuális felvilágosítás órán dolgozatot írnak a diákok. A tanár kiadja a feladatot:
- Rajzoljatok le egy női nemi szervet!
Az egyik lány szégyenlősen lesüti a szemét, mire a mellette ülő srác felkiált:
- Tanárnő, ez nem ér! Tetszik látni, hogy puskázik?!

 Persze Norbi sem maradhat ki a szórásból:

A melltartó odaszól a bugyihoz:
- Kikapcsolódásra vágyom....
- Nemááá, tegnap is miattad toltak le!!

 Balázs a sofőrünk sem tudja megállni röhögés nélkül , a hármójuk szövegelését. A csajokkal dőlünk a röhögéstől. Viszonylag gyorsan 20 perc alatt érünk a Pollack Mihály térre amit újfent teljesen átalakítottak. Hihetetlen nézek körbe, már sötét van, az épületeken fáklyák égnek,  3 hintó van a téren és a kordon mögött rengeteg rajongó. Hatalmas a sürgés – forgás. Derítő táblák, kamerasínek, lámpák mindenhol. Mi meghúzódunk a háttérben, és beszélgetésbe kezdünk. Felélénkül a tömeg, mivel egy merci tűnik fel a téren, de csitul a hangzavar, mivel „csak” Colm száll ki, vigyorogva integet a tömegnek és meghajol. Persze felnevetnek, és megtapsolják. Felénk  is vet egy pillantást, és ránk kacsint,  majd elindul a mellette idegesen toporgó asszisztenssel az Károlyi – palotába, ahol jelenleg a Magyar Rádió székel. Szinte rá sem lehet ismerni a térre.

Ekkor újabb autó fordul be, a tömeg ismét felmorajlik, amit az én szívdobogásom is hevesen követ. Annyira gyorsan ver a szívem, hogy levegőt alig kapok, nem merek a körülöttünk állókra ránézni,  mert attól félek meglátják rajtam az izgalmat. Christina jött meg.

Heves szívverésem csillapodik. Félve pillantok a többiekre, és koncentrálni próbálok a beszélgetésre. Még mindig vicc mesélés zajlik. A két öreg, egyszerűen leállíthatatlan. Éppen Pali bácsi mesél egy viccet, amin megpróbálok nevetni. Kicsit zötyögősen megy - mármint a nevetés -, ami nem kerüli el egyikük figyelmét sem. Szemeik kérdőn faggatnak, de nem szólal meg egyikük sem.

Újabb autó érkezik, de nem akarok odafigyelni, nem akarok odanézni. Nem, nem, nem!   Kiszárad a szám, nyugtalanul nyelek.  Látom, hogy a körülöttem lévők beszélgetnek, mozog a szájuk, de nem értem, szavaikat. Szívem újra hevesen kezd verni, szinte zihálok, nem kapok levegőt. Pali bácsi  és Norbi figyelmesen néznek.

Ekkor Bogi mellém áll:

-          Figyelj,  vegyél nagy levegőt – néz a szemembe- Nyugi! Megoldjuk! Oké?

-          Jó – sóhajtok, egy nagyot, és kétségbeesetten nézek rájuk. Ők értetlenül tekintenek vissza rám.

Ekkor ajtó csapódást hallok, a tömeg felhördül, minden honnan izgatott suttogás, duruzsolás hallatszik.

Megjött.

Nem fordulok felé. Nem.

Bogi közvetíti, hogy mi történik:

-           Rob kiszáll az autóból. Kutatva néz körül, Dean mellé lép, beszélnek valamit.  Dean most fürkészi a tömeget keresnek valakit, szerintem téged – néz rám, nekem a szívem eközben a torkomban dobog, levegőt alig kapok – Linda az asszisztense lép mellé, beszélnek valamit, de szerintem nem figyel rá, mert körbe nézeget.

-          Basszus – szólal meg Kata – észrevettek!

-          Igen Hanna – szólal meg újra Bogi – észrevett!

-          Jaj ne! – suttogom halkan kétségbeesetten, a szívem majd kiugrik a helyéről, alig tudok megszólalni - nem akarok vele beszélni! Segítsetek! – nyöszörgöm, miközben a körülöttem állók megdöbbenve néznek rám.

Pali bácsi kutatva figyel, szemem könnyes lesz. Nem igaz! Nem teheted Molnár Hanna! Nem lehetsz ilyen liba!

-          Hannácska, szedje össze magát, elindult felénk, és vigyorog, mint a vadalma! – közvetít ő is, miközben az arcomat figyeli.

-          Hanna! – néz rám Bogi, - nagy levegő,- csak bólintani tudok és segélykérően nézek Norbira, aki közelebb húzódik hozzám.

Ekkor Géza bácsi is közbe szól és felnevet, miközben Norbira néz:

-          Hát fiatal barátom, ettől a tekintettől, amit most rád vetett Robert,  már halottnak illene lenned! Egyáltalán nem tetszik neki, hogy ilyen közel léptél Hannához!

Norbi ekkor vigyorogva a derekamra teszi a kezét, és közelebb húz magához.

-          Ajaj! – nevet fel a két öreg szinte egyszerre, amihez Kata és Bogi is csatlakoznak.

Én szinte fuldoklom, nem akar jönni ez az átkozott levegő! Szinte érzem a tekintetét a hátamban, éget, parázslik.  Norbi pedig felkuncog mellettem és a hüvelyujjával a derekamat simogatja, és röhög, miközben a fülembe suttog:

-          Ha én ezt a pasimnak elmesélem, hogy egy világsztár volt féltékeny rám, kiakad!

-          Pasidnak? – nézek rá értetlenkedve, mire Norbi rám mosolyog.

-          Igen szivi a pasimnak! – rám kacsint, miközben az a tekintet a hátamat egyre jobban égeti, már a lépéseit is hallom, minél közelebb ér, annál nehezebben kapok levegőt.

-          Ezek szerint te…..

-           én , igen, szivi pasimágnes vagyok! – erre felnevetek hangosan, de meg is szédülök, és neki tántorodom Norbinak, aki vigyorogva néz rám, miközben Rob mellém ér. Megérzem az illatát, amitől az agyműködésem is megáll. Érzem a tekintetét,  amit rám vet.

Norbi vigyorog mint a vadalma, a körülöttünk állók pedig várakozva nézik, hogy mi fog történni. A közelünkben álló rajongók tekintete szinte tapad ránk, miközben Rob minden mozdulatát figyelik. Nem merek ránézni, akkora a feszültség bennem, hogy úgy érzem egy várost eltudnék látni árammal. Norbit nézem könyörögve, azonban Ő egy kicsit eltol magától, hogy kezet tudjon fogni az időközben mellénk ért Deannal.

Rob eközben kitartóan engem figyel, majd a többiek felé fordulva mindenkit köszönt. Norbira még egy figyelmeztető pillantást vet, mire elveszi a derekamról a kezét.

-          Jó estét! – fog kezet a férfiakkal, - Sziasztok! – köszön oda Bogiéknak is, majd mellém áll, és rám néz.

-          Szia Hanna! – alig kapok levegőt miközben felé fordulok, mindent mintha lassított felvételen látnék Bogiék aggódó tekintetét, Pali bácsi és Géza bácsi kaján arcát, és Norbi marha nagy vigyorát… és ekkor ránézek. A tekintete az a kék szeme  fogva tart, faggat, kérdez és majdnem felfal.

-          Szia! – válaszolok neki szűkszavúan, mire megdöbben.

-          Kerestelek délután többször is – néz kitartóan.

-          Tudom.

-          Miért nem hívtál vissza?

-          Dolgom volt. – nem nézek rá. Időközben távolabb Colm is feltűnik, és vigyorogva integet felém, mire én elmosolyodom, és visszaintek neki. Rob ingerülten néz hátra, hogy kivel foglalkozom ő helyette. Colmot látva ő is odaint neki.

-          Voltam fent a szállodában is, mert azt hittem, hogy lemerültél, és azért nem hívsz vissza.

-          Nem, nem merült le a telefonom - felelem kitérően, még mindig nem nézek rá, erre ő megfogja az államat és maga felé fordítja, hogy rá nézzek, ne mást figyeljek. Érintése hatására megáll egy pillanatra a szívverésem is, egy nagyot nyelek, kiszárad a szám.

-          Miért nem hívtál fel? - tekintete kérdő, döbbent és dühös.

-          Nem volt rá időm. – nézek rá dacosan, mire válaszra nyitja a száját, de ekkor az asszisztense megjelenik, és  elrángatja. Ő azonban visszafordul,  hozzám lép

-          Még folytatjuk …

Nem válaszolok, csak dacosan nézek a szemébe…

*

*

*

*

*

Változatlanul szeretem olvasni a komikat,  :DD ! Legyetek olyan drágák, hogy írtok pár szót ha tetszett, persze akkor is ha nem!! Visszajelzésből tanul a magamfajta botcsinálta  blogos!

Csók Csibék!