156. fejezet: CANNES 1.rész

Sziasztok!

Fejezet egy része  fent.

Sorry!

Elég rövidke lett. Mondanám, hogy holnap felteszem az egészet egyben, de lehet, hogy elhamarkodott lenne ilyet mondanom.  Szerdára egészen biztosan feltöltöm végig a fejezetet. 

Végre megérkezett a töltőm is!  

Csak időm nem volt a megírt fejezetet szépen összefésülni.  Dolgozok + csemetém szombaton fog felvételizni, és ezerrel matekozunk (bár a hajam hullik tőle) + meglepetésszerűen megérkezett  kedves párom is akit már hetek óta nem láttam!  Szóval most eléggé el vagyok havazva.

Remélem azért tetszeni fog nektek!  

Pusza!


Heni

Robert

Vigyorogva olvasom az imént kapott SMS-t. 

  

„Megjöttünk Apuci. XDDD   A szállodában várunk.  Puszi”  

Apuci . . .  hm ízlelgetem a szót. Apuci.  Én, mint Apa?! Istenem!

Ekkor árnyék vetül rám, szórakozottan pillantok fel. Tim mellett egy 104 foggal vigyorgó pasi áll, és kezet nyújt felém.

-          Robert! Örülök, hogy találkoztunk! – szólal meg, én meg felöltve a hivatali vigyoromat kezet fogok vele. 

. . . Aztán elkap az áradat, és egy pillanatnyi szusszanásra sincs időm.

Hanna

Fáradtan rogyok le az ágyra a szállodában. 

Kint hetvenhét ágra süt a nap, meleg van, szinte csábít a napfény, de húz az ágy is, és az most erősebbnek bizonyul.  Hulla fáradt vagyok.  Csak egy picit szeretnék pihenni, csak egy egészen picit. 

Kintről a tavasz, illetve a kora nyár ingerlő illata árad be, az a semmihez nem fogható balzsamos levegő ami arra készteti az ember szívét, hogy ki akarjon ugrani a helyéről, és táncra perdüljön a boldogságtól. 

Boldog vagyok.

Nagyon boldog.

Hihetetlenül boldog! 

Szeretnek, szeretek, és a világ legnagyobb kincse is az enyém már, csak még egy picit várni kell, hogy megkaphassam! – simítok végig elégedetten az alig domborodó pocakomon. 

-          Nem akarod, hogy megtudjanak ugye?  - suttogom az én kis Makk Marcimnak.  – Most még pár napig rivaldafényben leszünk, de utána utazunk a nagyiékhoz . . . Jaj már alig várom, hogy milyen képet fog vágni a Mamó, ha meglát!  Képzeld, még nem tudják a dédikédék, hogy te jössz! Te leszel a meglepetés nekik!  - vigyorodom el – De addig még segítenünk kell itt Apának.  Biztos nagyon fáradt, sokáig bulizhatott.

Ekkor kopognak.

Nagyot sóhajtok, és feltápászkodom, hogy ajtót nyissak.  A csomagomat hozták meg. A boy udvariasan behozza a cuccomat, és kérésemre a hálóba viszi, ahova belépve elképedek. . . 

Jaj mamám! Tudhattam volna! 

-          Bocsánat! – suttogom a srácnak, akinek a szeme sem rebben a kupit meglátva.

-          Semmi gond asszonyom! Szólok a szobalánynak, és pár pillanaton belül rendet tesz. – közli enyhe mosollyal az arcán, ami egy csapásra szélesebb lesz, amint meglátja vöröslő fejemet – Higgye el, látunk mi ennél sokkal cifrábbat is! 

Meg sem merek mukkanni! Teljes zavarban nyomok a kezébe borravalót, és várom meg, hogy kimenjen.

-          Rob! Tutti, hogy megfojtalak egyszer! – suttogom a szoba csendjébe, és nekiállok, hogy a motyóit, amit a földön tárolt felszedjem, mire a szobalány megjön.

Ekkor a kezembe akad a fehér inge. Szórakozottan teszem a mosodába kell küldeni kupacba amikor meglátok rajta egy piros foltot, már nyúlnék az öltönynadrágjáért, amikor leesik, hogy mit is látok.

Rúzsfolt.

Vörös rúzs nyoma.

Egyetlen  pillanat alatt elkap a harci ideg! 

Kristen.

Kezd nagyon elegem lenni belőle! 

Dühösen vágom a többi közé a nadrágot, pont ekkor lép be a szobalány. Mosolyogva kérem meg, hogy intézze el a férjem cuccainak tisztítását, és hogy idegbajosságomat titkoljam kilépek az erkélyre. 

Mély levegőt veszek, hogy megnyugodjak. 

Nyugi Hanna!  Biztos van rá valami magyarázat!  Nyugi! 

Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy nem szabad hinni a látszatnak!  Nyugi! 

Mély levegőt veszek, hogy csillapítani tudjam magam, de nehezen megy, nem akarom, hogy lássa valaki is, hogy kiakadtam, és a szobalány itt sürgölődik a szobában. 

Gondolkozz!  Mi történhetett? 

Ekkor csörögni kezd a telefonom. 

Zalán. 

-          Szia! – suttogom a telefonba, mire ő is suttogva válaszol.

-          Szia!  - motyogja, szinte látom magam előtt, ahogy homlokráncolva mered a telefonra – Te Hanna miért suttogunk? – mormolja normál hangon, mire szó szerinte elröhögöm magam.

-          Azt, hogy te miért azt nem tudom, de én azért mert takarítanak a szobában.  A kedves férjem hatalmas rumlit hagyott maga után reggel.

-          A kedves férjed! – mormolja kissé megvetően,  majd elhallgat.

-          Mi van? – sóhajtok a telefonba elnehezült szívvel. 

-          Semmi, - közli hosszas hallgatás után – Csak akartam kérdezni, hogy jövő héten ti is jöttök-e le a Balcsira? 

-          Megyünk. – mormolom halkan, miközben a szomszéd erkélyen figyelek két fecskét akik fennhangon társalognak egymással, csivitelésük nevetésre ingerel.

-          Oké! – sóhajt, és hallgat – Hanna . . .  – mormolja, mire lélegzet visszafojtva várom, hogy megszólaljon, de nem szól semmit,  elköszön és bontja a vonalat. 

Meglepve meredek a készülékre.

-          Ez elég fura volt.  – mormolom magam elé, de ekkor érkezik a szobalány és közli, hogy végzett. 

Miután elment sóhajtva ülök a gép elé. Még mindig foglalkoztat Zalán hívása, érzem, hogy mondani akart valamit, de inkább hallgatott, és a hangsúlyát sem tudom hova tenni. . .

Szórakozottan nyitom meg a fájlokat amiket tegnap lementettem. 

Tegnapi képek amikor megy Stephanival, Timmel és Deannal  Kristen filmjének bemutatójára. Vigyorgott, vidám és élénk volt. Nagyon szeretem amikor ilyen, imádom nézni a vidám vigyorgását! 

Nem tetszett, hogy elmegy, de mit tehettem volna?  Főleg a londoni cirkusz után. . . .

Nagyot sóhajtok ahogy az eszembe jut.

Rob szülinapjára Kristen nem jött el, mert késett a gépe, de másnap reggel felköszöntötte.

Bár nem gondoltam róla kedveseket, amikor egymásba gubancolódott  végtagokkal álomtalan álomból a telefonja keltett fel bennünket. . .  

Kaptam egy finom csókot, mielőtt Robert felvette volna a telefont. Kicsit elhúzódtam tőle, és próbáltam észhez térni, ami sikerült is,  pár pillanat alatt,  amikor meghallottam, hogy ki keresi. 

Nem tehetek róla, de már Kris hangja hallatán is ideges leszek. 

-          Szia! – hallottam kedves férjem nevetős hangját, elhallgatott, figyelt, majd vigyorogva megszólalt – Köszönöm Kris!

Próbáltam fülelni, főként úgy, hogy Rob ne vegye észre hogy hallgatózok, de nem foglalkozott velem, teljesen elmerült a szövegelésbe, mire bosszúsan feltápászkodtam és a takarót magamra tekerve elindultam a fürdőszoba irányába.

-          Ma délután?  Persze ott leszünk!  - közölte nevetve, mire megtorpantam

-          Hol leszünk ott? – néztem Robra érdeklődve, aki letakarta a telefon hangszóróját és úgy válaszolt.

-          Kris meghívott bennünket  a Hófehér és  a vadász  itteni bemutatójára, ma délután lesz, megyünk ugye?

-          Te mehetsz, én biztosan nem megyek! – közöltem vállamat megvonva, mire dühösen köszönés nélkül lecsapta a telefont, és pucéran, férfiassága teljességében megállt előttem.

-          Mi a büdös picsának kell így viselkedned?  Mi a franc bajod van Krissel?  Fejezd be az agyatlan féltékenykedést, mert semmi okod rá az égvilágon!  A tököm kezd veled tele lenni!  - kiabált rám, mire csak nagyot nyeltem és egy szó nélkül elindultam a fürdőbe.  Persze Rob ezt nem hagyta szó nélkül, és jött utánam és csak mondta, mondta a magáét. . . . – Megállnál a kibaszott életbe! Hozzád beszélek és nem a hátadhoz!   

Dühösen kapott utánam, és szinte letépte rólam a takarót. Ott álltam előtte én is meztelenül, de annyira dühös voltam, hogy nem foglalkoztam vele egyetlen pillanatig sem!

-          A kibaszott életbe válaszolnál végre?! – üvöltött rám – Mi a fenének csinálod ezt?  Ő kedvesen meghívott, hogy menjünk el, de te itt játszod a hülye picsát! 

Alig tudtam válaszolni a torkomat szorongató sírástól, de vettem egy mély levegőt és válaszoltam.

-          Ó igen, ő meghívott, hogy menjünk el, és te az első szavára ugrasz! Csak azt felejtetted el, hogy nekem is megígértél valamit!  Ma lesz az író-olvasó találkozóm amit Vanda leszervezett, amire nekem is megígérted, hogy eljössz. . . . Bár igaz én nem a mélyen tisztelt Kristen Stewart vagyok! – közöltem és úgy bevágtam magam után az ajtót, csak úgy csattant, sőt gondosan kulcsra zártam! 

Bemásztam a zuhany alá, hallottam hogy kopog, hogy mondja, hogy nyissam ki, de megmakacsoltam magam, és patakzó könnyel teli arcomat a zuhany felé fordítottam, hogy csak a lecsorgó víz hűvösét érezzem, könnyeimet ne. Gondosan lezuhanyoztam, testápolóval bekentem magam,  hajat mostam, sőt be is szárítottam.  Reménykedtem benne, hogy itthon van még, de nem ért váratlanul az sem hogy az üres lakás fogadott.  Persze rumlit azt hagyott maga után!

Dühöngve rendet raktam, ettem pár falatot, kalapot és napszemüveget rántottam és elindultam a városba körül nézni.  Venni akartam magamnak valami szexi, de komoly cuccot. Találtam is egy csinos nadrágkosztümöt, vettem hozzá nyakkendőt is. Ebédeltem, és amikor már nem tudtam az időt tovább húzni hazamentem, hogy átöltözzek.  Persze nem volt otthon, de nem is érdekelt, hogy merre jár!  Átöltöztem, és mire végeztem már Vanda is csengetett.

Egyetlen szó nélkül mentem le a kocsihoz.  Tudtam, hogy megint én vesztettem. Kristen megint győzött! Mindenesetre felvettem a mosolyálarcot,  és tettem a dolgomat. 

Sokan voltak. Egy fesztivál volt ahova meghívták a legsikeresebb könyvek íróit.

A rendezvény a Temzén egy hajón volt, itt a rajongókkal lehetett találkozni, illetve riportokat pedig a kikötőben kialakított helyszínen készítettek velünk. 

Élveztem, hogy érdeklem az embereket. Senki meg sem kérdezte, hogy milyen Robert, milyen vele együtt élni, milyen érzés a világ egyik legszexisebb pasijának a felesége lenni!  Itt most csak én és a könyvem számított. Válaszoltam a kérdésekre, riportokat adtam.

Pont az egyik riport közben megállt velem szemben egy kék inges pasi. Nem foglalkoztam vele igazából, csak a szemem sarkából láttam de a pillantása szinte égetett.  Felpillantottam, és szinte táncra kelt a szívem.  Alig tudtam a riportot befejezni. 

-          Ne haragudj! – lépett oda hozzám – Hülye voltam, elfelejtettem, hogy Vanda ezt leszervezte neked. Sajnálom Kicsim!

Emlékszem képtelen voltam megszólalni, vagy bármit is kinyögni, és amikor átölelt. . .  

Istenem. 

 Délután is ott volt velem, és én boldog voltam! Örültem, hogy velem van. Imádtam a tudatot, hogy rám figyel, hogy büszke rám.  Tudtam, hogy elszeretne menni a premierre,  és elhatároztam, hogy el is megyek vele, mert az lett volna a tisztességes, de halál  fáradt voltam, a rendezvény végére.  Alig vártam, hogy végre hazaérjünk. Otthon szinte mágnesként vonzott az ágy. 

Elszégyelltem magam, hogy milyen önző dög vagyok! 

-          Figyelj Robert, menj el nélkülem! Tudom, hogy menni szeretnél, de ha most meg kell mozdulnom, én esküszöm, hogy meghalok!

Láttam rajta, hogy menne is, maradna is.

-          Menj már!- noszogattam – Nem kell a szoknyám szélén ülni! Nagy fiú vagy!  - motyogtam – Menj el nyugodtan! Üdvözlöm Kristent! – suttogtam a fülébe, de ő csak a fejét rázta.

Sokáig tartott, amíg meggyőztem róla, hogy menjen el. 

-          Nem baj?  - nézett rám mielőtt elindult.

-          Jaj menj már! – mosolyogtam rá – Elfáradtam már így is!  Beülök egy kád vízbe, aztán pedig beájulok az ágyba! Én most képtelen vagyok arra, hogy afterozzak!  Menj nyugodtan!  Megbízom benned Rob!

Idáig érek gondolatban amikor egy kattintás után meglátom a tegnap esti képeket. . . . .  érzem, hogy minden vér kifut az arcomból!

Robert

-          Sokáig tart még? – meredek a mellettem ülő Timre – Mehetnékem van vissza a szállodába. Megjött az asszony én meg itt üldögélek . . .

-          Még fogsz is egy darabig! Vacsorára is hivatalosak vagyunk, - ezt hallva felszívom magam  . . . – Egy szót se szólj!  Ez itt a munkád! Ezek az esték túl fontosak a jövőd szempontjából, nem teheted meg, hogy ellébecolod!  Hívd fel Hannát, beszélj vele, hogy később mész! – közli ellentmondást nem tűrően. 

Nem válaszolok, teszem a dolgom, mert tudom, hogy igaza van.  Amint egy kis időm van félrehúzódok és felhívom Hannát.  Türelmetlenül várom, hogy kicsörögjön, a sokadik után veszi csak fel.

-          Halló – motyog bele a készülékbe álmos, de kicsit orrhangon – Hanna Molnár.

-          Akarod mondani, Hanna Pattinosn–Molnár. . . – mormolom, és elképzelem ahogy álmosan, kócos hajjal fekszik az ágyon  . . . .  az ÁGYON!!!!!!!!  Te atya isten!  Kupit hagytam a szállodába!  Na ezért most tutti kapok! Szinte várom, hogy kiakadva helyre tegyen a rumli miatt, de ő csak hallgat.  – Halló Kicsim, Hanna ott vagy? 

-          Itt. – jön a szűkszavú halk válasz.

-          Valami baj van? – döbbenek meg, és érzem, hogy a vérnyomásom az egekbe ugrik – Jól vagy kicsim?

-          Jól.

-       Történt valami? – kérdezem tőle idegesen, mert hallgatása az tropozférába lövi fel a pulzusomat.

-          Ezt neked kell tudnod Robert. – közli komolyan, nagyon komolyan – Ne haragudj, most mennem kell.

Katt.

A telefon süket. 

Mi a büdös isten történt?

Pillanatok alatt zizegősen ideges lettem.

Itt valami gebasz van az tutti! 

Feldúltan nézek körül, hogy Stephanit, vagy Timet látom-e valahol.  Ekkor feltűnnek a terasz túloldalán beszélnek valamiről komolyan.  Nagyon komolyan.

Steph mérgesen rám pillant. 

Na ez a az a másodperc amikor a vérnyomásom már az sztratoszférában van! Elindulok feléjük.

-          Mi van? Mi történt? – állok meg mellettük

-          Ezt te tudod a legjobban Robert! – mormolja Steph, rám sem nézve, mire a vérnyomásom már a mezoszférában leledzik!

-          A kibaszott életbe! Adna már végre valaki valami normális választ? – szűröm a fogaim között állati dühösen, de a lehető leghalkabban -  Hanna is kivittem a hajam felét már, ne kezd te is!  Mi a tököm bajotok van?!

Tim óvatosan körül néz, karon ragad, és maga után vonszol az első üres szobáig, ahova Dean és Steph is utánunk lépnek. Dean körbe járja a szobát, és bólint, mire Tim körülményesen kulcsra zárja az ajtót.

-  Erről te eszetlen vadbarom!  - csattan fel Steph, és olyan dühösen amennyire én még dühösnek nem láttam elém vág egy újságot, amire értetlenül meredek.

Aztán agyam lassan felfogja, hogy mit látok! 

-          A kurva életbe! – dünnyögöm magam elé, majd felpillantok – Ez nem az aminek látszik!  Kristen csak gratulált a babához! Akkor tudta meg! Londonban a Hókefélke bemutatóján nem mondtam neki én sem!  Nem tudta mire vélni, hogy  amikor kihívott cigizni, én nem gyújtottam rá, csak nyalókára kaptam!  Én . . .  a kurva életbe!

Hirtelen minden erőm elhagy, mert megértem hogy a feleségem miért volt velem annyira kimért! 

-    Ezt nem hiszem el!  - bámulok gutaütötten a képekre amelyek azt sugallják, hogy megcsókoltam Kristent, sőt ez még nem lenne elég, hatalmas betűkkel még harsogják is, hogy megcsaltam a feleségem Krissel!   -  Én nem csókoltam meg Krist!!  A mocskos életbe!!!  Beszélnem kell Hannával!  - pattanok fel idegbajosan – Mentsetek ki!  Beszélnem kell a feleségemmel!

Nem törődve azzal, hogy mit szólnak felpattanok és elindulok toronyiránt előre!  Dean szerencsére észnél van és utánam lép.

-  Menjetek, mi majd tartjuk itt a frontot!  - mormolja Tim, de nem foglalkozom vele! 

Teljes idegbajban ülök Dean mellett a kocsiban. Magamon érzem pillantását, fürkésző tekintetét.

-          Te is tudod, hogy nem csókoltam meg! – mormolom.

-          Én tudom, de ezeket a képeket látva Hanna vajon elhiszi-e?

Nem tudok válaszolni.  Jéghideg végtagokkal állok a liftre várva, szívem őrülten ver.

Úristen! Hogy magyarázzam el neki!?

-          Nyugi, mondj el neki mindent ami történt, ha nem hiszi el akkor én is tanúsíthatom!

Nem szólok. Szinte kirobbanok a liftből és rohanok a lakosztályunk felé, de ahogy közeledem, úgy lassulok. Mit fogok mondani?  Úristen mit??

Benyitok. 

Csend vesz körül. Túl nagy csend. 

-          Hanna? – szólítom, de nem szólal senki meg, nem ugrik a nyakamba, nem ölel át, mint máskor. 

Nyugi, lehet, hogy alszik.  Nyugi.

Körbejárom a lakosztályt, kinézek a teraszra. Üres. Minden üres! 

A feleségem sehol nincs! 

Nem mehetett el!  Nem azt nem tenné meg velem!  - rogyok le a kanapéra, szinte minden erőm elhagy!  

A cuccai!

 

Felpattanok, és mint az őrültek rohanok be a hálóba.  Ruhái a szekrényben. . . bőröndje a sarokban . . . . ezek szerint nem ment el! Talán van még reményem megmagyarázni mindent!

Újraéledt reménnyel a lelkemben lépek ki a szobába, amikor léptek hallatszanak, és megmozdul a kilincs.

Hanna lép a szobába. . . 

-          Hol voltál? – hallom felcsattanni saját számból a kérdést  . . . .

Nem válaszol, csak néz rám kifejezéstelen arccal, egy macskát szorongatva. 

. . . .  -  folyt köv - .  . . .    

szerda, az-az holnapután  este. 

 persze csak ha érdekel valakit! 

298539