149. fejezet: HÍRESSÉG LETTEM . .. MOST KOMOLYAN???!!

Sziasztok!


Köszönöm szépen a megjegyzéseket és a pipákat.
A fejezet fent.


Pusza!


Heni

Hanna

Hülye seggfej! 

Majom!

Köcsög!!

-          Hanna állj le! – üvölt rám  Robert, amin teljesen elképedek, mert az én galamblelkű férjem most láthatóan legalább annyira dühös, mint én, a különbség csupán az, hogy ő rám mérges. Ezen elképedek, sőt lehiggadok valamelyest.

Figyelem, ahogy telefonon beszél valakivel, és rájövök, hogy Vandával.

Úristen! 

Hirtelen elér hozzám ami körülöttem zajlik.  Paparazzik, rendőrök, mentősök . . . Jézusom!  Mentősök? Miért? Aztán felfogom, hogy az elmebajoshoz hívták őket, aki már a rendőrautóban ücsörög. Jobban megnézem magamnak, hát valóban kicsit megtéptem! Na de mentőautót?  Ekkor hozzám lép egy rendőrtiszt, és bekísér az étterembe, hogy kikérdezzenek. 

Robert

Figyelem, ahogy egy rendőrt követve bemegy.  Zalánnal szinte egyszerre lépünk utána.

Elég csak összenéznünk.  Mind a kettőnknek a sztratoszférában van a vérnyomása. Lassan telnek a percek, és mi is lehiggadunk.

Kint szinte megőrültek a paparazzik, aztán azt is megtudjuk, hogy miért. Istvánék tűnnek fel az ajtóban.

-          Mi történt? – néznek ránk rémülten.

Zalán pár szóban elmeséli nekik a történteket, mire István és Edit is elhűlten néznek össze.

-          Te most Hannáról beszélsz?  Összevert egy pasit? Hanna?

-          Nem vertem össze, csak kétszer hátba vertem a  sisakommal, meg egy kicsit megkarmoltam. – mormolja amikor kilép az iroából.

-          Édes lányom! – csattan fel Edit ekkor megjelenik Vanda és Bill. 

-          Mit csináltál? Eszednél vagy? – dörren rá az ügynöke, de Bill leinti Vandát, és praxisba lendül. 

Ekkor jövök rá, hogy ő ügyvéd, amit őszintén szólva nem gondoltam volna!

-          Mit mondtál nekik? – néz a feleségemre komolyan, de mire válaszolna az asszony, már betessékeli a helységbe ahonnan pár perce kijött.

Vanda leül mellénk és neki is elmondjuk, hogy mi történt.  Összeszorítja a száját, de a szemébe vidámság csillan.

Pár perc múltán újra feltűnnek mind a ketten. 

Komolyak. 

Nagyon komolyak.

Összeszorul a gyomrom. 

Hanna

Ezt nem hiszem el!

Elképedve nézek a férjem után. Soha nem láttam még annyira dühösnek, mint most.  Mérges.  Nagyon mérges. Figyelem, ahogy Apuék kitolatnak, majd Zalán és Robert is motorra pattannak, majd Bill is indít.  Vanda beszél hozzám, de képtelen vagyok figyelni rá, mert egyfolytában Robert dühös arca, és az a mozdulata villan be, amivel szinte ellökött magától.

Mondjuk megérdemeltem. 

Iszonyatosan hülye helyzetbe keveredtem! 

Az egy dolog, hogy nem emelnek vádat ellenem, testi sértésért, de rengeteg kép készült amin éppen fúriát alakítok!  Hirtelen lejut a tudatomig, hogy valószínűleg mire hazaérünk már ezzel lesz tele az internet!

-          Jézusom! – nyögök fel, amikor elér hozzám a valóság. – Úristen!

Nem szólnak semmit, csak Vanda és Bill is összenéznek. Összeszorult gyomorral agyalok amíg hozzánk nem érünk. A ház előtt újabb kocsi áll. 

Remek. Tim.

A rohadt életbe! 

Mire nagy nehezen kikászálódok Bill terepjárójából már mindenki bent van a lakásban.  Ahogy a nappaliba érek, 6 pár értetlenül, meglepetten, döbbenten, dühösen . . . és igen vidáman csillogó szempár mered rám.

-          Most mi van? – csattanok fel – Ne nézzetek már így rám!  Tudom, hogy hülyeséget csináltam! A francba!

-          Hát szó mi szó elég nagy katyvaszt kevertél magad körül! – szólal meg Tim – Csak az a gond, hogy ebbe belerángattad Robertet is! És neki nem igazán tesznek jót az ilyen botrányok!  - dörren rám.

-          Nem mondod? Nem is gondoltam volna! – vágok vissza neki -  Mit kellett volna tennem? Szótlanul hagyni, hogy meglépjen az a. . . . az a . . .?

-          Fel kellett volna hívni az állatvédőket, a kutyust pedig elszállítani egy állatorvoshoz! De nem!  Az én feleségemnek fúriát kellett alakítania! Sőt igazságosztót kellett játszania  - üvölt rám Robert – Normális vagy te?  Tudod, hogy milyen hülye helyzetbe kerültem miattad?

-          Te! Mindig csak te, meg a te karriered!  Más nem is számít ezen a kibaszott planétán!  Csak te a meg az a kibaszott karriered! – üvöltök vissza, mire mindenki körülöttünk döbbenten hallgat.

Szó szót követ, a düh tombol mind a kettőnkben és a népes nézőközönségünktől nem zavartatva iszonyatosan összeveszünk!

-          Tudod Hanna Katalin Molnár talán fel kellene nőnöd, és végre felnőttként viselkedned, nem pedig egy idióta tizenévesként agyatlanul, nem gondolkodva! Tudod mi vagy te egy elkényeztetett liba! Akinek mindig minden a feneke alá volt tolva, aki nem dolgozott meg semmiért! Én baromi sokat tettem azért, hogy idáig elkerüljek! - üvölti a képembe – És te mindent tönkrevágsz egy idiótaság miatt!  

Hirtelen megszólalni sem tudok, elfogy belőlem a szussz is!  Hallom, hogy páran felszisszennek, de nem foglalkozom velük, egyszerűen hátat fordítok neki, és elindulok felfelé a szobánkba.

-          Hozzád beszélek te agyament liba! – üvölt utánam. 

* * *

Hogy a francba történt mindez?

Hogy jutottam el odáig, hogy itt állok egyedül egy kibaszott sötét hotelszobában?

Reggel még minden tökéletesen rendben volt! Minden! 

Most meg itt állok egyedül!

Az agyam vetíteni kezd.  Parádésan összevesztünk ott mindenki szeme és füle hallatára! Egymáshoz vágtuk a hülyébbnél hülyébb dolgokat, mivel mind a ketten nagyon fel voltunk dühödve és nem számított semmi!

Dühömben felrohantam a szobánkba, kikaptam a gardróbból egy utazótáskát, és válogatás nélkül belegyömöszöltem a szekrényből pár cuccot, így került a motyómba, Robert pólója, boxere, a pizsi nadrágom, a lila koktélruhám. . . . de bugyi egy se.  Kissé szétszórtan meredek az ágyra borított gönceimre, és csak nézem a kissé kaotikus választékot, és hirtelen eszeveszett röhögésben török ki, ami kisvártatva átcsap bőgésbe, majd dühösen, ész nélkül dobálom szét a cuccokat, mivel mindet nemrég vettem! Mindet! 

Az Ő pénzén!

Semmi nem fájt annyira, semmi szemrehányása, mint az, hogy mindent mástól kaptam, hogy mindent a fenekem alá toltak!

 

Fájt.

Igen fájt, mert igaza van, és ez keserűséggel tölt el! 

Én nem tudok semmit letenni az asztalra! Amim van, azt a szüleimtől, vagy tőle kaptam, minden hozzám vágott szava igaz volt! Minden.

Igaz csak pár perc telt el, amíg fent összekaptam pár göncöt, de mire letrappoltam már csak a bátyámék, anyuék voltak lent.  Anya és Ash a konyhában beszélgettek, Apu, Zalán és a férjem pedig kint voltak az udvaron a kutyákkal. Egyetlen szó nélkül rá se nézve senkire fogtam magam, bevágódtam a kocsimba, (illetve a kocsijába) és a ház előtt szobrozó 4-5 papival nem törődve repülőstarttal indítottam. Még láttam a garázsban feltűnő férjem döbbent arcát, láttam, hogy kiállt valamit, de nem foglalkoztam vele, eltakarta a bezáródó garázsajtó.

A telefonom persze eszeveszett csörgésbe kezdett, de nem vettem fel, hanem idegesen kikapcsoltam. Őszintén szólva azt sem tudom, hogy hova jöttem.  Csak dühösen hajtottam és az út szélén megláttam kitáblázva ezt a panziót.  Lehajtottam, és kivettem egy szobát.

Most itt állok a kupi kellős közepén, és azon agyalok, hogy hogyan tovább?  Az idők végezetéig nem maradhatok itt! 

 Agyalásomat kopogás szakítja félbe, mire automatikusan elindulok, de pár lépés után megállok.

Hirtelen lefagyok. 

Másodpercekig szinte kapkodom a levegőt, elkap a pánik, mert eszembe jutnak a nemrég történtek. Akkor is ez történt. Kopogtak, és utána elszabadult a pokol.

-          Nem rendeltem semmit! – nyekergek halkan -  Nem rendeltem semmit!  Kérem ne zavarjanak!

Csend.

-          Én vagyok az. – szólal meg az ajtólap a férjem hangján – Nyisd ki.

-          Menj innen Robert! Hagyj békén! Menj el, nem szeretném a fényes karrieredet kerékbe törni! Nem venném a lelkemre!  Sőt a könyvem jutalékából, a rám költött pénzedet is visszafizetem!  - szinte árad belőlem a düh ogHOH- Nehogy már miattam kopjon fel az állad!

-          Az nem fog felkopni, de az idegeim még pár ilyen húzásod után rongyokba lesznek! – szólal meg – Nyisd ki!

-          Nem! Menj el!

Nem mozdulok.  Csend van. 

Tudom most tényleg úgy viselkedem, mint egy ovis, de kit érdekel?

Nem hallok kintről mozgást, remélem tényleg elment. Nagyot sóhajtva indulok vissza az ágyhoz, amikor kulcs fordul a zárban. . . !!!!!?????

Mint akit darázs csípett meg úgy fordulok hátra, és nézem az előttem álló pasi kissé dühös képét. Eltrappolok mellette, felrántom az ajtót.

-          Tünés! Kifelé! – csattanok fel – Ezt a szobát az ÉN jutalékomból kapott pénzből vettem ki!  Tünés! Nem mondom még egyszer Robert!  Kifelé! – de nem mozdul. Dühödten mögé lépek, és megpróbálom kitaszigálni, de mintha odabetonozták volna csak áll ott, mint a cövek!  Majd hirtelen mozdulattal az ajtóhoz lép bevágja azt, és felém fordul.

-          Nem megyek, egyedül nem megyek. – közli nyugodtan, és a nyugalma a végletekig felbosszant.

-          Akkor megyek én! – csattanok fel és elindulok agyatlanul, de utánam kap, magához ránt, és megráz.

-          Esküszöm, ha nem fejezed be felképellek! – közli nyugodtan mosolyogva!

Mosolyogva!

Engem meg majdnem szétrobbant a méreg!

Az arcátlan! 

Robert

Szinte hömpölyög benne a düh! 

-          Tudod te kit képelsz fel!  Az öreganyád térde kalácsát! Azt!  - elröhögöm magam a szövegén, ami csak olaj a tűzre, mert  még idegesebb lesz, szinte felrobban az idegtől.

A dühtől ki van pirulva, szemei tűzben égnek, vére szinte száguld, de ez nem most nem a vágytól a dühtől! . . . és ez végtelenül felizgat!

Kitépi magát a karomból de utána kapok és megcsókolom.  

Robbanásig feszülünk, szinte tépjük-marjuk egymás száját, amikor megharap felszisszenek de viszonzom a „kedvességet”. Aztán szépen lassan csillapodunk mind a ketten. Az imént még ütlegelő keze a mellkasomra simul, a dühtől csillogó szemek most egészen más fényben ragyognak.

-          Lehiggadtál?

-          Le. – mormolja, ellép tőlem és az ágyra rogy. – Én annyira hülye vagyok! Annyira!  - sóhajtja és sírni kezd.

Hagyom, hogy leeresszen. 

-          Figyelj! – térdelek elé - Nézz rám! Tudom, hogy nem akarod, mert szerinted hülyeség, de én azt szeretném, ha elmennél pszichológushoz Hanna!  Ez a viselkedés amit itt és az étteremnél műveltél, egyáltalán nem jellemző rád!  Ilyen fúriának egyáltalán nem látott még a családod sem!  Kicsim, most nagyon észnél kell lenned! – látom, hogy szóra nyitja a száját – Igen tetszik vagy sem az én karrieremet is befolyásolja az ami az életünkben történik! Ezt tudomásul kell venned! Haragudhatsz rám érte, de ez az igazság!

Csend.

-          Tudom. – suttogja – Tudom Robert.

-          Oké!  Akkor most összepakolunk és irány haza! – közlöm határozottan, majd rámolni kezdünk, amikor is a kezembe akad a boxerem.

Hanna

Elképedten fordul felém.

-          Hát ez meg?  - néz rám döbbenten.

-          A fejemre akartam húzni! – mordulok fel és kikapom a kezéből, mire szabályosan röhögni kezd. – Ne röhögj már! Dühömben válogatás nélkül behajigáltam mindent a táskába!  Aztán itt jöttem rá, hogy szinte mindent ami itt van a pénzeden vettem.

Robert fényes jókedve pillanatok alatt odébb áll, és nagyon komolyan néz rám. Felém fordul.

-          Na ezt az enyém tied szarságot most fejezd be! Hallod!  Feleségül vettelek!

-          Na és?

-          Mi az, hogy na és?!?! 

Nem válaszolok neki, de makacs vagyok, és tudom, hogy ezek után, én egyetlen fillért sem fogok tőle elvenni! Egyetlen fillért sem! 

-          Kérdeztem valamit! – csattan fel és újra maga felé ránt.

-          Hallottam. – közlöm nyugodtan – De nem fogok nekiállni ismételten veszekedni. Az a te pénzed. Nekem is van. Ennyi.  Nem fogom a keservesen megkeresett pénzedet . . . .

-          Ahogy gondolod! – közli nyugodtan és folytatja a pakolást. Rám sem néz.

Vitatkozni akarok, de a nyugalma kiveszi a szelet a vitorlámból. Elégedetten körül néz, felkapja a táskám, a kabátomat, kézen ragad, és szinte kivonszol a szobából.  A tulajdonosnak odaadja mind a két kulcsot, az enyémet és azt is amit ő kért el,  mosolyogva elköszön, majd beszáll az épület előtt álló Fordba.  Odaint Deannak aki pár autóval odébb parkol, majd indít. Egyetlen szót sem szól hozzám. Egyetlen szót sem.  Otthon beáll a garázsba, kiveszi a táskámat.  Felmegyünk a lakásba. Zalánnék már elmentek, Anyuék pedig csak csendben konstatálják újbóli jelenlétem. Robert felviszi a táskámat, én meg csak állok ott a konyhában. . .  Kell az idegnyugtató!  Felrántom a fagyasztót, és kiveszek belőle egy kisebb doboz jégkrémet. A harmadik kanálnál tartok, amikor megjelenik a férjem.

-          Elmegyek. Nem tudom mikor jövök! – közli, megfordul, hallom, hogy vált pár szót a szüleimmel, majd csapódik az ajtó. Csend borul rám.

Tudom, hogy én voltam a hülye, de most valahogy nagyon bánt, hogy faképnél hagyott! Itt hagyott egyedül a hülye gondolataimmal! Haragszik rám nagyon. Tudom, hogy barom voltam, és még én magamat sem értem, hogy miért viselkedtem így! És most elment.

Csend, amit lépések halk hangja tör meg.

-          Molnár Hanna Katalin!  - dörren Apu hangja . . . .

Robert

Kicsit kieresztettem a gőzt. Elmentem pár ismerőssel sörözni. Jól esett.  Persze Kris bátyja nem hagyta szó nélkül a neten már megjelent képeket! 

Leállítottam.

A házba lépve minden csendes.  Éjjel két óra van, gondolom már mindenki alszik. Csendben felmegyek, lezuhanyozom, fogat mosok.  A hálóba lépve azonban üres az ágy.

Hol van már megint?

Lent sötét volt minden, talán Editéknél van? Csendben oda lopózom a szobájukhoz de csend van, csak István halk horkolása hallatszik.

Lemegyek a földszintre.  Konyha üres.  Biztos a kuckóban van.

Csendben benyitok.

Ott ül.

Körülötte fagyis dobozok, még most is tömi magába, miközben a könnyei csorognak, de a szemét le nem venné a monitorról! 

Remek!

-          Ne csináld ezt!  - lépek mellé – Semmi értelme nincs Hanna! Semmi!

-          De most mindenki egy fúriának tart! Mindenki! Nem tudnak rólam semmit, és minden baromságot összeírnak!

-          Nézd a mai viselkedésed alapján lehet, hogy én is ezt gondolnám rólad ezeket a képeket nézve – mutatok a képernyőre ahol feltűnik ahogy azt a hármas szekrény nagyságú melákot akinek még a válláig sem ér, teljes erejéből püföli! 

Néhány képet látva felnevetek. Édes mamám! 

-          Dávid és Góliát! – röhögök, majd meglátom magamat is, amint mérgesen rángatom el a melák közeléből.

-          Az esti pletykaTV-ben is bemutatták már őket! 

-          Hallottam! Na gyere, mozgás! Gyere lefeküdni, holnap is lesz nap! Méghozzá nagy nap, mert mész Jimmy barátunkhoz, és észnél kell lenned nagyon!

-          De  én nem vagyok álmos!

-          De álmos vagy! – közlöm, és határozottan lecsukom a laptop tetejét, és magam után húzom az asszonyt. 

Hallgat.

Hozzám simulva hallgat. 

-          Ne agyalj már!  Próbálj meg inkább aludni!

Csend.

-          De nem tudok! Amikor elmentél, Anyuék is nagyon lerámoltak, és őszintén szólva félek kimenni holnap az utcára, mindenki ujjal fog mutogatni rám!

Most mit válaszoljak, hogy nem így lesz?

-          Hazudhatnék, de nem fogok, nagy a valószínűsége, hogy így lesz! Észnél kell most még inkább lenned! Hallod! Pihenned kell.

Simogatom, érzem, hogy lassan megnyugszik. Nekem is jár az agyam.

-          Olyan nagy bűnt követtem el? – suttogja a csendbe – Az a pasi még röhögött is rajta, hogy azt a kiskutyát elütötte! Én csak be akartam neki számolni, de amikor meghallottam, hogy miket mond, annyira elkapott a pulykaméreg!  Hogy lehet ilyen egy ember?!  Egy kegyetlen  . . ..  – hallom, hogy szipog – Amikor megláttam a kiskutya szemében a fájdalmat . . . Rob mintha egy kisgyerek lett volna!  . . . és én nem tudtam magam kontrollálni! Képtelen voltam, és az a bunkó még poénkodott is rajta!

Hallgatok, szinte magam előtt látom a kis fekete labrador kölyköt.

-          Vajon mi van vele? – suttogja

-          Túléli. Súlyos sérülései vannak, de túléli. A fülébe ültetett chip alapján megtalálták a gazdáit is, akik már egy napja tűvé tettek utána mindent. István érdeklődött.  Egy 9 éves kisfiúé volt, de meglógott és kalandozott kicsit. Na aludjunk! 

Hallgatom a csendet, a halk szuszogást. 

-          Hanna . . . .

-          Hm?

-          Lehet, hogy én is ezt tettem volna amit te, ha lett volna elég bátorságom hozzá.   – motyogom, mire felsóhajt, hozzám bújik.

Csend van, halkan szuszog, én agyalok, amikor hirtelen felül, és szembe fordul velem.

-          Hogy találtál meg?!?

Hanna

Remeg a gyomrom az idegességtől.

Mély levegőt veszek, és felpattanok. Járkálni kezdek. 

Szemügyre veszem a várószoba bútorzatát. Kék falak, zöld szőnyeg, bordó kanapé, és a falon egy plazmatévé, amin nyomon követhető a műsor. Idegesen igazgatom magamon a bordó csipkeruhát.

-          Ha tovább húzod elszakad!  - kacsint rám Robert mire a körülöttünk ülők felnevetnek – Gyere!  - elkapja a kezem, és maga mellé ránt.

Szövegelni kezd, bár őszintén szólva halvány lila gőzöm sincs, hogy miről, mert elfoglal a parázás, és szó mi szó a kíváncsi tekintetek sem tesznek jót a lelki nyugalmamnak!

-          Mrs. Pattinson még 5 perc! – lép be és szól oda az egyik rendezőasszisztens.

Remegni kezd a gyomrom még inkább, szinte a hányinger kerülget, amikor Vanda lép oda hozzánk, és a kezembe nyom egy üveg ásványvizet.

-          Idd meg.  Nyugi!  - kacsint rám – Rendben leszel! Csak tartsd magad ahhoz, amit megbeszéltünk!

Ekkor belép egy másik asszisztens, hogy mindjárt itt vannak a kamerával. Látom ahogy az operatőr jön végig a folyosón, a háttérben a moderátor pont engem mond be, hogy a reklám után én következem.  Megmozdul a kilincs, és ott állnak velem szemben. Mosolyt próbálok varázsolni az arcomra, és integetek, mint egy idióta.

Aztán elkap az örvény. Jönnek értem, Rob csak rám kacsint és azon kapom magam, hogy ott állok a színpad mögött.

Robert

Figyelem, ahogy mosolyogva lépked Jimmy felé, a nézők tapsolnak, ő pedig kicsit zavartan áll, és újfent integet. 

-          Ez nagyon megy neki! – nevet rám Vanda, mire csak vigyorogni tudok. – Istenem hogy tudtok ennyire csámpásan beállni! Te is néha annyira ki tudod tekerni a lábad!

Mögöttünk ülők felnevetnek, és szinte érzem a pillantásukat magamon.  Idegesít, de fegyelmezem magam. Inkább Hannát figyelem a képernyőn. Leül, és nagyot nyelek, amikor keresztbe teszi a lábait.  Inkább körém tekernéd őket! 

Vanda felnevet mellettem.

-          Ezt most inkább ne hangoztasd! – suttogja halkan – Inkább figyeljük, hogy mit művel – mutat  a képernyőre.

-          Szia Hanna! 

-          Szia Jimmy! – vigyorog Fallonra – Örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat!

-          Köszönöm, hogy meghívtatok! – mosolyog kedvesen. 

-          Mostanában sokat hallani rólad! – kacsint rá, majd pár pillanatra bevetítenek pár tegnapi képet.  – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kardos menyecske vagy!  A kedves férjed jól van?

-          Hidd el Jimmy én egy galamblelkű csaj vagyok, aki a légynek sem tudna ártani! – kacsint Fallonra – A kedves férjem, pedig köszöni jól van!

-          Hát a légynek, lehet, hogy nem, de a hármas szekrényekre határozottan veszélyes vagy! Nem gondolod?

-          Úgy érzed? – kacsint a műsorvezetőre.

-          Most komolyan mi történt?

-          A családommal tartottunk  hazafelé amikor a megelőztek bennünket. . .

-          Jaj a kismadarak csiripelték tegnap, - vág közbe Jimmy - hogy nem semmi csaj vagy! Motorozol, ejtőernyőzöl. . . . Vagány csaj vagy!

-           Azt mondod?! – nevet fel Hanna, majd a közönségre vigyorogva folytatja – Legyenek szívesek figyelmeztetni rá, hogy ragasszam be a csiripelő madárka csőrét!  - nevetés harsan.

-          Ajjjaj madárkám! – kacsint Jimmy a kamerába, majd Hanna felé fordulva  -  Bocsánat folytasd csak!

-          Szóval, hazafelé tartottunk amikor egy autós nagy sebességgel megelőzött bennünket,  és pár száz méterre tőlünk elütötték a kutyust, meg sem állt az illető csak tovább hajtott. Mi megálltunk, a kutyus még élt, és engem elkapott a düh, hogy milyen ember képes arra, hogy magára hagyjon egy sebesült állatot!? Az ilyen alak arra is képes, hogy egy embert ott hagyjon!  Tudod tavaly a kutyánkat így veszítettük el otthon a szüleimnél. Berci 14 évig volt mellettünk, és egy autós elütötte, majd meg sem állt továbbhajtott. Akkor is nagyon dühös voltam.  Most pedig egyszerűen elkapott a méreg és be akartam a pasinak számolni, de amikor meghallottam, hogy még poénkodik is rajta, hogy összekoszolta a hűtőrácsot a vakarccsal!!    Nem tagadom, elvesztettem az önuralmam!

-          Így már azért érthető, ami történt.  És tudsz valamit a kutyusról?

-          Igen, a szüleim elvitték orvoshoz, ahol azt mondták, hogy súlyos az állapota, de rendben lesz.  A gazdáit is megtalálták, akiktől előtte nap meglógott, és keresték már mindenhol. 

-          Akkor minden jó ha jó a vége nem?

-          De igen azt hiszem! 

-          De most térjünk rá amiért végül is meghívtunk. A könyveid.  Talán tudják kedves nézőink, hogy a hölgy a semmiből tűnt fel pár hónapja, és rövid idő alatt a könyveladási listák élére került, az Árnyékemberekkel, és ha jól tudom a mesekönyved is nagyon jól fogy. 

-          Igen. 

-          Nem tagadom, én csak tegnap olvastam el miután eljöttünk a könyvbemutatódról.  Nem tudtam letenni! Az asszony nem nagyon örült nekem! – kacsint a kamerába Fallon - Végül is most debütáltál hivatalosan!

-          Igen. Tegnap volt a bemutatónk.

Felnevetek, amikor bejátszanak pár tegnap este készült képet Hannáról és Jimmyről.

-          Eddig elég jó! Nem? – kacsint rám Vanda, mire csak bólogatok, és figyelmemet újra a képernyőre terelem. 

Jimmy már a könyv létrejöttéről kérdezgeti, mire meggondoltan, kedvesen válaszolgat. Beszél arról, hogy akkor írta, amikor beteg volt, és le kellett kötnie a gondolatait. Már régóta körvonalazódott benne a történet, de akkor elég motivációja volt arra, hogy elkezdje. Ő a fiókba tartotta volna, de voltak olyanok akik bíztatták, hogy induljon el vele, küldje be kiadókhoz. Számára is meglepő, hogy így alakultak a dolgok.

-          Köszönöm, hogy eljöttél! – áll fel Jimmy, Hanna mellé áll, és mind a ketten mosolyognak miközben Jimmy elköszön.

A képernyő elsötétül, és csak most veszem észre, hogy szinte visszatartottam a lélegzetem végig, most viszont megkönnyebbülten felsóhajtok. 

-          Nagyon ügyes volt!  - nevet fel mellettem Vanda – Profi volt a csaj! Nagyon jól kijött a kérdésekből, okosan válaszolgatott!

Nem felelek, csak vigyorgok.

Megfordulok és a stúdió felé veszem az irányt. 

Ott áll, vidáman beszélget Jimmyvel, majd a köré gyűlő emberek felé fordulva kedvesen válaszolgat a kérdéseikre, aláírja a könyvet és fényképezkedik velük.  Nem megyek közelebb hozzá, mert akkor rám terelődik a figyelem, de ez most az ő pillanata!

Figyelem, és nagyon büszke vagyok rá! Nagyon!  

Ekkor találkozik a pillantásunk, elköszön mindenkitől és elindul felém.

 283893

anHann