152. fejezet: KESERÉDES KARÁCSONY

Sziasztok!



A fejezet fent.

Puszi mindenkinek!

Heni

Hanna

Nyugi Hanna!  Mély levegő! Lélegezz!  Nyugi! 

Nem szólsz be, nyugodt maradsz!  Nem veszekszel!  - szuggerálom magam a tükörbe bámulva.

Kopognak.

-      Kicsim, gyere lassan indulni kellene. – szólal meg az ajtó Robert hangján – nyisd már ki ezt a cseszett ajtót!- közli ingerülten, én azonban képtelen vagyok megmozdulni. 

-      Megyek mindjárt!  - szólalok meg halkan. 

-      Oké!  - sóhajtja, és hallom, távolodó lépteit. 

Fújok még párat, felveszem a hivatali mosolyom és kilépek.  Nagypapámmal beszélget, és én határtalanul megkönnyebbülök, amikor meglátom  a hátát, amit nem kell sokáig néznem, mert megfordul és vizsgálódva végigmér és hozzám lép. 

-      Kérlek, most ne mondj semmit!  - suttogom, mire csak bólint és átölel. 

Ekkor megérkeznek mellénk Anyuék is, de látom, hogy Zalánék és Nattiék is öltözködnek. 

-      Hova mentek? – nézek rájuk döbbenten.

-      Szerinted ezek után itt maradunk? – mered rám a bátyám meglepetten – Nem Hanna megyünk mi is. 

Kis híján újra elbőgöm magam.  Mire Apa figyelmeztetően rám néz, és én amennyire tudom, megpróbálom visszafogni magam. 

-      Gyerekek ne csináljátok ezt! – lép Anyuhoz Mamikám.

-      Sajnálom Anyuka – szólal meg Anyu a nagymamámhoz fordulva – de ezek után nem maradunk itt. – látom, hogy Anyu nagyot nyel - Sajnálom Anya!  Ha gondolod, gyertek át vacsorára Apuval. Nattikámék és Zalánnék is itthon vannak. 

-      Most komolyan elmentek?  - lép oda hozzánk Norbi is.

-      Igen. – válaszolom – Nekünk megy a repülők Londonba, - közlöm de nem nézek az unokabátyámra, mert tudom, hogy elbőgöm magam. 

-      Ne foglalkozz vele! Hallod?

-      De foglalkozunk vele – szólal meg Apu – Az én családommal ilyet senki nem csinálhat! Senki.  Mi csak segítettünk. . .

-      István  . . . – lép mellénk a Keresztapám – Sajnálom, tudjátok, hogy milyen a Jutka . . .

-      Nézd Ferenc – közli Apu kimérten a sógora felé fordulva – Ez nem kifogás, a kedves feleségednek nem mást kellene állandóan okolnia, hanem talán egy kicsit nem ártana a dolgok mélyére nézni, akkor talán meglátná azt, ami majdnem kiböki a szemét!  Mi most megyünk!  Boldog Karácsonyt mindenkinek!  - köszön, és egyetlen további szó nélkül elindul kifelé. 

Elbúcsúzkodunk mindenkitől aki kijött az előtérbe, majd elindulunk mi is.  Lehajtott fejjel, könnyeimet nyelve lépdelek a kocsi felé. Csendben egyetlen szó nélkül ülök be Natti és Luca mellé hátra a Tuaregbe.   Feszült csend van a kocsiban, amit csak Luca gügyögése tör meg. Nem akarok senkire nézni, inkább bámulok kifelé az ablakon.

-      Nem kellett volna eljönnötök nektek is. – mormolom halkan.

-      De igen Hanna! – közli határozottan a sógorom – Én borítékoltam, hogy ez lesz. A keresztanyád, már akkor mindenki mást hibáztatott a drága fiacskáján kívül, amikor októberben Emma kiment hozzátok.  Én csak azon csodálkozom, hogy István ilyen sokáig megállta szó nélkül. Én már réges-régen helyre tettem volna!

Nem szólok egyetlen szót sem, inkább bámulok ki az ablakon Apuék húznak el mellettünk.

Meglepődöm, hogy Zalán vezet.

Nattira pillantok, aki bólint. 

-      Tartja magát előtted, de nincs jól. – suttogja a testvérem.

Ez a pár szó szinte ledermeszt, csak egy nyögés jön ki a számon, de visszafogom magam.  Robert hátra pillant.  Találkozik a tekintetünk, kinyújtja a kezét, és sután megsimogatja a térdem.  Mint a mentőövért úgy nyúlok a keze után, és megborzongok, amikor megérzem érintését a csuklómon.  Mosolyra húzom a szám, bár ez inkább vicsorgás.

Ekkor Luca hangosan kiabálni kezd, és mondja a magáét ezerrel babanyelven. 

Elnevetem magam.

-      Mondjad csak Csibém!  - vigyorgok a nyuszira, mire kapok végre egy fogatlan vigyort.  

Robert

Figyelem, ahogy fegyelmezetten búcsúzkodik a családjától, mindenkit végig puszil, majd István nyakába visszaköltözik még egy körre.  Az Apósom könnyes szemmel szorítja magához, és dörmög valamit a fülébe, mire Hanna elneveti magát, majd felém fordul, kézen fog és határozottan elindul.  Mielőtt belépnénk a kapun azért még visszafordul, és könnytől csillogó szemekkel búcsút int. 

Gyorsan elhelyezkedünk, és Hanna is végre leteszi a fenekét a mellettem lévő ülésbe, de nem bír magával, izeg-mozog fészkelődik.  Tudom, hogy mi bántja, de nem faggatom, mert tudom, ha már valamennyire megemésztette, akkor majd úgyis beszélni fog. 

Már szokás szerint megfogom a  kezét felszállás közben, amit el sem engedek utána sem, hallom ahogy felnyög halkan, majd szinte a vállamba fúrja a fejét és sírva fakad. Mi mást tehetnék én csak simogatom a kócos kusza fürtöket, aztán hallom ahogy lélegzete egyenletessé válik, teste ellazul.  Alszik. 

* * *

-      Sziasztok!  - nevet ránk Apu amikor meglát jól megölelget mindkettőnket.  – Jól néztek ki!  De siessünk mert már nagyon várnak benneteket!  Meglepi vendég is van! – hunyorít Apa ránk.

-      Tényleg? Ki? – csillan fel egyből Hanna szeme, és én is kíváncsian nézek rá.

-      Vic hozta el magával a pasiját! – sunnyog rám az öreg.

-      Tényleg?  És milyen? – lendül be egyből Hanna, de Apu csak somolyog. – Nem teheted ezt _Richard!  - méltatlankodik az oldalbordám - Felcsigázod itt az embert utána meg hallgatsz!  Nem vagytok ti véletlenül rokonok? – mutat rám és néz végig rajtunk vigyorogva.

-      Hát valami közöm azért van ehhez a palihoz! – vág oldalba Apa, mire Hanna felnevet.

-      Most komolyan Apa milyen?  Én is meglátom, de az első benyomásod érdekel! – nézek Apámra, de az csak hallgat és mosolyog. – Na jól van ám! – akadok én is ki a csend hallatán. 

Beszállunk a kocsiba és csendben nézem a várost miközben Hanna Apuval beszélget.  Kisvártatva megállunk a szüleim háza előtt és engem elkap az a semmihez nem fogható jó érzés, ami az embert elkapja, amikor haza ér.

Nevetgélve megyünk be, és őszintén szólva én is kíváncsian lesem a nővérem mellett álló pasit.

-      Sziasztok! – ölel át bennünket Anya – Végre megjöttetek! – mondja hangosan, majd a fülembe suttogja: egészen normális. 

Elnevetem magam. 

Claire

Boldogan figyelem a családomat.  Gyerekek finoman érdeklődve kérdezgetik a Björnt, Hanna is figyelmesen nézi, de figyelme elkalandozik. Figyelmesen végigmérem. Valahogy olyan furán tartózkodó.  Nem nevetgél szívből, figyel, mosolyog, de . . . 

Ez még a bemutató után történtek hatása. Még neheztel rám.  Majd megnyugszik. Vonom meg a vállam, de nem tudok felette átsiklani. Bánt.  Tudom, hogy néha túlzásokba esem és olyankor nem figyelek senki másra, de a családom ismer.  Ő még nem.  Nagyot nyelek, és kimegyek a konyhába.

Robert

-      Fú Anya ez isteni volt!  - fújok nagyokat – Tele ettem magam! – sóhajtok, mire Hanna kuncogni kezd mellettem. 

-      Ez olyan igazságtalan!  Annyit bír enni, mint három másik, és meg sem látszik rajta!  - bök oldalba – Nekem elég csak a sütire néznem és már meglátszik rajtam, ez meg bevág egy fél tepsivel és még pocakja sincs! 

-      Hát szívem, már akartam mondani, hogy nagyon sovány vagy!  - nevet az asszonyra Anya. 

-      Legalább divatos! – szólal meg Björn aki eddig csendben volt, és figyelt bennünket – Egy világsztár feleségének elvileg ki kell néznie valahogy.

Hirtelen elhallgat mindenki, és döbbenten néznek a palira velem együtt, Hanna azonban csak elmosolyodik,  figyelmen kívül hagyja a megjegyzést, és  visszafordul Lizzyhez.

-      És milyen? Milyen lett a lakás? – kérdezi, ekkor felkapom a fejem. 

-      Milyen lakás? – nézek a kisebbik nővéremre, aki a szemeit forgatja.

-      Az enyém.  Immáron vagy fél órája mesélem, hogy vettem egy lakást! Merre jársz öcskös? 

-      Engem vizsgáztatott – kacsint a csajokra Björn, de nem foglalkozom vele, hanem Lizzyre figyelek, aki meséli, hogy egy lakóparkban innen nem messze vett egy lakást nagyon jó áron.

Ez az infó megragad az agyamban. 

-      Majd este megnézitek! – kacsint ránk Lizzy, - megvagytok ti is hívva hozzám, nálam lesz a vacsora!  - vigyorogja – De most nem jön a Jézuska?

Claire

Nevetve nézem ahogy ezek ketten bohócodnak. Hanna egy fényképezőgépet kapott Lizzytől amit most lelkesen próbálgatnak Roberttel. 

Nagyon örül a lelkem, mert végignézek mind a három gyerekemen.  Vic boldognak tűnik Björnnel, Robertről lesír, hogy szereti a feleségét. Lizzy is elégedett, és boldog. Kell ennél több?  Most őszintén?

-      Ezeket pedig tőlünk kapjátok – szólal meg mellettem Richard, amikor a gyerekek viháncolós jókedve kicsit alább hagy.

Mind a hárman érdeklődve néznek ránk. Figyelem, ahogy a sorban kinyitják. Először a mindig türelmetlen Lizzy nézi meg, és elkerekedett szemmel mered ránk.  Felnevetek elképedt arcát látva, amit ahogy a másik kettő gyerekem is meglát, viharsebesen kinyitják a kezükben tartott borítékot.  Hanna is kíváncsian lesi, hogy mit is rejt. Robert válla felett áthajolva olvassák szinte egyszerre a szavakat, hogy aztán kikerekedett szemekkel meredjenek ránk.

-      Úristen! Ez most komoly? – szólal meg Vic – Ez komoly?

-      Apu! Ugye nem hülyéskedsz? – nyikkan meg Lizzy is.

Roberték meg sem szólalnak, csak néznek ránk meglepve, amin elnevetem magam. 

-      Ez komoly, - kacsintok rájuk - 6 db jegy az olimpia záróünnepségére.

A beálló csendben Hanna ekkor csuklani kezd amin elnevetjük magunkat, majd sorban kapjuk az öleléseket és puszikat.

-      Úristen!  Kislány korom óta vágytam arra, hogy egyszer ott legyek! Ez óriási!  - nevet ránk a menyem is – Nagyon szépen köszönjük!! 

-      Most, hogy mindenki megkapott mindent – kacsint rám Richard – Mi lenne, ha lemozognánk kicsit az ebédet? 

Általános szedelőzködés veszi kezdetét, és miután elpakoltunk, a lányok elmosogattak, öltözködni kezdünk.

-      Rob te nem vagy normális! – hallom a menyem hangját – Eszednél vagy?

-      Mi a baj? – lépek melléjük – Min vitatkoztok?

-      Ez az eszelős motorral akar menni! Most! Mond már neki te is légyszives, hogy elment az összes esze! Meg fog fázni! – dohog Hanna, és látom, hogy Robert nehezen fegyelmezi az arcvonásait ezt hallva.

-      Szerintem csak szívat Hanna – nevetek a menyemre, mire elképedve néz rám, majd a fiamra pillant aki elneveti magát, mire Hanna is vigyorogni kezd.

-      Ezt még leverem rajtad! – fenyegeti meg a gyereket

-      Ez ígéretnek veszem akkor! Csak csendben asszony, ne legyél olyan heves mint szoktál, mert itthon lesznek a szüleim is! 

Hanna bokáig pirul Robert szavait hallva, Björn és Richard szó szerint felröhögnek, a lányok meg tátott merednek az ajtón immáron kifelé iszkoló öccsük után. 

-      Én megölöm! Elteszem láb alól!  -  tér magához Hanna – Este egy terítékkel kevesebbre teríts légyszíves! – fordul Lizzyhez – estére már alulról fogja szagolni az ibolyát az biztos!

-      Hát édes fiam, én nem veszíteném szem elől az asszonyt a helyedben!  - kiált Richard Robert után. 

Robert

Kifulladva siklok az oldalfalhoz.  Hanna be akarja váltani az ígéretét, miszerint kihajtja belőlem az összes szuflát!  A kis boszorka!  Itt teszi nekem, hogy nem tud korizni, most meg úgy siklik, mint három ördög!   Figyelem, ahogy kutatva néz körül, engem keres, de nem lát ezért jobbnak látom a meglepetés erejével lecsapni a kisasszonyra! Legjobb védekezés a támadás!   Lendületet veszek, és őrült iramban haladok felé. Elkerekedett szemekkel néz rám amint észrevesz, igyekszem vészterhes kifejezést varázsolni az képemre, ami sikerülhet mert menekülni kezd, de hiába! 

-      Most megvagy! – kapom el és még a lendület visz, amikor magammal rántom, de megtartja az egyensúlyát, és rám vigyorog.

Nem foglalkozom senkivel, a kíváncsi tekintetekkel sem, egyszerűen megcsókolom ott a koripálya közepén! Az sem érdekel, ha holnap minden újság ezt hozza le!  Élvezem a feleségem finom ízét, a hozzám simuló testének illatát, a bőréből áradó meleget. 

-      Szeretlek!  - suttogom. 

-      Én is – vigyorogja vidáman csillogó szemekkel.

* * *

Sajgó izmokkal kászálódok ki a kocsiból. Apuék elhajtanak, én pedig érdeklődve nézek körül.

-      Tetszik  a környék!  - suttogom, megragadom Hanna kezét és elindulunk Victóriáék után, akik pár lépéssel előttünk járnak – Határozottan tetszik!  - suttogom a feleségemnek. 

-      Nekem is. – szólal meg Hanna -  Tetszik hogy zárt, és hatalmas a közösségi tér – mutat a játszótér és a lakópark közepén lévő park felé.

-      Rob gyertek már!  - kiállt hátra Vic, mire felgyorsítunk.

Kíváncsian járjuk körbe a nővérem lakását.

-      Nagyon jól néz ki Lizzy!  - szólal meg Hanna – nagyon csajos, olyan lizzys! 

-      Tényleg? – nevet rá a testvérem – Tényleg tetszik vagy csak nem akarsz megbántani?

-      Tényleg tetszik!  - bólogat komolyan Hanna – Én otthon nem rakathatnék fel ilyen tapétát,- mutat a mögötte lévő falra ahol fehér alapon fekete virágok és indák tekerőznek a falon – mert az öcséd kirakná a szűröm, de attól függetlenül nagyon tetszik! – nevet a nővéremre.

-      A szűrödet most is kirakhatom! – lépek hozzá, és felkapom, mire nevetve kapaszkodik a nyakamba – Bár ha jól meggondolom inkább átcipellek a küszöbön, otthon úgysem tettem meg! – nevetek rá.

 

-      Oké Rob! – csattan fel Lizzy – csak vedd számításba, hogy ez itt az én kéróm, és az én hálószobám!  Tehát fogd vissza magad öcsi! 

-      Robert én ma még tényleg elteszlek láb alól!  - dohogja az asszony, mire jobbnak látom ha visszavonulót fújok. Ahogy leteszem, és bevasalom a nekem járó puszimat Hanna egyből a névérem után kiált – Lizzy ! Tudod itt fogni az amerikai ABC-t?

-      Igen! – üvölt a másik süket a konyhából, én pedig jobbnak látom, ha eltávolodok tőlük, ha nem akarok hallás sérült lenni, ezért inkább Björn mellé telepedek, és faggatni kezdem. 

Vidáman telik az este, nevetgélünk, beszélgetünk. Egészen jó fej ez a pasi! Hanna és Lizzy eltűntek a másik szobában vagy 10 perce, és csatlakozott hozzájuk immáron Vic is.  Mi Björnnel beszélgetünk tovább, de azért a fülünk mind a kettőknek a szomszéd szoba felé figyel, ahol a csajok izgatottan beszélgetnek. 

-      Mit csinálnak ezek? – fordulok Björn felé, amikor egy hatalmas visítás hangzik fel!  A hangot Hannáéként azonosítom, majd nevetés harsan.

Kíváncsian megyek be szobába, ahol Hanna jókedvűen viháncol Lizzyvel, Vic meg fényképezi őket. Ahogy meglát egyből az én nyakamba költözik. 

-      Rob!  Megnyerte!!!   - vihogja – Megnyerte!!!

-      Ki? És mit? – lép be utánam Björn is, és néz kíváncsian a feleségemre, láthatóan el sem tudja képzelni, hogy minek örülhet ennyire, de nekem már leesett a 20 fillér! 

-      Melanie Amaro!  Megnyerte z X-fakort!!  - viháncolja a nyakamba lógva – Végig neki drukkoltam!! 

-      Az meg ki? – néz döbbenten ránk a nővérem pasija. 

-      Egy versenyző, akinek már a selejtező óta drukkolt . – nevetem el magam Björn meglepett arcát látva.

-      És ennek ennyire örül? – mered a feleségemre döbbenten

-      Igen! – nevetek és magamhoz húzom a feleségemet - Ennyire!

* * *

Kutatva tapogatózok félálomban a feleségem teste után, hogy magamhoz húzzam, de  ő sehol, és  langyos mellettem a lepedő.  Biztos WC-re ment.  Nyújtózkodom és élvezem az izmaimat átjáró jóleső fáradtságot.  Elmerülök a pár órája történtek izgató emlékeiben, és amíg várom, hogy a feleségem megjelenjen elhatározom, hogy repetázni fogok!

Eszméletlen hatással van rám ez a nő! Elég csak rá gondolnom, és máris akció kész vagyok!

Telnek a percek, de ő sehol.  Mi a tököm? Hol van?

Feltápászkodom és magamra rántom a pizsigatyámat és egy pólót.  Bekopogok a mellékhelységbe, majd be is nyitok, de nincs ott.  Vic, és Lizzy szobája is üres. 

-      Hol vagy Csibe? – motyogom magam elé, és elindulok lefelé.

Lehet, hogy lent van a karácsonyfánál. Budapesten is ott üldögélt mindig. 

Most is így van. 

Ott ül a nappaliban a kanapén a karácsonyfa mellett. Ott ül, nyomogatja a telefonját és szipog.  Mellé ülök, mire ijedten összerezzen.

-      Mi a baj? – húzom magamhoz, nem válaszol, de potyognak a könnyei. 

Megvárom, amíg lecsillapodik, feltápászkodok felmarkolok pár zsebkendőt és felé nyújtom. Miközben ő az orrát fújja, addig én a telefonján a képeket nézegetem. 

Mély levegőt vesz, és visszakucorodik hozzám. 

-      Nagyon tetszett az a kirándulás Nattiékkal – kacsintok rá miközben az ott készített képeket nézem. – Hol is voltunk? 

-      Szilvásvárad. – motyogja rekedten.

-      Végre hallottam, hogy hogyan alkudozol!  - nevetek a következő képet meglátva. – Mázli volt, hogy egy olyan árust fogtunk ki aki beszélt angolul!  - nevetek rá, és összekócolom a haját – Tényleg szentséges vagy asszony! 

Felkuncog.

-      Nem is! – mormolja orrhangon – Csak felhívtam az úriember figyelmét az általa árult fenyő hiányosságaira! Nem volt kötelező eladnia!

Felnevetek, és összekócolom a haját, mire begyűjtök egy oldalba vágást. 

Kattintok, és teljesen ellágyulok, amint meglátom a tekintetét amit rám vet.

-      Szeretlek! – suttogom a kusza fürtök közé.

-      Én is.  – hallom a halk választ.

Kattintok. . .

. . . mire feltűnnek a tegnap illetve a tegnapelőtt Budapesten Hanna szüleinél készített képek.

-      Olyan szép volt az az este! – suttogja a feleségem – Annyira szép volt nem?

-      De az volt kincsem.  – simogatom meg a hátát – Hogy meglepődtél! – nevetek fel amikor eszembe jut az arca amint fel nyújtom a kis dobozkámat. 

-      Igen, mert megbeszéltük, hogy nem veszünk egymásnak semmit! – motyogja.

-      Én nem is vettem!  De te se tartottad magad hozzá! – kacsintok a Boszorkára – Én csak átadtam . . .

-      Amikor felfogtam, hogy a motorom kulcsa van a kezembe – kuncogja.

-      Mondtam, hogy nem vettem semmit – kacsintok rá – én csak elvitettem a rendőrségtől és a műhelyben megcsinálták, a biztosító meg mindent fizetett.  Már ott van a New York-i mélygarázsunkban.  Viszont azzal a novellával nagyon megleptél! – suttogom. 

-      Hatalmas eszemei értéke van! – kuncogja – A világon egyetlen egy példány létezik belőle! 

-      És az az enyém! – vigyorgok rá.

-      Igen, neked írtam! – suttogja – Egyedül neked. Vanda meg elintézte, kinyomták. Én szerkesztettem, terveztem a borítót, órákat töltöttem el az illusztrációkkal . . .  ha úgy vesszük én sem vettem semmit neked.

-      Igen, te készítettél nekem egy könyvet, ami csak az enyém.  – suttogom. – Köszönöm!

Nem szól semmit, csak hozzám bújik, megcsókolom, hajlamos lennék elveszíteni a fejem itt a szüleim nappalijában a kanapén, miközben a karácsonyfa fényei világítanak, de ekkor Hanna telefonja hatalmas csattanással esik le a földre. Összerezzenünk, és ha lassan is de kijózanodunk, lélegzet visszafojtva fülelünk, hogy Anyuékat felébresztettük-e. Hanna elhúzódik, én pedig egy mély levegőt véve hajolok le a telefonért.  Felnevetek amikor meglátom a kijelzőt.  Luca néz ránk a kijelzőről, hatalmasra tágult szemekkel. 

-      Annyira édes volt! – sóhajt mellettem fel Hanna – Hisztis volt, mert rosszul ébredt, de amikor meglátta a karácsonyfát Anyáéknál!  Jaj Rob! Az olyan pillanatokért érdemes élni!  Annyira szeretném én is egyszer átélni! – suttogja – Annyira szeretném!

Megsimogatom, mert olyan mély sóvárgás van a tekintetében . . . istenem. 

-      Nyugi megfogjuk érni! – simogatom meg, most mondjam neki, hogy én is vágyom rá, hogy én is szeretnék nagyon egyszer Apa lenni?  Fájdítsam a szívét, hogy napokban nekem is számtalanszor eszembe jutott Owen? Hogy vajon milyen lenne? Már lassan 9 hónapos lenne . . .  Mondjam neki? Dehogy! Nem! Eszemben sincs!  Inkább szokásom szerint igyekszem viccel elütni a dolog élét.  – Ne izgulj!  Tudós jövőbe látó jósasszony megaszondta, hogy jövőre már négyen üljük körül a karácsonyfát . . . hogy is mondta? . . . . – agyalok

-      . . . . hogy az egyik teljesen a mi vérünk lesz a másik csak félig. . . – motyogja Hanna, majd rám pillant – Remélem nem az lesz, hogy valaki becsönget, hogy drága Robertem itt az éjszakák gyümölcse!  .. . . mert akkor levágom!

Megütközve nézek rá.

-      Ennyire nem bízol bennem? – meredek rá – Nem szokásom minden szembe jövő csajt megfektetni!  Egy alkalommal voltam mással mióta együtt vagyunk, akkor is  totál részeg voltam és azt hittem róla, hogy te vagy! 

-      Ne morogj már! –nevet rám, és hozzám bújik – Tudom, hogy bízhatok benned!

-      Na azért!  - mormolom – a másik fél max egy nyalka lombik lehet!  - nevetek rá, miközben összekócolom a haját ami ellen morogva tiltakozik, szemei csillognak, de ekkor meglátja a képeket és minden jókedv eltűnik azokból a szép barna szemekből.

-      Ne vedd a szívedre! Majd bocsánatot kér! – kattintok tovább a tegnap délelőtt Hanna keresztszüleinél készített képekről.

-      Nem érdekel Robert! Egyáltalán nem érdekel a keresztanyám! Én nem tettem semmit.  Annyi a bűnöm, hogy  vendégül láttam Emmát és Julcsit amikor szükségük volt egy kis nyugalomra!  Az én lelkiismeretem tiszta! – mormolja, de látom, hogy nehezen tartja vissza a sírást – Én nem mondtam Emmának semmit, én csak meghallgattam!  Én nem hergeltem Tamás ellen, bármit is gondol!  Én csak segítettem!  Arról nem tehetek, hogy az idióta unokatestvérem nem bír magával! 

-      Te is tudod, hogy nem arról van szó, hogy Tamás újra megcsalta volna Emmát, de az miatt az egyszeri eset miatt Emma nem tud benne megbízni, veszekedtek sokat, és elegük lett. Keresztanyád ezt nem veszi tudomásul!  - próbálom csillapítani haragját – Ő most mindenki mást okol csak Tamást nem.  A fia, őt védi. Keresztanyudat is meg lehet érteni

-      De amiket mondott Rob! – fakad ki  . . . .

-      Hanna, szüleiddel is volt két veszekedésük! A keresztapád tisztában van a helyzettel, de keresztanyád az nem akarja elfogadni!  Elmentek hozzátok, hogy panaszkodjon Editéknek amikor megtudta, hogy Emma elköltözött Julcsival Tamástól. Szüleid viszont nem tettek lakatot a szájukra és István beszámolt neki! – Hanna elképedten mered rám – Igen, így történt! Csongi mesélte miközben pakoltunk, hogy nagy vita volt kétszer is. 

-      Nekem erről senki nem szólt semmit. . .

-      Miért kellett volna szólniuk? – meredek rá – István nagy nehezen lenyelte a békát de, amikor tegnap rákezdett megint . . .

Hallgat. Agyal. Látom rajta. 

Most Jutkáék voltak a sorosak a karácsonyi családi buliban.  Mindenki hozzájuk ment.  Ott voltak Hanna nagyszülei is, Edit másik testvére Giziék,  Norbiék és Zsoltiék is a családjukkal.  Tamás is volt valahol. . . Csak Emma és Julcsi hiányzott.

-      Őszintén szólva már amikor odaértünk hozzájuk, már akkor egy kicsit feszült volt a hangulat. – mormolom – Láthatóan keresztanyád nehezen fegyelmezte magát.  Láttam amikor kint a konyhában egyszer sírva fakadt.

Hanna nagyot nyel.

-      Várható volt ami történt kicsim. – simogatom meg a haját – És őszintén szólva én nagyon megkönnyebbültem, sőt!

Szinte megbotránkozva néz rám

-      Miért?

-      Azért mert nyomasztóan tökéletesek voltatok!  A ti családotok mindig összetartott, soha nem voltam tanúja veszekedésnek, vitának!  Nálunk Apu nővérével mindig is voltak viták, és az öccsének Davidnek a felesége is nehezen nyelte le a békát, hogy én híres lettem!  Azt hittem, hogy csak az én családom ilyen selejtes!

-      Rob! – csattan fel – Hülye vagy!  Nálunk is voltak viták!  Csak az volt a furcsa, hogy most én voltam a célpont!  Ez váratlanul ért! Én teljesen gyanútlanul mentem oda!  Mindegy!

-      Ezért sírtál? 

-      Igen, mert bántott, meg nem értettem, hogy miért történt ami történt! De egy kicsit megkönnyebbültem most.  – sóhajt, és hozzám kucorodik. 

Csendben ülünk a nappaliban, amit csak a fenyőfa égőinek fénye világít meg. Béke, nyugalom és elégedettség vesz körül.

Igen elégedett vagyok!

Hanna csendben szuszog hozzám bújva. 

Azt hiszem itt az alkalom. 

-      Kicsim . . . 

-      Hm?  - mormolja halkan  a csendben

-      Délután óta agyalok valamin és érdekelne a véleményed . . . – vezetem be a mondanivalóm kissé körülményesen.

Hanna elhúzódik és álmos, de ugyanakkor éber tekintettel néz rám. 

-      Jézusom mi van? Történt valami? – mered rám félve – légy kíméletes, megviselt az én szívem!

-      Dehogy! Nincs semmi baj!  Csak este amikor eljöttünk Lizzytől . . . . .  – feszülten nyomogatom a kezem ügyében lévő telefont amin feltűnik az a kép amit a nővérem készített amikor indultunk el tőle

-      Jaj ne nyomogasd már azt a kicseszett telefont! – csattan fel  és kikapja a kezemből és ráül a készülékre – Mondd már mi van?

Felnevetek.

-      Milyen kis harciasak lettünk egyből! 

-      Robert!  - csattan a hangja – Ne húzd az idegeimet!  Mi van?!

-      Arra gondoltam, hogy mit szólnál, ha vennénk itt  Londonban is egy lakást!  Nekem tetszett Lizzy lakása. . .  – csend, Hanna döbbenten mered rám.

-      Te most szívatsz?

-      Miért szívatnálak? – most rajtam a döbbenet sora.

-      Te annak kerítettél ekkora feneket, hogy megkérdezz, hogy mit szólnák ahhoz, ha vennénk itt egy lakást?  Én meg már arra volt elkészülve, hogy valami égbekiálltó nagy baj van!  Te hülye vagy Rob!  - fakad ki, majd elneveti magát. – Egyébként meg oké!

-      Mi oké? – értetlenkedem

-      Vehetünk egy lakást, mikor akarsz körbenézni? – mély levegőt veszek, hogy válaszoljak, de közbe szól – azt azért vedd figyelembe hogy holnap még karácsony van!  - nevet rám, mire elnevetem magam, mert tényleg azt akartam mondani hogy már holnap menjünk.

-      Gyere ide! – húzom magamhoz inkább, és ő készségesen simul hozzám. 

Csak fekszünk csendben, egymás mellett, egymáshoz simulva, és kerek egész a világom.  Hanna szuszog mellettem, egyre fakóbbak a fények, egyre lassulnak a mozdulataim, amivel a hátát simogatom . . . .

Claire

Lassú mozdulatokkal öltözködöm. Sokáig válogatok, hogy mit vegyek fel, közben erősen reménykedem, hogy Richard feltett már egy kávét főni.  Gyerekeket is fel kell ébreszteni, mert lassan indulni kell Crowleybe  Susiékhoz. Ajándékokat visszaellenőrizni . . . .  itt tartok gondolatban, amikor a férjem lép be a hálóba, és valamin nagyon mosolyog. 

Egyetlen szó nélkül hozzám lép, kézen ragad, mély levegőt veszek, hogy tiltakozzak, de egyetlen pillantással eléri azt, hogy belém fagyjon a szó. Maga után húz és mutogat.  Értetlenül nézek arra, hogy mi baja van a fenyőfával?! 

Ekkor azonban meglátom a gyerekeket.  A fenyőfa alatt a szőnyegen alszanak egymáshoz bújva. Teljesen ellágyulok, ahogy nézem őket.  Richardra nézek aki szintén őket figyeli. 

Csendben megfordulunk, és amennyire csak tudunk halkan készülődünk. Megterítek amikor megjelennek mellettünk kézen fogva. 

-      Jó reggelt!  - nevetek rájuk – Hogy-hogy lent aludtatok?

-      Én imádok a karácsonyfa alatt ejtőzni – válaszolja a menyem,- nem tudtam aludni, és inkább lejöttem.  . .

-      Én meg felébredtem arra, hogy nincs mellettem, megkerestem, beszélgettünk és elaludtunk. Azt viszont nem tudom, hogy a kanapéról hogyan kerültünk a szőnyegre – kuncogja Robert.

-      Hát éjjel felébredtem arra, hogy elzsibbadt a karom, mert rajta feküdtél.  Próbáltalak felébreszteni de nem sikerült feltámasztani téged, ezért lemásztam a szőnyegre tettem még a kandallóban a tűzre, és lefeküdtem ott, aztán már csak arra emlékszem, hogy mögém másztál takaróval betakartál. . . .  és már aludtam is. 

-      Hát ahogy emlékeim nem csalnak, az a szőnyeg igen puha bír lenni!  - kacsint Richard a gyerekekre, mire felnevetnek.

Robert

-      Hanna gyere már!  - topogok a kocsi kulccsal a kezemben – Nem igaz, hogy mit kell annyit cicomázkodni! – dünnyögöm - Kicsim gyere már!  Csak Tomékkal találkozunk! 

-      Itt vagyok már! – nevet rám. 

-      Robert, ha ittatok, akkor inkább gyertek haza taxival! – kiabál utánunk Apa.

-      Úgy lesz!  - kiálltok vissza neki – Sziasztok! – ajtó becsapódik - Nem igaz, nem vagyok már gyerek! – dünnyögök, mire Hanna felnevet mellettem – Ne vihogj! Egész nap úgy viselkedett velem Susiéknál, mintha 6 éves lennék nem 26!

-      Ne morogj! – simogatja meg az arcomat – Az egy szem kicsi fiacskájuk vagy! 

-      Tudom.  – mormolom - Na indulás asszony!  Bulizni megyünk!  Kíváncsi leszek, hogy mit fognak szólni a többiek Bobbyhoz és Johannához! 

-      Arra én is nagyon!  - vihog mellettem.

Gondolataimba merülve vezetek.  Egész nap nagyon jól éreztem magam lent Crowleyban a családommal, de valahogy egy furcsa hiányérzet kerített hatalmába.  Megvan mindenem. Mindenem, de ahogy elnéztem a családomat, szinte mindenkinek vannak gyerekei . . .   Furcsa, eddig nem nagyon foglalkoztatott. Talán csak a karácsony az oka nem tudom. Lizzynek, Vicnek sincs még csemetéje, ahogy Hannáéknál Zalánéknak sem, de mégis.  . . .  Magamat sem értem, hogy mi a frász van! 

Hanna nem szól egész úton egyetlen szót sem. Csak hallgat, és bámul ő is kifelé az ablakon.  Mélyet sóhajt, amikor megállok a parkolóban.  Kikászálódunk, és nem tudom miért, de most végtelenül fontosnak érzem, hogy magamhoz húzzam és csak megsimogassam, csak érezzem az illatát.  Mély sóhajt hallatva simul hozzám, és megborzongok, amikor egy lágy puszit nyom a nyakamra.

-      Gyere menjünk! – fogom kézen és húzom magam után.

-      És igen! – kurjant fel Bobby amikor meglát- és Mr. és Mrs. Pattinson is megjelent körünkben!  Ez aztán a megtiszteltetés! 

-      Marha! – mormolja mellettem Hanna, mire elnevetem magam, és magamhoz húzom.  – Jó hogy nem megafonba suttogja – vihogja az asszony.

-      Szívem ez itt egy zárt klub.  – nevetek rá. – Nyugi!

-      Én nem izgulok – vihogja és Johoz fordul, hogy köszöntsék egymást.

Itt van az összes barátom.  Tom, Sam, Bobby, Johnny, Marcus oldalbordástól, barátnőstől.  Szokásunkhoz híven egyből elkezdődik egymás szívatása, az üres sörös dobozok száma is erős gyarapodásnak indul előttünk, a csajok is vihognak rendesen.  A hangulat lassan a tetőfokára vág, amikor Bobby és Johanna felemelkednek egymás kezét fogva.

-      Na mi van gyerekek? – nevet rájuk Sam – Mi ez a komoly kép?  Történt valami?

Hannával egymásra vigyorgunk. 

-      Ami azt illeti igen Sam! Történt. – vigyorog Bobby - Pár hete Johannával összeházasodtunk!  Rob és Hanna voltak a tanúink.

Bejelentése hatására szinte mindegyikbe belefagy a mondanivaló. Döbbenten merednek Bobbyra. 

-      Azt a rohadt! – nevet fel Sam, aki a leghamarabb találta meg a társaságban a hangját – Rob után te is! Hát uraim, vigyázni kell a gereznánkra! – kacsint Marcusra és Tomra, akinek a vigyora elég feszült. . . . csak nem?  Csak nem ő is megnősült. . . ???

Miközben a többiek Bobbyéknak gratulálnak Tomot figyelem.

Hanna megszorítja a kezem, rápillantok. Ő is a barátomat figyeli, de elneveti magát. 

-      Lehet, hogy lagziba megyünk?  - kuncogja, mire én is elvigyorodom.

Lassan csillapodik Bobby bejelentése okozta meglepetés, amikor Tom emelkedik fel és húzza maga után Siennát.

-      Ha már a bejelentésekről van szó . . . – somolyog – az nekünk is lenne! 

-      Csak nem megnősülsz te is?!?!?  - csattan fel Sam – Akkor már tényleg vége lesz a világnak!

-      Nem Sam nem nősülök, de jövő nyáron apa leszek! – nevet ránk – Sisi babát vár!

Hirtelen mindenki köréjük gyűlik, gratulálnak nekik, én meg csak állok ott,ú mint akinek kihúzták a lába alól a talajt, és képtelen vagyok megszólalni.  Hanna is csak áll mellettem. Hirtelen magamhoz térek, amikor érzem, ahogy megremeg.  Torkomat szorítja valami. Nagyot nyelek.  Hanna rám néz, mosolyog, de a szemei . . . istenem azok a szemek! 

Nagyot nyelek, és Tomékhoz lépünk, hogy gratuláljunk nekik. 

Hanna

Képtelen vagyok megszólalni.  Jól éreztem magam egész este, ahogy Robert is, de . . . .  Ott van az a de. 

Azt hittem felvagyok az ilyen hírekre készülve, hogy nekem nem fog fájni! De ott akkor amikor Tom bejelentette, hogy babájuk lesz. . . istenem, mintha villám vágott volna belém! 

Robert is meglepődött, éreztem, hogy megfeszül mellettem, éreztem a belőle áradó feszültséget. Gratuláltunk, de őszintén szólva utána már egyikünk sem volt felhőtlen.  Érezni akartam a közelségét, hogy mellettem van.  Ő is így lehetett, mert a szokásosnál is sűrűbben ölelt át, húzott magához. 

Esik a hó. Óvatosan befordulok a kocsi feljáróra, és leparkolok. Rob kiszáll a kocsiból és amíg én az autót zárom be, addig ő a kapuval teszi ugyanezt. Csak állok a bejárat előtt, és figyelem a férjem mozdulatait. 

Robert

Megfordulok, és csak nézem, ahogy ott áll az utcai lámpa halvány fényében a szülői házam bejárata előtt.  Képtelen vagyok megszólalni.  Éreznem kell őt!  Szükségem van rá! 

Mintha álomban lennék, indulok felé. Ott áll, rám vár. Csak rám.  Az enyém! Érzem, hogy szívverésem felgyorsul, ahogy közeledem felé.  Aztán már csak  1 méter, 20 centi, majd  már egy miniméter sem áll közöttünk. Magamhoz húzom és megcsókolom.  Elveszek az érzésben. Hevesen dobogó szívvel csókolom a feleségem.  Úgy érzem, nem számít semmi, de lassan elér hozzánk a külvilág.  Mi ott állunk a hóesésben. Valami időtlen meghittséget érzek, szinte sóvárogva vágyom rá!

-      Gyere! – suttogom, és magam után húzom. 

Csendben lépünk a lakásba. Gyorsan levetkőzünk, és óvatosan csendben lépkedünk fel az emeletre a lépcsőn.  Nem sürgetem, de mégis mind a ketten szinte egyszerre szedjük gyorsabban a lábainkat.  Olyan mintha egy érzéki varázslat lenne körülöttünk.  Nem látunk, nem hallunk.  A szobámba lépve csak nézzük egymást. Nem mozdulunk, csak állunk egymással szembe. Tekintetünk simogatja, szeretgeti a másikat. 

-      Hanna! – sóhajtom, ő nem szól egyetlen szót sem, csak felém lép.

-      Érints meg – suttogja– Szükségem van rá, hogy érezzelek ma este.

Ez a pár szó teljesen megvadít. Felnyögök, képtelen vagyok ellenállni neki. Mintha kábulat  borulna ránk elveszünk egymásban.

-      Gyere ide – dörmögöm.

Lélegzetünk összekeveredik  egymással, az ágyra hanyatlunk. Figyelem, ahogy égő tekintettel méreget, miközben  feljebb csúszik rajtam  és elhelyezkedik  a derekamon, öle forró még a ránk tapadó ruharétegeken keresztül is érzem.

Hanna hozzám simul, szája a számra tapad. Érzékien simogatjuk egymást, miközben végtelenül finoman megcsókol.  Finoman cirógatja testemet, szája államról nyakamra siklik.  Puha a szája, amely szeretget.  Kezem hátát simítja végig, majd a fenekére siklik. Simogatom, gyömöszölöm. Felnyög, majd felegyenesedik, és egyenesen a szemembe néz, miközben a pólóját centiméterről centiméterre egyre feljebb húzza.

Istenem! Annyira érzéki és az enyém!

Ingemet gyors mozdulatokkal gombolom ki. Felülök, hogy lerántsam magamról. Egyetlen mozdulattal megszabadulok a pólómtól is. Szinte megvadulok ahogy hegyes mellbimbója a mellkasomhoz ér! Nem bírom tovább! Meg kell érintenem!

Felnyög, amint megérezi az ujjaimat. Ez a hang, ez a halk nyögés végtelenül felizgat!  Kezem egyre lejjebb halad, és ő megfeszül felettem.

-      Szabaduljunk meg ezektől!  Érezni akarlak! – mormolom a fülébe miközben szám a száját becézi,  gyors mozdulatokkal szinte tépjük le magunkról a ruháinkat,  így pillanatok alatt meg is szabadulunk tőlük, hogy aztán csak feküdjünk egymással szemben.

Tekintetem  simogatja, becézi, de ez nem elég!   

-      Engedj!  Engedj kicsim!  - suttogom a szájába,

És ő enged. Halkan felnyög  miközben kezem fáradhatatlanul becézi testét.  Határtalanul élvezem az apró szőrszálak érintését, majd gondosan, finoman, érzékien, miközben csókolom elválasztom őket, és megérintem  a legintimebb pontján.

-      Milyen finom vagy – suttogom. Érzem, ahogy Hanna háta megfeszül, miközben gyöngéden ízlelgetem a mellbimbóját, nyalogatom a  nyelvemmel, megkarcolom a fogaimmal. Ujjaim játszanak vele, köröznek rajta, masszírozzák.

-       Robert! – suttogja vágyakozva, miközben élvezi érintésemet, szemei vadul csillognak, szája duzzadt, mellei hegyesen ágaskodnak, miközben  kezem ritmusára vonaglik.

      

Nem bírom tovább! Gyors mozdulattal átfordítom. Hanna felnyög eláll a lélegzete és  lábát összekulcsolja a csípőm körül, nekem feszül, hátát megfeszítve kínálja fel magát, és én elfogadom.

Izzadtság üt  ki a testén, miközben csókolgatni kezdem,  a bordáit, a csípőjét, majd még lejjebb, nyelvemmel végignyalom a medencecsontját, majd a combját csókolgatom.

-      Robert!  - nyög föl Hanna amikor széthúzom, és  szélesebbre tárom a combjait, hogy lassan eljussak a belső oldalukhoz.

Hanna  visszatartja a lélegzetét, és remegve várja, hogy megcsókoljam. Nem kapkodom el. Finoman, lassan lefuttatom ujjam a hasítékán, majd ismét föl. Érintésére adott válaszként érzékien nyögdécselni kezd, ami elégedettséggel tölt el, de többet akarok! Még többet!  Nyalni kezdem a finom duzzadt ajkakat, fogaimmal finoman harapdálom, nyelvemmel simogatom őket, és élvezem ahogy kedvesem az élvezettől nyöszörög, majd amikor óvatosan fogaim közé veszem és nyelvemmel simogatom csiklóját,  zihálni kezd. 

Hanna érzékiségétől, érzékenységétől elvesztem az eszem, és én is az orgazmus szélére sodródom!

-      Nézz rám, Kicsim nézz rám – utasítom, – Látni akarom a tekinteted, amikor a magamévá teszlek! Szükségem van rád, szükségem van az érintésedre!

Hanna hatalmasat nyel, és azok az érzéki tűzben égő szemek rám tapadnak. Nem bírom tovább, igyekszem magam visszafogni, hogy ne legyek durva vagy erőszakos, és finoman megcsókolom, de elkap a szenvedély ahogy megérzem érintését, ahogy megfogja keményen ágaskodó férfiasságom, megemeli a csípőjét és magába vezet. Zihálok az érzéstől, ahogy centiméterről centiméterre egyre beljebb tolom magam a duzzadt nedves forróságba.

Látom a szemét, a tágra nyílt szemét amik erotikus tűzben égnek, látom ahogy parázslanak és eszemet vesztem! Kontroll nélkül feszülünk egymásnak, mozdulataink hevesek, hajszoljuk a másikat, egészen addig amíg el nem ér bennünket az orgazmus amikor mozdulatlanul feszülünk egymásnak, hogy aztán a kéj multával egymásra zuhanjunk. 

Miközben kedvesem hozzám simuló forró bőrét simogatom, nyakamat simogató forró lélegzetét érzem  átjár az elégedettség.

Az ember nem kaphat meg mindent mire vágyik. Lehet, hogy nem fogom megtudni, hogy milyen lehet apának lenni, de itt a feleségem, akit a világon mindenkinél jobban szeretek, aki a legfontosabb.

Ez az élet.

Ez a keserédes boldogság. 

291005