157. fejezet: CANNES 2.rész

Sziasztok!



Folytatás fent.  Remélem tetszeni fog nektek!

Nem tudom megállni! Rohamosan közeledem a 300.000 !!!!!!!!!!  látogatottsághoz! Jaj istenem! El sem hiszitek, hogy mennyire örülök neki!

Köszönöm nektek!  Nagyon köszönöm!!!!!




Puszi!!


Heni


ÉRTESÍTÉS:
- 2013.01.19 - 

Elnézését kérek mindenkitől, de a mai napom nagyon elúszott és a fejezettel még nem végeztem.  Azt hittem hogy délután fogok tudni írni . . . nos ez nem jött össze. Sajnálom.  Éjszaka ha a család lement alfába, akkor neki tudok ülni.  Remélem elnézitek. 

Puszi!  

Heni

Robert

-          Hanna. . .  - suttogom halkan, mert megrémiszt  közöny a szemében, amivel rám néz, csak fogja azt az átkozott macskát, és simogatja szinte automatikus mozdulatokkal. Macska?  Hogyan került hozzá macska??? -  döbbenek meg hirtelen, de gyorsan túlteszem magam a kérdésen, hiszen most fontosabb dolog is  van amit tisztázni kell !  – Nem történt közöttünk semmi Krissel.  Egyszerűen az afteron kihívott cigizni, és amikor nem gyújtottam rá megdöbbent. 

És csak mesélem, mesélem a történteket . . .

-          Helló!  - lép mellém Kris a tömegben – Na mi van el mert engedni egyedül Hanna? Azt hittem annyira be vagy rendszabályozva, hogy wc-re sem mehetsz el egyedül!  - nevet rám kissé gúnyosan – Londonban is, már azt hittem nem is jössz!

-          Hülye vagy Kris! – nevetek rá, de azért kicsit bánt a froclizás, bár megszokhattam volna már – Hanna most Oxfordban van, majd holnap kora délután érkezik.

-          Értem.  – mormolja és pimaszul néz rám -  Kérsz? – nyújtja felém a cigis dobozt, de én csak rázom a fejem.

-          Nem a Makk Marci miatt le akarok szokni! – nevetek rá – Ne egy büdös bagósként találkozzon az apjával! – kacsintok Krisre, aki mélyet slukkol a cigiből és pimaszul a képembe fújja a füstöt, amit vágyakozva, lehunyt szemmel szívok be.

Csak egy slukkot!  Országomat egy slukkért! 

Erős légy Pattinson! Erős! Le kell szoknod!  - mantrázom magamba – Nyalókázz inkább! 

Hirtelen mozdulattal bekapom a nyalókát, és szinte várom, hogy Kris folytassa a pimaszkodását (szokása szerint), de nem kapok újabb slukkot a képembe.  Meglepve nyitom ki a szemem.

Döbbenten mered rám.

-          Mi van? Mér nézel rám így? Mit mondtam?

-          Miről hablatyolsz itt?  Makk Marci?

Meglepődöm, mert arra nem számítottam, hogy a pletykás bandából senki nem mondta el neki!

-          Te nem tudod, hogy gyereket várunk? – vigyorgok rá agyamenten – Hanna 17 hetes terhes.

-          Mi van? – motyogja teljesen elképedve, és szokása szerint, amikor valami olyat hall, ami megdöbbenti a tenyerébe hajtja a fejét.

-          Hát igen Kris! – nevetek rá boldogan – Jól hallottad!  Szeptember végén megszületik a kisfiam! Már alig várom! 

Nem szól semmit, csak lehajtja a fejét,  és én döbbenten látom, ahogy a mindig vagány lány szemébe könnyek szöknek.

-          Mi van Kris? – mormolom döbbenten és átölelem a nyakát – Mi baj van?

-          Semmi. – mormolja

-          Ne etess! Mondd!  Barátok vagyunk nem?

-          De azok – suttogja

-          Akkor?

-          Jaj Rob! Neked minden sikerül, neked minden bejön! Nekem miért nem?  Nincs senkim! – mormolja, és én döbbenten látom, hogy elbőgi magát, amin viszont iszonyatosan bepipul!  Nem szólok, csak állok vele szemben átkarolva őt, és várom, hogy kibökje, hogy mi baja van. Tudom, hogy meg fog szólalni, ismerem -  Csak tudod, nehezen teszem túl magam rajta, hogy lenne már egy lassan két éves gyerekem!  Mindenki vagány, beszólógatós  lánynak ismer, de azért nekem is van lelkem, nekem is vannak ám érzéseim!  Lassan túl leszek rajta, de amikor a közvetlen környezetemben babahírt hallok . . . az azért megvisel. – mormolja, és én nem tehetek mást mint, hogy  önkénytelenül megcsókolom a feje búbját.

Persze gyorsan összekapja magát, mert egy kemény lány. Pillanatok alatt megtörli a szemét, és vigyorogva gratulál nekem.

-          Szegény gyerek! – sóhajt fel, majd elneveti magát – Egy ilyen lökött apával . . . szent isten! Még jó, hogy az anyja normális!  . . . viszonylag . . .

-          Mi az, hogy viszonylag? – morranok rá, mire újra elneveti magát!

-          Látod azon már meg sem döbbensz, hogy szinte lehülyéztelek, de azon, hogy Hannát . . . – vihogja

-          Fogd be! – röhögök rá, és a szájába nyomok egy nyalókát – Nyald!

Felvihog.

-          Ha már mást nem nyalhatok! – mormolja torokhangon, és erotikusan szopogatni kezdi azt a nyamvadt nyalókát!  De nem tudom komolyan venni, mert a még a szeme sem áll jól . . . 

-          Nagyon hibbant vagy Stew! – röhögök rá, mert hirtelen megdöbbenek a beszólásán, ezért inkább viccel ütöm el – Tudod mit? Inkább nyaljuk együtt!  - röhögök fel, mire pimaszul végigmér, és különös figyelmet szentel nadrágom elejének, de nem tudom eldönteni, hogy mit bámul . . .  remélem a nyalókával teletömött zsebemet . . .

-          Nyalókával töltött zsebbel járkálsz?

-          Tudod, cigi hiányom van és ezért most orálisan fixált vagyok!  Valamit nyalogatnom kell, ha már nem szívhatok!

Pár pillanatig döbbenten meredünk egymásra, majd szinte kirobban belőlünk a nevetés!

-          Baszki Rob, ha ezt  a dumát, most hallotta volna valaki!  - vihogja el magát.

-          Maradj csöndbe! – röhögöm el én is magam – Inkább nyalj! 

Egymás szemébe nézünk, és szinte fulldokolva a vihogástól kapjuk be szinte egyszerre az édes kis gömböket.

Mondókámat befejezve, elszorult szívvel meredek Hannára, de ő csak mered rám mondhatni döbbenten.

-          Kicsim mondj valamit!  - húzom magamhoz – Esküszöm, hogy nem történt közöttünk semmi Krissel! Ő csak egy barát! 

-          Tudom, én próbálok bízni benned . . . én bízok – hallatszik a halk hang a fülemnél, miközben az öléből a macska próbál átmászni hozzám, amitől viszont a hideg ráz! – Tudom, de . . .  én ezt a kapcsolatot soha nem fogom megérteni – mormolja és elhúzódik tőlem – Ne haragudj Robert de elfáradtam lefekszek aludni. 

Figyelem, ahogy egyenes büszke tartással elvonul mellettem, és tudom, hogy elhitte, amit mondtam, de . . . 

A kurva életbe! 

Idegbajosan csörtetek ki a teraszra. Rá akarok gyújtani! 

A végletekig felhúzva kutatok a zsebeimben cigi után, és átkozom azt a pillanatot amikor az egész dobozzal kidobtam a minap! Aztán a kezembe kerül egy nyalóka. . . . 

Hanna

A nappaliból figyelem, ahogy dühösen kutat a zsebeiben cigaretta után, majd halk morgás után bekapja a nyalókát és vadul forgatja a szájában.  Szólnék én, szólni akarok, de valami visszatart. . . Valami nem engedi, hogy behívjam. . .

Inkább megfordulok és  **„ berontok a fürdőszobába. Amíg a víz folyik, elténfergek a nappaliban. Felemelem az aforizmagyűjteményt.

Nem kellett volna.

„A szerelem gyönyörű dolog, de az egyiknek mindig túl soká tart. A másik aztán ott marad ülve, és a semmibe mered. Néz, mint az őrült” írja egykoron Publilius Syrus.

Beballagok a fürdőszobába a könyvvel. Méteres habot alkotok a forró víz tetejére. Leülök a kád szélére. Lapozok.

„Mindenütt jobb, mint meghalni így” Grimm.

Egyáltalán nem akarok gondolkozni. Talán soha többé. Becsukom, és kitárom a könyvet.

Hölderlinnél nyílik ki.

„Az ember mindent látó, mindent megvilágító nap, ha szeret, és ha nem szeret: sötét lakás, amelyben füstös lámpás ég.”

Hát ebből elég. Szakítok a kötettel.

Beletemetkezem a habokba. Hátrahajtom a fejem, lehunyom a szemem.

Nyílik az ajtó. Nincs erőm, hogy kinyissam a szemem.

Valaki mellém telepszik a kád szélére. Pattog az elpezsgő hab. Ujjak cirógatják arcomat. Viszolygok tőlük. Elrántom a fejemet. Rábámulok a meglepettnek látszó Robertre.

-          Ne nyúlj hozzám. Regenerálódom.

-          Mi lelt?

-          Óriási megviseltetésben volt részem. Ízlett a vacsora?

-          Belevetettem magam a bűnbe: koleszterinekbe és szénhidrátokba. Feltankoltam koffeinnel. Repültem haza.

-           Minek?

-          Reméltem, hogy itthon talállak. Ezredéve nem láttalak.

Elhessegeti rólam a habot. Eltolom kezét a bőrömről. Elkomorul, de nem tágít. Kihúzza a dugót, fogja a fürdőlepedőt, és magához karol vele. Sziszegve tűröm. Nem nézek rá. Így is remekül érzem arcszesze illatát.

-          Komolyan elmesélhetnéd végre, hogy mégis, merre jártál, és hogyan került hozzád ez a vérengző vadállat? – Kérdezi, és a kád mellett megálló cicára mutat.

Keskeny szemrése összeszűkül.

-          Gondolkoztam. Belefájdult az összes fejem: a nyakamé, a lábamé, a kezemé.  A cica meg Reese, holnapig nálam marad. – közlöm -  Sikeres volt  a munkavacsora?

-          Nem éppen. Majd holnap.

-          Engedj el. Minden érintésed felér egy korbácsütéssel. –  szólok rá, mire rám vigyorog.

-          Olyan izgató?

-          Olyannyira kellemetlen.

Visszaadja a törülközőt, és szó nélkül kimegy.

Vállat vonok. Eltöltők fél órácskát a fogmosással, szájzuhanyozással, bekrémezem könyökömet, térdemet. Azután átosonok a sötét lakosztályon, nyitva hagyom magam mögött a hálószoba ajtaját.

Elhelyezkedem, akkurátusan betakarózom. Percek alatt bebábozódom. Megérkezik Fáraó Átka. Beröffen a motorcsónak.

Robert  megmozdul az ágy másik oldalán.

-          Már régen tisztáztuk, hogy az ágyban nem tartunk állatokat – mondja észvesztő néger hangján.

-          Tégy, amit akarsz – szólok ki gubómból.

Felkel, kihajítja a macskát. A neszekből ítélve eltorlaszolja az ajtót. Elnyúlik mellettem, felkönyököl, megérinti a vállamat. Mielőtt elzavarhatnám a kezét, Fáraó Átka ráveti magát az ajtóra. Püföli a kilincset. Azután, úgy hallik, fel-alá rohangál a deszkán, turbótempóban. Körmei hajmeresztően csikorognak. Átkokat köpköd.

Rob felsóhajt. Felkattintja a lámpát a feje fölött. Rám hajol, közelről fürkészi az arcomat. Én is az övét. Összezavarodottan nézem. Nem tudom olvasni. Valami elromlott.

-          Mi baj? – kérdezi.

-          Hagyj aludni.

Megcsókolna. Elfordítom a fejem.

-          Fizessek? Békén hagynál? – morranok.

-          Díjtalan a szolgáltatás. Jár az ágyhoz – feleli és megcsókolja a nyakamat. Szája a vállamat cirógatja, mellemhez ér.

-          Nincs semmi önuralmad? Szépen kértem, hagyj békén.

-          Azt hittem... – kezdi, ám félbeszakítja magát.

Lekapcsolja a lámpát. Fekszik a sötétben, szótlanul. Ugyanazt teszem. Hajszálra olybá festhetünk, akár egy modern melodráma hősei, akik kéjjel lubickolnak a boldogtalanságban.

Közben Fáraó Átka fáradhatatlanul repeszt az ajtón fel és alá. Eltökélem néhányszor, hogy tisztázom a pasassal, mi bánt, de mindannyiszor el is hessentem a gondolatot. Először magammal kellene meghánynom-vetnem, miért fáj, ami történt.

Valahányszor elmegy pár napra, megfordul a fejemben, mi lesz, ha elveszítem. Meg kell tudnom magamról, el tudom-e viselni, amit láttam, s mit tegyek, ha nem. Meglep, milyen nyilvánvaló a válasz: nem, nem tudom elviselni. A megdöbbenés fájdalma csaknem kettétépi a testemet. Lenyelem könnyeimet. Elsősorban magammal nem vagyok kellő ismeretségben.

Elhatározom, hogy elalszom. Ám nyomban kiveri szememből az álmot a felfedezés: Robert már meg is tette. Ez jellemző.

Könnyen, jól alszik.

 Érzéketlen: mi az? Férfi a neve.

Fáraó Átka felhagy az ajtó szétaprításával. Vigasztalódásképpen játszadozni kezd az átjáróban talált cipővel, ruhakefével, kulcscsomóval. Remélem, cintányért nem talál.

Még egy találós kérdés, magamnak címezve. Ha feldobod, rózsaszínű, és nem látod leesni: mi az?

A talpad, lelkem!

Arra ébredek, hogy   Robert néz. Vele együtt bámul a Nap.

Nézem a meghitt arcot.

S amint nézem, lassan elhatalmasodik rajtam valami iszonyú, ijesztő vágy. Megrémülök, amikor ráismerek. Ez a pasas még vonzóbb, még izgatóbb, mint azelőtt. Vonz hozzá a tudat, hogy egy másik nő is akarja. Vadabbul, hevesebben tudnám ölelni, mint valaha.

** ( a dőlt betűs részek:  Vavyan Fable: Mogorva nyár című regényéből idézve)

-          Szia! – suttogja halkan, nem ér hozzám, pedig megveszekedetten vágyom érezni érintését.

-          Szia! – suttogom szégyenlősen – Sajnálom, hogy undok voltam tegnap este.

Nem válaszol, csak néz azokkal az őrületes szürkéskék szemeivel, de nem mozdul.

Mozdulok én.

Szinte félve érintem meg borostás arcát, érzem ahogy összerezzen. Közelebb hajolok hozzá és óvatosan megcsókolom, simogatom. . .

-          Szeretlek! Szeretlek Robert és bízom benned, - suttogom halkan – csak fájt nagyon fájt és rosszul esett még a lehetősége is annak, hogy esetleg . . . . . - motyogom halkan.

Nem tudom tovább mondani, mert iszonyúan szégyenlem magam és inkább lehajtom a fejem. Robert azonban nem hagyja, és az államnál fogva felemeli a fejem. 

-          Hanna, most mondom el utoljára! Szeretlek, és nálad nem fontosabb senki. Hűtlenség volt önmagadhoz illetve hozzánk még a gondolat is!  Soha nem adtam okot neked a bizalmatlanságra! Soha!  Számomra te vagy és kész! Kris csak barát!

Hallgatok.

-          Igen tudom, hogy barát, de idegesít, hogy állandóan veled van, állandóan a közeledbe van, hogy állandón, amikor nem látod úgy néz rád mintha be akarna szőröstül- bőröstül kapni!  Nehezemre esik bevallani, de féltékeny vagyok rá! Őrülten féltékeny! Az interneten az újságokba mindenhol állandóan vele hasonlítanak össze, és mindig mindenhol azt kapom, hogy bezzeg Kristen Stewart mennyivel jobban illik hozzád! – fakadok ki – Elegem van Robert!  Nagyon!  Tegnap délután nagy boldogan megjövök, már alig vártam, hogy találkozzak veled, és akkor megláttam a képeket. . . . ha azt mondom neked, hogy  világom szakadt darabjaira elhiszed??  Majdnem . . . majdnem meghaltam, és gyűlöltelek Robert!  Tegnap délután teljes szívemből gyűlöltelek! Képtelen voltam bent maradni, pedig hulla fáradt voltam, de úgy éreztem mennem kell! Felkaptam a kalapom, táska, napszemüveg és elindultam toronyiránt le a partra. Sírni akartam, de nem ment.  Csak mászkáltam a tömegben, megpróbáltam eldönteni, hogy mi a túrót csináljak? Menjek? Maradjak?  Aztán úgy döntöttem, hogy ezt a kérdést, leginkább egy fagyi mellett tudom eldönteni, úgyhogy visszajöttem a szállodába, leültem kint az étteremben és megrendeltem a legnagyobb fagyi kelyhet amit csak csinálnak!  Aztán lehiggadtam, és úgy döntöttem, hogy nem menekülök, ha kell szembeszállok Krissel! Te az én férjem vagy, és aki le mer smárolni, annak velem gyűlik meg a baja, mert ha kell kikaparom a szemét!!

Robert

Figyelem az arcát, ahogy mesél, ahogy elmondja az érzéseit. Tudom, hogy bántja őt, hogy Krissel barátkozom, de ezzel nem tudok mit csinálni.  Viszont őszintén szólva nagyon jó esik a féltékenysége!

-          Fagyiztál? – nevetek rá.

-          Aha – bólogat komolyan – kihoztak egy családi méretet. A pincér profi volt, mert a szeme se rebbent, amikor elém tette a legalább 10 gombócos, tejszínhabos, epres csodát! – vigyorogja – Nekiláttam aztán megjelent Reese pont akkor, amikor ezerrel tömtem a fejem. Leült hozzám és ketten betermeltük a kelyhet. Közben beszélgettünk. Nem kertelt! Kerek-perec rákérdezett, hogy most mi van velünk, mert ő is látta az újságokat, de nem tudja elképzelni rólad, hogy nyilvánosan csókolózz mással.  Beszélgettünk, és  jól esett kibeszélni magamból a mérgemet, jól esett kipiszkálni a tüskét a talpamból! Rávilágított, hogy biztosan van magyarázat a dologra, amit tudtam is, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy reménykedtem benne, de őszintén szólva azért pár pillanatra elbizonytalanodtam fene nagy hitemben!

Hirtelen elhallgat, és nekem összeszorul a szívem látva könnyeket a szemében. Tudom, hogy tombolnak benne most a hormonok, és ezért még az átlagosnál is érzékenyebb, de ezek a könnyeket most igaz szívfájdalom okozza.

-          Jaj te! – húzom magamhoz – Szeretlek! Nekem csak te illetve ti léteztek ketten!  Mit csináljak, hogy elhidd?

Nem szól semmit, csak pityereg a vállgödrömbe hajtott fejjel.

Elbűvölten nézem a haján játszadozó napfényt, ami már-már vörösnek mutatja tincseit.  Finoman simogatom bőrét, és élvezem a nyugalmat, ami körülvesz bennünket. Hanna is lassan megnyugszik, és morogni kezd, hogy éhes, mire elnevetem magam.

-          Most mit vigyorogsz?? – néz rám felháborodva, és felpattan, hogy kaját rendeljen

-          Hát ilyet sem hallani tőled nap, mint nap, hogy éhes vagy!  - nevetek rá, és végigmérem még mindig karcsú alakját, felpattanok, mögé lépek és átölelem, – Alig látszik rajtad . . . – simítok végig a púpocskánkon.

-          Én nem tudom, ez a gyerek csomagolóművésznek készül, roppant helytakarékos! Még  a szabócenti is alig tud róla! – vigyorog felém fordulva, és a nyakamat átölelve  – Tegnapelőtt délelőtt Londonban, elmentem a szalonba, hogy felpróbáljam a ruhámat  azért, hogyha kell akkor tudjanak rajta alakítani, de simán belefértem! Pedig amikor vettem még gőzöm sem volt róla, hogy a manó jön!

Csak nézem, mosolygós szemeit, amik most a boldogságtól ragyognak.

-          Ne haragudj! – suttogom – Nem akartalak bántani, nekem eszembe sem jutott, hogy esetleg félremagyarázzák azokat a pillanatokat! – hirtelen eltűnik a ragyogás a szeméből és nagyon komolyan néz rám – Figyelni fogok rá, hogy  - mély levegő – szóval figyelni fogok rá, hogy ne keveredjek félreérthető helyzetekbe!

Csend.  Csak állunk egymással szembe.

-          Nem kell fogadkozni Robert, mert bármit csinálunk abba belemagyaráznak mindenképpen mindent. Nem kerülhetjük ki ezeket, mert nem lehet úgy élni, hogy minden átkozott pillanatban kontrollálni kell magunkat, hogy nem lehet egy önfeledt pillanatunk, egy önfeledt játékos mozdulatunk mások felé. – néz rám végtelenül komolyan – Megbízom benned! Csak annyit kérek, ha mégis történik valakivel valami, akkor tőled tudjam meg, ne mástól. . . – szólni akarok, de csendre int – ne fogadkozz Rob, nem tudjuk mit hoz a jövő, egyszerűen csak bízzunk egymásba jó?

Hirtelen elszorul a torkom.

-          Jó. – suttogom neki halkan, és megcsókolom.

Már-már akcióvá alakítanám a csókunkat, amikor meghallom, hogy korog a gyomra, amin elnevetem magam, és ő is belevihog a csókunkba.

-          Éhes vagyok! – suttogja.

-          Úgy látom a fiatalember nem tűr ellentmondást! – nevetek Hannára – még szinte nem is látszik és már parancsolgat! Gyere rendeljünk valami kaját, vagy menjünk le? Hátha összefutunk Reesevel. . . – kuncogok miközben az asszonyt figyelem.

-            Te Rob, hogy mekkora pocakja van már, és csak 5 héttel idősebb terhes nálam!

-          Mondtad neki? – simítok végéig a hasán.

-          Nem. – motyogja, de már elmerül a szobában hagyott menükártyában.

Nevetve indulok át a nappaliba és gyanútlanul kinyitom az ajtót. Felhörrenek, amit hallva Hanna mellém lép.

-          Tényleg hogy került hozzád ez a . . . ez a macskának álcázott valami? – mutatok a nappaliban a szétcincált pólómon szundikáló macsekra.

-          Basszus! – mormolja Hanna – Ez a szakadt fehér pólód volt??

-          Az.  – mormolom mérgesen.

-          Azért nem kár! – vigyorog rám, de látva mérges tekintetemet megpróbálja elfojtani nevetését, de szemei vidáman csillognak – Reese kért meg rá, hogy ma éjszaka itt aludhat-e, mert meglepetés lesz a kislányának Avának, akinek ma van a szülinapja. Tegnap este érkeztek meg a gyerekek Reese szüleivel és nem akarta már tegnap meglássa a kislány. – magyarázza, majd felkapja a cicát, aki szinte azonnal veszett dorombolásba kezd. Mosolyogva hallgatom szövegelését, csak mondja, mondja a magáét, láthatóan túltette magát a dolgon.

Kopognak.

Egymásra nézünk, majd végig magunkon, ő hálóingbe, én egy szál gatyába. . . 

-          Azonnal! – kiáltok, majd mind a ketten veszett kapkodásba kezdünk!

-          Megvagy? – nézek az asszonyra és elnevetem magam amikor meglátom, hogy fordítva kapta magára a pólóját, vigyoromat látva végigméri magát és becsattog a hálóba én meg ajtót nyitok.

-          Na végre! – csattan fel Steph  - Mi tartott ilyen sokáig? 

-          Bocs! – vigyorgok rá – Csak a szemeket szedtem fel a harisnyámon! – Steph döbbenten mered rám.

-          Hülye vagy kisfiam! – legyint nyakon, amikor megjelenik Hanna, és vigyorogva bíztatja.

Pár perc elteltével újabb kopogás, és Tim lép be. 

Szúrós szemmel végigmérnek bennünket, majd felsóhajtanak és összenéznek.

-          Látom rendben vagyok!  Akkor talán csapjunk a lovak közé!

Hanna

-          Szia! – nevet Natti a telefonba.

-          Jaj Helló! – nyögök nagyot.

-          Mi van? Mit csinálsz?  - vihog, amikor meghallja káromkodásom.

-          Tele van az összes hócipőm ezzel a szarral! – dühöngök – Basszus Natti én ebben a cipőben egyetlen lépést sem tudok megtenni!  Ráadásul szemerkél az eső, fúj a szél is, a ruhámhoz meg nincs felsőrész . . .

-          Mi? Nincs felsőrész?

-          Mármint van felsőrész, csak elől hátul nagyon kivágott, és kardigánt nem húzhatok hozzá! – méltatlankodom – Meg fogok fagyni! 

-          Nem mondod?  Délelőtt pedig még ezerrel sütött a nap ott! Láttalak!

-          Nem mondod? – vigyorgom – Hol?

-          Valami kikötőben álltatok Rob sleppjével. Tudod, Tim, Steph meg még voltak ott páran. . .

-          Ja, az délelőtt volt a sajtókonferencia előtt, akkor érkeztünk meg, éppen leszálltunk a hajóról, amikor Steph közölte, hogy már ránk akadtak. – húzom el a számat.

-          Most fogadjunk, hogy elhúztad a szád! – vihog, mire én is elnevetem magam.

-          Ismersz! – vihogom kínomban, mert az átokverte cipőt alig tudom felhúzni. 

-          Testápolózd be, úgy könnyebben felmegy a lábadra! Melyiket húzod fel?

-          Azt amit még tavaly vettem Londonba Lizzyékkel a WFE premierre.

-          Az az ezüst?

-          Aha. – mormolom miközben a lábamat testápolóval kenegetem. – Nem értem miért nem tudom felhúzni, egy év alatt tutti nem nőtt meg a lábam, és direkt kicsit nagyobbat vettem akkor ! – dohogom.

-          Terhes vagy te eszelős! – nevet fel.

-          Tisztában vagyok vele – vihogom – bár még nem látszik rajtam.  Aggódom is Natti!  Reese csak kicsit több mint egy hónappal idősebb terhes, és akkora pocakja van már. . . én meg . . . biztos valami gond van! – motyogom.

-          Dehogy van baj! Majd meglátod, hogy egyik napról a másikra nagyot fog nőni! Még nem fogtad fel agyilag sem, hogy mi történik veled, meg feszült is vagy a mostani cirkusz miatt, és szerintem önkéntelenül is behúzva tartod a hasad. Hidd el majd ha ellazulsz, rendben leszel. Azon nevettünk anyával, amikor néztük képeket, hogy micsoda találgatás folyik már most! 

-          Miért?  - mormolom és nagyot szusszanok, amikor mindkét lábamon ott vannak a csili-vili cipőim. 

-          Hát mert a képek alapján megy a találgatás, hogy terhes vagy-e vagy sem!  Egyesek szerint tutti az vagy, mások szerint csak a ruhád alá fújt a szél! – vihogja – Bár szerintem ha nem tévedek Robert mászkált a ruhád alatt!

-          Natti! – méltatlankodom, és érzem, hogy fülig vörös vagyok – Mászkált, de nem akkor! – motyogom, mire Natti eszelősen vihogni kezd  – Most mit vihogsz?

-          Semmit! – nyögi ki, de majd megfullad!

-          Fejezd már be! – morranok rá, de vihogását hallva engem is fojtogat a nevetés, nem sokáig, mert belőlem is kirobban – Ha ezt látná valaki! Itt vihogok mint három fakutya! – sóhajtok, majd mély lélegzetet veszek, és lassan kifújom a levegőt, de Natti ekkor újrakezdi – Basszus fejezd be mert leteszlek! Szétfolyik a sminkem!

-          Oké – sóhajtja rezignáltan – Életed értelme?

-          Ki? – mormolom, miközben az estélyi táskámat ellenőrzöm, erre Natti megint felröhög – Ja Rob?  Ő már elindult.  Nagyon fess! Fú Natti ha látnád!  Azon nevettem, hogy máskor a fésülködést elintézi annyival, hogy összeborzolja a haját, most meg szálanként kellett neki belőni a séróját, és képzeld szmokingban van!

-          Legalább propellerrel? – kuncogja

-          Igen azzal – vihogom -  nagyon dögös! Azon röhögtem, hogy annyira ideges volt, hogy majdnem elfelejtett alsógatyát húzni a szmoking alá! Akkor eszmélt rá, amikor majdnem becsípte neki a húzózár. . .

-          Kímélj meg a részletektől! – közli de levegő után kapkod a röhögéstől! – Legalább felvilágosítottad?

Ekkor kopognak.

-          Bocs Natti, de mennem kell, megjöttek értem.

-          Aztán mosolyogni!  Kristennel meg ne foglalkozz! Tudom, Rob naív és elhiszi, hogy csak barátként tekint rá az a némber, de mi tudjuk amit tudunk! Tedd világossá, hogy merre van az arra! 

-          Oké! – sóhajtok, de újra felhangzik a kopogás - Mennem kell ajtót nyitni!  Puszi!

-          Puszi!  Vigyázz magadra üzeni Anya!

-          Oké! – vigyorgok – Sziasztok!

Mélyet sóhajtok ajtót nyitok. Tim felesége Beth  áll velem szemben.

-          Készen vagy? Indulhatunk?

-          Aha. – mormolom feszülten.

-          Nyugi, Tim telefonált, hogy most értek oda, és jön vissza értünk a kocsi. Jól nézel ki! – mér végig kritikusan – Nem is látszik, hogy terhes vagy.

-          Azért van már pocakom – mormolom – csak a ruha ápol s eltakar.

-          Hát szívem nem akarlak elkeseríteni, de ez a ruha nem sokat takar!  Robert agyvérzést fog kapni ha meglát! – neveti el magát – Nagyon dögös vagy! – nevet rám miközben a kifelé tartunk – És amint látom, meglehetősen nagy feltűnést is keltesz!

Szinte félve nézek körül, és meglepődve látom ahogy jó páran kritikusan mérnek végig, vagy éppen megbámulnak, vakuk villannak . . . .

-          Basszus! – mormolom – Annyira utálom ezt! Szinte vadásznak ránk, főleg a tegnapi Kristenes képek óta!

-          Hát elég nyugisan kezeled a dolgokat. – néz rám Beth – Én lehet, hogy Timet kerékbetörtem volna! 

-          Megbízok a férjemben Beth! – suttogom halkan és beszállok mellé a kocsiba. 

Csendben, gondolatainkba merülve ülünk a kocsiba, és Beth iménti szavai járnak az eszemben. Igen nyugisan kezelem, mert nincs más választásom! Ez van. Idegesen babrálom a mindent tudó új telefonom, amikor megjelennek rajta a délelőtti képek. Rob a Grand le Journal műsorában, ahogy vigyorogva tekint a kamerákba Sarahval az oldalán.

. . . amikor megcsörren a kezemben a ketyere.  Ijedtemben majdnem elhajítom.

-          Halló!  - hallom a kissé rekedt hangját férjemnek – Hanna ott vagy? 

-          Szia! – kuncogom – Hogy van az alsónadrágod? Feszül?

-          Bestia! – suttogja – Ezt még emlegetni fogod mi?

-          Naná! – vihogom, és ekkor meghallom a kiáltozást a háttérben – Ezek szerint ott vagy már! 

-          Igen itt, csak hallani akartam a hangod. Figyelj kicsim, Tim kérdezi, hogy akarsz-e vonulni? 

-          Nem szeretnék Rob, nem lehet valahogy beslisszanni?  Nem lesz elég ha kifelé jövök veled?

-          De, szerintem hatalmas keveredés, kavarodás lesz amúgy is, úgyhogy jobban is örülnék, ha inkább biztonságban bekerülnétek.

-          Oké.  – mormolom.

-          Mennem kell szívem!  Bent találkozunk! 

-          Szia!

Csendben bámulok kifelé az ablakon, amikor meglátom Martint Kristen testőrét a mellettünk lévő kocsiban. 

Aha. Gondolhattam volna, hogy ő is jön! 

-          Beth! Meggondoltam magam!  Vonulni szeretnék! Jössz velem?

-          Biztos vagy benne?

-          Igen, az vagyok. – bólogatok – Vonulni fogok.

-          Oké, akkor hívom Timet.

Hallgatom, ahogy halkan beszélnek egymással, leteszi, és felém fordul.

-          Oké kisanyám, akkor vonulunk!

Felnevetünk.

Robert

Hatalmas a hangzavar, alig hallom Timet.

-          Komolyan mondod? – nézek rá döbbenten – Vonulni akar?

-          Aha, most hívott Beth, majd én figyelek rájuk, te menj tedd a dolgodat!

-          Figyeljetek rá nagyon! – szólok oda neki, még látom hogy bólogat, de nekem mennem kell.

Automatikusan teszem a dolgom, miközben azon jár az agyam, hogy hihetetlen, hogy itt vagyok!  Én az egyszerű srác, aki London Barnesból jöttem . . .  akinek tiniként titkos álma volt, hogy egyszer híres színész lesz, aki után kiabálnak, és majd egyszer Cannesban autogrammot osztogat!

 . . . édes istenem és most itt vagyok!

Teljesült az álmom! 

Minden álmom teljesült! 

Aztán már nincs időm agyalásra, mert elkap a daráló!  Összeállunk a casttal, Sarah, Paul, Juliette, David . . . .

. . . . röpködnek a nevek, harsognak a kiáltások, és én csak sodródom az árral. Észre sem veszem és pillanatok alatt a lépcsősor alatt találom magam.  Aztán hirtelen meghallom, ahogy Hanna nevét kiáltozzák.

Megfordulok és megpillantom a feleségem.

Szexis, elegáns, és ott áll a plázson fotósok előtt, kedvesen mosolyog. Gyönyörű.

Vigyorgok, és úgy döntök, megvárom. Ő is észrevesz, és boldogan mosolyog rám. Figyelem, ahogy felém közeledik, ahogy ring a csípője. . .   Anyám! 

Ekkor a bestia hozzám ér, csak vigyorgok rá. Magamhoz húzom, és boldogan szívom be semmihez sem fogható finom illatát, Ő pedig profiként pózol mellettem.

-          Megleptél. – suttogom a fülébe – Azt hittem, hogy nem akarsz vonulni!

-          Meggondoltam magam. . . – suttogja mosolyogva  miközben elindulunk felfelé  lépcsőn – Baj?

-          Dehogy! – nevetek rá – Csak vigyázz magadra, sokan vannak és . . .

Ekkor kiáltozás hallatszik, szinte megőrülnek a fotósok. Kíváncsian nézünk hátra . . .

. . . és ekkor megértem, megértem, hogy miért változtatta meg a véleményét.

Kristen. 

A moderátor most mondja be a nevét, mire oldalról kiáltozás és fütyülés hangzik fel.  Csak egy pillantást vetek Kris arcára aki tűzvörös ruhájában kimért arccal kapaszkodik Tomba . . .

 Egy pillantást vetek a feleségem arcára. Mosolyogva néz rám, nem árulkodik egyetlen pillantása, mimikája sem arról, hogy örülne annak, hogy Krist kifütyülik.

Ekkor odaérünk a fesztivál igazgatóhoz, aki mosolyogva köszönt bennünket. Felpillantok a bejáratra. Egy pillanat alatt elszorul a szívem, és a torkomban dobog, úgy érzem, hogy szétfeszít a feszültség!

-          Nyugalom! – suttogja Hanna – Jó leszel! Nagyon jó leszel! 

Tudja, hogy mi jár a fejemben, tudja, hogy azon túrázom, hogy ezen a bemutatón nagyon sok múlik, talán az egész további karrierem!  Vagy kitudok törni a sápatag mimikátlan vámpír bűvköréből és sikerem lesz, vagy hatalmas bukás . . . 

Édes istenem! 

Segíts!!!

Hanna

Látom rajta, hogy lassan teljes pánikban van! 

Idegesen mosolyog, kapkodóak a mozdulatai, de vigyorog, megállás nélkül vigyorog! Imádom ilyenkor!

Tudom, ilyenkor mondhat bárki bármit, minden nyugtató szó falra hányt borsó!

Még utoljára megszorítom a kezét, és Bess-el együtt bemegyünk a helyünkre.   Sokan kritikusan végigmérnek, de nem törődöm velük, ahogy  a kíváncsi szempárokkal sem foglalkozom!

Ekkor megjelenik mellettem Kristen.  Mondhatom, hogy szinte minden szempár ránk tapad, ami láthatóan elégedettséggel tölti el.

-          Csinos vagy! – nevet rám

-          Te is! – mosolygok rá tőlem telhető legkedvesebben – Szia Tom! – fordulok felé, és adok neki is egy puszit – Sienna hogy van?

-          Köszi jól! – nevet rám Tom.

Szerencsére ekkor bevonulnak Roberték, és mind a hárman megkeressük a helyünket. 

Taps fogadja őket, még elcsípem a pillantását, amikor leül, elmosolyodik amikor felemelem összefont ujjaimat, hogy szorítok neki, és rákacsintok ő is ezt teszi. Ezt látva felnevetnek a körülöttünk ülők.

Aztán elkezdődik a film.

Őszintén szólva csak ülök. Döbbenten ülök. 

Az első 40 perc határozottan idegesített, de ezt a világért sem mondanám meg neki, összefüggéstelennek éreztem a filmet, aztán eljött egy pont és hirtelen összeállt az egész.  A szex jelenetnél megdöbbentem.   Igen ez a jó szó rá. Megdöbbentem, hogy azt látom ahogy a férjem más nővel szeretkezik! Kicsit talán el is keseredtem . . . Először Kristen, most ez a nő, akinek mondhatni tökéletes teste van és meglovagolja a férjemet! Az én férjemet!  Basszus!  Aztán elnevetem magam amikor meglátom ahogy a sikátorban csámpázik! Édes mamám!  Aztán hirtelen a frász kerülget amikor átlövi kezét, és a végső jelent Paul Giamttival!  Édes istenem! 

Csak ülök döbbenten, alig veszem észre, hogy a fények kigyúlnak. Aztán taps harsan fel, és én megfordulok, látom, hogy rám pillant, majd egyetlen lépéssel előttem áll. 

Nem szólal meg, de kérdésekkel teli szemekkel mered rám.

-          Jó volt!  Nagyon jó volt!

-          Tényleg? – hajol hozzám közelebb – Tényleg így látod?

-          Igen szívem! – suttogom a fülébe – Igen tényleg így gondolom! Szeretlek!

és egy csókot nyomok az arcára.

-          Esküszöm!

Natti

Izgatottan figyeljük a híreket róluk.  Az interneten az élő közvetítést is néztük Anyuval, aki most megjelenik csokis sütivel a kezében, aminek láttára még a nyál is összefut a számban.

-          Jaj Anya a sírba viszel! – morranok fel – én ennek nem tudok ellenállni! 

-          Nagy lesz a segged asszony! – szólal meg Csongi abban a pillanatban amikor a süti után nyúlok. Apuval pont  ekkor jönnek be a garázsból ahol eddig valamit tákoltak.

-          Nem baj, az én fenekem!  Ha nem tetszik max nézheted! – nyújtom ki rá a nyelvemet, mire vigyorogni kezd ez az átokfajzat, és miközben fixíroz, lever egy poharat, ami hatalmas hangzavarral törik ezer darabra. 

Szinte megfagyunk mind a négyen. Egy csoport kőszoborként állunk/ülünk a nappaliban.

-          Tóth Csongor, ha most felébredt a lányod te fogod elaltatni! – csattanok fel fojtott hangon

Fülelünk, és szinte egyszerre eresztjük ki a fáradt levegőt, amikor nem csendül fel Luca sírása.

-          Anyám!  Bocs! – motyogja az uram – Basszus, az agyamat dobom el tőled Natti!

-          Én nem csináltam semmit! – mormolom harcra készen miközben újabb sütit tömök a számba, de izgatottan ver a szívem, hogy azért még el tudom a férjem fejét csavarni, ha nagyon akarom! 

-          Na mi történt Pattinsonék háza táján? – ül le mellénk vigyorogva Apa.  – Csini volt a kislányom?

-          Nagyon dögös volt a lányod!  - kacsit rá Anya.

-          Mindjárt megnézzük vannak–e új képek róluk? – vigyorgok Apura, aki kíváncsian hajol közelebb.

Ekkor feltűnnek Hannáékról az újabb képek, ahogy jönnek ki a vetítésről.

Figyelem Apa arcát, ahogy a tesómat tanulmányozza.

-          Hol rejtegeti ez a lány azt a gyereket? – mormolja – Neked ennyi idősen már látható pocakod volt!  Remélem, nem szorítja le magát! 

-          Apu! – csattanok fel – Hogy gondolhatsz ilyet? Hiszen alig várja már, hogy gömbölyödjön! Naponta méri magát centivel!  - vihogom.

-          Tényleg? – nevet rám Apukám, majd megint a képekre pillant.

-          Tessék ezt nézd meg! – vihogom és a feltűnő képre mutatok amin pirossal bekarikázták Hanna pocakját, mint nyilvánvalót – Itt a válasz a kérdésedre! Már mások is észrevették, hogy pocakja van! Ezerrel megy a fórumokon a találgatás!

-          Ez igen! – morran fel felettem Csongi persze tele szájjal, és fölöttem áthajolva mustrálja Hannát. – Dögös a csaj!  Ő biztosan nem tömi magát sütivel! – vigyorog rám, csak hogy bosszantson.

-          Nem szívem ő fagyival tömi magát! Mi bajod van velem? – csattanok fel – ha nem vagyok számodra elég jó, akkor keress magadnak valami gizda csinibabát! – sírom el magam, és juszt is bekapok még egy sütit!

-          Natti! – szólal meg Csongor mögöttem állva, nem vette észre, hogy bőgök  - Nem csini baba kell nekem hanem te, csak nem akarom, hogy meghízz!

-          De én tömni akarom magamba a sütiket! – csattanok fel hisztisen, észre sem veszem, hogy Apu szájában még a falat is megáll hisztim közben, mert megfordulok és Csongit kezdem osztani – Elegem van belőle, hogy állandóan úgy kezelsz, mintha egy vizilóvá hízott nő lennék! Itthon vagyok Lucával, szinte állandóan egyedül vagyok, ha Anyuék nem jönnek át akkor felnőttekkel is alig beszélek! Elegem van! És amikor hazaérsz, mit csinálsz?  Nem beszélgetsz velem, hanem inkább levonulsz, barkácsolsz . . . mindent csinálsz, csak nem velem vagy, vagy ha szólsz hozzám akkor cseszegetsz!  Torkig vagyok!!!!!!!  Kapd be Tóth Csongor amit gondolok! – mutatom fel a bal kéz középsőt, és bömbölve elrohanok.

István

-          Hát . . .  hm . . . ühm, hát ez érdekes volt! – mormolom a csokis sütit szorongatva, és a fúriaként kirontó lányom után nézek, majd vissza a vőmre aki döbbenten, tanácstalanul bámul a Natti után, majd teljesen elképedve néz rám.

-          Ez meg mi volt? – mered rám döbbenten.

-          Nem tudom, de szerintem jobban tennéd, ha most utána mennél, és beszélnél vele.  De az sem lenne rossz, ha kimozdulnátok csak ketten. Lucussal elleszünk mi is pár napig.  Edittel beszéltünk, hogy előbb lemegyünk a Balatonra. Levisszük Lucát is, ti meg menjetek el valahova.

-          Jó. – mormolja és Natti után megy.

Az asszonnyal csak ülünk csendben, emésztjük az imént történteket.

-          Már várható volt ez a kiakadás – szólal meg mellettem Edit – Nattinak kezd elege lenni. Megértem hogy kicsit szórakozni akar. . . pláne, hogy nap mint nap beszélnek Hannával, aki meg a másik véglet, állandóan jönnek – mennek Robbal.  Érte is aggódom, mert kismamaként többet kellene pihennie!

-          Olyan fura nem? – kacsintok Editre – Hanna kismama! Az én hebrencs lányom kismama . . . és milyen szép kismama! – kattintok a következő képre és merőn nézem a vonásait.

Boldogan mosolyog Robert mellett, szinte kicsattan.

Azonban a következő képet meglátva. .  megint elpattan az agyam!

-          Látod, erre egyáltalán nincs szüksége!  - mutatok a monitorra, ahol a testőrök gyűrűjében húzza Robert maga után Hannát

– Robert is gondolkodhatna, hogy egy terhes nőnek nem kéne ilyen helyre mászkálnia!  - szövegelésem hallatán Edit mellettem felnevet.

-          Jaj István, úgy gondolod, hogy a lányodat vissza tudnád tartani ha menni akar?  Ezt te se gondolod komolyan!  Mind a ketten óvatosak, Rob szinte a tenyerén hordozza!

-          A tenyerén mi?  Azért csókolózik más nőkkel! – horkanok fel – Zalán nagyon kiakadt amikor meglátta! 

-          A fiad és te is jobban teszitek, ha a saját dolgotokkal foglalkoztok! Nem kell mások dolgába beleszólnotok, főleg úgy, hogy nem is ismeritek a tényeket, csak azt látjátok amit láttatnak veletek!  Hannáék megbeszélték már!  Úgyhogy öreg ajánlom, hogy fogd vissza magad, ha megjönnek, és Zalánnak is melegen ajánlom ugyanezt!

-          Mit ajánlasz Anya? – szólal meg a fiam mögöttünk, mire meglepetten fordulunk hátra mind  a ketten az asszonnyal – Meglepetés! - vigyorog rám - Előbb jöttünk! - felpattanunk és örömmel szorítjuk magunkhoz legidősebb gyerekünket és feleségét. 

299320