24. fejezet: Hoppá!

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, de hétvégén elhúzódó családi programom volt, ezért késtem a folytatással.

Kárpótlásul 16 oldalas fejezetet kaptok!

Jó olvasást!

Heni

u.i.: A komikat még mindig nagyon szeretem olvasni!

            Köszönet az előző részhez írt komikért Névtelennek, Maynek, Krissynek, és Petnek!

            Imádlak benneteket!

           

Robert:

2010.04.01 csütörtök Pollack Mihály tér

-          Látod valahol? – kérdezem feszülten Deant, - A bázisról már átjöttek, úgyhogy itt kell lennie. Nem értem miért nem hív vissza.

Kerestem délután többször is, mivel a váratlan délutáni programom előbb véget ért. Olyan jó ez a nap! Reggel  mellette ébredtem, délutáni váratlan látogatóm is örömmel töltött el. Annyira hiányzott már, olyan régen láttam őt! Jó volt végre látni, átölelni, beszélgetni vele. Hannának is bemutatom, ha előkerül. Ashleyvel mentek el valahova, majd később ide jönnek.  

Kutatva fürkészem a stábot, rengetegen vannak, bárhol lehet. Dean is figyeli a tömeget. Hirtelen Linda az asszisztensem lép hozzám, mondja a magáét, de nem jut el a tudatomig a mondanivalója, mivel én is a …

-          Rob,  az isten áldjon meg figyelj már ide! – dörren rám hangosabban Linda, mire rámeredek.

-          Mindjárt kezdesz..- és csak mondja, csak  mondja, hogy mit kell tennem.

-          Megvan! – szólal meg Dean, mire azonnal felkapom a fejem. Dean pillantását követve meglátom. Igen Ő az.  

Elnézését kérek Lindától és ott hagyom.

Vigyorogva indulok Hanna felé.  Gyönyörű abban a ruhában, a haja hatalmas hullámokban omlik a hátára, alig várom, hogy lássam. Kiszárad a szám,  ahogy elképzelem milyen fehérnemű lehet a ruha  alatt. A szokásos kis csapat van körülötte. Valamin nagyon nevetnek. A  lányok is és a két öreg is fürkészve néznek rám, ők is észrevettek, mondanak neki valamit mire megfeszül a teste, várom, hogy hátranézzen, hogy rám mosolyogjon, hogy lássam az arcán azt az örömöt amit én is érzek amint meglátom, de nem mozdul, sőt közelebb húzódik Norbihoz.

Mi van?

Megint torkon ragad az a feszült érzés, ami hetek hónapok óta keseríti meg a minden napjaimat.  Pár napja egyre kevesebbszer éreztem, de most újult erővel kap el. Az érzéstől elkomorodom, de hevesen dobogó szívvel megyek egyre közelebb. Ekkor Norbi átkarolja a derekát, ő pedig közelebb húzódik hozzá. 

Na ne!

Vedd le róla a koszos mancsod azonnal!

A keserű feszült érzés újra támad, melyet a düh csak tovább fokoz. Egyre közelebb érek hozzá, érzem az illatát, azt az egyszerű finom érzéki illatot, ami az őrületbe kerget! Norbi ekkor valamit a fülébe suttog, mire Hanna elképedve fordul felé, őt figyeli nem is néz rám. Én köszönök a körülöttünk állóknak, akik mind érdeklődve figyelik kettősünket. Norbi pimasz mosollyal a képén fog kezet Deannal, majd velem. Nem foglalkozok vele, én kitartóan Hannát figyelem.

-          Szia Hanna! – szólalok meg rekedten, még mindig nem néz rám, de a légvétele felgyorsul, lassan felém fordítja a fejét. Arca elutasító. Nem értem! Mi történt? Miért ilyen? Tekintem kérdezi, faggatja.

-          Szia! – válaszol, semmi érzelmet nem tudok az arcáról leolvasni.

-          Kerestelek délután többször is – nézek rá kitartóan.

-          Tudom.

-          Miért nem hívtál vissza?

-          Dolgom volt. – felei kitérően, de nem néz a szemembe, inkább elnéz mellettem és valamit figyel. Váratlanul elmosolyodik és integetni kezd. Na ne! Ingerülten nézek hátra, hogy ki az aki ennyire fontos, aki megkapja tőle ezt a szédítő mosolyt, amit nekem kellett volna kapnom? Ő azonban rám sem néz! Mérgesen tekintek én is hátra, és meglátom Colm vigyorgó képét. Hihetetlenül idiótán fest bajusszal én is intek neki, majd újra Hannára nézek.

-          Voltam fent a szállodában is, mert azt hittem, hogy lemerültél, és azért nem hívsz vissza, de Bogiék mondták, hogy már eljöttél

-          Nem, nem merült le a telefonom – feleli, de még mindig nem néz rám.

Na nem csibém! Most RÁM figyelsz!

Elkap a méreg, és megérintem az állát, hogy nézzen már rám. Ahogy a kezem az arcához ér végigfut rajtam az a semmihez nem fogható édes villámlás. Legszívesebben itt és most mindenki előtt megcsókolnám, vágyakozva nézek rá, őt sem hagyja hidegen érintésem, mivel látom, ahogy nagyot nyel, és nyelvével megnyalja kiszáradt ajkait. Istenem! Ez nem igaz! Látom, hogy nem  hagyja hidegen a közelségem, akkor meg mi van? Miért ilyen elutasító?  Dühödök fel

-          Miért nem hívtál fel?

-          Nem volt rá időm. – válaszol dacosan

Már válaszra nyitnám a szám, amikor megjelenik mellettem Linda, és rám szól, hogy mennem kell, csak rám vár mindenki. Kelletlenül elindulok vele, de még visszafordulok hozzá

-          Még folytatjuk …- nem válaszol, csak dacosan néz a szemembe, mire felsóhajtok, és Linda után megyek.

Ez a nő a sírba visz! Feszült vagyok, pedig figyelnem kellene arra, amiért itt vagyok. Ki kell zárnom mindent, csak a munkára figyelni! Titkon azért felé pillantok többször is. Beszélget. Megint pasik vannak körülötte. Pattinson szedd össze magad! Gépiesen teszem a dolgomat, párszor át kell sétálnom a téren bemenni az épületbe, meg vissza. Gondolataimba merülök

-          Állj!  Robert! – nevem hallatán felkapom a fejem, Declan csattog oda hozzám dühösen, és elmondja, hogy mit hogyan képzel. – Rendben? Kapd össze magad légyszives!

-          Rendben. – tényleg össze kell szednem magam. Robot pilótára kapcsolok, és teszem a dolgom.

Sokadjára sikerül végrehajtanom a feladatom, fél óra  szüntet kapunk. Szemem szinte azonnal őt keresi. Beszélget, és megint pasik veszik körül! Rám sem néz. Érzem, hogy a düh egyre magasabbra csap bennem! Most legszivesebben odamennék és elrángatnám közülük! Hogy lehet ilyen? Hogy viselkedhet így?! Úgy látszik, igaza van Kellannak, egyáltalán nem értek a nőkhöz! Én azt hittem, hogy tegnap közelebb kerültünk egymáshoz. A családomról meséltem neki. Olyan dolgokat osztottam meg vele, amiket másnak nem nagyon szoktam elmondani, főleg nem ilyen rövid idő elteltével, de ösztönösen megbíztam benne. 

Hiba volt, nagy hiba! 

Megtanulhattad volna már Pattinson, hogy az emberekben nem bízhatsz meg!

Mindenki csak érdekből van a közeledben, csak érdekből! 

Erről szól mindig minden, érdekekről! 

Nem bízhatsz senkiben, kivéve azt a bár régi barátot, akik eddig is kitartottak melletted, a szűk családodat, a szüleidet. 

Elegem van az egészből! 

Intek Deannak, hogy menjünk. Beszállok az autóba, sminkre visznek. Hirtelen úgy érzem, hogy beszélnem kell valakivel az otthoniak közül. Hallani akarom anyáék hangját! Azonnal tárcsázom a számot. Anya szól bele, pár pillanatig csak hallgatok. Megnyugtat még a hangja is.

-          Szia Anya!

-          Szia Rob! Történt valami?

-     Miből gondolod, hogy történnie kell valaminek ahhoz, hogy beszéljek veletek?

-          Rob ne hantázz! Mi történt?

-        Semmi anya tényleg, tudod adni apát? – döbbent csend a telefonban – Apádat?

-          Igen anya, apát. Vele szeretnék beszélni. – csend. – Anya ott vagy még?

-      Igen itt vagyok. Adom. – hallom ahogy apa kérdezi, hogy ki az, majd átveszi a telefont.

-          Robert? – szól bele hitetlenkedve.

-          Igen Apa én vagyok – csend.

-          Baj van? – hallgatok, nem tudok megszólalni – Robert! - emeli fel apa a hangját türelmetlenül, de érzem az aggodalmat a hangjában

-          Nem nincs. – újabb hallgatás, beszélni akarok vele, beszélnem kell vele, mert kell valaki aki megért és tanácsot tud adni és semmi érdek nem köti hozzám.

-          Apa szükségem van rád, ide tudnál jönni? – hirtelen bukik ki belőlem, végig sem gondolom, hogy mit mondok, mit kérek. Soha életemben nem kértem ilyent apámtól. Soha. Váratlanul éri a kérésem, hallgat, hosszan hallgat, majd válaszol

-          Rendben fiam. Megyek. – szavai hallatán megkönnyebbülten felsóhajtok.

-          Figyelj apa, nyugtasd meg anyát, nincs semmi bajom, tényleg. De most veled kell beszélnem. Tudod, hogy nem szoktam ilyesmit kérni – állok neki magyarázkodni, de apa félbeszakít.

-          Már vártam,  már régóta vártam erre a hívásra fiam. Megyek.

-          Köszönöm. Felhívom Steffet, ő majd intézkedik. Ő egyeztet veled.

-          Rendben Fiam. – már tenné le a kagylót de szinte belekiabálok- Apa!

-          Igen? – hangja csendes

-          Köszönöm! – suttogom.

-          Nem Fiam én köszönöm! Értesítelek, hogy mikor érkezem. – kinyomja a telefont. Én megkönnyebbülve dőlök hátra az ülésben, észre sem vettem, hogy milyen feszült voltam a beszélgetés közben. De most megnyugodtam. Igen kicsit megnyugodtam.

London – Rob szüleinek háza 

Leteszem a telefont. Erre a hívásra már régóta vártam. Az utóbbi időben annyira feszült, nyugtalan volt ez a gyerek. Valami nyomasztja, bántja. Ezt egy szülő szavak nélkül is megérzi. Soha nem volt tipikus apa – fia kapcsolat közöttünk,  de mindig számíthatott rám, ezt érezte, tudta.   Nagy lelkizések, kifakadások, soha nem jellemezték a kapcsolatunkat. Mindig  a háttérben álltam, és csak nagyon ritkán avatkoztam közbe. Ritkán, de akkor kellett. Most is kell. Hetek óta érezzük, hogy nem találja a helyét, nyugtalan.  Leteszem a telefont, és megfordulok, Claire kérdő tekintetébe ütközöm.

-          Pakolj légyszíves nekem pár cuccot össze – kérdőn néz rám – Kérlek!

-          Richard, baj van? – néz rám aggódva.

-          Szerintem nincs, de most szüksége van rám. – nézek feleségem szemébe, akivel az elmúlt évtizedeket töltöttem. Szavak nélkül is megértjük egymást. Ő is tudja, hogy ezt a hívást már vártam, régóta vártam.

-          Jó pakolok. – indul el, majd megfordul – Richard, menjek én is?

-          Nem szívem, ne gyere. Ez most csak a kettőnk beszélgetése lesz a fiammal.

-          Rendben.

Szeretettel nézek utána. Ő az a nő aki a másik felem. Kiegészít, és szeretem. Voltak nehéz pillanataink, de végig kitartottunk egymás mellett. Gyerekek miatt nem egyszer vitatkoztunk, főleg a legkisebb miatt, Rob miatt. Az anyja elkényeztette volna, mivel ő a legkisebb, és az egy szem fiú. Ezt azonban nem engedhettem, nem ölebet akartam nevelni, hanem egy férfit. Egy férfit aki tudja az életét irányítani, kézben tartani. Egy férfit, aki ki tud állni magáért, az érdekeiért, és az érzéseiért. Egy férfit, aki az én fiam, akire végtelenül büszke vagyok, hogy így megtudja állni a helyét ebben a világban. Az én fiam, akinek most szüksége van rám. Rám az apjára.

A telefon csörgése zavar bele a gondolataimba, újra felveszem, és beleszólok.

-          Halló! Richard Pattinson…

Budapest,  Pollack Mihály tér

Megnyugodtam. Az egész beszélgetés nem tartott tovább  1-2 percnél, de megnyugodtam. Nagyon. Hanna közelében érzem még ezt a nyugalmat. Nem értem mi történhetett reggel óta? Nem mondtam neki semmi olyant amitől megsértődhetett volna, reggel még boldogan csókolt meg, és váltunk el egymástól. 

Bassza meg!

Mi a jó büdös isten történt?

Mérgesen csapom be az autó ajtaját, majd elnézést kérve megyek be Emmához, aki csak rám néz, és elmosolyodik.

-          Neked is mi bajod van? – kérdezi mosolyogva.

-          Semmi. – felelem mogorván

-          Az jó. – csend, miközben sminkel, nem szól, csak mosolyog, és figyelmesen néz. Nekem közben jár az agyam egyfolytában. Ekkor eljutnak a szavai hozzám. Neked is???

-          Miért még kinek van baja? – vetem oda neki a kérdést, Emma nem válaszol, csak figyelmesen néz továbbra is.

-          Emma? – türelmetlenül cseng a hangom, és eléggé türelmetlenül nézek rá továbbra is

-          Hát Júliának.. – vigyorogja el magát, képem nem lehet túl értelmes, mivel gőzöm sincs, kiről beszél. Kérdőjeleket sugárzok felé, mire elneveti magát – Hannának.

-          Miért mi történt?

-          Nem tudom, Johntól jött hozzám, kisminkeltem, majd negyed óra múlva megjelent pandás szemekkel.

-          Milyen szemekkel? – nézek rá bután, mire ő az ég felé fordítja szemeit

-          Sírt, és elmosódott a szemfestéke. - válaszolja miközben úgy néz rám, mintha nekem tudnom kéne valamit.

-          Hanna sírt? – nézek rá

-          Igen.

-          Miért?

-          Nem tudom, Robert. – néz rám – Lehet, hogy neked kellene tudnod nem?

-          Nekem?

-          Neked.

-          Én nem tettem, nem csináltam semmit! Reggel bejött velünk autóval, elbúcsúztunk, majd beszéltünk telefonon, hogy átmegyek hozzá, és elviszem ebédelni. De nekem közbejött valami nem tudtam menni, fel is hívtam. Akkor még semmi baja nem volt. A délutáni programom Ashnek hála kicsit lerövidült, így többször hívtam, nem vette fel, azt hittem, hogy lemerült a telefonja, és ezért nem hív vissza. Átmentem hozzájuk a szállodába, hogy találkozzak vele. A szobatársa mondta, hogy nincs ott, szerinte vagy Zalánnál van, vagy eljött a bázisra, de ők sem tudják elérni. Közben hívott Linda,  az asszisztensem, hogy mennem kell. Így megnyugodtam, hogy itt majd találkozom vele, de amikor végre ideértem,  elutasító volt, rám sem néz, és a stábban minden pasival beszélget, vidámkodik,  csak velem nem!  - hadarom el egy szusszra szinte Emma csak néz rám figyelmesen – Miért vagytok ti nők ilyen bonyolultak? Mi baja lehet? Megsértődött, mert nem tudtam menni mikorra megígértem? Nem értem az egészet!

-          Nyugi kiderítem, hogy mi történt! – néz rám figyelmesen. – Barátocskám nyugi! Menj kész vagy!

-          Köszi Emma! – sóhajtok fel. Felkászálódok a székből és elindulok vissza mivel Linda már keres. Kezdünk.  A közel 5 perces út alatt 3-szor hív fel, hogy mikor érek már oda. Kezd elegem lenni!

Újból csörög a telefonom, ingerülten veszem fel.

-          Mindjárt ott vagyok! Ne idegesíts már!

-          Khm,  Édes gyerekem! – hallom anyu hangját, egyből lecsillapodom

-          Bocs anya! – szólok bele a telefonba, és úgy érzem magam, mint kisgyerekként, amikor anya leteremtett valamiért. Most ugyan nem szól semmit, de a csönd beszédes.

-          Csak szólni akartam, hogy apád elindult. Stef intézett neki magángépet, éjjel 3 körül ér oda. Dean ki tud elé menni?

-          Persze anya elintézem.  – hosszú csend a telefonban

-          Rob ? – anyukám hangja kérdő és tele van aggodalommal  - Kisfiam biztos nincs semmi baj?

-          Nem anyu nyugodj meg nincs semmi, egyszerűen apával szeretnék beszélgetni, mint férfi a férfival. Nyugi

-          Jó. Rendben- szól vissza, de hangjában még mindig ott az aggdalom. – Rob biztos?

-          Igen anya biztos – nyugatatom meg.

-          Csak furcsa, hogy apádat hívod, és nem engem. Előttem soha nem titkolóztál.

-          Most sem titkolózom anya, de most apára van szükségem oké?

-          Jó szívem. Rendben megértettem. Hívjatok fel ha apád odaért jó?

-          Oké. Anya le kell tennem. Munka van. Szia! És szeretlek! – mondom neki, mire felnevet

-          Én is kisfiam.

Csak állok az autó mellett bárgyú mosollyal a képemen, beteszem a telefont az autóban lévő táskámba. Mosolyogva fordulok meg, amikor Hanna könnyes szemével találom szembe magam. 2 méterre áll tőlem a lépcsősor tetején. Végigmérem őt, szemeim isszák a látványt. Át kellett öltöznie, mert most nem az a ruha van rajta, mint ami fél órája volt. Gyönyörű, egyszerűen gyönyörű abban a púderrózsaszín ruhában. Némán, csalódottan néz a szemeimbe, aztán nem szól semmit, csak beszalad a terembe, amit berendeztek bálteremnek. Itt fogunk most forgatni.  Kérdőn nézek Deanra.

-          Most mi van?

-          Hát öregem szerintem hallotta az utolsó két mondatodat, és mást szűrt le belőle. – kétségbe esetten próbálom felidézni, hogy mit mondtam anyunak, utoljára, miközben mi is beérünk a terembe,  amikor eszembe jutnak utolsó szavaim, elsápadok.

-          De- de én anyával beszéltem – habogok gutaütötten Deannak.

-          Én tudom, de ő nem! – mutat a lányok felé. Bogi és Kata szemrehányó, mérges tekintettel néznek rám. És hát persze, miért is ne, meg kell jelennie Norbinak is!!

Elindulok feléjük, hogy most aztán végére járok ennek az egésznek! Közeledve felé megérzem az illatát, újra végig viharzik rajtam az a villámló érzés, amit más lány közelében még nem éreztem. Ahogy közeledem felé, egyre közelebb húzódik Norbihoz, amitől a vérnyomásom az égbe lendül! Kétségbeesetten néz Norbira, nem értem! Miért?  Megállok előttük.

-          Hanna beszélhetnénk?

-          Nem Rob, dolgom van – figyelmeztetőn néz a többiekre, és elindulnak, azonban elkapom a kezét és visszarántom. Nem érdekelnek a kíváncsi tekintetek a stáb, senki! Itt és most végére járok az egésznek!

-          De igen, most beszélünk – vetem neki oda idegesen.

-          Nem Rob, nincs mit beszélnünk! – fordul el tőlem, és kirángatja a kezét a kezeim közül.

-          Mi a fasz bajod van? Megmondanád? Reggel még semmi bajod nem volt? – nyúlok utána.

Szemrehányón, megvetően néz a szemembe, nem értek semmit!

-          Reggel óta sok minden történt! – veti oda nekem és faképnél hagy! Nem megyek utána, mert megjelenik mellettem Linda, és magával rángat.

Össze kell szednem magam.

Profi vagyok, vagy mi az isten! Elkezdjük a jeleneteket sorban felvenni. Hatalmas a sürgés-forgás van a teremben. Szemem a felvételek közötti szünetekben állandóan őt keresi.

Nem egyszer összeakad a tekintetünk, ezen elmosolyodom, mivel ezek szerint ő is engem keres, kutat.

Az egyik szünetben amíg a fényeket állítják be félrehúzódva nézem őt ahogy beszélget, nevetgél a többiekkel, aztán elkezdik felvenni a táncjelenetet amelyre délelőtt gyakoroltak.

Gyönyörű, egyszerűen gyönyörű. Szemem issza a látványát. Váratlanul azonban odalép hozzám két csaj a másik csoportból  és szövegelni kezdenek. Próbálok figyelni rájuk, hogy ne tartsanak bunkónak, de fél szemem mindig őt követi. Egyszer csak egy kéz csapódik a vállamnak, mire összerezzenek és kérdőn nézek a mellém álló figurára.

-          Hát öregem, ha azok a szép szemek ölni tudnának! – vigyorog mellettem Colm.- Szerintem nem nagyon kellene kötnöd életbiztosítást!

-          Úgy gondolod? – nézek vissza mosolyogva Colmra aki a táncolókat figyeli.

-          Hidd el barátocskám ha egy nő így néz… jobb lesz felkötni a gatyádat! – mondja vigyorogva miközben szemem Hannát keresi, aki villámló szemekkel nézi azt a két lányt akikkel az előbb beszéltem  – mert akkor valami gáz van!

-          Nem hiszem Colm, hallani sem akar rólam! – felelem öreg barátomnak elkedvetlenedve.

-          Nem hiszem én azt fiam, nézz rá! – csapkodja meg a vállamat, a két lány újra felém fordul és beszélni kezd hozzám, én azonban Hannát keresem a tekintetemmel, mikor pillantásunk  találkozik olyan dühösen néz rám, hogy meghökkenek, majd elvigyorodom. Nem vagyok neki közömbös! Na édes virágszálam, akkor csapjunk a lovak közé! Hatalmas vigyorral a képemen fordulok a két lány felé. Ha lúd, hát legyen kövér! - gondolom elégedetten.

Pár óra múlva:

-          Nem hiszem el! - dohogok magamban, halkan mikor Dean odajön hozzám, hogy szóljon kimegy apáért  a repülőtérre. – Vedd el onnan a kezed, mert megöllek te idióta. – suttogom magam elé. – mire Dean felnevet.

-          Ti nem vagytok normálisak! – közli – Legyél már észnél! Menj oda hozzá.

-          Eszem ágában sincs! – felelek neki mérgesen. Azonban majdnem felrobbanok, amikor az az idióta Norbi  átöleli a derekát és szorosan magához húzza Hannát, és suttog a fülébe valamit egy pimasz mosoly kíséretében, aki viszont édesen mosolyog rá.

 

Dühösen fordulok Deanhoz, hogy megbeszéljük hova vigye apát. Dean nevetve otthagy, én pedig fortyogva fordulok félre, mikor Kristin Scott- Thomas lép oda hozzám.

-          Robert igazán aranyosak vagytok! Látnod kellene az arcod amikor így dühöngsz! Igazán kis édes vagy! – szavai hatására elsápadok, mire ő felnevet.

-          De… szerinted ő is látja? – fordulok felé.

-          Persze, hogy látja. De azt is látom, - kacsint rám, - amit te nem veszel észre! Ezt a lányt megeszi a féltékenység, éppen úgy ahogy téged is! – felnevet és otthagy. Szavai hájjal kenegetik sértett önérzetemet. Szóval féltékeny!  Jó. Legalább most tudja, hogy én mit érzek!

-          Robert! – hallom nevemet, és elégedetten fordulok Declan felé. ,

Hanna

-          Szerinted jól játszom a közömböst? – fordulok Norbi felé.

-          Életem, - vigyorogja – majdnem felrobbant az előbb is! Le sem veszi rólad a szemét! – suttogja a fülembe a táncpartnerem.

-          Akkor jó! – villantok Norbira egy angyali mosolyt, mivel észlelem a Rob mérges tekintetét.

Ő azonban ekkor széles mosollyal fordul  a mellé lépő Enikőhöz és Annához a csoportunk két primadonnájához, aki persze azonnal lelkesen kezdik tenni- venni magukat neki. Láthatóan imponál neki a két lány rajongása.

És még higgyem el neki, hogy idegesítik és zavarják a rajongók!

Nem tud tőlük koncentrálni! 

Hülye, beképzelt pöcs! – dühöngök magamban. Ekkor Norbi felnevet.

-          Szerintem is az! – mondja vigyorogva

-          Mi? – nézek rá értetlenül

-          Hülye beképzelt pöcs – vihogja a fülembe Norbi, és az arcomra cuppant egy puszit, miközben Robertet nézi,  hogy figyeli-e, és még pimaszul rá is kacsint. Idegesen húzódom el, ezt azért nem kellett volna!

Szemünk ekkor találkozik. Rob szemében végtelen dühöt és csalódást látok. Mérgesen végigmér, majd megvetően fordul az akkor érkező  Dean és egy ismeretlen idősebb férfi felé. Feldühödöm, még ő van megsértődve! Ő néz rám olyan tekintettel, mintha megbántottam volna!  Ő! Hogy merészel így nézni rám! Hogy van pofája…. ennek a … Nem én smároltam meg ölelgettem azt a szőkét mindenki szeme láttára egy hajón! Még ő van megsértődve!

Ekkor szemem Zalán tekintetébe ütközik aki vigyorogva sétál oda Robékhoz, és fog kezet az ismeretlen férfival. Mosolyogva, kedélyesen csevegni kezdenek. Ismerik már egymást.

Mialatt Rob beszél, többször felém néznek. Az idősebb férfi érdeklődve mér végig.  Zalán és Dean vigyorognak, mint a vadalma.

Bátyám többször tekint rám érdeklődve miközben Rob szövegelését hallgatja, majd Rob felé fordul, aki változatlanul magyaráz valamit.

Zalán azzal a tekintettel mér végig, amit rendkívül utálok, beképzelt, öntelt, kihívó magabiztos tekintettel,  majd gúnyosan rám kacsint és felröhög!

Annyira dühös leszek, hogy nem figyelve ki lát, ki nem, fellendül a bal kezem ökölbe szorítva, és felmutatom a középső újamat Zalánnak pár másodpercig.

Egy pillanatra elszégyellem magam, amikor tekintetem az idősebb férfi tekintetével találkozik. Meghökkenve néz rám.

Zalán ekkor még inkább felröhög, mond valamit, amin Rob és Dean is nevetni kezdenek. 

Kész! 

Eddig tartott az önfegyelmem! Soha többet nem állok velük szóba! Soha! Egyikkel sem!

Szemeimbe könny szökik, hátat fordítok nekik, és ruhámat felkapva kiszaladok a teremből egyenesen Emmának  megyek, aki döbbenten néz rám. 

Újra sírva fakadok. 

Szerencsére senki nem látja, mivel mindenki bent ül, áll, támasztja a falat. Hajnali négy óra van. Emma végigmér.

-          Na gyere, mert remek a sminked, olyan mint egy pandáé. – belém karol, és elvezet, egy szobába, ahol most nincs senki. Csendben nekiáll a sminkemet lemosni.

-          Ne bőgj, mert még egyszer nem csinálom meg! – néz rám mosolyogva miközben zsepit nyom a kezembe.

Na akkor most szépen elmeséled nekem, hogy mi történt. – figyelmesen néz rám, és ekkor kibukik belőlem minden, ami ma történt. A hajó, a beszélgetésünk,  az, hogy egész este, csak bosszantott, amit persze én viszonoztam. Az egész esti adok – kapok játszmát, - Ezen kívül Emma hulla fáradt vagyok. Előző éjjel aludtam 4-5 órát, kora reggel óta ébren vagyok, egész nap jöttem – mentem, kibőgtem magam, és egész éjjel eltűrtem ahogy Rob minden nővel aki a közelébe kerül flörtöl.

-          De szivem miért nem ültök le és beszélitek meg, hogy mi történt? Lehet, hogy nem is őt láttad, hanem Szabit.

-          Persze, Dean kísérgeti Szabit- horkanok fel-  ezt te sem gondolod komolyan Emma!

Pár percig figyelmesen néz, gondolkodik, majd megszólal

-          Oké ez a lehetőség kizárva. De honnan tudod, hogy nem valaki közeli ismerőse volt, a testvére például.

-          Hidd el Emma, így te sem csókolgatod a testvéredet! Smároltak! Érted! – újra sírva fakadok – Nem akarom elhinni, hogy ilyen aljas! Érted! Előző este még engem ölelgetett, és én kis hülye hittem neki, mert hinni akartam! Most meg minden lányt, nőt végig ajnároz!

-          Ki Rob? – néz rám meghökkenve.

-          Nem a pápa! – fortyanok fel- szerinted zavarna, ha Colm csinálná ezt? Dehogy! Persze, hogy Rob!

-          Rob, amint csajozik! – néz rám nevetve – ezt te sem mondod komolyan! A londoni forgatás alatt is olyan volt mint a csiga. Rá se nézett senkire!

-          Hát most néz! Mindegy nem érdekel! – fújom ki az orromat. – Csináljon amit akar!

Ekkor váratlanul benyitnak.

-          Na végre megvagy! – kiált fel Amy – Siess, az utolsó felvételeket csináljuk, van 5 percetek, hogy elkészüljetek! – majd azzal a lendülettel amivel benyitott ki is ment.

Emmával összenevetünk. Ha munka van Amy, mindig ilyen hebrencs, állandóan pörög. Hirtelen újra nyilik az ajtó.

-          Ja elfelejtettem mondani, hogy Zalán égre – földre keres! –  kukkant be vigyorogva  az ajtón újra Amy.

-          Nem baj hadd keressen! Az életbe nem állok vele szóba többet! – mondom olyan hevesen, hogy mind a ketten meghökkenve néznek rám, majd összevigyorognak. Amy lelép, Emma pedig nekiáll a sminkemnek.

Percekig csak csendben dolgozik, majd némán végignéz rajtam.

-          Elégedett vagyok magammal. – sóhajt fel, mire nevetni kezdek arckifejezését látva.

-          Köszönöm! – kászálódok fel.

-          Gyere! Ki kísérlek!  – nyújtja felém a kezét - Látni akarom a végét a felvételnek.

-          Én nem tudom, hogy hogyan bírtak ezekben a göncökben járkálni régen. Megszakadok olyan nehéz.

-          Pedig gyönyörű vagy benne! – néz végig rajtam Emma miközben a terembe lépve a többieket keresem.

-          Csatlakozom az előttem szólóhoz. – hallom Zalán hangját mögöttem, mire mérgesen felé fordulok

-          Veled nem állok szóba soha többet! Érted! Soha többet! – bökök felé az újammal, majd egy szó nélkül faképnél hagyom.

Zalán meghökkenve néz utánam, ugyanúgy, mint a mellette álló Dean, és az idősebb férfi.

-          Kicsit heves teremtés Zalán nem gondolod? – szólal meg az ismeretlen férfi mély hangon.

-          Az, heves – neveti el magát a bátyám, - de majd Rob betöri! – nevetése hallatán elkap a harci ideg, és a ruhámat felkapva fordulok vissza a meghökkent hármashoz.

-          Ha még egyszer kimered ezt a szádon ejteni nagyon- nagyon meg keserülöd!  Értetted! Nekem ahhoz a pojácához soha nem lesz közöm, és ha így folytatod akkor kedves bátyám, nem kell aggódnod, a következő szülinapod miatt, mert nem éred meg! – kirohanásom hallatán az ismeretlen pasi felnevet.

-          Istenem, mintha az asszonyt hallanám! – nem szólok egy szót sem, csak végigmérem őket és elrobogok. Nevetésüket hallom egy darabig. 

Robert

Declan beszél hozzám, miközben én a termet fürkészem. Hova szaladt ez  a nő? 
De mit foglalkozom vele? 
Azt csinál amit akar. Nem érdekel – szögezem le hevesen magamban.

Ekkor azonban belép a Emma mellett a terembe. 

Észre sem veszi Zalánt, Deant és Apámat. Lehangoltan beszélget Emmával. Látom ahogy Zalán beszél hozzá, mire mérgesen felhúzza magát és a bátya felé fordulva hevesen gesztikulálva mond neki valamit, majd elviharzik. Apa is megszólal, majd Zalán mond valamit, nevetnek.  Ekkor azonban Hanna a ruháját felkapva hátraarcot vág, és visszasiet az elképedt hármashoz és Zalánnak mond valamit. Apám meghökkenve néz rá, majd rám pillant és nevetni kezd. 

Hanna végigméri őket, és elrohan.

Istenem, már megint mit csináltak?

Zalán, mi a búsnak hergeli még jobban? 

A picsába! Hol lehet? 

Elegem van az egészből! 

Megkeresem, és beszélünk! Kész!

Ekkor Apám lép mellém, látja kutató tekintetemet, megfogja a vállamat, és rám néz.

-          Én most hagynám inkább! – szóra nyitom a számat  de közbevág – Hagyd, had higgadjon le.

-          De ..

-          Rob, hidd el, jobb ha most hagyod – néz rám figyelmesen, majd elneveti magát – Anyád is ilyen!

-          Jaj apa! – nevetem el én is magam – Mit csináljak?

-          Először is végezz itt, aztán menjük vissza a szállodába, beszéljünk, alszunk aztán majd meglátjuk.

-          Rendben. Figyelj apa menj vissza a szállodába- mire ő hevesen rázza a fejét, megvár.

Elindulok, mivel a többiek már várnak, azonban apám megszólal:

-          Robert! – visszafordulok és nevetve rám néz - csinos kis fruska! Kicsit heves vérmérsékletű, de csinos kis nő!

-          Tudom apa! Tudom. –vigyorodom el, majd megyek a dolgomra. 

Hanna

2 óra múlva:

-          Azt hittem már soha nem végzünk! – sóhajt fel a mellettem lépdelő Bogi, mire Katával csak helyeslően mordulunk fel.

-          Istenem, tudjátok mire vágyom – néz ránk Kata – zuhanyra, és arra, hogy ezeket a göncöket levessem!

-          Én csak ágyat akarok – nyögök fel mire kínunkban felnevetünk és masírozunk a kisbuszhoz ami visszavisz a bázisra minket.

A bázisra érve, leadjuk a ruhákat. Doroty elmeséli, hogy éppen most vitték el az ekrü ruhát a tisztítóba, mivel nem tudták kivenni a foltot.

-          Még szerencse, hogy itt volt ez is! – mutat a rózsaszín ruhára – legközelebb légyszives ne menj Adam közelébe.

-          Nem is mentem, ő jött nekem a szünet elején, és öntött le üdítővel! – védekezem.

-          Nyugi nincs semmi baj! – nyugtat meg a jelmezesek gyöngye – Holnapra rendben lesz a ruha, legalább nem kell próbálnod újra. Na menj, - mutat az ajtó felé, - mert alig állsz a lábadon.

-          Rendben megyek! – ásítok egy nagyot – Szia!

Az udvaron átmenve, balról hangokat hallok, de nem nagyon foglalkozom vele egészen addig, amíg meg nem hallom a nevem.

-          Micsoda? Istenem! – hallom Rob hangját – az egészet félreértette! Beszélnem kell vele! Most!

-          Ne, hagyd! – pihend ki magad te is – Nyugi!- hallom az idegen férfi hangját, és Zalán nevetését

-          Istenem ez a nő! – nevet fel újra Zalán – nem is ő volna!

Újra feldühödöm, de Kata elkapja a kezem.

-          Ne nyugi! – néz rám figyelmeztetően – Visszaérünk, megbeszéljük, lenyugszol, alszol Oké?

-          Jó.

Másnap délután 2 óra.

-          Na ne! – nyög fel Kata a mellettem lévő ágyon – Ki az isten az ilyen korán? Megnézed?

-          Mi? – próbálok értelmesen nézni rá, ami meglehetősen nehezen megy, mivel most nyitottam ki a szemem.

-          Hanna? – néz rám Kata.

-          Hm? – emelem fel a fejem a párnáról

-          Hanna, kinyitod az ajtót? – tagolja Kata lassan a szótagokat, hogy felfogjam azt amit mond.

-          Ja, persze, mindjárt. – emelkedem fel és keresem a köntösömet, ki tudja ki van kint.

Újabb türelmetlen kopogás.

-          Jól van megyek már! Megyek! Nyugi! – csoszogok oda az ajtóhoz, ami mögül Ash fojtott nevetése hallatszik.

-          Nyisd már ki, ne legyél csiga! – nevet fel hangosabban, az ő nevetéséhez  egy másik is társul.

Kíváncsian nyitom ki az ajtót, Ash nevető arca mögötti arctól lefagyok!

Mit keres ez itt?

Mit keres az a szőke nő itt az ajtómban Asleyval?

Hanna ruhája