153. fejezet: HARCIASÉK

Sziasztok!


Még egyszer mindenkinek Boldog Új Évet kívánok!

A fejezet fent.

Köszönöm mindenkinek a komenteket!


Puszi!!!

Heni

Robert

Hagyd már abba!

Tűnj el a picsába!

. . . a kurva életbe, hogy nem képes abbahagyni  annak a kurva ajtónak a csesztetését! – dühöngök, és amennyire kótyagos fejemtől lehetséges megpróbálok felállni, de a lendület az visz, és visszarogyok a kanapéra. Káromkodok, mint három kocsis együttvéve, de az a kibaszott kopogás csak nem marad abba, és visszhangot ver a fejemben! 

-      Megyek már, megyek! – üvöltöm az előtérben és miközben fájós fejemet nyomogatom, ajtót nyitok.

Marcus

-      Na végre!  Mi tartott ilyen sokáig! – nevetek – Csak nem kamatyoltatok? 

-      Menj a picsába Marcus! – morran rám Rob, mire alaposabban megnézem magamnak, bőre szinte szürke, szemei vérhálósak, haja az. . . hát nem is tudom, hogy van-e fésű ami ezt szétszedi. . . – Gyere be, kiesik a szemem a naptól! – motyogja miközben hunyorogva néz rám, és fájdalmasan masszírozza a fejét.

Engedelmesen követem, és elképedve látom a rumlit. 

-      Atya ég!  Hát itt meg mi történt?  - nézek rá, de ő csak menetel a konyhába.

-      Kérsz egy kávét?  Én biztos iszok, mert számomra ez most életmentő! – üvölti.

-      Kérek! – szólok vissza és én is utána megyek. 

Hát a látvány. . .

. . . inkább nem szólok neki, de elképedten nézek körül.  Mi történt itt? 

Robert ott áll a konyhapultnál és figyeli a csendben csepegő kávét. Egyik csepp a másik után.  Megbűvölten bámulja, majd megkönnyebbülten felsóhajt, amikor lefőtt az utolsó csepp is, majd kotorni kezd kávéscsészék után.  Káromkodik, mint a záporeső, amikor nem talál egyetlen tisztát sem.  Gondol egyet és elővesz két borospoharat és abba tölti ki a kávékat. 

-      Tejet? Cukrot? – pillant rám. 

-      Ebben a sorrendben, ha kérhetném! – vigyorgok rá.

-      Menj a nappaliba, azonnal szervírozom. – röhög idiótán, mire én lassan kimászok és próbálok valahol a ledobált forgatókönyvek, ruhák, kutyakaja sűrűjében helyet találni magamnak. 

Ekkor megjelenik.  Elröhögöm magam, ahogy koncentrál a tálcát egyensúlyozva. Az összes szerelése egy szögesdrót mintás fekete boxer és egy fehér póló.

-      Hát kedves barátom neked már csak a bóbita hiányozna a fejedről ha homér lennék most rád cuppannék!  A szerkód csodás, de a szagod!  - fintorgok.

-      Ne basztass! – morran rám de azért megszagolja magát. Elfintorodik.

Várom, hogy megszólaljon, és megtudjam, hogy mi az öreg ördög történt itt, de ő csak csendben ül és borospohárból kortyolja a kávét.  Ekkor kint kutyaugatást hallok. Felállok, hogy megnézzem a blökiket, de csak Bear rohangál kint az udvarban valamit kergetve.  Na kész. Eddig bírtam.  Megfordulok, hogy visszaüljek a helyemre, de Rob elterpeszkedett már a kanapén, így lassan körbe pillantok, hogy hol találok még helyet.  Hát az sehol nincs, így az egyik fotelból átrámolok a másikba és leülök. 

-      Hanna?  - teszem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést, mire csak egy vállvonás a válasz – Elutazott?

Csend. 

-      Nem Marcus.  Elköltözött. – mormolja.

-      Mi? Hanna?  Miért? – nézek rá elképedten. – Hanna a feleséged elköltözött?  De hova?

-      New Yorkba ment.  Három napja fogta magát felkapta Herkit, bebaszta maga után az ajtót és egyetlen szó nélkül lelépett. 

-      De miért?

-      Nem mindegy? – üvölt rám, amint teljesen ledöbbenek – Elment és kész!

Hallgatunk.  Próbálom emészteni a hallottakat, és a minket körülvevő látványt. Felsóhajtok. 

-      Ezek szerint te három napja lazulsz. . . – fűzöm le a látottakból a végeredményt.

-      Ja.  – mormolja rekedten. 

-      Na jó aranyapám! – állok fel és kiveszem a kezéből a borospoharat, amibe észre sem vettem, hogy mikor töltötte, de már rubinvörös bor van – Ezt most leteszed, feltápászkodsz és elindulsz zuhanyozni, mert barátom olyan szagod van, mint a napon felejtett három napos hullának – fintorgok – aztán rendet teszünk ebben a disznó ólban, mert ez a rumli még az én lezser szememet is sérti, és utána mesélsz aranyapám! 

Egyetlen szó nélkül teszi, amit mondok.  Amíg zuhanyozik, én összeszedem és berámolom az edények egy részét a mosogatógépbe, és összekészítem a következő adagokat is.  Hallom, hogy folyik a víz, így gyorsan tárcsázom Bobbyt.

-      Halló! – szólal meg rekedt álomtól karcos hangon.

-      Marcus vagyok! Térj gyorsan észhez! Segítség kellene! 

-      Mi van? Küretre készülsz? – morran

-      Barom! Térj már magadhoz! Johanna otthon van?

-      Igen miért? – kérdezi, kicsit élénkebb hangon – Történt valami?

-      Ja.  Itt vagyok Robnál, csak benéztem hozzá, hogy dumáljunk egyet, de ami itt fogadott . . .  hát öregem az-az én sokat látott szememet is megviselte! Egyenlőre annyit tudtam belőle kiszedni, hogy Hanna elhagyta és New Yorkba költözött.

-      He? – szólal meg értelmesen – Mi van?

-      Igen jól hallottad!  Kéne beszélni Joval, hogy menjen el Hannához és beszéljen vele, addig itt én ezt a balfaszt próbálom meg magához téríteni.

-      Jó.  Mindjárt beszélek vele. Hívj ha tudsz valamit! 

-      Oké.  Szia! 

Na, akkor az ügy azon fele rendezve, térjünk át az itteni félre.

Nos az itteni fél az iszonyatosan becsapja a fürdőajtót, és megjelenik, immáron nem szürkén, kócos fejjel,  hanem illatozva, fejére simuló vizes hajjal, egyetlen szál törölközőbe csavarba. 

-      Bazd meg legalább megtörölközhettél volna! – mutatok a lábainál gyűlő víztócsára, mire szórakozottan lenéz, vállat von és elindul felfelé – Majd feltörlöm. Felöltözök– közli és eltűnik az emeleten. 

* * *

Közel másfél órás intenzív pakolás után kezd a lakás normális alakot ölteni. A mosogatógép végzett mind az öt kör mosásával, az edények elpakolva, a konyha immáron csillog. A nappali felporszívózva, összerámolva, és a lenti mosókonyhából felhallatszik, hogy a mosógép is dolgozik ezerrel. 

Ülünk a kanapén.

Csend van.  Robert gondolataiba merülve bámul kifelé. 

-      Mi történt Rob?  Hanna miért ment el?

Csend, majd lassan megszólal. 

-      Az utóbbi időben állandóan veszekedtünk.  Elegem lett nekem és neki is az állandó vitákból, veszekedésből.  Egy hülye hisztérika lett!  Minden szaron felhúzta magát, nem lehetett vele semmiről beszélni, mert azonnal dührohamot kapott, vagy sírva fakadt!  A tököm tele lett vele Marcus!  Én nem egy hisztérika feleséget akarok, hanem azt a lányt, akit elvettem!  Azt a szexis, aranyos, nevetős lányt! 

-      Értem.  – fűzöm hozzá okosan, mire látom, hogy felmegy benne a pumpa.

-      Érted? Egy frászt érted!  - üvölt rám, mire döbbenten nézek rá. 

Ennek meg mi baja, elmentek otthonról?

-      Hát ide figyelj te köcsög!  Velem ne üvöltözz! – morranok rá – Nem a feleséged vagyok, hogy ordibálj velem!  Higgadj le!

-      Menj a picsába Marcus! – felpattan, és üvölti szinte az arcomba.

Teljesen ledöbbenek.  Úristen ez Rob?  Mi a franc történt vele?!?  Ilyen paraszt soha nem volt! 

-      Hé ácsi! – dörrenek rá, és kilököm a személyes teremből, amibe jelenleg két lábbal tapos – Mi van kicsi rigó, csak nem meg akarsz ütni?!  Ahhoz még gyúrj egy kicsit Robika!  - szállok vele szembe, mire döbbenten mered rám és végig néz magán. – Higgadj le Rob. – mormolom csendben.

Robert

Marcus kissé magamhoz térített.  Döbbenten nézek rá, majd végig magamon.  Ott állok vele szemben végletekig felhúzva magam.

-      Figyelj Rob, ha Hannával is így viselkedtél . . .  ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem csodálom, hogy elment! – mondja halkan, mire minden kiejtett szó belém mar.

A francba! 

A francba!

A francba! – mormolom és lerogyok a kanapéra.

-      Mi történt Rob? Szilveszterkor még semmi bajotok nem volt!

Szilveszter. . . .  istenem. 

Karácsony után elmentünk lakást nézni.  Abban a lakóparkban akartunk venni egyet ahol Lizzy is vett, de nem tetszettek, így nézelődtünk tovább.  Egész nap az ingatlanossal mászkáltunk, és már kezdtem letenni róla, hogy normális helyen találunk valamit amikor. . . Amikor az utolsó helyen rátaláltunk.  Tényleg az utolsó hely volt, mert azt mondtam, hogy nem megyek tovább egy lépést sem, ha ez sem akkor nem veszek lakást Londonban, legalábbis most nem!  Amikor beléptünk a Pembridge square-on lévő lakásba, elég volt egymásra pillantanunk és tudtuk, hogy megtaláltuk.  Modern, világos, jól tagolt lakás, nagyon szép kilátással.  Nem tököltem, megvettük.  Két nap múlva minek volt a lakás. Amíg a papírokat intézték addig mi Hannával bútorok után kepesztettünk.

-      Jó kis kérót találtatok! – szólal meg mellettem Marcus.

-      Bocs, ha paraszt voltam veled! – mormolom.

-      Nem számít – legyint egyet – nekem nem! – nyomja meg az utolsó két szót.

Hallgatok.

Tudom, lehet, hogy igaza van, hogy ne kelljen válaszolnom, inkább terelek és az asztalon fekvő laptopom után nyúlok és bekapcsolom azt.  Megnyitom a London mappát.  És az első képek láttán összeszorul a lelkem.  Marcus is ezeket nézi.

-      Tudod Rob, most hogy ketten vagyunk megmondhatom.  Mocskosul irigyeltelek akkor! – mutat a képekre – Neked megvan mindened. Ne! Ne szólj bele! – emeli fel a kezét, amikor tiltakozni akarok – Nem a pénzre gondolok! Itt van ez a lány – mutat a feleségemre – és minden mozdulatotokról sugárzik az, hogy szeretitek egymást. Elég csak rá pillantanod, vagy neki rád!  Tudod, hogy ez mekkora kincs?!

-      Tudom. – mormolom, és kattintok. 

-      Még jó, hogy nagy a baráti társaságunk! – nevet fel mellettem, ahogy a költözésről készült képeket nézzük.

-      Aha. – mormolom szórakozottan, mert az agyam közben folyamatosan jár – Még szerencse, hogy a lakás azonnal költözhető volt, festeni sem kellett.

-      Ja meg a költöztetőkre se költeni – röhögi mellettem – Egy csomó pénzt megspóroltál rajtunk! – vág oldalba – mert mindent felcipeltünk az emeletre!

-      Csak a szüleimtől elhozott cuccaimat kellett cipelnetek! – nevetek rá – a bútorokat kiszállították.

-      Ja meg lámpákat szerelni . . .  TV-t bekötni. . . meg a hifidet. 

-      Jó ez igaz.  De meg lettetek vendégelve nem? 

-      A padlón elfogyasztott popcornra és a pizzára gondolsz? – mered rám, mire felnevetek.

-      Miért nem volt jó?  A bútorokat csak másnap hozták. A nappaliba betettük a motyóimat, a TV a helyén volt a filmekkel együtt, és amíg mi kajáltunk addig a csajok meg a konyhába rámoltak be.  Így legalább lett a nászajándék készleteknek is helye és nem anyuéknál a padláson porosodnak!

Kattintás. 

-      Hm. . . .  jó kis kéró lett ez!  - közli a barátom – tetszett, hogy olyan minimalista, kicsit pasis. 

-      Aha. – dünnyögöm a képeket nézegetve – Az.

-      Jó volt a szilveszteri buli is!  - nevet rám – Bár délután még azt gondoltam, hogy nem éred meg az új évet! 

-      Miért? 

-      Hát az a pillantás öregem! 

Elnevetem magam én is az emlék hatására. 

-      Ti akartatok halászlevet enni! – nevetek fel – Ti kértétek, hogy azt főzzünk, hogy az legyen a menü. Magyaros kaját akartatok enni!

-      Valóban.  – nevet fel Marcus is.

Elmerülök az emlékezésben. 

Apám, Bobby és Marcus voltak ott nálunk még valamit szereltünk, amikor  Hanna és Johanna megjöttek a kaja vásárlásból.  Mi a nappaliban buheráltunk valamit, amikor az asszony odalépett hozzám, lerántottam magam mellé, és a többiek huhogásától nem zavartatva magam tettem a dolgom és kaptam egy észveszejtő csókot. Hanna zavartan, elpirulva húzódott el tőlem, és amikor Apámra pillantott még vörösebb lett.

-      Ne pirulj! Ha tudnád, hogy az anyósoddal hányszor műveltük ezt!  - kacsintott rá Apu, mire én vörösödtem el.

-      Apa légy szíves kímélj meg a részletektől!  - morrantam az öregre, mire felröhögtek körülöttem. 

-      Hoztál halat? – nézett rám az asszony kérdőn miután túllépett kislányos zavarán.

-      Aha, ott van a mosogatóban! – mutattam a konyha felé.

-      A mosogatóban? – néz rám döbbenten.

-      Igen ott. – válaszoltam – Miért szerinted hova kellett volna tennem? A kanapéra?

Nem szólt semmit, de láttam, hogy összeráncolt homlokkal indult a konyha általam meghatározott pontja felé. Apu pont mondott valamit és rá figyeltem, amikor pár másodperc múlva meghallottam a hangját.

-      Robert Thomas Douglas Pattinson!  - csattan fel hitetlenkedve, és ahogy felpillantottam rá, hogy meglássam min akad ki ennyire, elröhögtem magam a látványon.  Hanna ott állt a konyhapult mögött, olyan elképedéssel az arcán, amit még talán soha nem láttam, és szinte kétségbeesetten nézett rám.

-      Mi van? – pattantam fel, hogy megnézzem min döbbent meg, mivel el nem tudtam képzelni, hogy mi baja van!

-      De ezek élnek! – motyogja hitetlenkedve és hogy a halak is nyomatékosítsák az állítást, az egyik egy nagyot csapott a farkával és így a víz beterítette a Boszorkát, aki összerázkódott és csak hápogni tudott. – Rob!!!!!  - visította és felkapott egy konyharuhát, hogy megtörölgesse az arcát. Én meg jobbnak láttam kereket oldani! – Te agyas azt mondtam, hogy halszeleteket hozz, ne élő halat! Ráadásul kettőt!!!!  - visította, majd szó szerint elbőgte magát, hogy most hogyan fog vacsorát csinálni?  Meg mit fog csinálni két nagy hallal? Ekkor akvárium a világon nincs!

-      Hát nőt még annyira kétségbeesni nem láttam mit akkor Hannát. – szólal meg mellettem Marcus - Még jó hogy ott volt az öreged, aki megcsapta és megpucolta őket, mert ha rátok vártunk volna még most is ott állnátok mind a ketten a fejeteket vakargatva a mosogató fölött Hannával! – röhög rám – De meg kell mondanom, hogy nagyon jó buli volt nálatok!  Állati jól éreztük magunkat!  Nagyon cool volt!

Hát igen a buli az cool volt, és az éjszaka utána. . . . Alig vártam, hogy lelepjenek, alig csuktam be az ajtót utánuk, szinte rohantam be a nappaliba ahol Hanna éppen a kupit próbálta eltűntetni. . .  Nos az maradt másnap délelőttre, inkább felavattuk a konyhapultot, a kanapét, és a hálószobát is. . . 

-      Minden rendben lévőnek látszott rajtatok, még a Bel Ami premieren is. Nem akadt ki amikor meglátott? Mert én alig ismertelek meg!

-      De kiakadt, nem is kicsit. – nevetem el magam az emléken.

Úgy volt, hogy forgatni kezdem a Szaddamos filmet. Elmentem egy megbeszélésére, és kosztüm próbára, amikor közölték, hogy le kell vágni a hajam is.  Belementem, igaz arra voltam elkészülve, hogy valami katonás frizurát vágnak nekem, de amikor a fodrász belevágott a nullásgéppel. . . . nos akkor már késő volt reklamálni! Idegesen túrtam a fejem, amikor hazaértem. Hallottam, hogy Anya és Lizzy is itt vannak.  Legalább túlestem egyszerre a dolgon.

-      Csinos leszel szívem! – nevetett Anya – Ez a ruha csillogó, szexis, de elegáns is egyben!  Nagyon csinos. Ez ellen senkinek nem lehet kifogása.

-      Komolyan?  - hallottam Hanna vidám hangját – Tudod ez bemutató nagyon fontos nekem.

-      Sejtem szívem!  - nevetett Anya,

-      Sziasztok! – köszöntem oda nekik,  egyszerre kapták fel a fejüket a hangom hallatán, és mondhatni egyszerre kerekedett el a szemük, maradt tátva a szájuk.

-      Úristen Rob! – suttogta Hanna – Jézusom!

-      Kisfiam! – motyogta Anya is elképedve – Hogy nézel ki?  Normális vagy?  Jézusom!

-      De vallásosak lettek egyszeriben!  - nevettem rájuk zavaromban.

-      Robert eszednél vagy?  Mi a túrónak művelted ezt!? – fakadt ki – Úristen!  - csattant fel és elviharzott toronyiránt.

Persze Anya is leszedett a 10 körmömről, majd nagyot sóhajtva elmentek a nővéremmel.  Hanna keresésére indultam, a hálóban hasalt az ágyon.  Felnézett majd tüntetőleg újra a laptop felé fordul.

-      Kicsim!  - szólaltam meg

-      Miért csináltad ezt? Miért kellett ilyen rövidre vágatnod?  Basszus Rob! 

-      De hát nem én akartam, - csattantam fel én is – azt hittem hogy csak vágnak valami katonás rövid frizurát, mire feleszméltem már golyófejem volt!

Pillanatokig csak meredt rám, majd szó szerint röhögni kezdett.  Lerogytam mellé az ágyra, ő meg csak meredt rám és figyelt, majd lassan felemelte a kezét és végig simított a fejemen. Még most is érzem az érintését. 

Kattintok.  Feltűnnek a Bel Ami premierjén készült képeink.

Nagyon csinos volt a bemutatón. Végtelenül büszke voltam rá, hogy hozzám tartozik az én feleségem.  Az egész családom jött velünk.  Ott voltak a szüleim, a nővéreim, és Björn is. 

  

Hanna végig izgatott volt, zizegett, és igen tartott a felénk sugárzó figyelemtől is.  Még szokatlan volt neki, hiába edződött már meg valamelyest.  Sok kérdést kaptunk, hogy hogyan ismerkedtünk meg, mi történt a forgatás alatt, és mi van most velünk. Én mondhatni egész nap az újságírók rendelkezésére álltam, csak akkor volt egy kis szusszanásnyi időm amíg készülődtünk.  Mondjuk alaposan kihasználtam a rendelkezésünkre álló időt, és teljesen feldobva indultunk el. 

-      Rob mi történt veletek? – néz rám a barátom kérdőn.

-      Nem tudom Marcus.  Talán én is türelmetlenebb lettem, idegesített, hogy neki van munkája, hogy hívják, hogy egyik dedikálásról rohant a másikra, hogy fotózásokra járt . . . .

-      Te meg nem. 

-      Igen. Sőt nekem sorba dobták vissza a szerepeket. Nem kellek senkinek!

-      . . . és szerinted ilyen még hányszor lesz az életben? Volt időszak amikor ki sem látszottál a munkából ő meg itthon volt, most te vagy így. 

Elgondolkodom. Igen így van. Magamnak sem akarom beismerni, de így van.

-      Bosszantott, sőt még most is bosszant. Igen, tudom hogy igazad van. – emelem fel a hangom amikor látom, hogy barátom szóra nyitja a száját – De idegesít, mert  ez mellett piszkál a tudat, hogy nem én vagyok a kenyérkereső! Ezért kezdtem el szörfözni is tanulni, mert nem bírtam elviselni, hogy ő tud én meg nem.

-      Hja azok a képek!  Ne haragudj barátom, de nagyon jót röhögtünk raja! 

-      Ne is emlékeztess rá!  Mint egy bálna akkora voltam!  - kattintok a képekre. 

-      Ne rinyálj!  Téged legalább jól tartott az asszony!  Nézd meg Tomot!  Sisi a terhes fűt- fát eszik és Tomot is kényszeríti, hogy átálljon a vega módra akárcsak ő! Én bírom a csajt, de nekem már sokkkk  Sienna! Erre itt vagy te aki a jó dolgodba nem tudsz magaddal mit kezdeni! Az helyett, hogy . . .

-      Jól van értem! Igazad van!  Hajlamos voltam mindenért Hannát hibáztatni, szinte kerestem, hogy mibe köthetnék bele, és bele is kötöttem mindenbe.   De mit csináljak? Ő sem tökéletes nehogy azt hidd! Mindenen hisztizett állandóan!  Már az agyamra mászott!

-      És? Miért másoknál szerinted nincsenek gondok?  Mások nem mennek egymás agyára? Nem tudom elképzelni, hogy Hanna csak úgy fogta magát és rád vágta az ajtót! Biztos beszóltál neki!

Hallgatok. 

-      Igen valóban beszóltam neki szinte üvöltve mondtam neki, hogy elegem van belőle és húzzon el a francba! Igazából csak arra gondoltam, hogy menjen el sétálni egyet, arra nem számítottam, hogy egyenesen New Yorkba megy! 

Nehéz szívvel nézem a három napja készült képeket.

-      Lassan lehiggadtam a vita után, és vártam, hogy hazaérjen, de nem jött.  Telefonáltam neki, de ki volt kapcsolva a telefonja, aztán felfedeztem, hogy eltűnt az előtérbe készített bőröndje, mivel másnap indultunk volna amúgy is New Yorkba, mert oda szervezett neki Vanda programot, de még ekkor is azt hittem hogy max átment Jillhez vagy Zalánnékhoz, de amikor felmentem a netre, és megláttam a LAX-on készített képeket . . . .  Tudtam hogy nem fog hazajönni.

-      Te meg nem mentél utána, hanem inkább itthon zombiztál . . . – mormolja Marcus – Hülye vagy barátom!

-      Azt mondod? – mormolom.

-      Azt.

Kattintok.  Feltűnnek a ma készült képek.

Hanna Ashelyvel ment el Donna Karan bemutatójára. 

Tudom, hogy szívesen hordja a ruháit.  Nézem a számomra olyan kedves arcot. Látszik, hogy fáradt, mert karikásak a szemei, de mosolyogva áll a fotósok és a riporterek rendelkezésére.

Érzem, hogy Marcus figyeli pillantásomat is. Felsóhajtok. 

-      Hát barátom azt hiszem tudod, hogy mit kell tenned!  - veregeti meg a vállamat – Én megyek is hagylak pakolni! 

-      Köszi Marcus! – sóhajtom, és felállok, hogy kikísérjem.

Hanna

Fáradtan rogyok le az előtérben a padra, és rángatom le magamról a gyilkos magas sarkúmat. Majdnem éjfél van, és a mai napom nagyon hosszú volt.  Koradélután Ashleyvel voltam divatbemutatón. Amikor hazaértem meglepett Johanna és elrángatott vacsorázni.  Beszélgettünk, igazából éreztem, hogy csak kerülgetjük a forró kását, de nem kérdezett rá semmire. 

Nem is mondtam volna semmit, még akkor sem, ha jó barátról van szó.  Nem fogok panaszkodni senkinek. 

Robert feszültebb az átlagosnál, és én is . . .  a francba megint bőgök!  Dühösen törlöm meg a szemem.

Ekkor motoszkálást hallok a sötét nappaliból.. . . 

-      Van itt valaki?!  - suttogom a sötétbe, és szinte megfagy a vér az ereimben.

Szívem megvadulva ver, kiver a hideg veríték, remegek mint a nyárfalevél! A tavaly ősszel történtek még élénken élnek bennem.  Szinte sokkban nézek körül, hogy mit használhatnék fegyverként ha megtámadnak. Az esernyőm tűnik egyből a szemembe. Ez jó lesz!  Hegyes, így szúrni is tudok vele, legalább annyi előnyöm lesz hogy ki tudjak rohanni a lakásból, és segítséget tudjak kérni. Lélegzetvisszafojtva hallgatózom, de csend van.  Felállok és óvatosan settenkedek befelé.

Szinte megáll a szívverésem amikor a sötétben hirtelen egy sötét árny magasodik fölém!!!! 

-      Hanna te vagy az? – hallom az álmos hangot, de megmukkanni sem merek – Hanna kicsim te vagy az?

Ekkor elém toppan a férjem a sötétből farmerban gyűrött kék pólóban, vadítóan kócos fejjel. Döbbenten méri végig harcias pózba fagyott korpuszomat.

-      Hanna?! – hallom újra, pár pillanatig mered rám, majd szabályosan kirobban belőle a nevetés – Te azzal akartál agyon csapni???  - mutat röhögve a kezembe szorongatott esernyőre. 

-      Hülye, idióta barom!  - nyögöm ki, és sírva fakadok újra – A frászt hoztad rám te eszelős!!! 

Hirtelen magához húz és már azt sem tudom, hogy mitől remegek, az imént átélt félelemtől, vagy Robert ölelése van rám ilyen letaglózó hatással. Mindegy is, mert szinte beleolvadok a karjaiba.

-      Hogy kerülsz te ide? – csattanok fel, és hirtelen elönt a pulykaméreg, valósággal ellököm magamtól, és mintegy védekezésként összefonom a karjaim a mellem előtt – Miért jöttél? 

-      Hanna . . .  – sóhajt nagyot

-      Eltűntem, bár igaz nem a francba, mint ahogy azt ajánlottad! – közlöm és sértődötten elsétálok.

-      Hanna. – suttogja utánam, és a hangja megállásra kényszerít.  Érzem, hogy mögém lép, és ahogy beszélni kezd meleg lehelete borzolja a bőrömet – Ne haragudj!  Nem tudom miért vagyok ennyire paprikás hangulatban állandóan, és ne sértődj meg de az agyamra mész az állandó hangulatváltozásaiddal.

Hallgatok. Hallom ahogy beszél arról, hogy hasztalannak érzi magát, hogy nem találja a helyét, hogy zavarja, hogy nekem van munkám, neki viszont semmi.  Szavai hallatán lassan megnyugszom. Nézem gyűrött, álmos arcát, és megint fojtogat a sírás.  Mély levegőt veszek, hogy visszatartsam, nem akarok előtte megint sírni, mert kiakad.

-      Gyere ide. – suttogja.

-      Jaj Rob, annyira hülye vagy!  - csattanok fel, és két másodperc alatt a nyakában lógok. 

Felsóhajt, majd felnevet amikor meghallja, hogy hüppögök.  Elbotladozunk a hálószobáig, ruhástól dőlünk az ágyra és csak hallgatjuk egymás szuszogását amíg el nem kap az álom. 

292779